Felépült tegnap a nappalinkban a galéria, hát, olyan, amilyen, szőrös is, ferde is, csúnyák a csavarfuratok is — úgyis csukott szemmel alszunk majd rajta. A szomszédasszonyom, aki rengeteget segít nekem, bevásárol és nagyon kedves, és hatvanöt fölött is gyönyörű, de tényleg, átjön és megtekinti. Végigmegy a lakáson, ami lehetne impozáns és nagypolgári, helyette esetleges, gyerekdúlta, tele hároméves anyák napi alkotásokkal, a Villa Bagatelle macaronos dobozaival és három hete nyitva hagyott könyvekkel. Nálunk nem kéne berendező, ha film volnánk, aki mesterséges kupi kialakításával érzékelteti, hogy be van lakva a lakás. Most meg a fűrészpor elől végképp minden más szobákba toloncolva és torlaszolva és tolongva.
Te, mondja utána, és csóválja a fejét, neked kéne segítség. Hát ezt nem lehet bírni. Nagyon sok energiát elvesz a káosz.
Ő amúgy rendszeresen lelkesít, milyen virágot ültessek, meg hogy cseréljem le a függönyt. Olyan kedves és olyan szép lakásuk van.
Igaza van. De rosszulesik valahogy.
Mit mondjak erre? Uramisten, Ágota, ha nekem van extra tíz percem, leülök a férjemmel beszélgetni, vagy írok egy bejegyzést, úgyis azon kattog egész nap az agyam. Amúgy meg élünk, ahogy tudunk. Túlélünk. Tény, hogy nem vagyok lakberendezés-fasiszta, háztartásmániás. Elismerem, hogy mindig előbb iszom egy kávét, vagy elmenekülök a gyerekekkel valahová mulatni. Se látok, se hallok, mert írok vagy olvasok, vagy a férjemmel beszélgetek, a káosz meg sűrűsödik, most például nincs meleg víz.
De minden relatív: fogkrémtubus ha ürül, én már kihajítom, az asztalról is letörlöm a morzsát, ez gyerekkori gyökerű iszony, és Ufi, a robotporszívónk is rendszeresen járőröz. Ez szinte kényszeres ahhoz képest, amiben felnőttem. A holmik, a holmik, a minden nyomtatott tisztelete, a kéthónapos napilapok és fél pár huszonegyes zoknik fétise, ételmaradék nyilalló kidobása. Hát, ez lettem. Lehetek még kicsit jobb talán.
csak az olvassa. én szóltam 
Nyugi! Ilyen és olyan ember is van, sőt nekem korszakaim is voltak. Sokáig bírtam az iszonyat káoszt, aztán jött egy időszak, amikor csak akkor voltam pihent, vagy akkor tudtam pihenni, amikor rend volt körülöttem. Sőt, ha szar volt az élet, sokkal többet takarítottam, mintha az életemet tettem volna rendbe. Amikor a gyerekek önállóak lettek, ami azt jelentette, hogy nem mentem be a szobájukba önvédelemből, több időm jutott arra, hogy magam köré is “rendet” varázsoljak. Gyerekekkel nem is lehet, nem is érdemes.
Mit mondtál? Mennyi idős a hölgy 65? Ráér! :)))
Abban hiszek, hogy a feng shui-nak sok mindenben igaza van. A használatban nem lévő dolgok elveszik a teret. Nálunk is zsufi van, pedig minimalista vagyok a lelkem mélyén. Annyi minden összegyűlt az évek során, amihez kötődöm, ragaszkodom.
KedvelésKedvelés
Nalam akkor van kaosz kint,ha bent is az van.
KedvelésKedvelés
Hidd el kedves az is nagyon sok energiát vesz el ha megpróbálod az ellenkezőjét…én sajnos ilyen vagyok…nem ülök le játszani velük mert pakolnom kell,nem érek rá mert takarítanom kell….
KedvelésKedvelés
Na, és ha impozáns nagypolgári lenne, jól éreznétek magatokat benne? 😉
Polcz Alaline Rend és Rendetlenségében van egy nagyon jó rész arról, hogy ugyanazt a teret két lakó mennyire másképp éli, és mennyire más az életminőségük hozzá.
Amúgy, úgy vagyok ezzel én is, mint a fenti hozzászólók: mindig mérlegelem, hogy megéri-e a házimunka 🙂 és van, hogy betelik a pohár, és a lakáson kell kezdenem a belső tisztánlátásért 😀
KedvelésKedvelés
Hű, elolvasom. Kösz.
Most vagy belülről vezérel valami (a saját és mások igényei is lehet), vagy kívülről (jaj, mit szólnak, egy rendes asszony stb.)
Mindenképpen nagypolgári, akkora, olyanok az ablakok, belmagasság. Sőt, arisztokratikusnak mondanám: egy kastély tulajdonképpen. Azért volt tavaly ősszel intenzív öngyógyító élmény, és e blogom közvetett előzménye is, hogy kiálltam az erdőre néző lépcső tetejére, és mélyen átéreztem, hogy mindeni bekaphatja (de különösen a művész úr).
KedvelésKedvelés
A Lakásunk rendje és rendetlensége c. rész az, a 2007-es kiadás 34. oldalán van.
Úgy írtad, hogy “lehetne impozáns és nagypolgári” – ezt én úgy értettem, hogy akkor lehetne, ha így (erre való tekintettel) élnétek benne. (Értsd: úgy éreznétek, hogy a lakás egy adott életformára kötelez.)
Mi is ilyen lakásban élünk (kivéve az erdőt és a teraszt…), és megtartottuk az ajtókat, ablakokat, sőt, van olyan beépített szekrényünk, amit úgy csináltattunk, hogy pont olyan legyen, mint az ajtó, mert tiszteljük, és szeretjük ezeket a stílusjegyeket, de ezzel együtt az otthonunk meleg és modern.
Jellemzően a szüleim korosztályának ez a lakás furcsa és élhetetlen, ahogyan mi kialakítottuk és belaktuk…
A művész úrról sajnos lemaradtam.
KedvelésKedvelés
Majd látogassuk meg egymást. A művész úr is jöhet.
KedvelésKedvelés
Szükséglakásban élek. Alul apósék, felül mi. Ennek megfelelően adott terek, adott falak, adott lehetőségek.
Mégis: Mennyivel több ez ennél, még ha sok lépcsőben vált ilyenné és a szőnyeget cserélni kellene, mert a gyerekek lepisilték és a gardróbot a hálóval összekötő átjáróban még most sincs a takaróléc felszerelve.
Nagy, ezért nem káoszos, de mivel nagy, eszméletlen koszos tud lenni, ha nem figyelek.
Szeretem, mert én és a férjem alapította család él benne, immáron mindjárt 4 gyerek!
Se nem modern, se nem nagypolgári, ikejááás bútorok sok helyen és dijégóóós szőnyegek.
És?
Ez mér engem valamivé?
KedvelésKedvelés