Jól látom, hogy ez egy lassan tíz éves cikk? És még mindig itt tartunk, sőt, egyre messzebb kerülünk? Amíg nem láttam a dátumot, azt hittem, a hétfői eseményekhez kapcsolódik…
“(Lehetséges volna, hogy konzervatívék és liberálisék egyaránt úgy sejtik: a nőknek, tömegesen, van valami törlesztenivalójuk?)”
Erről eszembe jutott az egyik olvasmányom, amiben szó volt arról, hogy esetleg a férfiak “akarnak” bosszút állni a női nemen valami régi matriarchális viszonyért…:
“A valóság női pólusának máig tartó agresszív elnyomása is azt a feltevést támasztja alá, hogy a férfiak elengedhetetlennek tartják, hogy minden eszközzel féken tartsák a valaha túlerőben lévő női nemet. A férfiak, mindaddig, amíg nem ismerték fel a törzsük túléléséhez való fontos hozzájárulásukat, feltehetőleg meglehetősen csekély társadalmi szereppel rendelkeztek, hiszen még szoptatni sem tudták az ivadékokat, így a nőkkel szemben reménytelenül alulmaradtak a nemzetségük számára legfontosabb ügyben….
Történelmileg már nem tisztázható, hogy vajon a matriarchális társadalmakban ugyanolyan aktív elnyomást kellett-e elszenvedniük a férfiaknak, és rabszolgaként kínozták-e őket, ahogyan azt később ők tették a nőkkel. A nők alkata inkább ellene szól ennek, és a még létező néhány matriarchális hátterű archaikus kultúra sem erősíti meg ezt a feltételezést. A reinkarnációs terápia sem utal a férfinem aktív diszkriminálására, ha időnként feláldoztak is férfiakat, például a szarvaskirály szerepében. Elképzelhető azonban, hogy a pszichoanalízis által a férfiaknál felfedezett ún. szülési féltékenység gyökerei ezekre az ősidőkre vezethetők vissza. …” Dahlke, Út az életbe.

KedvelésKedvelés
nagyon durva. de az is, hogy azóta sincs törvény.