tűnődjünk el ezen is

Közzétéve Szerző:

…okos, tiszteletreméltó, felkészült és csinos nőink is csak a fejüket fogták az Obama-bocsánatkérés miatt (…), mi úgy véljük: a világ legprofibb think tankjei és kommunikációs szakemberei által csiszolt, formatervezett, áramvonalasan sima modorú Obama-imázs alól végre előbukkant az ember. A férfi, ha tetszik. Persze voltak már más alkalmak is, apró gegek, kiszólások, megjegyzések, tettek, amik még a demokratákkal vagy a nemzetközi baloldallal nem szimpatizálók körét is megnyugtatták, hogy Obama minden kommunikációs gépezetnek való megfelelés ellenére, a világ egyik legfelelősebb hivatalában is alapvetően normális figura maradt.

http://mandiner.blog.hu/2013/04/09/nem_mondjuk_noknek_hogy_szep_vagy

A cikk Dézsára hivatkozik, ami meglepően korrekt.

164 thoughts on “tűnődjünk el ezen is”

  4. Ugyan, nem én írtam de ezzel a hozzászólóval tökéletesen egyet értek:
    “Feminizmust cinkelni egy olyan országban, ahol MINDENKINEK van olyan sztorija, hogy a szomszédban rendszeresen vernek egy nőt, a rendőrök meg szarnak rá, vagy valamelyik barátja úgy nőtt fel, hogy az apja rendszeresen verte az anyját, egy olyan blogon, ahol talán még soha nem foglalkoztak semmi hasonló témával, remek szórakozás. Felállva tapsolok.”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  5. első nekifutásra:
    ha a barátom felkonferál egy hivatalos eseményen, s abban minden szakmai érdemem méltatja, aztán mellesleg hozzáteszi, hogy a legjobban kinéző építész hölgy vagyok, bóknak veszem. egy idegenre gyanúsan tekintgetnék, de azt hiszem, neki is elengedném.
    adott keretek között nem találom szexistának obama megjegyzését.
    társadalmi kontextusban persze lehet annak nevezni, s amerikában, ahol nő is volt már államtitkár és nemzetbiztonsági tanácsadó, annál inkább.
    nem egyszerű férfinak ÉS amerika elnökének lenni. 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • És amikor a felettesem megjegyzi, hogy jól áll a cipő a lábamon, majd a helyemre parancsol azok előtt a fiatalok előtt, akiket nekem kell nap mint nap kézben tartani, bizony gyanúsan nézek, sőt, félrehívom, és megkérem, hogy soha többet ne tegyen ilyet. Helyrerakást. Csakhogy a kettő szorosan összefügg. És az is, hogy nekem eszembe sem jut az ő tekintélyét rombolni, míg ő úgy teszi meg, hogy észre sem veszi. Bocsánatot kér, de csak illemből, miközben nem biztos, hogy tudja, mi bajom.
      hagyja a cipőmet, és tiszteljen meg. Ja, és ne vágjon folyton a szavamba, amivel szintén azt jelzi, hogy jelentéktelen számára a mondandóm,.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Na, ezen még sose gondolkodtam el. Szinte csak női főnökeim voltak eddig, egyik jobb, mint a másik.

        Kedvelés

      • Nekem is, de én egy nők által dominált szakmában dolgozom (oktatás). Marha mázlim volt eddig az összes főnökömmel, kivéve egyet, és tőle éppen ezért vettem érzékeny búcsút egy év után. Néha belegondolok, milyen lenne, ha presztizsszakmában dolgoznék, napont hányszor gyalogolnának belém pusztán azért mert nő vagyok. Most ez nincs, de legalább jó szarul is keresek.

        Kedvelés

      • Hű, ez a közbevágás engem mennyire de mennyire zavar, nők is csinálják egyébként, MINDIG annak a jele, hogy rohadtul nem érdekli ki vagy és mit akarsz, csak addig vagy fontos, amiíg jelenléteddel hallgatóságot szolgáltatsz neki. Néha szépen megkérem az illetőt, ezzel a szokásával hagyjon fel, legalább amíg velem beszél, többnyire értetlenkedés/sértődés a vége. Ritkán lehet jól kijönni belőle, de többnyire nem is érdemes 🙂

        Kedvelés

      • A kölkökkel az egyik első háziszabály az volt, hogy megvárjuk, amíg a másik befejezi. A legkisebbnek ez rendkívül nehezére esik, de megtanulta. “És ha a másik hülyeséget beszél, vagy unom?” “Akkor udvariasan megvárod, míg befejezi, és soha többet nem állsz le vele beszélgetni.” Felnőtt emberekkel, szakmai fórumokon is jót tett mindig, ha az ember előre lefektette az erre vonatkozó szabályokat, volt is belőle sértődés, sebaj.

        Kedvelés

      • Érdemes lenne kommunikációt tanulni és tanítani, ugyanis nagyon sok dolog olvasható is a másik kommunikálásából. Az én módszerem egyébként a közbevágásra, hogy kétszer belém vág, akkor megállok: Na, mondjad akkor. Ahányszor belevág, megállok. Végül nem tudunk beszélgetni. Aztán megkérdem: Képes vagy végighallgatni? Ráfigyeltetem. Már ha van türelmem felnőtt embereket tanítani ilyesmire. 😦

        Kedvelés

    • Engem rettentően irritál ez, hogy ha nőről van szó, akkor kényszeresen MINDENKÉPPEN hozzá kell tenni valamit annak külsejéről, szépségéről. Nem, ez fordítva nincs így, és ez nagyon feltűnő aránytalanság, engem nagyon zavar.
      És attól, hogy mást nem zavar, még zavarhasson engem, és ne legyen az, hogy ezt – ha akarom, ha nem – ledugják a torkomon.
      (Nem neked, ribizli, általában.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • jaj, nem is vettem magamra!
        ritkán fordul elő velem ilyesmi. már annyira kikupáltam szakmai környezetem szexista megjegyzések terén, hogy félnek bókolni.
        a hírben fontos adalék, hogy obama barátja az ügyésznek. kimondottan ennek fényében gondolkoztam el a helyzeten. barátoktól szinte mindent elviselek, mert tudom, hogy az esetek döntő többségében tiszta szándékkal szólnak.
        és igen, tőlük nyilvánosan is elviselném.

        Kedvelés

    • ez olyan bizalmaskodó, hogy jaj a pajtikám a homokozóból,aki ilyen ügyes-okos-és szééép…én nem örülnék, mondja el négyszemközt,de ne idegenek/közönség előtt…fordítva el tudjuk egyáltalán képzelni, h ő a legjobb, legokosabb és legjóképűbb az évezredben?! ilyet sosem mondana, sem nő, sem másik férfi, bármilyen mély és régről való is a barátság.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. Hát nem tudom. gondolkodtam, de szerintem nem lehet különválasztani azt, hogy valaki nő és/vagy szakember. Én pl nem tudok úgy nézni kollégámra, hogy ne lenne benne, hogy tudom: férfi vagy nő. Máshogy beszélek vele, de nem azért, mert szexista vagyok, hanem mert nő vagyok, nem androgün. Van egy mozgalom, Szerves Kultúra (azt hiszem, egy kommentelő, Élőfa is műveli), amelyik azt állítja, hogy gáz, ha a fiúkat meg a lányokat úgy neveljük együtt, hogy mindenkitől ugyanazt várjuk el. Máshogy kell nevelni őket, de nem úgy, hogy a fiú barkácsol, a nő takarít, hanem megmutatni mindent, de ha egy lányt technika órán nem mozdít be a lombfűrész, akkor nem kell lenyomni a torkán. Kidolgoztak tanterveket is erre, alapvetően népi játékokon keresztül tanulnak a gyerekek szerepeket. Most persze mondhatnánk, hogy ez csak bebetonozza a szerepek sémáit (apa teremti az otthont, anya adja az otthon melegét), de szerintem jó arra, hogy valaki ne érezze magát szarul, hogy nem teljesít egyformán mindenben jól. Kiemeli, hogy a nők másban jók, mint a férfiak és fordítva, valamint együttműködésre tanít. Nem tudom. Lehet vitatkozni. Nekem sokat segített anno a néptánc, mert elég férfias nő voltam (apa nélkül nőttem fel), és ott megtanultam, hogy vannak női szerepek, amikben érték van, és nem dobhatom őket el, hiába vagyok emancipunci.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem ez így van, hogy az egyik ember másban jó mint a másik ember. Akármilyen nevet és ideológiát adunk hozzá, a nemi szerepet erőltetése ugyanolyan elnyomó, mint az, ha a kézügyességgel nem rendelkezőt barkácsolni kényszerítjük. Egyébként mi tanultunk fűrészelni meg barákocsolni a suliban, tökre élveztem, és azóta is szeretek barkácsolni, bútort készítettem már pl (jó, könyvespolcot), kreatív, alkotó tevékenység, Szerintem pont nem jó a példa, amit hoztál, mert éppen a nőktől várják el a kis kreatív hobbbikat (erről is van itt egy bejegyzés), és hogy az miért horgolótű és miért nem lombfűrész, na, éppen itt érhető tetten az elnyomás és a szerepkényszerítés, a szokványos kritikátlan elfogadása,
      Az utolsó mondatodat nehéz értelmeznem, ha van kedved, kifejthetnéd.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Utolsó mondat: valami olyasmi, hogy tényleg férfias, irányító, sokszor arrogáns, “control freak” voltam, mert megszoktam, hogy magam irányítom az életem, és nem számíthatok másra. Nem öltöztem nőiesen, nem sminkeltem magam (most se), nem tettem-vettem magam, ahogy a többi lány az egyetemen, amint arra ment egy férfi. A néptánc arra tanított meg, hogy más szoknyában járni és más nadrágban, hogy nem irányíthatok egyedül, mert összhang nélkül nem lehet táncolni, sem élni, hogy a férfi attól érzi magát férfinak, hogy én nő vagyok, mert ha nem vagyok nő, nem jönnek elő azok a jó dolgok, amik egy férfit férjjelöltté tesznek számomra. Röviden ennyi, de tudnám még árnyalni.
        Aki a családban nem tanulja meg, hogy milyen férfinak és nőnek lenni, az iskolában végképp nem fogja, mert ott ugyanazt várják el mindenkitől, ami egyrészt jogos, másrészt nekem erős férfiöntudatot adott, ami sokáig jó volt, párválasztáskor meg használhatatlan.

        Kedvelés

      • Szerintem régen rossz, ha egy férfi attól érzi magát férfinak, hogy én szoknyában bukdácsolok vagy hogy pilláimat rebegtetve omlok a karjaiba tánc közben, most tényleg ettől férfi a férfi és ettől nő a nő? Elég szomorú ez így. Ahogy Naomi Wolf írja a Szépség kultuszában (erősen ajánlott olvasmány), nem a rúzs az ellenség, hanem a bűntudat. Erre a szitura lefordítva, nem a szoknyával és az omlással van a baj, hanem azzal, ha kötelező, illetve ha nem így viselkedsz, akkor leszólnak és bűntudatot keltenek benned (“contriol freak”, “férfias”). Ez vegytiszta elnyomás.
        Megint személyes: a tánc példájánál maradva, én marhára szeretek omolni meg játszani ezekkel a szerepekkel tánc közben (bár megjegyzem, a jó táncpartner férfiban ritka mint a fehér holló, ez is megér egy misét), simulok, tekergőzöm ezerrel, a férfi tekintetébe mélyesztem a sajátomat, a végsőkig el tudok menni ebben :), de ettől még tudom, hogy ez csak egy játék, annak nagyon jó, de nagyon nem szeretném, ha mindig így kéne viselkednem, mert alapvetően ez egy passzív szerep, a mindennapi életben életképtelenné tenne.

        Kedvelés

      • “nem a rúzs az ellenség, hanem a bűntudat. Erre a szitura lefordítva, nem a szoknyával és az omlással van a baj, hanem azzal, ha kötelező, illetve ha nem így viselkedsz, akkor leszólnak és bűntudatot keltenek benned (“contriol freak”, “férfias”).”
        A kommentekben is fellelhető, mennyire következetesen (szerintem már-már tudat alatt) alkalmazzák ezt bűntudatkeltést a férfiak. Egyik mondatukban leírják, hogy ha a nők nem várnának megjegyzéseket a külsejükre, akkor nem fordítanának rá ennyi gondot (magyarul ők akarnak szépítkezni örökké, ezzel mintegy kiprovokálva a férfiakból a bókokat). A másik mondatukban pedig legnagyobb sértésként vetik a feministákra, az elhanyagolt külsőt “. Jön a “nincs egy jól kinéző nő köztük”, “szőrős láb”, “zsíros haj”. Mert ugye, a közvélekedés szerint, egy nőt legjobban a külsejét ért támadásokkal lehet megalázni. Ilyen közegben nyilvánvaló, nincs valódi választása egy nőnek azzal kapcsolatban, törődik-e avagy sem a külsejével. Tehát ha nem akar egy nő szexista megjegyzéseket hallani, akkor ne szépítkezzen, viszont tűrje az elhanyagolt külsejére vonatkozó megjegyzéseket, a lényeg, hogy a férfiaknál maradjon az idegen nők kinézetének bírálgatásához való jog. Ügyes…

        Kedvelés

      • Múltkor (táncházban;) beszélgettem egy régi ismerősömmel, aki köpcös, pocakos, apróbajuszos, kopasz, folyton mosolygó pasas (jó pálinkát főz). Mondta, “rég láttalak, kicsit megvastagodtál. de a lábad még mindig jó!” Mivel alapvetően bírom az ürgét, és vagyunk olyan viszonyban, megkérdeztem tőle: “Te, figyelj már, néztél ma vagy az elmúlt 10 évben tükörbe?” válaszolt, hogy igen, és ő nem változott semmit. HAHAHAHA. Őszinte volt a mosolyom, mert sokkal vékonyabb vagyok, mint a felesége, erre csorgatta a nyálát.

        Kedvelés

      • igen, ha csak ennyi lenne, igazad lenne, de ennél azért árnyaltabb a dolog. a szoknya meg nőies öltözködés nekem tett jót. a néptáncban meg külön jó, hogy nincs omlás, két szuverén ember összekapaszkodásáról szól az egész.

        Kedvelés

      • Az én tapasztalataim szerint pont arról szól, hogy hagyományos szerepek, mindenkinek megvan a dolga, de a férfi az úr. Az ő tánca virtuóz, a nő max. szép lehet, nagyrészt erről szól, ahogy én látom. Persze jön a jóindulatú szexizmus, hogy hát a nő feladata is értékes, szép, meg ők egy pár, egy egység, stb. Kicsit azt testesíti már meg számomra, ami ellen tenni akarok 😀

        Kedvelés

      • Sajnos a hagyományos páros táncok sohasem két szuverén ember összekapaszkodásáról szólnak. Ha így lenne, akkor nem zavargásznák a mai modern, önálló nőket salsázni meg tangózni, hogy majd abból jól megtanulják, hogyan legyenek gyenge nők.

        Kedvelés

      • A páros táncok tényleg erről szólnak, de itt még rá tudtak tenni pár lapáttal, a dolog “hagyományos” jellegéből adódóan. Pl. tulajdonképpen a magyar néptáncban a lány is egy eszköz, mint a kanásztáncban a bot. Mindegy, azért jó volt.

        Kedvelés

      • Zöldfűszál, bizonyos szempontból igazad van, de én annyira szeretem ezt művelni , hogy nem is vitáznék róla, mert elfogult vagyok. sok éve csinálom, sokféle ágát-bogát, és nekem nagyon sokat adott. Lehet, hogy azért, mert én a másik oldalról jöttem: női öntudat és magabiztosság nélkül voltam férfias, és valahogy ez segített nekem kerekké válni. Nem lettem könnyen irányítható dekoráció, akit forgat a férfi, hanem megtanultam együttműködni, nőiesnek lenni, jó értelemben. Ilyesmi.

        Kedvelés

      • Egy néptáncos ismerősöm azt mesélte, hogy néptáncos berkekben nem illik visszautasítani egy felkérést sem, viszont kötelező megvárni, hogy felkérjen egy fiú, hölgyválasz még jó ismerősök között sincs. Ez tényleg így van?
        Az ilyenek, meg “a férfi vezet” szabály miatt persze az van az ember fejében, hogy a páros táncokban totál alá van rendelve a nő a férfinak, de azért, hát nem is tudom, nekem olyan mégis a jó tánc, mint a jó szex. Sok minden kell hozzá, ha valaki (férfi vagy nő, mindegy) nem tudja a saját testét, az tönkretehet mindent, és közben egymásra is kell hangolódni, de ha sikerül, az valami fantasztikus. Arra a néhány fehér hollóra mindig emlékezni fogok, azt hiszem.
        Milyen érdekes egyébként, hogy jó táncból ennyire kevés emlékezetes volt… azt hiszem, a bbc-s Büszkeség és balítélet werkfilmjében mondják, hogy akkoriban mekkora szerepe volt egy futó érintésnek, a tánc a testiség netovábbja volt, abban fejeződött ki minden, amit ma már sokkal közvetlenebbül is módunk van megélni. Magyarul a szexuális forradalom elsorvasztotta a táncot, mint érintkezési formát? Tényleg így volna? Miért nem lehet mindkettőt? 😦

        Kedvelés

      • Gyöngyi, abszolút megértem, és nem vonom kétségbe a tapasztalataidat. Amúgy simán lehet, hogy ismerjük egymást 😉 A bulin kiderül!

        Kedvelés

      • Egyszeri Anna, amíg félénk és relatív fiatal lány voltam, nem mondtam nemet felkérésre, később egyre inkább, és egyre kevésbé érdekelt, hogy az egyszerű “nem” szón kívül bármi mást is mondjak indokként. És néha kértem fel fiúkat is, csak egy alkalomra emlékszem, amikor sértődés volt belőle. Persze ez nem a szokványos néptáncoslány-viselkedés. Most, hogy rövid a hajam, fel se kérnek, de ritkán is járok táncházba. Múltkor voltam, pont felkért egy srác, és nagyon furcsa volt, hogy vezet valaki – másfél éve önvédelemre járok, kicsit más a feladat, mint a táncban 😀

        Kedvelés

      • Képviselőné, azon a misén első padban ülnék, régi bánatom, hogy eddigi életemben csak egy-két fehér hollóhoz volt szerencsém, és csak néhány tánc erejéig… miért, miért, miért nincs több?

        Kedvelés

      • Köszönöm, Gyöngyi. Nem mondom, hogy baj, a néptánc hagyományőrzés, és ez a hagyomány része. Viszont én is úgy érzem, ahogy Zöldfűszál írja: mintha épp azt testesítené meg a tánc, amit az életben nem viselek el és minden porcikám tiltakozik ellene. Nagyon különös érzés, hogy ezzel együtt is (bár nem értek hozzá), nagyon-nagyon szeretem a népzenét, a néptáncot, valami olyat érzek tőle, amit más nem nagyon tud kiváltani belőlem, valahogy átjár, és képtelen vagyok elmondani, de nem is kell. Annak viszont örülök, hogy például ezt, hogy várni kell, hogy a férfi kezdeményezzen, ha kezdeményez, nem illik visszautasítani, és alapvetés, hogy arra lépünk, amerre ő vezet, nem ültetem át az életembe. Azt kicsit ijesztőnek tartom, hogy kislányok általánosítják az egész világra azt a szabályrendszert, amit néptáncon elsajátítanak. Ez meg pont az a jelenség, amit Képviselőné írt az előbb.

        Kedvelés

      • Miért nem lehet mindkettőt? 😦
        Nyílván azért, mert ha többet is lehet, akkor a kevesebb már nem érdekes.
        Legalábbis a nagy többség számára.
        Így veszett ki a flört és az intimitás is mára.
        De ennek az oka szerintem nem a szexuális forradalom,
        hanem jóval nagyobb szerepe van benne a pornográfia diadalútjának,
        ami mára bőven nem a szabadsággal,
        hanem az abszolút cinizmussal és a legképtelenebb fasizmussal ötvözi a szexualitást 😦

        Kedvelés

      • Ez érdekes, mert a tánc és a házasság nagyon is páros, kétnemű tevékenységek, de egy munkahelyen hogy érvényesül a nőiesség? Mi dolga ott annak, hogy valaki nő? Ilyen sztereotípiákban-e vajon, hogy “a nők diplomatikusabbak, kedvesebbek, empatikusabbak”? “A férfiak gyakran erőből érvelnek”, “sokszor rivalizálnak”? Mert akkor jelzem, ez nem a nők és a férfiak leírása, hanem masszívan korlátozó szerepelvárás, should a nőknek, és könnyű felmentés, nagyobb tér a férfiaknak, és ettől rengeteg, kicsit karakánabb, nemdiplomatikus nő veszettül szenved. Én a bare infinitive-ben hiszek: az az adott ember mit csinál, mi a jó neki, mit tud jól. Meg nekem mi a jó. És ebben, amit írsz, hogy más a nők és más a férfiak erőssége, nem. Nagyon nem. Mert nincsenek “a nők”, hanem sokféle nő van, és sokféle férfi van, és ne legyen már tilos másfélének lenni. Ja, hogy úgy nehezebb az élet, jobban kell figyelni? Bizony. Erről szól a blog.

        És az, hogy az ügyész nő, amit mindenki lát, pl. szoknyát is hord, rúzsozza a száját, valószínűleg magasabb a hangja, mint Obamának, miért jelenti azt, hogy nyilvánosan kell megjegyzést tennie a testi vonzerejére egy ennyire jogtudatos ország demokrata elnökeként? Ki vonja kétségbe, hogy ő nő? De ez miért jelenti azt, hogy elnök úr olyan megjegyzést ejt el, amire reagálni kell, megköszönni, szerényen mosolyogna, avagy tiltakozni ellene, és mindenki lesi az ügyésznő arcát, meg kérdezgetik az újságírók, hogy mit szól, hogy Barack megdicsérte a kinézetét?

        És miért ne lehetne, hogy ez erre érzékenyek egy ekkora ország ekkora nyilvánosságában ezt is kritizálják? Ez a veszélyes? Ez volna a kétneműség felszámolása? Kétneműek vagyunk (illetve ez sem ilyen egyszerű, de most egyszerűsítsünk), de ez egyszerűen nem ezt jelenti. Nem jelenthet azt, hogy a férfinak a nemi különbségre hivatkozva mást lehet tenni. Nem jelenheti, ne jelentse azt, hogy a nőknek a nyilvános térben lehet minősíteni a külsejét, miközben férfiakkal ez nem szokás, azt a nőt valami nagyon vérmes szexfogyasztónak tartanák, aki megpróbálná.

        Kedvelés

    • Szerintem ez azért aggályos, mert nem tudjuk, hogy lennének-e női-férfi szerepek “maguktól”, ha nem kezdődne el hozzá a szocializáció gyakorlatilag már akkor, amikor az ember még a mamája hasában van, de egy-egy rúgását már másképp értelmezik, ha tudják, hogy kisfiú, vagy kislány. Annyira át van itatva minden azzal, hogy a két nem nagyon különböző, más-más a feladatuk, hozzá ez a sok vulgárevolúciós meg -biológiai eszmefuttatás a sarki zöldségestől is, hogy nem tudjuk, mi lenne, ha ez nem lenne. Én jobban érezném magam egy olyan társadalomban, ahol nem lenne ennyire megkülönböztetve a két nem, gyakorlatilag az ivar alapján. Vannak különbségek, például izomzat, de például már a tesztoszteron és az agresszivitás kapcsolata is egy tudományosan vitatott kérdés, a szexualitásról nem is beszélve.
      Az eredeti témához: ha nem rendszerszintű lenne a jelenség, nem lenne bajom azzal, hogy Obama szépnek tartja az ügyészt, de sajnos az. A jóindulatú szexizmus is szexizmus, Obama tarthatja szépnek az ügyészt, de nem egy nyilvános rendezvényen, a szakmai érdemei mellé rakva ezt. Tényleg, mi lenne, ha mondjuk az ügyész nem egy szépnek tartott nő lenne: akkor nyilván az elnök nem tért volna ki a külsejére, de azt semmiképp se mondta volna, hogy remekül végzi a dolgát, kár, hogy ronda szegény 😀

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Azon gondolkodtam, mi lenne, ha nők szólogatnának be kollégáknak, hogy “de jól áll ez a nadrág rajtad, kiemeli a farkad vonalát”, vagy “szépen borotválkoztál, előtűnnek széles pofacsontjaid” vagy “de illatos vagy, nem bűzlesz, mint máskor” vagy ilyesmi. Lehet, hogy örülnének? Bocs, kicsit primitív, de ez jutott eszembe.

        Kedvelés

      • Nem lehet összehasonlítani “fordított verzióval”, mert egésszen más hatalmi viszonyok állnak mögötte. A férfibeosztottak külsejére megjegyzéseket tevő főnökasszonyról elég hamar elterjednének, hogy szegény mennyire ki lehet éhezve, meg biztos fehérmájú, szóval szánalmasnak tartanák.

        Kedvelés

      • Én egyszer, egyetlenegyszer megdicsértem reggel egy férfi kollega öltözékét. Azokat a sanda szemeket, “de azt tudod, hogy barátnője van”, “a férjed nem lesz féltékeny?”… Konkrétan elérték, hogy szégyelljem magam.

        Kedvelés

      • Lám-lám egy nőtől azonnal flörtölés jellegű lesz a dolog. Fordítva vajon miért nem látják ezt meg benne?

        Kedvelés

      • 😀
        Hát igen. Beleolvastam a mandineres kommentekbe – túl kevés sutyerákkal találkozom mostanában, edzenem kell – és ott páran állították, hogy egy férfinak bók, ha megdicsérik. Igen, mert az ő életük nem arról szól, hogy ha nem nézel ki jól, akkor kb. eláshatod magad (sarkítva). De ha hirtelen megváltozna a dolog, és lépten-nyomon kapnák a külsejükkel kapcsolatos ilyen-olyan visszajelzést, egy idő után nem lenne jó nekik sem. Az más, hogy a nők ebbe szocializálódtak, belsővé tették, hogy szépnek kell lenniük, ezért van az is, amit sok ostoba szajkóz, hogy akkor sértődik meg egy nő, ha nem dicséred meg. Ja, egy kutya is akkor ül, ha meghallja az ül! vezényszót, mert erre van tanítva 😦

        Kedvelés

  7. En egyebkent a cikk vegetöl lettem ideges.

    “Dédapáink még sorra emelgették keménykalapjaikat a szembejövő ismeretlen korzózó hölgyeknek. Amint a bók bűnné válik, megszületik az embertelenül szép új világ, az 1984 szexbűnökkel terhelt atmoszférája, amikor a természetes emberi érzések, sőt, ösztönök felbukkanására gondolatstoppal kell reagálni. Nem kérünk belőle. Nem kérünk az elfojtókból.”

    Nem veszik eszre mennyire egyoldalu ez. Ök jogot formalnak a bokra es tetszesnyilvanitasra, kinemszarja le tetszik-e ez a nöknek vagy sem. Ki voltak szegeny nök segitve ezzel a kalapemelgetessel. De jo lehetett nekik, el is ajulunk menten a gyönyörüsegtöl.
    Es ahogy a kommentben irja negyöthat: “Hát nem tudom, engem eléggé zavarna , ha puszta jóindulatból elsősorban potenciális szexpartnerként tekintetnének rám, és csak másodsorban lehetnék kolléga.” Erröl van szo! Kurva nehez igy dolgozni. Nekem peldaul mindig van valaki, aki egy megbeszeles utan megjegyzi, hogy milyen profin levezenyeltem ES a raadasul milyen szep vagyok… Maradjunk annyiban, hogy profi. Pont. Es itt erjen is veget a mondat. Nem nekik sminkeltem reggel.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Igen. Ez kis anekdota pont azt a celt szolgalja, hogy azt az erzest keltse az olvasoban, hogy “lam, igy mennek veszendöbe a regi ertekek”, mert a kalapemelgetes koraban milyen szep es emberközeli volt minden. Na persze…

        Kedvelés

      • igen, a férfiaknak tényleg szép és emberközeli volt…. ez tipikus, minap is siránkozott nekem egy ismerősöm (férfi), hogy régen bezzeg mennyivel értékesebbek voltak az emberi kapcsolatok, most meg mindenki dolgozik és az emberek szarnak egymásra, bezzeg délen meg keleten, ott még figyelnek egymásra az emberek, milyen jó…. ja, a férfiaknak biztos tök jó délen meg keleten, de hát ugye ember=férfi by default, á, hülyét kapok ettől a korlátoltságtól amúgy.

        Kedvelés

      • Ez is egy tévhit, hogy Keleten, meg Délen jobban figyelnek egymásra az emberek. Hol Délen? Dél-Olaszország olyan szegény volt (és vidéken most is az), hogy az anyjukat is eladták volna 1000 líráért. Szartak ők is egymásra. De tény ember=férfi. Aki nem így gondolkodik az nem is ember! 🙂

        Kedvelés

      • Így igaz, olyan mélyszegény negyedek vannak, ahol a tudatlanság, az írigység az úr. Van egy bűntény, ami egy déli (csizma sarka) városban, annak is a szegény végében történt, és amin évek óta csámcsog az olasz média (mert persze évekig húzódik a per): egy 14 éves lányt megölt a saját unokatestvére és nagybátyja+nénje (még nem világos ki ölt és ki segédkezett), mert ahogy nőtt és egyre szebb lett, egyre nagyobb konkurrencia volt az unokatestvének (aki kevésbé volt szép). Ez csak egy példa, de ami statisztikailag kimutatható, az az, hogy délen a nők sokkal jobban ki vannak szolgáltatva a férjüknek (főleg, ha gyereket szülnek, mert onnan visszakapaszkodni a munkába), és egyébként meg amíg meg nem esküdnek, addig a papa szárnyai alatt vannak…
        Középkori erkölcsi elvárások, ami alól akkor tudnak kiszabadulni, ha északra jönnek tanulni (dolgozni).

        Kedvelés

      • Ó, hát persze, az ismerősömnek is az volt a baja alapból, hogy nem állnak vele szóba a csajok 😀 Innen indult a fejtegetése.

        Kedvelés

      • Baromi kiábrándító, mikor amúgy értelmes férfiak a régi emberi értékekkel jönnek. Szelektáló tényező.

        Kedvelés

    • Engem a cikk vége azért zavart, mert dédapánk a korzón szabad idejében sétálgatott – és azt egész másnak érzem, társaságban, magánemberként kifejezni egy nő felé valamiféle elismerést, mint így, hivatalos eseményen.
      És az, hogy rögtön kiterjesztik, holott – szerintem – nem úgy általában a bók ellen emeltek hangot.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  8. Hello, nemreg kezdtem olvasni a blogodat, nagyon tetszik. Nekem is van egy, azzal jelentkeztem be (angolul irok, feminista temakorben).
    Ehhez a cikkhez hozzaszolva: dezsat nem ismertem eddig, de szuperul osszefoglalta. @FarkasViki: en ugyanattol a resztol lettem ideges. Illetve mar itt egy picit ettol: “Mivel sem Zsigmond, sem Péterfy nem feminista, ezért…” Miert is nem? Miert, de miert szitkoszo ez meg mindig?! Fogalmuk sincs mit jelent. “A feminizmus politikai eszme és mozgalom, amely a nők egyenjogúságáért küzd.” Akkor ok azert kuzdenek, hogy ne legyunk egyenjoguak?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. Egyébként röhejes, hogy lépten-nyomon azzal jönnek, hogy de hát férfi és nő teljesen más! (kérdés, mi ennek az oka), de ugyanakkor azt várják, hogy ha egy férfi örül annak, ha bókolnak neki, tehát ez jó, akkor biztos egy nő is ugyanígy reagál. Meg az állandó szimmetriakeresés, amikor előbb meg épp ők mondták, hogy a két nem eltér.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Jó példa a változó világra: még néhány évtizeddel ezelőtt is, Obama hátul szállt volna fel a buszra, most elnök. Most nyilvánosan jóindulatú szexizmust alkalmaz (nem tudatosan!), néhány évtized múlva meg majd nem is fogják érteni, hogy ennek kapcsán mit sírtak a magukat antifeministának nevező egyedek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Közben egész nap többször eszembe jutott ez az egész Obama-főügyész-történet. Abszolút feministának tartom magam, és értem, hogy pozitív szexizmus stb., és hiába akaratlanul mondat stb., de valahogy mégsem borított ki. És rájöttem, hogy azért, mert annyira bírom Obamát. Elfogult vagyok vele.
        Nekem az alapvető kérdés az, hogy milyennek minősíthetjük a szituációt, amiben az egész zajlott. Munkahelyen ennek semmi keresnivalója. Otthon én spec. örülök neki, ha a férjem megdicsér vagy udvarol. Ellenkező nemű barátokkal (akikkel néha munkakapcsolat is van, hasonló körökben mozgunk) gyakran laudálunk egymásnak, hogy “jól nézel ki”.

        Kedvelés

  12. Jajj, ez nagyon rosszul esett. Igenis, ne mondják meg, senki!, munkakörnyezetben, hogy milyen vagyok (akkor sem, ha szép). Az adott szituációban (munka) én nem elsősorban nő vagyok, hanem szakember. Én sem vezethetném úgy fel a férfikollégát, hogy íme Kiss Józsi, asztalos, aki nem mellesleg nagyon jóképű is. Ezt el tudjátok képzelni? Aztán ha dolgozom, akkor ne a “szép-nem szép” paradigmában ítélkezzenek rólam, (azt megteheti valaki, akivel nem munkaszituációban találkozom, ha úgy alakul), mert nem az a szint, amiről akkor ott szó van. Úgy érzem, hogy ha ezt a szépség (csinos, jól néz ki)-dolgot mondogatják, az sokszor azért van, hogy helyrerakjanak. “Igen itt most te vagy a menedzser, de hát te csak egy nő vagy egyébként” – ez a nagyon is ottlévő üzenete.
    Sajnos a saját tapasztalaton nagyon negatív ezügyben. Azért mert olyasmit csinálok, ami nem annyira női munkának van elkönyvelve, egy olyan országban, ahol még ma is az az elfogadott, ha a férfiak folyamatosan gusztálják a nőket (ez ugye a tipikus olasz széptevés. Mielőtt bármi történne, azonnal bókolnak, dícsérnek).
    Namost a tipikus munkahelyzetem az, hogy pártíz- vagy százezer eurós projekteknek én egyedül vagyok a felelőse (és kezelem a pénzt, hogy értsétek :). A többi résztvevő meg ötvenes, hatvanas, pocakos (általában már kicsit szellemileg is elengedte magát, nem követi az új dolgokat, lelassult, “jó az úgy, ahogy eddig is volt” mentalitású) férfi. Amikor megjelenek (15 centivel vagyok magasabb – az idősebb olaszok 160 cm körüliek, a fiatalabbak már több kálciumhoz jutnak), vékony és dekoratív – főleg déli szemmel a világos bőr+haj egyrészt tetszik, másrészt valamiért azt sugallja, hogy 10 évvel fiatalabb is vagyok a koromnál (és mivel ez egy öreg ország, már a 37 év is RETTENETESEN fiatal egy ilyen szerepre). Mi szokott történni? Őrült bókolás, így meg úgy de milyen szépésfiatalésmégegzotikusis. Aztán ők leülnek “dolgozni”. És már kérnék tőlem a kávét (a nő szerepe szerintük max. a kávéfőzésben merülhet ki), mire kiderül, hogy én vezetem a megbeszélést, és ráadásul én mondom meg, mire költjük a pénzt. Azokat a hisztiket!!! Nem értik, nem szeretik, nem akarják elhinni. Mobbing-ig menő viták vannak, mire elfogadják, hogy ez tetszik, nem tetszik, így van, és így lesz a projekt végéig (őrzöm a maileket, döbbenetes).
    Ezért mondom, hogy nem, sose mondjanak semmit a külsőmről. (És nadrágban járok, semleges színekben, és lapos cipőben, és semmi “nőies” ékszert nem hordok.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Óh, hát ez így leírva (és visszaolvasva) úgy néz ki, mintha én mindig olyan nagyon tudnám, mi a lehető legjobb viselkedésmód. De mivel engem is úgy szocializáltak (nőnek), hogy “először is másoknak van igaza”, ezért sokat örlődöm. Hogy elég jól csinálom-e, hogy tényleg ez a legjobb, hogy tényleg nekem van igazam, hogy mindent tényleg jól értettem-e (ez talán sosem fog elmúlni, a külföldiség. Akkor is, ha minden egyes szót értesz, mert itt már nem a denotatív jelentésekről, hanem a konnotációról van szó, ami a kimondott szavak mögött van)…
        De azt látom, hogy hozzá lehet ehhez is szokni, most 5 éve, hogy csinálom, és sokkal könnyebben veszem az egészet. Tavaly volt egy nagyon-nagyon kemény évem, mert a szakszervezetnek dolgoztam (külsősként), és ott tényleg ősbunkó szexisták ülnek. Volt olyan, hogy köremailben (!) szidták a szakmai képességeimet (ugyanaz, aki a projekt zárultával viszont megkért, hogy a római irodában nem vezényelnék-e le egy projektet. Nemet mondtam – pedig sokan azt mondták, hogy az már valami, “karrier”, hát Róma!!! De én egy ekkora seggfejjel nem akarok soha többé együtt dolgozni…), meg olyan is, amikor kétszemélyes megbeszélés folyamán a hatvanas (egyébként semmit nem csináló, csak reprezentálgató) pasi meg akarta mondani, mi legyen a következő lépés, és amikor nemet mondtam, nagyon megfenyegetett, szó szerint felfújta magát, hogy aszongya “az lesz, amit én mondok, mert ha nem, akkor nagy baj lesz, és itt mindenki tudja, mit jelent az, ha én mérges vagyok, NAGYON NAGY BAJ LESZ”. De ez már olyan karikaturisztikus volt, hogy nem tudtam, nevessek-e. Miközben nagyon féltem is 🙂
        A párom szerint néha hisztisen egyenlőségpárti vagyok (mondja ezt ő, aki alapvetően nagyon egyenlőségpárti), ami sokaknak nem tetszik. De tény, hogy én nem állok be az elvárt szerepekbe, pedig ez sokszor nagyon-nagyon nehéz.
        Ja, és egy éve kb. levágattam a hajam, és azóta kevésbé tetszem. :)) Ez milyen már, hogy egy ilyen nagyon apró dolog, a hosszú hajkorona (nekem vörös ráadásul) annyira a nőiességet jelenti, hogy nem tudnak tőle elvonatkoztatni.

        Kedvelés

      • ezt komolyan kérdeztem ezt a vendégposztot és nem azért, mert mindig tudnod kellene, mit kell mondani 😀

        Kedvelés

      • értettem :)))
        de pontosan miről írjak? A fenti példák a konkrétumok voltak konkrét projektekről, és ezt már leírtam. Írjak inkább általánosabban arról, hogy milyen ha férfias környezetben (és országban) nőként szeretnénk érvényesülni? :))
        És lehet kedd inkább? :)))

        Kedvelés

      • Fú wow! Nagyon örülnék egy eszmecserének ami arról szól, hogy milyen ha férfias környezetben (és országban) nőként szeretnénk érvényesülni. Számomra mindig aktuális és húsba vágó téma.

        Kedvelés

    • “Mobbing-ig menő viták vannak, mire elfogadják, hogy ez tetszik, nem tetszik, így van, és így lesz a projekt végéig (őrzöm a maileket, döbbenetes).”
      El sem tudom képzelni mit lehet ezen vitázni! Tudnál esetleg idézni néhányat a döbbenetes reakcióból (csak mert kíváncsi vagyok, na). Azon elmélkedem, naiv módon, hogy az ilyen beszólásoknak, nem lehetne vajon elejét venni azzal, mielőtt bárki kinyitná a száját közölnéd velük, hogy “igen, jól látják nő vagyok és nem, nagyon nem szeretnék megjegyzéseket hallani a külsőmről”. Persze gondolom, reménytelen, csak hangosan gondolkodom…valószínűleg csípőből ignorálnák a kérést és röpködnének a válaszok, hogy “de miért, hát ha egyszer jól néz ki, nem szégyen az, egy nőnek örülnie kellene, ha dicsérik…”

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Hehe, esetleg a megbeszélés elején a bemutatkozást követően színpadias mozdulattal rámutatni a kávéfőzőre és mosolyogva azt mondani, uraim, ha valaki szeretne kávét inni, íme a kávéfőző, ha nekem is főznek, megköszönöm, mert én nem érek rá, én vezetem az ülést, köszönöm, nagyon kedvesek, és mindenki milyen csinos ma reggel! Öröm ez a szememnek.

        Kedvelés

      • Van egyrészt a szóbeli odabökés: “mert te talán azt nem tudod, hogy…”. Akkor mondom, hogy természetesen tudod, és….
        Kiosztom a megbeszélendő témák listáját (általában írok egy emlékeztetőt, aminek alapján megyünk a témákon át, hogy minden fontos dologról essen szó), mire valaki azt mondja, hogy ja nem, erre nincsen szükség, inkább beszéljünk arról, hogy…
        De ami a rosszabb az az a VISELKEDÉS, mintha ott sem lennél. Szavadba vágnak és folytatják. Visszaveszed a szót, és tovább mondod, ismét szavadba vágnak (ehhez persze tudni kell, hogy az olaszok alapvetően nem egymás után beszélnek, hanem egymás mellett, párhuzamosan. Ez bármelyik meetingre igaz sajnos), és nem és nem hagyják végigmondani azt, amit én akarok mondani. Én nem hagyom magam. Addig nincs vége a megbeszélésnek, amíg én el nem mondtam, amit akartam.
        Hoznak egy számlát egy ebédről, miután egyrészt szóban, másrész megerősítésként emailben is elmondtam, hogy mire lehet költeni (csak arra, amit előzetesen egyeztettünk, amire én kérem őket), és mit az, amit az elszámolásba nem tudok beletenni. De azért odahozza az étteremszámlát, hogy ők tegnap leültek a kollégával és az ebéd mellett a projektről beszélgettek. Mire én azt mondom, hogy ez jó (mármint, hogy erről beszélgettek), de nem tudom elfogadni, mert nem egyeztettünk előre és egyébként sincs az ebédjükre pénz. Akkor felhívja a másik kollégát, aki engem telefonon mégis meg akar győzni, hogy az igenis elszámolható.
        Nemzetközi projekttalálkozó, ahol én ismertetem a tennivalókat, stb. A szünetben odajön hozzán a belga partner azzal, hogy neki privátban azt mondta a kolléga, hogy csináljon valami mást. Most akkor mi legyen, nem én vagyok a projektmenedzser? Akkor odamegyek (privát) a kollégához, és megkérdezem tőle, miért mond mást, mint amit mindenki előtt megbeszéltünk…
        Rettenetesen fárasztó és percre sem hagyhat ki az agyad…

        Kedvelés

      • 😉 koszi, ez nem erdem, de hatalmas szerencse, h legalabb a keresztnevem minden europai orszagban ertelmezheto es kiejtheto.
        Es: arra nagyon buszke vagyok, h tuleltem, mi tobb vegigcsinaltam es ugy nez ki, jol jottem ki belole.

        Kedvelés

      • Igen, ez tipikus kóstolgatás. Mégis, ha közben valós hatalom van a kezedben akár jól is szórakozhatsz rajta, ahogy erőlködnek.

        Kedvelés

      • Csak nagyon sok idődet elveszi. És mivel minden projekt pár hónapig, max 1 évig tart, mindig előről kell kezdeni az újabb konstellációkban (és egyszerre, egyidőben nem egy projektem van, hanem min. 3-4). Persze idővel egyre több visszatérő résztvevő van, akik esetleg kevesebb energiámat emésztik fel, mert tudják már, hogy dolgozom.
        De még ez sem mindig van így, mert szabadúszó vagyok, tehát ugyan alapvetően egy adott ügynükségnek csinálok projekteket, de ha úgy alakul, akkor a szakszervezetnek néha, és partnerként más szervezeteknek is, mindig a pályázati felhívástól függően (ki lehet a pályázó). Tehát sosincs az, hogy egyszer megértetem, mi a szerepem és utána nem kell ezeket a köröket futni állandóan – mint mondjuk egy alkalmazotti státuszban.

        Kedvelés

      • Nehéz. Azon gondolkodtam, én hogyan oldanám meg ezt a helyzetet, valószínűleg összecsapna bennem a lázadó és a gyakorlatias énem, az előbbi azt sugallná, kérjem ki magamnak és tegyem őket keményen helyre, a másik énem pedig azt, hogy erre nincs idő és tér, ezért elővenném a hagyományos, nőies, hízelkedő, manipulatív és passzív-agresszív eszköztárat. Kb ezt a két lehetőséget látom 🙂

        Kedvelés

      • Igen, amit írsz (ha sikerül képviselőné alá betenni a választ :)) az nekem mindennapi, állandó dilemma. Szóvá tegyek mindent (már így is maceras, hogy én mindenen fennakadok, amin mások nem, ugye). Mi az, amit már az egyszerűség kedvéért hagynom kell. Sok ilyen van még így is.

        Kedvelés

      • olaszorszagbajottem, látunk téged is a bulin? Vagy ha ott nem, a közeljövőben? Jó lenne erről személyesen is beszélgetni 🙂

        Kedvelés

      • Nagyon jönnék, de nem tudok hazamenni… Sajnálom nagyon. Azt mondtam már Évának is, hogy szervezzünk majd augusztusban is valamit, mert akkor (előre láthatólag) 3 hétig otthon leszek (Bp).

        Kedvelés

      • Ja, még egy sztori. Hétfőn történt. Van egy kisebb képzési projekt, ahol munkabizonságot oktatunk (én csak szervezem a képzést, nem oktatok). Van egy vérprofi oktató, akivel sosem dolgoztam eddig. Telefonon minden elintézve, szerződést átküldöm stb stb. Ahogy lenni szokott (5 hívás és jó pár mél után), ilyenkorra már régen tegeződünk a telefonban. Nagyon könnyen tegeződnek az olaszok, főleg, ha szakmailag valami közös ügyük van. Ráadásul a hangomat fiatalnak ítélik a meg a telefonban, tehát a harmadik hívást már tegeződve szoktuk kezdeni. Ez nem gond, szokva vagyok. A pasi 20 évvel idősebb (nálam a CV-je). Az első oktatási napon találkozunk, ok, rendben, hát akkor vele beszélgettem a telefonon. Lemegy a napi képzés, hozom az aláírandókat, intézem az intéznivalót. Rám néz, és azt mondja: hogy vagy egyébként? Mondom jól (nem ez az a pont, ahol az egzisztenciális problémáimat megosztani gondolom). “Mert olyan kis nyúzott vagy” (aki ért olaszul: sei un po sbattutina). Rámeredek, ilyenkor mit kell mondani. Mondjam azt, hogy te meg “30 kg súlyfelesleget cipelsz és nem vagy valami jól öltözött”? Persze hogy nem mondom. Csak annyit, hogy hát tavasz van és sok a munka. (tipikusan a megfutamodós eset, nem állok neki kifejteni, hogy semmi joga véleményt nyilvánítani). De egy nőnek eszébe jutna ilyesmit szóvá tenni???

        Kedvelés

      • ha poszt lesz belőle, elmondom, én miket szoktam válaszolni. többnyire a pasik is röhögnek rajta, a szexusom nem szenved csorbát, a tekintélyem sem, és mindenképp visszavesznek, vagy jól meggondolják, mielőtt újból szólnak, mert pontosan tudják, mit kapnak.
        ami fontos: olyan hamar és könnyen el lehet fogadtatni a környezettel! persze csak akkor, ha nem vagy a főnökökkel alárendelő viszonyban. mert azt tudom, hogy sok nőnek tűrnie kell. a cég vezérigazgatója, ahol én tanácsadó vagyok, minden nő alkalmazottjától elvárja, hogy nyilvános megjelenésen a nő kiskosztümben, körömcipőben, kevés sminkkel, kifogástalan manikűrrel és pozitív hozzáállással jelenjen meg. kivétel vagyok. akiket nekem kell fogadnom, a terepmunkámra kíváncsiak. oda nem mehetek sem tűsarkúban, sem rövid szoknyában, ha nyári kánikula van, a smink lefolyik, no meg épp eleget maszatolok kézzel mindenféle anyaggal, úh. kifogástalan manikűr is csak havonta egyszer két napig van. ezt elmondom minden delegációnak, jót röhögnek, aztán kirándulunk. DE brüsszeli, párizsi vagy londoni meghallgatáson én is tühtig amazon vagyok.

        Kedvelés

      • Szerintem, amiket felsorolsz, azok mindennapos esetek egy projektvezető életében, a résztvevők nemétől, korától, nemzetiségétől függetlenül.

        Kedvelés

      • Én nem vagyok projektvezető, de sok projektben részt veszek, láttam már “olyat”. Nem igaz, hogy ezek mindennapos esetek. Vagy akkor szerinted mindennaposak és nem is kellene fennakadnunk rajta?

        Kedvelés

      • 30+ év tapasztalata alapján állítom, hogy nagyon gyakoriak. És persze, kell velük foglalkozni, a soft PM training-ek meg is teszik.
        De a megjegyzésem nem a gyakoriságra akart utalni, hanem arra, hogy ezeknek a fenti jelenségeknek _nincs_ gender vonatkozása.

        Kedvelés

    • Jajj, olaszorszagbajottem, nem tudom hova írjak. Szinte minden hozzászólásodhoz tudnék mondani valamit, de megpróbálom itt összefoglalni csodálatomat irántad és forrongó dühömet a rendszerrel kapcsolatban.
      Minden elismerésem a Tiéd, amiért ezt ilyen higgadtan és jól tudod kezelni. Én Ausztriában dolgozom és én már attól is ki vagyok borulva, ami itt megy. (tovább is állok, na nem emiatt, de hála az égnek)

      Általánosságban véve el tudom viselni a külsőmet minősítő helyzetet. Vagy úgy, hogy, ahogy írtad kedvesen hárítva, hogy hát igen, nyúzott vagyok, meg a sok munka, vagy kerek perec megmondom, hogy ez most rosszul esett és én sem illettem megjegyzéssel az Ön külsejét. Ha az utóbbit csinálom, akkor vagy ledöbbennek és bocsánatot kérnek, vagy lekezelően és kioktatóan elmondják, hogy hát ők nem úgy gondolták és ugyan mi a franc az én problémám? A vége a dolognak vagy az, hogy egy humortalan és savanyú nő vagyok, vagy pedig egy agresszív hideg szuka. Így leszek elkönyvelve, ha szólok. Ha nem, akkor meg én hátrálok meg és érzem magam rosszul. Még órákkal később is dühös vagyok, miért nem kértem ki magamnak?! Üt-ver az önérzetem belülről.

      Elmondhatatlanul fárasztó ilyen környezetben dolgozni. Ahogy írtad, egy percre sem hagyhat ki az agyad. Ha kihagy, lenyomnak, ledominálnak, eltaposnak. És ha nem hagyod, még te vagy kikiáltva férfiasnak, erőszakosnak, agresszívnek. Mert egy nőtől több kooperációt és elfogadást várnak. Ez az alaptézis. Ha nő vagy, ilyen kell hogy légy a munkahelyen. Na tőlem várhatják haláluk napjáig. Ilyenkor jön a “don’t be so harsh!” Ha ezt nem hallottam százszor…
      Így viszont a cinkos összenézések vannak, hogy na itt ez az agresszív nő, vagy tényleg félnek tőlem. Őrület, hogy többnyire így van tekintélyem, hogy kőkemény vagyok. Elenyésző esetben a tudásom miatt.

      Egy jól sikerült megbeszélés után (ami 15 férfival van) mit mond a főnököm (szintén férfi)? Milyen jó, hogy félnek tőlem és hogy kordában tudom tartani őket, annak ellenére, hogy én nő vagyok! És erre mit mondjak a főnökömnek, hogy ennek én is de kurvára örülök?! Hát ez hogy lehet egyáltalán szempont? Hogy miért nem a szakmaiság hangsúlyos, hanem, hogy tudsz kezelni 15 férfit egy teremben? Fel sem kéne merüljön hogy női vagy férfi kollégáim ülnek-e a teremben. Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy én ha kell, 15 puputevét is kordában tartok ebben a témában, MERT ÉRTEK HOZZÁ!

      Szóval elviselem, megfutamodva, vagy konfrontálódva, de mindig van olyan időszakom (például most), amikor valahogy eldugul bennem a lefolyó és nem megy le több. Rosszul vagyok tőlük. Rájuk nézni sem tudok, mert vagy a lesajnálást, lenézést, vagy a nyálcsorgatást látom. Rohadjanak meg.
      Forr bennem a düh az engem és a kolléganőimet ért temérdek igazságtalanság miatt. Hogy megtehetik és meg is teszik. Mi meg tehetetlenek vagyunk. Nem tetszik, nem kell ott dolgozni. Van, aki ki is mondja, hogy lehet menni panaszkodni a HR-re.
      A HR – ami szerintem minden cégben a Human Remains 🙂 (emberi maradványok, emberi erőforrás helyett, mert más pozícióra nem voltak alkalmasak), büszke arra, hogy egy 8 országban jelenlévő, 52 ezer dolgozóval rendelkező cég vagyunk és még nem volt bejelentés szexuális zaklatással, vagy mobbing-gal kapcsolatban. Édes jó istenem. És ezt komolyan elhiszik. Nem gondolják egy fél másodpercig sem, hogy esetleg azért, mert egy nagy szar, amit csinálnak és azért nem fordul hozzájuk senki, mert tudja, hogy semmilyen védelmet, segítséget és támogatást nem várhat.

      Minden hónapban van 1-2 nap, amikor sírva fakadok, ahogy hazaértem és beléptem az ajtón. Mert sok. Sok a bántás, az igazságtalanság, a megjegyzések és a megaláztatás. Csak azért mert nő vagyok és nem 100%-ig az elvárásaik szerint játszom. Arról nem is beszélve, hogy szép vagyok és csinos. Nekem ebből még életemben jó nem származott a munkahelyemen. Csak bajom volt belőle. Le vannak döbbenve, ha megszólalok, pláne hogy határozottan.

      Nekem is van email gyűjteményem. Egyszer majd üljünk össze megnézni, meg csereberélni, mint a kislányok a gyűjtött szalvétával vagy levélpapírral, jó? 🙂

      Én azt érzem, hogy egyre kevésbé tudok ilyen közegben dolgozni, vagy létezni. Elfáradtam abban, hogy minden áldott nap egy harc. És a tököm tele már azzal, hogy nekem kétszer annyit kell letenni az asztalra, mint egy férfinek, hogy elhiggyék, hogy bizonyítsak, hogy akármi….

      A héten felmondtam. A svéd gyakornok fiúnk, aki szintén frászt kap ettől a kultúrálatlanságtól (Észak-Európában ez megengedhetetlen) megkérdezte, hogy mondhatna valami személyeset nekema felmondásommal kapcsolatban. Mondom hogyne. Hát csak annyi, hogy ő sajnálja, de megérti a döntést. És még annyi, hogy “in my opinion, you are anyway too nice and clever for this office”.

      És most hogy ezt kiírtam magamból, bedobok egy pálinkát, mert fojtogat a sírás. Pedig egy cseppért kár. Ezekért?! 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Húúúú míg olvastalak, végig a volt munkahelyem járt az eszemben, jajj de megértem, nagyon remélem, hogy a következő helyed jobb lesz, és ott nem kell majd ilyenekkel gyötrődnöd. (Meg azt is, hogy a svéd srác legalább egy-két fejre hat majd valamicskét…) Melyik ország a következő állomás?

        Kedvelés

      • Eddig ez a negyedik munkahelyem a szektorban. Négyből három ilyen volt – kisebb-nagyobb mértékben. Egy munkahelyem volt, ahol nem voltak ilyen jellegű gondok. Ott egy roppant okos és agilis nő volt a főnököm (az enyém és még 180 emberé) és ő semmi ilyet nem tűrt volna el. Úgyhogy nagy reményeket nem fűzök hozzá, hogy sok jó van a szakmában 🙂 Csak a szerencsében bízom, hogy lehet majd még egy ilyen. Svájba költözöm. A gyakornok meg hazamegy nyáron és elejtett félmondatai alapján, szerintem esze ágában nem lesz ilyen helyen dolgozni. Vele is lekezelőek egyébként, pedig jó pár dologhoz jobban ért, mint három kolléga együttvéve 🙂

        Kedvelés

      • Drukkolok neked, remélem, jól sül el. Svájcban dolgozik egy nagyon jó barátom, aki nem európai, nem fehér és nagyon ufó, de ő teljesen multikulti környezetben, az pedig kb akárhol is lehetne, tehát nem mérvadó, de mindenesetre bizakodásra adhat okot: egy olyan ország, ahol ilyenek működnek, csak képes valami toleranciára, nem? (De ez lehet megint a híres naivitásom egyik megnyilvánulása is.) Te is ilyen közegbe mész, vagy viszonylag nagy arányban svájciakkal fogsz dolgozni? Ugye mesélsz majd?

        Kedvelés

      • Jaj, hát én még nem tudom, hol fogok dolgozni. Még csak ott tartok, hogy itt felmontam. A keserves felmondási időt töltöm. Ahogy egy barátnőm mondta, az egy nem túl jó időszak, mert ilyenkor az embernek már “szaga van” 🙂 Ergo, a távozó kelet-európai nő vagyok, aki beintett és tudják, hogy elmegy – halmozottan hátráyos helyzetű. Úgyhogy a munkakeresés még előttem van. Szerintem nem sokkal nyitottabbak mint az osztákok, viszont toleránsak. A párom svájci. Nagy kerek szemekkel és fejcsóválva hallgatja az itteni irodai történeteimet. Szerinte ott is sok hímsoviniszta van, de nem engednek meg maguknak hasonlókat. Eleve nem utalnak sehogy a kollégák nemére, vallására, hátterére. Meglátom milyen lesz, bizakodó vagyok, csak még kicsit megvisel, ami itt megy. De majd mesélek ha lesz kapcsolódó történet, vagy bejegyzés. Addig meg rontom tovább a levegőt a szagommal itt 🙂

        Kedvelés

      • Nézd meg ezt a svéd vígjátékot a témában, hátha kicsit feldob 🙂
        http://www.port.hu/ruzs,_repter,_satobbi_cockpit/pls/w/films.film_page?i_film_id=136602
        Nagyon jól mutatja miért sokkal nehezebb nőként boldogulni egy férfiak által dominált világban (pedig látod svéd!). Annyira jól megmutatja, mi a különbség férfi és nő között, például ha felelős pozícióban hibázni merészelsz. Férfi esetében, személy szerint őt ítélik el, senki nem mondja, hogy naná, lám-lám azért volt béna, mert férfi. Viszont ha nő vagy, akkor minden nőt megbélyegeznek a hibád miatt. Valahogy úgy, mint amikor a női sofőröket úgy összességében szidják, ha egyet is közülük ügyetlenkedésen kapnak. Az, hogy a baleseti statisztikák szerint sokkal biztonságosabban vezetnek, valahogy a sztereotípia gyártókat a legkevésbé sem érdekli.

        Kedvelés

      • Köszi a tippet, megnézem! 🙂 A kollektív hibáztatása a nőknek nálunk is tök általános. Volt egyszer egy olyan főnököm, aki mérni akarta mennyi kockázat van abban, ha nőt vesz fel, mert ugye az terhes lehet. Mindezt azért mert 2 kolléganő lett terhes 1 éven belül. Jézusmária.
        Nem szeretek nemzetek szerint sztereotípiákkat gyártani, hogy ők ilyenek, mások meg olyanok, de néha baromira érzékelhető. Ez a svéd gyerek olyan nyitott, udvarias és egyenlőségpárti. Ha vele beszélgetek komolyan elfelejtem, hogy ő fiú. Észak-Európában azért elég sok nő van vezető beosztásban, sok a női politikus is. Én nagyon érzem, hogy máshogy viszonyulnak a nőkhöz. Majd olvasok erről többet, tök érdekes.

        Kedvelés

      • Felüdülés a skandinávokkal dolgozni ilyen szempontból. Ki vannak akadva azon, amilyenek nálunk a fel se tűnő hétköznapok. Azt hiszem akkora tuskóknak tartnak minket, mint ahogy mi mondjuk: “balkáni”.

        Kedvelés

      • Viki, nagyon szoritok Neked!!! (Most nem irok sokat, mert telefonrol nagyon lassan megy.) Kivancsi vagyok, milyen lesz Svajc. En ket evet voltam ott osztondijjal, imadtam. De hogy milyen ott dolgozni, azt nem tudom. A tarsadalom ott is elegge konzervativ. De sokszor mar az is jo, eleg, ha a kozvetlen kollegaid normalisak. Hova mesz pontosan?

        Kedvelés

      • Nagyon köszönöm! Remélem jó lesz! Majd előbb felépülök az itteni élményekből, aztán nekiveselkedem a munkakeresésnek 🙂 Baselben fogunk lakni, aztán majd meglátom hol kapok munkát. Főleg Zürichben nézek. Sok barát van kint. Ami már egy előny, ha a munkahely nem is lenne túl jó.

        Kedvelés

      • Viki, aztamindenit.

        És itt zakatol a fejemben a zseniális érv, hogy “de hát a nők is lehetnek vezetők, nincs megtiltva!”
        Ja, az éppen nem.
        Nem csodálom, hogy ebben a rendszerben az igazán öntudatos, tehetséges nők is feladják a harcot, és a saját egészségük érdekében továbbállnak vagy visszavesznek.

        EZÉRT nem lehet ezt csak önerőnkből megváltoztatni, basszus!

        És milyen hihetetlen érdekes: nekünk Ausztria csupa nagybetűs JÓLÉT és kultúra. Egy svédnek meg bunkók országa (sarkítva).

        Kedvelés

      • Szerintem, az “in my opinion, you are anyway too nice and clever for this office” tartalmilag semmiben sem különbözik Obama posztot kiváltó megjegyzésétől.
        És amíg az előbbi értékelése úgy tűnik kellemes emlék és önigazolás, addig az utóbbié világra szóló skandalum.

        Kedvelés

      • Az nem mindegy, h az elso negyszemkozti beszelgetesben hangzott el (ha jol ertem), mig Obama nyilvanosan mondta, amit mondott.

        Kedvelés

      • Szerintem mindegy hogy ez nyílvánosan, vagy négyszemközt hangzik el, amennyiben a nice szó a külsőmre utalna. Nem arra utalt vele, félreértettél. Egyébként négyszemközt hangzott el és csak azt akarta mondani, hogy szerinte nagyon kedves és előzékeny vagyok, nem illek ebbe a közegbe. Abszolút nem arra vonatkozott, hogy szép vagyok. És én nem keresek önigazolást. Sem itt, sem máshol.

        Kedvelés

      • Az angol nice szó nem a külsőre utal, érdekes, ez eszembe se jutott, hogy ezt érthette félre, pedig tök logikus.

        Kedvelés

      • Egyes (nem általam konstruált) vélemény szerint az, hogy “a nők diplomatikusabbak, kedvesebbek, empatikusabbak” az “masszívan korlátozó szerepelvárás, should a nőknek, és könnyű felmentés, nagyobb tér a férfiaknak, és ettől rengeteg, kicsit karakánabb, nemdiplomatikus nő veszettül szenved.”
        Így, ha a svéd gyakornok arra utalt, hogy szerinte nagyon kedves és előzékeny vagy, nem illesz abba a munkahelyi közegbe, akkor durván szexista megjegyzést tett.

        És tudomásul veszem, hogy nem keresel önigazolást sem itt és máshol.
        (Őszinte elismerésem, ezzel egyedül vagy a világon. Az ember gondolkodásának alapvető tulajdonsága, hogy döntéseinek nagy részét intuitív alapon hozza és utána keres hozzá az esetleges kognitív disszonanciát feloldó magyarázatot.)

        Kedvelés

      • Nem értek vele egyet. Amit mondott, ahogy mondta és amilyen körülmények között elhangzott, az a személyemre vonatkozott. És egyáltalán nem arra, hogy én nőként dolgozom ebben a közegben. A sérelmeim felét nem is látja. Nem volt szexista, amit mondott.
        Nem értem miért vagy ilyen pikírt. Kit és miről akarsz itt meggyőzni? Az önigazolásról meg majd elgondolkodom.

        Kedvelés

      • Fű, hát nem tudom, szerintem olaszországbajöttem történetei elég tipikusak lehetnek, és lehet, hogy az ő kollegái is úgy nyilatkoznának, mint a te férjed, ha megkérdeznék, tud-e arról, hogy a kollegák rendszeresen, de persze nem nyíltan kóstolgatják a főnököt. Nem feltétlen azért, hogy letagadják a nyilvánvalót, hanem mert az ő ingerküszöbüket tényleg nem éri el.

        Kedvelés

      • Igen, sajnos ezt ok altalaban nem erzekelik. Annyira szeretnek neha ferfi lenni, hogy mindenfele utolagos sajnalat es ragodas nelkul en is le tudjam szolni oket. Meg ha igazam van, akkor sem tudok olyan erzeketlenul banni veluk, ahogy ok a korulottuk levo nokkel, barmifele empatia nelkul.ezt most persze csak ugy mondom, nem az a cel, h olyan legyek, mint ok. De valoszinuleg ok csak abbol ertenenek.

        Kedvelés

      • Számomra annyira durvának hangzik, amiket írtok, Viki és Olaszországbajöttem, hogy csak azt tudom mondani, hogy le a kalappal előttetek, hogy képesek vagytok ilyen körülmények közt dolgozni és kihozni magatokból a maximumot. Én már biztosan feladtam volna. És az is döbbenetes, hogy a kollégáitok egy-egy fejlett európai országban viselkednek így – mintha nem is felnőtt és értelmes, magas végzettségű emberek lennének, hanem gyerekek. Mert az, hogy tanárként be kell menni 15 érettségi előtt álló focista közé, és vaskézzel kordában kell tartani őket, az egy dolog, mi választottuk, tudtuk, mivel jár. Az, hogy a vén, pohos, kommunista időben karriert befutott igazgató beszól, talán dühítő, de az ember kábé leszarja – ha ránéz, látja milyen ember, milyen körülmények közt szocializálódott, és ehhez méri – úgyis mindjárt nyugdíjba megy. De azért egy bankszektorban így viselkedni és így állni a kolléganőkhöz, hát, nokomment.

        Kedvelés

      • Sajnos így igaz. Vannak olyan szituációk, amikor már nem tudom eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek. Mert ha nálam ez megy bent, uram teremtőm mi lehet egy 15 embert foglalkoztató Kutyafüle Kft-nél?
        Mondom a főnökömnek, valamivel kapcsolatban, hogy igen, mert vagyunk olyan viszonyban (relationship), hogy ezt, vagy azt csináljam – utalván az előzékenységemre. Kajánul mosolyog, röhörészik, hogy de hát nekünk nincs viszonyunk (relationship)! Hö-hö. Mondom neki, hogy van és úgy hívják, hogy munkahelyi kapcsolat (WORK relationship). A szó, amire gondoltál az a viszony (affair). És olyanunk valóban nincs!!
        Nem tudom mennyire megy át a jelentésbeli különbség, ha valaki nem tud angolul. Próbáltam visszaadni az árnyalatbeli különbséget. Én már csak pislogok, mint hal a szatyorban.

        Kedvelés

      • Huh, én ezekkel a szavakkal nagyon megszívtam néhány évvel ezelőtt, amikor a magyar jogi szaknyelvvel nem voltam még tisztában (honnan is lettem volna). Kérdezték a legeslegelső tárgyaláson, hogy mióta van kapcsolatom XY-nal. Mondtam, hogy mióta (mióta ismerem, együtt dolgozunk). Utána eszméletlen elmeszeltek, hogy az én kapcsolatom miatt romlott volna meg a házasságunk, pedig ez a valóságtól finoman is szólva messze áll, hogy mást ne mondjak, nem én töltöttem rendszeresen máshol az éjszakákat például.

        Kedvelés

  13. Hmm, munkahelyi szexizmus… Van vele kapcsolatban pár élményem – olyan is, ami a szemetekben biztosan negatív, de én nem úgy éltem meg. 22 évesen kerültem diákmunkára tolmácsként egy városunkbeli gyárba – csendes, elég félős, izgulós és szégyenlős valaki voltam – tartottam is tőle, hogyan állom meg a helyem a férfiak közt a gyárcsarnokban. A munkások zöme apám lehetett volna, a németek is, akikkel dolgoztam, aki meg nem, nagyjából az a nagyapámmal volt egykorú. Kaptam sok bókot – őszintén szólva életemben nem kaptam annyit, mint ott, azokban az években – de nem zavart, inkább jó volt, hogy én vagyok a helyes kis fiatal tolmácslány, aki jön, megy, intézkedik. Mindenkire kedvesen mosolyogtam, a munkámat értettem, egy idő után rengeteg mindent bíztak rám a tolmácsoláson kívül, és ha én kértem valamit a munkásoktól, azonnal megcsinálták – kb. 8 évig jártam oda vissza dolgozni. A második évemben kaptam két perverz német szerelőt, akiktől aztán jöttek a sikamlósabbnál-sikamlósabb megjegyzések, pirultam is miattuk. A főnököm szólt, hogy mondjam, ha gond van, de végül is nem lett: a srácokkal a hosszú hónapok alatt nagyon jól összerázódtunk, a megjegyzéseket megszoktam és egy idő után viszonoztam is, sőt rosszabb lettem mint ők. Rengeteget poénkodtunk és szívattuk egymást, lehet hogy ez gáz, meg szánalmas, de én szívesen emlékszem azokra az időkre – talán mert oda-vissza ment a dolog, és nem éreztem magam elnyomottnak. Sokat nevettünk, ami kellett is, mert a munka néha nagyon durva volt, sokszor 10-12 óráztunk, de jó volt a hangulat, és amúgy soha nem közeledtek pofátlanul – elviccelődtünk, de nem volt nyomulás meg bunkózás, tudták, hogy foglalt vagyok. Az egész gyárat ez jellemezte egyébként, és a nőket se kellett félteni: a gépek mellett dolgozó asszonyok igencsak szabadszájúak voltak (ejj, miket hallottam tőlük) és előszeretettel hozták zavarba a gyakorlaton lévő fiatal szerelőtanoncokat, akik csak viruló füllel álltak néha megjegyzéseik hallatán. Egyszer jött egy olasz szerelő, akinek szintén fordítanom kellett, ő kicsit keményebben próbált nyomulni és a szövege is nagyon fárasztó volt, nem igazán vette a lapot, hogy mi az, amit nem kéne – de akkor se szóltam a főnöknek, inkább elkértem az asszonyoktól a rosszabbik partvist, és amikor senki nem látta és pofátlan volt, eltörtem a hátán – erős, független nőként megoldottam a problémát, utána nyugi volt. Persze ez speckó helyzet, és biztosan nem így kéne egy munkahelyen viselkedni, és tűzzel -vassal irtani kéne, de nekem ezek szép emlékek.

    Az már kevésbé szép, és sokkal inkább az elnyomásról szól, amikor a suliban a nagypapa korú igazgató tett rám megjegyzéseket. Az már zavart, kellemetlen volt, ahogy méricskélt, a maga hatalmi pozíciójából, és állandóan megjegyezte, hogy “hogy lehetsz ilyen szép” – ami már csak azért is zavart, mert olyan szép azért sose voltam. Az idősebb kolléganőkkel is sokszor viselkedett hímsoviniszta módon, hálisten már nem dolgozik nálunk.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Szerintem az idősebb munkásnők vs. fiatal szerelők illusztrálja szépen, hogy ez hatalmi kérdés: ki engedheti meg magának, hogy a másik embert így-úgy megalázó helyzetbe hozza. Szabadszájú, akár huszonéves nők egy csoportja simán elvörösítheti egy tizenéves fiú fülét még bóknak szánt megjegyzésekkel is, hozhatja olyan helyzetbe, ami neki nem jó, és nem az lesz a vége, hogy ő volt a jani, mert bejött a csajoknak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Én azért nem éreztem ezt nagy problémának ott és akkor, mert mindenkinek módjában állt visszaszólni, amit egy idő után meg is tettek – és nem volt jellemző, hogy rosszindulat lett volna az ugratások mögött. Sőt, ha valakit már ugrattak, akkor az annak a jele volt, hogy az illetőt a csapat részének tekintik. Nagyon más egyébként egy ilyen melós kollektíva, mint pl. az Olaszországbajöttem által leírt helyzet – fura, de én emberibbnek érzem. Én soha nem éreztem magam benne rosszul, akkor sem, amikor külföldön voltam kiküldetésben egyetlen nőként 5-6 férfival. Persze, én voltam a tolmács és szükségük is volt rám, de bár a maguk módján ezekben az emberekben is jelen volt a hétköznapi hímsovinizmus (ötvenes magyar munkásembernél ez nem is meglepő) de velem mindig rendesek és tisztelettudók voltak, holott én nem vagyok kőkemény, sőt.

        Kedvelés

  14. Döbbenetes, hogy mennyire manipulatívan keverik bele a munkahelyi szituációkba a szexualitást a mandineres kommentelők (mármint hogy nem lehet megakadályozni, hogy a férfiak nőként tekintsenek a nőkre, mert a biológia, ugye… )… és ezzel igazolva látják a saját igazukat…

    Olaszorszagbajöttem, nem lehet könnyű neked, nagyon nem…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem lehet megakadályozni = nem akarjuk megakadályozni.
      Eljátszottam még a gondolattal: tegyül fel, hogy beiktatják az első, nyíltan homoszexuális USA elnököt. Az elnök nyilvánosan megdicséri a jó külsejű, fiatal főügyész férfit: nem csak remekül végzi a dolgát, de nagyon szép is. Ilyenkor mi lenne, és mit írna a mandiner?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Juj, de jó példa! Meg kellene tőlük kérdezni, ámbár borítékolom a válaszukat: az egyik normális dolog a másik meg aberrált, ezért nem lehet összehasonlítani a kettőt.

        Kedvelés

    • Én meg erre azt mondom, hogy ha az felmentés lehet, hogy a férfi ösztönlény, és a hormonjai irányítják, akkor nem értem, miképp lehet a hatalom a férfiak kezében? Hiszen akkor ostoba dugógépek, egyetlen tiszta viszonyulás és gondolat nélkül. Ezzel minden férfi, és minden férfival való kapcsolódás a legalantasabb helyre kerül. Hiszen akkor tényleg lehet a nő ostoba és/vagy undok, hisz a szexszel bármit jóvá tehet. Akkor az, amit én gondoltam eddig- vagyis, hogy ez a fajta viszony a nőket alacsonyítja szexgéppé- teljesen téves, hisz a férfiak magukat alacsonyítják le. Ráadásul ezt mentségként használják. Még csak tetőzik ezt azzal, hogy azt sugallják, hogy mindezt a nőknek kell eltúrni. Én leszarom a férfiak hormonjait. Nem érdekel, ha annyira primitívek és farok fétisiszták, hogy nincs egyetlen tiszta gondolatuk sem, ha nő van a közelükben.
      Szánalmas. Hogy lehet, hogy még mindig minden hatalom a férfiak kezében van?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ugyan, erre ők kapásból letagadják, hogy a hatalom az ő kezükben lenne. Sőt, hát nem látod, hogy a nők egyenesen elnyomják szegény férfiakat??? Ugyan, ezzel a fajtával (ha pl. ezekre a mandineres okostojásokra gondolsz) minden vita és érvelés teljesen felesleges, kár a gőzért, ők sem gondolják komolyan azt a sok siralmas baromságot, amit összehordanak, nem akarnak ők vitatkozni, nem nyitottak rá, más a céljuk. Legjobb amit tehetünk, hogy minden téren távol tartjuk magunkat tőlük, érzelmileg mindenképp.

        Kedvelés

    • Hű, ez nem semmi. Igen, ez az, amire nincs kommentár, annyira primitív. És igen, itt jön az, hogy fordítva nem működne. Lásd Bill Clinton és Berlusconi. Mindkettő ronda, de ez nem érv, viszont mikor botrány lett, hogy erkölcstelenek is, megnéztem volna, milyen lett volna ugyanez nőkkel. Semmi átjárhatóság a két nem gyarlóságai között. Viszont emlékszem Dávid Ibolyára, vele kapcsolatban azért inkább arról folyt a közbeszéd, hogy milyen hülyeségeket mond. Ugyanez Hoffmann Rózsa.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Azért Dávid Ibolya kapcsán téma volt a külseje, hogy mindig milyen csinos. Hoffmann Rózsa meg hiába női politikus, gyakorlatilag egy kesztyűbáb, ami szintén jellemző.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  16. Elolvastam, főleg a kommentekre voltam kíváncsi, hááát…kívánom a nőknek, akik oly nagyon egyetértettek a férfiakkal ott, hogy nyíljon ki a szemük. Most – még – valószínűleg fiatalok, nem kell komplett gyerekes háztartást vezetniük, vagy van bejárónőjük és bébiültetőjük, hogy sok idejük maradjon a külsejükre, hogy megfeleljenek…maguknak? a férfiaknak? a társadalmi elvárásoknak? Mert szerintem itt van a kutya elásva, ez a blog is erről szól! Vannak dolgok, amiről azt hisszük, a mi elvárásunk magunk felé, holott csak a belénk kódolt szerepek miatt hisszük ezt. Legyél Nő, Anya, Feleség, Házvezetőnő, Szakácsnő, Szerető és Karrierista egyszerre. Legyél Szép! Ne hanyagold el magad! És a legdurvább, hogy a legnagyobb kritikusok, a szerepkényszert leginkább erőltetők maguk az ezt a helyzetet fel nem ismerő nők, női magazinok. A blogon szerencsére nem megjelelenő gyűlölködő pasiknak üzenem gondolatban: a ti oldalatokon is megvan ugyanez, a siker, munka, karrier, pénz oldalán. És ugyan vannak nők, akik elvárják ezt, de leginkább ti erőltetitek saját magatokra.
    Nekem is jólesik a bók amúgy, de tudom, mostmár, hogy azért esik jól, mert társadalmilag így lettem kondícionálva. Nem, nem a hormonok, azok nem tudnak beszélni :p

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hozzátenném: nem, nem, egyáltalán nem feltétlen “fiatalok” azok, akik nem értik, mi a baj (talán: sőt?). Nem ettől függ, sokan gyerekekkel, háztartással együtt is szenvednek ezen elvárások miatt, és nagyon is úgy gondolják, hogy nekik szépnek kell(ene) lenniük, még jobban megfelelni, de nem megy, nem is mehet, ez nem egy emberes meló…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, és a legrosszabb, hogy fel sem merül bennük, talán nem velük, hanem az elvárásokkal van baj! Néha kívülről kell kicsit nézni az egészet, hogy lássuk, hol a probléma. A valódi.

        Kedvelés

    • Bennem mély nyomot hagyott egyszer Hoppál Bori néhány sora: írta, hogy egy böjtös szeánszon két hét alatt lefogyott, de kétgyerekes anyukaként, életkorához képest nem érezte jól magát, visszaszedett 3-4 kg-t. Mert nem érezte, hogy a kamaszkori testében ott lenne, ahol tart az életében. Nekem ez nagyon fontos volt, mert valahogy én sem erőlködöm sovány lenni, mint érettségikor, hanem csak annyira, hogy ne legyen rajtam felesleg, hogy a bőrömben érezzem jól magam.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  17. Visszajelzés: a nő, ha dolgozik | csak az olvassa

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .