tanuljunk magyarul! 20.: váó, egy indulatszó!

Közzétéve Szerző:

Már elment Nádasdy tanár úr, már írhatom. Hogy ez ítélkezhetnék, fintorgás vagy csak stílusérzék? Megüti a fülemet a sok angolból átvett-torzított indulatszó, az

upsz

, a

váó!

, a

nyamíííí

, utóbbi a yummyból.

Miért kell ezt? Hát butának akartok tűnni?

Én aztán nem vagyok az idegen szavak ellen. A posztot következetesen bejegyzésnek hívom, a kommentet meg hozzászólásnak mondjuk, de nyelvi világképem szerint az teljesen természetes, sőt, kívánatos, hogy főneveket és igéket átvesz a magyar. Avagy főnévi tőként veszi át, és aztán itt képez belőle igét: lájkol, mobilozik, spinningel.

Még a köszönések is jönnek hébe-hóba: szia, helló, csáó. De indulatszavakat átvenni…? Az indulatszó valahogy zsigeri, hogy a nyelvtörténet szerint is régi-e a jaj, a fúj meg a hopp, azt nem tudom, de nem tűnik annyira produktív meg bővülő szófaji csoportnak, mint a névszóké és igéké. Azonban csalhatatlan jele a stiláris birkaságnak.

24 thoughts on “tanuljunk magyarul! 20.: váó, egy indulatszó!”

  1. Az upsz teljesen azonos, mint a hoppá, a nyami (nem hosszú í-vel) meg gyereknyelvben ugyan az, mint a nyamííííí. Ez így rendben van. De mi az a magyar indulatszó, ami azt a töltetet tudja kifejezni, mint a wow?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Valamelyik vicces sorozatban a wow-ot következetesen ‘azta’ szóval magyarította a fordító. Akkor gondolkoztam el rajta, hogy tényleg, mi mit mondunk olyankor, amikor az angol a csodálkozásának-meglepetésének ad hangot. Mit mondunk?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  6. Gyerekkoromban – sajnos – úgy szocializálódtam, hogy a szüleim nagyon sokat káromkodtak. Tudok disztingválni, mint ahogy tudom kezelni a halkést illetve a csigavillát, de nem a napi rutin része.
    Mikor a gyerekek születtek, és már vigyázni kellett a számra, simán lehetett pótolni az ilyen “mordizomadta”, “azt a betyár teremtésit”, “a süly rágja meg” viccességekkel. De nagyon könnyű visszacsúszni a csúnya beszédbe.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  8. Csak az olvassa, ha röviden akarnám írni; CSAO. Kutyámfájam! Szintén idegen hatásra gyanakszom, ha magunkról írva, a mondatot úgy kezdünk: én. Minden további nélkül elhagyhatjuk a legtöbb esetben.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nem, az énnek nyomatékosító, kiemelő szerepe van, 19. századi nagyjaink is használták.

      Nézzétek csak mosomkezeimet remek bejegyzését:
      Én olyan gyerek voltam… Hát milyen lenne a cím az én nélkül???
      mosomkezeimet.wordpress.com/2012/09/18/en-olyan-gyerek-voltam

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  9. A váó, upsz és társaik valóban egyértelműen angol eredetűek, de a nyamival vitatkoznék, nem reprezentatív minta alapján. Az öcsém és én, valamint a falunkban élő összes többi gyerek is “nyami” felkiáltással üdvözölte például a tejbegrízt az óvodában, történt mindez jóval több mint húsz évvel ezelőtt, angol nyelv által teljesen érintetlen területen. Még csak hírből sem ismertünk akkor még olyat, aki beszélt angolul, a tévében is csak néhány nyelvmániás látott egy-két epizódot Princess Sylviáról és családjáról, és a gyerekek 100 %-a ízes tájszólással tanulta meg ékes anyanyelvünket. Ha mégis angolszármazék a nyami, akkor valami elképesztően alattomos lehet ez az angol nyelv, és annak is minden egyes szónak álcázott zsoldos katonája… 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A nyami magyar főnév, a nyamííí! indulatszó-főnév-melléknév viszont a fent említett módon került a nyelvbe, interferálva a nyamival, bizonyára. Ennek igazolására elég egy-egy epizód angolszász rajzfilmet megnézni, amit a mai ovisok, kisiskolások bőséggel néznek. Nem is annyira a szót, inkább a felkiáltás helyzetét veszik át.

      Van ilyen, a só is azt jelenti japánul, hogy…

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem jött jelzés, csak most látom véletlenül, hogy reagáltál. Biztos elfelejtettem bepipálni. 😦
        Értem én, amit mondasz, nem is kekeckednék, csak azt nem értem, akkor az hogy van, hogy mifelénk mégis minden gyerek indulatszóként (és csak úgy) használta, egyértelműen az általad emlegetett helyzetben. Mondom, így üdvözöltünk minden finomnak ígérkező ételt kiskorunkban, és nem néztünk angol meséket, nem is volt hol, azok még olyan idők voltak. A kérdésem az, miért biztos, hogy az angol rokon hatására alakult úgy, hogy a nyamit (ha főnév volt, bár ilyen minőségében nem ismerem, de ettől természetesen lehetett) indulatszóként kezdtük(?) használni. Félre ne érts, nem kötekszem, csak érdekelnek az ilyen bolondságok (?).

        Kedvelés

      • Főnévből nagyon gyorsan lesz indulatszó. Futás! Indulás! Mars! stb. Az lehet, hogy ez egybeesés. Ha rajzfilmhangsúllyal mondják, én kiborulok. A lányom meg jön haza: mondtam nekik, hogy ne mondják, de csak mondják! 😀

        Kedvelés

  10. Engem idegesít ez sok angol szó a magyar nyelvben. Minek harcoltak olyan sokat őseink az osztrákokkal szemben a magyar nyelvért ha most meg kezdünk mindent angolul mondani…Lassan már nincs olyan üzlet, aminek magyar neve lenne. És sok kifejezést már nem is használunk magyarul! “Kásztingolunk, meg brendünk van, meg plázánk”…Váúúú! Meg upsz! De akkor legalább legyen szuper angol nyelv oktatásunk, és beszéljünk 2. nyelvként olyan jól angolul mint a svédek, dánok, hollandok és sorolhatnám!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

Hozzászólás a(z) Kata bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .