metafora

Közzétéve Szerző:

Avagy: a férfiak szívéhez a hasukon keresztül vezet az út…

csinevának

Régen csóró voltam, nem voltak nagy igényeim. Zsömle, kefír reggelire, abból is a legolcsóbb. Néha töpörtyű. Piros Arany. Savanyú. Ünnepnapokon tavaszi párizsi, tudjátok, néhány szánalmas sárgarépa meg zöldborsódarab benne, egy kiló hatszázkilencven forint. Az ilyen kaják annyira silány alapanyagból készülnek, hogy az előállítóknak önteni kell beléjük az állományjavítót, ízfokozót, tartósítószert, különben kiderül a felvágottról: ipari szalonna az egész. Jaj, nem voltak nekem ilyen fogalmaim. De néha utáltam az egészet, a harmadik harapásnál bevágtam a zsömlét a szemétbe… Végül is mindegy volt, a szüleim adtak kajapénzt akkoriban.

De éreztem, egyre inkább: nincs ez rendben. Mások finomakat esznek. Étteremben is. Kezdtem megutálni a csóróságomat, ezt a melós igénytelenséget.

Szar volt, igen. De nem volt más választásom egyszerűen. Meg aztán azt se tudtam, micsoda szédületes világa van az ételeknek ezen túl. Igen, fogalmam sem volt.

Nem gourmand lettem, nem. Elkezdtem csak odafigyelni. Főzni kezdtem, és megnézni, mit veszek. Házi tej, tanyasi csirke. Saját lekvárok. Gyümölcs, zöldség: bio. Hogy többe kerül? Igen. Több pénzem van, én keresem, sokkal energikusabb vagyok, sportolok is…

IMG_4620Ma takarékosan bánok ezekkel a drágább kajákkal. Ha vásárolni megyek, sokkal tudatosabb vagyok. Megbecsülöm, amit a saját pénzemből veszek.

Már nem mindegy.

És néha, igen… néha van maradék. Néha megromlik a nagyon finom lekvár is, bent felejtem a hűtőben a tanyasi csirkét. Akkor drága a veszteség is.

Mégis egész más így. Nem utálom az egészet. Nem adom alább.

És megint: Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.

44 thoughts on “metafora”

  7. es ha mar kaja, akkor jut eszembe, jo lenne kitalalni valami emlekezteto emailt vagy mondjuk minden 5-ei irasod ala odairni hogy orulnel egy kave meghivasnak. keptelen vagyok eszben tartani hogy mikor hivtalak meg es mikor van a kovetkezonek az ideje. ha legalabb azoknak kuldenel egy havi emlekezteto emailt akik mar hivtak meg kavera? vagy nem tudom.. gyanitom nem csak en vagyok ennyire szetszort.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Be lehet állítani onlájnbenking rendszerekben a rendszeres időközönkénti meghívást – ha jól értem a kérdésed/kérésed… Más jellegű meghívásokkal nem vagyok áptudét 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  8. A jó élelmiszer drágább mint a vacak. Viszont a jóból kevesebb is elég a kulináris kielégüléshez. A vacakban ugyanis függőséget okozó adalékanyagok vannak, az ócsó párizsiből semennyi nem elég.
    A másik ami miatt a jó minőségű, házi vagy kistermelői élelmiszer jobb, hogy azzal hogy megtermelted, megcsináltad, a szomszédtól megvetted, még jót is tettél.

    Nagyon nagy feladat gyerekeinket meggyőzni arról, hogy a műkaják relatív ízessége talmi csillogás.

    S ha már metafora, akkor megveszem a könyvet, ha az utolsó fillérem is megy el az adott hónapban. Nem veszek többé kínai cipőt. Nem iszom prunczenbirgenburger sört.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  9. Most jut eszembe, attól is kiakadok, ha az a jellemerősség a “melós” szemében, ha valaki már ügyessen főzi a csirkefarhátat. Még majd rágyün, ha saját pízbű kő mégélnie. Megél, mert háromszor négyszer annyit keres, igaz, hogy a nap huszonnégy órájában tolja a szekeret, s ha egyszer a “melós” aki egyébként már évek óta nem dolgozik, véletlenül nyolckor ágyban találja: kész az ítélet:milyen lusta disznó.
    Egy nő meg egyébként mindig úgyis ráér pletykálni, mert az úgysem dolgozik, vagy nem is ér annyit a munkája. És ezt “melós” nőtársak állítják.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  10. van, aki szereti a párizsit. manapság már biztos azért, mert rászokott az ízfokozókra. tudja jól, hogy nem tesz jót, de lelkiismeretfurdalva csak bekap egy tíz dekát. mer’ olyan finom. vagy néha azért, mert elkapja a nosztalgia, hiszen gyerekkorában is azt ette, és akkor még kit érdekelt, hogy egészségtelen, mit se tudott róla, nem is kellett azzal törődni. ette boldogan, kétpofára. ha nem ízlett, ette a zalát. lényegét tekintve ugyanaz, de a választás illúziója megvolt.
    vagy mert azóta sem telik másra. nézi a pulykamellsonkát sóvárogva, “ha több pénzünk lenne”, ugye. vagy mert minek az úri flanc. jó nekem a párizsi is. örülök, hogy párizsi van egyáltalán. van, akinek még ez sem jut, csak a margarinos kenyér. mit panaszkodjak.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  12. Gyerekkoromban olyan életet éltünk, hogy egyik héten mindennap étteremben vacsoráztunk, másik héten meg zsíros kenyér volt, hagyma nélkül. Talán ezért, én örülök, ha futja a jó alapanyagokra, szívesen főzök kifinomultabb ételeket, de nem esem (esek?) kétségbe akkor sem, ha föl kell söpörni a konyhát. Párizsit sose ettem, gyerekkoromban nem volt a választékban, vagy mert túl fenn volt, vagy túl lenn, amióta meg nem eszem húst, azóta nem kérdés. Viszont egy zacskó jó minőségű gerslin elélek egy hétig.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  14. Fiatalkoromban sokat éheztem. Néztem a lacikonyhák kirakatait, és csorgott a nyálam. Nem értettem, miért nem ehetek belőle. Pizzák, hamburgerek, bagettek, kövér, szaftos flékenek, aranyló csirkecombok… s nekem semmi. Azt mondták, nem való az nekem… húzzak a p..ba. De felajánlották, hogy közelről nézhetem, ahogy a pénzesebb vevők jóízűen megeszik őket. Aztán lassan elhittem, hogy a jó kaja nem is való nekem. Azt mondtam, mint Kis János: hej, ha egyszer jóllaknék… ha egyszer közel kerülnék a sok nyalánksághoz, az lenne ám a jó világ. Soha be nem telnék vele, egész nap csak ennék. Aztán megkaptam. Habzsolhattam, nekieshettem, az enyém volt, és tényleg nem tudtam betelni, gondoljátok, hogy nagyon rövid idő múlva fájni kezdett a gyomrom. Csömör. Már rá sem bírtam nézni. Forgott tőle a bennsőm. Amíg rá nem jöttem, nem magát a kaját kell kívánni. Hanem az evés örömét. Mindent belőle. Kezdve azzal, hogy elmegyek a piacra, vagy elszegődöm a malacot a gazdánál, amiből őszire disznó lesz. Hogy gondosan válogatom a zöldségeket, végigsimogatom őket már a piacon, hazaviszem, gondosan szeretelem (de jó, ez elírás, azt akartam írni, hogy szeletelem, de itt hagyom, mert olyan jól hangzik), pucolom, odateszem, fűszerezem, megterítek, szép abroszon, szép tányérban, szalvétával, finom borral, Tokajival. Megtisztelem az ételt, és hálás vagy neki, hogy táplál, és imádkozom a jóistenhez, és megköszönöm, hogy kirendelte. És azokon a napokon, amikor nincsen, csak az emléke van, hálás vagyok azért is: a lazacért, a szalonnáért, nyers cékláért, vagy kocsonyáért. Hogy volt. Megnyalom a szájad szélét, és mintha még érezném. És boldog vagyok, hogy részem lehetett bennük. Mert enni, táplálkozni: ajándék. És én szeretek enni. Mindig is szerettem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. régen imádtam a kólát. volt idő, amikor szinte kóla-függő voltam.
    ma már a szénsavasat egyáltalán nem bírom, a kólának meg nagyon fura ízét érzem.
    metafórailag (is)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  18. Évekkel ezelőtt eltévedtem turistaként Párizsban. Nem estem kétségbe. Rá-rácsodálkozva a szépségeire róttam az utcákat, remélve, hogy egyszer csak kerül egy metróállomás, mert onnan bárhova el lehet jutni. Az egyik utcában egy magas épület előtt sok fiatal srác állt. Hosszú hajúak, punkosok is voltak köztük. Szivaraztak, beszélgettek, de mindegyik öltönyben volt, bordó zakóban. És vártak valamire. Felnéztem az épület homlokzatára: Le Grand Ecole de Cuisine Francaise. Ez állt rajta. És megdöbbentem azon, hogy íme egy nagy nemzet, mely a konyháját is egyetemen tanítja. És a fiatalok komolyan veszik azt, és megtisztelik a szakmájukat, öltönybe öltözve, talán lelküket, szellemüket is ünneplőbe öltöztetve, amikor főznek. Nálunk felé a gasztronómiát nem tanítják. És nem is tanuljuk. Nincs a főzésnek, a szakácsmesterségnek sem spiritualitása, sem művészete, sem tisztelete… és úgy tűnik, másnak sem.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Közelítünk…
    Férjem szerint kinek milyen az evése, olyan az ágyban.
    Mondjuk olyan sok tapasztalata nincs – de hogy mellette jól elhíztam, az már biztos :)))

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  22. Érdekes, érdekes, nálam ez mennyire más volt mindig! Én még csak aprócska egyetemista vagyok tudniillik. Viszont egész kiskoromtól szenvedélyesen szerettem a minőségi ételeket. 😀 Persze, elég pénzünk sosem volt a drágább, jobb dolgokra, úgyhogy Anyukám egy kompromisszum listát állított fel. Bizonyos, sarkallatos dolgokból kijelentette, hogy nem vesz, csak jót; ha drága, ha nem, punktum! “A tej, ha olcsó vizes és íztelen. Legalább a tej legyen finom!” 🙂 Azóta én is ezt alkalmazom a koleszban, kisebb-nagyobb eredményekkel….

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  23. De jó ez az írás. Csak most bukkantam rá. Ott a címben egyértelműen, hogy metafora, mégis majdnem mindenki a kajáról, étkezi szokásokról beszél 🙂 Nekem az jutott eszembe, hogy ide is enni járunk sokan. Egy-egy kommenttöredék alapján meg is jelenik előttem a kép, ahogy álmosan, a reggeli kávé csészéjét szorongatva bámulják a képernyőt egyesek, vagy másokat, ahogy munkahelyükön, mintegy lazításként beleolvasnak (esetleg a kurzort a jobb felső sarokban tartva a gyors tálcára helyezés végett), vagy még sok egyéb más módon. Akik naponta járunk itt nem tagadhatjuk, hogy táplálkozunk. Olykor könnyű és finomat (na nem Danonet), máskor nehezebbet, ami megfekszi a gyomrot (gyomrot? inkább a lelket, elmét), vagy rágósat (2-300 komment helyenként), de mindenképpen táplálót. Én érzek kicsit függőséget is (ugye nem használsz ízfokozót? :)), de lehet, hogy inkább csak úgy vagyok, mint az eperrel (szezonban sokat és sokszor szeretnék enni, aztán elmúlik, szezonnal együtt, télen meg hiába látom, nem kívánom, igaz pénzem sincs rá), majd az idő kideríti, hogy szezonod van-e nálam, vagy ez valami eddig nélkülözött alapélelmiszer.
    Most pedig megyek, majszolom tovább a gyümölcssalátámat

    Ja még csak annyit, hogy erre milyen jó magyarórát lehetne felépíteni, elemezni, szövegrétegekről (vagy jelentésréteg) beszélni, a lendületem már meg is van hozzá (pedig nem is vagyok magyartanár)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .