A pocakos hónapok a legboldogabb időszak egy nő életében.
Így kezdődnek legalábbis a kismamáknak szóló magazinok és a babaáruházi prospektusok.
Vagy tényleg kivirulunk, vagy nagyon is problémás hónapok ezek: lábdagadás, terhességi cukor, kinyíló méhszáj, szigorú fekvés, és akkor egyrészt bűntudatunk van, amiért a pokolba kívánjuk az egész gyerekezést, másrészt hallgatunk, amikor a csillogó szemű rokonok mondják, hogy a babavárás a legszebb időszak egy nő életében.
Mindenképpen óriási fesztivál. Felkészülés, orvosi vizsgálatok, szakkönyvek, életbiztosítások összehasonlítása, babakelengye személyi kölcsönből, magzati kapcsolatanalízis, újraélesztő tanfolyam, hordozás elöl és háton, őssejtlevétel részletfizetéssel, travel system, isofix. A lényeg, hogy lazán, magától értetődően, amúgy bokor alatt nem lehet megélni ezt az állapotot. Folyton kérdezgetik, ráöntik a sztereotípiákat, közügy lesz mindenestül.
A kismama természetesen hónapokig nem szexel, viszont szívesen olvas erről az újságokban, amelyeket előfizetett (Tíz kényelmes póz pocakkal). Később, amikor kistesót szeretne, ennek egyetlen akadálya, hogy magához kéne engednie végre a szegény kiéhezett férjét. A férjek döbbenten nézik, mennyire átalakul a nő, mennyire leköti a gyerektéma, és csak a kollégákkal, ivócimborákkal háborognak, mert suttyó, aki ezt otthon szóvá teszi. A trubadúr és az ősember dulakodik ilyenkor minden férfiban. Ők egyrészt meg vannak hatva, és vásárolnak mindenfélét, másrészt fociznak, cigiznek, kapcsolatépítenek (ott a kollégák babás rémtörténeteit és szar poénjait szenvedik el), és nézik a pornót, ahogy eddig.
A kismama természetesen kívánta és boldogan várja a babáját, és körülötte is mindenki örül, még a termékminták kísérőlevelei is megdicsérik. Ha nem várta a gyereket, csak jött, szégyenkezik, hogy árt a magzatnak a negatív gondolatokkal. Esküvőt is tervez esetleg, és ez legalább megakadályozza, hogy begolyózzon a terhességtől.
Egyébként azok a negatív gondolatok nagyon is reálisak. Hihetetlen életminőségromlás fenyeget, és nem is elsősorban a pénz miatt, nem a testi változások matt, hanem azért, mert egy anya nem teheti meg, hogy…, valamint a párkapcsolat törvényszerű átalakulása miatt.
Betegségről, kórságról ne is beszéljünk a várandós előtt, az a sok rémtörténet, de ezt az egyet még elmondom… Folyton mások sztorijaival traktálják a kismamát, ő pedig elhelyezi magát a mátrixban.
A fórumokon nincs kétely, kudarc, csak idült, csöpögős boldogság, kicsinyítőképzős még az AFP-vizsgálat is.
Az első baba kötelező, afféle női alkalmassági teszt (lásd még: babaprojekt), a nő letépi homlokáról a szinglihorda bélyegét: na végre, elkeltél és szaporodsz (persze csak egyetem, karrierépítés és egzisztenciateremtés után, különben felelőtlenség). Kicsi leendő adófizető, a nagy adóelkerülő sarja! A kistesó, főleg, ha más nemű, helyeslendő, de csak három-öt év korkülönbséggel.
Az ikerszülés jópofa, öt darab kötelező kérdéssel (egypetéjűek? két kisfiú? mit szólt a férjed? egyformán öltözteted őket? egy osztályba járnak majd?), amúgy érthetetlen mutatvány, egyedül a dupla gyes irigylendő. A harmadik vagy többedik gyerek gyanús, ezt fejezi ki a három gyerek után járó adókedvezmény is: ebben a mai világban? A paneles-hétvégiházas-ladás-kétgyerekes Kádár-kor reflexe ez is. Amúgy meg fogy a magyar. Két vagy három lány: katasztrófa, a következőt biztos csak azért vállalják, hogy végre legyen egy igazi kis trónörökös is. Hogy a haverok mit mondanak apának, amikor a fiú megfogan végre, azt jobb, ha nem hallja az anya.
A kismama gyámoltalan. Örökké bizonytalanul kérdezgetni kell, mije fáj, be kell neki vinni a citromos vizet, autóval kell a magánrendelőbe fuvarozni, besegíteni a kocsiba, és megigazítani a tizennégyezer forintos övterelőjét, mert ő nem ért az ilyen bonyolult szerkezetekhez. Így kell a kismamát infantilizálni, és ettől teljesen el is idegenedni tőle.
A szüléskor egy kicsit csodáljuk, kezét szorítjuk, orvost borítékkal üldözzük, patikába rohanunk, és egészen a tejfakasztó buliig olyan fiúk vagyunk, amilyeneket mindig is kiröhögtünk, de tényleg, még pornót is csak terhesszex módjával nézünk, aztán hajrá, ez is megvolt, megy tovább az élet.
Túl a gratulációkon, a kismama tevékenysége komolytalan. Ő most babázik, a pillanat kimerevedik, erről nincs mit kérdezni, hagyjuk nyugodtan babázni. Ez annyit jelent, hogy igazi értéket nem teremt: otthon van, akkor kel, amikor akar, vagyis amikor a gyerek felordítja. Mereszti a seggét. Én mondtam, hogy ne szoptasson ennyit. Takarítgat, pürésít, nyakig kakisan pelenkáz, majd mondókázik, alvásidőben megnézi a fél évadot, közben ezért mindenféle alamizsnákat kap az államtól.
Szerencsétlen kiesett a munkaerőpiacról, tudása elavul. Dolgozni nem tud a gyerek mellett, csóró, reménykedik valami jó munkalehetőségben, ami ha jönne, nem kapna bölcsődei helyet, a magánbölcsi pedig nem éri meg a munkába járás költségeivel együtt. És mélységes depresszióba zuhan, és olvassa az újságban, hogy a nyár is okozhat szezonális depressziót, nem csak a szülés és a szoptatás. A valódi okról nem szabad beszélni: hogy úgy érzi, ő maga mint integrált egész megszűnt, hogy naphosszat nem beszél felnőttel, de ha mégis, akkor csak a gyerekről, meg hogy a férje szótlan, aggodalmas avagy zsörtölődő lett, későn jár haza, már nem is szól a szex miatt, és tíz évet öregedett és hét kilót hízott az apaságban.
A kismama élete tehát unalmas, a négy fal között él, esetleg a boltig és a játszótérig jut el, ha az apa által összeszerelt monstre babakocsit beerőszakolta a liftbe. A hetilap Átváltoztatjuk rovatában olvassuk, hogy nem csak mackónadrág van a világon (nahát!), és most aztán segítenek a bamba Briginek, akiről pattanásos, zsíros hajú, ezüstszállal átszőtt nyolcvanasévekpulcsis fotót is mellékelnek, hogy csinos maradhasson a babázgatás (grrr) évei alatt is, ez vagány magassarkút jelent, olyan márkás holmikat, amelyek egy-egy gyesbe kerülnek, vastag réteg alapozót, negyven percig készülő frizurát. És mit szól majd a férje, újra beleszeret a feleségébe, és ez egészen addig tart, amíg szét nem erodálódik a frizura.
Hiába lettél egy fotózás erejéig csinos: osztálytalálkozó lesz, de most biztos nem tudsz kimozdulni, ezért neked nem is szólunk. Rossz időben (szeptember-május) nem látni az utcán kismamát, mert együtt köhög, valamint depressziós a kicsivel. Aki mégis kimerészkedik, az nem csak az overallal, a tömött busszal és a sáros tépőzárú csizmácskával kínlódhat, hanem lesik a nénik is, bélelt-e a sapka, és nem fázik-e meg a kis keze.
Nem unatkoznak azért az otthon maradottak sem: sóoldattal öblögetik a kicsi járatait, szirupot imádkoznak a makacs csecsemőbe, berregtetik az orrszívót, majd el is mossák. Aztán mindezt meg kell írniuk a mamamin, délután az anyjuknak, este pedig a férjüknek is elmesélik.
A kismama tele van aggodalommal. Folyton a picikéjéért retteg, nem bízik sem a saját józan eszében, sem a dolgok működésében, sem a csecsemő beépített szoftverében. Elveszett az információk között, ki van éhezve az idősebb nők tanácsaira, és megkérdezi a védőnőt, az orvost, a magazin tanácsadóját, a fórumtársakat (topikot is nyit Csöpög a csőrös pohár címmel), felhívja a lalecseligát és a dúla unokatestvérét is, majd összeomlik az ellentmondásoktól. Mit rontottam el? Eszik-e, hízik-e? Nem eszik-e túl sokat? Normális, hogy egy hét hónapos ennyit alszik? Huszonegyes a lába másfél évesen, ez nem valami ritka betegség tünete? A szomszéd kis Ricsije már számol és vonaltól vonalig színez, igaz, hogy tíz hónappal idősebb, de ebben az ütemben tíz hónap alatt sem hozza be Vivien. Fejlesztő pedagógus? Gekkó? Helen Doron? Mindent megteszünk érte, hogy boldog és/vagy sikeres legyen.
Mindez az önmarcangolás és röhejes buzgólkodás azért van, mert a huszadik század elidegenítő gyereknevelési gyakorlatában felnevelkedett és a reklámdömpingtől agymosott, jómódú kismama nem bízik a gyerekében, és megteheti, hogy költséges és időigényes pótcselekvésekkel árassza el inkább. Ha kényszerek irányítanák az anya életét, ha nem lenne a lakásban huszonhárom fok (évek óta találgatom: hogy bírják kifizetni?), mérleg és üveges bébiétel, meg műanyag tárgyak százai, akkor magára kötné a csecsemőt, és egyszerűen megszoptatná, ha nyikkan. És akkor, mert így találták ki ezt nekünk az évmilliók, találkozna vele. Akkor nem vonná kétségbe eredendően hibátlan működését, akkor helyeselné őt, nem méregetné, nem öltöztetné túl, és nem szigetelné el magát tőle az áthatolhatatlan aggodalmakkal, amelyeket egész környezete is forszíroz: a nőgyűlölet ezúttal nyugtalanító kérdésekben nyilvánul meg, amelyekből egy teljesíthetetlen eszmény mozaikja áll össze, és amelyektől sem az anya, sem a többiek nem látják magát a gyereket. De azt sose kérdezik meg, hogy mi esne jól, szeretnél-e színházba menni, hogy mikor csináltál utoljára olyasmit, amit te akartál, csak te, vagy tetszik-e így a cicid, hasad, gátad.
Nem csoda, ha sokan egy gyerek után megelégelik ezt a drága és bűntudatkeltő hercehurcát, és a babázás rövid időszakát a normális életről leválasztható, elszigetelt időszaknak tekinti a közgondolkodás, az anyák meg úgy gondolják: na, ezt soha többet.
Itt van előttem egy népszerű, inkább középáras babaáruház és partnereinek katalógusa. Döbbenten lapozgatom: nekem három gyerekem van, viszont semmi az itt bemutatott termékek közül. Nincs fagyasztott őssejtünk, digitális bébiszitterünk, autósülésünk (autónk se), etetőrendszerünk (cumik és üvegek), babaszobánk faldekorációval, de még kiságyunk és babakocsink se. A sógornőm egyszer meg is jegyezte: de hiszen így egy gyerek nem is kerül semmibe. Bizisten, nem azért, hogy jobban kijöjjünk, mert gyerekruhából például mindig jó minőségűt és vadonatújat veszek, szigorú ízléssel. A józan eszem tartott vissza a rengeteg kacat megvásárlásától.
Megrázó felismerésem volt, hogy az anyaöl-anyatej kombinációt a modern bébiipar hányféle termékkel próbálja helyettesíteni: az anyamellet tápszerrel, cumival és cumisüveggel, a meleget overallal, infralámpával, takarókkal, báránybőrrel és baldachinos kisággyal, a biztonságot bébiőrrel és légzésfigyelővel, a ringatást babakocsival és elektromos hintával…
A kismamák egyébként elhíznak, reménytelenül küszködnek a rajtuk ragadt pluszkilókkal, miközben irigykedve bámulják a butaújságban a szülés után hat héttel csúcsformába lendült Heidi Klumot az ezüstlurex miniruhájában. Van a hagyományos, népnemzeti-keresztény fajta: „a kismama puritán és természetes, nincs is ideje másra”, illetve az agresszív ellenreakció, a combközépig érő lakkcsizmás, tetovált szemöldökű plázatípus: „attól, hogy szültem, még lehetek csinos és ápolt” (kitartott kurva, drótanya). Az első változatnak alibije van arra, hogy igénytelen és kövér, kócosan rúg a duplóba, hogy estig nem öltözik fel, hátsó fogait a nagy ünnepeken mossa csak meg, a szex egy másik bolygó, és szidja azt, aki nála csinosabb, hogy a műköröm fontosabb, mint a gyereke, már a celebek kivételével, mert őket mohón tanulmányozza.
Az anyaság a legszebb hivatás! A nemzet megmaradásának záloga az áldozatkész anya. Nem önmegvalósít ám, mert attól széthullik a család és a társadalom. Éjjel is ápolt, betakargatott, aggodalommal kísérte felcseperedésemet, névelőt nem teszek. Szép szóval, szelíd korholással terelgetett az élet tengerén. Fogalmazást írunk róla. Az én anyám nem hordott párizsi ruhát. Édesanya. Édes kisfiam. Ha kávé keserű, ha a mártás savanyú, csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy anyu, mert apu úgyis a meccset nézi, mindjárt porcukor (porcukor, bazz!) hull kávéba, mártásba…! Őt köszöntjük virággal anyák napján.
csak az olvassa. én szóltam 
Kegyetlen 😀
KedvelésKedvelés
Óvazzeg.
Három lányom van, senki se viszi tovább az apjuk nevét. (Magyarország leggyakoribb vezetékneve amúgy, nem óriási veszteség.)
A legnagyobbiknál még sok mindent elhittem orvosnak, védőnőnek, rokonnak, ennek köszönhetően csak három hónapig szoptattam, és volt babakocsink. Igaz, hogy kölcsön. Aztán mikor a második készülődött, rájöttem, hogy egy gyereket már sikerült pár évig életben tartanom, meg egy nagyon erős biztonságérzet, hogy ezt én a bokor alatt 🙂 is megszülöm és az erdőben is felnevelem. Érdekes, a legtöbbeknél nem is a babakocsi hiánya verte ki legjobban a biztosítékot, hanem hogy nincs kiskád, és a mosdókagylóban fürdetünk. És szoptattam mindenhol, ahol csak szükség volt rá, parkban, múzeumban, játszótéren, áruházban, autóban vezetés közben 🙂 (ilyen csak egyszer volt, na, az tényleg extrém, nagy-nagy dugóban) igyekeztem persze diszkréten, és soha, senki nem szólt be. Pozitív megjegyzések voltak néha.
KedvelésKedvelés
Hihi. Három dolog, amit megvettünk, de nem kellett volna, mert ezerszer könnyebb az életünk nélkülük: kiságy, pelenkázó, kiskád.
(Bezzeg ha akkor kéznél lett volna neked egy szivargyújtóról működtethető cumisüveg-melegítő, nem kellett volna kocsiban szoptatni! :D)
KedvelésKedvelés
Engem a múzeumban a teremőr néni nem engedett szoptatni, de legalább elmondta, hogy hova menjek. Ja, nem egy baba-mama szobába, hanem a biztonsági őr (vagymi) irodájába. A fickó legalább kedves volt, és magunkra is hagyott.
Mindez a (tudomásom szerint) állami fenntartású közlekedési múzeumban, jó nagy hodály, ki lehetne ott szorítani egy baba-mama szobát, ha már a terem szélén lévő pihenő széken nem szoptathatok.
KedvelésKedvelés
hehe, csodás sztereotípiadömping :))) szerencsére az élet azért sokkal kreatívabb, sokszínűbb, és egészségesebb tud lenni ennél, de azért gondolatébresztő kis írás ez, amellett, hogy szórakoztató…
KedvelésKedvelés
Mindemellett vagy mindennek ellenére én úgy érzem, kicsit divat lett három vagy több gyereket vállalni. Legalábbis bennem a m. fórumot olvasva ez fogalmazódott meg. Rosszul érzem?
KedvelésKedvelés
A mamami baromira nem reprezentatív, még mindig kis réteg, az ellenálló, csakazértis anyák helye. És aki hármat vállal (vagy tervez), az meg is írja, örömködik, felvetései vannak, és ő a minta, igen. Az “én ezt nem bírom ki még egyszer” legfeljebb olvas. De ők vannak többen, meg a kétgyerekesek, ha a teljes társadalmat nézzük.
KedvelésKedvelés
Oké, azt azért gondoltam, hogy nem reprezentatív. Mi az, hogy csakazértis?
KedvelésKedvelés
…hordoznak, igény szerint szoptatnak, sarkvidéki helyeken is puhatalpút adnak ARRA A SZEGÉNY GYEREKRE. És riasztóan gyakran felsőbbrendűnek érzik magukat a maistream anyáknál, és ezt jól kitárgyalják.
KedvelésKedvelés
A mainstream anyák meg ugyanúgy felsőbb rendűeknek érzik magukat, és jól ki is tárgyalják másutt. Nem jó ez így, de mivel megy a jóanyasági verseny, és nincs támogató közeg, az embernek állandóan bizonygatnia kell, hogy jól csinálja. Szerintem senkinek sem kell bizonygatni semmit, nem kell önigazolni, más frusztrációjával pedig nem tudok mit kezdeni. Úgy gondolom az, hogy mit írnak egy fórumon arctalan valakik, teljesen huszadrangú kérdés, a közvetlen környezet megjegyzései, minősítgetései sokkal károsabbak.
A kismama lét pedig nem egyszerűen unalmas, hanem lélekpusztító tud lenni, szakadatlan feladatvégzés, elvárásoknak megfelelés. Egyáltalán nem csodálkozom azon, aki azt mondja, hogy nem bírom ki még egyszer.Aki az életnek csak ezt az oldalát ismeri, annak tényleg őrültség a 3., 4. gyerek. (amivel természetesen csak szegény apát terheli le a nő)
KedvelésKedvelés
Én “csakazértis” anya lennék, de engem megijesztett és taszított a mamamisok felsőbbrendűségi érzése és ujjal mutogatása a mainstream anyukák felé. A mamamis fórumon. Mert amúgy például mamamis helyen tanultam meg háton hordozni, és akkor nem éreztem ezt az übermensch hozzáállást.
Majdnem nem lettem csakazértis anya, és akkor félig beledöglöttem volna. Tudtam, hogy mit NEM akarok: császárt (nem értettem, hogyan vághatnak bikini vonalban, kétoldalt hogy szednek ki egy babát :-); hogy a bikininek harmadik vonala is van, arra nem gondoltam, minek, hiszen úgysem fogok császárral szülni az egyetlen budapesti bababarát kórházban), cumit, méricskélést, különalvást, menetrend szerinti szoptatást.
Ehhez képest császárral szültem, volt két hónap cumizás, menetrend szerinti szoptatás, méricskélés, mert a gyerek 0-24-ig sírt, és mert egyszer azt éreztem, hogy fogytán a tejem. Kiderült: tejcukorérzékeny, én meg tejet adok neki. Gyógyszerezés minden (menetrend szerinti) szoptatásnál. Szerencsére (és egy szoptatási tanácsadó közreműködésével, akinek mindkét gyereke tejcukorérzékeny volt, micsoda mázli a részemről!) a gyerek háromhónapos korára kinőtte a tejcukor érzékenységet, és úgy tudtam élni, ahogy korábban elképzeltem.
Már évekkel a gyerek születése előtt is tudtam, hogy hordozni fogok, a mamami fórum böngészése nem hozott új felismerést ebben a tekintetben (sem). Azért “haragszom” rá, mert úgy vázol fel egy alternatív nevelési módot, hogy közben kötelezővé teszi azt: aki nem így tesz, az hülye, aki pedig megpróbálja, de nem sikerül, az biztos balfasz, valamit kurvára elrontott, pedig ők tisztán és világosan leírják, hogy mi a tennivaló.
Nem elég megharcolni anyáddal, anyósoddal, hogy te másképp akarod a gyereket nevelni, mint ők tették anno, ha valamiben kudarcot vallasz (magad előtt), még a “szektatársak” is megtagadnak.
Annak ellenére, hogy nem voltam mamamis, az innen-onnan érkező mamami típusú elvárások olyan erősen hatottak rám, hogy ha a fent leírt kudarcok tovább tartottak volna, árnyéka lennék mai önmagamnak.
ELVÁRÁS, NYOMÁS volt számomra és nem (csupán) pozitív példa.
KedvelésKedvelés
“…kicsinyítőképzős még az AFP-vizsgálat is” – nagyon jó :DDD, nálam a pocaklakó nyálkás megnevezés verte ki a biztosítékot, meg a pocakos, brrrrrrrrr! Mintha az egész szubsztaciám az alhasamra korlátozódott volna. És sokan tolakodóan megérintették, mintha közkincs lenne.
A kismamák nem feltétlenül híznak el -persze a huhogóktól jól megkaptam, nem kis kárörömöt érezve a hangjukban. (“Szívjál te is”‘)
Később kedvenceim volt még a játszótéri anyukák, akik a férjük keresetéből (naná, a GYES semmire nem elég) vásárolt babafelszerelések, ruhák, stb.alapján pozícionálták magukat a kismamatársadalomban. (Igaz, másra nem igen telt nekik, meg nem is igényelték.)
KedvelésKedvelés
a pocaklakó nálam is kiveri a biztosítékot… 🙂
viszont szerencsére senki nem akarja csak úgy fogdosni a pocakom, a közeli családtagok is csak akkor leginkább, ha én felajánlom, hogy érezzék, hogy mozgolódik 🙂
KedvelésKedvelés
Nálam ez az írás most nem szólt akkorát, kétségtelenül jól megírtad, de hiányzott belőle valami rád jellemző plusz. Megyek is inkább újraolvasom a többen vagytokot.
KedvelésKedvelés
Hjajjaj. Csak sóhajtok.
KedvelésKedvelés
Amikor megláttam a cimet a hirlevélben, mar jött is elő, hogy “nane!” 🙂 Már megijedtem, pedig gondolhattam vonla 🙂
Célzott, talált 🙂
Nekünk van minden, autósülés (meg persze autó is), babakocsi (amióta megtette az első lépéseit már nem használjuk), babamérleg (egyik legszebb nap az életemből, amikor úgy döntöttem, kidobom … húú, az a sok “rosz eredmény”, rágondolni sem jó), cumisüveg (sajnos elvesztettem az anyatej-tápszer csatát, a mérleg tehet róla 😦 ), babaszoba meg légzésfigzelő, meg még sorolhatnám. Bedőltem, ma már okosabb vagyok.
Pontositok: bele kellett fáradni nagyon, ahhoz hogy kezdjek önmagamban bizni (és leiratkozzak a hirlevelekről 🙂 “mit tud a 3/4/5/6, stb hónapos baba?” – most kétéves, nem tudom mit kell tudnia a nagykönyv szerint, de nem is érdekel annyira).
A lelki oldalára én sem voltam felkészülve. Nagyon nem. Elszigetelődés … ez a legroszabb.
Erről már rég akarok irni: Rátesz mindenre egy lapáttal, hogy édesanyámnak nem lehet semmiben igaza, ami a gyereknevelés érinti. Én ezt annyira bánom (nem tudom értitek-e, mire gondolok) Mert tudom, sokszor nincs igaza, a moder kor megcáfolta mindazt, amit ők annak idején tanultak, tudni véltek. De azért sokszor jó lett volna, ha mégis igaza van és segithet, a “boldog, nagy család”. Az egészből sokszor az jön le, hogy nem értékelem az ő anyaságát – mert ugye, mi is felnőttünk, és (látszólag) semmi bajunk.
Megviselt lelikleg, hogy mindig vitázni és bizonygatni kellett az igazam előtte. Én nagyon tisztelem őt, és rossz volt, hogy nem hagyadkozhattam a tanácsaira, sőt már odajuttunk, hogy inkább meg sem mondtam mi a baj, csak ne kelljen ismét vitába szállni.
Óóó … nem erről kéne szóljon az egész. Együtt élni, természetesen, úgy, hogy közben mindenki nyugottan kibontakozhasson. Mert, ellentétben a “mindent a gyerekért” nézetekkel, szerintem egy anyának sem szabad megálljon az élete a szülés pillanatában. Bár én nagyon sokáig úgy éreztem, hogy nekem annyi, vége, ezután már csak ez marad nekem. Hanem nem leszek jó anya. Nem vagyok jó anya, de ki az? Azt a “jó anya” sztenderdet, amit önmagunknak állitottunk lehetetlen elérni.
KedvelésKedvelés
Az én anyukám soha nem szólt bele semmibe. Anyósom viszont megtette. Nem hitte el hogy a fiam (egyébként ő is Jakab:)) 6 hónaposan nem azért sírt – látszólag indok nélkül – mert nem elég neki az anyatej, és éhes, hanem mert meleg van, és nem a megszokott otthonában van. Ráadásul amikor cicre tettem, hogy megnyugodjon, naná, hogy befejezte a sírást, és innen igazolva látta magát. És amikor visszajöttünk a strandról (“ti csak menjetek nyugodtan”) tömte a banánt az én kizárólag anyatejes gyerekembe! (Viszont kb. még 3-4 hónapig alig volt hajlandó szilárd ételt enni, és a gyümölcsleveket sem szerette. És alig volt beteg.)
KedvelésKedvelés
Én most épp az ellenkezőjéről akartam irni. Persze, hogy beleszólnak, szerintem mi is bele fogunk szólni majd … sőt, én azt veszem észre, hogy megtörténik, hogy én is okoskodom egy kezdő anyukának, amit persze azonnal megbánok, mert hát mi közöm hozzá :-). De ez a trend, hogy nagymamák-anyósok ne szóljanak bele, mert ők semmit sem tudnak, ez zavar.
Ez az állandó ellentét köztünk, ez nem tehet jót senkinek sem. Engem bánt, amikor “ki kell oktatnom”. És úgy érzem, hogy ezzel megbántom, ha még nem is mondja.
Tényleg sok minden megváltozott, és azt sem tartom korrektnek, hogy, mikor nem vagyunk ott, tömik a gyerekbe a kaját, amit mi nem, vagy még nem adnánk neki. (ez enyém is ezt csinálta, különben).
De akkor valaki mondja meg, hogy az anyám, akit szeretek és tisztelek, aki felnevelt (és neki sokkal nehezebb volt, mint most nekem) hogy érzi magát, ha én mingig azt hajtogatom, hogy rosszul tudja (ergo, rosszul csinálta annak idején) de maj én, én jól fogom csinálni. És én sem csinálom jobban, csak másként, mert én meg más trendeknek esek áldozatául. Azt még nem tudhatjuk, hogy 10-20 év múlva még mindig ez lesz-e a helyes út, amit most mi tartunk annak.
Elfelejtjük, hogy ők is anyák, és nekik sem könnyű. És akkor mi jövünk és megkérdőjelezünk mindent amit ők a gyereknevelésről tudnak (egyes dolgokat tapasztalatból).
Nekem az is rosszul esik, ha egy barátnőm mondja, hogy szerinte nem jó elveket követek, attól biztosan ki fogok borulni, ha az én lányom teszi majd ugyanezt.
KedvelésKedvelés
Vajon a mi gyerekeink is ilyen szigorú kritikusaink leszek majd?
KedvelésKedvelés
De igen, te jobban csinálod. Ezt ne relativizáljuk. De ő nem tehet róla, őket agymosta egy uniformizáló, mesterségesség-mániás kor. Akárhogy is, főemlős-típusú szoptatással, testközelséggel olyan nagyon nem árthatok, márpedig engem a gyerekorvos anyám ezek miatt szekált, hihetetlen manipulatívan és idegesítően, a sunyi megjegyzésektől kezdve a sokszor visszautasított tápszer odakészítésén, mások ellenem küldésén át a vádaskodásig, legszemélyesebb dolgaim kikürtöléséig meg a fenyegetésig (összetöri a lépét a hordozás). Mindennek a célja nem az volt, hogy a gyerekemnek jó legyen, hanem hogy neki legyen igaza, én meg bűntudatos legyek és szívjak.
És akárhogy is csinálja majd a gyerekem, tudom, elég volt neki, amit látott, tapasztalt itthon, dumálni nem kell, főleg ha kéri, jelzi is, hogy ne, és van saját elképzelése.
Az biztos, hogy hisztérikusnak nem kell lenni. Nekem elég, ha itthon nincs tévé meg gumicukor, engem nem zavar, ha máshol töpörtyűvel etetik a csecsemőt vagy megy a mónikasó.
KedvelésKedvelés
Hát szerintem ez nagyon betalált, a csodálatos kismamaéveket és a gyeses időszakot tökéletesen összefoglaltad.
De a végén szereplő 2 anyatípus elég meredek általánosítás. Vajon ez él a köztudatban? Hol vannak a mamamisok? Azok, akik a gyerek 6 hós korában visszamennek dolgozni, és boldogok benne? Azok, akik szerinted jól csinálják? Azok, akik otthon dolgoznak a gyerek/ek mellett? Jaj, olyan sok variáció van. Én arra lennék kíváncsi, hogy aki ezeket az éveket maradéktalanul (?) boldogan meg tudja élni, hogy csinálja? Van erre recept? Őszintén. Nem a rózsaszín köd érdekel.
KedvelésKedvelés
Én most várok babát, szóval abszolút kezdőként tudok csak hozzászólni, sőt, a születés utáni időszakhoz egyelőre még úgy sem + még a “maradéktalan (?) boldogság”-ban sem hiszek úgy általában sem, viszont a gyerek- és kölyökkorom (egyedülálló anyával, négy kisebb testvérrel), valamint az elmúlt 6 hónap és az elképzeléseim fényében azt mondanám, hogy a trükk az, hogy nem kell akkora feneket keríteni ennek az egésznek, nem kell hatalmas elvárásokat támasztani magad, a párod, a gyereked elé, örülni kell az örülhetőnek, meg kell próbálni elengedni a nehezebb dolgokat vagy tudomásul venni, hogy vannak és megtalálni a lehetséges legjobb megoldást, segítséget kérni, ha segítségre van szükség (és szerencsés vagy eléggé ahhoz, hogy van kitől), meghúzni a határokat, ha valaki túlságosan bele akar mászni az életetekbe, és hinni magatokban, hogy ahogy annyian korábban, ti is meg fogjátok csinálni, együtt, és nem magányosodik el benne se a gyerek, se a szülő.
Legalábbis ez eddig elég jól működik, aztán hogy a születés után hogy fog… mert gondolom mindenki ilyen optimistán áll hozzá először, aztán jön a fáradtság, türelmetlenség, a mégsesegít, a nemvagyokelégjó stb. stb…. egy kicsit izgatottan is várom azért, hogy mit fogok tudni kezdeni ezekkel a helyzetekkel, magammal és a többiekkel majd élesben…
KedvelésKedvelés
Meg lehet jól élni. Én sem vettem semmit a babának, egy pelenkázót, de azt is a két fiók miatt, mert szekrényünk nem volt, legalább az ő cuccainak legyen helye. Együttalvásunk miatt sosem voltam kialvatlan zombianyu, Volt, amikor reggel alig emlékeztem, hogy szoptattam-e éjjel, annyira természetesen csatlakozott rám félálomban, ahogy mocorogni kezdett, már a szájában volt a cici, apa is jól aludt, mert nem sírt éjjel a gyerek. Nem kell nagy feneket keríteni, persze, jön az magától, ha a természetesség derűjével állunk hozzá. Ugye, a jekánák. A gyerek szépen belesimul a mindennapjainkba 🙂 A legjobb tanácsadó az ösztön.
KedvelésKedvelés
Katacs, nem erre gondoltam, mindez technikai. Én”kötődően” nevelek (bár nem szeretem a kategorizálást, mielőtt ismertem a szót, már így csináltam), mindjárt a harmadik jön, nem ezek a kérdések. Nekem az a kérdés, hogy ki az az anya? Hol van a társadalomban? Hol van otthon? Hova lesz az, aki előtte volt? Ki lesz belőle? Ijesztően élem meg a munka világába be-ki vándorlást. Ezen kívül nekem a logisztika a legnehezebb, a megszervezése annak, hogy legyen időm rá, hogy én is lehessek valahol. Lelkiismeret-furdalás nélkül. Arról nem beszélve, hogy a harmadiknál már tényleg szinte csak az értetlen tekintetekkel találkozom, mikor meglátják a hasam.
KedvelésKedvelés
Hajlamos vagyok inkább a szélsőségekről írni, mert az mindig tipikus. És nem annyira a kismamákról szól ez az egész, inkább a béna sztereotípiákról, a társadalom kényszerítő erejéről.
KedvelésKedvelés
Az is jó stratégia, ha kiválasztasz egy információforrást, akire/amire hallgatni fogsz. Anyád, a védőnő, a szomszédasszony, mindegy. Csak ne vesd össze az egymásnak ellentmondó tanácsokat. Ha szilárdan hiszel egy marhaságban, és azt követed kongruensen, akkor kevesebbet ártasz magadnak – és ezáltal a gyereknek meg a körülötted élőknek – mintha folyton tépelődnél, hogy kinek is van igaza. Szigorúan SZERINTEM.
KedvelésKedvelés
Az írásodból az tűnik ki leginkább, hogy minden a gyerek körül forog mindkét anyatípusnál. Amióta kitalálták a gyerekközpontú nevelést (amit nem kérdőjelezek meg), azóta szépen lassan kialakult egy olyan elvárás, hogy az anya legyen “provider”: vagyis ha már úgyis otthon van, akkor a gyerek minden igényét elégítse ki Na és erre rátevődik a többi gyerek és a férj és a nagycsalád más igénye is. És akkor mindenki eszeveszetten szaladgál. A szuperanyu, az mos, főz, takarít, játszótérre jár, igény szerint szoptat, hordoz (és emellet igen ritkán foglakozik azzal, hogy hogy néz ki)…. A cicababa meg mindezt vásárlással és fejlesztéssel váltja ki. Egész nap szervez és szállít (lehetőleg autóban vagy ultramodern babakocsiban) és időt szán arra is, hogy tartsa az imidzset (továbbra is dekoratív, hisz őt ezért választották). Mindkét szélsőség rabja a számára társadalmilag előírt szerepeknek.
Én az első gyerekem úgy szültem, hogy nagyvárosban laktam (és valóban megismertem mi az a magány és a bizonytalanság). A másodikat már úgy, hogy egy kis közösség tagja lettem. Hihetelen felszabadulást jelentett a költözés. És nem azért mert nem oktattak többet ki (sőt!!!), hanem mert láttam egy modellt amit addig még nem. És az a modell a görcs nélküli nevelés úgy, hogy nem a gyerek az úr.És érdekes módon a gyerek igényei mégis ki vannak elégítve, igény szerint szopnak, rengeteget vannak ölben (nem kendőben és nem hordozóban), játszanak velük és néha meg hagyják sírni.is Két titka van: az egyik, hogy több asszony kell a gyerek mellé (a leggyakoribb a szomszédok bevonása, de előfordul az anya-lánya, anyós-menny kombináció is) és a bűntudatmentesség. Namár most, ha az anya elmegy a wécére nem viszi magával a gyereket (mint én anno), hanem átadja másnak. De ha mindenki foglalt (mert vidéken ez igen gyakran megtörténik) és a gyereknek nincs semmi látható baja, akkor biza hagyják sírni. Ami engem ebből a legjobban frusztrált, hogy az ő gyerekeik sokkal kevesebbet sírtak, mint az enyémek….Pedig nekem célom volt a gyerek igényeinek kielégítése. Most így a szülés előtti utolsó százméteren (igen, várom a harmadikat és nem csakzértis, és nem véleltenszerűen és nem az adókedvezményért 🙂 ) komolyan kérdezem: hogyan fogja az a gyerek tiszteletben tartani mindenki más igényeit is a sajátja mellett, ha az egész gyerekkora arról szól, hogy az ő igényei mindennél és mindenkinél fontosabbak? Nem szeretnék egy rendszert sem isteníteni, de ez az általam leírt modell az egyetlen eddig, ahol látok anyákat, akik nem frusztráltak, gyerekeket akik kiegyensúlyozottak (tanítottam őket) és sokegyerekes családokat, ahol nem “csakazértis” születnek a gyerekek, hanem azért mert ez így van rendjén.
KedvelésKedvelés
Bocsánat, alább táncahóban hozzászólására reagáltam, nem a tiedre
KedvelésKedvelés
vagyis fentebb…..
KedvelésKedvelés
Voltam valamelyik nap bababoltban. Lehet kapni olyat, hogy szoptatós karkötő. Ha jól értettem a működése lényegét, be lehet rajta állítani, hogy mikor szopizott a baba, a következő szoptatás időpontját, melyik mell következik, ilyesmi. Ennek az eszköznek két “haszna” van: 1. ha nem veszed meg a tápszert, akkor is lehúzunk. 2. Ne hallgass a testedre (meg a babára), hallgass a karkötőre, és előbb-utóbb úgyis a tápszernél fogtok kikötni.
Agyrém.
KedvelésKedvelés
Hát, lehet, hogy a mókusok elé kéne engem vetni – nekem ez a mondás nem olyan vicces amúgy, amióta tavaly megharapott egy mókus, és másfél napot vártam az eredményre, hogy veszett volt-e – de azokban az első, időösszefolyós hetekben, mikor napi három órát aludtam, de úgy, hogy hatszor fél óra, én használtam egy gumidamilra fűzött gyöngykarkötőt arra, hogy éppen melyik mellből kezdjem a következő szoptatást. Aztán ez hamar okafogyottá vált, mert
a bal mellem bemondta az unalmast, és a következő három évben csak a
másikból szoptattam. Tehát ezt az “eszközt” is meg lehet oldani okosba’…
KedvelésKedvelés
Nem az a gond vele, hogy megjelölöd melyik oldal következik, hanem hogy az időre szoptatást motiválja az ösztönökre hallgatás helyett; egy suttogós karkötő ez, na.
KedvelésKedvelés
Az időre szoptatás motivációja a veszélyes, igen. nekem is összefolytak az első hónapok, jó pár hétig füzetben írtam, hogy mikor, melyik mellből szoptattam (amúgy nem időre, és szoptatom a kétévest a mai napig)., mert egyszerűen ki sem láttam a fejemből. Aztán később már jött, hogy csak megtapogattam, és hajrá 😉 😀
KedvelésKedvelés
én is írtam, majdnem egyéves korukig, hogy ki, mikor, melyik ciciből szopott.
KedvelésKedvelés
Ikreknél másképp hogy is lehetne? Ilyen infók/történetek hallatán azért gyorsan el szoktam szégyellni magam, hogy mit nyígok én az egy gyerekem körüli bonyodalmak miatt. Minden tiszteletem a tiéd, ismeretlenül is!
KedvelésKedvelés
ikreimmel voltam terhes és az általad felsorolt 5 kérdés, jaj de sokszor elhangzott! szülés után is. még a mai napig sokszor, sok helyzetben.
de a legemlékezetesebb a hatodik kérdés – és ez sem egyszer hangzott csak el – : “akartátok?”
KedvelésKedvelés
Nekem attól áll égnek a hajam a mai napig (4 és fél évesek, fiú-lány), hogy “de jó, hogy egyszerre sikerült lerendezni a vegyespárost”. És a következő komment, “én is ikreket akarok”.
Terhesen nem nagyon zaklattak, 2 hetet kivéve végig feküdnöm kellett. És miután 28 hetesen, épp orvoshoz tartván a nyitott külső méhszájammal, (BKV-vel, mert összevesztem a férjemmel és kiugrottam a kocsiból), a tömött villamosmegállóban pofára estem és SENKI sem segített fel, pedig azért elég látványos hasam volt, szóval, ezek után elég agresszív arckifejezéssel közlekedtem, szemkontaktust sehol sem tartottam, így nem találtak meg.
Viszont volt még egy kellemes, “lombikbabák?”. (Igen, azok. De hogy ehhez kinek mi köze van?)
KedvelésKedvelés
“Nem unatkoznak azért az otthon maradottak sem: sóoldattal öblögetik a kicsi járatait, …” – itt kezdtem nagyon röhögni. Köszi!
KedvelésKedvelés
Azért nem minden választás kérdése, amiről írsz. Például a szoptatás sem. S ha valaki nem tud szoptatni, akkor bizony cumisüvegarzenál, esetleg fertőtlenítő-berendezés (főleg, hogy a cumisüvegek gyorsan vízkövesednek, ha folyton kifőzi őket az ember), igaz, utóbbit megvettük a vaterán három ezerért.
KedvelésKedvelés
Annyiban választás kérdése — a társadalomé –, hogy ha jókor jó információk találnák meg a békében szült, belsőleg erős nőket, és ha a szakemberek meg a nőklapjás újságírók nem ontanák a tudománytalan hülyeségeket, akkor sokkal többen szoptatnának kizárólag hat hónapig és utána meg sokáig.
KedvelésKedvelés
Szerintem pedig kifejezetten elterjedt a társadalomban a kizárólagos szoptatás elmélete. Jó, anyáink generációjában talán nem, bár ennek is ellentmond az én védőnőm, s egyéb tapasztalataim. Hogy tanítsam meg szopizni, mert kötődés, beszédfejlődés, a cumisüvegtől szétrohadnak majd a fogai… Kicsit korábban jött a kislányom (nem volt vészes, 6 hét), és mindenki mondogatta, hogy majd meg fog tanulni, majd ha eléri a 2 és fél kilót, majd ha… 2 hónapig próbáltam, mert közben meg tejem volt, és fejtem.
És mivel én meg leginkább a kizárólagos szoptatás híveivel találkoztam, rettentő lelkifurdalást okozott, hogy nekem sehogy se sikerül. És ezzel biztos sokan vannak még így.
KedvelésKedvelés
De mivel a szoptatás tényleg jó és fontos, és esetleg neked csak a szakszerű segítség hiányzott, akkor ez a történet nem minősítheti magát a szoptatást. Nem te vagy a hibás, de ettől még a szoptatás sem relativizálható.
KedvelésKedvelés
Nem a szoptatást minősítettem. Hanem azt az igazságtalan és gyakran lenéző hangot, amivel a cumisüveges-tápszeres babák anyukáit illetik.
KedvelésKedvelés
Nem az én meglátásom, de mélységesen egyetértek: minden sokkal simábban menne, ha a harmadik gyerekkel lehetne kezdeni 🙂 Mondjuk cumisüvegünk, légzésfigyelőnk, lázmérős cumink stb. már az elsőnél sem volt és már akkor is simán kihajítottam az agresszíven beszólogató védőnőt, de az igazi önbizalomhoz nekem kellett a rutin.
KedvelésKedvelés
hât ez kész. A kedvencem a csöpög a csőrös pohâr… (;
KedvelésKedvelés
véletlenül úgy olvastam a címet, hogy “az anyaság a legszebb szivatás”
🙂
KedvelésKedvelés
Mi a baj a nőklapjás cikkekkel? Írsz majd erről?
KedvelésKedvelés
Ők folyamatosan téma, keress rá, van a nem mernek nők lenni meg társai.
KedvelésKedvelés
misztikus barbara-val teljesen egyetértek. Sajnos a társadalom kegyetlen tud lenni azokkal is akiknek bármilyen okból kifolyólag nem sikerül a szoptatás. Mert már a csapbol is az folyik, hogy szoptatni kell, és mindent (?) meg kell tenni ennek az érdekeben meg stb. Ez még rendben is lenne, mert tenyleg jó és kell, sőt még az ezelőtt 30 egynéhány évvel ezelőtt szülő anyukám is támogatott benne.
De sajnos úgy van kiszinezve az egész, főleg fórumokon tapasztaltam, hogy másodrendű anya az, aki nem szoptat. Hogy ez az általánositás mennyire igaz vagy nem, nem tudnám megmondani, de nekem, mint kezdő anyának ez nagyon igy jött le.
Legalább százszor megkérdezték tőlem, hogy van-e tejem, tudok-e szoptatni. Ez amolyan hétköznapi (vizsga)kérdés volt ismerősöktől, sőt ismeretlenektől is. Már meguntam válaszolgatni, hogy vanni van csak nem elég 😦 .
Őszintén bevallom, szégyelltem magam amiért nem tudtam kizárólag anyatejjel táplálni a babámat. Ez nagy lelki trauma volt akkor nekem, teljesiteni akartam minden szoptatásnál (itt jött be a mérleg), és hát tudjuk, hogy ez nem igy müködik.
Nekem megkönnyebbülés volt, amikor 10 hónaposan többé nem igényelte az anyamellet, mert legalább letudtuk az egész szoptatás ügyet. Azóta sokkal szebb lett a gyereknevelés, és most már igazán tudok örülni a babámnak (most 2 éves).
KedvelésKedvelés
Egyáltalán nem mindegy, milyen okból nem sikerül a szoptatás. Ha béna szülési körülmények, a szaksegítség hiánya vagy rossz információ miatt nem, akkor még mindig nem beszéltünk eleget a szoptatásról. Van, aki tejmirigy nélkül is szoptat, Szoptaníttal. Nem csak a tápszer lehet az alternatíva. Információ, információ. És nyitottság, és akarat. És támogató család.
Nem az anyatej a jó, az anyatej csak normális, és úgy tökéletes. És minden más pótlék, sajnos. És ez még mindig nem jutott el pl. a szakemberekhez. Azért jó lenne, ha egy szoptatós kampány nem keltene bűntudatot abban, aki nem szoptatott. Nem ellene van.
És nem tudom, arctalan-névtelen fórumozók kegyetlensége, fensőbbrendűsége avagy butasága miért relativizálja megint a szoptatást. Mi köze hozzá? Ne a szoptatókra tessék haragudni, hanem az adott fórumon megszólalókra. Ez nem lehet “a tápszer is van olyan jó” következtetés alapja.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, egy hasonlattal meg tudom fogalmazni, hogy mi zavar. Amikor valaki azt mondja, hogy neki (bezzeg, de ezt persze lehet, hogy csak én gondolom hozzá) nincs cumisüvege, annak annyi az információértéke, mintha azt mondaná, hogy nincs mankója.
És igen, cicával együtt sokáig (most már mi is túl vagyunk az egészen) másodrendűnek éreztem magam.
Mert sose lehet azt hallani, hogy igen, van úgy, hogy nem sikerül… csak azt, hogy akkor még mindig nem tudnak elegen eleget a szoptatásról, és ez lehet az oka. Hogy ha igény szerint szoptatok, akkor sikerülnie KELL.
Szerintem én minden segítséget megkaptam. A szülés körülményei és az első napok mondjuk a lehető legrosszabbak voltak ebből a szempontból (koraszülés, császár, külön épület) – bár az én kislányom nem tápszert kapott, hanem az én anyatejemet, cumisüvegből.
Még szoptatási tanácsadó is látott minket. Ő azt tanácsolta, hogy egy darabig ne cumisüveggel, hanem fecskendőből etessem a kislányom, úgy, hogy az egyik ujjam a szájában van. Ez lenne a gyakorlás a szopizáshoz. Egy hétig bírtam csinálni, pedig majd belehaltam, mert ennél a módszernél még csak a karomban sem tudtam tartani. És nem szopizott tőle jobban vagy többet.
Végül feladtam: összesen 5 hónapig fejtem neki és cumisüvegből kapta az anyatejet, a végén persze egyre több tápszert.
Szóval az anyatej cumisüvegből, a tápszer mankó. Persze hogy jobb a szoptatás, de az is jár, halad, felnő (boldog és kiegyensúlyozott felnőtté), akit nem szoptattak.
KedvelésKedvelés
Igen, ebben teljesen igazad van. A szoptatók lelkesedése önmagukért és intoleranciája a többiek iránt egy gyerekcipőben járó attitűd gyermekbetegsége avagy vadhajtása. Egy nap senkinek nem lesz arra szüksége, hogy így igazolja magát.
KedvelésKedvelés
en amugy eppen az ellenkezojet tapasztaltam par napja, amikor kiderult, hgoy a majdnemharom eves meg este szopik. nagoyn sajnalkozva neztek ra, hgoy ha mar igy hagytam elharapodzni a dolgot, hgoy fogok en ebbol kimaszni, jaj en szegeny. pedig en egy pillanatig sem sajnalkoztam azon az anyukan, aki beszaladt a kocsmaba, hgoy megmelegitsek neki a mikroban a vizet, es a kerites oldalaban kellett kimernie a port bele, mikozben a pici mar turelmetlenkedett, es ettol nagyon ideges lett. egyuttereztem. pedig nyilvanvalova valt, hogy sajat akarata es dontese volt, hgoy ne szoptasson, es nem kenyszer.
KedvelésKedvelés
Hogy mennyire bénák voltak a szülési körülmények, azt nem itt most részletezem. Két Ina May Gaskin köny elolvasása után (szülés és szoptatás) megmondhatom, hogy ami rosszul tudott elsülni, az rosszul is sült el. Szivesen elmesélem e-mailben, ha érdekel és van időd elolvasni.
Ebből a tapasztalatból kiindulva, szerintem még nagyon sokat kell beszélni a szoptatásról, főleg az egészségügyi dolgozóknak, akik az első pár nap alatt nagy kárt tudnak okozni az erőltetett sémáikkal. Az enyémet tápszerezték, és azt sem akarták megengedni, hogy reggel az orvosi vizit előtt megszoptassam az éhes gyerekemet, mert nehogy visszabukja, amikor vizsgálja az orvos. A gyerekorvos nagyszerű ötlete meg az volt a szoptatás elősegitésére, hogy egyszer szoptassak, következőkor meg tápszerezzek.
Megjegyzem, ez itt Erdélyben történt, nem tudom nálatok ez hogy müködik. Itt nem létezik szoptatáselősegitő szervezet mint kint a LLL, lagalábbis tudtom szerint. Ha igen, akkor jobban kéne reklámozniuk magukat.
De itt most nem is magával a szoptatással van a baj, nem arra haragszom én, hanem mindenkire, akinek ez egy mérce arra, hogy ki mennyire jó anya.
A tápszer meg tényleg nem olyan jó (és nagyon körülményes is 🙂 ).
KedvelésKedvelés
Én is sokáig (a második gyerekem érkezéséig) meg voltam győzödve, hogy a szoptatás választás kérdése. Azóta tudom, hogy nem. Rettenetesen megdolgoztunk a lányommal, hogy szoptatni tudjak, ő meg szopni tudjon. És mondhatom erdélyiként, hogy semmi szaksegítség nélkül. Mert nem volt aki segítsen (most már van szoptatsái tanácsadó), de én nagyon akartam és a család meg támogatott. Kitartó munkával, megfelelő támogatással, külföldi információk alapján végül sikerült. De most is emlékszem arra a frusztrációra és az erőfeszítésre ami ezt az időszakot jellemezte. És a kísértésre, hogy anyatej nélkül is felnő… Ezek után soha senkit nem ítélek el…
KedvelésKedvelés
Azert nyugtassatok meg az anyasàg nem kizárólag a szoptatasi képességünk kérdése, ugye?
(oke oke nekem mar nagyok, es egyre tobbszor jut eszembe milyen ropke kis pillanat az egesz szulo-gyerek-csalad-hazassag konstellacioban a szules es a szopi. Bar a fontossagat nem kurtitom, csak megjegyeztem, csendben)
KedvelésKedvelés
Igazad van, de a bejegyzés a látványos, reflektorfényben zajló, lihegve csinált elejéről szól.
KedvelésKedvelés
Értem.
KedvelésKedvelés
Kérdeznék egy nagyonmocskosbüdösparaszt dolgot. Nem azért, hogy nagyonmocskosbüdösparaszt legyek, hanem mert régóta foglalkoztat a kérdés. Nos… ha eltekintünk a hormonproblémáktól és az ágyhoz kötött veszélyeztetett terhességtől, akkor hogy a retekbe’ lehet harminc-ötven kilókat hízni szülésig? Hogyan lehetséges fizikailag, mik a módszerek, mi a lelki ok a jelenség mögött? Huszat mondjuk el tudok képzelni: 3 kg gyerek, 3-5 kiló egyéb cucc és víz, 3 kilóval nagyobbak a mellek, és mondjuk hormonálisan is kedvezhet a szitu a zsírlerakódásnak. No, de harminc-ötven kilókat nem csak az tud hízni, aki napi két óránként megeszik egy komplett lovat, és közben folyton ágyban fekszik?
Wuhhhh, a konzumterror anyaáldozataitól és az önfeláldozó bezzegmutterektől meg fíííííílek!!!
KedvelésKedvelés
Nem tudom. 🙂 Hormonproblémáim is voltak, ágyban is feküdtem, az AFP-re (20. hét) nyertem vissza a kezdő súlyomat (51 kg), előtte 47 is voltam az állandó hányástól. 37+5-nél császároztak (A baba haránt, B baba farfekvéses), addigra 69 kiló voltam, a műtét alatt 12 kiló ugrott le. 53-54-ig sikerült lemennem.
(Anyum sajnos, már nem él, férjem meg állami gondozott volt, így sem anya, sem anyós nem támadt meg. De nem is vigyázott a kölkeinkre, és nem is voltunk még kettesben, amióta megvannak. Nemrég feltűnt apu új felesége, és néha bepróbálkozik, de abszolút nem zavar-egyik fülemen be, a másikon ki. Főleg az együtt alvás zavarja, oké, az néha már engem is, de én nem vagyok mérvadó, kicsit csökkentett üzemmódban működöm csak.)
KedvelésKedvelés
nem tudom, de meg odafigyeles mellett is felkuszott legalabb husz-huszonot (de az en sulyom alapbol sem hatvan, mert nagoyn magas is vagyok). mindig hizom terhesseg alatt, szinte e levegotol is. es nem csak terhesseg alatt, hanem amikor ifjabban fogamzasgatlot szedtem, attol ugyanugy. azt hiszem, nekem a terhesseg meg a fogamzasgatlo mar hormonalis problema. szoptatas detto: a harmadik terhesseg utan a szoptatas idoszakaban tobb, mint ket evig vissza sem tert a menstruaciom. ugy latszik, ezek az esemenyek engem nagyon kibillentenek. szerintem egy endokrinologus ezt meg tudna neked magyarazni, ha komolyan erdekel.
KedvelésKedvelés
Igen, a fogamzásgátlótól később is híznak a nők.
Szerintem ezen kívül az “elkeltem, most már ehetek”, az önjutalmazás (képes voltam teherbe esni!), a testtől való elidegenedés, a megváltozott, pihenősebb, passzív életmód, munkából való kiesés és a hihetetlen éhségeket generáló szoptatás a fő ok. De ennyit kevesen híznak azért. a többség 10-15-tel megússza, és csak olyan kétharmadukon tartós.
KedvelésKedvelés
Volt egy erdekes kerdes valahol a kommentek kozott: Hogyan legyunk boldogok, vagy valami ilyesmi….Hat szerintem eloszor is nagyon akarni kell. Tudom a boldogsag nem az akaraton mulik, es megis azon…Ezelott 9 evvel depreszioval 1 evet kezeltek, szoval egy kicsit feltem nehogy kiujuljon a problemam amig varandos vagyok vagy azutan. Az utolso beszelgetesunkon a pszihologus azt mondta, hogy lesznek meg sotet napjaim, nem is egy, nem is ketto, de akarni kell labon maradni, es ezert mindent meg kell tenni. Igaza lett. Azota minden reggel fel akarok kellni az agybol, akar jo kedvvel ebredek, akar nem jo kedvvel ebredek. 2 honapos a babam, es kicsit faradt vagyok az ejszakai es nappali allando szoptatasoktol, de minden reggel fel akarok kelni es tenni a dolgomat. Nekem ennyibol all a boldogsag receptje…De ha 1-2 nap az agyban maradnak kulonbozo panaszok miatt(akar valodi akar bemagyarazott a panaszom), akkor megint szep lassan megindulnek lefele a lejton….Amit nagyon nem szeretnek…
KedvelésKedvelés
A három közül az első két terhességemet végigmaszturbáltam úgy napi 1-2 szinten, a harmadikat pedig a legutolsó napjáig végigszexeltem a második férjemmel, akivel végre minden harmonikus volt / van / lesz .
És amint kijöttem a kórházból, pár nap alternatív szex után folytatódott a már bevált módi és gyakoriság. Soha nem zavart bele olthatatlan libidómba a terhesség / sőt a klimax sem 🙂
Bár 20 év után az egykori hétköznapi duplázás már leginkább csak a hétvégi és szabadnapokra jellemző.
Nem értem, miért kellene egy terhes nőnek szexelvonóra menni és a férjének meg ráadásul pornót nézni, mint eddig…
Még veszélyeztetett terhesség esetén is vannak alternatív megoldások, miért kéne egy szerető, gyermekét váró ifjú párnak egymást nélkülöznie ?
És miért kell ezt oly magától értetődőként tálalni ? Vagy ennyit változott 20 év alatt a világ ?
KedvelésKedvelés
Nos, azért, mert én a jellemzőről írok, és elég sok sorsba pillantottam bele. Másrészt meg a klisékről szól ez a bejegyzés.
KedvelésKedvelés
Igen, én is láttam persze ezt – lehet hogy csak dicsekedni akartam, meg biztatni másokat egy más szemléletre.
Nu, te se sokat alszol – de legalább 1 órával hosszabb a mai éjszaka !
Gratulálok az oldaladhoz, én jó alvó vagyok, csak épp most fedeztem fel és egyszerűen nem tudtam letenni 🙂
Meg kissé feldob, hogy jön az őszi szünet és van egy hetem a szeptembertől halmozódó házimunkákra és némi önképzésre, kikapcsolódásra.
Amit ezzel kezdtem, mindjárt melegébe’. Jó volt, köszi szépen, jól és világosan írsz, kommentelsz. Jogos az oldal népszerűsége, és nagy szükség is van az ilyen oldalakra, melyek tartós hiánycikkek a magyar médiában. Jó éjt !
KedvelésKedvelés
Jó reggelt!
KedvelésKedvelés
Nos irigylesre melto libido! Fantasztikus!
El is gondolkodtam azon,hogy nekem eredendoen sosem volt, vagy a bantalmazom olte meg? (marmint a libidomat).
Cn! Sajnos nagyon kevesen vagyunk olyan kapcsolatban es lelki egeszsegben, hogy a libidonk allnado maradjon, egyaltalan megmaradjon!
De torekedni kell ra, ez teny!
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: a legtöbben ezeket olvastátok — friss | csak az olvassa
Kár, hogy sokan nem értik a lényegét ennek az írásnak, vagy nem képesek az elvonatkoztatásra.
Amúgy jókat kuncogtam. 🙂
KedvelésKedvelés
Lehet en sem leszek kepes az elvonatkoztatasra, ezert bocsanat es “csak az olvassa”… 😉
Nekem boldog volt a babavaras, maga a terhesseg, a gondolat hogy lesz egy pici emberke akinek en jelentem majd eleinte (es remelem majd kesobb is tobbnyire) a mindent. Szerencsere elkerultek a kellemetlen tunetek. Viszont bizonyos remtortenetek, buta emberek beszoalasai engem is megtalaltak. Sajnos nem kellett messzire menni…a Keresztanyam aki koztudottan nem szereti a gyerekeket kapasbol azt kerdezte “es nem akarod elvetetni?” holott 9 honapnyi “munkankba” telt hogy megalkossuk Milut. Szerencse, nem szerencse messze a Csalad, igy igazabol nincs beleszolas, nincs kotelezoen kovetendo jotanacs (vagy kulonben sertodes kovetkezik, ha nem). Igy igazabol maradt a mindent osszezavaro net es a jotanacsokkal ellato baratnok, forumok. De komolyan mondom hogy neha aldom a “tudatlansagomat”, azt hogy nem kellett naphosszakat a rendelokben ulnom felesleges vizsgalatokra varva es hogy nem tudtam minden varhato mozzanatat a szulesemnek. (Pl hogy milyen kovetkezmenyekkel jarhat ha a baba belekakil a magzatvizbe, erre az egyik kismama utolag azt mondta hogy naluk ez mar kotelezo csaszart jelentett volna o.O )
Ketelyem volt, van, lesz. De hallgatok az osztoneimre. Es ha netalantan elrontom a gyerekem akkor en rontsam el es ne a szomszed az anyos vagy akarki mas.
Meg az elejen elhataroztam hogy alapvetoen a gyerek nem fogja megvaltoztatni a szokasaimat, sot boldogan figyeltem ,ahogy a kedvenc kavezomba rendszeresen jartak a kisgyerekes Anyukak es szoptattak, cumiztattak, kaveztak, reggeliztek. Szeretem a kavezo hangulatat, szivesen ulok be csevegni oda a baratokkal, most is, gyerkoccel. Es aminek orulok es egyben kicsit meglepett, fellendult a szocialis eletem. Kulfoldon elve sajnos azt tapasztalja az ember hogy a magyarok nem osszetartanak hanem szethuznak es egy ido utan mindenki begubozik a sajat kis eletebe, vilagaba. Gyerekeseknel ez mashogy van! Keressuk egymas tarsasagat es igen, lehet hogy foleg a kakis pelenkakrol beszelunk meg a hozzataplalasrol, de nekem ez egyaltalan nem okoz gondot, hisz a gyerekem az eletem, mi masrol beszelnek ha nem Rola! Es a gyerek nem kizaro ok ahhoz sem hogy masrol is tudjunk dumalni. Lehet hogy nem a hetvegi disco tervezese lesz a tema de mar nemis vagyok 20 eves hogy ennek hianya miatt aggodjak. Ma mar mashogy szorakozunk es a lenyeg hogy szorakozzunk!
Probalom tartani az egyensulyt hogy ne vegyek meg mindent amit sulykolnak a szulokbe hogy “ettol leszel jo Anya ha ezt is meg azt is megveszed”. Van autonk, igy autosulesunk is, babakocsink is cicipumpam is (ami hasznosnak is bizonyult egy ideig) babafigyelo (csak kolcsonbe), kisagyunk is, pelenkazonk is, de a babakadat, a hintaztatos csodakat es csak a szulok kenyelmet biztosito kiegeszitoket feleslegesnek tartom. Szeretem a kendot es szeretem magamon hordozni Manot. O is elvezi es en is!
Szoptatok minimum 6 honapig , mert sztem ezzel teszem a legjobbat a babammal. Es nagyon halas vagyok a termeszetnek hogy ez megadatott de sztem a tapszerrel is lehet ugyanolyan meghitten es szoros kapcsolatot kialakitva taplalni a babat. Erre is megkaptam az “okos” beszolast a “17 evesen szultem es tudom mirol beszlek” tapasztalt anyukatol…meseltem a tervemrol hogy majd szeretnek mindent megtenni azert hogy szoptatni tudjak (tudom hogy genetikatol is fugg de akkor is nagyon eros volt bennem az elhatarozas) hogy majd iszom a szoptatos teat mert hogy az serkenti a tejtermelest, stb…es erre megkaptam, az mekkora baromsag es ha nincs tejem akarmit is csinalhatok, ugy sem lesz. 😦 Ez kicsit sziven utott plane hogy meg 1 honapom volt a szulesig es meg csak elotejem sem volt.
Megvoltak a remtortenetek is, de probaltam pozitiv maradni es nem gondolni a rosszra. Sztem vegul az arany kozeputat sikerult “beloni” 11 orat vajudtam, es vegul nagyobb roncsolas nelkul kibujt Mano. Az Apgar-ja lehet nem lett 10-es de egeszseges volt…a tobbi nem erdekelt.
Halas vagyok a szoptatasi tanacsadoknak mert nagyon turelmesek es segitokeszek voltak, akarcsak a szulesznok. A kornyezetemben szult kismamak kozott szerencsesnek mondhatom magam. Sajnos itt eleg rossz a hire az egeszsegugynek. Orulok hogy en az elegedettek taborat erosithetem. Legalabbis ami a szulesemet illeti.
Lehet hogy nem utom a mercet, es nem arrol irtam amirol varnak, Nekem ez jott elo erre a temara, a teljesseg igenye nelkul. Szep almokat!
KedvelésKedvelés
Jaj, ne mentegetőzz, ez tök jó volt, így indulnak a beszélgetések! Ez a kávézó nagyon tetszik, beülnék én is. Engem kiutáltak egy népszerű gyerekbarát helyről, ahol sokat bandáztunk, és rengeteg pénzt elköltöttünk.
Akik miatt ezeket írtam, azokat te nem látod. Nem az a lényeg, pontosan mit írsz, hanem a lelkület.
KedvelésKedvelés
Koszonom, ez jol esik. 🙂 Sajnos van egy kis megfelelesi komplexusom Apamnak koszonhetoen es itt olyan jo irasok vannak, en meg nem vagyok az a kifejezett intellektualis, iro tipus, de ettol fuggetlenul szeretek eszmecseret folytatni, beszelgetni, irogatni.
Miert utaltak ki? o.O
Igyekszem kovetni a szellemiseget, azt en sem szeretem, ha valaki kioktato, masnal mindent jobban tudo. Lehet nekem sincs mindig igazam, de ha latok logikat a masik erveleseben akkor igenis fejet hajtok.
KedvelésKedvelés
Istenem, bárcsak olvastam volna ezt… ma boldogabb, kiegyensúlyozottabb lennék, és kb 500.000 ft-tal gazdagabb :-O (felesleges holmik, elcseszett szoptatás, pótszerek, tápszerek)
KedvelésKedvelés
Ez nagyon jó !!! 😀
KedvelésKedvelés
Aha-élmény aha-élmény hátán. Minden szavad ismerős, az összezavaró információktól, a kicsinyítőképzős afp-től a pornót néző férjen keresztül az elmagányosodásig és a tengervizes orrspray-orrszívó-orrspray szentháromságig. De mégis.
Szóval mégis azt mondom, hogy az anyaság a legszebb hivatás. 2 kislány anyjaként, egy khmm, nehéz természetű férj oldalán, komoly gyermekágyi depressziót, egy kudarcos és egy sikeres szoptatási harcot megjártan azt mondom, hogy ennél akkor sincs szebb dolog. Csak az elejét kell kibírni valahogy. Egy éves kor után kifejezetten szórakoztató a gyerek, lehet vinni ide-oda, lehet házhoz hívni a társaságot, gyönyörködni abban, ahogy apa-gyerek közeledik egymáshoz, büszkén konstatálni, hogy milyen szép/okos/bájos/barátságos a gyerekem (vagy egyik sem, de én mégis őt szeretem 🙂 )
KedvelésKedvelés
Mostanában szinte minden nap látok fiatal, csinos nőket kisgyerekkel a buszon-villamoson. Sőt, ugyanilyen férfiakat is, egyedül, vagy anyuval 🙂
KedvelésKedvelés
ide szerintem nagyon passzol (bár valószínűleg nem jeleníti meg linkben):
http://felicitasz.blog.hu/2009/10/10/legyen_gyerekem_vagy_ne_legyen_6
KedvelésKedvelés
Nálunk az ötös számú gyereket csak úgy engedték haza a kórházból, hogy bemutattuk, hogy van légzésfigyelő (sőt, be kellett vinni és be is állították, és ott az utolsó két nap használtuk is). Aztán itthon igen hamar leszoktunk a használatáról, főleg, hogy sokat alszik velünk, ott meg úgysem lehet használni. (Ja, van egy alig használt, tuti jó, pár hónapos légzésfigyelőnk, bár ez nem az apróhirdetési rovat…) Egyébként nagyon jó tud lenni egy kiskád, ha van hozzá állvány is (a kettes számú gyereknél örököltük valakitől, illetve akkoriban nagy kádunk nem volt, a zuhany alá bevinni egy csecsemőt meg mégsem olyan kényelmes, főleg, ha egyedül vagy otthon és ki is kell jönni valahogy a zuhany alól, a mosdó meg nagyon kicsi volt). Szóval azért a kisegítő felszerelés egy részének van létjogosultsága, de ősszel én is jártam egy babaáruházban és elképedtem, hogy mi mindent nem próbálnak ránk sózni.
Szoptatás: az ötös számú gyerek infúzión kezdte, majd szondán folytatta, és tulajdonképpen még szerencsés vagyok, hogy egész hamar, kéthetesen már megpróbálhattam szoptatni. Azóta küzdünk, soha nem ment jól a szoptatás/szopás, pedig nem voltam kezdő a témában. Azért valahogy sikerült kihúzni öt és fél hónapos koráig, hogy ne kapjon mást, de ha első gyerekem lett volna, nem biztos, hogy bírtam volna ennyire cérnával. Most kilenc hónapos, és azon küzdök még, hogy legalább egyéves koráig vegye még a fáradságot és szopjon. Mindenesetre most picit kevésbé ítélem meg azokat a nőket, akik hamarabb feladják, mint régebben.
KedvelésKedvelés
“Ha kávé keserű, ha a mártás savanyú, csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy anyu…”
Hogy én hogy utáltam ezt a verset gyerekként (is). Csak akkor még nem tudtam, miért.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: az óvodás farsangok infernója | csak az olvassa
Újra és újra elolvasom ezt a bejegyzést mostanában, mert kell a józan eszemnek. Egyelőre nekem ez az egész terhesség annyira organikus és magától értetődő, én már a peteéréstől tudom, hogy ott van (pedig hónapokig nem volt ott, és akkor meg tudtam, hogy nem), nekem a teszt is olyan volt, hogy hát ja, tudom én. Amikor megjelent a monitoron, akkor sem volt a Nagy Sírós Meghatódás, mondta az orvos, hogy ott van, én meg majdnem, hogy miért, hol lenne. Az egész egy nagy hát persze, egy kis türelmetlen várakozással, hogy de jó lenne, ha már itt lenne kint velünk. Ezért a giccseskedésbe nem tudnak belerángatni. Ezért, meg hát azért, mert én éltem már együtt, sőt, gondoztam újszülöttet, csecsemőt, anyja még nem voltam egynek sem, de hát tudom, milyen, nem kajálom be a vattacukrot, de a horrorsztorik sem rémítenek meg. (Mondjuk ha olyan lesz, mint a kisöcsém volt, akkor lehet, egyke marad.) Én azt láttam, hogy anyámnak hivatása van, ő orvos, egyszer fél évig volt főállású anya, hogy kipróbálja, mosogatott délelőtt, és az járt a fejében: de hát mi a fenét csinálok itt, én orvos vagyok. És fél év után visszament, és milyen jól tette. Az enyém is lesz bölcsis alighanem, mert bár én nem találtam így hivatást, illetve otthagytam, illetve nem úgy volt hivatás (ez bonyolult), de képességeim vannak, amelyeket olyan jó kihasználni a munkában, tudom, hogy enélkül hosszú távon én sem lennék boldog. De mondjuk én sokat fogok tudni itthonról dolgozni.
Ugyanakkor. Babacucc. Ez tényleg elképesztő, és úgy behúzna. De hát ez kell! Nem akarsz babakocsit??? – elképedés. Na, ez nem annyira a családomtól, anyukám hordozós kabátot fog nekem venni ajándékba. De azért szerinte is vegyek babakocsit. De hát lehet, hogy nem is kell, és százezer forint! Inkább kétszáz, javítanak ki kedélyesen. Ja, jó. Pihenőszéket mindenképpen. És ha utálja…? Hát majd eladod. ‘Ké. Kiskádnak KELL állvány, ne hülyéskedj, kádon keresztbe fordított gyúródeszkára nem rakhatod, hogy néz az ki. Nem veszel légzésfigyelőt, normális vagy??? Meg fog halni!! Mi az, hogy egy szobában fogtok aludni? EGYMÁS MELLETT??? És mi lesz az INTIMITÁSSAL? Gondolom, egy-két év múlva költöztök, kétszobásban nem lehet kisgyerekkel, vagy ti fogtok aludni a nappaliban? Mi az, hogy nem lesz saját szobája az első pár évben, KELL NEKI. Meg kell szoknia. Én meg arra gondolok, mennyit féltem a sötétben, mennyire utáltam aludni menni, gyerekkorunkban mindig a szülői ágyban akartunk aludni, este is oda mentünk, reggel is első utunk oda vezetett, de a szüleink, mintha valaki ellenőrizné, vagy nem tudom, ájulatunkban ölben vittek át minket a gyerekszobába a saját ágyunkba minden egyes alkalommal. Az öcsém volt az egyetlen, aki csecsemőként addig üvöltött, éjszakákon át, amíg anyukám odavette maguk közé. Onnantól öntudatlanul aludt nyolc órákat. Érdekes. Én emlékszem, nagyon sok mindenre emlékszem, élénkek az érzések, tudom, milyen volt nekem gyereknek lenni, ebben biztos vagyok, hogy ennek a tudatában jobban ismerem az igényeit már most, mint ha nem emlékeznék, vagy nem akarnék emlékezni. Folyton ez volt a konfliktus, hogy hol alszunk. Amikor felépült a ház, én 14 éves voltam és már nagyon akartam a saját szobát, akkor nekem már az jó volt. De a 9 éves öcsém és a 3 éves húgom kijelentették, hogy ők aztán biztos nem alszanak egyedül, öcsém még hónapokig aludt a húgom szobájában egy matracon.
Szóval hogy ne vásároljunk össze annyi sok szart, ezt eléggé tudatosan kell most csinálni. Gondoltam, rákeresek ilyen babakelengye-ajánlókra, hogy mi az, ami mindenképpen kell egy újszülöttnek. R a végén már rákérdezett, mi olyan vicces, hogy ennyire hangosan röhögök és ilyen régóta. Pihenőszék, hinta, párásító, zenélő (!) forgó a kiságy fölé.. Érted, minimális cucc-lista, ami MINDENKÉPPEN kell neki, abban vannak ezek. Mellszívó. De hát én láttam anyámat fejni, tudom, hogy kell, minek a mellszívó? Pelenkázó asztal. Szoptatós fotel, mert az a fotel, ami már megvan, BIZTOS nem jó. Csecsemőmérleg. Babaruha-mosószer. Senkinek nem mondom meg, hogy én együtt tervezem mosni az összes ruhát. Nyilván meg akarom ölni a saját gyerekemet. Egyértelmű.
Szóval úgy érzem, hogy jó lesz, mert nyugodt vagyok és tudom, mit akarok és hogyan, és azt is, hogy ha a gyerek mást mutat, akkor majd változtatunk. De a kert, a természet… az az egy, ami most nem lesz ott neki. Már most nézem, számolgatom, mi van a közelben, hova jutunk el gyorsan gyalog, vonattal. Velencei-tó vonattal 20 perc. Pentelei kiserdő busszal 15. Talán mégsem lesz olyan rossz a kerthiány.
Csak hordozót, azt kellene választani. Ebben az egyben akadályoz a vírus.
KedvelésKedvelés
Ó, pont most olvastam egy kisgyerekes anya beszámolóját, amúgy nem volt gáz, de éjjel egy-két óránként kelt, ki is készült hamar. Szoptatás igény szerint, de több órás altatós ceremónia, külön alvás. Láthatólag nem ébredt rá a megoldásra: együtt alszunk, spontánul, és ha olyan a szitu, ki lehet surranni. Mi az oka a külön ágynak, külön szoba erőltetésének, a bébiőrnek? A patriarchális elvárás, az, hogy apu szeretne lelazulva kefélni, ez neki jár. Biztos nagyon élvezik a nők az ilyet.
Kendőt válassz, és adom neked, zsiráfos, biopamut jacquard limitált Didymos.
KedvelésKedvelés
Az biztos, hogy nagyon szeretném megtanulni a szövött kendőt, olyan sokoldalú. A többinél meg olyan izé, hogy oké, könnyű felvenni, de így nem lehet, úgy nem lehet, nem lehet háton, nem lehet több 9 kilónál, persze akkor vegyek másik eszközt, hát nyilván. A videók, amiket ajánlottál, tényleg nagyon jók, meghozzák a kedvünket. Köszönöm. A zsiráf nagyon csábító. Meg találtam helyi hordozós klubot, csak hát vírus van, amúgy lenne rendezvényük május 9-én. Hát majd később.
KedvelésKedvelés