Miért van az, hogy nekem gyanúsak ezek az amúgy hozzám hasonló, budai, értelmiségi hercegkisasszonyok? Engem világéletemben zavartak a túl rendben lévő családok, a mindig vidám, szüleiket tisztelő, jó tanuló gyerekekkel. Ahol a válás elképzelhetetlen, ahol szigorúan két gyerek van (egy fiú, egy lány, esetleg két lány), meg Lada, meg telek és SZOT üdülő, és mindkettőnek összespórolták a lakást, senki se őrült, deviáns és munkanélküli, és ha a papa fizikus, a lánya is legyen az — a legjobb családban is előfordul. Időben, szép szerelem után férjhez menni, a hasonló korú, szép reményű másik fizikushoz. Családtervezés, babaprojekt. Hitel, amit bírnak. Most már saját családi nyaraló, természetesen az északi parton, gyere, kicsim, megyünk a nagyihoz. Apu forgatja a hússzeleteket a grillen, nadrágján kerítésfesték-pöttyök. Ezek együtt nevetnek a szüleikkel — elviselhetetlen vízió.
Mindig valami álszentséget gyanítottam, titkot, hazugságot, egy öngyilkos nagynénit, akiről senki sem beszél, bevallhatatlan abortuszt, kettős életet, csontvázakat a szekrényben. És ha nincsenek is ilyenek, mert tényleg minden heppi, akkor is vonzódom valahogy a szabálytalan helyzetekhez, a gyilkos, sírva vigadó poénokhoz, és többre becsülöm azoknak az igazságát, akik átéltek durva helyzeteket, akkor is, ha frusztráltak tőle. Mert nem élnek burokban. Mert értenek.
Azokat, akik álltak már lesírt szemfestékben, egy szál bugyiban a gangon, kizárva, novemberi hidegben. Jobb a Xanax, mint a C-vitamin.
csak az olvassa. én szóltam 
Hogy Te mekkora hülye vagy, már bocs, de a szó legnemesebb értelmében! Köszönöm,köszönöm,köszönöm! Erről most legalább 20 történetem lenne- életem története- a megjátszós, zugivó, kézen fogva sétáló kisvárosi szülőkről, a titokban drogozó, kitűnő tanuló tinédzserről, két deviáns fiatal őrült próbálkozásáról…., stb. Aztán ez is vezetett valahova….de kőkemény mélyrepülések, átzokogott éjszakák , terápiák vannak mögöttünk. Nyilván nem reprezentatív a felmérés, de minden jó családból jövő barátunkról az derült ki, hogy előbb vagy utóbb potyognak a csontvázak, ha meg nem, akkor jó sok kulccsal van bezárva a szekrény és még le is van takarva és átkötözve, biztos ami biztos.
KedvelésKedvelés
vagy a csontvazakat feloltoztetik, paroka ra, es meg reggelit is kapnak, hogy ha nem vagy resen, ne tunjon fel. 🙂
KedvelésKedvelés
Elnyelte az előző kommentemet 😦
Szerintem ilyen család a valóságban nem létezik. Ahol folyamatosan mindenki boldog, ott szerepet játszanak a családtagok, lenyelik a keserűségeiket, maximum a színfalak mögött ordítoznak egymással, vagy megy a csendes gyűlölködés. Egy ilyen családot ismerek csak, viszont azt félig-meddig belülről.
Nekem elég jó családom van, de még így is voltak nagyobb balhék, de érdekes módon ezek mindig csendes balhék voltak. Kamasz tesóknak zűrös ügye, nálunk meg építkezés, és a házasságunk első néhány évében egy minden problémát lenyelő férj. (Mi bajod van? Semmi. – mindezt olyan hangsúllyal, hogy a másik fél világosan érezze, hogy baj van) Majd egy nehezebb természetű elsőszülött.
Gangon kizárva nem álltam még, csak otthon bőgtem a konyha asztalra borulva/a számítógép mellett szoptatás közben, hogy amit mindketten akartunk arra szép lassan rámegyünk.
KedvelésKedvelés
node nincs is ilyen. a mi csaladunk pl ilyesminek tunhet egy kozos csaladi ebednel, ahol mindegyik gyerek megjelenik csaladostul anyosomeknal, es jo a hangulat, a gyerekek jatszanak, mindenki gyonyorkodik bennuk, egyutt teritunk es szedjuk le a nagy asztalt, de ha kozelebbrol megnezzuk, megvannak ott is a nyomok, hogy a ferfiak ebed utan politizalnak meg az asztalnal, anyos a “lanyokkal” a konyhahoz huzodik kozelebb, mert ez a szerep, ez lett. es nem latszik, de tudom, hgoy apos azert beszelget olyan nyugodtan a doki vővel, mert nem tudja, hogy bizony kis hijan elhagyta a terhes feleseget egy kolleginaert. nem tudja, mert az eletben nincs ott, csak az asztalfon. es van meg sok pici (vagy nagy?) dolog.
ettol fuggetlenul ez akkor is egy nagyon kellemes es elvezheto kozegu csalad, es mindenki szereti ezeket az osszejoveteleket. hogy jo-e ez igy, hogy vannak a felszin alatt dolgok, amik sosem lesznek kimondva? erre nem tudok valaszolni. de az elet mindenesetre kellemesebb a csaladnak ezen az oldalan, mint a masikon, ami… hat… marmar nincs is, mert senki nincs igazan joban egymassal az elszenvedett serelmek miatt.
en azt nagoyn szeretem, hgoy te lerantod a leplet dolgokrol, hogy oszinten szembenezzunk vele. de azt nem tudom felmerni, az en eletemet milyen iranyba forditana, ha mindenki egyszer csak kiteritene a kartyait. de talan tul nagoyt fordulna, nekem pedig boven jo lenne nehany fokocska is.
KedvelésKedvelés
Természetesen egy fiú és egy lány. A fiú az idősebb, nyilván. A fiú az apja keresztnevét kapta, a lány az anyjáét.
KedvelésKedvelés
Mármint a férj anyjáét, igaz?
KedvelésKedvelés
Igen, a magyar reklámokban előszeretettel jelenítik meg ezt az idilli képet, mint termékkel együtt eladható életérzést, és szinte hallom, ahogy sokan mondják maguknak: “gyerünk, utánozzuk őket” -hátha egyszer megszűnik az a vonal a valóság és a vágyott között. Igen: nyálkás, unalmas világ ez. És gyanús. De nyilván csak az irigység beszél belőlem.
KedvelésKedvelés
Ismerek ilyen családokat, temlomi kórus oszlopai, vasárnap mise után húsleves, de mindenkinek olyan rossz szagú a szája és áporodott a haja, h leszédülsz mellőlük, az otthon lakó gyereknek meg tízkor otthon a helye, ha húszéves, akkor is. Ilyen-olyan előéletű hullák alighanem minden családban vannak, de azért vannak fokozatok, a mosoly, a harmónia és a készségesség, engedjük meg, olykor igazi, esetleg a jótékonyság is, ha már téma volt. És szerintem nem olyan rossz a c-vitamin, én legalábbis nagy dózisban adom és eszem. Xanax ráér. Meg a húslevest is szeretem.
KedvelésKedvelés
Szerintem vannak fokozatok a “kellemes hangulatú családi ebéd”-en belül, mint ahogy a csontvázak méretében, mennyiségében is vannak eltérések. Nekem édesanyám alkoholista, most már 7 éve józan. Nagyon sokáig néztem, amikor meglátogattuk őket, ahogy apukám simogatja az arcát, görcsösen fogja a kezét, hogy mennyire szereti, és anyu milyen okos, ügyes, jó kutya /ezt nem mondta/. Anyu pedig élte a “de hát olyan jó ember, úgy szeret engem, én vagyok a rossz ,a hálátlan” életét. Én meg még meg is értettem. Visszagondoltam tinédzserkorom véget nem érő vitáira apámmal, a kilátástalanságra a “csak” meg “amíg a kenyeremet eszed” válaszokra és ha nem is értettem, de pontosan éreztem, hogyan vált anyuból jó kutya, aki kárpótlásul egy huncut szenvedélyt választott, ami az övé, kontrollálhatatlan, s némileg oldja a feszkót. Aztán egyszer kitéptem onnan, még mindig hazudva, őszintétlenül, nem szembenézve apuval és elkezdődött a többéves kaland a családommal, apámmal, leginkább pedig magammal. Akkor én is inkább megelégedtem volna pár fokos fordulattal, de nem lehetett. Mondani kellett, üvölteni kellett, ráhányni kellett, megsemmisülni és újjászületni kellett, kitisztulva építeni kellett valami újat, ami élhetőbb, őszintébb, emberibb. Anyukám elvált, anonim csoportokat vezet, ÉL. Ma is el-elpityeredik, hogy 50 évig azt sem tudta, milyen a bioritmusa, és nem tagadja, hogy egy-egy családi összeröffenésen még mindig tud apám olyan hangsúllyal és nézéssel megszólalni, hogy egy kéz megmarkolja jó szorosan a gyomrát, de ez már nem olyan mint régen és fel tud állni, vissza tud szólni, vagy akár elmosolyodik rajta. Jobb így a családi ebéd, ez teljesen biztos, mert látom a férjem családját, ahol a csontvázakat választottuk és ropogós a rántott hús, meg friss az ubisali, csak nehéz lenyelni.
KedvelésKedvelés
Az az izgalmas igazán, ha egy hangos, kéretlenül őszinte famíliából (jaj, de fárasztó az is) belecsöppensz egy cseppet sem őszintébe, és ott töltesz egy évtizedet. Próbálsz viselkedni. Hiszen ő csak ennyit kér. Arcodra fagy a mosoly. Szeretnek téged, természetesen. Onnantól nem létezel, hogy a válásotokról tudomást szereznek. Nem tolong a jókívánságaival a sok kedves rokon. Pedig csak egy szülinap. De ez meghaladja a képességeiket.
KedvelésKedvelés
“Onnantól nem létezel, hogy a válásotokról tudomást szereznek. Nem tolong a jókívánságaival a sok kedves rokon. Pedig csak egy szülinap. De ez meghaladja a képességeiket.”
erről az jut eszembe, amit második feleségként élek meg apósomtól: kellemesen mosolyog az évenkénti egy kézen megszámolható azon alkalmakon, amikor személyesen is találkozunk, és bájosan csevegve kedves és közömbös idegenként néhány órát eltöltünk, hogy kipipáljuk a találkozót, mert ugye illik megünnepelni a gyerekek születésnapját és a karácsonyt/húsvétot/férj születésnapját, de az én születésnapomat még egyszer sem sikerült megünnepelni, sőt megköszönteni sem a részéről. Esetleg késve, emailen rövid, odavetett üdvözlet, ha nem felejtődik el, volt már ilyen év, hogy legalább ennyi volt.
De hogy őszinte legyek, nem hiányzik ugyanez a jópofizás ennél sűrűbben. Ha nem lehet őszintén, és igazi érdeklődéssel találkozni, akkor éppen elég ennyi, sőt, néha még ez is sok.
KedvelésKedvelés
Regi a bejegyzes, a hozzaszolas, de villamkent csapott belem, hogy igy elem-eltem at en is, bar nem izgalmasnak neveznem 🙂
Azt nem tudtam meg megtanulni, hogy ne eredekeljen a velemenye. Mai napig rosszul esik a tunteto elfordulas, az eroltetett itt sem vagy, a lekezeles (volt?) anyos pajtastol.
KedvelésKedvelés
Nálunk nagy a kavar. Ismerek olyan családokat, ahol csak vakolat van, de ismerek olyanokat is, akiknél valahogy minden működik -azt nem írom, hogy boldogok, mert szerintem nincs konstans boldogság-, ismerek olyanokat, ahol meg minden nagyon gáz. Mindhárom megtalálható a szoros rokonságban. Én mindig deviáns fiúkat választottam, hogy a “tőlem elvett” keresztény nagycsaládnak fricskát mutassak. Jó sokat szívtam emiatt, de kitartottam ebben tizenöt évig. Most úgy érzem, hogy vannak problémák, a múlt traumáin fokozatosan dolgozom és elég jól élünk. Nem vágyálom a c-vitaminos egészség, de a xanaxos hullámvasút sem, mert egyik sem jött be _nekem_.
KedvelésKedvelés
az en csladomban ki lehet mondani dolgokat, nem rejtegetunk csontvazakat. nem is tudnek. ha bajom van odaallok es elmondom, mert nekem a csalad oszinteseget is jelent.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó ez is. Ezért, csakis ezért akarom, hogy a negyedik is fiú legyen, főleg mióta felvilágosított egy idős, idegen néni,hogy manapság már az orvosok “rá tudnak ám segíteni”, hogy lány is legyen..:/
KedvelésKedvelés
Ez is olyan téma, ami filmeket juttat eszembe… Ide is passzol az Apró titkok (hajaj), de most két másik (szó szerint) őrült jó film ugrott be: A boldogságtól ordítani és A család kicsi kincse. Elsősorban a hangulatuk miatt, és azért, ahogy abszurdba átmenő módon megmutatkozik bennük a tökéletlenség, az igazi-ság… Érdemes megnézni őket. Aztán sírni. Nevetni. Vagy ordítani.
(Várom azt a posztot, amihez a Keserű méz és/vagy a Betty Blue illik majd. :D)
KedvelésKedvelés
Még egy film, Magnólia.
KedvelésKedvelés
Sokat címkézünk, az az igazság. Ez a sok tökéletes ember baromira nem annyira tökéletes, csak a felszín elkábít minket, mást meg nem látunk. Óh dzsíz, hányszor ríttam én már egy szál semmiben, kizárva, haha!
KedvelésKedvelés
G nagyon tetszik amit leírtál… “Mondani kellett, üvölteni kellett, ráhányni kellett, megsemmisülni és újjászületni kellett, kitisztulva építeni kellett valami újat, ami élhetőbb, őszintébb, emberibb.” Nekem is meg kellett döglenem és újra összekaparnom magam a semmiből. Muszáj volt, másképp nem lehet szabadulni a csontvázaktól, a xanaxtól, a búrától, semmi bebetonozódott kolonctól. Épülés van, szépen, lassan, kegyetlenül és könyörtelenül, és sokkal több mosollyal és sokkal kevesebb görccsel. Hát mi ez, ha nem színtiszta skizo? Kell a fenének a xanax! 😀
KedvelésKedvelés