Igazából mindig elfelejtjük. Azt hisszük, mi aztán biztonságban vagyunk. Már csak azt látjuk, hogy nem visz étterembe, nem kezdeményez beszélgetést, és elalszik a tévé előtt. Én ezzel foglalkozom, miközben tudván tudom, mi van még… tudván tudom, jó, van ilyen, persze, valahol, messze, de valahogy mindig elfelejtem.
Olvassátok el ezt a három történetet Betlen Annánál.
Esetek 1.: A nő mint vagyontárgy
Esetek 2. “Szeretnék még élni”
Esetek 3.: Veled is megtörténhet
Az elmúlt héten negyvennégy olvasóm számolt be arról, hogy fizikailag bántalmazták őket, szinte mindegyiküket azért, mert bejelentették, hogy ez így nem megy tovább, és a válást, különköltözést fontolgatják.
csak az olvassa. én szóltam 
Az elsőt elolvastam, a másik kettőnek neki sem merek állni…
KedvelésKedvelés
szintén. ó istenem.
KedvelésKedvelés
“Annak, amit itt kellett volna megtanulni, vagyis hogy képesek legyünk megvédeni magunkat, egy idő után semmi értelme sem volt már a számomra: tulajdonképpen csak azt tanultam meg, hogy így sem tudom megvédeni magamat.” Ez az idézet a második történetből származik. Itt edzésre vonatkozik, de egy bántalmazó kapcsolatban nagyon sok helyzetben érzi magát így az ember. Akkor is, mikor azt mondják neki, “nem igaz, hogy nem tudod otthagyni”, csak a saját tehetetlenségét érzi. És azt, hogy egy ilyen, mint ő, aki nem képes kézbe venni a saját sorsának irányítását, talán nem is érdemel különbet. És nem csak magát nem tudja megvédeni, hanem a gyerekeit sem. Sem a közös gyereket, sem az első házasságából származó gyerekét sem. Sőt, még az állatait sem. (én szerettem a macskákat, ő utálta és csak azért is bántalmazta, mert tudta, hogy avval is nekem árt)
Felkavaró történetek
KedvelésKedvelés
Megrázó, amit írsz. Te hogy élsz most, hogyan sikerül megóvnod az integritásodat?
KedvelésKedvelés
Háromhavonta kimegyek Németországba dolgozni, idősgondozóként, és három hónapig maradok. Itthon pedig külön szoba. De mire ezt elértem, nagyon sok érték ment veszendőbe. Emberi, anyagi. Most nem tudok erről többet beszélni, nagyon felkavart.
KedvelésKedvelés
Istenem, ez szörnyű.
Még az elsőn sem tudtam magamat teljesen átrágni, azóta is a hatása alatt vagyok.
És negyvennégy levél egy hét alatt???? áááá.
KedvelésKedvelés
én elolvastam mind a hármat… eléggé felkavart. főleg a hatósági dolgozók hozzáállása. aztán eszembe jutott, hogy a múltkor én se csináltam semmit, pedig kellett volna.
kiabálást hallottam az utcán, egy férfi üldözött egy nőt (egyébként mindkettő jólöltözött, csinos, fiatal, láthatóan józan) “aggyá má egy cigit, hee” “nem adok, hagyjál békén”. én vártam a buszt, munkába menet és elkezdtem gondolkodni, hogy mit tehetnék. átmentek a másik utcába, ahol már nem láttam őket, de azt igen, hogy sokan mennek arra, így reménykedtem, hogy nem fogja bántani. kis idő múlva visszajöttek, a srác nyilván kapott cigarettát, a lány sírva mondta neki, hogy nem tudom, hová megy és elmondja, mi történt. a srác ment a másik irányba és kiabált, hogy mondjad, úgyse hiszi el, úgyis megúszom, vagy valami ilyesmit.
arra gondoltam, szólhattam volna a fiúnak, hogy vagy bákán hagyja a lányt, vagy rendőrt hívol rá, de egyszerűen nem mertem. mert tudtam, hogy legfeljebb engem is meg fog verni és a körülöttem lévő többi ember erről is csak azt fogja gondolni, hogy minek csináltam a bajt magamnak, mit szólok bele mások magánéletébe. és tudtam, hogy igaza van mindenkinek, aki ez ellen bezsél: mert ha nem lenne mindenki, vagy a nagy többség elnéző, szemet hunyó cinkos, akkor merhettem volna szólni, vagy más megtette volna, sőt, ki se alakult volna ez az üldözéses jelenet.
nem tudom, én egyedül mit tehetnék.
egy másik alkalommal egyébként szóltam a bölcsiben, hogy láttam apukát amint a kisgyerek feje fölött anyukát fenyegeti és küldjenek már oda valaki gyermekvédelmist – ebben az esetben én szintén úton voltam, a családot meg egy komplett játszótér figyelte, közbeavatkozás nélkül… hogy szóltam valakinek legalább, az kicsit vigasztal, de attól tartok, eredménye nem volt. de legalább nem szégyelltem magam a szemet hunyás miatt.
KedvelésKedvelés
a harmadikhoz még gyűjtöm az erőt. Elképesztő, ahogyan véd az agy: nekem most, 20 év után jutott eszembe, hogy 17 éves koromban milyen durván bántalmazó kapcsolatom volt…. egyszerűen kitörlődtek dolgok. Szerencsém volt, a szüleim ‘nem engedték’, hogy elköltözzek.
Aztán volt egy 28 évesen is, abból elég nehezen szabadultam, de sikerült. Huhh.
KedvelésKedvelés
Nekem is eszembe jutottak dolgok. Amikor a nővérem bejelentette az (szerencsére ex) sógoromnak tizensok év után, hoyg válni akar (amikor betelt a pohár az évek óta tartó állóháborútól), hogy mi mindenen ment keresztül. Először könyörgött, fogadkozott, csak egy utolsó esélyt kért. Aztán amikor rájött, hogy az elhatározás szilárd, akkor jöttek a durva dolgok. Meg éppen nem verte, de eldugta a személyijét, hogy ne tudja beadni a válókeresetet. Bezárta a lakásba. Lekapcsolta a melegvizet amíg fürdött. Kilopta a tárcájából a havi kosztpénzt és letagadta. Szétvagdosta az összes bugyijának a fenekét, kivágta a táskája alját.Volt még olyan helyzet is, amikor az mentette meg a tesómat a veréstől, hoyg a nagykamasz fiai közéjük álltak. Istenem. Pedig egy egyszerű, de normális, kívülről teljesen ok embernek tűnt.
KedvelésKedvelés
A legborzasztóbb az, hogy ahogyan gondolkodom a kapcsolataimról, nem tudom egyre sem mondani, hogy nem volt bántalmazó. Meg nem ütöttek, de kéz felemelése volt. meg szex akaratomon kívül, bezárás, ellenőrzés, tiltás barátoktól/családtól/munkatárstól, a ‘szokásos’ dolgok. Még a mostani (a házasságom) volt talána legkevésbé bántalmazó, gondolom ezért bírtam majdnem 6 évig. Szomorú, hogy 37 éves koromban még nem tudom milyen nem bántalmazó kapcsolatban élni..
KedvelésKedvelés
“Rendes asszony nem érezheti magát jól a családján kívül”. ez is egyik aranyköpése és sommás véleménye a volt sógoromnak.
Most értem meg és döbbenek meg attól igazán, hogy azzal, hogy a tesóm évtizedekig ebben élt, mi mindenen mehetett keresztül.
Sokat beszélgettünk vele, és egyértelműen pozitív fordulatot vett az élete a válása után. Végre önmaga lehet, így ötven éves kora után. De basszus, ennyi évet elvesztegetni…
KedvelésKedvelés
A második történetet olvasom épp, az elsőn már túl vagyok. Egyenlőre nem jutok szóhoz… Megdöbbentő. És felháborító.
KedvelésKedvelés
A legmegdöbbentőbb ezekben az esetekben a társadalom hozzáállása: Hogy hogyan viselkednek a rendőrök, az orvosok, a járókelők…stb. és ez nagyon ijesztő. (Igen, szó szerint és túlzás nélkül rémisztő!) Mert tényleg bárki kerülhet ilyen helyzetbe, ahogy a 3. sztori címe is mondja: veled is megtörténhet! És hiába vagy okos, öntudatos, felvilágosult, és hiába élsz normális, nem bántalmazó mikrokörnyezetben , ha valami baj van, akkor a tágabb környezeted: a társadalom nem véd meg! Fel kellene már fogni, hogy olyan országban élünk, ami a nők számára (minden nő számára) veszélyes. Konkrétan, fizikailag veszélyes!
Az esetek gyakoriságában pedig sajnos ott tartunk, hogy nyugodtan mondhatjuk: ha eddig nem bántalmaztak, akkor majd fognak. Ezért lenne mindenkinek érdeke az összefogás a mostani félrenéző, áldozathibáztató hozzáállás helyett.
KedvelésKedvelés
Igen, nem véd meg senki, viszont hibáztatnak – a legdurvább az, hogy én komolyan hibásnak éreztem magam minden bántalmazásért, szégyelltem magam. Kb. fél éve nem érzem úgy, hogy én tehetek arról, ami azokban a kapcsolatokban történt.
KedvelésKedvelés
Reggeli előtt nagyon sokkolt az első történet. A másodiknak csak a konklúzió részét olvastam el, a harmadikat teljesen. Először is szégyellem magam, hogy még az elolvasás is visszariaszt, ezek a nők pedig mindezt átélték. Másodszor viszont nagyon örülök, hogy megismertem ezeket a történeket. Csak úgy nagyvonalakban elmeséltem a testvéremnek, akinek az volt az első kérdése,hogy itt történ Magyarországon? Igen, nehéz elhinni, hogy ilyesmik tényleg itt történnek körülöttünk. Hogy azok a férfiak itt járkálnak közöttünk. Én is szeretem azt hinni, hogy velem ilyen aztán soha…
A másik döbbenet meg tényleg a hatóságok hozzáállása. Amiből kiderül, hogy VALÓBAN megtehetik ezek a férfiak amit csak akarnak. Nincs szankció, nincs komoly, elrettentő felelősségre vonás.
KedvelésKedvelés
Tömény agyrém. És az idő nagy részében úgy gondoljuk, biztonságban vagyunk. Illetve nem is gondolkozunk rajta. Pedig hiába vagyok képes felismerni a verbális agresszió legkifinomultabb formáit, ha leütnek, s utána a francot se érdekel.
KedvelésKedvelés
ööö akarom mondani érdekli. Felindultság.
KedvelésKedvelés
A hatóságok szerepe sem mindig fekete-fehér. Nálunk a védőnő szokott cifra történeteket mesélni, pl. az egyik, körzetébe tartozó csecsemő anyját apuci rendre kiküldte az út mellé pénzt keresni, míg ő otthon hetyegett a szeretőjével. És a védőnő kiment ellenőrizni a babát, azok ketten vigyáztak rá, persze nyílt titok volt hogy anyu eközben hol merre jár, de mégis mit lehet ilyenkor tenni? a gyereket nem veszélyeztették, a többi pedig a család belügyének számít.
KedvelésKedvelés
Egy kicsit korrigálnám magamat, mert így újraolvasva olyan, mintha a félrenézést akartam volna ideologizálni. Szóval oda akartam kilyukadni, hogy a segítő szándék ellenére sajnos nagyon szűk a mozgásterük, és ez igazán nagy baj, és ez az, ami a rendszer hibája, hogy aki a hatóság részéről tisztában van vele, hogy mi történik egyes családokban, jobb ha behúzza a nyakát, mert ha beavatkozik, és nincsenek sziklaszilárd megingathatatlan bizonyítékai, könnyen ráhúzzák a rágalmazást. Ezen kívül még a feldühödött férjek támadásának is ki van téve, ha az asszony megelégeli a dolgot és elmenekül.
KedvelésKedvelés
Az elsőt tudtam elolvasni. Iszonyat. Hogy ilyen aberrált férfiak vannak. Hogy a környezet ilyen szinten “segíti” őt. Hogy megteheti. Dühöt érzek. Szeretnék vele találkozni, hogy kicsináljam. Most ült két évet, és minden “elrendezve”. És majd talál magának egy következő nőt, és ugyanúgy bántja. Életfogytigra ítéltem volna. Fellebbezés lehetősége nélkül. Mert veszélyes. Majd elolvasom a másik kettőt is, ha lenyugszom. Az egész rendszer, amiben ezt lehet csinálni, a bíróság, ügyvédek,rendőrség, orvosok, iskola, munkahely, a mérhetetlen közöny és mellénézés, a lefizethetőség, az egész, úgy ahogy van, gyomorforgató.
KedvelésKedvelés
Én is ezen gondolkodtam, hogy szabadult, ugyanott folytathatja, ahol abbahagyta. Bennem az merült fel, hogy milyen álszent dolog ilyenkor a személyislgi jogok védelme. Hogy nem szabad megnevezni ezeket az embereket. Hogy vajon nem lehetne valami feketelista félét összeállítani az ilyen férfiakról, amit bárki megnézhetne? Lehet, nagyon naív elképzelés…
KedvelésKedvelés
harmadikat olvastam, a rendőrség ismerős, csak besurranó tolvaj ügyében. az is borzasztó. majd olvasom a többit. kedden megyek a családsegítőbe: munka, jogsegély, támogatás jó lenne. hétfőn szólok a bölcsiben, hogy feltűnt a harapásnyom a gyerekem hátán, nekik is?
KedvelésKedvelés
a legmegrenditobb nem is az a szamomra felfoghatatlan, igazan aterezhetetlen szenvedes amit atelnek ezek a lanyok, nok a kapcsolatban, hanem, hogy utana is mennyire kiszolgaltatottak maradnak, mennyire nincs segitsegukre a rendszer..
KedvelésKedvelés
Ez borzasztó. A harmadikkal kezdtem. Nem merem a többit….
KedvelésKedvelés
Tegnap este olvastam mind a hármat, ezzel álmodtam….
Az a legszörnyűbb, ahogy ilyen esetben mindenki (család, szülők, barátok) egyszerűen félrenéz és nem segít…
KedvelésKedvelés
Utálom a tehetetlen dühöt.
KedvelésKedvelés
még most is rosszul vagyok ettől, pedig már tegnap reggel olvastam. nem tudom elképzelni, hogy lehet ezt elviselni. az első ráadásul olyan tárgyilagosan írja, hogy az is valami félelmetes. és mi az a megmagyarázhatatlan igazságtalanság, ami megengedi, hogy én viszolyoghatok attól hogy elolvassam, a kényelmes biztonságomban, és hőböröghetek újságcikkeken és fogalmazásmódokon és kvótákon, és mások meg közben ebben élnek, és már örülnek, ha csak házirabszolgák, és nem ilyen brutálisan bánnak velük, és hol vannak már ők attól, hogy kvóták meg fogalmazásmódok…ezt nem bírom lenyelni.
KedvelésKedvelés
És közben tanult, tudatos nő ugyanúgy.
KedvelésKedvelés
és akkor meg pláne. mert felmerül a kérdés, hogy én tudnám az elején? megszólalna a vészcsengő néhány rossz mondattól, vagy ugyanide jutnék félelmetesen gyorsan, ha nem színtiszta véletlenségből csupa értelmes, normális faszival hozott volna össze a sors? bár már ezen is sokat gondolkoztam. hogy hogy lehet az, hogy a legtöbb férfiben azért egy kicsi hímsovinizmus azért van, most persze nem arra gondolok, hogy erőszakos állat, hanem pici árnyalatokra, amik tök nem feltűnőek, hétköznapiak és normálisak, csak annak van szeme rá, aki azért tényleg foglalkozott ezzel. és hogy azért nem olyan régen én még simán aláfeküdtem mindenki akaratának, meg hogy jaj csak béke legyen, nagyban most is ilyen vagyok, bár adom a határozott nagyhangút. és azon gondolkoztam, hogy ennyire jól adom? ennyire nem üt ki, hogy mi van alatta? hát az lehetetlen, azt hittem, totál átlátszó, hogy mennyire befolyásolható vagyok és gyenge. és ehhez képest sosem találkoztam olyannal, aki ne tisztelt volna, sosem zaklattak, bántottak, nyomtak le, aláztak meg nőként úgy igazán, és nem csak párkapcsolatra gondolok, hanem akár egyéjszakásra, akár ismerősre, akár rokonra, fiú barátra, stb. nem akadtak az utamba az ilyen figurák, és nem értem, hogy hogy lehetett ilyen szerencsém, vagy hogy védhetett meg ilyen jól a határozott-nagyhangú műsorom. mert azt sem tudom, hogy az ilyen fickók direkt kipecázzák-e maguknak az irányítható, engedelmesre szocializált lányokat, és mikor már a zsebükben van, azt tesznek vele, amit akarnak, vagy pedig az összes szocializációnak és társadalmi nyomásnak köszönhetően akárkivel meg tudják csinálni, akivel csak tetszik. vagy eleve elkerülik azokat, persze tudat alatt, akikről azt gondolják, hogy kiállnak magukért. félreértés ne essék, nem ezt akarom írni, hogy bezzeg velem ilyen sose történt, és lám-lám, akkor biztos azok hibája, akikkel igen. de remélem, ez azért lejön, hogy csak azon próbálok filozofálni, hogy miért nem, mert nem gondolom, hogy ez olyan könnyű lenne, és hogy én pont nem is vagyok az, aki tényleg ki tudna állni magáért. remélem érthető.
KedvelésKedvelés
Nekem erre azt mondta Wirth Judit úgy tíz éve, hogy ez egy nagyon speciális fajta tudatosság, nagyon ritka, és az védhet meg csak, de az tökéletesen ellentétes azzal, amitől be tudsz illeszkedni, nem érzed magad ufónak. Szerintem sem lelkialkat vagy műveltség kérdése, hanem egyfajta tudás, ami bűnnek számít.
KedvelésKedvelés
na igen, azt hiszem, hogy ezügyben már egészen kiműveltem magam, de pont azért volt érdekes számomra ez, hogy régen ez egyáltalán nem volt meg, sőt, hanem csak álarc volt/van a határozottság, és egész sok faszival találkoztam, és mégis elkerült. persze hosszútávú kapcsolatban lehet hogy ezek az emberek máshogy viselkedtek volna, de erre semmi nem utalt. valamennyi tudatosság volt persze, mert mindig is egyenlőségben gondolkoztam, úgy is nevelt anyám, de azért nem annyira tudatosan, pl kimondott feminizmus nem volt, de az alapértékek azért igen. más kérdés, hogy csak szóban, mert szegény apám is, meg a mostohaapám is dumában nagy szószólói voltak a női egyenjogúságnak, de azért egyikük lement sétálni, ha sírt a gyerek, és mindent anyámra hagyott, még meg is mondta, hogy neki az írás az első, és passz. nagyon szerettem, nagyon fontos volt nekem, nagyon szeretett is minket, de ez akkor is így volt. a másikuk meg olyan lekezelően bánt anyámmal is, velem is, meg a családja összes nőtagjával, hogy az hajmeresztő, nekünk meg fel se merült, csak így utólag, hogy ez is ebbe a tárgykörbe tartozik. mindig is anyám végzett minden házimunkát, magától is értetődött. mostohaapámat csak főzni láttam, de azt is csak azért, mert az a hobbija, és az művészet, de utána elpakolni már nem. de mindegy, azért az átlagnál így is jóval tudatosabb neveltetést kaptam, ilyen mi a dolga az asszonynak-cuccok sosem hangzottak el. eh, megint hosszú lett, basszus.
KedvelésKedvelés
Ezek tök fontos kérdések. Én úgy vagyok ezzel, hogy egyrészt szerencsém is van (meg azért az itt szereplő férfiak mégiscsak a kisebbséghez tartoznak), meg igen, azt marha hamar leveszi egy pasi, ha olyan nővel van dolga, akivel bizonyos dolgokat nem és nem lehet megtenni. Ehhez nem kell levágnod feminista szónoklatokat meg mittudomén milyen határozottnak lenned, egyszerűen lejön. Az ellenkezője is lejön, ha valakit könnyű áldozattá tenni. Ezzel együtt azt hiszem, még én is kerülhetnék hasonló helyzetbe, mert a dolognak fokozatossága van, ahogy a béka megfő a meleg vízben, de azért szerintem van valamennyi beleszólásom, már rögtön az elején.
KedvelésKedvelés
azon gondolkodtam az elobb, hogy amikor valaki azzal jon, hogy milyen elvadult gondolkozas az, amikor a kornyezet merlegel, hogy vkinek vajon mennyire rossz a helyzete..hogy jo hat neha rauvolt, vagy jo hat igy vagy ugy banik vele de azert fedel van a feje folott meg azert szereti vagy mittudomen, illetve hat ugyanez a kapcsolatban levo noben is lejatszodik szazezerszer, hogy jo de azert..pedig nem az lenne a minimum, hogy az akivel egyutt vagy az kedves veled, torodik veled, hogy a szulinapodon reggelit hoz az agyba, megkerdezi a nap vegen hogy vagy, berakja a kedvenc zened a lejatszoba es hasonlok?
KedvelésKedvelés
Igen, és ez is a nők önértéktelenség-érzésével kapcsolatos. Az élet nem ilyen, ilyesmi nekik nem jár, nézzék a jót, tegyék le a sok negatív érzelmet… Végül is nem ver címmel kedden lesz bejegyzés!
KedvelésKedvelés
Vagy ahogy kaotikus menyasszony barátnőnk írja: az ember nem érezheti mindig jól magát….
KedvelésKedvelés
Valamiért csak a linket nem engedi elküldeni a blogmotor:
http://hvg.hu/itthon/20130204_Egy_eve_el_fogsagban_kisfiaval_egy_magyar
Az interjú végén a készítője azt sugalmazza, hogy a kisajátító, a másikat tárgyként kezelő viselkedés “kulturális sajátosság”. Mert a bántalmazó japán származású. 😦
KedvelésKedvelés
Ez nekem is rögtön szemet szúrt, és nem is értem igazából, hogy jön ez ide.
KedvelésKedvelés
nagyon durva kérdéseket, undorító stílusban teszi fel a pasi riporter.
hogy miért várt öt és fél évet, miért maradt vele, ugye. ugye. ismerős ez a kommunikáció?
KedvelésKedvelés
Az elsőt elolvastam. A másodikhoz már nem volt lelkierőm hozzáfogni. Gyerekkorom jutott eszembe, amikor betört fejjel mentem iskolába, vagy elvágott vállal-könyökkel és bár próbáltam segítséget kérni, azt a választ kaptam, hogy ne panaszkodjak apámra, mert neki milyen nehéz egyedül nevelni minket (itt megjegyzem, hogy nagymamám nevelt, de apám részegen munkaeszköznek használt és csak nevelő szándékkal dobta a fejszét a bátyám fejébe, kishijján halálosan…).
Önismereti csoportba járok, ahol megjelent a tanítónénim is. Elmondta, hogy milyen mélységesen sajnálja, hogy ilyen nehéz gyerekkorom volt. És hányszor sajnált gyerekkoromban. Éppen ettől volt hányingerem, hogy mindenki sajnált és köszönte szépen, ezzel el volt intézve. Nem ártjuk bele más dolgába magunkat. Nem sajnálatra volt szükségem, hanem védelemre. Kiszolgáltatott helyzetben voltam. Hála Istennek megerősített az élet, most már meg tudom védeni magam. Felfogadtam, hogy az én gyerekeimet senki nem bánthatja, annak előbb én töröm el a kezét, De emlékeknek köszönöm szépen éppen elég volt
KedvelésKedvelés
Köszönöm, hogy ezt leírtad! Örülök, hogy le bírtad írni, és most is két lábbal állsz a földön, és ÉLSZ.
KedvelésKedvelés