Jelenleg azt vizsgálják a nyomozók, hogy Pistorius dührohama a gyilkosság idején annak a mellékhatása lehetett-e, hogy kábítószer hatása alatt állt.
A csütörtöki gyilkossággal kapcsolatban kihallgatott szemtanúk szerint Pistorius és barátnője, Reeva Steenkamp között korábban is voltak hangos szóváltások, sőt verekedések is, az atléta azonban állítja, nem szándékosan lőtte le a barátnőjét, azt hitte róla, hogy betörő.
http://www.origo.hu/sport/egyeb/atletika/20130218-bezuzhatta-baratnoje-koponyajat-pistorius.html
Miért jelennek meg a sajtóban következetesen a bántalmazó kapcsolat fejezetei, az erőszak előjelei, de még a nő halálával végződő kapcsolatéi is mint heves szóváltás, veszekedés, vita, eseti dühroham? Vitázni, kiabálni szabad, ha nem is kellemes, bántalmazni nem! Hahó, kollégák, tessék a nevükön nevezni a dolgokat!
ne is mondd, hajnalban a tegnapi összefoglalójuk miatt nem bírtam aludni, még írtam is róla, pedig nem erősségem, csak hogy eltünjön a cikk a fejemből…sportolók, akik öltek…jé, és mind férfi, jé és mid véletlenül éveken keresztül gyepálta az asszonyt…persze nem csak a férfiak erőszakosak…ugyanmár
KedvelésKedvelés
Családirtások
http://index.hu/belfold/2013/02/14/megolte_ket_gyermeket_es_magaval_is_vegzett_egy_ferfi/
2007. február 13. – Baltával szabdalta halálra feleségét és két gyermekét egy 45 éves férfi a Borsod megyei Alsószuhán.
2007. július 1. – Debrecenben egy nő kidobta két kiskorú gyermekét egy panelház nyolcadik emeletéről, majd a gyerekek után ugrott, mindhárman életüket vesztették. A tragédiát megelőzően a nő összeveszett férjével.
2008. január 7. – Egy dühöngő férfi a Fejér megyei Nagyvenyimen olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy az belehalt sérüléseibe. Az elkövető édesapjának is súlyos, életveszélyes sérüléseket okozott, majd magában is kárt tett. A férfi pszichiátriai kezelés alatt állt.
2008. január 8. – A Vas megyei Rátót községben egy 53 éves nő késsel megölte 12 éves lányát és 76 éves édesanyját, majd öngyilkos lett.
2008. január 21. – Szekszárdon egy férfi megfojtotta 16 éves fiát, majd felakasztotta önmagát. 2009. március 14. – A Veszprém megyei Ajka-Bakonygyepesen egy 48 éves férfi halálra szúrta 15 éves nevelt fiát, 37 éves élettársának pedig életveszélyes sérüléseket okozott. A tettes a tragédia helyszínéről elmenekülve magával vitte ötéves, szintén megsérült kislányát, akit átadott rokonainak.
2010. március 15. – A Győr-Sopron megyei Tényőn egy férfi előbb a feleségét, majd két kislányát ölte meg baltával, magát előbb késsel sebezte meg, végül láncfűrésszel vágta el a saját nyakát. A tettes pszichiátriai kezelés alatt állt.
2010. augusztus 19. – A Komárom-Esztergom megyei Ácson egy 28 éves férfi megölte 27 éves élettársát és annak két kiskorú gyermekét, majd magával is végzett. A bűncselekményt valószínűleg a megromlott élettársi kapcsolat és az anyagi nehézségek miatt követhette el a férfi, aki elmeorvosi kezelés alatt állt.
2011. július 19. – A Pest megyei Valkón egy 27 éves férfi több késszúrással megölte édesanyját, nagyanyját és barátnőjét, majd magával is végzett.
2011. július 19. – A Bajához tartozó Mártonszálláson egy 47 éves asszony gyógyszerrel megmérgezte örökbe fogadott lányát és két nevelt fiát, s magával is végezni akart. A 10 éves kislány meghalt, a két kisfiú kihányta a gyógyszereket, s az elkövető nő is életben maradt.
2012. március 19. – Tatabányán feltehetően kábítószer hatása alatt állt az a 21 éves férfi, aki lakásukban egy késsel és egy húsvágó bárddal megölte az édesanyját, majd apjára is rátámadt, tettének elkövetése után pedig kivetette magát a szomszédos ház tizedik emeletéről és szörnyethalt.
Vajon a férfi miért öli meg mindig a nőt is, az egy-két nő miért csak a nőrokont és a gyerekeit?
KedvelésKedvelés
Jesszusom, ezt én is olvastam, de amit te mondasz, nekem fel sem tűnt.
KedvelésKedvelés
és ahogy a nő mészárol…gyógyszer, ugrás, esetleg fegyver…a férfi meg balta, autóbaleset (volt az is tavaly, vagy előtte, apuka dührohammal, meg mögötte a két gyerekkel, azt hiszem Dunántúlon valahol…), kés, sav…a múlt héten is az átvágott torkú gyerekek…nagyon dühös volt, biztos – ja, és persze mintacsalád kifelé a legtöbb…azt nem vitatom, hogy mi nők is tudunk és válunk is erőszakossá…
KedvelésKedvelés
(A mintacsaládról meg ez jutott eszembe:
http://fn.hir24.hu/itthon/2013/02/20/eltiltanak-az-erkolcstantol-a-szingliket/ )
KedvelésKedvelés
És ez a lista korántsem teljes, mert pl. a kulcsi családirtás nincs is közte.
2012. április 06. – Kulcsi családi házukban a 24 éves H. Csanád Jutas előre kitervelten édesapját, nagyszüleit és bátyját kivégezte bozótvágóval, nővérét, anyját és egy rokonát pedig megsebesítette.
KedvelésKedvelés
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/sajat-kotelevel-akasztottak-fel-a-gyilkost-2175901
KedvelésKedvelés
A szerelemféltést se hagyjuk ki!
http://www.borsonline.hu/20130215_pistorius_eletfogytiglant_kap_ha_bunos
Hirtelen keresés után, de egy-két nappal ezelőtt más oldalon is feltűnt ugyanez a kifejezés.
Az agyam elszáll, “összetört” a sportoló, “zokogott”, brühühü, csak az az egy lényegtelen dolog maradt ki, hogy egy nőt (embert) ölt.
Ki nem szarja le, hogy sportoló?
És hányszor megy ez a lamentálás ilyenkor, ha sportoló, ha színész, ha művész az elkövető (ez utóbbi szót sajnos ritkán használják, inkább azt, hogy “x bűntettel _vádolt_ akárki”), hogy keressük az okokat, ahh, vajon mi vehette rá szegény szerencsétlent, biztos valami külső oka volt, ő nem is tehet róla….
Undorító, okádnom kell, és nap mint nap ezzel szembesülünk.
KedvelésKedvelés
naná, híres ember ilyet nem csinál ám csak úgy…az nem lehet,hogy akit mi szeretünk az gyilkos…biztos valami nagyon durva dolog történt vele -mintha szegénynek nem lenne elég a műláb, mert ez igazán releváns a történetben, ki nem hagynák sehonnan- még lehet hogy smst is kapott a lány valakitől, hagyjál már…ha valentin napon minden extra smst olvasó férfi így végezte volna…de mondom, az erőszak nemtelen…na
KedvelésKedvelés
Attól hír az egész, hogy sportoló, és nyáron agyondédelgették a paralimpián. Arra figyelnek fel a népek. Minden ilyen hír kattintásvadász módon van megfogalmazva, és úgy, hogy az olvasót ne billentse ki az alapvető értékrendjéből, hiedelmeiből, jó közérzetéből. Ez a sajtó egyes számú szabálya, és ezért nem fogok én blogversenyen nyerni.
KedvelésKedvelés
igen, az értem,de hír lenne ez a sportolói mivolta miatt is…ő indult az olimpián is, nem csak a paralimpián, épp ezért, hogy ne a lábával foglalkozzanak, hanem a teljesítményével…most, itt aztán tényleg nem számítana, hogy hogyan járt és nekem ettől az az érzésem,hogy gyűjtik a jó pontokat neki, hogy ne tűnjön annyira megátalkodottnak…mert hisz ő élsportoló, mert hisz ő mozgássérült, mert hisz ő egyébként nagyon édespofa ám – mint ahogy mentegetik a droggal, a dühvel és egyébként is…
KedvelésKedvelés
De közben az áldozatról is elhangzik, szinonimaként, hogy ő modell. “A modell a vécébe menekült”. Ettől érdekes az egész, hogy irigylendő mindkét szereplő. Vajo ott van-e benne, hogy látod, még az ilyen népek is ölnek, nem gáz, koma, ha pofozod az asszonyt!
KedvelésKedvelés
Sőt, ezekkel a behelyettesítésekkel (és az “áldozat”, “elkövető” kifejezések kerülésével) leginkább egy helyszínelős sorozatba csöppenünk. Marha izgi, tényleg!
KedvelésKedvelés
esküszöm nekem is ez ugrott be, ez a naugye,hogy ők is olvasat…meg ami nagyon fájdalmas,hogy a lány, a modell egyébként harcolt a nők elleni erőszakért, azaz ő mégiscsak tudott, hallott, közel került külső megoldási lehetőségekehez, és még így is…
KedvelésKedvelés
Erről volt itt is bejegyzés:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/20/eufemizmusok-4-szerelemfeltes/
KedvelésKedvelés
Kicsit off, bocs, hogy ide írom: ma megnéztem mandineren az ELTE BTK HÖK-beli listázás dokumentumait. Az összes lányt aszerint értékelték, hogy dugható-e vagy sem. A zsidócigánybuzizás is óriási gáz, de a masszív nőgyűlölet, tárgyiasítás miatt miért nem ordít mindenki teli torokból? Én ezt tenném.
KedvelésKedvelés
“A masszív nőgyűlölet, tárgyiasítás miatt miért nem ordít mindenki teli torokból?” Mert annyira természetes a férfiak között (azok között is akik magukat nem tartják hímsovinisztának), hogy fel sem tűnik. A kisfiúk ebben nőnek fel, ezt hallják az apjuktól, az ismerős férfiaktól, végül nekik is természetes lesz. Folyamatosan aszerint értékelik a nőket, hogy lenne-e rá gusztusuk avagy sem. Az utóbbi kategóriába kerülő nagyon hamar megkapja a “ez nem is nő” címkét. Férjem erre azt mondta, hogy biztosan mi nők is így méregetjük a férfiakat és nem akarja elhinni, hogy nem, nem osztályozgatjuk őket, hogy dugnánk-e velük vagy sem.
KedvelésKedvelés
Elég elterjedt, viszont ezt a férfiak másik része, amelyik nem csámcsog így a nőkön, nagy bunkóságnak tartja. Mert ehhez udvariatlannak és tiszteletlennek kell lenni, ami a bunkóság definíciója. Tízéves mostohafiamnak most tanítottam meg ezt, apjával karöltve, abból az alkalomból, hogy húgának elkezdett bimbózni a keble.
KedvelésKedvelés
na, azér’ én nem merném állítani, hogy sosem minősítgetek és osztályozggatok ilyen alapon. csak nem ez a világnézetem alapja.
KedvelésKedvelés
Meg talán megtartod magadnak, nem mondogatod röhögve az illető füle hallatára. (Szaunás történet.)
KedvelésKedvelés
Igen, ez a különbség, a tisztelet. Mert én is gusztálgatok, csorgatom a nyálam, vagy diszkvalifikálok- magamban. De verbálisan leigázni nem akarom.
KedvelésKedvelés
ha szóvá teszed, akkor mivanmá’ há’ mondd te is…nem, a válasz, hogy ne mondd te sem…és nem értik
KedvelésKedvelés
igen, köszönöm a pontosítást. valahogy így. bár még azt sem állítom, hogy barátnők közt nem szoktunk mondjuk minimum gusztustalanul nyilatkozni. bár pénzeket nem osztunk ilyen alapon, és nem is szánjuk senki fülének. ezt is csak azért mondom, hogy pontosítsak. mert valószínűleg ezzel sem vagyok egyedül, csak árnyalni akartam a képet.
KedvelésKedvelés
Ezt viszont egy férfi beszédmódból tanultad el, és bizonyára munkál benne valami revans-igény, nem? És egyébként a nők férfiakra való efféle ráizgulása nem leteperős, nem hatalomgyakorlós képzetet közvetít, nem dicsőség a numera sem, mint fordítva lenne, de akkor sem szép az ilyesmi.
KedvelésKedvelés
ezt csakazolvassának írom, de megint nem tudok a legalján hozzászólni.
szép vagy sem, emberi. erre azért nem mondanám, hogy nem normális vagy természetes, akkor, ha nincs szó hatalomgyakorlásról /a leteperés nem egyenlő ezzel, vagyis nem feltétlenül/. revans nélkül, miért ne fordulhatna elő, hogy szívesen letepernék egy fickót, és ezt nem szépelegve mondom el a barátnőmnek, hanem a maga tényszerűségében, ami sajnos alkalmasint vulgáris. a hatalomgyakorlás, leuralás persze másik kategória.
KedvelésKedvelés
Csupa emberi jelenségről szól a blog, meg a hírek bűnügyi rovata is. Szóval, van ilyen, én a magam részétől olyan világban szeretnék élni, amelyben tisztelettel tekintünk a másikra, a szexualitás meg a két érintett ember ügye, nem vihogó téma a kávézóban..
KedvelésKedvelés
értem én, de a szexualitás szerintem túl fontos emberi dolog ahhoz, hogy semmilyen körülmények között se legyen vihogó téma a kávézóban. életszerűtlennek találom, hogy ha mondjuk /fiktív/ tegnap este volt egy nagyon kínos dugás olyan figurával, akit az ember felszedett a diszkóban, akkor azt ne mesélje el a barátnőjének a kávézóban. lehet hogy röhögve. más kérdés mondjuk az az ember, akivel évek óta együtt vagy, és vannak közös intim dolgaitok. vagy ha ugyanezen kávézóban ülök egy barátnőmmel, és ott elhalad egy ember, akinek formás segge van, és nekem ez tetszik, akkor ne bökjem oldalba a barátnőmet, hogy hű de jó segge van. mert ugye ez is szexualitás. a különbség szerintem ott van, hogy én mondjuk hangosan beszólok ennek az alaknak, hogy hé, öreg, jó a segged, ő meg erre azt mondja, hogy legyek szíves, ne inzultáljam, én pedig erre kiröhögöm, hogy fatökű kis nyomorult, aki nem érti a viccet. fordítva ugye gyakran ez szokott történni, és ez a hatalomgyakorlás meg leuralás szerintem.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, nekem ez a méregetés általában nem tetszik. A valódi vonzalom magánügy, egyedi, kétszemélyes. Évődni lehet, persze, de az életformává lett mustrálgatás gyakorlói mintha nem értenék a lényeget.
KedvelésKedvelés
Költői kérdés volt, sajnos. Egyébként nyilván “a nők” (Nők) sincsenek fából, aki tetszik, az tetszik, szexuális vágy is ébred, de ez az osztályozás, gusztálás, az eszerint való pozicionálás egészen más. Egyre jobban zavarnak ezek a dolgok.
KedvelésKedvelés
Engem is nagyon zavar, és sokszor van olyan helyzet, hogy elképzelem, hogy beszólok, majd a másik csak röhög rajtam, és még egyet beszól… a kevésbé ostoba észreveszi magát, de nem hiszem, hogy ebbe kéne kapaszkodnom… Marha kellemetlen és ijesztő is.
A gusztálással meg önmagában nem lenne baj, de ezzel olyan mértékű tiszteletlenség (imígyen hehegés, bambulás, megjegyzés stb.) társul, amit nem lehet szó nélkül és sokszor döbbenet nélkül tűrni. (Én ijesztőnek találom sokszor.)
KedvelésKedvelés
Jaj, két éve farsangon mikor beléptem a terembe, az egyik srác (szintén huszonéves) felkiáltott, hogy “dugnálak”. Ezen én teljesen felháborodtam, mire ő közölte, hogy ja, ő azt hitte, kurvának öltöztem. Mondtam, nem, Janis Joplinnak. És mi volt rajtam? Farmer, hosszú ujjú felső (nem kivágott), flitteres mellény és egy boa a fejemen. És smink. Nem szoktam sminkelni, de ez sem volt kihívó.
Egyébként sajnos azt kell mondjam, velem előfordul, hogy elképzelek férfiakat az ágyban. Bár tény, hogy nem “osztályozom” őket.
KedvelésKedvelés
Nincs letiltva semmi, csak mások tárgyiasítása, megalázása!!!
KedvelésKedvelés
de mért sajnos előfordul? mért ne lenne ez természetes? és szerintem az osztályzás, minősítgetés is rendben van bizonyos fokig, attól függően, hogy magadban csinálod-e, mert akkor miért ne minősítgethetnél, vagy bizalmas barátod körében, akivel tudjátok egymásról, hogy mit mondtok tényleg komolyan, illetve erőszakosan, mások füle hallatára, ne adj isten nyilvánosan, egyszóval megalázóan. én nem merném kijelenteni, hogy ne lenne ez normális és emberi és természetes, a módja nem mindegy szerintem.
KedvelésKedvelés
Tudod, az erőszakra is mondják, hogy természetes, meg emberi. Én nem szeretem, ha nem komplexen nézik az embereket, testestül-lelkestül-viszonyostul, ezt neveztem tárgyiasításnak.
KedvelésKedvelés
értem, csak szerintem lehetetlen minden szembejövőre testestül-lelkestül nézni. alapvetően persze teljesen egyetértek, de a mindennapi életben miért ne tűnhetne fel egy jó segg, mondjuk a szembejövőé, és regisztrálom magamban/barátnőmnek, hogy de jó segge van, rendben, a szó szoros értelmében tárgyiasítás, de nem nézheted minden szituációban az adott ember összes oldalát. olyan, mint mondjuk ha a szembejövőn egy nevetséges kalap tűnik fel. nem fogom hosszasan, nyilvánosan gyalázni az adott ember ocsmány ízlését, de előfordulhat, hogy vihogva oldalba bököm a barátnőmet, hogy micsoda röhejes kalapja van.
KedvelésKedvelés
Szerintem a szexuális jellegű testrészek, bárkié, kiemelt tapintattal kezelendők. Olyannal, amilyet a magunk melle, hasa iránt is elvárnánk mondjuk ötvenkét évesen. És nem az egyszeri mondat a baj, hanem a gondolkodásmód.
KedvelésKedvelés
Az biztos, odaszólni egy nőnek, hogy “kúrnálak” ahogy tette azt Zagyva György Gyula, az kb. egy kategória azzal, hogy “hé, fingottam!”. Magánügy és nem tartozik másra, amennyiben mégis kimondja egy gusztustalan tahó.
KedvelésKedvelés
Nekem nem az a bajom, hogy kimondja-e vagy csak a fociöltözőben. Hanem a szemléletmód, hogy így méri fel az embereket. Rasszizmussal kombinálva pedig még nagyobb hányinger.
KedvelésKedvelés
Talán Tóta W. utal rá egy kicsit, bár inkább az értékrend képmutató voltára:
http://hvg.hu/w/20130220_Pistanak_jo_lesz
KedvelésKedvelés
Ilyen is van:
http://varanus.blog.hu/2013/02/20/diaklista_2_0_freegyesnek_is_vigyaznia_kell_a_seggere
KedvelésKedvelés
Ír erről a hvg is (a Karrier rovatban):
http://hvg.hu/karrier.oktatas/20130220_ujabb_hallgatoi_lista
KedvelésKedvelés
Index hír: “Az ELTE diákjainak nagy része felháborodva vette tudomásul a HÖK-lista nyilvánosságra kerülését…Legtöbben a zsidózáson húzták fel magukat, a lányok külsejére vonatkozó megjegyzésekkel szemben többen megértőek…Bár mindannyian elítélik a lista tartalmának diszkriminatív elemeit, a csajozós megjegyzésekkel szemben némileg elnézőbbnek tűnnek.
„Ne mondd már, hogy mi nem szoktuk osztályozni a csajokat a folyosón!” – inti egyikük a társait, akik közönyösen fogadják a megjegyzését.”
Hmmm…ezek szerint a „jó segg”, „óriási ribanc”, “husi, hátulról dugható”, “rusnya egérarcú”, “baszható csirke”, “na persze, királylány. meg a kisfaszom. majd ha rávertem a hajára, rájön.” szövegek amolyan ártatlan csajozós megjegyzések. Akkor milyenek lehetnek a már szerintük is durva megjegyzések? 😦
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hogy milyen lehet az a nőkre vonatkozó lista, ami túlmegy a határon, mert a munkahelyi levelezőrendszerünkön keringő belső, arcképes telefonkönyv alapján készült “Top 20 dugnám” lista például nem okozott gondot. A címzettek között vezetők is voltak. Ez 2013, a központi közigazgatásban. Én is érintett vagyok: amikor megtudtam szóvá tettem, hogy ez megalázó és tapló dolog, megkaptam, hogy örüljek, hogy meg akarnak dugni. Nem örülök.
KedvelésKedvelés
Ez elképesztő.
KedvelésKedvelés
Ilyen az amikor a férfiak összezárnak. A nagy része röhög, a vezető beosztású kicsit pironkodik, dehátfiúkmilyenekvagytok, a kevés értelmes maximum szól nekem, hogy ilyen is van. Amúgy meg huszonéves nőként, -főleg ha a “dugnivalók” közé sorolnak- csakis butuska lehetsz, hiába vagy képzettebb és rátermettebb náluk. És persz friss házasként, gyereket tervezve ugrálni nem könnyű, úgyhogy marad a kuss és az állandósult diszkrimináció. Sakkmatt.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon meredek! Vajon hány munkahelyen, iskolában keringhetnek ilyen megalázó listák a nőkről? Talán ha egyre több kerülne nyilvánosságra, a készítőik pedig megkapnák érte a jogos büntetésüket, rájönne a közvélemény ez mennyire mocsok dolog.
KedvelésKedvelés
hasonló jelenségek nálunk is vannak.
egy időben igen nyitott férfi vezető alatt volt szerencsém dolgozni. egy empatikus, intelligens, kifejezetten haladó szellemiségű ötvenes férfi.
gondoltam belefér a világképébe, ha felhozom ezeket a jelenségeket és talán, ő mint befolyásos vezető és férfi felemeli a szavát, tesz valamit.
ahogy elmondtam neki az aktuális jelenséget (ezt most nem részletezem, de agresszív szexista támadás volt a főcsapás, amit nagy nagy, fő fő vezetők űztek), azonnal más volt az egész arc berendezése. az addig nyitott tekintet a szemmel előtt, a szó szoros értelmében bezárult.
ne, ezt ne! ezt ne feszegesd! – hangzott az ukáz.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon durva. Az egészet még külön nevetségessé teszi, hogy ezek szerintem rejtett kisebbségi komplexusból eredő gesztusok. Hiába írnak egy ilyen listát, ha az illető meg egyáltalán nem szeretne velük “dugni”. De most komolyan, hogy lehet egy közegben dolgozni azzal, aki ilyeneket ír a másikról? Azt sem értem, hogy a férfiaknak miért minden csak “dugás”? Egy lukat látnak, és azonkívül semmit? Erről az a mondat jut eszembe, hogy “nem lehet minden nőt megdugni, de törekedni kell rá”. Ennyire ösztönlények volnának?
Egyet értek abban, hogy nem csak a kimondás a gond, hanem az egész gondolkodásmód.
KedvelésKedvelés
Emlékszem egy kollégám viccére, miszerint “a nő csak keret a luk körül”. Egyre inkább látom, sok férfi számára ez nem is vicc és gyanítom fogalmuk sincs mit picsogunk emiatt annyit, inkább örülnénk, hogy dughatónak látnak bennünket.
KedvelésKedvelés
Erről is volt már szó:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/07/26/szexualitas-gyonyoru-tarsasjatek/
, és érdekes, ez is Kukorellyvel volt vita, aki akkoriban olvasgatott itt, majd váratlan fordulattal az én seggbebaszásomról kezdett üzengetni a fészen.
KedvelésKedvelés
Szerintem is túlkompenzáló, erőszakalapú.
Írtam már erről, pedig az szépirodalom volt:
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/07/23/a-folenyes-ferfi-tizennyolc-karika/
KedvelésKedvelés
Ma beszélgettem egy sráccal a listázásról, elmondtam, hogy felháborít ez a dugnám-stílusú osztályozás, röhögés, kibeszélés, pontozás. Azt mondta, ne vegyem a szívemre, ha hallanám, mik mennek fiúsátrakban pl. nyári táborokban, “a fiúk ilyenek”. Ez ugyanaz, mint a “természetüknél fogva poligámok”. Olyanok, amilyenné adott körülmények között lehetnek, de ne mondja nekem senki, hogy az természetes, hogy az egyik nemű ember a másikat dugható tárgyként szemléli, és ez természetes.
Nekem is nagyon tudnak tetszeni fiúk, de én olyankor elpirulok, libabőrös leszek plusz egyéb, most nem részletezett fiziológiai reakciók, és meg sem tudok szólalni egy ideig, vagy nehezen (ha rám néz, vagy kommunikációs helyzetben vagyunk). A nekem nem tetsző férfiakat meg nem kezdem el fröcsögve minősíteni, hogy biztos kicsi a …, meg hájas, meg ronda a pofája. Mert itt a listázók szinte több lányt illettek csúnya jelzőkkel, mint amennyit, úgymond, meg akartak dugni. Ez árulkodó.
KedvelésKedvelés
Számomra az volt az érdekes, hogy az emberek a dél afrikaiak mennyire hisznek az ártatlanságában, továbbra is hinni akarnak a tündérmesében, a szőke herceg fehér lovonban még ilyen nyilvánvaló és brutális esetben is.
KedvelésKedvelés
És akkor hogy szóljunk, mit mondjunk?
Hallottátok, mivel védekezik Péntek László? Hogy már korábban is többször találkoztak, csókolóztak, szeretkeztek, de a lány mindig csak este volt hajlandó találkozni vele, ezért (éjjel) felelősségre vonta, és fojtogatni kezdte, aztán meg bepánikolt.
KedvelésKedvelés
Igen, tegnap nekem is szemet szúrt, hogy arra hivatkozott, kapcsulatuk volt egy ideje. Teljesen úgy jött le, mintha akkor bocsánatos bűn, vagy kisebb súlyú lenne az erőszak, a gyilkosság. Hátborzongató…
KedvelésKedvelés
Valószínűleg ügyvédi tanácsra választotta ezt a verziót. Jogászok: mi lehet a célja vele? Ha ismeretlen a megtámadott, akkor aljas az indok (haszonszerzés), ha nem, akkor hirtelen felindulás?
KedvelésKedvelés
ezt találtam: “később pedig szeretkezett is vele. Kifogásolta azonban, hogy mindig csak esténként találkozhat a nővel, emiatt július 8-án kérdőre vonta őt, indulatba jött, és kézzel fojtogatni kezdte. Amikor észlelte, hogy Bándy Kata meghalt, “bepánikolt”, ekkor magához vette több személyes tárgyát. ”
tehát az a kérdés, hogy a szándéka kiterjedt-e arra, hogy megölje, vagy sem. a fenti verzió: csak fojtogattam, mert felbosszantott (ehhez a meséhez volt szükséges az, hogy ők egyébként már kapcsolatban, viszonyban, sőt szexuális viszonyban voltak) és ennek eredménye lett az, hogy meghalt.
emberölés egyenes szándékkal vagy halált okozó testi sértés. nagyon nem mindegy, ezért kapta ezt a tanácsot.
aztán így folytatódik a fenti idézett cikk:
“”P. László és Bándy Kata esetleges kapcsolatáról a hétfőn meghallgatott tanúk nem tudtak, illetve kizárták ennek lehetőségét.”
tehát nagy eséllyel nem nyer majd bizonyítást az, hogy korábban volt kapcsolatuk, ezért életszerűtlenné válik a felbosszantott verzió és marad az emberölés.
KedvelésKedvelés
Döbbenetes védekezés, pedig valahol érthető annak aki kicsit is jártas a jogban. Ismeretlen nő meggyilkolásáért akár életfogytiglant is kaphat az elkövető, míg a feleséggyilkosok megússzák 4-5 évvel. Barátnő “értéke” gondolom valahol a kettő között helyezkedik el a törvényeink szerint, de mindenképpen enyhítő körülmény, hogy félig meddig már “tulajdona” valakinek. Mitől számít enyhítő körülménynek mennyire “birtokolja” valaki a másik embert?
KedvelésKedvelés
Mas a buncselekmeny minositese. Nem enyhito korulmeny. Szo sincs ilyesmirol.
KedvelésKedvelés
Hát ez meg milyen pocsék egy védekezés! Manapság a lekérhető telefon híváslisták korában szerintem elég egyszerű a kiderítése hogy volt-e köztük előtte bármiféle kapcsolat vagy sem. Csak úgy józan paraszti ésszel ez nem számít súlyosbító tényezőnek ha az igazságra felesküdve hazudik a bíróságon????
KedvelésKedvelés
A vádlottnak igazmondási kötelezettsége – a tanúval ellentétben – nincs, tehát a vádlott azt hazudhat amit csak akar.
KedvelésKedvelés
így van.
KedvelésKedvelés
“Kiabáltam vele, hogy miért engedte, hogy elmélyüljenek bennem az érzelmek iránta. Nem kellett volna, hogy találkozgasson velem. Megmondhatta volna elsőre.”
KedvelésKedvelés
És az a durva, hogy ha nem lenne roma származású a vádlott (mert az ugye mindent visz, pedig egyik szülője nem is roma), ezek a mondatok enyhítő körülményként szerepelnének.
KedvelésKedvelés
Ja a média az gáz, naggggyon gáz. Már tisztelet a kivételnek, ha van olyan. Néha leadnak informatikai témájú cikkeket a mancsban, kivétel nélkül hülyeségeket hord össze, pedig az egy jobb lap. Mennyire hihető a többi cikk amihez nem értünk?
KedvelésKedvelés
Na ez is milyen szép hír: “Az LMP-s képviselőnőnek félreérthetetlen ajánlatot tett egy jobbikos képviselő.(….) “Jobbikos képviselőtársam például így szólt: „attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!”
Osztolykán Ágnes vs. Zagyva Gyula, Magyar Parlament, 2013.
KedvelésKedvelés
http://mandiner.hu/cikk/20130220_osztolykan_agnes_sotetseg_a_tisztelt_hazban
KedvelésKedvelés
és elég itt csak beleolvasni a sok kommentbe. broáf.
KedvelésKedvelés
Hát, igen: “félreérthetetlen ajánlat”. Még véletlenül sem nyílt rasszizmus vagy szexuális zaklatás.
KedvelésKedvelés
Igen, nagyon torzan leplezi a nőkkel szembeni pofátlan lenézést és erőszakot a média.
A hallgatók listázásakor a fele csúnyán nőalázó és szexista szöveg volt, mégis 4 másik jelzőt volt fontos a címben kiemelni ?
“Világnézetük, pártszimpátiájuk, vélt származásuk és felekezeti hátterük szerint listázta a gólyatáborba jelentkezőket az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata “-így a HVG – beli cím.
KedvelésKedvelés
Meg visszaélés egy egyszerű embertársi-kollegiális kéréssel. Ezek egyenrangú, általunk választott, értelmiségi, médiareflektorfényben élő képviselők, képzeljétek, mi megy sima cégeknél, zugirodákban, éhbérért, főnök–beosztott viszonyban.
KedvelésKedvelés
Nem tudom elképzelni, hogy az durvább lehet. A magukat a társadalmi hierarchia csúcsán érző férfiak nagyon el vannak szállva és kapatva. Zugirodákban azért nem olyan nagy arcok a főnökök, mint amit ezek képzelnek magukról.
Polanski és Strauss-Kahn is jól példázzák azt, hogy értelmiségi, médiareflektorfényben élők a féktelen hatalmi gőgjükben mire nem képesek a nőkkel szemben.
KedvelésKedvelés
‘Zz!!!…
KedvelésKedvelés
Egyre szebb a történet:
…Zagyva György Gyula felháborodott, hogy megint ő van megemlítve rossz fiúként, holott több képviselő is beszólt Osztolykánnak. Mint mondja, ő csak egy “reflex-szerű, félhangos megjegyzést tett”, amikor meghallotta hogy Osztolykánék miről beszélgetnek. Zagyva elmondása szerint a beszélgetés kezdetén még nem volt jelen, amikor pedig odaért, akkor arról volt szó, hogy Osztolykánra valaki egy megjegyzést tett.
Ennek kapcsán beszélgettek arról, hogy “valaki akart vele kapcsolatba lépni, és hogy ezt lehet-e vagy nem.” Zagyva ekkor tette “a félhangos megjegyzést”, amit úgy értett, hogy “attól, hogy ő cigány, attól még szóba állhatnak vele fehér férfiak is.” Azt azonban határozottan kikérte magának, hogy ezt magáról jelentette volna ki. “Mert majd én pont ezekre szoktam ráizgulni” …
KedvelésKedvelés
Ennek a féleszű, ostoba bunkó Gyulának már a mentegetőzése is olyan, hogy dobok egy hátast tőle. Hiszen ő csak “reflexből” tapló állat…
Szegény, megint ő a rosszfiú.
Bmeg, nem hiszem el, hogy ezekkel van töltve a parlament.
KedvelésKedvelés
Olvasgatom a kommenteket, az sem semmi. Jönnek bizonygatni, hogy a nők verbális zaklatása teljesen természetes és nekik ehhez istenadta joguk van és biztosan valami baja van annak a nőnek akinek ez nem tetszik, mert élvezniük kellene ezeket a beszólásokat:
“Eléggé undorító, hogy megint nacionalista színbe próbáljátok meg öltöztetni az amúgy igen egyszerű emberi /reflex/ tulajdonságot! Semmi különös nincs abban ha egy “férfi” kifejezésre juttatja hogy mit szeretne tenni egy lánnyal! Mert hogy erről van szó egészen konkrétan…és már igyekeztek megint elferdíteni egy dolgot! ”
“Szerintem az a baja annak a nőnek hogy senki ne vitte el egy körre mert senkinek senkinek nem volt hozzá gusztusa !!!!!!!!!!!!!!!!”
KedvelésKedvelés
Bár egyes evolúciós elméletek szerint az agresszió a tesztoszterontermeléssel függ össze, tehát férfitulajdonság, biológiailag nőként, genderileg ufóként mégis természetes reflexként ragadnék most baltát, és beleznék ki néhány HÖK-tagot, parlamenti képviselőt és kommentelőt. Természetes emberi reflex, ez úgy jön.
KedvelésKedvelés
Reflexszel, csak már írni sem tudok, mert én is dührohamot kaptam.
KedvelésKedvelés
Megint felteszem a költői kérdést (bár tudnám a választ!), tényleg ilyen sok éjsötét baromarcú él ebben az országban, vagy csak éppen ők azok, akik arra gerjednek, hogy undorítóbbnál ocsmányabbakat kommenteljenek mindenhová?
KedvelésKedvelés
Már régóta az a benyomásom, hogy ez a fajta agresszív kommunikáció nagyon is formálja a mindennapjainkat, és befolyásolja különösen a tizenéveseket. Holott ez csak egy igen hangos, ám nagyon frusztrált gyűlölködő kisebbség, akiknek a net szabad teret ad.
Másrészt ez csak a jéghegy csúcsa, a masszív nőgyülölet finomabb formákban (“ugyan már, ne is törődj vele, hogy beszóltak neked”) nagyon is jelen van a mindennapokban.
KedvelésKedvelés
engem mélységesen elszomorít aztán kirobbanóan dühít ez a jelenség.
egyrészt ne felejtsük el, hogy ez itt mindig csak a jéghegy csúcsa (o. ágnes tegnap az ATV-n elmondta, hogy ez nem először fordult elő. sok- sok ilyennek van, volt és lesz kitéve, mert ő roma és ráadásul nő.
még mindig itt tartunk: nő=egy hátrányos helyzetben lévő kisebbségi csoport.
ez van itt, kies honunkban a 21. században.
amikor több felsőfokú végzettségű nő van
amikor kimutathatóan jobb eredménnyel zárják a középiskolát, egyetemet az ott végzett nők
még mindig itt tartunk?
hátrányos kisebbségként külön programok szólnak a nők jogairól, felzárkóztatásáról, munkavállalásáról.
nem, én ezt nem kérem. csak ugyanolyan teret, munkát, bért, feltételeket kérek.
nem, nem értem
azért mert kevesebb a női politikus miért nem lehet harcosabban fellépni???
és o. ágnes a tegnapi beszélgetésben minden volt csak nem harcos. az egész megnyilvánulása arról szólt: ez van. ennek vagyok kitéve. állom én ezeket a rohamokat, nincs ezzel bajom, csak most szólok, mert ez egy kicsit jobban fájt mint a többi. de állok a továbbiak elé is, hiszen nő vagyok és roma.
édes istenem! kiabálj! veszekedj! kérd ki magadnak! alázd le szavakkal és később tettekkel is az ilyen személyeket, akik ilyen megnyilvánulásokat megengednek maguknak (nem csak férfiak)
érzik a fájdalmadat és még egyet beléd rúgnak.
KedvelésKedvelés
Ez is annyira tipikus reakció. Bocsánatot csak egy másik férfitól kér, a nőtől nem, sőt még őt hibáztatja, hogy a gusztustalan beszólásról beszélni mert. Értjük ugye? Nőkre szexista+rasszista megjegyzésekkel tenni az rendben van, de azoknak erről beszélni az illetlenség! WTF?
…Később Vágó azt írta, hogy odaállt Zagyva elé, és megmondta neki, hogy „sunyi, gyáva alak”. Vágó szerint Zagyva hosszas keménykedés után bocsánatot kért, elismerve, hogy az LMP-s tényleg nem volt ott. „De kijelentette, hogy ezentúl ő is mindent kiblogol, mert Ági felrúgta az íratlan szabályokat. Szerinte ha nem akarunk ketrecben élő zombik lenni, akkor nem lehet ilyen kibeszéléseket megtenni, amit az Ági csinált.”…
KedvelésKedvelés
A kibeszélésről:
1987-ben hatodikosok voltunk. Rendes, átlagos családokból való gyerekek, ártatlanok, énektagozat… Tornaóra előtt hallgatóztunk a fiúöltöző ajtaján át. Kinek van a legjobb melle, kinek a legjobb segge, hogy áll föl rá, és mit csinálna Atti pontosan azokkal a mellekkel (aláfeküdne és szopná) Úgy ütött szíven, árulásnak éreztem. Soha addig így nem gondoltam magamra.
Az első lecke férfibeszédből.
KedvelésKedvelés
😦
Lehet, hogy egy idealista, életképtelen barom vagyok, de továbbra sem hiszem, hogy a fiúk ilyenek, hogy ez természetes.
KedvelésKedvelés
Pedig egy hatodikos gyerek csak 12 éves és akkor még pornó sem volt, hol a fenében hallottak ilyen dumát és kitől? Igaz a szomszédunk a fülem hallatára okította a kiskamasz fiait “Jegyezzétek meg jól, minden nő kurva!” Mindezt azért mert elvált tőle a felesége 😦
KedvelésKedvelés
Én azt gondolom, ez akkor őszintén, belülről jöhetett, tomboltak a hormonok; nem akartak minket megbántani, de sikerült. Pornó nem volt, de szexújságot már láthattak. (Azelőtt 50 évvel meg a kupiba jártak a nagyfiúk, valahonnan mindig megtanulták a kisfiúk is a férfibeszédet.)
KedvelésKedvelés
a következő csavarkulcsosra akarom írni,de ott nincs gomb…a 2013as stihl naptár mezteen, aligruhás nős…a 2012es is az volt…és ez nem magyar termék…
KedvelésKedvelés
Ó, általános iskolából emlékszem én is ilyenre, mint: “megfogtad-e már az xy sebváltóját?” (tőlem kérdezték a fiúk, mert kiderült, hogy ki tetszik nekem), illetve “neked biztosan pókhálós és aszott odalent” (ezt mi motiválhatta? hogy szemüvegem volt, és strébernek tartottak?). Kisebbik húgom most 11 éves, nő a melle, emiatt nem húzza ki magát, hogy ne csúfolják a fiúk. Hány ilyet ismerünk…
Legdurvább “mit tennék a másikkal” típusú élményem gimiből: “levágnám a fejét, feltenném a falra, és úgy szájba basznám”. Azóta az illető elvégezte az IBS-t, bekerült apuka cégébe, és valószínűleg meg is valósítja az ehhez hasonló terveit, mert telik rá. Pár évvel érettségi után összetalálkoztunk az utcán. Az akkori barátnője, aki egyébként go-go táncos volt, mint megtudtam, így mutatkozott be: “Szia, B. barátnője”. Ez volt az identitása. Nem az, hogy Anna vagy Kata vagy valami.
Kicsit az Amerikai psycho meg a nemrég felkapott Millennium-trilógia jut eszembe az ilyen emberekről. És az a baj, hogy léteznek. Az más kérdés, hogy honnan szerzik az ötleteiket. Egy-két éve pedagógia szemináriumon hallottam olyan sztorikat, hogy oviban egy kisfiú “leszopatta magát” egy gyerekkel (nem emlékszem, fiúval vagy lánnyal), egy harmadik meg őrködött. Kérdőre vonták a szülőket, mert a gyerek elmondása alapján pornófilmben látta, hogy ezt így kell. A jómódú orvos-ügyvéd házaspár úgy tett, mintha semmi nem történt volna.
KedvelésKedvelés
Úgy tűnik, eltűnt az előző hozzászólásom. Sajnálom ezt, Lillywhite, és továbbra sem vagyok hajlandó elfogadni, bizonygassa akármilyen troll, hogy ez természetes, hogy ilyenek a fiúk.
Vacskamati, szerintem “erotikus” lapok már voltak, nyugatról hozták titokban és egymásnak adogatták. Plusz a folklór, akinek volt bátyja, tőle tanult, meg a nagyobb fiúktól. Ha a rendszer változik, változni fog ez is. Egyszer még ciki lesz ez. Az ükunokám idejében, de az lesz!
KedvelésKedvelés
Nekem gyanús ez a “tombolnak a hormonok” is. A trollok biztos csúnyákat gondolnak most, hogy a buta tyúk elvitatja az ő hormontombolási jogukat. 🙂
KedvelésKedvelés
Meglett.
KedvelésKedvelés
Mondasz valamit. Én annyira korán megszoktam ezt, hogy vágyak tárgya vagyok, olyan korán elkezdtek így bánni velem. Jaj.
KedvelésKedvelés
“Egyszer még ciki lesz ez” – Férjem is ezzel vigasztal mikor kiakadok ezeken. Szerinte 200 év múlva semmi nem marad ezekből 🙂 Végül is vannak biztató jelek. Ma például már megengedhetetlenek lennének azok a jellegzetes 80-as évekbeli reklámok, mikor még egy csavarkulcsot is meztelen nőkkel akartak eladni.
KedvelésKedvelés
Na, azért vígan megy a piros sportautón pucér nő stílus, meg csavarkulcs helyett divatmárka, de ugyanúgy.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy csak hozzáedződtem…azért mintha ma már legalább egy kis ruha lenne rajtuk nem?
KedvelésKedvelés
Volt egy olyan reklám, amiről az egyetemen egy genderes tanár külön is szólt: amikor egy meztelen, kucorgó nőre rárajzolták a csirke anatómiai felosztását. Erre azóta is emlékszem. Egyébként személyes megfigyelésem a nőcis reklámokról: mindig félig nyitva van a szájuk, mintha épp fel lennének izgulva. Ha nyakig be vannak gombolkozva, akkor is.
KedvelésKedvelés
Erre a reklámra én is emlékszem. Pár éve volt:

KedvelésKedvelés
Nézegetem a mai reklámokat, olvasom a Zalabaromfi Zrt. vezérigazgatójának a véleményét a nevezett reklámról: “az alapötletet csak egy ártalmatlan poénnak tartja. Nem érzi sértőnek a hirdetést, sem a nőkre, sem az emberi méltóságra nézve. Kolleganői véleményét is megkérdezte a döntéskor, akik jót nevettek a képen, így Zsipi úr nem hiszi, hogy a cég főleg hölgyekből álló vevőkörét elrettenthetné ez a jópofa ötlet. Igaz, hogy a meztelen testnek nincs köze a reklámozni kívánt hústermékekhez, de egy plakátnál az a lényeg, hogy figyelemfelhívó legyen”
Áhh, igazatok van, semmi sem változott! 😦
http://epa.oszk.hu/00800/00804/00495/65614.html
KedvelésKedvelés
Zalabaromfi: “a kolléganők jót nevettek a plakáton”. Ugyanaz, mint egyik kollégám érvelése, amikor kijelentettem, hogy gáz a Hooters étterem (felvételi szempont a lányok külseje, munkaköri kötelességük flörtölni a vendégekkel): “mi van, ha ezek a lányok szeretnek ott dolgozni és szívesen csinálják?” Szívesen kedveskednek olyan emberekkel, akiket adott esetben bottal se piszkálnának meg, mindezt minimálbérért, és olyan kikötésekkel, hogy nem foghatják össze a hajukat, plusz forrónadrág? Nagyon realisztikus.
KedvelésKedvelés
Hasonló a prostitúciót védők szlogenje is: “Azért sokan csinálják önszántukból” Ja…
KedvelésKedvelés
Egyelőre egyáltalán nem bizonyított, hogy szándékos, pláne előre kitervelt emberölésről van szó. Oké, felmerült a gyanú, de először bizonyítékok kellenek. Természetesen ocsmány dolog a testi-lelki bántalmazás, ugyanakkor sem a “hangos szóváltás”, sem pedig a “verekedés” nem jelenti automatikusan azt, hogy Pistorius direkt lőtte le a nőt. A cikk csupán azt fejti ki, hogy volt példa korábban bántalmazásra, de az még nem jelenti azt, hogy garantáltan szándékosan ki is végezte a barátnőt. Pusztán annyi történt, hogy az ikonról kiderült, hogy féreg – de nem ettől még nem lesz feltétlenül hidegvérű gyilkos, balesetről/tévedésről is lehetett szó.
Számomra ennyit mond a cikk, nem többet, nem kevesebbet.
KedvelésKedvelés
Én sem ezt kértem számon (tudom, hogy véded a kollégát), hanem arra utaltam, hogy ez egészen biztosan bántalmazó kapcsolat, jellegzetes dinamikával, tragédiával és szerecsenmosdatással.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, maga az ügy egyre cifrább. Most hirtelen mindenki látott, hallott valamit, ami a bántalmazás jele lehetett, de fél évvel ezelőtt még példakép volt a pasas?! Nem tudni mi az igazság, de én a témához kapcsolódó cikkekben nem érzem a szerecsenmosdatást. Egy hírcikkben a szerző nem foglalhat állást, nyilván a tényeket sorolja fel, amelyek egyelőre jobbára feltételezések.
Direkt lőtt-e vagy sem, nyilván a bántalmazás önmagában véve undorító, de nem értem, hogyan lehet ezt másképpen tálalni szerkesztőként, pedig általában nyitott vagyok a finom nüanszokra. Most komolyan: tanulságos lenne látni, hogyan lehet ugyanezt a kontentet megfogalmazni úgy, hogy senki számára sem tűnik mosdatásnak, és hidegen és tényszerűen rámutat a bántalmazó kapcsolatok veszélyeire…
KedvelésKedvelés
Nekem ez a mondat szúrt szemet. “Reeva Steenkamp között korábban is voltak hangos szóváltások, sőt verekedések is,” Ez teljesen úgy hangzik mintha amolyan egyenrangú kocsmai bunyót folytattak volna, ahol hol az egyik üt, hol a másik. Nem tudom ebben az esettben a barátnő verte-e néha Pistoriust, de ha nem, akkor miért nem lehet megírni, hogy “rendszeresen verte a barátnőjét”. Nekem a hangos szóváltás is csak amolyan emelt hangú kölcsönös vitát jelent. Ahol viszont az egyik fél folyamatosan ordít, a másik meg csitítgatja, azt ne nevezzük már szóváltásnak. Az a baj a cikkel, hogy egyenrangú kapcsolatot sugall, holott egyelőre a jelek egy partnerét rendszeresen bántalmazó férfit sejtetnek Pistorius személyében.
KedvelésKedvelés
Igen, pontosa ezért írtam a bejegyzést, ugyanez háborított fel.
KedvelésKedvelés
De a szóhasználat is állásfoglalás. Jó lenne a bántalmazást bántalmazásnak és nem szóváltásnak meg verekedésnek, sőt, heves, szenvedélyes kapcsolatnak nevezni.
Előfordul, hogy a híresnek, gazdagnak sok mindent elnéznek. Mint ahogy az egyház pedofilbotránya is csak akkor robbant, amikor valakik elkezdtek végre beszélni. Olyan gyűlöletes a tátott szájú celeb- és tekintélycsodálat, annyian visszaélnek vele, és nekem is Tőkés László meg Meggyes Tamás jut még eszembe.
KedvelésKedvelés
Meg a tatabányai gyermekorvos, aki három kislányát erőszakolta évekig.
KedvelésKedvelés
négyet.
KedvelésKedvelés
Itt van leírva talán a legrészletesebben.
http://www.hetek.hu/belfold/200705/csaladban_maradt
Egyúttal ismételten felhívom a figyelmet a pszichológus magyarázatára, miszerint a doktor úr erős szexuális motivációval rendelkezett, melyre feleségétől nem kapott megfelelő választ (!!!!!)
És gondolom, a pszichológus úr itt nem a váltottlábbal történő kettős tökönrúgás utáni villámgyors válásra gondolt megfelelő házastársi válaszként – hanem isten tuggya, mire …
Kétségbeejtő a hozzáállásunk a férfi-nő kapcsolatokhoz, ezt az efféle pszichológusok jelzik a legvilágosabban.
KedvelésKedvelés
“Eleinte hihetetlennek tartottam, hogy egy ilyen jól szituált ember elkövethet
ilyesmit” Ez valami vicc? Most már én is csinálni fogok egy belső listát azokról a pszichológusokról akikhez még véletlenül sem szeretnék kerülni…ez a Lengyel K. Péter biztosan rajta lesz.
KedvelésKedvelés
Gimiben hallottam egy ilyen “viccet”: – Mi a baj a csupasz puncival? – Másnap oviba kell vinni.
Amíg ilyenek mennek a felnövekvő férfiakban (akiknek mondjuk legtöbbször csak a szája jár), addig én nem hiszek a változásban. Meg hogy fiatal lányok tömkelegei rohannak a boltba megvenni a szürke trilógiát, és azonosulni szeretnének a női főszereplővel. Jelzem, én nem olvastam, csak elemzéseit, de abból egyértelmű volt számomra a bántalmazó viszony. Egy külföldi blogger fel is vetette azt a szempontot, hogy vajon ha a főszereplő nem lenne gazdag, fiatal és jóképű, akkor is úgy elolvadnának az agresszív szexuális és egyéb terű viselkedésétől?
KedvelésKedvelés
ez szörnyű
a katolikus egyház mindennapos gyakorlata a bűnök elhallgatása a gyónási titok mögé bújva.
most ebben a pillanatban is elhangzik egy hasonló bűn a kis fülkében és nem történik semmi?!
elkeserítő.
főleg ha belegondolok, hogy a tömeges népbutításban aktívan résztvevő katolikus egyház a verítékkel megdolgozott adóforintjaimból, adóforintjainkból milyen összegeket kapott és kap még ezután is
KedvelésKedvelés
nálam a jogi környezet csapta ki a biztosítékot: elévülés??? mivel nem a pácienseit molesztálta, még dolgozhatott volna??? és munkajogásszal kell konzultálni, hogy kirúghassák??? mi van???
KedvelésKedvelés
nyilván minden részletét az ügynek nem ismerjük és nem is ismerhetjük csupán egy cikk alapján.-
az bizonyosnak látszik, hogy a gyónásokon többször elhangzott és mégsem történt semmi.
(nem hiszem, hogy az újságírói fantázia eredménye a gyónás említése. az elévülésről:az anya nem tett évtizedekig (!!!) semmit. munkajogi rész: szemet hunyni egy férfi egy másik férfinak ebben az országban nagyon tud, nekem erről ez jutott eszembe)
KedvelésKedvelés
Én sem akartam elhinni, de tényleg annyira szigorúan veszik a gyónási titok tartását, hogy még a pápa sem adhat alóla felmentést. Azonnali kiközösítéssel jár a megsértése. Tehát ha valaki meggyónja, hogy ő bizony a napokban megöli a családtagját, a pap nem szólhat róla senkinek vagy ha szól és ezzel életet ment, nem pap többé.
“gyónási titok: a gyónást, a bűnbánat szentségét védő titoktartási fegyelem. – A szó szoros értelmében vett gyónási titok, a szentségi pecsét (sigillum sacramentale) a gyóntatót kötelezi, s azt jelenti, hogy tilos a gyónót szóval v. bármilyen más módon, bármi okból is, akár csak részben is elárulnia (983.k. 1.§). A gyóntató a gyónásból szerzett ismereteit a gyónó kárára még akkor sem használhatja föl, ha ezzel nem árulja el őt. Ezért aki hatóság szerepét tölti be, a külső kormányzatban semmiképp sem használhatja fel gyónásban szerzett értesüléseit, függetlenül attól, mikor szerezte őket (984.k.).983. kán. — 1. §. A gyónási titok sérthetetlen; ezért tilos a gyóntatónak a gyónót szóval vagy bármilyen más módon, bármi okból, akár csak részben is elárulnia.
2. §. Aki hatóság szerepét tölti be, annak a külsô kormányzatban semmiképpen sem szabad felhasználnia azt az értesülést, amit a bűnökrôl bármikor is gyónásban szerzett.
1388. kán. — 1. §. Az a gyóntató, aki a gyónási titkot közvetlenül megsérti, az Apostoli Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítésbe esik; aki pedig csak közvetve teszi ezt, a büntetendô cselekmény súlyossága szerint büntetendô.
2. §. A tolmács és azok a 983. kán. 2. §-ában említett egyéb személyek, akik a titkot megsértik, megfelelô büntetéssel büntetendôk, nem kizárva a kiközösítést sem.”
KedvelésKedvelés
ha ilyen a belső szabályzata a katolikus egyháznak, akkor tegyen róla az egyes államok jogrendje, hogy ne működhessenek szabadon.
ennyi.
nem tesznek!
miért!
cui prodest?
nem jövök összeesküvés-elméletekkel. de tény: jelenleg is tízezrek vannak Vatikánban valami téren a pápa miatt.
ilyen mértékben irányítani az emberek tömegét: ki ne használná ki az így szerzett hatalmat?
KedvelésKedvelés
Kommentárok.
1. Pistorius-ügy: már nincs olyan, hogy “hirtelen felindulásból” elkövetett emberölés? Régen mintha lett volna, és más kategória volt, mint az előre megfontolt szándékkal.
(Nem tudom, miért, de nagyon megérint ez az egész, Úgyhogy igazából annak drukkolok, hogy tényleg úgy legyen, hogy valóban betörőnek hitte. Tudom, erre nem sok esély van, de a hirtelen felindulás és az előre megfontolt szándék (hidegvér) mégis más, nem?)
2. (én) Kedves B., akkor a fejét ki zúzta be? Ez tankönyvi bántalmazó kapcsolat volt, kristálytisztán kiderül a néhány hírből is.
3. A fejét akkor zúzta be, amikor betörte a wc ajtót… Én is azon drukkolok, hogy a betörős verzió legyen…
4. azt már világosan kiderítették, hogy a csaj nem belopózott meglepni, hanem előző este érkezett. azért ha éjjel zajra ébredsz és a párod nincs melletted az ágyban, nem állsz neki ész nélkül szétlőni a wc-t…
5. Amennyire emlékszem a büntetőjogi tanulmányaimból, a hirtelen felindulásból azt jelenti, hogy van egy méltányolható indok, ami miatt nem látja a cselekménye súlyát (klasszikus szépirodalmi példa Toldi, akit addig piszkáltak, míg közéjük nem dobta a malomkövet). Ha már büntethetőséget kizáró okot keresünk, akkor a jogos védelem (betörő pisztollyal) környékén kellene keresgetni egy tévedéssel (nem volt betörő) megspékelve azzal, hogy ijedtségből túllépte a jogos védelem határát (nem lőhetem le a besurranó tolvajt például, de elgáncsolhatom).
KedvelésKedvelés
6. (én) Ne haragudjatok, titeket egyáltalán nem ráz meg az áldozat erőszakos halála? Kinek drukkoltok?
7. De megráz. Attól még drukkolhatok azért IS, hogy ne úgy legyen, ahogy sokan látják/látni szeretnék. Nem azt akarom, hogy a bűnöst ne ítéljék el, hanem azt, hogy ne az legyen a bűne, aminek most tűnik. Érted ezt?
8. Nem, mert ez további erőszakos haláloknak ágyaz meg. Ez az elkövető dédelgetése, jaj, de híres, jaj, de paralimpikon. Így akarták megmagyarázni, elkenni azt is, amit Damu Roland meg DSK tett.
9. Nem érted, vagy nem olvastad, amit írtam. Nem akarok elkenni/kenetni semmit. Viszont én nem vagyok hajlandó mindenütt démonokat látni, még akkor se, ha szerinted azok ott VANNAK.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hova irjam a ma reggeli frusztraciomat, de ugy erzem muszaj megosztani a blogolvasokkal. (Errol jut eszembe, lehetne egy ilyen “mindennapi frusztraciok” cimu rovat…)
Egy orvossal mailezem ket napja egy munka kapcsan. (Olaszorszagban vagyunk, az orvos CV-jet lattam, velem egyidos. Egy munkara kellene nekunk, amit meghirdettunk, arra jelentkezett). Ket napja atkuldott minden szoveg nelkul egy cv-t. Valaszoltam ra (abszolut hivatalos hangnem, udvarias levelforma), megkerdezve, mikor erne la egy telefonos megbeszelesre. Valaszul atkuldott egy ures mailt, ujabb csatolmanyokkal. Erre megkertem (tettetett naivkent, azt megsem mondhatom, hogy “valaszolj, te barom”), hogy kuldje ujra a mailt, mert nem latom a szoveget. Erre mit valaszolt ma reggelre!? “En nem irtam szoveget, csak a csatolmanyokat kuldtem. Ezzel egyutt, ha on eleg szep, akkor nemcsak irok, hanem udvarolok is, ha szukseges. A biztos kedvezo valasz tudataban, udvozlettel…”
Dillemma: elkuldjem a jo feszkes fenebe? es akkor elvesztek egy esetleg jo orvos munkaerot (lehet az ilyen jo orvos???). Vagy tegyek ugy, mintha meg sem hallottam volna (ami abszolut elveim ellenere van).
Megoldottam vegul, de kivancsi lennek, ti mit tennetek ebben a helyzetben…
KedvelésKedvelés
én azt hiszem, megírnám neki, hogy a kérdés a konkrét telefonos időpont volt, amire még mindig nem kaptál választ, ezen kívül az állás betöltéséhez a szakmai szempontokat veszed elsősorban figyelembe, másodsorban pedig a jelölt hozzáállását, amelynek része az is, hogy képes-e a szexista megjegyzéseket és gesztusokat mellőzni…
KedvelésKedvelés
ez jó.
bár én teljesen válasz nélkül hagynám.(mondjuk értek engem már emiatt kritikák, mert túl sok esetben döntök a hallgatás mellett, ami szintén egy döntés, nem is akármilyen súlyú…)
KedvelésKedvelés
Aki ennyire a saját seggében hordja a fejét, nem lehet túl jó a betegekkel. Szerintem. Előbb-utóbb előjön ez a mentalitás a másokkal való kapcsolatában. Én kukába dobnám- miután elküldtem a fészkesbe- ha lenne másik szóbajöhető orvos. Ha nincs, megírnám neki amit Coffie javasolt. Szó nélkül nem hagynám. Az csak neki jó.
KedvelésKedvelés
Hogy oldottad meg végül? És megismerted azóta személyesen? Olyan, amilyet a mailek alapján sejteni lehet? Elmeséled, mi lett a történetből?
KedvelésKedvelés
Én is várom a megfejtést!
KedvelésKedvelés
Igen, persze, mondom, mi tortent. Vegul (hasonloan ahhoz, amit Coffie is javasolt utana itt a blogon) eloszor is kozoltem vele, hogy a kerdesemre meg mindig nem valaszolt. Aztan azt is, hogy a himsoviniszta beszedmod (akkor is, ha viccnek szanta) nekunk nem elfogadhato, ezert a level tovabbi reszet kommentar nelkul hagyom.
Erre meg volt kepe valaszolni, hogy akkor marcius x-en beszelhetunk.
Most azon gondolkozom, hogy megis inkabb visszautasitom ugy, ahogy van.
KedvelésKedvelés
bocsánat, hogy ismeretlenül beleszólok, nekem ebből a válaszból az jön le, higy 1. az illető elképesztő mód el van szállva magától 2. egy egyszerű kérdésre (ti. mikor alkalmas a telefon) sem tud egyértelmű választ adni, nekem ebből az következik, hogy a betegekkel sem bánna máshogy. Nem forszíroznám a felvételét, rajta kívül biztos akadnak még mások…
KedvelésKedvelés
Mivel en “masodallasban” orvosokat toborzok, az elmult evekben tobbszaz (1-2 ezer) orvossal beszeltem (legfokeppen olaszokkal). Garantalhatom, hogy a nagyreszuk abszolut onhitt, buta es gatlastalan. Valoszinuleg az a teny, hogy tenyleg rengeteget magolnak (seggelnek), elzarja oket minden egyeb kulturalodasi lehetosegtol. Viszont a tarsadalmi es “istenszeru” statuszuk (azaz o dont magatehetetlen, de legalabbis ijedt es kiszolgaltatott emberek eleterol, raadasul elvarjak tole, hogy mindezt nagyon magabiztosan tegye) olyanna teszi oket, hogy elhiszik, nekik mindent szabad. Nagyon rossz tapasztalat ez, nem tudom, betegseg eseten hogyan lehet normalis orvosokat valahonann elohuzni.
KedvelésKedvelés
Es ezt lattatok? http://nol.hu/belfold/betorte_a_noket_zaklato_lelkesz_orrat
KedvelésKedvelés
de ugye ezek itt elszigetelt, egyedi esetek?
KedvelésKedvelés
nem hiszem, ha a papok azt tehetnek, amit akarnak, sőt, jól meg is gyónhatják egymásnak, hiszen úgyis védik egymás seggét.
KedvelésKedvelés
http://nol.hu/belfold/20130112-a_lelkesz_mint_ferfi
KedvelésKedvelés
Ez durva. Bérelt hely a pokolban.
KedvelésKedvelés
Na, ovis kukis sztorikat hallottam én is…
Viszont én is beállok a sorba, és mérgelődök egyet!
Nagyon szimpatikus, sugárzó tanárnő, környezeti nevelés órát tartott (ma). Szóba jöttek a világnapok, majd: szeptember 23., a takarítás világnapja. Erre mondta a nő (mosolyogva), hogy nevezhetnénk a második nőnapnak is…
Ez kiverte nálam a biztosítékot rendesen. Egy nő csoporttársam meg is jegyezte, hogy ezt kikéri magának, és valamit arról, hogy nem kéne szexista megjegyzéseket tenni. A tanárnő nem fogta, mivel van a gond, továbbra is mosolyogva jegyezte meg, hogy “hát a férfiak nem porszívóval a kezükben születnek” – vagy valami hasonló orbitális baromságot, gondolom magyarázva ezzel azt, hogy a nők viszont úgy születnek…
(Szerintem azt sem tudja, mit jelent az, hogy szexizmus.)
Elképesztő, én ezután nem is tudtam figyelni arra, amit mond, és ami szintén megdöbbentett, hogy rajtunk kívül (hangosan egyetértettem a csoporttársammal) síri csönd és hullaszag volt – nyilván sokan megrökönyödtek, de biztos volt olyan is, aki nem látott ebben semmi kivetnivalót.
És ez egy fiatal (negyven fölötti), képzett nő volt – na nem mintha ez jelentene bármit is, engem inkább az bánt, hogy mint pedagógus ilyeneket képes kiengedni a száján.
Állati fontos lenne “gender studies”-t tartani pedagógusképzéseken is, persze ez a jelenlegi állapotokat tekintve még csak egy álom, de akkor is az eszem megáll…
KedvelésKedvelés
😦 És ha kikéred magadnak, akkor te vagy a szőröslábú, stb. Mindegy, addig kérjük ki, amíg meg nem tanulják 🙂
KedvelésKedvelés
Ez meg?
http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2013/02/24/osszevarrta-felesege-szajat-egy-ferfi-budapesten/#aktualisdoboz
KedvelésKedvelés
komment: ” De a nő is,hogy hagyta!!” (már mint, ő is elmebeteg)
Létezik olyan horrorisztikus hír amiből nem következtetnék ki sokan, hogy azért az áldozat is hibás (de minimum elmebeteg). És ezek a kommentelők itt járkálnak közöttünk és normális embernek néznek ki…
KedvelésKedvelés
Pár hónapja a BBC-n láttam egy riportot arról a szokásról (sajnos az országra nem emlékszem), hogy az engedetlen, kevély nőt savval leöntik. A férje vagy annak rokonsága (pl. anyós). És akkor már egész életére csúnya lesz, és “megtanulja, hol a helye”.
KedvelésKedvelés
http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2013/03/01/prostitualtak-tucatjait-rejtegettek-a-kulvarosban/
Elképesztőek ezek a kommentek (is).
KedvelésKedvelés
😦
http://index.hu/belfold/2013/03/19/savval_ontottek_le_egy_not_a_iii._keruletben/
KedvelésKedvelés
Ettől a cikktől a falnak mentem ma reggel. El van magyarázva, úgyhogy tanuld meg egy életre, hogy ne legyen hosszú hajad, ne turkálj a táskádban nyilvános helyen, ha beszállsz az autódba, azonnal teljes gázzal lőj ki, és amúgy meg kamion mellett inkább az anyósülés felől mássz be (??), na, nem ragozom. Ja, és a bejegyzés szerint a lecsukott erőszakoskodókat még MEG IS KÉRDEZTÉK, mi alapján “válogatnak”, csak hogy a nőknek majd jól meg lehessen tanítani, és akkor, ha már nem lesz nő az utcán éjszaka, mindnek rövid haja lesz, nem lesz táskája, nem vezet, nem megy sehova egyedül, csadorban jár, és inkább egyáltalán nem lép ki az ajtón, akkor majd egyáltalán nem lesz nők elleni erőszak. Ja, hogy máshol pont, hogy több lett? Upsz.
http://steve4security12.blog.hu/2013/04/05/nemi_eroszak_676
KedvelésKedvelés
Egyébként az egyik ismerősöm tényleg azt csinálja, hogy ha éjszaka megy haza, fölvesz egy baseball sapkát, mert úgy fiúsabb, és már eleve a buszon sem annyira nézik. Persze ehhez nem koktélruhában van.
De az egész cikkről az a véleményem, hogy megint csak azt erősítgeti, hogy a nő tehet arról, ha megtámadják. Illetve a másik, ami szerintem téves, hogy ha egy támadónak fájdalmat okozunk, az szerintem csak még jobban bedühödik. Az pedig, hogy kezdeményezzek beszélgetést, egészen elvetemült ötlet számomra. Ez a kedvencem: “Ha mégis beraknák Önt egy kocsi csomagtartójába: rúgja ki a hátsó lámpát, dugja ki a karját a lyukon és integessen mint az őrült!” Kicsit ilyen Bear Grylls-logika. Amúgy amit a lábammal rúgok ki, azon hogy dugom ki a kezem?
Engem még soha nem támadtak meg, de ha sötétben jövök haza, és utánam jön valaki, van, hogy átmegyek az utca túloldalára, vagy előre elkezdek gondolkozni, hogy hova fussak, vagy a kulcscsomómat “harckészültségbe állítom”. Persze az is fura, hogy az embernek már rögtön ilyen reflexei vannak.
Meg alapvetően ezek az autós sztorik nekem eléggé amerikainak tűnnek. Számomra sokkal durvább, hogy olyasvalaki követ el erőszakot vagy gyilkosságot, akit az illető nő ismer, és akiben megbízik. Pár éve két gimnazista között esett meg, hogy a lány szakított a fiúval, mire az megölte. http://www.borsonline.hu/20090513_csontozo_kessel_vegezte_ki_edinat_a_kecskemeti_gimnazista#Sajnos most színvonalasabb cikket nem találtam róla, de a történet igaz, apukám Kecskeméten lakik, nem is olyan messze ettől a sulitól, és ő mesélte nekem anno. Mondjuk most találtam pár érdekes főcímet hozzá: “Őrizetben a kecskeméti tinigyilkos”; “Bocsánatot kér Nándi családja”; “Gyilkosság Kecskeméten – 16 éves lány az áldozat – videóval!”. Utóbbi teljesen úgy hangzik számomra, hogy gyerünk, perverz emberek, nézzétek meg a 16 éves szexi lányt/meggyilkolását! (Nem tudom, mi van a videón.)
KedvelésKedvelés
Én még csak az első 3 mondatot olvastam, de már az kiakasztó:
“Mindannyian féltjük lányainkat, feleségeinket az efféle szörnyű támadástól. A gyengébb nem jelentős része még mindig szinte teljesen elővigyázatlan és többnyire tájékozatlan is önvédelmi kérdésekben.”
Persze, természetesen MINDANNYIAN férfiak vagyunk és természetes, hogy a nemi erőszak a tájékozatlan nők elővigyázatlansága miatt következeik be! Félek az egész cikk ebben az áldozathibáztató mentalitásban íródott és csak felhúzom magam.
KedvelésKedvelés
Természetesen. te tanulj meg verekedni (jómagam a gondolattól is elborzadok. Elképzelni sem tudom, hogy férfival verekedjek. Meg úgy bárkivel. De nyilván ez is az én hibám), hogy ne bírjanak bántani. Nem, nem arról szól a dolog, hogy egy felvilágosult társadalomban élünk, ahol elképzelhetetlen az erőszak (ami egyértelműen nem szexuális, hanem hatalmi kérdés), hanem vessél magadra, ha nem tudod megvédeni magad, ha jóhiszemű vagy, ha emberként akarsz élni, nem szexuális prédaként.
KedvelésKedvelés
http://www.femina.hu/kapcsolat/parkapcsolati_bantalmazas
megint egy ilyen ocsmány, gusztustalan überfostalicska, de jó, hogy a kommentek megmondják a tutit!!!!
KedvelésKedvelés
Atyavilág, nemi erőszak esetében SZEXPÓZ-okról beszélni? Valaki felvilágosíthatta volna az újságírót, hogy nem a Káma-szútra filmforgatásáról tudósít!
http://borsonline.hu/20130410_eroszakolas_kozben_szexpozt_valtott_nyerges#
KedvelésKedvelés
Ennek már a címe is annyira OCSMÁNY, hogy nem olvasom el inkább.
KedvelésKedvelés