észak-fok, titok, idegenség

Ez Ady, ugye. Az ember mint megismételhetetlenül egyedi. Jó, hát persze Ady, ő igen. De nem csak a zseni. Előtte az van: Vagyok, mint minden ember, fenség…

Adytól ez mélyre megy, de én blogger vagyok, és inkább arról írok, hogy mindenki milyen egyedinek gondolja magát.

Többnyire csoportosan létezik az ember, nyomás alatt válik olyanná. Nincs annyi fajta lehetőség, hogy egyedi lehessen. Még saját se tud lenni, amit csinál, nemhogy különleges. Beáll sokadiknak egyetérteni, valamilyen divatos cuccot megvenni, felkapott módszert követni, trendi hobbiba kezd, ÉS ERRŐL POSZTOL ÉS SZELFIZIK. De nem azért, amiért mindannyian szeretjük a steaket vagy Tarantinót, hanem mert nem veszi észre, hogy belesodródott. Hogy használják. A lájkjait, a pénztárcáját használják, nyomásnak enged, és az aktuális javat ugyanúgy megunja és félrelöki majd, nem megélten van benne, csak “kipróbálja ezt is”.

Fear Of Missing Out. Én ezt magazinokban olvastam, és mindig röhögnöm kellett. Hogy ennyire nem mernek nemet mondani. Pedig kiskamasz korunk óta tudjuk, hogy nem az uptodate, mindenhol ott nyüzsgő lét, az igazodás a menőség, hanem a különállás, a nemet mondás. Hogy nem akarsz mindent kipróbálni, mersz szűz maradni.

Amikor nem veszi észre, hogy nem saját a gondolata, hogy mások megfogalmazásait hajtogatja – és ekkor viszont már baromira egyedinek hiszi magát. Amikor kizárólag befogadó, reagáló. Lelkes egyetértő a blogon, aki esetleg nem is érti teljes mélységében, mivel ért egyet (de ő legalább nem piszkál engem).

Vagy épp görcsös protestkommentelő. Na, ő A Nagy Egyéniség.

Akinek ha véleménye lesz, az ellenvélemény lesz, és akkor agresszív lesz. Lenézi azokat, akik birkák, miközben ő csak egy másik karámból származó birka. Csak itt oly egyedi. A csakazértis. Addig túr, amíg nem leli meg, hogy ő, Ő, Első Nagy Ikszipszilon mivel nem ért egyet.

Iszonyatosan manipulatívak. a nyomoruk kiabál, engem taglalnak, és nekem játsszák a nagy egyéniséget.

Itt nézeget az ilyen, elfacsarodva látja, hogy mindenféle posztok vannak, kommentek, a felszín nyugodt és baráti, és erre valahogy féltékeny lesz, hogy nem úgy van az. Ír is nekem privát, és felajánlja, mint valami lehetőséget, hogy beszélgessünk, ő elmondja nekem az álláspontját, árnyal. Nyilván kíváncsi vagyok én is, hát mert ő kíváncsi volt az enyémre, logikus – ha nem vagyok kíváncsi, akkor gőgös vagyok és basszam meg.

És azt hiszi, hogy ő egy végre-ember, egy kihagyhatatlan lehetőség. Hogy nem feszült még itt homályos indíttatásból másik száz kommentelő így, aki jobban tudja. Ami annyit jelent, hogy hallgassam meg, és kényelmesen, meló nélkül, hirtelen ötletből veszi át a nagyokos szerepet: én is elmondtam, most akkor ő is elmondja!

Ravasz.

Megdöbbent ennek a buta arroganciája mindig. Mert ehhez az is kell, hogy tagadja, ami kiböki a szemét: hogy ennek itt története van, ebben meló van. Ó, az “én is izmos lennék, ha edzenék” meg az “én is blogohatnék így, csak én nem akarok” emberek! Akik szerint én csak írogatok. És ne személyeskedjek, hogy jön ide az ő pocakja, vagy az, hogy a férje tartja el?

Nem tudni, nem is derül ki, pontosan mivel nem ért egyet, talán konkrét érve nincs is a nagy finnyogásban: őt az én hangom, hangosságom, beszélői helyzetem (hogy nekem szabad), a “megmondás” idegesíti, és a reakciók. A “bógogatóknál” ő különb, ebből határozza meg magát. Pedig identitásnak ez kevés.

Amikor hangoztatja, hogy ő milyen művelt, mikkel foglalkozik, aztán dől belőle az antiintellektuális indulat lila írókkal szemben és én is mit írogatok. Végül lesznoboz, amikor célzok arra, hogy ő nem tudja, mit akar, hol tart, és unatkozik. És magát virítja nekem.

Amikor erkölcsileg kioktat, hogy mire ne legyek büszke, mert az nem is teljesítmény, hanem beleszületés, sznobizmus, vagy nem is az enyém (“vannak ilyen amerikai blogok, jóval korábbiak”, “más is sportol” ???). Debezzeg az önzetlenség, az áldozat, másoknak segíteni! A jóság…!

Ő is ad, nekem. Tanácsot. “Visszajelzést.” Túl öntörvényű vagyok (mert nem olyan, mint ő), és túlzok, monomániás vagyok és széálsőséhges, mert neki nincs kedve edzeni. És magyaréázza nekem, amikor visszajelzem, hogy ne már, hogy olyan fajta, aki mindig is… nem tud ezen változtatni… ösztönösen jön belőle… vagy így fogadják el, vagy akkor ne…

Én inkább nem fogadom el. És nem, nem ösztönös, még csak nem is valami mély tulajdonsága az, egyszerű figyelem- és előnynyerési stratégia és annak kimagyarázása.

Szerintem azon kívül, hogy kéretlenül ne elemezgessen senki senkit, mert annyira sem nem okos, sem nem egyedi ő, eldönthetem én, hogy mitől vagyok értékes. Nincs érvényes külső norma ebben. Nem másoktól jön az értékem, nem vezethető le a helyeseltségből. Ezt azok esete mutatja, akik pont attól lettek nagyok, hogy nemet mondtak arra, amit mindenki elfogadott, például felszólaltak a faji szegregáció ellen. És még tisztábban mutatja ezt azok esete, akiket ezrek meg milliók csodáltak, rajongtak, helyeseltek, aztán vagy kiderült róluk valami undorító szarság, vagy öngyilkosok lettek.

Jónak lenni (figyelj!) pedig nem kötelező, ez tévedés. Jónak lenni, adakozni, segíteni opció. Ha olyan vagy, ha telik az energiáidból, ha van kedved, akkor oké. Van, aki megbocsát, van, aki zen, van, aki terézanya, más meg nem az, ez nem követelmény. Itt a kommentekben egy nagyon érdekes beszélgetést olvashatsz arról, amikor a fogoly megbocsát a fogvatartóinak, és ezt erkölcsi normaként sugallja valaki – ez szerintem undorító, sunyi erőszakpártolás. I am just a human.

Az első az, hogy have fun. Az a te értéked. Nem, nem önzés. Te legyél jól. Tele tankkal. Mert ha te nem vagy jól, akkor eltorzulsz, a nagy segítésben meg a jó anyaságodban elromlasz. És akkor másokat baszogatsz, hogy ők is szívjanak.

Ne vedd magad olyan szörnyen komolyan. Ne fontoskodj. Ha valami nem tetszik, és még blogger se vagy, akinek az olvasói igénylik az állásfoglalásait, vonj egyszerűen vállat. Nem vagy különleges a feszüléstől, még akkor sem, ha okosan csinálod, vagy azt hiszed. Nem vagy különleges attól, hogy tudsz vagy tudni vélsz valamit, inkább pletykás. Hagyd békén, engedd el. A szociálpszichológia áramában sodródunk mindnyájan, irányított viselkedéseink vannak. Valóban szabadnak, függetlennek lenni nem olyan könnyű ám, hogy dobálod a hajad és káromkodsz egy kicsit a szorongásaid közül. Ára van.

2 thoughts on “észak-fok, titok, idegenség

  1. Ez nagyon tetszett! 🙂

    függetlennek lenni nem olyan könnyű ám, hogy dobálod a hajad és káromkodsz egy kicsit a szorongásaid közül. Ára van.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.