az ügyészségen

Ügyészségre, bíróságra fehérben megyünk, mindig is abban mentünk, és ezúttal a fejlécképben látható fekete-fehér borítójú A gyermektörvény című kötettel, amelyet, várakozván, olvasunk.

Nem félünk, mert tiszta a lelkiismeretünk.

2013 augusztusában egy férfi megfenyegetett, hogy megtalál és meg fog verni, mert én őt rágalmaztam, illetve hogy vannak ismerősei. Mindezt közterületen, nagy csoport ismeretlen férfi előtt, akik beszorítottak a fogaskerekű utasterébe, és épphogy-visszatartó módon viselkedtek, valójában arénahangulatban pezsegtek, és élvezték a férfi keménykedését. Neki drukkoltak, azzal is rá vigyáztak, hogy kérlelték, ne üssön meg.

Az előzmény, hogy egy évvel korábban, 2012 nyarán a Népszabadságban két véleménycikkben jellemeztem a fogaskerekűn akkoriban uralkodó áldatlan, erőszakos állapotokat, amelyeket a hegyi bringások (a hegyoldalakat merőlegesen letaroló extrém sportolók, a downhillesek) jelenléte és utazási vágya, másokat kiszorító tülekedése okoz. Ők felvonónak használják a fogast.

Ez a két cikk:

Nyolc bicikli, négy ellenőr

Hegyrombolók

A fenyegetésről is azonnal írtam, a facebookon és a kerületi portálra, és feljelentést tettem.

2014. február 24-én, tehát fél évvel később találkoztam újra a fenyegetővel, ugyanúgy a fogaskerekű városmajori végállomásán. Meglátott, villant a szeme. Belém kötött, nagy gúnyosan rápakolta a bringáját az enyémre a teljesen üres szerelvényben, és amikor jobbnak láttam a biciklimet kiszabadítani és elmenni, nem engedett ki a vagonból, ellenben megütött.

Ez a férfi, akit tévesen neveztek fiúnak a kommentelők, valójában 31 éves volt, és normális reakciónak gondolta, hogy megfenyeget a cikkem miatt, és fél évvel később, amikorra már tényleg lenyugodhatott volna, és átgondolhatta volna a dolgot, az esetleges következményeket, meg is üt.

Mivel én nem vagyok félős, könnyes szemű, megszoktam, hogy ki kell állnom magamért, a nyomozók és az ügyészség nem hitték el, nem vették figyelembe, hogy sértett vagyok, ellenben mint valami konfliktus, dulakodás szimmetrikus, egylényegű résztvevőjét, garázdaság miatt gyanúsítottak meg idén februárban.

Haragban voltam valakivel, és akkor dulakodtunk egy kicsit. Így megy ez minálunk, újságíróknál.

Nem voltam haragban, nem ismertem, ha ismertem volna sem foglalkoztam volna vele. Újságíróként írtam cikkeket, nem személyesen ellene, nem is konkrét személyekről, hanem egy aggályos és törvénytelen magatartásformáról. Ugyanezt, ha más a véleménye, számos nyilvános felületen bárki megteheti. Nagyon furcsa, hogy egyetemet végzett embereknek el kell magyarázni, mit jelent az újságírás, és miért nem rágalmazás és belekötés, bosszú és konfliktus egy cikk, amely egyébként nem is a támadó személyéről szól, mivel én a támadót nem ismertem, a viselkedése csak később példázta gyönyörűen, hogy mennyire pontos az, amit írtam róluk.

Nem volt vele konfliktusom, hanem megfenyegetett, majd belém kötött és megütött.

Nem verekedtünk, hanem védekeztem a támadása ellen.

Nem felborítottam a biciklijét, hanem megpróbáltam elhagyni a helyszínt.

Nem kibékültünk, hanem megsajnáltam, hogy priusza lesz, és elégtételt kértem, okosan, informálisan, egy jogász segítségével.

A mostani határozatban tévesen szerepel az is, hogy én a lábammal eltaláltam volna a támadó altestét, ami, megjegyzem, nőként az egyetlen hatékony reació, amikor neked esnek és ütni kezdenek. De ezért ő nem tett feljelentést, sem nem szenvedett semmilyen sérülést, a szemtanúk pedig elmondták, hogy elugrott, nem érte el a rúgás.

Ülök az ügyésszel szemben, nálam fiatalabb nő (alügyész). Megnyugtat, hogy ő elhalasztja a vádemelést mindkettőnk esetében, tekintettel arra, hogy büntetlen az előéletem, fiatal vagyok, és még megjavulhatok, hadd folytassam szépen az életemet. Egy évre halasztják el, addig pártfogó felügyelet alatt állnék mint gyanúsított, találkoznom kellene egy kirendelt pártfogóval, aki ellenőrizné, kísérné és előírná számomra a helyes életvitelt, és személyiségfejlesztő tréningen is részt kell vennem. Megnyugtat, hogy nem munkaidőben, hanem délután van a tréning!

Mindezt ugyanígy, szép szimmetrikusan előírja a “konfliktus” másik szereplőjének, aki a támadó.

És ekkor, egy év után, és mindennek a hatására, a határozat szerint várható, hogy nem fogok több, a közösségre veszélyes, erőszakos bűncselekményt elkövetni, hanem a közösség hasznos tagja leszek.

Az alügyész azt is mondta, hogy így nem lesz priuszom sem, ami ugye nem fest jól a munkahelyen, munkáltatónál vagy egy önéletrajzban.

Egy év után pedig megszünteti az ügyet. Hát nem pompás ajánlat?

Én nem vagyok fiatal, mondtam. Három gyereket nevelek egyedül, a lakott területtől távol élek, és ezek kitették a lakcímemet is.

Megint, mint a gyámhatóság azóta megszüntetett ügyében, félanalfabéták vegzálnának, hogy hogyan kell helyesen élni, csinálnák nekem a programot, és bűnözőként kezelnének.

Egy pillanatra felmerül bennem, hogy a pártfogó esetleg valami szuper fickó, mint amilyen az a bűnügyi technikus volt, aki rabosított februárban (ujjlenyomat, táblával falhoz állítás, fotó szemből és oldalról). Igazán szexi volt.

De nem kérdés, ebbe nem mehetek bele, mert én nem követtem el bűncselekményt, és erre bizonyítékok is vannak, vagyis, nincsenek bizonyítékok arra, hogy elkövettem. Én a sértett vagyok, és ilyen nincs. Meggyőződéses demokrata vagyok, szabad vagyok, annyira szabad, hogy a bírósági procedúra és a maximális három éves szabadságvesztés fenyegetésében is az maradok, és én kiállok az igazamért, és igen, az igazságért kiállni és meg nem félemlíthetőnek lenni ennyire szövevényes, abszurd és bonyolult.

Olyasvalakivel ülök szemben, aki nem értené, ki az a Ionesco. Engem nem lehet paternalizmussal, jóságos gesztussal és fenyegetéssel sakkban tartani, elérni, hogy jól viselkedjek, ha egyszer én bűncselekményt nem követtem el. Én mindig kellemetlen leszek a rendszernek, a sunnyogóknak, önigazolóknak, jogállamiatlanoknak, ostobáknak.

Az alügyészen látszik is: ő tett egy nagylelkű gesztust, én meg beleharapok a jóságos kezébe.

Amely nagy F-fel írja, hogy fogaskerekű.

Tehát nem úgy döntött a nyomozati anyagok alapján (amelyet, két év felgyűlt iratait én végigolvastam), hogy ellenem nem emel vádat. Vajon miért? Ez ilyen kis orromra koppintás? Húzd meg magad, ne akarj igazságot, nem számít, miket mondasz, mert elfogult vagy, és nyilván azt állítod, hogy nem követted el. Ezt meg is mondja, hogy a gyanúsítottak mind ezt csinálják.

Ha elkövettem volna, vállalnám, mondom. Az igazságot mondom, mindig is azt mondtam. És nincs bizonyíték, a tanúk nem azt mondták, hogy én balhéztam, hangoskodtam, hanem azt, hogy megtámadtak, én védekeztem és segítségért kiabáltam.

Miket mondtam én, az elfogult? Például hogy a helyszín nem a Városkút, ami egy megálló, hanem Városmajor, ami a végállomás, és forgalmi iroda és peronkamera, amely rögzítette Dániel fenyegetőzését és szégyenteljes szökését. Például hogy nem a tarkómat, hanem a halántékomat ütötte meg a férfi, és nem szóváltás volt, hanem támadás, belém kötés, és ezt két szemtanú is elmondta, és ezt a támadást egy fél évvel korábbi, Dani által tévéműsorban és vallomásban is elismert fenyegetés előzte meg, nem az, hogy haragban voltunk. Hogyan maradhat ki a fenyegetés és az első feljelentésem az előzményekből?

Ha én a feljelentést nem vonom vissza, ha tanúskodnom kéne ellene, Dani nem hazudozott volna, lenne valami a kezemben.

Felbőszít, hogy egy lapon említ és egy bánásmódban részesít a támadóval. Hogy nem látja a különbséget.

Háromgyerekes özvegyként főleg délután nem érek rá, és bár az alkalmazotti létben rekedtek (mint például az alügyész asszony) hajlamosak azt gondolni, hogy mindenki alkalmazott, nekem nincs munkáltatóm, se főnököm, se CV-m. Az évek alatt kialakítottam azt az életmódot, amelyben teljesen mindegy, van-e priuszom vagy nincs, illetve nem mindegy, hanem ha van, az csak egy érdekes esmény, poén. Másképp mondva, engem ezzel nem lehet sakkban tartani, mert én nem élek a kisemberi függésben, mint például ő, aki azt is megjegyzi, hogy neki van egy főnöke, és ezért döntött így.

Én nem fosom össze magam a tárgyalóteremben. Persze meg lehet keseríteni az életemet, ha ez a cél (nagyon úgy tűnik). Általában nem vagyok így megfélemlíthető, és kiröhögöm a leereszkedő jóságát. Egy perc kételyem nincs. Ügyvédem sem jött el (ezt mondjuk nem értem, nem volt időm felhívni, hogy akkor tényleg ott lesz-e).

Priuszom meg nem lesz, egyébként, mert ha a rendőrség nem is, a bíró majd figyelembe veszi az irattömegben is szereplő tényeket, illetve az ellenem szóló bizonyítékok hiányát, és ha az elsőfok nem, akkor a másodfok. Ha meg nem, akkor szépen elítélnek akármire, akkor Ionesco országa ez, és akkor minden úgyis mindegy. Nem az én felelősségem.

Engem most ez a nő, a történteket és az erőszakos és artikulálatlan támadótól való lényegi különbözőségemet, indíttatásom eltérő voltát figyelmen kívül hagyva kvázi azzal zsarol, egyébként formailag teljesen jogszerűen, hogy ha nem megyek bele ebbe az egyéves műsorba, akkor vádat emel, és a bíróságon kell védekeznem.

És ezért én megkérem, hogy olvassa el újra a nyomozati anyagot, pontosítsa a határozatot, és ne akarjon vádat emelni, se elhalasztani, mert én nem azt tettem, amit a támadó, aki valóban garázda.

Ez persze illúzió, ezt nem fogja megtenni (neki van egy főnöke!), így én panasszal élek, és ő vádat fog emelni.

Kádár-korban rekedt mentalitás azt gondolni, hogy itt én kerestem a bajt, és mit ugrálok. Tegye az olvasó, ha ő is megrekedt, meg örvendjen nyugodtan kár, ha ilyesmi hajtja, írogassa a gúnyos, primitív levelét arról, hogy én mit csodálkozom. Demokratikus és meggyőződéses ember vagyok, kiállok az igazamért, tudom, mik a hatékony eszközök, és eddig minden ellenérdekelt féllel szemben okosabbnak bizonyultam.

Mit csodálkozom, írja a gyalázkodó. Valószínűleg a Danit is mára idézték, azért pezsegnek megint a fiúk a facebookon. Én nem csodálkozom. Primitív, agresszív emberek, akik jogosnak érzik, hogy egy újságcikkben egy csoportról és magatartásról tett állításokra fenyegetéssel, hőbörgéssel, üvöltözéssel, fizikai erőszakkal és gyűlöletkommentekkel reagáljanak, netán el is követik a fizikai erőszakot, primitív és agresszív, kicsinyes, erőalapú módon fognak érvelni. Én meg nem olvasom el.

A downhilles közösség két évvel ezelőtt egy-két álneves, gyalázkodó haverkommentelőt leszámítva egységesen határolódott el és vetette ki magából az elkövetőt.

Aki az ajánlatomba, miszerint ha elismeri, amit tett, és nyilvánosan bocsánatot kér, én visszavonom a feljelentésemet, pontosabban annak magánindítványos részét (könnyű testi sértés, becsületsértés, zaklatás), rémülten belement, majd a TV2 műsorában és a kihallgatásokon a bőrét mentendő tovább hazudozott. Ezt korrigálta később az RTL műsorában.

Megjegyzem, az a fajta mentalitás meg is szűnt a fogason, amellyel én továbbra is naponta utazom. Az esetnek és következményeinek nem kis szerepe van abban, hogy Dani már nem downhillezik, évek óta nem láttam, valamint annak is, hogy a probléma megszűnt, a fogason kapacitást bővítettek, tizenhat bringát lehet szállítani, és nem is szoktak belém kötni, se hangoskodni, egyébként.

Az ellenőrhadsereget is visszavezényelték, évek óta nem találkoztam eggyel se.

Valószínűleg az a gond, hogy nem hüppögő áldozat vagyok. És az áldozathibáztató reflexek. Eljátszhattam volna a síró özvegyet, hát de nem? Erre meg kigyúrtam magam.

Már megszoktuk, hogy Magyarember összefossa magát attól, hogy rendőrség, bíróság, büntetőper és priusz, és emiatt bármibe belemegy. De én nem.

Az azért megnyugtat, hogy az ön határozatában már lényegesen kevesebb a helyesírási hiba, mint  a nyomozati iratokban (azt egyébként a jegyzőkönyvek felvételekor bőszen javítgattam, és volt olyan nyomozó, aki megköszönte ezt).

Hát köszönjük, robog ki sértődötten.

Szépen összepakolok. Elmegyek a DM-be, aztán a 11 órai találkozóm előtt még a Flexben belefér egy hajmosás.

4 thoughts on “az ügyészségen

  1. Kedves Éva!

    Kérhetek ehhez a bejegyzésedhez (az ügyészségen) jelszót? Olvaslak rendszeresen, de jelszavam nincs, valahogy nem éreztem magam úgy, hogy kérjek-kapjak, nem vagyok egy kommentelő bajnok :). Persze, mindent elolvasok és kedvelem is a felmerülő témákat, többnyire. Hatnak rám és az életemre, már évek óta. Ennek nagyon örülök is.

    Azért szeretném ezt most elolvasni, mert gondolom vagy a downhillesekről vagy Kozmáékról írsz talán benne. Nagyon érdekel, mit hoz össze a bíróság, az ügyész és a többi résztvevő ezekben az esetekben. Nekünk gyakorlatilag csak negatív tapasztalataink vannak bírósági ügyekben, sajnos. (Nem volt olyan sok, ezért is reménykedem, hogy másnak talán jobbak.) A fiunkat egy ügyvéd (aki nagyon jó!) beszélte le a jogi egyetemről. Úgy értve, hogy annyit mondott, hogy ha olyan romantikus elképzelésekkel megy oda, hogy ő lesz az igazság bajnoka, akkor azt kb el lehet felejteni. Hát, nem tudom.

    Előre is köszi, ha odajutsz és válaszolsz.

    Ismeretlenül is szeretettel, Erika

    2016. május 28. 5:47 “csak az olvassa — én szóltam” írta, :

    >

    Kedvelés

  2. Az a választás is életünk indikátora, hogy ilyen megalkuvó és megszégyenítő, “nagylelkű” ügyészi ajánlatba belemegyünk-e, vagy nem. A többségünk belemenne, munkahely, erkölcsi bizonyítvány (ami Kiss Lászlónak is volt ugye) okán. A másik fele meg azért, mert úgy genetikailag mi félünk itten 80 éve biztosan már.
    Épp arra gondoltam, hogy ma még bele kellene menjek. 4 hónap múlva már nem, ahogyan sok minden másba sem, és ez felszabadító érzés.

    Kedvelik 1 személy

csak okos-jóindulatú írhat ide

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.