Azér ezt nem mondhatod komolyan, mert pl. én sem csak ennyit írtam.
Hanem javasoltam ez esetben humanitásom csúcsának számító legenyhébb verziómat, miszerint “…és verd jól pofán” 🙂
🙂 első nekifutásra én is a “töröld extrákkal” verziót kezdtem nyomni, de aztán rájöttem, fontos a közérthetőség, úgyhogy csak simán töröld az egészet. nincs olyan, hogy “amikortól elkezdte…”. első perctől kiábrándítóan manipulatív volt. néha még az is megfordult a fejemben, hogy pasi, vagy olyan pasi, akinek egy nő súg (és nem fordítva!).
de, ez szinte biztos: az illető nem asperger-szindrómás, hanem minimum nárcisztikus személyiségzavarral küzd, de még egy SNAP-et (schizoid-narcisztikus-autista-paranoiát) is megkockáztatnék. ezért is szálltam ki a “vitából”. ez első kommentjei után kiderült, hogy kizárólag a saját összefüggéseit látja/érti.
nekem az is gáz, hogy “niki” hazabeszél neki.
a legnagyobb baj viszont az, hogy dinamikus ip-vel jelentkezik be. csakazolvassa, próbáld meg ezt orvosolni! (még ha nem is most.)
Szerintem nagyon félreértik sokan Zsanettet. Igaza van abban, hogy ha a nő bármi áron ragaszkodik egy kapcsolathoz, annak jó vége nem lehet. Engem is pont úgy neveltek, mint őt, teljesen értem, hogy miről beszél. Az nem kisebbíti szerintem a túlzottan ragaszkodó párját kihasználó férfi bűnét, hogy felhívja Zsanett arra a figyelmet, hogy igenis magas elvárásokat kell támasztani egy új kapcsolat kezdetén és ha valaki nem bánik tisztelettel és szeretettel velünk, akkor ki kell vágni, mint macskát sz…ni. Egyáltalán nem érzek nála kioktató szándékot. Ha minden nő így válogatna, akkor a férfiaknak igenis jobban kéne törniük magukat. Egyetértek Zsanettel abban, hogy a férfi nyer többet a hagyományos házassággal, akkor győzzön meg ő, hogy nekem miért is éri meg! Most per pillanat a fiatal lányok úgy loholnak a pasik után, mintha életük egyetlen értelme csak ez lehetne… Igenis jó, ha valaki kimondja, hogy a (rossz) nem egy kötelező feladat.
Én semmi kioktatót nem találtam a kommentjeiben. Arra hívja csak fel a figyelmet, hogy nem kötelező párt választani, egyedül is mindent elérhet egy nő. Házasodni csak úgy “éri meg”, ha abból nem csak fájdalom, hanem boldogság is van. Nem értem, hogy ebben mi bántó…
Igen, most látom, de egy e-mail cím a történtek után nekem nem bizonyíték. Akárhogy is, ez, ami történt itt, ez valami iszonyat, ezt hogy nem látod? Ezt a dicsekvést, példamutatást, ajtóstul-értetlenséget? Nagyon sok munka, és rettentően irritáló manipuláció. Nem áll módunkban tartalmi kérdésekről vitázni egy elmebeteggel, aki itt próbálja elsózni a lopott tartalmakból álló blogját, kényszeresen érvel, de pengenek a szavai, mint az acél, és összevissza hazudozik. Nem az volt a bántó, amit írt, olvasd el figyelmesen az egészet, figyeld meg a reakcióit, elég sokáig ment.
Tartalmilag annyit mondok, hogy ezek délibábos képzelgések, hogy egy nő így talál partnert, és majd ő diktálja a szabályokat. Egyszerűen nem ilyenek az erőviszonyok. De ha ilyenek lennének, akkor is rendkívül lélektelen és számító ez a fajta trónszékben ülő, megítélő nő, és ez a fajta nő nem az, aki bízik, aki kölcsönös támogatást nyújtó kapcsolatban valódi örömmel élhet. Arra alapul az egész, hogy evolúciósan fontosabb a nő, tehát megteheti — szép elmélet, de a valóságban nincs ilyen hatalom a nők kezében. Ez megint a jól ismert evolúciós pszichológiás bullshit, és tulajdonképpen annyi a veleje, hogy csak jól — rideg méricskéléssel — kell választani. Én olyan szomorú leszek ettől. Sokszor, sok formában megkaptuk már, hogy a nőnek kell határt húzni, a nő dolga, hogy ne hagyja magát, legyen résen. Ez a felfogás ugyanúgy nem azt nézi, kinek az érdeke, ami zajlik, ugyanúgy éberséget, feladatot ír elő a nőnek, mint amikor az megy, hogy ne sétálj sötét éjjel miniben, mert megerőszakolnak. Én olyan világban szeretnék élni, amelyben nem kellenek ilyen garanciák, hanem lehet számítani a másikra. Mivel nincs náluk hatalom, lehet egy-két ilyen diadalmas nő, de nem oldja meg a struktúra problémáit.
“akkor lehet, hogy tényleg az én szövegértelmezési képességeimmel van a gond”
“mégis a nők küzdenek érte foggal-körömmel”
“Sajnos azt látom a környezetemben, hogy pont a nyílt szívű ismerősök, akik nem méricskélnek ridegen, mint én ”
“Igenis el kell mondani azoknak a nyulaknak, akiket most hajtanak át mezőn (hogy cvd kitűnő hasonlatával éljek),” — itt altatja a gyanút, simogat
meg még egyet simít:
“De nagyon jó, hogy írtok, mert kezdem érteni, hogy mi a gond Zsanett hozzászólásaival és én is más szemszögből is látom így a saját véleményem.”
itt nekem nagyon kilóg a lólába:
“nem vagyok sajnos humán beállítottságú ember.”
Nahát akkor elmesélem neked, mi az irritáló az ilyen emberekben, akik szerint ha nekik könnyű volt célba találniuk, akkor másoknak is az lehet – miközben csak arról van szó, hogy nem látják ill. nem akarják látni, hogy valakik utólag rajzolják a céltáblát az ő hasonlóképp semmibe fúródó nyílvesszőjük köré.
Ugyanis mi is pont azt látjuk, amit ti :
“Most per pillanat a fiatal lányok úgy loholnak a pasik után, mintha életük egyetlen értelme csak ez lehetne…”
Csak mi azt is látjuk, hogy ez miért van: mert ez a rendszer ezt az egyet engedi meg és teszi lehetővé számukra tömegesen.
Egyénileg kikerülhetőel egy terepen a csapdák, de ha ezer nyulat áthajtasz száz csapda felett, akkor jó eséllyel tele lesznek a csapdák. És ha marad is pár üresen, elég csak a következő körig várni, és majd abba is jut.
Nos, ezekkel a csapdákkal van teliverve a mai társadalom a nők számára : médiástul-pénzestül-lányjátékostul-nőiszerepestül-férfiszakmástul-nőiszakmástul-nőkiszorításostul-kevesebbetkereselestül-szülésészrevétlenségestül-anyaságnemdíjazásostul-prostitúcióstul-pornóstul-szépségiparostul-mindenestül !
Nem várható pl. el szegénysorsú, munkátlan nők millióitól, hogy sokszor egyedül, sokszor gyerekestül, sűrű megélhetési gondokkal terhelve “erkölcsösebben” viselkedjenek, mint az őket megvenni képes és akaró, házas, gyermekes, közepes egzisztenciájú férfiak hasonlóan széles rétege.
Akik ezzel megcsalják a családjukat, embertelenül kihasználnak más embereket, és őket mégsem hibázattja vagy nevezi erkölcstelennek senki, És nem azért, mert evolúciósan és ösztönösen így muszáj viselkedniük – hanem mert náluk van a pénz.
A lényeg, amit te is látsz:
“Igenis jó, ha valaki kimondja, hogy a (rossz) nem egy kötelező feladat.”
Vagyis hogy ez a helyzet egyértelműen a férfinak kedvez és a nőnek rossz !
Szerintetek is, helyes.
Csakhogy arra nem gondolsz, hogy márpedig egy ember sem ellensége önmagának. Mindenki a saját belésulykolt jól felfogott érdeke szerint cselekszik.
Itt egy egész rendszer úgy van magalapozva és kiépítve évezredek óta, hogy a női tudást és képességeket degradálva a fele emberiségből a másik felének a rabszolgáját képezze ki.
És közben a haszonélvezők egyfolytában arra a néhány százalék szerencsésre mutogatnak, akinek sikerült oda születnie és úgy szocializálódnia, hogy ezt megúszták.
A nyulak, akiknek volt olyan szemük-helyük-szerencséjük, hogy a tizedik körben is kívülmaradtak a csapdákon.
Nos hát, én is ebbe a körbe tartozom, akárcsak ti – azzal megspékelve, hogy látom a csapdák tömegét is, amibe a többség beleszaladt.
Ezért aztán nincs pofám kiállni a többi, rendszerszinten manipulált nyomorult, önérzetét vesztett nő elé magamra mutogatni, hogy :
“Hát kedves lányok, így kell ezt csinálni, ti kis buták, lám ! Ha én megúsztam,megúszhattátok volna ti is ! Mert a rossz nem kötelező feladat ám!”
Számomra az ilyen nők mindig a kápókat idézik a koncentrációs táborokban.
Cvd teljesen egyetértek! Én is azon nők körébe tartozom, akiknek eddig sikerült, akiknek egyenlő, boldog a párkapcsolata, akiket nem használnak ki – és Niki, írtam már erről nem egyszer a kommentek között, mégse akadt ki rajta senki, szóval nem az a helyzet, hogy nem lehet kimondani, hogy igenis, nekem jó.
De azt is hozzá kell tennem, mert az az igazság, hogy nem rajtam múlt, vagy legalábbis nem csak rajtam! Nem csináltam semmit sem másként, mint azok, akik szerencsétlenül jártak a házasságukban, vagy akiket naponta megaláznak, és nem érzem magam hivatottnak arra, hogy bárkit is kioktassak, mit kellene tennie – Éva szavával élve: nincs recept. Mert hiába követném én a Zsanett által hangoztatott elképzeléseket, ha nem akad az utamba az a férfi, akinek amúgy is egyértelmű volt, hogy a nőt nem bántalmazzuk, nem bántjuk sem szóval, sem cselekdettel, nem manipuláljuk, nem zsaroljuk érzelmileg, hogy a nő nem egy lyuk köré nőtt bosszantó valami, hanem érző emberi lény, és főként nem háztartási robotgép. Ha valaki nem ilyen, ha nincs meg benne a megértésnek és a belátásnak a szikrája sem, ha a párkapcsolatban csak a saját örömét és kényelmét keresi, akkor lehet neki mondogatni bármit, nem sokat fog rajta változtatni. És igen, lehet mondani, hogy akkor dobjuk ki és válasszunk másikat – csak az nem merült fel, hogy nem mindenki válogathat – és nem okvetlenül azért nem, mert nem elég önálló egyéniség, ahogy Zsanett írta. Aki után nem szaladnak csapatostuk a férfiak, az mit tegyen? Annak marad a hímsoviniszta, bunkó, bántalmazó pasi, így járt, ezt dobta a gép?
Niki, igazad van aban, amit mondasz, tény, hogy felelősek vagyunk a sorsunkért, és nem kell bennemaradni a szarban, de ha nyitott szemmel jár az ember, akkor látja, hogy a rendszer pont ez ellen dolgozik, és hiába a szabad akarat, nagyon nehéz mindig árral szemben úszni. Nem azzal van baj, amit Zsanett mondott, hanem azzal, ahogy mondta
És ahogy Éva írta: én sem akarok hidegen mérlegelő, kemény szupercsaj lenni, aki betöri a férfiakat, és nem akarom, hogy valaki azért változzon meg és játsszon az én szabályaim szerint, mert csak így tud megkapni. A társam legyen olyan ember, akinél a normális értékrend, a nő – az ember! – tisztelete belülről, a saját lelkivilágából fakad, akiben önmagáért lehet bízni, nem azért, mert én helyretettem – ez utóbbi hatékonyságában nem is hiszek.
Éva: Köszönöm a példákat, így jobban értem, hogy min akadtak ki sokan. Bevallom én nem is gondoltam a gyermekszülésre, amikor azt írtam, hogy a férfinak jobban érdeke a komoly kapcsolat. Én arra gondoltam, hogy a környezetemben a kapcsolatok többségében a férfi dolgozik, a nő dolgozik ÉS házimunkát végez, főz, bevásárol, ügyeket intéz, gyereket nevel, beteg szülőket ápol és sokszor a férfi még csak nem is társ semmilyen értelemben, csak eléldegél, mintha hotelben lakna… Az ilyen kapcsolat szerintem a férfinak kényelmesebb és mégis a nők küzdenek érte foggal-körömmel és ez számomra felfoghatatlan és szomorú. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elítélem azt a nőt, aki ilyen kapcsolatban marad, mert egy idő után, gyerekekkel drasztikusan beszűkül a választási lehetőségek száma, ezt értem. Én csak sajnálom, hogy ez ilyen tömeges mértékben így alakul. Szerintem ennek az egyik megelőzési módja az lenne, amit fenn írtam. Igenis el kell mondani azoknak a nyulaknak, akiket most hajtanak át mezőn (hogy cvd kitűnő hasonlatával éljek), mert most kezdik az önálló életüket, hogy ezek a nyilak léteznek és nem minden férfi egy szőke herceg, aki jó szándékkal közeledik (persze van köztük az is). Igenis legyenek a lányok válogatósak kicsit. Akik mindig azzal a mantrával vágnak a kapcsolatokba, hogy elég csak szeretnem és majd minden rendben lesz, mert MINDIG azt kapom vissza, amit adok, azok sokszor éveket, néha évtizedeket szenvednek rossz kapcsolatokban. A minimális megbecsülést, ami alanyi jogon kéne, hogy járjon mindenkinek, se kapják meg. Persze hogy nem jó, hogy ilyen a világ, hogy a tiszta szándékú embernek kell óvatosnak lennie, értelek és igazad van.
“Annak marad a hímsoviniszta, bunkó, bántalmazó pasi, így járt, ezt dobta a gép?” Nem, pont ez a lényeg, hogy akkor inkább egyedül, ha nem találok olyan embert, aki szellemi, érzelmi társként mellettem van. De nagyon jó, hogy írtok, mert kezdem érteni, hogy mi a gond Zsanett hozzászólásaival és én is más szemszögből is látom így a saját véleményem. Bár én még mindig úgy hiszem, hogy némi önvédelmet nevelni a nőkbe igenis nem ártalmas. Én nem érzem rideg méricskélésnek, hogy méltó kapcsolat akarok (ahogy Éva írta egy bejegyzésében) vagy -ha ez nem jön össze- egyedül, békében élni. Sajnos azt látom a környezetemben, hogy pont a nyílt szívű ismerősök, akik nem méricskélnek ridegen, mint én (én nem érzem méricskélésnek, hogy elvárom ugyanazt a férfitól, amit én is nyújtok neki és ami minden emberi lénynek járna alapból), fogják ki a legönzőbb alakokat, pedig pont ők érdemelnének meg egy olyan társat, aki igazán értékelni tudja, hogy milyen mély, odaadó szeretet tudnak adni ezek az emberek! Igenis sajnálom őket, mert pont ők érdemelnének többet. Szerintem nincs azzal baj, ha valaki azt mondja, hogy:
1, Nem életed egyetlen célja férjhez menni.
2, Ha egyedül maradsz, akkor sem vagy selejt, az értékedet nem egy másik ember adja.
3, Jogod van megkövetelni, hogy tisztelettel és szeretettel bánjanak veled egy kapcsolatban.
Én nem érzem úgy, hogy az olyan nő, aki (egy példát mondok) nem tűri, hogy otthon cselédnek nézzék, egyből ridegen méricskélne. Szerintem csak simán tudja, hogy mi kell neki ahhoz, hogy egy életen át is boldog tudjon maradni egy kapcsolatban.
Aritareal: Tényleg nagyon nehéz az árral szemben úszni, ezért érezném hasznosnak, hogy mi nők legalább támogassuk már abban a másikat, hogy ellent merjen mondani ennek a rendszernek, hátha többen úsznák meg. Akárcsak azzal, hogy kimondjuk, hogy nem kötelessége mindig megértőnek lennie mindenkivel csak azért, mert nő. Nyugodtan lehet önbecsülése, az még nem bűn.
“Nem azzal van baj, amit Zsanett mondott, hanem azzal, ahogy mondta”
Szerintem ezzel lesz a gond nálam. Nem érzékelem annyira a finom különbségeket, a mondanivaló stílusában, nem vagyok sajnos humán beállítottságú ember. 🙂 Nekem valahogy nem érződött bántónak a szöveg, inkább segítő szándékúnak a fiatalabbak számára, a mondanivalója sok helyen tetszett.
Az 1., 2., 3. ponttal (ki írt ellene?) és a segítő szándékkal nincs gond (bár ennyire intelligens közegben kéretlenül elég idegesítő tud lenni), viszont Zsanett nem ezt mondta, és nem segíteni jött. Fiataloknak? Milyen fiatalok?
“Most már jobban látom én is” — ez Zsanett kedvenc fordulata.
cvd, tökeletesen összeszedted. Banto volt es feslzines, amit es ahogy irt. Mondatonkent elemezgetve a hozzaszolasokat, tönkreteve a beszelgetest kinyilatkoztatva a nezeteit 46 kommentben kis szmajlikkal kiserve.
Niki, irunk mi itt jo es szep tapasztalatokrol is, de nem igy. Baromira nem igy.
Végigrágtam magam az elképesztő Zsanett-produkción, felszívtam magam, de te (cvd) sokkal jobban megírtad, mint ahogy én tudnám! Más fórumokon olyan sok a hasonló megmondóember, itt eddig nem volt, ezért is szeretek itt lenni.
niki, ébredj fel, NINCS kapcsolata! nála minden HA! (te sem olvasol figyelmesen.) ez egy zombi. ha lenne, szombat este vígan dugott volna, és nem nyomott volna le 130 kommentet.
ez egy fantasztikus blog! sokan olvassuk éjszaka, különböző okokból – történeteink a blogon. de zs CSAK ezt az egy megjegyzést kommentelte – negyediziglen a saját kommentjeit. tehát nem olvas, csak saját maga előtt tetszeleg a saját beírásaival (ezért nem látja a finom összefüggéseket). a többieknél szinte minden kommetnél van kikancsintás.
mint ahogy beírtam, hogy remélem, bovaryné majd jól elűzi, erre ő meg azt, hogy nem tudja, ki az 🙂 ha a BLOGot olvasná, tudna a hétfői irodalmi bejegyzésekről.
a jóérzésű kíváncsi olvasók szemezgetnek, hosszasan olvasnak, mielőtt kommentelnének, többségük elolvassa a “bejárat” címkét, megérti a paródiákat stb. tudomásul veszi, hogy itt a szöveg sava-borsa a dolgoknak, a társadalmi (és nem személyes!) kérdések a vastagja, de kerüljük az általánosításokat, ezért hozunk személyes példákat alátámasztandó a szociális jelenségeket.
ez értő közeg sok értelmes, érzékeny és empatikus emberrel a szó legnemesebb értelmében. érthető, hogy bevadulok a trollokon.
“ezért érezném hasznosnak, hogy mi nők legalább támogassuk már abban a másikat, hogy ellent merjen mondani ennek a rendszernek, hátha többen úsznák meg. ” – igen ez kétségtelenül nagyon fontos! De nem úgy, ahogy Zsanett tette, kimondva, hogy neki megy, mert ő egy tökös csaj – most mindegy, hogy hazudik vagy sem – és lehet ezt jól is csinálni, csak az a béna, akinek nem sikerül. De azzal nem segítesz a nehéz helyzetben levőn, hogy megmondod neki, hogy “jajj, de szerencsétlen vagy már, nézd a másik megoldotta”, csak azt érezteted vele, hogy az ő hibája, ami történt. Ez nagyon negatív pedagógia, főleg mikor itt nem is kizárólag erről van szó, hanem egy egész társadalmi berendezkedés évszázadok óta meglévő, a nők számára káros hagyományáról. Itt a blogon nekem pont az tetszik nagyon, hogy áldozathibáztatás meg fejreolvasás nélkül ad lehetőséget a problémák kibeszélésére, anélkül, hogy bárki megmondaná, mi lenne a helyes.
Ez a ló másik oldala, amitől a férfiak joggal félnek. Úgy-e nekünk nem az a cél, hogy domináljuk őket, hanem csak egyenjogú partnerként szeretnénk házastársak, szeretők, munkatársak, családtagok lenni.
Én a “töröld az egészet” opciót választottam, de utólag úgy gondolom maradjon amolyan mementóként, de pakold át ide (ámbár ennyit foglalkozni vele nem tudom megéri-e) és mivel úgysem fogja soha abbahagyni (mivel kényszeres utolsó szó mániája van), ezért az új hozzászólásait is. Niki, a baj nem Zsanett elméletével van, hanem a fölényes megmondóember szereppel amit magára vett. Én például nagyon rosszul viselem ezt a messiás tudattal párosult (majd ő megedzi a nőket), erőfitogtatást, de látom más is. Eszébe se jut, hogy van aki egyenrangú kapcsolatot szeretne, ahol nem kell senkinek alárendelt szerepet felvenni (neki minden pasi “behódol” előbb utóbb, ehh), engem a hideg is kiráz egy ilyen típusú “jól működő” kapcsolattól.
Hm, akkor lehet, hogy tényleg az én szövegértelmezési képességeimmel van a gond (ebben most nem volt cinizmus, komolyan gondolom), de nekem az jött le a hozzászólásaiból, hogy aki nem méltó partner, azzal nem kell vesződni, mert nem fog változni. Valahogy nekem nem az volt a szöveg tanulsága, hogy be kell hódoltatni a férfiakat, hanem csak az, hogy csak azzal szabad törődni, aki megérdemli és akinél van esély rá, hogy egyenrangú kapcsolatunk lesz, mert ő saját akaratából tesz érte.
Niki, hát ezt kifejthette volna egy, maximum két kommentben is. De ő nem ezt tette, ő csak írt, írt, írt, floodolt, floodolt, floodolt, és semmi értelme az egésznek. A nőkérten sem olvastam végig a hozzászólásait, mert nem jó olvasni, hosszú és nincs veleje. Megpróbáltam, de hamar feladtam.
Érdekes, hogy nem vetted észre, pedig nagyon hangsúlyozta nekünk, több kommentben is, mint egyedül üdvözítő felállást.
Tessék, megkerestem neked, itt vannak a behódolós őrületei. Tehát vagy a nő hódol be vagy a férfi, a lényeg, hogy egyenrangú kapcsolat szerinte nem létezik.
(15:47 )„Mert komolyan mondom, inkább vállaltam volna az egyedüllétet, minthogy bárkinek is “behódoljak”! És gyakorlatilag- éppen ezért nem kellett. Tizenéves korom óta rengeteg férfi akart, ők hódoltak be a végén, mert tudták, másképp nem “kaphatnak” meg.”
(15:43 )„Nem voltál elég kitartó. Én ebben mindben szinte fordítva voltam, kerek-perec, ha nem tetszik, mehet. Mind behódolt a végén.”
Igen, a nőkérten is mindig a domináns nőkkel jött, és az összes alteregója szerint az a “természettudományos logikával” alátámasztható felállás, hogy a férfi behódol a nőnek, és mindkettőjüknek ez a jó. Szerintem kb. ugyanazt vallja pepitában, amit egy hiperhímsovén macsó – szabj kemény feltételeket, dominálj, akkor majd a tenyeredből esznek, stb.
Igazad van, és ha jobban visszagondolok, rengeteg dominás pornót nézett (és kevesellte, mondván sok van de nem elég), azt elemezgette egymaga napokon keresztül hosszabbnál hosszabb kommentekben saját magának válaszolgatva, és tökre ismerte a teljes műfajt. Nem unta meg önmagát, sokszor napokig elbeszélgetett a senkivel.
De ott nem volt agresszív, a másságát meg a fiatalságának tudtam be.
Bizonyos fórumokon láttam, hogy mennyire nem nőkre jellemző ez a speciális fanatikusságig részletező megközelítése a dolgoknak, .
Kezd egyre inkább gyanúm lenni, hogy férfi áll a nikk hátterében.
Korát pedig megsaccolni sem tudom.
De őszintén szólva annyira nem érdekel a dolog – mert még megint idetalál, mondván, hogy ha róla beszélünk, itt a helye hajnalig –
pedig hát Xylanról beszélünk a Nőkértről…
Megjegyzem nekem semmi bajom a domina típusú nőkkel. Azt hiszem talán pont a nőkérten olvastam egy férfi hozzászólótól, hogy neki ez jön be és kérdezte, hol találhatna ilyet, akit ő úrnőjeként kényeztetne. Végül is attól még, hogy nekem ez a felállás nem tetszik, másnak miért ne, ha ezt kölcsönösen akarják? Na, de hogy ez úgy legyen tálalva mint tuti megoldás, az ugyanannyira visszatetsző mint a fér.fi.ha.ng fordított verziója az alárendelt nőről.
A szexuális szerepjátékokban épp az a lényeg, hogy a mindennapokban nem olyan a kapcsolatotok, ettől játék, meg attól is, hogy biztonságban érzed magad a másikkal, amit egy hatalmi alapon működő kapcsolatban nehezen tudok elképzelni. Bocs az offért, de a dominára vágyó pasi témájához ezt mindenképp szerettem volna hozzáfűzni 😀
Nekem az volt a bajom Zs-vel (nevét nem írom le :D), hogy szétcseszte a topikot méghozzá direkt, eléggé monomániás és elmebeteg módon, hogy miről írt azt nem tudom, mert én már az első után ignore-ra raktam, és felettébb gyanús, hogy miután elküldtük se ment el és a dinamikus ip-je is ezért van, szóval elég gáz, sajnálom Éva, hogy egyenként kell törölgetned, szerintem az a célja, hogy szétdúlja a blogot és csökkentse az olvasottságot.
És ha lenne aktuális hírek címke, és alatta egy végtelenített kommentfolyam, akkor oda írnám be most ezt, amit jobb híján ide teszek, mert hát éppen itt is aktuális lehet :
“A szomszéd elmondta, hogy nem volt egyszerű egy házban lakni a tervezővel, nagyon sokat bulizott, rendszeresen hangoskodott és piált a lakásába érkező nagyon vegyes társasággal. A szomszédok szerint a kopasz kigyúrt férfiaktól kezdve, a kicsi törékeny nőkig mindenféle emberek látogatták Király lakását. A Velvetnek nyilatkozó szomszéd szerint nagyon könnyen elképzelhető, hogy az egyik, a lakására felugró vendég végzett a tervezővel.”
Ím a ma éjszakai Király-gyilkosság a top 4 órából, a Velvet előadásában.
Az áldozathibáztatás természetesen egészen frontális. Az hal meg, akinek az életmódja nem heteronormatív – és nem pedig az, akit megölnek, lámlám.
Ahogy a prostituáltak is maguknak keresik a bajt, attól 40 év az átlagéletkoruk világszerte, ugye ? Nem is attól, hogy becsületes jól kereső hetero családapák tömegesen halálrabasszák őket.
Felhívom a figyelmet a bulvármédia szóhasználataira, ami nemcsak fotoshoppal torzítja a nemek közötti, átlagosan 10 cm-es méretkülönbséget duplázósra,
hanem szavakkal is sulykolja a jónépnek:
“kopasz kigyúrt férfiak és kicsi törékeny nők” (jellegzetes pornóklisé, a nemek közötti minimális eltérés maximálissá élezése, mintegy a hatalom megokolása céljából, roppant átlátszó, mégis megeszik pl. a fiatal lányok… akik XS-es méreteik mellé XXL-es melleket szeretnének majd, ilyen
hatásokon felnövekedvén)
A mellettem ülő kollega tíz perccel ezelőtt szórt el valami hasonló kommentet. Hirtelen felcsattanva elhallgattattam és elnézést kért, de én majdnem elsírtam magam. Ha ez az ufóság, akkor én ezerszer inkább vagyok ufó, mint olyasvalaki, aki képes ilyen megjegyzéseket tenni.
Engem is zavar a flood, egyértelműen troll-jelenség.
Úgy örültem, hogy többeteknek is feltűnt a Xylan-hasonlóság, egy az egyben ez a stílus, a nőkérten is megy a floodolás, ott hagyják kibontakozni és óvatosabban reagálnak rá, a beszélgetések sosem ilyen személyesek, talán ezért nem lett ilyen vérmes 🙂
Nyilván nincs kedve beszélgetni senkinek, ha előre lehet tudni, hogy XY, no name és egyéb általános nevűek monitort beterítő reakciókat írnak utána, tele idézetekkel a te hozzászólásodból. Érdekes viszont, hogy rám nem reagált, én olyan sikeresen vagyok néha levegő, de mindig meglepődöm.
Ugyanazt pengettem meg pedig neki itt is, amit egyszer a nőkérten, és akkor sem reagált, és azért az látszik, hogy az nagy szó, nem? 🙂
Hogy éppenséggel mi is a baj azzal, amikor a biológia meg az evolúció társadalomtudománnyal akar bratyizni.
A szociáldarwinizmus is egzakt és tényszerű, ugyebár…
Nem világos neki a társadalmi nem fogalma, így akar feministának tűnni, és az is jó, ha kiderül, hogy a bölcsészet is tud egzakt és leleplező lenni olykor. 🙂
ó, nem, ennyire nem bír alapos lenni! dobigálózótt könyvszerzőkkel, de olyan, aki gyorsan utánanéz a neten. figyeljétek a logikáját, nem hiszem, hogy bármit, ami tőle idegen, képes áttekinteni, elemezni, magáévá tenni. vannak manipulatív eszközei (látszólagos visszavonulás), és előbb-utóbb kiderül, hogy ő tuljadonképpen semmit nem vállal fel abból, amit mond. minden feltételezés. mint ahogy ő maga is egy nagy kérdőjel a világban, még saját agyában is.
kegyetlen ez, tudom, de ezek az emberek kegyetlenek. ne tévesszen meg senkit jovialitásuk. az is csak eszköz.
vanitas, igen, ő Xylan, és a nőkérten tényleg azért nem harapódzott el, mert nem olyan személyes közeg, mint ez, így nem vonódott be annyira a beszélgetésbe. Én is nárcisztikus személyiségzavarra tippelek, amivel valószínűleg társul még egy-két csúnya dolog. Megnéztem a híres blogját, szerintem ott több néven kommentel, és beszélget magával, valószínűleg a nőkérten is ezt csinálja. Félelmetes.
Adva volt itt, https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/04/02/a-het-fobun-3-bujasag/
egy nagyon jó kis blogbejegyzés, szintén élvezetes hozzászólásokkal, erre jött egy Zs. nevű felhasználó szombaton és szétflúdolta teljesen ezzel a kioktató, öntömjénező, áldozathibáztató, a behódolt férfi, mint egyedüli megoldás a bajra, agymenésével. Mint hallom ezt csinálja más névvel, máshol is.
Na szavaztam megegyszer is, nem tudom mennyire szabalyos igy, elotte egyeb volt 🙂
En nagyon sajnalom, hogy emberek ilyen agressziv, rogeszmes modon probaljak az “igazukat” bizonygatni, meggyozni masokat, s ha ez nem megy, jol beszolni, ocsarolni, meg ha nem is teljesen nyiltan.
Ezeknek a kommenteknek erezhetoen van egy oda nem illo, banto, rosszindulatu hangulata, alattomosan es rejtetten bombaz.
Egyebkent en ertem Zs allaspontjat is, meggyozodese hitelesnek is tunhet bizonyos korokben, ismerek ilyen szemelyeket, akik igy gondolkoznak.
Tipikusan a hatalom kore rendezik az eletuket, gondolkodasmodjukat, eletviteluket is ez hatarozza meg. Keptelenek elvonatkoztatni az uralkodo-behodolt felallastol.
O nem hodol be, ezert o uralkodik inkabb. Sajnos ez egyoldalu dolog, meg akkor is, ha esetleg talal egy olyan tarsat, aki ideig-oraig partner ebben, de csak mert kap valami olyan dolgot cserebe, ami szamara epp elengedhetetlenul fontos.
Arucsere alapon mukodo dolog ez, semikkepen sem szabad akarat, meg szeretet meg beke satobbi vezerli.
Az egymas figyelembe vetele akar meg teljesulhet is ilyen viszony mellett, tunhet az egesz tokeletesnek mindket fel, sot a kulvilag szamara is, csak az a gond itt, hogy a kapcsolatban reszt vevok altalaban valami olyan dolgot kompenzalnak ezzel, amivel nem mernek szembenezni onmagukban, megis elfogadjak ezt.
Ha nekik ez mukodik, es nem zavarnak vele senkit, hat jo, nincs kulonosebb problema.
Itt azzal volt gond, hogy a velemenyet olyan modon probalta Zs raeroszakolni a jelen levokre, hogy az mar kellemetlenul serto volt.
En meg azt is elhiszem, hogy nem akart o szemelyeskedni, megis abban a stilusban ahogy o irt, pontosan az altalanositasok miatt, akaratlanul is szora birt masokat, ha nem is a szemelyes sertes miatt, hanem azok vedelme erdekeben, akikrol tevesen itelkezett.
A bosszanto szamomra mindig az egy vita kozben, ha egyik fel egyszeruen nem kepes elgondolkozni azon, hogy a masik mit szeretne mondani. Meg akkor sem biztos, hogy lesz kompromisszum, es nem is kotelezo, nem vagyunk egyformak, kulonbozoen gondolkozunk, de meg kell tanulnunk ugy kommunikalni, hogy azzal ne sertsunk meg masokat.
Az empatia itt elkerulhetetlen. Ezek miatt nem hiszem en sem, hogy egy olyan kapcsolat, elet stb mint pl az ove mukodhet hosszu tavon, boldogan, hiszen empatia nelkul csak is ugy lehet letezni, ahogy o szeretne, mindenkitol totalisan fuggetlenul. Erzelmileg is.
Ezzel sincs gond, ilyen is van, de ezert nem bantok senkit…
Most is önmagával társalog a lomtárban, természetesen idetalált Xylanként is, micsoda véletlen! Kettéosztja az ittenieket: megdicséri az egyetértőket, és nem, nem ért minket többieket, hát miért nem szállunk le Zsanettről? Niki milyen pontosan érti, gyönyörű! És nem is érti, Zs-t ismeri, bár csak a fb-n nézte meg, “állítólag” fizikus és kapcsolatban él, és nem, nem ő, Xylan az!
Az a baj, hogy hosszú kommentfolyamokat nem tudok áthelyezni.
És ezzel a rémmel azonosított engem Deansdale, hogy szerinte széttrollkodtam a fütyihang csetjét. Zsanett megint elárulta magát: Tudom, hogy nem te voltál. De nem onnan tudom, mert én voltam! 😀
Az is jó volt mikor dicsérte őket, hogy az ottani reakciók rá mennyivel kevésbé drámaiak az itteni reakcióknál…miközben írta, csak olvasgatott ott 🙂 Akkor honnan tudja, hogy reagálnak rá? Én rám érdekes módon még soha sehol nem reagáltak, ahol csak “olvasgattam” 🙂
Akinek kérdés, miért foglalkozunk vele ennyit. Itt a blogot takarítom napok óta, ez ügyrendi kérdés, engem zavar, de van haszna is (mert hogy minden érdekesebb, mint…, tudjátok).
De a lényeg:
nos, nekem cseppet sem közömbös, hogy van a világban valaki, aki nem ám egy nick vagy IP cím (vagy több), hanem ember, aki egész nap, egész éjjel ül a gép előtt, olvas, kutakodik, írogat, kifejt, méricskél, visszavág, valamit nagyon le akar nyomni mások torkán, idejön, itt turkál, meg a férfihangra is megy, és emellett felépít egy ilyen mítoszt, hogy úgy tesz, mintha a blogján többen lenne, Zsanett, Noémi, Xylan, asdfxxx, anyámkínja, és az egyik én Zsanettre úgy utal: “az új ismerősünk”, “az új lány”, “küldjétek az anyagait”, tehát fel van építve a sztori, hogy ők egy csapat, most érkezik közéjük blogot írni = (tartalmakat leszedegetni) egy új egyetértő, Zsanett, aki pont így él, lám, mint mi, élő példa ő is, hogy csak le kell nyomni a fickókat királynőileg. Ne becsüljük le: ehhez pengeagy kell, és mérhetetlen erő. És közben ez az iszonyatos lelki nyomor, hazudozás kontrasztként — basszameg, mint valami szekta, S.e.aO.rg (eleve ezt fejben tartani, a kronológiát, meg hogy ki kicsoda, kivel van kapcsolatban a papírból kivágott bábjátékfigurák közül), ahogy mindenre kényszeresen reagál, ahogy manipulatívan álkorrekt: “ez tetszett”, “nem akartam szétdúlni a beszélgetést”, “sajnálom, hogy ennyire betegek vagytok”, akkor is elvesz, amikor ad
— és közben üvölt, sikít belőle, hogy szeressetek, figyeljetek rám, lehessek okos, nekem is van blogom!
Ijesztő, hogy egy embertársunk ilyen. Hökkenetek az irigy, diadalmas döfései, ahogy figyel engem, ahogy kielemez, és közben fogalma nincs, miről és miért írok, nem hall semmit önmagától. Annyira a regényírói agyamat pendíti meg ez, mert olyan ördögi, olyan szánalmas, megrendítő.
Taktikus némasággal és törléssel reagálni az ilyesmire, ez is legyen majd, mert nagyon sok időt vesz el, de azért ez mint jelenség nagyon durva, úgyhogy érthető, hogy nem ment most a taktika.
És most hívjunk mentőt.
“…ami ott folyik, nagyon általános tendencia. És éppen a nőkre jellemző. Ez nekem nagyon negatív. A férfiak üdvözlik a jó példákat, akkor is, ha azok tegyük fel nem igazak.”
hű, napok óta nem volt időm kommenteket olvasni, csak bejegyzéseket. a többség döntésével egyetérthetek, ha jól sejtem, de nagyon szeretném, ha átfuthatnám az omniózus Zs-s cuccokat. még egy-két napig maradhat vajon?
Én azt hiszem egy kis gondolkodási idő után, a szavazás eredménye ellenére szeretném, ha maradna, mert ez önleleplező. Itt van minden, megőrizve, nem is mementóként, inkább figyelmeztetésként. Többé nem lesz senkinek kételye, ha ezt a véleményt olvassa, ezeket a nézeteket, fordulatokat, a domina-témát vagy a Xylan nevet, hogy hova tegye ezt.
Valamiért azt hiszed, Zsanett, aki még mindig itt lesed, mit írnak rólad, hogy ha én leszóltam a blogodat, nem fogadtam jól se a megjelenésedet, se az e-mailes töredelmességedet, akkor ovis bosszúként te is leszólhatod az enyémet, fikázhatsz, gúnyos neveken emlegethetsz, összekombinálhatsz a férfihanggal, beleköthetsz minden szavamba, piszkálódhatsz blogversennyel, irodalommal, csúnya szóval. Amilyen az adjonisten…!
.
Ez nem így van. Nincs szimmetria, nem vagyunk egálban.
Megmondom, miért nem.
Te egzaltáltan loholsz internetszerte, elárasztod a más blogját. Én blogot írok.
Te hazudsz, cselt szősz. Én blogot írok.
Te erőlködsz, irigykedsz, csűrsz-csavarsz. Én blogot írok.
Ha nagyon forszírozod itt a nézeteidet, akkor, ahogy másokra is, reagálok.
Kezelem a blognyugalmat szétdúló eseményt, ez a dolgom. Te most rám haragszol, de előttem, mert nem voltam gépnél, sokan szóltak, hogy elég volt. Akkor kellett volna leállni.
Te fél év múlva a zártosztályra kerülsz. Én blogot írok még akkor is.
mar alig vartam, hogy vege legyen. Totalisan kimeritett. Es nekem csak olvasni kellett, megcsak reagalni sem volt erom. Szerintem összegeszeben szomoru.
En sem kezdtem szerencsesebben, bar abban volt egy jokora felreertes. De nem irtam 100 kommentet egy nap alatt. Es amire megkertek, azt probaltam betartani. Jobban is kezdhettem volna, meg kell hagynom.
Igy most kb 2 honap utan, miutan megismerkedtem a bloggal, latom, miert is voltak olyan reakciok.
De ezuttal nem ez a helyzet, ide most felbolygatni jött valaki, es teleharsogni a maga velemenyevel a blogot.
Szamomra az a szomoru, ahogyan ez folyt. A velemenyek különbözösegevel el vagyok, de amikor valaki a sajatjat mindenkeppen ra akarja tolni a masikra, azt nehezen türöm.
És azt meg valami egészen beteg dolognak tartom, hogy állandóan a pornóról, dominaizékől, thai férfiakról van szó, ott elemzik a képeket, hogy szőrös-e, milyen a hasa, ugyanazzal a kíméletlen, embert és egyediséget nem tisztelő, tárgyiasító attitűddel, ahogy férfiak szoktak nők képeit.
“…be ne vegyétek már, hogy a többiek soha nem néztek még egy egészséges face sittinget. Csak tagadják.”
Ezt írta rólunk.
És ezt rólam, mindjárt az előző után:
“csau-ban viszont kezdek kételkedni, ugyanis valami nagy zűr lehet odabent is. Nem szeretek az ffh-nak igazat adni, de itt most elég találó volt a chatjükön való vélemény- legalábbis rá vonatkozóan”
Tehát én nem nézek dominapornót (tényleg nem, sőt, semmilyet), face sittinget, TEHÁT zűr van a szexualitásommal, és igaza van a fütyizörejnek, hogy kiszáradt karó vagyok.
Te, isten barma, te szerencsétlen humán végtermék, ennyi gép előtt üléssel itt tartasz. Most van az, hogy le kell írjam a nagy igazságot: az emberek nem egyformák, nem fogod fel? Az élethelyzetük, a hajlamaik, a szexuális preferenciáik sem. Én nem unatkozó elmebeteg vagyok, egy kicsit máshol tartok az életemmel, mint hogy azzal töltsem az időmet, hogy vadidegen férfiak szexualizált fotóit elemezgessem meg keresgéljek, hogy nekem mi izgató, és persze az erőszakos szex legyen, és ezt nyomjam bele a éterbe mint üdvözítő megoldást. És nem, nem nézek pornót.
És ebből gondolom én is, hogy férfi, mert hiába fordítja meg, ez a logika, az erőszak logikája.
Ja és szóvátette, hogy csúnyán beszélek, és ebből kihozta, hogy én trollkodtam a fütyizörejen. Ez jól jött neki nagyon.
megnézném ezt a sok othert, én is olyat írtam:)
KedvelésKedvelés
A sok other mind az, hogy töröljem. Csajok! Ott van a választási lehetőségek közt!

Úristen. Zsanett, nem egészen harminc óra alatt százhárom hozzászólást írtál. Fejezd be, ne kezdj Cintia néven egyetérteni magaddal, jó?
KedvelésKedvelés
Öhm, más az e-mail címünk szerintem, én már régebben is kommenteltem a blogon párszor.
KedvelésKedvelés
Igen, most látom, de egy e-mail cím a történtek után nekem nem bizonyíték. Akárhogy is, ez, ami történt itt, ez valami iszonyat, ezt hogy nem látod? Ezt a dicsekvést, példamutatást, ajtóstul-értetlenséget? Nagyon sok munka, és rettentően irritáló manipuláció. Nem áll módunkban tartalmi kérdésekről vitázni egy elmebeteggel, aki itt próbálja elsózni a lopott tartalmakból álló blogját, kényszeresen érvel, de pengenek a szavai, mint az acél, és összevissza hazudozik. Nem az volt a bántó, amit írt, olvasd el figyelmesen az egészet, figyeld meg a reakcióit, elég sokáig ment.
Tartalmilag annyit mondok, hogy ezek délibábos képzelgések, hogy egy nő így talál partnert, és majd ő diktálja a szabályokat. Egyszerűen nem ilyenek az erőviszonyok. De ha ilyenek lennének, akkor is rendkívül lélektelen és számító ez a fajta trónszékben ülő, megítélő nő, és ez a fajta nő nem az, aki bízik, aki kölcsönös támogatást nyújtó kapcsolatban valódi örömmel élhet. Arra alapul az egész, hogy evolúciósan fontosabb a nő, tehát megteheti — szép elmélet, de a valóságban nincs ilyen hatalom a nők kezében. Ez megint a jól ismert evolúciós pszichológiás bullshit, és tulajdonképpen annyi a veleje, hogy csak jól — rideg méricskéléssel — kell választani. Én olyan szomorú leszek ettől. Sokszor, sok formában megkaptuk már, hogy a nőnek kell határt húzni, a nő dolga, hogy ne hagyja magát, legyen résen. Ez a felfogás ugyanúgy nem azt nézi, kinek az érdeke, ami zajlik, ugyanúgy éberséget, feladatot ír elő a nőnek, mint amikor az megy, hogy ne sétálj sötét éjjel miniben, mert megerőszakolnak. Én olyan világban szeretnék élni, amelyben nem kellenek ilyen garanciák, hanem lehet számítani a másikra. Mivel nincs náluk hatalom, lehet egy-két ilyen diadalmas nő, de nem oldja meg a struktúra problémáit.
KedvelésKedvelés
nekem gyanús, hogy niki=zsanett.
“akkor lehet, hogy tényleg az én szövegértelmezési képességeimmel van a gond”
“mégis a nők küzdenek érte foggal-körömmel”
“Sajnos azt látom a környezetemben, hogy pont a nyílt szívű ismerősök, akik nem méricskélnek ridegen, mint én ”
“Igenis el kell mondani azoknak a nyulaknak, akiket most hajtanak át mezőn (hogy cvd kitűnő hasonlatával éljek),” — itt altatja a gyanút, simogat
meg még egyet simít:
“De nagyon jó, hogy írtok, mert kezdem érteni, hogy mi a gond Zsanett hozzászólásaival és én is más szemszögből is látom így a saját véleményem.”
itt nekem nagyon kilóg a lólába:
“nem vagyok sajnos humán beállítottságú ember.”
KedvelésKedvelés
Vagy most már az is bántó szándékú, ha valaki le meri írni, hogy neki jól működik a kapcsolata, mert meghúzza a határokat?
KedvelésKedvelés
Nahát akkor elmesélem neked, mi az irritáló az ilyen emberekben, akik szerint ha nekik könnyű volt célba találniuk, akkor másoknak is az lehet – miközben csak arról van szó, hogy nem látják ill. nem akarják látni, hogy valakik utólag rajzolják a céltáblát az ő hasonlóképp semmibe fúródó nyílvesszőjük köré.
Ugyanis mi is pont azt látjuk, amit ti :
“Most per pillanat a fiatal lányok úgy loholnak a pasik után, mintha életük egyetlen értelme csak ez lehetne…”
Csak mi azt is látjuk, hogy ez miért van: mert ez a rendszer ezt az egyet engedi meg és teszi lehetővé számukra tömegesen.
Egyénileg kikerülhetőel egy terepen a csapdák, de ha ezer nyulat áthajtasz száz csapda felett, akkor jó eséllyel tele lesznek a csapdák. És ha marad is pár üresen, elég csak a következő körig várni, és majd abba is jut.
Nos, ezekkel a csapdákkal van teliverve a mai társadalom a nők számára : médiástul-pénzestül-lányjátékostul-nőiszerepestül-férfiszakmástul-nőiszakmástul-nőkiszorításostul-kevesebbetkereselestül-szülésészrevétlenségestül-anyaságnemdíjazásostul-prostitúcióstul-pornóstul-szépségiparostul-mindenestül !
Nem várható pl. el szegénysorsú, munkátlan nők millióitól, hogy sokszor egyedül, sokszor gyerekestül, sűrű megélhetési gondokkal terhelve “erkölcsösebben” viselkedjenek, mint az őket megvenni képes és akaró, házas, gyermekes, közepes egzisztenciájú férfiak hasonlóan széles rétege.
Akik ezzel megcsalják a családjukat, embertelenül kihasználnak más embereket, és őket mégsem hibázattja vagy nevezi erkölcstelennek senki, És nem azért, mert evolúciósan és ösztönösen így muszáj viselkedniük – hanem mert náluk van a pénz.
A lényeg, amit te is látsz:
“Igenis jó, ha valaki kimondja, hogy a (rossz) nem egy kötelező feladat.”
Vagyis hogy ez a helyzet egyértelműen a férfinak kedvez és a nőnek rossz !
Szerintetek is, helyes.
Csakhogy arra nem gondolsz, hogy márpedig egy ember sem ellensége önmagának. Mindenki a saját belésulykolt jól felfogott érdeke szerint cselekszik.
Itt egy egész rendszer úgy van magalapozva és kiépítve évezredek óta, hogy a női tudást és képességeket degradálva a fele emberiségből a másik felének a rabszolgáját képezze ki.
És közben a haszonélvezők egyfolytában arra a néhány százalék szerencsésre mutogatnak, akinek sikerült oda születnie és úgy szocializálódnia, hogy ezt megúszták.
A nyulak, akiknek volt olyan szemük-helyük-szerencséjük, hogy a tizedik körben is kívülmaradtak a csapdákon.
Nos hát, én is ebbe a körbe tartozom, akárcsak ti – azzal megspékelve, hogy látom a csapdák tömegét is, amibe a többség beleszaladt.
Ezért aztán nincs pofám kiállni a többi, rendszerszinten manipulált nyomorult, önérzetét vesztett nő elé magamra mutogatni, hogy :
“Hát kedves lányok, így kell ezt csinálni, ti kis buták, lám ! Ha én megúsztam,megúszhattátok volna ti is ! Mert a rossz nem kötelező feladat ám!”
Számomra az ilyen nők mindig a kápókat idézik a koncentrációs táborokban.
KedvelésKedvelés
Cvd teljesen egyetértek! Én is azon nők körébe tartozom, akiknek eddig sikerült, akiknek egyenlő, boldog a párkapcsolata, akiket nem használnak ki – és Niki, írtam már erről nem egyszer a kommentek között, mégse akadt ki rajta senki, szóval nem az a helyzet, hogy nem lehet kimondani, hogy igenis, nekem jó.
De azt is hozzá kell tennem, mert az az igazság, hogy nem rajtam múlt, vagy legalábbis nem csak rajtam! Nem csináltam semmit sem másként, mint azok, akik szerencsétlenül jártak a házasságukban, vagy akiket naponta megaláznak, és nem érzem magam hivatottnak arra, hogy bárkit is kioktassak, mit kellene tennie – Éva szavával élve: nincs recept. Mert hiába követném én a Zsanett által hangoztatott elképzeléseket, ha nem akad az utamba az a férfi, akinek amúgy is egyértelmű volt, hogy a nőt nem bántalmazzuk, nem bántjuk sem szóval, sem cselekdettel, nem manipuláljuk, nem zsaroljuk érzelmileg, hogy a nő nem egy lyuk köré nőtt bosszantó valami, hanem érző emberi lény, és főként nem háztartási robotgép. Ha valaki nem ilyen, ha nincs meg benne a megértésnek és a belátásnak a szikrája sem, ha a párkapcsolatban csak a saját örömét és kényelmét keresi, akkor lehet neki mondogatni bármit, nem sokat fog rajta változtatni. És igen, lehet mondani, hogy akkor dobjuk ki és válasszunk másikat – csak az nem merült fel, hogy nem mindenki válogathat – és nem okvetlenül azért nem, mert nem elég önálló egyéniség, ahogy Zsanett írta. Aki után nem szaladnak csapatostuk a férfiak, az mit tegyen? Annak marad a hímsoviniszta, bunkó, bántalmazó pasi, így járt, ezt dobta a gép?
Niki, igazad van aban, amit mondasz, tény, hogy felelősek vagyunk a sorsunkért, és nem kell bennemaradni a szarban, de ha nyitott szemmel jár az ember, akkor látja, hogy a rendszer pont ez ellen dolgozik, és hiába a szabad akarat, nagyon nehéz mindig árral szemben úszni. Nem azzal van baj, amit Zsanett mondott, hanem azzal, ahogy mondta
És ahogy Éva írta: én sem akarok hidegen mérlegelő, kemény szupercsaj lenni, aki betöri a férfiakat, és nem akarom, hogy valaki azért változzon meg és játsszon az én szabályaim szerint, mert csak így tud megkapni. A társam legyen olyan ember, akinél a normális értékrend, a nő – az ember! – tisztelete belülről, a saját lelkivilágából fakad, akiben önmagáért lehet bízni, nem azért, mert én helyretettem – ez utóbbi hatékonyságában nem is hiszek.
KedvelésKedvelés
Éva: Köszönöm a példákat, így jobban értem, hogy min akadtak ki sokan. Bevallom én nem is gondoltam a gyermekszülésre, amikor azt írtam, hogy a férfinak jobban érdeke a komoly kapcsolat. Én arra gondoltam, hogy a környezetemben a kapcsolatok többségében a férfi dolgozik, a nő dolgozik ÉS házimunkát végez, főz, bevásárol, ügyeket intéz, gyereket nevel, beteg szülőket ápol és sokszor a férfi még csak nem is társ semmilyen értelemben, csak eléldegél, mintha hotelben lakna… Az ilyen kapcsolat szerintem a férfinak kényelmesebb és mégis a nők küzdenek érte foggal-körömmel és ez számomra felfoghatatlan és szomorú. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elítélem azt a nőt, aki ilyen kapcsolatban marad, mert egy idő után, gyerekekkel drasztikusan beszűkül a választási lehetőségek száma, ezt értem. Én csak sajnálom, hogy ez ilyen tömeges mértékben így alakul. Szerintem ennek az egyik megelőzési módja az lenne, amit fenn írtam. Igenis el kell mondani azoknak a nyulaknak, akiket most hajtanak át mezőn (hogy cvd kitűnő hasonlatával éljek), mert most kezdik az önálló életüket, hogy ezek a nyilak léteznek és nem minden férfi egy szőke herceg, aki jó szándékkal közeledik (persze van köztük az is). Igenis legyenek a lányok válogatósak kicsit. Akik mindig azzal a mantrával vágnak a kapcsolatokba, hogy elég csak szeretnem és majd minden rendben lesz, mert MINDIG azt kapom vissza, amit adok, azok sokszor éveket, néha évtizedeket szenvednek rossz kapcsolatokban. A minimális megbecsülést, ami alanyi jogon kéne, hogy járjon mindenkinek, se kapják meg. Persze hogy nem jó, hogy ilyen a világ, hogy a tiszta szándékú embernek kell óvatosnak lennie, értelek és igazad van.
“Annak marad a hímsoviniszta, bunkó, bántalmazó pasi, így járt, ezt dobta a gép?” Nem, pont ez a lényeg, hogy akkor inkább egyedül, ha nem találok olyan embert, aki szellemi, érzelmi társként mellettem van. De nagyon jó, hogy írtok, mert kezdem érteni, hogy mi a gond Zsanett hozzászólásaival és én is más szemszögből is látom így a saját véleményem. Bár én még mindig úgy hiszem, hogy némi önvédelmet nevelni a nőkbe igenis nem ártalmas. Én nem érzem rideg méricskélésnek, hogy méltó kapcsolat akarok (ahogy Éva írta egy bejegyzésében) vagy -ha ez nem jön össze- egyedül, békében élni. Sajnos azt látom a környezetemben, hogy pont a nyílt szívű ismerősök, akik nem méricskélnek ridegen, mint én (én nem érzem méricskélésnek, hogy elvárom ugyanazt a férfitól, amit én is nyújtok neki és ami minden emberi lénynek járna alapból), fogják ki a legönzőbb alakokat, pedig pont ők érdemelnének meg egy olyan társat, aki igazán értékelni tudja, hogy milyen mély, odaadó szeretet tudnak adni ezek az emberek! Igenis sajnálom őket, mert pont ők érdemelnének többet. Szerintem nincs azzal baj, ha valaki azt mondja, hogy:
1, Nem életed egyetlen célja férjhez menni.
2, Ha egyedül maradsz, akkor sem vagy selejt, az értékedet nem egy másik ember adja.
3, Jogod van megkövetelni, hogy tisztelettel és szeretettel bánjanak veled egy kapcsolatban.
Én nem érzem úgy, hogy az olyan nő, aki (egy példát mondok) nem tűri, hogy otthon cselédnek nézzék, egyből ridegen méricskélne. Szerintem csak simán tudja, hogy mi kell neki ahhoz, hogy egy életen át is boldog tudjon maradni egy kapcsolatban.
Aritareal: Tényleg nagyon nehéz az árral szemben úszni, ezért érezném hasznosnak, hogy mi nők legalább támogassuk már abban a másikat, hogy ellent merjen mondani ennek a rendszernek, hátha többen úsznák meg. Akárcsak azzal, hogy kimondjuk, hogy nem kötelessége mindig megértőnek lennie mindenkivel csak azért, mert nő. Nyugodtan lehet önbecsülése, az még nem bűn.
“Nem azzal van baj, amit Zsanett mondott, hanem azzal, ahogy mondta”
Szerintem ezzel lesz a gond nálam. Nem érzékelem annyira a finom különbségeket, a mondanivaló stílusában, nem vagyok sajnos humán beállítottságú ember. 🙂 Nekem valahogy nem érződött bántónak a szöveg, inkább segítő szándékúnak a fiatalabbak számára, a mondanivalója sok helyen tetszett.
KedvelésKedvelés
Jaj, te Niki…
Az 1., 2., 3. ponttal (ki írt ellene?) és a segítő szándékkal nincs gond (bár ennyire intelligens közegben kéretlenül elég idegesítő tud lenni), viszont Zsanett nem ezt mondta, és nem segíteni jött. Fiataloknak? Milyen fiatalok?
“Most már jobban látom én is” — ez Zsanett kedvenc fordulata.
Zsanett, van gyógyulás, én szurkolok neked.
KedvelésKedvelés
cvd, ez nagyon tetszett. az összes hsz-ed.
KedvelésKedvelés
cvd, tökeletesen összeszedted. Banto volt es feslzines, amit es ahogy irt. Mondatonkent elemezgetve a hozzaszolasokat, tönkreteve a beszelgetest kinyilatkoztatva a nezeteit 46 kommentben kis szmajlikkal kiserve.
Niki, irunk mi itt jo es szep tapasztalatokrol is, de nem igy. Baromira nem igy.
KedvelésKedvelés
most 117 db
KedvelésKedvelés
Hú. Azt hiszem a szám önmagáért beszél.
KedvelésKedvelés
Végigrágtam magam az elképesztő Zsanett-produkción, felszívtam magam, de te (cvd) sokkal jobban megírtad, mint ahogy én tudnám! Más fórumokon olyan sok a hasonló megmondóember, itt eddig nem volt, ezért is szeretek itt lenni.
KedvelésKedvelés
Cvd én most megölellek és adok egy homlokpuszit 🙂 Köszönöm 🙂
KedvelésKedvelés
niki, ébredj fel, NINCS kapcsolata! nála minden HA! (te sem olvasol figyelmesen.) ez egy zombi. ha lenne, szombat este vígan dugott volna, és nem nyomott volna le 130 kommentet.
KedvelésKedvelés
Én pedig vasárnap hajnali háromig olvastalak Titeket, mert nem lehet abbahagyni, ha egyszer belekezd az ember. 🙂 Ez még nem sokat jelent.
KedvelésKedvelés
ez egy fantasztikus blog! sokan olvassuk éjszaka, különböző okokból – történeteink a blogon. de zs CSAK ezt az egy megjegyzést kommentelte – negyediziglen a saját kommentjeit. tehát nem olvas, csak saját maga előtt tetszeleg a saját beírásaival (ezért nem látja a finom összefüggéseket). a többieknél szinte minden kommetnél van kikancsintás.
mint ahogy beírtam, hogy remélem, bovaryné majd jól elűzi, erre ő meg azt, hogy nem tudja, ki az 🙂 ha a BLOGot olvasná, tudna a hétfői irodalmi bejegyzésekről.
a jóérzésű kíváncsi olvasók szemezgetnek, hosszasan olvasnak, mielőtt kommentelnének, többségük elolvassa a “bejárat” címkét, megérti a paródiákat stb. tudomásul veszi, hogy itt a szöveg sava-borsa a dolgoknak, a társadalmi (és nem személyes!) kérdések a vastagja, de kerüljük az általánosításokat, ezért hozunk személyes példákat alátámasztandó a szociális jelenségeket.
ez értő közeg sok értelmes, érzékeny és empatikus emberrel a szó legnemesebb értelmében. érthető, hogy bevadulok a trollokon.
(a hajnali szex mindig jobb 😉 )
KedvelésKedvelés
Bioritmustól függ 😉
KedvelésKedvelés
“ezért érezném hasznosnak, hogy mi nők legalább támogassuk már abban a másikat, hogy ellent merjen mondani ennek a rendszernek, hátha többen úsznák meg. ” – igen ez kétségtelenül nagyon fontos! De nem úgy, ahogy Zsanett tette, kimondva, hogy neki megy, mert ő egy tökös csaj – most mindegy, hogy hazudik vagy sem – és lehet ezt jól is csinálni, csak az a béna, akinek nem sikerül. De azzal nem segítesz a nehéz helyzetben levőn, hogy megmondod neki, hogy “jajj, de szerencsétlen vagy már, nézd a másik megoldotta”, csak azt érezteted vele, hogy az ő hibája, ami történt. Ez nagyon negatív pedagógia, főleg mikor itt nem is kizárólag erről van szó, hanem egy egész társadalmi berendezkedés évszázadok óta meglévő, a nők számára káros hagyományáról. Itt a blogon nekem pont az tetszik nagyon, hogy áldozathibáztatás meg fejreolvasás nélkül ad lehetőséget a problémák kibeszélésére, anélkül, hogy bárki megmondaná, mi lenne a helyes.
KedvelésKedvelés
Ez a ló másik oldala, amitől a férfiak joggal félnek. Úgy-e nekünk nem az a cél, hogy domináljuk őket, hanem csak egyenjogú partnerként szeretnénk házastársak, szeretők, munkatársak, családtagok lenni.
KedvelésKedvelés
Én a “töröld az egészet” opciót választottam, de utólag úgy gondolom maradjon amolyan mementóként, de pakold át ide (ámbár ennyit foglalkozni vele nem tudom megéri-e) és mivel úgysem fogja soha abbahagyni (mivel kényszeres utolsó szó mániája van), ezért az új hozzászólásait is. Niki, a baj nem Zsanett elméletével van, hanem a fölényes megmondóember szereppel amit magára vett. Én például nagyon rosszul viselem ezt a messiás tudattal párosult (majd ő megedzi a nőket), erőfitogtatást, de látom más is. Eszébe se jut, hogy van aki egyenrangú kapcsolatot szeretne, ahol nem kell senkinek alárendelt szerepet felvenni (neki minden pasi “behódol” előbb utóbb, ehh), engem a hideg is kiráz egy ilyen típusú “jól működő” kapcsolattól.
KedvelésKedvelés
Hm, akkor lehet, hogy tényleg az én szövegértelmezési képességeimmel van a gond (ebben most nem volt cinizmus, komolyan gondolom), de nekem az jött le a hozzászólásaiból, hogy aki nem méltó partner, azzal nem kell vesződni, mert nem fog változni. Valahogy nekem nem az volt a szöveg tanulsága, hogy be kell hódoltatni a férfiakat, hanem csak az, hogy csak azzal szabad törődni, aki megérdemli és akinél van esély rá, hogy egyenrangú kapcsolatunk lesz, mert ő saját akaratából tesz érte.
KedvelésKedvelés
Niki, hát ezt kifejthette volna egy, maximum két kommentben is. De ő nem ezt tette, ő csak írt, írt, írt, floodolt, floodolt, floodolt, és semmi értelme az egésznek. A nőkérten sem olvastam végig a hozzászólásait, mert nem jó olvasni, hosszú és nincs veleje. Megpróbáltam, de hamar feladtam.
KedvelésKedvelés
Érdekes, hogy nem vetted észre, pedig nagyon hangsúlyozta nekünk, több kommentben is, mint egyedül üdvözítő felállást.
Tessék, megkerestem neked, itt vannak a behódolós őrületei. Tehát vagy a nő hódol be vagy a férfi, a lényeg, hogy egyenrangú kapcsolat szerinte nem létezik.
(15:47 )„Mert komolyan mondom, inkább vállaltam volna az egyedüllétet, minthogy bárkinek is “behódoljak”! És gyakorlatilag- éppen ezért nem kellett. Tizenéves korom óta rengeteg férfi akart, ők hódoltak be a végén, mert tudták, másképp nem “kaphatnak” meg.”
(15:43 )„Nem voltál elég kitartó. Én ebben mindben szinte fordítva voltam, kerek-perec, ha nem tetszik, mehet. Mind behódolt a végén.”
KedvelésKedvelés
Igen, a nőkérten is mindig a domináns nőkkel jött, és az összes alteregója szerint az a “természettudományos logikával” alátámasztható felállás, hogy a férfi behódol a nőnek, és mindkettőjüknek ez a jó. Szerintem kb. ugyanazt vallja pepitában, amit egy hiperhímsovén macsó – szabj kemény feltételeket, dominálj, akkor majd a tenyeredből esznek, stb.
KedvelésKedvelés
Igazad van, és ha jobban visszagondolok, rengeteg dominás pornót nézett (és kevesellte, mondván sok van de nem elég), azt elemezgette egymaga napokon keresztül hosszabbnál hosszabb kommentekben saját magának válaszolgatva, és tökre ismerte a teljes műfajt. Nem unta meg önmagát, sokszor napokig elbeszélgetett a senkivel.
De ott nem volt agresszív, a másságát meg a fiatalságának tudtam be.
Bizonyos fórumokon láttam, hogy mennyire nem nőkre jellemző ez a speciális fanatikusságig részletező megközelítése a dolgoknak, .
Kezd egyre inkább gyanúm lenni, hogy férfi áll a nikk hátterében.
Korát pedig megsaccolni sem tudom.
De őszintén szólva annyira nem érdekel a dolog – mert még megint idetalál, mondván, hogy ha róla beszélünk, itt a helye hajnalig –
pedig hát Xylanról beszélünk a Nőkértről…
KedvelésKedvelés
Megjegyzem nekem semmi bajom a domina típusú nőkkel. Azt hiszem talán pont a nőkérten olvastam egy férfi hozzászólótól, hogy neki ez jön be és kérdezte, hol találhatna ilyet, akit ő úrnőjeként kényeztetne. Végül is attól még, hogy nekem ez a felállás nem tetszik, másnak miért ne, ha ezt kölcsönösen akarják? Na, de hogy ez úgy legyen tálalva mint tuti megoldás, az ugyanannyira visszatetsző mint a fér.fi.ha.ng fordított verziója az alárendelt nőről.
KedvelésKedvelés
A szexuális szerepjátékokban épp az a lényeg, hogy a mindennapokban nem olyan a kapcsolatotok, ettől játék, meg attól is, hogy biztonságban érzed magad a másikkal, amit egy hatalmi alapon működő kapcsolatban nehezen tudok elképzelni. Bocs az offért, de a dominára vágyó pasi témájához ezt mindenképp szerettem volna hozzáfűzni 😀
KedvelésKedvelés
Tényleg felületesen olvastam, ez nekem is visszatetsző.
KedvelésKedvelés
Niki, téged nagyon szeretnek odaát.
Szerintem ezt nem lehet felületesen olvasni.
KedvelésKedvelés
Nekem az volt a bajom Zs-vel (nevét nem írom le :D), hogy szétcseszte a topikot méghozzá direkt, eléggé monomániás és elmebeteg módon, hogy miről írt azt nem tudom, mert én már az első után ignore-ra raktam, és felettébb gyanús, hogy miután elküldtük se ment el és a dinamikus ip-je is ezért van, szóval elég gáz, sajnálom Éva, hogy egyenként kell törölgetned, szerintem az a célja, hogy szétdúlja a blogot és csökkentse az olvasottságot.
KedvelésKedvelés
Tökéletes a meglátásod, szóról-szóra egyetértek.
KedvelésKedvelés
bingo! a bögyében vagyunk, de különösen csakazolvassa a sikeres blogjával.
KedvelésKedvelés
És ha lenne aktuális hírek címke, és alatta egy végtelenített kommentfolyam, akkor oda írnám be most ezt, amit jobb híján ide teszek, mert hát éppen itt is aktuális lehet :
“A szomszéd elmondta, hogy nem volt egyszerű egy házban lakni a tervezővel, nagyon sokat bulizott, rendszeresen hangoskodott és piált a lakásába érkező nagyon vegyes társasággal. A szomszédok szerint a kopasz kigyúrt férfiaktól kezdve, a kicsi törékeny nőkig mindenféle emberek látogatták Király lakását. A Velvetnek nyilatkozó szomszéd szerint nagyon könnyen elképzelhető, hogy az egyik, a lakására felugró vendég végzett a tervezővel.”
Ím a ma éjszakai Király-gyilkosság a top 4 órából, a Velvet előadásában.
Az áldozathibáztatás természetesen egészen frontális. Az hal meg, akinek az életmódja nem heteronormatív – és nem pedig az, akit megölnek, lámlám.
Ahogy a prostituáltak is maguknak keresik a bajt, attól 40 év az átlagéletkoruk világszerte, ugye ? Nem is attól, hogy becsületes jól kereső hetero családapák tömegesen halálrabasszák őket.
Felhívom a figyelmet a bulvármédia szóhasználataira, ami nemcsak fotoshoppal torzítja a nemek közötti, átlagosan 10 cm-es méretkülönbséget duplázósra,
hanem szavakkal is sulykolja a jónépnek:
“kopasz kigyúrt férfiak és kicsi törékeny nők” (jellegzetes pornóklisé, a nemek közötti minimális eltérés maximálissá élezése, mintegy a hatalom megokolása céljából, roppant átlátszó, mégis megeszik pl. a fiatal lányok… akik XS-es méreteik mellé XXL-es melleket szeretnének majd, ilyen
hatásokon felnövekedvén)
KedvelésKedvelés
A mellettem ülő kollega tíz perccel ezelőtt szórt el valami hasonló kommentet. Hirtelen felcsattanva elhallgattattam és elnézést kért, de én majdnem elsírtam magam. Ha ez az ufóság, akkor én ezerszer inkább vagyok ufó, mint olyasvalaki, aki képes ilyen megjegyzéseket tenni.
KedvelésKedvelés
Ez a dühroham című alá való!
KedvelésKedvelés
Miről maradtam le? Csak kapkodom a fejem! Megyek, utánajárok.
KedvelésKedvelés
Engem is zavar a flood, egyértelműen troll-jelenség.
Úgy örültem, hogy többeteknek is feltűnt a Xylan-hasonlóság, egy az egyben ez a stílus, a nőkérten is megy a floodolás, ott hagyják kibontakozni és óvatosabban reagálnak rá, a beszélgetések sosem ilyen személyesek, talán ezért nem lett ilyen vérmes 🙂
Nyilván nincs kedve beszélgetni senkinek, ha előre lehet tudni, hogy XY, no name és egyéb általános nevűek monitort beterítő reakciókat írnak utána, tele idézetekkel a te hozzászólásodból. Érdekes viszont, hogy rám nem reagált, én olyan sikeresen vagyok néha levegő, de mindig meglepődöm.
Ugyanazt pengettem meg pedig neki itt is, amit egyszer a nőkérten, és akkor sem reagált, és azért az látszik, hogy az nagy szó, nem? 🙂
Hogy éppenséggel mi is a baj azzal, amikor a biológia meg az evolúció társadalomtudománnyal akar bratyizni.
A szociáldarwinizmus is egzakt és tényszerű, ugyebár…
Nem világos neki a társadalmi nem fogalma, így akar feministának tűnni, és az is jó, ha kiderül, hogy a bölcsészet is tud egzakt és leleplező lenni olykor. 🙂
KedvelésKedvelés
ó, nem, ennyire nem bír alapos lenni! dobigálózótt könyvszerzőkkel, de olyan, aki gyorsan utánanéz a neten. figyeljétek a logikáját, nem hiszem, hogy bármit, ami tőle idegen, képes áttekinteni, elemezni, magáévá tenni. vannak manipulatív eszközei (látszólagos visszavonulás), és előbb-utóbb kiderül, hogy ő tuljadonképpen semmit nem vállal fel abból, amit mond. minden feltételezés. mint ahogy ő maga is egy nagy kérdőjel a világban, még saját agyában is.
kegyetlen ez, tudom, de ezek az emberek kegyetlenek. ne tévesszen meg senkit jovialitásuk. az is csak eszköz.
KedvelésKedvelés
Jaj, hányszor elköszönt, de sose távozott! És ez a “nem szokásom meghátrálni”…
KedvelésKedvelés
vanitas, igen, ő Xylan, és a nőkérten tényleg azért nem harapódzott el, mert nem olyan személyes közeg, mint ez, így nem vonódott be annyira a beszélgetésbe. Én is nárcisztikus személyiségzavarra tippelek, amivel valószínűleg társul még egy-két csúnya dolog. Megnéztem a híres blogját, szerintem ott több néven kommentel, és beszélget magával, valószínűleg a nőkérten is ezt csinálja. Félelmetes.
KedvelésKedvelés
Jaja. Az a durva, hogy nemrég, mikor arra jártam, pont arra gondoltam, hogy “ez a csakazolvassán már sok lenne, vajon mikor tér oda”? És megtörtént 🙂
KedvelésKedvelés
ooo.. lehet tudni, hogy mirol van szo?
KedvelésKedvelés
Adva volt itt,
https://csakazolvassa.wordpress.com/2013/04/02/a-het-fobun-3-bujasag/
egy nagyon jó kis blogbejegyzés, szintén élvezetes hozzászólásokkal, erre jött egy Zs. nevű felhasználó szombaton és szétflúdolta teljesen ezzel a kioktató, öntömjénező, áldozathibáztató, a behódolt férfi, mint egyedüli megoldás a bajra, agymenésével. Mint hallom ezt csinálja más névvel, máshol is.
KedvelésKedvelés
Koszi, mar vilagos.
Milyen szerencse, hogy nem kertem ertesitest pont ehhez a bejegyzeshez! 😀
KedvelésKedvelés
Én is lemaradtam, de itt végigolvasva a kommenteket, talán jobb is…
KedvelésKedvelés
Én megpróbáltam átrágni magam a kommenteken, de feladtam, kb. a 10. kommentje után.
A trollok pedig szerintem a kitiltáson kívül semmiből nem értenek.
KedvelésKedvelés
Na szavaztam megegyszer is, nem tudom mennyire szabalyos igy, elotte egyeb volt 🙂
En nagyon sajnalom, hogy emberek ilyen agressziv, rogeszmes modon probaljak az “igazukat” bizonygatni, meggyozni masokat, s ha ez nem megy, jol beszolni, ocsarolni, meg ha nem is teljesen nyiltan.
Ezeknek a kommenteknek erezhetoen van egy oda nem illo, banto, rosszindulatu hangulata, alattomosan es rejtetten bombaz.
Egyebkent en ertem Zs allaspontjat is, meggyozodese hitelesnek is tunhet bizonyos korokben, ismerek ilyen szemelyeket, akik igy gondolkoznak.
Tipikusan a hatalom kore rendezik az eletuket, gondolkodasmodjukat, eletviteluket is ez hatarozza meg. Keptelenek elvonatkoztatni az uralkodo-behodolt felallastol.
O nem hodol be, ezert o uralkodik inkabb. Sajnos ez egyoldalu dolog, meg akkor is, ha esetleg talal egy olyan tarsat, aki ideig-oraig partner ebben, de csak mert kap valami olyan dolgot cserebe, ami szamara epp elengedhetetlenul fontos.
Arucsere alapon mukodo dolog ez, semikkepen sem szabad akarat, meg szeretet meg beke satobbi vezerli.
Az egymas figyelembe vetele akar meg teljesulhet is ilyen viszony mellett, tunhet az egesz tokeletesnek mindket fel, sot a kulvilag szamara is, csak az a gond itt, hogy a kapcsolatban reszt vevok altalaban valami olyan dolgot kompenzalnak ezzel, amivel nem mernek szembenezni onmagukban, megis elfogadjak ezt.
Ha nekik ez mukodik, es nem zavarnak vele senkit, hat jo, nincs kulonosebb problema.
Itt azzal volt gond, hogy a velemenyet olyan modon probalta Zs raeroszakolni a jelen levokre, hogy az mar kellemetlenul serto volt.
En meg azt is elhiszem, hogy nem akart o szemelyeskedni, megis abban a stilusban ahogy o irt, pontosan az altalanositasok miatt, akaratlanul is szora birt masokat, ha nem is a szemelyes sertes miatt, hanem azok vedelme erdekeben, akikrol tevesen itelkezett.
A bosszanto szamomra mindig az egy vita kozben, ha egyik fel egyszeruen nem kepes elgondolkozni azon, hogy a masik mit szeretne mondani. Meg akkor sem biztos, hogy lesz kompromisszum, es nem is kotelezo, nem vagyunk egyformak, kulonbozoen gondolkozunk, de meg kell tanulnunk ugy kommunikalni, hogy azzal ne sertsunk meg masokat.
Az empatia itt elkerulhetetlen. Ezek miatt nem hiszem en sem, hogy egy olyan kapcsolat, elet stb mint pl az ove mukodhet hosszu tavon, boldogan, hiszen empatia nelkul csak is ugy lehet letezni, ahogy o szeretne, mindenkitol totalisan fuggetlenul. Erzelmileg is.
Ezzel sincs gond, ilyen is van, de ezert nem bantok senkit…
KedvelésKedvelés
(de amugy gond ez az empatia nelkuliseg…hogyne lenne gond!)
KedvelésKedvelés
Most is önmagával társalog a lomtárban, természetesen idetalált Xylanként is, micsoda véletlen! Kettéosztja az ittenieket: megdicséri az egyetértőket, és nem, nem ért minket többieket, hát miért nem szállunk le Zsanettről? Niki milyen pontosan érti, gyönyörű! És nem is érti, Zs-t ismeri, bár csak a fb-n nézte meg, “állítólag” fizikus és kapcsolatban él, és nem, nem ő, Xylan az!
Az a baj, hogy hosszú kommentfolyamokat nem tudok áthelyezni.
És ezzel a rémmel azonosított engem Deansdale, hogy szerinte széttrollkodtam a fütyihang csetjét. Zsanett megint elárulta magát: Tudom, hogy nem te voltál. De nem onnan tudom, mert én voltam! 😀
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Az is jó volt mikor dicsérte őket, hogy az ottani reakciók rá mennyivel kevésbé drámaiak az itteni reakcióknál…miközben írta, csak olvasgatott ott 🙂 Akkor honnan tudja, hogy reagálnak rá? Én rám érdekes módon még soha sehol nem reagáltak, ahol csak “olvasgattam” 🙂
KedvelésKedvelés
Ez kééész! 😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Akinek kérdés, miért foglalkozunk vele ennyit. Itt a blogot takarítom napok óta, ez ügyrendi kérdés, engem zavar, de van haszna is (mert hogy minden érdekesebb, mint…, tudjátok).
De a lényeg:
nos, nekem cseppet sem közömbös, hogy van a világban valaki, aki nem ám egy nick vagy IP cím (vagy több), hanem ember, aki egész nap, egész éjjel ül a gép előtt, olvas, kutakodik, írogat, kifejt, méricskél, visszavág, valamit nagyon le akar nyomni mások torkán, idejön, itt turkál, meg a férfihangra is megy, és emellett felépít egy ilyen mítoszt, hogy úgy tesz, mintha a blogján többen lenne, Zsanett, Noémi, Xylan, asdfxxx, anyámkínja, és az egyik én Zsanettre úgy utal: “az új ismerősünk”, “az új lány”, “küldjétek az anyagait”, tehát fel van építve a sztori, hogy ők egy csapat, most érkezik közéjük blogot írni = (tartalmakat leszedegetni) egy új egyetértő, Zsanett, aki pont így él, lám, mint mi, élő példa ő is, hogy csak le kell nyomni a fickókat királynőileg. Ne becsüljük le: ehhez pengeagy kell, és mérhetetlen erő. És közben ez az iszonyatos lelki nyomor, hazudozás kontrasztként — basszameg, mint valami szekta, S.e.aO.rg (eleve ezt fejben tartani, a kronológiát, meg hogy ki kicsoda, kivel van kapcsolatban a papírból kivágott bábjátékfigurák közül), ahogy mindenre kényszeresen reagál, ahogy manipulatívan álkorrekt: “ez tetszett”, “nem akartam szétdúlni a beszélgetést”, “sajnálom, hogy ennyire betegek vagytok”, akkor is elvesz, amikor ad
— és közben üvölt, sikít belőle, hogy szeressetek, figyeljetek rám, lehessek okos, nekem is van blogom!
Ijesztő, hogy egy embertársunk ilyen. Hökkenetek az irigy, diadalmas döfései, ahogy figyel engem, ahogy kielemez, és közben fogalma nincs, miről és miért írok, nem hall semmit önmagától. Annyira a regényírói agyamat pendíti meg ez, mert olyan ördögi, olyan szánalmas, megrendítő.
Taktikus némasággal és törléssel reagálni az ilyesmire, ez is legyen majd, mert nagyon sok időt vesz el, de azért ez mint jelenség nagyon durva, úgyhogy érthető, hogy nem ment most a taktika.
KedvelésKedvelés
És most hívjunk mentőt.
“…ami ott folyik, nagyon általános tendencia. És éppen a nőkre jellemző. Ez nekem nagyon negatív. A férfiak üdvözlik a jó példákat, akkor is, ha azok tegyük fel nem igazak.”
KedvelésKedvelés
ómájgád! Tényleg hívjuk a mentőt.
Szerintem ezt a mondatot tanulságként tetováltassa a karjára.
KedvelésKedvelés
hű, napok óta nem volt időm kommenteket olvasni, csak bejegyzéseket. a többség döntésével egyetérthetek, ha jól sejtem, de nagyon szeretném, ha átfuthatnám az omniózus Zs-s cuccokat. még egy-két napig maradhat vajon?
KedvelésKedvelés
Szerintem ennyit nem ér meg, én is olvastam, – pontosabban nem bírtam olvasni, csak lapoztam, lapoztam egy idő után – meg vagyok döbbenve.
KedvelésKedvelés
melyim bejegyzéshez kommentelt? lemaradtam.
KedvelésKedvelés
a bujasághoz
KedvelésKedvelés
Én azt hiszem egy kis gondolkodási idő után, a szavazás eredménye ellenére szeretném, ha maradna, mert ez önleleplező. Itt van minden, megőrizve, nem is mementóként, inkább figyelmeztetésként. Többé nem lesz senkinek kételye, ha ezt a véleményt olvassa, ezeket a nézeteket, fordulatokat, a domina-témát vagy a Xylan nevet, hogy hova tegye ezt.
Valamiért azt hiszed, Zsanett, aki még mindig itt lesed, mit írnak rólad, hogy ha én leszóltam a blogodat, nem fogadtam jól se a megjelenésedet, se az e-mailes töredelmességedet, akkor ovis bosszúként te is leszólhatod az enyémet, fikázhatsz, gúnyos neveken emlegethetsz, összekombinálhatsz a férfihanggal, beleköthetsz minden szavamba, piszkálódhatsz blogversennyel, irodalommal, csúnya szóval. Amilyen az adjonisten…!
.
Ez nem így van. Nincs szimmetria, nem vagyunk egálban.
Megmondom, miért nem.
Te egzaltáltan loholsz internetszerte, elárasztod a más blogját. Én blogot írok.
Te hazudsz, cselt szősz. Én blogot írok.
Te erőlködsz, irigykedsz, csűrsz-csavarsz. Én blogot írok.
Ha nagyon forszírozod itt a nézeteidet, akkor, ahogy másokra is, reagálok.
Kezelem a blognyugalmat szétdúló eseményt, ez a dolgom. Te most rám haragszol, de előttem, mert nem voltam gépnél, sokan szóltak, hogy elég volt. Akkor kellett volna leállni.
Te fél év múlva a zártosztályra kerülsz. Én blogot írok még akkor is.
(bocsánat, nem linkelem, de megrázó.)
KedvelésKedvelés
mar alig vartam, hogy vege legyen. Totalisan kimeritett. Es nekem csak olvasni kellett, megcsak reagalni sem volt erom. Szerintem összegeszeben szomoru.
En sem kezdtem szerencsesebben, bar abban volt egy jokora felreertes. De nem irtam 100 kommentet egy nap alatt. Es amire megkertek, azt probaltam betartani. Jobban is kezdhettem volna, meg kell hagynom.
Igy most kb 2 honap utan, miutan megismerkedtem a bloggal, latom, miert is voltak olyan reakciok.
De ezuttal nem ez a helyzet, ide most felbolygatni jött valaki, es teleharsogni a maga velemenyevel a blogot.
Szamomra az a szomoru, ahogyan ez folyt. A velemenyek különbözösegevel el vagyok, de amikor valaki a sajatjat mindenkeppen ra akarja tolni a masikra, azt nehezen türöm.
KedvelésKedvelés
azért havi átlag egy súlyos befut
KedvelésKedvelés
A blog látogatók gyarapodásával arányosan nő a “súlyosak” bevándorlása is. Szerencsére nem adunk lehetőséget a letelepedésre 🙂
KedvelésKedvelés
És azt meg valami egészen beteg dolognak tartom, hogy állandóan a pornóról, dominaizékől, thai férfiakról van szó, ott elemzik a képeket, hogy szőrös-e, milyen a hasa, ugyanazzal a kíméletlen, embert és egyediséget nem tisztelő, tárgyiasító attitűddel, ahogy férfiak szoktak nők képeit.
“…be ne vegyétek már, hogy a többiek soha nem néztek még egy egészséges face sittinget. Csak tagadják.”
Ezt írta rólunk.
És ezt rólam, mindjárt az előző után:
“csau-ban viszont kezdek kételkedni, ugyanis valami nagy zűr lehet odabent is. Nem szeretek az ffh-nak igazat adni, de itt most elég találó volt a chatjükön való vélemény- legalábbis rá vonatkozóan”
Tehát én nem nézek dominapornót (tényleg nem, sőt, semmilyet), face sittinget, TEHÁT zűr van a szexualitásommal, és igaza van a fütyizörejnek, hogy kiszáradt karó vagyok.
Te, isten barma, te szerencsétlen humán végtermék, ennyi gép előtt üléssel itt tartasz. Most van az, hogy le kell írjam a nagy igazságot: az emberek nem egyformák, nem fogod fel? Az élethelyzetük, a hajlamaik, a szexuális preferenciáik sem. Én nem unatkozó elmebeteg vagyok, egy kicsit máshol tartok az életemmel, mint hogy azzal töltsem az időmet, hogy vadidegen férfiak szexualizált fotóit elemezgessem meg keresgéljek, hogy nekem mi izgató, és persze az erőszakos szex legyen, és ezt nyomjam bele a éterbe mint üdvözítő megoldást. És nem, nem nézek pornót.
És ebből gondolom én is, hogy férfi, mert hiába fordítja meg, ez a logika, az erőszak logikája.
Ja és szóvátette, hogy csúnyán beszélek, és ebből kihozta, hogy én trollkodtam a fütyizörejen. Ez jól jött neki nagyon.
KedvelésKedvelés
Fütyizörej :)) Te É. ezennel jó napom lett 😀
KedvelésKedvelés
Viszont rémülten és azonnal, még az ügyvéd előtt leszedte a cikket, amit Zsanettől kértem, hogy ne lopkodjanak már.
KedvelésKedvelés