Hogy a kereskedelem és minden hirdetés célcsoportja a 18-49 éves korosztály. Hogy a fiataloké a világ, a középkorúakat elbocsátják, megalázzák, semmibe veszik. A buszon nem adják át a helyet, kiröhögik őket, nem hallgatnak a szavukra…
Szörnyű. De engem jobban érdekel: mi lehet ez az elvárt tisztelet?
Én naponta tapasztalom, hogy kínos mértékben nem-partnerien viselkednek velem emberek, és ha megvizsgálom, miért, egyedül azt találom, hogy az illető azért leereszkedő, azért nem vesz komolyan, azért nem megy át, amit mondok, mert idősebb nálam, és ott lebeg valami kötelező igény a tekintélytiszteletre. Ennek legjóindulatúbb, legenyhébb formája, amikor egyoldalúan letegeznek, vagy angyalomnak, szívemnek szólítanak. Aztán ott van az a reflex, hogy tanácsot adjanak, amikor én magamról beszélek, és azt várnám, hogy vagy simán meghallgat, esetleg kérdez, vagy ő is megtisztel a bizalmával, és elmondja a maga történetét. És aztán még vannak azok, akik akkor is beleszólnának, megítélik, jobban tudják, ha én sem magamról, sem másról, egyáltalán nem beszélek velük. Akik örökké a betonkeretekre figyelmeztetnek, hogy mit hogy kellene, akik betörnének valamibe, ami látszólag erkölcsös és méltányos, valójában csak nekik, idősebbeknek meg az ő meggyőződéseiknek, a status quónak szolgálja az érdekét, és eszükbe sem jut, hogy létezhet más, saját megoldás is, és azt nem nekik dolguk előírni. Mindezt az életkoruk által feljogosítva teszik, tehetik meg.
Leggyakrabban a szüleink és idősebb rokonaink csinálják ezt velünk, de a gyerekünk osztályfőnöke is mindjárt másképp beszél velünk, ha idősebb; a buszmegállóban a néni is jobban tudja, nem is beszélve a gyerekorvosról. Megdöbbentő volt látnom, amikor a kicsivel kórházban voltunk, hogy a rezidensek, fiatal orvosok milyen tisztelettudóak voltak. Új kommunikáció? A karrier elején tartanak? Vagy ez is az életkor lenne?
az a kis fiatal
még nincs harminc éves
amikor én ennyi idős voltam
majd megérted, ha már ennyit éltél
Önmagában az, hogy valaki idősebb, nem jelenti azt, hogy jobban tudja, még csak azt sem, hogy a mi dolgainkban vagy általában okvetlenül tapasztaltabb, és azt semmiképpen nem, hogy joga van beleszólni vagy megítélni a helyzetünket. Egyáltalán nem dolgunk, hogy az ő normáikat kövessük, hogy igazodjunk az elképzeléseikhez, még akkor sem, ha a szüleink (amely viszony tovább súlyosbítja a helyzetet) pénzzel támogatnak vagy sokat segítenek. Én mindenkit, leginkább magamat, arra biztatom, vegye kezébe a sorsát, legyen tudatos, és éljen, döntsön szuverén módon, és ne engedje, hogy más írja a valóságát, akár a férjéről, akár a szüleiről, akár a munkatársairól vagy főnökéről van szó. Tisztelettel létezzen mások iránt, de ezt a tiszteletet viszont is nyugodtan várja el.
Egyáltalán: tisztelni sem lehet senkit, ha úgy érezzük, kötelező, kívülről erőltetik ránk, miközben az a viszony romboló. És aki nem tisztelete méltó, az ne kényszerítse ki a tiszteletet: ne a hagyomány, a vak tekintély őrizze meg a bölcsebb és erősebb pozíciójában, hanem küzdjön meg érte. Legyen képes elismerni a tévedéseit, és fejlődni.
csak az olvassa. én szóltam 
Teljesen egyetértek, szerintem nagyon kevesen mondják ezt ki.
Eleve nem a kortól függ az sem, hogy valaki mennyire érett személyiség. Nem azt mondom (még mielőtt megcáfolnának), hogy az időnek, tapasztalatoknak nincs köze hozzá, de ha látni, hogy van huszonéves, aki milliószor tudatosabb és érettebb, mint egy akárhány éves (idősebb), akkor itt a pont.
KedvelésKedvelés
Tiszteletet követelek!
ez súgja búgja a közoktatás minden szereplője azoknak, akik az ő “szolgáltatásukat” külső kényszerek miatt igénybe venni kénytelenek. és ez csak egy példa, mert van még ezernyi hasonló kapcsolat, ami átszövi a hétköznapjainkat. amikor azt érezzük valaki követel tőlünk – ilyen olyan oknál fogva (pénz, hatalmi helyzet, pozíció stb.) – valamit, amit adott esetben tiszteletnek hív, meg még kéri, hogy tekintsük rá föl. fogadjuk el amit mond, csupán azért mert ő mondja.
van ennek most egyébként egy nosztalgiája a jelenleg hatalmon lévők részéről. én legalábbis azt tapasztalom, hogy van egy jó adag múltba fordulás, amikor ilyeneket hallok:
“régen a tanárokat tekintély övezte”
“régen a gyerekek tisztelettudóbbak voltak”
“régen a tanárokat mindenki tisztelte, mindenki tisztelettel beszélt róluk/hozzájuk”
aztán persze meg lehet azt kapargatni, hogy mitől, honnan volt ez a fene nagy tisztelet
(példának okáért volt nekik egy rendszeresített eszközük az ún. pálca, vagy mi)
ma pedig, amikor azt mondjuk: a tiszteletet nem tagadjuk meg, de szeretnénk megtalálni és jól megalapozni annak indokát, akkor könnyen azt találja mondani ez a közeg, hogy ja ez megint egy ballibes, leszbi, feminista, hülye tyúk.
KedvelésKedvelés
jelzem ismet: ketten irunk emese neven, nem tudom ki a masik.
KedvelésKedvelés
erdekes dolog ez, mert kor alapjan en sem tisztelek masokat, de azt is latom hogy ahogy oregszem egyre tobb tapasztalatom es ralatasom van es ha mondjuk odajon a 16 eves nevelt lanyom es olyan dolgokat mesel amiken en atmentem vagy amire mar a koromnal fogva van ralatasom, hat nehez nem okos “oregkent” reagalnom, hogy majd maskepp latod te is ha annyi idos leszel mint en.
KedvelésKedvelés
De mi ez a reflex bennünk, hogy ha valaki mesél valamit, azonnal minősítjük, tanácsot adunk, és nem csak meghallgatjuk? Miért nem tudunk sima tükrű tó lenni, amibe csak behajítják a történetük kövét?
És adnánk-e tanácsot egy húsz évvel idősebbnek? Miért nem?
KedvelésKedvelés
en adok tanacsot idosebbnek. mondjuk anyamnak. vagy anyosomnak. a reflex pedig az, amit akkor is erzek amikor frissen szult anyaval beszelek esmeseli hogy szenved a szoptatassal, de nem kerdez, nem ker segitseget. en meg tudom hogy kellene, van tapasztalatom, ralatasom, kivulrol latom a helyzetet, ismerem a szakirodalmat, szoptatasi tanacsado velemenyet es segitenek de nagyon. vagy amikor rosszul van a baby bjornben kifele logva a gyerek es mondjuk meseli hogy milyen szuper hogy o hordozza a gyereket. nem birom csak meghallgatni. segiteni akarok. mert en jobban tudom. vagy ezt gondolom hogy jobban tudom. es a nevelt lanyom is amikor mesel, azert nem birom csak meghallgatni mert azt gondolom hogy en jobban tudom. es lehet hogy tenyleg. persze az is lehet hogy nem, mert nincs mindenrol objektiv szakirodalom amire hivatkozhatnek. van ahol csak a tapasztalatom van vagy az a nehany ev amit mondjuk azzal toltottem hogy gondolkozzam egy egy teman.
KedvelésKedvelés
es borzaszto nehez vegig nezni ahogy valaki elkoveti azokat a hibakat amiktol en megovhattam volna.
KedvelésKedvelés
“azt gondolom hogy en jobban tudom”
ezzel azért óvatosan!
amit magunk tapasztalunk és adott esetben jó gyakorlatnak tekintünk, nem biztos, hogy ugyanúgy, ugyanazon a módon a másik embernél megvalósítható.
és ez nem jelenti azt, hogy mi rosszul csináltuk, vagy azt, hogy ő jól, vagy rosszul, hanem azt jelenti inkább egyrészt, hogy minden eset más és más, másrészt pedig, hogy a tanácsok átadása nem jelentheti sem a magam, sem a másik minősítését (jól csinálod, rosszul csinálod, én jól csinálom ezt, vagy azt, ezt biztosan csakis és kizárólag így kell, mert így jó stb. stb.)
mert ebből aztán könnyen belecsúszhatunk abba, hogy mi követelünk valamiféle tekintélyt és leszünk lekezelőek a másik szemében.
KedvelésKedvelés
A tapasztalat is nagyon relatív dolog. És nem tudom, ebben a reflexszerű tanácsadásban nem az van-e inkább a középpontban, hogy a tanácsadó szeretné megélni, hogy ő kompetens, és ez azzal is jár, hogy ítélkezik. Igen, a baby björnös anya nem tudja egyáltalán, mit kérdezzen. De ha nincs gondja, én nem magyarázom meg neki, hogy van. Én már nagyon békén hagyom az embereket, annyira utálom, ha engem megértés helyett megszakértenek és így teremtenek egy hamis fölény-pozíciót. Tanárként is a legfontosabb elv: az ő életét ő tudja a legjobban. Akkor is, ha nem. Ha nem kér segítséget, tanácsot, én nem szólok bele.
KedvelésKedvelés
en sem, de azert ezt neha nagyon nagyon nehez megallni. es neha megis beleszolok es aztan verem a fejem a falba hogy miert kellett nekem beleszolni. es ahhoz is tapasztalat meg iq kell hogy az ember eljusson arra a pontra hogy nem kell neki beleszolni, okosnak lenni, tanacsot adni, elmondani akkor sem ha esetleg jobban tudna. en most azt csinalom hogy megkerdezem erdekli-e a velemenyem vagy csak azt akarja hogy meghallgassam. dontson a masik fel mire van szuksege. anyamat is erre kertem, de attol meg azt mondja hogy nem akarok beleszolni,de..vagy tudom hogy nem kellene elmondanom, de . mert borzaszto nehez megallni hogy az ember elmondja amit gondol. szerintem.
KedvelésKedvelés
pont tegnap beszeltem frissen szult anyukaval, 4 napos a baba es anyuka meseli hogy szerinte neki nem eleg a teje. nem kerdezett, csak mondta. megkerdeztem erdekli-e szoptatasi tanacsado elerhetoseg, lll liga, szakirodalom. erdekelte, elkuldtem neki. megalltam es nem kerdeztem meg azota sem kinyitotta-e az emailemet. az mar az o dolga. de hogy csak hallgassam hogy neki keves a teje es ne szolaljak meg, hat az meg mindig nem megy. asszem elobb halok meg mint a segitokeszsegem. sajnos segitek ha kell nem. akarhogy probalok megvaltozni, az nagy erofeszitessel csak rovid tvon sikerult eddig. szazszor megfogadtam hogy megvarom amig megkernek hogy segitsek es addig nem es nem lepek. a legjobb amit ki tudtam talalni hogy megkerdezem akarja-e hogy segitsek, velemenyt mondjak. ha nem, azt elfogadom. akkor is a fogamat szoritom ossze kozben mert latom hogy nekem 2 mondat lenne ami neki 2 honapos kutatas es sok keseru tapasztalat lesz. es mondom magamnak hogy az o elete, az o gyereke, az o hibait hagy kovesse el o, stb stb
KedvelésKedvelés
ja es nem akarom megelni hogy foleny meg en vagyok kompetens, stb..nalam ez pusztan segitokeszseg. azert akarok szolni, mondani, hogy neki jobb legyen. vagy egyszerubb. vagy hogy segitsek neki megoldani amivel kuzd. vagy amirol beszel. de mondom, mar tudatosan probalom leallitani magam es igyekszem azt is erteni hogy nem segitseget ker csak beszelni akar.
KedvelésKedvelés
es valahogy az is bennem van, hogy ha en lennek az anyuka aki azt gondolja hogy keves a teje, es eszembe sem jut utana kerdezni, vagy en lennek a baby bjornos anyuka aki nem is hallott meg mas hordozorol es eszebe sem jut hogy a baby bjornnel van jobb is, akkor szeretnem-e hogy valaki elmondja nekem hogy van mas ut is, akkor is ha nem kerdezem. hogy vernem-e a fejem a falba amikor vegre magamtol rajovok hogy lehetett volna am kendozni es eleg lett volna a tejem es nem tapszeres lenne a gyerekem ha akkor es ott tudom hogy mit es kitol kell kerdeznem. es en azt sem ertem hogy amikor valaki megtud valami jo lehetoseget, akkor miert nem hireszteli. ha en megtudom hogy mittudomen, mondjuk maganvallakozoknak fel lehet venni kedvezo hitelt akkor vegig hivom a maganvallakozo ismeroseimet hogy hallottak-e rola. erdekes, engem soha senki nem hiv fel ilyesmivel. (bugyuta pelda, de ertitek..)
KedvelésKedvelés
a peszachi tortenetben is van egy ilyen resz: A Hágádában szerepel négy allegorikus „fiú”, akik az egyiptomi kivonulással kapcsolatban kérdéseket tesznek fel és jellegüknek megfelelően kell nekik válaszolni. Ez a négy allegorikus alak: a „Bölcs”, a „Gonosz”, az „Együgyű” és az, „Aki kérdezni sem tud”. A „Bölcsre” az jellemző, hogy ő szabatos kérdéseket tesz fel, ő mindig tanulni akar. A „Gonosz” kivonja magát a közösségből, őt az egész nem érdekli. Azt kérdi, minek ez „nektek”? A válasz is ennek megfelelő, ő a „gonosz”, nem is szabadult volna ki Egyiptomból. . .Az „Együgyű” nem sokat gondolkodik, csak annyit tud kérdezni: mi ez? Aki pedig még kérdezni sem tud, annak nekünk kell a dolgokat.elmagyarázni, szellemi képességének megfelelően.
KedvelésKedvelés
sztem ne válaszolj mindig magadnak, inkább kezdj új hszt mert lassan egyszavas alá csökken a szövegszélesség 🙂
KedvelésKedvelés
De hiszen mindenki azt mondja, hogy segít. Nem is azt kellene kérdezni, a tanácsadó mire gondol, mit akar, hanem hogy a másikat hogyan érinti a tanács. Mert előfordulhat, hogy aki mindig meg akarja mondani, mi van, annak a barátai egy idő után elhallgatnak. Ahogy én is anyámmal.
KedvelésKedvelés
Így igaz. Én személy szerint hálás vagyok anyámnak, aki úgy nevelt fel, ahogy kellett. Annyira tiszteletben tartotta a személyiségünket és engedte szabadon fejlődni, hogy ezért megemelem a kalapomat előtte, hogy ezt látta és tudta, és tudta tenni. Szóval ennek eredményeképpen belőlem is eléggé öntörvényű felnőtt lett, saját véleménnyel. De talán pont ennek is köszönhetem, hogy igyekszem más véleményét tiszteletben tartani, még ha nem is értek vele egyet, mert hiszem azt, hogy mindenkinek saját útja van, amit végig kell járjon. Csak akkor mondom el a saját gondolataimat egy adott dologban, ha kérdezik. Az én igazságom nem biztos, hogy az Ő igazsága lesz. Minden embernek van egy hite (a saját életútját tekintve) és ebbe nagyon nem szabad beletenyerelni. Szerintem
KedvelésKedvelés
Nálunk, falun ez talán még inkább így van. Iskolapéldája ennek a szomszéd boltos néni. Pedig még csak 54 év körüli, én ugye 35 vagyok, tehát nem is olyan sokkal idősebb. Én jobban szeretném, ha magázna, “Jó napot kívánok”-kal köszönne, úgy, ahogyan én is neki. Mint két egyenrangú felnőtt kapcsolatában. Végülis nem ismer hátulgombolós korom óta, ahogy mondani szokták, mert csak négy éve lakom itt. De ugyanez a helyzet az általam még kevésbé ismert falusiakkal.
Mielőtt ide költöztem másfél évig egy másik faluban laktam, ahol a kolléganőm mindig tegezte a nála fiatalabbakat, én soha. Úgy érzem, pont azzal tisztelem meg a másikat, legyen akár 15 évvel is fiatalabb nálam, hogy kölcsönösen magázódunk, vagy ha úgy alakul, akkor pedig kölcsönösen tegeződünk. Mondjuk vicces volt, amikor egy nálam csak kb. 5 évvel fiatalabb anyuka úgy köszönt “Csókolom.”. De nem jutott eszembe, hogy “Szia”-t köszönjek, vagy pláne “Szervusz”-t, nekem ez olyan idegen, hogy nagyon ritkán használom. Csak mondtam, hogy “Jó napot kívánok!”, után többet ő se mondta, hogy “Csókolom”.
Én bízom benne, hogy 60 évesen is így fogom gondolni.
Szerintem mindegy, hogy fiatalabb vagy idősebb a másik, a “Jó napot kívánok!” köszönéssel meg a magázódással megadom a kellő tiszteletet.
De a leereszkedős, pláne csendőrpertus szituációk nagyon zavarnak.
Pedig olyan jó lenne, ha az idősebbek egyben bölcsebbek is lennének a fiatalabbaknál.
KedvelésKedvelés
Engem a tegezésben az zavar a leginkább, mikor egy férfi (pláne idősebb, úgy gondolja, megteheti) teszi. Én amolyan ügyfélszolgálaton dolgozom, 23 vagyok és állatira bunkó dolognak tartom, hogy bejön egy tök idegen, és azt mondja, szia. Nem a haverja vagyok. (Nők ritkán jönnek errefelé, így róluk kevésbé tudok szólni.) A legszebb, hogy akkor sem kapcsol az illető, amikor én következetesen magázom, mert az neki természetes. Holott nem az.
KedvelésKedvelés
én ott akadtam fenn és kezdtem rögtön vitâzni(aztân abbahagytam) h elbocsâtjâk őket. A mâsik oldal meg az h hâny de hâny tapasztalt dolgozó (tanâr védőnő orvos stb. )Ül ugyanott hosszú évek óta úgy hogy semmit sem tanul azóta. Vagy a mâsik értem én h kevés a nyugdíj meg hogy szeretnek dolgozni de tudni kell visszavonulni és âtadni a helyet a fiataloknak. Tisztelet persze a kivételnek
KedvelésKedvelés
Nekem az én drága jó Édesapám szokott azzal érvelni, hogy “ilyen tiszteletlenül nem beszélhetsz a szüleiddel!”, ha már más érve nincsen. Azt, hogy ö is tiszteletlen pl. akkor amikor a gyerekeimmel kapcsolatos kéréseimet nem veszi figyelembe , söt kinevet, inkompetensnek állít be, vagy amikor eröszakosan térít ill. rám kívánja kényszeríteni az akaratát, na azt sosem veszi észre. Vele és Anyukámmal kb úgy kéne beszélgetnem, hogy mindenben igfazat adok nekik, megköszönöm és megfogadom a tanácsaikat és kb nulla önálló gondolatom van. Ez azóta ennyire durva, amióta gyerekeim vannak. Elötte sem volt könnyü vele, de a gyerekeim nevelésében szakértönek érzi magát. Én próbálok vele tisztelettel beszélni, próbálok felnött módon kommunikálni, de neki azt hiszem mindig az ö “pici lánya” maradok, akit irányítani kell. Én pont emiatt próbálok figyelni rá, hogy a gyerekeimmel máshogy csináljam.
KedvelésKedvelés
nalunk ez ugy mukodik hogy amikor anyam ezzel probalkozott, akkor szoltam neki hogy vagy abbahagyja es figyelembe veszi a kereseimet es a velemenyemet vagy soha tobbe nem mondok el neki semmit. atgondolta es azota maximalisan betartja amit kerek e van is koztunk erdemi beszelgetes. csak remelni tudom hogy hasonlo helyzetben a lanyom is ramszol majd, ad lehetoseget hogy valtoztassak es nem csak elhallgat majd. es nekem nagyon jo fej anyukam van es a kapcsoaltunk is jo, nagyon szerencses vagyok hogy olyan a csaladom amilyen. es ahogy oregszem ezt is egyre vilagosabban latom.
KedvelésKedvelés
Most értem a Nők a pult mögött c., ’70-es évekbeli csehszlovák filmsorozat végére :D, annak is az utolsó részében lelepleződik a gyerekei által addig istenített apa (kiderül, h hazudott a gyerekeinek), és amikor a lánya meg akarja ezt beszélni vele, akkor az marad az apának mint utolsó adu, érv, hogy “milyen tiszteletlenül beszélsz te velem”. Oszt nem is áll többet szóba a lyánnyal. Milyen modern húzás volt a csehszlovákoktól, hogy a szocializmus idejében erős kritikával mutatták be az ilyen tekintélyelvű viselkedést 🙂
KedvelésKedvelés
ez a magazos dolog is. en utalom. en mindenkit tegeznek ha tehetnem. a 80 eveseket is. az angolban nincs is magazas. az en lanyom nem is fog tudni magyarul magazni. nekem a magazas nem jelent tiszteletet. nem tisztelem jobban mert magazom.
KedvelésKedvelés
a magyar nyelvben élő és megszokott a magázó forma. nem indok ennek az elvetésére és nem használására az, hogy az angolban nincs.
ráadásul olyan árnyalatokat tesz lehetővé, amit inkább őrizni kell a nyelvben és nem elvetni.
az emberi kapcsolatok különböző szintjeit a nyelvhasználat is tükrözi. különböző stílusjegyek, nyelvi fordulatok a főbb eszközök. pl. másképp szólítom meg a családtagjaimat, más szavakat használok ha velük beszélek, mint egy teljes mértékben idegen emberrel.
a magyar nyelvben e tekintetben jó szolgálatot tesz a magázódó forma. ne bántsuk,
inkább szeressük, ha lehet
KedvelésKedvelés
nem bantom en, csak eppen nem is szeretem. sot utalom.
KedvelésKedvelés
orvostanhallgatókkal, pláne rezidensekkel nekem több a rossz tapasztalat, mint a jó. orvosi szociológián hatalmas betűkkel beleiratták a könyvbe, hogy az orvosok a társadalom csúcsa, mind anyagilag, mint megbecsülés szempontjából. mindig el kell telnie egy jó pár percnek, mire leesik neki, hogy ha ő azt mondja pl. hogy pulmonológia, tutira beleszövöm a következő mondatba, hogy tüdőgyógyászat. akkor szokták megkérdezni, mi a foglalkozásom. ott hirtelen már nem “anyuka” vagyok, hanem “nyelvész” mondjuk. (azt meg nem kötöm feltétlenül mindenki orrára, hogy hány évet jártam az orvosira.)
a tanárokat régen olyannyira tiszteltem, hogy eszembe sem jutott elmondani otthon, hogy az orosztanár rosszabbul tud, mint mi vagy a szolfézstanár rendszeresen megaláz, mert szerinte botfülem van és fahangom. én nem szeretném, ha ez a lányommal is megtörténne. így minden félmondat miatt berohangálok az oviba fogadóórára. most legutóbb azt mondta neki az egyik óvónő, hogy neki a legkócosabb a haja a csoportban. mondjuk talán azért, mert én hiába csinálom meg neki este, ha hajnalban az apja igazítja csak. miért kell a gyereken kitölteni a frusztrációjukat? utóbbi szerintem az idősebb korosztályra is igaz.
átalussza a gyerek az éjszakát? majd nem fogja. nem alussza át? akkor meg kapok valami tanácsot, amit vagy már próbáltam, vagy nem is fogok…
KedvelésKedvelés
Épp ezen zsörtölődöm hónapok óta, a kolleganőim (negyvenesek, viszonylag új munkahely, keveset tudnak rólam, én bizonyos dolgokról eleve keveset is beszélek, ők annál többet magukról) kiborítanak ezekkel a szólamokkal. Kedves, rendes, jólelkű emberek, de ha látják rajtam, hogy gondom van, rögtön jön a “hajajj majd megtudod, milyen az élet”, meg “igen, hát te még olyan fiatal (<30) vagy", "majd rájössz lassan, mi az, hogy gond", meg ilyenek… ilyenkor fortyogok, nyelek egy nagyot, pedig mondanám, hogy tessenek végigcsinálni, amit én végigcsináltam nem is az egész eddigi életemben, csak mondjuk az utóbbi 3-4 évben, aztán majd beszélgetünk. És ők még érzékeny, a nagy átlaghoz képest empatikus emberek…
KedvelésKedvelés
Szep gondolat, hogy dolgozzanak meg a tiszteltert es ne elvarjak, de a valosagban ez nem megy szerintem. Csak keveseknek…
KedvelésKedvelés
Nekem olyanokat szoktak mondani, hogy “majd megtudod, ha gyereked lesz”, na ettől égnek áll a hajam, egyrészt miből gondolja, hogy lesz-e valaha, másrészt honnan tudja, hogy miért nincs (pl. mi van, ha szeretnék és nem lehet), harmadrészt mitől kompetensebb nevelési kérdésekben az, akinek van gyereke – szerintem semmilyen összefüggés nincs, csak a gyerekesek szeretnének még plusz pontokat szerezni maguknak a felnőttségi versenyben, miközben belegyalogolnak a másikba.
Tanár vagyok és a 15 éves tanítványaimat az első naptól magáztam. Nem kenyerem a csendőr-pertu, ha a gyerek magáz, akkor én is magázom őt. Működött, először szokatlan volt nekik, de aztán imádták, főleg, hogy ettől eltekintve egyáltalán nem volt távolságtartó a kapcsolatunk. Most felnőttekkel dolgozom, ott természetes a magázódás.
A fenti adjak-e tanácsot vagy sem dilemmához, én úgy szoktam megoldani, hogy egyszerűen megkérdezem, az illetőnek van-e aktuálisan szüksége tanácsra, vagy elmondhatom-e a tapasztalataimat. Az emberek eléggé szokták tudni erre a választ, és akkor ennek megfelelően cselekszem. Nem osztom kérés nélkül az észt, mert magamról tudom, hogy nem csak idegesítő, ha ezt csinálja valaki más, hanem totál felesleges is – csak rosszul érzem magam tőle, az info meg egyik fülemen be, másikon ki. Nem könnyű, de kellő önismerettel és gyakorlattal meg lehet tanulni.
KedvelésKedvelés
szia! itt is!
örülök neki, hogy magázódás terén a gyakorlatban is alátámasztottad amit írtam.
a felnőttségi verseny és anyukák plusz pontot kérnek: bizony gyakori, hogy az életben való beválás csak ezen a területen sikerül a nőknek. ennek megvannak a maga rendszerbe épített okai, meg hát lehet az egyénben is keresni az okokat.
megértőnek kell lenni, ha azt látjuk, hogy csak és kizárólag azon az alapon, hogy valaki anya bizonyos dolgokat ő úgy gondolja jobban tud nálunk.
vannak sztereotípiák, amelyek érintettje lehet bármelyikünk. nem csak anya/nem anya.
mindig dolgoztam, nem voltam otthon egyik gyerekkel sem sokáig (1 év, a legkisebb 2 év, de közben tanultam). ezért sokszor kaptam már kioktatást és én is megkaptam azt, hogy “te ezt nem tudhatod, mert nem így (hogy? kérdeztem magamban) neveled a gyerekeidet!”
és ebben aztán benne volt a lekezelés, az ítélet és a minősítés is.
nem esik jól persze, de meg van ezeknek az anyukáknak is a maguk indoka. én azzal, hogy dolgozom és az intézményekre bíztam a gyerekeimet elég korán, közben vannak nevelési gondjaink (ma a legkisebb eltüntette az osztálytársa zokniját és a mínuszban zokni nélkül jött vissza szegény gyerek, plusz az egész busz emiatt várakozott – és ez csak a mai napi “rosszaság”-adag, ja és még nincs vége a napnak :)) ez egy adalék az ő önigazolására. lám-lám milyen jól tette, hogy az “otthon vagyok a gyerekekkel”-t választotta, emiatt az ő gyerekei ilyenek meg olyanok (mindenképpen jobbak mint az én intézmények által elkorcsosult gyermekeim)
azt hiszem érted mit akartam ezzel mondani
üdv.
KedvelésKedvelés
Abszolút értem, és tudom is, mégis dühít. Ezek ilyen tipikus “közléssorompók”, amikor ilyet mond valaki, ezzel az erővel simán le is hülyézhetne. És a későbbi kommentelők kedvéért tisztáznám, hogy itt nem arról van szó, hogy a tapaszatalataink között különbség van, hanem hogy akik szerint majd megtudom, ha lesz gyerekem stb. nekem egyáltalán nem lehet legitim véleményem gyereknevelési kérdésekben (különösen ha az valahogyan az ővéket kérdőjelezi meg, nyilván :D).
KedvelésKedvelés
igy van, en is erre jutottam. meg kell kerdezni akar-e a masik tanacsot. en pl azt is bevezettem baratnoimmel hogy amikor nagyon jo lenne egy kicsit panaszkodnom valakinek, akkor felhivom es megkerdezem van-e 2 perce hogy meghalgassa, es ha van es vallalja akkor jol kipanaszkodom magam es utana mar kepes vagyok normal beszelgetesre is 🙂 hogy ne legyen az hogy en csak mindig negativ dolgokat mondok. meg az sem hogy raontom a panaszomat mikozben epp nagyon nincs ra szuksege. es persze o is felhivhat ha neki van baja. eddig nem volt olyan hogy egyre szukiti a szovegemet ha tobb hozzaszolast irok valamihez. ez a tisztelet dolog meg erdekes dolog. ti kit tiszteltek? es miert? es mennyire konnyen es pl mitol vesztheti el ezt a tiszteletet?
sokszor eszembe jut milyen lesz ha majd a lanyomnak szeretnek tanacsot adni es o koszonettel nem keri. anyamon is latom mennyire nehez neki nem beleszolni az en dolgaimba. pedig probalja, de nem birja ki hogy megjegyezze pl hogy eszik-e rendesen az a gyerek. vagy hogy ertekezni kezdjen velem a gyerekem szekleterol (!), merthogy az o gyerek orvosa regen abbol minden betegseget meg minden okossagot megmondott. es mar latom magam elott ahogy meg akarom mondani a gyerekemnek hogy hordozzon, meg szoptasson es mar most elraktam neki 4 konyvet amiket en hasznaltam a gyerek neveleshez, szoptatashoz,stb… es csak remeleni tudom hogy a gyerekemmel lesz olyan kapcsoaltom es leszunk annyira jo fejek mindketten hogy majd surlodas mentesen kialakitsuk ami mindkettonknek elfogadhato, hogy ne en legyek, akarjak lenni a mindent jobban tudo anyu, o meg az egyre melyebben hallgato gyerek. hogy elmondja majd nekem amikor elfejejtem, hogy anyuuuuuuuuuuuuuuuuu, legyszi majd akkor adj tanacsot ha kerek. vagy ok, meghallgatlak de ne kelljen meg is fogadnom amit mondasz. es persze igyekszem majd en is. na ezt is beleirom majd a level a lanyomnak cimube 🙂
KedvelésKedvelés
most hogy mondod, en is szoktam azt mondani hogy amig nincs gyereked addig nem tudod ezt meg azt meg elkepzelni sem. es igy is gondolom. mert szerintem vannak dolgok amiket csak akkor tudsz megerteni, aterezni ha atmentel rajta. ahogy azt sem tudja elkepzelni akinek mondjuk nem vettek meg le a fel mellet, vagy nem kaszaboltak szet a gatjat, puncijat, hogy milyen amikor az embernek serul a noisege. ahogy azt is nehez elkepzelni milyen letbizonytalansagban elni ha meg sosem eltel abban, hogy milyen tudni hogy nem segithetsz a haldoklonak holott o a legfontosabb az eletedben, hogy milyen amikor te haldokolsz, hogy milyen amikor nem aludtal at az elmult 1 evben egy ejszakat sem, hogy milyen amikor ranezel a gyerekedre es azt erzed hogy ennel szerelmesebb sosem voltal, hogy milyen amikor szerelmes vagy hogy milyen amikor a mas gyerekere siman raszolsz de amikor a sajatodra szolsz ugyanazert akkor elneveted magad es sorolhatnam reggelig, hogy milyen amikor felsir a gyereked es azt erzed hogy el kell hallgattatnod, hogy milyen amikor eloszor indul el a tejed es utana ebred a gyerek es ez akkor is igy van ha nem mellette vagy es talan meg csak nem is otthon. hogy milyen amikor ugy szaguldanak a hormonjaid hogy keptelen vagy kontrollalni a viselkedesedet, szerintem vannak dolgok amiket akkor tudsz meg ha te is atelted.
KedvelésKedvelés
Igazad van, de én azt gondolom, hogy ez egy frázis, amit nagyon sok ember használ, és legtöbbször azért, hogy ne kelljen mások tanácsát meghallgatni. Persze, vannak kéretlen tanácsok, ez más téma, de sokan magukat is megnyugtatják azzal, hogy “hogyne, én tudhatom a legjobban, mert nekem van gyerekem, neki meg nincs” – holott ez a logika így nem állja meg a helyét, egyáltalán nem igaz mindenre. Az nem kérdés, hogy amit nem éltem át, azt sokszor nehéz is elképzelnem, de nem erről van szó, hanem arról, hogy mindenki hülye, akinek nincs gyereke, ebben a témában csak én vagyok okos, akinek van. Sarkítva persze. Engem leginkább ez a része zavar.
Az egész íze hasonló ahhoz, hogy “te még ezt nem tudhatod, túl fiatal vagy”, vagy amikor azt mondják: “majd megtudod te is, ha annyi idős leszel, mint én”. “Honnan tudhatnád te ezt, hiszen csak x éves vagy.”
KedvelésKedvelés
jaj, ilyeneket apám is szokott mondani. Beszél valami teljesen mindennapi dologról, aztán hozzáteszi, hogy “de te ezt biztos nem érted”. Ilyenkor mindig felmegy bennem a pumpa, hogy ugyan mi a jó fenéért gondolja, hogy 32 éves, értelmes nőként ne érteném, hogy miről beszél.
KedvelésKedvelés
Miért kell megosztani mindenáron, hogy milyen a gyereksírás, haldoklás, bármi, azzal, aki nem élte át és elmondásból úgyse értené meg?
Én ezt, hogy nem tudhatod, mert nem élted át, akkor mondom, ha ők, akiknek nincs, nem élték át stb., beszólnak, ítélkeznek, meg akarják nekem mondani, mit tegyek, érezzek.
De teljesen mindegy, ha át is él hasonlót, olyan gyereke, haldoklása stb. úgysem lesz, mint nekem, és ebből csak az derül ki, hogy az egyes helyzetek nagyon is különbözőek, sőt: összehasonlíthatatlanok.
Te nem jársz focimeccsre, nem tudhatod, hogy milyen szörnyű, mondhatná nekem egy pánikbeteg focistafeleség. Miközben én mondjuk élvezném…
Az egész megmondhatnék mögött leginkább az van, hogy a több téren is elgyengített nők itt, a náluk is kisebb presztízsű nők kioktatásában végre szerezhetnének egy kis fölényt. És nem adják, engedik az ilyen helyzeteket.
De a bejegyzés nem a nőkről szól, és nem is okvetlen a tanácsadásról, még rengeteg hozzászólás-téma lehet ebből, hogy az idősebbek automatikusan többnek érzik magukat.
KedvelésKedvelés
ti kit tiszteltek? es miert? es mennyire konnyen es pl mitol vesztheti el ezt a tiszteletet?
ez az idosek tisztelete meg nekem abszolut gaz. ha valaki fiatalkent is hulye volt, most hogy oregebb lett, ugyan miert tisztelnem. az idosebbnel nekem nem a tisztelet jele ha atadom az ulesemet, hanem aze hogy feltetelezem, neki nehezebb allnia mint nekem, tehat segitek. akit tisztelek azt azert mert okos, ertelmes, erzekeny a vilagra, joindulatu, kedves, segitokesz es meg esteleg sok elettapasztalata is van melle a korabol adodoan. bar tisztelek fialalt is. az elettapasztalatot is tudom tisztelni, ha valaki mondjuk atment millio dolgon ami szerintem ertek, pl letrehozott egy sikeres vallalkozast, sajat erobol lett valaki, 50 evesen eldontotte hogy beul az iskolapadba es elvegez egy egyetemet, elment onkenteskedni hogy segitsen masokon stb, igaz ilyenkor magat a szemelyt nem tisztelem automatikusan. a kapcsoaltomban is elojott egyebkent a kor tisztelete temakor, mert a ferjem 15 evvel idosebb nalam.
KedvelésKedvelés
Nem tisztelek valakit ezért, vagy azért.
Én azt gondolom, hogy ha én tisztelem a másikat, mint embert, akkor ezt elvárom viszont is. Ezt azonban sokan nem teszik meg, lenéznek koromnál, nememnél, pozíciómnál (stb.) fogva, nálam többnek érzik magukat, s úgy is viselkednek.
A fentieket nagyon sokan nem így gondolják, és itt kezdődik a baj szerintem.
Az, hogy egyes emberekből mi vált ki tiszteletet, az egészen szubjektív is lehet, azonban az már egészen más, amikor valaki alapból mások felettinek érzi magát, mindentől függetlenül.
KedvelésKedvelés
Elnézést, hogy beleszólok a gyerekes témába 🙂 Ha nevelési dologról van szó, akkor én is szoktam mondani, hogy “majd megérted, amikor lesz gyereked” éppen azért, mert ahogy a fölöttem szóló mondta, más az elmélet és más a gyakorlat. Talán ez az a hely, ahol szólhatok azelőtt, mielőtt megkérdezném, hogy ” elmondhatom-e a véleményemet?”. Ezért elmondom, hogy amikor megszülettek az unokahúgaim, akkor én 16 éves voltam és annyira szerettem őket, hogy azt hittem, náluk jobban nem lehet szeretni senkit. Majd, amikor megszületett az én lányom, akkor az már fájt. Kb. ez a különbség a másé és saját gyerek között. Én őszintén el sem tudom képzelni, hogy minn mehet át egy nő, akinek nem lehet gyereke. Nem kívánom senkinek azt a tapasztalatot. De tapasztalatból tudom, hogy amióta anya vagyok, sokkal türelmesebb lettem 🙂 Köszönöm a figyelmet.
KedvelésKedvelés
a gyerektemanal en is igy gondolom, hogy akinek nincs sajatja(vagy akit ugy szeret), az nem tudja ugy…meg a varandossagom idejen is szamtalan elvem volt, maskent gondoltam dolgokat…aztan amikor megszuletett a lanyom megvaltozott minden es soha de soha el nem tudtam kepzelni elotte ekkora ereju kotodest.szerintem vannak ilyen orokzold temak, amikben mas nem tudhatja, viszont hangoztatni en is akkor szoktam a nezeteimet, ha 1.erdemes,2.ha kivancsiak ra. Vannak olyan emberek, akiket egyszeruen nem lehet es nem erdemes gyozkodni semmirol. Meg arrol sem, hogy a tiszteletet azt adjak, ha adjak, ha nem, akkor pedig nem helyes idossegi alapon elvarni
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, már elhangzott fennebb is, hogy pont az az érdekes – számomra -, hogy tulajdonképpen a gyermek sem föltétlenül más tapasztalat, mint bármi az életben. Gondolok itt arra, hogy aki soha életében nem nézett meg 3D-ben egy filmet, annak igaz-e hiába próbálod elmagyarázni, hogy az más, az összehansonlíthatatlan, az egyedi. Tudom, hogy triviális a példa, de pont azt a kérdést veti fel, hogy miért kell nekünk, anyáknak, fűvel-fával megosztanunk, hogy a gyermekes élet más? És miért várjuk el mindenkitől, hogy megértse, fejet hajtson előttünk, elismerje, hogy valóban, én semmit nem tudok erről az érzésről, bezzeg te, aki megtapasztalhattad ezt a nagyságot. Magyarázkodom előre, nem arra gondolok, hogy fix te így csinálod (nem is tudhatom, nem is tisztem), nem a személyeddel, hanem a szavaiddal beszélgetek :), de nagyon sok nővel találkozom, akik valami olyan magasságból vágják a többiek szemébe, hogy hah, nem tudhatod, amíg nincs, mintha tényleg csak a kiváltságos, különleges, arra érdemes nőknek adatna meg a gyermek-érzés. Arról ne beszélve, hogy ezek a mondatok kialakítanak egy falcs elvárást a gyermekáldással szemben és azért egyáltalán nem törvényszerű, hogy mindenki egyformán és egyidőben kötődik, vagy ugyanúgy éli meg ezt az állapotot. Lehet, csak azért ilyen kritikus az álláspontom, mert engem kikergetett a világból, amikor gyermekes barátnőim átvedlettek nemtudhatodamígnekednincs típusú nőkké, gyakran rosszul is esett, és nagyon erősen megfogadtam, hogy én nem fogom csinálni. Főleg, hogy alig van kismama barátom 🙂
KedvelésKedvelés
” hangoztatni en is akkor szoktam a nezeteimet, ha 1.erdemes,2.ha kivancsiak ra”:)szoval nem eroltetem ra ezeket a dolgokat olyanokra, akiket nem erdekel. En is talalkoztam olyan emberekkel, akik lekezeloen viselkedtek vagy csak megemlitettek, h ohh majd te is megtudod. Viszont tenyleg ugy gondolom, h ha a masik abba a helyzetbe kerul(ha valaha kerul),akkor megtudja:)Nem varok el kulonosebb tiszteletet,stb de megertest igen. Szinte az osszes kozeli baratnom gyermektelen es sokszor igen nehez nem arra gondoljak, hogy majd o is megtudja…amikor mondjuk nem tudok skypeolni a megadott idoben, mert a gyerekem sir,stb Szerintem a gyermek szuletese az egyik legmeghatarozobb elmeny es most nem a magasztos,szeretetes oldalra gondolok, hanem az
idostrukturalasra pl
KedvelésKedvelés
Egészen hihetetlen, mert nem az első eset, hogy olvasom egy bejegyzésed és ott vannak azok a gondolatok, amelyek nem is olyan rég épp foglalkoztattak. Mondjuk, nem nehéz, mert kb. hetente valami új gondolat foglalkoztat, ez az idős téma sem régi. Arról beszélgettünk nemrég, hogy honnan származik ez a dolog, hogy az időseket és a művészeket tiszteljük, csak mert idősek vagy művészek. Én elég sok gyenge jellemű idős- és művész embert ismerek, akiket sem a koruk, sem a munkájuk nem jogosít fel különösebb tiszteletre.
Nálunk a családban valahogy olyan érdekes alakult a tiszteletadás és azt hiszem, ez is maradt meg nekem máig: mindenkivel tisztelettudóan és emberi módon állunk szóba, kezdéskor. Ha ezt a másik fél – a mi értékrendünk szerint – felrúgja, akkor utána a kötelező minimum marad csak. Családon belül érdekesebben alakult, nagyon liberális egy família vagyunk, szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek, kortól függetlenül jogosultak a vélemény kinyilvánításra. Az persze egy másik kérdés, hogy ha valami nem okosat mondasz, akkor pillanatok alatt leültetnek, mert mi állandóan magaslabdázunk (és ebből sok rossz is visszamaradt). Mostanában kezdtem felfedezni, hogy – mivel a gyerekek már mind felnőttek (és a következő generáció egyedül van és 6 hónapos) – ha nem értünk egyet a “felnőttek” véleményével, neadjisten, meg is tudjuk jól indokolni a véleményünk, akkor sértődöttség van, hogy hülyének nézzük őket.
Ezzel a megfigyeléssel egyidőben kezdtem gondolkodni, hogy ez az “időseknek” kijáró tisztelet mögött mi is lehet: nemrég olvastam a nagycsaládos bejegyzésed (hihetelenül izgalmas beszélgetés volt a komment soron), ami hozta azt a gondolatot, hogy ahol több generáció élt együtt és mindenki többnyire ugyanazt a munkát kellett végezze, ott az idősek tapasztalata általános érvényű lett az élet minden egyes területére és nem lehetett szelektálni. Aztán bejött egy másik gondolat is, ami kapcsolódik a kéretlen, fölényes tanácsadás témához is, hogy ha kétségbe vonod az idősebb ember tapasztalatát/tanácsát, azzal rejtetten azt is kifejezed, hogy ő nem csinálja/ta jól. És ezzel minden korban iszonyat nehéz szembenézni, hát ha még valami “fruska” (mi a férfi megfelelője, ficsúr?) szembesít, még ha akaratlanul, tudatlanul is. És jönnek is az automatikus válaszok: felneveltem 3 gyermeket, csak tudom, mivel kezd a hozzátáplálást. Számomra példaértékű kivétel az anyám, aki semmilyen kéretlen tanácsot nem ad, azt mondja, utoljára 25 évvel ezelőtt foglalkozott kisbabával, halovány elképzelése nincs, mit kéne most tenni, a világ teljesen megváltozott. Sőt, legutóbb beszélgettünk az anyatejes babákról, és teljesen elkenődött, hogy mennyivel könnyebb lett volna neki, ha tudta volna mindazokat a dolgokat, amik most a fiatal anyák rendelkezésére állnak.
Ebbe a tanácsadásos, életre felkészítős, meglátod te majd milyen nehéz az élet típusú csukló-mondatokba bele sem megyek, hátha lesz majd róla külön bejegyzés.
KedvelésKedvelés
fiú-fruska: nyikhaj?
KedvelésKedvelés
Hát a ficsúr biztos nem :). Közben wikiszótáraztam egyet, aszerint a fruska serdülő lány, aki virgonc, szeleburdi, a nyikhaj pedig szerencsétlen, életre nem való. Ugyhogy talán az sem. Még keresgélek.
KedvelésKedvelés
Én is gondolom azt néhány dologról, hogy nem tudhatod amíg…pl nincs gyereked. DE sohasem mondom. Egyrészt mert nekem is mondták és tudom, hogy milyen rosszul esett, másrészt mert az égvilágon semmilyen információ tartalommal nem bír, egyszerűen semmi értelme. A gyermektelen barátok, rokonok okosságait csak mosolyogva meghallgatom, ha nagyon bántó, megkérem, hogy na most állj, erre nincs szükségem, esetleg megjegyzem, hogy te majd így csinálod. Én már semmi mást nem gyakorlok, mint azt, hogy csak akkor és abban segítsek amikor és amiben kérik, mert nagyon elegem van az ellenkezőjéből, ha velem szemben történik, illetve már teljesen biztos vagyok benne, hogy ha én kéretlenül segítek, osztom a jó tanácsokat teljesen hatástalan. És mindenki a saját életéért felelős. Így amikor kéretlenül tanácsot szeretnék osztani, gyorsan fordítok a helyzeten és a saját életemben lévő megoldatlan dolgokra gondolok, mert azzal van csak igazán dolgom ::) elég hatásos technika számomra 🙂
KedvelésKedvelés
A gyerektémához még annyit szólnék hozzá, ha lehet, hogy szerintem azért nem érdemes nagyon tanácsokat osztogatni, mert minden anya és gyerek között egy annyira speciális viszony van, amit csak ők éreznek és tudják, hogy hogyan kell egymással dülőre jutni. Ami nálam bevált, másnál nem fog valószínűleg, mert én a saját gyerekemre vagyok hangolva, és nem feltétlenül csak fejből teszem amit teszek, hanem azért, mert egyszerűen tudom, hogy NEKI mi a jó. Tudom hozzá az utat.
Egyszerűen olyan sokszínűek vagyunk és annyira más mindenki és mindenkinek az élete, hogy csak nagy alázattal lehet tanácsot osztani, akkor, ha az ember kiüresíti magát és csak a másikra tud figyelni, csak az Ő helyzetére tud koncentrálni, átérezni. Egyébként szerintem, ilyen gőgős felsőbbrendűségi érzésből, a nagy élettapasztalatból egyáltalán nem. Az nem is fog célt érni, nem is fog segíteni, az csak valami önpúderezés, hogy mennyire jófejek meg nagyöreg bölcsek vagyunk MI, egyébiránt meg a másik nincs sehol a történetben.
Szóval én ezért nem bírom, ha valaki észt oszt, mert akkor az egója beterít mindent. Egyébként nagyon kevés emberrel találkoztam az életben, aki valóban meg is hallgatott és nem akarta megmondani a tutit.
Másrészt meg a tiszteletről…hát nem tudom, de én azt tisztelem, akit szeretek. A félelmen alapuló “tisztelet”, az valami más.
Az öregekről annyit, hogy valóban van egy ilyen jelenség, hogy kor=tisztelet, de azért szerintem azt is látni kell, hogy itthon egyszerűen nincs megbecsülés a számukra, ezt meg kivetítik mindenkire. Nehezen élnek, nyomor van egy nagyon melós élet után, sok helyen ki is használják őket, szóval ez talán ebből is eredhet.
És az meg valóban nem korrekt, ha mondjuk nyugdíj előtt elküldenek valakit aki normálisan dolgozik idősebb létére csak azért, hogy frissítsen egy cég. Tényleg nehéz munkát találni már egy bizonyos kor fölött….
KedvelésKedvelés
Szerintem egyáltalán nincs ma ilyen tisztelet,
plusz a mai 49 – 59 közötti korosztály már nem is az, aki ezt különösebben elvárná vagy megkövetelné.
Ők a rendszerváltás és a médiaforradalom nagy veszteseinek tűnhetnek.
A legtöbb földi kultúra megbecsülte az idős ember tapasztalatát,
ám a mai kor az első a világtörténelem során, amikor az idősebb ember nem tud használható szakmai tudást átadni a fiatalabbaknak,
az utóbbi 50 év eszméletlenül tempós változásainak következményeként a fiatalabb generáció
minden területen más információkkal és nagyobb “lexikális” tudással rendelkezik az idősebbnél,
légyen az állásinterjú, öltözködés, partnerkapcsolat avagy szexualitás – hála a technika, a média totális uralmának, a fiatalok mindenben nagyobb informáltsággal és kompetenciával bírnak,
ez pedig eleve meghatározza az idősebb generáció pozícióját a társadalomban.
A nagyobb tudás persze csak felszínes, az új generációtól rengeteg mindent elvesz ez a felturbózott tempó. Sok esetben úgy érzem, az élet lényegétől fosztja meg őket, sajnos.
KedvelésKedvelés
Ajaj, ez a tisztelet dolog számomra elég komplikált. Nagyon kevés embert tisztelek, és ez a tisztelet általában ösztönös érzés, vagy szeretetből ered. Nem keverem össze az elismeréssel vagy a csodálattal.
Olvastam és olvastam, amit írtatok – elnézést, hogy egyben letegeztem mindenkit -, és próbáltam szinte összeollózni a gondolataitokon keresztül, hogyan is tudnám megfogalmazni ezt a fránya tisztelet-dolgot, hogy mitől igen és mitől nem.
Arra jutottam, hogy a lényeg itt a tiszteletben tartás. Ami nem teljesen ugyanaz. Tiszteletben tartom az életed, a hogyanodat és mikéntedet, és ezt viszont is szeretném : rásütöttem a homlokomra, a gesztusaimra, hogy nem akarom, hogy megmondd, hogy okosabb legyél nálam abban, ami az én világom. Ha van gödör, had’ essek bele, majd megtanulok kimászni, biztos azért volt. Csináljam rosszabbul-jobban, másként, de én akarom kitalálni, megélni, hogyan. Az én mosolyom, az én könnyem. Ugyanakkor rengeteget profitálok mások meséiből, nevetéseiből vagy éppen sírásaiból. Ha nem azért mondják, hogy “okosítsanak”, hanem csak úgy.. Nem egyszer rogytam térdre itt, ezen a helyen. Elgondolkoztam, átértékeltem, “megvilágosodtam”. Nagyon szeretek beszélgetni, megdumálni, kérdezni, így tudok igazán gondolkozni. Ó, persze, én is szoktam emlékezni, anekdótázgatni, néha (?) akaratlanul átmegyek én is megmagyarázóba, akár kegyetlenül is (elemezve a másik embert), aztán nem szeretem (mint ahogy ő sem, bár néha igen). Mert aztán eszembe jut, amikor azt meg ezt csináltam így és úgy, akkor én milyen körülményekkel, milyen háttérrel, milyen egyéniséggel is csináltam. Tehát milyen alapon húznám is rá egy másik emberre a saját, rám szabott és kopottas ruhámat? De persze ehhez kellett kicsit öregednem is, hogy ezt belássam…. Igen, ellentmondásos vagyok, így belegondolva.
KedvelésKedvelés
Ahhoz, hogy valaki felsőbbrendűnek tudja éreztetni magát, okvetlenül szükséges, hogy valaki kisebbrendűnek érezze magát. Én soha nem találtam jónak, amikor valaki csak amiatt, hogy neki van gyereke többnek, jobbnak gondolta magát, de lehet, hogy nem is erről van szó. Egyszerűen csak arról, hogy a gyerek születése nagyon meg tudja változtatni az embereket. Szerintem jó irányba többnyire, de ez is relatív. 27 vagyok, ami általában kevésnek számít, de úgy érzem, hogy nagyon sok olyasmit megtapasztaltam már, amit mások nem. Ezért zavar, amikor jön egy kolléga és megállapítja, hogy ” á kedvesem, te még olyan kis naiv vagy, semmit nem tudsz még az életről…” Sokan fel sem tudják fogni, hogy mennyi energiámba telik újra meg újra megbízni az emberekben. Na, de elkalandoztam egy kicsit a tisztelet témától. Én a gyerekeimet tisztelem nagyon, lehet azért, mert engem nem tiszteltek. Sokszor estem én is abba a hibába, hogy kioktattam, de egy ideje kérdezek és rájön magától is arra, amit máskor kioktató stílusban mondtam volna el és így az az érzése, hogy ő találta ki 🙂 Ilyen bejezéseket olvasva én is rájövök, hogy még mennyi mindent másként kell csináljak 🙂 Köszönöm.
KedvelésKedvelés
igen! de jó amit most írtatok ketten!
tiszteletben tartom: a véleményét, az életvezetését, az álláspontját.
gyerekek kérdése: honnan kezdem a tiszteletben tartást? (erről volt már szó egy másik bejegyzésben). melyik életkor, élethelyzet az ahonnan azt mondom: a gyerekem véleménye, ezt tiszteletben tartom és énnek megfelelően kezelem az adott dolgot.
gondolkodom ezen.
talán eredendően bennem van már kicsiny koruktól, hogy tiszteletben tartom először az igényeit (igény szerint etetem, figyelembe veszem a visszajelzéseit, nem a három óránként eszel és a könyv nem ezt mondta, hanem a gyereket figyelem)
és később is. amikor már kifejezett véleménye van a világról. az öt éves gyereknek van véleménye. ezt meddig, milyen mértékben, hogyan tartom tiszteletben?
aztán igen az életkor.
nekem van már felnőtt gyerekem. akinek a hite, világnézete igen különbözik az enyémtől. úgy szoktam fogalmazni, hogy nálunk lehet egy svédasztal a világnézeti nevelés, amelyről mindenki elveheti, megfoghatja, ízlelgetheti, ha nem tetszik visszateheti a különböző nézeteket. így lett a következetesen ateista szülőknek hithű gyermeke (felekezeti hovatartozás tekintetében nyitott, az isten háza neki minden felekezetnél ugyanazt jelenti és kerüli mind a papokat, mind a lelkészeket, de teljes mértékben nem is ismerem ezt a részét az életének, ő egy másik, tőlem független, autonóm személy, eszembe nem jut befolyásolni őt, pláne nem manipulálni)
aztán a kamaszaim.mindennap tanulok valamit.
szóval nem jelentéktelen a megélt kor, a tapasztalatok. ha nem lennének ilyen korosztályú és nemi összetételű gyerekeim egy sor dolgot nem tapasztalnék.
pl. a feminista elvek mentén gondolkodva vettem észre a minap a következőt. ikreim vannak. egy fiú, egy lány, 17 évesek. párkapcsolati életüket szinte napra pontosan egy időben kezdték el.
mindkettőnek van barátja/barátnője. és látom, napi szinten jönnek a jelzések, hogy a fiú gyerekemnek ebből mennyi haszna van (kiegyensúlyozottabb lett, fegyelmezettebb, összerendezettebb, ápoltabb, jobban figyel a külsőségekre stb.) és mennyi kára van ugyanakkor a lányomnak (állandó alhasi panaszok, nőgyógyászhoz járás, aggodalom a teherbeesés miatt, a testével egy másik ember is “rendelkezik” érzése – jaj ez nagyon nehéz nekem, tényleg()
egyszerre, egy időben a kettős tapasztalás. több vagyok egy másik anyánál emiatt? vagy jobb?
nem, de meg tudom osztani itt is ezeket a tapasztalatokat. tudunk erről beszélgetni.
és új gondolatokat is köszönhetek ennek a beszélgetésnek.
KedvelésKedvelés
(Elnézést, tudom, hogy eltérek a bejegyzés témájától…)
Adhat valaki tanácsot egy másik embernek úgy, hogy közben tiszteltben tartja a másik életét, gondolatait? Elmondhatja a véleményét úgy, hogy nem tartja magát feljebb valónak?
Egy (egy- vagy akárhány gyermekes) anya mindent tökéletesen tud a gyerek(ei)nevelés(é)ről?
Egy anyának nem lehetnek kérdései, hibái, bizonytalanságai, sötét foltok?
A szülőség = tökéletes(re hajló) nevelési képesség?
A tanács mindig felülről kell, hogy jöjjön? Két egyenrangú ember nem próbálhat segíteni egymásnak (egyik a másiknak)?
Mindenképpen keveset (semmit nem) tud a gyerekekről az, akinek nincs sajátja? Annak nem lehetnek jó (jobb) tanácsai, gondolatai? Nincsenek általánosnak mondható tételek? (Nem mindegyik gyermek számára fontos pl. a megbecsülés? Elismerés? Odafigyelés?)
Szerencsés az, aki úgy érzi, megállja a helyét szülőként, és nem is lát a környezetében olyan embert (férfit vagy nőt), aki nagyon rosszul csinálja, amit csinál, aki ráadásul nem is akarja elismerni, hogy rossz úton jár. Ettől még léteznek ilyen szülők. Nekik nem lehet megmondani, hogy valamit máshogy kellene csinálniuk, mert kicsinálják a saját gyereküket? Aki ehhez a szülőhöz hozzászól, és tanácsot ad (vagy csak kérdez), az csakis feljebb valónak érezheti magát? Akinek nincs gyereke, az nem is szólalhat meg ebben a témában?
KedvelésKedvelés
Oh, hát szerintem simán :).
Gondolkodtam ma fél nap azokon a dolgokon, amik itt hozzászólásban elhangzottak, illetve azoknak a levetítődésén az én életemben. Mennyi mindent rosszul csinálok!
A mindennapi beszélgetésinknek jelentős hányada olyan dolgokról szól, amihez nem “értünk”. A főzéstől a filmkritikáig, a kommunikációtól a politikáig, a közvilágítástól a szociális segélyig gyakorlatilag mindenről beszélgetünk és jó esetben is legtöbb egy-két témában lehetünk szakértők. Gyerekneveléssel sincs másképp, szerintem.
Ezen a vonalon értékeltem újra kicsit, amit a tiszteletről gondolok. Mert valóban csak úgy tisztelni valakit, bele a világba, nekem sem működik. De nálam még az sem, hogy valaki írt egy remek könyvet, vagy rendezett egy kiváló filmet, előadást, még nem mond sokat az illető jelleméről, integritásáról, mint ember. Az én személyes tisztelet-mércém nagyjából így tevődik össze: legyen nyitott, érdeklődjék a világ dolgai iránt, foglalkozzon magával, a gondolataival, az életével, legyen benne vágy a fejlődés iránt, ne ártson senkinek szándékosan, tanulja elismerni a hibáit és bocsánatot kérni értük, ha szükséges, illetve változtatni rajtuk, viseltessen valamiféle alázattal a munka és a pénz iránt, sem jót, sem rosszat ne vegyen egyértelműnek, igyekezzék ne becsapni és félrevezetni az embereket, sem visszaélni tudatlanságukkal vagy kiszolgáltatott helyzetükkel. Biztos még lenne, sőt van is, de ez is elég ahhoz, hogy már írás közben szégyellni kezdjem magam.
Idősek javára szóljon, hogy teljesen elméleti síkon, az idő segíthet, hogy ezekben a dolgokban jobb legyél, ergo lehetséges, hogy idős korodra tiszteletre méltóbb leszel. Ennek persze semmi köze a valósághoz, mert az integritásra való igény ugyanúgy jelentkezhet 15 éves korban, mint 70 évesen.
Az igazán ingoványos talaj, szerintem, a tapasztalat megosztása és a megmondomatutit magatartás között lehet. Illetve annak felismerésén, hogy akihez szólunk, az képes-e különbséget tenni a kettő között. Teljesen egyetértek valaki fennebb szólóval, hogy a felsőbbrendűségi érzéshez kell valaki, aki alsóbbrendűnek érzi magát, az én fejemhez nem kevésszer vágták, hogy nagyképű, arrogáns vagy ítélkező vagyok. Mert ott a csapda, hogy ha van egy téma, amiben szerinted egyetlen variáns a helyes, és ezt elmondod és megindoklod, akkor az, aki nem úgy csinálja, sarokba van szorítva: ha nem ért egyet veled, akkor “megtagad” egy igazságot. Ha egyetért veled, de ő továbbra is helytelenül teszi, akkor egyrészt védekezni kezd, másrészt mivégre ért egyet (és innen tovább biztos, hogy rosszul érzi magát), ha ugysem változtat, esetleg egyetért és megpróbál változtatni. Best case scenario, ritka madár. Pont ebből a blogból jut eszembe a példa, valahol szó volt a kisgyerekek tévénézéséről. A szerző azt mondta, hogy teljesen mindegy, mit néz a gyermek, maga a tévé villogó képernyője káros, emeli az ingerküszöböt, hosszú távon rosszat okoz, mégha rövid távon szerez is néhány nyugodt percet a szülőknek. A hozzászólások mind a három fentebb említett esetet produkálták, civilizált beszélgetés formájában. A legzsigeribb válasz, hogy hát igen, lehet, hogy igazad van, DE szerintem a kis mese nem árt, és különben is ki vagy te (és már át is csúsztunk a nekem-ne-szóljon-bele-az-életembe típusú diskurzusba), hogy megmond nekem a tutit a gyermekem tévénézéséről és általában az életvezetésünkről. Mindannyiunknak szükségünk van az önámítás súlyos és kevésbé súlyos árnyalataira :). Számomra, ezek az esetek a legnagyobb kihívások.
KedvelésKedvelés
Az elvárt tisztelet abban a formában, ahogy a bejegyzésben szerepel, szerintem nevetséges. Egyértelmű bizonyítéka annak, ahogy az a valaki, aki “elvárja” egy bizonyos csoporthoz való tartozás címén a tiszteletet, más eszközökkel nem tudja kivívni, azaz gyenge/buta/felkészületlen stb…
Ugyanakkor minden ember elvárhatja a tiszteltet, mint emberi lény, ehhez mindenkinek joga van, akár fiatalabb, akár iskolázatlan, akár nő, vagy akár társadalmilag kitaszított.
Azonban a tisztelet adáshoz és kapáshoz egyaránt szükség van inteligenciára. Hiába van valakinek öt diplomája, és praktizál harminc éve orvosként, ha nem ér fel hozzá ésszel, hogy mindenki, akivel kapcsoaltba kerül, ugyanúgy szuverén lény, és joga van a saját elképzeléshez, véleményhez.
Az én szüleim sosem hangoztatták, hogy az időseket tisztelni kell, hanem olyan életet folytattak, ami belőlem hihetetlen tiszteletet, sőt, sokszor alázatot váltott ki. Nagyszerű szüleim voltak. Természetesen nekik is voltak hibáik, de nekem is megengedték, hogy ne legyek tökéletes.
Ellenpélda a sógorom, aki örökké arról papol, hogy a gyerekeinek tisztelniük kéne őt, mert ő idősebb, és felnevelte őket, ehhez képest a gyerekei nem hogy nem tisztelik, de még azt sem fogadják el tőle, amiben egyébként igaza lenne a lekezelő magatartása miatt.
Szóval a tiszteletet nem lehet kikövetelni. Vagy van, vagy nincs. Ha van, az mindkét fél érdeme, és mellesleg kölcsönös.
Olyan nincs, hogy én tisztelem őt, ő meg nem tisztel engem. Legfeljebb, hogy én tiszteletben tartom őt, annak ellenére, hogy ő engem nem.
KedvelésKedvelés
Egyetértek 🙂 Nagyon szép megfogalmazás 🙂
KedvelésKedvelés
Kezdem bocsánatkéréssel, amiért most nincs türelmem végigolvasni valamennyi hozzászólást, mert az első párbeszéd után jön elő belőlem a sajátom.
Te el akartad mondani, amire én reagálni akarok, éppen ahogy arra számítottál, ezért mondtad el. Azért írunk (blogot, és nem naplót), beszélünk egymással, mert reakciót, választ, szolidaritást várunk. Úgy-e?
Azért mondjuk el egy személyes történetünket pont neki, mert ismerjük őt, tudjuk, milyen reakcióra számítunk tőle, és pont erre van igényünk.
A (kéretlen) tanáccsal kapcsolatban arra jöttem rá, hogy adni adható, de csak ha kérték, ér célba – egyik fülön be -, különben a másikon meg ki. Önuralmat kíván, hogy ne tudjam mindenkinél jobban, és egy kis magabiztosságot, hogy ne kívülről várjam a megerősítést, hogy én aztán de jól tudom.
A tanácsadástól nekem akkor megy el a kedvem, ha látom a másik közönyét.
Ha rosszul hordoznám a babámat, igenis hálával fogadnám azt a jóakaró okoskodó idegent, aki venné a bátorságot hogy felvilágosítson a helyes módról.
KedvelésKedvelés
Ha venné a bátorságot, hogy felvilágosítson, akkor honnan tudnád, hogy neki van igaza? Ha Te alapvetően úgy gondolod, hogy jó hordozod, nincs kétséged efelől, és odamegy hozzád valaki, aki idegen, és azt mondja, hogy ez így nem jó, akkor otthon megnézheted a neten, hogy igaza volt-e vagy sem. De mi kell ahhoz, hogy tényleg utánanézz és ne intézd el azzal, hogy biztos rosszul tudja az idegen?
KedvelésKedvelés
Az első hetekben rossz lábtartással hordoztam, csak később, videókat nézve és blogot olvasva, jöttem rá, hogy rosszul hordozom a babámat. Attól kezdve tudtam, mire kell odafigyelnem. A felvilágosítást magamnak hoztam, de ha mástól kapom, ugyanígy utánanézek a neten, választ keresve a helyes hordozásra. Azóta kaptam elismerő szaki kritikát, ezért nyugodt és magabiztos vagyok.
KedvelésKedvelés
en tuti utana neznek ha valaki azt mondja nekem hogy rossz a hordozom.
KedvelésKedvelés