chk-nak
Hogy van ez, hogy egyesek, amúgy nagyon is alkalmas anyák halálra unják a kisgyerekkort: a gyerek kérdéseire a felelgetést, a szórakoztatását, a kreatív ötleteket, mások meg remekül elvannak, két meg még több gyerekkel, évekig, nem üresednek ki? Hogyan ne zakkanjunk bele abba, hogy örök beszélgető-, bevásárló-, alvó-, kakilótársunk mintha évek óta kettő éves lenne? És ha ő megnő, akkor a testvére…
Annak, hogy az ember bármilyen helyzetben jól tudja (= képes legyen rá) érezni magát, és akkor már a gyerekkel is, de valóban ám, ne csak fegyelmezetten végigfuttassa a szoftvert, kibírja fektetésig, a titka, hogy a világot olyannak lássa, lelkesen, mint valami terepasztalt, a hétköznapot meg böngészőnek, igen, ez még jobb szó. Lássa a kicsi részleteket, képes legyen mások szemszögével látni a világot, meglátni a hangyavonulást, a fityiszt a felhőben meg a békejelet a babaköldökben.
Vajon ehhez mi kell?
Van nekem egy ilyen barátnőm, őt tanulmányozom. Kell egy eredendően kíváncsi, örömre hangolt agy, amelyet rendületlenül érdekel a világ. Kell spontaneitás, rugalmasság, ráérős tempó, tiszta agy. Kell egy rendszeresen jóllakó lélek, olyasvalakié, aki nem tölti idejét, költi energiáit kizárólag arra, hogy tömködje a lyukakat, olyan, akit elismernek, támogatnak, helyeselnek. Ezek létfeltételek, és onnantól tudatállapot kérdése az egész. De ha a világ tud böngésző lenni, a gyerekeink sokkal ámulóbbak, lelkesebbek, mi sokkal kompetensebbek és elégedettebbek lehetünk, miközben tulajdonképpen remekül szórakozunk.
csak az olvassa. én szóltam 
nálunk 7 éve böngésző az élet 🙂 vannak néha hullámvölgyek, de mindig tudok annyit töltekezni, hogy ne csak fegyelmezetten futtassam a szoftvert:) és hamarosan nyílik az újabb fejezet…
KedvelésKedvelés
Nem mindenki alkalmas erre. Nehéz ügy.
Én pl. legszívesebben bonyolult síkgeometriai problémák megoldását élvezem, meg társadalmi, politikai, utóbb – pont a részben elrontott életemből fakadóan- nőjogi problémákon rágódom, amiről ez a blog is remekül szól.
Számomra maga volt a tömény unalom a gyerekezés, utáltam a bezzeganyák okoskodásait,
bár persze szerettem a gyerekeimet, de… az agyam alapjában nem erre volt huzalozva.
Mégis szültem hármat, mert akkoriban az volt a módi, és nagyonis akartam gyerekeket,
aztán meg az új szerelmet is meg kellett pecsételni.
A mai fejemmel viszont nem szülnék egyet se, mert nem nekem való ez.
Nem is tudtam igazán jó anya lenni, a gyerekeim sem elégedettek velem, én se igazán velük – bár én mindössze azért vagyok elégedetlen velük, mert ők elégedetlenek velem, és nem csak náluk látom ezt, hanem nagyon sok más gyereknél, és ez a mi időnkben nem volt opció,
hogy egy viszonylag konszolidáltan felnevelt gyerek gyakorlatilag semmire nem tartja apját-anyját és hátat fordít a szülői háznak.
Az az igazság, hogy én csak ilyen anya tudtam lenni, és ha ez nekik nem volt elég, akkor én ha újra kezdhetném, nem szeretném még jobban kerékbe törni magam (én úgy éreztem, hogy így is kerékbe voltam törve), hanem inkább nem lennék anya.
És örömmel látom, hogy sok mai csaj nem él-hal annyira az anyaságért, mert valóban nem való mindenkinek. Nekem pl. biztosan nem. De ezt csak mostanában kezdem felfogni.
KedvelésKedvelés
Édes szívem, köszönöm. Szeretem a három lányomat, de nem ez határozza meg az identitásomat, hogy én anya vagyok. Míg egész kicsik voltak, hősiesen szoptattam meg hordoztam meg ilyenek, és sokáig utána én éreztem magam szarul, hogy öt-hat éves koruk után már nem állnak hozzám olyan közel. Egy másik világban nem szültem volna gyereket egyáltalán. Most jutottam el oda, hogy csak azért nem csinálok másképp dolgokat, hogy ne “jó mintát” adjak nekik. Én én vagyok, vazzeg, ez van, ez a minta, ez a génállomány, ez jutott nektek.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a lágytojás héja | csak az olvassa