Most ez ilyen iszonyatosan sznob gesztus, sznob és nárcisztikus, hogy úgy teszek, mintha stylist volnék, és kiviszem a teraszra a kacatjaimat? De hát története van minden tárgynak. A tárgyak csak ürügyként szolgálnak.

de nem szép ez a torony?

Mit is látunk ezen a képen, hát először is azt a tornyot, amiben a fürdőszobánk van, és ez teljesen véletlen. A ZARA nemesacél nyakékben tükröződik, milyen jó, hogy letisztogattam az alkoholos arctisztítóval (Clinique). Szeretem, szexi. Egyszer aludtam benne, hörögve ébredtem.

A rúzs is Clinique, ezt úgy adták, mert törzsvásárolok, szeretem a sallangmentes csomagolását is, és illatanyag sincs benne. Hetente egyszer használom, amúgy csak szempilla és arcápolás, kínos gonddal.

Aztán van az o’clock óra, s mintha most kelt volna ki a konzervdobozból!, cserélhető órával, illetve szilikonpánttal, tehát a különböző színek szabadon kombinálhatók. Most narancssárga-zöld, de volt smaragdzöld szíj fehér órával, meg szürke-zöld. InSitu, Múzeum körút 7., mindjárt itt a karácsony.

Aztán a parfümöm. Harmincöt fölött az ember nem bohóckodik: ha van neki, akkor az telitalálat. Ez nagyon diszkrét, eau: szoptatás idején vettem (egyébként újszülöttel semmit, de annyira, hogy szódabikarbónás fogmosás, talán kilenc hónapig is), és leírhatatlan illat, körtés rágógumi, de valami elképesztő. Lancôme Hypnose.

Két (!) (ezt így írtam, hát nem vagyok én Van Gogh felesége) álgyöngy álfülbevaló álfülbe a C&A-ból, nem röhögni, szeretem, megemel, még ilyen viráginda is van a fehérben. Újabban semmi lógós, mert leszakítja a fülcimpám a menetszél itt a Kútvölgyi úton, vagy a buszvezető bal tükre, vagy ráugranak mókusok, vigyázni kell! Fülbevaló nélkül az ember meztelen.

És akkor a férjem (Renoir). Megmondom őszintén, kiborulok az illatos férfiaktól. Ezért ő egy mintha-nem-is lenne borotválkozás utáni balzsamot kap érett bőrre a L’Occitane almáskertjéből, és a megromlott (ja, négy évig sem elhasznált) NIVEA helyett egy Alverde dezodort.

Né már, itt van még egy kép.

Hengeres tárgyak, életem e sarkkövei: szempillaspirál bambusztokban, megy a biciklihez és jó megfogni, és fehér töltőtoll, mellyel híres embereknek írom érzelmes leveleim a fasiszta kézírásommal, hogy aztán el se olvassák azokat, meg a témazáró dolgozatokat az én drágáimnak, illetve a kormányzóról meg a kávéról szóló költeményemet (és itt a megfejtés: bizony, az én írásom nem nőies!). A golyóstolltól sírnom kell, egyszerűen bizonytalanná válik az írásom. Ha elfogy a saját márkás patron (LAMY) (mert persze ezekbe semmi más nem jó, a Parker sem), ami a toll becsavarásakor lyukad át, van ilyen pici hangja meg érzés is, annyira helyes!, akkor ilyen japán kupakos toll, ami olyan vékonyan fog, na, hogy hívják, Uni Ball, és az is fekete, mindig, és a kupakot lenyeli Jakab. A fekete és az indigókéken kívül minden szín eldugítja előbb-utóbb a töltőtollakat, tudtátok? Olyankor áztatom őt üvegtálkában, és beszélgetünk — annyi mindent tud rólam! Ugyanilyen tollam van átlátszó, Németország, 2004, Kinga!, nem találom, valami dobozban biztos, és egy narancssárga, az megvan.

A napszemüveg megint csak az épületfotóért van itt, hopp, ebben mindkét torony látszik, egyébként nagy kedvencem, a Benetton hetven százalékosai közül való, könnyű ezresbe került, tavalyi.

Jaj, egy medve! Jakab kapta, amikor nagyfiú lett (2), sok aszalt gyümölccsel tele, újabban tiny Toblerone van benne, hová fajul a világ, a fiam hozott egy kilót az antalyai repülőtérről.

Ez az eklektikus és amatőr tárgyfotó (figyeljük csak meg a diszkréten belógó duplósdobozt a bal szélen!) megmutatja belülről a pénztárcámat is — Franciaországból kaptam, Gábortól, azt gondolta, illik hozzám — tényleg telitalálat, és ennyire üres. Benne automata készítette fotóm a pár hónapos kislányommal, csípőkötésben… és mögötte egy másik fotó.

Az egész alatt Turkuban vett Marimekko-vászontáska.