Kommentben már meséltem: ahogy épp gyönyörködöm a majd csörgök című bejegyzésben, pénteken délelőtt megszólal a telefon, és rozzant készülékem kijelezte a színházigazgató nevét. Ez meglepett, utoljára a János halála utáni napokban beszéltünk.
Hogy nekem mi minden futott át a fejemen, amíg néztem a nevet! Másfél másodperc az egész, és…Regényíró volnék a lelkem mélyén.
- Biztosan megköszöni, hogy tavaly, amikor beszéltünk, értékeltem a színház közönséggel való kommunikációját, és néhány javaslatot tettem, sajnálja, hogy nem tette eddig, bevezették mindet, azóta kígyózik a Bajza utcáig a jegypénztári sor.
- Hogylétemről érdeklődik.
- Felkér, ha már ilyen menő vagyok, írjam én a színházi kulisszatitkok blogját, mert az mégsem járja, hogy aki írja, annak a kissé sótlan sorai között az a legelméncebb megállapítás, hogy a rendelkező próbák bizony unalmasak. (Hogyan törjük apróra a nézői illúziót.) (Pont ez volt a bajom. Hogy unják, és ez látszik. Hogy Valló unja önmagát, mindenki unja Vallót, kicsit összevesznek, aztán leveszik a darabot.) (Én nem unom Vallót.) (De rendezhetne jobbakat.) (Mindegy, nem megyek oda.) (De minden nap gondolok arra, mint a drogos, hogy nem megyek oda.) (Egyszer odamentem, mármint beljebb, mint kellett volna.) (Mindennek van értelme. Nekem, ahogy felfénylenek az évek, minden a javamra válik.) (Ma is tudtam, míg sodródtam a tízezer biciklissel ott, hogy mindjárt főpróbájuk lesz.) (A művész úrnak se keze, se lába.) (Általa lettem író.)
- Invitál a ma esti premierre (nemvalló), a művész úr küld két páholyjegyet és bébiszittert motorháton.
- A Jánossal közös pártolói székünkön összekarcolódott a névtábla, kicserélnék és ennek tiszteletére pezsgős-emeletestortás fogadást rendeznek, ugye ott leszek, és nem vagyok-e allergiás a kaviárra.
- Olvassa a blogot, benne a színházra való utalásokat, el van képedve, rehabilitál, és szeretné, ha az ominózus történetet megírnám mjuzikelnek, a főszerepet pedig a művész úr játszaná.
Ehelyett, ó, de Bridget Jones ez: próbaszünet moraja, zöreje, aztán bip-bip-bip. Életem képe ez.
De talán lesz valami a színházzal. Alakul. Talán ad valamit az élet, máshol, máshogy. Sőt, ád. S bármi is, az magától történik, mint minden, ami valóban fontos volt. Az csak megtörtént velem, megtalált, szembejött, nem kellett akarni, görcsölni.
Jól vagyok, de ez a sztori soha nem lesz jól, ez már leginkább sehogy se lesz.
(Innen nézve esélyes, hogy ad valamit. (Én vagyok az egyik 6.55-ös olvasó :D)
Tetszik az írás, olyan álomképszerű, szeretem, amikor egy pillanat leírásában benne van egy egész élet, ehhez aztán kell tehetség. S a leírásban benne van az a várakozós feszültség, majd a fordított csattanó. (Még eszembe jut valami (egy novella): izgatottan indul, egyik ajtón be, a másikon ki, kanyargó folyósokon visz az út, s egyszer csak ott van, meglátja, megtörténik… a látottak (hívás) után már nem gyerek többé – amit most olvastam, az nyilván nem a felnőtté válás, de a leírtak feszültsége hasonló.)
KedvelésKedvelés
Regényírók vagyunk a lelkük mélyén, de jól írod! 🙂
KedvelésKedvelés
“se keze se lába, általa lettem író”
kurvaélet. begombócosodott a torkom.
KedvelésKedvelés
Ez itt egy utalás a jelenlegi főszerepe nevére, és pont van közte.
KedvelésKedvelés
Talán több mint tízezer volt az 😉
KedvelésKedvelés
Összesen több, én csak a szűkebb környezetemet jellemzem így. Száz, azt írják, de igazából nem tudják.
KedvelésKedvelés
Én ezen olyan jót kacagtam még a reggel. Az egész gondolatfolyam nagyon otthon van nálam, láttam a motorháton érkező bébiszittert, egyik kezében a páholyjegyek, a másikban az emeletes torta, Bovary Emma forog a sírjában, belső zsebében az igazgató kézzel írott levele, melyben köszönetét fejezi ki a nézőcsalogató ötletekért, postscriptumban Valló köszöni a támogatást, aztán, tárcájában névjegykártya, rajta a színház kulissza-blog felhasználójával és jelszavával, illetve farzsebéből lóg ki néhány oldal javaslat – egyébként korlátlan hatalmat biztosítva írásban is – lehetséges színészekről, zenészekről és koreugráfusokról az Omniózus c. mjuzikel legyártásához.
KedvelésKedvelés
Én is kacagok, kínomban, és úgy fáj nekem ez az egész, meg amikor polgári neveltetésű csúcsértelmiségiek nem tudnak viselkedni, és a kérésére részletesen kidolgozott javaslatlista e-mailemre egy kukkot nem ír vissza sem ő, sem a titkárnő.
Kézzel írott levél volt egyébként, nem az hiányzik.
Egyébként nézd meg a nevezetes színház honlapját, igen sokat változott mostanában, s nem nagyon másfelé, mint amit én javasoltam.
KedvelésKedvelés
engedd el a sztorit. visszatér. máskor, máshogy, ahogy nem is álmodnád.
KedvelésKedvelés
azért jó, hogy leírtad. olyan ismerősen kényelmetlenül érzem magam tőle.
KedvelésKedvelés
Énnekem nem a színházigazgató a sztorim, ő csak körülmény, hanem a művész úr, aki nem felel. Nem, nem tér vissza, s ha igen, mert tért már, akkor pengeszájjal.
KedvelésKedvelés
Igazam volt?
KedvelésKedvelés
Igazad volt, de nagyon kínos volt. Nem fontos, nem jó.
KedvelésKedvelés