szélsőségesen individualista

Azon gondolkodom, hogy bennem ez a hajlam,

hogy megkérdőjelezem a tekintélyt,

hogy kritikusan szemlélem azt, amit a körülöttem élők mondanak,

hogy nem tűröm, hogy arra fel nem kért személyek véleményezzék az életmódomat, döntéseimet, tetteimet,

hogy magam szeretek dönteni,

hogy nem nagyon érdekel, hogy mit hogyan szokás, különösen, ha a megszokott romboló lenne,

hogy nem állok be semmilyen -izmus alá,

hogy jobban tudom, mit nem, mint azt, hogy mit igen,

hogy a hamisság nanométernyi adagját is megérzem a mégoly szívélyes mosoly mögött,

hogy itt, ahol élek, nem járt olyan még soha, aki nem szeretett nagyon mindannyiunkat, akik itt lakunk,

hogy nem és nem adom alább,

hogy nem félek,

ez vajon összeférhetetlenség, jellemhiba, ettől hullik szét a társadalom? Ez a szélsőséges individualizmus, amely nem tisztel értéket, tradíciót, tekintélyt?

IMG_0034 copy

Hogy ebben az utóbbi két évben szinte hisztérikus lettem mindebben, az engem minősít vajon, vagy a körülöttem élőket? Túl sokat csalódtam, durva támadások értek — emiatt vagyok egyre kényesebb az integritásomra? Vagy ez a kényelmes: más szemétől nem vigyázva, örökké jogokra hivatkozva, senkihez nem alkalmazkodva élni?

De hiszen én nem bántom őket. Nem én bántom őket.

Miért kéne csikorgó foggal úgy élni, ahogy nem akarunk?

És talán mások is erre vágynak, ennyire szabadon élni, csak az enyémnél erősebb kötések béklyózzák őket, illetve nem képesek megfizetni a valódi függetlenség árát, ami sokszor magány, elforduló tekintet és légüres tér.

És vajon ezzel kivételes vagyok, vagy sokan vagyunk?

Mi ennek a beállítódásnak a következménye az életünk más területein?

Én mire tanítom ezzel a gyerekeimet vajon?

Mi lenne, ha mindenki ilyen lenne? És akkor mondjuk senki se szólna bele kéretlenül a másik életébe — nem lenne düh se, nem lennének bevágott ajtók. Az milyen lenne?

És ez-e az, amiről János nekem annyit beszélt, Steinerre hivatkozva, hogy az emberiség fejlődik, és most jön a szabad ember korszaka?

Ilyen volt-e ő is?

Ti hogy vagytok ezzel?

13 thoughts on “szélsőségesen individualista

  1. “Mi lenne, ha mindenki ilyen lenne?”
    akkor végre el lehetne kezdeni együttműködni. szabadon. áldozni magadat oda ahova te akarod.

    “És ez-e az, amiről János nekem annyit beszélt, Steinerre hivatkozva, hogy az emberiség fejlődik, és most jön a szabad ember korszaka?”
    igen, ez az.

    kivételes vagy sok?
    hát a többség még nem ilyen, de csak erre visz az út

    ha nincs meg a szabadságod, ha nem te döntesz az életedről és a tetteidről, akkor valaki(?) más fog dönteni. rosszabb esetben egy rendszer/mechanizmus dönt helyetted . márpedig a rendszerek nem az emberség és az élet, hanem sokkal inkább valami olyasmi felé visznek, aminek a halálhoz van köze. és itt a halál alatt most nem a túlvilágot értem, hanem amikor valami végleg megfagy, megáll.

    Kedvelés

  2. Gyakorló (tényleg, tehát napi szinten) antro vagyok, de csak egyszer tudtam vadul bólogatni, mikor egy sokkérdéses pszichoteszt azt hozta ki rám az egyik kategóriában – röhögtem nagyon először, mert első hallásra abszolút nem illik rám, az életemre – agresszív nonkonformista. Olyan valaki, aki csak tapasztalati síkon tud mozogni, mondhat bárki bármit, ha a valóságban nem működik elsőre, már kukázom. De hát Rudolf bátyánk is megmondta, hogy ne higgyünk el neki se semmit, csak ha megtapasztaltuk. Nem könnyű senkinek sem most, a tudati lélek korszakában élni, olyanoknak pláne nem, akik előre néznek, és nem hátra. Nekem a Mihály-meditáció sokat segít már vagy tíz éve minden nehéz helyzetben.

    Kedvelés

  3. “És talán mások is erre vágynak, ennyire szabadon élni, csak az enyémnél erősebb kötések béklyózzák őket, illetve nem képesek megfizetni a valódi függetlenség árát, ami sokszor magány, elforduló tekintet és légüres tér.”
    Nem vágyik erre mindenki. A legtöbben keretekre vágynak, amin belül jól esik a szabadság, és legfőképp mások elismerésére vágynak.

    “És vajon ezzel kivételes vagyok, vagy sokan vagyunk?”
    A bátorságod és a karizmád az igazán kivételes.

    Mi ennek a beállítódásnak a következménye az életünk más területein?
    “Egyfelől konfliktus, konfliktus…, másfelől (és ritkábban) a megértés elégtétele.”

    Én mire tanítom ezzel a gyerekeimet vajon?
    “Talány. Szorongsz tőle, hogy valamiképp a visszájára fordul?”

    Kedvelés

    • Ilyen vagyok, egy ideje, és igen, már-már mániákusan. Nem mindenki szeret, de már nem érdekel, nem akarok megfelelni, jól akarom magam érezni. A lányom, aki élete nagy részét egy ilyen anya mellett élte le, 14 éves múlt. És bár 130 az IQ-ja, a készségtárgyakon kívül kb. mindenből kettes lett 8. osztály végére. Mert utálom a közoktatást, rossz a véleményem a pedagógusokról (nem egyesével, hanem általában) és a pedagógusképzésről, nem érdekelnek a jegyek, pláne nem büntetek – általában semmiért. De ettől még a gyermekem boldog, talán még egy gimibe is sikerül bekönyörögnöm, mert azért az járna neki is, ha már az anyja miatt… Nem vagy egyedül, Éva.

      Nem szorongok amiatt, hogy valamiképp’ a visszájára fordul, hanem, mint mindenben, ebben is kritikus vagyok, önmarcangoló, utakat kereső, gondolkodó, magamat nem alapból felmentő, bizonytalan. Mert csak így jó, csak így érdemes, nem belekövülni semmibe, rugalmasnak lenni, változni, fejlődni, de nem meghajolni…

      A lányomat mindenki szereti, aktív, pimaszul gyönyörű, energikus, nem kötik a konvenciók, kisugárzása van, bárhová megyünk, ragadnak rá a fiúk és a lányok, ha az tetszik neki, akkor fiúruhában vagy cipőben jár, nem volt még női kistáskája (pedig nekem van néha), de a magassarkút is szereti felvenni, véleménye van, őszinte, szeret engem és tisztel (mért is ne tenné, én is őt), de kioktat, ha hülyeséget mondok vagy teszek. 21 éves pasija van, na nem régóta, ez aggaszt, de mit tegyek? nem lennék hiteles, ha tiltanám, mert magam sem vagyok benne biztos, hogy baj-e ez, bár azt tudom, hogy zavar kissé, de amíg nincs szex, addig legyen… Akartok ilyen gyereket magatoknak?

      Kedvelés

  4. Már egy ideje fogalmazgatom, jó ideje szabadulok a béklyóktól, egyre több pattan le. Itt egy óriási törött el. Megadtad a végső lökést. Ha jó a férjem és “szabad” nekem bodzaborisnak lennem, aki egyszerre bb, szakember, anya, feleség, nő és mind együtt és nem egy háziasszony és anyuka. Akkor mégis kinek akarok megfelelni és mitől vagyok indulatos váratlan helyzetekben hirtelen kipattanva? Akkor azt írtad, ha Z ilyen, miért nem fürdök benne? És belemerültem. Sokkal jobb így. Mindkettőnknek. Köszönöm!

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .