az egyenlőtlenség formái 8.: aki mindenkinek segít

Ez a legbékésebb változat. És borzasztóan bűntudatkeltő. Mert látod, hogy mindenki szereti, neked meg bajod van vele. És ez a dühítő: hogy része az őt nagyra becsülő közösségnek, és senki nem hinné róla, hogy milyen rideg meg kiabálós meg kicsinyes tud lenni a saját családjában.

Ő is mindenkit szeret, neki sosincs késő, hogy megszerelje a szomszédnál a csapot. Hétvégén bútort pakol a haverjának, mert a barátság az nem vicc, ugrik azonnal. És minden szombatra jut betonozás, kerítésfestés, és aztán meg lazítani kell. Olyan jóravaló és segítőkész! Hallod, ahogy megbeszéli a telefonban, hogy persze, Imikém, akkor hétkor kezdünk. És csak nézel, hogy már megint, és arra gondolsz, milyen féltékeny, kicsinyes banya vagy te.

Nem vagy kicsinyes, hanem túlterhelt vagy. Téged átvertek: egyáltalán nem erről volt szó, amikor még szerelmesek voltatok. Ezt csak a sok éves úgynevezett családba belekényelmesedve csinálják a férjek. A munkán felül még ez is, hogy mások mindig fontosabbak — csoda, hogy elhidegültök?

Félelmetes szerszámarzenálja van az ilyen férfinak. Aligismerősöknek ingyen szerel villanyt. Mindent megcsinál otthon is, amit  fontosnak gondol: szakszerűen buzul bele a bojlerbe, vonul el a sufniba hegeszteni, meg a kert végébe, a műhelyébe, ettől aztán nagyon keveset van a gyerekeivel meg veled. Dolgos, sőt fáradhatatlan — csak a te teljesítményedet nem méltányolja.

Nálunk, a szüleim által tervezett-épített családi házban, a pincében készült egy mosókonyha is, anyám álma, ott elfér majd mosás és teregetés. Ezért lett tenyérnyi a fenti fürdőszoba. A konyha is szimmetrikus és így icipici lett. A két legtágasabb helyiséget az örökké félkész házban az apám használta: a mosókonyha ugyanis lassan műhely lett, ezerféle holmival és mütyürrel, ahová apám szerelés örvén esténként elvonult, és ott ki tudja, mit csinált, leginkább azt érzékeltük, hogy rádiót hallgatott (és mi ennek örültünk, mert milyen jó nyugi volt akkor odafönt). Ha nem tette, akkor a déli fekvésű, legtágasabb, huszonöt fokra fűtött szobában terpeszkedett, tévézett vagy szundikált a fotelben. Az ágya az a hosszabbítható heverő volt, amelyet nekem vettünk, amikor nyolcéves voltam. Én egy huzatos, penészes, tizenhét fokos, szigeteletlen és északi falú szobában laktam anyámmal együtt, ezért aztán ma is remekül bírom a hideget, tizennégy éves koromig az ő egykori, húszéves fényes politúrú hitvesi ágyukban aludtam anyámmal. A bátyáim pedig hárman egy tizennyolc négyzetméteres szobában, az is penészes volt, a két kisebbik tesóm ósdi, recsegő, rég rövid emeletes ágyon hált, a legidősebb bátyám a pedig a földön két réteg polifoamon, amit minden reggel felcsavart, hogy felkelés után a többiek elférjenek. Aztán huszonegy évesen elköltözött.

Így éltünk, iszonytató lomok között, teljes káoszban, mi, a látszólag értelmiségi család. És ez teljesen természetes volt mindannyiunknak. Az apám meg maga rendelkezett a tér (“én építettem ezt a házat!”), a keresete és a családi pótlék fölött is, amelynek tekintélyes része vándorolt az amerikai testvérek által is támogatott gyülekezethez. Azzal fenyegetett minket, ha nem viselkedtünk neki tetszően, hogy a baptistákra hagyja a házat. Máskor az volt a büntetés, hogy elzárta a meleg vizet. A gyülekezetben pedig panaszkodott anyámra és a meg nem értő családjára, és otthon is fő tevékenységként basáskodott és még le is szólta a hajnaltól késő estig robotoló anyámat.

Sok férfi pénzzel is segít, leggyakrabban a haveroknak, és te vagy a szarrágó, ha nem tetszik, hogy a család bevételét gyanús életvitelű cimboráknak adja. A legdurvább  típus nagy összegekről dönt egy személyben, és kezességet vállal a haverja hitelében. Ha az asszony rájön és szól, ő a hárpia: együtt röhögik ki és bosszankodnak rajta, de akkor már nincs mit tenni. Ilyenkor a nőnek egyetlen fegyvere marad, az, hogy balhézik, ami viszont eléggé érthető. Ami nem érthető, az az, hogy hogy képzeli bárki, hogy közös dolgokról maga rendelkezzék, és elcsorgassa másoknak a gyerekei jövőjét.

Az van e jelenség mögött, amit már idéztem a Hétköznapi hímsovinizmusból: hogy a családi időt, pénzt és teret a férfi a magáénak tekinti. Az van mögötte, hogy asszony, gyerek nem számít. Meg az, hogy könnyű ám másoknál, egy-egy délután virítani, legjobb barátnak lenni a nagy egyetértésben.

Altípus ám az önkéntes rendőr, polgárőr, faluszépítő, hittérítő, a helyi dalárda tagja, a presbiter is. Lehet az ilyesmi ártatlan, építő hobbi is, mégis riasztóan gyakran történik a feleség és a gyerekek rovására. Az emberiség barátja, a lelkek megmentője, a biztonság őre hajlamos a túlterhelt felesége napi teljesítményét axiómaként felfogva lelkesedni a közösségért.

Benne van ebben a szomorú jelenségben a társadalom is, amely elfogadja és méltányolja az ilyen férfiak munkáját, idejét, pénzét, és nem kérdezi meg, hogy ezt az időt, ugyan, nem töltenéd inkább a gyerekeiddel?

11 thoughts on “az egyenlőtlenség formái 8.: aki mindenkinek segít

  1. K. exem ezt teljesen tudatosan csinálta. Volt egy ilyen mondata például, hogy ha elhagyom, akkor mindenki őt fogja sajnálni és engem egy számító dögnek fognak gondolni. Be is jött amúgy.

  2. Annyira jól írod le az egyes típusokat, ilyenkor mindig eszembe jut egy-egy hapsi az ismerőseim közül. Ez pl. a nevelőapám. A saját kerítésünk két évet állt darabokban, de a szomszéd házát egy szóra kifestette…

  3. nekem is nagyon ismerős…csak nálunk már szerencsére lekorlátozódott egy-két kivételes barátra a segítségnyújtás,és inkább a saját “dolgait”(mániáit) csinálja,de ennek ellenére ránk nagyon kevés idő jut…
    de a védekező szöveg az az,hogy mindent a mi jövőnkét csinál…
    és én vagyok a hálátlan,mert mindenki ámuldozik,hogy ez a szegény ember mennyit dolgozik…én meg mit nyafogok azon hogy heti egy nap sem juthat nekünk…:(
    de azért már sokkal jobb a helyzet,mint mondjuk egy éve,csak miért kell ezért nekem harcolnom vele…??a fiunk most van abban a korban,hogy nagyon igényelné az apját,és úgy tűnik,ezt most felismeri ő is,és talán még kicsit változik a dolog,reménykedem…

  4. Van a 100 %, amit, mi nők várunk, hogy a férjünk velünk és a gyerekekkel, azaz családi körben legyen. (ez egyénileg változó lehet, kinek mi fér még bele). És van, amit a férfiak gondolnak, hogy a családdal kellene lenni. Mondjuk, ha egy férfi (a felesége igényeit tekintve 100 %-nak) csak 1 %-nyi időt gondol a családjával tölteni, mert szerinte ez a normális és minden másra ott a mountainbike-ozás a haverokkal, ahova az Alföldről ugye jó messzire kell elmenni, meg ott az úszás és a vízilabda hetente háromszor és ott a gyerekcsapat is, akiket edzeni kell és még ott a siklóernyőzés, időnként az Alpokban, mert ott az igazi, és az évente kétszeri külön síelés a családin kívül és a Tiesto koncertek, meg időnként azért a haverokkal is össze kell jönni … Ehhez képest óriási előre lépés, ha lemondja a vasárnap délutáni termált a haverokkal, “ááá, tudod a család, meg az eső is esik, halasszuk el”. Szóval, ha az illető lemond dolgokról és 10, esetleg 20 %-nyi időegységet tölt a családdal, akkor ő a maga részéről tízszeresen, sőt hússzorosan túlteljesítette a tervet. Vajon nem kérdezi-e joggal, hogy hát mit várnak még tőle?

    Remélem átjön a finom irónia

    Metsző gúny.

    Keserű panaszkodás.

  5. soha nem tudsz eleg sok egyetemet elvegezni hogy mindezt egymagad megoldd…en a haverok kipakolasaval kezdenem akik az ugynevezett tarsadalmat alkotjak, es a fent emlitett ‘szamito dog’ megnevezes nem is olyan rossz, annal rosszabb is konnyen lehetett volna, inkabb elismeresnek vennem es biztos lennek benne h a tovabbiakban beken hagynak.

  6. Ezt olvasva szerencsesnek mondhatom magam? o.O Es megis elegedetlenkedem (hogy merem)…mert nalunk nem a sorozos haverok jatszanak es nem a szerszamos kamra a vegelathatatlan butykolnivaloval hanem a Mi nagy Mumusunk az a szaaaamiiitooogeeeep! Es egesz pontosan a jatek…egyreszt a feszbukos sarkanyologetos klanos ami ebrdestol szamitva estig kepes lefoglalni Apat, masreszt a szabad ejszakakon, hajnalig, a haverokkal online jatszhato csecse-becse gyujtogetos harcolos mittomen mi. Es ha szoba hozom hogy ugyan mar ne ugy “foglalkozzon” a gyerekkel hogy az olebe ulteti es “egyutt” gyilkolasszak a sarkanyt, hanem tenyleg a gyerekkel jatszon es még meg mereszelem jegyezni hogy en egesz nap ezt csinalom, akkor megkapom hogy nekem ez a dolgom! De konyorgom, akkor neki ez egy plusz munka? Vagy faradtsag? Vagy hogy? Oke, elmegyunk egyutt vasarolni, vagy babamasszazsra vagy kicsit vonakodva de meg a vasarnap reggeli kedvenc piacozasomra is eljon, de ennek az az ara hogy otthon neman ulunk es a hatat figyelem mikozben a klantarsakkal egyeztetnek hogy ki szalljon be a haboruba? Akkor inkabb ne legyunk otthon soha. De ez sem megoldas…Talan az en hibam…es en rontottam el valahol…

    • Zsuzska, ez nálunk is így van, és több mint 10 éve. Ezidő alatt felnőttek a gyerekeink, és most ott tartunk, hogy otthon 3 értelmes mondat nem hagyja el a szánkat napokig. Válnunk kellene….

  7. Visszajelzés: az egyenlőtlenség formái 12.: ne csinálj botrányt, drágám | csak az olvassa

  8. Hmmmm….. a férjem az első hívó szóra rohan apjához kertet ásni, vagy kollégát költöztetni. Otthon, a 70 nm-es panelba pedig én hívom a vízvezeték szerelőt a csöpögő csaphoz….. Érdekes.

a kommentelés lehetőség, jóakaratú és nyitott olvasóknak

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.