Elszorul a szívem. Válság, nyolctól hatig befogott, értelmes emberek, frankhitelkelepce, döbbenet. Turkálóból öltözködő, házitejet drágálló, suzukiban pöfögő anyatársaim.
Mert mi gazdagok vagyunk? Mert én lenézem a suzukit? Ó, nem.
Viszont sok-sok luxus van. Munka, amit szeretek és magam osztom be és kvázi hírem lett a szakmában, alvás kilencig, egész nap a gyerekekkel, általában mindketten, és futok, szaunázom, és nagyon szép hajat festenek-vágnak nekem nagyon trendi helyen. A bicikli bambusz, a rokfort akár francia, a bor Ráspi.
És kinézek párás hajnalon, ha mégse kilenc, erdős birtokomra, úrnő vagyok, és azt gondolom: igen. (És azt is: bekaphatja mindenki. Azok, akiket irigyeltem egykor, és azok, akik bántottak.)
Olyan ember a férjem, aki ugyanúgy, mint én, nem vezet, nem is tanult meg soha. Nem autózunk, megspóroltuk a jogosítványt is. Ami engem illet, ez tudatos döntés volt, és egyre abszurdabbnak érzem a “sajnos, kocsi kell” szöveget (és becsülöm az említett fodrászt, aki valóságos sztár, négy gyereke van és letette az autót (elajándékozta) — én rá sem szoktam). Helyette: bicikli, mindennap, mindenhová.
A másik, hogy nem vettünk fel hitelt, semmilyet. Két szikla gördül le az életről így, és jut, béna értelmiségi szakmunkásként is jut sajtra, utazásra, lányunk, fiunk szépen járatására. Otthonunk nem saját (önkormányzati), de varázslatos. Kastély voltaképpen, moccanatlan erdőben.
És én nem is nagyon akarok többet, élvezem, ami sosem volt, mert elég szerény volt a gyerekkorom és a huszonéveim, most meg tudom becsülni a színházjegyet, az újságelőfizetést, a tisztességes anyagból rendesen megvarrt ruhát. Mindemellett gazdálkodom a gyerekek fürdővizével (mosás, felmosás, vécéöblítés), mossuk a pelenkát és nem lettünk a bébiipar áldozatai. És egy csomó mindenünk nincs: nincs kiságy, nincsenek gépeink, kütyüink. Nincs tévé, nincs mikró, nincs okostelefon, nincs turmixgép, nincs kenyérpirító. Kézzel verem a habot, gyúrom az aranygaluskát: szeretem érezni, beletenni magam. Tévé nélkül elmondhatatlanul tiszta az agyunk.
A kis rohadék osztálytárs azt mondja a fiamnak, aki kigúnyolta a matekórán ostobaságot mondó ikertestvérét:
Ti kis lakásban laktok! És nektek autótok sincs!
A fiamnak, bár az apja meredek dolgokkal halmozza el, helyén az esze. Mit mondtál erre? — kérdeztem.
Egy: és ha kis lakásban lakunk, kit érdekel? Hogy jön ez ide?
Kettő: százhuszonöt négyzetméter. És láttam, azt mondja, ahogy kattog az agya: az övék csak száz.
Fiam, be ne szállj ebbe. A tágasság belül van! Egyébként száztizenöt.
csak az olvassa. én szóltam 
No, látom, megtaláltak az osztálytársak, nagy az olvasottság… De volt a Népszabadságban is erről.
KedvelésKedvelés
De jó ez. Van egy kép a fejemben a helyről, ahol éltek, és olyan jó lehet.
Hát, ennyi telt tőlem, meg akartam fogalmazni szépen, de ez most a fejemben maradt. Nem baj, jó lesz az ott. Olvasok tovább. (a felétől a végéig már kész vagyok, jelentem)
KedvelésKedvelés
Ügyes vagy, mindjárt utolérsz!
Jó, tágas, régi, és ma nem volt fűtés.
KedvelésKedvelés
túl vagyok az első nembíromabbahagyni hullámon. ma elkezdtem az elején. a jelszavasokból még csak egyet tudtam megemészteni. legalább két hónapra van olvasnivalóm (kommentek nélkül – pedig egyik-másik brilliáns!) a flash után lassú megismerés. nem fogok csalódni, sőt. olyan ez, mint amire mindig is vágytam: kedvenc interaktív regény. a szerző él, beszélget velem, néha én is írok a könyvébe. várom a holnapot, de a ma, a most a legjobb. nem sietek, alaposan, figyelmesen olvasok. minden mondat külön gondolatsort indít el bennem. jó.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon meghat, s hogy egy ilyen régi alá írod, az még jobb.
Nahát, mi lett ebből a blogból, nem is értem.
KedvelésKedvelés
mindig oda, aminek kapcsán jön. lehet, hogy egyik-másik elvész, de ami fontos, a megfelelő pillanatban fényre kerül.
KedvelésKedvelés
Én ma kezdtem el az elejéről – pedig dolgoznom kéne (kit érdekel?)
KedvelésKedvelés
Mindenki eljut előbb-utóbb a kezdetekhez? Igen, kíváncsi vagyok én is, hogy honnan indult, nem akarok lemaradni egyetlen bejegyzésről sem, mert érzem, hogy összefügg, szétszed és boncolgat, van ami megérint, mert érintett vagyok, van ami azért, mert jólesik a lelkemnek, van , ami megdöbbent és elszégyellem magam, hogy ezekről én miért nem tudtam eddig? Nem akartam, struccpolitika? Burok? Mit kezdjek ezekkel? Még kialakulóban vagyok, rám férnek a szavaid.
KedvelésKedvelés
Nahát, nekem ez megrendítően furcsa. Hogy lehet ez? Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Nagyon egyet értek veled, ezt nagyon pontosan megfogalmaztad. Évus, szokjad, ezért vagyunk itt mindnyájan, “mert érzem, hogy összefügg, szétszed és boncolgat, van ami megérint, mert érintett vagyok, van ami azért, mert jólesik a lelkemnek, van , ami megdöbbent és elszégyellem magam, hogy ezekről én miért nem tudtam eddig?”
KedvelésKedvelés
Mondjuk, hogy ezt en irtam 😀 ribizli, en is ezt mondogatom csak nem ilyen szepen 🙂
A tágasság belül van! -ez igen!
KedvelésKedvelés
….írtam tegnap a beköszönőnél, hogy az első esős napra várok, hogy elkezdjem az elejétől… hát most itt 🙂 … vasárnap estig sok mindenre lesz időm, sokáig eljutok. Brian után szabadon: “.. és éljenek mind a szabadúszó távmunkások!” 🙂
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés