koktél, nyugágy

Tegnap olyan olvasottságot és szórakoztató reakciókat hozott ez a fél kézzel, a nehezebb helyett (végül is nem ver) odakent paródiácska, hogy szétestek a grafikonok, megháromszorozódott a cucc. Egy élmény volt. Csak magyartanár is volnék, és elkeserítő mégis.

Ma este jó leszek, fél adag kávét iszom (a hatszemélyes kávéfőzőből, egyébként), nem facebookozok, nem kattintgatok, nem eszem csokit, hanem végigcsinálok egy korrektúrát az osztályharcról (igen szép munkáim vannak), és befekszem a szuszogó kisnyulak közé. (Nagy nap ez a mai: mindegyik fürdött, mindegyik vacsorázott, mindegyik fogat mosott, volt mese is, és most az összes alszik, noha kilenckor még nagyalakú geometriafüzetet próbáltunk beszerezni a hóviharban.)

Holnap pedig, fájdalom, ügyintézek, gázművek, államkincstár, nyugdíjpénztár, csekkek. És délután játszom velük. Úgyhogy engem ti nem láttok, bejegyzés sem lesz. Sok új olvasónk van, fogadjátok őket szeretettel, beszélgessünk sokat, mert az nagyon inspiráló! Esetleg bekukkantok, jó. De alapvetően hátradőlök, és élvezem, hogy milyen jó nap volt ez a tegnapi.

Ha a sarkamon begyógyul a seb, megyek futni. Elhozom az új kontaktlencséimet. Befizetem az ovit. Farsangi jelmezt varrok. A héten még egy színház is becsusszan, csak spontánul, még nem tudom, mi. Léböjtöt tartok. Lesz minden. Bejegyzések is lesznek.

Kedden a végül is nem ver című bejegyzés jön, és a héten indul a hét főbűn-sorozat. Maradjanak velünk! Kávé: Illy, tej: Cserpes, smink: Lancome, Clinique, ragtapasz: Salvequick.

16 thoughts on “koktél, nyugágy

  1. hajrá! nagyon kíváncsi vagyok a hét főbűn sorozatra. /közben ha eszedbe jut egy jó szakdolgozat-téma, oszd meg velem./ és tényleg egy élmény volt a mai, de hiába is nem értik csomóan az iróniát, nézzük a jó oldalát: sokkal több nő felháborodik egy ilyen cikken, amit komolyan vesz, mint aki bólogat. és szerintem ez reményre ad okot akkor is, ha sokan értetlenek és agresszívek.
    maradok tisztelettel a következő félidőre. a macskaalom-pucolás és szobanövény-átültetés helyett kétórás géphez ragadáshoz és kommentolvasáshoz az ellátást a chio chips, a magyar vízművek zrt és a british american tobacco támogatta.

    Kedvelés

  2. Hét főbűn-sorozat, ez nagyon tetszik. 😀
    Az Illyt hogy veszed? Darálva, vagy szemesen? Kíváncsi lennék az ízére, de még nem mertem befektetni rá/leváltani a szokott nagyon fincsit. (Irul-pirul, kávésznob)

    Kedvelés

  3. Aranyos vagy, köszi, pedig biztos lenne mit… ciki, hogy nem is volt olyan rég tulajdonképp az a nyelvtan érettségi, jááájjj.
    Vissza a kávéhoz: várandósság alatt te mennyit ittál? Én még a napi egyem miatt is szinte szégyenkezem néha. Képzeld el, a múltkor egy boltban javasolt nekem az eladó egy kávét (képtelen voltam választani két dolog között), aztán gyorsan hozzátette, hogy de biztos nem kávézom. Furcsán éreztem magam utána kicsit.

    Kedvelés

    • Nagyon változó egyénileg. Van, aki meg sem érzi, és a baba sem. A régóta stabilan kávézóknál nem csinálja azt, amit eleinte. Volt neked olyan? Hintázó, gyors szívveréses mámor? Nehogy már a napi egyről lemondj. Én sosem tettem le.

      Kedvelés

    • Ne aggódj a kávé miatt. A koffein – mértékkel – egyáltalán nem árt a babának. Ahhoz, hogy ártson, nagyon sokat kell a szervezetbe juttatni huzamos ideig (napi 5-6 eszpresszó). Ekkor kisebb súlyú újszülött születik.

      Kedvelés

  4. Nagyon megnyugtattatok, köszönöm szépen!!
    Varda, akkor mondjuk nem nagy gond, ha a napi egy kávé mellett be-becsúszik egy zöld tea is?
    Igazából nem mondanék le a kávémról már csak azért sem, mert igen alacsony tud lenni sokszor a vérnyomásom, és annak meg nem árt, sőt. 🙂
    Szívdobogós mámor? 🙂 Hajajj, volt, igen. Még csak nagyjából másfél éve kávézom, de az egyéb időszakokban megivott napi kettő elég volt ahhoz, hogy a mámor elszálljon.
    Viszont határozottan érzem, hogy a kávéivás után pörög szegényke egy ideig… de talán inkább pörögjön, mint hogy tegyük fel elájuljak az utcán.

    Kedvelés

    • Ne aggódj a plusz egy teán se, a zöld teának különösen jó hatása van terhesség alatt, a koffein hatása ezekkel szemben teljesen elhanyagolható. A baba lehet, hogy enélkül is pörögne időnként, lehet, hogy pont elkapod a kávé/teaivással az aktív periódusait.

      Kedvelés

      • Szuper, köszönöm az infót… talán túl sokat olvastam, és az hozta rám a frászt (valamilyen honlapon összehasonlították a teák, illetve különböző kávék tein/koffeintartalmát, és hát a zöld teában is van rendesen szerintük…).
        Örök igazság: az ember lánya várandósan ne bújja túl sokat a netes okosságokat, mert csak magának okoz végül fejfájást vele.

        Kedvelés

      • Így van! 🙂
        Köszönöm, amúgy nagyon jól, 24 hetes a pocak és lakója, és annyira jól vagyunk, hogy az hihetetlen. Semmi nem fáj, nem húz, nem éget, erős és energikus vagyok. Férjjel alakul a kapcsolat… szóval csöppet sem panaszkodhatok!

        Kedvelés

Hozzászólás a(z) Nóri bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .