mert megérdemlem

Közzétéve Szerző:

Ez a bejegyzés a tegnapelőtti témához kapcsolódik, és annak anyagi vonatkozásairól szól.

Csúf sorsra jutott a L’Oreal nemzetközi szlogenje: az önző, másra tekintettel nem levő nőre mondják pejoratívan.

Ezt is nagyon, nagyon, kiirthatatlanul belénk plántálták, és folyondárként szorítja szívünket, elménket, döntéseinket.

Egyrészt azt, hogy irigyeljük, rettenetesen, elszántan és moralizálva, akinek jobban megy, pláne ha nem vérverítékes munkával sikerül neki — bár azt is népszerű sport leszólni, bagatellizálni –, hanem mondjuk örökségből, tőkejövedelemből, társadalmi juttatásokból él. Utóbbiakra bárki jogosult, ha ugyanolyan helyzetben van.

Aztán: panaszkodunk a helyzetünkre, még a nagyon jómódúak, sok tartalékkal rendelkezők is szinte úgy, mintha nem lenne mit enniük. Örök aggodalom az élet, mindig a még jobbra sandítunk.

Aztán az, hogy titkoljuk el, ha boldogulunk, ha lett valamink, sőt: ha jól vagyunk. Bizonyos történelmi tapasztalatok is hajlamosítanak erre, mint arra már többen utaltak. Nagyon mélyen attól félnek az erre hajlamosak, hogy a jólét és a jóllét támadhatóvá teszi őket. Sőt: dicsekszünk a szegénységgel, hát mi rendes emberek vagyunk! Nagyobb erénynek érezzük a nélkülözést, mint a tisztes és sikeres munkát. Nehogy irigységet váltsunk ki. Mert tisztességes munkával nem lehet boldogulni, ugyebár.

(jólét: anyagi kényelem, lehetőség, antinyomor.

jóllét: remek közérzet, mentálisan-testileg elégedett állapot, antiszívás.)

Én ezzel szakítottam, mert felismertem a lélekromboló hazugságát, valamint semmi rosszat nem látok abban, ha valaki jól érzi magát, figyel a szükségletein túl az örömeire is, avagy ha meg tud élni a munkájából, nem aggódja rommá magát. Ezért nem sajnáltatom magam, ezért nem hallgatok az életmódom részleteiről, és ezért tűnök sokaknak dicsekvőnek. Sőt, azért is, mert rájöttem amúgy spirituálisan: ha bizalommal gondolok a megélhetésemre és jövedelmeimre, és nem teszem panaszkultúrává az életemet, akkor mindig megtalál a lehetőség. A kedvemre való lehetőség. Ha nagyvonalú vagyok, ha nem szorítom, akkor árad felém, és jut belőle a kevésbé szerencséseknek is.

És én is fontos vagyok magamnak végre. Micsoda bűntudatom volt régebben mindig, amikor vettem valamit! Ma már nincs bűntudatom, megveszem és nagyon megbecsülöm a minőségi holmit. Legyen táskám, és szép legyen. Legyen bicskám, töltőtollam, jó minőségű arckrémem és szempillaspirálom. Ne undorodjak a nappali szőnyegétől. Nem toronyóra kell lánccal, és nem nagyszekrénnyi cipő, hanem mondjuk egy olyan, ami nem ázik be, és kettő nagyon szép. És mivel itt, ahol mi lakunk, nagyon hideg van, sokszor süvít a szél, és én a legnagyobb hó kivételével egész évben biciklizem, nem érzek meredeknek egy nagyon szép, szélálló technikai kabátot, sífelsőket, irhakesztyűt és elsőrangú gyapjúzoknit. És a MEXX nadrágom végre nem ormótlan, viszont nem fázom benne, és nem kopik és nem szakad. Ezért ebből a típusból veszek még kettőt. És a biciklim is olyan legyen, nagyon könnyű, hozzám illő, jó váltóval és defektbiztos külsővel. És hogy megkönnyíti a reggeleket a gombnyomásra sűrű, hedonissimus kávét adó Illy automata! Ezek nem célok, hanem eszközök, és az eszközök nem arra vannak, hogy bosszankodjunk és megnehezítsék az életet. Mert működnöm kell, biztosan és tönkremenés nélkül. Nem, a fogkőleszedés és a velneszbérlet nem luxus. Én nem veszek már ócska virslit, kakaós tejtáblát, hamisított gesztenyemasszát. És igen szépen járatom a gyerekeket is.

Nincs bűntudatom akkor sem, ha taxit hívok, mert késő van, bevásárlás van, defektem van (a bambuszt nem hagyom a városban soha). Ezt az anyám felrója nekem. Mert az drága. Igen, de hogy ne álljak ott a leszakadt fülű szatyorral meg a két hullafáradt kicsivel a vízszintes esőben, az a legdrágább. Az idő a legdrágább. A kétségbeesés hiánya. És én annyit álltam már reménytelen buszmegállókban, annyit talpaltam, és tizenegy éve biciklizem minden, de minden nap, és egész életemben, tizenhárom éves korom óta dolgoztam. Én ezt a havi öt vagy tíz taxit megérdemlem, megszenvedtem előre.

Tudatos döntésekkel meglepő életminőségbeli változásokat lehet elérni. Egyáltalán nem arról van szó, hogy sok és minél több pénz kell, inkább a fogyasztási kosárról, az egyes javakra szánt összegek arányáról. Sokat segít az elég fogalma. Nincsenek nagy vágyaim, pont így jó, ahogy élünk. Továbbra sem akarok vezetni, medencés házban élni, osztrákiskolába járatni a gyerekeimet. Európai városokat, tájakat szeretnék látni, jó minőségű ruhákat, élelmiszereket és kultúrélményeket élvezni. És hogy ne szaggasson, hogy mi lesz holnap. És nem irigylek senkit, ez csodálatos. Pont nekem való ez az élet.

232 thoughts on “mert megérdemlem”

  1. Hú, de mennyire belém plántálták ezt mind így sorban: nem érdemled meg, bűntudat, mert minek is az, féld az irigyeket etc. Nehéz volt levetni ezeket. Azért még ma is néha félek, ha nekem sokkal jobb, de legalább egy kis rossz érzés ott kavarog mindig az alján: majd most jól megmoralizálnak. Érdekes azonban, hogy miért Magyarországon érzem ezt … egyébütt fel sem merül. Máig nem tudom megfejteni, miért pont csak ott. Milyen reflex lehet ez?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • anyósom a “hogy vagy?” kérdésre MINDIG azt válaszolja (miközben köhög és alig bírja egyenesen tartani magát), hogy “jól.” aztán hozzáteszi: “tudod azt kell mondani, hogy jól.” mert a férje nem szereti, ha panaszkodik, miközben tényleg soha nincs jól. meg azért is, mert pozitívan KELL gondolkodni. engem ezzel a beszélgetés elején rögtön annyira felidegesít, hogy már nincs is kedvem folytatni, hiszen azért kérdezem, mert az IGAZAT szeretném hallani, hogy valóban mi van vele és nem vetítésre jöttem. utána persze gyorsan sorolja a bajait, de hozzáteszi, hogy ” de nem panaszkodom”. borzasztó. szánalmas. siralmas.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Engem irritálnak a szándékosan szenvedő emberek. Akár panaszkodnak, akár némán mártírkodnak. Az a “kedvencem”, amikor görnyedten, falfehéren, össszeszorított foggal azzal dicsekednek, hogy már napok óta egyre rosszabbul érzik magukat, de nem mennek el orvoshoz, és nem vesznek be fájdalomcsillapítót, sőt ugyanannyit, és ugyanolyan színvonalon dolgoznak mint máskor. Hála többek között ennek a blognak, ma már nem érzem magam bűnrészesnek, amiért ilyen állapotban van egy cselekvőképes, felnőtt hozzátartozóm. Néhány éve még egy futó ismerős esetében is napokig mardosott a lelkifurdalás. És valósággal fogyatékosnak éreztem magam, mert nem tudtam, mit vár tőlem az illető? Sokszor úgy tűnik, mintha azt akarnák, hogy erőszakkal tömjem meg gyógyszerrel, vagy legalábbis osszak neki megfellebezhetetlen utasításokat, amin ő megsértődhet, hogy milyen alapon avatkozom be. Ha meg csak simán végighallgatom, akkor empátia nélküli, önző disznó vagyok…

        Kedvelés

  3. Nekem inkább úgy jön ez le, hogy a panaszkodás az anyagiakra egyfajta babona. Nem merik az emberek kifejezni az elégedettséget, mert akkor az 1, dicsekvésnek tûnik 2, másnapra tutira elszáll. És akkor jön a káröröm, stb.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • ez számomra olyan, mint a vallásosság. Senki sem az, de ha ki is mondom, akkor “óóóó, azért én a magam módján mégis..”. Sokan lehetnének elégedettek az életükkel, mégsem merik felvállalni. A félelem a fő motivátor. Belőlem az írás végén kiszakadt egy hangos IGEN!!! 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  4. Az irigység, vagyis inkább a “nem élünk jómódban, de erre csakazértis büszkék vagyunk” nagyon menő volt nálunk. A mai napig mérhetetlenül dühít, ha valaki lesajnál, mert nekem mondjuk nem jutott annyi, mint neki. Azonnal ugrok, nem tudok legyinteni és elmenni mellette. És néha az is dicsekvésnek tűnik a szememben, ami nem az. Ez a blog sokat segít, hogy szembenézzek magammal.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. Hú. Tanulmányt (:D) tudnék írni a savanyú, állandóan panaszkodó, akinekjólmegyazbiztosnem tisztességesútonszerezte(!), irodai közhangulatról. Jó ideje bomlasztom ezt ilyenekkel, hogy milyen jókat alszom hétvégente délután, apró hedonizmusok a kajában, olcsó, vagy ingyen koncert, nyelvtanulás, egyetemi tanulmányok a saját kedvemre, merek szép lenni a magam módján, el merem mondani, hogy NEM MOSOK ABLAKOT KARÁCSONY ELŐTT!!!!
    Viszont iszonyatosan jó, ötletes meglepetésvacsorát készítek, és NEM MOSOGATOK EL RÖGTÖN EVÉS UTÁN!!!! Mittudomén, tényleg apróságok, pici, bűntudat nélküli hedonizmusok, törődés magammal, miközben gondoskodom a gyerekeimről és nem esz meg bennünket a kosz.
    És fertőzőőőőő!!! Örömmel jelentem, hogy lazul az iroda népe, óvatosan bár, de jönnek a szégyenkező vallomások és én nevetve támogatom őket ezzel a szlogennel, hogy “mert megérdemled”, és lassan el hiszik maguk is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A kaja utáni mosogatásért én ölni tudnék!! Bassza meg, ott vagyunk, beszélgetünk, együtt vagyunk, hát nem ez a lényeg? Már megfogadtam, hogy a következő alkalommal, ha beindul a mosogatás, mi vesszük a kabátunkat és eljövünk. Hát ha a tányér nagyobb figyelmet érdemel, mint én, amikor évente egyszer jövök, akkor részemről a fáklyásmenet….
      De hát tudod: RENDNEK KELL LENNIE! Miért is? Mert mit fog gondolni a postás, ha hirtelen beállít? Vagy megáll a gyerek a növésben, ha mosatlan edényt lát, vagy miért is? Vááááá.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ha sok a vendég jólesik egy fél órára kimenni a konyhába mosogatni, ott kisebb a népsűrűség, 1-2 ember odaállhat mosogatás közben beszélgetni mellém. Én ezt szeretem. Bizonyos embermennyiség felett kell egy kis szünet. És utána örömmel csatlakozom megint. Ez nem azt jelenti, hogy fontosabbak az edények. Épp azt, hogy ahhoz, hogy teljes egészében évezni tudjam a nagy vendégséget kell az is, hogy szünetet tarthassak és az is, hogy a délutáni desszertes tányérokat be tudjam majd tenni a mosogatóba.
        Nem lehet úgy felfogni, hogy neki meg éppen ez kell a jó közérzetéhez? Miért kell érzelmi kérdést csinálni ilyen piszlicsáré kérdésből? És tényleg ez az ami bánt (ár bocs, de a bántottság süt a soraidból nekem, és felkaptam rá a fejem, mert tuti senkit sem szeretnék megbántani a nagyvendégségek alatt, de nekem is szükségem van a mosogatásra pl. Mégsem mondhatom, hogy most menjetek el fél órát sétálni, utána folytassuk estig, mert nekem ez volna a legjobb! Vagy csak ritkán mondhatom…

        Kedvelés

      • Nagyon értem amit mondasz, a hangos közösségben töltött idő után kilégzés szerűen elfog a vágy az egyedüllétre. Csakúgy vendégségben mint a munkahelyemen. Még az elhangzottakat is akkor emésztem meg és ülepítem le, mert amikor hallom őket, alig van mélységük, kell a magány a megértéshez és a csend a reakcióhoz.
        A kérdés számomra az, hogy ez az igény miért kell hogy a mosogatással együtt valósuljon meg?
        Miért nem mi megyünk sétálni?
        Miért legitimáljuk ezt a szükségletet házimunka végzésével? Miért lép be azonnal a ‘hasznosság’ fogalma, amikor céltalannak tűnő tevékenységre vágyunk?
        Egyáltalán, miért csak az a hasznos, és nem céltalan, ami külső, fizikai, gyakorlatias és kötelező, ha magamról van szó?
        Elképzelem a döbbent vendégek arcát, ahogy bejelentem: ‘Gyerekek, annyi mindenről beszéltünk, hogy nekem most szükségem van fel óra csendre, hogy vegiggondoljam es értelmezzem a hallottakat. ‘

        Ha azt mondanám: ‘No, kimegyek mosogatni’
        Mindenki megértően nézne.

        Kedvelés

      • “A kérdés számomra az, hogy ez az igény miért kell hogy a mosogatással együtt valósuljon meg?
        Miért nem mi megyünk sétálni?
        Miért legitimáljuk ezt a szükségletet házimunka végzésével? Miért lép be azonnal a ‘hasznosság’ fogalma, amikor céltalannak tűnő tevékenységre vágyunk?
        Egyáltalán, miért csak az a hasznos, és nem céltalan, ami külső, fizikai, gyakorlatias és kötelező, ha magamról van szó?”

        Hat ez az… Ha 5 perc egyedulletre vagysz a nagy nyuzsges kozepettr, akkor mosogatni mesz? Hat nem tudom… Ha nalam ilyen vagy fellep, elvonulok magammal foglalkozni egy kicsit. Bekremezem a kezem, vagy csak par perc a teraszon. De hogy az nem munka, hanem sajat ido, az fix.

        Kedvelés

      • Nem kell. De miért ne?
        Szerinted fontos mindig kimondani a dolgokat? Én tudom, hogy nekem jó alkalom az elvonulásra a mosogatás, és lazítok miközben jár a kezem. De nem tartom fontosnak, hogy ezt elmagyarázzam a népeknek, mert jó eséllyel volna valaki, aki úgy értené, hogy elegem van belőlük. Aki meg ismer eléggé, úgyis tudja, hiszen hétköznap nem vagyok mosogatás mániás.

        Kedvelés

      • Valószínűleg nem ugyanazon a módon lazítunk.
        Nekem a mosogatás egy szükséges rossz, amit muszáj megcsinálni, és nem érzem hogy bármiben is segítene, viszont az biztos, hogy egyedül tudsz lenni közben, mert mindenki nyugodt lélekkel és nagy ívben kerüli a konyhát olyankor.
        🙂

        Arra, hogy fontos -e mindent kimondani, nem tudok válaszolni, de számomra érthető és egyáltalán nem sértő kijelentés, ha valaki azt mondja, elvonul mert gondolkoznia kell a hallottakon.
        Persze valószínűleg kevésbé meglepő, ha azt mondom, mosogatni megyek.

        Kedvelés

      • Hát, én szeretek mosogatni, lőjetek le. Engem ugyanúgy megnyugtat, mint a séta, sőt, jobban. Remekül tudok gondolkodni közben, megrágni dolgokat. Jelzem, Agatha Christie állítólag mosogatás közben találta ki a krimijeit.

        Kedvelés

      • Őőő, egy hosszabb mosogatás következménye lehetett a Tíz kicsi néger, nem? Azért ölt meg mindenkit.

        Kedvelés

      • Én is. Agyrém. Ma már előre megkérem a potenciális mosogató-aspiránsokat, hogy evés után maradjon mindenki veszteg és erősen koncentrálva emésszen. Amúgy érdekes lehet, vajon miért kell-rendnek-lenni … sokszor éreztem azt, mert beszélgetni talán nehéz lenne vagy talán már nem is menne.

        Kedvelés

      • Anyukám is veszettül mosogat, pakol, mindig, mert szerinte bármikor beugorhat bárki, és akkor MIT FOG SZÓLNI, hogy este is ott van a déli szennyes, vagy a ruhaszárítón a ruhák. Sosem értettem, hogy miért ő érzi magát vacakul, és miért nem az, aki csak úgy beugrik. (Mert hozzánk, a lakás központi fekvése miatt, hétvégente tényleg 2-3x csak úgy beugrott valamilyen ismerős, rokon. És akkor le kellett tenni az aktuális elfoglaltságunkat, be a nappaliba, és ott kávé-süti-csevej szentháromságban tölteni az időt.)

        Amikor beköltöztem a saját lakásomba az első dolgom volt leszerelni a kapucsengőt, otthagyni a mosatlant, és a szárítóról öltözködni, és heti egyszer rendet rakni. Micsoda lázadás, nemdebár? 🙂

        Kedvelés

      • Nálunk (szüleimnél) az a szokás, hogy ebéd után nem pakolászunk, hanem lepihenünk. 🙂 Mindenki bevonul a szobájába, alszik, olvas. Nyáron a teraszon dőlünk le. Ez akkor is így van, ha vendégek vannak. Szoktunk is rajta nevetgélni, hogy mindenki megszokta, hogy nálunk ebéd után csendes pihenő van, így a barátaink is fognak egy újságot, könyvet, kapnak ágyat, pihenésre alkalmas helyet. Aki beszélgetne, maradhat beszélgetni az asztalnál (de többnyire nem velünk), aki sétálna, sétálhat, de mindig akad valaki, aki mosogatni kezd. Volt olyan, aki először ledöbbent, amikor közöltük vele ebéd után, hogy mi ilyenkor pihenünk egy kicsit, szóval fogjon egy újságot, és vonuljon be valahova. A pihenő után jön a kávé, beszélgetés.

        Kedvelés

      • Nagyon tetszik! Hasonló a helyzet nálam is, bár egy nagy családi összejövetelnél, sok gyerekkel lehetetlen kivitelezni. Én imádok aludni, vagy csak szenderegni kicsit ebéd után, és hétvégente meg is teszem, mínusz tíz év! 🙂

        Kedvelés

      • Hajnalkám, nálunk mindig van, szeretjük a társaságot. Téged meg bármikor felveszünk, gyere. 😉 Hátránya ennek a szokásnak, hogy amikor én megyek vendégségbe, nagyon nehezen bírom, ha nem pihenhetek le egy kicsit. Általában szólok is, hogy akkor én most lefeküdnék egy órára.

        Kedvelés

      • Nálunk ezt anyu odáig fejlesztette, hogy nem ül le velünk enni (vasárnap sem), mert közben elmosogat egy fazekat, kiürül egy tál, és azt rögtön el kell mosni! Úgyhogy ilyenkor eszünk mi, anyu meg ott áll a mosogató mellett, hogy előbb elvégezzen. Ez az a szó, amiért én nyilvános akasztást szabnék ki.
        Engem ez már nem érdekel. Nálunk itthon fél napig is itt áll a koszos tányér, ha éppen úgy jön ki a lépés.

        Kedvelés

      • “Nálunk itthon fél napig is itt áll a koszos tányér, ha éppen úgy jön ki a lépés.”

        Hát, őőőőő, gáz, ha ez nekem egyáltalán nem tűnik soknak? 🙂

        Kedvelés

      • A csaladban anyosom csinalta ezt, ünnepi alkalmakkor is, soha nem evett velünk sem Karacsonykor, sem Husvetkor, sem születesnapokon. Az a meredek , hogy a szerepet par eve atvette töle a 26 eves lanya, azota ö nem ül velünk, pedig ö is csak vendegsegbe jar az anyjahoz, külön lakik, a sajat csaladjaval.
        Mindig kinosan erzem magam, vajon nekem sem kellene ülnöm, hanem a sogornömmel együtt körbeugralni a csaladot?

        Kedvelés

      • Basszus, szörnyű ezeket olvasni. Az én anyósom is ilyen, volt egy üres hely még az asztalnál, és kértem, követeltem tőle, hogy üljön le enni. (Ketten álltunk már csak.)
        Tíz percig rimánkodtam neki, míg végül leült, de én olyan ideges voltam, és dühös, hogy senki le se szarta, hogy anyósom él-e vagy hal-e, csak legyen meg a kaja (egyedül főzött, sütött vagy tíz emberre). Legszívesebben a többieket is elküldtem volna a picsába.

        Kedvelés

    • Gáz vagy sem, én mindig rögtön evés után elmosogatok. Kicsi a konyha, nem fér el a sok koszos edény, nézegetni meg utálom, azt meg még inkább, amikor jól rászáradt az anyag, és kínlódva kell lemosni, kétszer annyi vízben, mint amennyivel alapjáraton ment volna.

      Szerencsére amerikai konyhánk van, tehát mosogatás közben is tudok beszélgetni. Ablakot viszont én sem pucolok karácsony előtt, sőt nem is fogok különösebben nagytakarítani – ami pár ember szemében biztosan felháborító hanyagságnak minősül.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az ablakpucolás fétis egy rejtély. Értem én, hogy van aki szereti, én meg tükröt pucolok nagy élvezettel, na de hogy ez társadalmi méreteket öltsön…? Kint szürke minden, a nap úgysem süt, függöny van előtte, hát mi a jó égnek kell karácsony szent napjára lesikálni? Nem jönnek be az angyalok, vagy mi?

        Kedvelés

      • Fujjfujj, ablakpucolás! Rémálom! Évi egyszer, végigkáromkodva, szarul.
        Az angyalok maradjanak csak kinn.

        Kedvelés

      • Nálunk is évi egyszer, nyár közepén van ablakpucolás, a zömét akkor is a férjem csinálja, mert ő legalább székről feléri a tetőablakokat, míg én úgy sem. Ráadásul, mivel tetőablakok, az első eső után ugyanolyanok, mintha soha nem pucoltuk volna őket.

        Egyébként én rengeteg ablakot megpucoltam, mikor takarítottam külföldön, és pénzért nagyon szívesen megcsináltam, de hogy itthon, ingyen… Inkább maradjon koszos.

        Kedvelés

      • Egyetértünk.

        Bár én pénzért is utálkozva és káromkodva.

        Csodálom, hogy a férjed nem szerzett még be egy létrát, hogy te is felérd.

        Kedvelés

      • Most komolyan, ezek mit csinálnak az ablakkal? Sárral dobálják? Mi kábé évente egyszer pucoljuk, és soha nem tűnik koszosnak.

        Kedvelés

      • Hogy csináljátok? Mi minden nap megpucolhatnánk, mert mindig mocskosnak látom. Bent szárítjuk a ruhát, bepárásodik az ablak, majd kicsapódik és lefolyik. Így már fel sem tűnik sokszor a koszos ablak, csak este, amikor kint sötét van, akkor szoktam látni, hogy csíkos. Ilyenkor elhúzom a sötétítőt 😀

        Kedvelés

    • Nagymamám jut eszembe, aki az ilyen családi vacsoráknál, ebédeknél még csak le sem ült velünk enni, hanem szakács-pincér-mosogatónő szerepét vette magára és ő csak akkor evett amikor már mindenki megebédelt/ megvacsorázott és el is volt mosogatva. Jaaaj de szörnyű, gyerekkoromban nekem ez fel sem tűnt…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nagymamám dettó, a szokott helye az ajtóhoz legközelebb, mi már a harmadik fogásnál jártunk, amikor nekikezd a kihűlt levesnek. Annyira borzasztó. Emlékszem, sosem hagyta, hogy a lányai segítsenek neki a konyhában, mert azt ő tudja jobban. Szegény.

        Kedvelés

    • Hú! Úgy látszik, ez a mosogatás érzékeny téma…
      Szerintem: mindenki csinálja úgy, ahogy neki tetszik, kényelmes, praktikus, stb., csak ne legyen kötelező, és ne nézzünk vádlón, ha valaki nem úgy… 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • kerek szepen egy mosogatogepet. bepakolok mindent, megnyomom a gombot es leulok beszelgetni a vendegekkel. nalam egyebkent a vendegek mosogatnak altalaban 😀

        Kedvelés

  6. hát emberek örömmel jelentem, hogy én gond nélkül költök magamra. aszonták a nagyok mikor kicsi voltam, márpedig Szó volt náluk és Törvény, hogy majd akkor ugrálhatok, ha eltartom magam. ígyhát érettségi óta senki nem szólhat bele abba, hogy mire költöm a pénzem, és ez nagyon rendben van így, és mindenki bekaphassa…
    egy ideje viszont arra gyúrok, hogy megengedjem magamnak a semmit. meg a lassúságot. mármint, hogy nem kell megszakadni a melótól. hogy pl. szabad csak ülni egy kávéval és aktívan, hosszan, teljes testtel csinálni a semmit, vagy a rudasban ázni fél napot félalfában, ami református gyökerekkel történelmileg halálos bűn a családban. folyamatosan új dimenziók nyílnak ki azóta, és nagyon élvezem, még így, kezdő szinten is. és cél a feketeöv.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Én azt vettem észre, hogy panaszkodni szinte kötelező, elvárják, és ha te nem csinálod, azt nem értik, nem tudják elfogadni. Elég sokáig éltünk a férjemmel nagyon kevés pénzből, annyiból, hogy az ismerősök nem értették, hogyan lehet ebből kijönni – de én ennél nagyobb szegénységben edződtem és még ezt se éreztem kevésnek, ami kellett, arra futotta.

    Panaszkodni szinte soha nem panaszkodtam akkor sem – sőt inkább volt bennem egy büszkeség, hogy lám, ennyiből is megoldom, de olyan munkát végzek, amit szeretek. Azon lepődtem meg, hogy a kollégáim viszont, akik dupla vagy triplaannyiból éltek, mint mi, állandóan sírtak, hogy erre meg arra nem futja, jajj, de kevés a fizetés. Még ők irigyeltem engem, hogy ilyen kevés pénzből is milyen szépen öltözök – nagyon jó minőségű és szép turkálós cuccaim vannak, állandóan csodájára járnak, hogy hű, honnan van – és hogy konditerembe járok meg nyáron sátorozni és stb. Nem értették, én meg azt nem értettem, mire tudják elkölteni a pénzüket – aztán mikor egy kolléganővel elmentünk a városba, rájöttem: ha valaki konzumdroid, ha valakinek semmi nem elég és az van a fejében, hogy ami megtetszik, azonnal megveszi, úgy bizony nem nehéz. Nekem egyébként a L’Oreál szlogenje pont inkább ezt a viselkedést idézi – a buta fogyasztóét, akinek egy jó szlogennel el lehet adni minden szart, azt is,amire semmi szükség nincsen.

    A mostani helyzetemet én nagyon jónak érzem – végre teljes állasban sikerült elhelyezkednem, még ha úgy is, hogy az az egész az két fél. Most mindenki azt várná, hogy állandóan panaszkodjak, van ismerős, akivel ha találkozom, látom az arcán, hogy várja a szerencsétlen pedagógus panaszait. Tény, hogy néha sok a munka, és akkor nyüsszögök is, de a legtöbb embert meglepi, hogy azt mondom, én élvezem és nekem a fizetés is elegendő. Tudok belőle félretenni, és nagyon jó érzés, hogy nem kell félni attól, hogy hogyan fizetjük ki a számlákat és a fűtést. Ilyenkor csak néznek – nem tudom, talán elvárnák, hogy hazudjak, mert a szokás?

    Érdekes az a kettősség is, ami jelen van a mai társadalomban ezzel kapcsolatban. Egyrészt a fent említett panaszkodás, ami talán abból is fakad, hogy a szocializmusban nem volt jó dolog kitűnni, és mindenki inkább eltagadni igyekezett a vagyont, javakat. Másrészt azonban nagyon jelen van a felvágás is, a minden áron való többet mutatás. Amikor az a fontos, hogy minél több ékszert és márkás cuccot aggassanak magukra, minél drágább legyen a telefon, az öltöny, a cipő – ezt ugyanúgy láttam alacsony sorban élőknél, mint menedzsereknél. A gimiben a kamaszokon látom, és hallom is tőlük, hogy milyen fontos a jó külső, és milyen sokba kerül ez, főként a lányoknak – hajfestés, műköröm, smink és márkás cuccok nélkül nem vagy jó nő, ezért sokan a lehetőségeiken – amik általában a szüleik lehetőségei – felül is költenek.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Az utolsó bekezdéssel szerintem fontos dolgokra mutatsz rá. Ez még úgy is tud kombinálódni, hogy megy a nyígás, hogy nincspíz, erresincs, arrasincs, aztán valamiből csak fussa mindenre és a legszebb, hogy még ezután is megy a nyígás. Csak az a sok nyígás lenne folyton. (Ha ma kellene kutatnom, azt hiszem efféle összefüggéseket lenne jó keresgetni, különösen ennek a korrupció és az adófizetési morál jelen állapotával való összefüggéseit. Na, de messzire mentem …)
      Az utolsó gondolatodhoz: az is szép ám, amikor a gagyi mennyiségileg ül tort a menőség képében … mert megérdemlem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Szerintem a felvágás, többet mutatas válasz, amolyan beintés a korábbi, javakat eltagadó, álszerény és kötelezően csóró attitűdnek.
      Szerintem abban a társadalomban, ahol nincs kultúrája a szabad döntéseken alapuló jólétnek, valahol természetes reakció a túlzás és az elvtelen költekezés, mint identitást meghatározó tevékenység.
      Azt, hogy van aki nem így reagál a múltra, a fejlődés jeleként fogom fel, még akkor is, ha az illető sosem viselkedett az előbb említett módon, hanem világ életében egészséges léptékben használta a javait.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Tegnap publikálták a Magyarok Lelkiállapota 2013 kutatás (SOTE Magatartástudományi Intézet vezényletével) eredményeit és abban konkrétan megjelenik, hogy ,,fő életcéljaink között megjelent a jó megjelenés” , ,,a magyar nők attól rettegnek, hogy elveszítik vonzerejüket”. :S :S

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  9. “…ami református gyökerekkel történelmileg halálos bűn a családban. ” Hihi, ez az apai ágú bigott református nagymamától nálunk is így jött, ezért nagyon tetszett megfogalmazás.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Nekem most az volt a legnagyobb luxuson, amit már meséltem nektek, hogy otthagytam a gyűlölt munkahelyem, és visszaültem az iskolapadba. Úgy éreztem, hogy ezt talán még nagyobb bűnnek találja a környezet, mint a drága ruhát, vagy utazásokat. Mert amíg ezekre költöttem, addig persze az volt a baj.
    Most, hogy behúztam a kéziféket, lelassultam, és kicsit visszavettem a kiadásokat, megint csak értetlenséggel találkoztam. Nagyon nehéz átadni, elmondani azt, hogy a pihentségem, a kisimult idegrendszerem, a határozott megfiatalodottságom, és a jókedvem, ezerszer többet ér most nekem, mint mondjuk egy új nappalibútor.
    Azt vettem észre, hogy az idősebb környezet valami beteges sztahanovista emberalakot állít elénk: dolgozd ki a beled, de a fizetésedből, ha sok is, ne költs magadra: legyenek olcsó ruháid, akciós ételeid, maradj otthon, tölts le filmeket, és bútorozz az kikeából. A fiatalabbaktól pedig az erőn felüli villantást érzem, mint elvárást: nézz úgy ki, élj úgy mint a tévében látott híres ember, akkor is ha a legkisebb alkalmazott vagy a legkisebb cégnél.
    Hogy ennek mi értelme van, azt nem értem.
    (Mondjuk a két halmaz egy dologban metszi egymást: autó az legyen, ha kell, ha nem. 🙂 )

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nemrég egy beszélgetésem úgy indult valakivel, hogy el akarja paterolni a macskáját, nincs-e ötletem, hova. Volt ott mindenféle érv, hogy a szegény állatnak (akit sok pénzért vásároltak anno egy szaporítótól) miért kell mennie, és ezek között szerepelt, hogy mert sokba kerül a kajája, és kell a pénz a kocsi törlesztőrészletére.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hogy jön egy macska kajája (most szigorúan anyagilag, nagyságrendileg) egy törlesztőrészlethez? Hát etessen vele olcsóbb kaját, a macska köszöni, jól ellesz rajta, miért kell prémiumszuper kilója X ezer Ft-os kaját ennie?

        Kedvelés

      • Á, nem is értettem az egész párhuzamot, de mindenesetre jól példázza az értékrendet és a fontossági sorrendet emberünk életében. Eleve, macskát pénzért, könyörgöm.

        Kedvelés

      • Jaja, drága macskára (ld. sznobizmus) van pénz, a kajára már nincs. Az autóra megint van. Benzinre lesz?

        Kedvelés

      • Éppen így készülnek a kóbor állatok, akikkel teli van az internet (az enyém legalábbis :))

        Kedvelés

      • Mert teli vagyok állatmentő ismerősökkel 🙂 Ebből gondolom, hogy az én facebook falamon koncentráltabban jelenik meg a kóborállat-populáció.

        Kedvelés

      • Ja, értem. Nekem is van ilyen pár, de már eldugiztam, mert gyengék az idegeim.

        Kedvelés

      • Hadd idézzem egyik kedvenc ismerősöm, mondhatni barátom örökbecsűjét: INGYENMACSKA. (Hovatovább tojáséj.) Mint ahogy az (khm!) adóstársam szerint: macskát nem vesz az ember, az terem.
        (Köszönöm a figyelmet :))

        Kedvelés

      • Szegény cica, ha nem lenne már kettő itthon, jelentkeznék is befogadónak. Kiakaszt, ha valaki így áll az állatokhoz. Főként, hogy drága pénzért fajmacskát vesz, mikor annyit lehet ingyen is szerezni, amennyit akar, és az is épp olyan aranyos és szeretetreméltó lesz, mint egy pedigrés. Nem tudom egyébként mivel etetik, tény, hogy vannak marha drága tápok is, de ki lehet olcsóbban is hozni a kajáját, úgy, hogy mindent megkapjon és egészséges legyen.

        Kedvelés

      • Á, otthagyta a csaja, mert visszament az előző palijához, szóban forgót csak parkolópályának használta. Most erre mit mondjak.

        Kedvelés

      • Á, egy ír farkas×magyar vizsla szerintem jobb. A mozgásigénye miatt az étvágya is nagyobb, és méretre sem kicsi éppen.

        Kedvelés

      • Héhé! Ha a macskát kivágta, a kutyának meddig lesz gazdája? És milyen élete lenne?

        Kedvelés

    • Gratulálok, hogy a környezeted ellenére is mertél váltani – ha ilyet hallok, erőt ad ahhoz, hogy majd egyszer, ha vágyok rá, én is meg merjem tenni.

      Amit az utolsó bekezdésben írtál, szerintem nagyon igaz és nem is tudom, melyik hozzáállás zavar jobban. De talán az erőn felül költés, a villantás, mivel ez fémjelzi a jelent és a jövőt, és hozzájárul a szeméthegyek gyarapodásához és a környezet pusztulásához.

      Az is érdekes, hogy kinek a számára mi a drága és mi az exkluzív. Az én pénztárcámnak például az Ikea és a Kika a drága és a luxus – mellesleg tetszenek is azok a bútorok, ha lenne lakásom, és meg tudnám engedni magamnak, lehet, hogy onnan vásárolnám a berendezési tárgyakat. Az olcsó és elérhető bútor számomra az, amit a bolhapiacon vagy a szomszéd faluban veszek – egy ismerős azzal foglalkozik, hogy német lomtalanított cuccokat hoznak be, és adják el baromi jó áron. Ugyanígy meglepődök még mindig azon, amikor Éva a H&M-et vagy a C&A-t olcsónak emlegeti, mikor az nekem a drága. A kínai és a turis cucc az elérhető, a fent említett üzletekbe pedig csak alkalmanként, leárazáskor nézek be, ha szeretnék valami szépet venni magamnak. Az egyedi tervezésű dolgok meg mintha nem is léteznének, egy másik világhoz tartoznak, ahova nekem nincs bejárásom – mintha illusztrációk lennének egy könyvben, ami egy másik valóságról szól.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Kicsit off: én is bírom az ikea dizájnját, és bizonyos termékei kifejezetten olcsók, nagyon kevés pénzből nagyon mutatósan be tudtam rendezni onnan a lakásom. De ezek nem olyan maradandó dolgok, mint mondjuk egy tömörfa garnitúra, hamar tönkremegy. Nincs is benne annyi lélek, mint sváb nagyanyám gyönyörű, a nyolcvan éves, gonddal készített tölgy parasztbútoraimban.
        A jelenlegi lakásunkban harminc éves, használt fenyőbútorok vannak, úgy örökölte a férjem, még egész szépek, bár ráférne a felújítás, csak ez annyiba kerül, sajnos mint kicserélni egy olcsóbb, új gyárival. Dilemma, de ellenállok.

        Kedvelés

      • Szerintem az, hogy a régit kidobni – újat (kivágott fa, ugye) venni környezetszennyezőbb, mint felújítani. Plusz az, hogy nem elsősorban gépnek, hanem nagyobb részben embernek ad munkát, ráadásul itt, Magyarországon, ha felújíttat.

        Kedvelés

      • Erdekes, hogy az Ikea is mennyire mas termekeket arul külföldön, kicsit nyugatabbra sokkal igenyesebb, tartosabb dolgok is kaphatok naluk.

        Kedvelés

      • Hm. Ez a vidéki átlag valósága. Csak még félretenni sem megy, gondolom a gyerekek miatt. (márminthogy aritareálnak nincsen)

        Kedvelés

      • Nálam is hasonló a helyzet, nehezítve azzal, hogy még másik kereső sincs velem, fajlagosan egy háztartás drágább egy felnőttnek, mint kettőnek. Ha a jövőben mégis pályaelhagyó leszek, akkor az ezért lesz. Más mód nincs.

        Kedvelés

      • Én is egyedül vagyok több mint tíz éve a két (most már egyetemista) gyerekemmel, és ugye a gyerektartás még korrekten is gáz.
        De jól van minden, csak néha szomorodik el az ember, hogy a hónapról-hónapra élés beszűkíti az agyat, nehéz lazának lenni.
        Amúgy vidámság van, és nem erőlködünk, sok jó dolog van, ami nem a pénzen múlik! 🙂

        Kedvelés

      • Bocsánat Éva, nem azért írtam, mert sajnáltatni akarom magam, ez csupán ténymegállapítás és észrevétel volt. Ahogy Creusa írta, ez valóban a nagy vidéki átlag, az ismerőseim többsége így él, vagy még így sem, sőt szerintem mi az ügyes gazdálkodásunkkal még jobb színvonalat is tudunk biztosítani, mint sokan mások, akik hasonló bevételből gazdálkodnak. A tanítványaim meg átlagban sokkal-sokkal szegényebbek, nem egy családban nevelnek minimálbérből 2-3 gyereket.

        Egyébként nekem ez így tényleg nem rossz, nem szenvedek attól, hogy nem vehetek drága cuccokat, vagy ilyesmi. 🙂 Én az öt ezer forintos Tescós kabátkámat is ugyanúgy szeretem, és jól érzem magam benne.

        Mellesleg az én hibám, hogy itt tartok, hiszen ha felköltözök Pestre és elmegyek egy multihoz – amit nem akartam, mert vidéken akarok maradni és a tanult szakmámban dolgozni – és/vagy próbálok egy gazdag pasit fogni, – de ehhez nem vagyok elég szép, valamint szerelemből akartam párt választani – vagy kimegyek külföldre mosogatni, takarítani, akkor sokkal jobban is élhetnék. 🙂

        Kedvelés

      • Értem, amit írsz és kissé más vonatkozásként az jut eszembe, hogy milyen hasznos is a bolhapiac. Sok minőségi (ezalatt soha nem a márkát vagy mifenét értem, hanem az anyagot, a kivitelt és a tartósságot) dolog is akadhat, amelyek az idő próbáját már legalább kiállták. Itt tényleg nem az antik cuccokra gondolok. Nekem mondjuk külön öröm, ha használtat vehetek végre, nemcsak bolhapiacon. Jobban esik, pont amiatt, amit írsz, ld. szeméthegyek. Aztán a bolhapiac nagyon izgalmas is.

        Kedvelés

      • Igen, a H&M és a C&A drága, pláne, amilyen minőség jár érte. De nagyobb méretben talán van néhány értelmes darab. Egyébként kisvárosban még a turiból sincs választék.
        Szoktam nézni egy “átöltöztetjük” műsort (tudom, gáz), nekem tetszik az a hozzáállás, amit ott hangoztatnak, hogy tekintsük a jó megjelenést egyfajta befektetésnek (ez eléggé amerikai gondolkodásmód, nem), hogy mit kommunikálunk magunkról, nagyon fontos. Ha már nem tudjuk leküzdeni a lelkiismeret furdalást, és “nem, nem érdemlem meg”, akkor hajtogassuk ezt magunknak:).
        Nekem is az álláskeresés van már soron, és nincs sajnos normális ruhám, amiben egy interjún meg tudnék jelenni. Sajnos ami jól áll, szép, az drága, a meglévő ruháimat kihíztam, vagy egyszerűen elkoptak, elhasználódtak. Szóval jó ez a gondolat, hogy jelenjünk meg szépen, csak a megvalósítás is akadozik (arról nem beszélve, hogy kozmetikus+fodrász, arra is szükség van, na jó, ezek kisvárosokban tényleg olcsóbbak).

        Kedvelés

      • Én azt hiszem, olcsó és rossz. Te is így gondolod a minőséget? És vehetnék ott téli nadrágot 5990-ért, de nem éri meg, a háromszorosáért egy hihetetlenül puha, erős, kényelmes anyagból veszek, ami nem megy szét, és négy évig fogom hordani, nyolcszázszor. És életem álma is megéri nekem, a kézzel varrott FairySteps, és igen, egyszerűen komolyabban vesznek, ha jó cuccban vagyok, és én is jobban érzem magam.

        Kedvelés

      • A minőségnél arra gondoltam, hogy ahhoz képest, hgoy nem túl jó minőség, drága.
        6000-ért nadrág? Az nem számít rossz árnak, én nem láttam ott annyiért olyat, ami tetszene. Nekem komoly problémám, hogy a 15000 Ft-os se jó, műszálas, szétjön stb., bár annyira nem nézegettem, csak az online katalógusukat.
        Gyerekruha van azért néhány jó.

        Kedvelés

    • Vááá, a kocsi. A szülőfalumban, ahol a család máig él, az emberek jelentős része a nyomorból a nyakát nem bírja kidugni, minimlbér körüli összegekből nagycsaládok élnek és a többi. De kocsi az basszus mindenkinek van a szottyadt segge alatt. Az az első, amint elkezd dolgozni az a)polgármesterihivatalban b)öregekotthonában, hogy megy kocsit lízingelni. És aztán az 1500 lelkes metropoliszon belül is ótókázik mindenhova. S mivel nyilván csak egy nagyon alsó kategóriás kocsit tud csak lízingelni, természetszerűleg tönkremegy, még évekkel azelőtt, hogy kifizette volna.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Az én szülőfalumban is van kocsi szinte minden háznál, másképp nem tudnak eljárni munkába, az ugyanis falun belül nincs, a tömegközlekedés pedig siralmas. A nadrág pedig 1500-2000 Ft-os, a pulóver 1000-1500, piacról. A származásáról inkább nem kérdezősködik senki.

        Kedvelés

    • Nagyon röviden, ugyanabban a cipőben járunk, nálunk a vége az értetlenségnek az lett, hogy anyámat kipateroltam az életemből. Szó szerint dresszúra volt heti rendszerességgel arról, hogy minek nekem még egy diploma, pedig én kerestem meg rá az árát. Ment a gúnyolódás, hogy nem fog sikerülni karriert váltani, és ebből még kenyeret sem fogok tudni venni. Pedig elég régóta élek mert megérdemlem életet.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  11. Tőlem az időt és a kényelmet szokták elirigyelni. Merthogy a 8, de mostanában inkább 10 órányi munka mellett hogy fér bele még a zenélés, az önkéntesség, a blogolás, és hogy még főzzek is magamra, és mikor olvasok? Mert nekik semmire sincs idejük. És engem irigyel valami enyhe kis lesajnálással egybekötve, amiért nekem ilyen kis gyerekes hülyeségekre van időm az életemben, míg ők olyan fontosak és elfoglaltak, hogy az ugyanolyan 8-9 órás munkaidejükön kívül semmi nincs az életükben.
    A kényelem meg: Tesco webshop és házhozszállítás. Amióta van, az egyik legnagyobb segítség az életemben, végtelen időket és cipekedéseket spórolt meg nekem, ajánlom figyelmébe gyalog-biciklivel-békávéval közlekedőknek, minimális díjért az előszobámig jön a minden, impulzusvásárlás nullára redukálva. És a múltkor itt volt anyukám, amikor kiszállították a bevásárlást, aztán otthon úgy mesélte ezt, hogyaszongya “tiszta úrinő” vagyok, még cipekednem sem kell. Beszédes 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • en is szeretem. amikor nem volt kocsim es 2 gyerekkel kellett volna bevasarolni jarnom akkor szallitattam hazhoz. es nekem is olcsobb volt, mert csak azt vettem ami tenyleg kellett es sorba lehet allitani az arukat ar szerint, tehat egyszeru kivalasztani melyik a legolcsobb.

        Kedvelés

  12. ó, ez nagyon szép iromány. egyébként egyszer én írtam erről itt, és kb pontosan ugyanezt. tegnap csodálatos példáját láttam a piedesztálra emelt szenvedésnek. ráadásul anyámtól, aki nem különösebben mártíranya, ő elmondja, hogy ő is ember, és tessék takarítani, mások is laknak itt. de azért csak szereti ezt a szerepet, ha épp jól jön. ülök a fodrásznál (fúj, tudom, undorító), de persze csak meló és azután, hogy végighallgattam két órában a nagyanyámat, erre felhív anyám, hogy mikor fogok elszállítani tőle két láda cuccot, ami maradt a költözésből. mert szombat este előtt kellene. mondom, majd szombat délután. erre sértődötten kiakad hogy persze, én erre nem vagyok képes, ő egész nap rakodik meg takarít, én bezzeg a fodrásznál ücsörgök. mondom, tehát, mikor kell elszállítanom, de akkor minek tesz fel kérdést, ahelyett, hogy közölné a feladatot. erre, hogy most. mondom oké, csak akkor ezt mondja, végülis ki a szart érdekel, hogy én is egy felnőtt ember vagyok, és éppen nem érek rá. na, mondja, jó, hogy nem érek rá, mert a fodrásznál ücsörgök, mint valami pasa, és utána még edzeni is akarok, bezzeg. mondom, akkor minek takarít, mikor másnap úgyis lakásavató, hát miért nem ül le inkább és pihen. hát én ne szóljak bele, hogy ő mikor takarít. na, fogom magam, átmegyek szállítani, edzés persze kilőve. mondja, hogy most ő igazán nem akart bunkó lenni, de az milyen rossz, hogy én a fodrásznál henyélek, de időnként sem teszem fel a kérdést, hogy hozzak-e egy kiló kenyeret. hümmögök, nem válaszolok, legyen igaza, magamban hőbörgök. nekem ugyan van egy saját háztartásom egy másik kerületben, továbbá munkám, és a családból egyedül én látogatom a nagyzsüleimet hetente kétszer, vele meg együtt lakik a két tesóm, aki mindkettő nagykorú, de én érdeklődjek, hogy hozzak-e kenyeret, mi sem természetesebb annál. és mindezt azért, mert éppen nem hantáztam, és közöltem, hogy fodrásznál vagyok. ebből nyilván az következik, hogy az egész életem valami kéjhajókázás. ha elkezdek arról panaszkodni, hogy mennyi dolgom van, akkor ez mind nem lett volna, kurva jót társalogtunk volna. mondjuk úgy éreztem, hogy az sokmindent legitimált, hogy a héten háromnegyed ötkor keltem, az tisztes, de máskor általában esti műszakban dolgozom, ami ugyanannyi óra, de lehet hozzá délben kelni, és onnantól egy henye léhűtő vagyok, hiába csinálok meg pont ugyanannyit öt órával később. ezért általában arról szoktam hazudozni, hogy mikor keltem éppen. ja de mindezt úgy, hogy anyám is jár fodrászhoz, megkérdeztem, hogy legközelebb beszóljak-e neki, amiért színházban van, amikor én melózok, csak azért, mert mindkét tevékenység éppen este tízkor esedékes.
    különben, Éva, azért elég meleg ez a mondat:
    “Én ezt a havi öt vagy tíz taxit megérdemlem, megszenvedtem előre.”
    mert nekem kicsit kilóg a lóláb, hogy nem tudjuk kivonni magunkat mégse, ez ugyanarról szól: mintha azzal legitimálnánk, hogy megszenvedtük előre, mert már az is bűn, hogy jelenleg éppen nem szenvedünk. na de és ha valaki nem szenvedte meg sosem, csak van rá pénze? akkor azért az csak mégis bűn, de legalábbis érdemtelen. marha nehéz magunkból is kiirtani ezt, nekem például nem sikerült. és másokkal kapcsolatban nem érzem így, csak magammal.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Éva, azért elég meleg ez a mondat:
      “Én ezt a havi öt vagy tíz taxit megérdemlem, megszenvedtem előre.”

      Igen, ezt én is észrevettem. Mert oké, mindenkinek jár a boldogság, de főleg azoknak, akik megszenvedtek érte. Ők jobban jogosultak rá. Egy kis jó, egy kis rossz, szép szimmetria. Ha csak jó (vagy túlnyomórészt jó) dolgok történnek az életben, akkor az egyensúly felborul, az nem egészséges. Még a Himnuszban is ott van: “Megbűnhődte már e nép / A múltat s jövendőt!”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Pedig ez a havi X taxit megérdemlem, mint mondatkezdés az én kis “környezettudatos” meg biciklis lelkemnek még tetszett is, csak az a vég, az ne lett volna. Mert azt hittem, az lesz belőle, hogy egész hónapban kerülöm még a tömegközlekedést is, tekerek helyette, tehát ennyi energiafelhasználás belefér, megengedhetem. Persze az a másik poszthoz kerülhetne inkább, de mindegy.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. Az elmúlt két napban minden szabadidőmben ezt a két bejegyzést (tegnapelőtti, mai) és a hozzászólásokat olvastam újra és újra. Ez az én egyik legnagyobb gondom, amivel nem tudok mit kezdeni, ez a bűntudat. Meg az érzés, hogy amint örülni, lazulni kezdek azonnal beüt valami, vagy érkezik egy jókora pofon valahonnan. Komolyan, már arra is gondoltam, hogy valami terápiára lenne szükségem (meg egy asszertivitás tréningre). Rengeteget gondolkodom, hogy mi lehet az oka ennek az érzésnek, hogy nem vagyok elég, nekem jó nem jár, ha valami mégis jó, akkor az bizonyára félreértés, vagy utána jön a nagy szívás, általában igyekszem alázkodni, hunyászkodni. És nem és nem tudom magam bűntudat nélkül megajándékozni. Tulajdonképpen még akkor is bűntudatom van, amikor valami abszolút “helyénvaló és konstruktív” tevékenységet folytatok, mert lenne még ezer más helyénvaló és konstruktív tevékenység, amit csinálhatnék. És nem bírom ezt letenni. Fogalmam sincs miért! Ötletek? Hogy kell ezt csinálni? Nagyon mélyről, belülről jön az érzés, meg távolról kintről is (mindig hasonlítgatom magam másokhoz, és persze mindig szarul jövök ki belőle). Valahogy magammal kapcsolatban főként a hiányt érzékelem. És emiatt érzem úgy, hogy megrekedtem, pörgök körbe-körbe egy nagyon káros lelkiállapotban, amiből hiányzik az elismerés, a sikerélmény. Annál is furább, hogy a közvetlen családom (szülők, férj, férj szülei, gyerekek) szerintem elég laza, derűs, nyugis, törődő, ők elismernek én magamat nem. Sosem volt és most sem elvárás a rend, a teljesítmény, mindenki kiveszi a részét mindenből, nincs férfi-női szerepkör elkülönülés, maximalizmus, gyerekkoromból sem rémlik túlzó elvárás vagy nyomás sem a szüleim sem az iskola részéről. Kell-e egyáltalán kutatnom az okot, vagy enélkül kellene leszámolnom vele? Lehet? Bocsánat, ez most afféle nem mondtam el senkinek, elmondom hát az internetnek típusú hsz.
    Nagyon tetszik mindkét bejegyzés egyébként, rengeteg gondolatot indítottak el bennem. De főként ez a bűntudat-dolog foglalkoztat. Nagyon szeretnék végre kiállni a jóllétemért.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • bazz, szívemből szóltál, de nagyon durván. bár rólam itt ezt már tudják. pl, tűrhetően kitakarítok. hátradőlök egy kávéval, hogy tűrhetően kitakarítottam. egy perc múlva jön a hang: hogy képzeled, hogy ez már teljesítmény, bezzeg mások látástól vakulásig, és nem havonta takarítanak ki tűrhetően, és több gyerekkel, és különben is, ahelyett, hogy itt kávézgatok, miért nem inkább ezt vagy azt csinálok, mikor mások minimálbérből, és bla, bla, bla.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Ez a bizonyosság, hogy ha jól érzem magam, tuti jön egy pofon, ezért inkább nem engedem el magam, nagyon ismerős.
      Szerencsére már magam mögött hagytam észrevétlenül, pszichiáter segítségével, egy fél éves terápia keretében, ahová nem emiatt mentem, de erről is sokat beszéltünk. Az autogén tréning, és a szimbólumterápia nagyon jó módszer az ilyen nem kóros, de kellemetlen ügyek leküzdésére, önmagaddal való találkozásra.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • igen ezeken már én is gondolkodtam, csak nem léptem még ezügyben – biztos azért mert nem érdemlem meg 🙂

        Kedvelés

  15. Nos, úgy döntöttem, ma megérdemlem,hogy ne főzzek, hogy délután háromig pizsiben, hogy megnézzem a remekséges dán filmet, és fél óráig fürödjek. A férjem a nap végén a gyerek szükségleteinek szócsöveként próbált kis bűntudatot ébreszzeni, de legyőztem a késztetést. ;D

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Hát alla, hogy ha kicselélik mondjuk a csövet, és ismétlődően fényesítik (ld. Ismétlés), akkor fényes lesz a cső. És világítok, csőcsele…. bonyolult egy kicsit, éldekes észjálásom van, bocsi.

        Kedvelés

      • Jaa, így mál éltem!
        Háát, anyám, télleg fula észjálásod vagyon. 😀 Ez monnyuk nem hátlány.

        Kedvelés

    • reszemrol dan filmet neztem, egesz nap pizsiben, sutottem a lanyokkal muffint es azt kajaltuk nagyreszt, ja es nekik is tv nap volt. meg legoztunk es festettunk, rajzoltunk. es probaltam ekozben nem arra gondolni hogy milyen szaranya vagyok hogy megy a tv orakon at es meg nezzuk is. a ferjem epp egy masik orszagban. a kisebbik lanyom meg lazas. es par honappal ezelott az itthon ules tuti recept volt a depressziohoz, most meg inkabb jol erezzuk magunkat. es ha elbutulunk a tvtol, hat legalabb nem depressziosan.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Íltam neked fészen. Más ötletem nincs, levél nem jött.

        Ezt az egész nap pizsibent én is szoktam csinálni, isteni!

        Kedvelés

      • Üzeneteknél az Egyéb mappában keresd. Nem akarom Évát zavarni.

        De ha nem találod, akkor az áprilisi blogtalis posztnál megadom a profilom, az jelszavas, nem látja akárki.

        Kedvelés

  16. Van egyfajta szegénységtudat sokakban, amitől nem tudnak szabadulni akkor sem, ha igazából már nem szegények. Olyan ez, mint amikor valaki régen kövér volt és lefogy, de még mindig kövérnek érzi magát. “Szegények vagyunk, de jól élünk.”
    Egyszer azt mondtam a nagyapámnak, hogy én meg vagyok elégedve az életemmel. Mert nem vagyok hajlandó azon őrlődni, hogy lehetne még jobb, meg még jobb, meg még több. Erre az volt a válasza, hogy így soha a rohadt életben nem fogok elérni semmit. Hát köszi :D.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  17. “És én is fontos vagyok magamnak végre. Micsoda bűntudatom volt régebben mindig, amikor vettem valamit!”
    Nekem még mindig van, ha nem is bűntudat, de “a nekem nem lehetnek ilyen nagy igényeim” érzés. Évek óta szeretnék például venni egy igazán klassz télikabátot, most rá is találtam, valami álom, olyan szuper, de még mindig úgy érzem, ez (ennyiért) nekem nem jár. Holott tudom, hogy évekig boldogan viselném, de azért ott motoszkál belül, hogy ennyit kiadni egy kabátért nagyon gáz. Ezért inkább hagyom a csudába.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Velem megtörtént az a csoda, mert hagytam megtörténni, hogy teljesen váratlanul kaptam egy év szabadságot az élettől. Pár éve multinál dolgoztam egy nagy projekten, a nemzetközi csapat miatt extra feszített tempóban, haldokoltunk mindannyian a leterheltség miatt, cserébe rengeteget kerestünk. 2 évre szólt a projekt, dübörgött a gépezet, egészen addig a pillanatig, míg az új vezetőség gyakorlatilag pár hét leforgása alatt leállította a verklit, és szélnek eresztette a projektcsapatot. Ott álltam hirtelen egy adag megtakarítással, és a fejemre zuhant hogyantovább-bal? És akkor én úgy döntöttem, hogy nem keresek új munkát, hanem a megtakarítást lebontom 12 hónapra (maradt is egy kicsi), és ahhoz hozzáteszek annyi pénzt szabadúszó alkalmi megbízásokból, hogy nullszaldóra kijöjjünk minden hónapban, és egyáltalán nem nagy lábon, de szorongás nélkül tudjunk élni.
    Sokat számított a döntésnél, hogy akkor már dolgoztam a Hospice Házban önkéntesként, és nagyon gyorsan szembesültem azzal, hogy nem csak időseket kísérünk ott az utolsó heteikben, hanem sokkal fiatalabbakat is. Nem egy 30-40 év közötti beteggel találkoztam, és felnyílt a szemem, hogy nincs rá semmi garancia, értelme meg főleg nincs, hogy majd a nyugodt, békés öregkoromra zsákoljam a pénzt, mert az vagy lesz, vagy nem lesz, mármint öregkor.
    És lőn, azaz a szabadságolásom mellett döntöttem. Az első hetekben szinte csak aludtam, hónapok alváshiányát kellett bepótolnom. Aztán kezdődött a listaírás: az elmaradásaim évekre visszamenőleg, amit tologattam a lakásban, meg hatóságoknál, meg…. meg…. az ezernyi apró, elintézetlen ügy, tudjátok. Egyébként konkrétan 118 tétel volt a listán, a mai napig megvan. Elkezdtem lassan ezeket lelegelni, és közben éreztem, ahogy lazulok, ahogy engednek ki évek stresszgörcsei. Az érzés, hogy végre utolérhetem, és utol is érem magam, és elkezdhetek kilátni a kell-ekből összehordott szemétkupac alól!
    Nem ragozom tovább: életem legjobb éve lett. Rengeteg időm volt magamra mind lelkileg, mind fizikailag, sokat futottam, kirándultam a kutyával, ráérősen olvastam, kertészkedtem, odafigyelősen voltam a lányommal, Hálás vagyok az életnek? a sorsnak? nem tudom, kinek-minek, egyszerűen csak hála van bennem, hogy ez így lehetett, és hogy volt erőm szembemenni az elvárásokkal, meg a néha kimondott, néha kimondatlan véleménnyel, hogy “hát így mégse lehet, nem arról szól ám az élet, hogy így lazítunk!” és ” hogy vagy képes felélni a pénzeteket, nem félsz, hogy mi lesz utána?!?”
    És nem, mert utána az lett, hogy nekem ez az év ennyi testi-lelki erőt és energiát adott, hogy amikor elkezdett kiürülni a kassza, akkor elkezdtem munka után nézelődni, és lett is munka, és van egy belső biztonság is hozzá, hogy valamelyik kompetenciámat elő tudom venni, hogy ne éhezzünk.
    A lányom ezt a folyamatot végignézte, és nem, nem lett tőle lusta, léhűtő kamasz, tanul és sportol rengeteget, fegyelmezett amikor kell, és tud lazítani, amikor annak van itt az ideje. Ennyit arról, hogy felvilágosult csőcselékként mit adtam tovább “szegény” gyerekemnek, aki egyébként most úgy választ gimnáziumot (magától!) hogy olyan irányba tudjon menni, ami előkészíti a későbbi önálló, szabadúszó foglalkozást, mert azt mondja, hogy szabadon akar rendelkezni majd az idejével, nem akar főnököt és napibejárós melót.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Azta, ez nagyszerű!

      Mi volt a környezet reakciója?
      (Bocs a tapintatlanságért, épp tanulok kiállni magamért, es néha ugy érzem magam mint egy egyszemélyes kommandó, csak szelídebb kiadásban, úgyhogy minden info érdekel 😉 )

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem mintha nem lenne fontos kérdés, de igazából kit érdekel? 😉 Akinek nem tetszik, az elmehet jobbra.

        Kedvelés

      • Nem tapintatlanság egyáltalán 🙂
        Egy pár példát írtam fent a környezet reakciójára. Ha most belegondolok, mindegyik reakció az anyagiakat firtatta, azok miatt aggódott, arra helyezte a hangsúlyt (mi lesz, ha elfogy a pénz, és utána nem találok munkát, mi lesz, ha beüt valami nagyobb krach, és nem elég a megtakarítás a rendezésére stb.), de különbséget tudtam tenni a valódi, nekem (nekünk) jót akaró, és az aggódás mellett is őszintén a komfortérzetemért szurkoló reakciók, valamint az aggódásköntösbe burkolt áljóakarók között, akik marhára irigykedtek, hogy van elég lazaság? bátorság? önbizalom? bennem, hogy ezt a döntést hozzam, és leginkább remélték, hogy baromira pofára fogok esni, mert akkor lehet majd álsajnálkozva széttárni a tenyereket, hogy hát igen, azért ezt lehetett látni, hogy így fog végződni, mert vannak ugye az álmok, meg van a realitás, és az élet nem úgy működik, hogy kiszállunk egy-két megállóra vagy átszállunk a másik buszra, hanem a végállomásig ugyanazon a járaton kell dekkolni, még ha egyenesen a szakadéknak tart akkor is (basszuskulcs, ezt most egy mondatba tettem? 🙂 ) Ahogy írtam az előző hsz-ben, nekem akkor elégséges érzelmi municíóim volt a Hospice miatt, és jól tudtam rángatni a vállamat a külvilágra, mert tombolt bennem az élmény, hogy mondjuk egy nappal korábban a szemem előtt halt meg valaki, aki elmesélte, hogy pár hónappal korábban azt hitte, hogy még van 40 éve, és ráér. Engem úgy formált a Hospice önkéntesség, hogy nem lehetek elég hálás érte, mert az ott megélt katarzisoknak volt akkor ereje, hogy felülíródtak bennem korábbi kondicionálások meg hitrendszerek. (ha valakit érdekelne, itt egy jó írás a lehetséges megélésekről
        http://www.popupnews.hu/index.php/magazin/151-utolso-pillanatig-fogom-a-kezed
        Én nem hiszem már azt egy pillanatig sem, hogy marhára ráérek, és nem tolom magam előtt a dolgokat, ami nem azt jelenti, hogy kapkodok, hanem azt, hogy a számomra fontos dolgok esetén a lehető legkevésbé veszem figyelembe a környezetem elvárásait, a szokásjogot, és azt, hogy mit “illene” tennem.

        Kedvelés

      • A durva az, hogy mások is ezt gondoljak mióta nem vagyok az öreg cipő (mindig ott van ha kell, megszokott, kényelmes, nem tom hogy bőrv-e? 😉 ) .

        Kedvelés

      • Nem bőr. Szorít is és izzad benne a láb, na igen. 😀

        Rólam is azt gondolják. El is szoktam hinni időnként.

        Múltkor tanácsoltátok, hogy ha helyzet van, mondjam azt, hogy ez engem öregít. Na kérem, felsültem vele, mert a válasz az volt, hogy őt is. Mőőőő! Ilyenkó mi van???
        Most átááltam a :ne nyomj el engem-re. Esse működ. 😦 Ötletek?

        Mottó: “új cipő jól cipől”

        Kedvelés

      • Az en kedvencem (bár teátrális, es jobban illik úri hölgyek szalonjába) a ‘Ez nincs benne az életemben!’

        Kedvelés

      • Aztán, meg van az is, hogy ‘Másoknak ezért fizetnek’.

        Ui: Új cipő jól cipül jeligére.

        Kedvelés

      • Felveszem a listára. 🙂
        Minden ötlet jól jön, mert eddig egytől se rezdült meg a kis lelkiismerete a delikvensnek, ha már önként baszik a világra. Ezeket a “bedobandó”-kat össze fogom írni és random alkalmazom, hátha…

        “Ha egy férfi aszongya, megcsinálja,akkor biztosan meg is csinálja, felesleges hathavonta emlékeztetni rá.”

        Kedvelés

      • Aztán. Szoktam meg mondani, hogy nem vagyok óvónő. (Mármint hogy tanitgassak hasonlóan alapvető dolgokat, mint kaki után s**g kitörlés)

        Kedvelés

      • 😀 😀 Ez jó!

        A pincéres sztorid is! Bedobom alkalomadtán én is. Köszi!

        Kedvelés

      • Aztán meg van az is, hogy: Ha gyereket akarnék, szülnék egyet.
        De ezt nem mind érti.

        Hajj, Hajnalka, van még sajnos a tarsolyban, párszor végigmentem már a listán.
        Néha nem hiszek semmiben, csak a felnégyelés, fejkitűzés elrettentő erejében. Maximum a kóbor kutyák nyalogatják majd a kerítést. Meg a farkasok.

        Kedvelés

      • “Néha nem hiszek semmiben, csak a felnégyelés, fejkitűzés elrettentő erejében.” Így, így. Szomorú ez. De mellette meg tök vicces. 😀
        Asszem, nagyon idétlen valaki vagyok.

        Most írta nekem éppen a nagytudású M.Á., hogy a napi átlag 17,5 hsz-emből 2-3 igen mulattató. El vagyok keseredve. Minnyá lúgot iszok.

        Kedvelés

      • Ahan. Nem is annyira rossz, ha belegondolok. Neki meg 10000000/0 az aránya. Akkor én vagyok a jobb. Bibíííí 😛

        Kedvelés

      • Egyébként ma pont így vagyok.
        Nem hiszek.
        Ilyenkor kosok állkapcsát teszem a fejemre (egyet előre, egyet hatra, hogy hátulról is ijesztő legyek), állatbőrben és buzogannyal járok, szűz fiúk vérét iszom 😉

        Kedvelés

      • Honnan szedtél annyi kosállkapcsot, és mekkora az az állatbőr és nem fázol-e benne és mért pont szűz fiúk, te nagyon lökött nő 😀 😀

        (elsőre azt olvastam, hogy szűk fiúk)

        Kedvelés

      • Családi hagyaték, mar nagyanyám is femkó volt, es birkákat is tartott egyidejűleg.
        Egy kisebb kecske bőre eleg, mert egyötven vagyok, ezért is kell a másik állkapocs, különben komolytalan lennek hátulról, maximum busonak hinnének, semmiképp barbár, ferfizabalo amazonnak.
        Hat aze’ szűz, mert az olyan elrettentő. Es megtévesztő is, a nem szüzek gyanútlanok maradnak 😀

        Kedvelés

      • Meg, meg, csak bőlnyúzáson szelepeltem. Az en bőlömet nyúzták, en meg jól viselkedtem, nem sziszegtem, meg ilyenek. Most ebet sétáltatok, aztán bolt töltök.
        Leakcio nemsokála!

        Kedvelés

      • Leakció nemsokála,
        Boljúszal a homlokála!

        Engem is megnyúzhatna valaki mál. 🙂

        Kedvelés

      • Ó, micsoda távlatok! Még ez is opció? Akkoool…legyen monnyuk balla tekeledő.

        Amúgy aszonta, hogy itten mi “előszakos, fligid nőji tálsaság” vagyunk. Ezt abból szűlte le, hogy én milyen “lúdtalpas, lábszagú humuszkákat” ílok itten. 😀 Hát nem édi?

        Kedvelés

      • 😀 Azonnal jelöjjé fészen, mel látnom kell tégedet teljes 150 centis önvalódban! Vagy ha nem, legalább egy képet küggyéla olcádlól mélben, mert szeletnék képet kötni most mál a “hanghoz”.

        Kedvelés

      • Hat pelsze hogy balla kell tekeledjen 😉

        Az nagyon lómai, ha nem éltem a ‘humuszkák’at? A helzet az, hogy a szőlöslábú balbál feministát legyantázták, csak ugy ünnepileg, es az adlenalin kiütötte pál agytekelvényem, de a kommunikációst mindenképp!

        Jelige: Lendes Kosszalv balla tekeledjen

        Kedvelés

      • A humuszka, az a humol, te balga.

        Én meg olyan szőlös vagyok mál mindenütt, hogy csipeltetnem kell lassan a hónajjkutyáimat.

        Jelige: Feministák, csülökle a falloklaták ellen!

        Kedvelés

      • Én ebéd után (mikor felugrott valaki az asztaltól otthagyva csapot papot) volt, hogy elkurjantottam magam:-PINCÉÉÉR! Erre ugye meglepetten megfordult a delikvens, mi bajom van nekem. Akkor ártatlan képpel közöltem: – Látod, nem jön senki leszedni az asztalt, akkor te hová mész?

        Kedvelés

  19. Ha jól emlékszem a legendára (talán Malcolm Gladwellnél olvastam), a LOreal szlogen inspirációja az volt, hogy a LOreal marketingesére megjegyzést tett az anyósa, miszerint: “rendes nők nem festik a hajukat”.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. engem asszem, érdekelne a válasz arra, amit a néhánnyal feljebbi kommentem végére írtam, csak elsikkadt, ezt:

    különben, Éva, azért elég meleg ez a mondat:
    “Én ezt a havi öt vagy tíz taxit megérdemlem, megszenvedtem előre.”
    mert nekem kicsit kilóg a lóláb, hogy nem tudjuk kivonni magunkat mégse, ez ugyanarról szól: mintha azzal legitimálnánk, hogy megszenvedtük előre, mert már az is bűn, hogy jelenleg éppen nem szenvedünk. na de és ha valaki nem szenvedte meg sosem, csak van rá pénze? akkor azért az csak mégis bűn, de legalábbis érdemtelen. marha nehéz magunkból is kiirtani ezt, nekem például nem sikerült. és másokkal kapcsolatban nem érzem így, csak magammal.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • akkor ne Éva válaszoljon, hanem valaki, aki akar (elfogadom, ha senki sem akar 🙂 ) csak egyszerűen tényleg érdekel, egyszerűen azért, mert nagyon érdekes, ahogy tulajdonképpen szép csendben cáfolja az egész bejegyzést. és félreértés ne essék, nem azért mondom, mert most hú de rajta akarok kapni bárkit is! hanem azért, mert azt mutatja, hogy sokan az eszünkkel már tudjuk, hogy ez a bejegyzés tök igaz, de közben mégis annyira mélységesen belénk van épülve, hogy a jót szenvedéssel lehet kiérdemelni, hogy mégsem tudjuk kivonni magunkat ezalól. és csak ezért feszegetem a kérdést, mert nagyon érdekes, és nem akarok erőltetni semmit.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  21. (Nekem a megérdemlem témakörről még eszembe jutott anyukám, aki nem egy úri cácá, de amikor tinik, kamaszok voltunk, simán elment pár hétre telelni a barátnőivel februárban. Volt olyan év, amikor kitalálták apámmal, hogy menjek velük én is, így közös megegyezéssel beteget jelentettünk a suliban. Amíg a többiek tanultak, én anyámmal, meg a barátnőivel szaunáztam, jókat ettem, pihentem.)

    Ami a jelent illeti: egy ideje egyedülálló vagyok, és két kérdéskört kapok a megérdemlem témakörrel kapcsolatban. Az egyikben azt feltételezik, hogy egyedülálló nőként nagyon nehéz lehet nekem (Nem rossz egyedül a lakásban? Hogyan oldod meg a problémákat? Anyagilag bírod? Gondolom, nem jut mindenre…?), És éppen ezért vicces a második kérdéskör, amit akar kapok, amikor látják, hogy megoldom: “Neked könnyű, csak magaddal kell foglalkozni.” “Na, majd ha gyereked lesz, nem így lesz.” Ehhez jön még az, hogyha éppen rossz passzban vagyok, akkor kapom a kritikát, hogy nekem tök egyszerű az életem, mi bajom van. (Egyenlő: nincs jogom hozzá.) A legérdekesebb, hogy a két kérdéskört sokszor ugyanazok az emberek teszik fel pár nap különbséggel, és nekem – többnyire – nincs kedvem válaszolni.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. auh, hogy én is mennyiszer megkapom ezeket…

    – miért írsz a magas IQ-dról, ne dicsekedj (azért írok, mert a magas IQ az életem egyik ténye, méghozzá olyan, ami eléggé meghatározza az életemet… csomó minden nem érhető velem és az életemmel kapcsolatban, hogyha nem írok erről)
    – miért írsz a sikereidről, ne dicsekedj (azért írok róla, hogy ezzel is ellene menjek annak az elterjedt sztereotípiának, hogy az Asperger-szindrómás gyerekből sosem lesz önálló, dolgozó, sikeres felnőtt)
    – nem lehetsz autista/aspergeres, mert túl sikeres vagy (ezt többnyire olyanok mondják, akik maguk is érintettek, és frusztráltak, hogy én többre vittem — azt mondjuk senki sem nézi, hogy a siker mögött adott esetben őrületes munka áll)
    – nem lehetsz autista/aspergeres, mert férjnél vagy (ez meg egy elterjedt sztereotípia)

    a dicsekvéskártyát rendszerint az olyan aspergeres gyereket nevelő neurotipikus szülők szokták kijátszani, akik azzal jönnk hozzám beszélgetni, hogy “hát, jó, oké, felnőtt ember, de hát mégiscsak autista, nincs egy szinten velem”. aztán amikor kiderül, hogy az előítéletei tévesek voltak, jön a benyiszulás.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Ahányszor könyvet veszek, lelkiismeret-furdalásom van, mert arra gondolok, hogy én egy kétezeröt-háromezer forintos könyv árából beiratkozhattam volna könyvtárba, ahol egy könyv áráért több tízezer állhatna a rendelkezésemre – pedig a saját könyv jó dolog, az enyém, nem kell előjegyezni és megvárni, míg tízen végeznek vele előttem (bár így könnyen kikerülhető, hogy olyat vegyek meg, ami aztán később nem bizonyul méltónak a belé vetett bizalomra); számomra nagyon különleges dolog könyvet venni. Szeretném, ha úgy érezném, hogy megérdemlem azt a havonta pár könyvet, amit akkor vennék, ha több fizetésem volna, még akkor is, ha utólag kiderül, hogy csalódtam benne, és nem “kib.sztam a pénzt feleslegesen.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. En akkor ereztem rosszul magam mikora harmincas eveim elejen eljott az az ido hogy nem kinaiban vasaroltam vegre es neha jo alaposan mellefogtam (rozsaszin lenvaszon bluz? sotetbarna hajhoz???). Pedig nem kevesebbert vettem (olcsobb helyen) mint amit megengedhettem volna magamnak es a sajat penzembol.
    Aztan azota rajottem, hogy egy adott 5-10% mindig mellefogas lesz, de ez normalis, senki sem hibatlan es egyebkent meg annak a jele hogy valtozok, fejlodon (i’m not stuck in a fashion rut). Ami olyan azt tovabbajandekozom (megkerdezem az illetot hogy kell-e neki), ami meg igy is megmarad az megy a voroskeresztbe es kesz. Mert megerdemlem.

    Egyebkent meg nagyjabol ugy gondolom mint aritareal, a markas es/vagy egyedi tervezesu ruhak nem az en valosagom. A cipo legyen kenyelmes es vizallo, a melltarto jo meret, es a telikabat meleg a tobbi meg legyen pamut es tiszta, oszt annyi. Ha szembejon az utcan, hat majd tulelem.
    Sokszor kiszamoltam, nem egyszer elofordul, hogy – ha aznap nem hordok melltartot, pl mert tel van es triko+bluz+kotott pulcsi alatt ugyse latszik – akkor a cipom tobbe van mint az osszes tobbi cucc egyben 🙂

    es igen, en is buszke vagyok arra hogy _feleannyibol_ megoldok egy csomo mindent mint a kollegaim!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) Dagály bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .