Na, a közzétételkor eltűnt a komplett bejegyzés. Nulla szó. Nem is volt annyira jó, de nem értem. Kép, minden, ezerháromszáz szó. Ilyen még nem volt.
Keresem az Állapotok összehasonlításánál, erre kiírja: Danger. Wake up, csak az olvassa. The matrix has you. Do not let it happen again. Follow the white rabbit. Go back.
Mindezt sosem látott fekete mezőben írja ki. Mint a kémfilmekben, amikor betűnként jelenik meg a szöveg.
Most nem vagyok benne biztos, hogy eleget aludtam-e. Vagy talán a rizike lesz az, amit a fiam hozott az őrségi kirándulásról.
Én felsőbb hatalmakkal nem vitázom. Úgyis idecitáltam egy sztorit, amit jobb, ha elfelejtek.
Akkor híreink a blogról.
Az egyik, hogy a főoldalra ki fogok rakni egy-egy régebbi bejegyzést, a kedvenceimet, mondjuk pár naponta újat, mert méltatlanul elsüllyedtek a régi bejegyzések. Sok az új olvasó, ezért előveszem az igazán erős szövegeket. Kérhettek is.
A másik, hogy kezdem törni a fejem a hogyan továbbon. Megdöbbentenek az olvasottsági adatok, és nagyon sok visszajelzést kapok, hogy sokat segít a blog, napi betevő. Nekem is nagyon jó írni. Az biztos, hogy nem szeretnék ide reklámot, bár többféle ajánlat is jött, de az a helyzet, hogy egyre inkább a munkahelyem kezd lenni a blog, és visszaszorulnak az egyéb tevékenységek. Aztán, elég vérlázítónak találom, hogy a bloggerek, tartalomelőállítók munkáján a kütyügyártók és a keresőmotorok keresik magukat betegre. Szeretnék független is maradni, nem betagozódni sehová, és azt írni, amihez kedvem van. Ennek a problémának a megoldását keresem. Etikusat, egyértelműt, méltányosat, azt, ami mindenkinek jó. Ha van erről véleményetek, örülnék, ha leírnátok.
Csak tematikus reklamot befogadni (ambar pl. a NANEnak nem hinnem h van ilyesmire penze)
KedvelésKedvelés
Esetleg keresd meg te azokat, akiknek a reklámját te szívesen látnád. illetve sok külföldi oldalon látom a paypal donate gombot, nem tudom mennyire működik ez nálunk, de talán igen. ha valakinek betevő, biztosan értékeli is a munkádat! én is szeretem olvasni, főleg a gyerekekről szóló írásaidat.
KedvelésKedvelés
adományozásszolgáltatók jutottak eszembe nekem is, szvsz ha elég olvasód van, simán hozhat valamit a konyhára:) ennél a fajta közönségnél-tematikánál szerintem célszerűbb mint a reklámok.
KedvelésKedvelés
Elég reklámmentes az életem (ha-ha. mintha lehetne igazából az!), nekem teljesen mindegy, ha úgy döntesz, bevállalsz ide belőlük. Meg kell élned, ez lassan a munkád, kit zavar a reklám? Neked segít, nekünk meg nem mindegy? Sőt! Ha azok által egzisztenciálisan nyugodtabban alkotsz itt, akkor meg noszogatnálak is, hogy ne habozz.:)
KedvelésKedvelés
Ez most így visszaolvasva elég cinikusan (praktikusan) hangzott, de hát… 47 éves vagyok, és bármennyire is nem hittem volna 20 évvel ezelőtt, azért történtek változások bennem, morálisan is.
KedvelésKedvelés
engem nem zavar a reklam. az viszont igen, hogy nem birom visszanezni hogy ha valaszoltal valamire amit egy regebben megjelent temahoz irtam. ha feliratkozom az emailre akkor csak arrol kapok ertesitest amit az en hozzaszolasomhoz irtal? es nekem a temak sem eleg atlathatok, jo lenne ha lenne olyan ful amire rakattintasz esf elsorolja az osszes cimet mint egy tartalomjegyzek. nem birtam visszakeresni a skypes irasodat meg par masikat pedig hozzaszolast is irtam hozza. a keresot probaltam az nem adta ki. ha valami nem temahoz illot akarok irni akkor emailben irjam? ugy erzem sokszor szetoffolom a temat mert nem kapcsolodik szorosan hozza a mondanivalom.
KedvelésKedvelés
Minden bejegyzés alján fel tudsz iratkozni a hozzászólásokra, és akkor az egészről kapsz értesítést.
Háromszázkilencven bejegyzés van, nem tudom, hogyan jeleníthetném meg. A legutóbbi tizenkettő látszik most a főoldalon, illetve le lehet görgetni a főoldalt. Itt lehet lépegetni (előző, következő), vannak a címkék a bal szélen, és van a kereső, amiben azét nem találtad meg, mert én fonetikusan írtam.
KedvelésKedvelés
Szerintem lehetne egy tartalomjegyzék menüpontot csinálni, ahová beviszed az eddigi anyagot és aztán mindig csak az aznapiakat :
1. időrendi sorrendben ( 2012. május, június, augusztus, stb., ezt csinálja sok-sok blogger, pl. mondjuk Betlen Anna az iphigeniaemleklap.hu oldalon)
2. téma szerinti elrendezésben is meg lehetne jeleníteni a cikkeket, ez olyan mint a menüsor, csak esetleg több témával (ezt csinálja Antoni Rita a nokert.hu oldalon, ott bal oldali függőleges tematikus bontás van)
Esetleg a cikkek címe mögött a hozzászólások mennyiségét lehetne jelezni
legalább nagyságrendileg (10-nél kevesebb, 10-nél több / 100-nál több) mint infót.
Ha szolgáltatást is szeretnél adni a blogoddal, valóban fontos, hogy sokak számára átlátható legyen a rendszer. De ez magadnak is egyre fontosabbá fog válni, ahogy terebélyesedik a blogod, magad sem tudsz enélkül eligazodni rajta.
KedvelésKedvelés
Igyekszem logikussá tenni, de egy csomó mindent készen kínál a rendszer, például a hozzászólások számának mutatásával bajban vagyok.
Lehet, hogy bontom majd kategóriákra vagy oldalakra, de addig lehet visszalépegetve megnézni a korábbiakat, vagy címkék, vagy Frissek widget, vagy kereső, vagy könyvjelzőzni, ami érdekes.
A címkéket tisztogattam tegnap, meg törölni is fogok valaha aktuális, érdektelenné vált bejegyzéseket. A menü is lehet jobb, jelenleg a legkeresettebb témák vegyülnek a szubjektív ajánlómmal. De szerkesztgetés helyett inkább íni szeretnék, mert nagyon el tud menni a nap a beállításokkal.
Másnak is van baja azzal, hogy túl sok? Legyen kevesebb a bejegyzés?
KedvelésKedvelés
Túl sok az max. neked probléma, hiszen te egyedül írsz.
Ha megnézzük, egy hetilap is “túl sok” témával szolgál, viszont azt legalább 10 ember írja, és nem egyetlen.
Mindenesetre ez pontosan az olvasót szolgálja, hiszen nem mindegyikünket érdekli valamennyi téma.
Ahogy nézem, téged rengeteg minden érdekel, és ez jó, hiszen a kamaszlánytól kezdve a szinglin át a kisgyermekes anyától a nyugdíjasokig mindenki talál témába vágó, érdekfeszítő dolgot a maga számára.
Én pl. a magam 53 évével egyik felsorolt kategóriába sem illek éppen bele, mégis remekül érzem itt magam, mert engem, hasonlóan hozzád, az égvilágon minden érdekel.
Leginkább viszont a színvonalas gondolatok és a színvonalas írásmód gyönyörködtet, akár még a konkrét témától függetlenül is.
Az pedig van itt minden mennyiségben 🙂
Akinek ez sok, az válogasson – de te ezért nehogymár kevesebbet írj, mint szeretnél…
KedvelésKedvelés
Én is láttam már honlapon, hogy az oldalsávban opció, hogy Pay-Pal fizetési rendszerben lehet támogatni a költségeit, fenntartását !
És jónak is tartom, mert pl. én, aki alapítványokat nem szívesen támogatok, mert nem látom a pénzem útját és hasznossági mutatóit, továbbá női lapokra elvből sosem költök, mert azok szerintem a nőket nem szolgálják, hanem idomítják,
szóval én nagyon szívesen befizetnék pl. erre a Te blogodra, mert ettől én kapok valamit, nem is keveset, ami nekem fontos.
Másfelől kevesen tudnak ilyen színvonalon írni, és mecénásra Adynak is szüksége volt, a tehetségből ugyanis az adott korban nagyon keveseknek sikerül megélniük.
Nőknek meg aztán végképp nehezített, ezt is tudjuk itt mindannyian.
Szóval egy ilyen támogatási opciót a honlapra fel kell rakni és nyílván jogilag lezongorázni hozzá a mögöttest, és akkor remélhetjük ha nem is a legjobbakat, de a jelenleginél jobbakat neked.
(Egyik kedvenc bloggerem Mihály Éva, egy jelenleg Tel-Avivban élő roppant tehetséges zsidó városépítész, aki Budapest polgármesterének is indult,
az ő két honlapja, az amichay.hu és a podo-pro.hu, és ezek egyikén biztosan láttam már ezt a rendszert – bár most éppen nem látom egyiken sem.
Ő biztosan megosztaná veled ez irányú tapasztalatait, ami hasznos lehetne.
KedvelésKedvelés
Köszönöm az ötletet és a méltató szavakat! Nagyon jólesik.
KedvelésKedvelés
Emlékszem Mihály Évára, 2006-ban indult, mi is támogattuk (az ökopárt). Nahát, megkeresem.
KedvelésKedvelés
hat igen, masok az olvasasi szokasaink. nem tudom, olyan, mint en, mennyi van, lehet, hogy nagoyn keves. nem olvasok hetilapot, nem talaltam olyat, ami igazan erdekelne. ket havit olvasok, azokban mindent. blogot is keveset kovetek, de azokat szorosan. majd probalkozok, de nem igazan tudok valogatni, nekem meg pont attol is erdekes. es a bejegyzesek hamar kikerulnek a figyelembol, es neha ugy erzem, elsikkad, ami meg lenne benne. mindezek mellett nem gondolom, hgoy erovel vissza kellene vagy egyaltalan lehetne fogni valakit, nem lenne jo. talan lesz egy leulepedosebb allapota is a blognak a felporges utan (egyik nyari honapban tobb, mint szaz bejegyzes volt?), es szerintem akkor lesz majd igzi, ha ugy be tud allni.
(ezt mar leirtam egyszer, de nem ment el. ha valahonnan ujra felbukkanna, akkor elnezest az ismetlesert.)
KedvelésKedvelés
Látom, alakul a menüsor, és jó, hogy van bejárat – viszont eltűnt a top10 meg még talán más is a régi menüpontok közül – ami nem öröm a megszokáshoz ragaszkodó olvasó(tábor)nak 😦
KedvelésKedvelés
emese ugyanazt írta, amit én is akartam, engem nem zavar a reklám. A paypal se rossz ötlet. És nekem is az a bajom, hogy nem tudom követni a hozzászólásokat, sőt még a saját hozzászólásaimat sem.
KedvelésKedvelés
Mindig, amikor hozzászólsz, megkérdezi a rendszer, kérsz-e értesítést a hozzászólásokról. Most megnöveltem a hozzászólás- és a bejegyzéslistát is a főoldalon.
KedvelésKedvelés
Ó, lehet kérni? Csak a régiek közül, vagy új témákat is?
Engem nagyon érdekelne a világirodalmi top 10-ed.
Na meg a színház top 10-ed.
KedvelésKedvelés
Ebből csak az derülne ki, mit nem olvastam. De majd nekiállok.
KedvelésKedvelés
Golding: Legyek ura
KedvelésKedvelés
bevallom, en is nehezen kovetem, teljes kaosz, de nyilvan ez az en hibam is. szamomra tul surun jonnek fel olyan temak, amiket tovabb ragodnek, es maris jon az uj. de ez is nyilvan azert van, mert nem tudok azert egesz napokat itt tolteni. ha kovetni akarom a blogot, akkor az napi 1-2 komoly tema, meg szinte at sem gondolom az egyiket, es itt a kovetkezo. nyilvan en is lassu vagyok, de nem hiszem, hogy ez a pergos tempo, ami jot tesz a latogatottsagnak, nagyon kedvezne a temak komolyabb megertesenek.
azt, hgoy ebbol hogyan lehet megelni, en sajnos nem tudom, nincs otletem, nem ertek ehhez.
KedvelésKedvelés
Ezzel én is így vagyok, mármint a rágódással meg a lassúsággal. Mire oda jutok, hogy leüljek kommentelni, addigra már rég túlhaladott a téma. Viszont olvasni igyekszem naprakészen.
KedvelésKedvelés
Nincs túlhaladott téma, ti hozzátok fel a bejegyzéseket a hozzászólásokkal, írd meg nyugodtan! Nem tudok kevesebbet: ha nem írom meg, nekem elvész a gondolat. Kényszerek irányítanak.
KedvelésKedvelés