Egy kommentre reagálok.
Végigolvastam ezt a bejegyzést s az összes hozzászólást. Amit írsz, az jogos és ésszerű. Engem egyvalami zavar, de az nagyon. Úgy néz ki, hogy te egyszerűen elképzelhetetlennek tartod, hogy ha egy nő válni akar, azért közvetlen vagy közvetett módon ne a férj legyen a felelős.
“Tényleg az a jellemző válóok, hogy a nők megbolondulnak a cuki, készséges, hű, csillogóan szellemes, absztinens, jó fej férj mellett, és egyszer csak beleszeretnek valakibe? Miért tennék?” Például azért, mert a szerelem nem valami racionális dolog, sőt. Sok olyat láttam, ahol a cuki, jo fej pasit megunva inkább a “rosszfiú” jön be. És ugye, hogy sok példa van arra, amikor a férfi megcsalja a cuki, készséges, hű, csillogóan szellemes, absztinens, jó fej, gyönyörű feleségét? Nos, ez fordítva is ugyanúgy működik, ha hiszed, ha nem.
Nem hiszem, mert nem vagy meggyőző, és az érvelésedből látszik, hogy nem fogadod el az én kiérlelt és sok történeten alapuló kiindulópontjaimat. Mintha a szimmetria igénye működne benned is, ajánlom ezeket a bejegyzéseket:
Szeretném, ha minden ritkán erre tévedő vagy új olvasó megértené, hogy én nem keresek felelősöket, nem ez a cél, nem diadalt akarok aratni. Nem bírom a vagy-vagy gondolkodást, ez az egész nem meccs, hogy vagy a nő, vagy a férfi a hibás, és ha eldöntöttük, akkor lehet ítélkezni.
Felelősség? Ezt csak azért mondod így, mert a válást kudarcnak tartod, mivel talán saját vagy össztársadalmi érdeknek tartod, hogy a házasságok általában megmaradjanak, és mert hajlamunk, hogy mindig a hibást keressük, mutogathassunk. Bizonyos, fent leírt magatartásformáknál azonban a válás szükségszerű, életmentő, az egyetlen logikus lépés, ha sok nehézség is jár vele. Nem, nem lehet jóvátenni, ahhoz az első néhány évben kellett volna figyelni, reagálni.
A nőknek akkora presztízsveszteség a házasság kudarca, akkora identitásrombolás az egész, annyian csóválják a fejüket körülöttük (megcsalt? a te hibád! megcsaltad? a te hibád!), annyira nincsenek szabad döntéseik, annyira félnek kilépni a megszokott keretekből, a férfik pedig annyira bíznak mindennek a nőket a házasságban megtartó hatásában, és olyan szívás egyedül nevelni a gyerekeket alig- vagy semmi tartásdíjból, hogy a nők akkor válnak, amikor évekig senki nem vette komolyan, amit mondtak, és már a bőrüket, integritásuk utolsó morzsáit mentik, és nagyon ritkán akkor, amikor — jó okkal — beleszeretnek az akármilyen másik fiúba.
Ha egy nő a cuki (vagy talán csak magát cukinak tartó? mások dicséretében fürdő? a külvilág szemében cuki, Bovary-típusú jótét lélek, kicsinyességekkel, ebéd utáni horkolásokkal és másfél perces aktusokkal, meg “de hát mi a baj, drágám, olyan szépen élünk” mentalitással) — de jó, legyen: cuki férje után beleszeret egy rosszfiúba, akkor ott nagyon le volt fojtva valami, nagyon nem tudott valami az a nő, a bűnös pedig, de nevezzük oknak: a szocializációja, amely nem engedte, hogy megtapasztalja a sugárzó szexualitását. A nők nagyon is lelkiismeretesen elnyelik, eltemetik, elrendezik a sok lisztérzékenységet, matekbukást, lyukas zoknit, hűtlenséget, lustaságot és alkoholizmust. Amikor nem teszik, amikor azzal foglalkoznak, ami nekik is jó, akkor nagyon durva következményekkel számolhatnak: rájuk zúdul a világ, és önmagukkal is összetűzésbe keverednek.
A haszonélvezője ennek a kötelességteljesítésnek, nem tudásnak, lefojtottságnak, falak mögötti létnek pedig a teljes társadalom, mert ha a nők békésen elvégzik a háztartás, családszervezés, monoton munkahelyek és gyereknevelés mérhetetlen mennyiségű és idegölő munkáját, és nem vágynak másra, szabadabbra, akkor az ő munkájuk révén boldogulhat mindenki más. Nem, nem csak a férfiak, hanem a negyvenes generáció gyermekei, elkényeztetett egyetemistái is, lányok is, akik ugyanúgy kizsigerelik az anyjukat, és akiknek még nem kötelező ez a szerep. És a legdurvább, ahogy a nők, idősebb a fiatalabbnak, konformista az új utakat keresőnek, egyre csak adják a tanácsokat, hogy hogyan maradjanak benne, hogyan legyenek jobbak a rettenetes szerepeikben, a fegyelemben, önfeláldozásban, önkizsákmányolásban, tudatlanságban, függésben.
Nem, fordítva nem így működik. Nem szűnök meg türelmesen hajtogatni: nincs szimmetria, nagyon más egy nő szerepköre, mozgástere, szabadságfoka, megítélése, mint egy férfié. Jellemzően mindenki mindenért őket hibáztatja.
Először is, a fiatal férfinak tízes-húszas éveiben, és később is szabad vehemensen megélni a szexusát, “kiélnie magát”, “mindent kipróbálni” mások megnyomorítása árán is, nem fogja lekurvázni senki, teherbe sem esik tőle.
Másodszor is, a férji lét. Ha ő eleve megbízható, félre nem lépő, monotóniatűrő jó asszonyt keresett feleségnek, akkor érthető, hogy tíz-húsz éven belül, de ötvenéves koráig legkésőbb megkíván valaki vadócot, aki nem unalmas, nem stresszes, nem beosztással él, nem szomorú szemű, nem aggályos, mint a jó asszonyok (szerepe), hanem hörögve élvez el. Sőt, akár sorsát megrendítő módon szeret bele, amivel elismeri, hogy a hagyományos házasságmodell hazugság. Hogy mindannyiunkat átvertek. Ez a mi történetünk is, és ez a mai házasságfelfogás, nemi egyenlőtlenség hatalmas csapdája, és aki ezt nem érti, aki erre még nem jött rá, az belekövült a szerepébe.
Harmadszor is, egy férfinak — és ez nem a bűne, hanem a helyzete, amellyel élni hajlamos — több a lehetősége élete későbbi fordulataira, nagy sodró szerelmekre, vagyis sokkal többször mehet el otthonról, szebben öltözve, csillogóbb autóval; munka, konferencia, közéleti tevékenység közben megismerhet száz független ellenkező nemű példányt, nyugodtan megnézegetheti őket, elfantáziálgathat róluk (“hűséget fogadtam, nem vakságot”, ezt is csak férfiak mondják). Büntetlenül flörtölhet vagy szexelhet is velük titokban, nem kötik annyira a gyerekek napi feladatai, és ezért a férfiak gyakrabban, könnyebben, kevesebb belső vívódással, a környezetük hallgatólagos jóváhagyásával szeretnek bele ellenállhatatlanul valaki fiatalabba, könnyebben cserélhetnek feleséget, és akkor sokkal megértőbb mindenki, nem kerül stigma a homlokukra, gyerekeiket meg az exük neveli. Avagy, és ne legyen illúziónk, minden második férj ezt csinálja, élhetnek kettős életet, mindkét helyen gyerekekkel. Aki ezt mint tipikus jelenséget a nők körében ismeri, és nem az egyetlen árva ellentörténettel jönne, szóljon már, igazán.
Van abban valami hátborzongató, hogy azok a férfiak, akik csendes-rendes nővel élnek, mellettük unatkoznak, őket helyeslik, másról ábrándoznak, a házasságok felbomlásakor rettenetes öltönyeikben az irracionális, megkergült cédákon csóválják a fejüket. Ahogy mindig kettéosztják a nőket Tisztességesre meg Cédára.
Hát milyet akartok? Olyat, aki bírja, és ha nem bírja, akkor indulatosan, vad reakciókkal tör ki a ketrecből, mint Nóra vagy Emma Bovary? Nem lenne jobb, ha mindenki a szabadban élhetne, a saját valóságának megfelelően? Nem kéne egyszer elhinni már a nőknek, amit mondanak, nem hisztinek, nyavalygásnak, sárkányságnak, jódógábanaztsetudja-szövegnek tartani?
csak az olvassa. én szóltam 
“…akár sorsát megrendítő módon szeret bele, amivel elismeri, hogy a hagyományos házasságmodell hazugság. Hogy mindannyiunkat átvertek. Ez a mi történetünk is, és ez a mai házasságfelfogás, nemi egyenlőtlenség hatalmas csapdája, és aki ezt nem érti, aki erre még nem jött rá, az belekövült a szerepébe.”
ez nagyon…köszi!
és innen kezdődik aztán csak igazán a kemény meló…a legnehezebb és legörömtelibb egyszerre…innen merre? hogyan?
KedvelésKedvelés
ez engem is nagyon érint ….. 🙂 köszi.
KedvelésKedvelés
ne haragudj, de én azt hiszem, hogy ez egy kicsit túlzás. félreértés ne essék, a rendszer szerintem is így működik. és a mérhetetlenül túlnyomó többség is. szerintem sem igaz, hogy “fordítva ugyanúgy működik”. de ha megengedné az össztársadalmi ítélkezés, akkor valószínűleg ugyanúgy működne, mert mind emberek vagyunk. tudom, a szocializáció és ez az össztársadalmi ítélkezés olyan mélyen van mindenhol, hogy körülbelül értelmetlen azt állítani, hogy mi lenne, ha. de azért mégis, vannak már emberek, nők, párok, akik szabadon élnek, egyenrangú kapcsolatban, tulajdonképpen nagyon kevés, de van. és akkor meg ugyanúgy előfordulhat mindkét félnél, mert emberi dolog, hogy beleszeretsz valakibe azért, mert beleszeretsz és punktum, és nincs más indoka. én legalábbis nem hiszek abban, hogy ha tényleg egyenlő a kapcsolat, és tényleg nem unalmas, és tényleg jól vannak az illetők együtt, és most kihagytam egy csomó faktort persze, de tegyük fel, hogy az tényleg egy gazdag és mély és jó kapcsoalt, amiről beszélünk, akkor az az idők végezetéig megmarad, és nem fordul elő ilyesmi. most ezt csak azért írom, mert elég kategorikusan írtad, hogy miért válnak a nők. többségében igazad van, arra szerettem volna rávilágítani, hogy igazi egészséges, jó kapcsolatban – ami tudom, nagyon ritka – ez előfordulhat mindkét féllel, és szerintem ha abba az irányba mozdul a világ, hogy egyenlőbbek leszünk, akkor még többször elő is fog fordulni, mint most.
KedvelésKedvelés
Ez viszont most tényleg az élethelyzetünk és tapasztalataink különbsége. Megélni ezt nagyon durva.
Nem tudom, mi lenne, ha megengedné, ez elméleti felvetés, mire írod? Teljesen egyetértünk, nekem nem célom, hogy az egyenlőséggel azt érjük el, hogy mindenki benne maradjon a házasságában. Nem arra eszköz: igen, több lenne a hűtlenség, de egyenlőbb, nem lenne ekkora fájdalom, mert nem csüngenének egymáson a felek, hanem képesek volnának a szuverén létre. Én aztán nem küzdök azért, hogy ez, amit ma házasságnak neveznek, ép maradjon.
Eleget írtam erről is, keress rá a házasság és hűség címkékre: csakazolvassa.wordpress.com/tag/hazassag+huseg
KedvelésKedvelés
“de tegyük fel, hogy az tényleg egy gazdag és mély és jó kapcsoalt, amiről beszélünk, akkor az az idők végezetéig megmarad, és nem fordul elő ilyesmi.”
Vagy igen, vagy nem. Nem az együttmaradás a cél önmagában. És az is lehet, hogy a kapcsolatnak változnak a formái, időről időre… És előfordulhat benne külső szerelem is akár, igen, a nő részéről is, és lehet, hogy szabadságot ad a másik ehhez. De ebben az esetben nincs benne hazugság és a másik helyzetével való visszaélés, az egész rendszer adta helyzettel való visszaélés, hanem egymás segítése van, akárhogy is alakulnak végül a dolgok.
Nagyon egyéni ez, milyen kapcsolatok alakulnának ki, ha kilépnénk abból ami most van…
KedvelésKedvelés
de a mondatomnak volt eleje is, és az pont az volt, hogy attól még nem biztos, hogy megmarad. 🙂 konkrétan ezt írtam:
“én legalábbis nem hiszek abban, hogy ha tényleg egyenlő a kapcsolat, és tényleg nem unalmas, és tényleg jól vannak az illetők együtt, és most kihagytam egy csomó faktort persze, de tegyük fel, hogy az tényleg egy gazdag és mély és jó kapcsoalt, amiről beszélünk, akkor az az idők végezetéig megmarad, és nem fordul elő ilyesmi.”
úgyhogy nem is vitázunk 🙂
KedvelésKedvelés
bocs, akkor tényleg nem… bár nem hinni sem érdemes benne, mert még az is lehet, hogy megmarad 😉
KedvelésKedvelés
ja nem úgy értem, hogy en bloc nem hiszek abban, hogy megmarad, hanem úgy, hogy ettől még nem biztos, szóval hogy nem úgy megy, hogy ha–akkor.
KedvelésKedvelés
Erről az egészről van egy jó film, a Madison megye hídjai, asszem….
KedvelésKedvelés
“A szív hídjai” mert ugye kis hazánkban minden filmet át kell nevezni. Clint Eastwood és Meryl Streep…nem lehet rossz film, bár még nem láttam (Golden Globe-díj és Oscar jelölés)…
KedvelésKedvelés
Nekem nagyon tetszett a film, érdemes megnézni. A történetben a főszereplő Francesca házassága egyáltalán nem boldog, a felek élnek egymás mellett, de már szeretet se nagyon van, csak megszokás.
KedvelésKedvelés
Nem értem, hogy arra hivatkozva, hogy ha egy kapcsolat jó, akkor nem történhet “ilyen”, miért állítod, hogy túlzás lenne a bejegyzés. Csakazolvassa mindig hozzáteszi, hogy “túlnyomó többségben”, vagy valami hasonló fordulatot, ami azt mutatja, hogy nem a kapcsolatok száz százalékára igaz az adott megfigyelés, csupán igen nagy részére. Miért olyan nehéz elfogadni, hogy reprezentatív minták ezt a tendenciát mutatják? Mindig a kevés kivétellel érvelnek nem csak te, hanem általában az ellenérvelők. A kivétel azért kivétel, mert nem tartozik a többségbe, amelyről a bejegyzés szól! Szóval mi is a túlzás pontosan?
KedvelésKedvelés
úgy írod ezt nekem, mint ahogy azoknak a fasziknak szoktátok, akik rögtön támadásba lendülnek, és arról osztják, hogy de a nők is. mit nhéz nekem elfogadni? na ne. a leghatározottabb mértékben egyetértek azzal, hogy a nők és a férfiak felé nem egyenlő az elvárásrendszer. nem hinném, hogy ezt kellene bizonygatnom, már én is sokszor leírtam, hogy egyetértek ezzel. viszont nem értek egyet azzal, hogy ne alakulhatna ki másik szerelem akkor is, ha az ember kapcsolatában nincs baj vay hiányosság. mert szerintem a szerelem az egy olyan dolog. hogy nem ettől függ. aztán hogy már mit kezdenek azzal a szerelemmel, elnyomják vagy megélik, othagyják miata a másikat vagy sem, vagy párhuzamosan tolják, édes mindegy abból a szempontból, hogy már kialakult.
KedvelésKedvelés
Elköteleződés. Így hívják azt, amikor eldöntöd, hogy a szerelmeddel maradsz. És akkor nincs másba beleszerelmesedés. Mármint abban a szép és jó helyzetben, amelyet te felvázoltál. Mert van ilyen. Szép, jó, működik, egyenlő. De akkor van elköteleződés. Nekem volt az exférjemmel. És amikor a barátnőm bemutatta nekem a fiát (direkt), akkor láttam, hogy igen, ezt a férfit aztán lehetne szeretni. Szinte minden téren ő nyert, ha összehasonlítottam a férjjel. De mégis. El voltam köteleződve (akkor úgy tudtam, hogy egy életre). És nem emiatt váltunk végül, és nem akkor, és messzire elkerültem a férfit, akibe lehetne szerelmes az ember.
KedvelésKedvelés
De miért kerülted el messziről, akibe beleszerethetnél, akkor, amikor már elváltál? Ez valami önbüntetés? Vagy az önképed nem engedte – én már soha többet nem leszek szerelmes, mert én csak egybe? Akkor ezt úgy kell érteni, hogy ha lesz is még kapcsolatod, akkor csakis olyannal, akibe nem vagy szerelmes, és ha szerelembe esnél, akkor azzal kifejezetten direkt nem? Vagy mi a konklúzió itt végül is?
“Szép, jó, működik, egyenlő”, azt tudod, hogy egy ilyennek leírt kapcsolatba konkrétan bele lehet pusztulni, tud annyira szar lenni?
KedvelésKedvelés
És visszamennék az elejére: ha egyenlőbb lenne a kapcsolat, akkor el sem kellene odáig jutni, hogy “beleszerettem másba, válok”, hanem lehet, házasság sem lenne, vagy ha lenne, de nem jó, nem megy, nem sikerül, akkor nem arra az új szerelemre kéne várni mint a válás apropójára. Ki lehetne lépni, össznépi felháborodás meg sajnálkozás meg bűntudat nélkül. Meg egyébként sem lenne ennyire elvárás, hogy házasodj.
KedvelésKedvelés
lehet. de szerintem, most megint, inuljunk ki egészséges, egyenlő kapcsolatokból, nem feltétlenül azért szeretsz bele másba, mert a régi már nem jó, és egyébként is elválnál, és a másik csak löketnek kell, hanem lehet hogy minden teljesen jó, és azért szeretsz bele másba, mert más, és meglátod, és úgy alakul, hogy beleszeretsz. én ezt próbáltam mondani. hogy annak, hogy beleszeress másba, nem előfeltétele, hogy a házasságod rossz legyen.
KedvelésKedvelés
Persze, előfordulhat akkor is, én nem vitatom ezt, bár nem tudom megmondani, mennyivel lenne ilyenből több vagy kevesebb, mint most, hiszen nem olyan rendszerben élünk. Ezt innen nem lehet megmondani, úgy érzem, én legalábbis nem tudnám.
Nem is lényeg szerintem, hogy több lenne vagy kevesebb…
Én arra az esetre akartam célozni, mikor a nő nem akkor válik, mikor “kéne” (nem jó, és tudja, hogy nem is lesz az), hanem, mikor már tényleg “muszáj”, plö. beleszeret valakibe.
KedvelésKedvelés
Csakhogy ez a blog nem a fehér holló típusú tökéletes kapcsolatokról szól, hanem pont azokról, amelyekben egyenlőtlenség van. Mi ellen érvelsz hát?
KedvelésKedvelés
tőlem kérdezed? csak úgy mondom, hogy egyébként nem óhajtottam támadni senkit, sem pedig a szokásos dumákkal jönni, miszerint a másik oldal ugyanúgy, blablabla. ezzel szemben azellen érvelek, hogy csak akkor szerethetsz bele valaki másba, ha a kapcsolatoddal egyébként is baj van. szerintem ez közkeletű közhely, és speciel az én tapasztalatom meg ezzel ellentétes. de nem csak a tapasztalatom, hanem az elméletem is.
KedvelésKedvelés
Nálunk volt ilyen szerelem mindkettőnknek, amikor a gyerekeink iskolások lettek, a házunk felépült, új munkahelyekre kerültünk. Megbeszéltük, hogy amelyikünk úgy gondolja élje meg a szerelmet, és majd meglátjuk mi lesz. Aztán kiderült, hogy egyikünk sem akar kilépni a kapcsolatunkból, mert jó nekünk együtt, és nem is tettünk lépéseket a szerelemért, ami természetesen szépen lecsengett. Valahogy mi akkor 30-as éveink elején természetesnek tartottuk, hogy az ember lehet szerelmes életében többször is, de nekünk nem érte meg egy jól működő kapcsolatot felborítani miatta. Lehet az is közre játszott, hogy jobban megismertük szerelmeinket (én legalábbis) és kiderült, hogy jó érzés volt, újdonság volt, de ennyi. Azt én nem tartottam érdekesnek, hogy a férjem lefeküdt-e vele, vagy mi történt konkrétan.
KedvelésKedvelés
Bevallom irigyellek, hogy ennyire tulajdonlás mentesen tudjátok megélni a kapcsolatotokat. Ehhez persze alapvetően egészséges önbizalommal, magabiztossággal és pozitív énképpel kell rendelkezni. önbizalomhiánnyal és/vagy kisebbségi komplexussal megáldott (vagy inkább megvert?) embereknek ez lehetetlen feladat abban biztos vagyok. Pedig a hagyományos házasságnak valami ilyesmi lehet az egyetlen életképes alternatívája. A holtunkig tartó hűség a jelek szerint egyszerűen betarthatatlan az emberek többségének. Úgy tudom a válóperek 15-17%-ában is ez a válóok.
KedvelésKedvelés
Csak nagyon halkan kérdezem meg (kár, hogy nem lehet apró betűvel írni), hogy akkor ilyen viszonyulással az olyan szavak, hogy házasságtörés, megcsalás, hűtlenség, árulás, becsapás mind-mind a büntető, a másik birtoklására épülő, egyenlőtlenségen alapuló, hímsovén kifejezéstár részei. Mert, ha igen, és ha az “egyenlőség” világában ez értelmezhetetlen, akkor kösz, de nem kérek belőle.
KedvelésKedvelés
Én nem szeretem az ilyen szavakat, valami nagyon ósdi, birtoklós, erőszakos világ tükrei. Senki nem propagálja a harmadik személlyel létesített szexuális kapcsolatot, de meg sem döbbenünk rajta, és ne feledd, csineva: nincs garancia. Az egyenlőséggel nem a garanciát vásárlod meg, hanem _nincs vásár_. A szóhasználat árulkodó, nekem mindig is gyanús volt. Mert a közöny, a meló-tévé-némaság sokkal nagyobb hűtlenség, mégis rendes férjnek számít az ilyen, lehet mutogatni, hogy a feleséget elsodorta valami elemi… hát persze, hogy elsodorta, a közönytől.
KedvelésKedvelés
Még szerencse, hogy ilyet senki nem írt, én is sokszor mondtam már: nem ennek a házasságnak a védelme a célom, úgy is megtörténhet, más a cél.
https://csakazolvassa.wordpress.com/2012/06/20/mert-az-nekik-is-jo-lenne/
KedvelésKedvelés
Köszönöm, ezt így már érem, és ennek tükrében más olvasata van a hozzászólásaidnak. Én az első hozzászólásodból az egész bejegyzést túlzónak minősítést olvastam ki. Ezek szerint nem olvastam elég figyelmesen… 🙂
A te feltevésedre a saját tapasztalatom: én nem rúgtam föl a majdnem (…) tökéletes kapcsolatomat az elsöprő szerelemért, mikor úgy alakult az életem, de nem biztos, hogy tudatos döntés volt, bár szeretem ezt hinni. Lehet, hogy csak a körülmények hozták így.
KedvelésKedvelés
Szerintem itt nem az egyenlőség vagy egyenlőtlenség a lényeg. Lehet egyenlő, kiegyensúlyozott egy kapcsolat de halálosan megfáradt, beszürkült. Az idő, az évek, a hétköznapok igenis rányomhatják a legjobb kapcsolatra is a bélyeget. Az ember lelkét olyan sok minden meg tudja érinteni. És ennyi pont elég. Az, hogy mit akar valaki, döntés kérdése. Elvihetnek az érzések akkor, ha akarom és engedem. De lehet, hogy nem tapasztaltam még eleget.
KedvelésKedvelés
Amiről én írni próbálok: egyenlő ÉS sok melóval épített. Ha így is elviszi a cica, vigye.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon fontos szerintem, örülök, hogy leírtad, csak én sem gondoltam másképp eredetileg sem. Talán az derülne ki az egyenlőségből, hogy nem égszakadás, ha vége lesz egy házasságnak.
KedvelésKedvelés
…és eleve nem élnénk meg tragédiának egy-egy kapcsolatunk véget értét, hanem sokkal békésebben, természetesebben viszonyulnánk hozzá.
KedvelésKedvelés
“de nem jó, nem megy, nem sikerül, akkor nem arra az új szerelemre kéne várni mint a válás apropójára. Ki lehetne lépni, össznépi felháborodás meg sajnálkozás meg bűntudat nélkül.” – Ez nagyon így van szerintem is. Nem azért bomlanak fel házasságok mert megjelenik a harmadik (van azért ilyen is), az már csak az indok, hogy ne mondja azt a környezet, hogy kilépett mert megőrült (jódolgában…)! Mert hát ugye a nem bírom tovább ilyen formában…az nem indok! Még a “megcsaló” is elviselhetőbb jelző…azért ez elgondolkodtató.
KedvelésKedvelés
(Amúgy: É., most nem szürke a hozzászólásod háttere, talán az új fejlesztés miatt állítódott el a dolog… szerintem nagyon jó volt, hogy ki voltál emelve, könnyen meg lehetett találni a soraidat. Bocsi, ha direkt vagy nem fontos – meg egyáltalán!)
KedvelésKedvelés
néha eljárogatunk kultúrkocsmázni a férjemmel, barátokkal. együtt, vagy külön-külön. olyankor a másik vigyáz a gyerekekre. ez nagyon jó. mégis, amikor bennfelejtem magam egy hajnalig tartó, füstös-kocsmás beszélgetésben, valami nagyon mélyről jövő szégyenérzet csóválja a fejét bennem. holott tudom, hogy nem kellene. mert a férjem nem olyan. és a barátaim sem olyanok. nem azért nem teszik szóvá, mert úgy érzik, ó, hát hagyjuk, előfordul, valójában pedig c, c, c. hanem mert meg sem fordul a fejükben, említésre méltónak sem találják. nekem igazán jódogom van. és lám, a “közösségi szellem” mégis hat rám. az az aszimmetrikus.
KedvelésKedvelés
Amikor újdonsült feleségként kikerültem az nagy Olaszországba, (a közepe tájára, ez fontos a mentalitásuk szempontjából) ahova egy nagy-nagy szerelem vitt, cibált át minden józan ész határán, eleinte félresöpörtem a nagyon is nyilvánvaló “jeleket”. Hogy egy feleség milyen is köll, hogy legyen. Társadalmilag megfogalmazva. Eleve egy lázadó, szabályokat köpködő típus voltam, mit nekem Italia, katolikus család, ahol egy ebéd alkalmával tizenketten ülik körbe az asztalt és az ebédkészítő nő szinte le sem ül enni, csak kiszolgál (szemben az én két hokedlis demokratikus világommal), éljen a szerelem, én a jég hátán is, szemben mindenkivel, nehogy már engem megtörjön egy vallás, egy modell, egy közösségi ideológia, hisz’ “túléltem én a Szovjetuniót” is. Na ja. Négy év alatt mentem össze semminek a semmibe. Ennyit a magányos lázadásokról meg a mindent legyőző szerelemről. Ha akkor van egy ilyen blog, amit nap mint nap olvashatok, ahol erőt meríthetek a saját magam életéhez, ahol elbizonytalanodásaim pillanataiban kattintgathatok az oldalakon, és egyszerűen attól lesz jobb, hogy nem vagyok egyedül, hogy vannak mások, és megdumáljuk…. Hogy lehet másképp nézni a dolgokat, és nem minden olyan betonbavert, mint ahogy azt érezzük néha. Most ez az egész Handrella megjegyzéséről jutott eszembe, meg Eastern Sugár szerelemről vallott hitéről, és persze az “őserők”-ről, amiről csakazolvassa beszél, és amiért beszél.
KedvelésKedvelés
csineva – február 1, 2013 – 16:06
Amit zsuzsi1969 írt, az pont azért valósulhatott meg, mert a felek mindketten őszinték magukhoz és egymáshoz is, és nem eszmékhez ragaszkodva hozták meg a döntéseiket, hanem csakis saját magukra figyeltek, a másikkal nyíltan megbeszélve a dolgokat.
Csineva, miből is nem kérsz? Ezt nem értem. Mi zavar, mi bánt, mivel van bajod?
Tényleg, komolyan érdekel.
KedvelésKedvelés
Ezt most komolyan én sem értem. Csineva neked az nem tetszik, hogy más hogyan éli meg a házasságát és marad együtt? Senki nem mondott olyat, hogy akinek ez nem tetszik, azoknak is kötelezően őszintének kell lenni és mindent nyíltan meg kell beszélni és vállalni amit éreznek vagy tesznek. Én is írtam, hogy erre az emberek nagy része egyszerűen nem alkalmas. Viszont aki igen, aki nem érzi személyes sértésnek, nem érzi magát kevesebbnek, hogy mellette más is megtethetett a párjának, az téged miért bánt? Tényleg mi a problémád, hogy nincs törvény arra, hogy így ne élhessenek párok? Vagy kötelezzék az embereket hűségre, ha már egyszer férjhez mentek? Bánt, hogy ma már nem éri retorzió a házasságtörőket a törvény előtt, vagy mi a probléma de tényleg?
KedvelésKedvelés
Elnézést elírtam, de nem tudtam már javítani: “megtethetett = megtetszhetett” és “férjhez mentek” helyett összeházasodtak.
KedvelésKedvelés
Írtam egyet Csinevának, de elveszett, úgyhogy még egyszer.
Nem vagyok hajlandó árulásnak tekinteni egy olyan érzelmet, ami nem akaratlagosan jött létre. Megbeszéltük, mint minden más velünk történteket.
Szinte minden nap telefonálunk egymásnak, mert mindig történik érdekes, vicces, rossz, és azt el kell rögtön mondani a másiknak. 23 éve vagyunk együtt, senki nem gondolhatja komolyan, hogy 20 éves korunktól soha senki nem fog kiváltani a másikból érzelmeket. Ez normális szerintem. Az lenne árulás, ha nem beszélnénk róla, sunnyognánk.
Egyébként pár hónap múló érzelemnél sokkal komolyabb problémákkal is szembe tudtunk nézni, Szeretünk együtt élni, jól ismerjük egymást, felneveltük a gyerekeinket és nem foglalkozunk fikázó véleményekkel. (ezen már pár éve túl vagyunk )
KedvelésKedvelés
Nem szoktam megmondani másoknak, hogy miként éljenek. Nem minősítek másokat, nem érdekelnek a szokásaik, és nem is zavarnak. Nem szoktam fikázni a véleményemmel a mások életét és gyereknevelési, vagy párkapcsolati vagy szexuális vagy mittudoménmilyen szokásait. Ezt előrebocsátva jön a magyarázat, hogy miből is nem kérek. Olyan kapcsolatból nem kérek, ahol teljesen természetes az, hogy a másiknak a kapcsolat alapvető szabályait szabadsága van felrúgni. De nem is a kapcsolatból nem kérek, hanem abból az értékrendből és világrendből, amelyikben az adott szónak és az eskünek nincs kötő ereje. Abból a rendből, amelyben a dolgoknak nincs súlya, jelentősége, ahol anything goes… A minden lehet, minden elfogadható mindent elrelativizáló, abszolút értéket és igazságot nem ismerő világból nem kérek. Abból, amikor folyton azt szajkózzák nekem, hogy MINDEN az én viszonyulásomon múlik. Abból, hogy soha nem érezhetem megbántva magam, mert a megcsalás, átverés, hazugság vádja részemről nem jogos, mert igazából csak a saját viszonyulásomon kéne változtatnom. Tudom, hogy most lehurrogtok, hogy túlzom, de tényleg nem tudom másként értelmezni a kést a hátamban… nem lehet masszírozásnak nevezni az pofont és ibolyaillatnak a szarszagot stb. Valahogy az a vicc jut eszembe, hogy mit mond a magyar feleség a férjének, amikor rajtakapja: Józsi, most nekem hiszel, vagy a szemednek… Szóval, lefordítva, mintha azt várnák el tőlem, hogy én eleufemizáljam, elkenjem, tisztára mossam és kifehérítsem azt, ami nem az. Hát… sajnálom, de nem. Az én határaim eléggé határozottak. Az én házasságomban a harmadik még szerelem formájában sem fért bele, ezért nem tudtam túllépni a megcsaltság és eldobottság érzésén. Ez van. Olyan egyenlőségből, ahol a másiknak a lecserélés és a szabad szerelem szabadsága adott, és nem lehet szavam ellene, kösz, de nem kérek. Akkor inkább legyek szingli egész életében. Nem szeretem a csigát, de ha valaki azt akar enni, hát csak nyugodtan. Én kösz, de a töltött káposztával igencsak jól elleszek. Ha pedig nincs töltött káposzta, inkább legyen kenyér és víz, de csigát akkor sem eszem.
KedvelésKedvelés
Még annyit, hogy egy másik bejegyzésnél azért idéztem József Attilát, mert én tényleg nem így képzeltem el a rendet. Nekem a legnagyobb csalódás a volt feleségemben pontosan az volt, hogy megtette, hogy megengedte magának az egész… mindegy minek nevezzük mit. Esküje, vállalt elköteleződése és fogadalma ellenére. És annak ellenére, hogy tudta, mit tesz velem, a gyermekei apjával. Hogy a saját boldogulása primált minden más szempont fölött. És most nem vádolom, ne értsetek félre. Hanem az fáj, hogy én erre soha nem lettem volna képes, és az a nő, akit életem párjának, a társamnak, az igazinak, a nagy Őnek hittem, akiben mindenkinél jobban bíztam az utolsó percig, úgy, hogy nem is akartam elhinni, hogy lehet egy harmadik, az mégis megtette mindezt. És úgy tette meg, hogy teljes, frivol természetességgel nevetett a csalódásomon, és szerintem a mai napig nincs tisztában vele, és nem érti, hogy mi fáj, hogy mit rombolt le, hogy mit tett tönkre. Nekem, sajnálom, de tényleg nem élhető az a világ, ahol minden szürke. Ahol nincs sem fekete, sem fehér. Nem élhető az a világ, ahol az emberölést kitessékeljük a főbejáraton (nincs párbaj, nincs kivégzés), de visszacsalogatjuk a cselédlépcsőn (engedélyezett az abortusz, és a lelkek kiszívását, a gyilkosságnak a kegyetlenebb formáját minden különösebb következmény nélkül megtehetjük, mert az úgymond belefér). Én a teljesen emberölés-,mentes világot akarom, nem ezt a képmutató egyenlősdit. Igen, É. az érzelmi kivonulás, a közöny is hűtlenség. És talán még a szerelem elfogadható, hisz az érzés csupán, tetteink és nem érzéseink minősítenek. De lépni az érzés után, egyedül csak és kizárólag a saját egómat választani instanciának, mely eldöntheti, mit szabad és mit nem, nem ismerni semmilyen felettes ént, mert voltaképpen az én boldogságom (mim is? gyönyöröm? élvezetem?) a legfontosabb minden szempont felett, nos, ez azért több, mint egy kihűlt kapcsolatban a kényelmes árulás. Ez már igazi árulás. Olyan, milyen is? A javából való. Boldog ember az, aki nem tapasztalta meg. Mert aki megtapasztalta, tényleg azt érezte, hogy élve tépték ki a szívét.
Kérlek, ne tereljétek el a szót az én problémáimra. Itt is csak példának szántam. Köszönöm.
KedvelésKedvelés
Én nem önzésnek érzem azt, ha valaki vállalja, ami neki fontos. Fontosabb sok mindennél. Mindenki a maga boldogságáért tegyen, és akkor olajozott lesz a világ, nem lesz mit egymás szemére hánynunk, énerős emberek nem árulni, átverni fogják a másika, hanem méltón a szemébe nézni, elmondani, mi a helyzet, és a másik, mivel neki is van kellő énereje, nem a másikból szívja csüngve, állni fogja ezt a nézést. Fájni fog, de állni fogja. És következményei lesznek a tunyaságnak, az érzelmi nyomasztásnak, oda nem figyelésnek, mert nem az eskü köt. Az esetleg könnyen, tévedésből tett eskü. Az eskü nem köt! Elég baj, ha az eskü köt, valamit, ami amúgy nem köt.
A saját elveidet nem kérheted számon a másikon, meg kéne érteni, neki mik az elvei, ő mit tart fontosnak, miért rúgta fel. Nem tudom, ki mit hisz eskünek, kötelességnek, és hogy mondhatja ezt az a másikon számon kérve, aki nem élte át a robbanást. És hogy milyen volt neki, azt se tudhatod. Milyen volt melletted.
KedvelésKedvelés
Tényleg nem akarom a saját példámra terelni a szót. Kérlek, ne tegyük. Nem akarok arról részletesen beszélni. Főleg nem róla. Egyszerűen csak arról van szó, hogy úgy gondolom, az ember akkor esküdjön és vállaljon gyereket, amikor dolgokkal tisztában van. Pl. a másikkal legyen azonos valamennyire az értékrendje. Ha kimondják: nem csaljuk meg egymást, az legyen kimondva, és ahhoz ragaszkodjanak kölcsönösen. Legyenek közös alapelvek, amik sine qua non feltételek. Ha az egyik úgy érzi, a másik csalja a tévével, vagy a munkájával, tegye szóvá, és kérje számon… nyugodtan. És igen… a nők csak akkor vállaljanak gyereket valakitől, a férfiak pedig csak akkor termékenyítsenek meg nőt, amikor úgy gondolják, hogy a másik mindenben alkalmas társnak és az utódaik apjának-anyjának. Soha ne kelljen kimondani, hogy bárcsak ne te lettél volna a gyerekeim apja. Soha ne kelljen kimondani, hogy bezzeg Hufnágel Pisti… Ha pedig nem vagy ebben biztos, ne nősülj, ne menj férjhez. Sok olyan esetet látok, ahol valamelyik karácsonyfadísz belerángatja a nem tudatosan élő és gondolkodó embereket a házasságba: a melója, a kockái, a pénze, az autója, a mellei, a sziporkázó humorérzéke stb. De amikor a karácsony elmúlik, rájönnek, hogy a díszek alatt elszáradt fenyő van, ami tényleg nem jó másra, csak, hogy kidobják… és akkor eldobják. Itt hangzott el a kommentekben, hogy a házasságkötést kéne megnehezíteni, nem a válást. Egyetértek. És a hazug esküt, és az eleve komolyan nem gondolt ígéreteket.
KedvelésKedvelés
Az eskü hazug? Ezt mondod Ő meg talán azt, hogy nagyon átverték és hogy nem tudhatta. Ez az egész permanens nyomasztás volt, ítélkezés, rossz szex.
A személyes történeteddel tele van a blog, ki se látsz belőle, mindent onnan nézel. Amit írsz, megint normatív, megint should. De ez nem működik, ez csak szemrehányásokra, ítéletekre, önigazolásra alkalmas. Mi van valójában? Miért nem tartotta az esküjét? Te tartottad-e? Megígérte-e, hogy nem fog megcsalni? Biztos, hogy ezt meg kell ígérni? Hogy ez így megígérhető? Az élet nem ilyen, az emberek nem ilyenek, ezt lelkészként hasznos volna tudni. És talán a feleséged, látva önsajnálatodat, vádjaidat, egyoldalú gondolkodásodat, most utólag is igazolva látja magát, hogy nem maradt egy ennyire kapaszkodó, mást vádoló, indulatos férfi felesége.
Amúgy vicces, hogy jogilag a házasságnak része a szexuális hűség is, bár számon nem szokták kérni, mégis, a bírói gyakorlatban csak az érzelmi hűtlenség számít, meg a különélés egy-egy válás mérlegelésekor. Mit jelent a nem-érzelmi hűtlenség? Ha máshol jó volt, de hazamegy, az nem számít, az csak alkalmi meg szexuális. Illetve csak férfiaknak ürügy, hogy “érthető módon” ordítsanak, megszégyenítsék ország-világ előtt, bántalmazzák a másikat, és a bírónők ebben szövetségeseik.
KedvelésKedvelés
“Mindenki a maga boldogságáért tegyen, és akkor olajozott lesz a világ”
Ez az, amivel messzemenően nem tudok egyetérteni. És szerintem ez önzőség. Ha mindenki a maga boldogságáért tesz, előbb-utóbb keresztezni fogja a mások sorsát és boldogságát. Olcsó módszer Pálra hivatkozni? Remélem, elég PC: ki-ki ne csak a maga hasznát keresse, hanem a másét is. Olyan indulat legyen bennetek, mint Krisztusban, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő. Ha valaki, ő tudta, milyen lemondani a boldogságról, tudatosan vállalni a szenvedést. Kimondani: az élet szenvedés, és nem az a célunk, hogy ezt a “boldogság” keresésével elkerüljük, hanem az a boldogság, hogy vállaljuk ezt a szenvedést. Nem a happynessről szólnak a boldogmondások. És nagyon lehet velem nem egyet érteni, és nem kérem ezt senkin számon. Csak azon, aki egyszer már megígérte az elköteleződést, de már azon sem. Csak ülök, és nézek ki a fejemből, hogy ez megtörténhetett, és az jár benne, hogy ez is a tudatosan felvállalandó szenvedés része, ezt is vinni kell.
KedvelésKedvelés
Működik-e, amiket mondasz? A te életedben? _Boldoggá tesz-e?
Én is így vagyok programozva. Hogy a másikért, önfeláldozás, tűrés. És ez akkora hazugság, különösen hatalmi egyenlőtlenségnél. Annyival jobban jár mindenki, ha bűntudat nélkül, vidáman mindenki azt mondja: nekem erre meg erre van szükségem, hogy jól működjem, és van erőm is, hogy gondoskodjam róla, és a másik meg ebben segítse. Nem, nem önzés, hanem minimum, és enélkül, a mindig másikra tekintő, őt méricskélő, függő, csimpaszkodó modellben száz százalékos a kudarc. Nem ahogy lennie kéne, hanem ahogy van. Hiába szólsz, hogy a tévével csalsz, meg munkával, drágám: eleve azért csal, mert már nem olyan jó. Egy-két nótórius szoknyavadászt leszámítva, a megrendülős külső kapcsolatokra és a pótcselekvések, függőségek mindegyikére igaz, hogy azért lett, mert nem volt a másikkal jó, mert valami hiányzott, mert nem tudott kiteljesedni az illető. Ez nem menti fel, mert tehetne ő is érte, meg nem beszéltek eleget, meg elmúlt a ragaszkodás, tehát nem mondom azt, hogy ez a másik felelőssége, de akkor is így van. És szólhatsz, de a szenvedély mindig erősebb. Évekig, évtizedekig mennek a házasságokban a balhék: miért iszol, miért csajozol, miért fontosabb a munkád, és akkor már ezért is menekülnek, az örökös balhé elől, a szégyenük elől, hogy nem érezhetik magukat jónak, hogy máshol jobb. Jól szólni nehéz, te is ilyen felelősségrevonósan írod, de a másikat ez nem fogja érdekelni, talán eredetileg szeretett egy kicsit, de hogy nem lehet olyan, ami neki jó, attól tuti meg fog utálni. A hűtlenség okait megérteni meg nagy pofáraesés. Teszem azt, soha nem tudtam kielégíteni, nem vagyok jó fej, nem törődtem a másikkal. Marad inkább a másik hibáztatása, meg a hivatkozás az erkölcsre.
Én az egész keresztény, érdekei szerint hol erre, hol arra hivatkozó beszédmódot iszonyúan irritálónak tartom, és Pált meg nagyon nem kedvelem, azt se, hogy folyton vele jönnek.
Az a te peched, csineva, hogy tökre ismerem a Bibliát. A keresztény vagy akár jézusi erkölcsöt pedig messze lebegő maximumnak, amire kár is figyelmeztetni az embereket, úgyis csak szégyenkezhet a prédikáló is. Melyikőtök adta el mindenét, hogy kövesse Jézust, tanítványokká tegyen minden népeket, melyikőtök nem gyűjt kincseket a földön, melyikőtök tartja oda a másik arcát, melyikőtök bocsát meg a parázna asszonynak? Tudom, csak jelképesen (ha irreális az életvitelünkhöz, kényelmünkhöz, mindig átvitt értelműek lesznek az evangélium felszólításai), meg menj, és többé ne vétkezzél, és ha vétkezett, akkor nem érvényes a megbocsátás, lehet újra ószövetségi módon ítélkezni, hiszen ez a cél mindig.
A kitűnő rendszerváltó püspök is… na, hagyjuk.
BEszter, olvasol? Mit gondolsz?
KedvelésKedvelés
A lényeg, hogy nem keresztény embereket nem kéne idegesíteni ezzel, hogy mit mondott Pál: ha érdekelné őket, keresztények volnának. Nagyon gyakran követik el ezt az udvariatlanságot, hogy nem értik, hogy a másiknak nem ugyanaz a referencia. Tudatlannak tartják, holott nem biztos, hogy az, lehet, hogy csak nem ért egyet.
És ne csak nézzél ki a fejedből, nézz magadra. Csineva, én nagyon jól tudom, milyen, amikor semminek nincs értelme, a többiek mondják, hogy miért nem mész bulizni, sportolni, és semmi kedved semmihez, haragszol a világra, szorongsz, utálod magad. És hidd el, hogy van kiút, van méltó élet, és nagyon nagy különbség, nagyon jó, érdemes érte tenni. De előtte szét kell esni atomokra, és utána újra össze.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, hová fogja írni, de az előző reakciódra válaszolok. Számonkéred rajtam, hogy az egész normatív, és hogy ez is csak SHOULD. Valóban az, de CSAK számomra az. Csak ennyit akartam mondani. Vádak nélkül. Igazán nem akarok igazságtalan lenni, de azt érzem, hogy most te tereled vissza a szót az én személyes fájdalmamra. Én nem akarom. Én most csak annyit mondok, hogyha ez a SHOULD az én életemben nem működik, ha az én kapcsolatomra nem érvényes, akkor nem kérek belőle. Hogy a kajás példát mondjam: lehet, hogy szereted a Jókai bablevest, de ha az nem olyan, amilyet te szeretsz, a te SHOULD-odnak nem felel meg, akkor nem kérsz belőle. Ilyen egyszerű. Attól, ha még másnak ízlik, és kér belőle, lelke rajta. Mindenki úgy él, ahogy tud. És a hazug eskü akkor hazug, amikor az illető meg sem gondolja, mire vállalkozik. Amikor lélekben kicsit keresztbe teszi az ujjait, gondolva, hogy a kilépés lehetősége még mindig ott van. Nem, az ilyen eskü és elköteleződés sem kell. Vagy igazi, vagy nem kell. Akkor inkább kenyér és víz. És tényleg nem akarok a múltról beszélni. Már én szégyellem, hogy tele van vele a blog. Ez a SHOULD pedig számomra a jövővel szembeni elvárás. Nem… nem kell többé senki, aki nem tud mellettem elköteleződni. És én sem vagyok méltó senkire, ha erre nem vagyok képes. Ennyi.
KedvelésKedvelés
Kedves É.
Ingerültséget érzek a hozzászólásodból, amit sem gerjeszteni, sem fenntartani nem akarok. Nézd, én vendég vagyok itt. Ha sértek valakit, lelépek, oszt csókolom. Bocsánatot kérek a rendetlenségért, pár delete-tel rendet lehet rakni utánam.
Én is utálom a folyton érdehez igazodó keresztyén diskurzust, farizeizmusnak tartom. De a saját életemben, mondom A SAJÁT ÉLETEMBEN, CSAKIS A SAJÁTOMBAN azért van egy pár morális sine qua non. Ami nem etalon, és nem mérce, és nem arra való, hogy a másik embert méricskéljem vele. Én nem hajtok csak és kizárólag a saját “boldogságomra”. Nem is hiszem azt, hogy a boldogság merő élvezet és gyönyör. Ezt akkor tenném, ha a létet zsákmánynak tekinteném. Ragadománynak. Olyasminek, amit jól ki lehet használni. Én tudom, hogy a FE, aki elküldött, nem ezzel a céllal küldött a földre. (Egyébként tudod, hogy a “nem tekintette zsákmánynak…” szövegrész szóhasználata mélyen görög filozófiai gyökerű, alapvetően nem őskeresztyén, és nem páli? Na, mindegy.)
Tehát, akkor is vállalom, ha nem vagyok miatta boldog. Nem vagyok boldog attól, hogy egyedül élek, de jobb nem boldognak lenni így, mint nem boldognak lenni egy hazug kapcsolatban. Jobb egyedül, mint prostikhoz járni, vagy keresni valakit, akivel szépen elhazudjuk, hogy milyen jól megvagyunk, de közben ki-kikacsintunk a kapcsolatból, és fél lábbal kifaroltunk belőle. Nem, É., kösz, de az olyanból nem kérek.
Ha összejön az egyenlő kapcsolat, és arról sokat tanultam a blogodból, a méltán őszinte és ajándékozó elköteleződés, ami nekem a SHOULD, akkor jó, ha nem, akkor elég nekem az, amivel valaki a válás utáni napokban vigasztalt. “Mi lehet a legrosszabb? Legfeljebb egyedül maradsz egész életedre. Akkor is van már két gyereked…”
KedvelésKedvelés
Nem vagyok ingerült, ne írj ilyen manipulatív sorokat, hogy akkor te elmész, már többször jeleztem, hogy örülök, hogy itt vagy. Csak kudarcnak érzem, hogy itt olvasol ősz óta, és nem ment át semmi. Kérdeztél, visszajelzést kaptál, nagyon sok megértést. Mégis ugyanabban pörögsz, és prédikátori hévvel jelented ki, hogy téged mennyire átvertek, és hogy aki felelős és szembenéz, az önző, meg léha, meg olyan kapcsolatból te nem kérsz.
A te életedbe nem jött kísértés. Neked az egyetlen és eszményített, végre-nő volt a feleséged. El vagy veszve nélküle. Így azért könnyű hűségesnek lenni. De ha a következő kapcsolatodban garanciákat akarsz a másiktól, hogy kitart melletted és hű marad, az önmagában meg fogja hiúsítani a kapcsolatot. Nagyon ellenszenves. Az egész úgy nem szabad, nem méltó.
A boldogság nem kéjmámor és nem is önzés, nem zsákmányszerző lét, hanem működőképesség. Nekem például most halt meg a férjem, úgy értsd. A boldogság az olyan élet, ami való neked. A szembenézés, a tudatosság — meg egy kis külvilág. Ha mondjuk nem tudsz jól emberekkel bánni, akkor gépekkel dolgozol — és eldöntheted. Ha szeretsz futni, mert az pihentet, elmész, ha meg hermeneutikát olvasni, akkor azt csinálod — és van rá időd, lehetőséged. Ha homoszexuális vagy, nem kényszeríted magad házasságba — és nem vetnek meg ezért. Annyit jelent, hogy nem vállalsz lehetetlent, vélt kötelességet, tisztában vagy a határaiddal. És azért, hogy működj, nemhogy csak te lehetsz a felelős, de más nem is lehet, másra tolni ezt, az a csimpaszkodó önzés.
Én aztán nem mennék bele olyan kapcsolatba, amiből majd azonnal kifarolnak, de nem tudhatom előre, ki tudhatja? Ebből vannak a pofáraesések. Neked se lesz garancia. Én nem akarok magamhoz láncolni senkit. De meg se lenne pofám ígértetni a másikkal, hogy te, ugye, most már csak velem? Ez birtoklás. Ez az igazi önzés.
KedvelésKedvelés
leírtad helyettem a pontosan ugyanezt, köszi 🙂
KedvelésKedvelés
jaj, nem te, hanem az előtted szóló, csak ide ment a kommentem 🙂 de azt is értem amit te írsz, az jó szerintem, ha mindenki hű a saját értékrendjéhez, olyanhoz is mint a tiéd, és olyanhoz is, mint az előtted szóló, illetve az enyém, ami egyezik az előtted szólóéval.
“senki nem gondolhatja komolyan, hogy 20 éves korunktól soha senki nem fog kiváltani a másikból érzelmeket. Ez normális szerintem. Az lenne árulás, ha nem beszélnénk róla, sunnyognánk.”
pontosan, tökéletesen ugyanezt gondolom.
KedvelésKedvelés
Csineva
Én nem hiszek a szenvedésben, abban, hogy majd el lehet vele nyerni valami végső jutalmat.
Az egyén boldogsága nem azt jelenti, hogy mindenkin átgázolva a saját kizárólagos érdekeire törekszik, hanem hogy az adott lehetőségek között megtalálja a számára legjobb alternatívát. Ebbe az is beletartozik, hogy a körülötte lévők érzéseit, érdekeit KÖLCSÖNÖSEN szem előtt tartja,
Én nem vagyok vallásos, úgyhogy a házasság nekem nem egy eskü volt, hanem egy polgárjogi szerződés, ami nélkül nem tudtuk volna egy tanácsi bérlakást nagyobbra cserélni. Egyébként sem szoktam esküdözni legfeljebb valamit megígérek. Azt is csak akkor, ha biztosan tudom teljesíteni.
Biztos vagyok benne, hogy a feleséged nem előre megfontoltan rúgta fel a házasságotokat, és nem egy vállrándítással intézett el téged. Rengeteg álmatlan éjszakája lehetett a döntés mögött.
KedvelésKedvelés
Elfogadom a feltételezésed. Lehet, hogy így volt. Tényleg, hagyjuk a múltat. Én elvekről beszélek. Az adott szó erejéről. Számomra annak mindenekfeletti normatív ereje van. Mondom: SZÁMOMRA. Ami pedig a szenvedést illeti, nem az érdemszerző szenvedésről beszéltem, hanem az amor fati-ról, a sors szeretetéről, sorsunk tudatos, elkerülés nélküli vállalásáról. Aminek nem célja a jutalom. Aki elfogadja, nem jutalmat nyer, mit ahogyan az, aki nem fogadja el, nem a jutalmat veszíti el. Hanem egyszerűen a lét teljességét.
KedvelésKedvelés
Ez így egyszemélyes elvként (“számomra”) szép, csak találj hozzá partnert, mert különben nincs kinek adni a szót. És ne gondold, hogy aki nem ezt hiszi, az hitvány, szószegő, kifarol, azonnal lecserél. A feleséged így gondolta? Meggyőződtél róla, hogy így gondolta? Te gondoltad így, meg azt is csak te gondoltad, hogy ő is így gondolta? Mit kérsz számon?
Minden élethazugságnak az az alapja, hogy valaki eszmények, hiedelmek jegyében valamit vállalt, valami nagyot, szépet (= szerzetes, hatgyerekes anya, örökség odaígérése előre, monogám házasság, pártember stb.), és akkor kiderül, hogy az nagyon nem működik, a lélek lázad, megnyomorodik, és nem mer kiszállni, nem mer gyengének tűnni, fél a szankcióktól. Öngyilkosság a végeredmény sokszor.
Nem hiszem, hogy a feleséged ne lenne most boldogabb, mint veled volt, és ez azért szempont. Hagyd az adott szót, ezzel nézz szembe: veled miért nem volt vajon boldog? Rosszul, éretlenül választottatok?
KedvelésKedvelés
Igen, rosszul választottunk. Csak ez is egy olyan mondat, amit a manóknak nem lehet elmondani. Miszerint nem kellett volna feleségül vennem az anyjukat. Sőt, igazából az van, hogy akkor pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Nézd, elfáradtam az egész elvhajhászásba. Azt hiszem, nincs konszenzus, ebben sem. Te, ti egyként láttok dolgokat, én másként. Számomra a hűség, a mindenben és minden ellenére kitartás, a következetesség erény. Erény és cél. Nem a szabadságban hiszek, hanem a hűségben. De ez az én bajom, és az én programom.
KedvelésKedvelés
És nem kérek számon semmit. Pörgesd vissza az első itteni hozzászóláshoz. Azt mondtam: ebből nem kérek. Ennyi. Belőle sem kértem, miután megcsalt. Nem tudtam a hátam mögé vetni, most sem tudom, és soha sem fogom tudni. És ez nem számon kérés. Egyszerűen ott valami elszakadt, és nincs tovább. És soha nem is lesz. És, ha nem találok ehhez partnert, ám legyen, a cölibátus is szép perspektíva. Vannak még magányos emberek a világon. Mert az lenne az igazi élethazugság, ha abba mennék bele még egyszer, hogy olyan valaki mellett legyek, aki ezekben a dolgokban nem társ, és nem partner. Kompromisszumos kapcsolatból kösz, de többet nem kérek. Másodhegedűs sem leszek. Alternatívaként használható férj sem, aki mellé az izmos szeretőtől jó hazamenni, mert megmasszírozza a hátad. Kösz, nem.
KedvelésKedvelés
Ezek szép, méltó gondolatok, de nem győzzük mondani, hogy nem az ígéret köt valakihez, és hogy előre nem lehet tudni. Akinek más is bejön a képe, nem okvetlen szemét áruló, lehet, hogy utolsó, kétségbeesett vákuuma szippantotta be azt az érzelmet. Szóval ha tanulság kell, inkább a szabadság felé keresgélj. A belső függetlenség felé, az alázat, a megbocsátás felé. Afelé, hogy egyszer veled is megtörténhet. Mert addig ez férfihiúság, férfiönérzet.
KedvelésKedvelés
Olyan erény, ami neked sikerült, neki meg nem. Hm.
Nem, nem egyként látunk dolgokat, legfeljebb annyiban, hogy nem vagyunk benne a te történetedben.
KedvelésKedvelés
Ezt is akartam írni, hogy nem az van, hogy ha mindenki magát nézi, meg rábízzuk, akkor kijön az állat. Hanem az emberek nem rosszak, csak a sok korlát között megnyomorodtak, és épp így, a szabadságban (amihez erő kell, elismerem) lehetnének jók. Egy kicsit a pénz is párhuzam: ha nincs, az nagyon szorít. Ha van, akkor lehet persze drogra meg bádogjáték-gyűjteményre költeni, de ez nem jelenti azt, hogy ne volna a méltó élet feltétele a valamennyi pénz, amiből mondjuk lehet venni egy lakást, vagy biciklit vagy gluténmentes lisztet vagy nyaralást.
KedvelésKedvelés
Oh, Csineva!
Ahogy olvasom soraidat eszembe jutott, hogy engem mennyire zavar, hogy a leki segitsegnyujtasukhoz az egyhazak sulyos nagy epuleteket, sulyos adoforintokat kapnak.
Abban a sulyosnagy epuletekben mise gyanant mire, kire, hogyan hivatkoznak egyhazuk altal felkent szemelyek.
Elborzadok.
KedvelésKedvelés
Figyelj, én is el szoktam borzadni. Mellesleg nem vagyok katolikus és nem vagyok magyarországi, nálunk az egyház nem kap adólejeket, ami pénz van, az a hívek önkéntes felajánlásából van. Tisztában vagyok sok-sok ezer mulasztással, önzéssel, szemétséggel, ami folyik. Pl. Tibi atya oldalán jókat szórakozom a facebookon. Kemény és őszinte görbe tükre annak, ami van az egyházban. Gyűlölöm a képmutatást, megvetem a farizeizmust, a szemforgatást, a csúsztató, mainpulatív diskurzust, a nem hiteles lelkészi munkát meg még inkább. Az értékrendet, amit az egyház hitelesen- nem hitelesen képvisel, azt viszont nem. Az az enyém is. És ne akarjon senki szellemi cenzúrát alkalmazni velem szemben, mert akkor rögtön az az érzésem támad, hogy csak a hasonszőrűek számára van vélemény- gondolat- és vallásszabadság. Az pedig egyszerűen szemétség.
KedvelésKedvelés
Ne legyél ennyire paranoid, itt nem tudod számon kérni a véleményszabadságodat: a te szabad véleményedre válasz a másoké, az enyém például az, hogy kivagyok, ha bibliai igékre hivatkoznak, mert nagyon kis műveltséggel szinte bármit meg lehet ideologizálni velük. Vannak illemszabályok, ennyi.
KedvelésKedvelés
Jó, bocs. Eddig nem tettem egyszer sem, és ezután sem fogom. Nem használom megideologizálásra, de azt azért remélem, megérted, hogy nekem komoly tekintéllyel rendelkező frameworknak számít. Az az én véleményem alapja, abból indulok ki. Ez van. Nem kötelező másnak követni. Még egyszer: mindenki úgy él, ahogy tud.
KedvelésKedvelés
Itt tetted:
”
csineva
– február 2, 2013 – 00:59 szerint:
“Mindenki a maga boldogságáért tegyen, és akkor olajozott lesz a világ”
Ez az, amivel messzemenően nem tudok egyetérteni. És szerintem ez önzőség. Ha mindenki a maga boldogságáért tesz, előbb-utóbb keresztezni fogja a mások sorsát és boldogságát. Olcsó módszer Pálra hivatkozni? Remélem, elég PC: ki-ki ne csak a maga hasznát keresse, hanem a másét is. Olyan indulat legyen bennetek, mint Krisztusban, aki nem tekintette zsákmánynak, hogy az Istennel egyenlő. Ha valaki, ő tudta, milyen lemondani a boldogságról, tudatosan vállalni a szenvedést. Kimondani: az élet szenvedés, és nem az a célunk, hogy ezt a “boldogság” keresésével elkerüljük, hanem az a boldogság, hogy vállaljuk ezt a szenvedést. Nem a happynessről szólnak a boldogmondások. És nagyon lehet velem nem egyet érteni, és nem kérem ezt senkin számon. Csak azon, aki egyszer már megígérte az elköteleződést, de már azon sem. Csak ülök, és nézek ki a fejemből, hogy ez megtörténhetett, és az jár benne, hogy ez is a tudatosan felvállalandó szenvedés része, ezt is vinni kell.”
KedvelésKedvelés
Mondtam, hogy ADdig nem tettem, és ezután sem fogom. Egyszeri alkalom volt, bocs.
KedvelésKedvelés
Rendben. Bocsanat nem olvastam az addigot eleg figyelmesen.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: mit várunk a férfiaktól? | csak az olvassa
Válásom óta sokszor kérdezték, hogy mi történt. Volt, aki egyenesen feltette a “ki csalta meg a másikat” kérdést. És csalódottak, amikor elmondom, hogy nem volt megcsalás. Volt elhidegülés, túlnövés, mellette elsétálás. Mert ő nem változott, én meg rengeteget. És ezért nem is hibáztathatom. Becsaptam, mert pár év után nem azt kapta, amit az elején ígértem. Elindultam egy úton, amin nem tudott velem tartani. És tudjátok mit? Bár szinte mindenki azt mondja, hogy milyen szép, hogy nem mondunk egymásról rosszat, és hogy jóban vagyunk meg ilyenek, azért látszik, hogy nem ezt szerették volna hallani. Mert ezen nincs mit csámcsogni, ezt nem lehet kibeszélni és – igen – nem lehet hibást keresni. Mert nincs. Így alakult. Nincs már dolgunk egymással.
KedvelésKedvelés
Szia Tündi!
Azt megkérdezhetem, miben nem tudta tartani veled az iramot? Iskolázottság, olvasottság, műveltség.. ilyesmi? Vagy inkább a jövedelmek különböztek?
KedvelésKedvelés