miért általánosítasz akkor?

Bocsánat a sok hibáért, nyűgösködtek a gyerekek.

Szia, mostanában kezdtelek olvasni, szerintem sok posztod nagyon fontos kérdéseket feszeget. Jó, hogy ekkora energiával fogtál neki. Nem tudom, hogy állsz a kritika elviselésének tárgyában, semmiképp sem szeretnék rossz érzéseket okozni, mert tudom, aki kitárulkozik mások előtt, megértésre vágyik, nem pedig okvetetlenkedőkre, de úgy érzem, miközben irtó klassz írással kiállsz a kirekesztő általánosítás ellen (cigányok ügye), ugyanakkor általánosítod az agresszív férfit mint olyat. Ez nem vezet eredményre, mert agresszió is annyiféle van, ahány ember, illetve ahány eset. Borzasztó bonyolult kérdés, mi vezet el az első pofonig, és milyen kölcsönhatások váltják ki az azt követőket. Nem beszélve a verbális erőszakról, mely mindig megelőzi a tettlegességet. Ebben a nő éppen úgy részes lehet, mint a férfi. Olyan is van, hogy nő bántalmaz, aláz meg férfit, és itt nem sokra megyünk a statisztikákkal. Hiába gyakoribb a férfi bántalmazó, minden eset külön vizsgálandó. Nehogy félre érts, egyetlen pofon sem bocsájtható meg, de az olyan mondat, hogy “HÁT AKKOR MIÉRT TESZ ILYENEKET AZ APJA?”, az bizony éppen úgy általánosítás, mint hogy “a cigányok csak felveszik a segélyt és bűnöznek”. Figyelni kell a konkrét esetre, mert az agresszió nem csökkenthető kampányszerűen, még megannyi jó szándékú poszttal sem.

Szia, nagyon örülök, hogy olvasol, és hogy megfogalmaztad a kritikádat, és hogy ilyen kulturáltan, de nem jogos.

Az én etikám nem az, hogy senkit sem támadok, senkit nem tekintek csoportnak, hanem az, hogy az erősebb ártalmast támadom, őbenne, ha csoportja reprezentánsa, látom meg a tendenciát. Hogy láttassak, sokszor sarkítok és karikírozok — de csak ezért. Viszont nem általánosítok. A szín az, ami szerintem a valóság, legfeljebb mélyebb: mint képeslapon az ég kékje.

A férfi, akiről írok, mint csoport erős, a többiek támogatásával a háta mögött. Senki sem egyedül az, ami: szerepeket, sémákat követünk, és az egyesült államokbeli bántalmazó szóról szóra ugyanazt mondja a feleségének, mint a magyar, csak épp angolul. Ezt a közöst meglátni, a bántalmazásról, egyenlőtlenségről mint olyanról szólni — ez az én blogom veleje. Én ilyen férfiakról írok és amolyan nőknek — ezen józan, gondolkodni hajlandó férfi nem sértődik meg. Hányan írták egy-egy bejegyzésem alá, hogy ez szóról szóra az ő életük? Pedig a sajátomról írtam. És mégsem, mert jellemző. A rendszer teszi jellemzővé. Ha csak arról írnék, velem mi történt, lenne tíz történetem, kiteregetném a családi életemet meg esetleg még néhány ismerősét, és lehúzhatnám a rolót.

HÁT AKKOR MIÉRT TESZ ILYENEKET AZ APJA? Ezt azokról a férfiakról írtam, akik ilyeneket tesznek. És tesznek. Sokan, és nagyon hasonlóakat.

Nem, nem minden férfi tesz ilyet (ilyet, aminek rengeteg fokozata és formája van). De minden férfi megteheti: erre váltott jegyet azzal, hogy ebbe a tekintélyelvű, álerkölcsös és patriarchális társadalomba férfinak beleszületett. És mégsem teszi meg minden férfi. Na, ez az igazán érdekes.

A cigányoknak is vannak jellemzőik, szokásaik, szociokulturális viszonyaik. Ez nem azt jelenti, hogy ez mind negatív vagy hogy kizárólag ők tehetnek róla. Sokan élnek például még ma is telepen. Átlagosan több gyereket szülnek az asszonyaik. Rengeteg közöttük a kimagasló zenei és táncos tehetség. Vannak bűncselekmények, amelyeket tipikusan cigányok követnek el, ez statisztika. És vannak, amelyeket cigányok gyakorlatilag sosem. DE NEM AZÉRT, MERT CIGÁNYOK, NEM FAJI ALAPON. NEM EZT JELENTI, NEM EBBŐL ÁLL, HOGY VALAKI CIGÁNY.

E tendenciák változók, és a szociokulturális jellemzőkkel, életmóddal, áthagyományozódott normarendszerrel függenek össze, nem faji sajátosságokkal. Mindenki szeretne konszolidált életet élni, kényelmes autóban utazni, a társadalmi megbecsülést elnyerni. A kétségbeejtően szegény, iskolázatlan, munkanélküli emberek — és Magyarországon nagyon sok cigány van ilyen helyzetben — nyilvánvalóan másképp gondolkodnak túlélésről, munkáról, értékekről, tulajdonról. Vagy például ma mesélte nekem íróvendégem, hogy szépen gondozták a kertjét, de örökké kunyeráltak. Valószínűleg létezik sokakban a harag a magyarok iránt, akiknek könnyebb, jobban tudnak érvényesülni, és valamiféle elégtétel is ez: nekik van miből. Engem is zavarna, miközben meg tudom érteni.

Azért érdekes, amit írsz, mert izgatottan követem a Gerő András kirobbantotta Akadémikus antiszemitizmus vitát. Ugye Romsics Ignác kiemelte a sztálinista történetírók némelyikének zsidó származását, ezt bírálja Gerő több más Romsics-mondat mellett, és kéri számon minden eset egyedi vizsgálatát (a tudóstól — én nem vagyok tudós). De Romsics nem antiszemitaként emelte ki a származást, hanem azért, mert az, ami a zsidókkal mint csoporttal történt, igenis összefügg azzal, hogy (közülük sokan) hogyan viselkedtek aztán a negyvenes évek második felétől, hogyan viszonyultak a szovjetekhez és a sztálinista rendszerhez. Az is csoportjellemző, hogy sokáig nem kaphattak földet, gettókban éltek, és sokan kereskedni kezdtek. Vagy hogy rendkívül sok köztük az invenciózus koponya és tíz-tizenötszörösen felülreprezentáltak a Nobel-díjasok között. Nem, mindez nem rasszizmus.

Hogy az én általánosításom a férfiakról ugyanolyan lenne, mint a j.o.bbik.osoké a cigányokról?

Én férfival élek, és eztán is ővele szeretnék. A j.o.bbi.kos nem él cigánnyal és nem is szeretne. Én érte haragszom és harcolok, a j.o.bb.ikos viszont ellene. Valójában a j.o.b.bi.kos nagyon-nagyon nem szeretné, ha megoldódna a probléma szépen és békésen: akkor elvennék tőle a játékát. A jo.b.bik.os tényszerűen téved, aljas indulatokat szít, dühös szólamokra és sokszor bűncselekményekre uszít. Én meg írok, nagyon aprólékos megfigyeléseim, a nőkkel végzett munkám, illetve speciális érzékenységem alapján, és abból vonja le mindenki a maga következtetését. Végül pedig én árnyalt és szellemes is vagyok. 😀

Csoportként gondolkodnom csoportokról, tendenciákat megfogalmaznom nem igazságtalan. Nőkről is tudok, szoktam is: amiért a nő nem 12. Ha igazságtalan lenne csoportokról beszélni, ha minden esetet egyenként kellene vizsgálnunk, nem lehetne törvényeket megszövegezni a munkanélküliek ellátásáról, az okirathamisításról vagy a súlyos testi sértésről — semmiről.

Gyakori és népszerű érv ez, hogy minden esetet egyenként kell nézni, de téves. Tanárként egyedi nekem minden diák, mégis megmondja a módszertanom, mit csináljak közülük azokkal, akik nem képesek felismerni a mondatban az alanyt. Hozzájuk másképp szólok, és ez nem ítélkezés. A törvény a csoportról szól (“okirathamisítók”), a bíró viszont a perben a konkrét esetet mérlegeli, minden egyedi körülményt figyelembe vesz, amikor a törvény tól-igja szerint meghozza a döntését. Én újságíró vagyok, én nem döntök senki sorsáról, nem teszek igazságot, nem vagyok én bíró, nem biztatok senkit semmire, csak megosztom a felismeréseimet, amelyeket összefüggésekről alkottam. És úgy tűnik, sokan profitálnak belőle.

A szép szimmetriáról, ti. hogy nők is bántalmaznak, máskor írok.

Örülök, hogy olvasol.

7 thoughts on “miért általánosítasz akkor?

  1. A tartalommal teljesen egyet értek, csak egy kérdés merült fel bennem közben: a “kis-magyarország” és az “unatkozom” paródiák nem ugyanúgy általánosítások és előítéletek egy társadalmi rétegről, mint a hordázás?

    Kedvelés

    • Fönt a válasz. Nem.

      A paródia gyilkos műfaj, de nem mindenkiről ízléses vagy etikus paródiát írni, ezt mérlegelem a magam mércéje szerint, amikor írni kezdek

      A kismagyar nagyon elégedett magával, ő a valódi többség, nem bántja senki, egymást erősítik. A nagyon unatkozó facebookkirálynőé a világ: a lehetőség, az esély, a nyavalygás joga. Nincs rajtuk mit sajnálni.

      Kedvelés

  2. Szia, de jó, hogy ekkora figyelmet szenteltél a kommentemnek, ez igazán jól esik. Tetszenek az írásaid, alaposak és érettek, biztos sok tapasztalat szüli őket. Mostanra még többet olvastam régi posztjaid közül és látom, rengeteg színed van, és még gyönyörű gyermekeid is, szerető férjed is. Fájóan átütnek mindezeken a korábban elszenvedett lelki sérülések, sőt úgy tűnik, mostani kapcsolatod is, talán nem szándékkal, de újabb terheket pakol rád. Sokan szeretnek, de sokan táplálnak ellenséges érzéseket irányodban. Ez fájó lehet nagyon. Az írás biztos ezért ennyire fontos, segítséget nyújt, vigaszt, kárpótlást a sérelmekért. Ennél fontosabb eredménye blognak nem is lehet, én legalábbis úgy tapasztalom. Bár munkámból adódóan jártasabb vagyok a multik világában, ahol mi csak bizonyos korlátok közt engedhetjük meg munkatársainknak a blogot, de bizony sajnálom is, hogy nálunk nem mehet „minden, ami a csövön kifér”, mert az bizony nagyon megtisztítja az embert. Még egyszer gratulálok, és drukkolok neked. Talán elfogadsz egy kéretlen tanácsot: próbáld meg átgondolni, milyen, az eddiginél nagyobb hasznot hajthatna ez az erő, amellyel sok sok poszton keresztül foglalkozol a nők és férfiak közötti egyenlőtlen társadalmi konvenciók diagnosztizálásával. A képletet ugyanis már felrajzoltad, olvasóid többsége egyet is ért veled, de vajon mi történik, ha még jobban felismerik, milyen sok férfi él vissza hatalmával, fizikai erejével? Akkor majd harcolni fognak ők is? Vagy az utcára vonulnak? Vagy elválnak? Vagy pszichológus cipelik férjeiket? Vagy jó időben felismerik a potenciális bántalmazókat bizonyos látható (?) jegyek alapján? Tehát, mi a célja ennek az egésznek, milyen eredményeket remélsz? Mert annak bizony volna haszna, ha az iskolában tantárgy lenne a társadalmi kommunikáció, a baráti, családi és párkapcsolati problémák kezelése, de hát én is tudom melyik országban élünk… ennél kevesebbre sincs pénz, és sajnos szándék sem. Az is cél lehetne, hogy mozgalmat toborozol, aki ráér és megteheti, végezzen önkéntes szociális munkát a veszélyeztetett családoknál. Lehetne egy ilyen egyesület (és itt most nem a NANE – típusura gondolok, mert az a szélsőséges erőszak ellen szerveződött). Egyszóval, sok mindent lehetne és kellene tenni, bizom benne, hogy ezzel egyetértesz. Az írás, önmagában ehhez kevés. Önterápiára viszont kíváló, csak vigyázz, ne dimenzionáld túl jelentőségét. Barátsággal, Z.N.Zs.

    Kedvelés

    • Szia! Köszönöm, hogy ennyit, ilyen részletesen írtál, a blog és az én tevékenységem egészére is rálátással. Nagyon sokat épülök az efféle nagylátószögből. Köszönöm az elismerő szavakat is.

      Két részletre reagálok, de csak azért, mert vár a korrektúrahegy.

      Az egyik a lelki sérülés mint motiváció, amire kicsit ugrok. Nagyon nehéz úgy megfogalmazni ezt, hogy ne tegyen azok alá, akik csak egy frusztrált nő nyavalygásának tartanak mindent, de mindent, és eltolják maguktól, akár érv, akár tény, akár irodalmi remek. Majd írok erről bejegyzésben is, csak jelzem, hogy ez ingovány.

      Egyébként kevésbé terápia a blog, inkább önkifejezés, annak a terepe, hogy írok. Írok, mert író vagyok. Igyekszem kevésbé a terheket letenni, inkább megformálni az anyagot, és szórakoztatni, elgondolkodtatni, megmozgatni agyakat-szíveket általa.

      A mozgalom fontos lenne, sok a feladat. Van egy önsegítő csoportunk, a Szeret a férjem, de, beleteszi minden tag a magáét, elképesztő erő van a csoportban. Ezen kívül van a blog, meg szoktam újságba is írni ezekről a témákról. Azért ennyit, ezt csinálom, mert nekem ehhez van affinitásom. Azért tudom pontosan, mire vagyok képes, mit csinálok szívesen, mert volt tizenöt évem ezt átgondolni, kiforralni. Sem többre, sem másra nem vagyok képes, egyrészt tévút lenne nekem mozgalmat szerveznem (nem vagyok olyan alkat), másrészt alig bírom el a saját életemet egyébként. Ezért, bár a blogom egyedinek tűnhet, vegyük észre, hogy más, egyszemélyes és szervezett fórumai is vannak a lelki erőszaknak, egyenlőtlenségnek (mint amilyen Tóth Olga vagy Betlen Anna blogja, a commmunity.eu, a nanés képzések erőszaktúlélőknek, meg most Szombathelyen történnek teljesen egyéni kezdeményezésre gyönyörű dolgok).

      És egyébként meg mindenki előtt, akit érdekel ez az egész, nyitva a terep, hogy a saját életén dolgozzon, vagy egyesületeket, újságot, segítő hálózatot, plakátkampányt, bármit kezdeményezzen. Nem tudom annak a felelősségét vállalni, hogy “elindítottál valamit, most már csináld végig, ne hagyj minket ott”. Értem a szándékot, amellyel írtad, de egyszerűen nem kérek több feladatot, nem megy, így is egyensúlyozom a magam öröme meg a társadalmi hasznosság között. Ha találok új feladatot, biztos, hogy belőlem fog megszületni. Talán megsejtem másoktól az igényt, de az, hogy itt én állok a pódiumon (a magam akaratából állok ott, persze), nem jelenti azt, hogy meg tudok felelni a sokféle igénynek, hogy az egész ügy felelőse tudok lenni egy személyben vagy hogy folyton azt lesem, ki mit vár tőlem. Sőt, azt sem tudom vállalni, hogy tökéletes hatékonysággal használom az erőt.

      Nem remélek semmi különöset vagy konkrétat a blogtól, nem célom van írni, hanem okom: behajigálom a köveket a sima felszínbe, aztán majd csak lesz valami, a kövek mérete, a bedobás helye pedig a sok-sok e-mail és hozzászólás hatására alakul, meg a magam tetszése szerint is.

      Olvass, maradj, terjeszd! És köszönöm!

      Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.