Mi igaz abból, amit rólad írnak?

A rólam írtak túlnyomó része agresszív, buta és irigy félreértelmezés, névtelen vagy álneves kommentelők nyomorúságos szenzációkeresése. Nekik fáj, ha én írónő vagyok, ha kommentelnek nálam, ha támogatják a blogot, ha ebből megélek, ha telik utazásra vagy egyedi sportcuccra, vagy ha nem úgy viselkedem, ahogy ők elképzelik az anyát, az özvegyet. Többnyire nem találják a helyüket, nem engedhetik meg maguknak az örömöt és a jóindulatot, mentálisan és anyagilag nélkülöznek. Súlyos nőgyűlölet is van: ők engem gyengének, némának, összetörtnek, tehetetlennek, büntethetőnek akarnak látni, mert ott van a helyem nőként. Ha én erős és határozott vagyok a magam dolgaiban, akkor félni és gyanakodni kezdenek, rosszul érzik magukat, és nekem esnek, még akkor is, ha egy tőlük teljesen független és kristálytiszta ügyben folyamodom jogorvoslatért.

Mégis, tényként ment át a köztudatba több állításuk, mint az jóindulatú ismerőseim aggódó kérdéseiből is kiderül. Lássuk a tényeket a leggyakoribb vádakra válaszul:

Kozma Szilárd és Joó Violetta, 2013-14. * Engem az asztrológia nem érdekel, nevetségesnek tartom, ezért nem is harcolok ellene. Amikor ellenem fordítják, személyes adattal visszaélve, és ezzel megvezetnek hiszékeny embereket, azt hiteltelennek, agresszívnak és szánalmasnak tartom, ugyanígy az ebben résztvevő asztrológusokat. A mártírszöveg, hogy “mi becsületes székelyföldi asztrológusok vagyunk, de Gerle Éva, a sátánsegéd ki akarja csinálni a magasrendű spirituális tudományt és minket, a nemzeti érzelmű nagycsaládot, hogy így uralomra törjön a materiális–hedonista–liberális értékrend”, ostoba és paranoid, átideologizált hazugság. Én a gyerekverő, erőszakos nézeteiket bíráltam EGY kommentbeli válaszmondatban itt, a blogomon, illetve nevetek rajtuk, amikor nevetségesek. Nem tűrtem, hogy a magánéletemet, a férjem emlékét, a gyerekeimet és az írói teljesítményemet gyalázzák, és hazug vádakkal illessenek. Ezért fognak bíróság elé állni, nem az asztrológia miatt. Csak bűncselekmények miatt lehet bíróság elé állni.

Felnőtt emberek élete, megélhetése nem függ ilyen mértékben más felnőtt emberektől. Aki őket sajnálja, áldozatomnak tekinti, aki az egyszerűen felhasználja őket, mert engem gyűlöl, akar elhallgattatni.

Ellentmondásos állításokat tesznek arról, hogy van-e rendszeres és érdemi bevételük. Ez annyiban tartozik rám, hogy engem vádolnak azzal, hogy nincs. Én nem csodálom, ha nincs, szilárd meggyőződésem, hogy azért vannak nehézségeik, mert ilyen szakmára nem lehet nagycsaládos megélhetést alapozni, és mert elég furán viselkednek. Furcsa nézeteket hirdetnek meghökkentő gőggel, másoknak akarják megmondani, hogyan éljenek, intve, bírálva őket, ami mögött elég világos az önigazolás szándéka. Nehézkes, fárasztó mondatokat írnak, zavaros és indulatos minden megnyilvánulásuk, az emberek unják őket, és nem is az asztrológiával foglalkoznak, hanem évek óta töltik teljes napjaikat mások “leleplezésével”, áskálódással, gyűlölettel. Ez teszi, tette őket tönkre, nem én. Én a rágalmak, az aljasság és a gyermekbántalmazás, férfierőszak népszerűsítése ellen szólalok fel, asztrológiától függetlenül. Hogy mások kifejezetten kártékony áltudománynak tartják az asztrológiát, és ezt most el is mondták, az nyilván nem esik jól azoknak, akik eddig a saját területük egyeduralkodójaként afféle mesevilágban éltek.

Nem igaz, hogy üldözök és kikészítek embereket: én jelenségekről szoktam írni, nem személyekről. Kizárólag bűncselekmények esetén szólalok fel konkrét emberek ellen, vagy közszereplőket bírálok. Ez történt a tudom, mit tettél… című bejegyzés esetében, amelynek főszereplőjét állítólag meghurcoltam (szeretném, ha mindenki tudná, hogy időközben több bűncselekmény gyanúsítottjaként bíróság előtt áll), az asztrológus párossal, és a fogaskerekűn agresszíven rám támadó fiúval is, akinek én soha nem ártottam, ő viszont fenyegetően és megalázóan viselkedett, megfenyegetett, megütött, mire is feljelentettem.

Nem igaz, hogy bárkit is “kipofozok” a blogról. Az én döntésem, kivel akarok interakciót; nem vagyok közszolgáltatás. Sok hónapnyi keserves, mérgezett hangulat után, amikor is rosszindulatú okoskodással rabolták időmet és figyelmemet, világos hozzászólási szabályzatot alkottam, amely minden kommentelőnek ajánlott olvasmány és kötelező szabály, és a teljes olvasóközönséget védi, az értelmes beszélgetés garanciáját jelenti. Van egy, egyébként nem túl magas intellektuális, morális és érvelési szint, amit múlhatatlanul meg kell ugrani ezen a blogon. Ez az én döntésem. Jogom és technikai lehetőségem is van hozzá, ahogy minden más bloggernek is. Nem hiszek abban a fajta véleményszabadságban, amely csak arra jó, hogy a legostobább agresszorok is be tudjanak vele csusszanni, amely indulatosan és magányos gőggel érkezik, és az én teljesítményemet, közönségemet használná ahhoz, hogy ellenem gyűlölködjék, engem járasson le, hallgattasson el. Aki itt feszül, és leckéztet, móresre tanít, megmutatja “az érem másik oldalát”, “objektív”, mert ugye mi mind elfogultak és eltévelyedettek vagyunk, az nem kommentelhet. A kommentelés nem jog, s ha mégis, nem rajtam kell követelni, nem én vagyok e jog forrása, nem vagyok vadidegenek dühöngési és leskelődési igényének kielégüléséért felelős, figyelmem és energiám nem közpréda. Ez a deklaráció hatékony: korábban százával voltak ilyen próbálkozások, most meg napokig nem jön senki rosszakaratú hozzászóló.

Soha nem voltam munkanélküli. Mindig a szakmámban dolgoztam, tanárként vagy szövegekkel.

Senkinek nem tartoztam soha, nincs hitelem, anyámnak sem tartozom, nem támogatja a megélhetésemet, nem vett nekem senki lakást.

Minimális családtámogatási bevétel mellett (főállású anya vagyok) azért élhetek a magam kedve szerint, mert rengeteget dolgozom (blog, szerkesztés, fordítás, tanítás), van megtakarításom, jól forgatom a pénzt, nincs hitelem, autóm, tévém és káros szenvedélyem, és nem panaszkodom, nem lesek másokat, hanem teszek a jólétért.

A népmesei kontraszt, a Jó és Rossz bináris ellentéte, hogy a derék ember, az Igazság szószólója küszködik és szegény, ám gyermekei jólneveltek és derűsek, az élősködő, gazdag budapesti blogger a ki tudja, honnan szerzett jövedelmeiből pedig dúskál, és ártalmas, nemzet- és spiritualitásellenes tevékenységet végez, jóravaló embereket üldöz, miközben a gyermekeit is elhanyagolja – aljas, önigazoló hazugság megint.

Olvasóim egy része jómódú, és időnként nagyobb összeggel támogatja a blogot, amelyet mint ügyet és teljesítményt fontosnak érez, a többiek 500-1000 forint, egyébként női magazinra szánt összeget utalnak saját belátásuk szerint. Az internetes tartalomelőállítás munka, akkor is, ha sokan hobbiból űzik.

Van olyan, nehéz sorú olvasóm, akit lebeszéltem arról, hogy pénzt küldjön, és volt olyan is, akit én hívtam meg ebédre vagy küldtem neki azt, amire szüksége volt. A kávémeghívás nem feltétele semminek, nem érzi magát kellemetlenül senki, akinek nem fér bele. Bárki olvashat, kaphat jelszót is mindenki, akiben nincs kifejezett okom nem bízni.

A blogfinanszírozás meg nem úgy megy, hogy kiteszi bármelyik blogger a paypal funkciót, és akkor dől a pénz. Hogy a blog eltartsa íróját, hogy ez felmerülhessen, miközben reklámmentes marad és távol tartja magát minden marketingtől, azért keményen meg kell dolgozni: komoly kvalitást, hosszú idő alatt kifejlesztett rutinokat, állandó jelenlétet kell beletenni az ügybe, egyedülálló teljesítményt nyújtani, folyamatosan fejlődni, újdonságokkal előállni, és nagyon hinni benne. Én azt, hogy kiálljak az emberek elé, és irodalmi igényű szövegeket írjak, húsz éven át növesztettem magamban.

Nem igaz, hogy a számok a rögeszmém. Az igazság az, hogy mindenki, aki komolyan veszi a blogját, célja van vele, nem csak átmeneti hobbiként ír, hanem sokakhoz akar szólni, könyvet szeretne kiadni, figyeli a reakciókat és keresi a “piaci” rést. Így például nézi azt, hogy melyik napszakban kattintanak sokan, egy-egy bejegyzése mennyire terjedt el, milyen a törzsolvasók aránya, hány új olvasó van (ezt a StatCounter tudja), hogyan hat a facebookos jelenlét a blogra, hol linkelik és honnan kattintanak rá. Kb. fél év alatt lett meghökkentő olvasottságom, ami nekem bőven jó lenne, és az is egyre növekszik, időnként meredek ugrásokkal. És bár az arctalan gyűlölködők egyike-másika tényként kezeli, hogy én tönkrementem és a blognak vége van, soha annyian nem olvastak, mint a rövidke 2015-ös februárban.

Megengedhetem magamnak azt is, hogy ne csak a szép, dicső eszményeket mutassam, amilyennek magamat képzelem, ne legyek mindig kedves és szimpatikus, hanem lássék az is, ami nem kerek, ami nehéz, göröngyös, mert intellektuálisan és emberileg igényes blogot írok. Ez a legfőbb kincsem: a személyesség, az önboncolgató őszinteség. Nem érzek semmiféle szégyent, nem tudnak sarokba szorítani. Ember vagyok, sok nehézséggel küzdök, sok mindent másképp csinálok, mint szokás. De van erőm hozzá, és nem vetítek hazug, önkímélő öndefiníciót. Nem másokat lesek, nem vágyódom máshová, nem vagyok frusztrált, nem siratom a múltat, hanem tisztában vagyok magammal.

Nem élek luxusban, de máshogy néz ki a fogyasztói kosaram, mint a szokásos. Előfordul, hogy exkluzív helyeken töltöm a délelőttömet, ételen nem spórolok, és jut egy-egy urazásra, jó minőségű ruhára, taxira is. Tizenöt évnyi, fiatal nőhöz méltatlan ínség után most már néhány valóban márkás holmim is van, a többi középkategória vagy tízéves holmi. Kifejezetten puritán vagyok, alig vannak háztartási gépeim, minimálisat költök sminkre, hajra, és primitív NOKIAm van.

Soha nem fenyegettem senkit azzal, hogy közzéteszem a lakcímét; nincs is olyan “haragosom”, akinek ne lenne fönn az interneten a címe. Soha senkit nem adtam ki ilyen módon.

Nem ismerem Minden Áront, nem tudom, ki ő.

Soha nem hirdettem meg a Kozma család gazdasági tönkretételét, ez az ő paranoid fikciójuk, hogy engem gonosznak állíthassanak be, őket pedig sajnálják. Csak tudomásul vettem, hogy leállíthatatlanok, bíráltam az emberellenes nézeteiket, figyelmeztettem őket arra, hogy nagyon fog látszani, ha róluk írok, jeleztem, hogy le kéne már őket állítani, mert sorozatban próbálnak kicsinálni embereket sértett irigységből, eszközökben nem válogatva, illetve szóltam, hogy fel fogom őket jelenteni a rágalmazásözönért, és meg is tettem.

Nem “rendeltem” cikket soha semmilyen újságtól, portáltól. A történet nyilvánosságra hozatalával nyomásgyakorlás volt a célom, hogy leálljanak. Ehhez azt a módot választottam, amelyik bármely betűvető ember előtt nyitva áll: e-mailt írtam egy ismeretlen újságírónak. Sixx cikkéről csak a megjelenés után szereztem tudomást, a marosvásárhelyi rádió pedig megkeresett. Általában nemigen ismerek tévéseket, újságírókat.

Nincs mitől félnem, nem tettem semmi törvénytelent, nincsenek stiklijeim, nekem mély lelki válságot okoz az is, ha a másik kabátomban marad az érvényes bérletem. Mélységesen elítélem azt a sunyi, “kéz kezet mos”-on alapuló mentalitást, amely azzal próbálna sakkban tartani az igazságkeresésben, hogy akkor ő is feljelent/panaszt tesz/beárul, mert biztosan van nekem is vaj a fejemen. Nos, nincsen. Azért élhetek ennyire a nyilvánosság előtt, mert nincsenek titkaim, vállalhatatlan történeteim.

A gyűlöletük nem engem jellemez.

Adószámom van, a független újságírásra, lektorálásra, fordításra kiváltva, a blogjövedelmet bevallom és a szabályoknak megfelelően (nem) adózom.

Soha nem sértett a szexuális életem emberi, közösségi normákat, és nem tartozik a partneremen kívül senkire.

A szexualitásomra irodalmi módon tettem önironikus, pajzán célzásokat itt, amelyeket kibeleztek, illetve a szexualitással kapcsolatos, kártékony és buta sajtós beszédmódot bíráltam itt és itt.

A rólam írt vad állításoknak icipici, blogról származó magva van, és az agresszív butasággal és rosszindulattal van kiforgatva, egyszerűen azért, mert zek az emberek pletykaéhesek és nem tudnak értelmezően olvasni. Több tucat ember áll lesben, figyeli és elemzi a blogot, illetve ír nekem gyűlölködő üzeneteket.

Minden kattintás előre rangsorol a keresőben, akár aljas, akár őszinte az, aki itt olvas.

A blog mögött nem áll senki, saját döntésem, véleményem, érdeklődésem tükröződik benne, írását a foglalkozásomnak tekintem majdnem másfél éve.

Nem tartom magam szépnek, nem is feladatom szépnek lenni, nem vagyok modell, színésznő, a külsőm nem a munkaeszközöm, és ostobának és nőgyűlölőnek tartom azt, aki azzal próbál sakkban tartani, hogy nem vagyok szép.

A szemem azért ilyen, mert 1999 és 2006 között pajzsmirigy-túlműködésem volt, annak a maradványtünete.

Nekem nagyon fontos, hogy saját útjaim legyenek, akár kávémárkát, akár hivatást, akár stratégiát választok. Nem utánzok senkit, kényesen óvom a szuverenitásom, és soha nem engedek manipulációnak, zsarolásnak vagy provokációnak, egészen világosan fel tudom ismerni ezeket a helyzeteket.

Nem igaz, hogy eltorzult a személyiségem: mindazt, amit az állandó figyelem, interakció, rajongás és rosszakarat okoz bennem, hatékonyan tudom kezelni.

Amikor azt látom, hogy valaki nem képes gumicsont nélkül élni, sóhajtok. Egy február közepi hullámvölgy óta jól vagyok az életemmel, nem ülök egész nap gép előtt, rendkívül aktív életet élek, sok örömöm van és világosan látom a céljaimat.

Én továbbra is azt fogom tenni, amit helyesnek látok, arctalan, buta és irigy emberek nem manipulálnak bele semmibe. Nem követtem el jogsértést, és nem hajt bosszúvágy. Engem csak az minősít, amit én teszek és írok. Amit mások mondanak, írnak, az őket minősíti.

Innentől pedig a régi, eredeti rész:

Miért ez a blog címe?

Elsősorban azt jelenti, hogy akkor gyere ide, ha neked jó. Ne járj ide magadat idegesíteni. Mostanában jött néhány olvasó, aki nagyon nem ért egyet, de nem tud elszakadni, és mindig abból van a feszültség, hogy újra meg újra jelzik: nem értenek egyet. Mit csináljak?

Ez egyébként egy József Attila-vers első néhány szava és egyben címe is. Azt jelzi, hogy ez a blog elsősorban, kifejezésmódja, látásmódja szerint irodalmi. Nem ideológia tehát, amit itt olvashatsz, nem a sirámaim, és nem “ide lőjetek” típusú vitagerjesztés a célom, régesrég kinőttem abból, hogy provokáljak, visszavágjak a véleményemmel. Viszont jól érzem magam olyanok körében, akik velem rezdülnek, akik nem piszkálódnak, nem irigyek, nem használják a névtelenséget fedezékként, és nem csak a használati utasítások megértésére képesek.

Te ki vagy?

Én egy harmincnyolc éves, fővárosi, háromgyerekes nő vagyok, eredetileg magyar–angol szakos tanár, most szabadúszó újságíróként szövegekkel foglalkozom, írok, szerkesztek. Színházba járok, biciklizem.

Ez az egyetlen blogod?

Ez az első, és a fő. Hűséges típus vagyok. Felkérésre elkezdtem egy másikat, egy közéletibb jellegűt 2012 végén, de nem tudok rá kellő figyelmet szánni.

Hová írtál régebben?

A Nők Lapja Évszakokba, a Népszabadság Vélemény rovatába és az ÉVA magazinba. A mamami fórumán olvasható még sok szövegem.

Minden bejegyzést te írsz?

Néhány vendégposzt született eddig. Ha más írja, mindig a bejegyzés elején jelzem.

Honnan vannak a fotók?

Minden fejlécfotó az életemhez kötődik, a családom tagjait láthatod rajtuk, egy kivételével Raffay Zsófia, a férjem és az én felvételeim.

Én sem értek egyet…

Szíved joga. Írd le, vagy magadnak fogalmazd meg, miért nem, miben nem, illetve győződj meg róla, hogy valóban érted, amit írok, nem te képzelsz-e bele mindenfélét. Nem tudok mit kezdeni azzal, aki nem érti, mit és miért írok, és mégis visszajár ide katasztrófaturistáskodni. Gyakran az az értetlenség egyszerű oka, hogy az olvasói kompetenciájuk hiányzik, felszínes, közhelyes szövegekhez, tíz deka tönkölyliszthez és azért mégis szép az élet színvonalú spirituális üzenetekhez vannak szokva. Ezt magyartanárként mondom. Engem nem zavar, ha mást gondolsz, én nem török egyeduralomra.

Nagyon mélyre mentek, rendkívül hatásos a blog, és afféle vezér lettél, követik az útmutatásaidat. Nem túl nagy felelősség ez?

Ha érted, mire jó az irodalom: láttat, megrendít, rávilágít, játszik, akkor nem kérdezhetsz ilyet. Ez irodalmi blog, én nem ígértem mást, csak a szó erejét, az értelmezéseit mindenki magának teremti. Nagyon megütköznek ezen mindig a kárörvendők, az okoskodók és a kockalelkű trollok, hogy ez csak ennyi. Az ennyi, az nagyon sok. A szó, az nagyon sok, és én ehhez értek. Én nem vagyok guru, lelki vezető, terapeuta, nem kínálok módszert — sok tekintetben ezt a szerepet vetítésnek, képmutatásnak, hamisnak is érzem, illetve személyes kontaktus nélkül lehetetlennek is, amellett, hogy nekem nem való, továbbá miért is csinálnám interneten és ingyen? világmegváltásból? De én nem akarom a világot megváltani, én csak egy kis zugot akarok, ahol írhatok. És mindenekelőtt rendkívüli mértékben hiszek az olvasóim kompetenciájában, akik közül rengetegen számolnak be arról, hogy elmúlt a rossz érzésük, nem félnek, nem magukat hibáztatják végre, és a kezükbe vették a sorsukat. Mindez az ő belső útjuk, az ő érdemük, mert azért álltak meg itt, mert valamit már értettek, sejtettek, és köszönöm, hogy a változás élményét, a blog katalizátor-jellegét megosztják velem. Ha annyi útmutatást mégis összeszednek a blogról, hogy egy kicsit engedjék el magukat, merjenek lassítani, élvezni az életet, feltenni a fontos kérdéseket, és ironikusan szemlélni a világot, nagyot nem tévedhetnek.

Te nem egy önző, senkire tekintettel nem lévő, költséges és családellenes életformát propagálsz?

A női szerepről árul el sokat, hogy ilyesminek tűnik, ha valaki tekintettel van a közérzetére, igényeire, teherbírására. Senkinek nem ártunk, nem akarunk revansot venni, csak találkozunk önmagunkkal. Nagyon fontos tudni, hogy a családok nem ettől omlanak össze, hanem attól, hogy az egyik fél nem figyel, elmulasztja az élő, lüktető lényeget, bűnösen kényelmes, önző és hibáztató, illetve mindketten téves szerepekbe merevednek, és nem mernek szuverénül létezni, élvezni egymást, vállalni a kérdéseket és a válaszokat, csak a lemondósdi ad nekik biztonságot, amiből viszont — érthetően — szöknének. Nem, nem önzés nemet mondani a fogcsikorgatós szexre, néha önmagunkra figyelni, józan szabályokat bevezetni és új életet kezdeni sem.

Miért vagy ilyen éles az egyet nem értőkkel? Miért üldözöd el őket?

Nem egy ilyen helyzeten vagyunk túl, és gyorsul a folyamat, türelmetlen lettem, mert drága az időm. Ezek a kommentelők, akikre azt mondod, elüldöztem őket, egyáltalán nem érzékelik a számos kérés, jelzés ellenére sem, hogy miért bárdolatlan butaság engem leckéztetni. Feszélyez az aszimmetria. Hogy ő, a rejtőzködő erre jár, neki tulajdonképpen mindegy, és passzióból elkezd elemezni, minősíteni, kioktatni engem, aki látszom, akinek az öndefiníciója, fő tevékenysége, élete értelme a blog. Rabolja az időmet, figyelmemet, idegenkedni és feszültséget kelteni jár ide, és rajtam kéri számon, miért nem vagyok türelmes, elfogadó, demokratikus, miközben ő nem az. Nem érti a blogot, a céljaimat, pedig rendkívül tudatos vagyok, és el is szoktam mondani, mit miért teszek. És nem kérdez, hanem ítél. Panaszkodásnak éli meg a tipikus helyzetek körülírását és elemzését, forszírozza, hogy nekem rossz, meg ez csak valami mákony, tömeges hipnózis, mindannyian megtévedtünk, és tanácsokat ad, amelyekből kiderül, hogy én sértett vagyok, frusztrált, keserű, boldogtalan és nőietlen. A másik, hogy a mi magyar közegünkben tombol a kajánság sokakban, és a névtelenség ezt csak felerősíti: nem bírják elviselni, ha valakinek sikere van és jól érzi magát. Ott tülekednek, vonzza őket a blog, és gyűlölik. Mindenáron bele kell nyúlkálni, megszakérteni, fölénybe kerülni, az nem lehet, hogy ők nem okosak! Nekik nincs sikerük, hát leszólják az enyémet. A legundorítóbb és legmegdöbbentőbb példája ennek Gilicze Bálint volt. Én nem akarom őt helyretenni, semmi dolgom vele, ő viszont helyretesz engem, mert én itt vagyok középen, hát akkor biztos céltábla. Aki ilyen, az ne kommenteljen itt, ez nemtelen, ezt nem jó olvasni. Elmondja, mit gondol, oké. Az általam működtetett blogon, abban a széles körben mondja el, amely az én írásaim miatt van itt, és persze élvezi, hogy sokan olvassák őt is. No, én is elmondom, mit gondolok: azt gondolom, hogy ó, basszameg, már megint, mert ezek a helyzetek nagyon egyformák. Erre elmenekül, ki érti ezt? Már nem is én mondom egyébként, inkább egy-két-öt derűs kommentelő.

Ne haragudj, nagyon jó a blog meg minden, de boldogtalannak és keserűnek tűnsz.

Te pedig kezdő olvasónak, aki a szövegből mindenáron a szerzőre von le következtetéseket, ráadásul talán te képzeled hozzá a sztereotípiákat: akinek nem jó, ahogy van, az boldogtalan. Ez nagy tévedés: ők nem vesztesek, hanem általában a legerősebbek. A világ kiált körülöttünk: ha gondolkodó ember vagy, te sem gondolhatod, hogy jó ez így, ahogy van, sem azt, hogy megúszhatod. Olvass még. Az, amiről írok, nem azt jelzi, hogy nekem az az életem. Ez nem panaszblog. A szembenézés viszont felszabadító. Egyébként ha netán boldogtalan volnék, az sem befolyásolná az állításaim érvényességét. Ez a mondatod nem válasz az írásaimra, ez csak elhallgattató technika és az erőhöz való törleszkedés: aki nem sugárzó és diadalmas, annak nem hiszünk. Egyébként az életem éppen igazolja, hogy amiről beszélek, működik. Minden nehézség ellenére jól vagyok.

Miért ilyen pesszimista a blog?

Ez a blog az életörömről szól, de illúzióink már nincsenek. Jó így.

Miért haragszol mindenkire?

Leírom a saját történeteimet, illetve a megfigyelt tendenciákat. A megfogalmazásban van élesség, mert szeretek hatásos lenni, mélyre hatolni. Nem tudom nem látni és nem megírni azt, ami kiált. Nem haragszom, és nem győzködök senkit. Az biztos, hogy rég túlvagyok már azon, hogy szépen, finoman, konfliktuskerülően létezzem.

Ez nem nőies.

Ez nem. Ez a baj. Mert felszabadító.

Mi a megoldás?

Nem tudok megoldást, nem is ígérek ilyet, kevés vagyok hozzá, de ez nem jelentheti azt, hogy ne kellene a problémáról beszélni. Hátha egyszer összeáll. Az biztos, hogy sokan erősödtek meg itt, és találták meg a saját megoldásukat.

Neked rendben van a párkapcsolatod?

Nincs párkapcsolatom, özvegy vagyok. Valami nagyon szép alakult a férjemmel, és a betegségével ez még intenzívebb lett. Jó ilyen békés szívvel gondolni valakire, aki már nem él.

Mi ez a sok homályos szöveg?

Azt hiszem, aki nem tud irodalmi módon olvasni, elrévedni egy-egy mondatszerkezeten, aki nem szereti az irodalmi szövegeket, zavarodottan fog innen távozni.

Engem zavar itt valami, nem tudom, mi, sok jó írás van, de…

Nem vagy egyedül. Nem mindenkinek jön be.

hú, ez a blog egy nagyon nyomasztó valami, főleg azért, mert olyan, mintha egy mániás szakaszban lévő mániás-depressziós írná: erőszakos, lehengerlő, nagyzoló, szélsőséges, jaj.

olvasni csak nagyon ritkán olvasom, mert néha olyan, mintha kínaiul lenne.

…azért nem olvasom a blogod, mert 5 mondat után lefáradok.

Tényleg te trollkodtad tele a férfihang csetjét? Deansdale szerint “Csakazolvassa volt, az anonimitás rejtekén.”

Ha nagy ritkán, akkor mindig a saját nevemen kommentelek: vagy a blogén, vagy az egyedi becenevemen, és soha nem rejtőzködöm, amióta blogom van, világossá teszem, hogy én vagyok az. Így illik. Deansdale viszont a saját logikájából indul ki, nem érti a blogomat, és a stílusérzéke sem valami fejlett. Soha nem kommenteltem a férfihangon, és nem is fogok.

Nem lenne jobb, ha a blogon…

Nem. Régebben többet kerteltem, de most már megmondom: nagyon idegesítő, amikor valaki erre jár, súrolja a blogot és rögtön bele akar szólni, miközben én naponta teljes állásnyi munkát teszek bele, és rengeteg átgondolt, az olvasó előtt ismeretlen szempontot kell figyelembe vennem. Még akkor is súlyos szereptévesztés ez, ha értelmes a javaslat. Akkor is, ha ez így leírva nagyképűségnek tűnik. Egyébként nagyon figyelek azok visszajelzésére, akik szeretnek itt lenni, mindenféle megjegyzést, felvetést megfontolok. De ez nagyon személyes, egyedi blog, azért ilyen, mert az írója ilyen.

Kit érdekel, hogy milyen kávéfőzőt vettél?

Eredetileg naplószerű blogot írtam, aztán a nagyon intenzív történeteim és a társadalmi témájú érvelő szövegeim közfigyelmet keltettek, és onnantól rendszeresen kérdezem, különösen a kommentelőket és a legfigyelmesebb olvasóimat, milyen téma, műfaj, hangnem érdekli őket. Most már ők vezetik a tollamat, vagy mimet. És mindig nagyon örülnek a személyes és életmódtémáknak. Ha először jársz itt, furcsa lehet ez az érdeklődés és rajongás irántam. Engem is meglep.

Mit akarsz ezzel az egésszel?

Írni akarok, olyan szabadon, ahogy alig lehet, arról, ami eszembe jut, és általában rég merev meggyőződéseket bolygatok meg, illetve a múltamról, életörömről, színházról írok. Sok szövegben visszaköszön az önmagamhoz való ironikus viszony. A többi csak történik, és én a történésre reagálok. Jó, hogy van visszajelzés. Értő olvasókat akarok, akikben a szövegek elindítanak valamit.

Te feminista vagy?

Én feminista is vagyok sok más mellett: értelmes, szembenézésre képes és morálisan érzékeny nőként aligha lehetek más, de nem kedvelem az ideológiát, a tankönyveket. Inkább a beállítódás a fontos, az érzékenység. A blogom viszont nem feminista, mert nem a feminista álláspont íratja a szövegeket.

Énblog?

Nem.

Vitablog?

Nem, nem.

Véleményblog?

Nem. A blogom érdekes fúziója ezeknek, és együtt, mindenekfelett szépirodalom, az érvelő, az elemző-publicista szövegekben is, egyszerűen a kifejezésmód miatt. A nyelv minden. Nem érdemes nagyon besorolni a blogot, számon kérni rajta a fentiek egy-egy jegyét. Mára a leginkább közösség és intellektuális hőfok a blog.

Rengeteg a komment, nem tudom követni.

Igen, nehéz. Én örülök a sok kommentnek, az mindig az jelzi, fontos a téma. De engem is maga alá temet az olvasás és a rendben tartásuk.

Sok olvasód van — mennyi az a sok?

Decemberben gyerekes büszkeséggel elárultam nyilvánosan a heti kattintások számát. Nagyon furcsa reakciókat kaptam. Azóta elvből nem mondok számot, sőt, hisztérikusan titkolom, mintha valami szellem lenne a palackban. A kommentek özöne mutatja, hogy sokan vagyunk. Elég meglepő, hogy egy év alatt ez lett a blogból. Viszont a számláló természetéből adódóan nem tudhatom, melyik kattintás robot, hány valódi olvasóm van.

Nagyképű vagy.

Igen. Nagyon örülök, mert korábban nem voltak ilyen sikereim, és nagyon belefáradtam már a hangom, a kifejezés módjának keresésébe. Most nagyon jól érzem magam, szeretek szerepelni, örülök az érdeklődésnek, jó kézben tartani egy ilyen felületet, jó hinni abban, amit csinálok, és jó nem lankadó kedvvel a bloghoz ülni. Fárasztó lenne mindezt letagadni. Mint majom a farkának, egész pontosan. Ritkán vállalják az ilyen közérzetet az emberek.

Mitől vagy ilyen magabiztos?

Félrevezető, hogy te a szövegeimet a lényemnek nézed. Nekem csak a szavaim ilyen diadalmasak, mert magyarul tudok. A szó az erő. Minden másban, tehát a blogon kívüli életemben meg az jellemez, hogy már lusta vagyok görcsölni. Ez is egyfajta magabiztosság. Felszabadító.

Például tök ronda vagy.

Én sem szeretem a tükörképemet, de így esett. Ez nem modellkatalógus. Az mondjuk biztos, hogy én nem keresgélek a te képeid után, és nem teszek a külsődre megjegyzést. Azt hiszem, azért mondod, hogy lenyomj, de ez nem érv.

Nem félsz, hogy ennyi minden kiderül rólad?

De. Van olyasmi, amire kínosan figyelek, hogy ne derülhessen ki, és nem szeretném a történeteim szereplőit kínos helyzetbe hozni. Mindenesetre nincs más választásom: bíznom kell az emberek jóindulatában. Ezt sokáig mérlegeltem, és arra jutottam, hogy nem tudok ilyen kompromisszumokkal és rejtőzködve írni. Aki dudás akar lenni…

Olvas a nagyfiad apja?

Igen.

És a barátaid, családtagjaid?

A barátaim szinte mindegyike olvas, régiek is, sokan naponta. A családomat nem tudom, de nagy a némaság.

Miért mindig csak a kicsikről írsz?

Pont mert a nagy apja olvas, és nem akarom, hogy innen derüljön ki neki, mi van a gyerekkel.

Le szabad írni a nevedet, vagy nem?

Mivel a Nőkérten még decemberben leírták, és újságban, rádióban is vállaltam, nincs értelme a titkolózásnak. Nyugodtan szólíts a keresztnevemen, ha jobban esik. Azt kérem, a kereső miatt, hogy teljes névvel ne említs itt.

A művész úr az első férjed?

Nem (egyébként egy élettársam és egy férjem volt). Nem ismerem őt, csak köszönőviszonyban vagyunk.

Miért emlegeted ennyit?

Mert ő másért fontos: leképezi a tehetséghez, a színházhoz és általában a férfiakhoz való viszonyomat. És mert motívum. Nem tehet róla.

Mikor lesz kész a regényed?

Október előtt nem, sajnos. Blogkönyv előbb lesz.

Mi van a jelszavas írásokban?

Személyes történetek, a házasságom fejezetei, a férjem betegsége és halála. Érdektelenek annak, akinek nem tetszik a blog, vagy nem szán rá időt.

Hogyan lehet jelszót kérni?

Aki ír nekem, és bemutatkozik, nem rejtőzködik, esetleg kommentel is, annak adni szoktam.

Ebből a blogírásból meg lehet élni?

Ebből meg. De én nem ismerek más magyar példát, tehát hogy a független bloggert reklámmentesen eltartja a közönsége.

*

“van jó íráskészsége, az az igazság, de az micsoda? az semmi. fut a Merkúr, annyi. (…) mer’ íráskészségem nekem is van, s akkor meg mi van? meg nem beszélve, hogy költői vénám, s akkor meg mi van? tojok reá”
“vagánykodik s nagyképűsködik”
“a drámákat s a tragédiákat elvicceljük az életünkben”
“ahelyett, hogy a gyászévben elmerülne”

“nekifogott, feltalálta magának a feminizmust, neki fogott férfigyűlölködni, kérem szépen”
“olyan cikkeket jelenít meg”
“van egy blogja neki”
“és állítólag ő egy nagy blogger most, merthogy mit tudom én, milyen közösségi díjat kapott”
“szegény kis fiatal nőcskék nem tudják, hogy ez milyen életmodellt kínál”
“ezekhez szólók most, ezekhez a kis fiatal hölgyekhez, vagy vele egyidős hölgyekhez, hát ide akartok jutni? ez kell nektek, mint Gerle Évának, hogy pár nélkül maradjatok, hogy társ nélkül, hogy ne legyen, aki megsimogasson, hogy ne legyen, aki a derekatokat átölelje vagy a vállatokat s a szemetekbe nézzen?”
“mert ehhez a nőhöz többet férfi nem fog nyúlni az életben, esetleg csak úgy ahogy, tudjuk, hogy hogy és miért. kész, ennyi. vagy esetleg egy eltévedt vagy figyelmezetlen vagy óvatlan férfi, aki nem tudja, hogy hány óra van nála, aki esetleg az utcán találkozik vele, s úgy”
“én is ilyen voltam fiatalkoromban” (ti. gyenge, befolyásolható férfi, mint a férjem)
“hát hogy bírná ki, kérem szépen, mikor ő maga írja le, hogy a gyermekei hisztériát rendeznek minden egyes étkezéskor? ahelyett, hogy pofon verte, lekevert volna két pofont ott a gyermekek körében, s nyugodtan ott az egész család boldogan tudott volna táplálkozni”
“hogy rákos lett és elpatkolt idejekorán”
“önámítással és hazudozással”
“Emőkének… Emőke, a volt feleségem! Violának!”
“mert én azóta sem olvastam ennek a blogját”
“habár üzenget nekem onnan”
“egyem meg a szivedet a kis alkoholista arcocskáddal. Mert fel van puffadva szegénynek az arca”
“jobb lenne, ha ezt jobban látnánk”
“ahol van ennek a kis hölgynek a sárkányfarka”
“most én mondom meg neki, sajnos ebbe a helyzetbe kényszerített”
“úgy kéjeleg szexuálisan”
“így született szegényke a világra”
“nagyon nagy pofonok kellenek neki, sorspofonokra gondolok”
“isten őrizz, hogy arra gondoltam, hogy férfi megüsse ezt a szerencsétlent, hogy összemocskolja vele a kezét”
“még az édesapja is beperelte, hogy kínozza a gyerekeit”
“a saját apja kénytelennek érezte”
“tehát ő nem tud ülni a fenekén”
“mivelhogy exhibicionista, állandóan kell szerepeljen a külvilág előtt”
“nagyon erős intellektuális képességekkel rendelkezik, de … mivégre, hogyha ezeket a úgymond lelki förtelmeit szolgálja tulajdonképpen”
“Oroszlán aszcendens, mint az enyém”

— nem Oroszlán az aszcendensem, kókler —

“én hiteltelen vagyok előtte. és akkor meg mi van, kérdem én Évikém drága, ha én előtted hiteltelen vagyok? mert te előttem nagyon hiteles vagy ugye nem is kell nekem, mert nekem nem a feminista kórus adta ilyen titulusokat, mint neked, hanem én mint íróként el vagyok ismerve. Szépen. Úgy szép lassan, csendesen.”
“semmi különleges díjat nem kaptam”
“mindig kell ottan társadalmilag szerepelni”
“oda s vissza van magától s azt hiszi, hogy neki mindent szabad”
“ő nem tud ülni a fenekén, ő exhibicionista”
“egy semleges szövegét”
“van egy sleppje neki mind ilyen feministákból, mind ő”
“az egyik barátnője oda beidézte”
“mert ő férfigyűlölő ugye”
“nem rá, a szövegére, hogy fehér köpenyesek közé való”
“hogy ő celeb — állítólag Magyarországon bizonyos körökben ő celeb, van egy ilyen divat, hogy az ikszfaktorosok celebek, s akkor ő is az”
“s hogy tőlünk el kell venni a gyermekeket”
az igazgatónő: “nem tudom, hogy van e férje vagy nincs, de hogy én ezt soha nem láttam férfivel”
“lehet, hogy most is van, de nem mozog”
Violettáról: “mert mi párok vagyunk, én nem szégyellem őt, engem ő nem zavar, s én nem zavarom őt”
“nem tudom, hogy ha nő taxis lett volna, akkor ennyire mulatságosnak tartotta volna-e, hogy a fia rugdossa a széket a másiknak a hátánál”
“ezeknek a szerencsétlen embereknek… benyomták az agyukba, hogy … a gyermeknek személyiségi szabadságjogai vannak s öntudatos és önérzeti problémái vannak”
“nem tud elmenni ide, nem tud elmenni oda, szeretné már egyszer kialudni magát, mert ezek kelnek fel, ébresztenek, este meg ő nem tud elaludni, mert úgy felhúzták napközben”
“a normális életvezetés az, amit én gyakorlok… ami Székelyföldön ezer éven át ment s jó eredményeket hozott”
“nem szabad megütni a gyengét, jaj, de megható”
“hát nekem Orbán Viktor se írjon ilyeneket, de annak több esze van”
“drága Évikém, egyem meg a drága szivedet, kis alkoholista puffadt arcú vénasszony harmincnyolc évesen”
“nekem egyáltalán nem mennek attól lennebb a rendeléseim”
“úgy hívják, hogy szeretet és harmónia”
“maszkulin és feminin princípium a legmagasabb szinten egyesülve az én lelkemben, az én lelkemben, az én aurámban
“én nem gyűlöllek téged, én nem haragszom rád”
“szeretkezünk Violával, te kivel szeretkezel, drágaságom, a vibrátoroddal?”
“nagyon vigyázzunk, hölgyeim, ez nem egy követendő példa!”
“az alkohol az egyetlen élvezetetek”
“meg kellene tanulnia elhallgatva, de ennek jár a szája állandóan”
“felajánlottam neki, hogy hagyd abba, töröld le a hülyeségeket, amiket rólam írtál, s akkor nem lesz semmi ajod. “na most így kénytelen voltál kimutatni, hogy kicsoda s micsoda”
“hosszú távon a hasznára lesz, mert ha leül fenekére, elfelejti a feminizmust, és elkezd abban gondolkozni, hogy azért a férfiakban is van valami jó”
“te még csak nem is szereted”
“jang princípium nélkül nem lehet megélni”
“ez csak ilyen külső képekben tetszelegsz magad előtt, de nézd meg, hogy a gyermekek mind engem választottak”
“még ahhoz se mennének vissza, nem hogy hozzád” (!!!)
“a gyermekeidet szeretetteljesé tudnám nevelni egy hónap leforgása alatt, olyan, mint a…pont olyan szeretetteljes gyermekeid lennének neked is, mint nekem” Szilárd, a supernanny házhoz megy!
“nem ütve-verve, hanem csak közöttük ülve, viselkedve, beszélgetve”
“jópofa, amiket ír s nagyon érdekes és izgalmas és tetszetős”
“mert hogy kell neki valami, amivel kielégítse magát, az biztos, hogy vibrátorral teszi-e ezt vagy egyébbel, az az ő dolga, semmi közöm hozzá”
“inkább gyertek hozzám, s rendeljetek horoszkópot”
“hogy el tud ő bánni a férfiakkal”
“állítólag a női princípium, az a szeretet princípiuma, nem?”
“ez tanárnő, a tanárnőknek s a tanárságnak a szégyenfoltja”
“mert akadt egy-két ilyen, mint az ő gyermekei, akik mobbingolták őket”
“az ilyen celebektől óvakodjanak, mert így születnek a diktátorok”
“ez egy nagy zsarnok ez a szerencsétlen fehérnép, férfiként egy Hitler lett volna belőle”
“és ezt úgy hívják, hogy szeretet és fény együttese”
“hogyha ártottam, kis galambom, azt nem akartam”