ekézők

Miért támadják ennyien a csakazolvassát?

Én nem vagyok cuki, olvasócsalogatóan nyájas, mert az rontja az üzemet. A sziverén, szókimondó, megfeleléssel nem korrumpálható blog üzemét. Csak félrevisz, ha elhiszem, hogy ezek a heves érdeklődők engem szeretnek. Amit ígérek, azok gondolatok, szövegek, inspiráció. Unom a sok firtatgatást. Írni szeretnék, az örömeimet megélni. Jelzőket válogatni, súlyt emelni, tüzelőt aprítani.

Itt a négy és fél év alatt olyanok történtek emberileg, jogilag, netileg, szociálpszichológiailag, hogy a tizedét nem hinnétek el. Talán megírom egyszer külön könyvben. Olyan intenzív, döbbenetes reakciókat váltott ki a blog és a személyem, amire nem lehetett felkészülni, és nem is bírható el. Én mégis elbírtam, mert sok rossz tulajdonságom van, de az biztos, hogy tényleg erős lettem. Érthetetlen, ijesztő az agresszió, amely azért ér, mert írok egy blogot, és mert más nem ilyet írna, nem ért egyet, zavarja a blogom és annak a hatása, és akkor ő bosszút áll.

Ahogy kielemzik a lényemet, kinézetemet, ahogy rágalmaznak, hamisítanak a nevemben. Ezt jelezni szoktam, elvből, de nem omlok össze, nem némulok el, nem panaszkodom. Ma már alig rezzenek.

Persze, az élet tele van drámával meg közösségi dinamikával. De nem véleményt ütköztettek, hanem a személyemet támadták. És nem valami közös térben, hanem a blogomon és a facebookomon, és csapatostul, sunyi kamunickeken, agyament vádakkal. és ők ezt elirigyelték, vagy el akarták rontani, mint boldogtalan óvodás a másik homokvárát.

Az az érdekes, hogy ennek a drámának a szereplői mind maguk jöttek a blogra, a közelembe, és tetszett nekik, érdekelte őket, részt akartak venni. Ebből lett később az értelmezésükben az én babonázó, veszélyes, becsapós vonzerőm.

Vállald a felelősséget azért, hogy mit olvasol, és hogyan reagálsz. Ez itt nem könnyű olvasmány. Az én megnyílásommal találkozni, és a saját fejlődnivalóiddal, szégyellt dolgaiddal szembesülni, árnyalt tartalamkat felfogni sem egyszerű. Én szóltam. Ne élj vissza.

A csakazolvassa nagyot robbant. Díjazták, emlegetik. Újat, éleset mond, ötödik éve. Szerintem ha az ember közírásra adja a fejét, akkor nem lehetnek langyos állításai.

A blog írója vállalja magát, nem védi az érdekeit, a látszatot, magát sem kíméli, ettől is támadható. Sok mindenre mond nemet, ami norma.

Utálni engem azok szoktak, akik

– nem értik: nem olvasnak publicisztikát, belefulladtak a hétköznapokba, lényegében nem értik, mire jó az olyan szöveg, ami nem közvetlenül szolgálja az önérdeket (művészet, érvelő szövegek, tudomány, filozófia). Beindul az evolúciós működésmód: Gyanús? Más? Öljük meg!

– akik a saját életükben abból profitálnak, hogy befogják, óvatosak, idomulnak, nem mutatják meg önmagukat – kiáltó az ellentét, hogy én minél kevésbé fogom be, minél kevésbé vagyok óvatos, annál sikeresebb a blog. Erről itt írtam részletesen: az élesség értelme

– tévesen vártak el tőlem kapcsolódást. A rajongó típus, aki az írót nézi, nem a szöveget, belém képzel mindenfélét, a hiányait akarja itt betölteni, és ehhez az én részvételemet kéri, majd csalódik és gyűlöletbe fordul, minden alkotó ember körül megtalálható. Ők azt hiszik, én akarok kapcsolódni, és kötelességem is, pedig ők akarnak. Visszautasított férfiak és barátnők. Nem azért írok, hogy a magánénem kapcsolódjon, nem azért írok, hogy a lelkem kitárjam, hogy jaj, értsen meg valaki. Nem vagyok magányos. Nem panaszkodom, nem kell segíteni, nem kérek tanácsot. Azért írok, hogy olvassanak, hogy a gondolataim hassanak. Támogatást a minőség jogán kérek és kapok, a munkámért. Bízol bennem? Gyere. Nem kéred, nem tetszik? Menj békével.

– akik megfigyelték itt, hogy rendszerkritikus, női, feminista, edzős blog trendi is lehet, és szerettek volna hasonlót. Sikert, önmegvalósítást. Utánoztak is. Én meg, volt, hogy rájuk szóltam, mert ez lopás. Dühösek lettek, tiltakoztak. Senki nem szeret azzal a tudattal élni, hogy ő epigon.

– akik innen jöttek rá, micsoda ereje tud lenni a szavaknak, elkívánták tőlem a gyomron rúgás képességét, és most engem pöckölgetnének a lábfejükkel. 🙂

– akik azt hiszik (vagy szeretnék), hogy én ki vagyok szolgáltatva az olvasóknak, a kattintásszámnak, a kegyüknek, az érzéseiknek, és majd jól megbüntetnek. A fogyasztói társadalom kényeztette ilyenné a befogadókat: “én vagyok a kereslet, én diktálok”. Van olyan blogger, aki rászorul arra, hogy hálálkodjék, smúzoljon, lenyelje a véleményét, szótlanul tűrje a bántásokat, kövesse az olvasói igényt. Van, akinek az a fontos, hogy minél több olvasója legyen, szimpatikus legyen, “szeressék”. Másnak meg az, hogy nyugiban írhassa, amit gondol. De hogy ne macerálják, ne kepesszenek utána, ne vegyék űzőbe, az mindenkinek fontos.

– azok is, akik itt a farvizen akarnak engem korrigálgatva vagy velem hadakozva  okosak, jó fejek és olvasottak lenni. Idegesítenek, és ezt nem mindig hallgatom el.

– azok, akiknek küldtek egy linket, vagy azt mondták: látod, ez a blogger is írja, mekkora görény vagy. Mindazok partnerei, szülei, legjobb barátnői, akik nem vették a fáradságot, hogy a saját szavaikkal elmondják, mi a problémájuk. És ezek a partnerek most rám haragszanak.

– azok, akiket zavar, hogy engem eltart a blogom. Jó magyar módra, valami ellenük való igazságtalanságnak vagy összeesküvésnek gondolják.

– akik simán nem bírják elviselni, ha valaki másképp csinálja az életét, és jól is érzi magát, ha a maga sajátságos módján áll ki magáért. Úgy érzik, azt nekik kell jóváhagyni. Úgy érzik, az ő véleményük a fontos. A befogadók néha támadják az alkotókat, egyszerűen azért, mert nem tetszik nekik a szereposztás, hogy ők passzívak. Azt hiszik, a blogom akkor van rendben, ha egybevág a tapasztalataikkal és ők egyetértenek vele. Azt hiszik, egy igazság van, az a helyes, mint az egyismeretlenes egyenletben, és azt kell mindenkinek hajtogatnia. Ez tévedés és gőg. Antiintellektuális attitűd, és elszürkíti a világot.

– akik azt hiszik, hogy én akarok tőlük valamit, olyankor, amikor eltalálja őket a szöveg. Hogy nekik szól, őket bántom, üldözöm vele. És nem akaródzik a fájó pontjukkal foglalkozni.

– mindenki, aki manipulatív: rejtett szándékai vannak, facsarja a szót, rivalizál, hatalmat akar. Én ennek a nanogrammját is megérzem, és visszatükrözöm. Erre jön, hogy miért nem zárt a blogom, miért nem a fióknak írok, miért engedek kommentelést, ha nem bírom elviselni az ellenvéleményt. Hát azért nem zárt a blogom, mert nagy nyilvános érdeklődés van iránta, barátom. Kommentelési igény is van. De ettől még nem okés bármilyen komment. Úgy csináld, hogy ne legyen irritáló, ezt kérem a közösség nevében is. Itt vannak a szabályok: mielőtt kommentelnél

Azt látom, hogy te is nagyon szeretnéd a szólás jogát, felületét, magabiztosságát, de az nem jár automatikusan. Az ellenvéleményt egyébként senki nem viseli jól, csak nem szól vissza, mert az olvasó nagy kincs. Nekem sok van, és én kevesebb, de értő olvasót szeretnék. Pláne, ez még csak nem is ellenvélemény, hanem kötözködés, szándékos értetlenség, belemagyarázás. És hát te jöttél ide, ne tegyél úgy, mint ha én akarnék valamit.

– a hatodik cé. Akik a feminizmust, a női hangot Mókus őrsnek fogják fel. Akik unatkoznak, csapatba verődnek, izgatottan pletykálnak, küldözgetik a linkeket, és keresik, gerjesztik a feszkót. Mivel ez így ciki, elnevezik Ügynek, koppintós vezérük Petőfiként definiálta magát, kizárólag a szereplés és öntömjén érdekli, engem meg ellenségnek tituláltak, aki nem hiteles. Így tudják igazolni azt a sok száz órát, amit ezzel töltenek.

– akik ideologikusak: kalapácsok, és mindent szögnek néznek. Ez nem ideológiai blog. Semmihez, a legprogresszívebb eszméhez sem igazodik, nem akar teljesíteni kritériumaikat, mert az rontja az alkotói szabadságot és az írás élményét.

– és/vagy akik pszichopaták.

Ugye egyik se vagy? Nem ismersz magadra?

Akivel nekem szokott gondom lenni: a jó szándékú kommentelő, aki le akar vizsgálni előttem, hogy akkor mi mennyire egyetértünk, ő is ketogén/feminista, már rég foglalkoztatják ezek a gondolatok stb. Nem szeretek így megnézegetve, vállon veregetve lenni. A véleményem újrafogalmazott, ékes előadásával és enyhe “árnyalásával” sem tudok mit kezdeni, szerintem ez gőg, azoké, akik nem igazán értik, amit írok. Nagyon hamar válik a maga szemében áldozattá az ilyen olvasó, ha nem azt kapja, amit gondolt, és állítja, hogy én dühös vagyok és bántom. Kérlek, add magad! Én nem akadok ki, ha mást gondolsz. Talán érvelek, de az nem baj.

Gyakran találkozom azzal az olvasói elvárással, hogy én minden reakciót, bántást szó nélkül viseljek, ne zavarjam vele az olvasót. Ez nem célom, és nem is reális. Tudatosan mutatom meg a bloggerségnek ezt a részét is. Van, hogy fricskázok is. Ecce kommentelők. Nem kell véresen komolyan venni.

Szeretnék örülni a blogomnak, élvezni az írást. Szeretném megőrizni a lényemen, elmémen a kiálló, finom csipkét. Ne akard elrontani, lecsiszolgatni. Hidd el, ha van valaki, aki örömmel végzi a napi tevékenységét, attól jobb lesz a világ. Ha nem bírod az éles szövegeket, ha vagdalkozni van kedved, engem minősítgetni, akkor nem fogod itt jól érezni magad. Én nem várok el tőled semmit. Ha mégis kukkolsz, csendben tedd.

Aki személyes figyelmet, törődést (tehát nem elsősorban gondolatot) vár, szervezett közösséget, az is olyan feldatokat ad nekem, amelyeket nem tudok teljesíteni, és ellentétesek az írással. Gyakran értik félre a blogot. Reflektálj! Olvass intellektuálisan! Vállalj felelősséget az életedért, közérzetedért! Ne fügj senkitől! Problémáiddal keress hozzáértő szakembert! Ne itt éld az érzelmi, társasági életed! A jókedvű pezsgésből lettek aztán a vádaskodások, a rajongás és lojalitás gesztusaiból meg az örökharagok.

Ha pedig bekerültem a fejedbe, hajnali gondolataidba, ha úgy érzed, közel vagyunk egymáshoz, annak örülök. Ha megírod, annak is. De jusson eszedbe, hogy én viszont nem látlak, és a dolog nem kölcsönös. Azóta, hogy képeket is teszek ki, felerősödött ez a fajta plátói valami.

Volt pillanat, amikor azt gondoltam: én olyan nagy erőkkel akartam korrekt, jó fej lenni ezzel a sok vegyes ismeretlennel is, és mivégre, ha úgyis mindig a feszkó van…? Ha úgyis utáltok, akkor hadd szóljon. Ez így működik: ha nagyon nyomatod, akkor az, akinek nekimentél, meg fog felelni ennek a képnek. Te nézed úgy.

De ellenállok. Ez morális kérdés. Csak a minimumot mondom, csak itt, és nem megyek senki után. De ha idejössz, ha genya vagy, erőlteted, és zavaros dolgokkal vagy tele, akkor nekem mit kellene tennem…?

Nem kell idekattintanod. Nem kell velem foglalkoznod. Igazán meg lehetett volna nyugodni, évek teltek el. Szálljatok le rólam.

Kiknek szól ez? Sokan kérdezték, hogy kikre gondolok, de én soha nem válaszoltam. Valódi nevüket, új nickjüket most sem fogom kiírni. De a blog kontextusa szempontjából fontos: tavasztündér, katikataktika, Adél/Madár, hirlando, bajuszcic, Hajnalkám, Naja, marypoppins. Továbbá mindazok, akik velem nem konfrontálódtak, de maguk között, oda csapódva szidtak engem, és még egy névtelen szarkeverő, aki magát többeknek (szervezett tömegnek) adja ki, és lejárató céllal vádol hülyeségekkel, próbál nyomasztani, belém magyarázni mindenfélét. Részletesen itt írtam erről: ne merj erős lenni 2.

A Gumiszobával kapcsolatos történet:

https://csakazolvassa.hu/gumiszoba/

(Azoktól is leszakad a pofám, meg nem is tudok bennük megbízni többé, akik látták, mi van itt, és vidáman gyűltek amoda, és lájkolták a nyilvánvaló ellenem fordulást és koppintást. Nem, ez nem féltékenység meg emberek birtoklása, ez csak könnyű undor, én soha nem tennék ilyet, és nem hiszem el, hogy nem láttátok, hogy az ott nem nívó, és nem is csak utánzat, hanem veszélyes gyűlöletbeszéd, amely a sunyi lejáratásomra épült, arra, hogy én hiteltelen vagyok. De nekem akkor is más volt, most is más a pályaméretem.)

Amint megemlíti valaki a nevemet, akár feminista közegben, azonnal odagyűlnek Hitványék, betámadnak (betagelnek, megnézem, döbbenek), és utána leíratik, hogy Gerle Éva, jól tudjuk, megosztó. Én ezt nem értem, fölöslegesnek és inkorrektnek tartom. Inkább hagyjatok, nézzetek levegőnek. Az önérdekű, saját öregedését, anyai gyötrelmeit, pasikudarcait, ön-megnemvalósítását, téves stratégiáit igazoló “feminizmus”

És egy kis újságíró-etika. Azt kérem, hogy ha bajod van azzal, amit írok, képviselek, akkor keress egy megfelelő, nyilvános felületet, jelöld meg, hogy neked ezzel és ezzel a tartalommal van bajod, és írj egy szöveget. Érvelj. Ne célozgass, ne sunnyogj, ne személyeskedj. Én se kedvellek, sőt, én meg aztán sosem akartam tőled semmit, de ez nem tartozik senkire.

Nincs kedved, mert úgyis visszaérvelek? Lehet, hogy nincs igazad?

 

“lebuktál”
először is, szeretném megköszönni, hogy mindent, amit írok, az utolsó kommentig, a képeket az utolsó pixelig évek óta végigtanulmnyozod. soha nem item volna, hogy bárkinek ennyire érdekes lehetek.

és veszed a fáradságot, hogy új és új fiókokat, neveket találj ki, és hosszan és azonnal írd meg a dühödt válaszokat. nem tudom elképzelni, hogy ez hogy fér meg a nyilván tratalmas és boldog életedben. nem is tudom, ki vagy, de azt tudom, ki egy személy, minden álneves kavarás ellenére.

lebuktam: de mit tettem és mit ígértem, mi lett voln a helyes tett, és kifasz vagy te, hogy tőlem bármit számon kérj? egyoldalúan? álnéven, mint közerkölcs”? az erköolcsöd gáz. hamis és önigazoló. nem érzed gáznak, hogy bárkinek így előrnád, hogy mit csinálhat? a számonkéregetést? persze, neked előnyös módon. zavar az igazságom, zavar, hogy te tespedsz és nem lettél sikeres blogger, tehát velem van a gond, tehát az én teljesítményem a nem is igaz.

miért erőszakolod rám újra megújra, mindig ú néven ezeket? ez a te sztorid, a te elakadtságod.

az én blogomra, nem tudom, miért, de méhrajként jöttek az emberek. érdeklődve, de sokan a szokásos kicsinyességgel. megfigyeltek, megbeszéltek. az írásaim, a személyem, az öltözködésem, a testem, az intim sztorijaim, minden érdekes és köztulajdon lett. még az is, ami nem is úgy volt, és titeket ez nem zavart, mert ez egy keraált blogger, egy kreált Gerle Éva, akit a magatok igényére alakítotok, arra a célra, hogy rajongjatok, sajnáljátok, utájátok, magatokat különbenk érezzétek.

Te mindig azt hiszed, amit a neten látsz, annyi van, az van, és akkor az én vagyok, pedig az reprezentáció. Tartalom, amit én állítok elő, aki veled egyébként semmilyen viszonyban vagyok.

Azért nem érted a különbséget, mert nem vagy elég okos, nem tanultál meg absztrahálni. én profi vagyok, tartalmakat alkotok. sem a tartalmak, sem az én világom nem olyan, amit ilyen dühösen volna értelme véleményezgetni. mivel én nem akarok tőled semmit. és van olyan téma, amiről én írhatok, te nem. egyezerűen mert önvallomáshoz van joga bárkinek, kutakodáshoz, belemászáshoz nincs. névtelenkedve meg aljasság, átlátszó nyomasztgatás. rólad szól ez, és nagyon ciki, hogy erre mint valami függőségre van szükséged.

nem kárhoztatlak ezért a tévedésért tartalom és személy között, sokan vannak így vele, nem volt jó a magyartanáruk, ők azok, akik moralizálnak költők másodkézből sem ismert magánéletén. de a te rosszindulatod patologikus.

a szöveghez van közöd. a bloggerhez mint magánemberhez nincs, nem akar veled jóban lenni, nem akarja veled egyeztetni az értékrendjét, a döntéseit, elvárja viszont (de ezt is a magánszemély), hogy ha nem jó neked itt, ha csalódtál, akkor hagyd békén. hagyd írni, élni, és hagyd a többieket olvasni.

nem normális, hogy ennyire bevonódsz abba, amihez nem kerülhetsz közel, helyette elképzelsz valamit, és dühös, gonosz gúnnyal, bántással évek óta ostromlod azt a valamit. meg vagy sértődve valamin, egyike vagy azoknak, akik ki akartak figyelni, birtokba venni, rám erőltetni magukat, de én nem a ti normáitok szerint élek. ezért is vittem többre.

én ezeket nem olvasom el, mert az érveid természetét és indíttatását hamar kiismertem, és mert az én felelősségem, hogy mocskot, irgykedő szarkeverést ne engedjem az agyamba.
a viselkedésedből az látszik, hogy utálsz, és ennyi. minden más rizsa. nagyon fontos neked, hogy ellehetetleníts, hogy démonizálj, hogy nekem rossz legyen, hogy keverd a szart. rejtélyes és nyomasztó legyél. mindez pótlék: te magad és az életed nem érdekes, nem produktív.
ez szomorú, de nekem mi dolgom vele?
úgy viselkedsz, mint egy becsapott, birtokló, makacs szerelmes. nem ígértem neked semmit, nem tartozom neked, nem vagyok a tulajdonotok. itt szövegek vannak. ezt mindenki felfogta, csak ti nem, akik úgy viselkedtetek, mint ha ez minimum közös hely lenne (kéne nekem egy admin segítség!…), de inkább a tietek. ezt a blogot én csináltam, és ti használtátok. egyedül egyikőtök sem hozott össze soha ilyen blogot, érdemi tartalmat, műfajokat, egyedi megoldásokat, közösséget, sem előtte, de azóta sem. ez az, ami annyira fáj nektek.

és egyébként azt a 2014-est ti tettétek tönkre. irigységből, pletykaéhségből, visszavághatnékból. kár.

érdekel a blog? olvasd, kapcsolódj konstruktívan. nem érdekel? viszlát. mi dolgom veled? azt mondod, csalódtál, tettem ellened az igazság az, hogy nem számítasz, ha nem vagy jóindulatú. én akkor mondtam el az én értelmezésemet amikor nem és nem álltatok le.
nem én akartam az őrületet, a rajongást, a petíciózást.
az látszik, hogy utálsz, és hogy ez fontos neked.

tévedsz, hogy olyan helyzetben volnál, hogy megítélhetsz egyoldalúan.
tévedsz, amikor a reprezentációt összekevered a valósággal, és amikor a rólam sustorgott rosszindulatú, sokadik kézből származó, rosszakarattal átszínezett infókat tényként kezeled.
iszonyú pletykásak vagytok, és a pletyka torzít, megront és soha nem lesz belőle semmi jó.
ti azt hittétek, most majd ti jöttök, én meg elbukom. de nem jött be, amit az én hátamon, a szavaim, gondolataim eltanulásával, átmeneti és felemás megerősödéseitekben elképzeltetek. najának, bajuszcicnek, hirlandónak és adélnak sem. megelégeltétek az én uralmamat, azt, hogy mindenki itt van, és kitaláltátok, hogy én már nem, és ti majd csináltok újat, hiteleset. az volt a forgatókönyv, hogy a behergelt olvasók átmennek, én meg majd egyedül búslakodom, hiszen öntelten azt hittétek, ti vagytok a blog, és nekem el kell számolnom, úgy kell viselkednem, ahogy ti jónak látjátok.

a blog mindig is én voltam, a blog az az innováció, amit a női önkifejezésbe és közösségszervezésbe én belevittem, és az itt van, és az nem ellopható és nem szűnik meg csak azért, mert megsértődsz valamin. a szövegek is, az erő is, a személyem is itt van. nem az olvasó teszi a blogot, mert az olvasó változó. az írásom a blog, amíg írom.

az élre törés és kitúrás finoman fogalmazva nem jött be. sem a hírnév, sem a közösségiség, sem a díjak, sem a karrier, sem a személyes boldogság.
ott vergődnek közöttetek és a más életében kotorásznak, akik erre, amire én, nem voltak képesek.
én sosem akartam tőletek semmit, ezt ne feledd. én nem szorultam rátok, még általában vett olvasótömegre sem, de személy szerint rád sosem. ti akartatok tőlem valamit, ti jöttetek ide rajongani, olvasni, okosodni, filmet és regényt elemezni, önigazolni, közösségi életet élni, embereket szerezni, ambíciókat kiérlelni, engem kiismerni, nekem segíteni, velem birokra kelni, kikezdeni. hogy ebből mi lett, az a te emberi minőségeden múlott és neked volt fontos.

én ezt a sok interakciót és akarást, haszálatot elég bambán tűrtem.aztán rájöttetek, hogy én nem tartalak akkora arcnak és olyan fontosnak, mint ti engem. hogy én nem leszek hálás, amiért “megvédtetek” és szerettetek, különösen amikor ez unaloműzés lett, és hihetetlenül lesüllyedtetek. és hogy nem ezt gondolom a bátorságról.

én írtam a blogot, és éltem az életemet, ti olvastátok és éltétek a blogot. most rém vagytok mérgesek amiatt, hogy ez nélkülem nem olyan, nem megy.

mérgesek vagytok amiatt, amit képzeltek rólam.
én nem vártam és nem is kértem tőletek semmit. tipikus dinamika: h rajong, odavan, segítséget ajánl, majd miután ő és társai lehetetlen helyzetbe hoznak, konfliktus lesz, ő kiismer, csalódik, más jobban a barinője, mint én stb., felrója, hogy én elfogadtam az általa ajánlott segítséget. bravó. jönnek az anyázó levelek, leskelődés, célozgatás. én nem is emlékeznék már rátok, ha nem erősködnétek meg koslatnátok utánam.
a lényeg, hogy a saját felelősségeteket, túlrajongást, gyerekes, téves elvárást, olvasni nem tudást ne kelljen elismerni, mindent szépen rám, a láthatóra, a jóhiszeműre, a nyilvános(nak gondolt) életűre, célpontnak alkalmasra, a nálatok keményebben dolgozóra, tehetségesebbre és kitartóbbra át lehessen tolni.
a 180 fokos fordulat gáz.
zavart, ahogy teleharsogtátok a blogot és torz, önigazoló feminizmust, férj- és férfiszidást csináltatok belőle, bennfenteskedtetek és belefojtottátok a szót a nálatok nívósabban gondolkodókba.
én nem akartam, hogy te (pont te) olvass, épülj, kövess, elgyere a találkozókra, e-maileket írj. te akartad.
és én most világosan elmondom nektek, hogy ez gáz. ha megy a geciskedés két évvel később is, akkor megírom, mi hogy volt, mi megy a levfiókomban, és leleplezem a nickeket. persze, hogy haragszol. nem akarod ezt látni, szeretnéd következmények nélkül csinálni. de olthatatlanul érdekel, és velem ellentétben nem bírod ki, hogy ne olvass. nem tudtad feldolgoni, lezárni.

persze, hogy áttolod rám, én vetítek, az én blogom nem érdekes, én elbuktam. nem bírod elviselni a valóságot. te akarod írni az életemet, a valóságomat.
ott vergődnek közöttetek azok, akik ismerték Angéla kilétét, és képesek feljelenteni is a KLIKnél, csak hogy rajtam, ezt a nyakamba varrva, bosszút álljanak. ez aztán a nívó!
nem azért írtam meg, hogy hirlando mennyire elromlott, mert megvisel. hanem azért, mert attól, hogy én erős vagyok, a zaklatás, a lejáratás, hangulatkeltés még nem lesz okés. ugyanez igaz kozmáékra, huffnágelre, minden áronra, loraxra. nem az a lényeg, hogy én “fölveszem” meg “kiborít” meg “nem zörög a haraszt”, hanem hogy te miért csinálod, ők miért csinálták. mi mozgatja őket, miért nem bírnak megnyugodni, mi bajuk van valakivel, aki nem akar tőlük semmit, megvan békében nélkülem, viszont rámutat a hamis motivációra.
tényleg addig fogod ezt csinálni, amíg én eltűnük, nem írok többé? akkor megnyugszol?azt várhatod. te mész ebben tönkre, neked van zavaros szándékod, te vagy az agresszor.
megértem, hogy dühös vagy, ha szembesítelek, rámutatok a húzásaidra és az előzményekre, de csak akkor teszem, ha újrakezded a szemétkedést. és itt, és te innen ki fogod keresni és küldöd a linkeket. jó mulatást!

akármit írsz, nem fogom olvasni, én írásban vagyok erős. és nem fogok a szintedre süllyedni. ijesztő, szomorú, és te engem zaklatsz vele. én nem nyomom rád a blogomat, téged érdekel ilyen vehemensen.

nem érdemes erőlködni.