úgy könnyű

Ha minden remek, könnyű és szép, na, úgy könnyű boldognak lenni. Fiatalon, meg néha, a szerencséseknek.

Ha nem szép, mert mitől lenne, a ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér, de a kis jellegzetes női harmóniaigénnyel “a jót látod benne”, feljavítod, pozitívan gondolkodsz, bevonzod, megcukrozod, és ún. boldog vagy — hát, melós, de azért nem akkora ügy.

Ha szétnézel, és hát van mit, csalás nélkül, könnyedén, és úgy is tudsz boldog lenni — na, az valami. A szétnézés is teljesítmény, eleve hogy hova nézz, a csalás elkerülése, és akkor még tudván tudva derűvel létezni, csak azért is, úgy is, az a valami. És közben lesz, aki sajnál a szétnézésed miatt, holott feleannyit nem akar észrevenni a maga életében; mások meg megkeseredettnek meg frusztráltnak fognak nevezni, csak mert tudod, mi van, és nem cukrozod föl. Mert ő nem bírná el mindezt, és jól akarja magát érzeni, tehát akkor szerinte az a sok nézendő nincs is. Valamint: bizonygatod, hogy te milyen jól vagy, biztos mert nem is.

Barátaim, erősnek kell lenni, tudni, mi van, és mégis, úgy is, akkor is. Rühelleni a hazugságot, szenvedéllyel keresni, mi van és mitől. Az egyébként önmagában is élvezet. Ezt, ezt is jelenti az újságíróagy.

43 thoughts on “úgy könnyű

  1. “Bizonygatod, hogy te milyen jól vagy, biztos mert nem is”. Tényleg van, aki bizonygatja, milyen jól van, és van, aki tényleg jól van, de annak nem kell bizonygatnia. Ha nem bizonygatom, engem pont akkor támadnak be ilyenekkel. Ó jaj, hát nem LEHETEK jól, a sokéves kapcsolatom biztos szar mostmár, ráadásul még Magyarországon is élek, hát ez így együtt… te szegény. Mindezt arra, hogy megkérdezték, hogy vagyok, én meg azt mondtam, jól. Csak ennyi. Akik órák hosszat magyarázzák egymásnak, mennyire jól vannak, azok vannak jól a közvélekedés szerint, holott nekem ők eleve gyanúsak. Vagy vegyük például azokat a zenéket, amelyekben az énekes(nő) semmi másról nem dalol, mint arról, ő mennyire különleges, egyedi és menő. Ezek szoktak a rózsaszín műanyag tucatszámok lenni, messze különlegestől, egyeditől vagy menőtől.

    Viszont van, aki bizonygat, és van, aki mesél, és számomra te mesélsz. Aki tényleg keserű, és vadul keresi, min lehetne kárörvendeni a másik életében, az nem fogja tudni megkülönböztetni a kettőt.

    Nagyon tetszett ez a bejegyzés, és különösen ez a mondat.

    • Igen, létezik ez a bizonygatás.
      Csak itt a blogon az a helyzet, hogy:
      szétnézés, szétnézéseredmény bejegyzés formájában
      erre jön a szokásos reakció az újonnan kommentelőtől: ú, nektek milyen rossz, sérült, frusztrált, férfigyűlölő szerencsétlenek
      ideges leszek, mert nem hiszem el, hogy ne lehetne mindenféléről írni, meg hogy az annak a jele lenne, hogy én szenvedek (eleve nem is a saját problémáimról írok, akkor május közepéig lett volna blog kb., téma és érdeklődés hiányában), ezért most bevallom: aki azt gondolja, hogy én, mivel ilyeneket írok, biztos keserű stb. vagyok, az korlátolt, és valószínűleg nem szokott olvasni
      ezt tisztázandó megjegyzem, hogy ja, amúgy én jól vagyok ám! csak érdekel a világ és gyűlölöm a hazugságot
      erre írja, hogy bizonygatom, mert biztos nem is.
      Egyébként tegnap is mondja a nlcfőszerkesztő, hogy olvasta ezt a letargikus, keserű bloggerina, szívem, bloggerina című bejegyzést. Hogy szomorúak vagyunk. Mondom, dehogy. Ez csak megfigyelés, egyszerűen képtelen vagyok a jelenségeket nem elemezni, a világ dolgainak működéséről nem azonnal mindenféle magyarázatokat megalkotni. Ez van, nekik ciki egyébként, de én ettől még jól vagyok, nincs hiányérzetem. Én speciel nem örülök, hogy ez van, de hogy fájdalom lenne bennem vagy ilyesmi, nem.

      • Érdekes az a dolog, hogy ha például a bántalmazásról ír az ember (csak, hogy visszakanyarodjak arra a témára, mely a leghevesebb reakciókat váltja ki hímnemű társainkból), rögtön férfigyűlölőnek titulálják (ó, a címkékben gondolkodás is megérne egy cikket!), pedig az csak egy bizonyos helyzet gyűlölését jelenti, ha egyáltalán van benne gyűlölet. (Szerintem nincs, inkább mérhetetlen szomorúság van…).

      • Vagy harag, düh, és az is érthető.

        Egyébként sok a felemás megnyilvánulás is: sokan már elismerik a férfiak közül is, hogy a pofon, a bántalmazás, a nemi erőszak, na, az tényleg gáz, az nem szabad tűrni, sőt, aki ilyet tesz, azokat ő is megpofozná, ezzel megnyugodott a lelkiismeret, de a többiek túloznak, beképzelik a problémát, nincs is baj. Tehát a verbális meg érzelmi részre, az egész hatalomkülönbségre, gazdasági elnyomásra, a nők egyszerű, szelíd kedvetlenségére, a vitalitásuk elhalására teljesen vakok, és akik ezt szóvá teszik, azokat nevezik férfigyűlölőnek.

      • Nem ez a main point, de elutasítani a gyerekszülést nem szép dolog, mert a nemzet jövője múlik rajta… Hm. Ha most én Angliában bevállalnám a dolgot az indiai barátommal, melyik nemzet jövőjét biztosítanám? 😀

      • Igen, értettem, annyi történt csak, hogy bennem ez a mondat másik irányú reflexiót indított el. Azoknak az embereknek a társaságát szeretem, akiknek tényleg semmit nem kell bizonygatni. Kevés ilyen van, de itt meg sok.

  2. Köszönöm. Gondolkodtam ezen párszor az elmúlt hónapokban, miután felismerem, mennyi keserűséggel, bosszúsággal, dühvel jár a sok-sok felismerés – melyeknek egyébként igencsak örülök, nem adnám semmiért! Aztán azóta lassacskán megnyugodtam, megbeszéltem magammal.

      • Azt gondoltam, énmiattam vagyok ilyen: hirtelen, temperamentumos – de jó tudni, hogy másokból is ilyen érzéseket vált ki.
        (Attól még tényleg hirtelen vagyok. 🙂 )

      • Ja, ezt elfelejtettem:
        nem bánom egyébként, hogy ilyen vagyok, de: fontos és érdekes meló megtanulni kezelni ezeket az érzéseket.
        (Például nem a nagyon korrekt és igazán fejlődőképes és egyenlő társamon leverni port a hímsovinizmus mián. :D)

      • Én mindig csak örülök inkább, hogy micsoda szuper férjem van ! Nekem tényleg az van, minden tekintetben. Ennek ellenére apróságokban ha valamit kétféleképp lehet gondolni, azt mi háromféleképp gondoljuk, és az érdekegyeztető tárgyalásainktól olykor olaszosan zeng a ház.
        Mi jól elvagyunk ezzel így – a gyerekeink viszont nem szerették, ez tény.

  3. Van egy mondásom (ah, most fognak leleplezni, akik ismernek). Évek óta eszerint élek, és hangoztatom- aki érti, érti. Boldog vagyok, ha beledöglök is. Hát valahogy így van ez, bár te szebben írtad:
    “Ha szétnézel, és hát van mit, csalás nélkül, könnyedén, és úgy is tudsz boldog lenni — na, az valami. A szétnézés is teljesítmény, eleve hogy hova nézz, a csalás elkerülése, és akkor még tudván tudva derűvel létezni, csak azért is, úgy is, az a valami.”
    A poszt egészen különleges- főképp Rita és az én hsz- emet összehasonlítva. Ez itt az a fajta írás, amit mindenki saját érzései szerint értelmezhet, ettől aztán bárkié lehet.

  4. nem rossz így élni. legalább tudod, miben a lét. bizonygatni nem kell, rád van írva (ha). manapság mindenben van cukor (szirup! – szoktuk mifelénk mondani), de lehet tudatosan egészségeset is választani. ki mint veti ágyát… megvetettük. jól alszunk benne. cukrosbácsik (-nénik) kíméljenek!

      • köszönöm, cris! sokan vagyunk itt “haragosak”, hirtelenek, temperamentumosak, vitriolosak. azért vagyunk itt. ez megvetett ágyunk párnája. éjszakára betesszük a gondolatokat alá, reggelre a fejünkbe vándorolnak, aztán a szánkon is kicsúszik, amit gondolunk. 🙂

  5. “Barátaim, erősnek kell lenni, tudni, mi van, és mégis, úgy is, akkor is. Rühelleni a hazugságot, szenvedéllyel keresni, mi van és mitől. ”
    Ezt a mondatodat sokáig fogom magamban dédelgetni. Idézném is, ha megengednéd, mert nem akarom elfeledni.

  6. Alapvetően kérdés az, ki mitől lesz boldog. Mit tart boldogságnak. Ahol én keresem ott tudom, és folyamatosan tudnom kell, hogy nem a külső dolgok tesznek boldoggá. Ha csak azokra támaszkodom, akkor szükségképp boldogtalan leszek, mert a külső, különböző feltételekből összeállt helyzetek folyamatosan változnak és elmúlnak. Tuti, hogy nem tudom egyben tartani őket. Ebben a koordinátarendszerben paradox módon néha pont akkor nehéz tudatosnak maradni, ha kívül minden remek, könnyű és szép és a legnagyobb fejlődések, és boldogságok pont akkor jönnek amikor a külső dolgok szétesnek, minden szituáció feladattá, tanítássá válik, sokszor bámulatosan csodálatos rendben. Persze nem vagyok mazochista és nem keresem a szenvedést, sőt. Csak egy másik, stabilabb boldogságot tartok boldogságnak és igyekszem nem megtéveszteni magam.

    • Hoztam egy példabeszédet:

      Egy pohár meséje

      Középiskolai tanár körbetekint az osztályon, majd felmutat egy poharat vízzel. Mindenki arra gondolt, hogy jön a hegyi beszéd a „félig teli, félig üres” kérdéséről.

      De csak annyit kérdezett:
      „Szerintetek mennyire nehéz ez a pohár?”
      Jöttek a tippek, hogy 5 és 20 dkg között.

      A tanár azonban így válaszolt:

      „Az, hogy mekkora az igazi tömege a pohárnak nem számít. Csak az számít, hogy meddig kell tartanod. Ha egy percig kell tartanod semmi baj. Ha egy órán keresztül kell tartanod, elfárad a kezed. Ha egy napig kell tartanod, akkor nem fogod érezni a karod, begörcsöl, lemerevedik.
      A pohár súlya semelyik esetben sem változik, csupán az, hogy mennyi ideig tartod azt. Tegyük fel, ha az életedben jelen lévő stressz, és az aggódásaid a pohár víz.
      Gondolj rá egy kis ideig, nincs semmi baj.
      Gondolj rá egy kicsit tovább, és elkezd fájni. És gondolj rá egész nap, lelkileg le fog bénítani, képtelen leszel arra, hogy bármit is csinálj!
      Fontos, hogy el tudd engedni benned lévő stresszt. Olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudod, rakd le! Ne hurcold magaddal, mikor eljön az este, és lefekszel aludni!

      Emlékezz! Rakd le a poharat!”

  7. Hát,kedves É. Ez csodálatos. Kár, hogy nem hamarabb olvastam el. Csak az utolsó mondat nekem plusszban van. Ez nem csak az újságíróagyról szól, ez számomra életfilozófia, de még csak úgy megy, mint az autóvezetés,

    • És az mennyire megy?

      Az utolsó mondattal vissza akartam kötni a bloghoz. Hogy ezért figyelek meg és írok ilyeneket. Az újságíróagy nem kis esetlegesség, hanem nagyon komoly mentalitás, mindent áthat.

      • Egy éve vezetek. Nem túl jól. Pár hete baleseteztem. Eddig nem vezethettem, mert az egy szemmel látóknak nem adtak hajtásit, csak 2008-tól. De lassan fejlődöm. Az életfilozófiámban is.

      • Szia Csineva! Képzeld, ismerek egy fél szemére látó, kiváló fogorvos-szájsebészt. Akinek ugye apró dolgokat kell meglátnia.. Vezet 20 éve, itt Mo.-n simán adnak jogsit némi megkötéssel. És fotózik! (ő így született, s ránevelték, hogy mindent tudjon egy szemmel is.)
        csak eszembe jutott.

      • Dédnagypapám fél szemét kilőtték a háborúban, az elsőben. Továbbra is nagyon jó szabó volt 🙂

      • Kösz a válaszokat. Ha ez így van, akkor másban is fejlődhetek… pl. a csalás nélküli körülnézésben. 😀

  8. “Én vagyok a nagyra becsült és a megvetett
    Én vagyok a szajha és a szent
    Én vagyok a feleség és a szűz
    Én vagyok az anya és a leánygyermek
    Én vagyok anyám karja
    Meddő vagyok, és számtalan gyermekem van
    Én vagyok az asszony és a hajadon
    Én vagyok, aki a világra hoz, s aki soha nem szült
    Én vagyok a vigasz a szülési fájdalmakban
    Én vagyok a feleség és a férj
    És engem a férjem teremtett
    Én vagyok az apám anyja
    Én vagyok a férjem húga
    És ő az én eltaszított fiam
    Mindig tiszteljetek
    Mert én vagyok a gyalázatos és a nagyszerű”

    (Himnusz Íziszhez, 3. vagy 4. század)

  9. Nagyon élveztem ezt az írásodat, annyira könnyed és annyira súlyos. Én néha nagyon nem értem, mitől vannak boldog fellángolásaim, amikor feszít az energia, látom a napfényt és tiszta a levegő, aztán meg lezuhanok és megint nem értem, mitől nem ugyanaz ugyanaz a fény és levegő. A világot nem nézem racionálisan, érzések laza láncaiban kóborolgatok, gyakran agresszíven és visszavonultan. Hosszú évek során csak szűkítettem a világomat, ahogy nőtt bennem a tehetetlenség beismerése, a boldogság érzésének a vágya. Tehát amit írsz, hogy tudni, mi van, és szenvedéllyel keresni a valót, és őszintének lenni, nekem nem jött be. Beszélek most arról, hogy egy közösségben, egy társadalomban, egy országban élek. Ezt a részét próbálom kirekeszteni, hívjuk kiábrándultságnak, önvédelemnek, struccviselkedésnek. A valamikori büszke ilyen meg olyan öntudattal rendelkező lelkesből ez lettem, fallal körülvett szigetecske, hogy még véletlenül se lássak ki a világba. A világ csúnya, manipulatív, érdektelen, hogy benne vagyok, nem akarok már vele foglalkozni. Irigykedem egy kicsit most, hogy Te milyen vagy, persze egyből eszembe jutott, hogy a Te korodban még én is olyasmi voltam, és persze tudom, hogy ez mennyire szánalmas, ez a gondolatom. 😀

    • De jó, hogy belinkelted! Tegnap én is gondolkodtam rajta, de aztán igyekeztem “pozitívan gondolkodni” és letettem róla.
      Hányingerkeltő mondatok vannak benne:
      Később megállapítja, hogy míg a férfiagy sokkal logikusabb, matematikai gondolkodásra képes – amely a zenében is nagyon meghatározó tényező -, vagyis rátermettebb, mint a női, addig a női érzékenység, finomabb hallás, magas szintű verbalitás, asszociációs készség alkalmas ennek a hiátusnak az ellensúlyozására. Vagyis a zeneszerzés másik oldalában a nők az erősebbek, a logikában-matematikában pedig a férfiak.
      Még meg is ismétli egyszerű szavakkal, ha netán nem értenéd. Na b@z. A női agy bizonyára nem is képes matematikai gondolkodásra. Nem még a zeneszerzőnőké sem. Semmi logika meg ilyen “férfi princípiumok”.
      Ja és kedvenc vesszőparipám a térképforgatás, tájékozódás téma is benne van. ÁÁÁÁÁ!

      • Ja, és valaki meghallja, hogy a zenét nő vagy férfi szerezte. Aha.

      • Én forgatom a térképet, viszont odatalálok mindenhova. Viszont nem is vagyok zeneszerző, sőt!

      • Amit nem értek a szokásos érvelésben az az, hogy a térkép forgatása miért jelentené, hogy valaki rosszabbul tájékozódik.
        Túrán a túristatérképet “beforgatom a tereptárgyakhoz”, mert ez a magától értetődő megoldás, ugyanez mondjuk idegen városban gyalogosan városnézéskor.
        De ha egy információs táblán fixen áll a térképvázlat azt is kezeli azért az agyam. És autóban navigálva sohase szoktam forgatni a térképet.
        Persze a GPS korában lassan el is tűnnek a papír alapú térképek.

  10. Ezt én értem! Ez nagyon jó! És a kommentekben is ott van minden. Belül “kell” boldognak lenni. Nincs egy órája, hogy ezt írtam NEKI: “Nem érzem már azt, amit éreztetni akartak velem, meg amit be is magyaráztam magamnak, hogy elveszlek valakitől, valahonnan, megszédítelek… egyre inkább azt látom, hogy kezdesz magadra találni. Szép nagy káoszokat csinálsz magad körül, aztán rend lesz. Én is ezt csinálom, csak nálam kevesebb a lelkesedés még. Néhol nehézkesebb. De magával ragad ahogy te csinálod. Lassan visszajön a kedvem meg az akaratom nekem is.”
    És nagyon jó minden, akkor is, amikor szétvet a düh és toporzékolvaordítvavisítva…. szóval amikor nem jó. AKKOR IS BOLDOG VAGYOK, MERT EZ MIND ÉN VAGYOK! 🙂
    Jó itt nálad, Évus 🙂

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.