Feloldottam az általános moderációt. A trollokat letiltottam IP cím szerint. Az új hozzászólók első kommentjét megnézem, a türelmüket kérem, a régiek szabadon írhatnak.
Írok egy hosszabbat éppen, remélem, estére meglesz.
Kommenteljetek, beszélgessetek, ahogy eddig! Üdv az újaknak, a rádióadás nyomán érkezetteknek!
Némelyik napi idézetnél már ott van a forrás, folytatom majd a többi linkkel — ha volt érdekes, olvassátok el az egész bejegyzést!
A tegnapi rádióadás, még egyszer:
http://tilos.hu/index.php?form=adasnaplo&musorid=511&adasid=42856
Köszi. És vissz-üdv! A legelső bejegyzés melyik? Megtalálom, de…
Egy a rádióadás után érkező kíváncsi
KedvelésKedvelés
Bizony, bizony, ez IQ-teszt is!
KedvelésKedvelés
most ettől valahogy kedvem támadt hogy kommenteljek, mert eddig csak olvastalak, ámulva, hogy valaki ennyire tudja, és ennyire meg tudja érvelni, és ennyire értelmesen meg tudja írni azt, amibe én a felénél mindig belesülök. az egyenlőséges részről, meg a nők életéről. a főnökömnek is elküldtelek, és iszonyú jókat vitatkozunk a posztjaidról – vele nem nehéz, mert nem ellenségesen közelíti a témát, sőt. de zseniális amit csinálsz, egyébként azért is, mert a feminizmus így tud eljutni olyanokhoz, akiket a radikális és/vgy akadémikus része nem éredekel – mindennapi példák, hús-vér emebrek élete, igazi problémák, és mégis feminizmus, és mégis százezren olvasnak. óriási ez a dolog.
amit ezen kívül írsz, szociális érzékenységről például, azt, basszus, tényleg úgy érzem, mintha a számból vették volna ki – a ti mit sírtok című posztodat mindenhol rommá reklámoztam, mert olyan jó volt, hogy nekem nem kellett mondani semmit, mert valaki megírta helyettem. 🙂 kevés dolgot tudok mondani, amiben nem értünk egyet, ja de, nekem van autóm, mert az apámtól örököltem, és ezért kegytárgy is, és mert örömforrás, és csodálatos boldogságos száguldás, és nyolcszáz kiló otthonosság, az egyik legdrágább dolog nekem a világon /lelkileg, nem anyagilag :)/, még akkor is ha csak suzuki, szerepelt az egyik posztban, hogy lenézed-e vagy sem a suzukival járókat 🙂
egyszóval örülök hogy rátaláltam a blogodra, furcsa, hogy százezren ismerték, én meg követek mindenféle feminista hülyeséget, és pont én pont téged nem olvastalak eddig /vagyis az elmúlt két hétig/.
🙂
KedvelésKedvelés
Hát isten hozott, végre, kommentelj is, eddig csak a modoroson volt szerencsénk (?). Örülök, hogy a társadalmi egyenlőség is megy valahol, mintha azok a bejegyzések kevesebb figyelmet kapnának, visszhangtalanabbnak érzem. Autó, életmód általában nem vita, inkább alternatíva; nem vagyok idol, csak szeretek biciklizni.
No, csak érdemes volt kibújni a meleg ágyból.
KedvelésKedvelés
a modoroson? hadd tippeljek, lárvalányhaj? vagy tea fan? bár az előbbit sejtem. igen, én ott szoktam, régebben többet is, akkor valószínű tényleg ismerjük egymást. nem is azért írtam az autót, mert idolnak gondolnálak, bár biztos hogy ebben is van valami, hanem mert felfedeztem az egyetlen szignifikáns különbséget a világlátásunk között, most már mondhatom, mert majdnem az egész blogot végigolvastam. oké, nincsenek gyerekeim se, de az nem életmódeli különbség, mert ha majd nagy leszek és okos, akkor lesznek 🙂 és mert az autós/biciklis az már kicsit olyan, mint két politikai oldal 🙂
tényleg a társadalmi egyenlőséges posztoktól hidaltam le leginkább, azt a ti mit sírtok-posztot szívesen kötelező olvasmánnyá tenném, annyira ott van, és annyira sok embernek érdemes lenne gondolkodni rajta, meg hát tényleg pontosan azt írja le, amit én erről gondolok. akkor szoktam leginkább érezni ezt, amikor kaját osztok a hajléktalanszállón, van egy ilyen önkéntesmunkám, és miután hazamegyek onnan és zuhanyozok, akkor szokott valami mélységes hála megszállni, amiért a saját otthonomban állhatok a meleg zuhany alatt, és milyen csoda ez, ami egyáltalán nem magától értetődő. apámnak egy mondata volt erre, amit mindig idézek: születhettünk volna burkina fasóba is. 🙂
KedvelésKedvelés
Olvass még, mert fent van az avatarfotó, illetve az antifeminista?… linkjeiből is kiderül!
Én nem hirdetek autóellenes háborút, mindannyian tudjuk, hogy kocsi kell stb., a magam életmódjáról írok csak, hogy így is lehet, politikailag meg tessék kicsit többet bringázni, kevesebbet és okosabban autózni, és akkor nincs miről beszélni.
Most is, egyébként: negyven percből sem jönne ki a kicsivel és busszal a Budagyöngye, így meg tíz.
KedvelésKedvelés
Az adás nagyon jó volt. Ültem a kocsiban, mentem a dolgomat intézni, és amikor felolvastál, nem tudtam kiszállni, leállítania motort, parkolni,mert megszünt körülöttem a világ, csak alányt láttam, aki az “erős” férjéről mesél. Nagyon nagy nyomást hagyott a mellkasomban. Köszönöm, hogy megtaláltam az írásaidat és a kommenteket, mert segít szembenézni a saját életemmel is, még akkor is ha vitatkozom , morgok néhány kitételre, gondolatra.
KedvelésKedvelés
Üdv a blogon! Micsoda hatás! És vitázz, morogj nyugodtan!
KedvelésKedvelés
áhh! évuska! istentelen sokáig tartott, elmondanám, de dolgoztam rajta becsülettel 🙂 sajnos kénytelen voltam elolvasni hozzá a török mónika-féle blog majdnem teljes kommentáradatát, hiába próbáltam csak azokra ránézni, amikhez volt avatarkép 🙂 elkeserítő volt egyébként, de még mindig kevésbé, mint gondoltam. egész sok egész normális faszi is írt oda, és mivel 1-99 arányra számítottam, egész pozitívan érintett a 10-90 arány, a normális faszi-hímsoviniszta bunkó viszonylatban. nem tudom, a blog.hu mennyire képezi le a valóságot.
KedvelésKedvelés
Kedves Csakazolvassa, bevallottan csatlakozom én is, mert olvaslak egy ideje – meg-megfürösztöm gondolataimat, s valóban jó itt. Csineva nyomán bukkantam a blogra, és megfogott, hogy élesen látsz-láttatsz, hajszálpontosan fogalmazol, élvezetesen és könyörtelenül. Nem folytatom, nem ódának szántam, csak jelzésnek: énis:)
KedvelésKedvelés
Szia! Örülök, hogy te is! Írj sokat!
KedvelésKedvelés
Én itthon ültem, reggelizgettem és közben hallgattam a műsort (mindig csak a Tilost hallgatom). Olyan jó volt! Már rég megkajáltam, még el is mosogattam, még egy teát is főztem, aztán csak ültem és hallgattam. Aztán Anya bejött, és megkérdezte, hát te mit csinálsz? Mondtam, tök jó műsor megy a Tiloson. Belehallgatott, aztán ő is leült, és már ketten hallgattuk. Néha ránéztem az arcára titkon, néztem ahogyan elmereng az életén, a hibáin, a múlton. Érdekes volt. Jó volt! 🙂
És most olvasom is már, nem csak hallgatom. Tetszik! 🙂
KedvelésKedvelés
Örülök neked, friss, aktív hang vagy, erőseket és viccesen írsz! Hát még anyukádnak!
KedvelésKedvelés
a radioadas mar nincs fent, kar biztos erdekes volt.
KedvelésKedvelés