Varga Krisztának — olvas-e?
Mindenki ismeri az anekdotát, erről hát több szót ne is ejtsünk (igényes a link is, de nehezen találtam meg ilyen tömören és nem a honlap alján, amúgy meg Szendi Gábor szexi). (De ez érdekes, harmadik bekezdés, lényeg, hogy nem mondott, nem írt ilyet a maestro.)
De az valami egészen döbbenetes, hogy művelt, középkorú, műszaki emberek, de humánok is jönnek ezzel. Márminthogy az olvasó csak ne értelmezgessen, a mű előre, egyetlen megoldással ki van találva, mint valami rejtvény, a megfejtés az alkotónál, megérteni csak az ő szándéka szerint, ha Ady azt állítja, hogy az eltévedt lovas a világháborúba rohanó magyarság, akkor az úgy van, aki nem úgy érti, aki érteni mer bármi mást, mint amit az esetleg rég halott szerző gondolt (???), az lila belemagyarázós bölcsész, az de nagyon ráér okoskodni, nézegessen Malevicset amúgy is.
Na, álljunk meg. A huszonegyedik században vagyunk, ez a megfejtés-típusú értelmezés a tizenkilencedik század végén volt követelmény. Ma olvasunk és örülünk a szövegnek. Aki nem mer maga értelmezni, hanem (és ez minősített eset) író-olvasó találkozókon meg nőimagazin-interjúkból próbálja megfejteni, Mit Akarhatott A Szerző, az olyasmitől fosztja meg magát, amitől nem érdemes.
De talán ki sem alakult neki az élvező értési rutinja. Talán jó kis pozitivista módon azt tanulta irodalomtörténetként, hogy ki mikor született, kit vett feleségül, akihez aztán milyen szívhez szóló költeményekben rajongott, cím, évszám, ez pedig egy hasonlat, hiszen benne van a mint. A többi tilos volt. Jelentésértelmezési képességét úgy hagyták, újszerű gondolatait eredendően letiltották, nem csoda, ha nem meri élvezni a klasszikusokat, ha el is ment a kedve az alapműveltségtől, és e nagy lyukak következtében nem képes felismerni: ez eposzparódia, az szándékosan ügyefogyott disztichon, ezzel Hrabalra utal a mester, emez meg a József Attila kiforgatása, nahát, milyen ironikus, beszélget egymással a két szöveg! És ekkor lépbe a lektűr, ott történet van, fordulat és semmiféle disztichon meg áthallás nem fordulhat elő.
Én most utána nem nézek, a hermeneutika és/vagy a recepcióesztétika (ezek is de ráérnek, jót tenne nekik egy kis szénlapátolás) melyik jelese mondta, a lényeg, hogy a szöveg magát írja: az alkotó elengedte, onnantól önálló életre kel, és nemhogy lehetőséget ad, egyenesen megköveteli, hogy beleolvassuk a magunk megismételhetetlen érzékenységével, előzetes tapasztalataival és elvárásaival, amit csak tudunk — annál nagyobbat pendül az elme. (Avagy a nőkben rejlő szív.) (Ez is utalás ám.) (Az intertextualitás viccesebb, mint a detektívregény!)
A bölcsészeket meg tessék tisztelni, belőlük lett a nemzet napszámosa, nem volt lift (saruban és trapézgatyában, képzelhetitek!), és mindig elfogyott már a hajnali Mondatelemzési gyakorlatok szakszeminárium utánra az ischler.
csak az olvassa. én szóltam 
Világosan emlékszem, mennyire kikeltem magamból irodalomórán ötödikben, mikor elmondták, hogyan kell verselemzést írni. Képes voltam emelt hangon kifejteni a tanárnőnek, hogy ezt én márpedig nem csinálom, ennek semmi értelme. Addig a pontig csak úgy dőlt belőlem a kreativitás, és nagyon élveztem. Aztán persze kénytelen voltam megtanulni, hogyan magyarázzak bele valami okosat mindenbe, lehetőleg azt, amit a tanárnő sugallt.
Aztán volt egy újra-megvilágosodásom, mikor negyedik gimiben órán Baudelaire-t olvastunk, az Egy dögöt, és annyira elöntött a lelkesedés, hogy az egész osztály előtt áradoztam a versről, hosszú percekig. Amíg észre nem vettem, hogy mindenki nagyon furán néz rám.
Mondhatnám, hogy azóta a kutyaboncolás a hobbim, milyen jó poén lenne, de csupán bölcsész lettem, én is.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: lila belemagyarázás | csak az olvassa
Nekem is van egy hasonló élményem, gimnázium első osztály, legelső irodalom óra, elemzés. Annyira lelkes voltam, amúgy is egyik kedvencem az irodalom és még velem volt az általános iskolából hozott aktivitásom. Mondtam a gondolataimat, az érzéseimet és mindenki (tanárnő, diák) kezdett úgy viselkedni velem mint egy félkegyelművel. Igyekeztek meggyőzni arról, hogy rosszul gondolom, érzem, nem látom a lényeget, (de én még ma is azt hiszem, láttam, csak én mást is ami még mélyebben van, a felszín alatt), engem pedig nem hagyott nyugodni az a kis belső hang, hogy abban is van igazság amit én mondok (és ez nem vitatja el a többi igazságát), legalább próbáljátok megérteni! Érettségiig jó témát adott az én “értetlenségem”.
Azon az órán vesztettem el legalább négy évre a kezdeményező-készségemet (hát ezt most nem tudom, hogy kell helyesen írni 🙂 ), az aktivitásomat, helyette megerősödött a polgárpukkasztó (azért nem volt annyira vészes).
Ha már úgysem értetek, legalább legyen mit!
KedvelésKedvelés
Ez tetszik, és szomorú, hogy ők ennyire síkban gondolkodtak, amikor te térben.
És mi lett belőled? Befolyásolta ez a pályaválasztásodat?
Kéttagú összetett szó: mindig egybe, hosszúság nem számít.
KedvelésKedvelés
Biztos befolyásolta, ez is. Főleg az önbizalmamat gyengítette, visszahúzódtam és féltem kifejezni magam, én voltam és vagyok a csendes megfigyelő, ha mondok vagy teszek vmit azt előtte százszor átrágom, onnantól kezdve viszont tűzön-vízen át!
Általánosban tényleg aktív voltam, közösségi ember (rajtitkár, hehe 🙂 ideológia nélkül, ez már a nyolcvanas évek vége), tanulmányi versenyekre mentem és az osztálytársaimmal is megtaláltam a hangot. Szóval ez volt a lubickolás.
A gimiben már vagy fura voltam vagy stréber (nehéz oszt.közösség volt, az volt a menő aki nem tanult vagy letagadta, hogy szokott tanulni) a végén már csak különc, halkan figyeltem és néha megdöbbentettem. Na, ez volt a kutyaúszás ahol mindig belegabalyodtam a lábamba.
Mi lett belőlem? Bántalmazott feleség 😀 és elvált gyerekeit egyedül nevelő nő :). Bocsi 🙂
Mire eldöntöttem, hogy merre tovább, addigra már munka mellett kellett végeznem a főiskolát, amit a vége előtt kicsivel nem sikerült befejeznem, addigra a pók elkapta a legyet és megmagyarázta neki miért jó ha megeszi (hogy miket írok! jó ez a blog, mondtam már?).
Most ismét tanulok, remélem már lesz belőlem valaki. 🙂
KedvelésKedvelés
Mondtad, és te vagy jó, én mondom!
Mit nem fejeztél be? És mit tanulsz?
Jaj, annyira nehéz osztályba járni, annak a szerepei (kb. öt darab van), hierarchiája.
KedvelésKedvelés
Itt vagyok, csak közben össze szedtem a gyerekeket, most épp a vacsorán agyalok, teljesen lefáraszt nap mint nap, hogy mit együnk. Amúgy sem vagyok egy konyha tündér, csak sütni tudok, de nem ehetünk állandóan süteményt 🙂
Szóval a kereskedelmi főiskolát nem fejeztem be, most kozmetikusnak tanulok.
KedvelésKedvelés
emelem kalapom életem összes fontos bölcsésze előtt – a teljesség igénye nélkül:
1. sógornőm/kedvenc rokonom előtt (elég nehéz meghatároznom, kicsoda, mert unokbátyám sohanemvolt felesége, ex-élettársa)
2. csakazolvassa előtt
3. gyermekkori versenytársam és barátnőm előtt
4. legalább négy ifjúkori barátnőm előtt
5. a teljes színészgárda előtt (akik szintén bölcsészkaron végeztek)
6. nyelvtanáraim előtt
7. minden, jó könyvet író ember előtt
építészekből nem tudnék ennyit felsorolni. én épületeket gyógyítok, bölcsészek a lelkemet.
na, így állunk ezzel, kedves csakazolvassa!
KedvelésKedvelés
Én azóta nem szeretek verset olvasni, amióta meg kellett tanulnom az elemzéseket. Ó, persze megtanultam a technikáját remekül, nem olyan nehéz az. Végeredményben tiszta pénzbedobós automata: bedobom az alliterációt, a rímképletet, a metaforákat, a költő életrajza/történelmi háttér alapján az értelmezést, stb. és kijön az ötös.
Csak épp a szépséget öltem meg közben.
Még szerencse, hogy prózát azért nem elemeztünk így szétboncolva, legalábbis általánosban, színdarabot meg főleg nem (Antigoné meg Hamlet/Rómeó és Júlia), így ezek olvasásának gyönyörűségét nem törte meg semmi 🙂
Jellemző módon azokat a verseket szerettem olvasni (módjával), amelyeket nem tanultunk 🙂
KedvelésKedvelés
Ez itt a legértelmesebb vélemény, mindennel egyetértek.
KedvelésKedvelés
Na, ennyire megy neked az irodalom, és ez az oka annak, hogy nem igazán érted, mitől jó egy szöveg.
KedvelésKedvelés
Annyi mindent megtanultatok jó tanulóként, szó nélkül. Vajon a fizika- meg a matektanár annyival jobb volt? Miért pont az irodalomtól és a nyelvészettől tagadjátok meg, hogy tudomány (avagy: rendszer, saját törvényű terület), hogy vannak fogalmai, definíciói, szabályai? Hogy nem csak spontán élvezet, mese, meg “ez tetszik, ez nem” alapú kedvtelés, hanem elsajátítandó műveltség? És mi olyan nehéz ezekben, hogy alliteráció vagy keresztrím? Megtanulod a jelesnség nevét, ugyanúgy, mint a fizikában a súrlódást vagy a matematikában a pitagoraszi számhármast (érdekes, én nem ágálok ezek ellen, értem őket, nem büdös nekem), aztán felismered mindig, és tudod, hogy ez nem véletlen. Miért ehhez vagytok pont lusták? Engem ez felháborít.
KedvelésKedvelés
“az átlag diáknak gyakran gondot okoz kitalálni, hogy mit kellene gondolnia a versről, regényről, vagy éppen novelláról, hogy a tanárnak is megfeleljen” – írod a blogodon. Egyrészt, az átlagos diáknak nehéz az iskola, nem csak a magyaróra. A jóknak, értelmeseknek és igyekvőknek könnyű (meg azoknak, akik nem görcsölnek rá). Másrészt az irodalom nem csak szöveg,
A tanár joggal várja el, hogy az irodalmi elemzés és az irodalomtörténet fogalmait is használd, hogy stílusirámyzatokról, történelmi háttérről, műfajokról,esztétikai fogalémakról is tudj valamit, amikor hozzányúlsz egy szöveghez. Nem a saját véleményét erőlteti, hanem vagy egy általánosan (szakmában) elfogadott értelmezést, vagy egyfajta érvényes értelmezést próbál átadni. Csak úgy, fejből nehéz mit kezdeni egy szöveggel, érvényes, lényegi, kontextusba is helyező állításokat tenni róla. Ez az elvárás, hogy ránézésre, műveltség nélkül is értelmezhesd, is intellektuális lustaság, meg a “nem tetszik, unalmas” típusú elutasítás is.
KedvelésKedvelés
Visszajelzés: és akkor a homlokukra csaptak | csak az olvassa — én szóltam
Lehet, hogy arany Jánosról csak legenda ez a “gondolta a fene”, de az már igaz, hogy amikor még az ő életében kötelező olvasmány lett a Toldi, az nem tetszett neki. Valami ilyesmit mondott: “Úristen, ezentúl magyar ember nem fogja élvezettel olvasni!” És igaza lett, pedig ő is volt magyartanár is, és mellette művelte is az irodalmat, de mégis ennyire reálisan tudta látni, hogy mit okoz az irodalom tantárgy az irodalom művészetének. Azt hiszem, érdemes lett volna rá hallgatni!
KedvelésKedvelés
…és nem olvasni iskolában a Toldit?
És még mit nem?
Megint a saját érdekedben magyarázod 1. félre, 2. az anekdotákat.
Ez kötelező szerénykedés. Én élvezettel olvastam a Toldit is és egy sor kötelező olvasmányt, és sokan mások is, akik nem lusták.
Ilyen attitűddel persze, hogy a közelébe nem kerülsz sose annak, hogy értsd az irodalmat, vagy értékelhetőt írj.
Nem nagyon számít amúgy, hogy mit mond az író a művéről. Nincs fennhatósága fölötte: onnantól, hogy kiadta a kezéből, az olvasóé.
Mit gondolsz, ne legyen alapműveltség? Konszenzusos remekművek? Ne kelljen semmit olvasni? Vagy csak a nem-remekműveket kelljen?
KedvelésKedvelés
“Nem nagyon számít amúgy, hogy mit mond az író a művéről. ” Tegnap még az olvasói vélemény sem számított neked. Kétségbe vontad, hogy bármely olvasónak joga lenne véleményt mondani, értékelni egy bizonyos művet. Ha sem az író, sem az olvasó nem számít, akkor ki? Ők ketten vannak a dologban, senki más.
Megmondom mit gondolok: ha neked sem az író, sem az olvasó véleménye nem számít, akkor csak egyvalakiét tartod fontosnak: a sajátodat. Éppen rád jellemzők azok a negatív jelzők, amelyekkel engem vádoltál.
Amúgy meg amit idéztem, nem vélemény volt, hanem tényközlés, előrejelzés. Nem nagyon számít, hogy ki mondta, a lényeg az igazságtartalma. És azt gondolom, hogy kelljen olvasni, de ne mindenkinek ugyanazt. A kötelező jelleget szüntetném meg, és majd a közönség eldönti, mi a remekmű és mi nem az, mit hajlandók olvasni és mit nem. Ez ilyen egyszerű.
KedvelésKedvelés
Zsűrizni, a zsűri mellé lépni, kicsavarni a kezéből kompetenciát, ahhoz nincs joga az olvasónak. Te merő önérdekből csinálod, hogy a saját, gyengécske műved előnyösebbnek hasson.
“ők ketten vannak a dologban, senki más” Dehogynem. Ott van a műfaj mint olyan, a hagyomány is. Nem csak emberszereplő van. “Csak a sajátodat” Én is olvasó vagyok. Én csak a buta, türelmetlen olvasót nem kedvelem.
Nem tényközlés volt, hanem vastagon vélekedés, mögötte pedig a szándék: ne kelljen erőfeszítést tenni.
Értelmezni nem csak szabad, kell is. De túl az “ez meg az nekem nem tetszik, mi ebben az ötlet, ez hülyeség, nyaff” szinten. Az egész blogom és kultúréletem, a magán és a blogos is, az összes irodalmi szervezésem, kritikám ezt képviseli. Kíváncsian, nyitottan, tisztelettel megfejteni.
Nem tudom megmagyarázni. Nincs hozzá érzéked, tudásod, rutinod. erősködsz, soha nem ismered el, ha túlzol, hibázol, min. Én nem vitáznék pl. egy vegyésszel a molekulák kötéseiről. Csak a bölcsészszakmákat nézik le így.
Azt, hogy tanterv van, konszenzuson alapuló korpusz (elsőrangúnak és/vagy pedagógiailag és/vagy a nemzeti értékeket hordozónak gondolt szövegek összessége, illetve ezekből való szűkebb vagy bővebb válogatás), a legfejlettebb országok sem haladták meg.
Elköszönök, én nem szeretnék ilyen színvonalon beszélgetni, utálom, ha megmarkolják a figyelmemet negatív módon, ha én leszek “a” beszélgetőtárs. Másra kell az időm.
KedvelésKedvelés
A most zajló novellaelemzésből rengeteget tanulhatnál.
KedvelésKedvelés
Érdekes, hogy az én kommentemre anno nem reagáltál 🙂
Nekem a matek-fizika-kémia semmi, de semmi problémát nem okozott. Nem kellett bemagolni, mert egyszerűen logikus volt az egész, Volt, amit a fali szemléltető táblákról magamtól kitaláltam, némi alapismerettel persze.
Azzal sem volt semmi bajom, hogy meg kellett tanulni a különböző verstechnikai alapokat, még szórakoztató is lett VOLNA, ha ezután hagyják, hogy magamtól próbálkozzak értelmet adni a műnek, a kor ismeretében. De nem. Ott volt az elemzés a könyvben, a költő minden (vélt) lelki rezdülésével, és AZT kellett visszamondani.
Nos, nekem a gondolkodás megakadályozása nem tetszett, és EZ volt, ami megölte számomra a műveket.
Természetesen az irodalomelmélet is tudomány. De az irodalmi mű létrejöttében a befogadónak is van szerepe, ugyanúgy, mint a többi művészeti ág esetében: Az a mű, amely nem jut el a befogadóhoz, lehet zseniális az alkotó szemszögéből, mégse ér semmit. Érdekes, hogy az írók valahogy nem szeretnek csak a fióknak dolgozni, kifejezetten frusztrálja őket, ha nem találnak értő olvasóközönségre. De csak műérteni nem elég, a művet érezni is kell. (ez volt a véleménye ugye Gárdonyinak is az Ida regényében).
Az érzéshez viszont nem kell tudnom, mivel éri el az alkotó. És ha előre megmondják, sőt, bemagoltatják velem, mit kell éreznem, az jó? Kinek?
Éppenséggel az a szellemi lustaság, amikor simán bemagolom a könyvben írottakat, és eszembe nem jut elgondolkozni rajta, hogy vajon mennyiben valósak az ott olvasottak? Tényleg ezt gondolta közben az alkotó? Tényleg ezt akarta kifejezni? És mi van, ha mégsem? És mi van, ha nem értek vele egyet, nekem nem azt jelenti, hanem valami egészen mást (mondjuk egy Szabó Lőrinc versben a bántalmazó kapcsolatot fedezem fel, nem a szép szerelmet)?
Egy festményt muszáj úgy nézni, hogy elkezdjem rajta keresgélni, kategorizálni a különböző technikai fogásokat, mivel milyen hatást ért el a művész, stb? A zenedarabok, filmek esetében szintén?
Miért csak az irodalomnál olyan fontos ez? Szeme és füle is majdnem mindenkinek van.
Anno tanultam rajz és műalkotások elemzését, filmesztétikát is a gimiben, kb fél-fél éves időtartamban, és semmi bajom nem volt vele, Érdekes volt felfedezni, ráismeri az eszközökre, de nem kellett bemagolni, érettségizni belőle és ez nagyon nagy különbség.
Zeneelméletet is tanultam, meg zongorázni is, kottát olvasni, de ezekből sem csináltak akkora ügyet, mint mondjuk a Himnusz és a Szózat összehasonlító elemzéséből, vagy bármelyik Ady-vers boncolgatásából.
Világos, hogy magyartanárként bosszantanak az ehhez hasonló vélemények. Teljességgel érthetően 🙂 De ettől még létező jelenségre világítanak rá.
KedvelésKedvelés
De én kreatív, lelkes, figyelmes tanár voltam, mégis nekem szidják a szakmámat. Akkor még kevés kommentre reagáltam, és kevésbé voltam türelmetlen azzal kapcsolatban, amikor az intellektuális restséget megmagyarázzák szögletes emberek. Nem veled van a bajom, hanem amikor a tipikus kifogásokat hangoztatják, a tanárokat szidják – és mindig csak a magyartanárokat (meg a testnevelőket). A törit is be kellett magolni (az irodalmat meg nem kéne).
KedvelésKedvelik 1 személy
Értem 🙂
Egyébként azóta elgondolkoztam a SAJÁT reagálásomon is.
Arra jutottam, hogy a műélvezethez azért valamiféle alapvető kulturális közegnek kell lennie, beleivódva a szocializációba.
Ugyanis közben eszembe jutott, hogy mi a magunk európai kultúrájával mennyire nem tudjuk értékelni más népekét. Ki az, aki nyugodt szívvel mondhatja magáról, hogy élvezi a keleti klasszikus zenét, érti mondjuk a gésák táncát, a teaszertartást, tud mit kezdeni egy ikebanával vagy bonsaival, a klasszikus japán árnyjátékról és az arab kalligráfiáról nem is beszélve.
És még mennyi minden kimaradt, amit max. fogalmi szinten ismerek.
KedvelésKedvelés
“a műélvezethez azért valamiféle alapvető kulturális közegnek kell lennie, beleivódva a szocializációba” Igen, és engem nagyon sokat basztattak olyanok, akiknek nem velem vagy a nem is olvasott művekkel van bajuk, hanem azzal, hogy nekik nem jutott egyetemi felvétel, híres irodalmár közele, igényes suli, értelmiségi család. Tegnap sunyi és frusztrált célzáskémnt megkaptam, hogy engem csak azért vettek fel az ELTE-re, mert a nagybátyám (valójában: anyám unokatestvére) az egyik tanszék tanára volt. (mert ezt a csajt meg nem) Nem, drágám. Hanem az OKTV helyezéssel, maximális ponttal, felvételi nélkül.
Viszont az internet korában nincs mentség erre, ezek nem “adatnak”, vagyis az öledbe hullanak, hanem utána kell menni saját melóval.
Vagy legalább nem beszólni azoknak, akiket érdekel a művészet.
Én nem gondolom, hogy okvetlenül feladatom mások kultúráját minden ízében ismerni, de a magyart, az európait és az euroatlantit mindenképp. Egyébként tudok mit kezdeni, a második nyelv a gimiben a japán volt, de még ikebanát is tanultunk.
KedvelésKedvelik 1 személy
(mondjuk ez a csaj egészen komolyan gondolja, hogy én átgázoltam rajta, és ha nem én, akkor ő lett volna TT babája, csak pont jöttem, láttam, győztem… édes istenem)
KedvelésKedvelés
” a közönség eldönti, mi a remekmű”…na, csak azt ne. Nem vagyok bölcsész, nem vagyok művelt, csak olvasott, de annyit még én is tudok, hogy mióta a közízlés dönti el, mi legyen a tévéműsor, hova jutottunk. Kik ítélhetik meg EP-t, kik formálhatnak közízlést, kik a média urai.
KedvelésKedvelik 1 személy
De ez ám nem a közízlés. Ez akként van kommunikálva, de nem az szerintem.
KedvelésKedvelés
Az értő közönség dönti el, ugyanakkor a kritika külön szakma, akinek meg ez a dolga, mert ők olvasnak, látnak annyit, hogy biztosan ítélhessenek. Ha a népre bíznánk, Lakatos Levente és Fejős Éva lenne a kötelező olvasmány.
KedvelésKedvelés
De itt Anna szerintem a közizleskent talalt jobbos irányra célzott, ami szerintem egy manipulált és nem valódi ízlést tükröző kép.
Legalábbis én erre gondoltam.
Amit írsz az lehet, hogy meg rosszabb 🙂
KedvelésKedvelés
Igen.
Egyébként a közízlés dönt egy könyv fogyásáról, a példányszámról. Mivel ez megfojtaná a szépirodalmat, ezért kapnak ők NKA támogatást, pályázati pénzeket, és a komoly színházak is önkormányzati támogatást. És ennek az odaítéléséhez volna jó, ha hozzáértők, át nem politizáltak, sógorkoma viszonyokat mellőzők döntenének, nem pedig ifjú politikai törekvők, akik irodalmárként senkik.
Néha arra gondolok, hogy a nem tisztán irodalmi, de igényesnek szánt szövegeimmel több értő olvasóm van, mint azoknak a nagy (de nem legnagyobb) alkotóknak, akik esetleg tankönyvekben, vizsgák tételsoraiban is szerepelnek. Én is utálnám ezt.
KedvelésKedvelik 1 személy
Érdekes (?) időknek nézünk elébe:
http://magyarnarancs.hu/narancsblog/a-magyar-idokben-a-trockizmus-terjesztesevel-vadoljak-baan-laszlot-amiert-frida-kahlo-kiallitast-hozatott-budapestre-112393
KedvelésKedvelés