egymásba kell kapaszkodni

Közzétéve Szerző:

Ez nagyon szép, nem? Nem élhetünk férfiak nélkül, ők a mi másik feleink, a másikra vagyunk utalva, minek hát ez az acsargás, inkább fogjuk meg egymás kezét…

Ennek a rém idegesítő és nyálas szólamnak a megvitatását két részre bontom. Mondjuk-e mi azt, hogy nem kellenek a férfiak? Mert az ilyen békére intő szövegeknek az a vád van a mélyén, hogy mi, akik esetleg elromlott kapcsolatokkal a hátunk mögött felteszünk néhány fontos kérdést, háborút indítottunk a férfiak ellen, de hát ez nem helyes, mert a két nem egymást kiegészíti és segíti, és pórul járunk, ha nem engedünk egy kicsit, revideáljuk felül a “nagy harcos” álláspontunkat A mi fáradhatatlan trollunk is ilyesmire gondol, amikor figyelmeztet, hogy én mennyire férfigyűlölő vagyok, hiába takargatom feminizmussal, kivicsorít alóla, de nekem két fiam van, akiket fel kell nevelnem.

Ezzel szöveggel nem megyünk semmire, tudjuk jól, mit jelent kezet nyújtani, és egy kicsit engedni: annak deklarációja, hogy hát csak egy kis félreértés ez az egész, egy kicsit fáradtak vagyunk, nincs itt semmi komoly baj, öleljük meg egymást.

Ezt az álságposan pozitív alapvetést nem tudom elfogadni: baj van, hosszú, kígyózó sora a bajoknak, és a szélén hevernek az áldozatok, a hajdani vitalitás, a remények, a munkabírás, a derű, a jó szándék, a mentális épség, a gyerekek, a megszületettek és a meg nem születettek, mert nem akarja meghallani, amit a nő mond, senki, illetve megteheti, hogy ne hallgasson oda, és ráfoghassa, hogy hiszti, meg nem is lehet megérteni, a nőknek semmi se jó.

Az az érdekes, hogy az egész blog ezt hajtogatja, hogy nagyon őszintén, együtt jó lenne jó létezni, egymást segítve, de ez nincs, sajnos, miért nincs, és mitől lehetne. Nem elvárások, nem a házimunka, a női orgazmus vagy a szabadidő kikövetelése ez, nem diadalt szeretnénk aratni, hanem valami méltót és igazat szeretnénk, ami tényleg elbír egy életet, akár harminc-negyven évet és öt gyereket is (ó, megkeresnénk mi ezt, ha létezik!), és amelyben nem örökké magunkban kell keresni a hibát, és nem egyhelyben toporgás van, hanem van valami mozdulás, egymást alakítjuk, jóleső párbeszédben vagyunk, sok munkával, de értelmét veszti a harc, és nem kapunk és nem is adunk sebeket.

És pont ezért, mert ezt szeretnénk, de ez nincs, nem nyugodhatunk bele, hogy hát, ez ilyen, a férfiak másképp állnak a dolgokhoz, igyekezni kell, békejobb.

Ez nincs, és nagyon komoly akadályai vannak annak, hogy legyen, társadalmi méretűek, nehezen moccanók. Nagyon rossz az identitást levetni, és kritikusan viszonyulni a szerepünkhöz. Nagyon rossz lejjebb adni szabadságból, jogból a beláthatatlan cél érdekében. Nem élvezni mindazt, ami férfinak születvén, automatikusan megkapható. Én nagyon becsülöm azokat a férfiakat, akik akár egy kicsit is elgondolkodnak ezen, és az elégedetlenségüktől motivált nőket, akik ébresztgetik őket.

És a másik fele: Tényleg együtt kell élni a férfiakkal?

Nem, nem kell, és a progresszívebb társadalmakban ugye gombamód szaporodnak a szinglihordák. Nem, többféle út van: laza kapcsolatok elköteleződés nélkül, monogám kapcsolatok egymás után, egy központi monogám kapcsolat, vagy nyitott házasság, s mindez homo-, bi- és heteroszexuális változatban. És van, aki nem foglalkozik a szexualitással egyáltalán, nincs neki olyanja, és kérjük szépen a t. társadalmat, hagyjon azzal, hogy ez nem egészséges, meg trauma van mögötte… lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, de ha igen, ti, kedves társadalom, szoktatok a legkevésbé szolidaritást vállalni az áldozattal és elítélni az elkövetőt.

Tehát van nő, aki férfival él, házasságban vagy anélkül, meg még gyereke is lesz, és van, aki nem él férfival, sőt, úgy lesz gyereke, és mindegyik elfogadható, érvényes választás, ha jól érzi az adott állapotban magát az illető és az ő partnere(i), nem kéne ítélkezni meg kikiáltani, hogy az egyik a helyes, és az taníthat erkölcstant, a többit meg alkotmányosan is szankcionálni.

Én problematikusnak tartom azt is, hiába a sok szép családi tanfolyam, anya leszek, három királyfi ésatöbbi képe a fészbukon, hogy mondogatjuk az ovis meg nagyobb gyerekeknek: majd ha gyereked lesz, meg: a férjed — nem tudhatjuk, ezt hívja Dézsa (és a szakirodalom) heteronormatív szemléletnek, ami rengeteg szégyen forrása. Kár a többség normáit egyedüliként beleplántálni a gyerekbe, az is lehet, hogy egyedül élsz majd, kicsim, vagy nem akarsz majd gyereket.

Többségünk mégis férfival él, legalább időszakosan. Kérdés, mármint a békepártiak aggodalma ez, hogy a férfiakkal való kapcsolatra hogyan hat a sok felvetésünk, kritikánk, úgynevezett örökös elégedetlenségünk, nem ártunk-e ezzel, sőt, talál-e párt az a fiatal lány egyáltalán, aki nem akarja az anyja sorsát ismételni, és itt olvas, nem megy-e el a kedve az egésztől még a párválasztás időszakában. Nem vetítek: lehet, hogy ártunk, lehet, hogy elmegy; talán ebből az egészből, a felismerésekből és kérdésekből sok válás lesz, meg hamar végződő kapcsolatok, meg sok vita, de mivel az egyenlőtlenséget, a fagyottságot, az elsorvadást nem akartuk, aztán ment vele a férfi is, egészen biztos, hogy nincs más választásunk. Nem okvetlen a házasságot akarjuk, és nem megmenteni, mert nem mindig lehet, és főleg mert nem a házasság mint intézmény a lényeg, hanem a benne élő vagy sorvadó. Sajnos, és én nem látom a kiutat. Néhány kivétel van, amúgy csak korai, mámoros és gyanútlan boldogság, amelyben már ott növekszenek a kis egyenlőtlenség-csírák, amelyben aggódik, aki folyton hívogat, és nagyon szerelmes, aki kiabál, mert tíz percet beszélgettünk a Péterrel is.

Mit tehetnénk, ezt mondja meg a békepárti, ha nem akarjuk anyáink tönkremenését és amnéziáját, ha erőnk teljében akarunk létezni, gazdagodni, kapcsolódásban, jókedvű kötelességek között, és vágyunk az ehhez illő partnerre, aki nem nyom le, aki figyel, nem vonul ki, nem mártírkodik, nem hibáztat, és nem is roskad bele a házasság éveibe, ha ezt akarjuk, de tényleg, akkor mit tehetünk — nézzetek magatokra, ti, a béke barátai, mivé lettetek, s mondjátok meg nekünk: ha ezt nem akarjuk, akkor mibe kapaszkodjunk vagy legalább hova kiáltsunk.

211 thoughts on “egymásba kell kapaszkodni”

  3. A második feléhez kapcsolódóan:
    Abszolút aktuális 🙂 Tegnap megírtam és feladtam az adóbevallásom, és azon tűnődtem, hogy hol fogok pontos útbaigazítást kapni arra nézve, hogy én, a házasságon, azaz társadalmon kívüli, mennyi fel-nem-használt családi adókedvezményt adhatok át a páromnak – ha az állam elképzelése szerint házasok lennénk, hip-hop leesne vagy félmillió forint.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • én a házasságkötést egyetlen opciónak látom a sok közül, ráadásul a legnegatívabbnak, mert kényszerjellegű: az az egyetlen értelme, hogy nélküle biztos szankciók érnek. én már rég nem hiszek abban, hogy szentesítő érvényű lenne. szentesítsen az élet, a szeretet, ami túléli a viharokat.

        Kedvelés

  4. “Mondjuk-e mi azt, hogy nem kellenek a férfiak?”
    igen, szerintem jó lenne már társadalmi szinten kimondanunk nekünk nőknek, hogy nem mindenáron kellenek a férfiak, sőt, nem kellenek, sőt kifejezetten terhes a jelenlétük, ha nem képesek odafigyelve, részt vállalva, kommunikálva jelen lenni.

    és ha kedvesek, figyelmesek, jó velük lenni, megvan a kölcsönös tisztelet, és odafigyelés, netán van közös terv meg cél, akkor öröm velük lenni, izgalmas és jó, és boldogság, de akkor sem “kellenek”, hanem csak jó velük lenni, szabad és optimális esetben kölcsönös választás és elköteleződés alapján.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Egyetértek veled, hirlando, és csak most döbbent belém, hogy ez a “kell(enek a férfiak)” is csak egy újabb should a sorban, ami azt is érzékelteti: te anélkül nem is vagy teljes ember.
      Éppen te írtad, nagyon találóan, hogy ami “kell”, az olyan, mint levegő, víz, élelem, satöbbi.

      Nem is a férfi kell, hanem egy társ, nem? Kapcsolódás, érzelmi többlet, lelki táplálék.

      De hát teljesen mindegy, mindenkinek arra van szüksége, amire – szíve joga. Csak ne mondja meg nekem senki, hogy nekem mi “kell”.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  5. “Nem élhetünk férfiak nélkül, ők a mi másik feleink, a másikra vagyunk utalva, minek hát ez az acsargás, inkább fogjuk meg egymás kezét…”
    Ez is része az agymosásának. Hogy már gyerekként is azt halljuk és tanuljuk, hogy Ádám és Éva egymás párja, felei. Aztán később az általános iskolában az ABC-nél megtanuljuk azt is, hogy M – anya mosogat, Ú – apa újságot olvas. Utána pedig hallgatjuk a családtól milyen rémes, hogy még mindig egyedül vagy lányom. És kapcsolódik hozzá a társadalmi szintű propaganda, ami igyekszik bebetonozni az eddigi rendszert és felállást. Házasodni jó! Yeah! Miért is? Hát mert jó és kész. Megbélyegző, pejoratív szavakat használnak az egyedülállókra, mint pl szingli. Mert hát mi abban a jó? Nagyon kevesen értik, hogy van más lehetőség is. És hogy nem akarjuk a rossz, tanult modelleket másolni. Igenis tudunk férfiak nélkül élni. Igenis van más választásunk. Mert inkább egyedül a több nehézség mellett, mint párban, egy rossz, agresszív, kizsákmányoló kapcsolatban.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • melysegesen egyetertek.
      a “meg mindig egyedül van” megbelyegzes, meg hogy “talaltal-e mar valakit?”, “a te korodban mar”, mind arra a gondolkodasmodra utalnak, hogy egy komoly(!) kapcsolatot/hazassagot ugy be lehet szerezni, mint egy kilo lisztet, persze rengetegen sajnos igy is szerzi be, aztan tiz evek mulva eszmelnek, hogy egy idegennel eltek együtt, es tulajdonkeppen sosem szerettem, mondjak aztan.
      Es a nagyanyamon kivül szinte senki nem tudja azt megerteni, hogy miert nincs rosszabb, mint a rossz hazassag, mert nem akarsz ugy elni 30-40 evig (az rengeteg idö!), mint a jadviga parnajaban, azzal a kimondhatatlan viszolygassal, es a viszolygas miatt erzett lelkiismeretfurdalassal, amiatt, hogy egesz egyszerüen nem akarod, vagy mar nem akarod, de ezt nem mered magadnak bevallani, kifogasokat, mas elfoglaltsagokat keresel,
      fent emlitett nagyanyam igy összegezte a hazassagat, amit a vegletekig atereztem, hogy
      “tudod, a vegen mar zavart a lelegzetvetele is”.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Olyan megrázó, ahogy az idős asszonyok őszinte pillanataikban összefoglalják az életüket. Miért gondolom, hogy az én anyám nem lesz ilyen őszinte, az objektív rettenetek ellenére mondja majd, mint most, hogy de a jót kell nézni, voltak szép időszakok is (amikor az apám hagyta őt nyugodtan robotolni, szülni, megszakadni, és nem kiabált vele), meg a négy szép gyerek, akik mindent megérnek, akikhez nélkülözhetetlen a férfi és co. kibírhatatlansága is.

        Kedvelés

      • Ez a fajta öszintetlenseg erthetö szerintem valahol. Nem mindenki tud 20-30-40 ev utan a tükörbe nezni es azt mondani, hogy ez igy borzaszto volt: dolgoztam, szültem es elviseltem a ferjem, aki kizsakmanyolt: hat mi örömöm volt? Szerintem sokan beleroppannanak a szembesülesbe, hiszen tizensok eve ezt ismetelgetik es ezzel tartjak magukban a lelket, hogy de azert megerte… meg a gyerekek miatt is megerte; meg voltak jo pillanatok is.
        Nalunk sem fog senki ilyen objektiv vallomast tenni, vagy velemenyt mondani semmikor. Nem is kepesek ra. Sajnalom az összes ilyen nöt. Nagyon szomoru latni ezeket a sorsokat. A peldajuk viszont elrettentö. Akkor inkabb egyedül!

        Kedvelés

      • En nem ertek egyet teljesen.
        Nekem egy csodalatos nagymamam van, nem konnyu elettel a hata mogott.
        3 fiugyereket nevelt fel haboruban, szegenysegben, forradalomban,
        50 evet huztak le egyutt a ferjevel.
        “Igen. A papa olyan ember volt, amilyen, de minden hibajaval egyutt szerettem.
        Sokat morgott, szigoru volt, neha igazsagtalan, de sosem jart el kartyazni a tobbi ferfivel, es sosem akart. O szeretett itthon faragni, festeni, kesobb egyutt neztuk az Amanda showt. Sokat nevettunk, beszelgettunk. Sokat dolgoztunk is.”
        Szegenyek voltak, de mindig megvolt mindenuk. Kozosen dolgoztak meg erte, es kozosen orultek. Eljartak a nyugdijas klubba is oregkorukra, elmentek kirandulni, segiteni a gyerekeknek, tevekenyen eltek, veszekedtek is, de minden veszekedesben az aggodast ereztem, a felelmet inkabb, (amikor a papa megszokott a korhazbol-egyebkent jol is tette, erezte) mint a haragot, vagy a duhot.
        Es igen, megvolt a “klikkesedes” is, hogy a velemi kirandulason a ferfiak es a nok kulon mentek programokra. (biztos ment a viccelodes is, hogy mert az en felesegem, mert az en uram, de jokat nevettek rajt-mama irt errol egy vidam verset is, mindig orom elolvasni)
        Nem volt felhotlen es tokeletes semmi. Nem tokeletesek a gyerekei sem. Vannak szituaciok, amikor csak nezek, es o is, de az o nezese mas…bolcsebb… Megis kepes volt megorizni az optimizmusat es jokedvet, es hagyni, hogy menjen minden a maga medreben. Terelgetett, nem szabalyozott. Irigylem ot nagyon.
        Tanarno szerett volna lenni, de a szulei nem tehettek meg, hogy egyetemre jarassak. Kivulrol fujja maig az osszes nepdalt, meset es verset. Evszamokat. A lanyom imadja hallgatni, ahogy mesel, (ahogy en is imadtam, es meg most is)es ugy kacag, folynak a konnyei, mindig felek, hogy belefullad…
        Pedig o is kapalt sokat, a 3 gyerek mellett rengeteg volt a dolga, kukoricakasat ettek honapokig, sot annak idejen az apjanak segitett riadot fujni, elbujtatni a noket, mikor jottek az oroszok.
        Es o volt az egyetlen no, aki akkor futyulni mert.
        Es nagyon meg tudott szidni, tarsadalmi normakra is hivatkozva. Hogy egy fiatal lany nem csokolozik a biciklitaroloban., nem zarkozik be oda egy fiuval. (ejj Mama dehogynem 🙂 )
        Maig kepben van, tudja, hogy ki volt, honnet jott, ki o, miert van igy, nem amitotta magat soha, akkor sem, ha a papa megbantotta, tudta mi a hiba az eleteben, es tudta, hogy min valtoztathat, mit nem tehet meg megsem, mert felforgatna vele mindent, es nem biztos, hogy az lenne a legjobb megoldas.
        Sokszor hallom a szavaiban a vagyat, eltunodve a “mi lett volna a ha”-n, de hallom azt a bizonyossagot is, hogy ahogy o elt, az ugy volt jo, es o a legjobbat hozta ki belole.
        Ha o azt mondana, hogy mindezek ellenere most megis boldog, en elhinnem.

        Kedvelés

      • Nem is mondtuk, hogy minden nő története ez, én most nem meséltem nagyon az anyukámról. A nagymamád sorsa és lénye kivételes, nagyon szépen írsz róla, és egyenlőségszerűben élt a nagypapáddal, vagy mást várt a kapcsolatától, mint mi a magunkétól. Én nem mondom, hogy minden idősebb nő belerokkant, de vagy belerokkant, és azt takargatja a béke barátjaként, vagy nem rokkant bele, akkor meg nem biztos, hogy odafigyel és átérzi, hogy miről beszél a másik nő. Csütörtökön lesz egy generációkat érintő vendégposzt. Én nem állítom, hogy mindenki hazudik. De a nagymamád életének elemei, az oroszok, az, hogy nem tanulhatott, a szegénység, a kapálás azért távolról sem a boldogság garanciái, inkább olyasmik, aminek ellenében lehetett mégis boldog. A végső kérdés, amely megmutatja a lényeget: kívánnád-e mindezt, az ő sorsát a lányodnak, vagy azért szeretnéd, ha neki egy kicsit könnyebb lenne?

        Kedvelés

      • lehet, hogy meg el kell telnie egy kis idönek, es a te anyad is ki fogja ezt mondani, legalabbis nagyon remelem, es drukkolok neki.
        egyebkent en most nem is elsösorban a kizsakmanyolasra gondoltam – az en nagyanyam ferje peldaul egyaltalan nem volt zsarnok – csak a hazassag/kapcsolatban eles kenyszerüsegere, ami azt eredmenyezi, hogy nökent muszaj egy ferfival együtt elni, különben nem vagyunk teljes ertekü emberek.
        de velemenyem szerint nem lehet csak igy valasztani valakit, hogy 1 db ferfi, nem is nagyon ronda, okos is, meg munkaja is van, jo lesz, kerem. (vagy van esetleg ugyanilyen bezsben is?)
        es akkor jön az a szörnyü gyötrödes, hogy együtt vagyunk, mert csak ebben a formaban vagyunk teljes ertekü tagjai a tarsadalomnak, azt a kerdest teljesen mellözve, hogy van-e kedvünk ehhez egyaltalan? volt valaha igazan? vagy azert csinaljuk, mert ez a normalis?
        es ebböl a kenyszerüsegböl jön az, hogy a testünk kezd el tiltakozni az illetö ellen, es az egesz ellen, rossz a szex, de ez persze nem hivatkozasi alap, elsunnyogjuk, kimagyarazzuk, hiszen rendes ember. es akkor az anyam megkerdezheti, hogy es ezzel meg mi volt a baj, akkor azt mondhatom, hogy az anyuka, hogy nemeth laszlo: iszony, nincs mas magyarazat, nagyon sajnalom, nem tetszik a keze, az illata, barmije, es legszivesebben üvöltenek, ha mellem fekszik le este.
        de szerintem sokan nem figyelnek oda erre, es összejönnek, együttmaradnak, hiszen a kapcsolat, mint intezmeny ertek.
        de en hiszek a nagyanyamnak, aki mindezen vegigment, es eleinte magat gyülölte, amiert megkönnyebbült a ferje halalakor, es sajat allitasa szerint legszivesebben tancra perdült volna, aztan rajött, hogy ez hülyeseg, es elmondhatja nekem, hogy semmi baj nincs veled, ha nem akarod.

        Kedvelés

      • Atyám, de boldog voltam, mikor a barátnőimmel laktam együtt. És mennyivel izgalmasabb volt a szexuális életem. (nem a csajokkal.)
        Mennyire hülye vagyok, hogy ezt választottam inkább.

        Kedvelés

      • Renegeteg ilyen not ismerek en is, aki magat amitja, hogy jajj de jol van minden igy… elottem olik egymast, nekem faj amiket egymashoz vagnak, es ok meg sem halljak… immunisak ezekre, olyan termeszetesseggel dobaloznak a banto szavakkal, es semmi reakcio. Neha szolunk, hogy szerintunk ez sok, ne szoljunk bele, ok nem is veszekedtek, semmi kozunk hozza.
        MInden napos dolog pedig, tobbszor is… egyszer megkerdeztem oket, hogy boldogok-e, azok voltak.. aszontak boldogok, ne szoljak bele.
        Ok jol megvannak, akarki akarmit mond, nekik jo. Ha nem lenne jo, mar elvaltak volna…
        En nehezen hiszem, hogy aki kepes ennyire becsapni magat, azt akarhogyan is ra lehetne ebreszteni… aki nem akar hallani az nem hall, aki nem akar latni az nem lat.
        Es nagyon szurnyu ez, foleg, ha a sajat szuleid. Vegignezed, ahogy megolik egymast, es ok ezt akarjak…nekik tenyleg ez a jo…Csak neked nem…

        Kedvelés

      • Az én nagyanyám már olyan harmincöt éves volt, amikor férjhez adta a gyülekezet. Azért így is három gyereket szült (1950 körül járunk, falun), az első meghalt pici korában. A papám nagyon rendes ember volt, tényleg, mégsem tudta szeretni. Amikor meghalt, nem is siratta, nem is járt ki a sírjához. Csak nem sokkal a halála előtt tudtam meg, hogy ő gyerekkorától apáca akart lenni, de valami miatt, ez nem derült ki, nem lehetet.

        Kedvelés

      • Ez nagyon szomorú, és jézusom, gondolj bele, ha apáca akart lenni igazából, akkor ez félig egy nemi erőszak is, hiszen neki muszáj volt gyereket szülnie… meg az asszonyi kötelességeit is végeznie. 😦

        Kedvelés

      • Igen, bizonyos szempontból igen, bár én úgy gondolom, a mamát ismerve, hogy valószínűleg keresztényi kötelességének érezte inkább a gyerekszülés dolgot, biztos van ilyesmi a Bibiliában is, ugyanakkor gondolom, csakis gyermeknemzés céljából ment ebbe bele, és aztán már nem kellett.

        Kedvelés

      • Nos, ezt te sem tudhatod, ahogy senki más. Csak ő tudja, mit élt át. Miért ne akarhatott volna a férje vele a gyerekcsinálás célján kívül is lefeküdni? Most tényleg…
        Sajnálom őt nagyon, és hány ilyen történet, életút van… rengeteg.
        Nem is volt olyan régen ráadásul. A barátnőmmel pont ma beszélgettünk erről, hogy mennyire közeliek még ezek az emlékek, hiszen élnek az azokat megélő emberek is. Mi pedig egy egészen más világot szeretnénk.

        Kedvelés

      • Azt írta RiverSong, hogy az asszony nem volt kíváncsi ezen kívül a testi szerelemre, vagy hogy illik nevezni ilyen kontextusban. Ami rendkívül gyakori anyáink, nagyanyáink generációjában, és csak a magazinagymosás fedi el, hogy szerintem ma is.

        Kedvelés

      • Szerintem nem feltétlenül az őszinteség hiányzik az idősebbekből. Nem volt hosszas válogatás a kérők közt, hosszú jegyességek, meg előbb felnövök és önmegismerek, rájövök, mi a jó nekem és mi nem – korai házasság egy életre, fiatalon, majd gyerekek egymás után, közben kemény munka – nem gondolkodni kellett rajta, hanem csinálni. Mert mindenki így csinálja, és kész. Gondolkodni, kérdéseket feltenni egy olyan szituációban, ami annyira adottnak és megváltoztathatatlannak tűnik, mint az időjárás, úgy, hogy ezekre a helyzetekre nincsenek is szavaik, csak a homlok mögött gyűlő, lappangó iszonyat? Hát hogyan?
        Szidhatjuk a Nők Lapja Pszichét meg az összes többi konyhapszichológiai borzalmat, de legalább ez már téma. Hogy kapcsolat. És hogy annak jónak kéne lennie. Meg mit várunk tőle. (Jé, várhatunk is tőle valamit.) Nekik ez nem volt meg. És nagyon nehéz lehet látni a fiatal nőket, akik úgy gondolják, hogy nekik jár a jó és tesznek is érte. Mert akkor egy elrontott élet végén kéne szembesülni azzal, hogy nem kellett volna ezt a léleknyomorító 40-50 évet végigcsinálni. Szembenézni ezzel meg a közelítő halállal együtt – nem hiszem, hogy sokan kibírnák. A gyerekek szépek, értük érdemes volt – ezen a hajszálon függ, hogy az életük nem volt teljes kudarc.

        Kedvelés

      • “homlok mögött gyűlő, lappangó iszonyat” – te Futó, nem szoktál írni egyébként, bármit? A hideg futkos a hátamon, olyan pontosakat és éleseket írsz.

        Kedvelés

      • van egy néprajzos könyv, ami konkrétan ilyen gyűjtést tartalmaz (asszonyok mesélnek a katasztrofális házaséletükről, asszonyszerepükről) ha lesz időm, majd megkeresem, nem emlékszem se a címére, se a szerzőkre.

        Kedvelés

      • Nekem a 76 éves, drága nagymamám mondta nem sokkal a halála előtt, hogy egy kezén meg tudja számolni, hogy hányszor volt jó nagyapámmal (55 év házasság után) amikor “úgy” voltak (ezt pironkodva mondta, mert nagyon vallásos volt és sosem beszéltünk a szexről). A legfontosabb útravaló tőle az volt, hogy sosem maradjak olyan férfival, aki 1. nem becsül, 2. kezet emel rám, 3. nincs tekintettel a vágyaimra.

        Kedvelés

    • Tegnap láttam a Bill által linkelt Legényvásár című könyv plakátját: a legkapósabb szingli pasik. Nem nagyon mondjuk férfira, hogy szingli, vagy igen? Az eredeti szavak az agglegény és a vénlány, vagy egyedülálló, vagy nőtlen. Na, és az volt a jelző a címlapon, hogy a legkapósabb szingli pasik. Egy nőt, még ha híres és szép, akkor is sajnálni szokás, hogy szegény nem találta meg a társát, gondjai vannak a szerelemmel, sokat csalódott biztos, nem engedi közel magához a férfiakat, le kell fogynia, mint Tóth Verának, munkamániás, de mindenképpen szánandó, még ha a családi életet kizáró, örömmel végzett munkája van is. A férfi meg, ha szingli: szabad, kapós, mindenki érte áll sorba, de ő büszkén elfordítja a fejét… Milyen finom, milyen agymosó ez is. Hogy én sosem láttam szerencsétlennek a művész urat, mindig csak nagyon értékes példánynak.

      Szerintem ezek a nagy sztárok leginkább rohadtul elviselhetetlenek.

      Nem találom a Clooney, a titokzatos, vonzó agglegény, bezzeg a szegény nők, akik nem kellenek senkinek témájú Huffingtonpost-cikket, segítetek?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nekem az az érzésem, hogy ez a “fogjuk meg egymás kezét” olyan lózung, mint a “haladjanak tovább, nincs itt semmi látnivaló”. Haladj tovább, ne kérdezz bele, ne feszegesd, ne nézz a mélyére. Ne akarj mást vagy többet, mert a többségnek ez “jó”, és akkor legyen neked is jó. Aztán ha valaki mégis feszegeti, akkor jól megadják neki. Vagy megpróbálják.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. én megmondom, a somjaimba kapaszkodom. az idealizmusomba, és az optimizmusomba,
    és míg a tündérmesém tart, egész boldog vagyok.
    (amúgy, mint gyakorlott teveszarba-lépő, az erre adott válaszokra én is kíváncsi vagyok)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • a “somjaimba” (lájk) én is kapaszkodom ezerrel, de vannak időszakok (mint pl. ez a mostani) amikor olyan kicsire zsugorodnak, hogy már alig látom fogok-e vmit.
      bocs, egy “kicsit” depis vagyok…
      “gyakorlott teveszarba-lépő” ez tetszik, egész felvidítottál vele 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • A földbe kapaszkodom a lábammal, ami fáradhatatlanul elbír, és hűségesen megtart engem, már több, mint 26 éve. Emberbe kapaszkodni nem érdemes, abból csak fájdalmas esés lett mindig.

        Kedvelés

      • Jól mondod, és amit nagyon utálok ebben a felfogásban (egymást kiegészítjük, én csak a másik fele lehetek), hogy a felnőtt embereket béna (fél-) tetszhalottnak tekinti, akik egyedül aztán képtelenek boldogulni az életben.

        Kedvelés

      • És ha megpróbálják, akkor nyilván kudarcosak, mert az egészséges embernek ketten szép az élet (oxymoron), minden áron, és persze erőszakos önmegvalósítók, bizalmatlanok.

        Kedvelés

  7. egymásba kapaszkodni. együtt a bajban. támogatni, segíteni amikor a másik bajban van.
    most volt egy kis beszélgetésünk emiatt. mert eszembe jutott a sok-sok lefőzött tea, kimért orvosság és lázmérés és telefonálgatás és újabb tea és újabb gyógyszer és ez így ment majdnem egy hétig (körbeölelve a karácsony utánt és szilvesztert magát) és mégis csak megkaptam, hogy “a bajban egyedül van az ember”- mély sóhajjal a végén.
    aztán eszembe jutott cudar módon a hasgörcsös időszakom, amikor éjjel fájdalmas járkálásom háttérzenéjeként megszólalt ő – óh, a bajban egymásban kapaszkodjunk már meg egy kicsit! -, hogy ha kórházba kell mennem, akkor bevisz, de ne járkáljak már ilyen hangosan (!).

    jaj! kapaszkodjunk, kapaszkodjunk és közben sérüljünk sérüljünk és traumatizálódjunk. és aztán legyünk némák végérvényesen.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Neha kell kapaszkodni, neha van, hogy kell kibe.
    Szerintem a kulcs inkabb abban van, hogy meddig kapaszkodunk? Csak addig, amig valoban szukseges? Vagy tovabb is? A megtartast felajanlhatja a masik is, es en elfogadhatom, viszont ha tul sokaig “logok” ott, akkor a masik osszeroskad, nem fogja birni egy ido utan. MIndketten “meghalunk”. Vagy kedvesen letehet a masik, es mondhatja, ne haragudj, nem birom tovabb, nem tudlak tartani, neked kell mar magad.
    Kicsit hasonlo, mikor az ovis gyereked mar 20 kilo, es nem, egyszeruen nem birod cipelni a harmadikra, hiszen setaltatok elotte 5 kilometert es futkoztatok a parkban meg ket orat, s hiaba tudod, hogy o is faradt, es “gyengebb”, de te is. Mindkettotoknek fel kell meg menni, hogy ledolhessetek az agyba.
    A kapcsolatban is. A ferfinek szar napja volt, 12 orazott, a no otthon volt 2-3 visito gyerekkel, mert front van, a no feje is faj, a csekk nincs befizetve, a kaja odaegett, es a ferj ehes es ugyanolyan faradt, stresszesek is. Es NEM egyszeruen NEM LEHET a masiktol varni, hogy segitsen rajtam, hogy vegye at a terhem, amikor neki is megvan a magae.
    Kedves, ha megteszi magatol, de nem kotelezhetem, nem varhatom el.
    Amit elvarhatok, az az, hogy legjobb szandeka szerint cselekedjen. Ne duhbol, ne haragbol, ne neheztelesbol, ne gonoszsagbol, ne szanalombol, vagy zsarolasnak engedelmeskedve.
    Ha ma nem akar segiteni, mert faradt, es en sem tudok neki, mert en is az vagyok, akkor ma nem lesz finom kaja es nem lesz rend, es ezt mindketten tudjuk es elfogadjuk igy.
    De ha azt mondja, szivesen megfozi a kajat a gyerekekkel, en meg pakoljak ossze, aztan vegyek egy furdot, hogy estere legyen kedvem…gondolkozom, es szerintem ez mukodhetne igy ferfi es no kozott… odafigyelni igazan, es nem attolni a problemat masra, vagy fennakadni az aprosagokon, mint a kozepen kinyomott fogkremtubuson, meg azon, hogy megint csuszik a hatarido, vagy hogy meg mindig faj a fejem es mar megint nincs szex, vagy nincs orgazmus, mert csuszott a hatarido…
    Nem tudom, ez csak az en fejemben el, hogy lehetne ilyen…vajon tenyleg csak az en fejemben?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ez a lózung nem a néha helyzetekre van, hanem eleve adottnak veszi, hogy az alapállapot a másik nemmel való tartós együttélés, vö. a visszavont erkölcstantanár-követelmények. Tehát csak házasság van, nincs barátnői társbérlet, kommuna, egyedülállóság, tartós kapcsolat együttélés nélkül, homoszexualitás, hihetetlen, ahogy ezeket megszólják.

      Élettársi kapcsolat viszont van, ez nagyon mesterkélt erőltetése fideszéknek, hogy nem, a közvélemény rég túl van ezen, és biztonságosabbnak gondolja, mint a jogilag kockázatos házasságot, még gyerekkel sem nagyon ütköznek meg rajta, rég nem nevezik vadházasságnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Persze, hogy nincs mas csak a hazassag, hiszen meg nem talaltak ki jobbat. Jogilag is szabalyozhato, nem vad, hiszen be van torve, meg van szabalyozva.
        Hagyomanyokkal, hiedelmekkel is, tarsadalmilag, egyenileg. Neha kicsit valtozik, imitt-amott, de a lenyege ugyanaz marad. Megkotni (a hazassagot vagy az egyent?).
        Donteni (akar helyettunk is) eletreszoloan, viselni, aso kapa altal elvalni, akar ugy is, (mint a tegnapi cikkben) hogy magam utlek vele agyon…
        Minden ami ettol elter, vad, rossz, bunos, nem ebbe a vilagba valo, a hazassagban meg senki nem latott rossz peldat mi? Az olyan tokeletes szentseg.
        Mi bunos emberek, majd ott megvaltodunk, megvilagosodunk a sok szenvedes altal. Az az igazi felelosseg…a hazassagert nagyobb felelosseggel tartozol, mint az abban elo parodert. Nem a parod a fontos, o csak egy elengedhetetlen kelleke a hazassagodnak. A hazassag adott, tok nyilvanvalo, vilagos szabalyokkal, es barmelyik no kepes, hogy eljatssza az asszony szerepet, ahogy barmelyik ferfi is a ferjet.
        Csak nekunk szerintem nem is a ferj kell, hanem a FERFI, az a ferfi, aki igazabol a TARS. ELET-TARS, milyen szep is ez igy…
        Es igen, nem csak piros meg kek meg sarga van, a feher es a fekete pedig gyonyoruen arnyalnak…

        Rossz egyebkent, ebben felnoni, magad elott latni a peldat, nem erteni, aztan meg keresni, hogy tenyleg mit-hogy kene…
        Magadat vadolni, hogy ha nem igy gondolkoznal, ha te sem gondolkoznal…

        Kedvelés

    • Igen, i9lyennek kellene lennie, de ez nem kapaszkodás, nem kötelező, nagyon pontosan írod, hogy folyamatos interakció..

      A munka nem mindig annyira fárasztó, mint amennyire az, aki hazaér, leroskad. Ez valami társadalmilag elsajátított koreográfia: jaj, de sok a munkám, lerogyás, én már pihenek, ki van ez találva mint hivatkozási alap, közben meg egyáltalán nem raktári rakodás meg konzervgyári szalag az többnyire: kávé, cigi, internet, míting, röhögés, meg ügyintézés címén vásárolgatás, és sok vezetés, rádió, nyugi. Sokaknak ilyen. Túl van a munkahelyi munka misztifikálva. Ez után mosogatni, főzni, rendbe rakni a könyvespolcot vagy gyerekekkel lemenni a parkba még üdítő is lehet, felfogás és mihezvanképem kérdése.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, a munkaval kapcsolatban ez abszolut igaz, ebben az esetben ez az egesz nem mas, mint kifogas, meghozza arra, hogy MIERT NEM akar partner lenni. Miert NEM akar segiteni: MERT o “faradt”, mert o “megerdemli” igazan, mert o “pihenni akar”. Egyebkent meg lusta, es nem meri vallalni a felelosseget, meg a sajat lustasagaert sem. En meg azt is elfogadhatobbnak tartom egyebkent, ha a pasi lusta, es bevallalja, tehat mondja mar meg, hogy igen szivem, nem csinaltam ma semmit csak rihegtem-rohogtem, neteztem kicsit, meg ebedszunetben kaveztam, de utkozben beleleptem a kutyaszarba, es igen, megis lusta vagyok, es nem fogok ma csinalni semmit, elmegyek kocsmazni, majd holnap segitek, elfogadni is konnyebb, lelkileg tullenni is rajt, mint ha atlatszo kifogasokkal korit, meg “hazudozik”, aztan meg tagad, es vadol, hogy vadolom, csak, hogy kibujjon, atnyomjon minden szart a nore.
        En ezt a munka utani faradtsagot a valodi faradtsagra ertem, amikor igenis az apa kemeny fizikai munkat vegez, vagy tenyleg lelkiismeretes orvos, tuzolto, ugyved, ugyfelszolgalatos, vagy akar operator, vagy barmi, mindegy mi. Amikor tenyleg stresszes es faradt, amikor tenyleg kivan a toke, DE faradt, lusta, stresszes es MEGIS latja rajtam, hogy en is, es megis tudataban marad annak, hogy nem csak neki nehez, hogy nem csak a munka az o elete, hanem MI is, a csaladja is.

        Kedvelés

      • nekem az egy óriási felismerés volt az ikrek utáni munkába állásomkor, hogy az milyen csuda pihentető dolog, a munkahely! tényleg!
        innentől nekem nagyon nehéz ennek az ellenkezőjét megmagyarázni, megértetni. nem, nem fogom megérteni, ha valaki azzal érvel, hogy dugóban ült és elfáradt. (igen tudom, érzem, felfogom, hogy velem nagyon nehéz, biztos jobbat érdemelne, de ezt kapta)

        Kedvelés

    • “Sőt, ha hazaérek, csak arra vágyom, hogy ott legyen egy kiscica, aki bújik, dorombol, vagy éppen egy vadmacska, aki azonnal nekemugrik és széttép.”

      Eeeez egy óriási nagy W T F,
      és már megint velvet. Nem lepődöm meg semmin, de a belem kifordul ettől.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • En bevallom, es elnezest is kerek, de ha pasi lennek en is kiakadnek egy ilyen notol…
        DE!! Milyen FERFI az, aki belemegy, bennmarad egy ilyen kapcsolatban? MIert eleg neki ez? Ezt annyiszor olvastam mar Evatol, hogy mert a hatalmi viszony… EN dolgozom, te NEM, ha mar nem csinalsz semmit, MINIMUM hadd legyenek elvarasaim…leccii-lecci… a felfogas, a gondolkodasmod, a PELDA…
        Ha meg nem forog igy a kerek, akkor meg lehet hibaztatni.
        Milyen no, akinek ez eleg? GYenge, onallotlan, alarendelve elo, tarsfuggo, vagy csak siman lusta, askalodo, eloskodo, haszonelvezo?

        Kedvelés

      • Továbbá: miért vannak prostituáltak? Miért ennyire tartják csak magukat, amikor várják őket az ENSZ szóvivői meg vezérigazgatói állások, de még az ügyvédi iroda is jobb ennél, én nem is értem.

        Kedvelés

      • “Plusz mellé intellektuálisan is kielégít, esetleg tud főzni is, meg mondjuk még van humora is. Talán van ilyen. Most például találtam is egy ha nem is ilyen, de majdnem hasonló csajt − igazából azért kezdek lemondani róla, hogy van ilyen. Már több, mint fél éve vagyunk együtt. Ezek majdnem mind megvannak benne, aktuálpolitikáról és gazdaságról mondjuk fogalma sincs, de azt nem tévesztette el pl., hogy ki a miniszterelnök, a humor meg úgy működik nálunk, hogy ha én megnevettetem, akkor tök jót nevetünk, de visszafelé viszonylag kevés humormorzsa jön. Viszont van jó test, jó szex, a többit meg majd csiszolom.”

        “De miért nem tud ilyenkor csendben lenni és várni, míg hazaérek…”

        “meg persze kimossa a ruhákat és el is mosogatja reggeli után a tányérokat.”
        — á, ez provokáció, kattintásvadászat, legaljasabb késztetésekre apelláló írás..

        Kedvelés

      • Tele van ez az fostartály oldal ilyenekkel, hánynom kell. És még csak úgy sem próbálnak tenni, mintha valódi sztori lenne…
        (Mint a life.hu, megkérdezzük a pasikat a “popsiszexről” és egyebek.)

        Kedvelés

      • (onnan is ismerek egypár nőt, meg a főszerkesztő faszit is, jajjj. meg annak a megtiport háremét sokgyerekestül).

        Kedvelés

    • édes istenem!
      írjuk meg fordítva!
      “nagyon jól kereső nő vagyok, este 11-ig dolgozom és este amikor hazaérek arra vágyom, hogy valaki doromboljon, vagy ugorjon rám és legyen egy vadtigris és kenjen fel a WC falára úgy hatoljon belém a merevedő dákójával. ami persze mindig álljon, nekem csak ennyi a kérésem az egész napi robot után, ez talán nem olyan nagy kérés. és ne, ne cseteljen velem egész nap, hanem keressen magának egy normális elfoglaltságot és ne jöjjön azzal, hogy nincs munka, meg válság van és így is tökre elmegy az idő a konditeremmel és a tetoválással. csak legalább látnám, hogy akar dolgozni, hogy tesz érte. de nem, nem és nem. és a barátai sem. ez most valami divat? van normális férfi, kérdezem én?”
      (egyébként “azért a nők is”, persze, hogyne. tudok példát arra, hogy alibi betegséget kreál anyuka csakhogy ne kelljen dolgozni menni és a gyerekkel bíbelődik akkor is, ha az már nagy kamasz. van ilyen.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • hihi, ez volt nálunk. 😀
        csak én dolgoztam, heti öt napban távol az élettárstól és a nagy gyerektől, reggel 8-tól este 7-ig, csak férfiakkal, ahol időnként az egyetlen felettesemet is figyelmeztetnem kellett, ha épp hülyefasz volt vagy baromságokat mondott. persze csak négyszemközt, hogy ne égjen. kicsigyerek velem, munkaidőben bébisziterrel. az elején még “hazaugrottam” szoptatni. két hónapja már azt sem kell.
        élettárs otthon, nagylány, házimunka, főzés, melókeresés (ez nem ment – nem jutott rá “idő”), nem is volt az olyan rossz, de vártak haza hétvégén, mint az istent, hogy majd a fergeteges lendületemmel átperdülök a lakáson, s minden helyére kerül, megyünk uszodába, játszótérre stb. este jó lett volna a meredező dákó (igen, árnika, nagyon is 🙂 ), de nem meredezett semmi. mellkasra tett kézzel aludt, mint a gyermek. én olvastam még egyet vagy megnéztem egy súlyos filmet (pl. a tetovált lány címűt).
        és ennek a szép életnek immáron vége. se dákó, se meló – ez így nem ment.
        élettárs kommentje: azért lett így, mert ebben a kapcsolatban nem indultunk egyenlő esélyekkel, mint annakidején, 21 évvel ezelőtt ő a feleségével. mert akkor ők egymásra voltak utalva. mi nem, mert nem volt esélyegyenlőség. 😀

        Kedvelés

      • Igen, és a fordítottjából azonnal le is jön, hogy az ember megkérdezi : milyen nő az olyan, akinek ilyen férfi megfelel ???
        De azt nem kérdezi senki, hogy milyen férfi az olyan, akinek ilyen nő megfelel ?

        Szóval mindig a nőt látjuk hibásnak.
        Én mondjuk a férfit is, mert micsoda egy girnyó tetű az olyan, aki ennyit keres (napersze!) és emellett ennyi az igénye,
        aztán meg egy újságban panaszolja fel, hogy milyen nő ez az én párom, nézzék má’,
        hát állásokat szerzek neki, és még pénzt kért tőlem taxira.

        Gusztustalan ez, de nagyon. Én ha nem tetszik a társam, vele beszélem meg és nem egy nyálas magazin tanácsadórovatában panaszkodom. Pláne, ha valóban egy jól kereső elfoglalt ember vagyok, nem pedig egy kamukatona, aki munkanélküliként a monitoron csorgatja a nyálát, nője sosem volt még,
        és ilyen kamusztorik által éli ki a nőgyűlöletét.
        Maximum ennyi igazságtartalma lehet ennek, mert az egész sztori megrendezett, hihetetlen, sunyi, aljas, és ha ezt nem egy ilyen f@sz találja ki,
        hanem a szerkesztőség tagja, akkor annak meg fizetést adni nem szabad.

        Mert akkor ez már nem egy ember hülyesége, hanem egy szervezett lejárató hadjárat a női nem ellen, ami ugyanolyan aljas, mint az egyéni, csak sokkal károsabb.
        Miért van ugyan évezredek óta szüksége arra a férfiaknak, hogy a nőket pocskondiázzák és magukat magasztalják ?
        Mikor kéri már ki valahol ezt az aljas gerinctelenséget közülük a maga nevében néhány valamirevalóbb férfi ? Mikor kéri már ki valahol ezt az aljas gerinctelenséget közülük a maga nevében néhány valamirevalóbb férfi ? Mikor kéri már ki valahol ezt az aljas gerinctelenséget közülük a maga nevében néhány valamirevalóbb férfi ?
        (háromszor kérdeztem, mert nincs kiemelési lehetőségem, meg mert nagyon érdekel a válasz)
        És akkor ott van még persze mellette a szavazzunk a nőkről, hogy mind ilyen, ha megteheti, vagy csak ha jó testűek ilyenek, vagy a többség azért mégse ilyen… na neeeee.
        De az nincs ott, hogy szavazzunk a férfiakról, hogy mind ilyen sötét és gyermeteg aljas bunkó, hogy a társáról a háta mögött panaszkodik, miközben magát fényezi, mert a korrektségről sosem hallott?
        És hogy akinek ehhez csak ennyi esze van, az ugyan hol kap jól fizető állást, amivel dicsekszik itt …
        Kamu az egész, már csak az a kérdés, hogy egyéni vagy szerkesztőségi. És az utóbbitól tartok.

        Kedvelés

      • Igen, óriási, hatalmas, szemrebbenés nélküli, manipulatív, pofátlanul nagy kamu ez, ettől dühít még jobban, mert ez aztán kibaszottul nem egy tipikus jelenség.

        Kedvelés

      • A velvet teli van ilyen kamu sztorikkal, rosszul megírva, alpári, primitív stílusban, általában középosztálybeli, többé-kevésbé vezető beosztású férfiak panaszkodnak a buta, vérszívó nőkről. Úgy tűnik, a főszerkesztőnek lehet egy ilyen beakadása, és az újságját (és valószínűleg a gyakornokjait) használja fel a “nézetei” terjesztéséhez.

        Kedvelés

      • Szerintem is sokkal hitelesebb lenne, ha vegre a ferfiak is osszefognanak es kiallnanak egy kicsit a nok jogaiert, a nok elnyomasa ellen. (vajon lesz ilyen valaha?)

        Ez igy valoban nagyon egyoldalu, es tunhet ugy, hogy a sok megkeseredett, vasorru, senkinek sem kello, onzo blabla nok, a maguk igazolasara lejarato hadmuveletet inditva tamadnak a szegeny, szerencsetlen, felelosegteljesen dolgozo blablabla, noket melysegesen tisztelo ferfiak ellen…

        Szoval kedves noket igazan tisztelo egyenlosegparti ferfiak, tessenek vegre megszolalni!

        Kedvelés

      • szerintem az igaz, hogy nem jó évekre otthonragadni, csakhogy mint a Dóra Melinda Tünde, a tegnap idelinkelt cikk szerzője (“Igazából kamu a karrier-család dilemma”), Zappe is ingyenélő, ambíciótlan csürhének állítja be a nőket.
        ezért ingázik köztük, gondolom.

        Kedvelés

      • “A “gyerek maradjon minél tovább az anyja mellett” felfogás nem csak idejét múlt, de a gyerekre is káros, remek módszer arra, hogy jó sok antiszociális, kommunikációképtelen, de legalább elkényeztetett kisköcsög lepje el az iskolákat és játszótereket.”

        Jah, milyen igaz, tenyleg ez a legfobb oka ennek…
        Nem az, hogy a kiskocsognek az apja nagykocsog, tehat a gyerek is egy kocsog akar inkabb lenni, mint kancso.

        Kedvelés

  10. “Mondjuk-e mi azt, hogy nem kellenek a férfiak?”
    igen. mert mi az ami kell?
    levegő, víz, étel, védelem a hidegtől, esőtől, a természeti környezet, szeretet, biztonság, intimitás, kapcsolódás. ezek kellenek. meg talán még 1-2 dolog amit kifelejtettem. ezeken túlmenően sztem semmi nem kell, maximum öröm ha van.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Most gyúlnak ám az előítéletek… Nekem kell férfi, csak nem általában, nem a tetszésük, hogy szerintük jó vagyok, vagy sokan akarnak, hanem az, amit a párkapcsolatban meg tud kapni a heteroszexuális ember, a szex, a támogatás, kölcsönösség, jó pillanatok, felelősségvállalás. De ez inkább extra, nem alap, az alap”kell”éseket leírtad.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • gyúlnak azok így is úgy is :(.
        a boldog hagyományos házasság/család letűnni látszó mítosza meg csak nem fénylik fel sehogy a sok szép gyulladó előítélettől valahogy mégse…

        akárhányszor rágom végig magamban a témát mindig az jön ki, hogy akkor lehet rendbe rakni a nők és férfiak közötti viszonyt, és akkor lehet végre egy új időszámítást kezdeni a harmonikus párkapcsolatok építésének emberiség léptékű történelmében, hogyha rendbe tesszük a valós szükségleteket, az őszinte igényeket, kimondunk olyan kimondani valókat amiket eddig pl. az előítéletek nem engedtek, leteszünk függéseket. (egy ilyen függésnek tűnik nekem a “KELL a férfi”, “KELL a nő” dogma. miért kell? ki mondta? honnan tudja? és mi elhittük? jó ez nekünk? és különben is mire kell? azért mert néhány ember úgy gondolja, hogy nekik kellenek ezek, ettől vajon általános érvénnyel is igazak ezek, vagy nem biztos?)

        álmaimban szépen odaáll egymással szembe a NŐ és a FÉRFI és tiszta lappal, játszmák nélkül, újrakezdik (vagy elkezdik?) a közös keretek kialakítását. vagy szépen elengedik egymást és mennek a dolgukra békében.
        (álmodik a nyomor?)

        Kedvelés

      • “álmaimban szépen odaáll egymással szembe a NŐ és a FÉRFI és tiszta lappal, játszmák nélkül, újrakezdik (vagy elkezdik?) a közös keretek kialakítását.”
        Én is erről. És tudok mást is. 🙂 De akkor jön a bizonytalanság: álmodik a nyomor?

        Kedvelés

    • Kell. Hogyne kéne. Csak nem mindegy milyen áron. Vannak kompromisszumok, amiket nem vállalok. Mert annyira nem kell.
      Van egy fizetési határhajlndóság 🙂 Hogy ilyen randa szakszóval éljek.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  11. két hónappal ezelőttig társfüggőnek bélyegeztek. mert ragaszkodtam az élettársamhoz.
    a mai nap felismerése: újabban KELLEMETLEN vagyok.
    amióta azt kértem (volt) élettársamtól, hogy hallgassa meg sérelmeimet. eddig menteni akarta a kapcsolatot. most leráz. csak akkor, ha ezt kérem. ha érdeklődöm hogyléte felől, akkor szívesen csacsog.
    javasoltam, ha ennyire kellemetlen, megírom. “akkor is, ha nem vagyok rá kíváncsi?”. de kíváncsi vagy, pajtikám, csak ebben a stílusban nem tetszik. és félsz a dühömtől, amit kiírok magamból. neked az lenne az érdeked, hogy magamba fojtsam, hogy romboljam magam, hogy aláássam saját önbizalmam vele – ahogy (néha) eddig is tettem.
    ijedtség van. nem józanság, mérlegelés, lehetőségek megadása. pánik. menekülés.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Kórusba voltam és egy The Mariage c. darabot énekeltünk. A kórusvezető nagyon szépen adta elő tengerpartos hangulatot idézve, hogy miről szól ez a dal és milyen legyen egy házasság. (Jó házasságban élnek, tényleg 🙂 Poénból megkérdeztem, hogy te X, te az itteni egyedülálló személyeket szeretnéd meggyőzni arról, hogy milyen jó dolog a házasság? Erre terítékre kerültek ilyen témák, mint házasság és társadalmi nyomás, házasság és anyaság, nők szerepe (tojáson ülő kotló stb. ) És szép kis beszélgetés kerekedett belőle. A lényeg az, hogy, megtudtam, hogy a hagyományőrzésbe ez is beletartozik, hogy ott dől el, hogy mi a szerepe a nőknek és a férfiaknak. Én érveltem, ameddig lehetett, de az volt az érzésem, hogy egyedül vagyok a csapatban, aki nem demonstrál erősen a házasság mellett. Végül egy férfi kollégám sietett segítségemre, aki elmondta, hogy társadalmi nyomás valóban létezik, két féle hivatást fogad el a “tisztelt társadalom”: a férfiaknál a papság, a nőknek az anyaság. És tőle elfogadták. Tőlem nem fogadták el. Egy másik társam a természetes ösztönökre hivatkozott és a nők anyaságát a tyúkok kotlósságával hozta párhuzamba, akkor igencsak felcsattantam és közöltem, hogy ne menjen vissza nekem az állatvilágba példáért, mert nem vagyunk tyúkok, sem libák, bár tudjuk, hogy előszeretettel neveznek így egymás között a férfiak. Jelzem, értelmes emberek mind. A lányok azzal akartak meggyőzni, hogy “meg lehet beszélni”. Azt kívánom nekik. Jelentősen fakult a népszerűségem ma este 😦

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  12. A kis gezenguzok cimu filmet ki latta?
    http://www.port.hu/a_kis_gezenguzok_the_little_rascals/pls/w/films.film_page?i_film_id=56537
    Ezt talaltam rola, de a nok es ferfiak kozti “gyulolet”rol szol.
    Persze a vegen mindenki szerelmes lesz, megbaratkoznak egymassal, es boldogan elnek…
    En ezen nottem fel kb, ma neztem meg, de mashogyan emlekztem ra, csak a szerelem maradt meg, meg a ki mit tud, es a verseny, ma ujra nezve viszont, annyira tipikus, es nyilvanvalo minden…

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  13. miért? miért? miért?
    http://index.hu/belfold/2013/03/19/savval_ontottek_le_egy_not_a_iii._keruletben/
    miért nincsenek az utcán férfi tömegek, követelve férfitársaiktól, hogy ne tegyenek ilyet?
    miért nem követelik a férfiak a parlamenti 90%-nyi férfitől, hogy alkossanak rendes törvényt?
    miért???
    hol van a férfi büszkeség?
    hol van a férfiasság?
    hol van a férfierő?
    hol vannak a FÉRFIAK??? akikkel nekünk egymásba kellene kapaszkodni?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • És ez is hirtelen felidulásból elkövetett bántalmazásnak, vagy minek minősül? Megkínozta a nőt?! És az elkövető orvos?! Letette a hippokratészi esküt?! Milyen világ ez?!
      Undorító, gyáva féreg. Ezen csak sírni lehet…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Irgalmasrendi kórház főigazgatója?! Keresztény értékrend, ugye?!
        Ha az tényleg ő, akkor hadd idézzek a főigazgatói köszöntőjéből.

        “Munkánkat rendi jelmondatunk szellemében végezzük: „Kapunk tárva, a szívünk még inkább.””

        Sírva hányok.

        Kedvelés

      • Döbbenten ülök. Ún. jóképű, sikeres férfi, bátyámkorú.

        “jobb belátásra bírni”

        Nem hangzik el, hogy nők elleni erőszak, igaz,a szerelemféltés sem.

        És milyen sok aljasság nem derül ki soha.

        Kedvelés

      • Ezzel lehet rosszabbul járt, mert a súlyos testi sértés bűncselekményét a törvény “csak” 3 évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, míg a rablásért akár 8 évet is kiszabhatnak.

        Kedvelés

      • Rablás, súlyos testi sértés különös kegyetlenséggel, személyi szabadság megsértése aljas indokból. Ebben elég hosszú börtönrács sejlik fel. Remélhetőleg.

        Kedvelés

      • De csak azért mert belekeverte a rablást is, ha csak “simán” lemészárolta volna nőt mint az apuka a feleségét, 3 év múlva már szabadulna ő is.

        Kedvelés

    • Milyen lelkiállapot lehet emögött? Micsoda düh, hatalomvágy, gyűlölet??? Mert az egy dolog, hogy kiterveli, dédelgeti a dolgot, de amikor odamegy és a nő segítségért kiáltozik, meg könyörög, akkor sem józanodik ki????

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • vagy csak egyszerűen arrogancia és az a hit, hogy megteheti, joga van hozzá.
        amibe simán belefér a nőnapi virág is.

        Kedvelés

    • 😦 Ha cigány származású lenne az elkövető, máris mocskolná mindenki, mint a Bándy Kata-ügynél tették. Fehér kórházigazgató? Ja, akkor biztos a nő provokálta ki.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  14. felenken erdeklodom hogy lehetne-e holnap vagy holnaputan egy pozitiv hangulatot araszto iras? amin nem horgunk hanem orulunk neki. valami ami jo, vagy szep vagy jol mukodik vagy csak orom. ram ferne valami ilyesmi, gondoltam megkerdezem, hatha egyebkent is pont ilyen jon holnap es akkor elore orulhetek neki.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Terveim vannak, beszámolok a blog állapotáról, és aztán jön a trollsztori, ha nagyon nyomasztó, irány a parkocka.hu! 😀

      Most egy kicsit rétestészta-jellegű vagyok, de stabilan jóízű töltelékkel, én nem érzek depit, csak sűrűsödtek most a dolgok, hírek, amelyeken nem lehetett poénkodni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  15. Most jutottam oda, hogy elolvastam végig. Egy kérdés: Van olyan, aki ezt nem éri? Aki ezután merészel férfigyűlöletet? Aki nem mer a tükör előtt egyetlen pillanatig szembenézni önmagával, és azt mondni: talán ismerem ezt az érzést? Nők nyomnak le, ha elégedetlenkedek! No, nem, ha pusztán elégedetlenkedek, siránkozok, akkor partnereim. Ha azt mondom, elég volt, akkor millió akadályt sorolnak, vagy féltenek az egyedülléttől. Anyám mondta: Azt átgondoltad, hogy ha elválsz, a te női létezésednek vége van? Hja, akkoriban alig múltam 35. Brutális lenyomások még a sorstársaktól is. Hát tényleg nem lehet férfi nélkül?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • “Hát tényleg nem lehet férfi nélkül?” Eddig így volt, most meg másképp lesz.

      Negyvenes, volt kolléganőm jutott most eszembe, aki a rendes, pénzt hazahozó, nem kocsmázó férjétől vált egy egyszercsak, és _utána_ virult ki, új munkába kezdett, és megvalósította magát.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  16. Tényleg nem lehet: kell a férfi, akit megölelhetek, aki vár, aki megsimogat, aki szívesen futkározik velem a hóesésben. De a lakásban azért nem tartanám.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Gondolom, ezek távolról sem, és még véletlenül sem, és semmilyen formában nem férfigyűlölő szövegek, és aki ilyeneket vél kiolvasni abból, hogy otthonra nem kéne, az csak paranoiás, korlátolt és sztereotípiás gondolkodású…

        Kedvelés

      • Csineva, _egy_ ember véleménye ez, miért ne lehetne ilyen? Sokaknak tele a hócipője már az ún. felhozatallal, sok mindent átéltek, és elegük van (lehet is), vagy csak egyszerűen nem akar annyira, nem vágyik annyira a másik nemmel való kapcsolatra. És akkor mi van?
        Ne csinálj bolhából elefántot. (És nézd meg a másik oldalon, hogy s miként beszélnek _a nőkről_.)

        Kedvelés

      • Nem csinálok bolhából elefántot… ne minősíts… de szerintem durva általában kimondani, hogy lám, lám… milyen IGAZ (azaz minden helyzetben egyaránt alkalmazható logikai igazságértékkel bír, vagyis nem hamis) állítás, hogy a férfi távolról szép, állatkertben, rezervátumban, kíváncsi nőcik bájos szórakoztatására… és ne gyere azzal, hogy nem ezt mondtátok, mert ez az xedik hozzászólás itt, amelyik ezt boncolgatja, hogy az előnyei kellenek, lásd: megölel stb., de a hátrányai (vele együtt kell élni), nem. És az sem érv, hogy bezzeg a tahók miket írnak a nőkről. Az őket minősíti, amit ti ideírtok, az titeket.

        Kedvelés

      • Remélem, engem ebbe nem értettél bele, vagy mi az a “titeket”? Én nem írok ilyen módon, sőt, azok közt vagyok, akik a házasságukon javítanának, még ha sokak szerint ez visszás elképzelés is. Engem most hová sorolnál? Miért van ez a “ti nők”, meg “mi a férfiak” még mindig?

        Kedvelés

      • Hát nekem nem úgy tűnt, de nem igazán zavar, ha más meg más úton jár. Mert így már megint én, a nő, vagyok, aki megpróbál valamit, aki utánajár, cselez, ha úgy jön ki, vagy én vagyok a nyak, aki arra fordítja, ahol majd talán meglátja a másik… Ne mondd, hogy mindenki, aki itt van, és olvas, vagy ír, az erre helyeslően bólogatna, és nem hívná fel a figyelmem a helyzet visszásságára?

        Kedvelés

      • Ha kérdezed őket, elmondják a véleményüket.

        A többség, aki nem nagyon ír a kapcsolatáról, igyekszik, érleli a blogot, beszélget róla a férjjel, pezseg a dolog, és én ennek nagyon örülök, ezt szoktam hangsúlyozni (“egy részük elválik, végre, de többen vannak, akik boldogságosan beszélgetnek, elevenséget visz a kapcsolatukba a blog” — ezt szoktam mondani, és ebből, érdekes, a kritikusok mindig azt idézik, hogy ez a blog válásra biztat!). Csalóka, hogy azok a hangosak, akik kijöttek, abból, amiben te sem maradnál. Nem szeretném stigmatizálni őket, nem uralják a terepet, csak talán több a fájdalmuk, jobban kiált bennük, hogy elmondják végre, amit mindenki visszatuszkolt beléjük, vagy nagyon megkönnyebbültek, és erről az örömről írnak.

        Óriási értéknek tartom, hogy itt az is derűs és erős, aki nagyon durva dolgokból jött ki nemrég.

        Ez nem váláspárti, nem házasságellenes blog — én is házasságban akartam élni –, hanem az a cél, hogy ne legyen heteronormatív, kizárólagosan házasságpárti az üzenet, hanem rivalizálás, felülkerekedés nélkül elférjen egymás mellett a sokféle álláspont, azé, aki nem akar tartós összeköltözős kapcsolatot, azé, van, és küzd vele, benne, azé, akinek van, és jó neki (olvastad devorah_lev megindító házasságtörténetét a cicim c. bejegyzés alatt? vagy az egyébként egyik legradikálisabb hozzászóló, cvd/béta/hohorász/duzzoganya beszámolóját a saját házasságáról? vagy a micsoda különbségben az enyémet?), és azé, aki kijönne, és örül ennek a változásnak.

        Általában ami rendben van, arról nincs mit beszélni, nem ők keresnek választ kínzó kérdésekre, és ezért nem is ők látszanak, de sokan vannak.

        Ne feledd, nem ugyanolyan az, amiben te maradsz, mint az, amiből a másik kijön vagy kijönne, mint ahogy a szereplők sem ugyanolyanok: nekik más az elégedettség és más az elég. Ezért nincs Házasság, tehát ilyen nagybetűs, egynemű minőség. Egy kis általános kritika jót tesz a házasság intézményének. Hulljon a férgese.

        Ja, és még az is benne van az egyoldalúnak tűnő képben, hogy téged, aki jobbítanád, helyesel a társadalom, aki válik, azt meg presszionálják. De ez nem jelenti azt, hogy ők haragszanak, nem értenek veled egyet le akarnak nyomni. Nagyon fontos, hogy tiszteljük a másik választását.

        Kedvelés

      • Egyébként Férfi mint olyan sincs. Érzékeny és aktuális problémája ez a blognak. Nem egy fölényeskedő férfi hozzászóló vádol engem hasonlóképpen férfigyűlölettel, így elsikkad, nem kell észrevenni, hogy (pont ahogy nem a házassággal van a baj, hanem a visszaélésekkel, amelyeket benne a rendszer lehetővé tesz) nem a férfiakkal van a baj, hanem a fölényeskedéssel, amelyet — a blog sokszor tárgyalta már ezt — igenis férfiként (= azokkal a nemi jogosítványokkal) folytatnak nő ellen/fölött, nők között, móresre tanítós, arisztokratikus különállással, mert ők jobban tudják, mi meg itt túlzunk — és nem is veszik észre, hogy ezt teszik, és ez mennyire bántó. Ezért egyszerűbb férfigyűlölettel vádolni engem, és sértődötten távozni. Nekik derogálna komolyan venni, amit írok.

        Még Minden Áron furcsaságaival sincs baj, egyedül a zaklató, agresszív görénykedéssel, béna, erőltetett, intellektuálisnak szánt “szemfelnyitó” nyomulással (az én gyönyörű mondataim mellett az ő zavaros kuszaságai, jaj), a levakarhatatlansággal van baj, amihez, ő úgy gondolja, megvásárolta a jogot azzal, hogy amúgy krőzusi módon jótékony. Megvan az identitás: ő jó ember, akkor igaza van, és megteheti, hogy nem áll le, hiába kérem, hogy hagyja abba, hiába ígéri, hogy nem kommentel többet, mint valami kiújuló sebet vakar engem magán. És ha akkor lehet mondani, milyen szemetek a nők. A Nők. A Férfiakkal. Én vagyok a csalódás, mert nem lehetett bekebelezni, holott neki kellett volna odafigyelnie arra, amit kérek.

        De annyiszor elmondtam már ezt, hogy érdekes: ennyire ragaszkodnak a fölényeskedéshez, ennyire összenőtt velük, hogy ebben a teljes férfivoltuk támadását látják? Miért nem mondanak le róla? Félnek? Nem legyőzni akarom őket. Csak nem akarom a kíméletlenségüket, uralmukat. Ezt hajlamosak már legyőzésnek értelmezni, és épp ez a nagy baj.

        Kedvelés

      • Elkalandoztam. Úgy érted ezt a nyak-dolgot, hogy csak te igyekszel? Helyre akarod rakni, amitől te szenvedsz, és amin ő változtathatna? Mert ez így nem sok jót ígér.

        Kedvelés

      • Igen, ez közel van hozzá. És igen, tudom, hogy necces. De valahol azért úgy gondolom, ha én el tudok jutni addig, hogy felismerem, hol rejlik a probléma, akkor erre ő is képes lehet. Az életünk pár hónap múlva úgyis gyökeresen változni fog (költözés, ami sok szempontból fontos lépés), jó alkalom lesz kicsit újraszervezni a dolgainkat. Az én házasságom nem akkora gáz, amiből menekülni kellene.

        Kedvelés

      • Igaz, az tényleg nem érv, hogy mások mit engednek meg maguknak.

        De nem tudom, mit kell ezen lovagolni, ne beszélj királyi többesben, én ilyet nem mondtam, csak egy-két ember gondolja azt, amin te most ügetsz, és akár tetszik, akár nem, az ő dolguk, nem a tiéd, hogy mit gondolnak. És pont te kezdted a minősítést, már ne is haragudj, ráadásul úgy, hogy nem is tudod, ezen vélemények mögött milyen okok húzódnak.

        Kedvelés

      • Ti = ebben az esetben azok, akik azt mondták, hogy “a férfi” szép, szép, de otthonra nem kéne. Nem minősítettem őket, csak megkérdeztem, véletlenül nem férfigyűlölet ez? Mert olyan szaga van. De igazából a “MILYEN IGAZ” állítás verte ki a biztosítékot, mert ez így leírva nem azt jelenti, hogy NEKEM nem kell egy sem, mert ez és ez történt velem, hanem, amit az előbb írtam. Ami IGAZ, így általában, és nem specifikálva, hogy számomra, nekem stb. az IGAZ minden esetben, kivétel nélkül, azaz minden férfira, azaz mindegyik olyan, mint a zsiráf. Bocs, ha ettől begerjedtek a férfigyűlölet-szenzoraim. El kéne vinnem szerelőhöz…

        Kedvelés

      • csineva, sértődés helyett inkább gondolkodjunk el azon miért írják néhányan (nem minden nő, mert én sem írtam ilyesmit soha), hogy nem akar együtt élni egy férfival sem többet. Vajon mi lehet az oka szerinted? Egyébként tegnap, egy itt ajánlott könyvben (amit ezúton is köszönök. Szilágyi Gyula, Tiszántúli Emanuelle) olvastam egy ide illő részt. Ez is egy vélemény és ne fájjon már annyira, hogy van nő aki kimondja.

        “…engem pedig szorított az idõ, tudnom kellett, hogy lesz-e tovább. Megpendítettem Gizellának a kérdést, õ a fejét rázta, és az arca megfagyott. Hallgass rám Kukorica Jancsi – volt a hangjában valami tárgyilagos hidegség –, én már tudom, hogy mûködik az ilyesmi. Túljutottam egy házasságon és egy élettárson is, ha kicsit ügyesebb kezem lenne hipernaturalista stílusban festeném meg ezt az émelyítõ groteszket. Csak egy jelentéktelen vázlatsor, hogy tudd, mire gondolok:
        reggel van, ülsz az ágyad szélén, egyik ujjaddal az orrodba nyúlkálsz, másik
        kezeddel meg elmélyülten és jólesõen vakarod a töködet. Közben büfizel is egy
        pohosat, mert dolgozik még benned a tegnap esti sör. A reggeli nap bágyadt fé-
        nye majd álmosan megpihen hosszúra nõtt lábkörmödön. Aztán kimész a fürdõ-
        szobámba, amely nálam kultikus helynek számít, telirakod a vécékagylót és a
        fogmosás után a kézmosóba fújod az orrodat. Használod ugyan a légfrissítõt, de
        azért nem tanácsos utánad behaladni a szaniterbe. A saját szagommal sem vagyok ilyenkor kibékülve, mibõl gondolod, hogy megszeretném a tiedet? Este van, leveted az alsógatyádat, amely elöl sárga, hátul barnás, le kellene drótkeféznem mielõtt a gépbe berakom. Megkívánsz egy hosszú, téli estén, és én egyszerûen kilépek a szoknyámból és a vastag pamut harisnyanadrággal egyszerre tolom le a bugyimat. A kritikus napokon majd mellédbújok, mert ilyenkor nagyon kellene a testmeleg, és reggelre összemenstruálom az ágyadat. Te a hátadon fekszel, horkolsz vagy a fogadat csikorgatod, és szerencsém van, ha csak a tápcsatorna felsõ végén vagy akusztikus. Ilyen lesz ami világunk kedvesem, amikor elmúlik a dürgés láza, igazán nem kívánhatod tõlem, hogy harminc évig szeresselek.”

        Kedvelés

      • Hát, sokszor nem értek egyet Csinevával, de most szerintem igaza van. Erre a viccre én is felkaptam a fejem. Sértőnek találom, úgy beszél a férfiról, mintha valami háziállat lenne. Azt meg pont ezen az oldalon tanultam meg, hogy az “ez is egy vélemény” nem jó érv. Mint ahogy annak a megszabása sem, hogy mit érezhet valaki durvának és mit nem.

        Egyébként nemrég olvastam egy feminista írást arról, hogy az ilyen poénok még tovább mélyítik a két nem közti szakadékot, degradálóak a férfiakra, de a nőkre is visszaütnek (ennyit a férfigyűlölő feministákról…).
        Tudom (illetve nem tudom, csak remélem), hogy nem rosszindulatú megjegyzés volt, és zsiráffal még szellemes is,
        de ha férfiként olvasnék, nekem is rosszul esne.

        Kedvelés

      • Ebben van valami és ilyen szempontból csinevát is megkövetem, igaza van. Valóban az elembertelenítés egyik eszköze lehet, ha tárgyként vagy állatként említünk valakit/valakiket. Még akkor is ha ez pozitív lenne egyébként, a “nők kis pihepuha cicuskák, a férfi csődör, tenyészbika, stb.

        Kedvelés

      • Basszus… egy félév után értjük egymást… végre… én ezt haladásnak érzem… jó, én fejlődtem a legtöbbet, mert nekem kellett, ezt belátom. Ami az előző idézetet illeti, én ezt egy versemben kicsit légiesebben írtam meg, és a kérdésekre a választ azóta sem tudom. Ideírom.

        Ha lelkünk…

        Ha lelkünk eljut majd a varázsig,
        mondd, mit látunk midőn meztelen
        valóságával szembenézhetünk?
        Ha szívünk helyén parázs ég,
        s életünk szétdúlja, lesz-e még erőnk
        megszorítani a kezünk?

        Ha belsőnk görcsöl az aggódástól,
        önvád vagy édes vágy elfárasztana,
        s elménk magányában agyal pár bölcsességsziporkán,
        lesz-e annyi tartalékunk elfogadásból,
        hogy csak köszönjük, mit a másik nyújtana,
        vagy elvárásainkat gombócként gyúrjuk egymás torkán?

        Ha lelkünk eljut majd a varázsig,
        mondd, akkor is bűvölni fog
        bolondító íze és illata?
        Vagy nem lesz csoda, érzés, szív,
        csak elvek és szabályok,
        egy kapcsolat elmélete és gyakorlata?

        Ha szeretet-gyöngyöket rakok eléd,
        nagy szemeidben
        lesz-e ragyogás és mosoly?
        Vagy hiába közeledem feléd:
        reszketsz, magadba fordulsz
        és bezárkózol?

        Ha lelkünk eljut majd a varázsig,
        le tudjuk-e tenni a sok követ,
        mik testünket-lelkünket terhelik?
        Tudunk-e majd eggyé válni halálig,
        míg lassan egymással szívünk meg-,
        életünk pedig eltelik?

        Ha valaki tudja a választ, szóljon.

        Kedvelés

      • Nagyon szép vers, köszönjük!
        Én nem tudom megoldást. Gyanítom nincs is…Egy férfi ismerősöm, pont valami ilyesmit kérdezett a menyasszonyától, hogy mi a garancia rá, hogy ők nem fognak úgy járni mint annyian mások ha összeházasodnak. Ott sem tudott a lány mást mondani mint azt, hogy sajnos nincs garancia. Senki nem tudhatja mi lesz 2-5-20 év múlva, de valahol ez a szép benne, ez mutatja, hogy emberek vagyunk nem robotok.

        Kedvelés

      • Szép a versed, csineva.
        Pont ez a lényeg: nem tudjuk a választ. Nincsenek receptek. Lehet, nehéz ezt megemészteni úgy, hogy közben mindenhonnét dőlnek a (hét/tíz/tizenhárom) tippek a házasság/kapcsolat/szex stb. jobbá tételére (hogy legyek igazi nő).
        Csak igyekszünk tanulni, önreflektálni sokat (én legalábbis), és fejlődni.
        Ha egyértelmű, pontos, világos megoldást keresel, akkor hiába… 🙂

        Kedvelés

      • Én nyomasztónak, kapaszkodósnak érzem a vers üzenetét, pedig a kölcsönösségről akar szólni. Mintha csak az lenne szeretet, hogy nagyon, mindenestül, annak felismerése nem, hogy meddig jó ez mindkettőnknek. Nem hagy integritást, valami nem gyógyulóra keresi a választ a másikban. Holott a házasság, a szerelem nem lehet szanatórium. Csak épen érdemes belekezdeni. Úgy, hogy nagyon jó, de akár nélküle is, tisztelve a másik integritását, külön lény mivoltát. Akkor nincs az a sötét kétségbeesés, elvárások, szemrehányás, hogy de én annyira szerettelek…

        Kedvelés

      • Én egyetértek, hogy sértő a megfogalmazás, de most megint kitört belőled a dogmatikus, puritán düh, a sértettség. A kíváncsi nőci is úgy baromság, ahogy van: futkározni hóesésben, ez nekem nagyon is kölcsönösnek tűnik. Mi az, hogy az előnye kell, de a hátránya nem? Már miért volna hátrány? S ha az, miért kéne hátrányt vállalni? Szerinted így becsületes? Szívjon csak, ha ölelést akar? Ugyan, miért szívás az együttélés? Ad erre vonatkozólag valami információt ez a blog?

        És miért feltételezed, hogy a férfi mást akar, hogy ez ellene történik? Ja, és mi van, ha mást akar: ha ő szorosabbra fűzné, akkor kötelező/illene összeköltözni? Már nem vagyunk hálásak azért, hogy valakinek kellettünk, nem csapunk le a lehetőségre, nem kapjuk ki a kezéből a jegygyűrűt, hogy nehogy meggondolja magát. Ezt érted? Igen nagy döntés ez, kár elkapkodni. Molnár Ferencnél volt ez az erkölcs, hogy ha igazán szeretsz, elveszel, “vállalsz”, szerencsére ma már többféle lehetőség van. Nagyon ellenzem ezt a társadalmi nyomást, hogy “az az igazi”.

        Hány férfitársad él összeköltözés nélküli tartós vagy átmeneti kapcsolatban? Mi a baj ezzel? Mindenki találja meg a számára megfelelőt, épp ez a téma itt, hogy nem kötelező a házasság, együttélés.

        Kedvelés

      • Én is egyetértek, a megfogalmazás a baj, az a tárgyiasítás, az elsőnél felkaptam a fejem én is, és persze nem az a gond, hogy nem akar férfival élni.

        Mondjuk egy kicsit komikusak a magunkkal szembeni szigorú elvárások, miközben mindenhonnan ömlik a nőgyűlölet, ide a blogra is. Csineva, neked a bokádig ér, ami minket már ellepett. Nem szeretem, amikor a férfiak nőkön kérik számon azt az igazságosságot, amit ők tipornak lábbal, hogy ezzel diszkreditálják az egész igazságosság jogosságát: hát hiszen ti is… Mi is, de ennyire rombolóan mi képtelenek vagyunk. De mivel tényleg nem mérkőzés, meg kell állnunk, hogy visszavágjunk, még ha ettől nem is változik semmi, ami a nőket ért minősítés, sztereotípiák mennyiségét illeti.

        Kedvelés

      • “Mondjuk egy kicsit komikusak a magunkkal szembeni szigorú elvárások, miközben mindenhonnan ömlik a nőgyűlölet, ide a blogra is.”

        Szerintem nem komikus, inkább tiszteletre méltó hozzáállás. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy nem lehet elvárás, hiszen ha egy csoportot folyamatosan bántanak, szidnak, aláznak, akkor az a csoport előbb utóbb megunja, ideges lesz, visszavág, és ez teljesen érthető reakció, még akkor is, ha nincs mindig igaza.
        Szóval csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy ugyan érthető, jogos a dolog, de akkor is sértő, és ezt el kell ismerni.

        Kedvelés

      • lábjegyzet: Tiszteletre méltó vagy tiszteletreméltó hozzáállás? Én mindkettőt jónak érzem.

        Kedvelés

      • Nekem gyakran nagyon elegem van a házasságomból. És azt hiszem, ha véget érne, jó ideig nem akarnék ,,itthonra” egy pasit. Egyáltalán nem vágynék arra, hogy gyorsan bújjon be valaki az ágyamba. Kiélvezném az egyedüllét uralmát, hogy enyém a távirányító, hogy senki nem utasítgat, hogy nem a saját apámként dörren rám az autokrata, főnökösködő férjem – igen, ezek nélkül vígan tudnék élni.
        És ha mégis jönne valaki, nem akarnék egyből összeköltözni, de még kettőből sem. Akarnám egy kicsit önmagam irányítani az életemet.
        Tehát nem, otthonra nem kéne _minden áron_. És egyáltalán nem gyűlölöm a férfiakat sem, a férjemet se, csak éppen pesszimista lettem a kérdésben a hosszú évek alatt.

        Kedvelés

      • Annyit jeleznék vissza, miközben teljesen megértem a álláspontodat, hogy teljesen máshogy hangzik az, hogy “nem tudom elképzelni hogy mostanában/az életemben együtt éljek egy férfival”, vagy az “elég volt, hogy kerülgetjük egymást”, mint az, hogy “otthonra nem kéne”. Nagyon sokat számítanak az árnyalatok. Én felrázó céllal szoktam éles lenni, nem bántani akarok.

        De persze az első megfogalmazás is tud botrány lenni, sértődés, hogy hát nem kellenek? gyerekcsinálásra, pénzkeresésre jók?

        Én, hogy kámingáutoljak, csak valami őrületes nagy szerelemben, egymásra találásban tudom elképzelni most. Józan, gazdasági, életkönnyítő alapon, meg “lehessen valakihez bújni” módon nem.

        Kedvelés

      • A tegnap egész délután gondolkodtam, hogy lehetne-e az egészről úgy beszélni, hogy minden személyes sérelmem és haragom és fájdalmam háttérben marad. Nem tudom, lehet-e… De tényleg szeretnék arról beszélni, hogy akkor mi számít megcsalásnak, árulásnak. Jogos-e, ha valakinek -. bárkinek – fáj, ha a párjáról megtudja, pl. ágyban kapja mással? A féltékenység érthető érzés-e, vagy valami, amit mindenképp le kell építeni? Szabad-e megcsalni valakit, ha biztosan tudjuk, hogy ezzel fájdalmat okozunk neki? Mi a jobb? Megcsaljuk titokban, vagy közöljük vele, hogy a Peti nyomul két hete, vagy a Marival már nagyon kívánjuk egymást, és úgy döntöttünk, lefekszünk? És igen, főleg, ha TUDJUK, hogy ezzel a másiknak fájdalmat okozunk, megtehetjük-e? Szóval, ilyenek… Lehetne erről úgy beszélni, hogy közben nem tűnök moralizálónak? Mert alapjában nem az erkölcs, mint tabu, mint szigorú előírás érdekel, hanem az, hogy SZABAD-E fájdalmat okozni a másiknak? Itt van pl. ez a románzászlós hajpántos leányka Kovásznán, aki tudta, hogy március 15-én bántó ilyesmivel tüntetőleg felvonulni, most meg meg van sértődve, hogy a magyarok meg vannak sértődve. És persze, ennek sok implikációja van utána is. Tudatosítani, hogy most fájdalmat okoztunk. Kell-e? Bocsánatot kérni, őszintén, kell-e? Valamilyen gesztussal helyrehozni próbálni? Kell-e? Vagy elég azt mondani, hogy én nem bántottalak, te érzed úgy, hogy bántottak, oldd meg, menj a terapeutádhoz, vagy ahová akarsz. És ha ezt mondod, cinizmus-e ez? Szemétség? Vagy teljesen normális és érthető hárítás? Tudunk erről beszélni?

        Kedvelés

      • Csineva, nincs “szabad” (“Szabad-e megcsalni valakit, ha biztosan tudjuk, hogy ezzel fájdalmat okozunk neki?”), nincs “kell”, és itt nem tudunk mindenkinek betartandó erkölcsi elveket felvázolni, azon kívül, hogy az erőszak elutasításában, úgy tűnik, egyetértünk, s vannak közös fogalmaink és kiindulópontjaink. Szóval ne keresd itt azt, hogy “cserébe” azért, mert régóta itt vagy és egyetértesz, fejlődsz, itt igazolást kapsz arra, hogy MEKKORA SZEMÉT a feleséged, szerintünk is, és ezt majd kimondjuk neked. Már csak azért sem, mert ez megint az önfelmentést szolgálná, annak domborítását, hogy LÁM, TE NEM CSALTAD MEG, Ő A HIBÁS. Elsődleges célod, hogy hótisztán kerülj ki ebből a kínlódásból, de ehhez mi a blogon nem tudunk partnerek lenni. És főleg mióta azt írtad, hogy neked az a nagyon komoly jelzés, hogy ő nem akar több gyereket tőled, árulás. Kicsit könnyen osztogatod, hogy árulás meg övön aluli.

        Valószínűnek tartom, hogy ő meg úgy érzi, te gyötörted őt, neked kellene ezt belátnod, és neki ez a megcsalás végső menekülés volt. Nem biztos, hogy így van, de nincs objektív igazság, vagyis nem nálunk van.

        Mindig fájdalom, ha megcsalnak, annak is, aki röhögve megalázta, agyongyötörte a másikat korábban, és testében-lelkében rég máshol jár, egyáltalán nem a másik érdekli, csak az ítélkezés, lincshangulat, önigazolás, a sértett hiúsága, a birtoklás, a bosszú — a nőgyűlölet. Nem, erről nem fogunk nemek nélkül, általában tudni beszélgetni. Én a megcsalás szót ugyanúgy gyanúsnak tartom, mint a szerelemféltést, a “gyakori szóváltások”at, a “részeg, vihogó, miniszoknyás nő”t: mindig erre hivatkoznak, csak ne kelljen a lényegről beszélni.

        Ha engem kérdezel: én nem ítélem el a “megcsalást”, nem is nevezem így, és nem csak azért, mert ha a férjem nem csal, sose lesz a férjem, sokkal inkább azért, mert a rengeteg történet elemzése után mindenféle összefüggések derengtek fel. Ha a Bovarynét majd olvasod velünk, talán jobban megérted, miért. Akit rég elhagytak már lélekben, de külső körülmények, dermedések kötik a házasságába, az, ha új partnere lesz, sem csal. Kérlek, ne képzeld úgy a megcsalókat, mint a kedves-rendes-egy életre választott partnereik mellett örök elégedetleneket, fanyalgókat, akik, hogy azt a drága jó embert megalázzák, meg nimfomániából is, dafke beújítanak egy hosszabb és keményebb faszút.

        Az is kirajzolódhatott a blogról, mennyire másképp csal a férfi és a nő (pl. etűd nincs fordítva, és a “házibarátok” iránt nincs tömeges gyűlölet, ott is, érdekes, a hűtlen feleség az ítéletek célpontja, nem az, aki levadássza).

        Kedvelés

      • A megcsalás egyébként mindig az integritás jelképe, a külön életé, függetlenségi törekvés, nem fogja megbeszélni, ne is tegye, áll a bál akkor, és egyben meg s hiúsítja a nagyon vágyottat, mert meg is keseredik a másik bociszemével az egész. Most úgy tűnik: a szerelmeseknek drukkolok, de inkább azt hangsúlyoznám, hogy a házasságban élő sem tartozik teljes beszámolással, önfeltárással a másiknak, mert nekem ez megint azt jelenti, hogy a másik tudni akar mindent, kontrollálni akarja, és kilóg a lóláb, hogy ez neki jó, nem a kapcsolatnak. Azt gyanítom, nem érted, mit jelent a testi-lelki önrendelkezés: a házasságot mélyen valami üzletnek képzeled, lelkek bomlaszthatatlan összetartozásának egyfelől, másfelől úgy, hogy te rendes vagy, meg feleségül is vetted, szereted, és akkor ő TARTOZIK azzal, hogy nem csal meg, mert ezt mintegy kifizetted érzelmileg és társadalmilag, és az milyen szemétség. Na, ez a zsákutca.

        Ettől függetlenül előfordulhat, hogy elmondja az egyik fél a tusáit, igen. Én elég nyíltan beszéltem Jánossal a kezdetektől a művész úrról, igaz, abban nem nagyon volt szexuális jelleg, semmi konkrét cél, csak lelki gyötrelem és a múlt feldolgozásának képtelensége. És ő nem mondta, hogy jaj, hagyjam őt, jaj, ő nem jön el velem olyan előadásra, amiben a művész úr is játszik. Nem szidta, nem gúnyolta és — túlzó megértésből — szemétnek sem tartotta soha, csak értett engem. Ezt én csak mellette értettem meg: milyen az, hogy szeret és nem akar birtokolni, bekebelezni, nem zsarol, nem néz bánatos szemekkel, hanem VALÓBAN tiszteli, hogy egy másik, változó ember vagyok, és nem is csak a bűntudatból, hogy ő nem volt egyistennő-hívő eleinte, hanem tényleg. Ez olyan szabadság és öröm, hogy el sem tudom mondani. Te valahogy úgy képzeled, hogy a házastárs teste-lelke a másik tulajdona, tartozik neki, hiszen megígérte, és te is adod mindenedet, jaj, adod, te megígéred, csak legyen garancia, és ha nincs, megítélhesd és diadalmaskodj — szóval nem egyenlőtlen, csak riasztóan nem tűnik egészségesnek.

        Nagyon spekulatívak ezek a levezetéseid, az a benyomásom, hogy páratlan intelligenciáddal ezt kihozod nekünk elméletileg meggyőzően a szoba mélyén, csak ne kelljen szembenézni a valósággal, a gyakorlattal, a csendes okokkal. Erre mondtam, hogy a hittérítők dühe.

        Egyébként az, hogy a másiknak fáj, nem azt jelzi, hogy a tett helytelen, mert neki az fáj, ami neki fáj, gyakran önfelmentő módon, a felelősséget tologatva. Az én bántalmazómnak például az fájt, hogy én “locsogok, fecsegek”, “szétdumálom az életünket”, ami nekem az egyetlen menekülésem volt. Hogy mit teszek, azt az igazolja, hogy nekem mi a szándékom. Hogy mindenki inkább a maga érdekeit nézi, a maga bőrét menti, és nagyon ritka a valódi, fel nem emlegetett áldozat, azon nincs mit csodálkozni, viszont jó szem előtt tartani.

        Kedvelés

      • “Egyébként az, hogy a másiknak fáj, nem azt jelzi, hogy a tett helytelen, mert neki az fáj, ami neki fáj, gyakran önfelmentő módon, a felelősséget tologatva.”
        Ez érdekes kérdés, hogy jogunk van-e azt kérni egy másik embertől, hogy ne cselekedjen olyat ami nekünk fájdalmat okoz. Ismertem egy nőt, aki elpanaszolta, hogy ő már akkor eszméletlen féltékenységet és igen, lelki fájdalmat érez, ha a férjét beszélgetni látja egy másik nővel. Emlékszem nagyon sajnáltam, elképzeltem ez neki mennyire szörnyű érzés lehet. DE ebből nem következhet az, hogy a férje soha többet ne beszélgessen nőkkel, mert ezzel a feleségének fájdalmat okoz. Tudom ez már nagyon a másik véglet, de tényleg érdekelne hol van a határ? Kinek mennyit visel el a párja vagy mit mond a társadalom? Iránban megköveznek azért, amit Svédországban már válóoknak sem fogad el a bíróság. Szerintem úgy kellene megközelíteni a dolgot, hogy elfogadod-e a házastársadat, tőled független, teljesen önálló akarattal rendelkező személyként, aki saját maga felelős az életéért és döntéseiért. Ebből a szempontból vizsgáld meg a cselekedetet, hogy mi számít árulásnak meg csalásnak. Tegyük fel, én egymagam leemelném az összes pénzünket a bankszámlánkról és eltapsolnám. Mennyiben érintené ez a férjemet? Nem tudnánk kifizetni a számláinkat, a házunkat elárvereznék, előbb-utóbb mehetne lakni a híd alá, a gyerekeinket elvinnék állami gondozásba, szóval konkrét, valós kárt okoznék ezzel neki (és a gyerekeinknek is). Ez tehát eléggé árulás lenne, valóban. Most vegyük a Te példádat, tegyük fel boldogtalannak érezném magam a házasságomban, jönne egy kedves, aranyos férfi, akivel újra azt érezném élek és tele vagyok energiával. Én jól jártam, a partnerem úgyszintén, a férjemnek viszont ez fájna amikor kiderül. De tulajdonképpen mi fáj ilyenkor az embernek? Az, hogy a másik nélküle érzi jól magát? Az, hogy amikor velünk van akkor szomorú és boldogtalan, a másikkal meg boldog és felszabadult? Vagy az, hogy úgy éreztük ő a miénk és nincs joga nélkülünk boldognak lenni? Tényleg árulás ez?

        Kedvelés

      • nagyon egyetértek a blogíróval.
        és hogy fáj azt tudom. mindenki tudja. csineva. nem kell előadni.

        Kedvelés

      • Kedves É. Nem szeretném azt, hogy kimondjatok bármit is őróla. Ő a gyermekeim anyja, akit most is szeretek, tetszik, nem tetszik, el kell fogadnom, nem szeretném, hogy baja essen, és alapvetően szeretném, hogy boldog legyen azzal, akivel tud, ha már velem nem jött össze ez a boldogság. Ne beszéljünk róla, sem rólam, sem rólunk, mint múlt, mint esemény, mint sérelem. Ezt most már nagyon szeretném. Nem erkölcsi ítéletet, és nem bíráskodást szeretnék. Kérdéseim vannak. A hogyan tovább kérdései. Annak kérdései, hogy egyáltalán mit (csupa rossz szavak jutnak eszembe: kérhetek, várhatok) remélhetek egy esetleges következő társtól. Lehet-e remélni attól, aki állítólag SZERET, hogy ne tegyen olyat, ami neked fáj. És őszintén, nem moralizálni akarok, meg sem ítélkezni, de ő azt mondja, hogy most is, hogy szeret. És noha a lelkem egyik fele talán hajlandó lenne elhinni, hogy igen, szeret, csak nem tudta másként megoldani ezt az egészet, csak így, a másik felem veszettül tiltakozik, és berreg, hogy nem, nem szeretet az, amelyik fájdalmat okoz, és cinikus és leszól és kihasznál. Na, elég volt a példájából. ELVILEG: én hiszem azt, hogy igaz az a mondás, hogy szeress és tégy, amit akarsz, elég sokszor elmondom szószéken is. És ez a legalapvetőbb törvénye az életemnek: NE OKOZZ FÁJDALMAT MÁSOKNAK. Lehet, hogy manipulatívan hangzik, ezt már mondtad, de el kéne hinned, hogy tényleg lelkiismeret furdalásom van, ha bántok másokat bármivel, hogy a lélek nem enged megtenni dolgokat, ha tudom, hogy ezzel fájdalmat okozok. Voltak kísértések, nők az életemben, és nem tartom erénynek, mint a fairzeus, hogy nem léptem feléjük, de nem léptem feléjük. Nem tudtam megtenni, mert éreztem, hogy fájna neki, és a másiknak is, mert nem fogom érte elhagyni a feleségem. Ez nem dicsekvés, csak kérdésem, hogy rosszul gondolom? Hogy nem okoztam volna fájdalmat? Vagy nem kell törődni azzal, hogy mikor, mivel okozunk fájdalmat? És nem akarom ezt kifeszíteni az égre, mint a csillagos éghez hasonló erkölcsi törvényt. Nem akarok a moralitás elefántcsonttornyából leszólni és ítélkezni.

        Kedvelés

      • Szerintem az a baj és nem csak veled, mindannyiunkkal, hogy a saját döntéseinket és “törvényeinket” szeretnénk ráhúzni egy másik, tőlünk teljesen független emberre. Pedig, ha el tudnánk fogadni, hogy a párunk, egy önálló, tőlünk függetlenül viselkedő, gondolkodó és érző személy és bármit is tesz, mivel felnőtt ember, az az ő döntése, felelőssége, amit mi erre reagálunk, az pedig a miénk. Talán könnyebb lenne. Amennyiben kiderül, hogy a másik olyan döntést hoz, olyasmit cselekszik, amit mi nem tudunk elfogadni, el gondolkodhatunk a hogyan tovább kérdésen, de ez már egy másik történet…

        Kedvelés

      • “szeress és tégy, amit akarsz”: ilyenkor elárulod magad, szószékestül, hogy mennyire nem érted, amit írok. Megint moralizálsz, és mindent úgy intézel, hogy neked legyen kedvező. Majd megnyugtatásul hozzáteszed, hogy a boldogságát kívánod, és még mindig szereted. Szereted, ha elítélheted közben. Ha nem, akkor árulás.

        Te nem lettél szerelmes. Pötty különbség. Úgy azért könnyű ellenállni. Ezek nem fejben dőlnek el, nem az előzetes szándék határozza meg, mi történik. Épp azért kéne a párkapcsolatok dolgát illúziótlanul megnézni, hogy egy kicsit közelebb legyen egymáshoz, amit előzetesen gondolunk és a valós helyzetek.

        Kedvelés

      • És még annyit, hogy azt elfogadom, hogy abból, amit mondok, az a latens, sajnos, ki nem kerülhető, állandóan visszatérő tudat alatti vágyam van, hogy hó tisztán kikerüljek az egészből, mert racionálisan belátom, kurva kényelmes lenne, de azt kérlek, higgyétek el, hogy két és fél év után tudom (bocs a nem papos fogalmazásért), hogy az lófaszt sem ér, és nem fog előre vinni. Ezért külön köszönöm az utolsó két gondolatodat, már másodszor olvasom el, és próbálom kihámozni belőle azt, ami valóban előrevisz. A másikra mutogatás nem visz előre, a másik hibáztatása sem. Az egész dolog magamra vétele sem. Megint nem dicsekszem, de tudod, az a mondatod, hogy alapjában véve pocsék férj voltam, talán igaz, de csak azt tudom mondani, hogy csak ezt tudtam összehozni. Annak az Alpárnak ennyi jött össze. Nagyon hasonlít egyébként az, amit írtál azzal, amit a volt apósom azon a napon mondott a telefonba, amikor elkaptam a nejem a másikkal, miszerint én egy trehány, szarházi, maszlag ember vagyok, hogy én vagyok az oka mindennek, és hogy egyetlen nő sem fog soha mellettem maradni, mert csak a filozófálgatáshoz értek, és a filozófálgatásból nem lehet megélni stb. Igazán morálemelő szavak voltak ezek, örökké “hálás” leszek neki értük. Keresem, nagyon keresem, hogy mit rontottam el, de nagyon nehéz volt rendesen ott lenni valaki mellett, aki hét év házasság, és tizenöt év kapcsolat után pl. azt mondta, hogy nagyon jó volt velem szeretkezni, de a testemet soha nem kívánta igazán. Látom, hogy együtt csesztük ezt el, és hogy nem volt ennek más útja, mint az, hogy külön kellett menni. Már csak a remény van, hogy egyszer én még méltó társa lehetek egy méltó társnak. Addig vigasznak ott van az, hogy legfeljebb egyedül élek életem végéig: akkor is van már két gyerekem.

        Kedvelés

      • Az “elkaptam” tényleg úgy hangzik, mintha az autótolvajt kaptuk volna el amint viszi a drága kocsinkat. Ami a tulajdonunk ugye 🙂

        Kedvelés

      • Már nem tudom, hova fogja írni ezt a választ, de az após-sztorihoz menne. Szóval, ha nem mondom, hogy hülyeséget mondott. Miután gyököt vonok belőle, és kiveszem azt, amit a lánya elcseszett házassága miatti fájdalom mondatott vele, kb. nem tudom, hogy mi marad. Ezt keresem két éve. És mindebben a rettenetes félelem, hogy igaza van. Hogy nem vagyok képes tartós kapcsolatra. Az rettenetesen ijesztő.

        Kedvelés

      • “elkaptam”. Elnézést a nem píszí szóhasználatért, tudom, sok mindent elárul. Nem az a baj, hogy a feleségemmel volt. Hanem inkább az, hogy az otthonunkban. Ott, ahol a gyerekeinket neveltük. Hát az asszony valóban nem a tulajdonom, az mehet, ha akar, de az otthonunk szentségének a beszennyezése, az már más kérdés. Máig nem értem, miért nem vitte motelbe… így olcsóbb volt, a MI otthonunkban. A fészkünkben. Abban, ami közös volt. Ahol a mi kapcsolatunk térereje működött. Ja… ebben csak én hiszek? Bocs.

        Kedvelés

      • “Ja… ebben csak én hiszek?” Látod itt megint ugyanaz jön elő. Te úgy hiszed az otthonotok szentély. A feleséged viszont nyilvánvalóan nem így gondolt rá. Ő praktikusan, csak mint lakására gondolt. Az egyik a te értékrended, a másik az övé. Az, hogy mit fogad el a társadalom erkölcsösnek (nyilvánvalóan te is tudod, hogy a tiédet) nem jelenti azt, hogy a másik emberé nem létezik. Ő is felnőtt ember, saját tettekkel és döntésekkel, tőled független értékrenddel. Vannak akik ezért veled együtt elítélik a feleséged, mert a Te értékrendeddel tudnak jobban azonosulni, mások pedig ugyanazt tennék/teszik a saját életükben mint a feleséged. Én pedig tiszteletben tartom, hogy az emberek különbözőek és eszemben sincs ítélkezni.

        Kedvelés

      • A fészketekben??? Mi maradt addigra abból? Kérlek, hagyj fel ezekkel a feudális szövegekkel. A hitvesi otthonban való szeretőzés elég ízléstelen, de te mindent a tulajdonodnak tekintesz.

        Kedvelés

      • Ítélkezni? Most nem ítélkeztem, ne haragudj. Kimondtam egy tényt. Nem tisztelték az otthonom szentségét, ez tény. Lehet, hogy ő nem hitt benne, de az az én otthonom IS volt. És az én értékrendem szerint az szent volt. A mienk, a kettőnké, a MI családunké. És ez engem bánt. Ez sem ítélkezés, csak egy tény megállapítása. Ha pedig bánt, akkor érthető, miért kérdőjelezem meg azt, hogy milyen szeretet az, amelyik úgy tesz valamit, hogy nincs tekintettel a másik fájdalmára? És még mindig nem ítélkezem, csak kérdem. Szeretet az? Ha valaki titokban marihuánát kever a vízipipa dohányába, noha tudja, hogy elvből soha sem szívnál, csak ki akarja próbálni, hogy hogy nézel ki beszíva, mert az jó móka, az szeret? És akkor megint a SHOULD, tudom: nekem szeretni többek között azt jelenti, hogy feltétlenül, messzemenően tisztelem a másik értékrendjét. Ha ezt nem tenném, az háború lenne, nem szeretet. És akkor egy szemét férfi-példa: hány férfi gúnyolja félrészegen a felesége vallásosságát? Neveti ki, hogy miért jár templomba? Szeretet az? Méltóság az? Egy frászt. És még mindig nem ítélkeztem, csak ténymegállapítást végeztem. Lehet, hogy mégsem szeretett. Ettől ő nem rosszabb ember, sem jobb. Ez van.

        Kedvelés

      • “Ha valaki titokban marihuánát kever a vízipipa dohányába, noha tudja, hogy elvből soha sem szívnál, csak ki akarja próbálni, hogy hogy nézel ki beszíva, mert az jó móka, az szeret?”
        Az a nagy különbség, hogy tudta nélkül bedrogozni valakit bűncselekmény és nyilvánvalóan ellene irányul, míg a hűtlenség még közös lakáshasználattal sem az, és nem a másik bosszantására irányul, hanem a saját boldogság keresésére. Még ha a másik fél ezt tipikusan úgy is éli meg, hogy “mit tettél velem?”, valójában ehhez a cselekményhez neki semmi köze. Talán csak az idáig vezető okokban van szerepe. de hogy azután mit tesz két ember egymással, az a két emberen múlik, hiába nem tetszik ez a körön kívül állónak és tesz úgy mintha vele tennének bármi rosszat. Nem, a helyzet az, hogy a másik kettő úgy döntött magának szerez örömet és pont nem gondolnak másra. Te persze azt mondod ilyet nem tennél, de ez a te döntésed. Más döntése pedig az, hogy megteszi azt ami boldoggá teszi és pont.

        Kedvelés

      • megcsalas ugy. Mi a ferjemmel a kapcsolat legelejen letisztazunk hogy ki mit ert megcsalas alatt. Azt is letisztaztuk hogy a masiknak azonnal szolunk, nem jatszmazunk egymas hata mogott. Azt a megcsalt fel donti el hogy hogyan reagalja le, akarja tovabb folytatni a kapcsolatot, vagy nem, nincs automatikus megbocsatas, meg “egyszer mindenki hibazhat”. Lehet hogy mas megiteles ala esik amennyiben mondjuk egy egyszeri kalandrol van szo es nem arrol hogy a megcsalo fel mar boldogtalan a hazassagaban es meg akarja szuntetni azt. nekem is volt mar hogy megkivantam egy masik ferfit, itthon mar regota nem volt rozsas a helyzet, en azt valasztottam hogy odaalltam a ferjem ele, elmondtam neki hogy figyi, megkivantam egy masik ferfit nyilvan azert mert itthon nem kapom meg amire vagyom, most dontsuk el hogy ezt a szexualis energiat a kapcsolatunkban elem ki vagy mashol. Amennyiben kapcsolaton belul, akkor szeretnem magam nonek erezni a ferjem mellett, szeretnek vele randizni menni, szeretnem ha eszrevenne ha kisiminkelem magam es en is odafigyelek hogy szepen feloltozzek, stb.. Mi ezt az utat valasztottuk es nem azt hogy felrelepek es sunnyogok vagy akar utana mondom meg neki. Remelem hasonlo helyzetben o is ezt tenne. Azota nalam nem fordult elo hogy kikacsintgattam volna. Ehhez az is kellett hogy szeretem a ferjemet, vonzonak is talalom, es alapvetoen a ferjemtol akarom megkapni amire vagyom es nem mastol.

        Kedvelés

      • Semese, ez nagyon korrekt így tényleg, na de mi van, ha a harmadik fél valami olyasmit tud neked nyújtani, amit a házastárs ha megfeszül sem? Akkor elég igazságtalan lenne elé állni és azt mondani, hogy “figyelj engem egészen elvarázsol ez a rajongó, szerelmes tekintet”. Ilyenkor van-e egyáltalán olyan hogy “helyes” döntés. Persze minden kibic azt mondaná, hogy ki is lehet, sőt kell hagyni az ilyesmit. Tessék munkahelyet váltani, elköltözni, ha ez nem lehetséges ellenállni a kísértésnek, és nem foglalkozni az érzéseinkkel, stb. Na, de el lehet-e ítélni azt aki nem akar vagy nem tud ellenállni? Milyen jogon várjuk ezt el, mert ő a tulajdonunk vagy mi? Elgondolkodtató dolgok ezek és cseppet sem egyszerű, legfeljebb kívülállóként ítélkezni más felett, na az könnyű. Megy is nagyon mindenkinek 🙂

        Kedvelés

      • Vacskamati: A drogot a vízipipában én kaptam. Ez már akkor történt, mikor zajlott a lamúr titokban. Ugyanaz a személy követte el mindkettőt. Most nem mondom, hogy a másodikat kvázi-ellenem. Csak azt, hogy az a személy már semmit nem tisztelt abból, ami én vagyok. Ergo: nem szeretett. Ettől sem rosszabb ember, de ez akkor is tény.

        Semese: Tiszta beszéd. Ezt én is őszintének tartanám. És bevallom, igyekeznék is, hogy nőnek érezze magát, ha előfordulna. Nem így történt.

        Kedvelés

      • “Tiszta beszéd. Ezt én is őszintének tartanám. És bevallom, igyekeznék is, hogy nőnek érezze magát, ha előfordulna. Nem így történt.”
        Azért tudod utólag könnyű azt mondani, hogy akkor ha előre bevallja, minden más lett volna. Ilyenkor meg sok esetben, azt mondja a másik fél: “volt pofája elém állni és a képembe vágni, szép dolog mondhatom, a saját lelkiismereti problémáját simán átrakta az én vállamra, birkózzak meg vele ahogy tudok. Pedig amiről nem tudok az nem fájt volna így”

        Kedvelés

      • Vacskamati: Hazamegy a férj, és intim helyzetben találja a nejét egy pasival. Tudtam, tudtam, tudtam… szajkózza. Mire a feleség: Te tudtál, de ő még mindig tud. Vicc ide-oda, egy kapcsolat halálával szembesíteni valakit őszintén tisztességes gesztus. Még MIELŐTT a sunnyogás, árulás,hazugság, titkos légyottok, átverés, kitörölt telefonhívások, elhallgatott esemesek és mittudoménmik megtörténnek. Ha nem tudja nyújtani azt, amit a másik fél kíván, az érthető, de előbb-utóbb úgyis kiderül. De a szakítást nem terhelné a sokféle átverés. Tisztességesebb lenne (megint az a fránya should). A sunnyogás mögött valami más van. Sokszor az a biztonságvágy van, hogy mi van, ha a harmadikkal nem jön össze? Akkor a felszarvazott ökör még mindig jobb, mint a semmi. Mire is? Mindarra, amire egyébként jó lenne, a ragyogást és örömet leszámítva. És megint ott vagyunk: ha nincs ló, a szamár is jó. Szeretet ez?

        Kedvelés

      • Nem, nem az. Nem mindenki szereti, akivel együtt él, vagy egyrészt igen, másrészt inkább nem. Csineva: az érzelmeink változnak. Nem szemétnek lenni olykor nagyon-nagyon nehéz. És nem hagy nyugodni a kérdés: mi lett az eredeti lóval, mitől lett szamár? Lehet, hogy öntelten, gőgösen szamár, megengedi magának a szamárságot, mert a másikat biztosra veszi?

        Kedvelés

      • Én még azt is hozzátenném, hogy a szeretet egyáltalán nem zárja ki, hogy megbántsam a másikat: csineva, emberek vagyunk, nem droidok, hogy bekapcsolom a szeretetprogramot, és akkor a “másik bántása” nincs benne. Ha azt várod, hogy lesz olyan, aki szeretni fog, ÉS soha a büdös életben egy picit sem fog megbántani, akkor csak csalódni fogsz.
        Ráadásul úgy beszélsz, abban a hitben, hogy te aztán biztos, egy picikét sem tettél olyat, ami a másik számára bántó lett volna, holott a soraidat nézve valószínűleg egyáltalán nem érzékelted, vagy nem akartad érzékelni, hogy teszel (vagy nem teszel!) olyat, ami a másiknak nem jó (vagy jó lett volna). Ha azt gondolod, te aztán maximálisan szerettél, sosem ártottál (lehet azt nem szándékosan, a tett vagy szó hiányával is, bőven) a másiknak, holott a történtek nem ezt igazolják.

        (És még mindig nem akarlak bántani.)

        Kedvelés

      • Sok volt így egyszerre:

        1. Nem csinálok semmit, filozófálok, lekvár vagyok. Nem tudom, mire gondolsz, mit nem csinálok. Jelenleg két kutatási projekten dolgozom. Az idén már lektoráltam egy angol könyvet, hat hét alatt gatyába ráztam egy 1200 oldalas szöveget, ma egész nap kilencvenéves bácsikkal és nénikkel készített interjúimat rendezgettem, arról szólnak, hogy 44 őszén milyen magyarellenes atrocitások voltak Kolozsvártól délre. Önkéntes vagyok az egyetemi gyülekezetben, tanítok, rendezem a gyerekeimet. Terápiára járok, küszködöm és dolgozom azon, hogy elengedjem, megbocsássak és tiszta lappal éljek legalább, vagy tiszta lappal menjek egy új kapcsolatba. Nem mondom, hogy ez elég, de igyekszem. Nem punnyadok, és nem süppedek bele az önsajnálatba. Ja… és kötelező biztosítást árulok. Nem tehetem meg, hogy elengedjem magam, mert éhen halnék. Se apám, se anyám, én tartom fenn magam, és gyerektartást fizetek.
        Amitől igazán félek, az az, hogy ha lesz valaki, afelé nem tudok igazán odafordulni, nem leszek elég tudatos, jelen a kapocslatban, nem tudom szeretni, megint megkeseredik mellettem, és elszalad az elsővel, mint a feleségem.

        2. Cris: nem bántottál meg, sőt, jól esik, hogy ezekről őszintén beszélünk. Errare humanum est, perseverare diabolicum. Tévedni emberi dolog, következetesnek lenni a tévedésben ördögi. Az ember téved, melléfog, hibázik, nem elég tudatos, figyelmetlen, elhanyagol, de azért SZERET. Akarattal nem bántana, Nem taposná a másikat a földbe, tiszteli a határait, az elveit. Ha valamivel sokszor bántottam őt, az az volt, hogy nem élek eléggé tudatosan, szétszórt vagyok, nem figyeltem rá eléggé. Ezt elismerem. De, amiben hitt, azt mindig tiszteltem. Pl. ő katolikus volt, végig elmentünk misére is, ha akart, sőt, a gyerekeimmel válás után is elmondjuk a Most segíts meg, Mária… kezdetű imádságot, mert tisztelem, hogy ők két vallás talajából lettek. Szóval, tévedni, hibázni lehet, de akarattal bántani valakit… lásd a marihuánás sztorit… hát…

        3. Fészek. Rendben. Nem maradt belőle már semmi. Elfogadom. Többet nem hozom fel. Azért zárójelben mondom, hogy ma is jobban esne, ha nem a közös otthonunkban laknának, hanem kifizetné a részem, és építenének ők maguknak ketten valamit.

        Egyébként, amiről nem esett szó eddig, hogy a házasság szövetség. Talán ezért azonosítják a megcsalást az árulással, a szövetséges cserbenhagyásával. Persze, ez is SHOULD, ráadásul az árulás lehet sokféle, ezt elismerem. De talán akkor is tisztességesebb a szövetséget diplomáciai úton felrúgni, mint a szövetségest hátba támadni. Talán… nem moralizálok. Arról is szívesen hallanék, hogy akikkel ez megtörtént, minek és hogyan élték meg. Pl. nők, akiket megcsalt, elhagyott a férjük. Na, nem az elhagyatást, hanem a becsapottság érzését. Vagy nem volt? Az is elfogadható, nem akarok én semmit erőltetni.

        Kedvelés

      • Nem összehasonlítható, sajnos, okok részletesen a csakazolvassa blogon.

        áááá

        Apósod akkor mondta, amit, és én arra az énedre utaltam, aki nem figyelt eléggé, aki önmagával foglalkozott a másik helyett, nem a mai napodra.

        Kedvelés

      • “Semese, ez nagyon korrekt így tényleg, na de mi van, ha a harmadik fél valami olyasmit tud neked nyújtani, amit a házastárs ha megfeszül sem?” nem tudom mi lehetne az amit a ferjem nem tud nekem nyujtani csak egy idegen pasi. azt viszont tudom mit tud a ferjem nyujtani amit az idegen pasi akkor sem ha megfeszul. en is hiszek a monogam, akar eletunk vegeig tarto kapcsolatban. A szuleimnek sikerult, remelem nekem is fog. Mi 10 eve elunk egyutt, egyenlore nem latom miert ne mukodhetne meg 20-30 evig.

        Kedvelés

      • Most már értem, É. De én most is pont ettől félek. Hogy a démonjaim, gyerekkori sérüléseim, elhanyagoltságomból mélyen táplálkozó egoizmusom, az, hogy a magam nyugalma és biztonsága végett társfüggőként csimpaszkodok a partneremben, ezek akadályoznak meg abban, hogy méltó társ legyek valaki MELLETT. Úgy, hogy állok a lábamon, és nem támaszkodom rá. “Sokan azt mondják, nagyon kevés, nekem nem sikerül, olyan nehéz. Embernek lenni nagyon nehéz.” (Hobo)

        Kedvelés

      • Semese, ezek szerint ti jól választottatok, és komolyan dolgoztok, hogy így maradjon. Nem mondom, hogy nem irigyellek érte. Kitartást!

        Kedvelés

      • Látod, É. Nekem pont ez a kérdésem a versemmel, csak lehet, nem ment át. A vers a válásom után született nem sokkal, amikor szerelmes lettem valakibe, és nem sokra rá ki is szerettem belőle. Benne vannak a tanulságok magam felé, hogy mit rontottam el, de az égető kérdések is, hogy mindegy, hogy mi motiválja, ha szerelem, ha józan misztika, mégis oda lyukadunk ki, hogy a másikat egy idő után kerülgetni kell. Szóval, én már sem a nagy lángolásban, sem a racionális, legyenkihezbújni szükségmegoldásban nem hiszek. Előbb-utóbb úgyis felfeslik a vászon. Minden vászon. Bárcsak tévednék.

        Kedvelés

      • Ez volt a Julika–asztalos féle?
        No de az a nagy különbség köztünk, hogy te a feleséged gyógyítására, kutyaharapásra szőrt kerestél egy másik hosszú kapcsolatban, én meg nem úgy tekintek egy esetleges partnerre, hogy akkor vele “biztos a sírig, különben talmi a egész”. Vannak két meg öt évig sikeres kapcsolatok. Akkor kell erősen búcsút inteni.

        Gyógyulj meg előbb ebből, aztán vágj újba, mert összeroskad a bimbózó kapcsolat az elvárásaid és hamar kibukó vádjaid súlyától.

        Kedvelés

      • Nem, nem a Julika-Asztalos féle volt. Az szó szerint olyan volt, amilyennek megfogalmaztad. Másfél hónapon át udvaroltam, vártam, aztán azt mondta, hogy nem tud velem kapcsolatot elképzelni, én meg azt mondtam, hogy az Isten áldja meg, legyen boldog. Szóval, tényleg olyan volt, amilyennek leírtad.

        Ami az elvárások alatt szétlapuló bimbót illeti, pont ez a bajom, és ezért írtam, hogy kell tartalék elfogadásból, különben elvárásainkat gombócként gyúrjuk le egymás torkán, hogy – lehet hogy általánosítok – de azt látom, hogy az ember, amikor szerelmes, a másik ajándék. Minden jó vele, és úgy jó, ahogy van. Aztán szép lassan megjelennek az elvárások. A rend, a tisztaság, a római út, a csizma, a mosolyogjon mosogatás közben, mittudomén. És azok valóban szétlapítják a kapcsolatot. Már nem tudnak az emberek úgy nézni egymásra, mint az elején. Már nem ajándék, elfogadnivaló személy a másik, hanem olyan valaki, aki mellett élni munka, akit formálni akarunk, netán megváltoztatni. És akkor lesz a királyfiból ismét béka, holott nem vesszük észre, hogy sosem volt daliás herceg. Egy békát csókolgattunk végig. De akkor jön szerintem a nagy kérdés: eldobjuk ezt a békát, és keresünk egy másikat, remélve, hogy ott az átváltozás csodája megtörténik? És másikhoz, és másikhoz szaladunk, vagy ahogy Hamvas mondja, végre rájövünk, hogy nem VALAKI mást, hanem VALAMI mást kell keresni. Mit is? Azt, hogy a szeretet azt jelenti, hogy elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Lehet, hogy hangzatos szavak ezek, de elsősorban magam felé támasztom célként: tanuljak meg úgy szeretni valakit, hogy ő ahogyan van, minden nap ajándék. És ha nem sikerül. Hát, Istenem… szinglin is lehet élni, és jobb, mint élethazugságban.

        Kedvelés

      • Mindaz, amit elvárásként írsz, nekem teljesen normális ötletek, igények. Talán inkább a a gond, hogy ezt téged gyötörve, balhézva, elégedetlenkedve fejezte ki. Talán mert te nem akartad? Talán mert te más vagy? Mert alapvetően különböznek az igényeitek? Mert neked nem lehet ilyeneket mondani? A cipőtéma óta gondolom, hogy te valami nagyon mást szeretnél, mint egy jövő-menő, életvidám, középosztálybeli nő. Ez nem békaság, hanem valami életidegen, rigorózus, moralizáló hajlam, amivel nehéz együtt élni.

        A másik mellett élni, tartalmasan élni valóban munka, de nem okvetlenül kellemetlen. Igenis legyen daliás herceg, legyen méltó. Én a magam részéről, akármit mond Hamvas, nem tudok bárkit elfogadni, olyasvalakit, akinek szépen megroskadt a daliássága, mert bekapcsolt benne az ugyanaz, a jogosultság, a rosszkedv, a minősítgetés, az elzárkózás, az erőszak, nem is lenne jó elfogadni. Ez a valaki már nem ugyanaz, de tényleg, és nem azért, mert lebegtünk rózsaszínen, és benéztük, hanem mert készpénznek veszi a partnerét, és be akar hajtani mindenfélét azon, akit állítólag szeret. Nem, nem keresünk másikat, hacsak nincs ez a lenyomó, minősítő, örömeinket elrontó jelleg a kapcsolatban, vagy nem szenvedélybeteg. De nem a gyerekes csalódás, az örök rózsaszín lebegés igénye miatt keresünk másikat, ez súlyos és ismét önfelmentő csúsztatásod, hanem előbb vége van a kapcsolatnak, végképp, mert nem ért, nem figyel, és hiába próbálkoztunk, nincs már kedvünk hozzá, másképp szeretnénk élni. És ha így véget ért, akkor van, hogy bejön valaki, akivel jó. DE a legtöbben egyedül vannak ebben, a gyerekek mellett és az új élet kialakításakor idejük sem jut másik partnerre.

        Nem lenne jó egy kis szünet a másik nemmel? Emelt fővel.

        Kedvelés

      • Azt írod, hogy “előbb vége van a kapcsolatnak”. Az én sérelmeim alapvetően nem a kapcsolat vége miatt vannak. Azt megértettem. Vége van. Meghalt. Hullákat nem ölelgetünk, mert hullafertőzést kapunk. Próbálom megérteni, miért kellett a másik. Próbálom megérteni, miért halt meg a kapcsolat. Mit rontottunk el, választásnál, megélésnél, mindennapokban stb? Egyet nem értek. Miért nem lépett ki méltón, AMIKOR kiderült, hogy a kapcsolat meghalt. Miért tartott pénzforrásnak, lakájnak, szolgának, hűséges kiskutyának ADDIG, amíg nem kapott egy másikat. Nem, a kapcsolatunk nem akkor szűnt meg, amikor megjelent a másik, sokkal hamarabb. De addig miért nem lépett ki? Nem gyávaság ez? Nem kényelem? A másik előtt két évvel azt mondta, nem akar több gyereket tőlem. Én ezt már akkor árulásnak éreztem, és éreztem, hogy itt az van, hogy már csak gyereknevelőgépnek kellek, partnernek már semmiképp. Az az én balfaszságom, hogy nem adtam be akkor a válópert, és még lábtörlőnek maradtam az utolsó előtti percig. Ez az én felelősségem. De ő? Ő tisztességes volt ebben az egészben? Nem igazán. És én azt látom, hogy az enyém nem egyedi példa. A mindenkit le lehet cserélni ezt jelenti. Hogy nem vállaljuk méltósággal, felemelt fejjel, hogy meghalt a kapcsolat, és lássuk, milyen egyedül. Méltón. Nem. Amíg nincs ló, a szamár is jó, s ha megjön a paripa, szegény csacsit úgy rakjuk ki, mint a macskát szarni. (Na, ez ám a képzavar, fejtse meg, aki tudja). Ez az örök gyávaság, és ez az örök árulás. Ezért érzem a mai napig kihasználva és eldobva magam, és ez az én alapvető sérelmem, amiért bocsánatot kéne kérnie. Az ÁRULÁS. Nem a válás, az ÁRULÁS. Én azt mondom, csinálj akármit, válj el, mondd ki a másiknak, hogy bunkó, lusta, hülye, nem lehet vele élni, rúgd ki, rakd ki, de ne ÁRULD el, ne hazudj neki. Ne mondd neki, hogy ő az alfahímed, miközben a másikkal kefélsz, ne küldj szerelmes smst a másiknak Pestről, mikor azért mész oda, hogy megnézzétek Hellingeren, hogy a házasságotokat meg lehet-e menteni. Mondj, amit akarsz, É., nekem ez aljasság, szemétség és hazugság volt, és az is marad. Ez. Az ÁRULÁS. A többiért felemelt fővel vállalom a felelősséget. Ezért nem. Ebben áldozat voltam, nem hóhér.

        Kedvelés

      • Te még mindig csak moralizálsz, és csak a magad integritásának védelmében.

        Senki sem gyanúsít itt hóhérsággal.

        Ezt utólag mondod, hogy úgy jobb lett volna, ha még korábban. Holott ha ő akkor lép, nagyon ki lettél volna akadva, mentsük meg a kapcsolatot, ne tedd, nincs itt baj. Ti még szerető korában is mentetek Hellingerre, szeret nélkül meg nem nagyon vetted volna komolyan a problémát, azt gyanítom.

        A nőknek sokszor kell valami drasztikus eszköz a kilépéshez, ez is szomorú viszonyaink tükre, mert nekik nincs a kilépéshez szabadságuk, és a szerető még istenes, mert Emma Bovary például…, mert annyira erős a sín, ami visz, annyira nincs leágazás sehol. Neki ez a katalizátor kellett, mert anélkül nem tudta megtenni, és mert nagyon éhes volt már valakire, akinek a szemében ő jó és kívánatos, és aki nem baszogatja a csizmák miatt. És hogy megerősödjön a nehéz döntésben, ami úgy nehéz, hogy nagyon jó lenne már, de teljesen ellentétes a társadalmi nyomással, és ahhoz, a nehézség ellensúlyozásához kellettél te mint szemét meg nevetséges. Ezt a döntést igazolja és ellensúlyozza a világ szemében, hogy de te meg (és mindaz, amit rád mondott). Én nem állítom, hogy ő római jellem, de azt igen, hogy a viselkedése teljesen kiszámítható, esszenciája a viszonyoknak, amelyek fojtogatóak. Ez, hogy nem előbb lépett ki, nem az ő árulása, akkor sem, ha kevesebb fájdalmat okozott volna úgy.
        És nem, az hogy newm akarok több gyereket tőled, nem árulá. Igenssok jel volt korábban is.

        Kedvelés

      • És láthatólag nagyon dédelgeted ezt az érzést, hogy téged hogy átvertek, és ő milyen szemét, és emellett te erkölcsösnek tűnsz, és a gyerekekre is ezért hivatkozol, holott igen rossz férj voltál te a teregetéseiddel, diplomához segítésével és gyeseddel együtt is. Néhány éved rámegy még erre. Csak azon tűnődöm, ha itt se, akkor hol tudnád ezt egy kicsit árnyalni, kijönni ebből a sötét bolyongásból.

        És most jön, hogy már megint a te eseted van középpontban, és neked ez sok.

        Úgyhogy szeretnélek megkérni, hogy mesélj meg minden, de ennyire átlátszóan önfelmentő céllal ne nevezd őt erkölcstelennek, a tettét árulásnak ésatöbbi. Nézz szembe azzal, hogy te mitől voltál elviselhetetlen, szedd szét és építsd újra magad, ami egyben megoldás is lesz arra, hogy állj a következő partneredhez.

        Figyeld a földidet: néhány hete történt vele a döbbenet, megcsalás és alkoholista férfi, két gyerek, elmeséli, és mégis tiszta tavasz az egész nő. Hogy csinálja?

        Kedvelés

      • Hozzátenném, csineva:
        “De addig miért nem lépett ki? Nem gyávaság ez?”

        És TE miért nem léptél ki? Ha már láttad a jeleket. Ha olyat tapasztaltál, ami nem jó, ami már nem fér bele, amit nem akarsz.
        Csak feltettem a kérdést, nem bántani akarlak vele, de annyira könnyen hányod rá az egész kapcsolatotok felelősségét, hogy ihaj.

        És ez a lemez rettentő unalmas (kiszámítható, mindenki által ismert) már, ne haragudj. Nekünk is annyi minden fájt, fáj, mégsem csináljuk azt, amit te. Távolról sem. Itt jön be a “méltóság”. Sosem fog nem megtörténtté lenni, ami veletek történt. De ha táplálod, hergeled magadban, nincs is értelme bármilyen más (további) kapcsolaton révedezned. Nem látsz tovább, nem látsz át ezeken. Ahogy én látom.

        Kedvelés

      • Először írtam egy választ, de közben megjött a te második válaszod. Így már azt nem írom ide. Hazudni nem tudok. Nem áltatom sem magam, sem mást, hogy nem fáj, és én tiszta tavasz vagyok, leszek, mittudomén. Ez van. Fáj és kész. Nem beszélek többet róla. Ha kérdezik, majd azt mondom, ilyen az élet, akkor majd nem adnak tanácsokat (The Unsaid). Lehet, hogy olyan voltam, amilyenről te beszélsz. Lehet, hogy szar férj voltam. Ilyen vagyok, s ez van. Alapvetően úgysem fogok megváltozni, senki sem tud. Pont azért, mert én nem tudok talpig tavasz lenni. Sohasem tudtam.

        Kedvelés

      • És még annyit, hogy én pár napja tisztességesen elbúcsúztam tőled, és kiléptem, pont azért, mert exponálva éreztem magam, és azt éreztem, hogy unnak, untok ezzel a témával. Visszajöttem, de látom, hiba volt. Nem kellett volna. Egyelőre néma csend lesz, legalábbis részemről. Üdv. A.

        Egyébként sok oka volt annak, hogy én miért nem léptem ki: neveltetés (bírni kell összeszorított foggal életed végéig), lelkészi pálya (ha elválok, és az én hibám, fegyelmit kapok, sőt, hasonló esetben kollégáimat kirakták a papságból), lelkiismeret (nem akartam elhagyni a gyermekeimet), társfüggőség (így is kifutott a lábam alól a talaj, hát még úgy mi lett volna), szerettem őt nagyon (el sem tudtam képzelni az életem nélküle) stb. Mindegy. Nem fontos. Ha kiléptem volna, azt az apám módján tehettem volna meg kizárólag, mert azt láttam, az volt az egyetlen példa. Soha nem vált senki a családban, inkább meghaltak. Nem is tudom, hogyan kell. Ez van.

        Kedvelés

      • Ha téged zavar, hogy exponálva vagy, akkor ne kezdd el ugyanazt a mondókát minden második hozzászólásodban. Nem, nem visszajönnöd volt hiba, hanem az erkölcsrendészeti kommentek.

        A “ribanc” még mindig olvasható. Nem kéne azzal kezdeni valamit?

        Egyrészt sok mindent teszünk minták nélkül is, nem volt a te apádnak mobiltelefonja sem. Ennyire nem meghatározóak a minták. Másrészt miért nem vizsgálod a feleséged mintáit?

        Arra gondoltam, ez most a legrosszabb neked, aki én vagyok: egy ambivalens nő, aki ostoroz, nem hagy beleringatózni, de mégis nyitva van, és mindig olvasod.

        Én nem unom, de te hogy nem unod még magad?

        Kedvelés

      • na például ez az a játszma a halálom.
        hogy elpanaszolom magam, és ti engemet nem jól sajnáltok. nem, nem jól. megoldást kerestek, nem virágot a halmaimra.
        úgy hát elvonulok, leülök a sámlira, és rángó térdekkel nézem a kockakövön a pormacskákat.

        Kedvelés

      • Kedves bill. Kösz. Újabb övön aluli. Nem szántam játszmának. És nem várom, hogy sajnáljon senki. A francba. Beszélgettünk. És elvonulok, igen, nézi a pormacskákat, de nem azért, mert ez játszma, hanem azért, mert ez így nem vezet sehova. Talán visszajövök, amikor másként, más frameworkban tudok erről beszélni. Addig nincs értelme. Addig folyton ugyanaz van. Megvagyok én magammal, kösz, de ne nevezzetek játszmázónak. Sem tudatosan, sem manipulatívan, sem semmilyen formában nem az volt a szándékom. Nem értjük egymást, de ez nem baj. Csak jobbat nem tudok kitalálni. Most nem.

        Kedvelés

      • Vajon miért érzem ezt sértőnek? Ja…. én csinálom magamnak. Ezek a félmondatos beszólások a kedvenceim. Ha valamit mondani akarsz, fejtsd ki, ha nem fejted ki, ne mondd. Most mi a francot lehet ebből érteni? Mivel csinálom magamnak? Nem ismersz. Olvastál pár ezer betűt tőlem, nem láttad az arcom, nem tudod, hol élek, hogy élek. Honnan veszed ezt a bátorságot, hogy minősíts: önpusztítónak, játszmázónak? Miért? Mert te vagy az emberismeret Einsteinje, olyan vagy mint a google, hogy le sem írom, hogy mit akarok mondani, te helyettem is tudod? Ne haragudj, de ez sértő. Igenis az. Én nem tudom, kit mivel bántottam itt, és ha megtettem, azért őszintén bocsánatot kérek, mert sem haraggal, sem rosszindulattal nem jöttem ide soha sem olvasni, sem hozzászólni. És elvárnám ugyanazt, hogy ha én nem rúgtam itt senkit tökön, az enyéimet is hagyják békén. Egy okkal több, hogy kussoljak egy darabig.

        Kedvelés

      • Miért? Az milyen kéne, hogy legyen? Nézd, én itt ma, most nem sértettem senkit. Téged sem. Ezzel szemben játszmázónak, önsajnáltatónak és önpusztítónak neveztél három hozzászólásban egymás után. És azt kérdezed, hogy miért szólok ÉN ilyen hangon? Hallod magad egyáltalán? Én belátom, hogy sokszor elragadtatom magam, jobban, mint kéne, de nem látom, hol nem voltam ma a palástomhoz méltó. Szóvá tenni dolgokat méltatlan? Néven nevezni dolgokat az? Eufemizálni méltó? Bocs, nem akarom menteni magam, csak tényleg nem értem. Az a méltatlan, hogy a megcsalást árulásnak neveztem? Hogy lelkészként nem tudom helyeslően bólogatni házasságtörés és hazugság felett? Ez a méltatlan? Ne feledd, nem az embert vetem meg ezért, hanem a tettét. Az embernek meg kell bocsátani, hetvenszer hétszer is, de a tettére nem lehet azt mondani, hogy természetes, érthető vagy elfogadható. Bocs, de álságosnak érzem azt a keresztyén mázat, mely a sérelmeket nem tartja sérelemnek. Aki odatartja a hátát az őt korbácsolónak, aki a másik arcát is odatartja a pofozónak, megteszi, mert ez méltó a hivatásához, mert ez a passzív ellenállás, mert ez krisztusi, de nem hazudja azt közben sem magának, sem másoknak, hogy őt most masszírozzák, vagy simogatják.

        Már készültem arra, és É-nek személyesen meg is írtam, hogy nyilvánosan megkövessem itt azokat, akiket ribancnak vagy maszkulin tahónak neveztem. Most megteszem. Nyilvánosan megkövetem őket. Nem kellett volna. Sajnálom, és helyre akarom hozni. É. kérdésére válaszolom, hogy nem tudom, mi legyen azokkal a hozzászólásokkal. Talán elég kiegészíteni őket azzal, hogy sajnálom, ha bántottam velük, és valóban nem volt szép tőlem.

        De – és vállalom, ha tényleg úgy van, hogy dédelgetem a fájdalmat -: nekem ne mondja senki, hogy az, hogy megcsaltak , nem sérelem és nem szabad fájjon. Ez cinizmus, és a másik fájdalmának kinevetése. Igenis, sérelem, és igenis, sajnos, minden terápia és elengedési és megbocsátási próbálkozás ellenére, qrvára fáj ma is. Még rágondolni is fáj. Ezt a fájdalmat senkinek nincs joga kisebbíteni. Ezt ő okozta, ezért bocsánatot kéne kérnie. Pontosan azzal a pár lépéssel, amit a másik bejegyzésedben írt É. Hogy elismeri, hogy fájdalmat okozott, hogy valami gesztust tesz stb. Nem moralizálok. Csak kimondom, hogy a fájdalmam jogos és érthető. Végülis le is tagadhatnám, de az önáltatás, keresztyén mázzal leöntött rákkeltő élethazugság lenne, amit nem akarok. Nem, nem mondom azt, hogy már nem fáj, mert nem igaz. Nem mondom azt, hogy szúnyogcsípés volt, mert nem igaz. Majdnem belehaltam.

        Kedvelés

      • Nagyon erősen mondod a dolgokat, ez igaz, csak nem az igazat mondod erős hangon, behergeled magad, és jól látszik a cél: hogy ne kelljen szembenézned magaddal, másra tolhasd, és ez nagyon zavaró. Aztán meg mindig meg vagy bántva. Ez szembenézős blog, a másra tolás (sőt: férfi nőre) elől, ellen vagyunk itt.

        Jogos a fájdalom, jogosak a kételyek, kérdések, és írj róla nyugodtan. De nem tudunk mit kezdeni a támadó dühöddel, ahogy mindenki szemét, szemét az, ami nem akar férfival élni, szemét, aki nem hűséges, szemét mindenki, aki cáfolja a te kis álmodat arról, hogy lehetsz, maradhatsz, aki vagy, mozdulatlanul az ezer traumáddal, és ahhoz igazodjon egy nő, aki értsen meg, ne várjon olyat, amit nem tudsz adni, adjon garanciát, legyen hűséges, csak te legyél neki vonzó, és elég legyen neki két cipő. Ilyen nincs, ne áltasd magad, erősen fogalmazva se áltasd magad. Egy hittérítő dühével támadsz a félelmeid miatt, és mindenkit erkölcstelennek meg árulónak nevezel, aki másképp fogja fel.

        A nők nem szemetek, csineva. Amikor a férfiak azt mondják, a nő szemét, akkor vagy egy erős nő van a képben, aki szuverén döntéseket hoz, amitől ők félnek, esetleg érdeksérelemként fogják fel, mert másképp képzelték a nőt, azt hitték: na, elvettem, ez hálás nekem, odalesz, ez megvan, és így megy így fog viselkedni, aztán nagy a döbbenet. Vagy pedig nevetségessé tették magukat, rafinált passzív agressziót alkalmaztak, kicsinyesek voltak, és ez váltja ki a reakciót, amit árulásnak neveznek — ez a Bovaryné története.

        Kedvelés

      • Valamiért az emberek iránti tiszteletem, mert van, nem kevés, ezt akik közelről ismernek, elmondhatják nem ment át, csak az, hogy ostorozom azokat, akik másként gondolkodnak. Sajnálom. Nem ostorozok. Keresek. Vannak dolgok, amikkel egyetértek, és vannak, amikkel nem. Sok mindent elfogadtam abból, ami itt fél év alatt elhangzott. Sok mindent hangoztatok azóta, hogy lám, milyen jókat olvastam a blogodon. Nem vetek meg mindent abból, ami itt elhangzik, és nagyon fontos: NEM VETEK MEG SENKIT AZÉRT, MERT ÍGY VAGY ÚGY GONDOLKODIK. Sajnálom, és őszintén megkövetem azokat, akik valaha is ezt érezték a hozzászólásaimból, nem volt szándékos. De nem kell mindennel egyetértenünk. Ti is kerestek, én is keresek. Vannak a 21-ben, 48-ban dolgok, amiket nem könnyű leépíteni. Pl. a hosszan tartó, monogám házasságba vetett reménységem. Hogy nem olyannak kell lennie, amilyennek én rószaszínnel megálmodtam: elfogadom. Hogy értelmezhetetlen, nem fogadom el. Ez az egész sztori is valahonnan onnan indult, hogy a szép kezdet milyen szörnyen megromlik. Hogy elcsesszük. Nem kicsit, nagyon. Kezdetben szerelem, minden nagyon jó, nagyon szép, aztán a másik egy bútordarab, amit kerülni kell. Térjünk vissza az elviekhez, és maradjunk ott. A versemmel is azt kérdezem: mi az útja az olyan kapcsolatnak, ahol próbáljuk megelőzni, elkerülni a csalódást, a kikívánkozást, a szakadni akarást. Mert hiszem, hogy kell lennie olyan útnak, csak nem lelem. Tudom, hogy nekem is sokat kell változni, hogy azon az úton lehessek. Tudom, hogy most csak újabb borítékolt kudarcot hoznék össze. Én keresek, szeretettel próbálok keresni, és megérteni, főleg elfogadni az embereket, még akkor is, ha nem értek egyet velük. És elmondom: elfogadom, hogy így döntesz, de én másként látom, de elfogadom, hogy így döntesz. A gyerekeimet is így nevelem. Ezért gondolom azt, hogy bármit el tudnék fogadni tőlük, ha ők attól egészségesek, kiegyensúlyozottak és boldogok. És hitelesek. Ne haragudjatok, nem sajnáltatom magam, nagyon fáradt vagyok, dolgoznom kell, nem akarok feszülni senkinek, ezért most nem akarok heves, parázs vitát. Szeretem itt. Jók a hozzászólások, a bejegyzések, az Anya, válunk pl. nagyon ott van, kár, hogy anyám nem olvashatja, de én is, mint apa, meg kell szívleljem, hogy SOHA ne játsszak arra, hogy majd megtörik a drága, hanem mindig azt figyeljem, mi igazán jó neki, és abban támogassam, mert ez a dolgom. Tényleg sine ira et studio.

        Kedvelés

      • Az az út, hogy te leveted a kicsinyességet, méricskélést, magadat bebiztosítani akarást. Bízol, elvárás és felemlegetés nélkül adsz, méltó vagy, van saját éned, nem akarsz átfolyni a másikba, és szert teszel egy minimális humorérzékre és lazaságra. De ez sem garancia, csak már valami. Aki ilyen, annak nem is kell már garancia, megköszöni, amit kapott.

        Kedvelés

      • Ja… és a nők valóban nem szemetek. A férfiak sem. Az ember nem szemét. Az ember Isten mosolya, ezt hiszem és vallom. Csak néha mindenki, én is, szemét módra viselkedik. Na, azt kéne leépíteni. Én erre a spiritualitás, a vallásom, a hitem útját választottam. Nagyokat botlok, elismerem. De sok minden itt a blogon segít másként látni dolgokat. Amivel pedig nem értek egyet, arról vitatkozunk. Remélem, részemről eléggé elfogadható kulturáltsággal. Nem veszekszünk, vitatkozunk.

        Kedvelés

      • Sajnos, a sokat emlegetett rendszer számos jogosítványt ad a férfiaknak a szemétségre, kizárólag nemük és cseppet sem érdemeik alapján, de annyira, hogy fel sem ismerik, hogy szemétség, hanem csűrik-csavarják, magyarázzák.

        Kedvelés

      • Vacskamati: Igazad van. Elfogadom. Az valóban nem árulás. Csak a társfüggőség, amivel rettenetesen sokat küszködöm, mondatja velem, hogy az. Tényleg le kéne építenem magamban. Ezen kell dolgoznom. Ez az, ami előre vinne, nem az ő hibáztatása. Ez lenne a gyógyulás. Ezért kell imádkoznom, ezért kell harcolnom. Értem.

        Kedvelés

    • igen, szerintem eléggé népszerűek voltak, marina most is… a találkozás kommersz részét ulay hozta össze, de marina reakciója lélegzetelállító. az elválásuk története is szép. jó volna, ha társak így tudnának el(meg)válni egymástól. hónapokig gyalogolnak egymás fele a nagy kínai fal két ellentétes csücskéből, hogy a közepén összetalálkozva búcsút mondjanak egymásnak.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  18. Hm. Elanor, okosat írsz. Én igen nagy vétkem, hogy hevesen reagálok az esetek többségében. Csineva, sajnálom, értem, miért nem esik jól, de azt továbbra is tartom, hogy nem árt az okokat is megnézni. Szerintem itt senki nem férfigyűlölő, de igaz, a zsiráfos hasonlat már kicsit túl ment a határon… annak viszont, hogy valakinek tényleg nem kell férfi (nem lakna vele), semmi köze a férfigyűlölethez. Remélem, ezt nem mosod össze azzal, amikor valaki ki meri mondani, hogy neki igenis nem kell, illetve elege is van már.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Értem, persze, és az egy természetes dolog, hogy valakinek egyedül jobb. Mindenki úgy él, ahogy tud. Ezt már elég sokszor mondtam itt. Nagyon értem, mert én is úgy vagyok, hogy van, aki tetszik, meg udvarolnék is, de valahogy nem igazán van kedvem minden macerához, ami az együttéléssel jár. Mert valahogy nem tudunk folyton objektívek, és megértőek maradni. Amíg kerülgetjük egymást “a dürgés lázában”, a másikban egy csomó minden tetszik, aztán ugyanazt meggyűlöljük, holott szerencsétlen nem változott. Bennünk változott meg valami. A varázzsal meztelenül szembenézni olyan fájdalmas felismerés, hogy nahát, közelről nem is olyan szép. A kérdés, hogy mit kezdünk ezzel? És őszintén nem tudom. Szar egyedül élni, tényleg úgy érzem magam házas barátaim mellett, mint egy fogyatékos. De igazából azt a sok nyaggatást, amit a házasságunk utolsó éveiben el kellett viselnem az asszonytól, azt sem kívánom vissza. Sem annak fájdalmát, hogy a másik, aki vsz. ugyanúgy vakarja a tökét és büfizik, mint minden férfi, kellett, s én nem. Akkor – mint már mondtam – inkább én is maradjak szingli. Én a macskával vagyok így, hogy kedves, nyávogós, bájos, de nekem aztán nem kéne sosem. Ne vegye senki magára, ezt úgy mondom, hogy közben bennem ott van a vágy, hogy de azért milyen jó lenne egy méltó társ, akivel nem torzul el a dolog, de lassan már nem kezdek hinni benne. Mint a székely, aki látva a teknősbékát, azt mondta: ilyen állat nincs es.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Tegyük hozzá, hogy nem biztos, hogy általában nem kérünk a másik nemből, kapcsolatból, mert nem egyformák a férfiak, hanem ebből, amivel eddig találkoztunk, nem kérünk, az önzésből, tespedésből, verbális agresszióból, képmutatásból nem kérünk. Kedves, figyelmes,valóban mellettünk álló, izgalmas partnerből kérünk, nagyon is. (Ez “a nők nem állnak szóba egy magamfajta férfival” logikája is: azt mondanám az ilyen férfinak, hát persze, mert magadat veszed a kiábrándító dolgaiddal együtt adottnak, amihez igazodjon a nő, aztán meg vagy sértve, cimbora, hogy nem kellesz, holott neked kéne változni.)

        Jánossal nagyon jó volt együtt élni, ölelős, intenzív, megnyugtató, együttműködő és tobzódóan intellektuális. Na, ez az, ami nincs es. És én nem akarom senkivel megtenni, hogy örökké őhozzá viszonyítom akár csak magamban, és örökké alulmarad.

        Kedvelés

  19. Csineva, nem gyűlölet ez, ne haragudj, én komolyan írtam, hogy jó a férfiakkal, jó megölelni akit jó, és jó vele akármilyen egyszerű közös dolgot csinálni, de mindenkivel így indul ez… Vacskamati sem véletlenül idézte Sz.Gyulát, én is olvastam eredetiben az egészet, és hát, bizony nem túl hízelgő, és nyilván nem egyedi, hanem általános, és nem tehetünk róla, ha a szervezetünk tiltakozik (biológia, kémia) és sokszor inkább egyedül élnénk, és több tisztelettel tekintenénk egymásra, ha nem csak egy bútordarab lenne a másik, akit kerülgetni kell. Ezt férfi és nő egyaránt érezheti szerintem. (Mondjuk a nők egy nagy része nem hagy direkt szemetet maga után az asztalon, nem hugyoz a kagyló mellé, nem böfög, fingik és krákog folyamatosan amikor beszélgetni is lehetne akár… )
    Ez nem gyűlölet csak időskori bölcsesség.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  20. “Nem hagy integritást, valami nem gyógyulóra keresi a választ a másikban. Holott a házasság, a szerelem nem lehet szanatórium.” Köszönöm. Nagyon fontos dolgot fogalmaztál meg. Újabb felismerés a házasságomból.

    Sziasztok! Hónapok óta olvasom a blogot és a hozzászólásokat. Erőt ad, gonolkodásra serkent, öntudatra ébreszt, függője lettem.
    A könyvklubnak külön örülök és izgatottan várom, régóta szeretnék részt venni egy ilyen kezdeményezésben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. A többféle szerepről egy adalék, egy olvasó küldte a linket e-mailben, köszönöm:
    Nem akarok anya lenni!
    http://baratno.com/view.php?arclid=2013032301
    Ez mobndjuk nem egészen stimmel:

    Ha gyerekem lenne, “félnék, hogy belőlem is olyan nő válna, akinek csak a gyereke számít, a férfival nincs energiája foglalkozni. Minden nő, elsősorban nő. Minden szerep ez után kell, hogy következzen. Az anya, a karrierista, a háziasszony, stb. szerepek is csak a NŐség után következnek. Nem akarom, hogy bárki megelőzze a páromat a szívemben/életemben! Sokszor látom, hogy megszületik a gyerek, az anya ignorálja a férfit, és erre szépen lassan rámegy a párkapcsolat.”

    Hát, nem pont erre megy rá. És a magam részéről nem tudom úgy definiálni a nőiségemet, ahogy gyakran értik, hogy egy férfihez illeszkedjek és a kedvére tegyek. Ez kirekesztő, méltatlan és buta hozzáállás.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .