kíméletlen férfiegó

Közzétéve Szerző:

Hirlando vendégposztjának utolsó bekezdésében, tágas és kifejtett kontextusban szerepelt: kíméletlen férfiegó. Sokan tiltakoztak, felháborodtak ám ezen, és nemcsak agresszív és szánalmas trollok ám, akik kétfős közösségükben érdemlik meg egymást a facebookon — az oldal közben megszűnt –, hanem árnyalt és jó szándékú férfiak is.

Miért bántjuk őket mindig?

Nem akarok még jobban feszülni, de meglep, milyen könnyen váltogatjátok a két szerepet: a gőgös mindentudót meg a megtiport önérzetű áldozatot. E kérdés — miért bántunk titeket mindig? — feltevésének joga nektek akkor jár, ha a bejegyzésben említett helyzeteket felismeritek, és következetesen kiálltok a nők lenyomása ellen, az embertársatokért. Ehelyett ti érzitek magatokat lenyomva, amikor mi szólunk, hogy hahó, ez a pöffeszkedés nem oké.

Mellébeszélés, valamint olvasói rutintalanság azt gondolni, hogy minden férfiról állítja a szöveg, avagy állítom én, hogy kíméletlen férfiegója van neki. Ilyeneket írnak nekem:

…én csak csodálkozom, hogy mennyire feminista szemszögből van nézve ez az egész. Mennyire nem látszik a sok mindennapi zsörtölődés, baszogatás, az élet normális rendjének folyásának permanens szabotálása, stb. csak az látszik, ami látványos: aki felemeli a hangját, aki ad egy lájtos pofont.

Azt mondják, általánosítok, egyetemlegesen vádolok, egész nemüket megsértem, gyűlöletet szítok, amikor a tipikus mechanizmusokat, dinamikákat leírom. Szerintük a rendes emberekről kellene beszélnünk, avagy a kivételekről. Békét kötni, kezünket nyújtani, hogy jobb legyen ez a világ!

Szerintem meg folyton a kivételekről beszéltünk eddig, óvtuk a férfiképet — most beszéljünk végre a jelenségről.

Az olvasói rutintalanságon nem tudunk segíteni: aki meg akar bántódni, az meg fog, aki gyanakodva keresgél, az megdöbbentő mondatokat talál majd, akiben nincs a megértés szándéka, az dühös lesz, aki önigazolni jön, az gazdag rakománnyal távozhat, mert én sokszor fogalmazok élesen, hogy láttassam a problémát, amellett önszaggató is vagyok, nem tagadom a traumáimat, rossz döntéseinket, és magunkról is leszedem a keresztvizet. Aki sértetten olvas, az úgy marad. A mellébeszéléssel inkább van dolgunk.

A kivétel, a rendes férfi, aki szerelemért szerelmet ad, az ugye a normális volna, a minimum, ezt ne feledjük. Neutrális, nincsen neki előjele, semmi különös ismertetőjegye. Tulajdonképpen elég tragikus ez a világ, hogy tapsikolnunk kell, ha találkozunk eggyel, nem? Dicsérjem meg őket néha, ezt kérte tőlem egy férfiolvasóm. De ugyan, mire tartom én magam, ha azt dicsérem áhítatosan, aki pontosan azt nyújtja, amit én: szembenézést, ragaszkodást, elköteleződést, erőfeszítést?

Dicsérem, dicsértem így is sokat. Ami ritka, az értékes.

Nos, a kíméletlen férfiegó mint külön kollektív minőség igenis létezik, vígan és reflektálatlanul, és ha megpiszkáljuk, mert rossz nekünk, sértetten visszakérdez.

Az miért van, hogy beszélgetek vele (a továbiakban: K. Fe.), és a jóindulatát úgy fejezi ki, hogy rögtön meg akarja mondani, mit csináljak? És ha nem, akkor csak mondja, mondja a magáét, egyáltalán nem figyel rám. Tetszeni akar? Lehengerelni? Vagy pont utál?

És az miért van, hogy bárgyún szerelmes vagyok, de a testére megjegyzéseket nem teszek, szexualitását nem firtatom — mindezt lazán, automatikusan ő csinálja velem, akinek pedig, azt mondja, mint nő eszébe sem jutok. Hogy van ez?

Nem, természetesen nem minden férfi elnyomó par excellence, de bármelyik férfi lehet elnyomó, vagyis könnyedén élhet a nemének köszönhetően felé tálcán nyújtott, kényelmes magyarázatokkal és mentségekkel, a nők rovására. Erről beszélünk, amikor azt mondjuk: nem az egyénben keressük itt az okokat, hanem a rendszerben. És meg is találjuk, ami sajnos azt is jelenti, hogy nem elég a jóindulat, az egyéni döntés, mert az automatizmusok erősebbek, hanem módszeresen le kell bontani a rendszert, magunkban belül és a világban is.

Sokszor nem akarom lebontani. Én is szeretnék hinni még. Ó, ti jók vagytok velünk. Máskor meg nem annyira. Dicsértek és közeledtek, elvártok és jóváhagytok, oktattok és korholtok, vigasztaltok és segítetek, felemeltek és megbüntettek — egy közös mindebben: a kontroll. Hogy — lásd a fenti kommentrészletet — nálatok van a megítélés, a normák megszabásának joga, és mi csak szabotálással tudunk tiltakozni. Ti valóban jóindulatnak érzékelitek, amit adtok, és tényleg nem értitek, mi bajunk már megint, mert ti ezt a kontrollfosztott létezést, amivel nekünk be kell érnünk egész életünkben, nem is ismeritek. Kiveszitek a kezünkből a kormányt, a csőkulcsot, a cégvezetést, és csóváljátok a fejeteket, hogy nem értünk hozzá, majd pedig várjátok a hálát.

Ó, bennem régebben csak kicsit motoszkált, hogy itt valami nem stimmel. Én a blogom előtt nem tudtam mindezt. Nem tudtam, hogy ti mindent visszavezettek arra, hogy nekünk jutott-e férfi (hogy mást ne írjak) vagy nem. Ha “jut”, akkor lehet csak igazunk, ha nem, akkor bizonyára frusztrációból beszélünk. Mert az nem lehet, hogy végül, legbelül ne az mozgasson és döntsön el mindent, hogy legyen egy férfi. Egy kicsit bármilyen férfi, de mégis férfi. De csak egy. És onnantól igazunk lehet. Akkor majd nem beszélünk hülyeségeket. Édes jó istenem.

Nem tudtam azt sem, hogy ti lázasan olvassátok majd, ha én szexről írok, és néhányan közületek, meglepően sokan egyébként “hát te vetetted fel” alapon elkezdtek szintén a szexualitásról írni. Az enyémről. Kielemezve, boncolgatva, megítélve és még nyáladzva is.

Beszéljetek végre magatokról. Én is azt teszem. Legyetek nyíltak és sérülékenyek ti is. Ez így nagyon kényelmes. Vállaljátok ti is a kockázatot.

Döbbenet, amit tőletek kapunk, és nem, ami jót kapunk, az nem a mérleg másik serpenyője. Az volna az adekvát, ha már az ember párkapcsolatba kezd. Semmi másért nem érdemes. A jó nem a másik serpenyőben van, az maga a mérleg. És csak azért fogadjuk el, hogy nem tartotok bennünket értékesnek, legfeljebb javadalomnak, mert minket is úgy neveltek, nem csak titeket, mi is kiirthatatlanul tudjuk, hogy mi önmagunkban, másokhoz nem viszonyítva nem vagyunk értékesek.

Ha szépek vagyunk, természetesen szerintetek, az megtévesztő, az olyan, mintha nekünk diadal lenne, hogy ti meg akartok dugni, pedig ez csak nektek jó, ez a ti vágyatok és késztetésetek, és nem nagyon nézitek, a másik mit érez, legfeljebb azt, mire hajlandó. A kívánkozás oldalvizein mindenféle rajongás, szolgálat, hatalomféle is úszkál. De ez nem a mi hatalmunk, ez a ti hatalmatokhoz való hozzáférés esélye szexért cserébe, és bármikor visszavonjátok, sőt, a tízszeresét fordítjátok ellenünk. A szép lányoknak nehéz életük van, mondta mindig anyám, és rajtakapom magam, ahogy világszép lányomat aggodalmasan figyelem: jaj, csak ne legyél ennyire szép, nem kell, jobban jársz.

A többiek meg, a nem szépek, ők funkcionáljanak és lehetőleg ne panaszkodjanak sokat. Hogy mire van valójában szüksége a szépnek és a nem szépnek, mit érez, mire vágyik, az senkit nem érdekel. Ő se tudja talán. Csak a fogaskerekek mozduljanak, ahogy eddig.

Egész életetekben azt hiszitek, nekünk az kell, hogy igent mondjatok ránk, hogy kelljünk nektek. Hogy minden ezért történik. Hogy a f*** a legfőbb jó. Pedig nekünk nem úgy általában kell az igenetek — az legtöbbször csak annyi, hogy ránk vagytok szorulva, hogy tőlünk várjátok a megváltást. Nekünk viszont nem az igen, hanem a méltóság kell. A méltó igenje annak, aki nekünk is kell, igazán. És annak még a méltó nemje is inkább kell nekünk, mint a méltatlan igenje (bár ebben sokszor nem értünk egyet: rátok nézve persze nem méltatlan az, ami ránk nézve igen, és elég döbbenten szoktatok nézni és furcsákat beszéltek rólunk, ha mi is hagynánk a romantikát meg a hosszú távra tervezést, mert annyira éget a vágy). Hát még a dühös bosszútok, amikor az ismerkedés vagy a kapcsolat nem úgy megy, ahogy nektek tetszik: a méltatlan nemetek!

Harmincöt-negyven évesen egyszer csak rájövünk, hogy nem jó ez az egész, de nem úgy nem jó, hogy mindenki boldogtalan, hanem úgy, hogy a mi életerőnk rovására jó nektek. Hát engem ez az ember szeret, hát nem? Akkor érteni fogja, ő is jót akar. Próbáljuk mondani, hogy ez így nem jó, legyen másképp, és hiába mondjuk, csak orrunkra koppintás, némaság, gúny, hibáztatás, elkívánkozás a válasz. Nem lehet erről beszélni. El kell játszani, hogy jó így, mert akkor béke van.

Nem tudjuk többé eljátszani. Nem áll módunkban.

Nem hisztek nekünk. Kitaláljátok inkább, hogy irracionális meg hiszti meg nem is tudjuk, mit akarunk, meg nem lehet rajtunk kiigazodni meg telebeszélték a fejünket mindenféle barátnők meg blogok. Azt akarjátok mondani, hogy nem tudjuk eldönteni, mi a jó nekünk. Az nem lehet, hogy ez így nem jó nekünk. Hiszen nektek megfelel így. Vagy pont nem: nektek sem jó így, mert ti kedves, csendes, házias és szexuálisan elérhető nőt akartok, nyugalmat és elégedettséget (“az élet normális rendje”), ettől mi megfosztunk titeket, és még mi merünk panaszkodni?

Ilyenek ezek a nők, mondjátok. Ilyenek ezek a feministák. Mi itt tartunk, és nem csináljuk tovább. Nem sírunk, hogy nem kellünk, nem sírunk, hogy hol vannak a férfiak. Megteremtjük a magunk világát, ha már veletek nem ment. És akkor vannak még, akik egyelőre bírják. De épp ez az, hogy ők sem bírják.

Majd ti megmondjátok, mi a jó nekünk. Pontosabban, hogy hol a helyünk. Ha azt, amelyet Isten teremtett rendjének is neveztek önhitten, mi boldogan, önazonosan foglaljuk el, akkor jó lesz nekünk.

Nem tudjuk önazonosan elfoglalni. Tudjuk, hogy az csak nektek jó. Mi is azt hittük, az az önazonosság. De nem megy. És ha nem titkoljuk tovább, hogy nem megy, akkor dől ránk az ítélet, hogy kudarcos, alkalmatlan, rosszul választó, sérelmeiken lovagoló nők vagyunk.

Ó, nem vagyunk mi sérültek, vagyis hát hogy van ez, hogy ennyi mindenki sérült? A rendszer tükröződése ez mibennünk, logikus válasz a préselésre. Arra, ahogy jutalmaztok, terelgettek, nyomtok, korholtok, zsaroltok. Színültig vagytok a definiálatlan, homályos nőgyűlölettel, valahogy végül mindig rosszat vártok a nőktől, miközben elemien szükséges nektek, amit tőlük kaptok. És nők, sokszor anyánk, anyósunk, szomszédasszonyunk is tele tud lenni a nőgyűlölettel színültig, a ti érdeketekben, a ti kényelmetek kerítőjeként, ellenünk.

A legtöbb, amit kaphatunk, a leereszkedő jóindulat, tanácsok, kiigazítás, gyengéink kiismerése. Csak el ne kelljen ismerni, hogy mi tudjuk, pontosan tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Már jártunk a legmélyén, már tudjuk. És pont azok tudják a legjobban, hogy mi a jó nekik, akiknek ti a legkevésbé hisztek. Beszéltek itt nemek harcáról meg túlemancipálódott nőkről, meg hogy le akarunk győzni titeket. Csak oda ne kelljen figyelni, el ne kelljen hinni, amit mondunk. Mert nélkülözhetetlenek lehetünk a ti szemetekben, vagyunk is többnyire, de önértékünknél fogva jók, igazán jók sosem.

282 thoughts on “kíméletlen férfiegó”

  1. “Pedig nekünk nem úgy általában kell az igenetek — az legtöbbször csak annyi, hogy ránk vagytok szorulva, hogy tőlünk várjátok a megváltást. Nekünk viszont nem az igen, hanem a méltóság kell.”

    Ez így önmagában is elég 🙂

    “Csak el ne kelljen ismerni, hogy mi tudjuk, pontosan tudjuk, hogy mi a jó nekünk. Már jártunk a legmélyén, már tudjuk. És pont azok tudják a legjobban, hogy mi a jó nekik, akiknek ti a legkevésbé hisztek.”

    Ezt nem tudom … számtalanszor, többször látom azt, hogy habár járt már a legmélyén, még mindiig azt várja, hogy megmondják neki, megmondja neki a férfi, mi a jó neki. Akkor hogy is, miért is van ez?!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Akkor valószínűleg ezért éreztem azt, hogy úristen, ez egy A Megfogalmazás. Mármint valahogy úgy, mint mondjuk ahogy az I have a dream-szöveg a faji szempontú egyenlőségé. Nagyon látszik.

        Kedvelés

      • Nagyon jó,minden szóról szóra igaz!!Ha valaki ismeri a kabalisztikus vallásban a nö szerepét,helyét,talán nem itt tartanánk most is ami a megbecsülést illeti és mindent amit leirtál a szivemböl szóltál!!Köszönöm és minél több ilyen gondolkodásut adjon a Jó Isten.

        Kedvelés

      • Nagyon-nagyon érződik ez. Annyira gördülékeny és kristálytiszta, és akkora ereje van. Tudom ez utóbbit sokan leírták, de annyira igaz, hogy én sem bírtam kihagyni. Le lettem nyűgözve na, ismét! 🙂

        Kedvelés

      • Én ezt kinyomtatnám és plakátolnám országszerte, ezt kellene kimolinózni mondjuk a Nyugatinál!!!!

        Kedvelés

      • Kívülről is különleges. Elhamarkodottabbat mondok, nagyon kérlek, ne vedd dicséretbe burkolt kritikának, új minőség. pontos, egyenes, teljesen modorosságmentes, és tisztán “nőből” szól, lebontva az értelmiségi, a tantónéni, a liberális özvegy… gratulálok.

        Kedvelés

  5. ez nagyon jó lett – van vajon legalább egy férfi, aki legalább egy részét megérti, felfogja, belátja, és valamit változtatni képes önmagában és a hétköznapi gyakorlataiban?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • mi együtt olvassuk a blogot a párommal, megbeszéljük, fejlődünk általa. De kérdésed ettől függetlenül bennem is felmerült, mert oké, mi olvassuk, értjük, tanulunk belőle, de hogy jut el oda, ahol életmentő lehetne?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én volt, hogy a vőlegényem orra alá dugtam egy-egy bejegyzést, mert én nem tudnám ilyen jól megfogalmazni, hogy mi a gondom. Mindig is nehezen fejeztem ki az érzéseimet. Ő elolvasta, megértette, változtatott a viselkedésén és azóta se merült fel újra a probléma.
      Nem is értem, hogy miért jönnek azzal, hogy a blog szétveri a kapcsolatokat (persze értem én, hogy miért, de…). Normális hozzáállással a férfi olvasók részéről pont, hogy közelebb hozhatná a párokat.
      Engem az döbbent le a legjobban ezekben a gőgös reakciókban, hogy vajon mennyire szeretik a másikat, ha ennyire nem izgatja őket, hogy a párjuk szenved mellettük.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Pedig a vőlegényed hozzáállása lenne az alap.
        “Nem is értem, hogy miért jönnek azzal, hogy a blog szétveri a kapcsolatokat ”
        Az a kapcsolat sínyli csak meg, ahol kőkemény ragaszkodás megy az előjogokhoz és az ezek által biztosított kényelemhez. Ott viszont már nincs szeretet nyomokban sem az tuti…

        Kedvelés

      • “Normális hozzáállással a férfi olvasók részéről pont, hogy közelebb hozhatná a párokat.”
        igen, pontosan ezt gondolom én is. és folyamatosan reménykedem abban, hogy egyre több ilyen férfi mer előbújni. meg azt is gondolom, hogy nagy bátorság és sok lelkierő kell hozzá, komolyan mondom nem ironizálok.

        és nyilván nekik sem könnyű, egyszer csak szembesülni azzal, hogy minden amire nevelték őket és aminek megtanultak jól megfelelni az felborul a tetejére. paradox módon azt gondolom, hogy a nőknek sokkal könnyebb látni a strukturális szart, mert nekünk jobban láthatóan fáj. pontosan tudom, hogy milyen sok férfi szenved ezekben a keretekben. csak ezek a hülye trollszerű egóbajonok, meg a rendszer nekik sem enged levegőt. és gyakorlatuk sincs, hogy hogy kéne nekiállni, nincsenek minták. ha szerencséjük van akkor kifognak egy olyan nőt, aki még időben, a kapcsolat elején az orruk alá tol ilyen újszerű elképzeléseket és akkor van esélyük együtt felépíteni valami mást.
        ((amúgy mi is ezt csináltuk a férjemmel /hogy utálom ezt a szót, de én meg pl. ezzel szoktam trükközni/, ami szerintem sokkal inkább az ő szerencséje mint az enyém, mert ha nem változik én mentem volna tovább, ő meg fejlődhetett volna alkoholista, riadt, lelkű despotává mint a hím felmenői. így viszont egészen jól megvagyunk még mindig. és sok mindent el lehet mondani róla, de azt nem, hogy egy gyenge papucs lenne.))

        és nagyon egyetértek Évával ebben:
        “E kérdés — miért bántunk titeket mindig? — feltevésének joga nektek akkor jár, ha a bejegyzésben említett helyzeteket felismeritek, és következetesen kiálltok a nők lenyomása ellen, az embertársatokért.”
        ha mi nők eljutunk oda, hogy ez minimál követelmény lesz ahhoz, hogy szóba álljunk velük, akkor onnantól igen gyors lesz a változás. ez lehetne a beugró feltétel. amúgy meg ha ezt sikerül meglépniük, akkor rögtön világos lesz, hogy egyébként meg nem őket bántjuk és amúgy meg nagyon jó buli együtt lenni egyenrangúan.

        Kedvelés

    • Ezen gondolkodom én is. Meg azon, hogy vajon abban, hogy én ezt most úgy értem, ahogy, mekkora szerepe van a blogon eddig eltöltött sok-sok hónapnak, a korábbi bejegyzéseknek, a ti hozzászólásaitoknak, az enyéimnek, vagy a korábbi köröknek, ahol ilyesmiről szó volt, lehetett. És ha nagy, akkor hogy érteném nélkülük, és hogy érti más hasonlók nélkül. És a megfelelő hozzáállás nélkül, főleg. Baromi jó írás, és annyira remélem, hogy egyszer azok is megértik, akiknek a leginkább kellene. (Most legszívesebben odadugnám életem egyik legfontosabb férfi főszereplőjének orra alá, például, csak úgy tesztként, de még nem vagyok elég bátor, és még nem hiszem el róla, hogy felfogná. Alig pár órája röhögött ki megint végső érvként, ahogy szokott. Ááá. A férfiegó.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “hogy érti más hasonlók nélkül” — ez tök fontos. Annyira itthon vagyok már veletek meg a szövegeimben, abban, ahol tartok, hogy nem vagyok türelmes, és nekirontok a kezdő értetleneknek. De tényleg annyiszor elmondtuk. Olyan világos,csak olvasni kéne, figyelni, hazugságérzékelőt bekapcsolni. A folyamat része az is, hogy most már nem gondoljuk, hogy jaj, csak nehogy férfigyűlölőnek tartsanak… Tartsanak csak, ha ott tartanak. Itt, félelem nélkül sokkal jobb.

        Nos, ezzel a bejegyzéssel kínlódtam sokat, kételyeim voltak, miután megírtam. Hogy indulatos, hogy egy emberre ki van hegyezve, aki nem is olvassa, és hogy sirám. Pedig ömlött belőlem a sok aforizmaszerű mondat, tényleg ritka. Úgyhogy öt napig pihent megjelenés előtt.

        Kedvelés

      • Nem a szöveg hibája, hogy nekünk adott már valami kontextusféle, amiben olvassuk és értjük, míg mások anélkül esetleg másképp értik ennek híján, vagy kevesebbel a háttérben. Csak a jelenség érdekes, valódi a kérdés, hogy vajon mennyire mehet át más annak, akinek ez nincs, vagy másképp van, ezt pedig talán sosem tudom meg. A szöveg mindettől függetlenül, önmagában erős és mindent elmond, amit el kell mondania, csak nekünk van ez a plusz, de neked nem kell magyaráznom, meg a többieknek sem, hogy mire gondolok, azt hiszem. Különben sem megy most. 🙂 És annak tartanak, aminek akarnak, lásd a jelzőket, amiket az imént soroltam magamról. 🙂 Ez akkor is érdekes, a szöveget meg akkor is köszönöm. Egyszer majd biztosan elég bátor leszek.

        Kedvelés

      • Még nem vagy elég bátor…. mitől félsz? És amikor kiröhög, az milyen érzés neked? Olyankor kik vagytok ti egymásnak?

        Kedvelés

      • Hmm nem tudom, jó, hogy visszakérdezel, így sül ki, hogy ha nem vagyok elég bátor, akkor félek. Félek? Nem tudom, tényleg, azt hiszem, csak nem akarok konfrontálódni, mert nem látom értelmét, és mert fel tudnék robbanni, amikor fölényesen kiröhögi az igazamat, az igazságomat. Ő él a kis világában, ami egyre távolabb van a valóságtól, és azt gondolja, az évei száma alapján mindent jobban tud. Az apámról van szó egyébként. Igen, lehet, hogy félek is. Félek lerombolni azt a maradék ingatag kis valamit, ami a kapcsolatunkból van még.
        Azt érzem, hogy egyre távolabb vagyunk egymástól, az egymást megértés lehetőségétől. Mindegy már szinte. A szemében én végérvényesen egy elcseszett városi liberális feminista picsa lettem. (Bocs.) Szemben a muskátlis balkont és a göndören kacagó gyerekeket szívvel-lélekkel gondozó, a családot eltartó férjét szeretettel és meleg vacsorával hazaváró takaros kis feleséggel, aki nem lettem, nem leszek, és anyám sem volt, amit mai napig felró neki. Érdekes, anyám személyisége, érdeklődése, kommunikációs módszerei, egész lénye sokkal távolabb állt tőlem mindig is, mint apám, de abban, hogy nem akarta azt a felállást, amit apám teljesen természetesnek vett és várt el, teljesen egyetértek anyámmal. Sajnos csak én választom ketté a kettőt a családban. Vagy abban a valamiben, ami lett belőle.
        Ja, és hogy milyen érzés? Iszonyúan dühít, fel tudnék robbanni, ha csak rágondolok.

        Kedvelés

      • Az apám engem is egész életemben be akart törni, bár neki nincsenek ilyen határozott elképzelései a női szerepről, vagy ha van is, megtartja magának. Inkább csak azt szerette volna már gyerekkoromban is, ha nincs önálló akaratom., vagy legyen, de az pontról pontra egyezzen az övével 🙂 Na mindegy, mostanában kezd rájönni, hogy már felnőttem és tisztelni ezt. De én sem szeretek túlságosan konfrontálódni vele, mondjuk nekünk elég súlyos bántalmazásos múltunk van, szóval érthető.

        Kedvelés

    • Sajnos a legtöbb férfi vagy el sem olvassa,vagy azt mondja,hogy ez baromság,az itt leírtakat nem is értik meg,nemhogy belátnák!!Változtatni meg nem akarnak!Azt akarják mi változzunk a kényük kedvük szerint!!!Kevés közöttük a “Tisztelet a kivételnek ” !! Nagyon sok részletre ráismertem,hasonló gondolataim voltak,csak nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. Elnézést kérek a múltkoriért tudod (lyuk) Minél többet olvasok az írásaidból annál jobban felnézek rád !!! Igen egy kicsit helyre raktál mert sajnos ez kell néha .. Csak tudod az élet kemény és most nagyon erős ütést mért rám ……24- éves fiamat veszítettem el balesetbe …..baleset ??? Inkább másként mondanám de nem tartozik ide …..Köszönöm a kemény szavaidat lehet most erre van szükségem !!!!! Gratulálok 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Az jutott eszembe erről az írásodról, ami már annyiszor máskor is néhány éve, három barátnőmmel a legfontosabb és legszebb közös beszélgetéseinkből származó felismeréseink után: óriásplakátot kéne csinálni ebből. Hogy muszáj legyen mindenkinek látni és olvasni.
    Azóta sajnos mindhármukat újra bekebelezte a rendszer, remélem és hiszem, hogy nem véglegesen. Már nem beszélgetünk. Nem tudunk, amióta nem fogadom el azokat a mentségeket a férfiak számára, amiket régebben magam is elképesztő kreatívitással gyártottam, és már nem gondolom azt sem, hogy az igazságérzetem és a méltatlanság érzése pusztán ego szülemény. Na és azt sem, hogy ahhoz igazodva kellene változnom, ahogy a másik fél, akinek mindez valóban nagyon kényelmes lenne, “tükörként mutat utat nekem”.
    Kíméletlen férfiego, ez a megfogalmazás tökéletes. Az én életemben mindannyiszor megnyilvánult, s mondhatom, igazán változatos szankciókkal, ahányszor csak kreatív, önfeledt és kiegyensúlyozott voltam, csak úgy, “engedély” nélkül, “irracionálisan”, egyszerűen csak önmagamból táplálkozva. Mintha az az erő, ami ebből származik és amiből ők is éltek épp, valami ördögtől eredő titokzatos és veszélyes valami lenne, a mint ilyen, máris működésbe léptet egyfajta és addig elfojtott inkvizíciót. Olyan szintű nőgyűlöletet, amiben már szinte nem is a személyes sérelmekről van szó még a kapcsolaton belül sem, hanem valami döbbenetesen elkeseredett élet-halál küzdelemről, és ebbe aztán a kapcsolat szépen bele is pusztul. Ja, hogy közben én is és ő is rámegyünk erre? Hát ez igazán nem túl nagy áldozat a rend oltárán. Na meg hát tulajdonképpen úgyis csak annak árt és azt sebezi igazán, aki kitartóan méltó igenekre és/vagy méltó nemekre vágyik. A másik pedig – persze csak látszólag – továbbmegy, legfeljebb egyre sűrűbben felbukik a szőnyeg alatt növekvő hegy miatt, ahová a kudarcait és az erődemonstrációinak következményeit bátorság és méltóság híján temette. És ahonnan persze nem illik fel-fel bukkanni, ha az a valaki, akit szintén megpróbált oda száműzni, mégis túlélte és kérdéseket tesz fel.
    Hozzáteszem, hogy az én életemben ők voltak azok a férfiak, akik állítólag “szerettek”, ez csupán bosszú a részükről valóban, amiért képtelen vagyok már az alárendelődésre, méltó nemekhez pedig a mai napig sem jutottunk el, s már nem hinném, hogy valaha is eljutunk.
    Méltó nemek, van ebben a kifejezésben némi áthallás is azzal kapcsolatban, amiről számomra a feminizmus szól.
    Nem vagyok elkeseredett, legfeljebb néha dühös, amit viszont egyáltalán nem bánok. Mert ez a harag részemről nem reakció, hanem érthető következménye annak, amit az önelemzés után magam körül és a világban is látok. S nem a düh volt előbb, hanem az önelemzés. Ami egyáltalán nem mondható el azokról a férfiakról, akik akár az interneten, akár másutt az életben a megnyilvánulásukból ítélve még mindig a saját kíméletlen férfiegojuk foglyai.
    Én is csupán arra mondok nemet, ha gyávaságból befalaznának miatta engem és más nőket is. Ez többé már nem vállalható opció, ahogyan a tagadás sem.
    Nagyon jó volt olvasni, ahogyan összefoglaltad, sokaknak és sokunk helyett.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. “Lájtos pofon”, mi? Ez mindent elárul egyes férfiak gondolkodásáról. Csak meglegyintelek, ne fájjon, nyoma ne legyen, de tudd általa a határt, a helyed, érezd az erőm, hogy lehet ez a kis pofon durvább is, ha akarom, ha nem hagyod abba a hisztit, mert mindennek van határa, mit vinnyogsz már megint, nem fájt az, na mi a vacsora.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Reakcióként arra, hogy a nő szabotálja az élet normális rendjét. Jókedvemben “az élet normális rendje” fogalmáról a hatkor és nem túl nyűgös gyerekkel való női hazaérésre, ízletes vacsorára gondolok, de ha megértem a mondatot igazán, akkor szexről és uralomról van szó megint.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • megdöbbentő tud lenni egy ilyen, a gyerekek előtt elcsattanó lájtos pofon. az én férjem soha nem ütött meg, de egyik hisztériás dührohamában megszorította a karom és a falhoz nyomott. ekkor jött be a szobába a fiam. évek múlva is emlékszik rá, hiába történt meg csak egyszer a 10 év alatt. Én nem bántam, mert a passzív agresszió már addigra rég kikészített, ez legalább világos jel volt. soha nem ismétlődött meg, nem merte, de szerintem nem is akarta. benne nem hagyott olyan mély nyomokat, mint a fiamban.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  11. Sok igazság van abban amit írsz. Ahogy én látom az élet egy olyasfajta kártyajáték, ahol nem egyformán osztják le a lapokat férfi és nő, szegény és tehetősebb emberek, vidéki és fővárosi lakos közt.

    Nem hiszem hogy belátható időn belül ez másképp lenne. Ha kiállok a szélére és azt mondom a másiknak könnyebb azzal csak a gyengeségem mutattam meg azoknak akik eddig rám mondták eddig, hogy könnyű nekem: No lám ő sem boldogul. Marad hát, hogy a kapott lapokkal megpróbálok jól játszani, mert azzal ha eldobom, vagy nem élek vele csak a magam dolgát teszem nehezebbé.

    Tetszett az a poszt amikor a jó szándék ellenére sem tudott az anyuka nyugodtan szabadidőt eltölteni, és megmutattad, hogy van más út is. De sok olyan van ahol azt látom a másiknak jobb kártyái vannak. Amire sokan bólogatnak. De a játék ettől még marad ugyanaz. Vagy egy férfi oldalán él az ember, vagy megpróbál egyedül boldogulni, ami nem mindig könnyebb. S ennek is csak örül jó pár férfi ill. lesz más aki helyette beáll. De ez igaz a másik nemre ép úgy. A változás pedig lassú.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem egyáltalán nem úgy néz ki a beszólásaik és a dühödt reakciók alapján, mintha örülnének. Még akkor sem örülnek szemlátomást, ha esetleg valaki közben sok esetben valóban beállt azok helyett, akik inkább az egyedüllétet választják. Ami szerintem is bizonyos szempontból tényleg nehezebb, van, hogy szinte reménytelennek is tűnik, de sokak számára egyelőre mégis az egyetlen választható méltó alternatíva, még ezzel együtt is, Mert van viszont számtalan előnye is, ami csak a felvállalása után derül ki és tapasztalható meg. És ahogy figyelem, egyre többeknek, úgyhogy lehet, hogy nem véletlen az oly gyakran tapasztalható erőteljes és durva tiltakozás sem az érintett férfiak részéről.

      .

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nos igen, meglehetősen fantáziátlan felfogás az életet 1.) férfi oldalán 2.) férfi nélkül, szomorúan elképzelni. Amit írtál, az a teljesség igénye nélküli ráadásul.

        Kedvelés

      • Ladak-ban ez a volt a szokás egész a közelmúltig, egy nő több férfi, akár egy családban. (Ősi jövendők, Helena Norberg Hodge)

        Kedvelés

  13. Lehet úgy is mondani hogy mind szép és jó gondolati síkon, de mik a lehetőségek? Hányan vannak akik neki vágnak egyedül? Melyik életszakaszban? S hányan akik megalkusznak? Mik az alternatívák?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem ismerek ezzel kapcsolatban statisztikákat, legfeljebb a saját magam és néhány körülöttem élő nő életéből vett példákat tudok felhozni.
      Azt hiszem egy már meglévő egyenlőtlen kapcsolatból kevesen lépnek ki teljesen épen és teli öntudattal, csak mert felismerték, hogy hosszú távon senkinek sem jó. Tele bizalommal, hogy máshogyan is lehet.
      Ahogy én látom, a legtöbben az én korosztályomban (47 vagyok) egyelőre inkább rákényszerülünk valamiért, esetleg végső elkeseredésünkben, mert annyira tehetetlennek érzzük magukat, hogy az már elviselhetetlen. Szóval nem örömből, csak már nem bírtuk tovább. Ez anyagilag sokakat szinte ellehetetlenít tényleg, de egyre több helyen az utolsó csepp is eleve az, hogy az adott férfi már azt a frusztrációt is a nőn akarja levezetni, hogy sikertelen a munkájában, s ebből kifolyólag elveszíti még azt az eddig jól bevált eszközt is, az anyagiakat, ami hatalmat adott a kezébe. Lehet erre azt mondani, hogy ki kell tartani a bajban is egymás mellett, de ez nem erről szól, ha lehetetlen megbeszélni és csak újabb forrása lesz annak, hogy saját maga megalázottság érzetét egy másik ember megalázásában vezesse le.
      Fentebb említettem egy hozzászólásomban olyanokat is, nálam tíz évvel fiatalabbak, akik visszamentek a stabil, sőt nagyon jó anyagi viszonyok közé és inkább megalkudtak ugyanazokkal (vagy majdnem ugyanazokkal) az elnyomó körülményekkel, amikből egyszer már kiléptek, mert nem érezték magukat elég erősnek egyedül és/vagy néhány újabb, balul elsült kísérlet után megijedtek a magánytól.
      A nagylányom 24 éves, ő tavasszal döntött úgy, hogy inkább nem kísérletezik tovább, próbál célokat találni és ebbe tenni az energiát, mintsem hogy úgy éljen, hogy állandóan frusztrált egy férfi miatt és ettől képtelen saját magára koncentrálni.
      A kicsi 11, s nagyon remélem, hogy mire ő is ennyi idős lesz, már legalább érezhetőek lesznek a változások. Hogy lesz annyi ereje, hogy felismerje, miben nem szabad részt vennie eleve, és beérik annak a remélhetően egyre több szülőnek, szülőpárnak a nevelése és példája, akik már értik ezt az egészet és az okokat.
      Az alternatíva pedig csak a párbeszéd lehet. Nők nőkkel, férfiak férfiakkal, a két nem egymással, kimondva azt, amit egyre inkább muszáj, de úgy, hogy ne zsigerből a mélyről feltörő sztereotípiák vagdalkozzanak egymással.
      Hosszú út ez, de nem reménytelen. És valahol, valakiknek el kell kezdeni és meg kell tanulni járni rajta.
      S szerencsére vannak létező példák is, szerte Európában, főleg északabbra, ahol ez már működik valamennyire.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nagyon tetszik, ahogy írsz. Szerintem még Magyarországon is van egy kicsi, de nem elhanyagolható réteg, akik nem hajlandók a tartós, közeli kapcsolataikat erőhatalommal való visszaélésre alapozni, és őfeléjük nagy vonalakban egyenlőség van (ezt mondjuk egy-három százalékra saccolnám így zsigerből). Az alaphelyzetre, a pálya nem csekély lejtésére tudatosan rálátók persze ennek is csak egy kis töredéke.

        Kedvelés

      • Nagyon tetszik, ahogy írsz. Szerintem Magyarországon is van egy kisebbség, (1-3 százalék, zsigerből saccolva), akik a közeli, mélyebb kapcsolataikat nem hajlandók erőhatalommal való visszaélésre alapozni, őfeléjük egyenlőség van. Persze ennek is csak egy kis része azok, akik az alaphelyzet egyenlőtlenségére is tudatosan rálátnak.

        Kedvelés

  14. Köszönöm, hogy megint meg tudtad fogalmazni a gondolataimat, és igen…
    “Harmincöt-negyven évesen egyszer csak rájövünk, hogy nem jó ez az egész, de nem úgy nem jó, hogy mindenki boldogtalan, hanem úgy, hogy a mi életerőnk rovására jó nektek. Hát engem ez az ember szeret, hát nem?”
    Igen , harmincöt évesen rájöttem, hogy nem jó ez így, most leszek negyven, és most már tudom, hogy hogyan legyen jó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • ugyanez. Nemrég néztem az Anna Kareninát, van benne egy jelenet, mikor Anna szembesül vele, hogy a férje a világ felé játssza a jó férjet, és őt, mint személyt semmibe veszi. Karenin ül a színpadon, arccal a nézőtér felé, beront a szín mögül a feldúlt Anna, az ura hátrafordul, és nagyon hideg a tekintete. Ennél a pontnál elkezdtem bőgni, mert belém hasított, hogy engem sem szeretnek, és hogy a játék kifelé megy, illetve saját magáért.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  15. Én meg belátom, hogy a javak száma véges. Nem lesz mindenki jólétű soha. Valaki drága pezsgőt vedel a jacuzziban, valaki meg a kukában kotor. Ld. Erdős Virág ‘Na most akkor’ c. verse. Az érzelmi javak száma is véges, vagy a férfi lesz boldog, vagy a nő. Jó talán vannak supermanek és superwomanek, de hát olyan ez, hogy a legtöbb ember sose fog úgy futni, mint Usain Bolt. Evvan.
    Én nem feszülök neki a rendszernek, hanem a magam javára fordítom. Nem szidom a vagyoni egyenlőtlenséget, hanem arra törekszem, hogy az élet nekem csengessen.
    Aki mosogat a családban, az rabszolga lesz, és boldogtalan, mert hiszen ki az a büszke ember, aki nem feküdne be inkább a GULAG-ba, mint ilyesfajta megalázó foglalkozásokat kelljen űznie? Ha a nő mosogat, ő lesz boldogtalan, ha meg a férfi, akkor ő. Valakinek meg kell csinálnia. Evvan.
    Mi a megoldás? Arra törekedni, hogy én az élet jó végét fogjam meg, ez a legtöbb, amit elérhetek.
    Hja, önző vagyok, tudom. És? Ha úgysincs egyetemes erkölcsi rend, akkor objektív baj sincs ezzel. Én nem érzek lelkiismeretfurdalást.
    Tudatos vagyok.
    Olyan nőt tartok, aki nem követeli meg ez az ún. egyenlőséget. Van ilyenből elég, hogy az életem minden lényegében percére jusson elég. Hülye lennék mosogatásra kényszerítő nő mellett kikötni. Miért tenném? Nekem az nem biznisz, akkor nem teszem ilyen egyszerű.
    Egyszer talán belázad, mert elolvasta a blogod, és pulykára fújja fel magát. Elhagy. Na és? Nem baj az, a vagyon szerződéssel bebiztosítva, viheti a ruháit, bugyiait, minden más az enyém. Hahaha. Nő meg lesz másik. A nő olyan, mint a metró: szinte alig ment el az egyik, jön a másik. Szeretni meg úgyse fogok soha senkit, ugyanis kőszívem van. Ilyenné tett az élet. Nincs rá szükségem, hogy szeressek, és arra sem, hogy szeressenek. Így sose csalódok.
    Én gyenge nőket keresek, ti meg gyenge férfiakat. Végülis sorstrásak vagyunk, egymás útját nem keresztezzük, egymás markába is csaphatunk 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Gratulálunk! Főleg a minőségi párkapcsolatodhoz és lelki gazdagságodhoz. Neked fogják kifejleszteni a járásra, mozgásra is képes guminőt. De mit szeretnél itt? Nem, nem gyenge férfit keresünk. Aki mosogat, nem gyenge. Nem a mosogatástól gyenge valaki, hanem attól a tekintettől, amellyel te is nézel ránk és a világra. Mi meg röhögünk rajtad. Pulyka? Belázad? Bugyiait? Nem értesz te egy szót sem ebből.

      Te is szoktál fogat mosni pl, cipőt bekötni, vagy azt is a nő csinálja, akit erre tartasz? Mosogatni se nagyon más.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A párkapcsolatom akkor tartom minőséginek, ha elégedett vagyok tőle. Ha elégedett vagyok, akkor boldog vagyok. Márpedig én klasszikus férfi vagyok, akinek elég ha a nő gondoskodik róla, hogy a hasa tele legyen, a farka meg üres.

        Szellemi elfoglaltságra ott vannak az ember férfi barátai, akikkel jó bor mellett meg lehet beszélni a világ nagy dolgait. Az intellektualizáló nő idegesítő, mert folyton jellemzi ez a kompzenzáció, ez a “nekifutok, megmutatom csakazért is” mentalitás. Az ilyeneknek szívesen szólok be valami olyat, hogy három napig sirdogáljon a sarokban. Az ismerőseim szerint tűéles a nyelvem, megérzem, hogy hol vannak az embernek a gyenge pontjai, és oda marok azoknak, akik az érdekeimet sértik.

        Mint az ószövetségi isten: “hétszeresen megáldom kik engem áldanak, de hétszeren megverem akik engem átkoznak!” 😀

        Amúgy nem kívántam megcáfolni a megjegyzést, nincs mit cáfolni rajta. Én csak realistán nyugtáztam, hogy mint az anyagi javak, úgy az érzelmi “javak” (érzelmi energia) is véges. Így hát nem jut mindenkinek belőle. És mivel ez fix tény, ezért kár is lázadni ellene, arra kell törekedni, hogy ügyesen a jó végét fogd meg a dolognak. Te legyél az, aki a pórázt tartja, és a másik az aki mosogat. Te is arra törekszel, meg a feminista nők is, én nem ítélem el őket érte, mondom: egy csónakban evezünk, kényelmesen akarunk élni.

        Ti is ezt akarjátok, hiszen azért állítjátok, hogy a nőnek megalázó mosogatni, ergo nem akarjátok csinálni. De mondom, amíg nem nekem kell, addig nem zavar, hogy befogtok erre megfelelően betört embert Én se akarom csinálni, úgy vagyok vele, mint egy ószövetségi levita pap, akinek tilos volt (szakrálisan) tisztátalant (pl. holttestet, pogányt, menstruáló nőt) érintenie, mert ő is tisztátalanná lesz. Én sem érintek tisztátalant, nem kotrok a szemétbe, nem nyúlok a budihoz, sem mosckos edényhez, hisz sértené a méltóságomat. Nem azért tanultam és gürizek oly sokat, hogy megalázkodjak.

        Most is ahogy nyugodtan írom e sorokat, ő szépen főzi a vacsorátm. Mhhhm… hogy illatozik. Kell ennél több? De nincs ő kényszerítve semmire, nincs verve, bármikor elmehet, a szerepek le vannak rögzítve, ha mást akar, akkor veheti a cókmókját. A szerepek le vannak rögzítve, nálam csak az rúg labdába, aki elfogadja. Van jelölt bőven: melyik csinos kis feszestestű csajszi ne akarna egy 130m2-es belvárosi lakásban lakni egy kisportolt testű sikeres faszi mellett? Ára van neki, de méltányos ára. Az élet a csereviszonyokról szól. Quid pro quo, vagyis valamit valamiért. A pénznek nincs szaga, mondta egyszer egy római császár, tán szentebbnek kéne lennem nála?

        De miért nem értékeled ezt a hangot: szerintem egész új. A legtöbb eddigi faszi berontott, megsértődött, és anyázott. Én meg mondom: a kezem nyújtom, csapjatok, bele, osszuk fel a világot, mint a maffiózok szokták a területet. Rátok majd mosogatnak a manipulálható férfiak, rám és a többi alfahímre meg az alázatos nők, eközben mi akár koccinthatunk is 🙂

        Kedvelés

      • miért? nem ez a viselkedés és gyakorlat az, amivel kapcsolatosan szót emelünk? ő legalább leírja és nem maszatol, meg nem cseszeget minket, mint a trollok meg a sértett kishercegek.
        .
        és hol vannak a hozzászólás kapcsán tiltakozó férfitömegek? akik kiállnak és elmondják, hogy nem is ez van, hanem… és utána hosszasan az ellenpélda.
        mert nem nagyon vannak ellenpéldák és nincs olyan hallható, és társadalmi szinten is hallható férfihang, ami ennek a véleménynek ellent tudna mondani.
        a nagy lapulás meg sunnyogás, na az van. és a csendes élvezgetése az előjogoknak, amit pl. az ilyen fickók is taposnak ki nekik. igen, a kíméletlen férfiegók.

        Kedvelés

      • Igazad van. Nekem sem jutott eszembe, viszont ahogy most írod: ordít a hiány, senki meg nem szólalna. És ez döbbenetes, mert biztosan sok férfi olvasgat itt.

        Hogy kamu-e a szövege vagy nem (szerintem igen, viszont nagyot röhögtem ma reggel rajta), az végül is lényegtelen, hiszen ez a jelenség nagyon is él.

        Kedvelés

      • Elkéstem…. most már úgy tűnik, hogy csak azért szólalok meg, mert beszóltak. Az első hozzászólását olvasva az volt a kérdésem, hogy Éva miként engedte be. A többit olvasva megértettem. Ennek az embernek nincs lelke. És sok ilyen van, csak ők nem olvasnak itt. Vagy van neki, csak az a bizonyos első úgy megbántotta, hogy elrejtette jó mélyre, és szociopata lett. Csak hinni szeretném, hogy nem minden férfi ilyen. Csak hinni szeretném, hogy nem ilyen vagyok.

        Kedvelés

      • Lenyűgöznek a szövegek mint olyanok. A belső logikájuk, az, ami kirajzolódik belőlük. Ezért engedtem be. Szórakoztató. Aki komolyan felháborodik ezen, az a Vukon is elsírja magát, gondolom.

        Meg ismerős is valahonnan.

        Kedvelés

      • Ja és lásd fent: természetesen nem minden férfi ilyen, te meg aztán végképp nem vagy ilyen, meg emlékezzünk a férjemre, aki kb. olyan ehhez képest, mint Michelangelo a lábatlangyík mellett, de bármelyik férfi választhatja azt viszonylag könnyedén, nem súlyos mentális betegen is és mindössze béna százharminc négyzetméteres lakás birtokában (bőrcipő! karóra! emlékeztek a tuti randitippekre?), hogy ilyen sapiensmentes homo legyen, míg egy nő csak irdatlan vagyon birtokában és súlyos torzulás esetén. Minden másságot tisztelünk, de mások megalázását nem tiszteljük.

        Kedvelés

      • ? Igen, elhiszem,. hogy egy újszülöttnek minden vicc új, de bizonyos emberek (pl. Germaine Greer és mások is) már évtizedekkel ezelőtt leírták, hogy a férfiak gyűlölik a nőket. MI ebben az újdonság? 😀

        Kedvelés

      • Csineva: jó, hogy itt vagy!! De azt hiszem, a kifpgás annak szólt, hogy TÖMEGESEN, társadalmi szinten nem jelenik meg tiltakozó hang a férfiak részéről erre a társadalmi szinten ugyanúgy megjelenő álláspontra. Ha így nézed, már nem is akkora a nyomás, ugye? 🙂 Az a borzasztó, hogy a férfiakat egyenként, milliméterről milliméterre kell meggyőzni, és ez igen fárasztó. A feminizmus hosszú történelmében eddig még nem is sikerült! Maximum kényszeríteni lehet őket, hogy viselkedjenek tisztességesen, de tömegesen meggyőzni eddig még nem lehetett őket. Bár Észak-Amerikában erősödik a (pro-)feminista férfimozgalom, de lehet, hogy csak azért érzékelem így, mert érdekel és ezért sokat hallok róla. Majd ások nektek linkeket, de most nem érek rá.

        Kedvelés

      • lehet, hogy az úr szociopata, de egy szociopata túlélési stratégiája az hogy emberi vonások nélkül illeszkedik a társadalomba és minden forma üres neki. plusz megtesz mindent, amire van lehetősége. tehát nagyon jó indikátora annak, hogy valójában milyenek ezek a formák és milyenek azok a lehetőségek.

        szerintem zárjuk blogketrecbe, etessük döggel és tanulmányozzuk. 😀

        Kedvelés

      • Tibiii! Tudom, hogy olvasol, örvendek, a viszony azonban nem kölcsönös, nincs ezzel dolgom, nem hozzád beszélek. Már megint túlbecsülöd a jelentőségedet ezzel a “Soha” kezdetű tanácsadással, már megint oktatsz, fölényeskedsz.

        Kedvelés

      • Miért ide tette? Erre írtam válaszul:
        “Te nem “klasszikus férfi” vagy, hanem egy nyamvadt torzszülött.”

        Kedvelés

      • “Kell ennél több?”
        Túl kerek nekem ez a világkép. Túlságosan biztos vagy önmagadban és a döntéseid helyességében. Túlságosan is tudod a tutit. Térjünk vissza majd 20-30 év múlva arra, hogy kell-e ennél több.

        Kedvelés

      • Dóra, ez a csávó valószínűleg egész nap a monitor előtt ül piszkos nyakú kockás ingben meg szemüvegben, és valami ilyesminek képzeli az élet császárát.

        Kedvelés

      • emberek, most nem azért, de ez tényleg tiszta beszéd. átgondolta, leírta. és elég plasztikusan mutatja azt amiről beszélünk. nem hőbörög, nem hibáztat. sokkal egyszerűbb dolgunk lenne, ha az, amiről tudjuk, hogy így van, így is lenne megfogalmazva társadalmi szinten, és nem lenne a sok bullshit az isten rendjéről, benne a nő helyéről aminek örülhet, meg a manipuláció és a hazudozás. van egyetlen olyan mondat abban amit ír, ami meglepő vagy új információt tartalmaz?

        ember, én elhiszem neked, hogy ez vagy amit leírsz. örülök, hogy leírtad, köszi. gyereked van? szeretnél?

        Kedvelés

      • MItől lenne egyszerűbb dolgunk? A nyílt agresszió mitől jobb, mint amikor meg van cukrozva? Ez pusztán vérmérséklet kérdése, hogy ki melyik módszert választja, ne kelljen már annak is örülni, ha valaki szemtől szemben rúg beléd és nem hátulról előre! Micsoda bántalmazotti, elnyomotti ethosz ez?

        Kedvelés

      • minek vesszük ezt komolyan? teljesen nyilvánvalóan kamu. azért is nem kezd el anyázni meg hőbörögni, mert ha igaz lenne, akkor ezerrel védené agát, ahogy már annyi ilyen figurától lehetett látni. a velveten is rendszeresen beírnak az ilyen kis kockafejű krumplicsírák, hogy ők tökéletes testű kőgazdag olajsejkek, akik kiváló társalgók és úristenek az ágyban, de valahogy az összes nőjük egy rakás szemét. hagyjuk már, álmodik a nyomor, most is ott veri az xh.am.sterre. viszont legalább jól fogalmaz, és szórakoztatja, hogy idegeneket bosszantson. de most komolyan, a vak komondor is látja, ne vicceljünk.

        Kedvelés

      • És persze egyaránt szánalmas a megnyilatkozása, akár ilyen a világa valóban, akár csak vágyik rá. Én nem koccintok vele, az biztos.

        Kedvelés

      • Nekem is úgy tűnik, hogy ez úgy ahogy van, kamu. Leírás egy kiüresedett, elembertelenedett hozzáállásról. A tüske ott van benne, azzal igyekszik bennünket hergelni, hogy minket is saját magához hasonlónak állít be: ő kihasználó (alfahím) és mi is kihasználók vagyunk. Talán azt várta, hogy majd megpróbáljuk meggyőzni, hogy nem. De az megint csak trolletetés lenne.

        Kedvelés

      • “Szellemi elfoglaltságra ott vannak az ember férfi barátai, akikkel jó bor mellett meg lehet beszélni a világ nagy dolgait.”
        Erről az jut eszembe, amikor Józsi bácsi megbeszéli a kocsmában a barátaival, hogy ezaszemétorbán, de bezzegahazuggyurcsány, ezek ilyenek mind, hagyjad, Lacikám, igyunk még egy sört!

        Kedvelés

      • Szervusz, János, Janikám, üdvözöllek a blogon!

        Először is ha így utólag is, de meg ne haragudjál, hogy nem szólítottalak meg felbukkanásod alkalmából azonnal, üde színfolt vagy te az eseményhorizonton, a meghökkenés riasztott vissza talán…

        … meghökkentően szánalmas vagy.

        Tudod az veled a baj…

        … nem tudom, nézted-e a Terápia című magyar sorozatot, na olyan vagy, mint a pökhendi és önelégült sikeres nemzeti üzletember, magyar hangja Nagy Ervin abban, egy szóval összefoglalva hiteltelen.

        Mondd csak, mit akartál elérni azzal, hogy ezeket a te kis pazar, haszonelvű, hatékony és számodra magától értetődő meglátásaidat ide megírtad?

        Mer ugye a magadfajta elégedettség-maximalizáló szerkezet csak úgy, mondjuk l’art pour l’art nem csinál semmit…. mi a te nyereséged azon, hogy ide írsz?

        Egyebekben meg függetlenül attól van-e “egyetemes erkölcsi rend”, a magad logikája szerint is jobban járnál, tehát akkor tudnád a rövid és minden bizonnyal nagyon sok fájdalmat tartogató életedből a maximális mennyiségű és minőségű örömöt, elégedettséget, izgalmat kicsikarni, ha inkább egyenlő, kölcsönös érdeklődésen alapuló ismeretségeket, kapcsolatokat kultiválnál… te bizonyára épp olyan igényes vagy az intimitásban is, mint a borokban meg a kajákban, de hidd el, akármilyen jól táncol a Gizi, ha azért táncol, hogy a jövő hónapban is kifizesd a kis belvárosi lakását, az soha nem tud olyan lenni, mint amikor azért táncol veled, mert csak veled akar, most azonnal, táncolni…

        Válaszod várva maradok tisztelettel, szegénykém…

        Ugyanis ha igaz, amit írsz (amit nagyon kétlek, mert aki tényleg alfahím, az ilyen őszi hétvégéken inkább valamilyen férias hobbit nyaggat), akkor a saját hülyeséged miatt önként kimaradsz a lehető legjobb dologból, ami tehetséges hedonistával világunkban egyáltalán történhet, ha meg nem igaz, ami sokkal valószínűbb, és ezen az alapon gondolkodom el azon, hogy vajon mi motiválhat, hát az se sokkal fényesebb helyzet… vagy tényleg ez az ideálod, ilyen szeretnél lenni, csak nem megy… szeeeegéééény… vagy csak tisztán szórakozol, élvezed, hogy reagálnak rád, és hogy “elhisznek”, “komolyan vesznek”. Ööööö, jó lehet….

        Kedvelés

    • “Mi a megoldás? Arra törekedni, hogy én az élet jó végét fogjam meg, ez a legtöbb, amit elérhetek.”
      hm. szoktam beszélgetni idősebb haldokló férfiakkal, az utolsó napjaikban. olyanokkal is akik ezzel a stratégiával éltek amit írsz. olyankor általában nem annyira örülnek, hogy így éltek. már ha az élet jó végét céloztad meg magadnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Van róla fogalmam. Egyszer szerettem. Sajnos. Mentségremre legyen mondva, akkor fiatal voltam, és naiv. A szerelem drog. Rövid ideig van egy high-fázis, de iszonyat ára van. Úgyis vége lesz, és ha a nőkön múlik, tuti kegyetlenül. Én mindig egyenesen szakítok. Hideg, hivatalos stílusban: szedd a cuccod, tedd a polcra a kulcsot, pá.
        Nincs dráma, nincs sírás, vagy max sírsz anyádnak vagy a barátnőidnek – ha akarsz, te dolgod.
        A nő nem így szakít, hanem elnyújtja, mint egy ínyenc a jó evést. Megforgatja benned a kést, megvárja míg kivetkőzöl emberi mivoltodból, kicsit még úgyis tesz, mintha, de aztán… Csodálkozol, ha életemben csak egyszer engedtem ezt?
        Amióta nem élek a szerelem csalóka drogjával, elkerünek a csalódások. Realista vagyok, ez a legfontosabb.

        Kedvelés

      • Egyszer szerettél. Megszívtad? Ebből persze következik, hogy minden nő ugyanúgy elbánna veled, mint az exed. Ugye.
        Mert mi már csak ilyenek vagyunk, sorozatgyártanak minket, beégetett FérfiakonÁtgázoló2.0 programmal.
        Egyéniség, az mi?

        Kedvelés

      • Egy kiforratlan, reflektálatlan ember esetében egy trauma könnyen vezet oda, hogy egy egész csoportot tesz meg bűnösnek és esetleg megpróbál bosszút állni ahogy tud.
        A csalódás nagyon rossz dolog, ha elárulnak minket, felér egy kivégzéssel. Ebből kijönni nem kis feladat, főleg, ha valaki eleve hátránnyal indult, pl eleve nem volt önbizalma. Ez nagyon is emberi. De ezért, az önmagunkon való őszinte érzelmi és lelki munka helyett másokat hibáztatni, pláne kollektíven, abban már semmi tiszteletreméltó nincsen, inkább szánalmas… valamint eszetlen öngól is.

        Kedvelés

      • drága Képviselőné! pont ehhez a cikkhez szóltál hozzá méterhússzal följebb úgy, hogy a férfiak gyűlölik a nőket. namost én tudom, hogy nem gyűlölünk benneteket és emezzel a hsz-eddel meg tökéletesen egyetértek. sőt általában a többivel is.

        Kedvelés

      • Annyiban nem gyűlölitek őket, amennyiben rájuk: testükre, munkájukra, elsimító képességükre rá vagytok utalva. Állandóan rajta akarjátok kapni őket, korrigáljátok a szavaikat, érzéseiket, és nyomultok beléjük. Nem te, hanem össztársadalmilag.

        Kedvelés

      • Csao, kérem, semmivel sem vagyok jobban rádszorulva, mint te énreám. az én erős karom tartott fönn téged évezredeken át s közben mindig a te méhedből találtam elő, ahogy te is általam lettél.
        tudom, hogy te ettől a falra mászol, de szerintem az eltérő biológiai adottságok bizony kiküszöbölhetetlennek tűnnek. hiába is noszogattatok le bennünket anno a fáról.
        a rajtakapós korrigálás és befelényomulásos érzéskiigazítás pedig talán a nőkre is jellemző. de ez olyan elmaradott fölfogás, hogy nők és férfiak. én próbálok, majd meg szakadok, az általad ajánlott egyfelől-másrészt fölfogásban gondolkodni, de nem nagyon megy, mert az eredményt mindig elfogódottnak találom.
        ezért aztán almáspitét eszem dióval. 😉

        Kedvelés

      • Ú, abból adjál!
        Én a falramászom az evolúciós cucctól, tudod. Arra gondolok belemászásként, hogy engem állandóan idejönnek oktatni személyeskedve az urak. Meg arra, milyen hangosan sírnak, ha nincs nő. Avagy milyen vállrántó harsánysággal maradnak agglegények. Csöndesen, méltón, frusztráció nélkül? Az nem megy.

        Kedvelés

      • véleményem szerint nem ismered a férfiakat, csak azt az érzést ismered, mely szerint ismered a férfiakat. miért? mert nem vagy férfi. én pont így vagyok a nőkkel.
        egy férfi bármikor tud agglegény maradni, sőt szerzetessé válni, minden frusztráció nélkül. a nőket mondd meg te, de ha úgy van, ahogy én gondolom, akkor mi más lenne az, ha nem az evolőcihő? ráadásul mindketten lehetünk akár hülyék is, vagy csak egyszerűen tévedünk. már mondottam neked, hogy én nem vagyok magamban százszázalékosan biztos. viszont tanulom a mosolygást és örömmel jelenthetem, egyre jobban gyakorlom magam benne.
        jó.

        Kedvelés

      • Hű, ez a “semmivel sem vagyok jobban rádszorulva”, ez nagyon sértett és kétpixeles lett. Én nem egyénekről írok, nem te rám vagy én rád, szó nincs róla, rám most éppen senki, én párkapcsolati jelenségekről írok. És hogy ki miért jött le a fáról, meg mi volt a dolga valaha, azt nem is tudhatjuk ilyen laikusként, egészen röhejesek ezek a facebookszínvonalú metaforikus sematikus elemzések, meg nem is releváns, mert most olyan kulturális mintázatokkal, értékekkel és fogalmakkal vagyunk átitatva, amelyek húsz vagy száz vagy kétszázötven évvel ezelőtt tökéletesen ismeretlenek voltak. Én “a nőket” nem tudom, még magamat sem tudom, voltak olyan sokkal kisebb horderejű események, hogy egy héttel előtte biztos voltam, hogy én aztán nem, és mégis megtettem, sokféle helyzet, érzelem, változó van, nem lehet megjósolni emberek viselkedését. Az ember, az egyén sem valami statikus képződmény, ráadásul eszméletlenül különbözik a többiektől, nem- és honfitársaitól, az azonos foglalkozásúaktól, életkorúaktól stb. is. Én nem ismerem a férfiakat, nekem három bátyám van, különböző személyiségek, a viszony volt tipikus, a társadalmi mintázat, a mozgástér, a jogosnak tartott igények, a — mondjuk ki — hatalom. Nem egyénként néztek ők le engem vagy hökkentek meg az övékénél jobb kvalitásaimon, hanem mindezt a rendszer tette lehetővé. Nem a pszichikumot mondom én. És volt emellett négy vagy öt komolyabb és három vagy négy jelentéktelen, ki sem ismert partnerem. Én arra figyelek, amit az emberek beszélnek, a szövegekre figyelek, és abban a közösre, én soha nem a pszichéből általánosíthatóról vagy a biológiáról beszélek, hanem mintázatokról, kultúráról, viselkedésekről, hiedelmekről. És tünetekről, nem okokról. És igen erős intuícióm alakult ki, és mivel megrendítő visszajelzéseket kapok, hogy mennyire pontosak, és ezt tömegesen, nagyon intelligens olvasóktól, már el merem mondani bátrabban, amit sejtek.

        Az ember nem azért ismeri “a férfiakat”, mert férfi, férfiként sem ismerheti, én sem őket ismerem. Az meg nagyon nem igaz, hogy “egy férfi”, “bármikor”, “frusztráció nélkül”, de nem tényszerűen vitatom, mert én nem tudom, hanem csak jelzem, hogy te sem tudhatod, nincsenek efféle igazságok, egy-egy emberről sem, “a férfiakról” meg végképp nem, és öt vagy ötszáz férfiról sem, akikkel mondjuk cölibátustémában beszélgettél, mert nemcsak különbözőek lesznek, hanem teljesen esetleges az is, hogy mit mondanak el, maguknak vagy neked. Amellett, hogy rituálisan nőtlennek (mert a cölibátus csak ennyit jelent) maradni, avagy aszkézist fogadni teljesen más, mint párkapcsolatra készülni, aztán kudarcot vallani, lemaradni, partner után sóvárogni, mások csajozását vagy boldog kapcsolatát sárga irigységgel szemlélni vagy kurvázni vagy pornóra életvitelszerűen kiverni, ez is mind más. Én nem annyira a szex miatt írom, amit, inkább társadalmi képződmény ez, ahogy a kapcsolat kell: a nő az, aki nélkül el vannak anyátlanodva, tipikusan női erőfeszítés tartja egyben az életüket és utódaikét. balin1, nincsenek “a férfiak”, sem “a nők”, viszont borzasztó magabiztosan ítélsz, meg piszkálgatsz engem is, és ez a butaság látszatát kelti. Légy árnyalt, vedd észre, miről van szó, és ne véleményezz engem.

        Kedvelés

      • “nem ismered a férfiakat … mert nem vagy férfi. ”
        Miért, te ismered “a” férfiakat, mert férfi vagy? Ő ismeri “a” nőket, mert nő? Kötve hiszem. Legfeljebb TALÁN egy kicsivel jobban ismered a férfiakat – de az is lehet., hogy magadból és egy szűk körből kiindulva még előítéletesebb vagy a saját nemeddel, mint egy figyelmes nő.

        Kedvelés

      • “párkapcsolatra készülni, aztán kudarcot vallani, lemaradni, partner után sóvárogni, mások csajozását vagy boldog kapcsolatát sárga irigységgel szemlélni vagy kurvázni vagy pornóra életvitelszerűen kiverni, ez is mind más.”

        De keményen pontos, ahogy ezt megfogalmazod… touché…

        Kedvelés

      • Btw, vicces, hogy amikor egy nő panaszkodik arról, hogy megcsalt/kiszipolyozott/megvert/átvágott etc., megkapja mindig, hogy “hát te választottad, mindig a nő választ”.

        Kedvelés

      • Csak tudnám, ezt a mindig a nő választ legendát honnan szedik 😀 Biztos az őskorba nyúlik vissza az eredete, mint a gumós zápfognak. ????

        Kedvelés

      • Szerintem onnan jön, hogy az utódba többet fektet be a nőstény emlős biológiailag, és akkor már megválasztja, hogy kitől nyeri a génállomány felét. Azaz még az őskor előttre nyúlik vissza az eredet 😀

        Kedvelés

      • Te alapértemezettnek veszed, hogy a lakás a tiéd. És ezért csak ide-oda csapódó, magukat semmire nem becsülő, ágrólszakadt nőid lesznek, súlyosan szeretethiányosak, akik miattad még keservesebb sorsra jutnak, esetleg olyanok, akiket már semmi sem érdekel, annyira cinikusak, vagy a könnyű változat, akik itt is, ott is lenyalják a mézet, ugyanazért cserébe, amit te tudsz kínálni, csak más vevővel. Ehhez gratulálok. Ha pörsenéses a farkad, erre gondolj, ez az a nívó, amit megérdemelsz. Én ha vadász lennék, nem érném be ilyen primitív célpontokkal, és ezzel csak ne dicsekedj, ez nem teljesítmény, a legjobb csajok nem ott vannak, amit te vársz, azt egy humanoid robot vagy egy guminő is produkálja. Aki nagy erős sikermanként beéri a dekoráció-vacsorafőző típussal, azon mindenki nevet. Nem kockáztat semmit, kilóg a gyengesége és rettegése, akármilyen erőszakosak is a szövegei.

        Én elhiszem, hogy találsz ehhez nőt eleget, a prostituáltak is akárkivel leállnak, pénz kérdése, nem kell jó testűnek meg sikeresnek lenni, Minden Áron nevű trollunk is megoldja valahogy a témát. Nem is a nőkről írok most, hanem a te oldaladat tartom szánalmasnak, ahogy bástyázod magad, lököd a nagy komoly önigazoló szövegeket az emberi társadalomról, és folyamatosan fájdalmat okozol, amiről négyszer és negyvennégyszer elmondod, hogy téged aztán nem érdekel, a nő csak eszköz úgyis.

        Azt írta Minden Áron nevű főtrollunk az azóta már törölt facebook-oldalon hasonló gőggel, hogy ő nem tud helyesen írni, írjon az, akit ő ezért megfizet. Jaj, de ez nagy balekság, hiszen fizet, de nem tudhatja, jól végzi-e a dolgát az, akinek fizet, mivel nem tud helyesen írni. Nos, neked hasonló vakságod van, megfizetheted, de neked a sapiens vonásaid hiányoznak, és igen sovány diadal, hogy meg tudod fizetni a szinte semmit.

        Az feltűnt, hogy Istentől és egy császártól idézel? Tudod-e, kinek van szükségük az énképükhöz efféle illusztrációra? Na, az ilyen alkatok miatt vannak háborúk meg erőszak, történelmileg értem.

        Nagyon tévedsz, nem tartjuk alantasnak a mosogatást és semmi ilyesmit, én magam húsz évig tudatosan mentem bele nehéz és nem túl rangos munkákba, nem derogált semmi, ezért nincs kocsim se, és ettől teljesebb vagyok, tudok egy csomó mindent, amit te a vak elbizakodottságodban nem. Az ilyesmit a kemény sporthoz tudnám hasonlítani. De te könnyen kerülhetsz olyan helyzetbe, ahol négykézláb csúszol-mászol majd, és nem lesz pénz, vagy nem segít rajtad. Az nagy szembesülés lesz. Az élet gazdagságához a mosogatás is hozzátartozik, sokkal egyszerűbb megfogni a szivacsot, mint ennyit szervezkedni, borzadozni, megideologizálni. És nem, nem átpasszolni szeretnénk a melót, ez kétpixeles butaság, és nem, nem gyenge férfiakat keresünk, hanem erőseket, akiknek nem kellenek gyér ideológiák, és akik mernek kockáztatni ugyanúgy, mint mi.

        Nos, mi egy olyan világért küzdünk, amelyik nem versenyfutás, amelyikben nem kell másokat letiporni, amelyikben mindenki tiszteletben tartja mások igényeit, a nők ilyen silány, hitvány szolgaszereppel nem érik be, de a kacagás már a jelenben is hangos a lehengerlő eszmefuttatásaid hatására. Ez egy ötéves óvodás színvonala, szerencse, hogy csak kamu, üres provokáció.

        Velünk beszélni az élet nagy dolgairól nem derogál? Erdős Virág, közös példaképünk nő, az nem zavar?

        Kedvelés

      • ne legyenek illúzióink, szerintem ez a fickó teljesen átlagos. az átlag magyarhangja, szinkronhangja, a haranggörbe teteje, kicsit előrébb, mert legalább kimondja. big classic.

        Kedvelés

    • Agent provocateur-t kiáltok! mondjuk 70%. Az echte szociopata legyen 30. Az előbbi esetben haha és bravó, ezt nevezem minőségi trollkodásnak – az utóbbi esetben meg vigyázat! Semmiképp sem átlagos, ez tévedés.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • akismet (holist?), csineva, tényeket mondjatok. érveket. ez így nagyok kevés. semmiképp sem átlagos? ezt mi alapján mondod? minden tény és történés azt mutatja, hogy ez az átlagos. ami nem ilyen az a kivétel, és annak szoktunk örülni, abban reménykedünk, azt próbáljuk összehozni veletek férfiakkal.

        csineva, azt írod hinni szeretnéd. hát ez nagyon harmatos, már ne haragudj. és mit látsz? mit észlelsz magad körül? mármint ha a férfiak viselkedését nézed. és ne az egy-két jó példát nézd, aminek remélhetünk örülni, hanem nézd a jelenségeket, a tendenciákat. ti mit láttok a világban ha nézitek? mi a helyzet? hogy viselkednek a férfiak? a parlamentben, a cégeknél, a beszélgetésekben, hatalmi pozíciókban? vagy akár nézzük csak ezt a blogot. egyrészt alig van itt (konstruktív) férfi. viszont Éva tonnányi energiát fordít a férfi agresszió kint tartására pedig ez egy egyszemélyes kis blog a kincstári tévéhez képest, amit egy tiszteletreméltó, háromgyerekes özvegy asszony ír. és ömlik ide is az erőszak, pedig akár békén is lehetne minket hagyni. ha annyira jól vannak az urak, kerek a világuk és tiszta a lelkiismeretük, akkor miért nem mindegy nekik, hogy itt miről beszélgetünk? minek jönnek gyűlölködni meg egotrippezni? ha itt a nők mind marginális kisebbség, baszatlan szélsőértékek lennének, akkor mitől kellene ennyire félni?
        nem az lenne a logikus, hogy le sem szarnak minket? hány nő jár autómárkabarát blogra trollkodni?

        önmagában ez a blog és a férfiak viszonyulása szerintem egy teljesen jól látható és érthető tükre annak, hogy ez amit Lőrincz János ír nem a kivétel, hanem ez a mainstream.

        mondjatok legalább pár konkrét és társadalmi méretekben számottevő férfi megnyilvánulást ami ellenpontozza azt a lenyomást amit Lőrincz János kommentje is szimbolizál.

        Kedvelés

      • hirlando, bánt, hogy harmatosnak nevezed a hozzászólásom, a friss, harmatos bakafos jut eszembe róla.

        röviden fogalmaztam, és nem akartam részletekbe menni, mert nem akarok ötös, leülhetsz, vállveregetős kommentreakciókat, de ha már ezt írtad, akkor leírom, mit gondolok, lehet, hosszú lesz egy kicsit

        a kommented után sokat gondolkodva jutott eszembe, hogy nekem ez a blog olyat okozott, mint a keresztyénnek a megtérés… a hímsovinizmusomtól való gyökeres elfordulást…

        ha őszintén szembenézek magammal, egy rakás gyengeségemből fakadóan voltam jóindulatú hímsovén: folyamatosan a férfi-nő csereüzletben hittem: én eltartom, ő hűséges, én lehozom a csillagot az égről, ő engedelmes, én kinyalom a seggét, ő igazodik… azt hittem, ez a világ rendje, rendreutasítottam azokat, akik szabadságról papoltak, kijelentettem, hogy nekem másak az elveim, ha nagyon felhúztak, azt mondtam nekik, hogy kapják be… ilyenek…

        elvárásaim voltak: rendes udvar, tiszta ház, de a családomért dolgozom egész nap mentalitáson kívül sokat nem nyújtottam: belátom, unalmas voltam… és unalmas az ilyen férfi… pénze van, elegancia, menő kocsi, elvisz a horvát tengerpartra, vagy Kubába, de drágán adja, és ha kérsz, kirak, lásd fennebb… nincs egyedül, és miniben, jóindulatúan ezt túl sok férfi csinálja, és a lányokat erre szocializálják: nekem is van ismerősöm, akinek a szülei éltükben a bátyjára írták a házat, mert ő férjhez ment, és a férjének volt háza, lakjon csak ott… válni akar, nincs hová menjen …

        úgy látom, mostanában, hogy ezek a dolgok: pénz, ház, hatalom, pozíció amolyan farokhosszabbító, gyengeségpótló dolgok… az igazán erős férfinek ez nem kell, az a fa tetején eszkabált kunyhóban is boldoggá teszi a feleségét (na jó, ebbe most ne kössetek bele, úgy értem, nem vall kudarcot), ismerek ilyet: négy gyerekük van, pénzük nincs, de olyan boldogak, hogy csak na…

        megtérésről beszéltem, felismerésekről, dolgok megértéséről, de ez csak az első lépés, szeretnék nem lenni az, aki voltam, nem a kiszolgált(atott)ság mézesmadzagjával becserkészni egy nőt, aki majd ezért jól elnézze a gyengeségeimet, hanem méltó, szerető, a másik felé forduló partner lenni… szeretnék… szeretném azt hinni, hogy nem vagyok ilyen férfi, mint LJ…

        és szeretném azt hinni, hogy nem minden férfi ilyen… de ilyenek vagyunk… bűnősek… a patriarchátus nagyon kedves és jóindulatú embereknél is elő-előbújuk… nemrég találkoztam egy ismerősömmel, nagyon jóindulatú ember, de mikor búcsúztunk, észrevettem, hogy előttem nyaklevesszerűen ütögeti a felesége fejét, amikor nekem róla beszél… szóltam neki, hogy ez nagyon utálatos, paternalista dolog, amit csinál, és a nő rögtön szólt, hogy ezt ő sem szereti… és nem hímsovén pátriárka, egészen szép házasságuk van… szóval, nem tagadok semmit… látom a problémát…

        az egyik lelkészértekezleten a nyugdíjpénztár leköszönő igazgatója kijelentette, hogy nem érti, mire jó a kegydíj (özvegyi nyugdíj elhunyt lelkészek feleségeinek), hisz az asszonyoknak semmi közük a férjük nyugdíjalapjához… felálltam, és közöltem, hogy ez a kijelentés vérlázító, és csodálom, hogy én, az elvált ember teszem ezt szóvá, és a jelenlevő majdnem mind nős lelkész közül senki nem védi meg szeretett felesége jogait, hisz a fehér ing és a tiszta ház, meg a papnéság mind-mind a lelkészfeleség hozzájárulása férje karrierjéhez, ami implicite az ő nyugdíjalapját generálta…

        másnap reggel én prédikáltam a lelkészeknek, és elmondtam az igehirdetésben, hogy szemétségnek tartom, hogy akkor amikor nők töltik meg a templomainkat, a lányokat csak korlátozott számban veszik fel a th-ra (ez Erdélyben van így), hogy a nőknek a gyes nem számít szakmai tapasztalatnak, de elvárjuk a magyar – főleg lelkész – nőktől, hogy legalább négy gyerekkel szaporítsák a nemzetet, ami implicite nyolc év szakmai kiesést jelent….

        nem akarok siránkozni, ezért csak halványan utalok arra, hogy miket kaptam a fejemhez ezek után: a feministák kimosták az agyam, megideologizált a csakazolvassa… és egyébként teljesen normális emberek, barátok, kollégák, valami jóindulatú sajnálkozással néznek rám, akinek agyára ment valami… pl., amiért azt vallom, hogy a saját higiéniája, ruhatárának rendbentartása, és környezetének tisztán tartása mindenkinek a saját felelőssége, és nem kell az asszonyra lőcsölni…

        szóval, tudom, hogy ez a mainstream… ki akarok szállni belőle… hímsovén életem kárnak és szemétnek akarom nyilvánítani… de néha el-elkap a szemétség még mindig, és csak hinni és remélni tudom, hogy még van férfi, aki így gondolkodik, mint én… nem tudom… lehet, hogy ők dolgoznak, és a gyerekkel vannak, vagy a feleségüket szeretik, nem itt ülnek a gép előtt, hogy hosszú kommenteket írjanak, mint én… azért nincsenek itt… vagy csak lehet, hogy qrvára naív vagyok… de szeretném azt hinni, hogy eljuthatok oda, hogy egy picit sem leszek olyan, mint LJ…

        Kedvelés

      • Azt a mindenit. Csineva, én sok sok (száz) órát töltöttem önismeretben, másokkal együtt, ahol figyeltem a többieken végbement változásokat is…. Ehhez tudnám hasonlítani, amit most érzek. Emlékszem, amikor kezdődött a közösség itt, milyen fájdalmak, indulatok, feszülések voltak benned…. Azon kívül, hogy ezek az érzések adott élethelyzetben jogosak és természetesek, sok embert meggátolnak abban, hogy kilásson mögülük és meghallja, amit meg kell, vagy pláne hogy változzon és változtasson. Te képes vagy erre, kiállsz, megmutatod magad, a gyengédet és az erődet is, na nem nyálzok tovább, a lényeg, hogy ez nekem nagyon tetszik és tök büszke vagyok rád.

        Kedvelés

      • csineva, ez tök jó és értem amit írsz. átérzem amit mondasz, és azt is tudom, hogy az önismereti út fájdalmas, pláne ha az jön ki, hogy még a rendszerrel is kénytelen összevitatkozni az ember.

        most simán bele tudnék abba menni, hogy elérzékenyüljek, meg is van az érzés, viszont engedj meg egy kicsit másmilyen választ.

        az egyik érzés mikor olvastam a soraidat teljesen az együttérzés volt, és az elismerés, olyasmi amit képviselőné is írt.

        a másik, hogy közben teljesen dühös lettem. nem rád, hanem az un. “jófej” férfiakra általában, akik azt hiszik, hogy mennyire ott vannak a nők mellett. ez amit leírsz, nőként mindennapos megélés. az, hogy az ember mondja-mondja, mint csineva a lelkészeknek, csakhogy mindezt nőként. azt, hogy nincs rendes állás, hogy a hajunkra kenhetjük az élethosszig szolgálatot és mindent amit te is leírsz. (gondolj már bele, lelkészek, ha jól értem csupa férfi, hatalmi pozícióban jól eldönti, hogy az özvegyeknek, a saját özvegyeiknek nem kell pénz? gondolom eszükbe sem jutott erről az özvegyek véleményét is megkérdezni. ők tudják, hát persze, elvégre fel vannak kenve a mindentudásra. hát micsoda égbekiáltó vérciki ez már???) csakhogy ránk még annyira sem figyelnek mint rád. te most kezded megélni és meglátni azt, amik nekünk a mindennapjaink, azok a kínai falak amiken iszonyatosan nehéz átmenni, ha lehet egyáltalán. és mi még amiatt is le vagyunk mosva, mikor ugyanazt mondjuk mint te, hiszen ezek csak komolytalan nők. oda sem figyelnek. rád legalább odafigyel a közösséged, hisz férfi vagy és van hatalmad, az a hatalom, hogy a férfi szavát komolyabban veszik.

        bevállalom, hogy nekem semmi nem elég, de valójában épp azért mondom ezt el neked, mert feltételezem hogy átérzed épp az alapján amiket írtál, hogy még ezzel együtt is nagyon harmatos nekem amit a férfiak csinálnak. mármint a jófejek. igen, a kiállás ezzel jár amit írsz. és még sokkal rosszabb is lehet. a férjemet konkrétan lehülyézték a közvetlen kollégái, amikor elment gyesre egy időre és sokat kopott a szakmai hitele is. puhapöcs lett hirtelen a kedves nagyhangú urak szemében. pedig semmi többet nem csinált mint amit én is, szerepet vállalt a gyerekek életében. büntette is őt is keményen a rendszer. és beleállt bátran és végig csinálta, nem sajnáltatta magát, és egy idő után már tisztelték érte ugyanazok, mert amúgy meg egy tökös fickó, lehet róla tudni. pontosan megérezték azt az erőt amivel nekiment a rendszernek ezzel a bevállalásával és a kiállásával mellettem és a családjáért. azóta is inkább tisztelet övezi emiatt különben.

        JL kommentjét én továbbra is teljesen átlagos és jellemző férfi hozzáállásnak látom, csak nem így szokták megfogalmazni azt, ahogy valójában a lelkük mélyén vélekednek és ahogy viselkednek. inkább elmaszatolják, így könnyebb tartani a status quot, meg lehet sunnyogni.

        kérdeznék: miért az én kommentemre írtál ilyen hosszasan magadról? és miért csak te egyedül? hol vannak azok a férfihangok akik a JL-eknek válaszolnak ugyanilyen hosszasan és érvelve, hogy miért nagyon tök nem ok ahogy vélekednek. itt most a hozzászólásoddal kaptál pár elismerést a nőktől. ez a könnyebbik út. kiállni JL elé és neki érvelni? abból jött volna a sok troll, hogy puhapöcs vagy, vagy buzi, vagy még számtalan durva erős bántás és lenyomás.
        érted mit akarok mondani? ezt a küzdelmet, a nők és a férfiak békés harmonikus együttéléséért szerintem csak úgy lehet sikerre vinni (de legalábbis úgy biztosan könnyebben), ha a JL féle hangra, a kíméletlen férfiegó pusztító lesöprő agressziójára a férfiak is előbb-utóbb keményen reagálnak és felvállalják mindazt a küzdést, amit mi nőként napi szinten viselünk és hordunk a vállunkon. érted mit akarok mondani?
        és erre mondom én továbbra is, hogy az, hogy hinni akarunk abban hogy majd jobb lesz, vagy már esetleg jobb, az nagyon harmatos teljesítmény, attól mi nőként még továbbra is szívunk keményen és küzdünk a kíméletlen férfiegóval egyedül, állandóan, napi szinten, mindig.

        úgyhogy ha nyitott vagy, nyitottak vagytok, akkor üdv a klubban. de tényleg. erősen hiszem, hogy mindenkinek jobb lesz, ha együtt viseljük majd ennek a terhét. sokkal több szolidaritás, móka, közösség érzés és őszinte öröm lesz belőle egymás iránt.

        és amúgy meg tényleg nagy vagy, hogy nekimentél a sok öntudatlan, gőgös, pöffeszkedőnek!! 🙂 ha egyszer együtt sörözik majd a blogos brigád meséld majd el milyen arcokat vágtak ott a nagytiszteletű urak a felvetéseidre!

        Kedvelés

      • Igen, bár megjegyzem, én azokat a “tökös” nőket sem látom, akik nap mint nap nekimennének a rendszernek.

        Kedvelés

      • Érdeklődve olvaslak. Bizony, nem az a nagy dolog, ha egy férfi leírja, hogy a LJ-attitűd mennyire szörnyű, hanem rálátnia, elismernie, hogy ez, ami itt ennyire leplezetlenül áll előttünk, tipikus és áthat mindent.

        Kedvelés

      • Hát, tömegnek kevés vagyok, de írtam JL-nek. Rövid válasz volt, nem valószínű, hogy neki tételesen meg fogom cáfolni az irományát. Azt sem szoktam, hogy a világot pontosan ötezerakárhány éve teremtette az Úr, vagy épp hogy a Nap forog a Föld körül. Akkora ostobaságokat írt – ráadásul annyira kétely nélkül, ami jelzi, hogy ez hit kérdése nála, nem vélemény -, hogy ebbe belemenni, vitázni vele nem tudok. Azzal az egy tételével, hogy erős ember gyengét keres maga mellé, vitába szálltam, más is leírta, hogy akkor kell gyenge pár, ha baromira nem tartom magam erősnek, kvázi félek egy erős pártól.

        Kedvelés

      • Én olyan büszke vagyok! “a feministák kimosták az agyam, megideologizált a csakazolvassa…” Ez nagy pillanat most. Kihúzom fáradt derekam. De vidám lettem most.
        Jelzem, és egyben üzenem nekik, hihetetlen egybeesés, ma döntöttem el, hogy megkeresztelem reformátusnak a két kicsit abban a gyülekezetben, amelyben engem is kereszteltek, szüleimet és bátyámékat eskették, unokaöcséimet keresztelték, és amelyet 1999 óta, a legendás előd halála óta lelkész asszony vezet. Lesz itt nemzetközi konferencia, útravaló és igehely, hasznos olvasmányok a közös nyájban! Ez az igazi ökumené. :DDDDDDDDDD

        Kedvelés

      • Igen, igen, Csineva, nagyon nagy vagy! Az elején apámat hallottam belőled, emlékszem, még írtam is valahol neked, most pedig ég és föld vagytok! (Kedvem lenne téged ráuszítani, de nem lehetek ilyen önző. 😉 ) Olyan jó, hogy így lett, hogy lehet így!

        Kedvelés

      • hirlando, tények, érvek… 45 év élettapasztalat, ebből 10 Angliában. 24-éves korom óta nincs munkahelyem, addig is csak egy uszodában húztam le 5 évet (kirívóan egyenlő munkahely volt, persze tanácsi) meg félállásban pincérkedtem, takarítottam egy-két helyen, viszont biztos ismerek vagy 5-800 embert, alapítottam online közösséget természetes szülés témában… és mindez, az a bizonyos, az élményanyag totalitásából összeálló realitásérzék mondja, hogy ez a típusú nyílt, kendőzetlen, önelégült, önző elidegenedettség és rabszolgatartó mentalitás ritkaság. Ez nem jelenti azt, hogy a legtöbb férfi nem viselkedik úgy, mintha többé-kevésbé ezek a megfontolások irányítanák, mert igen, elmondom még egyszer, a legtöbb férfi úgy viselkedik. De azért a többségük megideologizálja, mert a rendszer része (sőt, az egyik legfontosabb része!) a kenyőcs, a kettős tudatot kialakító hiedelem-együttes, amely segít elkendőzni a kognitív disszonanciát: a hideg önző barom úgy szeretne hideg önző baromként élni, hogy közben rendes, empatikus, okos embernek érezhesse magát, aki az általában vállalhatónak tekintett emberi értékeket képviseli, éli – persze a realitás adta lehetőségeken belül.

        Mindez ráadásul stilisztikus tökéllyel, az indulatra utaló helyesírási jelek nélkül, megfontoltan, jól érthetően előadva…. a legoptimistább olvasat nekem az, hogy itt valaki azt igyekszik demonstrálni, hogy mennyire igaz, hogy akinél van kalapács, annak minden szögnek tűnik… Egyel kevésbé optimista, hogy frusztrált, magányos pasas, aki provokál, és álmodozik… és csak ezután adok egy kis esélyt annak, hogy tényleg magáról beszél.

        Kedvelés

      • “a hideg önző barom úgy szeretne hideg önző baromként élni, hogy közben rendes, empatikus, okos embernek érezhesse magát, aki az általában vállalhatónak tekintett emberi értékeket képviseli, éli ”
        Végül is hirlando ugyanezt mondja szerintem. A munka után otthon feltett lábbal tévéző vagy számítógép elé ülő férj, aki elnézi, hogy a felesége eközben a második műszakban gyakorlatilag egyedül viszi a háztartást és a gyerekezést, csak abban különbözik az LJ féléktől, hogy talán magának sem vallja be, mekkora egy önző barom. Viszont attól még a felesége nem lesz kevésbé hullafáradt és kizsigerelt, mint az LJ típusok felesége. Csak legfeljebb csillógóbb lesz körülőtte a színház.

        Kedvelés

  16. A Lőrincz János álnevű provokatőr mellé, aki azt hiszi, most jól megcáfolja a bejegyzést, holott remekül illusztrálta, még egy szép példája a kíméletlen férfiegónak, amely a szókimondó véleményműfaj köntösében néz le mindenkit, aki nem hódol be, és tartja a faszt ugyanúgy a világ tengelyének, holott csak testrész az is a sok közül, mégpedig elég sérülékeny:

    “Kevés dolog tud irritálóbb lenni a mai „tolerált közbeszédben”, mint a feminista műhiszti. Amikor néhány, főiskola végéig baszatlan, ellenben kellően extrovertált, szereplési zavarban szenvedő, koravén hisztérika a saját párkapcsolati sikertelensége felett érzett csalódástól vezérelve eljut a férfigyűlöletig, majd ennek arcba mászó, gátlástalan propagálásáig. A gond akkor kezdődik, amikor ez az egyébként elenyésző társadalmi támogatottsággal bíró csoport széles médiatámogatást és alapítványi pénzeket kap, és arról kezd el magyarázni, hogy a magzatok kukába dobása miért is képezi a „női szuverenitás” részét.

    Egyszóval, nem szívleljük ennek az álhumanista köntösbe bujtatott szélsőséges, papok arcába csöcsöket nyomó mozgalomnak sem külföldi megrendelőit, sem hazai kivitelezőit. Ezen véleményünknek hangot is adtunk a családon belüli erőszak és a nagysikerű, vak komondoros Balogh József kapcsán is.

    Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár keddi parlamenti felszólalása mellett azonban nem mehetünk el szótlanul. Nem csak hitelességünk, lelkiismeretünk diktálja ezt. Akinek ugyanis az a mondat, hogy „attól, hogy ön szép, abból még nem következik az, hogy okos” férfiként, a parlament üléstermében, mikrofonok, kamerák előtt el tudja hagyni a száját, az nettó suttyó.

    Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy egy férfinak – bizonyos körülmények között – ne lehessen arra hivatkoznia, hogy szövetségese vagy ellenfele szép. (Emiatt, mint emlékszünk, Obamát rendesen megráncigálta az amerikai feminista lobbi.) A személyeskedő megjegyzéseknek igenis lehet helye, ha pozitív töltetű, szemben a negatív változattal, ami csak igen visszamaradott politikai kultúrákban jellemző. Esetünkben (Illés Zoltán limbikus rendszerében): „Szél képviselő asszonynak szívesen beakasztanék hátulról, de sajnos síkhülye”.

    Ha Szél Bernadettben egy kicsi pimaszság is lenne, megjegyezhette volna, hogy „Ahhoz képest (sic), mennyire sejpít (sic!) és raccsol, még nem következik, hogy
    ostobaságokat beszél.”

    Pimaszság? Önleleplező szavaik.

    http://jobbegyenes.blog.hu/2013/09/12/illes_zoltan_te_suttyo

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Azt hiszem az igazsag abban a ket serpenyoben nehezen definialhato, de rohadtul ott van. Az is igaz, hogy a merleg megatalalasa es persze hasznalata olyan szituaciok, es szocializacios mintak feladasahoz vezet, amelyekre keptelen a ferfitarsadalom itt ebben az orszagban. Amiota a baratnom rengeteg posztot kuld tiszteseggel elolvasom oket. Az elejen iszonyatosan duhos voltam. Tele volt a hocipom az okoskodassal. Mostanra lassan, de valtozott a velemenyem. Nehezen alakulok, de erzem megy. Sokkal hamarabb eszreveszem az igazsagtalansagot peldaul. Es a legfurcsabb: bator embernek tartom magam, de meg nem jutottam el oda, hogy egy-egy szexista vagy noket foldbedongolo megjegyzesnel nyiltan konfrotalodjak ferfitarsaimmal, de kozeleg az ido, amikor kemenyen beszolok. Marcsak azert is, mert akkor mi ertelme lenne ennek az egesznek. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • De én arra gondoltam a mérleggel, amikor egy nő, akit sanyargat a társa, azt írja, hogy a mérleg másik serpenyőjében ott a sok jó tulajdonság, a sok jó, amit tőle kap. Nem, az nem a másik serpenyő, hanem a kapcsolat maga. Alapértelmezett, hogy a kapcsolattól jót kapunk, egyébként nem kapcsolat. Nem úgy van, hogy sok előnyünk van a árkapcsolatból, és CSERÉBE el kell viselni a faszságait. Pedig rengetegen gondolják így. De csak azért, mert kiszolgáltatott a helyzetük, mert nem jó a képzettségük, munkájuk, vagy otthon vannak a gyerekekkel, vagy mert kedves szüleik is úgy osztották el az örökséget (fordított India), nőellenesen, hogy őt majd eltartja a férje úgyis. Nálunk ez a szöveg ment. ezek a nők, akik folyton számba veszik a másik serpenyőt, nagyon megtanulták, hogy csak más mellett létezhetnek, megtanultak rászorulni a tudatra, hogy van partnerük, “valakijük”, és tudják, egyedülállóként milyen szankciókat kapnának.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “vagy mert kedves szüleik is úgy osztották el az örökséget (fordított India), nőellenesen, hogy őt majd eltartja a férje úgyis.”
        Most, hogy mondod az én szüleimnek is természetes volt például, hogy a bátyámnak dugnak plusz zsebpénzt mikor randira ment, mert ugye fizetnie kell a mozijegyet, fagyit, kaját, ezt azt. Ellenben nekem soha nem adtak ilyen célból, én mehettem pénz nélkül vagy spórolhattam a zsebpénzemből erre külön (vagy hagyhattam, hogy a fiú fizessen, gondolom a szüleimnek is ez volt a természetes). Most értettem meg, miért irtóztam mindig a gazdag srácoktól. Egyszerűen hánytam attól a felállástól, hogy én ugyan kis csóró vagyok és semmire sincs pénzem de majd ők meghívnak erre-arra, amiért hálásnak illene lennem. Rohadtul nem egyenlő így egy induló kapcsolat és nem kell, hogy a pasi éreztesse, hogy bármit is elvár cserébe, éppen elég, ha belül te magad úgy érzed, hogy ez gáz…

        Kedvelés

      • Persze, és vajon hány szülő csinálja ezt a mai napig? Azzal egyébként, hogy a fiúkat pénzelik és arra nevelik, hogy fizessen a randira hívott, kiszemelt lánynak, egy másik szülő lányát is sikeresen tárgyiasítják (persze tudom, ezt attól való félelmükben teszik, nehogy a gyereküket megszólják).
        Nálunk az is megvalósult különben a nagyszüleim részéről, hogy a fiú unokára íratjuk a lakást, mert hová alapítson családot szegény? A lányunokák meg lakjanak a leendő férjük lakásában (ugyan most még egyiknek sincs semmije, de az már az ő dolguk, tessék jól férjhez menni).

        Kedvelés

      • Én ezen annyit töprengek. Én, a fiús szülő berzenkedek, ha a pasim teljesen aránytalanul és erőszakosan fizet és hálára kényszerít, ezt a felfogást közvetíteném a fiamnak, akinek hagyományos családból jövő bnője van. Most érted… Mondja neki, hogy szóljon a lánynak, hogy felezzék a költségeket, mert ő nem szeretné, hogy a lány szarul érezze magát és kellemetlen hálát érezzen?
        Ez így elég fura.

        Kedvelés

      • Adél, az szerinted gáz, hogy én azt tanítom a fiamnak, hogy szóba se álljon olyan lánnyal akinek nem triviális az, hogy mindenki a sajátját fizeti? Mi erről a véleményed?

        Kedvelés

      • Egy barátunk panaszkodott nekünk a múltkor, hogy nagyon szeretne a barátnőjével elmenni a tengerpartra nyaralni, de az ugye költőpénzzel, ellátással együtt, kb. félmillió forintba kerülne. És neki erre nincsen pénze. Nekem elkerekedett a szemem, hogy a fenébe kerül egy embernek ennyibe egy nyaralás? Erre kiderült, nem egy személynek annyi, hanem kettejüknek lenne, mindennel együtt. A lány nem fizetne semmit, mert nekik az a természetes, hogy ezt a férfinak kell. Úgyhogy inkább nem mentek nyaralni, ahelyett hogy összedobták volna.

        Kedvelés

      • fél millió? miért, a Bahamákra mennek? Ezer euróból négytagú család cucc-puccosat nyaral a horvát tengerparton, és az még csak háromszázezer

        Kedvelés

      • Mármint ezt úgy értem, hogy ez ne elvárás legyen a fiú részéről, hanem annak örüljön, ha egy lány kikéri magának a saját autonómiáját.

        Kedvelés

      • Szent Isten, ez még ma is ÍGY megy??

        Én mindig utáltam, ha fizettek helyettem, általában megpróbálkoztam a saját cechemet állni, vagy utólag kifizetni (elkerülendő a párom számára kellemetlen feltűnést fizetéskor). Vagy fizessünk felváltva.
        Ebből általában volt is sok vita, nehezen értették meg, hogy nekem kellemetlen elfogadni. Ahogy ajándékot is.

        Eszembe jutott egy eléggé régi regény, Bárány Tamás: A fiam nem a lányom.
        A fenti szülői magatartás kihegyezése.

        Kedvelés

    • Ez, hogy egy férfi nyíltan védelmére keljen a nőknek és így konfrontálódjon férfitársaival olyannyira nehéz, hogy terápiás csoportok alakulnak erre. A stop-ferfieroszak-on vannak ilyen pasik, csoportok is (régebben tuti voltak, http://www.nol.hu/archivum/archiv-434029?ref=sso), nem feltétlenül terápiás 🙂 De egységben az erő és a hasonlóan gondolkodók társasága megerősíti az embert.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  20. Tegnap megosztottam a fb olalamon ezt a posztot. Ezt kaptam alá. Nem és nem! nem tudom megállni, hogy ide ne hozzam 🙂

    “Harmincöt-negyven évesen egyszer csak rájövünk, hogy nem jó ez az egész…” Itt a kutya lényege elhatolva. 35-40 éves korig nem “kapcsolatokat” kellett volna létesíteni, hanem családot alapítani. Még huszonévesen az első gyereket megszülni és mindjárt sokkal életszagúbb dolgokon járna szegény blog írónk feje is, mint a férfiak cseszegetésén. S talán akkor végre meglelné azt a normális férfit, akit nem kell sem uralni és nem kell alávetnie sem magát. Merthogy a normális házasság az önzetlen szeretetről szól, ahol az egész felsorolt férfigyalázó litániának semmi értelme, hiszen két egyenrangú fél együttélésében ilyen hülyeségek nem fordulnak elő.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Az írás kitűnő, csak a megoldást hiányolom a végéről: mit tegyenek a nők, hogy ne így legyen? Mert nem csak a pasiknak kell(ene) tenni. Szerintem – saját személyes tapasztalat – ha a nő megváltozik, tudatosan felfedezi a saját értékeit, nem bizonytalan abban, hogy ő mit ér stb. stb. akkor a pasi sem tudja elhitetni vele, hogy hisztis, a libidója szól belőle stb., akkor tudni fogja mit akar és ha a csaj magabiztos, onnantól fogva egyenlő. Vagy valami hasonló… talán a megfogalmazás nem a legárnyaltabb, de ez a lényeg: te tudd, hogy mennyit érsz, és akkor másokkal is megérteted, azzal, ahogy létezel, viselkedsz. Nekem ez jött be, emellé egy olyan férjet sikerült találni, aki ebben partner, vagyis egyenlő partner vagyok vele. Persze ez – neveltetéstől függően – évek munkája.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szia! Nem tudok megoldást, és meghökkentőnek tartom a kérdésedet: nekem nem dolgom, nem kompetenciám amatőr bloggerként a világot mint olyat megváltoztatni, én irodalmi és kisebb részben érvelő és publicisztikai szövegeket írok. Ehhez irodalmi típusú olvasói rutin szükséges. Az író dolga a diagnózis. A diagnózis pontosságát nem csökkenti, hogy nem tudok terápiát, és a megoldás bizonytalansága nem jelentheti sem azt, hogy ne lenne probléma, sem azt, hogy ne kellene róla sokat beszélni. Sem azt nem tudom, mit kellene a férfiaknak tenniük, illetve mi reális, sem azt, hogy a nőknek mit. Csináljon mindenki, amit a saját életében tud, ne tőlem kérdezze.

      Nem olyan egyszerű ám a megoldás, hogy csak erősnek kell lenni. Csak most tudjuk ezt, ennyi idősen, amiről a bejegyzés szól. Jobbára nagy prés alatt, tanulságok után leszünk erősek, negyvenéves korunkra, előtte a tündérmesékben ringatózunk, nem és nem akarjuk elhinni, hogy ez a helyzet, ez a hang amúgy is stigmatizálva van és elhallgattatva. Az olyan nők, amikről írsz, szankciókat kapnak, többnyire nem is kellenek a férfiaknak, sőt, ilyenné se fejlődhetnek, mert ehhez őket nőként és önértéküknél fogva nagyra becsülő szülők, tanárok, partnerek és munkatársak kellenek, rendíthetetlen egó, értékességérzés, amit a szocializáció igyekszik kiirtani a nőkből. Attól még, hogy magabiztos, nem lesz egyenlő, csak többet ütközik és kevésbé találja a helyét. Van igazságuk az antifeministáknak. Ajánlom figyelmedbe az LMP-s képviselőnő esetét. Egy többdiplomás, fővárosi parlamenti képviselő, érted. Hogy egyenlő legyen, ahhoz a másiknak le kell mondani, át kell engednie a magáéból, vissza kell vennie a hihetetlen arcából és agressziójából, és az egész közegnek komolyan venni a nő teljesítményét és méltóságát, és nem a seggére megjegyzéseket tenni. Ott lehet kezdeni a változást, hogy mit gondolnak a nőkről az urak és a hölgyek is. kit kurvázunk le, kit nevezünk rossz anyának, kit karrieristának. Addig meg mondjuk hangosan elítélni az ilyeneket, mint Illés Zoltán.

      Olvasd el ezt:
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/01/01/nemtrollok/
      ha kevés időd van, csak ezt:
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/05/24/csalas-nelkul-konnyeden/
      esetleg még ezt:
      https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/08/30/de-mi-a-megoldas/

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “Attól még, hogy magabiztos, nem lesz egyenlő, csak többet ütközik és kevésbé találja a helyét.”
        Hihetetlenül jó diagnózis, és örülök hogy jött izmirli, és felvetette, hogy ha magabiztos vagyok, már egyenlő is vagyok, mert megszületett rá ez a frappáns válaszmondat, ami nagyon igaz.
        Én is magabiztos vagyok, de sosem leszek egyenlő azzal a férfikollégával, akit hangos szervusszal üdvözöl az igazgató, odamegy hozzá reggel és kezet ráz vele, miközben rajtam és nem egy nálánál képzettebb kolléganőn keresztülnéz.
        A magabiztosságom csupán arra jó, hogy ilyenkor nem a kolléganők zavart félrenézésével élek, hanem jót mulatok az említett jeleneten.
        Így ha e jelenet közben az igazgató körbenéz véletlenül, maximum a komplett ellenséget látja bennem, és nem az egyenlő felet.

        Kedvelés

      • A kézfogás. Hogy nem esik le senkinek, mennyire megalázó érzés, amikor érkezik egy férfi a társaságba, széles gesztusokkal és nagy hangon kezet ráz a már jelen lévő férfiakkal, majd végül odabiccent a nőknek is: sziasztok?? Ha én lennék egy napra a belügyminiszter, akkor azon túl, hogy betiltanám, hogy “meg fogsz fázni”, még ezt a férfias kézfogást is betiltanám, sőt a széles gesztusokkal ajtóban előreengedést is, amely azzal jár, hogy 1. nekem kell kinyitni az ajtót, ergo gyakorlatilag elérték, hogy én végezzem a munka nehezét, hiszen a férfi utána csak átsétál majd a nyitott ajtón, miközben 2. még kurvára hálásnak is kell lennem ezért.

        Kedvelés

      • És megjegyezném, hogy ez a kézrázogatás is az utóbbi évtizedek vívmánya, egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években az értekezletről elkéső kollégák (és az első óráról elkéső taknyos 15 évesek ! ) azzal rabolták volna az időt és a figyelmet, hogy végigpacsiztak a bennlévő hímneműekkel.
        Ma azonban ez mindennapos. És próbálnál csak szólni ellene, hogy diszkriminatív és megalázó. A kolléganők csodálkoznának rád legelőször. Mert frusztrált kövér feminista vagy. Hi, hát márcsak ezért is érdemes volna lefogynom 😀

        Kedvelés

      • Nőkkel nem szoktak kezet fogni a férfiak? Nekem ez vagy új, vagy ennyire nem figyelek? Én úgy emlékszem mindig kezet fogok azzal, aki a jelenlévő férfiakkal is kezet ráz. De lehet férfinak nézek ki. Nekem mindenesetre nagyon megalázó lenne, ha egy újonnan érkező minden férfival kezet fogna velem meg nem. Szóvá is tenném, mit képzel már!

        Kedvelés

      • Mivel a munkahelyemen már nincs vesztenivalóm, nemrég szóltam ellene, na nem értekezleten, ahhoz nyúl vagyok, hanem a “munkareggelinél” (közös kávéfőzés a konyhában). A hatás meglepő volt! 3 db férfikollégám felsóhajtott, hogy ez mennyire jó lenne, mert iszonyatosan röhejesnek és feleslegesnek érzik a reggeli pacsizást (milyen meglepő, ez a három a legműveltebb és leginkább liberális srác volt), a többiek egyszerűen nem értették. Mintha azt mondtam volna, hogy legyen zöld az ég.
        Ez az arány 10-ből három volt, úgyhogy azt mondom, van remény, ha mégoly halovány is.

        Kedvelés

      • Ügyes vagy! 🙂

        Ez a felsóhajtás és milyen sokat mondó, nem? A hülye macsós szokásoknak is eleget tesznek, ha van kedvük hozzá, ha nem. Mert az olllyan férfias ám! Felnőttes. 😀
        Nekem nincs bajom a kézfogással, csak illessen meg mindenkit. Különben olyan, mintha bemennél valahová, és tízből csak öt embernek köszönnél oda.

        Kedvelés

      • Ezysnkl a kézfogással sajnos volt egy hülye sztorim. Bevallom, nem vagyok tökéletesen tisztában a protokollal: megjelent egy társaság, mindenkivel lekezeltem, volt köztük egy hölgy is, nem vártam meg, hogy ő nyújtson kezet, hanem én nyújtottam: az eredmény? Rámszóltak, hogy a hölgyeknél illik megvárni, hogy nyújtsanak kezet. Akkor most mi van? Beméssz egy társaságba, ha a hölgyek nem nyújtanak kezet, akkor adsz vagy nem adsz? Kicsit sapka, nem sapka helyzet. Egyébként lelkészként gyakran vagyok olyan helyen, ahol a templomból kijövet mindenkivel kezet fogunk. Ott a nők sem kivétel, de sokan húzódoznak, nem szívesen nyújtják a kezüket, zavarban vannak. Szóval teljesen kaotikus ezen a téren a protokoll.

        Kedvelés

      • Igen, a protokoll szerint a nőknek kell kezet nyújtani a férfinak (ahogy a fiatal az idősnek, alkalmazott a felettesnek, ezt figyeljük meg!!!), ami szintén baromság. Legalábbis szerintem. De ezzel biztos egyetért más is.

        Sajnálom, hogy kellemetlen volt, csineva, nem a protokoll, hanem ez az egész rendszer kaotikus, mert van, aki sóhajtozik a lovagias szokásokért, másnak meg már a töke tele van ezzel.

        Én nem bonyolítanám, és egyébként is, ha egyenlőség volna, nem lenne ez a színjáték, én szánalmasan erőltetettnek is találom.

        Kedvelés

      • Tudtommal fordítva van: az idősebb a fiatalabbnak, a főnök az alkalmazottnak… legalábbis nálunkfelé ez így van. A kéznyújtás elfogadási gesztus, aki nem nyújt kezet, az valamiért hatagszik, neheztel vagy lenéz.

        Kedvelés

      • Ó, elnézést, ezt rendesen elbaszcsiztam:

        “A kézfogás alapvető szabályai: mindig az idősebb nyújt kezet a fiatalabbnak, a nő a férfinak, a vezető a beosztottnak, az oktató a tanulónak, a magasabb beosztású az alacsonyabb beosztásúnak.” http://www.miillik.hu/koszontes.html

        Nemtom, miért fordítva maradt meg…

        Kedvelés

      • Csineva, ha jól tudom, bemutatkozásnál a nők szoktak kezet nyújtani, egyébként az üdvözléses kézfogásnál nagy a káosz, mert a Rend Aranykorában üdvözléskor Hölgyeknek kézcsók, amihez a Hölgy nyújtja kis kacsóját, és azt hiszem a kézcsókolgatás kikopásával ez öröklődött át a kézrázásra.

        Nálunk egyébként szokás a családban a kézfogás: a nagymamáim a család nem vérrokon férfitagjaival üdvözléskor, búcsúzáskor kezet fognak, nem puszilkodnak.

        Kedvelés

      • Én pl. sokkal jobban szeretem azokkal a nőkkel, akit egy kicsit is kedvelek, az alkar vagy a felkar egy másodpercig történő megérintését, valamiféle negyed- vagy nyolcadölelést, puszi nélkül. A puszit nem szeretem, akkor már inkább az ölelés: azt a barátaimmal is megteszem, akár fiú, akár lány az illető: minél nagyobb a szeretet, annál szorosabban 😛

        Kedvelés

      • És ha már kézfogás derogál nekik, akkor az milyen már, mikor kéretlenül rád megy a férfikolléga és puszival üdvözöl? Hja, és tételezzük fel, a felettesed ráadásul. De ha nem, akkor is neked gáz azt mondani, hogy bocs, nem vagyunk olyan viszonyban.

        Az egyenlőtlen bérezésekről: Ha másért nem, ezért biztos jó közalkalmazottnak lenni. Ott ők is ugyanazt az éhbért kapják. Csak éppen őket jobban sajnálja érte a társadalom. Ha a nő szarul keres, azzal nincs különösebb hiba. Ha elég szép, úgyis van valami jó férje, aki eltartja, míg ő elhobbizik a konyhapénzért.

        Kedvelés

      • Óó óóó, a kézfogás, atyaég, hogy engem ez már egy ideje mennyire felhúz, jaj, nagyon. Még az a jó, hogy a tizenöt fős cégen belül a kollégák nagy részét hozzá tudtam szoktatni (és a kolléganőm is) ahhoz, hogy kezet fogjanak velünk. Van egy, aki feszeng (ő mesélte, hogy van Németországban a Frauenparkplatz, és nem értette, mi ezzel a gondom, áááááááááá), de végül is megteszi. Most már jöhet akárki új kolléga, megkövetelem, hogy kezet fogjon velem. És végignézve ezt a szituációt, ahol a nőket levegőnek nézik, a férfiak meg egymással nagyon korrekt módon kezet fognak, nagyon az urambátyám viszonyokra hajaz. Nem is véletlenül.
        És nagyon dühít és felháborít, hogy ez teljesen normális.
        Képes volt egy kollégám még az elején megszólalni, hogy “de hát egy nővel kezet fogni…”.

        Elképesztő ez a változás, én is csak nézek, hogy felmegy bennem a pumpa, mikor előreengednek az ajtóban, hát bazmeg, nem vagyok én agyalágyult, hogy ne tudjak bemenni egy ajtón ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!
        (Kiváltképp azért felháborító, mert a cégnél én kapom a legkevesebb pénzt, és tízből öt kolléga hozzám szalad, ha meg kell valamit oldani – hadd ne mondjam, dupláját, tripláját keresik a fizetésemnek.)

        Dühít még valakit ennyire ez?

        Kedvelés

      • Egyébként az is beszédes, hogy kérésre kezet fognak veled is, tehát megteszik, ha az elején csodálkoznak is.
        Azt hiszem mindenhol megérné szóvá tenni, bár gondolom Te is felmérted a terepet, mielőtt kifejezted túlzó vágyad, hogy ne nézzenek levegőnek. Semmilyen burkolt retorzió nem volt az akciód után?

        Kedvelés

      • Nos, ez úgy alakult ki, hogy két-három kollégával, akikkel közelebbi viszonyt ápolok, már korábban lepacsiztunk gond nélkül reggelente. Aztán zavarni kezdett, hogy a többiekkel nem, és kezet nyújtottam. Volt, aki furcsállta, más meg poénosan vette, de kezet fogott. Aztán megszokták. Tehát nem úgy kezdődött, hogy én elmondtam, hogy nagyon zavar, hogy engem ebből kihagynak, spontánabbul alakult ki. Viszont odáig jutottam, hogy rettentően zavarna, ha nem így lenne, és ha más helyre kerülök, vagy olyan társaságba, ahol ez a férfias kézfogás dívik, nem hagynám szó nélkül.
        Nálunk is jött pár hete egy kolléga, látta, hogy mindenkivel kezet fogok, ő nem akart velem. Megkérdeztem privátban,hogy valami gondja van velem? Mondta, hogy semmi, csak hát izé.. blabla. Én meg kértem nyomatékosan, hogy legyen szíves velem kezet fogni, ha nem gondol leprásnak. 🙂

        Kedvelés

      • “…ő mesélte, hogy van Németországban a Frauenparkplatz, és nem értette, mi ezzel a gondom, áááááááááá”
        A Frauenparkplatz nem azért van, mert a nők bénán parkolnak, eredetileg azért találták ki, hogy így csökkentsék a nők elleni támadások számát, ugyanis a “hölgyparkoló” (nálunk így nevezték el) a kamerák látóterében van, és a kijárat közelében. Továbbá azért nagyobb az átlagos parkolóhelynél, hogy a gyerekestől bevásárló, ügyintéző anyukáknak legyen elég helye gyereket/több szatyornyi cuccot/babakocsit pakolászni.
        Van Familienparkplatz is, nekem ez jobban tetszik mint elv és mint megnevezés egyaránt.

        Kedvelés

      • “Továbbá azért nagyobb az átlagos parkolóhelynél, hogy a gyerekestől bevásárló, ügyintéző anyukáknak legyen elég helye gyereket/több szatyornyi cuccot/babakocsit pakolászni”
        Azért jellemtő, hogy az ügyintézés, bevásárlás, gyerekek hurcolása eleve női feladatként van elkönyvelve. Köszönjük!

        Kedvelés

      • Iiigenigen, én tudom, hogy bizonyos helyeken az általad leírt funkciója van a “női parkolóknak”, de a kollégám azzal magyarázta, hogy hát volt egy kutatás, amiből kiderült, hogy nemtom mennyi, de sok nő sokkal rosszabbul vezet, mint a férfiak, és EZÉRT lettek a Frauenparkplatzok.
        Én meg mondtam, hogy baaaaaaaaaazzzmeeeeeeeeeegggg. És nézett nagy bociszemekkel.

        Ha meg gyerekes Parkplatz, akkor legyen családos, ne pedig női, igen.

        Kedvelés

      • “Képes volt egy kollégám még az elején megszólalni, hogy “de hát egy nővel kezet fogni…”.”

        Tényleg ez megy? Ez már majdnem a “jé egy NŐ, jé ez BESZÉL!” színvonal.
        Egyik döbbenetből a másikba esek!

        Kedvelés

      • Rita, a széles gesztusokkal előreengedő férfit kétszáz évvel ezelőtt rendkívül tiszteletlennek bélyegezték volna, mivel az ajtóban előreengedés praktikus oka a nehéz faajtókban keresendő, tehát úgy nézne kis, hogy úriemberünk oldalra áll, lenyomja a kilincset, kitárja az ajtót, úriasszonyunk besétál, úriemberünk az ajtót becsukja.
        Szóval a “menj csak előre csillagom” felkiáltású előreengedés, ajtónyitás nélkül borzasztóan nagy bunkóság.

        Kedvelés

      • Így van. Ahogy a nő jobb oldalán menés, vagy épp a “kocsmába” való előreengedés (ajtónyitással egybekötve IS).

        Kedvelés

      • Én meg már nagyon unom az ilyen előre-vissza-kiengedős szokásokat, avíttak mérhetetlenül, de nem ez velük a baj, hanem hogy pontosan a fennálló rendet reprezentálják. Köszönöm, be tudok menni egy ajtón segítség nélkül is.
        Ez nem jelenti azt, hogy elküldöm a picsába azt, aki előreenged, van, akin érzem, hogy ez neki tényleg fontos, nem is sérteném meg, nem vagyok tapló. De jó volna már erről is beszélni, hogy ez miért is kell még? Hanyadik században élünk? Hol tartunk a száz évvel ezelőtti állapotokhoz képest? Nagyon jó lenne megpiszkálni ezeket a nemesnek tartott gesztusokat.
        Azt gondolom, hogy itt nálunk is azért vannak még életben ezek a szokások, mert a nemi egyenjogúság is ott tart, ahol. A béka segge alól kacsingat kifele. (Mindig a csodás ‘férfiparlamentünk’ jut eszembe, a sok bölcs államúrfi. Apropó, az ‘úr’ kifejezéstől is feláll a szőr a hátamon, betiltanám, kivéve, ha a hölgy helyett az úrnő szó volna használatos annak ellentéteként. Akkor végül is kvittek volnánk, vagy mi – kivéve, hogy nekem egyik sem tetszik -. É.?)

        Kedvelés

      • Az úrnő nekem sem tetszik, de nálunk az egyházban a lelkésznők hivatalos megszólítása: lelkipásztor úrnő… kicsit nyakatekert, de legalább az lelkipásztor úrral egyenlő…

        Kedvelés

      • Egyetértek, nem mondom, hogy legyen előreengedés-nem engedés, jobb oldalon sétálás, hanem azt, hogy ha már úgy teszünk, mintha tartanánk ezeket az avítt szokásokat, akkor tartsuk tényleg.
        Kézfogás-protokoll: nincs. Gondolom azért, mert a régi (férfiak kézfogás, nőknek kézcsók, nők egymás között leginkább puszi) kopik, az új most kezd kialakulni.

        Kedvelés

      • Őszintén nem bánnám, ha nem lenne ez az előreengedés, meg székkihúzás, meg kabátfeladás kényszer. Bizonyos helyzetekben meg nagyon is helyénvaló lenne néhány dolog – fordítva is: kinyitom a kaput és előreengedem a két tömött szatyorral közlekedő szomszédot, hiába százhúsz kiló,meg kigyúrt, tele van a keze, az enyém meg nem, nekem kisebb fáradság. Ugyanúgy ahogy a nyolcvanéves nagypapámnak fel-le segítettem a kabátját, mert nem hajlik már jól a keze satöbbi.
        Jó volna, ha ez az udvariasság, odafigyelés az életünk része lenne, csak nem nemi alapon, gondolkodás nélkül, hanem rászorulás alapján, állandó figyelemmel.

        A jobb oldalon sétálás, és a vendéglátóhelyen előreengedés szerintem teljesen elavult dolog, értelmezhetetlen. Az utak aszfaltozottak, és vicces lenne óvón féltve belépni előttem egy kocsmába, amikor pasi nélkül már végigjártam az összeset:)

        A székkihúzás meg a teljes anakronizmus: hát hol hordunk már abroncsos szoknyát??? Volt egy pasim, aki a Szimplában is bőszen kihúzogatta a széket, rajtam farmer, tornacipő, kezemben meg három kisfröccs, és úgy kellett nyilvánosvécéző mozdulattal leeresztenem a seggem, magamban fohászkodva, hogy a betolás legyen gyorsabb, mint hogy elveszítsem az egyensúlyom.
        Székkihúzás, bah.

        Kedvelés

      • Szóval érdekes ez, mert nálunk ez úgy történik, hogy az a férfi megy körbe kezet rázni a férfiakkal, aki épp bejön.
        Tehát a kezdeményezés nála van.
        És eközben néz keresztül rajtam, figyelembe sem vesz, hozzám nem lép oda, rám nem figyel.
        Erre azt mondják, hogy mert a nőnek kell kezet nyújtania.
        De már hogy a bánatban nyújtsak kezet annak, aki nincs kéztávolságba és nem is igyekszik oda ?

        Kedvelés

      • Nagyon, nagyon nem szeretek kezet fogni, senkivel. Nem tudom miért, de jó, hogy Rita említette. Nekem nagyon férfias és szinte soha nem tudják, ki mondja előbb a nevét, ki később.

        Kedvelés

      • szerintem: el kell fogadni, hogy (szó szerint) a nők kezében az ügy, ha nem teszek ráutaló gesztust egy ilyen helyzetben, tehát nem nyújtom a kezem, akkor nem fognak kezet fogni velem, egyrészt a már említett illemszabály miatt, másrészt a legtöbb férfinak gondolom eszébe sem jut, mert nem ez a rutinja üdvözléskor, nem is igazán tudom hibáztatni őket ezért. én néhány éve kezdtem el módszeresen rászoktatni a környezetemet arra, hogy a kézfogás, mint üdvözlési forma nekem is tőlem is jár, a kötetlen társasági együttléteken azért, hogy végre kiváltsa a nőknek szinte kötelező pusziadást (brrr, pedig az csak a barátoknak, cimboráknak jár, idegeneknek nem, szerintem ez világos), kevésbé kötetlen találkozásokkor a kínos fejbiccentést. de pusztán azért, mert számomra ez alapvetés, másoknak még nem lesz az, nincs más, mint hogy viccesnek szánt megjegyzésektől és az elmaradhatatlan feministázástól övezve segítsek elterjeszteni egy szokást.
        nem mondom, hogy gyorsan haladok, de azért megy.

        Kedvelés

      • Nem tudom, hogy tehetnék finom nőies ráutaló gesztust, amikor a kollega úr bejön az ajtón, ahonnan pont egyenlő távolságra ül férfi kollegám és jómagam, hozzá odamegy kezet fogni, nekem jó eséllyel köszön külön, de általában nem. Feltételezem én persze, hogy nem rosszaságból, de legközelebb, szintén nem rosszaságból, de nyíltan és határozottan (pont úgy, ahogy ő is viselkedik) meg fogom kérni, hogy engem se hagyjon ki a buliból.

        Kedvelés

      • Szia! Igazad van, nem feltétlenül kell semmilyen írásnak megadni a megoldást a felvetett problémára. Ez csak az én elvárásom.

        “Az olyan nők, amikről írsz, szankciókat kapnak, többnyire nem is kellenek a férfiaknak, sőt, ilyenné se fejlődhetnek, mert ehhez őket nőként és önértéküknél fogva nagyra becsülő szülők, tanárok, partnerek és munkatársak kellenek, rendíthetetlen egó, értékességérzés, amit a szocializáció igyekszik kiirtani a nőkből.”
        A kutya itt van elásva: mivel a szocializációval idomítanak bennünket és a tudatalattinkba szépen elhelyezik az elvárt társadalmi normákat (apa mosdik, anya főz, a fiúk nem sírnak, minden pasi/nő ilyen, ne ülj le hideg kőre mert megfázol stb.) – 6 éves korunkig ezeknek 90%-át hallottuk, láttuk, anyu mondta, meg az óvónéni is, így ezeket elhisszük. Axióma, nem kérdezünk. De nem tudatosan történik mindez (sokat úgy is elhiszünk) hanem tudat alatt és így irányítanak bennünket a minták. Észre se vesszük. Mint az idomított elefánt, aki egy lépéssel megölhetné az idomítóját, de nem teszi, mert elhiszi kicsi korától fogva, hogy nem képes rá. Az akadály a fejében van.
        Ezeket a mintákat, hiteket, nevezzük, aminek akarjuk, “ki lehet cserélni” olyanokra, amelyek nem hátráltatnak, hanem támogatnak bennünket. Vagyis a magabiztosság nem ott keletkezik, hogy anyu vagy az óvónéni értékel, nem kívülről, hanem onnan, hogy ezeket a mintákat felülbírálom és kicserélem. És innen már én tudom magamról, hogy mit érek. Amit meg a másik ember mond rólam, az az ő története, róla szól, soha nem rólam. Én inkább azt keresem, engem mi késztet reakcióra, ott kell dolgoznom magamon, mert az bennem is megvan és nem szeretem vagy pont ellenkezőleg, szeretném, hogy meglegyen.
        De a probléma ott van, hogy ez nem megy tudatosan és nagyon hosszú folyamat, mivel hosszú ideje a viselkedésünk részét képezik ezek a hitek. Erre használok én a munkámban is és a saját életemben tudatalatti technikákat.

        Igazad van, erősnek lenni nem elég, nem is az erő és az ego a megfelelő szó, mert ezek agressziót váltanak ki.

        Sok ilyen esetet láttam, hiszen a szakmám pont az, hogy ezeket a mintákat olyanokra tudják a nők lecserélni (leginkább nők fordulnak hozzám) amik után, már nem gondolja, hogy mindent neki kell otthon megcsinálnia, stb. hanem tud nemet mondani, nem engedi át az irányítást másnak (sem férjnek, sem apának, anyának, gyereknek stb.). Az esetek 90%-ában az derül ki, hogy a magabiztossággal van baj: nőként, anyaként, lánygyerekként stb. Elhiszik, hogy nem lehet valamit megcsinálni. Ha azokat a tudatalatti mintákat le tudja tenni, amik ebben hátráltatják, akkor úgy lesz egyenlő, hogy nem várja el másoktól, hogy egyenlőnek, egyenrangúnak tekintsék, mert tudja, hogy az. Így mer váltani is, ha adott élethelyzet nem megfelelő neki. Mert ez is egyéni: van, aki az irodában, ahol a főnök elnéz felette, úgy gondolja ez őt nem érdekli, van, akit zavar. A lényeg, hogy tudja az ember mit akar ebben a helyzetben és tudjon és merjen is változtatni. Mindezt pedig szelíden, nem harcolva, ez a cél nálam a munkámban. Mindig arról beszélve egy konfliktusban én mit érzek, nem arról, hogy a másik fél mit tett rosszul.

        Én így “ültetek az aszfalt réseibe árvácskát” mert ugyanezeken a folyamatokon átmentem (némelyik most is folyamatban van), 40 körüli vagyok jómagam is, egy nagyon megalázó, rossz kapcsolat után építettem újjá magam. Igen, a herceg nem jött fehér lovon, pláne nem magától, hanem én teremtettem magamnak, azzal, hogy segítséget kértem és leraktam a beidegződések, minták, hitek egy részét. Maradt még jópár, de van még időm.
        És egy olyan országban, társadalomban élek (Törökország, immár 11 éve) ahol a nőknek ez még nehezebb, mint Európában. A társadalom sokkal konvencionálisabb, itt a nőket úgy nevelik, hogy a pasik állatok és a nők úgy is viselkednek velük. A nőket fizikailag is gyakran elszigetelik a férfiaktól, akár rendezvényen, esetleg esküvőn is. Itt a társadalom nagy része még a 13. században él, de a fennmaradó rész a 22. században. Azok a nők és férfiak, akik úgy gondolják itt, hogy a nők egyenlőek, egyenrangúak, meglátásom szerint előbbre vannak ebben a kérdésben a tőlünk nyugatabbra eső világtól. Érdekes, hogy még a török nyelv is ezt mutatja: a férj/feleség szó ugyanaz (eş, ami az eşitlik, egyenlőség szóból származik, ez múlt századi nyelvújítási szó, nézzük meg ezzel szemben a magyarban a FELEség szót!).
        Ezt az egészet (a nyelvújítást is) egy ember “dobta le ejtőernyővel” a társadalom megőrzendő értékei közé, aki előbb adott választójogot például a nőknek bármelyik európai országnál és olyan társadalmi szerepet és értéket adott a nőknek, amiről ma azt mondjuk modern és felvilágosult – mindezt a múlt század 20-as éveiben. Ez a szemlélet a kisebbség gondolkodásában ma is érezhető. A fiatalokéban meg még inkább. Egy teljesen más generáció formálódik most itt.

        Kedvelés

      • Bizonyára Kemal atatürkről írtad a fentieket, akinek nem véletlenül van még ma is nagy kultusza. Hogy kerültél Törökországba ? Egyik tatai kolléganőm lánya is oda ment férjhez. Izmiri gondolom, török szó, mit jelent ?

        Kedvelés

      • Igen, Atatürk, aki vitatható ugyan politikailag, de a nőknek adott jogokkal és lehetőségekkel szerintem a világ előtt járt.
        Izmir a város, ahol élünk, az ország nyugati tengerpartján. Egy pasi miatt jöttem ki, aztán itt ragadtam, és ismertem meg a férjem, aki török.
        Hova ment férjhez a kolléganőd lánya, melyik városba?

        Kedvelés

      • Én elsőre egyetértettem veled, igen, így valahogy, bólogattam, de most azt érzem, nagyon finoman te is ezt a jól ismert relativizálást űzöd, hogy nincs is probléma. A kevésbé tudatos, független nőkre gondolok, akik nem ritkán személyiségromboló agymosáson esnek át, és a “de én igenis értékes vagyok” szavuk suttogás csak az orkánban. Mágikus mondat csak, amelyet maguk sem hisznek, mert a személyiségük legközepe hiányzik már. Akik hiába állnának fel és váltanának, semmilyen más életlehetőség vagy munkahely nem várja őket. Nem fogják őket békén hagyni attól, hogy erősnek érzik magukat, sőt, letapossák, ami kinőne. Nem bolondultak meg, hogy a jó kis kényelmükről lemondjanak, csak mert kedves feleségük megerősödött, jé! Annál jobban rázúdulnak.

        Nekem sokat mondták tanárkoromban, hogy csak csináld, ne törődj vele, ki mit mond, ne az elismerésért… hát ebbe bele lehet szakadni, rengeteg meló, örök furcsálkodás, soha semmi elismerés, nem embernek való. Lesz belőle teljesítmény, persze, olyasmi, mint az élsportolóké, megfeszülős, de tönkremennek az ízületek és kihuny a lélek. Pedig jogom van lazának lenni, néha hibázni, nem feszülten ébernek és védekezőnek lenni! És másoknak meg, félteljesítményűeknek hull az ölébe az esély, az elismerés, és aztán ki is oktatnak, hogy jaaaj, de naiv vagy, nem így kéne, és miért vagy morcos örökké? az élet szép! Nekem konkrétan egy pozícióba magát felszopó kolléganőm bírálta a tanítási módszereimet, aki ugatta a pedagógiátés a szakját is. Nem is egy, kettő ilyen volt. Ez ellen kéne szólnunk társadalmilag, másokért, magunkért, és nem titkon építgetni a dacos egónkat, amiért úgyis csak lenagyképűznek.

        De igen, a magabiztosság elemien a szülői, környezeti visszajelzésből származik, és aki kapott ilyet, nem tudhatja, milyen tátongó űr van annak a lelkében, akit folyton semmibe vettek vagy gúnyoltak. Rendkívül kíméletlen, amit írsz. Egy kisgyereknek semmilyen eszköztára nincs, hogy önmagát megerősítse, és a nem erős kisgyerekből kinövő felnőttnek meg leginkább defektjei vannak, énereje alig. Olyan, hogy is mondjam, hetykén írod ezeket. Elég méltánytalan együttérzés, az érzések és reakciók jogosságának elismerése helyett mindig feladatot osztani másoknak. Megtiport emberekre azt rónád, hogy súlyos konfliktusokat vállalva végezzenek beláthatatlan mérvű belső munkát örök ellenzékben, nekifeszüljenek és lebontsák az alapokat, ahelyett, hogy arról beszélnénk, akinek van tere, ereje változtatni, mert jaj, az agresszív.

        Tudom, hogy megoldáscentrikus vagy, és tudom, hogy nem megy másképp, de mégis méltánytalan ez. Ahogy fogalmazol, az a különleges hópihe szindrómára emlékeztet, egy kicsit bezzegelős: nekem sikerült, ti miért nem csináljátok, pupákok? Az a kényelmetlen érzésem van, hogy te akarod megmondani a sok szerencsétlennek, mi hogy van, és fel se tételezed, hogy másnak is vannak (másféle) megoldásai.

        Az a baj ezzel, amit írsz (hogy intézzük el magunkban), hogy kíméli a rendszert. Sztrájkolni kéne, nemet mondani, nekimenni, csak az melós és szankciója van. De nem velünk van a baj, hanem a rendszerrel, és igenis helye van az agressziónak, haragnak is. Ezeket letiltani ugyanolyan elnyomás, mint ami ellen küzdesz.

        Bocsáss meg, de úgy egyenlőnek lenni, hogy nem számít, a másik mit csinál, az fából vaskarika, ennyi erővel egy koncentrációs táborban is dudorászhatunk, hogy szép az élet. Amikor az egyenlőtlenségről beszélünk, nem a szubjektív igenisértékesvagyok! érzés hiányáról, nem az énképről, hanem mindig konkrét, mérhető esélyről, mozgástérről, fizetésről van szó. Nem önreprezentáció ez, egyszerűen ténylegesen nem tudsz annyit érni, ha folyton szorongatnak, nyomorgatnak, vádolnak, ha védekezned és túlélned kell, mert a személyiség nem gránitból van, hanem valami sokkal porózusabb anyagból. Nem csak a rossz minták vannak itt, hanem a ténylegesen kevesebb hatalom, a lehetőségek, amelyek nélkül keservesen nehéz, és nem, nem csak rajtunk múlik, igazából igen kevés múlik rajtunk, talán csak az, hogy elringassuk magunkat, hogy nekünk nem is olyan rossz, és le van szarva mindenki, aki nem tart minket egyenlőnek, vagy kiszálljunk a helyzetekből, újabb szankciók árán — hát hova? Létezik vajon ideális világ, ahol minket tárt karokkal várnak?

        A minták kicserélése nem egyenlőség, ez önszuggesztió csak, amitől az igazi probléma még kevésbé látszik, a megoldás meg halasztódik, mert jól megvigasztaltuk magunkat. De a kőfalak állnak, hiába festettünk rájuk pillangósat. Mögé kéne tudni menni. Valódi megbecsülést kapni, látszani. Nem rajtunk múlik. Ahogy a férj “megnevelése” sem. Aki mindenfélét mond rólunk, annak lehet ez a saját története, szólhat ez róla, de az osztja a fizetést, az ordít velünk és az nem hagy aludni, az perli el a gyerekünket, az hagyja ránk az adósságait. Pont ezért nem szeretem a pszichológiai megközelítést, az egóbűvölést, és köszönöm, hogy a komenteddel alkalmat adtál arra, hogy ezt felismerjem: tökre nem érdekel, mi a története személyesen, de a sajátom se nagyon, hanem ide a zsozsót társadalmilag. Hogy nem érted ezt? Azt állítod, hogy mindenkinek a közérzete forrása önmaga. Hát én frankón bezárlak egy szobába étel-ital nélkül, közben gyereket kell ugyanezen erőforrásokból nevelned, aztán mondogathatod, hogy de te értékes vagy. Amit mondasz, csak luxuskörülmények között működik. Én sem valami őrületes belső fejlődés miatt vagyok most jól, hanem azért, mert lettek tényleges erőforrásaim. Lakás, jövedelem nélkül, függésben, agymosó mellett, aki nem hagy sportolni, dönteni, hibázni, baszhatnám a nagy belső erőmet.

        Nem csak az számít, mi hogy nézünk magunkra, hanem az is, hogy a partnerünk hogyan néz ránk és magára. Nem egyénileg vannak a gondok ugyanis, hanem rendszerszinten, és szerintem sokkal nagyobbak, mint gondolod. Ha csak a fejünkben lenne probléma, már rég lebonthattuk volna, de a probléma egyáltalán nem a fejünkben van. Ennek felismeréséhez, megértéséhez érettség kell. A szelídség átverés, cinkosság az elnyomással, jaj, nehogy megbántsuk őket. És ha agressziót váltanak ki, akkor mi a f*** van? Ha nem vagy dühös, nem figyelsz oda eléggé.

        “nem is az erő és az ego a megfelelő szó, mert ezek agressziót váltanak ki”. Már megint őket óvjuk, basszus. Jaj,csak feszkó ne legyen, az olyan csúnya. Szerintem te nem nagyon érted ezt az egészet, ami a blogon van

        Kedvelés

      • Annyira méltánytalan mindig attól elvárni változást, újabb próbálkozást, akinek lényegében mozgástere alig, mert tényleges mozgástér nincs többnyire, legalábbis a hatalom birtokosaihoz képest – és akkor még megetetik ezzel a maszlaggal, hogy rajta múlik és akkor sikerül.

        Kedvelés

      • A cipokanal jut eszembe errol.
        Nagyon tetszik, amit irsz, tobb mondatod szemelyesen hozzam is szolhatna; biztos nem, de jolesett, gyogyitott
        Nem tudom, hogy az enero van-e elobb, vagy a kikovetelt, kiharcolt valtozasok. Szerintem leginkabb mindketto feltetelezi egymast. Megallni es kellemesen besimulni a rendszerbe hiba, enerot segiteni helyrehozni nem hiba (enero-fejlesztes a besimulashoz?! nonszensz). Ha az mar megvan, vagy legalabb a hianyanak felismerese, mindenki maga dont, hogy mihez kezd a sajat hatalmaval es tudasaval, a sajat felelossegere.

        Kedvelés

      • Egyebkent nem is: az az “enero”, amit azert fejlesztunk, hogy elfogadjuk segitsegevel a fennallo megalazo korulmenyeket, az egyeszeruen nem enero. Csak illuzio, hipnozis, szedalas, betores. Annak pedig – ahogy elobb irtam -, aki erti es latja a helyzet fonak igazsagtalansagat, felelossege van. Ha nem el a tudasaval, akkor is van felelossege, es elsosorban nem csak maga, hanem a tobbiek irant, akik meg a nyomoruk megerteseig sem jutottak el esetleg, annyira erosen el bennuk az indoktrinacio.

        Kedvelés

      • Nem, szerintem sem pendülünk egy húron. Én nem látom ilyen sötéten az egészet – pedig nem élek luxus körülmények között, ahol szerinted ez kivitelezhető, átlagos lakásban, átlagos életet élünk. Úgy hagytuk ott a havi biztos jövedelmet biztosító szakmáinkat, hogy nem tudtuk hogyan lesz tovább, csak azt, hogy ezt nem akarjuk tovább csinálni. Gyereket se teli bankszámlával vállaltunk.
        Én továbbra is ezzel a módszerrel segítek nőkön (néha pasikon is) ez nekem bevált, nem gondolom viszont, hogy ez a tuti recept. Vannak, látok néha én is olyan akadályokat, ahol nem lehet tovább haladni. De ez a kisebb arány. És mivel tudom, hogy nem mindenkinek van pénze erre, ingyen is dolgozom.

        Azzal, hogy megpróbálok nem használni erőt, agressziót, nem őket védem, hanem magamat. Szerintem nagy különbség. Nem félek én a reakciótól, vissza is üvöltök ha kell, nem vagyok kezes bárány, tüntetek ha kell (az elmúlt időben volt alkalmam bőven) szidom a rendszert (itt is van mit). Veszekszem a férjemmel, a hivatalban és néha a francba se kívánom az egészet. Normális. Csak hideg fejjel nekem is jobban megy a döntés, pláne ha megértem mi miért történik bennem.

        Kedvelés

      • “Én nem látom ilyen sötéten az egészet” – jó, de attól még kár.
        Amikor a FGM műtétek világszerte ismertekké váltak, a tudós (férfiak) úgy tekintettek erre, mint valami vidám folklór elemre, érdekességre.
        Szinte csak a “vérfeministák” látták ezt a dolgot igen sötéten.
        Ennek köszönhető, hogy mára a legtöbb országban betiltották ezt az embertelen nőcsonkolási rítust.
        Ha a derűsen látókon múlott volna, ma is millió kislány éktelen fájdalommal élné le az életét.

        Kedvelés

    • Sajnos az élet nem olyan, hogy mindig van benne heppi end.
      Ha összerakod magad, és kurvára öntudatos, egyenlő, büszke meg mittudoménmi leszel és emellett még az érzelmi kompetenciádat is megőrzöd, az maximum arra lesz elég, hogy ne keseredj meg és érzelmileg kielégítő életet tudj élni. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, ezzel automatikusan együtt fog járni a méltó és egyenlő férfi, a jó párkapcsolat és a hetedhét királyság. Az átlagférfi ettől leginkább sikítva menekül, a vesztét érzi tőle, mert semmi de semmi garancia nincs, hogy amíg én magamon dolgoztam, azt az időt ő is ugyanezzel töltötte, annál is inkább, mert őt sokkal kevesebb dolog motiválja a változ(tat)ásra, mint engem.
      Én amúgy is sikítófrászt kapok ettől a “ide nézz kisanyám, én öntudatra ébredtem, meg is lett nekem a tuti pasi! Csináld te is ezt te kis butus és akkor neked is meglesz!” (Halkan jegyzem meg, de ez már a gonosz kisegér bennem, hogy megnézném én azért magamnak azt a tuti pasit.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szia, képviselőné, ez nagyon igaz, amit mondasz, mármint hogy abból, hogy valaki összerakja magát, abból nem következik, hogy talál magának normális társat… de nem gondolod, hogy a konverz állítás viszont igaz: ha valaki nem rakja össze magát (és összerakni magunkat több elméleti felismeréseknél, akár ezek katartikus soránál), akkor nem sok esélye van, hogy tuti pasit (vagy nőt) találjon magának (és azzal elhúzódó kapcsolatot tudjon kialakítani)?

        Kedvelés

      • Gyanítom, hogy ez is igaz.De ilyen állapotban az igényszint is jóval alacsonyabb, következésképp a választék sokkal nagyobb 😀

        Kedvelés

      • Hát tapasztalatom szerint nem lesz meg a tuti pasi ettől, de ez egy újabb remek módja a nők hülyítésének. Engem inkább az zavar, hogy rendszerszintűen a mai napig nem tudsz oda menni egy neked egyébként tetsző pasashoz és kezdeményezni, mert általában úgy van kódolva szinte mindenki, hogy akkor innentől kezdve nem vagy érdekes (esetleg egy numerára). Pedig az eleje smafu, az igazi mély intimitás kiépítése évekbe telik és melós történet, szóval nekem egy tényleg jó kapcsolat amolyan közös lelki házunk megépítését jelenti, és látom az általam ismert kivételeknél, hogy ez mennyire boldoggá tette mindkét felet. De abba a melót a férfinak is bele kell tennie, és ez alatt messze nem az öntudatra ébredéses ipar termékeinek fogyasztására gondolok, mert igazából józan paraszti észen és szereteten kívül nincs másra szükség (ja, nem árt túllátni a fogyasztói társadalmon sem, na már megint Guy Debordnál vagyok).

        Kedvelés

      • “ez egy újabb remek módja a nők hülyítésének” – na, na, azért nem kell átesni a ló túloldalára, az önismeret és a világgal való bölcs megbékélés a lehetőségeken belül mindenkinek csak jót tesz, más kérdés, hogy vannak olyan javak (pl. a kölcsönösen kielégítő, egyenlő párkapcsolat), amit, mivel nem csak egy emberen múlik, nem lehet vele automatikusan “megvásárolni”. De mivel ugye erről nagy kuss van (mert ugye társadalmi szintű a tagadás a tekintetben, hogy itt rendszerproblémák is vannak), ezért a nők (és segítőik!) hajlamosak abba az illúzióba ringatni magukat, hogy ha elegen dolgoznak magukon akkor eljön a szerelem.

        Kedvelés

      • “nem tudsz oda menni egy neked egyébként tetsző pasashoz ”
        Nekem ebben eddig két és félszer volt részem. Az elsőből lett valami, a másik másfélből nem – nekem nem jött be a másik, de az a gyanúm, hogy sikerült ezt úgy közölnöm, hogy nem másztam a lelkükbe, és nem riasztottam el attól, hogy máskor is odamenjenek a neki tetsző pasashoz. Engem egyik eset sem zavart, és nem hiszem, hogy zavarni fog (izé, álmodik a nyomor, mármint a jövő idővel 😉 ).
        “öntudatra ébredéses ipar ”
        Egy ismerősöm pszichobiznisznek hívja (édestestvére az egészségbiznisz)

        Kedvelés

    • Ezzel annyi az alapprobléma, hogy gyanúsan ritka a valóban normális csóka, tehát egyszerűen nem jön ki a matek.

      Mit tesznek a nők? Kedvesek, figyelmesek, szorgalmasan tanulnak (hogy az okos fiúk hátha észreveszik őket), gyantázzák a lábukat, lélektant meg spirituális irodalmat olvasnak, párterápiára járnak, megtanulnak főzni, szopni, tantrikusan fejenállni. Az egész nőipar arra épül, hogy a nők mi mindent tesznek, tehetnek. Nem is hülyeségek ezek önmagukban véve.
      Csak hát valahogy nem szokott mégsem összejönni.

      Talán jegyrendszert kéne bevezetni, hogy aki elérte az önismeret, tudományos stb. karrier és társadalmi hasznosság maximumát, az kap egy direkt erre a célra kiképzett VNCS-t, és akkor megvalósul a meritokrácia alapelve is meg minden (ezt a szót ma hallottam itt).

      #napitroll
      (elnézést a zizi hozzászólásokért)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • BTW. egyébként tegnapelőtt kiderült számomra, hogy a lábgyantázás érintésszempontból teljesen felesleges, ugyanis egy kedves szerető valami öt percen keresztül próbált meggyőzni, hogy „de hát nem lehet, hogy nem szőrtelenítek, mert olyan finom és puha.” Nagyon röhögtem.
        Szóval ez valami, aminek tényleg semmi értelme nincsen azon kívül, hogy random hímneműek „jónőnek” tarthassanak, amikor a lábadat bámulva nyáladzanak.

        Kedvelés

      • Öööö… a valóban normális spiné is ritka. Például aki az egész nőipart bármennyire is beszopja, az már rögtön nem az (van férfiipar is, és ez arra is pont ugyanígy igaz!) A pasasok látványosan és kártékonyabban diszfunkciósak, mert rájuk ezt a szerepet osztja a rendszer. És hát persze könnyebb is nekik elfogadni és eljátszani a Kultúra Anya által rájuk osztott szerepet, mert konkrét szenvedésből keveset kapnak (ráadásul többnyire korán erősen csökken a képességük is rá, ez is a kondicionálás eredménye).

        Kedvelés

      • Amit Mau Palantír, fentebb. Tehát azt a (szakszóval!) kulturális ágazatot, amelyik megtermeli azt a kulturális termékegyüttest, amelyik arra tanítja, kondicionálja, kényszeríti, arról győzködi és abban támogatja a nőket, hogy ilyenek legyenek: “Kedvesek, figyelmesek, szorgalmasan tanulnak (hogy az okos fiúk hátha észreveszik őket), gyantázzák a lábukat, lélektant meg spirituális irodalmat olvasnak, párterápiára járnak, megtanulnak főzni, szopni, tantrikusan fejenállni.” (beilleszkedni a számukra felkínált nem sok támogatott, esetleg tűrt szerepváltozat valamelyikébe.

        Kedvelés

      • Az agymosásnak az a természete, hogy előbb-utóbb hat. Ne nevezd nemnormálisaknak azokat, akik reagálnak erre. Ha nem reagálsz rá, akkor kemény büntetés jár érte. Lábat és hónaljat nem szőrteleníteni például SZIGORÚAN TILOS, hogy csak egy példát mondjak. Ha ez a téma érdekel bővebben, olvasd el pl. Naomi Wolf könyvét, a Szépség kultuszát.

        Kedvelés

      • Szia, képviselőné, eggyel kevésbé kioktató hangnemet kérhetek? 🙂

        Szerintem az agymosás csak arra hat, aki már gyerekkorában rászokott az agymosatásra, és később sem szokott le róla. Akit gyerekkorában agymosás ellen beoltottak, vagy aki később saját erőből letette ezt a tényleg súlyosan addiktív cuccot, arra nem nagyon hat az agymosás. És még a büntetés se biztos. Jópár nőismerősöm nem szőrtelenít, és szabadlábon vannak. Amivel nem akarom azt mondani, hogy nincsenek olyan mikrokörnyezetek, ahol az ilyesmi elmulasztásáért középsúlyos csesztetés, vagy méla undor, vagy kiközösítés jár, de azért ezek távolról sem fedik le a világot. Köszönöm a könyvajánlatot, a téma érdekel. Az is érdekel, hogy egy könyvnek, aminek az angol címe az, hogy “A szépség mítosza”, miért lesz az a magyar címe, hogy “A szépség kultusza”.

        Egyébként meg, miért ne nevezzem nem normálisnak (maladaptívnak, mélyen szuboptimálisnak, emberhez méltó életre jelentős, idő- és erőigényes átalakítás nélkül képtelennek) azt, aki az? Ezen a tényen semmit nem változat az, ha méltatlanul és nem saját hibájából lett ilyen, mint ahogyan a féllábú sem lesz kevésbé féllábú, ha nem részegen esett a villamos elé, hanem egy szadista hódító hadsereg katonája vágta le a lábát, hogy kiszedje belőle az ellenállók titkos bázisának a helyét. És ne aggódj, én se vagyok normális, csak azzal dicsekedhetnék, hogy a saját akadásaimra, bigyóimra és hogyhívjákjaimra már kezdek elég jól rálátni, de hát negyvenötévesen meg ezzel se lehet olyan nagyra az ember.

        Kedvelés

      • Hogyne, amint megmondod, hogy pontosan mi volt kioktató.
        Én pedig kicsit kevesebb fölényeskedést kérek, biztosan az jött át az előző hsz-emből, hogy kicsit irritál a stílusod.

        Kedvelés

      • Szia, képviselőné!

        “Kicsit kevesebb fölényeskedést kérek…” – sajnos, nem fog menni, inkább oktass ki! Egyébként nem fölényeskedek, csak nem óvatoskodok. Van hogy hülyeséget beszélek, most szólok, sőt, még az is előfordul, hogy hosszabb-rövidebb ideig ragaszkodom a hülyeségemhez. Ezzel mindenki így van, azt hiszem. Majdnem mindenki.

        De azért megmondom, mi tűnt kioktatónak, hátha jó valamire:

        Ez:
        “Az agymosásnak az a természete, hogy előbb-utóbb hat.”

        Tényként közölt homályos, használhatatlanul általános vélemény.

        Ez:
        “Ne nevezd nemnormálisaknak azokat, akik reagálnak erre.”

        Should. Miért ne?

        Meg ez:
        “Ha ez a téma érdekel bővebben, olvasd el pl. Naomi Wolf könyvét, a Szépség kultuszát.”
        Merthogy biztos nem olvastam? Talált, egyébként, de nem népfőiskolára járok ide. Plusz topik is van erre, külön! 😀

        Kedvelés

      • ő… holiszt, a szőrtelenítéssel kapcsolatban nem értünk egyet, ugyanis egy igen komoly időbeli eltolódás van a szőrtelenítők és a nem szőrtelenítők között. tehát mittomén a mai negyven felettiek korosztályában ez még nem volt kulturáis imperatívusz, hanem mondjuk olyan „jónőnek látszani akarás”, mint ma a puncié. anyámék korosztályában több teljesen konform nőt is ismertem, akinek esze ágában se volt ilyet csinálni, a mi korosztályunkban viszont szinte kizárólag nemkonform emberek lógnak ki, vagy akik olyan helyről, közegből származnak, ahol kevésbé volt erős a szépségkultusz hatása (pl. egy felvidéki, mélyen hívő családból származó lány ismerősöm).

        én pl. nem teszem, és úgy, hogy amúgy meg vonzó vagyok és érdekel a külsőm, úgy kifejezetten ufónak számítok. de legalábbis eleve feltételezteti a bármileyn előjellel értékelt devianciát.

        Viszont az agymosás tényleg hat. A gyerek/fiatalkorban kialakult preferenciákat a legtöbb embernek nehéz megváltoztatni. Vannak, akik véletlenül gyenge preferenciákat hoztak otthonról vagy magas kaméleonfaktort, önmódosító képességet. Ezeknek az embereknek könnyű a felismert igazságok alapján megváltoztatni a saját érzelmeiket. De én nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez egy általános képesség, valószínűleg megfelelő közeg képes olyan személyiséget kialakítani, aki nem tud csak úgy „leszokni” arról, amiről tudja, hogy értelmetlen, és egyes dolgokhoz jobban is ragaszkodunk, mint másokhoz. Ez ugyanaz a minta, mint a könnyen leszokott dohányosok gőgje.

        Kedvelés

      • Mindannyian beszopjuk, én is szemránckrémet kenek meg szextanácsokat olvasok és plasztikai sebészek honlapját. Mindenki át van itatva, aztán aki felismer valamit, egy kicsit harcol ellene, de függetlenedés nincs.

        Kedvelés

      • Hát már mér ne lenne??? És ehhez még a szemránckrémről se kell leszokni! Mondjuk hogy olyan kártékony hülyeségeket, amikről tudja, hogy kártékony hülyeségek, minek olvas valaki… talán témát keres? 🙂 Vagy megerősítést keres, hogy na, ez még mindig hülyeség? Vagy szeret szörnyülködni? (Kicsit majd mindenki szeret, ha nem visszük túlzásba, egészséges!), vagy tájékozódik, mert a hülyeség egyben a kreativitás nagyszerű terepe is, mindig van új és még újabb?
        Van függetlenedés, és vannak függetlenek is. Nem teljesen, nem mindig, de az nem is feladat, ha már ennyire benne élünk a levesben: de “elég független” emberekből (ld. “elég jó szülő”) azért akad. Nekem pl., és ezt nem dicsekvésből és nem is kritizálásból mondom, hanem pusztán azért, mert tény, minden barátom és majd minden közelebbi ismerősöm ilyen, ha meg éppen adott esetben nem, az eseményszámba megy és reakciót vált ki. A “nagy többség” és a “mindenki” – lehet, ez kis különbségnek tűnik ha az ember épp búsong, de nagy. Az élhető világ és a kibírhatatlan világ közötti különbség az.

        Kedvelés

      • Mindig mindent olvasok, érdeklődéssel, rendszeralkotó aggyal, mert író vagyok. Hosszasan dolgoztam magazinok alkalmi újságírójaként, és szerettem tudni, mi van, a sajtó mint olyan érdekelt, Glamourtól Barikádon át az ÉSig.

        De szépen írod a különbséget, igen. Nekem azért jó, mert a blogom koncentrálja ezeket az embereket.

        Kedvelés

    • Mit tegyenek a nők? Nem tudom. Azt viszont gondolom, hogy nem jó példa a következő beszélgetésem egy 30 éves, gyerekét egyedül nevelő, egyetemi oktató, doktoriján dolgozó nővel:
      Ő: én olyan férfit keresek, akire fel tudok nézni (aki különb nálam).
      Én: 😮 Miért?
      Ő (nem volt érdemi válasz) – lánya van, 10 éves. Mit fog tanulni az anyjától ebben a vonatkozásban?
      Később elmesélte, hogy egy pasival beszélgetett, hivatalos ügyben. A pasi felvetette, hogy Ő egy csinos fiatal nő egyedül, és hogy pasi kellene neki, merthogy rossz egyedül (Ő tökéletesen egyetértett, neki igazából pasi KELL), közben a combját nézegette. Mikor mondom, hogy aha, beajánlkozott a pasi, meg hogy azért ez nem egészen kóser, akkor közölte, hogy neki ez jólesett.
      Mikor korábban olyasmit mondtam, hogy az országban kőkemény a patriarhátus, akkor meglepődött, hogy ő ezt nem tapasztalta, mármint hogy nem annyira elterjedt. Aztán kiderült, hogy esetleges leépítés esetén alighanem tőle válnak meg, nem a semmivel sem nagyobb rutinnal és tudományos képzettséggel rendelkező pasitól, és mondtam, aha, patriarchális szemlélet, akkor rácsodálkozott, hogy jé. 5 perces beszélgetés kellett, hogy megértse, miről beszélek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Laci, nem tudom mi volt a beszélgetőpartnered fejében, de azt el tudom mondani, hogy nekem mit jelent az “akire fel tudok nézni” mondat, mert ezt én is sokszor mondtam.
        Szóval, nekem ez annyit jelent, hogy van olyan vonása, amit én különösen nagyra tartok, ez nálam általában a penge agy és a gyors észjárás, jó beszédkészség, és a tettvágy, alkotás. Előbbi kettőt elsősorban azért, mert ezeket a tulajdonságokat magamban is nagyra tartom, és nekem úgy jó az élet, ha a társam is ilyen, a másik kettőt meg azért mert én bárhogy is izzadok, nem vagyok rá képes, ezért csodálom azokat az embereket akik meg igen.
        Összegezve tehát, nem úgy általában akarok felnézni egy társamra, hanem jó, ha egy-két tulajdonságára.
        (És itt el kell mesélnem egy barátnőm történetét, aki nagyon szerelmes volt egy kedves, nála fiatalabb, eléggé hebrencs egyetemista fiúba. Nem felejtem el, hogy N. barátnőm milyen csillogó szemmel, mély elismeréssel és rajongással mesélte, hogy milyen mesterien tud a srác tökéletesen ropogós, hullámos baconszeleteket sütni. No, ilyesmiért is fel lehet nézni a másikra:))

        Kedvelés

      • Sajnos ismerem eléggé – meg azért rá is kérdeztem. Azt jelenti, hogy úgy ahogy van, többre tartsa, mint magát, adjon neki biztonságot, mondja meg (na nem mindig, de jellemzően) a frankót, legyen kicsit apja is. Legyen nagyobb, erősebb, okosabb. Nem egy-két tulajdonságban, hanem nagyjából mindenben. Nem az, hogy “csak” egyenrangú legyen, semmiképp.

        Kedvelés

      • Nekem sokszor az az érzésem, hogy a nők ezt “ajánlják fel” csereértékben a kapcsolatért.

        Kedvelés

      • Lehet, hogy tudattalanul tényleg ez is benne van, de sajnos látom, hogy hol van az önértékelése, az is benne van. Mostanában zár le egy rendkívül egyoldalú, kihasználó, verbálisan bántalmazó, kifejezetten megalázó kapcsolatot, ami végképp megingatta az önbizalmát.

        Kedvelés

  22. Kicsit töprengtem azon, hogy az erős nők (mármint LJ szerint) gyenge pasikat akarnak. Nyilván nem, ahogy erős pasik sem akarnak maguk mellé gyenge nőket, az elképzelésen gondolkodtam el. Hogy sokan komolyan képzelik, hogy az az erős, aki le akar uralni mást, másokat (és persze otthon, miért is? csak nem azért, mert máshol aztán nem sikerül?) Nem, nem akarok uralkodni, pláne nem otthon. Nem akarok uralható, gyenge párt. Nem akarom, hogy a gyerekeim “engedelmeskedjenek” nekem. Gyerekkel persze van helyzet, ahol nekem van igazam, mert csak, nincs vita, de még velük sem jellemző.
    Önigazolás, hogy szerintem éppen nem én vagyok gyengébb emiatt, hanem a LJ-ok?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. Pont a napokban volt részem megint egy adag ilyenben “beszélgetek vele, és a jóindulatát úgy fejezi ki, hogy rögtön meg akarja mondani, mit csináljak. És ha nem, akkor csak mondja, mondja a magáét, egyáltalán nem figyel rám.”
    Jól ki is kiabáltam (hisztiztem??) magam végül (megint, több év után…) az exemmel. Mindig, de mindig megszívom, ha netán megkérem valami segítségre…
    És csodálkozik, hogy nem akarom igénybe venni. Csak most muszáj volt kimeszeltetni vele a konyhát meg a spájzot, mert már tényleg kriminálisan nézett ki, és egerem is lett (azzal megbirkóztam egyedül 🙂 ), ami miatt úgyis kipakoltam az egész cuccost. Én egyrészt még sosem meszeltem, másrészt nincs hozzá szerszámom se, de legközelebb venni fogok, és elkínlódom inkább 2 napot azzal, amit ő megcsinál 3 óra alatt!

    De hát ő csak tanácsot ad, meg különben is, lehet véleménye, hát nem?

    Mondtam, tartsa meg mindkettőt, majd ha (ki)kérem a véleményét vagy a tanácsát, akkor közölheti. MOST már SEMMI, de SEMMI köze nincs az életemhez.
    A felnőtt fiunk a kapocs közöttünk (meg a kocsi a nevemen, amit ő használ, nincs is jogsim, de nem íratta át, az pénzbe kerül – egyikünknek sincs sok -, meg nehéz is lenne a hivatalos formát megtalálni), aki szeretné, ha normális viszonyban lennének a szülei, és ő maga noszogat, hogy hagyjam segíteni az apját olykor.
    Hát most majd egy ideig várhat a következő alkalomra.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  24. Sziasztok
    Gyűjtögettem a bátorságomat, hogy ki merjem mondani és le merjem írni, amik bennem vannak a témával kapcsolatban. Amolyan gyónás lesz.
    Olyan területen dolgozom, ahol alig vannak nők (1:10). Én nem szólok és nem reagálok akkor, amikor szóvá tesznek, amikor úgy lekezelnek, amikor kidöntött mellkassal “segíteni” akarnak, amikor megjegyzést tesznek rám vagy a seggemet stírölik, miközben előreengednek (mert igen b… meg mindig előre engednek. Szerintem ez leginkább a seggnézésről szól). Nem szólok vissza, amikor utalgatnak, vagy egyszerűen a tudtomra adják, hogy én “csak” egy nő vagyok. Nem szólok, mert egész nap agyat kéne mosnom, vitatkoznom, magyaráznom és nekem erre egyszerűen nincs kapacitásom. Nem lusta vagy félős vagyok, csak nincs rá energiám. Mert szeretem, amit csinálok, és jelenleg ezt ilyen paraméterek között tudom tenni.
    Olyan ez, mint egy levegővel minél tovább úszni a víz alatt. Jön a nyomás, nagy az ellenállás, zúg a fülem, de én úszom előre. Aztán feljövök és veszek néhány nagy levegőt, hogy tudjak tovább menni.
    Aztán, amikor azt gondolom, hogy fontos, hogy kimondjam, (hogy nőként nem egyenlő a helyzet de rendszer szinten ám) mert, azt gondolom meghallgatják, vagy mert tényleg olyan magas fórum, hogy a stratégia része (lehetne), na akkor mondom. És nem értik. Nem és nem és nem. Pedig mondom értelmesen, visszafogottan, üvöltve, cinikusan, viccesen. Nem megy át. Jön ez a “nem hiszünk a pozitív diszkriminációban” duma. És belevágok mégegyszer. Biztosan rosszul csinálom (Éva meg hiralndo ezt annyival jobban tudná) , mert nem értik, és a végén ott állok szomorúan és megszégyenülve, mert nem sikerült… megint nem. És jön egy újabb nagy levegő és le a víz alá.
    És jövök ide erőt meg szavakat meg példákat meg logikát meríteni, mert nem adom fel, hogy egyszer valaki megérti. Addig meg, mint egy hibernált terrorista, belülről bomlasztva a rendszert akna munkázom, addig, amíg a rendszer szépen felfal engem is vagy el nem engedem azt a törekvést, hogy azt csináljam, “ami nem nekem való”.
    Nagy levegő…. hozzászólás küldése.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Oh basszus. Írhattam volna én is szinte szó szerint. (A döntési helyzetet leszámítva.) Köszönöm, hogy leírtad helyettem is!
      És nem érti senki, miért is fáj amikor úgy mutatnak be, hogy a “csinos fiatal kolléganő”. Miért nem ennek kéne a kezdő mondatnak lenni.
      Ja és a bóknak örülnöm kéne. És én vagyok a sérült, meg a feminista. ÁÁÁ!!! Annyira nehéz szóvátenni. Szinte lehetetlen jól kijönni belőle.
      Engem sajnos frusztrál a blog. Mert oly pontosan megfogalmazza a körülöttünk lévő világ törvényszerűségeit. De nincs kiút. Hiába a pontos szavak, a világos gondolatmenet.
      (Vagy csak negatív vagyok és nem fogadom be a női princípiumot? 🙂 És hozzá még kínomben nevetek? )

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • “De nincs kiút. ”
        Javíthatatlan optimistaként: ez a blog maga is része a kiútnak. Nézd meg, mit tett csinevával 😉
        “sérült, meg a feminista”
        Sőt velem is. Ez a mondatod döbbentett rá, hogy a feminista nemhogy nem sérült (ezt eddig is tudtam), hanem ellenkezőleg: a feminista (a valódi, mert van félreértelmezés, a nők között is bőven) az konkrétan “a” normális. Mármint a férfi-nő viszony tekintetében, más tekintetben meg amúgy is értelmezhetetlen.

        Kedvelés

      • Köszi az optimista hangvételt!
        A “nincs kiutat”, inkább a szóvátevés – nem szóvetevés dilemmára írtam, amit Athéné fölvetett és nem úgy teljesen általánosan (kicsit persze az is benne rejtőzik ezt elismerem).
        Nem lehet és nem is tudok mindig csöndben maradni. De az a jó “túlélési stratégia”. Ha kibukkan, akkor válaszként mindig jön valami “sérült vagy”, “dühös vagy”, illetve egyéb lenullázó duma.
        De ha elsőre nem jön, akkor sem értik. Akkor meg beúszik egy klisé válasz és nem lehet letéríteni a beszélgetést a jól programozott útról. Pedig vannak jó érvek, éles példák (A blog árasztja a szavakat és ezek elő is jönnek). De nem megy. A program fut tovább, és meg tudom mondani előre hogy milyen érvre mi lesz a válasz. Ez a frusztráló, ez a programozottság. (És ha hosszan húzzuk, akkor persze beüt az első verzió és jön a lenulázó duma.)
        Ha hallgatok az egyszerűbb, és én hajlok az egyszerűségre. Ha nem hallgatok az vesztésre álló játszma lesz. Pedig én nem is akarok feltétlen nyerni, csak legalább beindulnának a másik agyában a fogaskerekek. Legalább lenne egy egyenlő felek közti vita.

        Furcsa ez, hogy a feminista szó enyire szitokká vált. Én magamat amúgy nem szoktam feministának nevezni, meg mást se. De a szóval a beszélgetéseimben csak valakire mondott szitokként találkoztam. És ez szomorú. Mert ahogy te is mondtad, ez kéne hogy legyen az origó, a viszonyítási pont.
        És nem is feltétlenül globálisan, de legalább saját magamnak lehessen már a kiindulópont. Lehessen már úgy beszélgetni, hogy ne az legyen a válasz, “igazodj a globális koordinátarendszerhez”.

        Kedvelés

      • Na ja, programozott ellenféllel felesleges tényleg). Vagy rákényszeríti őket a környezet, vagy maradnak. Csak a nem programozott emberekkel van értelme próbálkozni 😦
        Egyébként hasonló a helyzet sok nővel. Ők arra vannak programozva, hogy a világ rendje az, hogy ők alávetettek. Még meg is ideologizálják, hogy mennyivel jobb nekik, mint a szudáni nőknek. Na ők sokszor jobban lefeministáznak, meg sérülteznek, mint a férfiak. Utóbbiak nyeregben vannak akkor is, ha te kilógsz a sorból, de a nőknek a saját szar életükkel kellene szembe nézni, ha megpróbálnak téged elfogadni.

        Kedvelés

      • Én sokszor gyúrok humorra, ilyenkor benyögök valami olyasmit, hogy köszönöm a csinos ifjú kollegának a bemutatást, látja XY, itt csupa csinos ember dolgozik. (És hozzá angyali mosoly.) A passzív agresszióban (bár elvileg természetesen nagyon ellenzem, csúnya, rossz dolog!) az a jó, hogy teljesen torkára forrasztja a szót az ellenségnek, viszont nem lehet rád nyíltan haragudni, hiszen te semmi rosszat nem mondtál.

        Kedvelés

  25. “Megtiport emberekre azt rónád, hogy súlyos konfliktusokat vállalva végezzenek beláthatatlan mérvű belső munkát örök ellenzékben, nekifeszüljenek és lebontsák az alapokat, ahelyett, hogy arról beszélnénk, akinek van tere, ereje változtatni, mert jaj, az agresszív.” nincs még egy ember, aki ennyire tisztán leírná, kimondaná, amit én is gondolok- érzek!! nagyon köszönöm, hogy ezt teszed! Sok erőt adsz sokaknak, kicsit kilazulhat az ember ebből az általános ,-eztkéneaztkénemiértnemmegyeznekedolyanegyszerű feszülésből- már ezért nagyon megéri! Minden cikked baromi jó! Mégegyszer : kössz!!!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  26. Kitetted, vagy elhallgatott?
    Nekem ezek a posztok megrázóak. Bennem olyan szinten volt eltaposva az eféle viselkedés elleni felszólalás, hogy tényleg azt gondoltam, én űködö rosszul. Elképesztő megélni, hogy iiigen, igazam volt. Jogos volt a kétségbe esés.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  28. Nem is lenne ezzel semmi baj, hiszen biztos, hogy adott esetben erre is van igény.
    Bennem viszont felmerül jónéhány kérdés ezzel kapcsolatban. Jópofa itt „felvállalóst” játszani, csak nem tudom, Mr. Korrektül Megmondom, hogy ez üzlet, érzelmek nélkül, az első időszakban is ilyen kíméletlenül őszinte?
    Mit szól adott esetben az ilyen viselkedésre, üzleti szinten válaszoló nőhöz? Az rögtön gőgös, fennhordja az orrát, kurva stb. Pedig ha üzletről beszélünk, fordítva is meg lehet kérni az árát. Ugyan ez messzire visz a párkapcsolatoktól, de még lehet kölcsönös. De talán ez teljesen másik blog témája lenne.
    Kívánom az összes ilyen „férfinek”, hogy soha ne pártoljon el mellőle a szerencse, és mikor túl lesz az „izmos vagyok, szép vagyok, enyém az összes jónő” időszakán, még legyen elég pénze megfizetni a takarítónőt, a futárt, és az ápolóját.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  29. Visszajelzés: csak legyél korrekt | csak az olvassa — én szóltam

Hozzászólás a(z) Kalüpszó bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .