még írok, mert olvastam facebookos kommenteket meg ittenieket, és nem fogalmaztam elővigyázatosan, így felmerültek a következő kérdések:

Akkor most tényleg orrba-szájba a hatvankilences pózról lelkesedjünk az ovisnak, hagyjuk direkt nyitva a hálószobaajtót, kotnyeleskedjünk bele a nemi életébe?

Nekem olyan rémisztő volt gyerekként, amit az anyám mondott, én nem akarnám ugyanezt a gyerekemnek!

Biztos, hogy minket akar követni a gyerek, és nem vált ki dacot és undort ez a nagy nyitottság?

Mi van, ha nem radioaktív a nő? Mi van, ha nem szerelmes a férfi? Akkor a gyerek már nem is lehet boldog?

Ha van még kérdés, bátran, ide vagy oda, beszélgessünk. De most már tényleg mennem kell, kacagni a rétre.