, a tízévessel, aki itt néha felbukkan a fejlécben, és ma (nektek már tegnap) van a névnapja, remekül lehet

• futni az erdőben holdfényben
• palacsintát sütni, de ha kérem, ne csöpögtesse szét és ha már, ne tizennégy darab dizájnos új-zélandi tarajossül-mintájú papírszalvétát használjon a feltörlésre-szétkenésre, akkor világgá megy, este hív az apja: itt van a gyerek, mi történt, aztán másnap visszakerül (ott, ugye, olimpia van, és “papa nem valami interaktív”), és ő még mindig haragszik, de én akkor rázendítek az Édes kisfiam dallamára A prozódia keresztrefeszítése című alkalmi költeményre:

AAmee-rika eggyor-száág-meszeee.

De itt is lehet szép nagy hájfe-jeeed!

Nagyon űgyesen süccpa-lacsintááát,

shaaa leecsö-peeen, szí-va-csothasz-nááálsz.

• Hát, ez meg van jegyezve egy életre.
• fejben regényparódiát írni, Dzsón Szmísz azon a ködös októberi reggelen, amelyen történetünk kezdetét veszi, még nem tudhatta, hogy élete ezen a közönséges hétköznapon mindenestül megváltozik, második fejezet: Dzsón Szmísz nem volt az a fajta ember, aki… nősülni csak egyszer akart életében, de a fekete hajú, átlátszó bőrű Szuzit még harmincegy telén elvitte a szénanátha. Dzsón édesanyja, a helyi jótékony egylet mindenese… illetve a haffordshire-i dombság bemutatása, mocsarak, kedélyes pubok, svájcisapkás utcagyerekek szeplővel és petanq-kal. A negyedik fejezetben dühöng a szélvihar, nyikorognak az ódon viktoriánus ház eresztékei, és Missz Téjlor, a drabális házvezetőnő, aki épp a két teáscsészével bajlódik, maga elé dünnyög, hogy cselédkora óta nem emlékszik ilyen ítéletidőre, de majd megkérdezi holnap a bibliakör után a szeretetvendégségen Rózmérit, amikor hirtelen csattanást hall a padlásról, becsörtet: te jóságos ég, Miszter Szmísz, mi lehet ez? Missz Téjlor, maga mindig képzelődik, vén csont. A házvezetőnő fejcsóválva el. Az ördögbe is, morfondírozott Dzsón, aki magával sakkozik a kandalló előtt, mi lehet ez? Elvégre férfi volnék, vagy mi, nem sikongó fehérszemély! Leveszi a térdéről a kockás gyapjútakarót, nehézkesen felkel, az isiászom, hiába, én sem leszek fiatalabb. Recsegnek a lépcsők, Dzsón a pókhálós korlátba kapaszkodik, a padlásajtó zárja nehezen enged, lassan, panaszos nyikordulással nyílik, ejnye, ez akad, megkérem már az öreg Robertet, ha el nem itta még a maradék eszét is az a csirkefogó stb., és ami a szeme elé tárul, azt leglidércesebb álmaiban sem… Fejezetvég. Ötödik fejezet: a temetésre alig húszan jöttek el, egy távoli rokon, a striffordshire-i lelkész mondott rövid beszédet. Persze az ügyetlen regényből, amely likvidálja a fő-, talán címszereplőt a negyedik fejezetben, sosem derül ki, mi volt a padláson. Kellően mesterkélt és modoros részletek kidolgozása, órákig (futás helyett szeretné, azt már nem!).
• Scrabble-özni, és segíteni neki, hogy az utolsó Ű-jét elsüsse, már amennyiben léteznek nem valódi sündisznók (ja és ragozunk is, szerintem gyíkság, de ő kérte):

és annyira örült! meg is nyerte

• takarítani, mert elpakol és beüzemeli a robotporszívót, és még örül is, mint mindennek, ami szerkezet, rendszer, működési elv
• az Egy százlábú lesántulásának szomorú, ámde rövid történetét énekelni Kazal László nyomán,
• vitatkozni, hogy dél van, öltözzön fel, ne büdöspizsamázzon
• mozifilmeket jó részletesen megbeszélni
• matematikai sejtésekről úgy tenni, mintha mindig is tudtam volna (ikerprímek!)
• távoli barátnőket hívni, akkor elemében van, és karika- megy kártyatrükkökkel szórakoztatja őket, amitől ők szimpatikusnak és egyedinek hiszik magukat, pedig a fiamnak mindegy

Itt tartunk most, nem régóta ilyen vidámak a mindennapok, áldott tűzszünet ez a pár év (?) két nagy összecsapás között. A lába már most nagyobb, mint az enyém.