Ez most rövid, és szolgálatinak indult, eltűnődős lett. Hiába, megihlet, ha négy gyerek szaladgál körülöttem sikoltozva, nagy ez a szoba, elférünk.
Szeret a férjem, de. Ez a neve az internetes közösségünknek, ez a neve a jelenségnek, amelyről gyakran írok, ez az egyik blogcímkém, így írom alá sokszor magam, ha publikálok: a Szeret a férjem, de csoport alapítója.
A keresőkifejezésekből látom, milyen gyakran keresik ezt, és milyen sokan alakítják át: szeretem a férjem, de.
Nem, nem szeretem a férjem, de.
Annak idején indult ám ellentopik is a mamamin, szeretem a férjem, mert… címmel, amellyel a jórészt katolikus odagyűlők deklarálták, hogy ők viszont szeretik a férjüket (értsd: nem panaszkodnak, a jót nézik benne, nem önzők, senki sem tökéletes, mi sem értjük az ő szempontjaikat stb.). Holott nincs ellentmondás: attól még, hogy szeretem a férjem, mert, ő még lehet egy nagy szeret a férjem, de.
Mégis, mi a különbség a kettő között?
Az a különbség, hogy mi, akik a szeret a férjem, de-ben vagyunk, semmit sem akarunk bizonygatni. Nem is mindig szeretjük egyébként. Ha szeretjük is, nem az a lényeg, hogy mi szeretjük-e, mert nem a mi szeretetünkkel van probléma. A lényeg, hogy a kiindulópontja minden egyes olvasni, beszélgetni kezdő nőnek, hogy azt tapasztalja, vagyis ezt mondják neki, hogy őt a férje szereti, ő meg érzi, hogy de… Aztán szereti, de. Végül szereti, de. Pedig nem okvetlen fajult el a helyzet, csak a nő közben, olvasva a sorstársakat, befelé figyelve, el merve fogadni a saját valóságát, rájött, hogy itt bizony már rég a de a lényeg. Vagyis az ellentmondás aközött, ami a hivatalos, hogy együtt élnek, örök hűséget fogadtak, szép házuk és szép gyerekeik vannak, és aközött, amit érez, ami a valósága.
Nem mindenki, nem, én most sem állítom, hogy minden házasságban ez megy, de azt igen, hogy ez nagyon gyakori, hogy szocializációs okai vannak, meg rendszerszintű okai vannak, és hogy nők tömegei lehetnének sokkal vidámabbak, energikusabbak, egészségesebbek, sugárzóbbak, ha ezen a téren történne valami. És hogy ezekkel a jelenségekkel kell valamit kezdeni, itt a feladat, nem azokkal, aki remekül érzik magukat a párkapcsolatukban.
Megyek szeretni a férjem, de előbb pisilek.
csak az olvassa. én szóltam 
Elgondolkoztam (még mielőtt a bejegyzést igazán elolvastam volna) ezen a szófordulaton: szeret a férjem, de … És nekem más jutott róla eszembe. (Bevallom, csak a saját gondolataim után olvastam el amit írtál, becsületből.) Az jutott róla eszembe, hogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy szeret a férjem. Mármint hogy ENGEM szeret-e egyáltalán? Nem, nem egy harmadik személyre gyanakszom (bár soha nem lehet tudni :)), hanem arra, akit ő rólam képzel. Arra gondolok, hogy a kinézetem, a hanghordozásom, a gesztusaim alapján elképzelte, hogy ki vagyok, és beleszeretett ebbe az ábrándképbe, aminek én nem biztos hogy megfelelek. Nem azért mert jobb vagy rosszabb lennék, elég ha egyszerűen csak más vagyok. Ér ennyire személyes megjegyzéseket hozzáfűzni?
KedvelésKedvelés
Nagyon is, sőt, szívszorító. De ha valós névvel vagy, azt mérlegeld.
KedvelésKedvelés
Ezen gondolkodnom kell. Igazából én nem szeretem a net névtelenségét – arctalanságát. Zavar, hogy nem a valóságban vagyunk őszintén megmondóak (nem arra gondolok, amikor fröcsög a vér mert a nagy őszinteségben brutálisan szétmarcangoltam a másik lelkét, és még csak észre sem veszem hogy a földön fetreng és a halálán van a szerencsétlen), hanem a távolságtartásra, a pózolásra. Ha személyesen nem vagyok őszinte, akkor a neten miért? Ha névvel nem merem leírni, akkor álnéven miért? Nem kell sok barát, elég csak egy vagy kettő. A neten sem olvasok sok blogot, csak egyet vagy kettőt. Hamar észreveszem, ha megjátszós egy blog és otthagyom. Még sosem fórumoztam, csak azért cseteltem, mert az gyorsabb, mint telefonálni, sms-ezni. Időnként eltűnik amit írok és vakon kell folytatnom. Sok sikert és vigyázz, szét ne szedjenek. Na phá.
KedvelésKedvelés
De ugye nem mész el? Vagy én vagyok megjátszós?
Elképesztő, mik történtek a mamamin is, a teljes névvel fent levőket vagy könnyen azonosíthatókat a környezetük szétszedte. Te is erre figyelmeztetsz engem, joggal. Gyere még.
KedvelésKedvelés
És nem az a kérdés, őszinte vagyok-e, hanem az, hogy kivel vagyok őszinte. A vakvilágba nem lehetek őszinte. Ezért játék is van, póz és posztmodern. Rejtőzködés és elkottyantás, fenék és soha néven nem nevezés.
KedvelésKedvelés
Kedves Erzsébet! Pár hónappal korábban pont erre a következtetésre jutottam én is. Merthogy mostanában állandóan megkapom, hogy önző vagyok és nincs empátiám, nincs türelmem. És amúgy is te jó ég milyen nő az olyan, akinek fontos a szex és nyaggatja is emiatt a Zurát… és még egy csomó dolog… arra gondoltam, h most vagy ennyire nem ismer, vagy ennyire másnak képzelt. És aztán azt kezdtem el érezni, hogy basszus de jó lenne, ha valaki úgy igazán szeretne. Engem. Amilyen vagyok. Na az lenne az igazi luxus :)))
KedvelésKedvelés
🙂 Erről Bridget Jones jutott eszembe, amikor a filmben tágra nyílt szemekkel néz az Álompasira, és kicsúszik a száján: te vagy az, aki úgy szeret engem, ahogy vagyok!
És igen, szerintem a legtöbben erre vágyunk. Én legalábbis biztosan. Ennél többre nem vágyom, de kevesebbel nem érem be… 🙂
KedvelésKedvelés
Szerettem a csoportot, jó volt, ébresztő, felrázó, nagyon emberi. Sokat tanultam, mégsem jártam már “bent” nagyon régen. Leginkább gyávaságból, azt hiszem. Fej a homokba – ne is gondoljak rá: szeret a férjem, de…
KedvelésKedvelés
Nem megyek el, jók a cikkeid. A “Hétköznapi hímsovinizmus” című hivatkozásodért külön hálás vagyok, mert hát szeret a férjem, de … Még nem tudom, hogy az őszint4eség jegyében ezt hogy fogom rendezni.
A mamamiról még csak nem is hallottam. De most fogom magam, és elmerülök a névtelen netezés kétes-kélyes örömeiben. 🙂
Üdv, minden jót.
KedvelésKedvelés