de mégis, hányan lehetnek?

Azt írja az újság, hogy harmincezer láthatatlan ember él közöttünk. Láthatatlanok, mert olyan mozgássérültek, akik nem jönnek ki az utcára soha.

Van olyan tizenötezer ember börtönben (vö. a cigányok többsége börtönben ül — aki ilyet mond, itt elvérzett, ilyet fogalmatlan véglény mond csak).

Van bő tízezer prostituált, jó negyvenezer drogfüggő, nyolcszázezer rokkantnyugdíjas, százezer bedőlt devizahiteles, nem bedőlt majdnem egymillió, egymillió alkoholista, négymillió létminimum alatt élő.

— hányan élünk ebben az országban? Ki marad akkor? Vagy ezek mind egyszerre olyanok?

Nem mi, ez a lényeg.

Igen hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy amiért mi egyetemet végeztünk, kertes házban vagy szép társasházban lakunk, családban élünk, látogatjuk a nagyit, kocsival járunk nyaralni, misszionárius pózban szexelünk háromhetente, mindenki így él. Mi vagyunk a norma, minket nem csap pofán a Nemzeti Együttműködés Rendszere, a mi szavunk szól a borosbocskorból éppúgy, mint a Magyar Nemzetből és az ÉVA magazinból. A mi gyerekeink kerülnek egyetemre, mi érvényesítjük a családi adókedvezményt, nekünk van internetünk, mi írunk panaszlevelet a helyi lapba, mi ajánljuk fel adónk egy százalékát a vak daganatos gyerekeknek, a mi ízlésünk győz a Megasztárban, és mi igénylünk hitelkártyát — de ők vannak többen, a teljesen másképp élők, a kínlódók, mérhetetlenül többen, és hallgatnak.

12 thoughts on “de mégis, hányan lehetnek?

  1. Annyira jó, hogy ezt leírtad! Felelõssèggel tartozunk egymásért, tudnunk kell egymásról. 30 000 ember rengeteg, ès Robinsonkènt tengõdnek, a tv-bõl ès a panel falain átszûrõdõ zajokból gyûjtenek szociális morzsákat.

    Kedvelés

  2. Vannak emberek akik, ha nem lett volna devizahitel, nem lenne alkohol, nem lenne mozgássérültség, jó lenne a fizetésük, nem ülnének börtönben, s föleg nem cigányként, akkor sem biztos, hogy úgy élnének ahogy mi az életet elképzeljük,
    Vannak akiknek fogalmuk sincs arról, hogy szar életük van, s ezen változtatni sem akarnak,

    Kedvelés

    • Azért a devizahitel felvételét meg a mozgássérültséget nem venném a bűnözéssel egy kalap alá.

      “Nem akarnak” változtatni, mert a nyomornak számunkra egészen elképesztő mélységeit ők a világ legtermészetesebb dolgának fogják fel. Valóban, eszükbe sem jut, hogy lehetne másképp, nekünk pedig sokkal kényelmesebb kommentálni hogy hát ezek úgyis félig állatok, mint hogy tegyünk valamit.

      Kedvelés

      • Egy másik, könnyed csevegő blogban már kommenteltem a férfiak és nők eltérő értelmezési gyakorlatán. Ott a társaságban megengedett a szúrka piszka, nem tudom kegyeddel szemben megengedhetném-e magamnak.
        http://blogkocsma.blog.hu/2012/08/03/krumplipaprikas_nyaron
        ” Valami oka lehet annak, hogy az igazi kocsmák nem koedukált intézmények. valószínűleg a férfiak és a nők máshol képzik a hangot és máshol is értik.”

        Kedvelés

      • Ühm. Nem vagyok sértődős, de valóban, az igazi kocsmákat kerülöm, és így vagyok a paprikáskrumplival is: nem teszünk egymásban túl nagy kárt, kecsappal vagy anélkül, jobb a békesség.

        Kedvelés

  3. Jaj, nagyon nem vettem egy kalap alá! Én a számokra gondolok. A működő, adófizető, értékteremtő társadalomból kényszerből vagy önhibából hiányzó tömegekre. Az a közös bennük, hogy nem mi vagyunk. Mi,a hangosak, öntudatosak, adózók. És amelyeket ha összeadunk, nem is írtam le mind, több lesz az összeg, mint a teljes magyarság létszáma.

    Kedvelés

    • Az előző hozzászólásban kerültek egy kalap alá (csak azon a hozzászóláson belül kellett volna válaszlnom).
      A bejegyzésed egyáltalán nem félreérthető, nagyon is beszédes a “láthatatlanok hallgatnak”.

      Kedvelés

  4. Nem hallgatnak, csak annyira gyenge az érdekérvényesítő képességük, hogy nem hallja meg őket senki (most a fogyatékkal élőkre gondolok). Akik pedig hatalomközelbe nyalták magukat, véletlenül sem az ő érdekeiket képviselik.

    Kedvelés

  5. Rendkívül felháborított a télen az az eset, amikor a pesti aluljárók azon részét, ahol a hajléktalanok húzzák meg magukat, munkaterületté nyilvánították, szalaggal zárták le, hogy még véletlenül se pihenjenek le ott. Valóban nem szép látvány a társadalmunk margójára szorultak ezen csoportja, de azért mégiscsak a mínuszok röpködtek abban az időszakban, és borzasztó dolog fázni. Ez nagyon nagy kegyetlenség volt. Attól, hogy egy csoportot a láthatatlanságba kényszerítünk, ők, és a problémáik még ugyanúgy megvannak. Ez majdnem Taigetosz…

    Kedvelés

  6. Egymást metsző halmazok ezek. Van, aki egybe tartozik csak bele, van, aki, kettő, vagy három metszetébe. És igen, persze, véletlenül sem mi vagyunk azok. Sőt! Gyerekként is mit hallottam? “Ne nézd őt!” “Ne kérdezd mi baja, látod, hogy beteg.” Utálom, hogy a gyerek őszinte kérdéseire és nem bántó érdeklődésére az a válasz, hogy őket nem kell észrevenni. Mert ha nem nézi, akkor nincs, vagy hogy van ez?

    Mielőtt bárhol éltem volna külföldön azt gondoltam, hogy máshol több mozgássérült lehet, mint Magyarországon. Mert többet látni az utcán. Sokára esett le, hogy ennek az oka pontosan az, hogy nekik van mivel lejönni az emeletről, fel tudnak szállni a metróra, mert van lift, amivel lemennek a szerelvényhez és még a templomban vagy színházban is van kialakított hely, ahonnan részt tudnak venni az eseményen, szertartáson, vagy előadáson. Ugyanazt csinálhatják, mint bárki más.
    2008-ban, a válság kezdete előtt 2 héttel költöztem Londonba. Világos volt, hogy megtanulni repülni is könnyebb lenne, mint a szakmámban elhelyezkedni. Így lettem egy közepes cégnél belső ellenőr, ami nagyon sokat segített változtatni a gyerekkoromból hozott látásmódomon.
    A cég egy magáncég volt, ami pályázatok útján igényelt állami pénzt. Hátrányos- és nehéz helyzetű embereknek segítettek munkához jutni. (Értendő ezalatt, hogy mozgássérült, gyengén látó, sokgyermekes egyedülálló anyuka, stb) Mert ha mondjuk valaki rosszul, vagy szinte alig lát, de remekül kommunikál, akkor attól még lehetne például részmunkaidőben egy telefonközpont értékesítője és így tovább. Ha a cég felkészítette őket (önéletrajz írása, stb) és talált nekik olyan részmunkaidős állást, ahova szívesen jártak be dolgozni és nem igényeltek teljes mértékű segélyt az államtól, akkor az állam fizetett a cégnek. Win-win szituáció, minden szereplő jól járt vele.
    Azóta, hogy ott dolgoztam, mindig figyelem mi, hogy van kialakítva közterületeken és épületekben és hogy működik ugyanez más országokban. Amit Magyarországon látok, elszomorít. Szinte senki nem foglalkozik az érdekeikkel. Egy ideig még gondolkoztam is, hogy milyen jó lenne egy hasonló céget megcsinálni. De reménytelennek tartom, hogy jól és korrektül tudna működni.
    Bocsánat, hosszú lett, csak nagyon sok minden jutott eszembe egyszerre.

    Kedvelés

  7. Sziasztok!
    Igen, nagyon durva, hogy az a középosztály, akinek stabilan dolgozni és adózni kéne, így lefogyott. Mi tartanánk el tulajdonképp azokat, akik még/már/sose nem dolgoznak. Szerintem a magyar rendszer hozzászoktatta az embereket, hogy ha GYESen vagy, ne dolgozzál, ha sérült vagy, ne dolgozzál, ha nincs lakcímed, nem is vesznek fel sehova, és most már a nyugdíjasokat is kipöckölték a munkaerőpiacról.
    És, basszus, tényleg szemléletváltás kérdése! (mondjuk az a legnehezebb) Ismerek pár embert, akik azon dolgoznak, hogy minél kevesebben legyenek elszigetelve.
    Egy hétgyerekes anyuka ismerősöm a sajátjai után örökbe fogadott két downos gyereket, és beindította (addig lobbizott, míg lett ingatlan, lett benne személyzet stb) a kerületben a központi korai fejlesztőt. Évtizedek óta lehet tudni, hogy sok downos még munkahelyen is tud dolgozni, csak kicsi korban kell elkezdeni velük foglalkozni.
    Van egy másik ismerősöm, egyedülálló vak anyuka, angoltanár, fordító és idegenvezető a Láthatatlan Kiállításon.
    Egyetemista koromban nyaranta egy barátom szüleinél rabszolgamunkát végeztem, papíripari és kötészeti műhelyük volt, és a szomszéd hasonló műhelyben rengeteg értelmi fogyatékos fiatal dolgozott, mert azt a munkát ugyanúgy el tudták végezni ők is.
    Most nagyon sok hirdetést látok, hogy megváltozott munkaképességűeket keresnek, mert olyan a törvény, hogy őket is MUSZÁJ felvenni, sőt, azt hiszem, bizonyos területeken kedvezményt is kap a cég. Nincs egyébként előttem, hogy nem akadálymentes épületeket az ő kedvükért rámpásítanak.

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) agneci bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .