Elolvastam a kérdőív válaszait, megtekintettem a grafikonokat is. Mindenekelőtt: köszönöm nektek! Fontos, hasznos és többnyire megerősítő, felemelő élmény volt, amiket írtatok. És milyen sokan!

Tényleg bloggersimogatás lett. Ez magában is eredmény: tíz év után végre olyanok vannak itt, akik várják a posztokat, a kulturális ajánlóimat igazodási pontnak tartják, szöveget olvasnak, értelmeznek, elgondolkodnak az életükön vagy csak a szavakon – nem a személyemet csócsálják. Nem kontrollálni és alázni akarnak. Csócsálni is ízléstelen, te se szeretnéd, ha csócsálnának, tanácsokat adnának, utasítgatnának, “jót akarnának”, jobban tudnának, mint te magadat, fenyegető jóindulattal éreztetnék, hogy idegen létükre látnak valamit rajtad, amit te nem…

Mindezt csakis azért, mert magadról meséltél.

Szóval meglepett, mennyire kedveseket írtatok, és hogy sikerül végre a határokat tartani. Fura ez a határ, mert én feloldódom és alkotok, nyílok, önelemzek, arcom van, sebezhető vagyok, amit sokan használtak ki, és már ez is rutin és mimetikus, tehát akinek kedve szottyan démonizálni, rúgni, azok ezt a mintát követik. Enivéj, a blogírásom és a névtelenséged nem jelenti azt, hogy megalázhatsz, “kiprovokáltam”.

Néhány technikai információ, válasz. Nyilvános poszt, mert a tagságon kívüliek is kitöltötték.

A jelszavasokra (és bármire) fel lehet iratkozni, e-mailt kapsz! Belépni a jelszavas írásokra jelszóval tudsz. A jelszó havonta változik. Mindig az első havi megjelenés előtt küldöm e-mailben azoknak, akik támogatják a blogot és kértek jelszót. Itt kezdj, ha csatlakoznál. Fontos információ: ne írj, ha csak nézegetsz itt, kíváncsi vagy, felületesen olvasol. Én nem toborzok, nem fontos, hogy sokkal többen legyünk, nem beszéllek rá – csak az olvassa…!

Itt tudod követni az oldalt:

Asztali gépet, laptopot javaslok a feliratkozásra. Telefonról ez a funkció nem mindig látszik (emiatt sokan nyomnak rá, véletlenül iratkoznak fel, sőt, azt sem szeretnék, ha tudnám, hogy itt jártak, majd felháborodnak az értesítések miatt). A Gmailen közösségi mappába  megy az értesítés.

A jelszavas posztok kommentjei nem látszanak az oldalsávban: nem, és jó ez így. Ha érdekel a téma, nézd meg a közelmúlt bejegyzéseit, vagy keress címkére, így. Például érdekel a “lélek” téma, így épül fel az erre szűrő link, per tag, per lelek:

https://csakazolvassa.hu/tag/lelek/

Audio. Legyen letölthető az audiofájl: igen, letölthető. Legalábbis nekem a szerkesztő mutatja a letöltések számát. Amúgy a szerzői jogba ütközik, így én erre nem biztatlak, mert tárolod, nem innen nyitod meg, és az már izé. Én egyszer hallgattam kísérletképpen onnan, ahonnan ti (kívülről, mert a szerkesztő amúgy belülről látja a blogot), és akkor betöltődött végig, tehát offline is ment tovább.

Tartalmi felvetésekre válaszok.

Egy válaszoló hiányolja a kommenteket.

Túl kritikus vagy a nyilvánvalóan jóindulatú, de kevèsbè pengelogikàjú ès ügyetlenebb stílusù hozzászòlòkkal. Nem mernek hozzászòlni, vagy nem akarjàk felvàllalni a konfliktus lehetősègèt. ezzel szegènyebb lett a blog.

Nekem célom és érdekem, hogy ne legyen nem okos, nem penge szöveg a blogon. Nem én irányítom, ki mennyit ír, ír-e. Viszont nem bánom, mert ez itt nem anyukaklub vagy facebookcsoport, nem is magányenyhítés. Aki itt van, a jelek szerint nem igényli a kommenteket, mert vagy nem olyan jól fejezi ki magát, vagy nincs ideje, vagy ő is éles lenne, de nem akar bántani másokat, vagy szívesebben beszélget élőben, személyesen (sokakkal vagyok kapcsolatban). Általános válság van kommentügyben szerte a neten, ezt nem én csináltam, hanem az emberi aljasság. Nekem könnyebb így, hogy nem itt akarnak szerepelni. Amikor eluralkodott a kommentelés, három-négyszáz is született naponta, mindenki itt pezsgett álló nap, akkor rendkívüli aljasságok történtek, behergelődtek dogmákba, önigazolásba, ítélkezésekbe. Ez nem az én hibám, mégis rajtam csattant. Az összkommentelés úgy hetven százaléka vagy érdektelen volt, pletyka, kibeszélés, kioktató, viszonyítgató (“én se járok wellnessbe a férjem pénzéből, ne járj te se a sajátodból”), agyoncsapta a posztot, vagy kifejezett visszaélés. Ma már főleg magamat védem. Nem a más véleményt nem bírom, hanem a felületességet, közhelyeket.

Hiszek-e Jézusban. Nem tudom, mit dönt ez el. Miért kéne következetesnek lennem? A felvetés azt sugallja, hogy kéne hinnem, megnyilvánulnom, ne legyek langyos. Ez inkvizíciós hang. Te nem hinnél, ha abban nőttél volna fel, amiben én. Én valláskárosult vagyok, ellenem feszülettel követtek el durva abúzust. Nem csak töményen kaptam az ideologikus, koravén tanokat, hanem a bántalmazás szintjén volt mindez képmutató – tragédia az, hogy nem tudom visszacsinálni (undo, unlearn), amit belém vertek. Istentudatom erős, Jézusra szoktam gondolni, de ez nekem fájdalmas, mert elvették a gyerekkorom, és hazugságban nőttem fel: apámnak káros szenvedélye, fölényeskedése volt a teologizálás, ájtatoskodás, erőszakoskodott, míg le nem tiltottam, és soha nem revideált. Konkrétan az újkeresztény szófordulatoktól, “elfogadod-e Jézust személyes megváltódnak?” meg “értem, miattam, helyettem halt meg a kereszten”, ezektől remegni kezdek, tüneteim lesznek.

Referencia-e nekem Orbán Viktor… Pontosabban, János mondta, én a felsorolás logikájából következő, nyilvánvaló iróniával írtam, szar, ha magyarázni kell:Bárkiben felmerült, hogy én a miniszterelnök inspirációjára bringázom ott, vagy ezt valami nagy eseménynek tekintem? Valamit rosszul csinálok akkor. Vagy az olvasó nem ismerte ki eléggé a stílusom.

Orbánról külön posztban írok, mert ez hosszabb. A lényeg: én nem érzem dolgomnak, hogy hangosan kiálljak ellene, vannak erre elegen, és általában bornírtak. Direkt (párt)politizálni amúgy sem szoktam, csak értékrendről és világnézetről írok.

Még ami megfontolandó nekem:

Irodalomóra, magyaróra legyen több. De jó! Azt hittem, iskolás. Azt hittem, mindenki mindent tud már…

Könyvajánlás is több legyen. Ehhez kéne, hogy olvassak többet, de, ahogy mondtam, ez az én regényírásomat rontja, interferál. Részben ezért olvasok most többet angolul. Hosszabban csak a legeslegjobb könyvélményeimről írok. Az oldalsávban (görgess a főoldalon sokat le) szokott lenni az aktuális olvasmány, de nem frissítem olyan következetesen, mint az edzésnaplót vagy a kultúrnaplót:

Lehet irodalmi és nyelvtani tévhitoszlatás, egy kis irodalomelmélet (szerző, befogadó, lírai én, narráció), de csak ha épp eszembe jut valami.

*

Az egyik kitöltő félreértette a kérdésemet… sőt, egy másik is, csak ő nem annyira direkten rontott rám, szóval összesen ketten értették félre. Vagyis. Én a blogról kérdeztem a véleményt, mert én a blogot vállaltam. Plusz fícsör az, ráadásul fizetek a Crowdsignal kérdőíves technikájáért, hogy érdekel a véleményetek, mert enélkül is működőnek, önazonosnak érzem az eddigieket, és önfejű is vagyok, illetve nem kötelező senkinek itt lennie. De csak a blogról érdekel a vélemény – ez a félreértés.

Nagyon régóta, nagyon sokan próbálnak/-tak beleszólni a személyes döntéseimbe, tartottak prédikációt, ítéltek tudatlanul és érzéketlenül árnyalásnak hazudták, magyarázták rosszra a tetteimet, istent játszottak, sugdostak a szeretteim fülébe ostoba, álszent, rosszindulatú intelmeket (szarkeverést). Soha nem egyenesen. Belém akartak rúgni (erőmegélés, “én is mondok erőseket” vetélkedő), a jóemberség látszatának megőrzése mellett, élvezték, hogy idegenkednek, különállnak. És mohón túrták a blogot, ideragadtak – kettős kötés.

Mélyen megvetem őket, és nem akarok ilyen embert a közelembe. Tudom, hogy lúzerek, akiket irritál az erőm. Nem kérek több kioktatást, tanácsot, elemzést. Hamis a képed, hogy én mindent leírtam/elszóltam magam (???)/hallottál rólam, tehát te tudod, és az meg buta gőg, hogy jól meg is mondod. Nem tudod, és nincs jogod firtatni, el kell fogadnod a lukat: nem tudod, az ott neked ismeretlen terület. Ha én veled, ellened tettem valamit, azt mondd névvel, egyenesen, és azt akkor meccseljük le, amikor történik, ne évekkel később. A többi nem a te dolgod, és engem sem fogsz magyarázkodásra késztetni.

Az adhat nekem tanácsot, visszajelzést a magándolgaimban, akinek én négyszemközt, a szemébe nézte kértem a véleményét. Nem lettem köztulajdon attól, hogy blogot írok. Ha neked a blog nem élmény, jótétemény, akkor nincs vele dolgod, ne nézegess.

Ez nem a kritika tilalma, mert beírhattad válasznak, hogy “zavar”, “nem jó”, “nem érdekel”, meg egyéb választ is, és lehet kérdezni. De kioktatni nem.

Viszont beugrottál! Azt hitted, ha most én kérdezem (“Régóta meg akarom neked mondani, hogy…”), akkor lehet engem alázni, és ezt hazugul véleménynek keretezni hirtelen, mégis, újra. Miközben évek óta látod, mi van, kérem, jelzem, de tudhatnád magadtól is, hogy ez ciki. De te csakazértis hazudsz – rólam, nekem. Egy kritikát provokáló, egyenes kérdőívre névtelen formában szemétséget írni nem bátor.

Én a más/alkotó/érzékenyebb/igazságért kiálló embernek járó alázást, elutasítást, finnyogást kapom, éspedig tripla dózisban, csak mert nő vagyok, akitől nem fogadják el, ha nem illeszkedik… és naiv is voltam, megbíztam közönyös, mohó, elváró, sértődött emberekben.

Ilyen beleszólást jó érzésű ember nem csinál. Én se szólok bele a te életedbe, pedig állítólag jól átlátom a dolgokat. Nincs véleményem se, csak akkor, ha 1. direkt kérdést tesz fel valaki, de akkor is jelzem, hogy nem vagyok terapeuta, 2. utánam járkálsz és szemétkedsz – a lelki egészségem védelme érdekében nekik visszaszólok, ott, ahol rákezdték (privátra privátban).

A “régen jó volt a blog, de most már sajnos” furmányos dumát hagyjuk, átlátszó, rólad szól. Neked nem lesz attól szkilled, olvasód, izmod, ha engem leszólsz. Te ellenérdekelt vagy, mert abbahagytad az edzést, nem tudtál elválni, vagy fáj a klimaxtéma nyersesége, vagy cukorral iszod a kávét, vagy kínos módon majmolsz engem évek óta, miközben megtagadsz publikusan – és ez tényleg ciki. Vagy kínos neked a szitu: tudsz arról, hogy valakit a halálba (nem metafora) szekálnak, és inkább megteszed őt hibásnak, hatalmasnak, meg olyannak, aki maga kereste és megérdemli. “Te vagy a rossz!” Mert közönyös vagy, és ez feszültség. Hiszen te jó ember vagy…

De én nem kértem sem részvételt (ezt hárítom is, nem toborzok, a Hajnalkám szervezte lincselésből keservesen tanultam), és semmit nem kértem tőled. Te jöttél ide.

Gondolj bele, te miken húzod fel magad, és velem mit tettek a nyalók, bandázók, árulkodók, és mi a tét itt. Te egy sima dugóban elsírod magad, és ha hármast kap a gyereked, a plafonon vagy. Csak az én gyerekeimet lehetett alázni, véresre rúgni következmény nélkül, ugye. Erre nincs mentség, de legalább ne írj nekem ilyen sunyin. Nem érdekel az adományod, sem hogy olvasol-e. Romos idegzetű, addig erős (pozitív) gesztusokat tevő olvasók meglepően gyakran találják ki előzmény nélkül, hogy én őket átvertem. Nem tudom, mi lehet ez. Sokan dühösek csak attól is, hogy nem adtam fel.

Nyolc éve harcolok, hogy ne lépjék át a határaimat, azt hittem, átment már. De nem adom fel. Nem az életemről kértem ki névtelen ismeretlen véleményt, meg hogy jól csinálom-e a dolgaimat. Nem vagyunk cimbik.

Vicces, kb. a “hogyan fogom tudtára adni, hogy már nem érdekel?” tinédzsergesztus, hogy elítéled a bloggert, jól oda is vágod neki azt, amiről tudod, hogy kifordítása a történetnek, viszont érdekel a kultúrnaplóm, és akarsz nekem mondani mindenfélét…

Szabad vagy. Lehet más a véleményed, lehetsz dühös, kibeszélhetsz, igazságtalanul is ítélhetsz, kitalálhatod, hogy én vagyok az elfajult netes hajszában a hunyó, és megérdemeltem, el kell viselnem. Ezt is gondolhatod, megnyugodhatsz tőle: veled ez nem történhet meg. (Mondjuk soha nem is csináltál semmit, amit odafigyelnek, vagy amihez bátorság kell.) De ez itt a csakazolvassa, itt nem rendezkedhetsz. És a tudatomban sem. Ez gázláng.

olvasók lebaszása Hehe. Valakinek itt nem volt érve, nem bírta a vitát, elkotródott, de most visszaszól. Ha nem rólad van szó, akkor viszont nem tudod, én kire miért szóltam rá, mi történt. Engem nem akaszt ki a más vélemény, de nem is nagyon érdekel, pont azért, mert az enyém már megvan, hosszas munkával, nagy figyelemmel, hivatásszerűen gondolkodom, alakítom ki a sajátomat, és akkor egy felületes mondattal vagy túlbonyolított, gyengus kommenttel csapnák agyon.

Annak írtam éleset, aki rámszállt, nyíltan hozott helyzetbe, inszinuált, és nem vette figyelembe a kéréseimet. Ez hatalmaskodás, én őket nem tekintem olvasónak. Én is leírhatom a véleményem, ha ő is. Nem vagyok tanára, felettese, semmilyen hatalmam nincs, nem tudom lebaszni. Aki fél tőlem, akit zavar az egóm, verbális erőm, növesszen nagyobbat. De legalább ne kötözködjön velem. Ne találja ki, hogy ha ő béna a szavakhoz vagy felületes, vagy élvezi a beleszólást, akkor én rossz vagyok.

Sportügyben voltam a legnagyobb láz idején kioktató, ezt sajnálom, de annyira elragadott a téma meg az igazság, hogy ijesztően hosszúakat írtam elkanyarodva, nem igazán a felvetésre válaszolva kommentben.

*

Még egy fontos, de nem akarok külön posztot: Bizonyos szint fölött nem süllyedünk satöbbi, ne foglalkozz vele ostobaságról.

Lehet, hogy lesz ilyen helyzet az életedben, amikor erőszakolják, hogy kelljen vele foglalkoznod, és akkor megérted. Ez nem lelkizés. A “foglalkozás”, a róla való írás viszont a szükségszerű lelki következmények életmentő, ép észt mentő terápiája. (Ami téged nem érdekel, tehát nem olvasgatod. Ugye?)

Aztán. Nem mindegy, ki kezdte, nem mindegy, ki mit tett, milyen motivációból és miért. Tulajdonképpen azt mondod, hogy nekem el kell tűrnöm szó nélkül, ha nekemesnek, lejáratnak olyanok, akikhez eredetileg semmi közöm. Nem kell. És én tudom, hogy mi ad erőt, mitől érzem, hogy egál van.

Mindenkit lebeszélek arról, hogy beszálljon az én ügyembe, állást foglaljon, hangoskodjon, és nem csak azért, mert nem érti, mi történik, vagy rá is rászállnak, hanem mert látom a határokat, nem akarok táborba rendeződni, hadi alakzatban lenni ismeretlenekkel és félismerősökkel, használni embereket, ez nem ízlésem. És épp emiatt, hogy ennyire egyedül lettem, voltak önkárosító késztetéseim és tetteim, amin ne poénkodj. De akkor se.

Én nem félek az igazságtól, és egyenes vagyok, szoktam tükröt is tartani, ha unalmassá válik, hogy a rögeszméjük lettem. De hasztalan, cikis dolgokra nem vesztegetek időt. Olyan volt, hogy évek után értettem meg, hogy mit művelt velem valaki, vagy a sok nick között, hogy jé, az ő volt!, vagy fedeztem fel a szemétkedést a saját blogján, és akkor évek múlva mondtam meg neki, mit gondolok erről, vagy húztam határt, mert ennyi járt. És ennyi.

Nyugodtan lehet más a véleményed. Ha hevesen érdekelne, bizonyára tüzetesen olvasgatnám a blogodat, amely remek és ütős volna, ha volna.

És azt sem jelenti ez a sok szar, amit kaptam, hogy “hát, ilyen az internet”.

Nem ilyen, a miénk nem.

És én nem vagyok egy szolgáltató, aki hivatalból nyájas. Ha hamisságot látok, szólok.