Csak meg ne kelljen hallani, mi bajunk van igazából. Nevezzük PMS-nek. Vajon ha elmúlnak a nehéz napok, elmúlik a problémám is, ami miatt összevesztem veled?

A házasságunkban egyre csak próbálkozunk közvetíteni a saját valóságunkat. Hogy mi valóban mit érzünk. Hogy fáradtak vagyunk, hogy jólesne egy kis megértés. Hogy szeretnénk valamit csinálni a gyerekeken túl, de nem tudjuk, mit. Hogy összevitatkoztunk a fórumon két másik taggal, és igen, ez fáj, ettől vagyunk idegesek. Hogy nagyszerű ez a horgásztúra, örülünk, hogy jól mulat, de szívás itthon maradni négy taknyos gyerekkel. Hogy valahogy nem is tudjuk, de mégsem örülünk annyira ennek a harmadik gyereknek. Ha semmi adekvát reakció, mondjuk nyűgösebben. Ha ezredszer se hallja meg a kérésünket a partner, kiabálunk. Vagy megnémulunk. Vagy értéktelennek érezzük magunkat, és elkedvetlenedünk. És a partner nem abban segít ilyenkor, hogy jobban érezzük magunkat, hanem makacsul mondja, hogy nem jól látod a dolgokat, az nem úgy van, az nem jogos. Csak eltúlzod, drágám. Te sem tudod, mit akarsz. Majd lenyugszol, és akkor világosan tudsz gondolkodni. De bonyolult vagy.

Nem, nem vagyok bonyolult, csak te nem akarsz arról tudomást venni, hogy mik az érzéseim és az igényeim, mert akkor változtatnod kellene. És nem vagyok már képes az automatizmusokat követni. A szerepem lehetőségeit és a te tóligjaidat.

maguk sem tudják, mit akarnak, 2012. augusztus 13.