“Adjunk az utolsó mondatnak: én is folyó volnék, nem uszadékfa, és ha folyik arrafelé megfelelő folyó, sőt, folyam, összetalálkozunk a torkolatnál.” megint nagyon beletaláltál, KÖSZÖNÖM!
Kinek hány év kell, hogy folyóként találkozhasson egy másik folyóval, aki folyót vár és nem uszadékfát? Nekem kb. 10-12 év. Mert én voltam a “perspektívátlan” szingli (=nem agyaltam rajta eleget mások szerint, hogy jaj mi lesz velem hosszú, tartós párkapcsolat nélkül, bár kétségtelenül fájt és nem értettem), aki “nem kell senkinek” és neki sem kellett neki sem senki CSAK azért “hogy legyen”! Tanultam, majd eltartottam magam (kell ez a tapasztalat!!), éltem egyedül és barátokkal, buliztam, művelődtem és sokat vívódtam, miért nem vagyok “elég jó”. Amikor rájöttem, hogy ez a külső kényszerítő norma nekem nem norma, akkor felszabadultam, jó sokára, és volt egy-két csodálatosan szabad évem, görcsök nélkül, csak magammal a világban (az önző!). Mire én megtaláltam a másik folyót t és patakunk is lett, én 30 lettem, a hosszú, “tartós kapcsolatos” lányok a környezetemben pedig épp szakító és válófélben mozogtak (igaz, nem mind, de sokan), furcsa fintora a sorsnak, hogy ők akkor kezdték magukat “kiélni” .
sestre77, az egyenlőtlenség formái 13.: a tenyeremen hordozlak
*
Fogok majd még kommentelni, csak még most rágom át magam a korábbi bejegyzéseiden, ami olyan, mintha egy nagy kastélyban járkálnék, s mindig kinyílna egy újabb ajtó… bemegyek egy szobába… könyvtár… találok egy régi, értékes könyvet, elmerülök benne… majd látom, hogy a könyvtárból nyílik egy másik szoba. Belépek, s mit látok? Hálószoba, egy nagy ágy, rajta egy könyv. Lefekszem az ágyra, olvasni kezdek… aztán egyszer csak az egyik festmény mögött ott van egy ajtó… kinyitom: újabb szoba… hm, ez itt már a titkok kamrája.
Most az van, hogy még nem látom egyben az alaprajzot, de a kastély teljes felfedezéséhez, s megértéséhez talán kevés is lennék, s talán nem is idő kérdése, s talán nem is ez a legfőbb cél. Viszont még időznöm kell egy keveset, hogy legalább megértsem egy kicsit, melyik században, milyen stílusban épült ez a kastély, hányan laknak benne, milyen stílusok keverednek a szobák berendezésében, milyenek az ott élők napjai, gyakran rendeznek-e bált, miről beszélgetnek a kertben nyári délutánokon, vagy a kandalló mellett téli estéken, hol vették a könyveket, miért ezeket a könyveket választották, stb. ? Addig főleg magamban csodálkozom rá a sok-sok könyvre, aztán majd folyamatosan mutatom én is a könyveimet, csak még bele vagyok itt feledkezve a látottakba. Másrészt bejöttem a kastélyba, s azt láttam, hogy a lakók beszélgetnek a kandalló előtt (tél van), s gondoltam kicsit figyelek, mielőtt random “belepofáznék” a – talán – már órák óta tartó eszmecserébe.
termeszeterdeszet, a gyík és az anarchista
*
Szerintem Ti is láttátok már ezt. Kézikönyv nőknek 1955-ből. Háztartástan órára készült. Olvassátok és tanuljatok, túl sok itt az önálló vélemény!
Készítse el a vacsorát időben. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes amikor megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének elkészítésével kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát… Pihenjen 15 percel az érkezése előtt, így ön friss és üde lesz amikor megérkezik. Igazítsa meg a sminkjét, tegyen szalagot a hajába és nézzen ki frissen… Csökkentse a zajt. Amikor a férje hazajön a munkából kapcsolja ki a háztartási berendezéseket és mondja meg a gyerekeknek, hogy ők is csendesedjenek el…Hallgassa meg amit mondani akar és még ha önnek is sok mondanivalója van számára, ne tegye azt közvetlenül a hazaérkezését követően. Először ő beszéljen, biztosan fontosabb dolgok kavarognak a fejében önnél. Ne zavarja. Ne panaszkodjon, ha a férje későn érkezik haza, vagy ha este el akar menni vacsorázni ön nélkül…És végezetül ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket és ne gyanakodjon az ítélőképességében vagy fedhetetlenségében. Ne felejtse el, hogy ő a ház ura …És jegyezze meg, a jó asszony tudja hol a helye.
Kiri, nem fogsz kelleni a férfiaknak
*
Azért elképzelem ahogyan elkészítem férjecském kedvenc ételét, természetesen percre pontosa és szalaggal a hajamban, gyerekeket bekus…pardon elcsendesítve, kisminkelve várom, de ő jó 3-4 órát késik, majd hazaérkezve közli, hogy inkább étteremben vacsorázik ma, de természetesen nélkülem… nem panaszkodnék, nem mondanék olyanokat, hogy sz@rjál sünt drágám ááá. Szépen, kivenném a szalagot a hajamból és tudnám hol a helyem, bebújnék a kutya mellé az ólba.
Vacskamati, nem fogsz kelleni a férfiaknak
*
Nem lesz Csakazolvassa nyári tábor? Főznénk kondérban a lecsót, táncolnánk a tűz körül, kicsi jekánák arcán-karján meg csurogna a dinnyelé… Én befizetnék.
olvasói levél
*
Annyira jó itt lenni és kávézgatni (bár most épp száraz fehérbort kortyolgatok a blog mellé) meg gondolkodni, és a hozzászólásokat is nagyon élvezetes olvasni. Nekem ez most kicsit társaság- és társalgáspótló is, mert átmenetileg egy ilyen zordabb helyen élünk a férjemmel, és nagyon hiányolom az otthoni színes társasági és családi életemet.
rikkancs, mindenki igyon kávét
*
Jó ideje járok közétek. Hálás vagyok a sok kérdésért, így a mosogatás is érdekesebb. Szeretem az igényességedet. Kezdetben keserűnek éreztelek, aztán durvának. Most meg hiányzik, ha nem nézek be időnként. Van egy nagy diófám. Szívesen kávéznék veled alatta. Finom házi tejem is van.
czkati, bemutatkozom
*
… nagylányom kérdi, “mámá, mi rossz család vagyunk?”, mondom neki “igen, kincsem, de kurva jó fej nők!” 😀 reggelenként a kávé mellé felolvaslak anyámnak…
olvasói levél, ribizli
csak az olvassa. én szóltam 
Tábor, az jó. Kávézó. És ahogy az előbb írtam: tanterv lányórákra. Ébresztőt fújni a serdülő kislányoknak, hogy ne menjenek el a végsőkig, ahogy tettük ezren. Lássaák az első lépésnél, mi készül itt. Ha mi nem állunk fel, egymást nem támogatjuk, akkor maradunk a sárban. Nem lesz itt olyan férfi, aki képes lenne felemelni.
Nagyon gáz lenne, ha belinkelném egy idevágó cikkemet? Nem akarnék önmarketinget, de gyakran inspirálsz a saját írásaimban.
KedvelésKedvelés
Minden kapcsolódó és színvonalas linket örömmel fogadok!
KedvelésKedvelés
És tényleg lehetne konferencia… vagy valamilyen közösség. Évek óta gondolkodom az emancipációnak nevezett modern kori rabszolgatartás miatt, és töprengek, hogy kellene már valamit tenni a nőkért. Most itt nálad látom azt az erőt, ami képes bevonzani és megszervezni a nőket, akik ki akarnak lépni a “hogyan tartsd meg a zuradat csipkebugyival és bájos mosollyal” agyrémből. Akik érzik, hogy valami baromira rosszul működik. Ebben most szívesen részt vennék.
Igyekszem 8- án eljutni Pestre.
És erre gondoltam:
http://szeretomvan.blog.hu/2013/02/19/a_harom_narancs_szerelme
Viszont a tegnap megszülte ezt:
http://szeretomvan.blog.hu/2013/02/23/es_beleheli_az_eletet_is
Mindig van valami! Miért van mindig valami? Miért nem tudnak minderre a férfiak többet mondani annál, mint: azért megnézhetnénk ezt fordítva is. Azért ne gondoljátok, hogy ti nem… azért én is mesélhetnék. És mondod nekik: Mesélj! Mondjad! De csak közhelyeket habognak.
Húúúú, már nem tudom, mikor múlik el ez az indulat.
KedvelésKedvelés
Hűűű, köszönöm, s örülök, hogy szépet okoztam Neked. 🙂 Lassan kezdek bekapcsolódni a kandalló előtti beszélgetésekbe, s még az is megfordult a fejemben, hogy (újra) blogot írjak én is. Most egy tematikus van, ami főleg túraszezonban “üzemel”, de korábban volt egy véleményblogom, csak a határtartás nehézségei miatt abbahagytam.
KedvelésKedvelés
Szenzacios vagy, Kiri 🙂 Fulladok meg a kacagastol….
KedvelésKedvelés
jól esett akkor leírni és meg is ijesztettem magam a nagy nyilvános önző őszinteséggel. rengeteget segítenek az írásaid, a blog léte. sokszor leírom, de nem tudom elégszer megköszönni, érveket adsz és megnyugvást, kereteket a csapongó gondolataimnak, és társakat, hisz már tudom, sokan vagyunk ufók :-). legyen köszönetem minden betűje egy illat, egy kacaj, egy könyv és egy szem kávé, egy kis luxus és a szauna melege.
KedvelésKedvelés
Ülök már egy ideje a gép előtt, és olvasgatom a blogot. Eredetileg csak a reggeli kávémat akartam itt meginni néhány gondolatébresztő poszt fölött merengve, hogy beinduljanak rozsdás agytekervényeim és elkezdhessem a napot. Aztán itt ragadtam (mindjárt 10 óra)…
Szóval, ülök, olvasok, és közben a hozzászólások kapcsán (az 50-es évekbeli női kézikönyv különös gyöngyszeme az életmód irodalomnak, ma is sikerült nagyon kellemes, derűs pillanatokat okoznia, köszönet érte!) olyan gondolatok kavarognak a fejemben, minthogy: az emancipáció kemény dió. A nőknek úgy kell kivívniuk egyenjogúságukat, hogy közben megőrzik női mivoltukat és méltóságukat. De lehetséges ez vajon?
Az én szememben borzasztón disszonáns képet fest, amikor egy törékeny nő (nem kizárólag a fizikumára gondolok), markáns, férfias attitűdöket erőltet magára, mondván, manapság csak így lehet helytállni az üzleti életben. És tényleg. Ha ringbe akarunk szállni a férfiakkal, fel kell vennünk a kesztyűt. De vajon valóban olyanokká akarunk válni, mit ők? Szivarfüstbe burkolózva konszern vagy esetleg ökofalu alapításán törni a fejünket? Vagy megmaradunk a finom, nőies hobbik világában, a tűzhely mellett, fakanállal a kezünkben, szalaggal a hajunkban. Vajon létezik átmenet a kettő között? Egy úgymond egészséges középút? Bizonyára. De egyrészt nagyon nehéz rátalálni, másrészt pedig ez is afféle krisztusi út, túlságosan keskeny (és az ember lánya könnyen az útszéli árokban találja magát).
Lehet, hogy túl sokat akarunk? Megköveteljük a tisztelet, mert hát az mégsem járja, hogy a férfi ne nyissa ki előttünk az ajtót, ne engedjen előre bennünket, ne tolja fenekünk alá a széket (nem tudom, nekem ezek fontosak egy férfiban, ahogyan a cipője is, de ez talán csak az én perverzióm) és úgy egyáltalán ne legyen velünk kedves és előzékeny. De ugyanakkor bennünk van a bizonyítási kényszer, hogy megmutassuk a világnak (de főleg a férfiaknak!), mi is vagyunk olyan jók, mint ők! Mi is tudunk politizálni (hát hogy a viharba ne tudnánk!), céget alapítani, sőt, vezetni is, tárgyalunk, műtünk, küzdünk egyfolytában… De mi van mindeközben a klasszikus női szerepekkel? Ki vigyáz a gyerekekkel? Ki főzi meg az ebédet?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarognak most a fejemben… De sajnos mennem kell, mert ketyeg az óra. Szalagot tűzök a hajamba, kisminkelem magam és jó erősen megmarkolom a fakanalat!!!
Szép napot mindenkinek!
KedvelésKedvelés
“De vajon valóban olyanokká akarunk válni, mit ők? Szivarfüstbe burkolózva konszern vagy esetleg ökofalu alapításán törni a fejünket? ”
innen indul és ide érkezik mindaz, aki a feministákat férfias nőknek, valamint férfigyűlölő hordának tekinti.
tévút. nem erről szól. egyenlőségről szól, egyenlő esélyekről és még csak közel sem arról, hogy mi – akik dolgozunk, szilárd értékeket fogalmazunk meg és aszerint élünk, van véleményünk és nem vagyunk el a sarokban hajunkban szalaggal, kezünkben fakanállal – olyanok akarunk lenni, mint a férfiak. hol olvastál ilyet? miből olvastad ki ezt? honnan ez a gondolat? tényleg kíváncsi vagyok!
“Megköveteljük a tisztelet, (…)”
erről szó nincs. vannak olyan szituációk, melyekben hagyományaink szerint kódoltak ezek a viselkedési minták. ez nem a nők követelése.
nem tudom kik azok akiknek a nevében te megköveteled és az mondod megköveteljük. nekem is jól esik, de pl. az én munkahelyemen nagyon is gyanakodni szoktam, amikor egy-egy férfi kínosan ügyel arra, hogy mint nővel udvarias legyen. mert nagyon gyorsan jön is a számla: te csak egy nő vagy, a te véleményed nem számít annyira. na akkor hoppá! itt a munkám során nem, nem kérem, nem, nem követelem, nem, nem is várom el ezeket a formulákat.
ha éppen oscar díj átadásra megyek estélyi ruhában – az más eset.
KedvelésKedvelés
Árnika!
Az esélyegyenlőség tekintetében egyetértünk, de szerintem ez ma már nem is lehet vita téma. Természetesen a nők véleménye is ugyanannyit ér, mint a férfiaké (mellesleg, aki éppen otthon van, és az idejét háztartási munkával tölti, annak is van saját véleménye és szilárd értékrendje, ezt kikérem magamnak!), elnézést, ha hozzászólásommal esetlegesen azt sugalltam volna, hogy ez nem így van.
Pusztán azt a kérdést szerettem volna megfogalmazni (talán nem sikerült elég világosan), hogy az emancipáció rögös útján vajon nem veszítettük-e el „nőiségünket”? Abból kiindulva, hogy Te pl. nem várod el a férfiaktól az udvariasságot, azt kell mondjam, de. Sajnos.
Az esélyegyenlőség elve mellett szerintem ugyanolyan fontos megőrizni a nemi identitásunkat, és igazából erre irányult volna ama költői kérdésem, hogy ezt vajon csak fakanállal (vagy ha jobban tetszik, szempillaspirállal) a kezünkben tehetjük meg? Vagy válasszuk inkább a másik végletet, amikor férfias szerepkört betöltve beszállunk mi is a ringbe, aztán agyő romantika, agyő lovagiasság!
Mindezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy (szerintem) nehéz megtalálni az egészséges középutat, mert az ember hajlamos egyik végletből a másikba zuhanni. Ennyi. Nem több, nem kevesebb.
Az előző hozzászólásom utolsó előtt mondata természetesen ironikus hangvételű, remélem, senki nem gondolta komolyan!!!
További szép napot!
KedvelésKedvelés
A sopánkodó magazinok nyelvét és fordulatait használod.
Nemi identitásom: nő vagyok. Nőies nő vagyok, így vagyok nőies, ne kérdőjelezze meg senki, hogy így is nőies vagyok, sokféle nőiesség van — ugyan, a nőiesség szabályait ki írta elő és minek az érdekében? Nem, ami az emancipáció rögös útján leesik a túlzsúfolt, szakadozó batyuból, a feudális nőkép, a rajongás, a hódolat, a kötelező lágyság, megértés, befogadás, kompromisszum, infantilis tevékenységek, a külsőségek túlhangsúlyozása, magunknak a férfiak tetszése szerinti meghatározása, visszafogott és igazodó szexualitás stb., azért nem kár, mert lényege szerint ellentétes a valódi emberi méltósággal és cselekvőerővel. Sajnos, az anyák-háziasszonyok egy — jellegzetes — része részleges vagy teljes agyhalott, észrevétlenül válik azzá, senkinek nem tűnik fel, és maga sem tudja meg soha — ez nőnapi előadásom címe –, miről marad le.
KedvelésKedvelés
Tetszik ez a batyus metafora!
KedvelésKedvelés
vettem az iróniát. nincs gond.
vagyis van. még mindig van.
“Abból kiindulva, hogy Te pl. nem várod el a férfiaktól az udvariasságot, azt kell mondjam, de. Sajnos.”
megint azt írod “elvárod” nem várod el. ez ugyanaz a kommunikáció, mint a követeljük. ez nekem gond.
itt nem elvárásokról van szó.
konkrét példa: itt a munkahelyemen még 10 éve gyakorlat volt, hogy nőnapon a nők hamarabb haza mehettek. én nem mentem. aztán az egyik férfi munkatárs ebből kerekített egy esélyegyenlőségi ügyet és azóta ez a megkülönböztetés megszűnt. nőnapon 12 órakor általában (persze munkafüggő a dolog) haza lehet menni. ez egy nagyvonalú gesztus.
amikor ez kirobbant újabb nagy vitáim voltak, mert a többség indulatosan kikelt az ügyet kreáló férfi munkatárs ellen.
ezek az elvek.
egyébként én azt gondolom ezekért az udvarias formulákért túl nagy árat fizetünk, ezért én inkább nem kérek belőle.
és ez egyébként totál független attól, hogy mit várok el általában a férfiaktól és a nőktől is. és mit várok az aktuális párkapcsolatomtól.
más más terek. más más viszonyok. sokrétűek. nem egyformák.
KedvelésKedvelés
Tényleg nem látod, hogy az a fajta nőiesség és férfias lovagiasság (a feneked alá tolja a széket, tényleg?), amelyet jellemzel, pont a férfidominancia, erőszak és a nők infantilizálásának, kizsigerelésének másik arca? Mit kellene ezen megőrizni? Miért lennék törékeny? Naponta kétszázszor emelem tizennégy és tizennyolc kilós gyerekeimet, és lefutok tizenöt kilométert. És mitől erősek az informatikus férjeink?
A szivarfüstös konszernalapítást én mint erőszakos, hierarchikus, nőket kirekesztő, Dallas-szerű aktust valóban elrettentésül írtam, de az ökofaluval mi bajod? Miért véglet ez? Nekem középen van. Milyen tevékenységek volnának középen, amelyek nem az ötvenes évekre emlékeztetnek, de mégse zavarják a világ nagy köreit, és senki nem nevezheti őket erőszakosnak? Előadássorozat arról, hogy a házasság érték? Gasztroblog? Keresztényújság-szerkesztés? Kopogtatócédula-gyűjtés?
A nők többsége még apolitikusabb, mint a sokszor csak hőzöngő, szintén passzív férfiak. Nem értik az egészet, amiben élnek, kötelességtudóan magolnak és leérettségiznek meg lediplomáznak (ma már a nők többen vannak a diplomások között, hajtogatjuk — ma még a nők ezzel együtt jobban elviselik a diákléttel járó függést ás alulfizetett munkát, és kevésbé van pofájuk abbahagyni a finanszírozott tanulmányaikat, ritkábban váltanak, pontosabbak-rendesebbek-szorgosabbak), de utána ritkán hajtja őket valami kíváncsiság, megértés iránti vágy és hatóerő, szétmorzsolják elképesztő energiáikat a hétköznapok és a szűk élettér, és nem érdekli őket a világ, a összefüggések, a változás, a szerveződés — engem ez elkeserít. Akit mégis, azt leférfiasozzák a kommentelői a saját blogján. Á, veszek még egy citromos Tuborgot.
KedvelésKedvelés
a férfigyűlölőt kihagytad.
férfias, férfigyűlölők blogja. hö hö
KedvelésKedvelés
Igazad van, az öko faluval tényleg semmi bajom.
Ami a stílusomat illeti, hát fogalmam sincs, honnan jön (magazinokat ugyan nem olvasok), elképzelhető, hogy ez is kicsinyes, sivár, nőies lényem megnyilvánulási formája…
Nem emlékszem, hogy bárkit is leférfiasoztam volna, vagy férfigyűlölőként tüntettem volna fel itt a blogon, úgyhogy egy kicsit nem tudtam hova tenni ezt a heves reakciót. De úgy látom, mégis csak lehet benne némi igazság, mert nagyon úgy tűnik, hogy itt is csak a poszt tartalmával és a blogoló véleményével betűről betűre egyező vélemények akceptáltatnak, a többi szerencsétlen elnyomott nőnek meg kuss!!!
A véleményem továbbra is fenntartom, igen, szeretem, ha a seggem alá tolják a széket, és igen, én is futok, meg járok tornázni, de Isten bocsássa meg, jól esik, ha a férjem kiveszi a kezemből a bevásárlószatyrot. Nem érzem magam ettől kevesebbnek.
És igen, itthon vagyok, ha úgy tetszik háziasszonyként, de láss csodát, mindemellett érdekel a politika, az irodalom, a közgazdaság, és soha életemben nem magoltam, mindig is megvetettem azokat, akik ezt tették.
És igen, szeretek sminkelni, meg festem a körmöm, a hajam, meg szeretek főzni, és utálom, amikor valaki az általánosítás ellen kampányol, miközben maga is ezt teszi.
Ja, és igen, a házasság érték.
A kliséket pedig utálom, mert nem adnak hiteles képet a valóságról.
Na, megyek, szalagot kötök a hajamba, aztán ledőlök egy kicsit, mert mindjárt itt az ember!
Jó napot!
KedvelésKedvelés
Kedves Önmagam…,
azt éreztem sértőnek, hogy szmájlival írod, hogy én rébuszokban beszélek, és egy csöppet kioktató hangot ütöttél meg.
Senki nem vádolt téged semmivel, érvek és ellenérvek gyönyörű hömpölygése a kommentfolyam.
Az viszont biztosnak tűnik, hogy nem olvastál itt még eleget, azért írsz olyanokat, amitől az ittenieknek felszalad a szemöldöke. Ez is udvariasság: nézz szét nemiszerep- és házasságügyben a blogon még a nagyívű megállapítások előtt. Nem kell egyezni a véleményeknek, de ugyanazt nem szeretnénk megvitatni hétszázhetvenszer.
KedvelésKedvelés
Írod: “De úgy látom, mégis csak lehet benne némi igazság, mert nagyon úgy tűnik, hogy itt is csak a poszt tartalmával és a blogoló véleményével betűről betűre egyező vélemények akceptáltatnak, a többi szerencsétlen elnyomott nőnek meg kuss!!!”
Ettől miért volnék férfigyűlölő?
És ez az az érv, ami megint csak sokszor elhangzott már. Ezért most nagy, meglepő coming out következik:
mindenki jobban érzi magát a hasonszőrűek között, olyanok között, akik értik, figyelmesen fogadják, megbecsülik őt. Ez nem butaság, és nincs benne semmi meglepő. Általában is, de a saját verejtékkel felépített blogján meg különösen. Nem emberi jog a blogolvasás vagy a kommentelés, de még a más vélemény sem, nem is szolgáltatás, hanem lehetőség. Mindenki így van vele, ez nem érzékenykedés meg Egy Igazság: nem szeretjük a gúnyt, a kötözködést, az építő kritikának hazudott fanyalgást, a kioktatást, nem felzárkóztató tanár vagyok, akinek mindent el kell viselnie. Akkor gyere, ha jó itt neked, feszülni ne.
Ha te szalagos, ötvenes évekbeli nőnek érzed magad ez alapján, az e te következtetésed. Nem tudunk rólad szinte semmit, problémákat vetettünk fel.
KedvelésKedvelés
Nem férfigyűlölő vagy, hanem “indoktrinált nő”-gyűlölő. Még az sem, csak majdnem. A gyűlöletet nem érzem, az indulatot igen. Azt meg nagyon jól és nagyon sokszor leírtad, hogy honnan az indulat.
KedvelésKedvelés
Ajjaj, máris függővé váltam, mi lesz így velem? Ahelyett, hogy pihennék, hogy frissen és üdén fogadhassam az Uram, itt ülök már megint, és a válaszod olvasom…
Szóval, ne haragudj, de én sem a szmájlit, sem a kioktató hangnemet nem találtam a kommentemben (bár aláírom, ez abszolút személyes megítélés kérdése), szerintem nagyon is jókislányos stílusban fogalmaztam meg a véleményem.
Nemi szerepek, házasság, párkapcsolatok – csupa kényes téma, ez tény. Szeretném hangsúlyozni, hogy elfogadom mindenki álláspontját, és egyáltalán nem áll(t) szándékomban örökérvényű igazságok kinyilatkoztatása, pusztán a véleményem írtam le (sőt, igazából inkább csak kérdeztem…), annak reményében, hogy a kellően intelligens (olvasgattam azért a blogon, szóval tudom) olvasóközönség képes befogadni a helyenként ellentétes irányú véleményeket is.
Szomorúvá tenne, ha nem így lenne.
KedvelésKedvelés
Ezt, mg mielőtt olvastam, megválaszoltam. A helyet adni az ellentétes véleményeknek volt már fedőszövege itt a rút trollkodásnak, feszültségkeltésnek — kissé gyanakvóak lettünk. Alapozd meg egyébként, akkor magától lesz neki helye. De így csupa olyasmi, amin felháborodva indult a blog.
Szívesen látunk, komolyan.
KedvelésKedvelés
És még annyit, hogy én beszélgetni jöttem ide, nem bólogatójancsinak. Ha ez gond, elmegyek.
Természetes, hogy az ember a hasonszőrűek között érzi jól magát (barátság szintjén legalábbis kétségtelenül), de amikor az ember gondolkodni megy valahová (adott esetben egy blogra), ahol érdekes témákról van szó, olyasmiről, ami őt is érdekli, és ő is szeretne beleszólni, elmondani a véleményét, érveket ütköztetni, vitázni, nos, nem gondolom, hogy ott is feltétlenül a hasonszőrűek táborát kellene erősíteni, mert mégis, abban mi a kihívás? Én igen is szeretek másként gondolkodó embereket megismerni (még ha csak virtuálisan is), mert kíváncsi vagyok az ő nézőpontjukra is, szeretném megismerni a “másik felet”, és adott esetben akár vitába szállni vele. Kulturáltan, természetesen.
Azt gondoltam, ez a közösség erről (is) szól. Hogy tanulunk egymástól.
Egyébként nem vagyok 50-es évekbeli szalagos nő. Nem szeretem magam jellemezni sem pozicionálni, mert néha (gyakran) úgy érzem, még keresem valódi önmagam. Ezért (is) jöttem ide többet között. De zavarni nem szeretnék semmiképpen.
KedvelésKedvelés
jó, hogy itt vagy! ne menj el. szerintem.
nekem az a fura érzésem volt ahogy olvastalak, hogy van egy elképzelésed azokról a nőkről (úgy általában), akik itt olyan feminista félék. (akik nem követelik meg, meg nem várják el az udvariasságot).
és ez nagyon zavar. hiszen, ahogy már a korábbi kommentben írtam a viszonyok nem egyformák.
írod pl. hogy jól esik a székhúzogatás, meg a szatyor kézből kivevés. nézzük ezt meg kicsit közelebbről: kihúzza a széket a pasi, meg a kinyitja az ajtót is, meg kisegít a kocsiból. ezek klisék. semmi hasznunk nincs belőle a szónak abban az értelmében, hogy nem lett könnyebb ettől leülni, bemenni, kijönni, kiszállni. (régen a nagy abroncsos cuccban talán igen, de ha akkor én személy szerint éltem volna, valószínűleg csecsemő koromban beástak volna a földbe, hogy ne másszak el, nagyobb koromban pedig ásom egész nap a földet és kuss a nevem, abroncsos szoknyát meg max hírből ismertem volna. szóval ennek az eshetősége kínosan kicsi. na mindegy.)
aztán rögtön emellett jön a szatyor, amit kivesz a kezemből.
nem, nem veszi ki, ezzel meg ez a gondom.
eleve ő viszi. mert ő az erősebb. de előfordul, hogy épp lebénul, törött a keze, betegen fekszik. akkor viszem én. elég erős, ügyes kislány vagyok.
szóval újra csak azt mondom, túl nagy az ára az udvarias bohóckodásnak és egyébként pedig az viszi a terhet, aki erősebb és aki elbírja.
és közben leírod, hogy közgazdaságtan, meg smink, meg stb.
nem értem. ez megint valami sztereotípia nálad?
megint olyan érzésem van, hogy szerinted itt ilyen nadrágos, szivaros, férfi kinézetű nők ülnek a gép előtt és pötyögik a betűket.
ha valaki gondolkodik, akkor férfias?
illetve, ha gondolkodik és mégis nőies, az külön dicsőség?
nem értem, komolyan.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a marasztalást, jól esett.
Dehogy, egyáltalán nem gondolom, hogy Ti itt mind szivarozó, nyakkendős Nők lennétek. Ahogyan viszont azt sem, hogy minden háziasszony és/vagy édesanya agyhalott lenne, éppen ennek cáfolataként írtam a közgazdaságos példát. Igazából írhattam volna atomfizikát is, mert a cél pusztán annak szemléltetése volt, hogy bár klasszikus női szerepkörben létezem, amelyből egyáltalán nem áll szándékomban kitörni, azért még nem vagyok agyilag nulla (remélem legalábbis).
A székbetolásról (meg úgy egyáltalán a férfi-női udvariassági formulákról) pedig úgy vélem, nem konkrétan a gesztus hasznos vagy haszontalan mivolta a meghatározó, mert hát persze, le tudok én ülni anélkül is, meg éppenséggel az ajtót is ki tudom nyitni magamnak, mégis jól esik azonban, ha egy férfi ezt megteszi helyettem. Én nem az elnyomást érzem ebben, sokkal inkább a tiszteletet.
És végezetül, hagy írjak pár sort magamról. Na, nem mintha olyan fontos ember volnék, de így talán érthetőbb lesz mindaz, amit mondani akartam.
Életem során sokféle párkapcsolatnak, férfi-női viszonyulásnak tanúja lehettem, élő példaként állt előttem többek között anyai nagyszüleim sírig tartó, rossz házassága, az elhidegülés, a kommunikáció nélküliség és az egymás iránti teljes érdektelenség prototípusa. Aztán ott volt az értelmiségi szüleim kb. egy évig tartó házassága, amiből épp, csak megszülettem, már el is váltak. A válás a lehető legcsúfabb volt, ami csak két ember között megtörténhet. A harag máig tart (főként anyám részéről, aki szenvedéllyel gyűlöli apámat). Gyerekként azt hittem, nem visel(t) meg, de most látom, hogy mégis mennyire. Orvos anyám egyedül nevelt fel, sokszor értelmetlen és személytelen szigorban, mert apám helyett is apám akart lenni. Aztán ott voltak még apám kicsapongásai, ilyen-olyan nőügyei, majd a második házassága, ami aztán sok év múlva szintúgy válással és egy kisebb családi drámával végződött.
Szóval, azt hiszem, mindazért, aminek gyerekként és félig-meddig felnőttként tanúja lehettem, alakult ki bennem az elszánt rajongás a tiszteletteljes férfi-női kapcsolat iránt, aminek SZERINTEM (a folyamatos párbeszéd mellett természetesen) egyik fő alappillére az, hogy az emberi méltóság és a kölcsönös tisztelet(!!!) mellett a nő nő maradjon a kapcsolatban, a férfi pedig férfi. Láttam, hova vezet az öntudatos nő és a nyegle, piperkőc férfi kapcsolata, ahogyan azt is, hova az autokrata férfi és a tudatlan nő házassága.
Elnézést, hogy ilyen hosszúra sikeredett, de azt hiszem, most már igazán nem érhet az a vád, hogy önmagamról semmit el nem árulva kritizálok másokat (amit pedig legkevésbé sem áll szándékomban). Nem tudom, mennyire voltam érthető, ha van kérdés, szívesen állok elébe.
KedvelésKedvelés
Szia! Nálam valamiért úgy alakult, később meg már magam alakítottam úgy, hogy az identitásomnak nem elsődleges meghatározója az, hogy nő vagyok. Tudom, nekem is furcsa, de így van. Ettől kezdve a magam részéről fogalmam sincs, milyen, ha egy nő nő, egy férfi pedig férfi maradjon a kapcsolatban. Valószínűleg olyan, furcsa férfit kell találnom, aki a saját férfi-mivoltát egy fontos, de nem elsődleges tulajdonságának tekinti. Azért írtam le ezt, hogy ha érdekel, lásd, ilyen is van. Ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok nő, vagy férfi akarnék lenni, csak ember vagyok. Hasonlít ez ahhoz, amikor a rovásíró, nemezsapkás nagyonmagyar azt gondolja, ő magyarabb, mint ezeket az attribútumokat nem hordozó polgártársa. Ha úgy tetszik, semmivel sem vagyok kevésbé nő, mint például Soma Mamagésa, csak nem gondolom, hogy erőm a passzív folyóé, alaptermészetem a lágyság és szimbólumom a Hold.
KedvelésKedvelés
Nem írta senki, hogy agyhalott vagy, de az otthoni, hagyományos szerepeke követő nők gyakori lassú agyhaldoklása és a valóságot elfedő, ájtatos elvárások és képek az anyaságról nagyon súlyos társadalmi problémát jelentenek.
“az emberi méltóság és a kölcsönös tisztelet(!!!) mellett a nő nő maradjon a kapcsolatban, a férfi pedig férfi” — ez az, amit én shouldnak nevezek, eszménynek, amit lehet hajtogatni. Olyan, mint a loch-nessi szörny, mindenki róla beszél, de még senki se látta. Hiszen pont a valódi emberi méltóságot váltja aprópénzre az előre kinyitott ajtó, és a cserébe megkövetelt dominancia. “A nő legyen nő” azt jelenti, hogy nagyon pontosan meghatározott tulajdonságok összességének kell lennie, választásai olyasmik, hogy hideg avagy meleg vacsorát remekeljen-e. Ez hihetetlenül korlátozó, ez az egyféleség, s a férfinak meg, hogy legyen férfi, azt írja elő, hogy nála legyen, lehessen a kontroll, ő legyen racionális, erős, terhelhető, és persze ennek fejében ő szundíthat el következetesen a tévé előtt a kanapén, az ő változatosság-igényeit kell tolerálni, és a nőnek nem lehet valóban önálló ötlete és szuverén valósága. De legalábbis az ilyen mondatok mögött simán megbújik efféle egyenlőtlenségek lehetősége.
Minden szép és békés egyébként, rózsát kapni jó, csak válsághelyzetben türemkedik ki az egész szereposztásnak a félelmetesen igazságtalan volta. Amikor, teszem azt, a nő szerelembe esik egy új férfival, vagy válna, vagy nem lehet gyereke, esetleg megbetegszik.
A nő nem attól nő, hogy egy férfi komplementere, van, aki nem akar párkapcsolatban élni, vannak leszbikusok és aszexuálisak, és ilyenkor mindig azzal jönnek, hogy jó, de az egészséges nőiség, nem a sérült… Nos, nem sérült.
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/10/21/ember-volnek-elsosorban/.
És egy kicsit fáj, hogy áldozatkész anyád több kritikát kap, mint az eltűnő apád.
KedvelésKedvelés
Okj felnőtteknek, gazdasági számítások témakör. Évek óta otthon lévő , közel 40 éves anyuka nem érti az istennek sem. Mondja, hogy már a férje is magyarázta otthon, ( aki PERSZE érti ) de csak még jobban összezavarta. A nő véleménye, hogy a lányok nem szokták tudni a matekot, az a fiúknak jobban megy. Felhúzott szemöldökkel ránézek, pár pillanat múlva arcán teljes döbbenettel mondja. “Úristen, micsoda hülyeséget mondtam!” ::)
Aztán szépen levizsgázott.
KedvelésKedvelés
Kedves csakazolvassa (vagy Éva, nem tudom, hogyan szólítsalak)!
Szerintem az agyhalotti lét nem törvényszerűen az otthonülő nők privilégiuma, bár a helyzetük kétségtelenül rásegít erre. Ámazonban nagyon sok férfit is érint a dolog, már persze attól függően, mit értünk az agyhalott kifejezés alatt. Számomra minden esetre a gondolkodás képességétől megfosztott, önálló véleményalkotásra képtelen egyedet jelöl, és ilyen szerintem férfiból is van épp elég. Na mindegy, végül is nem kötözködni akarok, csak egy kicsit úgy érzem, néhol igen sarkosan fogalmazol és a kijelentéseidben sok az általánosítás.
A női léthez, női szerephez valóban hozzátartozik az is, hogy vacsorát készítek, de nem merül ki ebben. És ez a lényeg szerintem.
Ezt az ajtónyitás által aprópénzre váltott emberi méltóságot nem értem sehogyan sem, de mindegy is. Én minden esetre nem látok benne semmi megalázót.
Egyáltalán nem gondolom, hogy a férfiak jobbak, többek, okosabbak nálunk, nőknél, csak azt, hogy egyszerűen mások.
Nálunk pl. abszolút ő a racionális, én meg az emocionális, de ez nem kettőnk kapcsolatában alakult így ki, hanem már eleve így jöttünk ebbe a kapcsolatba (sőt, vszínű eleve így jöttünk ebbe a világba). Előttem nem volt meghunyászkodó női mintha, mint már írtam, független, erős anyám nevelt, tehát biztosan nem tanult minta. Szóval vannak olyan hozott, velünk született tulajdonságok, amik valahogyan jobban jellemzőek a nőkre (nem törvényszerűen és nem kizárólagosan), és megint mások meg inkább a férfiakra jellemzőek.
Elfogadom, hogy sok nő nem akar párkapcsolatban élni (ahogyan bizonyára sok férfi sem), mert nem érzi úgy, hogy neki erre szüksége lenne. Attól természetesen nem sérült, vagy ilyesmi. Egyáltalán nem kell, hogy bárkinek a komplementere legyen, de ha meg pont úgy jön össze, hogy mégis az lesz, mert személyiségüknél fogva az egyik pl. racionális a másik meg emocionális, az nem szükségszerűen rossz és megalázó, és nem eredményez törvényszerűen alárendelt viszont.
Csak ennyit szerettem volna mondani. Értem és és elfogadom egyébként amit írsz, és nem vitatom, hogy sajnos sok esetben valóban úgy van, de az általánosítást nem tartom szerencsésnek. Többször elhangzott itt a blogon is, hogy minden ember, minden eset más és más. A személyiség, a (családi, anyagi, stb.) körülmények mind-mind nagy mértékben befolyásolják hogyan alakul egy párkapcsolat.
KedvelésKedvelés
Gondolkodom a felvetéseiden.
Igazad van, szándékosan sarkosan fogalmazok, mert láttatni szeretnék bizonyos tendenciákat, és provokálni is, ébresztőleg hatni. Az a különbség talán, hogy az otthonlét, anyaság korábban intellektuálisan virágzó, pezsgő életű ÉS jó fej férjjel rendelkező nőket is bedarál. Mintegy predesztinálja őket önmaguk elvesztésére, újra nem alkotására, libidójuk és vitalitásuk szétporlására. (Igen, agyhalott férfi is van sok, pedig nekik jóval elérhetőbbek az agy-élesztő erőforrások!)
És a rendszer érdeke az, hogy a nőket a média közvetítésével ilyen üzenetekkel a helyükön tartsa. Hogy soha senki ne kérdőjelezze meg, ennyi-e csak az élet. Hogy görcsöljön, hogy néz ki, meg milyet főz, és erre és csak erre költsön sokat. Nem ám saját fényképezőgépre vagy Vonnegut-összesre.
Az ajtónyitás és társai. Egyrészt régi és kiürült gesztus (én nem bánom), másrészt ezért cserébe én nem vagyok hajlandó védelmezendő, gyenge, ún. nőies nő lenni.
Van egy három hónapja fékész írás, a Mi a baj egy szál virággal, abban fejtegetem ezt.
Nem igaz, hogy a férfiak _mint férfiak_ mások. Ez a nagy különbség. És nem gondolom, hogy születés, hormon, genetika dolga.
mint már írtam, független, erős anyám nevelt, tehát biztosan nem tanult minta — ez bájos naivitás, nem az anyánk nevel, hanem minden, a porszemek, a virágillat, a vécé piktogramja és a napilap betűtípusa ilyen és pont ilyen identitású, hajlamú társadalmi lénynek nőként. Tele van írva a tudatunk a szerepünkkel, s mivel tele van írva, nem is vesszük észre.
Semmi baj azzal, ha egyik racionális, másik emocionális, és ekként egészítik ki egymást (bár két racionális vagy két emocionális házassága is érdekes), az a baj, ha ráfogják az egyik fajta létezésre, hogy férfias, a másikra, hogy nőies, és aztán már szabály, és kényszer és elvárás.
Te nem születetten vagy emocionális, hanem ezt látják, ezt hangsúlyozzák benned, ezt érzékeled te is önmagadból, ez fejlődhetett ki benned, ezért jár jutalom vagy legalábbis elnézés. Nem, nincsen nők és férfiak között eleve ilyen különbség a tulajdonságokban, ezt akarják tőlünk, elvárják, a társadalom működőképessége érdekében, amelynek záloga a nők áldozata és helyükön maradása. Miközben csúnyán szankcionálják a kivételeket. Az aszexuális férfit, a politizáló nőt meg a gyermektelent.
És mivel a világot ráció irányítja, ebben a létező világban az érzelem irracionális meg ártalmatlan csacskaság, ezért igenis alárendelt viszony az érzelmes-racionális páros, garantáltan. Ezért magyarázhatják a férfiak a nőknek, hogy te csak beképzeled, drágám, az nem úgy van, gyártod a problémákat, egyszerűbben kell ezt felfogni, mondd a lényeget, de bonyolultak vagytok. A nő nem bonyolult, a nő be van szorítva olyan helyzetekbe, amelyekben igent mondana, de nemet kell, és amikor ezt a kettősséget kifejezi, ráfogják, hogy érthetetlen és komplikált meg csapongó.
Meg az is problémás, hogy nőként szinte tilos racionálisnak lenni, vagy legalábbis a férfipartnernél racionálisabbnak. Ilyen nőt nem választanak, rengeteget kritizálják, elválnak tőle, még ha ő maga rendben lenne is ezzel a felállással.
Mindenféle befolyásolja a párkapcsolatokat, igazad van, de azt a sok tényezőt közrefogja, magában foglalja, meghatározza a szocializáció, a szerepfelfogás. Külön utak, egyéni példák alig vannak.
Tudom, hogy ijesztő, elvágólagos, hirtelen neked ez a nagyon határozott és ellentétes vélemény, de én is gondolkodtam pont így, mint te, lassú, sok veszteséggel és fájdalommal járó út volt rájönni, mennyire nem úgy van, mennyire veszélyes így ránézni a dolgokra, és ezzel még sok olvasó van hasonlóan. Ennek az útnak a tanulsága harminc sorban ijesztően hat, de nagyon fáradt vagyok, és kevés az időm.
KedvelésKedvelés
köszönöm szépen a választ.
sokáig én is ebben az egyszerűen megfogalmazott keretben határoztam meg magamat, párkapcsolatomat, nőiségemet.
jó volt nőnek lenni egy férfi mellett. mellette nő lehetek. jaj de jó is elmerülni, a finom ételeket feltálalni, az elégedett köszönömöket elfogadni.
aztán valami megváltozott. visszagombolyítva az eseményeket azt látom, hogy nem szűntem meg önállónak lenni, miközben a női szerepekbe simultam. és aztán szépen lassan maradtak a női szerepek és egyébként pedig semmi örömöm nem volt már. nem volt jó a szex, nem volt öröm a köszönöm, nem volt türelmem a többihez. elfáradtam. túlterhelt voltam.
hiszen miközben női szerepem egyértelműsített bizonyos feladatköröket (nem választás kérdése, hogy ha a gyerek nyíg és apa nem mozdul, akkor kinek a dolga mozdulni, kinek hol a helye e viszonyrendszerben), kinn a “férfiak” világában is helyt álltam. na, na! ez nem múlik el nyomtalanul.
mostanra már összeállt, hogy ezek a női-férfi szerepek igen megtévesztőek és hamis útra terelődünk általuk.
ahogy csak az olvassa írja: kényelmes ez a bebetonozott rendszer, de kinek? eleinte nekem is jól esett ez a fajta kényelem, de kiderült, hogy rohadtra kilóg a lóláb és a családon belül és azon kívül is sok-sok ember kényelme az én túlhajszoltságomon, sok-sok nő leterheltségén alapszik.
egyébként nem történt az égvilágon semmi. mindennaposak azok a beszélgetések, hogy én miért nem tudom, hogy ki, mit enne szívesen a családban? (nekik eszükbe sem jut, hogy én mit ennék, mit szeretnék, de anyák napján kapok virágot, köszike!)
és miért üres a hűtő ? – tőlem kérdezik. az osztályfőnök/edző/stb. is engem hív fel. az e-naplókban is én vagyok a regisztrált. a táskákat én nézem át reggelente és csomagolok uzsonnát.
szóval a rend, ami szerint tesszük a dolgunkat épp elég szar, úgy ahogy van.
legalább az elveket, a mozgatórugókat, a rendszerbe ágyazott igazságtalanságokat és egyenlőtlenségeket ismerjük fel.
olvass még itt sokat! és ismerd fel ezeket te is!
szeretettel.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Köszönöm én is a válaszokat és a kellemes hangnemet. A heves fogadtatás után jól esett, tényleg.
Írtam amúgy egy jó hosszút én is, de egy rosszul irányzott kattintás következtében elszállt sajnos. Fáradt vagyok már ahhoz, hogy újra begépeljem, de a lényeg, hogy értem, megértem, amit írtok. És elfogadom, hogy van, aki így gondolja, így érzi. Sok mindenben igazatok is van, bizonyos dolgokat viszont következetesen másként látok.
De végül is, így kerek a világ, nem igaz?
Szép estét!
KedvelésKedvelés
Érdekes volt ez, nekem még mindig nagyon olyan érzésem van, hogy ez az “önmagam” egy kifinomult troll, de tévedhetek, hiszen sokan gondolkodnak így…
KedvelésKedvelés
körülöttem szinte minden barátnő, ismerős ezt az érvrendszert sorakoztatja.
sőt még tovább is mennek (anélkül, hogy olvasnának itt és máshol is eleget) és
– a saját rossz élményeidből táplálkozik ez a vélemény
– paranoiás már ez a hozzáállás
és nem, nem gondolkodik el a mély összefüggéseken, hanem csak sorolja, hogy mi a dolga a nőnek, mi a férfinak (határozottan rá tud szólni a férjre, hogy hogyan pelenkázzon, nem gond)
KedvelésKedvelés
Köszi, ez fontos infó.
KedvelésKedvelés
Csak annyira hajszálpontosan idézi ezeket a szólamokat, hogy nekem inkább egy “megrendezett jelenetnek” tűnt ez az egész, holott – gondolom sokan tudjátok tapasztalataitokkal alátámasztani ezt – tudom, nagyon is erősen él ez a szemlélet sokakban.
KedvelésKedvelés
az nincs előtted, amikor kis gyerekes anyukák arról beszélgetnek, hogy a lányuk milyen lányos dolgokat csinál és a fiuk azt sosem csinálta?
(ami egyébként egy teljesen helytálló megállapítás, mert tényleg megfigyelhető lányoknál, hogy bizonyos tevékenységeket preferálnak, fiúknál meg másokat. nekem két lányom van és megfigyeltem, hogy az egyikük minden típusú játékra nyitott volt kicsinek: babázott, autózott. aztán a másik lányom kínosan csajos volt, minden szempontból. ebből levonhatnám, hogy ő igazi nő a másik meg nem? és arra is juthatok, hogy bizony széles az átjárhatóság az egyes tevékenységek kiválasztása körül és bizonyos személyiségű gyerekek ezt választják és másikuk pedig mást, tök mindegy, hogy fiú, vagy lány)
általában az emberek szeretik erősíteni ezekkel a kiválasztott tevékenységekkel a nemi identitást, hogy nézd a fiam rá se hederít a körömlakkom színére a lányom pedig értőn bólogat hozzá. bizonyára ebben benne van az is, hogy ebben látják a normálishoz közelítést, az idomulást és deviancia mentességet. és hát tegyük a szívünkre a kezünket: nem mindannyian igazodó, szabályokat követő, simulékony, alkalmazkodó (nem deviáns) gyerekeket szeretnénk?
KedvelésKedvelés
Teljesen igazad van, bár én nem mozgok ilyen körökben, így nem tapasztalom saját bőrömön, mennyire erősen, csontig átitatva vannak ezekkel az emberek. (Ettől nem gondolom azt, hogy nincs annyi, csak az én környezetem más, nyilván, mert nem vagyok anyuka például.) De a trollt amiatt gondoltam, mert szinte kínos pontossággal idézte a sokat hallott, emlegetett, olvasott lózungokat. (Nem azért, mert amúgy tök ritkának gondolom az ilyet.)
Ez az összeszedettség, következetesség volt az, ami miatt azt éreztem, hogy azért jön ide, hogy meglebegtesse a szokásos “érveket”, amelyeket itt nagyon szépen cáfol, cincál a blog írója és mások is.
KedvelésKedvelés
hmm.
a neve fura egyébként.
amiket leírsz jogos.
rágódom rajta.
KedvelésKedvelés
cris256: Ha kifinomultnak tartasz, köszönöm. Troll pedig nem vagyok, nem azzal a szándékkal jöttem ide.
Viszont elgondolkodtatott, hogy többen annak tartottatok, úgyhogy nem írok többet. Nem sértődtem meg, vagy ilyesmi, továbbra is foglak olvasni benneteket, mert érdekel a blog. Jók a témák, de a párbeszédünknek kb. annyi értelme van, mintha egy Orbán-hívőt eresztenének össze egy MSZP-sel, hogy beszélgessenek a székely zászlóról.
Árnika: de, gondolkodok. Egyfolytában. Mélyebb és felszínesebb összefüggésekről egyaránt. Azt reméltem, tudunk együtt gondolkodni. De belátom, nem.
Az élet attól még szép. Legyen a Tiétek is az!
KedvelésKedvelés
ami itt felmerült az ellen leginkább azzal tehetsz, ha maradsz és beszélgetünk. gondolkodunk.
nem volt köztünk éles, vérre menő, durva hangvételű vita. ezért nem értem a magyarországi belpolitikai helyzetre utalást.
nem is akartunk meggyőzni téged vadul semmiről. csak megmutattuk a felvázolt jelenségek közötti rendszerszintű összefüggéseket.
de nem mondtuk, hogy gondold te is ugyanígy.
szóval nem értelek.
KedvelésKedvelés
(Megjegyzem – bár lehet ez is véletlen – az “akkor nem is jövök ide többet” – effektus is nagyon ismerős nekem.)
KedvelésKedvelés
igen, igen. erre én is felfigyeltem. sajnálnám pedig.
KedvelésKedvelés