nagyiipar

Közzétéve Szerző:

A férjem március óta nyugdíjas.

Március előtt nem volt ez. Minden nap szól a telefon, ma az volt, hogy a Hómrelaksz, de frankón relaksznak mondta, Káeftétől beszélek, Edelényi Boglárka vagyok. Minden nap a figyelmünkbe akarnak ajánlani valamit, amivel pont ezt a társadalmi csoportot célozzák meg. “Egészségvédő termékek” — ki ne szeretne egészséges lenni? Amellett biztos unatkoznak, biztos keresnek valami izgalmasat. Elmagányosodtak és termékbemutatókra szeretnének járni. Talán szendvics is lesz. Ott valami műanyag székhez botorkálnak, felteszik a szemüveget, nehézkesen kitöltik a négyoldalas kérdőívet, megadják az összes adatukat, őseik sírhelyének számát is. Azt, hogy “továbbra is szeretnék telefonon és postán tájékoztatást kapni a Happy Twighlight Kft-től”, beikszeli helyettük a mosolygós és agilis huszonéves srác, így ni, asszonyom. Mélységesen lenézi őket, amiért beszopják azt, ami után ő a jutalékát kapja.

Nem rossz bolt: a ridegen belőtt paraméterek alapján kimazsolázott célcsoportot telefonon hívogatni jutalékrendszerben, aztán valami bérelt emeleti kéróban mutogatni a porszívókat — ez a létező legolcsóbb marketing. Kis szépséghiba, hogy honnan tudnak ennyi és ilyen pontos adatot szerezni. De ne sokáig tűnődjünk ezen, hiába a bírságok, nyugdíjasvédő felvilágosító kampányok, dúsan tenyészik a kereskedelem susnyásában a sok apró lény, és jól hangzó ígéreteikkel (magyar szabadalom, több generációs garancia stb.) bevezetett, üzlethelyiséget bérlő, áfát fizető, drága és legális reklámmal dolgozó cégeket előznek be. Így.

A lényeg, hogy tökéletesen megtanítják a módszert, amivel szerencsétlen idős embereket lehet megvezetni, a zsebükből pénzt kivenni, vagy ha nincs nekik, hiteleket rájuk tukmálni. Aki azt hiszi, egy nyugdíjas zsebéből nem lehet százezreket kivenni, az téved, pszichológia kérdése az egész. Mindezt tudatosan, évek óta sikeresen működő szisztémák alapján csinálják és tanítják.

Soha, senki nem kérdezi meg, honnan tudják a telefonszámát. Azért ültem neki ezt a bejegyzést megírni, mert mi letiltattuk a személyes adatainkat a Balázs Béla utcában. Úgy látszik, semmi sem véd meg az adatlopóktól. És ők tudják a nevet és tudják, hogy nyugdíjas, valamint azt is, hogy házasságban és Budán él: íme, az ideális célcsoport. És ha rákérdezek, mégis honnan, rémülten lecsapják.

Asszonyom, mi honnan ismerjük egymást? — kérdeztem a múltkor egész nyugodtan. — Én egy ilyen valakivel nem is akarok megismerkedni! Ezt válaszolta.

Az 1995. évi CXIX. törvény értelmében az adatkezelő kereskedelmi cég az érintett kérésére köteles a birtokában lévő valamennyi üzletszerzési listáról a kívánt adatokat törölni, beleértve a harmadik személy részére továbbadottakat is.

Enyém a veszteség, asszonyom.

Na most, ha én nekik kudarc vagyok, az tulajdonképpen jó: belülről bomlasztom a rendszert. Ha engem nem hívnak többé, akkor esetleg a jutalékért telefonálónak nem megy el a kedve az egésztől. Pedig hát menjen. Erkölcsi dilemma ez.

Hányan, de hányan próbálkoznak vajon így pénzt keresni? Ügyfélkapcsolati menedzser? Kommunikációs munkatárs? És ők is hülyének vannak nézve ám, őrajtuk is pénzt keresnek, nem csak azon, akit felhívnak.

A kórházak is eladják az adatainkat. Hosszú vitám volt emiatt a Szent István kórházzal, ahonnan hónapokig próbálkozott egy csecsemősnővér, hogy életbiztosítást ajánljon a figyelmembe. Elég komolyan tiltakoztam, a nővér magántelefonszámának birtokában, de az osztályvezető vizsgálata sajnos nem vezetett eredményre.

Ó, de én nem az a blogíró vagyok, aki a gonosz, mohó cégeket ostorozza. A boltban olyan, kizárólag olyan párizsi lesz, amilyet mi megveszünk. Kizárólag olyan boltok lesznek, amelyekbe mi hajlandóak vagyunk bemenni. Ha lesz, aki hamisított Gucci táskát vesz kettőezerötért, lesz hamisítottgucci-árus a mólón.

Nyugdíjasaink képe ez. A spirituális hiány képe. Az értelmetlen élet képe. A Kis-Magyarország képe, amelyben élünk. A szüleink konyhai kütyükre és biorezonancia-gépekre költik azt a pénzt, ami amúgy is alig van, és amelyből, ó, nem is minket támogathatnának, de mondjuk felújíthatnák a fürdőszobájukat, vehetnének kétszáz könyvet, elutazhatnának Bolognába. De ők inkább ülnek, és viaszosvászon abrosz mellett lapozgatják az akciós katalógust. Bent megy a telesop. Te Terikém, ezek milyen hülyeségekre akarják rábeszélni a jónépet!

És most azt gondolom, én aztán, azt gondoljátok, ti aztán nem lesztek ilyenek. Nem, addigra ezek elavult módszerek lesznek. Mi már másképp fogunk leépülni és hülyének nézetni.

14 thoughts on “nagyiipar”

  1. Valami hasonlóról írtam már én is, de az inkább az MLM-ről szól. Vidéken az ilyen nyugdíjasokat a szomszéd kislány-kisfiú palizza be legtöbb esetben.
    ‘A szomszédék Enikóje meg meneccser egy multigeci cégnél. Olyan aranyos.kislány, hogy nem hordja fenn az orrát, hanem elhozza a tuti üzletet vidékre is. Vettem is palela sütőt 500.000-ért (faxom az a palela?) Semmi az a havi 50 ezer törlesztés”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  2. Nekem ezért nincs vezetékesem (az csörgött?), a mobilszámom pedig 2-3 évente megváltoztatom, így csak a bankom zaklat.

    A telemarketingeseket viszont a védelmembe venném: a telefon másik végén általában 500-as órabérért napi nagyonsok visszautasítást, kötekedést (Asszonyom, …) elviselni kénytelen sorsok ülnek, és nem jókedvükből. Ez legaljamunka. Ha nem elég vastag az a bizonyos bőr (és nekik nem az, akkor menőbb munkájuk lenne), idegileg kikészülsz. Reakciót lásd feljebb.
    Miközben nem veszed meg a párizsit, őket is bünteted. Nehéz dolog ez.
    Ignorálod a szórólaposztót, hogy leszoktasd róla a két éve végkiárusító cipőboltot és megmentsd az esőerdőt, miközben Endrődi Luca a 10/A-ból este 9-ig ácsorog a Blahán, amíg el nem fogy a stóc?

    off:
    Kicsit stresszes nálad kommentelni; (ponots)vesszőkről, zárójelekről mikor írsz?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Én nem vagyok nyugdíjas, két éve gyes-en sem vagyok, mégis folyton látom, hogy rejtett számokról kerestek nap közben a vezetékesen, ha meg itthon maradok a beteg gyerekkel, fel is veszem. Minden egyes alkalommal megkérdezem, honnan tudja a számomat (semmilyen telefonkönyvben nem szerepel elvileg, az üzleti célú használatát meg megtiltottam), és általában leteszik, de volt, aki válaszolt. Hát vették, valakitől, valamilyen listaárusítótól. És az honnan tudja? Azt nem tudja, de rajta vagyok a listán. Hogy lehet lekerülni róla? Azt nem tudja, csak a saját listájáról tud kihúzni. Húzzon. Persze, még kétszer azon a héten felhívott ugyanaz a cég.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. a szorolaposztogatassal az a bajom hogy alibimunka. azzal hogy nem veszem el csak szembesitem az illetot a valosaggal (sokszor megkoszonom mosolyogva, de nem veszem el). inkabb adomanyozok valamelyik jotekonysagi szervezetnek – mert szerintem mindenkinek tisztabb lenne a helyzet.
    Endrődi Luca a 10/A-ból meg lehet munka nelkul lesz egy darabig ha _senki_ nem veszi el a szorolapokat tole, de akkor legalabb megvan a lehetoseg hogy talal valami olyat ami egy kicsit ertelmesebb, amivel egy kicsit tobbet keres es ahol egy kicsivel kevesbe fugg a keresete vagy a munkafeltetelei attol hogy emberek elvesznek-e a kezebol egy darab papirt vagy nem.
    es meg mielott mindenki kozli hogy #szivtelenallat vagyok; ezert adomanyozok a voroskeresztnek, stb (penzt is, nemcsak ruhat vagy tartoselemiszert) mert pontosan tisztaban vagyok vele, hogy ha nem veszem el azt a papirt akkor Lucanak elobb-utobb szuksege lesz arra a segitsegre.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .