Ez a legújabb aktuális, a régiben lehet még olvasni és az ottaniakra reagálni, de új híreket már ide írjatok.
cvd, ha vállalja, itt is házigazda.
Ez a legújabb aktuális, a régiben lehet még olvasni és az ottaniakra reagálni, de új híreket már ide írjatok.
cvd, ha vállalja, itt is házigazda.
Az aktuális már a harmadik, cvd még csak kettőnél tart – ebből is látható, hogy én mindig lemaradok egy orrhosszal 😦
Köszöntöm az új évben az aktuális közönségét, 2014 a LÓ éve 🙂
ehhez rengeteg dolgot tudnék hozzáfűzni, de inkább fűzzetek hozzá TI ! 😀
KedvelésKedvelés
Én egy elefántormánnyal maradtam le, mivel csak ma találtam ide 😦
KedvelésKedvelés
Az aktuális immár harmadik, cvd még csak a második változatban fut, de hát ez az én formám,
pedig igyekszem 😦
Van szép képem is már, egy nyúl, hogy ne feledjétek : 2014 a ló éve 😀
Gyűljetek ide és hozzátok a híreket.
Időnként kinyit a zugkocsma is – remélem, a Hírtévések ide nem jönnek rejtett kamerával 😀
KedvelésKedvelés
“de azt javaslom, hogy ne próbáljanak a nők a férfiakkal saját pályájukon versenyezni.”
Aztarohadt!
Szóval akkor ha női vezető vagyok, még véletlenül se legyek kemény és határozott, mert az nem nőies?
http://divany.hu/ego/2014/01/18/miert_nehez_a_noi_vezetoknek/
KedvelésKedvelés
Szerintem ha szövegösszefüggésben nézzük, nem ezt jelenti. “Amikor az egyén olyan szerepet visz, ami személyiségétől távol esik” – ezt nem javasolja, erre vonatkozik a ne próbáljunk a férfiak pályáján versenyezni. Ha ilyen vagy, azaz kemény és határozott, az rendben van a vezetői stílusodban is. De ha nem, akkor csak azért, mert a férfiak így csinálják, ne csináld, mert konfliktusba kerülsz önmagaddal. Szóval a mondat gáz lenne önmagában, de kontextusba helyezve szerintem nem az.
KedvelésKedvelés
Szerintem a jó vezetó a saját személyiségével összhangban alakítja vezetési stílusát, nem akar másnak látszani, mint aki valójában, ez a vezetői hitelességhez is hozzájárul. Viszont a sztereotipizálás káros.
KedvelésKedvelés
Fontos, hogy egy női vezető, de nem kell vezetőnek lennie sem, egyszerűen máshogy lát meg dolgokat. Nem jobban nem rosszabbul, máshogy , más horizontot lát mint egy férfi, pedig ugyanazt látják , ez nagyon értékes tulajdonsága nőknek, csak ne fojtsák magukba amit látnak. En ezt szeretném.
KedvelésKedvelés
Akkor biztos úgy lesz, hiszen te definiálsz.
gabi, visszajelzést adok: a kommentjeidet átlengi vagy az, hogy te mekkora májer vagy, vagy a jóindulatú szexizmus, néha mindkettő.
KedvelésKedvelés
Nem vagyok májer, de mint kiderült már van egy cégem , ahol nők is férfiak is dolgoznak. A nők szellemi munkát végeznek, van aki négy év együtt dolgozas és nyolc év ismeretség után sem vitatkozik velem, van aki ráérez, hogy nekem kell a döntésekhez az ő látásmódjuk. Szeretek olyan emberekkel dolgozni, akikben megbízhatok és ezért nekem is van teendőm. A legértékesebb ember, nagyon okos azt kérte, 6 órában szeretne dolgozni. Oké, de ha en 6 orara jelentelek be akkor a nyugdíjad kevés lesz. Tudja valaszolta, en 8 órára jelentettem be, egy nő ez az ember. Lehet furcsa, nekem igy jó. Amikor tavaly 3 hónapra kiestem a munkából , nem szétlopták a céget, hanem rekordokat döntöttek arbevetelben. Egy nő, aki mar nem dolgozik nálunk most éppen egy 60 oldalas nagyon nehéz szöveget fordít . És igen, van olyan dolog ami nagyon bánt, hogy megtettem, de nem tudom miért tettem. Nagyon bízom abban, hogy akivel tettem megértette a miértjét, ez nem ellene hanem érte történt, mégha fáj is mindkettőnknek. En mindenkinek megköszönöm a munkáját amikor fizet kap, nem azért mert igy illik, hanem tényleg. En liberális kapitalista vagyok.Emellett felneveltem 2 leányt nővé , akik a pároméi, nem utálnak, bizton tudom. És tele vagyok persze hibával , önzéssel, ki tudja mivel , meg kételyekkel is bőven. Ha meg néha szexista,legyen és ez legyen a legnagyobb hibám ebben az életemben, kívánom magamnak a környezetemnek.
Engem is kizsakmanyoltak, átvertek fiatalos koromban, ha ezt en nem teszem akkor van esély arra, hogy 10-15 ember nyugodtabban él és nekem is jobb így. Ismerek még ilyen fickót , tudom, hogy mindkettőnknek 1 igazi barátja van.
Azért mert valaki férfi nem kérges a lelke.
KedvelésKedvelés
Meg annyit, hogy ez csak a felszín, a külcsín, hogy eladható legyen a fizikai való. Ami bent van…az bent van, nagyon mélyen. Ha néha ki tudja forgatja valaki belőlem, azt en nagyon szeretem és nagyon bízom benne.
KedvelésKedvelés
“Ha meg néha szexista,legyen és ez legyen a legnagyobb hibám ebben az életemben, kívánom magamnak a környezetemnek.”
🙂 neked ez nem árt nagyon, a környezeted meg oldja meg, mi? mindenki a maga ura, és szerencséje kovácsa, nemigaz?
vicces tudsz lenni Gabi… mondja ezt neked egy női cégvezető ;).
gyakran eszembe jut mikor olvaslak, hogy azért szívesen hallanám a partnered és az alkalmazottaid véleményét is ugyanazokról.
KedvelésKedvelés
Most nagyon nem leszek népszerű. ( cserébe annyit kérek mindenki gondolkodjon el azon, hogy ha a ő lenne az én helyemben, akkor hogyan gondolkodna ) A munkahely az munkahely, ahol vannak elvárások , ha ez arányban áll a fizuval akkor rendben. Ha sokat fizetek valakinek, elvárom és megkövetelem a jó és hasznos munkát. Nincs face, emil a haverokkal, blog, csak munka és röhögés, de az hegynyi. Persze ha nincs mit csinálni, mindenki mehet haza, fölöslegesen nem kell bent lenni. Ha nem tetszik nem kell nálam dolgozni, amúgy magától pár ember ment el 16 év alatt és mindenki békésen távozott, sőt van aki visszajár dumálni, van olyan akivel üzleti kapcsolatban állunk az új munkahelyén. En még senkinek nem írtam alá jövedelem igazolást hitelhez, hanem a cég, kamatmentes, rugalmasan törleszthető “hitellel” segít, mondjuk egy kis házbővítéshez, eddig minden pénzt visszakapott a cég. A héten 2ember jelentkezett, hogy szeretne nálam dolgozni, mert úgy ismer emberileg, hogy jönne és dolgozna nekem, amihez persze elvégzendő feladat is kellenne, ami lássuk be nem mindig van. Liberális kapitalista vagyok, élni és élni hagyni, de a kockázat mindig az enyém. A párom szerint túl jó a szívem és keveset vagyok otthon, meg vele, meg a gyerekekkel. Igen, ez a valamit valamiért, az arányokat kéne jól eltalálni, ami nehéz.
Továbbra sem vagyok májer, csak nagyon megválogatom kivel dolgozom együtt és meddig. Igen van akit kirúgtam, mert hazudott, egész nap ment a Skype a barátnővel, apuval ki tudja kivel, na ő nem kell. Sajnálom ha keménynek tűnik, de nem aprópénz a fizetés, tessék dolgozni, abból van a szép vastag hóvégi boríték. Azt szoktam mondani, úgy kell dolgozni mintha tied is lenne a cég és a csomag amit kínálok ezért az ez+ez. Van aki 16 éve nálam van.
KedvelésKedvelés
Ezzel a kijelentéssel két probléma van: egyrészt nem igaz, hogy egy ember neme meghatározza a személyiségét, viselkedését, stb., így a munkáját is. Vannak nemi szerepek, velük kapcsolatos sztereotípiák, ezek élnek és működnek, de összességében mégsem igaz az, hogy a férfiak, mint csoport és a nők, mint csoport markánsan eltér egymástól.
A másik probléma, hogy az ilyen felosztásnak – a két nem tagjai másban jók – általában az lesz az eredménye, hogy a nőknek jut kulimunka, a férfiaknak meg a kreatív tevékenység (jobb példa most nem jutott eszembe). Joós István munkássága innen már csak egy lépés.
KedvelésKedvelés
Pedig van, a nők sokkal aprólékosabban, figyelmesebben, es igen, sokszor eredmenyesebben végzik el a rajuk bízott területen a munkájukat. Mondom nalam a nők kifejetten szellemi munkát végeznek jól, nem. azért jól.Szerintem ez is a Rend műve, miszerint nagyobb az elvárás mert nő. Ez a tapasztalatom, nem tudok ertelmezni olyat, hogy női munka, férfi munka.Munka az van dögivel, ennyi. Olyan lehet, hogy valaki ezt vagy azt jobban szereti csinálni. Nőben is , ferfiben is.
KedvelésKedvelés
A spaceket kihagyta rendszer, a “nem, azért jól” elé kepzeljetek oda egy bazi nagy szünetet. Talán igy érthetőbb amit írni akartam.
KedvelésKedvelés
“Szerintem ez is a Rend műve, miszerint nagyobb az elvárás mert nő.”
Igen, és nem is csak nagyobb, hanem más.
KedvelésKedvelés
Sok mindenben egyetértek, csak egyet nem értek, de tényleg. Miért nincsenek nő zeneszerzők?
KedvelésKedvelés
Pont ma gondolkoztam ezen. A képzőművészet mellett a zeneszerzés és karmesterség vonalon hiányzik az áttörés.
KedvelésKedvelés
ajánlom figyelmetekbe Virginia Woolf: Saját szoba című könyvét. ő nagyon érdekesen elemzi ezt a kérdést. pl. hogy mi lett volna ha Shakespeare lány lett volna? vagy ha lett volna egy ugyanolyan tehetséges lánytestvére. lehetett volna-e író, vagy színházi előadó. elmehetett volna-e egyedül szerencsét próbálni, és vajon nem erőszakolták volna-e meg elég hamarosan?
ez a könyv egyébként amúgy is nagyon érdekes, végig követi az angol irodalmat abból a szempontból, hogy hogyan fejlődött a nők által írt irodalom. illetve hogy mi kell ahhoz, hogy valaki nőként író lehessen egyáltalán, ha tehetséges. az ő konklúziója az, hogy ehhez önálló és saját jövedelem kell, az ő idejében évi 500 font elég volt (ha jól emlékszem az összegre) és egy saját szoba, ahol nyugodtan írhat, nem lógnak rajta a gyerekek és nem basztatja a környezete, hogy állandóan kiszolgáljon valakit. (amúgy arisztokrata jómódú nők voltak az első angol írók a könyv szerint, ha jól emlékszem.)
valahol olvastam, hogy a művészeti ágakat a nők nagyon apró lépésenként tudják csak elérni, van ebben is egy hierarchia, hogy melyik művészeti ág mennyire elérhető, mennyire fogadja be a nőket. asszem a zeneszerzés az egyik legnehezebben elérhető tér a nők számára, ez még a jövő, ide is bejutni a nőknek. mondjuk könnyűzenében már nagyon sok nő csinál nagyon klassz zenét.
KedvelésKedvelés
Hirlando, tisztelettel jelentem, két hete megvan a Saját szoba! :))
KedvelésKedvelés
és milyen igaza lett:
„Mivel is bátoríthatnám még önöket, hogy vágjanak csak neki az életnek? Ifjú hölgyek, mondhatnám, és kérem, figyeljenek, mert most kezdődik a peroráció, önök szégyenletesen tudatlanok. Sosem tettek egyetlen felfedezést, aminek bárminemű jelentősége lett volna. Sosem rendítettek meg egy birodalmat, nem vezettek seregeket csatára. Nem önök írták Shakespeare drámáit, és egyetlen barbár törzzsel sem ismertették meg a civilizáció áldásait. Van valami mentségük? Könnyű azt felelni, miközben rámutatnak a földgolyó utcáira, tereire, erdeire, ahol fekete, fehér és tejeskávé színű lakók nyüzsögnek, akik mind serény kereskedéssel, vállalkozással és udvarlással vannak elfoglalva: egyéb dolgunk akadt. Ha nem végezzük el, a tengereken nem jár senki, a gazdag földek helyén sivatag van. Mi szültünk, neveltünk, mosdattunk és tanítottunk hat-hét éves koráig azt az egymilliárd-hatszázhuszonhárommillió emberi lényt, aki a statisztikák szerint pillanatnyilag a világon van, és ez, ha némelyikünknek volt is segítsége, időbe telik. (…) Mert meggyőződésem, hogy ha még száz évig élünk (…), és meglesz az évi ötszáz fontunk meg a saját szobánk; ha szokásunkká válik a szabadság és a bátorság, hogy azt írjuk, amit gondolunk (…), akkor eljön az alkalom, hogy a halott költő, Shakespeare nővére újra felöltse testét, melyet már annyiszor le kellett vetnie.”
Virginia Woolf: Saját szoba (1929)
KedvelésKedvelés
de vannak…. nem is kevesen.
KedvelésKedvelés
Erről, hogy más horizontot látnak, csak ne fojtsák magukba: általában máshogy kezelik a nőket, és erre kénytelenek valahogy reagálni. Pl. szorgalmasabbak lesznek, többet güriznek, perfekcionistábbak is lehetnek, mint a jókislányok, pont nekem is ez jutott eszembe. Ezer felől érkező nyomás alakítja ezt.
Nincs alapvető nőies horizont, sem személyiség, sem szemlélet. Mindenkinek van egy sajátja, csak a rend jobban nyomja a nőket, ez rajzol ki pár jellegzetes motívumot. Tipikusan ilyen a “szorgalmas”.
Ha belegondolsz abba, hogy az egyéni különbségek mindig nagyobb szórást mutatnak, mint a két nem közöttiek, már nehezen tudod megmagyarázni, miben is áll akkor a sajátosan női, sajátosan férfi. Ha nincs ekkora nyomás, kiderül, hogy sokkal több a közös, mint a különböző.
Mire kellene szerinted nekik vigyázni, nehogy elfojtsák egész pontosan? Ki mondja ezt meg kinek? Ők akarják elfojtani és rosszul teszik? Ki a hibás itt és miért? Ez tényleg a bulvárezós, “jaj mi lett az ősi női lényeggel, nők, hozzátok csak vissza” – dolognak tűnik.
Mindezek csak a norma felől értelmezhetők, szerencsésebb lenne emberekről beszélni, aztán mindenki maga eldönti, mi van benne és abból mit szeretne megélni.
KedvelésKedvelés
Köszi, köszi, köszi!
KedvelésKedvelés
Az, hogy “szorgalmas” nekem eszembe sem jutott. Bevallom, most sem. Ez inkább egy konkrét ember személyiség jegye, nekem. Ez a kijelentesem inkább az érzésem, lehet, hogy a többi is az
Amúgy nagy ívben teszek az “elvárt” normákra. Bocsánat , ha kissé erős, ma ilyen napom van, még csokit sem ettem:)
KedvelésKedvelés
Elolvastam ezt
http://nokert.hu/index.php/gender-studies/szakterueletek/419-tisztazzuk-mi-a-gender-elmelet
Megértettem miről írsz tnpu, látom a megfogalmazásom hibáit. Annyi nyugtat meg , hogy a gondolataim a helyén vannak, a szavaim nem, ez mondjuk zavar.
KedvelésKedvelés
egy nagymenő férfi ismerősömet elvitte a cége egy nagymenő menedzser képzésre két hétre külföldre, (nanáhogy közben az asszony otthon a gyerekeket pesztrálta tök depisen, hogy nincs saját élete), ami után csillogó szemmel mesélte a srác, hogy azt tanították ott nekik, hogy azok az igazán sikeres vezetők akik az un. “nőies” és “férfias” tulajdonságokat is rugalmasan, és helyzet-függően alkalmazzák. és hogy ezek a tulajdonságok mindenkiben megvannak, ez nem ilyen nemi, hanem sokkal inkább alkati dolog, csak van amit az idők során nőiesnek és van amit férfiasnak ítélt a társadalom, és aszerint eltúlozva vár el a nőktől és a férfiaktól.
amúgy ez a srác pont ilyen, plusz nagyon sikeres, és mondta, hogy nagyon megerősítő volt számára, hogy az a vonal amit visz, hogy intuitív, érzelmileg is figyeli magát, beszélgetős, az nem valami nőies meg buzis dolog, hanem nyerő stratégia. mert hogy agresszív és lenyomós is remekül tud lenni :).
KedvelésKedvelés
Köszi, értettem a kontextust.
Szerintem pedig ez a rész: “de azt javaslom, hogy ne próbáljanak a nők a férfiakkal saját pályájukon versenyezni.” nagyon durva.
nekem ez bicsaknyitogató, és bántó. Mert mit jelent mégis az hogy a férfiak saját pályája??? Hogy a férfiak előjoga keménynek, határozottnak lenni? Nekem ezt sugallja. Szerintetek, mit jelent?
KedvelésKedvelés
Juhúúúú visszatért a blog! 🙂 Örülök és gondoltam veletek is megosztom.
KedvelésKedvelés
http://szabomo.blogspot.hu/2014/01/leckek-ferfiassagrol-9-eves-fiuknak.html
“Úgy kezdődött, hogy a kilencéves magabiztosan magyarázta a nagynénjének, hogy mi a különbség a fiúk és a lányok kézfogása között. A nagynéni kissé hitetlenkedik, hogy lenne ilyen különbség, a kilencéves erre be is mutatja mindkettőt. Először a férfias kézfogást – erős, határozott. Aztán a nőies kézfogást – döglötthal átadása a fogadó kézbe. Szóval itt van ez a sztereotípia. Mégis honnan jöhet? Mert személyes tapasztalás nem támasztja alá, ezt biztosan kijelenthetjük.”
KedvelésKedvelés
A döglött halas és a határozott kézfogások nemek szerinti megoszlása a saját mintámban kb. 50-50%, mindez a sztereotípiák dacára, hihi.
KedvelésKedvelés
Sajnos ez úgy interpretálódik, hogy vannak nők, akik férfiasan fognak kezet, és vannak férfiak, akik meg nőiesen. Ahelyett, hogy a kategóriákat dobnánk a kukába végre.
KedvelésKedvelés
Egyértelműen káros sztereotipizálás ez.
KedvelésKedvelés
Bizony, mint amikor a tízes éve végén járó, baromi tehetséges magyar golfozólány azt mondta a vele készült riportban, hogy az edzője azzal sarkallta jobb teljesítményre, hogy azt mondta, úgy ütsz, mint egy lány. Jó ütés = mint egy fiú, rossz ütés = mint egy lány. Tényleg a nő a világ négere.
KedvelésKedvelés
Szerintem erről minden sportolónak vannak élményei. Az úgy futsz, dobsz, vezetsz, ugrassz mint egy lány a legnagyobb sértésnek számít. Ellenben nőnek azt mondani, hogy ezeket úgy csinálod mint egy férfi, az nagy dicséret. Barátnőm is büszkén hangoztatja, hogy ő úgy vezet mint egy férfi.
KedvelésKedvelés
Volt egyszer egy “döglötthal” kézfogású barátom; azóta határozottan fogok kezet. A “döglötthal” nőtől is rémes.
KedvelésKedvelés
http://www.taxi4.hu/jatek.html
Azt hiszem nem akarok többé ezen a bolygón élni…
KedvelésKedvelés
“Természetesen, a nyertes a nyereményt elajándékozhatja, így a játékban bárki részt vehet, aki ilyen jellegű ajándékot szeretne adni a feleségének, barátnőjének stb.”
KedvelésKedvelés
Ebben az is benne van, hogy már ezzel a saját párjaikkal ásatnák meg a nők önbizalmát megint irreális elvárásokkal. Ez undorító!
KedvelésKedvelés
Amúgy ez tiszta kirekesztés, mi van ha egy himneműnek adná? Azt nem lehet?
Gondolom arra is vannak opciók. Van egy konkrét ötletem, de kikapnék érte 🙂
KedvelésKedvelés
aztakurva
KedvelésKedvelés
Undorító, szexista köpedelem!
KedvelésKedvelés
Milyen buta kis lista, libáknak néznek már megint:
http://noszemely.blog.hu/2014/01/19/targyak_melyekre_minden_dolgozo_anyanak_szuksege_van
KedvelésKedvelés
különös tekintettel: “Hajadonkori kedvenc parfümöd minikiszerelésben és biztonságos tartóban – az illúzió megteremtésére.
KedvelésKedvelés
Ne csak itt – ott is mondd el !!! Különben sosem tanulnak belőle.
KedvelésKedvelés
Igazad van. De nem nagyon szoktam, mert regisztrálni kéne, én meg olyat nem akarok. Néha facebookal belépek ilyen helyekre, de úgy gondoltam, oda nem érdemes. Úgy látom, egy komment van, az is talán innen.
KedvelésKedvelés
Naná 😉
KedvelésKedvelés
Háromrészes világító sminktükör, na akinek ilyenje van, rám ne számítson, hogy tartom :))))
KedvelésKedvelés
Majd a táskavilágító gyémántommal megoldom!
http://www.bigyoneked.hu/bigyo-csajoknak/taska-vilagito-gyemant-17
KedvelésKedvelés
Ha te megelégedsz holmi világító bigyóval …..ahelyett, hogy egy erős, magabiztos férfi támogatásával éld az életed, neveld otthon a kölkeinket, mialatt Én mindenben segítek. Hát te tudod kedves Hölgy:D
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
na ebbol nekem egyedul a szennyestarto van meg. Azonnal el is rohanok bevasarolni, ha mar listat kaptam arrol mi az amire feltetlenul szuksegem van. Hoppare. Most latom, ez dolgozo anyaknak van. tehat nem nekem. Arrol is van lista hogyan lehet visszamenni dolgozni egy 2 es egy 4 eves mellol, nulla segitseggel, fizetos ovival?
KedvelésKedvelés
Ez egy tipikus “fogyassz, te idióta!” jellegű hirdetés. Vedd meg a csilivili tervezőnoteszt, falra rakható táblát, rózsaszín dobozt és tökéletes lesz az életed. És vegyél hátizsákká alakítható táskát, hiszen málhás szamár vagy, nem több. Nem tudom megfogalmazni, miért találom borzasztó ellenszenvesnek az ilyen listákat, Pinterestről szedett “inspirációkat” – de valamiért feláll tőlük a hátamon a szőr.
KedvelésKedvelés
Az egész üzenete is nagyon elszomorító, hogy sztereotipizálva a patriarchális szerepmodellt nyomja. A nő ettől sokkal több: ugyanúgy teljes értékű ember, mint a férfi.
KedvelésKedvelés
Igen, arra alapozták az egészet, hogy “ha visszamész dolgozni, akkor is a te nyakadban marad az összes háztartással, gyerekkel kapcsolatos tenni-, és ügyintéznivaló, hát egyszerűsítsd”.
KedvelésKedvelés
Érdemes benézni az Index Feminista topikjába – tele van hímsoviniszta trollokkal: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9165170
KedvelésKedvelés
Szerintem nem érdemes, annyi viccesebb vagy értelmesebb dolog van.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy neked van igazad. Emberileg eléggé lehúzó, ami ott folyik.
KedvelésKedvelés
Például az, hogy a hal zöldség.
KedvelésKedvelés
http://www.youtube.com/watch?v=3SRjD0aAQ_c így-így szépen, csak romboljuk tovább a kamaszlányok önképét…. azért ez már ultragáz, hogy tinikkel kell fogyasztószert reklámozniuk!
KedvelésKedvelés
Szeretnék kérni/ kérdezni a fb gyomlálásáról.
Mióta a kisebb tesóim regeltek fb-ra, eleinte miattuk próbáltuk a pornográf oldalakat jelenteni az otthoniakkal, nehogy megtalálják őket, találkozzanak velük meg egyébként is, de semmi eredmény. Azóta már elvi kérdésből is, és nagyon dühítő, hogy semmit nem hajlandóak eltávolítani.
Volt egyetlen eredmény, egy oldalt, a Mellesleg.eu-t karácsony körül leszedtek, és már másnap sokszáz lájkolóval megjelent az extra változata, ahol tinilányok pucér seggén csámcsognak a képek alatt. Később az eredetit is visszatették (! miért??), szal még szaporítottam is a számukat :S. Egy pornót is tartalmazó blogra vezető linkekkel posztolnak (a blogot eltávolították, azt is jelentettem). De a fb-n semmit nem szednek le, már sokszor írtam, indokoltam, magyarul-angolul. Visszadobják: nem ütközik a szabályzatba.
Szerintetek van értelme?
Kommenteket is jelentettem, volt amelyiket hate speech-ért, mert már olyan volt. Ilyen képaláírásokkal teszik fel a lányok képeit, hogy “mit tennél vele? írd kommentbe.”
Hová lehet fordulni, ha a fb ezt hagyja?
Milf hot mum and sister? Bad girls? Mind magyar, és csak ilyen tartalommal, nem gáz szerintük. Egy másik oldalt szintén leszedtek, mikor szóltam, majd később visszatettek (Magyar és külföldi pornósztárok). Ismeri valaki ennek a működési mechanizmusát? Miért teszik vissza, ha egyszer már belátták, hogy zűrös?
Ha valakinek van ideje kattogni, jelentenétek ti is?
Az a baj, h csak én jelentem, vagy ez tényleg “ér”, ilyeneket tényleg lehet? Hogy kell ezt jól csinálni?
KedvelésKedvelés
Nem fogják leszedni, hiába jelentik akárhányan. 😦
KedvelésKedvelés
A fb pofátlanul sokmindent megenged, én is rengeteget jelentgettem, zsidózós, homofób, szexista kommenteket és postokat, decemberben pedig megjelennek a Mikulást orálisan boldogító dögös krampuszcsajok és hasonló marginálisan szezonális képek, (pont nemrég kaptam mailt ezekről, azért jutott eszembe) ezeket is mindig reportolom, de még soha semmitől nem sikerült tartósan megszabadulni. Mindig jön egy értesítés, hogy köszönik és vizsgálódnak, aztán visszadobják. Nem ütközik szabályzatba. Annyit tudok tenni a saját nyugalmamért, hogy letiltom a post íróját/kommentelőt. Legalább engem nem idegel tovább.
KedvelésKedvelés
Levették azt, amelyik a törlés után azonnal feltámadt. Ha valaki kattintott, köszönöm.
KedvelésKedvelés
Képek: http://dekooder.blog.hu/2014/01/20/anyam_segits
Azért szívesen látnék egy sorozatot apákkal is.
KedvelésKedvelés
Pont most néztem én is. És igen, az is tudna ütős lenni. Csináljuk meg!
KedvelésKedvelés
Találtam: http://eszmetar.wordpress.com/2013/08/02/lasd-a-lathatatlant-avagy-bevallatlan-ferfi-elojogok/
KedvelésKedvelés
Jó cikk. A kommentek közül pedig különösen az tetszik, amelyik felveti azoknak, akik nem hisznek a férfielőjogok létezésében, hogy képzeljenek el egy férfit aki utál magáról gondoskodni, viszont szeretné ha valaki cselédként kiszolgálná. Ez a típus nem akar maga után takarítani, bár szereti és igényli a meleg ételt, nem akar magára főzni, nem szereti a ruháit rendben tartani (a vasalt inghez viszont ragaszkodik) és bár szeretné ha utódai lennének, a felnevelésükkel és gondozásukkal nem szeretne bajlódni. Viszont mivel szarrágó is ez a nagyszerű példány, ezekért a munkákért fizetni sem szeretne senkinek, neki ez ingyen kellene. Mi a teendő? Csak el kell vennie feleségül egy kevésbé emancipált nőt (a társkereső oldalakon ezt a típust „házias, és hagyományos szerepeket előnyben részesítő” nőnek hívják) és a dolog meg is van oldva. Mindezért a társadalom részéről nemhogy rosszallást és fejcsóválást nem kap, de őt rendes, tiszteletreméltó, családcentrikus férfinak fogják tartani. Családapai megítélésén nem esne csorba.
Na, most akkor képzeljük el ugyanezt a típust nőben. Képzeljük el mennyire könnyen találna magának ilyen ingyencselédet és ha találna is minek nevezné őt ugyanezért a környezete? Tisztelnék mint családanyát?
KedvelésKedvelés
Borisz blogol. http://nofejto.cafeblog.hu/
KedvelésKedvelés
Hát és persze, hogy ki osztja meg a face-en…
Ennek a Borisznak vannak önálló gondolatai, a trollunk csak reagál és áskálódik, hitelront, gyűlölködik, valamint szado-mazo pornóra gerjed.
KedvelésKedvelés
MegaLOL. Mai e-mail.
“Üdvözlöm!
Kerestem néhány elgépelési (helyesírási) hibát a http://www.csakazolvassa.hu oldalon, remélem nem haragszik meg, ha jelzem Önnek ezeket:
Hibás szó: anyamindentmegold
Ezen az oldalon: https://csakazolvassa.hu/ti-irjatok-uj-aktualis/
Hibás szó: kitalalhatnanak
Ezen az oldalon: https://csakazolvassa.hu/ti-irjatok-uj-aktualis/
A hibák megtekintéséhez és az árajánlathoz kattintson ide!
Ha weboldala látogatója helyesírási hibákkal találkozik, az esetleg ronthatja a tulajdonos (cég) megítélését.
XY vagyok, 23 éves egyetemista a Szegedi Tudományegyetemen. Weboldalak helyesírását ellenőrzöm, ezzel a tevékenységgel egészítem ki a szüleimtől kapott zsebpénzem.
Ez mindkettőnk számára jó üzlet lesz. Az Önök látogatói nem találkoznak helyesírási hibákkal, nekem pedig jól jön egy kis zsebpénz. Fizetni csak az ellenőrzés elvégzése után kell, számlát természetesen tudok adni.
Üdvözlettel:
XY
webkorrektor
Látogassa meg honlapomat (webcorrection.wordpress.com)!
Ha nem Ön az illetékes, kérem, továbbítsa neki!”
Ügyeljetek a helyesírásotokra!
Aszongya: kerestem! Keressél még néhány helyesírási hibát, angyalom, és javítgassad a kommenteket.
KedvelésKedvelés
😀 Ez tényleg megaLOL. 🙂
KedvelésKedvelés
A papagály nem ég meg a kájhán.
KedvelésKedvelés
Ezmegmijen új hüjeség mán?
KedvelésKedvelés
lelemenyes ifjusag 😀 nekem tetszik
KedvelésKedvelés
Stílusértékről nem hallott ezen levél írója?
KedvelésKedvelés
És te szó-fo-ga-dó voltál, és továbbítottak az illetékeseknek a levelet 😀
KedvelésKedvelés
Ez milyen cuki 😀 Szerintem ráküldött valami robotot az oldalra, ez már a technológia-agymosott generáció.
KedvelésKedvelés
ezt ma találtam… és nagyot mosolyogtam az első kommenten:
http://www.erdelyinaplo.ro/velemeny/boldogsag-juszt-is-a-tied?fb_action_ids=10202320688371287&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B576765985733771%5D&action_type_map=%5B%22og.likes%22%5D&action_ref_map=%5B%5D
KedvelésKedvelés
Írjátok alá!
http://www.ipetitions.com/petition/the-polish-institute-budapest-should-condemn/?utm_medium=social&utm_source=facebook&utm_campaign=button
KedvelésKedvelés
http://polinst.hu/node/9389
Ez volt az a kiállítás.
“A Platán és a Latarka Galéria közös kiállításán kísérletet tesz a provokációra. A felső teremben csak lányok, az alsó teremben csak fiúk lesznek. Szigorúan elkülönítve. A fiúk kiállítását a lányok provokálták ki!”
Férfi művészek kiállítása, a téma a saját testkép, miért kell ebbe nőgyűlölet? Amúgy meg is nézném, ha nem ez lenne a felütés.
Vannak csoportok, ahol hitelesen, és nőgyűlölet nélkül gondolkodnak a férfiség mibenlétéről. Erről hallottam már, igaz, egy keresztény rendezvényen, és szinte semmit sem tudok róla, de az alapállás valószínűleg egész más:
http://www.ferfisator.hu/
KedvelésKedvelés
“Viszont az már teljességgel tűrhetetlen, hogy minden határon túllépve egy BTK-ban nevesített bűncselekmény elkövetésével rágalmaznak meg másokat. ”Petíciójuk” postázása után nyilván a készítők és a támogatók személyazonosságára is fény derül majd. ” http://www.ferfihang.hu/2014/01/22/ragalmazas-gyanuja-merul-fel-a-feminista-peticioval-kapcsolatban/
KedvelésKedvelés
Ehhez mit szóltok?
Több problémám is van vele, itt van például a 17. kérdés, amely messze nem fedi le az összes lehetséges választ. Vagy: mire vonatkozik a 5. kérdés, arra, amit én gondolok a férfias értékekről, vagy arra, amit a kérdőív készítői illetve a társadalom? Mert nem ugyanazt válaszolnám…
https://www.surveymonkey.com/s/AZ_ELSO_NAGY_FERFITESZT
KedvelésKedvelés
A régi aktuálisban cincáltuk már. A férfiasság mibenlétének kérdései homályban maradnak, ha ezen a kérődíven múlik.
(Mivel csak egy nő vagyok, női aggyal, inkább a táskavilágító gyémántokkal kellene foglalkoznom, de azért begépeltem ezt ide mosogatás előtt.)
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
bocs, nem ezt akartam beilleszteni,
bár jó, de ezt épp az imént linkelte petercs.
KedvelésKedvelés
Hol lehet az ilyen tartalom fölötti ilyen reklám ellen tiltakozni ?
Egyáltalán, ilyen reklámokat miért kell tűrni ?
Mindenesetre érdekes párhuzam arról, ahogy a különböző kultúrák erőszakolják a nőket:
http://hir.ma/18-2/iszlam-vilag-noi-aldozatai-egy-eletre-elcsufitott-nok-sokkolo-fotok/189974?utm_source=HIR&utm_medium=HIR&utm_campaign=HIR
KedvelésKedvelés
én egy 18-as karikát is tennék rá. nem láttam a reklámot, a képek annyira ledöbbentettek
KedvelésKedvelés
Borzalmasan embertelen!
KedvelésKedvelés
Anyám!
Te melyik vagy? Én elég hamar megtaláltam magam…
Találó művészfotók anyákról és gyermekeikről, miután a szimbolista festészet már csak a múzeumban tekinthető meg.
http://dekooder.blog.hu/2014/01/20/anyam_segits?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare
KedvelésKedvelés
“Hanem a férfihez Szólni az Ő nyelvén kell, aszerint, ahogy Ő ért, ahol Ő épp tatt, amennyi Figyelme Neki épp van. Tessék ügyelni erre,
hogy gyermek, végül, minden férfi. Is.
Legbelül gyermek, jó ezt megérteni végre, és nem a felnőttet elvárni tőle. Különösen feszült helyzetekben nem. A kapcsolat akkor működik, ha a nő felnőtt tud maradni, az Nő, aki igen, erre emlékezve.”
Hjaj… Ez a szófűzés is ráadásul, meg ez a nagybetűzés egy csomó helyen…
http://envagyok.info/a-ferfi-nyelven-mondd-vagy-sehogy/
KedvelésKedvelés
Ebből a zagyvarékból ordít a felelősségvállalás áthárítása, hogy a nő felelőssége a férfi, akinek saját felelőssége nincsen – ez egybevág az áldozathibáztatással és egyéb destruktivitásokkal. Felnőtt nőhöz felnőtt férfi jár, mindkettő saját önmagáért való felelősségével ehelyett. Ha már gyereknek tekinti a férfit, miért követel neki felnőtt vezetői szerepet? Nem férnek ezek össze.
KedvelésKedvelés
Ezt férfiként olvasva is egy baromság.
“az Irányban álló, az Üggyel terhes Férfit választja” mi ez?
Milyen irányban ? Kenyérkereset, keressen kenyeret aki éhes, otthon a konyhában. Milyen ügy? Nincsen ügyem, ja és nem vagyok gyerek. ( nem lenne rossz, mert szeretek legózni, társasozni , de sok mást is. Pl. Normális emberekkel kapcsolatot tartani, blogot olvasni, meg egy picit szeretem a csokit, ezért lennék gyerek? )
KedvelésKedvelés
Na ez odabasz, a férfi a hülye és ezért is a nő a felelős.
” Jó lenne végre elfogadni ezt. Hogy a Nő a felelős, ha a férfi nem érti,”
KedvelésKedvelés
Egy műveletlen, tehetségtelen ember, aki valahogy Márai stílusát próbálja utánozni.
KedvelésKedvelés
Tudom, gonosz, de azért bennem felmerült a kérdés, csak nem innen jött az ihlet Tóth Verának?
“Már az első találkozáskor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a feleségével való kapcsolata menthetetlen, és csupán kisfia az egyetlen kapocs köztük.”
http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/01/22/valofelben_levo_pasival_jar_toth_vera/
KedvelésKedvelés
Ahh, bizztos nem…
KedvelésKedvelés
http://feminfo.postr.hu/akiknek-kulon-bugyor-jut-a-pokolban
KedvelésKedvelés
Van, hogy leszedik, ami nagyon durva, csak vissza is teszik, ezt a részt nem értettem.
Azóta utánajártam a menetrendjüknek, vannak x napos büntik, nem törlik őket, csak átmenetileg, jelzésértékűen. Ahhoz képest jó az eredmény, mert hetek múlva tették csak vissza azt a két accountot, az egyik azóta sem posztolt. A blogot viszont törölték, és az újabb posztok láthatóan visszafogottabbak.
A fb-s leírásban vannak érdekes dolgok, pl. lehetsz szexuálisan explicit, csak nem részletezheted. Szóval oké tinilányoknak javaslatokat tenni, becsmérelni, stb., amennyiben szűkszavúan nyomják…
KedvelésKedvelés
A fenti fb-s “gyomlálás” komment alá szántam, válaszul Hajnalkának. És nem engedi használni az új nevemet 😦 Na mindegy..
KedvelésKedvelés
hhh. miért? hogy csináljam, h egy néven legyek, gondolom zavaró így, random.
KedvelésKedvelés
Rájöttem.
Elbeszélgetek itt magammal, Éva, vagy cvd, töröld ezeket itt nyugodtan, nem tartoznak a témához.
KedvelésKedvelés
Facebookon keringő gyöngyszem. Erős harmincas férfi osztotta meg.
Hosszú, ám tartalmas, megmondják a kedves fiúk, hogyan kéne viselkedni:
“A lányoknak rá kéne jönniük: Minket fiúkat nem zavar, ha más srácokkal beszélgettek. Nem érdekel, hogy vannak fiú barátaitok. De amikor mellettünk ültök, és valami srác betoppan, és ti a nyakába ugrotok anélkül, hogy bemutatnátok minket az igenis zavar. Az sem segít hogyha beszéltek vele 10 percet anélkül a felismerés nélkül hogy mi igenis ott vagyunk még. Nem érdekel minket hogyha az a srác hív v ír nektek, de hajnali kettőkor kicsit aggodalmat kelt ez bennünk. Szerintem semmi sem olyan fontos hogy hajnali 2kor kell rá sort keríteni és nem várhat reggelig. Ráadásul amikor azt mondjuk h szép, lenyűgöző,csinos, aranyos és ámulatba ejtő vagy akkor azt mi tényleg úgy is értjük. És ne mondjátok nekünk, hogy tévedünk. Mi nem próbálunk meggyőzni titeket. A legszexisebb dolog egy lányban a magabiztosság. Igen idézhetsz engem. Ne legyetek kiakadva azon, hogy nyitva tartjuk előttetek az ajtót, inkább élvezzétek az előnyét annak milyen hangulatban vagyok. Hagyjátok hogy fizessünk nektek valamit, ne érezzétek magatokat zavarban mert mi ezt jó szándékból csináljuk és nem azért, mert elvárt. Mosolyogjatok és mondjátok köszönöm. Pusziljatok meg mikor senki sem figyel, de ha akkor pusziltok meg mikor valaki láthat,akkor mi még jobban le leszünk nyűgözve.
Nekünk nem kell puccosan felöltöznöd. Ha kijössz velünk nem kell a legrövidebb szoknyád felvenned és nem kell kilométeres sminket magadra raknod. Mi saját magadért szeretünk téged, nem pedig azért amilyen tudsz lenni. Őszintén szerintem egy lány a pizsijében a legszebb, vagy boxeremben és a pólómban, nem pedig kicicomázva. Nem kell mindent véresen komolyan venni amit mondunk, a szarkazmus szép dolog, lássátok meg benne a szépséget. Ne legyetek kiakadva mindenért. Ne használjátok a magazinokat és a médiát, úgy mintha a Bibliátok lenne. Ne mondjátok előttünk milyen jó faszi Chris Brown, Brad Pitt vagy Jesse McCartney, mert kicsit sem izgat minket, amúgy is erre vannak a barátnőitek. Bármi is történt a „jóképű” szóval, igazából nagyon örülnék ha a hé bébi, szexiboy, kan helyett a hé jóképű srác kifejezéssel köszöntenétek. A másik oldalról nézve én se így köszöntelek titeket.
Lányok nem tudom elégszer hangsúlyozni, ha van egy srác aki nem bánik jól veletek, ne várjátok meg hogy megváltozzon! Hadd sajnálkozzon majd a férfi populáció söpredéke és keressetek valaki olyant, aki úgy bánik veletek ahogy ti azt szeretnétek és akkor is megmosolyogtat ha ti a legszomorúbbak vagytok. Olyasvalakit aki értékeli azt hogy milyen kedvetek van. Olyasvalakit aki akkor is törődik veletek, ha hibát követtek el.Olyasvalakit aki akkor is szeret ha megbántjátok. Olyasvalakit aki abbahagyja azt amit csinál hogy a szemetekbe nézzen, és azt mondja szeretlek, és valójában úgy gondolja. Adjatok a kedves srácoknak egy esélyt! A fiúk kirakják ezeket ha beleegyeztek és ti lányok is kirakhatjátok ha úgy gondoljátok hogy aranyos. Az élet túl rövid ahhoz hogy mindenen szomorkodjunk ami az utunkba kerül, és szagoljunk bele a rozsába, mert nem lesz rá még egy lehetőségünk, tehát ne pocsékold az idődet, ragadd meg a lehetőségeket, mert mindig van több rózsa amiben illatozhatsz…”
KedvelésKedvelés
Van ennek egy “lány” megfelelője, az nem ilyen infantilis, hanem tinilányos.
KedvelésKedvelés
Hú, arról szerencsére lemaradtam.
KedvelésKedvelés
Engem érdekel, ha megtalálod, Gyöngyi! Viccesek ezek.
KedvelésKedvelés
És hozzá ez a királyi többes… olyan lehengerlő a stílusa, mindjárt le is teszem a bulvárbibliámat és lemosom a kilométeres sminkem. Csak tudnám, hogy esendő női agyam hogyan ismeri fel a szarkazmust, majd megkérdezek egy jóképű srácot.
KedvelésKedvelés
Valahol megkapó ez az együgyűség, a posztoló is ilyen?
KedvelésKedvelés
Én nem ilyennek ismertem. Vagyis kedves-kedves, de nem tűnt ilyen infantilisnek, Közelebb van a negyvenhez, mint a harminchoz. Hiába, a facebook posztok a lélek eltitkolt részeibe is bepillantást engednek.
Gyöngyi, ha megvan a poszt engem is érdekel! Azt tartottam szerencsének, hogy az ismerőseim azt (még) nem osztották meg.
KedvelésKedvelés
Nekem sem az ismerőseim, hanem a tanítványaim osztották meg:
FIÚK ÍME A VÁLASZUNK!
Minket lányokat sem zavar, ha vannak lány barátaitok, de amikor mellettünk sétáltok az utcán, nem szeretjük, ha megbámuljátok a szembe jövő 90-60-90-es barbie babát.
Tartsátok tiszteletben, hogy velünk vagytok, és, hogy lehet nem vagyunk kiplasztikázva, de többet érünk, mint azok a műlányok.
Igenis rosszul esik, amikor egy kellemes péntek esti vacsi és film helyett ti a sörözést és a haverokat választjátok, hiszen egy hosszú hét után nekünk is jól esne hozzátok bújni.
Azért, mert megnézünk egy filmet, amiben a kedvenc férfi színészünk szerepel, vagy elmegyünk egy koncertre, ahol egy helyes pasi énekel, még titeket szeretünk. Ne legyetek azonnal féltékenyek, mert tudjátok, attól, hogy megnézzük az étlapot, még otthon vacsorázunk.
Ne hisztizzetek, ha megkérünk titeket, hogy hajtsátok le a wc-ülőkét, tekerjétek rá normálisan tubusra a kupakot, hogy ne hagyjátok szanaszét a dolgaitokat. Mi csak egy élhetőbb otthont szeretnénk, ahol mi is és ti is jól érzitek magatokat, de nekünk is megvannak a saját ’vesszőparipáink’.
Azt gondoljátok azért nem puszilunk meg mások előtt titeket, mert ez nekünk ciki. Holott ilyenről szó nincs. Nem mi vagyunk azok, akik meg akarnak felelni a barátaiknak, akik csak a szép lányokat mutatják be a haveroknak. Higgyétek el, nem minden a külső, igenis a belső értékeket kellene nektek is figyelni. Mi is úgy szeretünk titeket, ahogy vagytok. Legjobban reggel, amikor egy fárasztó éjszaka után mellettünk ébredtek. Mindegy, hogy kócos vagy, mindegy, hogy nem tusoltál még le, mi akkor vagyunk a legboldogabbak, ha mellettetek ébredhetünk. Legyetek férfiak! Igenis húzzatok magatokhoz bennünket, amikor jól esik, öleljetek meg és csókoljatok meg az utca közepén. Mutassátok meg a világnak, hogy szerelmesek vagytok. Ez nem ciki, higgyétek el, ezzel sokkal többet bizonyítotok, mintha méregdrága ajándékokkal halmoznátok el.
Becézzetek minket, mi igenis szeretjük, ha „cicának” „nyuszifülnek” vagy butácskábbnál butácskább nevekkel illettek minket, nem számít.
Ti úgy érzitek mi agyon sminkeljük magunkat, de ez mind a ti hibátok. Ha nem nézegetnétek annyi „pornóújságot” és nem folyamatosan az ilyen képeket néznétek az interneten, mi sem szeretnénk ennyire megfelelni a normáitoknak. Ha szerinted én vagyok a legszebb nő a világon, akkor állj elém és mondd a szemembe! Nem magunknak, nem egymásnak, nektek akarunk tetszeni! Ezt értsétek meg!
Mi olyan pasira vágyunk, aki igazán, őszintén, tiszta szívből szeret. Aki nem lehazudja, hanem lehozza nekünk a csillagokat. Aki szerelem, barát, szerető egy személyben. Akit éjszaka kettőkor is felhívhatunk, ha nem tudunk aludni, és ő ilyenkor nem ránk nyomja a telefont, hanem csak annyit mond: „hallgatlak kicsim”, vagy kocsiba ül és átjön hozzánk.
Olyan pasira vágyunk, aki az estéket mellettünk szeretné tölteni, aki velünk fekszik, és velünk ébred.
De amire a legjobban vágyunk, hogy olyan pasink legyen, aki tényleg, őszintén minket szeret, aki nem cserél le, csak mert talál egy jobbat nálunk!
KedvelésKedvelés
Mit is fűzhetnék ehhez hozzá:
KedvelésKedvelés
Érdekes lenne egy összehasonlító elemzés a fiúkéval.
És szerintetek ezek lefordított népi bölcsességek, vagy a magyar internetről származnak? Szerintem magyar legények és lányok írták őket, mert elég gördülékenyek, de a “kocsiba ül és átjön hozzánk”, meg a “rózsa illata” amerikás stílusa elbizonytalanít.
KedvelésKedvelés
A fiú-verzió tuti, hogy fordítás, méghozzá pocsék, vö: “ha kijössz velünk”, eredetiben gondolom “when you go out with us”, ami jelenthet együtt járást is, meg azt is, hogy elmennek együtt vacsorázni, szórakozni stb. Arról nem is beszélve, hogy a fordítózseninek nem tűnt fel, hogy magyarul a “kijönni valakivel” egészen mást jelent. De ebben az esetben tényleg ez a legkisebb gond 😀
KedvelésKedvelés
Ja igen, a fiús egyértelmű fordítás, az előbb csak a lányost olvastam el, a fiúsból csak a rózsára, azaz a tanulságra emlékeztem. A lányos verzió elég magyaros.
KedvelésKedvelés
Ó nagyszerű.
Tegnap elkiabáltam, ma eljutott hozzám egy volt osztálytárson keresztül.
Ezek az okosságok úgy tűnik a tizenévestől negyvenesekig megtalálják a közönségüket.
KedvelésKedvelés
A kedves srác, aki csak addig kedves, amíg azt és úgy csinálod, ami neki tetszik.
KedvelésKedvelés
Sokk:
http://444.hu/2014/01/22/aki-nem-akar-gyereket-az-meg-is-erdemli-hogy-pszichologushoz-vagy-pszichiaterhez-menjen/
KedvelésKedvelés
Oh, ő régóta hasonlóan nyomja. Őskövület.
Szerinte, ha jól emlékszem, a házasságkötés sansz, a tudatos gyermektelenség tragikus, az akaratlagos gyermektelenség pedig komoly veszély.
Amit itt hoztál, az tényleg túlmegy mindenen. Vagy lehet, hogy ennél is van lejjebb.
KedvelésKedvelés
Attól tartok, van 😦
KedvelésKedvelés
Ő csak egy állami alkalmazott, most ezt kell nyomni, kell a gyerek a nyugdíj miatt. Ha sok lenne a gyerek küldenének egy másik embert, szerintem férfi lenne, hogy a sok gyerek mennyire káros mondjuk
– zsúfolt ovik
– iskolák
-BKV stb.
Az állam mindig a saját érdekeit tartja szem előtt, az egyén sosem számít. Nem nagyon szokott szíven ütni mit mond egy közpénzen fizetett egyén nyilvánosan , amit elvárnak tőle.
KedvelésKedvelés
Oh Gabi, a hivatalos álláspont képviselését értem, a mikéntje broáf.
Közpénzből fizetett állami alkalmazottként, különösen statisztikusként köteles a tényeket, a számokat tárgyilagosan közölni, ha pedig hivatalos álláspontot kell képviselni – habár szerintem neki épphogy nem kellene – köteles (ld. pld. kívánatos a több gyerek) nem belerúgni senkibe, degradálóan nem értékítéletet böfögni, legalább azért, mert a fizetését kitevő adóforint akaratlagosan gyermektelentől is származik, Legalábbis szerintem. Az pedig, hogy a köztévé riportere erre hallgat, az is sokat elmond a kiegyensúlyozott tájékoztatásról, meg arról, hogy kinek, miért van benne helye. A rendszerkritikának, az ellenvéleménynek láthatóan nincs.
KedvelésKedvelés
Eleve ilyens stílussal, tájékozottsággal és intelligenciaszinttel ennek az embernek nem szabadna fehérgalléros munkát adni.
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/video/42GhnyimKrY
2:05től különösen húbazz … neki van egy véleménye, ááá, meg egy társadalomban bizonyos normák szerint kell élni, miii vaan? és ezt a közösség ELLENŐRZI, hogy tessék? és hazudik, hazudik és hazudik, de legalább nem néz a szemünkbe, broáf.
Amúgy jobb helyeken, neki már le kellett volna tenni a lantot az elmúlt pár napban. Magától. De ezek után már teljesen biztosan.
KedvelésKedvelés
A statisztikáról nekem mindig Churchill jut eszembe.
KedvelésKedvelés
He-he. Azt viszont nem is biztos, hogy ő mondta.
KedvelésKedvelés
Ez pl. egy jó válasz: http://vasledi.wordpress.com/2014/01/22/mehek/
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/itthon/20140127_Pngracz_Tiborne_KSH_gyerekvallalas_dunatv
KedvelésKedvelés
Most láttam, 3 gyerek, 17-19 évesek ,árvák, havi 90.000- ből élnek és az állam szerint a magas jövedelem miatt nem jogosultak gyermekvédelmi támogatásra. Szüljenek a nők gyereket, a hányinger kerülget.
KedvelésKedvelés
a második oldalon jönnek a nők, és egy újabb pofon a “Steve Jobs is the savior of humanity” fan clubnak:http://www.slate.com/articles/technology/technology/2014/01/do_what_you_love_love_what_you_do_an_omnipresent_mantra_that_s_bad_for_work.2.html
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, maga a cikk már volt http://eztnezdmeg.com/mennyire-tudunk-fozni-eszed-megall-ha-megnezed/ , és most csak azért hozom ide, mert néha azt érzem, semminek sincs értelme, pl. ha ilyen kommentet látok: “Egyébként valószínűleg tényleg csak akaraterő kérdése az egész. Meg hozzáállásé. Kurvára el vannak lustulva az emberek. Nem csak a csajok, az emberek…nem mondom,hogy ha mondjuk 11kor hazazuhanok edzésekről, nem vagyok rohadt fáradt, de a pofám leszakadna ha a páromnak másnap rendelnie kellene a kaját…inkább lefekszem fél-egy órával később, és szervezetten összehangolom a főz-tusolás-pakolás programot.”
Asszem lassan elmegyek zabot hegyezni, iszonyú fáradt vagyok ettől, hány generáció még, amíg változás lesz?
KedvelésKedvelés
Válasz: majd ha a Józsival meg a Pistával közösen levadászod a mamutot és hazahozzátok, majd akkor, bazmeg.
KedvelésKedvelés
Ne bántsuk Manit, nem tehet ő semmiről 🙂
KedvelésKedvelés
Miért van mostanában tele a zindex borzasstóbbnál borzasztóbb eröszakolós meg gyerekbántalmazós cikkel? Az elöbb láttam, két olyan volt, ami az eddigieknél is szörnyübb, egy indiai és egy magyar. Én egyáltalán nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, de ez már olyan mintha valaki direkt meg akarna minket (nöket) félemlíteni.
KedvelésKedvelés
Jó kérdés, nekem is feltűnt. Szerintem azért (is), mert az erőszak és a szex hozza a legtöbb kattintást, s ez most e kettő ötvözeténél is több. Ezért, gondolom én. Biztos, hogy nem azért, hogy felhívja a problémára a figyelmet, elég látni a címeket és a körítést.
KedvelésKedvelés
Most igy mar te is làtod milyen szép világban élsz , tulajdonképpen nem is annyira rossz, manipuláció ezerrel.
KedvelésKedvelés
A nőgyűlölő trollkodás jelenségéről:
KedvelésKedvelés
tanultam egy új szót, és egyébként meg milyen igaza van!
KedvelésKedvelés
Mi az?
KedvelésKedvelés
misogyny
KedvelésKedvelés
És hogy mit tehetünk a jelenség ellen.
KedvelésKedvelés
A téma jó, de miért CSAK nők vannak a képeken???? A fotós nő.
http://www.talpigno.hu/2014/01/23/megnyomorito-anyai-szeretet/
KedvelésKedvelés
Egy ok lehet az, hogy az apák jellemzően (!) nincsenek annyira bevonódva a gyerekeik életébe, hogy így “hibázhassanak”. Könnyű pálya. Amúgy nem tudom, de nekem túl megrendezett ez a képsor. Szájbarágósnak, túl mesterkéltnek tűnik.
KedvelésKedvelés
Nekem tetszett, mert lehet mutogatni, hogy mi minden van a “De hát én csak jót akartam neked!” “De hát én csak féltettelek!” ” De hát én csak szerettelek, és azt akartam, hogy neked jobb legyen, mint nekem volt!” – mondatok és életek mögött. Szerintem azért jó, hogy valaki megcsinálta ezt a sorozatot, mert nagyon nincs ez széleskörben tudatosítva, hogy az anyák szeretete mögött a sötétség és nyomor milyen univerzumai lappangnak. Nagyon nincs.
KedvelésKedvelés
húha! nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre
http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/01/23/terkepen_lathato_az_oltasellenesseg_hatasa/
http://www.cfr.org/interactives/GH_Vaccine_Map/#map
(a beszélnünk kell kevinről cimű film és az is eszembe jutott, hogy a legkisebb gyerekem az MMR oltást kb. két év alatt heverte ki)
KedvelésKedvelés
Mit kellett kiheverni? Mi volt rossz? Ilyet még nem is hallottam.
KedvelésKedvelés
Folyamatosan beteg volt. Egyik betegseg jott a masik utan.
Autizmus okakent emlegeti tobb szakirodalom az mmr oltast. Nem tudom, ellentetes infok vannak errol.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, mert sem orvos, sem kutató nem vagyok. Nekünk szerencsénk volt, mert egyik oltásnak sem volt káros utóhatása. Én oltatok, minden ellen, ami csak elérhető, és amit még nem nőttek ki. Most pl a rotavírust szedte be a lányom, amire 6 hónapos korig adnak oltást. Most 6 éves múlt, és komolytalan tünetei vannak, de az ovis vegyes csoportban ez azért veszélyes is lehetett volna, mert nem tudtam, hogy az van neki. Most addig nem járhat, amíg negatív leletet nem viszek. Lehet, hogy hetek. ha eszembe jutott volna beoltatni, ez mind nem lenne. Van egy érdekes írás, egy angol nő rakta fel, akit nem oltattak a szülei, ő oltáspárti lett. Most nem találom.
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/egeszseg/20140113-egy-vedooltasok-nelkul-felnevelkedett-no-vallomasa.html
KedvelésKedvelés
igen, ez az.
KedvelésKedvelés
Az MMR autizmust okozó hatása kamu, a cikket publikáló Lancet egyébként vissza is vonta, Wakefield-et kizárták a kamarából.
http://noblog.hu/tortenet-tizenket-betegrol-es-egy-orvosrol-vedooltas-es-ami-azon-tul-van/
KedvelésKedvelés
Koszi
KedvelésKedvelés
Leitner Olga válaszolt Tóth Verának.
http://www.pestiriport.hu/WebArticleShow.aspx?LN=Hungarian&AGM=Aktualis&AN=tothveranakvalaszfele&MN=Aktualis
Én hiába vitatkoztam vele. De most látom, veszett ügy.
Nem tudom, mit gondoljak.
KedvelésKedvelés
Sajnos, sajnos… nem üti meg a mércét.
“Talán az, hogy az újdonsült anyuka a szülés utáni plusz 10-15 kilóval küzdött – neked nem lesz egy deka súlyfelesleged sem, mert az alapsúly már meg van hozzá, ezen nem kell aggódnod, csak kicsit nyúlni fog a bőr -“
KedvelésKedvelés
Hat igen…az nekem is szemet szurt.
KedvelésKedvelés
http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/01/24/egy-vagyont-fizet-annak-aki-felesegul-veszi-a-lanyat/~~fokusz.
A szerető apuci.
KedvelésKedvelés
http://www.nyest.hu/hirek/van-ami-csajos-van-ami-fius-es-a-programozas-milyen
KedvelésKedvelés
“Melyik az a tulajdonság, amit a legjobban kedvel a másik nemben?
– Ha nem biológiai különbségekről beszélünk, akkor már inkább szerepekről, amiket még mindig a férfitársadalom oszt le, többnyire a saját macsoid érdekei szerint, a közéletben feltétlenül. Ezt a macsóságot szívből gyűlölöm. A „három dolgot tettem le az asztalra: magyar vagyok, fehér és férfi” paprikajancsi-logikáját. Tán a nők helyzetéből, belátásából több empátia fakad. A közéletet például kevésbé tekintik vadászterületnek, a zsákmányszerzés terepének. Persze nem lehet általánosítani, s így e fontos kérdésre válaszolni sem.”
http://www.nlcafe.hu/noklapja/20140125/parti-nagy-lajos-interju/
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy lemaradtam, ezért kérdezném, hogy kijött már az indexes videó?
KedvelésKedvelés
Nem, még az első sem. A másodikban vagyok én a téma, az elsőben többen beszélünk a 2013-asév feminista flashjeiről. Vágás, ütemezés, minden.
KedvelésKedvelés
Ok, akkor megnyugodtam. 🙂
KedvelésKedvelés
Kíváncsian várom. Vagy ezt már mondtam valahol? 🙂
KedvelésKedvelés
Elég hülye vagyok, és le is maradtam, ezek szerint mégis sorozat lesz? Ez jó hír!
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/itthon/20140127_Pngracz_Tiborne_KSH_gyerekvallalas_mtva
Pongrácz Tiborné, a KSH Népességkutató Intézetének igazgatóhelyettese azt mondta, “olyan, hogy valaki tudatosan nem akar gyereket, olyan nem nagyon van, legfeljebb pszichológusnál és az meg is érdemli, hogy oda járjon”.
KedvelésKedvelés
Meraki psz-hoz jár az hülye. Persze.
Szólni kellene neki, hogy aki meg nem, az hülye marad 😉
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/itthon/20140128_Mar_a_sterilizacio_sem_maganugy
A Bezzeganyán volt erről egy írás pár hónapja, de nem tudtam, hogy már törvénybe is iktatták…
KedvelésKedvelés
A régi aktuálisba írtam róla, hogy megdöbbentő, hogy nem volt róla híradás, én a TASZ oldaláról tudtam meg, hogy már törvénybe iktatták, ezen kívül a nlc.hu írt róla aznap, és slussz.
KedvelésKedvelés
Jéé, nehogymár, ezt észre se vettem.
“2009 és 2013 júniusa között összesen 44 férfin és 817 nőn ” – ezek a számok pontosan mutatják, hogy kik önrendelkezési jogára hánynak fittyet ismét.
KedvelésKedvelés
http://fokk.hu/hu/blogs/read/1LuOE/Rakaczki+Bence+búcsúlevele
KedvelésKedvelés
http://index.hu/bloghu/iflgazdasag/2014/01/27/miert_pesszimista_a_magyar_124
KedvelésKedvelés
A Nép hangja (forrás: facebook)
“Régen a kölcsönös tisztelet /később megjött a szeretet is/ jellemezte a házasságokat…Nem volt mindent elsöprő szerelem…Kitartottak egymás mellett egy életen át…Ma, amikor szerelemből házasodnak, egy-két év múlva el is válnak…Mindig keresik a nagyobb- és nagyobb fellángolást…A végén az emberek 80 %-a egyedül marad…Mert soha nem éri be kevesebbel…Ha itt volt szerelem, az átalakult szeretetté és ragaszkodássá, ami néha több, mint a szerelem…A család, az, hogy “együtt” nem feltétlenül csak a szex-ről szól…Én értem Marco tanácsát…A lány kérdését is…Sajnos a legtöbb hozzászólásból az tűnik ki, hogy egyedül a szex az, ami motíválja a nőket /jobban, mint a férfiakat/…Az alapvető, velünk született ideák hiányoznak a fiatal nőkből…Azt is megértem, hogy sok pasi miért vonzódik idősebb nőkhöz…A nők alapjában véve el vannak férfiasodva, kergetik a pasikat és kalandokat, mint régen a férfiak…A férfiaknak kell a romantika, jó kaja, az otthon melege…Bár jobb volna ha a saját korosztályától kapná meg…Készült egy felmérés, megkérdezték a fiatal férfiakat, mi a véleményük a mai fiatal nőkről….”Tizenkettő egy tucat”..Mind ugyanolyan, tökmindegy, hogy melyikkel bújnak ágyba .. Magyarul a nők az agyukat kezdik a lábuk között hordani, ezért a férfiakból lassan ribanc lesz…..”
KedvelésKedvelés
Kisebb megvilágosodás élményem volt, amikor érettségi előtt odafordult hozzám egy kedves, értelmes osztálytársam, és teljesen őszinte csodálkozással megkérdezte, hogy lehet, hogy én már 18 éves vagyok, mégsem vagyok kurva. Ezen előbb dobtam egy hátast, aztán belegondoltam, hogy ő milyen csajozós sztorikat mesélt, kocsmatöltelék kiscsajoktól, akik két italért már bármit bevállalnak. Nagyon sajnáltam a csajokat is, meg a srácot is, aki nem érdemelte meg, hogy ilyen csőlátása legyen, de sem a családja, sem a környezete nem adott neki alkalmat arra, hogy a nőt szuverén, gondolkodó lénynek tudja tekinteni. Nem ezt látta apjától, bátyjától, haveroktól, és én voltam az egyetlen nőnemű, aki nem illett bele ebbe a világképbe. Ennyit a tizenkettő egy tucatról.
Egyéb felmerülő kérdéseim: wtf? Ideális volt a kényszerházasság? A szex jobban motiválja a nőket, mint a férfiakat? Az ideák velünk születnek, kivéve, ha nők vagyunk? Most az a baj, hogy a nők kergetik a kalandokat, vagy hogy a pasik már nem? Vagy körbe-körbe kergetik egymást? A pasiknak nem jelent különbséget, melyik nőt viszik ágyba, és ez is a nők hibája? A nők a pinájukkal gondolkoznak? Ettől a pasik elribisednek? Mijafaszt olvastam???
KedvelésKedvelés
Ez válasz akart lenni A Nép hangjára, csak nem oda került.
KedvelésKedvelés
Bennem is ezek a kérdések merültek fel…..
KedvelésKedvelés
http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/tokes_konyvajanlo_hazassag_politikus_egyhaz_botrany_valas
Ez volt már?
KedvelésKedvelés
Én nem ismertem, de miért is nem lepődtem meg?
KedvelésKedvelés
http://feminfo.postr.hu/elfeledett-hosnok
KedvelésKedvelés
“A női pilótákról szóló összes dokumentumot 35 évre titkosították. A történészek így alig tudtak valamit az alakulat szerepéről. 1977-ben egy képviselő figyelt fel a projektre. Törvényjavaslata nyomán a WASP története napvilágra került, és az ott szolgáló nők katonai elismerésben részesültek, és hivatalosan is háborús veteránnak nyilvánították őket. 1984-ben az összes WASP pilótát kitüntették háborús szolgálataikért.”
Titkosították …. miért is? És a 77-es felfedezés után még hét év kellett ahhoz, hogy megkapják a kitüntetést. Annyira jellemző. 😦
KedvelésKedvelés
Egészség és fitness “A szex, az egészség, a fiatalosság és a hosszú élet összefüggéseit egyelőre még csak a gyümölcslegyeknél sikerül bizonyítania a Michigan Egyetem kutatóinak. A Science című lapban megjelent tanulmány azokat a hímnemű gyümölcslegyeket vizsgálta, akik érzékelték a nőnemű egyedek feromonjait, de nem volt lehetőségük találkozni velük. A következmények drámaiak voltak: a zsírraktárak gyors csökkenése, az éhezésnek való ellenállás kimerülése és sok stressz.” Fordítva miért nem vizsgálták?
KedvelésKedvelés
http://www.life.hu/szeress/20140123-walt-disney-jegvarazs-aranyhaj-aladdin-hofeherke-csipkerozsika-mesebeli-hercegei.html
KedvelésKedvelés
Ja, fáj az igazság.
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/nagyvilag/20140130-a-repulo-spagettiszorny-egyhazanak-elso-nyiltan-pasztafarianus-varosi-kepviseloje-christopher.html
KedvelésKedvelés
Why I stopped watching porn: Ran Gavrieli at TEDxJaffa 2013
KedvelésKedvelés
Úúúú!
KedvelésKedvelés
Hú, ezt nagyon köszi! Hála Istennek, hogy vannak ilyen fiatal férfiak! Sokat belőlük! Jövő héten lenyomom a suliban, és akkor is fogunk róla beszélni, ha nem akarják… 😉
KedvelésKedvelés
Sok-sok ilyen pedagógust ebbe az országba. 🙂 Majd meséld el, hogy sikerült.
KedvelésKedvelés
Beszélgetés Tamás Gáspár Miklóssal: http://www.youtube.com/watch?v=iSjCJtJR0Iw – mindenkinek ajánlom!
KedvelésKedvelés
Legyen egy kis vidámság is: nézzétek meg a képet.
http://m.vatera.hu/item/view/action/getProductData/cod/1857336740
KedvelésKedvelés
Váháhá!!!!!!! :-))))))))))
KedvelésKedvelés
Bánat már random pasik is borotváltak, megállazeszem.
És már teját seisznak.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy csak szőke, azért nem látod a szőrt. Meg lecseréli a kannát.
KedvelésKedvelés
http://www.nyest.hu/hirek/miert-lett-az-ev-szava-a-gender
KedvelésKedvelés
Semotánál találtam, némileg árnyalja Pálferit:
http://hortuscarmeli.blogspot.hu/2009/01/pal-ferenc-atya-avagy-hogy-kerul.html
KedvelésKedvelés
Sajnos nem árnyalja, lehúzza. Irigy, ezért fikázza. Ha körbenézel az oldalán, látni fogod, miért. Régi történet, csúnya is, nem érte meg. Hazug, csúsztat, vádol, gennyes.
KedvelésKedvelés
Nekem semmi gondom a Pál Feri jelenséggel. Olvastam könyvét, sok előadást meghallgattam, fontos témákról beszél, közérthetőn és kifejezetten szórakoztatóan de senkinek sem ad tanácsot és nem képzeli gurunak magát, sőt! A belinkelt cikk lején felhozott két esetnek a részleteiről semmit sem tudunk, ez alapján én nem ítélkeznék.
KedvelésKedvelés
Ezt a pálferirefanyalgunk dolgot én sem nagyon értem, arra gondolok, aki ezt teszi talán nem érti, hogy miről beszél. Az alapján, amit eddig tőle olvastam (korántsem a teljes életművet), őt nem kell árnyalni, és ez iszonyú nagy szó.
KedvelésKedvelés
http://velvet.hu/szex/2014/01/31/amit_a_ferfiak_utalnak_a_szexben/
Hányok.
KedvelésKedvelés
Velvet színvonal.
KedvelésKedvelés
érdemes a kommenteken is végigfutni
http://www.youtube.com/watch?v=nRdNnUeUF1Y
KedvelésKedvelés
“A gyemekjogi törvény szerint a nem szoptató anya büntethető lesz, bár ennek mértékéről és módjáról még nem döntöttek.”
KedvelésKedvelés
WATTA…
“A párt célja, hogy a női gondoskodást kiterjessze az egész országra. Ennek során a gazdaságpolitika és szociális háló – közoktatás, egészségügy, nyugdíjrendszer – fenntarthatóvá való átalakítására törekszik, hogy a jövő nemzedékei békében élhessenek.”
http://noiertekek.hu/rolunk/alapszabaly
én nem mosom a lázárjános gatyáját, most szólok
KedvelésKedvelés
Tovább is érdekes: “1. Tagság: A párt a nők természetes gondoskodó szellemére és tevékenységére alapoz, annak elismertetésére törekszik.” jajajjaj.
KedvelésKedvelés
És a nőkről ki gondoskodik? A Vadai Ágnes?
KedvelésKedvelés
Neeeem, a nőkről a férfiak gondoskodnak, mint eddig is.
Mármint arról gondoskodnak, hogy el legyenek látva rengeteg önellátó és gondoskodási feladattal, egyúttal a húsosfazéktól minél távolabb szoruljanak és csak azok juthassanak közülük néhány vacakabb konchoz, akik szexuálisan barátságosak velük 😀
Hogy ezen kiválasztott szegmensre milyen jelzőket aggat a szintén férfiak éltal dominált köznyelv, azt hanyagoljuk, mert nem 10 oldalas háeszre készültem.
A többiek meg a húsosfazékot csak kívülről és messziről nézhetik egyéb sűrű teendőik közben, hiszen jövőre, sőt 20 év múlva is kell lennie húsosfazéknak.
Nagyjából és röviden így műxik a patriarchátus.
KedvelésKedvelés
Kár, hogy nem lehet írni, úgy megírnám, hogy gondoskodjanak már rólam, van egy rakás mosatlan gatyám, meg főzhetne is rám valaki.
Amúgy meg, az oldal kinézete is. A betűk, a (rózsa)színek. Nyáltenger.
KedvelésKedvelés
http://www.borsonline.hu/20140201_szoptatas_kozben_gyujtotta_fel_nejet_es_csecsemojet
KedvelésKedvelés
Honvédelmi miniszterek szerencsésebb országokban: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=664155536960684&set=a.310230412353200.74761.310219995687575&type=1
KedvelésKedvelés
Erre a Tibi azt írja, hogy “dekoratívabbak és esztétikusabbak és ránézésre értelmesebbek is mint a férfikollégáik”. Sőt, egy kedvesen szexista érv: “Kész szerencse, hogy egyikük sem vett fel a másikéhoz hasonló vagy ugyanolyan ruhát… már hadban állnának!” Ez nagyon vicces ám, Tibi. Tudom, te Tiszteled a Nőket, akik gyengédek,és Akiktől Annyi Jó Jön, Például Főznek Finomakat, A Puncijukról Nem Is Beszélve!
Nekem fejfogás, sőt, ütemes érdesbetonba verés, hogy bő fél év után egy rendszeres olvasónak eszébe jut ilyet leírni, NŐPÁRTI érvként.
KedvelésKedvelés
A dekoratív hadügyminiszter mit vagy kit dekorál vajon?
KedvelésKedvelés
Méghogy megoldatlan ügy, vajh miért?
Hogy mennyire tipikus: But sexual abuse claims against the powerful stall more easily. There were experts willing to attack my credibility. There were doctors willing to gaslight an abused child.
http://mobile.nytimes.com/blogs/kristof/2014/02/01/an-open-letter-from-dylan-farrow/?smid=fb-nytimes&WT.z_sma=OP_AOL_20140201&bicmp=AD&bicmlukp=WT.mc_id&bicmst=1388552400000&bicmet=1420088400000
és ugyanez magyarul:
Csak az erősebbel szemben nehezen állnak meg a szexuális bántalmazás vádjai. Orvosok és szakértők próbáltak hitelteleníteni.
http://index.hu/kultur/2014/02/02/igy_eroszakolt_meg_woody_allen/
KedvelésKedvelés
A hatalmi erőpozícióban levők ezt ki is használják a törvények felettiségét vindikálva maguknak.
KedvelésKedvelés
Tamás Gáspár Miklós: A nőkről – 100 éves a nemzetközi nőnap – http://www.magyardiplo.hu/2010-februar/166-a-nkrl-100-eves-a-nemzetkoezi-nnap – ezzel a cikkel egyetértek.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/kultur/2014/02/02/igy_eroszakolt_meg_woody_allen/
KedvelésKedvelés
Most olvastam ezt én is, szörnyű. Az ellenérvek meg nevetségesek. Nem tudom elhinni, hogy valami ezt vállalná és leírná, ha nem lenne igaz.
KedvelésKedvelés
Borzalom!
KedvelésKedvelés
nemmintha el akanálak tanácsolni innen benneteket, drága olvtársak,
de találtam pár jó kis blogot, érdemes rájuk nézni :
http://oriblog.blog.hu/2012/11/28/szokasok_838
http://kovacsne.blog.hu/
KedvelésKedvelés
“Anyukák figyelem!
Amikor a gyerekek már minden energiádat leszívták, és elfelejtetted a meghitt órákat a pároddal, akkor ideje, hogy kineziológiát tanulj!Nyugodtabb légkör otthon és csend a fejedben. Amit hazaviszel az egész családra óriási hatással lesz!
http://www.lelekmuhely.hu/kineziologia-tanfolyam”
Nem szeretném a kineziológiát minősíteni, mert nem tudok róla semmit, csak az alapállás már megint, “nesze sánta, itt egy púp is”, vagyis megint a nőknek adnak feladatot.
KedvelésKedvelés
En most nagy divatnak és nem mellesleg kiváló üzletnek is látom. 100-130.000 Ft 8-10 nap, csoportos foglalkozás keretében . 6 félév alatt simán 1 millió, azért az nem kevés és utána szembesül a tanuló, hogy százával vannak ilyen képesítéssel emberek a munkaerőpiacon , fizetőképes kereslet az meg szűkös.
KedvelésKedvelés
Az árát meg sem néztem, de igazad van, ez is egy új szempont, honnan akaszt le a gyerekek által totál leszívott nő 1 millát? Na ugye.
KedvelésKedvelés
Hány magyar család engedheti meg ezt magának? Anyu tanul ez rendben, nincs is ezzel semmi gond, ha a közösből fizetik, mire nem fog jutni? Melyik gyereknek mire nem? Ez szerintem jómódú családoknak kínált szolgáltatás, mézzel leöntve. Megoldjuk a problémáidat a gyerekkortól kezdve, sőt már a magzati életedtől fogva. Beszélgetés azzal akivel élek, akivel szeretnék élni vagy jó baráttal azért az sem rossz.
KedvelésKedvelés
Asszonyok, megtalálták a jól működő házasság receptjét! Lagalábbis Keresztes Ilona valami ilyesmit állít. csudálatos mondatok hangzaka el az interjúban. Wááááááááá
“látjuk, hogy sok fiatal hiába keresi a házastársát, mégsem találja, rengetegen élnek együtt életközösségben, miközben nem tudnak véglegesen dönteni. Ez a szeretetben való bizonytalanság pedig nagyon szomorú. Szeretnénk megerősíteni, bátorítani a fiatalokat abban, hogy a „boldogan élnek, amíg meg nem halnak” nemcsak a mesében létezhet.”
“Az, hogy én tényleg boldog vagyok, és beszélni is tudok róla, küldetés is lehet, amelyet föl kell vállalnom”
“Mert tudom, hogy az én életem is csak addig ennyire boldog, amíg őrzöm a közöttünk lévő egységet, szeretetet és hűséget.”
http://hazassaghete.hu/interju-a-2014-es-hazassag-hete-arcaival/
KedvelésKedvelés
Nem rosszak ezek a mondatok, mert ha csak magáról beszélne, hiteles is lehetne. Kár, hogy nem lát ki a saját életéből.
KedvelésKedvelés
Ezt láttátok már?
http://444.hu/2014/02/04/106-eves-noellenes-karikaturat-imadnak-most-az-interneten/
KedvelésKedvelés
Elkeserítő, a kommentek nagyja is ledöbbentően nőgyűlölő: http://www.borsonline.hu/20140203_eltussolt_eroszak_ongyilkos_lett_a_meggyalazott_no
KedvelésKedvelés
És minő meglepetés, pont egy nő kezd rá, hogy “mi van, ha nem is volt igaz”… elkeserítő.
KedvelésKedvelés
http://feminfo.postr.hu/kiderult-az-igazsag-a-fogamzasgatlokrol?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-p&utm_campaign=sec
KedvelésKedvelés
Tudtam, hogy te fogod idetenni. : )
KedvelésKedvelés
ugye hogy ugye?
KedvelésKedvelés
Bocs, hogy off – bár itt talán nem – , de szétvet az ideg. Apám rátörte anyámra az ajtót, az ÉN lakásomban volt (pontosabban a lakás az én nevemen van), távtanúskodnom kellett telefonon a rendőr bácsinak, hogy az enyém a lakás, és hogy apám jogtalanul tartózkodik ott. Amúgy érdekes módon a rendőr jó fej volt, tájékoztatott részletesen telefonban, hogy mi a teendő, mit ajánl, hogyan tudjuk kérni a távoltartást (először fel kell jelenteni zaklatásért, és csak aztán), biztosított, hogy apámat eltávolítják onnan, anyámat nem hagyják egyedül, és arról is, hogy a környéken maradnak az éjszaka folyamán, ha esetleg. (Rendőrség pirospont! Mondjuk apámat “úriemberként” emlegette a telefonban, mondtam is neki, hogy na azért ne essünk túlzásokba…)
De gyerekek, ezt én egyszer megírom, mert regénybe illik. Anyámmal ugyanis ott volt az új pasija, akivel eddig mindössze kétszer találkozott… És aki a történtek után biztosított a telefonban engem arról, hogy anyámnak nem fog baja esni, és hogy jobbat érdemel ennél, és ezentúl minden más lesz, és reméli, hogy hamarosan személyesen is találkozhat velem. Lovagja van, na, igazi, páncélos. 😀 (Amúgy csak azért nem verte laposra a fatert, hogy ne lehessen megtámadni testi sértés miatt.)
KedvelésKedvelés
sajnálom… 😦
KedvelésKedvelés
Én annyira nem, mert 1. kenyértörés, 2. rendőrség jófej volt, 3. anyám pasija bizonyított. 🙂
KedvelésKedvelés
Az “úriember” bűnözőt jelent a szakzsargonban. Ajánlom Rejtő Jenőt. 😉
KedvelésKedvelés
Huhhh…
KedvelésKedvelés
Meglep, hogy a rendőrök hogy álltak hozzá az esethez.
A “páncéloson” azért felröhögtem…
😦
KedvelésKedvelés
http://index.hu/bloghu/comment/2014/02/05/ugy_kivansz_hogy_doglesz_meg
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy végre valaki leírja, hogy valójában miért fontos ez a film. Egy másik ismertetőben csak arról olvastam, hogy jaj, ez milyen jópofa, a vénasszonyok miket mondanak már, belepirulunk, ihaj-csuhaj… És csak úgy mellékesen egy semleges mondattal megemlítette, hogy akkor kellett menniük, amikor a Zuruknak kedve szottyant rá. Mintha ez olyan rohadtul normális lenne. “Ilyen is van”-stílusban.
KedvelésKedvelés
Nekem nincs hbo-m, valaki fel tudná venni nekem valami adathordozóra? MInden megoldás érdekel. Én még vhs-t is le tudok játszani 😀
KedvelésKedvelés
Sajnálatos, hogy nemzedékeknek ilyen tudatlanságban, félretájékozottságban kellett leélniük az életüket a kitörés bármely lehetősége nélkül és leéltek életeket hazudva boldog hitvest és a feleségek ráadásul szolgasorban senyvedtek.
KedvelésKedvelés
http://player.hu/eletmod/sport/tiz-csomo-amit-minden-ferfinak-ismernie-kell/#.UvKsSbSE1IE
KedvelésKedvelés
Lányok, a boulint, a nyolcast, a szorítót (és más csomókat is) a barlangászok is megtanítják, ráadásul nincs nemi diszkrimináció! 🙂
KedvelésKedvelés
Apád menjen a levesbe, de összességében nekem is inkább pozitív a történet. Jó hír, mondhatni.
KedvelésKedvelés
Hülye motor, ezt bajuszcic apás történetéhez szántam.
KedvelésKedvelés
Fejfogós wtf.
“Igen ezért harcolnak, a férfiak évezredek óta, a hatalomért. Pedig a rettegés a félelem sosem volt hosszútávon kifizetődő. Minden hatalmi rendszer ellen fellázadtak, megdőltek csak idő kérdése volt, hogy mikor. A legkisebb társadalmi forma a kapcsolat is ezen uralom alatt dominál, persze a mai modern társadalmunkban, már vannak olyan nők, akik nyertek csatát, ezen társulásokban és át vették az irányítást persze a gyengébb férfiak felett. De a kivétel erősíti a szabályt. A férfi sovinizmus, és a női feminizmus ezért áll örök harcban egymással szemben.”
http://www.siccpasik.hu/noi_lelektar/jojjon_vissza_a_lovagiass224g_48455
KedvelésKedvelés
“…a férfiak dominánsabbak, értelemszerűen nekik kéne elengedni ezt a hatalmi formát először. Olyan férfimodellt kialakítani, aki az erejét a nők biztonságára, elkápráztatására, rajongására fordítanák, a férfiak csináltak a nőkből amazonokat, feministákat, ez a lázadás eredménye. Az igazi férfi intelligens, a tudásával, a kézügyességével, a probléma megoldásaival, a műszakiságával, a külsőségekben erőteljes, biztonságot nyújtó, a nő szépségének, nőségének értékelője, rajongója. Az ilyen viselkedés az, amivel a nőkből visszahoznánk a szelídséget, a kedvességet, a szolgálatkésséget, a nőiességet, a férfi szeretetet, a tiszteletet. Mert többé már nem kellene félniük az erősebbik nemtől, mert az oltalmazó, biztonságot adó, erős férfit sugallná számukra. Aki vigyázz az ő szeretteire, ha kell.”
KedvelésKedvelés
Asszem fizikai agressziót fogok alkalmazni mindjárt. Nőiesen. Kell itthonra egy homokzsák.
KedvelésKedvelés
Üvegplafon-esten (https://www.facebook.com/uvegplafon?ref=stream) járt-e már, ismeri-e valaki?
Ez a tegnapi: http://web.balinthaz.hu/Event/uvegplafon_meddig_terjed_a_nok_szabadsaga_a_dominancia_otven_arnyalata_szex_es_a_noi_szerepek_2014-02-05
Ez meg a következő:
http://web.balinthaz.hu/Event/uvegplafon_meddig_terjed_a_nok_szabadsaga_piroska_es_a_verfarkas_milyen_noket_nevelunk_lanyainkbol_2014-03-05
Ez tett kíváncsivá: http://hvg.hu/divat_design/20140206_Megeroszakolt_30_ev_utan_bocsanatot_kert
KedvelésKedvelés
Te voltál?
Én szerettem volna menni, de most nem tudtam.
Ha volt valaki, meséljen már! Annyira kíváncsi vagyok.
Most elolvasom a hvg-cikket.
Hú… nekem is van sztorim. Hú. Fészbukról. Nem kért bocsánatot. Sőt: azt mondta, az nem is úgy volt, én nem jól emlékszem. o.O
Aztán elküldtem őt a jó büdös picsába, és azt mondtam neki, hogy lényegtelen, hogy ő mit gondol, mert ami történt, megtörtént.
Nagy kő volt.
KedvelésKedvelés
Oh nem, nem voltam. Amint tehettem, elmegyek. És igen, aki volt, meséljen! Nagyon kíváncsi vagyok, milyen is az élő közbeszéd a témában.
És csak most jutott el hozzám a február 1-i hvg nyomtatásban és meglepődve láttam, hogy habár egy nagyon kurta szösszenetben, de helyt adtak a nők/gyerekek elleni erőszakról szóló, nem rendpárti megnyilvánulásnak. Egészen meglepődtem ezen, nagyon gáz, mármint, hogy meglepődtem. (Egyébként Tóth Olga szociológus tollából, őt nem ismerem.)
Ami a nem-úgy-történt-ahogy-te-emlékszel- hozzáállást illeti, sajnos ez igen bevált gyakorlat nem csak a tagadásra, de annak megakadályozására is, hogy te feldolgozd. Sajnálom, ismerem, nekem is volt/van ilyen az életemben.
KedvelésKedvelés
Én is sajnálom, hogy volt ilyenben részed neked is.
KedvelésKedvelés
Hó-hó, új címet kapott. Nocsak. Nahát. 🙂
http://hvg.hu/divat_design/20140206_
KedvelésKedvelés
Eleve néztem egy nagyot, mikor pár héttel ezelőtt utánanéztem az Eszter Alapítványnak, és láttam, hogy férfi a vezetője, de a cikket csak most olvastam el, és kibuktam. Te nem?!
Ezen (is):
“Virág György pszichológus, a nemi erőszak áldozataival foglalkozó Eszter Alapítvány vezetője itt felhozta, hogy a férfi és női szexualitás valószínűleg eredendően, evolúciós okok miatt is különbözik egymástól. A férfiak hajlamosabbak a promiszkuitásra, a nők romantikusabbak…”
Miiiiiiiiiiiivaaaaaaaaaaan??????
KedvelésKedvelés
Nyilván orbitális fasság. Hát ezért kérdeztem, ki volt, volt-e valaki? Így lehetne csak érzékelnem esetleg, valójában mi volt túlsúlyban. Ugye nem ez? Ezt a cikket, ugye férfi írta, meg a hvg-n jelent meg, ami néha elég is. De ezek szerint senki nem volt. Pedig lehet, hogy értelme lenne jelen lenni és hangot hallatni. Amíg a nyilvános magyar közbeszédet ilyenek tolják a témában, van mire várni.
KedvelésKedvelés
Lehet, Szabó Móni volt. Megkérdezem.
KedvelésKedvelés
Én decemberben (4.) voltam vendég, evolúciós pszichológia témában, Szántó Nikolettel, Bereczkei Tamással, Pléh Csabával. Volt egy rémületesen agresszív, okoskodó, rosszarcú troll is.
És az ehetire akartam elmenni, de a előző napi Menza-mulatozás miatt nem voltunk oviban, eltelt valahogy a délután, így végül uszodába mentünk.
KedvelésKedvelés
http://magyarnarancs.hu/film2/ra-kellett-erositenem-a-vonora-a-venamban-88653?fb_action_ids=10152195019994556&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B402477999895691%5D&action_type_map=%5B%22og.likes%22%5D&action_ref_map=%5B%5D
KedvelésKedvelés
Nagyon szimpatikus ez a lány. Kíváncsi leszek a filmre is.
KedvelésKedvelés
Gabi, abban, amit elmondtál, semmi extra nincs, hogy úgy mondjam.
Egy olyan munkahelyen, ahol elismerik a munkámat pénzzel és emberi, profi hozzáállással, ott a legtermészetesebb dolog, hogy a munkáltató által hozott szabályokat pontosan betartom.
Azt viszont nem értem, hogy miért érzel késztetést arra, hogy ecseteld, hogy milyen jó munkáltatónak érzed magad? Ebben nyilván van is valami, de ezt miért itt kell bizonygatnod? Elég sokszor emlegeted és fejted ki ahhoz, hogy feltűnő legyen.
Félre ne érts, én nem akarom megmondani, hogy mit csinálj, de ahogy Éva is írta, elég sokszor szólalsz meg itt megmondó stílusban, kinyilatkoztatsz, erre gondolok. Ettől rossz érzésem van. Itt vagy, kommentelsz, de közben nagyon tolod el magadtól az itteni izét… közeget, közösséget, értékrendet? Nem tudom, hogy fogalmazzam meg. Itt vagy, de mégsem. Itt vagy, de nem köztünk, hanem fölöttünk képzeled el magad. Legalábbis így érzem.
És a jóindulatú szexizmus fogalmával is érdemes lenne megismerkedned, mert fontos.
Nekem (ide többes szám első személyt akartam először írni, de meggondoltam magam) itt kurvára nem mindegy, hogy szexista-e vagy, ha nem tűnt volna még fel, ez az a hely, ahol végképp nem szeretnék olyan mondatokat olvasni, amelyek úgy kezdődnek, hogy “a nők…” és akkor valami meghatározás, kinyilatkoztatás. Ez nagyon nyomasztó. Te nyilván nem érzed, de most már én is szeretnék szólni emiatt.
Lehet, hogy a pozíciód miatt van ez leginkább, de nagyon magasan ülsz, pedig mi sem vagyunk alacsonyan.
És attól nem leszel szimpatikus, ha a nőket úgy en bloc dicséred, vagy aggatsz rájuk pozitívnak érzett jellemzőket. Ez nem esik jól, az itt értőn olvasók többségének nem. Mert van rá szeme. Már van.
Ebből én nem kérek, szerintem a többség szintén, de nem akarok itt mindenki nevében beszélni, úgyhogy értsd úgy, hogy engem meg néhány embert biztos zavar ez a beszédstílus itt.
Egyébként nem akarlak bántani, sem elüldözni, jó, hogy sokan vagyunk, sokfélék, de jó lenne, ha észrevennéd a jelzéseket. Elég finoman szóltak jó páran.
Ha nem akarsz ezekkel törődni, az is a te dolgod persze.
KedvelésKedvelés
Igen. Ezért érzem én is, hogy basztatnom kell gyakran, mer…na, inkább személyesen neki.
KedvelésKedvelés
Rendben, értem. hirlandonak próbáltam az en szemszögemből leírni mit gondolhatnak az alkalmazottaim rólam amit persze sohasem fogok megtudni.
KedvelésKedvelés
Gabi, nekem úgy tűnik, hogy nem érted, hogy itt NEM az alkalmazottaid ülnek. Nem vagy főnök, nem onnan beszélsz lefelé. Akkor sem, ha te úgy érzed.
KedvelésKedvelés
miért gondolod, hogy soha nem fogod megtudni?
igen, leírtad azt, amit te gondolsz, hogy az alkalmazottaid gondolnak rólad :).
csináltál már olyan visszajelzés-kérést, amiben az alkalmazottak tök beazonosíthatatlanul és full biztonságosan tényleg elmondhatták, hogy valójában mit gondolnak? rólad mint vezetőről és a cég hatékonyságáról? érdekel ez valójában? lényeges ez? vagy jól elvagy így, megy a cég és rendben vannak a dolgaid? nálad ezek a szabályok, akinek nem tetszik elmehet?
nekem amúgy tök mindegy, hogy hogy csinálod, mindössze annyit jeleznék vissza, hogy amíg nem csináltál ilyet addig óhatatlanul is felmerülhet az olvasóban a kérdés, hogy vajon mennyire látod tényleg reálisan amiket magadról mint munkaadóról mondasz. és tényleg nem kell bizonyítanod a saját véleményedet magadról, a blog olvasói nem a beosztottjaid, ahogy Laci is írja. jó vagy így ahogy vagy, függetlenül attól, hogy tényleg olyan jó főnök vagy-e mint ahogy magad látod.
KedvelésKedvelés
ehhez még amúgy azt tenném hozzá, hogy nagyra értékelem hogy itt vagy, és írsz és beszélsz, és hogy ennyi kritika után még mindig itt vagy és kapcsolódsz. ez nekem sokkal többet elmond rólad, és kiváltja az elismerésem, mint amit arról írsz, hogy mennyire tökös főnök vagy :). úgyhogy respekt! 😉
KedvelésKedvelés
A kérdések jók, nagyon jók es persze további kérdéseket vet fel bennem. Napi szinten olyan parázs viták vannak, nem mindig velem, egymás között , hogy mi a jobb út egy adott témában. Sokszor befelé mosolyogva vagyok jelen teljesen szótlanul, aztán persze én is kapom rendesen, ha hülyeséget csinálok. Teszt nincs, próbálom , próbálgatom nyíltan és bátorítva a kreativitást kihozni az emberekből, kérem döntsenek ők, nagylányok,nagyfiúk és egyedül járnak már pisilni is:)
A cég jól megy, de ne menjen el az aki miattam menne el, itt is azért ( nem mindig ) jó “kapni” mert ezek visszajelzések, visszacsatolások, nekem kellenek. Nem vagyok én akkora jellem, hogy ne lenne jó változni olyan dolgokban, mint ne legyél sértő, bántó főleg úgy , hogy nem is akarnék az lenni. Én olyan biztató fajta lennék, csak sokszor nem tudom elmondani sem, leírni, azt hagyjuk.
KedvelésKedvelés
Az “aradi vértanúk”-témához:
http://feminfo.postr.hu/hol-all-a-megeroszakolt-no-szobra?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-p&utm_campaign=sec
KedvelésKedvelés
Imádom Woolfot, és ez volt az első dolog, amit tőle olvastam. 🙂 Megtetszett a borítója.
KedvelésKedvelés
A túróért nem a Saját szobás post alá teszi, ha arra klikkeltem. WordPress monnyonle.
KedvelésKedvelés
http://www.upworthy.com/why-do-all-the-girls-who-save-the-day-only-look-a-certain-way?c=ufb2
Megnéztem ezt a cikket, és ismét kiakadtam. Úgy érzem, ami itt van, olyan kevés ahhoz képest, hogy a nagy agymanipulátorok kezében mi van. Tíz agyonreklámozott filmből, amit az utóbbi időben néztem, ejszen egy ha teljesített a Bechdel teszten. A rajzfilmek, ruhák, reklámok mind azt az önbecsülésrontó üzenetet közvetítik lányaink felé, hogy csak a csinos, szép, fehér lányok a menők, azok is akkor, ha szűzek, védtelenek, szerények, és rá vannak utalva a férfira. És tudjátok, a legdurvább, hogy ha itt-ott szóba hozok ilyen témákat, még a nők is értetlenül néznek rám: nyomi, agymosott feministának néznek, ami egy férfitől “természetesen” furának tűnik. A lányomnál igyekszem bojkottálni a hasonló történeteket. Még csak hatéves, de felhívom a figyelmét, hogy ebben vagy abban a filmben a nők többek, mint aminek látszanak, de elborzadok arra gondolva, hogy mennyi embernek lúgozza hófehérre az agyát ez a közvetített üzenet.
Bocs, ha dohogásnak tűnik, de ma reggel ez verte ki a biztosítékot.
KedvelésKedvelés
Szerintem vannak itt jó páran, akik hasonló módon szoktak néha dohogni.
Én is kiakadok, főleg azért, mert nem nézek tévét, és ha nagyon ritkán felém jön valami esti film, sosem tudom élvezni (kivéve, ha a Terminátorról van szó :D) még az élvezhető részeket sem, mert a műszerem egyre élesebb, és már egész kicsi gesztusoknál visít, és a fejemet fogom, és jaj, de főleg: baromi mérges leszek, és azt látják a többiek, hogy egy hülye vígjátékon én folyamatosan morgok. (Aztán záros határidőn belül el is hagyom a szobát.) De nem baj, lássák is.
Nem tudod kiiktatni ezeket a hatásokat, sajnos, én sem tudok mást csinálni, csak megszólalok, ha valami nagyon gáz, illetve rendszeresen elmondom, mi a gond ezekkel. Nálunk a középső lány, de persze a fiúknak is szólnak az üzenetek.
Én sem látom a végét, de azt nem mondanám, hogy kevés, ami itt van: apró változások történnek, egyre több, mások életében meg eget rengető fordulatok. És ezek az emberek beszélnek az élményeikről az ismerőseiknek, úgyhogy terjed azért az ige, no.
Persze most éppen optimista hangulatom van…
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/nagyvilag/20140208-nyilt-levelben-valaszolt-az-ellene-felhozott-vadakra-woody-allen.html?sec-1
Micsoda érvek, egyszerűen elájulok.
“Egy 56 éves férfi vagyok, akit soha előtte és utána sem vádoltak gyerekek molesztálásával, 12 évig voltam egy Miával, és ez idő alatt egyszer sem említette, hogy hasonlót tettem volna” – írja.
Teljesen logikátlan forgatókönyvnek nevezi, hogy pont akkor kezdte volna molesztálni a nevelt lányát, amikor meglátogatta a gyerekeket Mia Farrow connecticuti házában, és fél tucat ember volt a házban. “
KedvelésKedvelés
Ez megint a köztiszteletnek örvendek, elismert vagyok hát mit is képzeltek-logika. Valamiért ez önmagában gyanús.
És igen, a mellette kiálló-nyilatkozó fia pontosan emlékszik arra a napra 1992-ből, amikor is egész nap együtt voltak és senki nem maradt kettesben senkivel. (Egyéb helyen láttam a napokban ezt a fajta megdönthetetlen érvet is.)
KedvelésKedvelés
Markos-Nádas: Honnan tudja, hogy nem ő lopta el a festményt? Hát, kérem, ő mondta… 😛
KedvelésKedvelés
Sem előtte sem utána nem VÁDOLTAK. Csak nekem szúrt szemet? Hogy a látszat nem volt rossz előtte meg utána. Meg a forgatókönyv. Hát kit érdekel a forgatókönyv, akkor érzett rá alkalmat. Ha megtörtént. Nem tudom, igaz-e, de ezek nem ellenérvek.
KedvelésKedvelés
Nem akarok az ördög ügyvédje lenni, de 1, nem olvastam az eredetit, a szóhasználat lehet fordítási probléma, 2, nem vagyok profilozó, nem tudom, milyen gyakori, hogy 70 év alatt egy pedofilnak egyetlen áldozata legyen, 3, HA ártatlan, milyen ellenérv érvényes, amit elfogadnál?
Amiért nekem fura ez az ügy:
1 miért volt mély kussban a család 20 évig, amikor Allen évente csinál egy filmet, 2, tényleg miért nem akarta Farrow vállalni a hazugságvizsgálatot, 3, ehhez képest Farrow megvédte Polanskit, akit pedig el is ítéltek kiskorú megerőszakolásáért, 4, érdekes egybeesés, hogy az anyja vádjait akkor kezdi el Ronan nevű fia is visszhangozni, amikor könyvet ad ki és új műsor vezetésére kap szerződést egy neves csatornánál.
Ezzel együtt sajnálom az áldozatot, simán elhiszem neki, hogy valaki zaklatta, de ha az eddig a családról megszerzett, elismerten baromi kevés tudásom alapján kéne tippelnem (és tudom, hogy nem kell, csak szokásom spekulálni), akkor Farrow fivérére tippelnék, aki most is több tucat kiskorú zaklatásáért tölti börtönbüntetését. És mint egykori áldozat, el tudom képzelni, hogy ha megyek anyának panaszkodni, akkor nem az általa szeretett tesót nevezem meg tettesként, hanem a volt pasit. Tisztában vagyok vele, hogy ez mind csak elmélet, és ha bebizonyosodik, hogy Allen igenis pedofil, akkor rohadjon meg még életében.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, mit fogadnék el ellenérvként, de nyilván lenne olyan. Amiket írsz, nagyon gyanús, valóban, semmiképp sem érzem bizonyítottnak a vádat. Ettől függetlenül amit WA írt, az kicsit ügyetlen magyarázkodásnak tűnik.
KedvelésKedvelés
Nem WA-ra koncentrálva (az ő esetéről nem tudok véleményt alkotni, mert gyakorlatilag semmi ismeretem nincs az életéről, max. néhány főcím), biztos vagy benne, hogy az ügyetlen védekezés eleve gyanús? Az igazság néha végtelenül egyszerű.
Éppen tegnap történt velem, hogy megejtettem a havi 1* telephelyi munka napomat. Vonattal járok, és nincs bérletem, mert minek is lenne. Tehát veszek reggel (esetleg elővételben) egy menettértit. Ezt ugye újabban (egy éve tán) két darabban adják ki. A cég olyan nagylelkű, hogy téríti az utazási költségeket (a távolságit, aszem 80%-ban), de ehhez le kell adnom a jegyet minden hónapban.
Értelemszerűen amikor bemegyek, le tudom adni az előző havi visszautas jegyet, meg az aktuális beutazósat.
Nos, tegnap reggel a kalauz nem járt felém, nem kezelte a beutazós jegyet, én meg nagy figyelmetlenül a két hazautazósat adtam le…
De bezzeg hazafelé jött a kalauz. Adom a jegyet, szinte fel sem nézve az olvasásból, és elsőre nem is értem, mit magyaráz, miért nem kezeli és adja vissza. Eltartott egy percig, mire leesett a tantusz, hogy a reggeli jeggyel akarnék estefelé hazautazni…
A számhoz kaptam döbbenten a kezem, és azt nyögtem ki: Basszus, rossz jegyet adtam le a munkahelyemen (szó szerint :D).
Még annyit kérdezett, az a jegy is aznapra szólt-e, amire igennel válaszoltam, és ennyi. Sem büntetés, sem ismételt jegyvásárlás nem volt.
Ezek szerint elhitte a meglehetősen ügyetlen, de őszinte reakciómat.
KedvelésKedvelés
Nem tudom. Valahogy nagyon más nekem. A tied egy spontán reakció volt. Az övét ÉN egész másnak érzem. Pont ilyen agyalós, forgatókönyv meg ilyenek, egyáltalán nem egy egyszerű hirtelen reakció. De abban igazad van, hogy attól még nem is kellene, hogy önmagában gyanús legyen. Nem tudom, lehet, hogy ez az én vezérhangyám, mikor valaki teljesen oda nem tartozó dolgokat (mi lenne a reális forgatókönyv, meg hasonlók) hoz fel, az nekem gyanús.
KedvelésKedvelés
http://tablet.hvg.hu/kultura/20140208_Kenyelmetlen_civilkent_harcolt_a_gyilkoso
KedvelésKedvelés
http://www.borsonline.hu/cikk.php?id=87970
Remélem rá is megy a “karriered”, esetleg az asszonnyal mi lehet? Az nem hír?
Minden megütött nő feljelentené azt aki bántotta, akkor legalább félne a sok bunkó a következménytől, hátha kiderül a munkahelyemen is és kirúgnak vagy bármitől de a gyerekének nem lesz természetes az ütés, mert nem látta.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Bátorkodom belinkelni ezt a könyvet, amire Éva már többször is hivatkozott a cikkeiben:
Kahn, Fritz – A szerelem iskolája
http://docdroid.net/8y47
KedvelésKedvelés
Bajuszt akasztottam a fészen mert szerintem ez se nem vicces, se nem jó, nézzen már rá, akinek van ideje, hogy hülye-e vagyok, amiért az egyik szemem sír, a másik vérben forog:
http://noblog.hu/magas-nok-iratlan-szabalyai/
Igen, kurva magas vagyok, de ezek a szabályok másokkal történnek.
KedvelésKedvelés
Tessék szépen úgy csinálni, ahogy a néni mondja.
Pár napja forog egy kérdés bennem , itt és most talán aktuális, miért választanak a csajok magasabb, a pasik alacsonyabb nőket? Ez genetikailag kódolt? Felnézek a.. ,lenézem..?
KedvelésKedvelés
Dehogy kódolt! Ez is beletartozik az erős, bátor, magas férfi vs. gyenge, törékeny, alacsony nő sztereotípiakörbe. Mer’ nehogy má’ egy fejjel alacsonyabb pasim legyen, há’ hogy véd meg a betörőtől!? Tiszta ciki.
KedvelésKedvelés
Pontosan, sztereotípia. Persze talán van valami genetikai alapja, hogy minél erősebb legyen a partner. Rangsor vitákban sem utolsó, bár ennek igazából az erősen monogám állatoknál van jelentősége, ha feltételezzük, hogy az ember nem olyan mértékben monogám, mint a farkas, a vadludak, akkor már nem olyan egyértelmű evolúciós előny.
KedvelésKedvelés
Azért bosszant ez a séma a genetikai alap dacára, mert mintha annak is lenne genetikai alapja, hogy a hím próbál minél több nőstényt megtermékenyíteni, mégse tapsikolunk a többnejűségnek, mert hát civilizáció vagy mi, a gyenge babát se tesszük már ki az elemeknek, a magasabb nő mégis petrezselymet árul.
KedvelésKedvelés
Persze, hol vagyunk már attól! Egyszerűen sztereotípia, aminek TALÁN van valami ősi, idejétmúlt alapja. Mint az ajtónyitásnak: hol vannak már a százkilós tömör tölgyfa ajtók? Meg az előreengedésnek, de kocsmába nem – azért ma már ritka az olyan kocsma, ahol a belépőbe esetleg egy kés szalad bele. Hol van a kard a bal oldalamról, amivel esetleg megvágom a nőt, ha a bal oldalamon van, és kardot kell hirtelen rántani? Mégis úgy “illik”, hogy a nő a jobb oldalon menjen. Ósdi dolgok, megmaradtak. A gyenge baba az elemeknek, ez meg legenda, aszongyák, hogy a Taigetosz se úgy volt. Egyszerűen a hülye rögzüléseink, sztereotípiáink nem követik az életmódunk változásait.
KedvelésKedvelés
Nekem van egy olyan mániám, hogy csak bal oldalon tudok közlekedni, emlékeim szerint már tiniként is oda álltam. Mennyit magyarázkodtam az évek alatt, hogy csak ott tudok menni, és mennyit feszengtek és hisztiztek a férfiak, hogy húzzak át a helyemre. 🙂
KedvelésKedvelés
Én meg 47 évesen tudtam meg, hogy a nőnek jobb oldalon illik menni, és hogy miért. Nem találod ki: egy 31 éves nőtől, aki letolt, hogy miért nem figyelek erre, miért megyek át a másik oldalára. Gyerekét egyedül nevelő, egyetemi oktató, most dolgozik a PhD-ján.
KedvelésKedvelés
Engem pl az apám tanított meg rá, hogy jobb oldalon menjek, nem mert az a helyem, hanem mert így illik. És sokáig automatikusan bárki jobbjára mentem, egyik barátnőmmel rendszeresen keringőztünk is a sétáink során, mert neki is az volt a természetes. 🙂 De már elmúlt.
KedvelésKedvelés
Most volt egy vitám egy huszonéves értelmiségi nővel arról, hogy elemi udvariasság-e az, hogy a férfi előre köszön. Ésnemésnemésnem érti az összefüggést az előreköszönés meg a KKK – és a hétköznapi férfisovinizmus egyéb elemei – között.
KedvelésKedvelés
Nos, a baloldalon menésről. (Csak ide tudom írni.)
Eszembe jut egy mindenből és mindenkiből kiábrándult kolléganőm okfejtése. Szóval, hogy ti. ott a nők mért ne.
Mert – mondja ő, – a bal oldalon csak a a kutyák mennek. Meg a prostik. – Majd kis hatásszünet után, hangjában némi megvetéssel:
– Meg a férfiak.
(Nézőpont kérdése?)
KedvelésKedvelés
Oké, de akkor is hibádzik valami. Mert mondjuk ha én egy erősen monogám HÍM farkas vagyok, akkor nekem is az az érdekem, hogy minél több olyan fajtárssal vegyem körbe magam, akik erősek. Egy erős falkában, egy erős nősténnyel, aki erős utódokat hoz a világra nagyobb biztonságban vagyok, nem? Szóval ennek oda-vissza kellene működnie. Mért csak a nőstény keresi az erős hímet?
KedvelésKedvelés
E szerint a logika szerint: egy csoportban igenis az erős hímek is az erős nőstényt keresik. Tehát az erős hímnek erős nősténye lenne, de a két nem közötti enyhe méretkülönbségek miatt nagy valószínűséggel azért a legerősebb nőstény kisebb maradna a saját párjánál, de lehet, hogy több hímnél nagyobb.
Na most jön a csavar, hogy egyáltalán nem tudom biztosra, hogy a párválasztás farkaséknál, libáéknál tényleg így van. Erős a gyanúm, hogy a legerősebb nőstény nem a legerősebb hímet választja okvetlenül. Házi lúdnál TUDOM, hogy “párba” állhat tojó nála kisebb gúnárral.
KedvelésKedvelés
Farkaséknál a nőstények közt ugyanúgy rangsor van, mint a hímeknél. És alfa az alfával. Amikor a hímek elmennek vadászni, Farkasanyó mondja meg a tutit.
Embereknél, ahogy látom, ez úgy megy, hogy nem elég, ha valaki erős, el is kell hinnie magáról. Gyakran látok erős, okos embereket, akik folyton maguknál jóval kisebb képességű haverokkal veszik körül magukat. Ez biztonságos, mert soha senki nem kérdőjelezi meg, ki az alfa, nincs benne semmi kihívás. Ilyenkor az alfa viselkedés mögött nincsen valódi önbecslés. Akiknek erős igénye van az önismeretre, azok szokták az olyan emberek társaságát keresni, akik hozzájuk hasonlóak vagy bizonyos területeken felül is múlják őket. Nekik nem ciki elismerni, hogy van mit tanulniuk, mert pont ez a céljuk, de arról már korábban volt szó, hogy minél idősebb valaki, annál cikibb számára a tanulás.
KedvelésKedvelés
Farkas: nemtom. A párválasztás tudtommal nagyon fiatalon megtörténik, a nemi érés előtt vagy legelején, amikor még messze nem tudható a majdani rangsor. Másrészt úgy is tudtam, bár ez Mowat-tól van, és lehet, hogy csak egyes farkas populációkra igaz hogy a falka csak keveset van együtt, a kölyöknevelés családi kötelékben történik, amikor a nőstény csak a kölykök felett főnök, a falka meg együtt vadászik, nem a hímek külön. De tény, hogy nem vagyok etológus. Majd megkérdezem Szemethy Lacitól (nemnem, ez csak majdnem-ember paródia volt).
KedvelésKedvelés
Ja, ehhez:
“Akiknek erős igénye van az önismeretre, azok szokták az olyan emberek társaságát keresni, akik hozzájuk hasonlóak vagy bizonyos területeken felül is múlják őket. Nekik nem ciki elismerni, hogy van mit tanulniuk, mert pont ez a céljuk, de arról már korábban volt szó, hogy minél idősebb valaki, annál cikibb számára a tanulás.”
Igen, az ilyen emberek azok is, akik 30 sőt 40+ évesen állnak neki új dolgokat tanulni.
A másik: egyik tankönyv szerzője Dr XY Dr HC Dr MPX Dr …. nemtommi. A másiké XY, nuku doktor (mármint a könyvben feltüntetve). Ugye kitaláljátok, hogy a kettő közül melyik volt akadémikus, nemzetközi hírű tudós, iskolaalapító, később, 80 évesen is aktív, foglalkoztatott?
KedvelésKedvelés
Igen. A magas emberre könnyebben nézünk fel átvitt értelemben is. Lásd még Napóleon, akit a britek úgy próbáltak lejáratni és nevetségessé tenni, hogy karikatúrákban stöpszlinek rajzolták meg, ami olyan sikeres lett, hogy a közhiedelem részévé vált és még komplexust is neveztek el róla, annak dacára, hogy az átlagnál magasabb volt, tehát semmi alapja. A domináns kutya magasabbra pisil, és ez az ösztön mai napig kimutathatóan él. Statisztikák szerint a magasabb férfiak jobban keresnek, esélyesebben léptetik elő őket, pozitívabb a megítélésük és persze könnyebben találnak partnert is.
“A survey of Fortune 500 CEO height in 2005 revealed that they were on average 6 ft 0 in (1.83 m) tall, which is approximately 2.5 inches (6.4 cm) taller than the average American man. 30% were 6 ft 2 in (1.88 m) tall or more; in comparison only 3.9% of the overall United States population is of this height.[13] Similar surveys have uncovered that less than 3% of CEOs were below 5 ft 7 in (1.70 m) in height. Ninety percent of CEOs are of above average height.”
Gyorsfordítás: 500 cégvezető bevonásával készült felmérés Amerikában, 183 cm az átlagmagasságuk, 30%-uk 188 centi vagy magasabb, míg az ország teljes lakosságának csak 3,9%-a ilyen magas. 90%-uk magasabb az átlagnál, és csak 3,9%-uk alacsonyabb 170 centinél. Szóval nem csak a nők választanak magasabb pasit, a pasik is a magasabbat választják maguk közül. Hogy a pasik miért preferálják a kisebb nőket, arról nyilatkozzanak a férfiak.
KedvelésKedvelés
biológiailag kódolt és így normális. így kellett lennie, mert az ősember így tudott a leghatékonyabban mamutra vadászni. ezt a brit tudósok szerint az is bizonyítja, hogy már nincsenek mamutok.
KedvelésKedvelés
Tehát azért választ a nő magasabb férfit mert kihaltak a mamutok a magasabb férfiak miatt és így este a kocsmából egyedül hazafelé tartva kihívó, bokáig érő telikabátban nem támadják meg a hím mamutok a nőket.:)
KedvelésKedvelés
igen. úgyhogy az a férfi aki nálánál magasabb nőt választ, illetve az a nő aki nálánál alacsonyabb férfit, az nemzetellenes és buzi. allah szakállára!
KedvelésKedvelés
Éreztem, hogy hiányzik valami logikailag, valóban igy teljes:)
KedvelésKedvelés
Ráadásul MINDEN nemzetnek ellensége, legalábbis szerintem máshol is megvan ez a sztereotípia.
Amúgy a régi női kosárlabdázó, (Német Ági?) meg a férje, egy majdnemtörpe akrobata, megvannak? Meg hogy mennyit kérdezték őket, hogy hogy is van ez, nem zavarja őket?
KedvelésKedvelés
Jaj, megelőztél, hüpp!
KedvelésKedvelés
Szerintem ennek az is oka lehet, hogy a nők általában alacsonyabbak, mint a férfiak 🙂 De lehet, hogy tudatlan vagyok és ignorálok egy létező problémát, mert én 164 centi vagyok és nálam majdnem minden pasi magasabb, de amúgy az sem érdekel, ha történetesen alacsonyabb, nálam ez nem szempont. (Cserébe van sok más, méghozzá kevésbé változtathatatlan elvárásom. De úgy tapasztalom, hogy a legtöbb férfi hamarabb nő 20 centit mint hogy mondjuk őszinte és felelősségteljes legyen a kapcsolatában, például, khm-khm :))
KedvelésKedvelés
Főnixtoll, a cikkhez: Elolvastam, nekem is az volt a benyomásom róla, mint neked: se nem vicces, se nem jó. Mondjuk, nem találom annyira felháborítónak sem, habár engem nem érint. Azt viszont nem értem, miért van a magas nőkre kihegyezve, gondolom, a pontok nagy része igaz a magas férfiakra is. Ugyanúgy meg kell nézniük hová állnak egy rendezvényen, nehogy kitakarjanak valakit, nehezen kapnak nadrágot… stb.
KedvelésKedvelés
Tippre mert a saját élményeiből indult ki, azt fújta fel és próbálta elszellemeskedni, csak nem sikerült. Engem nem azért borít ki, mert érint, (pedig érint), hanem azért, amit mondasz. A pasiknak nem kell legörnyedni a kisebb pasihoz, nem nézik ki csoportfotózásnál, viszont nem is kell elviselniük a hosszúcombos nyálcsorgatós megjegyzéseket. De nekem miért kéne elviselnem? Engem az bosszant, hogy már megint arról szól, hogy a nő az csak szépen olvadjon bele a háttérképbe, és ha a genetika ezt nem támogatja, akkor tegyen ezirányú erőfeszítéseket! Dühös vagyok, mert nőként nem hagynak kimagaslani a mezőnyből semmilyen értelemben. Dühös vagyok, mert volt olyan párom, aki kisebb volt nálam, és bár többször elmondta, hogy nem zavarja, megpóbálta manipulálással elérni, hogy kisebbnek érezzem magam nála. Dühös vagyok, mert megint azt kapom az arcomba, hogy egy nő írja, hogy mosolyogj és nyeld le, mint egy jól nevelt nő. Bazmeg, akkor deviáns vagyok, de kamaszkoromban évekig jártam gyógytornára, hogy ki tudjam húzni magam, nem vagyok hajlandó megint végigcsinálni! Folyamatos szívatás a ruhavásárlás, és közben folyton azt sugallják az eladók, hogy úgy kell nekem, minek nőttem ekkorára.
Meg a mai migrénem se segít sokat a hangulatomon, de ez csak egy a sok ok közül, amiért kiakadtam. És mégis megemlítem, mint enyhítő körülményt, mert megint rajtam van a magyarázkodás, hogy véleményem mer lenni.
KedvelésKedvelés
Jó, hogy leírtad ezeket, ebből a szemszögből nézve a cikk is kicsit máshogy fest. És tök jogos a felháborodásod.
Én egyébként két extrém magas embert ismerek, mindketten férfiak. Azt látom, hogy ők maguk néha feszengenek a magasságuk miatt, de a környezetük ebből nem csinál problémát. Ha néha olyan helyzet alakul ki, ahol ez feltűnő, akkor legfeljebb viccesnek tartják, de semmiképpen sem valami rossznak, hibának.
KedvelésKedvelés
Jaj. Van egy kollégám, kb 180 centis nő, kamaszkora óta fekete ruhákban jár, mert azt gondolja, akkor kisebbnek látszik. A haját feketére festi, ha felvesz valami mintás fölsőt, akkor is vesz rá egy fekete kardigánt. Vállait általában előre ejti, még sosem láttam magát kihúzva menni, pedig nagyon csinos. Ez de szar lehet.
KedvelésKedvelés
Azt vettem észre, hogy a kifejezetten magas pasik is nagyon gyakran járnak görnyedten, pláne a vékony magasak. Most arra gondoltam, hogy nincs egy fordított dolog is emögött: hogy az alacsonyak “kénytelenek” kihúzni magukat, hogy ne látsszanak annyira alacsonynak?
KedvelésKedvelés
Én tök átlagos vagyok, és úúúgy szerettem volna mindig magasabb lenni!!!
A súlyom pont megvan hozzá….
😦
KedvelésKedvelés
Elmúlt a migréned?
Nem is olvastam el a cikket, de nekem azért van ezzel bajom, mert a nőknek, csak a nőknek ad feladatot. Miért is kellene máshogy viselkedned azért, mert magas vagy?!
KedvelésKedvelés
Fonixtoll, szerintem is csak humorosan akarta az író felfogni a saját helyzetét.
Sajnos az irónia nehéz irodalmi műfaj, nem könnyű a megfelelő mértéket eltalálni, a jelek szerint neki sem sikerült.
Megértem a mérgedet, mert tényleg szörnyű, hogy ennyire a külsejükről ítélik meg a nőket (és valójában csak őket).
KedvelésKedvelés
Nagyon jó kiállítást láttam ma, a Francia Intézetben. Sylvester Katalin művei, iszonyú jó szobrok, rajzok, néhány festmény. Febr. 21-ig van nyitva, szívből ajánlom.
Csernus Tibor volt a férje, és Katalint szinte kizárólag az ő feleségeként és hű társaként tartják számon. A nyilvánosság teljes kizárásával dolgozott, 2002-ben volt az első önálló kiállítása az akkor már 73 éves művésznőnek.
Egy mondat a katalógusból: “…pályája szempontjából elég hátrányosnak mondható körülmény, hogy nőnek született, befelé forduló, zárkózott személyiséggel, ráadásul olyan házastársat választott, aki férfiként ugyanazt a mesterséget űzte: művészként próbált boldogulni.”
KedvelésKedvelés
Hű, ez nagyon ütős, feltétlenül nézzétek meg.
KedvelésKedvelés
Tényleg ütős volt, engem picit sokkolt is.
KedvelésKedvelés
Zseniálisan van megalkotva. Nem túloz, nagyon pontos.
KedvelésKedvelés
Nekem is pontosan ez jutott eszembe. Ezért vagyok ennyire elalélva ettől a videótól: semmi teátrális nincs benne.
Ezen jelenetek eredetije simán szerepel filmekben, amelyeket megnéznek az emberek, és semmi különöset nem találnak bennük.
Imádom, ez a nemcsere az egyik leghatásosabb módszer.
KedvelésKedvelés
Tényleg zseniális. A postaládás beszélgetés gesztusai, meg a bébiszitter jellegzetes mosolya! Nagyon furcsa férfinál látni ezt a mosolyt.
KedvelésKedvelés
Nagyon-nagyon-nagyon jó!
És hogy mennyire nem és nem értik az emberek, mit akar mondani, döbbenet (vesztemre beleolvastam a hvg facebook.megosztásába. Mert úgy tűnik, most felkapták ezt a videót.)
KedvelésKedvelés
Köszi, ez nagyon jó.
KedvelésKedvelés
Hú, rendesen zavarba is hozott.
KedvelésKedvelés
Iskolában kéne megnézetni és megbeszélni.
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/itthon/20140208-prostituciora-kenyszeritettek-es-fogva-tartottak-egy-17-eves-lanyt-kiskunlachazan.html?sec-1
Ugye nem gondolják komolyan, hogy EGYSZER kényszerítették őt prostitúcióra? Hogy lehet ilyet leírni? …
KedvelésKedvelés
egy kis üdítő:
http://444.hu/2014/01/23/dolgozik-a-csajom-ramehet-a-kapcsolatunk/
végre látni valami apró, óvatos lépéseket a férfiak felől is.
apropó, férfi ismerősöm, aki aktívan támogat egyenjogúsági törekvéseket, ott volt a tavalyi táncon, stb. egymás után ezt a kettőt osztotta meg a fb-on:
http://www.theguardian.com/global-development/ng-interactive/2014/feb/04/womens-rights-country-by-country-interactive?CMP=fb_gu
http://www.stylemagazin.hu/hir/Mit-utalnak-a-ferfiak-legjobban-a-nokben/9693/
kommentben jeleztem, hogy eléggé ellentmond a két dolog egymásnak, a válasz többektől az volt, hogy a styemagazinos cikk ártalmatlan, vicces, minek úgy felfújni.
a felszínen támogatók mintha valahol még mindig vakok lennének a problémára…
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy azért, mert támogatni ma már menő, meg értelmiségi, meg liberális, szóval bizonyos körökben kvázi elvárás. Valóban belegondolni meg nem elvárás.
KedvelésKedvelés
Bárki legyen is ez a Molnár Dorka, kiutalok neki is egy külön bugyrot.
KedvelésKedvelés
És nemcsak a nőkre általánosít, mélyen lenézi a férfiaknak azt a csoportját, akik nem Stepfordban keresnek párt…
KedvelésKedvelés
Szerintem nem ártalmatlan a cikk, ugyanakkor nagyon jellegzetes. Az írójának más írásait és a blogját ismerem.
KedvelésKedvelés
pont most vitázom egy férfi ismerősömmel a facebookon erről, szerinte is vicces, és mi az, hogy szerintem ez nem női szem, hát nő írta, nem?
KedvelésKedvelés
De ha én írok valamit ezzel kapcsolatban, akkor jön, hogy milyen férfi vagyok, meg férfiszolidaritás.
KedvelésKedvelés
véget is vetettem a vitának, jött egy nő és megmondta a tutit: nem kell ezt felfújni, vicces és kész, és megemlített egy további dolgot, ami szerinte kimaradt a listáról, vagyis gyarapította a férfiak által idegesítőnek talált női szokásokat. nem gratuláltam neki, mert azt sem tudom, ki az, de benyomtam egyet neki képzeletben.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a linket, nagyon.
KedvelésKedvelés
” a kölyöknevelés családi kötelékben történik, amikor a nőstény csak a kölykök felett főnök, a falka meg együtt vadászik, nem a hímek külön.”
Én bevallom kicsit viccesnek találom, hogy a mi patriarchális társadalmunkból kiindulva azt feltételezzük, hogy a falkában élő állatoknál is a hímek vadásznak, a nőstények meg otthon várják őket. 🙂
KedvelésKedvelés
Ez speciel valós megfigyelés, nyilván amíg a kölykök szopnak, addig adott, de utána is, amíg nem tudnak a szülőkkel együtt járni a portyákra, tehát a család valamennyire helyhez kötött, addig az anya van együtt FŐLEG a kölykökkel. Többnapos nagy vadászatokra nyilván nem mehet. Persze a kotorék körüli kisebb, nem nagyvadra való vadászat biztos megvan a nőstényeknek is (nem mellesleg a kölyöknevelés alatt ezek az 50-70 kilós vadászógépek lemmingeken és egereken élnek alapvetően). És ugye ez az év max. fele. A másik félben teljesen együtt vadásznak.
KedvelésKedvelés
Bocsi, hogy beleszólok, de úgy tudom farkaséknál szaporodni joga csak a falkavezér párnak van. Vadászni mind vadásznak, ha kölykök vannak, akkor a falka tagjai húst a gyomrukban viszi haza az anyának és a kölyköknek. Ha már nem szopnak a kicsik a többi farkas is vigyáz rájuk, míg az anyjuk távol van vadászni. Tehát kollektív a “gyereknevelés”.
KedvelésKedvelés
Az igaz, hogy magasabb rangú farkasok szaporodhatnak (rendszerint, mert farkasból van vagy húszféle), de nem csak az alfa pár, mert évente egy alomtól simán kihalnának. Szürke farkaséknál pl az alfa nősténynek joga van kinyírni az alsóbb rangú kölyköket, ha úgy ítéli meg, hogy kevés lesz az élelem, európai farkasnál “középvezetők” és kisebb rangúak nem is szaporodnak. Némelyik fajtának nagyon kicsi a túlélési esélye, a közös gondoskodás dacára.
KedvelésKedvelés
Ez fajonként más, oroszlánokról pl köztudott, hogy a nőstények vadásznak, Simba meg a területet védi.
KedvelésKedvelés
Én nem tudok olyan élő emlősállatról, ahol csak a hímek vadásznak, ettől függetlenül lehet, hogy van ilyen. Nekem egyszerűen logikátlan, miért ne mennének a nőstények is? Az ősember esetében sem hiszem el, hogy így volt, főleg mivel amit ma az életükről tudunk, az inkább feltételezéseken alapul.
KedvelésKedvelés
“falkában élő” akart lenni
KedvelésKedvelés
Én sem tudok ilyenről, jó kérdés lenne, és biztos utána is lehetne nézni, hogy a csimpánzoknál hogy van ez, de biztos vagyok benne, hogy ott is vadásznak a nőstények.
Oroszlán: de ők nem monogámok, másrészt a hímcsapatok nyilván nem így vannak, de még a nőstényekkel élő hímek is vadásznak olykor. Íme: (Hajnalkám, ne nézd meg!)
http://www.youtube.com/watch?v=aUU3DNU-ymQ
Persze, ettől még tényleg az a jellemző, amit írsz. De az oroszlán ilyen fura jószág, félúton a magányos (macskákra jellemző) és az igazi csoportos, azon belül gyakran párokat alkotó vadászok között.
KedvelésKedvelés
Basszus, nem akartam beilleszteni, csak a linket.
Bocs
KedvelésKedvelés
Ragadozóknál teljesen logikus, hogy nemtől függetlenül minden egyed tudjon vadászni. Gondolom, prédamennyiségtől és szaporodási szezontól függ, hogy ki mennyire teszi oda magát. A gepárdot ölő oroszlán pont nem vadászik, mert nem közvetlenül táplálékszerzés a célja, hanem hogy kevesebb ragadozó legyen és több prédaállat maradjon.
KedvelésKedvelés
Gepárd: monnyuk ebben van valami, a hiénákat is a hímek zargatják el/nyírják ki. Igaz, azokat nem eszik meg.De amennyire tudom, a nagy zsákmányok, pl. kafferbivaly vadászatába is beszállnak a nőstényekkel élő hímek is.
KedvelésKedvelés
Már csak azért is alapállapot, hogy a nőstényeknek kell falkában vadászni, mert a hímeket, amint ivarérettek lesznek, elhajtják területet szerezni. Tehát egy adott felségterületen egy felnőtt hím van, a többi nőstény + kölykök.
KedvelésKedvelés
Pontosan. Az elzavart hímek is falkába állnak persze, és úgy vadásznak együtt.
KedvelésKedvelés
Szerintem a csimpánzok vadászata érdekes lehet ebből a szempontból. Asszem, de nem tudom, hogy vadásznak a nőstények is.
KedvelésKedvelés
Az emberszabású majmokról nagyon sokat olvastam régebben. Azért is érdekes, hogy ismerve a szokásaikat, hogy a fenébe vezették le, hogy az embernél ez teljesen másképp működött. Náluk elképzelhetetlen, hogy a hímek egy pillanatra is őrizetlenül hagyják a családot, (már attól is idegesek lesznek, ha azok látótávolságon kívülre kerülnek) a kicsikről és az öregebb, gyengébb állatokról nem is beszélve. Ha odébb állnak vagy vadásznak, megy az egész pereputty, de így működik ez a természeti népeknél is. Elvileg pont ezért lettek a férfiak nagyobbak és erősebbek, hogy ezt az óvó és védelmező funkciót minél tökéletesebben ellássák. Ebbe nagyon nem fér bele, hogy a férfiak időnként felpattantak és a gyengéket, kiszolgáltatottakat hátrahagyva vadászgattak egyet. Ez jellemzően az arisztokraták (akikből az első paleo- és kulturális antropológusok lettek) életviteléből lett visszavezetve szerintem.
KedvelésKedvelés
Tök valószínű, hogy így van.
Olvastam, hogy a pápuáknál is a férfiak többet vannak a gyerekekkel, a fiúkkal pláne. De a lányokkal is foglalkoznak, majdnem annyit, mint a nők.
KedvelésKedvelés
Burkát kellene viselniük a kisbabáknak azért, hogy ne erőszakolják meg őket – mondta egy szaúd-arábiai vallási vezető:
http://index.hu/kulfold/2014/02/03/viseljenek_a_babak_leplet_az_eroszak_ellen/
KedvelésKedvelés
ha minden kötél szakad, és nem tudják megtanulni fékezni magukat a srácok, akkor nem lehetne inkább, hogy az urak ne jöhessenek ki a lakásból, csak max. bekötött szemmel és lekötött kézzel?
KedvelésKedvelés
Kijárási tilalom nekik, rögtön nyugodtabb életük lenne a nőknek este az utcán.
KedvelésKedvelés
http://envagyokalany.blog.hu/2014/02/09/mennyit_ersz_ha_nonek_szulettel
KedvelésKedvelés
Meg vagyok döbbenve, hát ki hitte volna… gyakran még egyetlen, pár perces molesztálás áldozatai is lefagynak végleg, miféle cím ez??? Mi a faszt vártatok?
http://www.borsonline.hu/20140209_boldogtalan_maganyos_felnott_lett_natascha_kampusch
KedvelésKedvelés
Nincs az emberi gonoszságnak határa. Normális életet szeretne élni ott, ahol a normálisok kiközösítették. Az lett volna az egyetlen menedék, ha a családja beburkolta volna a szeretetébe, ha a város visszafogadta volna, de nem mint bűnöst, hanem mint áldozatot. Megszakad a szívem. Nagyon drukkolok neki, hogy erősödjön, ne pedig kiszálljon. Én biztos emigrálnék ebből a gonosz közegből.
KedvelésKedvelés
Férfikomment: “Teljes mértékben igaza van, a hozzászólásom csak annak szólt hogy az osztrák közvéleményt is megosztja ami a lánnyal történt.Az őrült aki elrabolta öngyilkos lett ,tehát csak a lány verzióját ismerjük ”
Ja, persze, biztos nem is úgy volt, nyilván ő is akarta. 10 évesen.
KedvelésKedvelés
Naná, és nyilván tetszett neki az elzárás is mivel annyira szeretett bújócskázni.
Évekig haza sem akart menni ezért.
Borzasztó! 😦
KedvelésKedvelés
“Ja, persze, biztos nem is úgy volt, nyilván ő is akarta. 10 évesen.”
Már pedig nyilvánvalóan erre célozgatnak azok akik szerint önszántából maradt az elrablójával és azért nem szökött meg mert nem akart.
“Azt azért tegyük hozzá hogy mindkét szomszéd állította hogy többször látták a csajt egyedül az udvaron,tök egyedül,bármikor elszökhetett volna,vagy szólhatott volna a rendőröknek………………”
Tipikus, minden empátiát nélkülöző, jól megszokott áldozathibáztatás. Ennyire nem tudják egyesek elképzelni, milyen lehet totális lelki terrorban élni, amikor teljesen cselekvésképtelenné válik valaki a rettegésről? Ez még felnőttekkel is megtörténik, hát még egy 10 éves gyerekkel.
KedvelésKedvelés
http://www.borsonline.hu/cikk.php?id=87970
Rámehet a dakaros karriere! Lehet, hogy nem kellett volna nyílt színen megverni a feleségét, meg talán otthon sem.
KedvelésKedvelés
Nem tudom,hol osszam meg, ideírom.
1) Két hete Németországban voltam egy tanulmányúton. A szervező egy olyan nonprofit egyesület, ahol 20 éve esélyegyenlőségi projekteket valósítanak meg. Olyasmit, mint pl. egészen kis lányoknak “érzékenyítő”, érdeklődésfelkeltő foglalkozások a tipikusan “fiús” és (jellemzően jól fizetett) szakmák iránt (mechanika, informatika, biológiai kutatások stb). Nők visszatérését segítik a gyerekneveléssel töltött idő után, akár komplett átképzéssel is (lehetőleg olyan szakmákra, amelyek jól fizetettek és keresettek).
A dolgozók nagy része (természetesen?) nő. A vezető egy egyedülálló kétgyerekes anya (40 éves), a kisebbik fia 8 hónapos, most jött vissza gyedről. Amikor nem tudta megoldani a gyerekfelvigyázást, hozta a kicsit is, így voltunk pl. passzívházban kerekasztalbeszélgetésen úgy, hogy ő a hátérben ringatta a kicsit (a tanulmányút témája egyébként az új gazdasági szektorok képzési igényei volt, tehát nem “női” téma, csak nekünk volt egy ilyen plusz szempontunk is). Az esti búcsúvacsorára is a gyerekekkel jött, a nagyobb már teljesen önálló, a kicsit meg kézről kézre adtuk és ezzel jól el is telt az este. Ő meg pihent és beszélgetett egy jót. A résztvevők mindegyik képzési szakember, 9 országból, semmi megdöbbenés, értetlenkedés.
2) Barátnőm, aki 45 éves és gyermektelen, állást keres Oo-baan. Behívják egy céghez, próbamunka, elbeszélgetés minden rendben. A végén a főnök elmondja neki, hogy ketten vannak versenyben, a másik nő 48 éves, de már letudta a családi kötelezettségeit – 2 felnőtt gyerek, ezért bár minden szempontból a barátnőm a jobb, mégis a másik felé hajlanak, mert félnek attól. hogy neki még lehet gyereke. Erre a barátnőm teljesen megdöbbenve elmondja, hogy nem szeretne gyereket és 12 éve van a párjával, tehát már rég volt idejük ezt átgondolni. Nem hiszik el! És a főnök nem fél kimondani, megkérdezni, erősködni, egyenlő bánásmód hatóság?!, ugyan, semmi sem bizonyítható, a párbeszédet hallgató munkatársak meg tőle függenek, sosem tanúskodnának.
2014. Olaszország. Nyugat (?)
Szerintem minősíthetetlen, gusztustalan és diszkriminatív.
KedvelésKedvelés
Ha pedig mégis gyereket vállalna, felelőtlen lenne, hiszen ennyi idősen nagyobb a betegség kockázata, és különben is, nyugdíjas lesz a gyereke ált isk ballagásán! nem csináljatja jól így se, úgy se, na ugye!
KedvelésKedvelés
Ez a nyomasztás itt nincsen, szerencsére. Teljesen normális, hogy 40 felett vállalják a nők akár az első gyereket.
Talán ezért is nem hitte ez a pasi, hogy a barátnőm nem akar gyereket. Míg Mo-n talán már túl öregnek gondolták volna őt az átlag magyar főnökök….
KedvelésKedvelés
Decemberi állásinterjún (egy sztármunka, nem űrhajóépítés, sima irodai, ami távmunkában is lazán végezhető volna) a főnök hasonlóan aggodalmát fejezte ki, hogy férjnél vagyok és nincs gyerekem, és akkor itt mi lesz. Mondom semmi, egyelőre nem tervezünk gyereket. Erre ő, de biztos, ígérjem meg, hogy nem lesz. Mondtam,hogy ilyesmit nem ígérek, de nem tényleg nem aktuális a téma, tényleg nyugodjon meg. Ha éles lenne a helyzet, gyerekkel is ellátható a munka távmunkában. Erre ő, de akkor is ígérjem meg, hogy szólok, ha belevágnák. (WTF???) Na, nem ígértem, de azért felvettek.
Mivel kell a munka, nem csináltam nagy ügyet belőle, de nagyon megjegyeztem.Nem értem,hogy merül fel egyáltalán egy ilyen beszélgetés ötlete.
KedvelésKedvelés
Felmerül: katolikus, budai gimnázium, akkor megyek férjhez, mikor ott kezdek tanítani, ismerik a férjemet is, mindenki cuki, aranyos, még az esküvőn is képviselteti magát a vezetőség, illemből. Az értékekről nincs vita, ugye. A két év alatt négyszer kérdezte meg a férfi igazgató, hogy mikor szeretnék szülni. Végül onnan mentem el gyedre, és szerintem mindenki jól járt, hogy nem oda mentem vissza gyes után.
KedvelésKedvelés
Dr Regász! Dr Regász!
http://index.hu/belfold/2014/02/10/kinai_kislanyert_kuzd_egy_magyar_no/
KedvelésKedvelés
Az internet csodálatos, egészen fantasztikus, miket lehet találni rajta.
“…én szeretek nő lenni, és megtisztelni azzal magam és a környezetem, hogy vizuális élményben részesítem* embertársaim, legyen az egy kislány, aki a nagy szemeimre figyel fel és kölcsönösen egymásra mosolygunk, vagy legyen egy idősebb úriember, aki a filigrán megjelenésem konstatálja.”
“befotóztunk”
http://wifelifestyle.wordpress.com/2014/01/28/hetkoznap/
Én így sírok konkrétan, ez nagyon szellemes, folyik a taknyom a nyálammal, könnyemmel és némi agyvelővel lefelé a mellkasomon, a frissen “beretvált” szeméremdombom felé. Az önreflexió és önirónia teljes hiánya, ahol az önkritika kb. annyi, hogy ma elfelejtettem bevenni a második L-karnitines C-vitaminomat, és még a zöld teámmal is lecseppentettem a barackszín kosztümömet, ejnye!
* ez az a pofoznivaló névelőelhagyás, amelyikre annyira kerestünk példát nemrég!
KedvelésKedvelés
“Kérlek nézzétek el nekem a wordpress.com címet, mert ugyan az álmaimban egy saját domain szerepelt, de túl sokat gondoltam a megvalósítási képességeimről…
Idővel minden a helyére kerül majd.”
hujujuj
KedvelésKedvelés
“Hihetetlenül sok szeretetet, kedvességet és biztatást kaptam tőlük az elmúlt néhány hónapban, amik mind arra buzdítottak, hogy most itt pötyögjem az első bejegyzést és útnak indítsam az oldalam. A blog neve magyarul:
“Feleség • Élet • Stílus””
KedvelésKedvelés
Rosszindulatú vagyok, hogy az első kifejezés, ami eszembe jutott róla, a “trophy wife”? És egy egész órát töltött a kocsiban a férjére várva? A balettvizsgás részt olvasta valaki? Mert én utána önvédelemből egy órán át Anouk-ot hallgattam.
KedvelésKedvelés
Most találtam meg. Döbbenet, ez az egész kényelmetlencipő-legitimálással együtt. Internalizált nőgyűlölet. Mert jaj, muszáj, mert ő 165 centi. Jézusisten. De nem is valami 6-8 centis, hanem 10-12. És persze tűsarok, és platform, és ha lehet, macskakövön. És leírja, mint a tökéletesség elleni egyik hibáját, hogy tüzel a talpa tőle. És akkor ne kérdezzük meg, mennyibe kerül egy ilyen cipő.
Ha lenne/lesz kislánya, neki is vesz majd ilyen cipőket?
KedvelésKedvelés
Ááá, nem, ilyen nincs, ezt nem hiszem. Összeollózza, majd random összekeveri és kész is. Na ez életmódmagazin, ez az. Agylobb.
KedvelésKedvelés
Ez valami vicc? Vagy paródia?
KedvelésKedvelés
Én is azt hittem….de nem, halálosan komoly.
KedvelésKedvelés
Ez sikítófrász.
“Talán még nem írtam róla, de nagyon sok verset olvastam gyerekként. Felnőttként is meg-megállok egy-egy versnél, és ha valamelyik tetszik, eltárolom a virtuális könyvtáramban.
Egy szép verset elolvasni, nem unalmas! Fejleszti a szókincset, és a választékos kifejezést segíti elő.
József Attila nyelvezete mindig is közel állt hozzám, és ez a vers is azt bizonyítja, hogy egy elgondolkodtató időtöltés, mert mindig valamilyen mélyen szunnyadó jelentéstartalmat hozdoznak, ami az embert gondolkodásra hívja:
József Attila: Tél”
KedvelésKedvelés
Ez az.
Máskor meg vagy üres, vagy hamis:
”Nem tudom szavakba önteni az a tizenöt percet. Az ajándékozás végeztével csak álltunk a lányokkal a liftben, néma csendben oda-vissza egymásra néztünk, majd a cipőnk orrát. Akkor megfogalmaztam, hogy lehet, hogy ez a család szegénységben él, de a szeretettől, az odafigyeléstől, a tisztelettől minden napjuk olyan gazdag, mint amiről sokan csak álmodnak.”
”Megfogalmaztam”, ”gazdag”, ”csak álmodnak”, jáááj. !?!?? Node sebaj, majd József Attila ”gondolkodásra hívja” két souffle és egy exkluzív fogadás közt. Hajrá!
KedvelésKedvelés
múlt héten botlottam bele…
egy új világ nyílt meg előttem, beleláttam, van ilyen élet is.
(és a kommentekben mindenki odavan érte)
KedvelésKedvelés
Végig se bírtam olvasni. Pont ugyanebben az utcában tanítottam egy pici nyelviskolában, az egyik csoportomba járt egy ilyen nő. Picit idősebb. Ő volt az, aki angolóra közben gond nélkül benyögte magyarul, hogy “ja, és kóstoltátok már az epret tejszínhabbal reggelire? Isteni!” December volt, karácsonyi kajákról beszélgettünk. Pár év múlva elvégzett egy fizetős főiskolát, de szerintem nem sokat segített rajta. Nagyon igyekezett fiatalon tartani magát, gazdag idősebb férje volt, soha életében nem dolgozott egy napot sem.
KedvelésKedvelés
Eee… ööö.
“Pár nappal ezelőtt az örök kedvenc bisztrómban, ahol már akár törzsvendéggé is avathatnának, a Villa Bagatelleben együtt uzsonnáztam Beátával, a M.A.C Cosmetics marketing és PR koordinátorával, és Bíborkával, az Aréna Plazaban található üzlet vezetőjével.”
KedvelésKedvelés
Örülök, hogy végre szóba került a bloggerina. Még valamikor az indulásakor találtam rá, és megvallom, hogy eleinte nekem még szimpatikus is volt (még meg is védtem kommentben), úgy voltam vele, hogy nagyon más világ, de pont ezért érdekes. Azóta olvasom, figyelem, és nem tudom belőni, hogy ez most mi akar lenni. Azt írja, hogy instagramon kezdett képeket kitenni magáról, lett 6000 követője, majd elkezdett blogot írni.
(Egyébként ma a WordPress a legjobb bejegyzések között hozza az egyik írását.)
Pont ma mutattam meg az egyik barátnőmnek, aki most kezd blogot írni, hogy tessék, így kell csinálni. 🙂 3 hónap blogolás után estély, amelyen – többek között – összefoglalja a “munkásságát” (ő írta így). Névjegykártya, honlap, egyebek.
KedvelésKedvelés
Azt mondd meg, hogy ezzel a legjobb bejegyzések listával a kezdőket segítik? Mert én talán kerek fél év vagy három hónap után egyik napról a másikra eltűntem onnan, és most már a linket sem találom. Viszont Eszter is mindig ott volt a listán, és ő sokkal régebben kezdte.
Én ezt nem bírom elviselni, stilárisan, hogy “a kanapéra kucorodva egy takaróval kortyolgattam zöld teám”. Én nem hiszem el, hogy ő nem eszi a taknyát vagy ilyesmi, olyan mesterséges ez a nagyon stílusos létezés, mindent a fotó kedvéért. Bennem nagyon erős, hogy ironikus, önironikus képeket készítsek, és önkorholóan írjak illyről és villabagatelle-ről, meg arról, hogy kiömlenek a fiókból a szakadt bugyik, és tudjam pontosan, hogy hogy élnek mások, vagyis hogy lehet másképp is élni, meg kell is (kénytelenek), és az nem életmódmagazin. Hogy ne tévesszek arányt, mert különben undorító lesz az egész. És erre a belső mérce figyelmeztet. Illetve most ő, mert ebből még visszább fogok venni. Nagyon visszás koncepciózusan irigységet kelteni és önmagunkat irigylendő pozícióba helyezni.
Ez, meg a sok étteremnév, hangsúlyozott, lelkes ételek, tennivalók, szoborállítás a praktikus dolgoknak, mert az milyen stílusos és trendi, és ehhez még a maga finomságának (megköszöni a pincér munkáját, bezzeg mások, meg a trágár lányok!) és szépségének a hangsúlyozása kibírhatatlan. Egyszerűen ha ott a fotó, és nyilvánvaló, hogy ő szép, és tényleg az, nagyon, de gondolom, ezt jól tudja, akkor ne írja már le a szövegben is, mert ez majom a farkának-effektus. És ahogy ott vannak a nagyon ízléses cuccok, kifinomult ételek, trendi fotók (kevés eredetiséggel, mostanában ilyenek mind a mainstream étel- és sminkfotók), minden drága, együttműködés elég jó márkákkal, és senkinek nem tűnik föl, hogy hemzseg a mondattani és vesszőhibáktól a szöveg? Ez nem húzza le? Ez nem ciki ezeknek a cégeknek?
Minden nagyon letisztult és ízléses, tényleg, egy kis “látjátok, milyen szép vagyok és mennyi helyen megfordultam, utaztam és dolgoztam, és milyen művelt vagyok”, örök bizonygatás, ami szerintem nem méltó felnőtt nőhöz.Az állandó irigységkeltési céllal kitett személyes részletek, csupa külsőség: cipő, smink, táska, szuflé, egzotikus út, művészetek (“közel állnak hozzám a modern és a klasszikus művészetek is”, rendkívül műveltnek tűnik ebből) és József Attila — mind berendezési tárgy. És emellett kibukik néha az agresszió: a diplomás magyarázkodás, hogy ő sosem akart egyetemre járni, mert milyen színvonalú a BME és a MOME, ahol csak diákigazolványért koptatják a padot, meg hogy “aki nem érti, mit jelent a kölcsönös együttműködés, annak én nem segíthetek”.
Az öleb kimaradt, pedig lehet azt is stílusosan, helyette nemsokára baba lesz, na, az lesz még egy stílusos fesztivál és gügyögés, ezer gratuláció közepette.
Egyébként meg nem rossz szándékú és nem is tehetségtelen, csak ilyen tipikus túl hamar jött siker túlságosan komolyan véve, öröknek és borítékoltnak gondolva (fontos jelzés ez nekem is), és az önajnározás,a szöveghibák, a szépítések, hogy diploma, meg milyen sok helyen dolgozott — ami azt jelenti, hogy egyik sem jött be.
Ahelyett, hogy viszonyba kerülhetnénk, azt kell néznünk, hogy ő milyen viszonyban van önmagával, és persze remekben.
KedvelésKedvelés
Tíz éve azt gondoltam volna, ez egy médiahack, de sajnos most már el tudom hinni, hogy igaz. Egyébként valószínűleg pénzt akar keresni vele, tipikus megélhetési blogger, és ez néha nagyon átlátszó (pl amikor reklámozza a szempillaspirált). Arról, hogy mennyire szép meg erősen lehetne vitatkozni 😀 Dehát ízlések és pofonok.
KedvelésKedvelés
Én elsőre bedőltem neki, mert bár nagyon más mint én (lásd! Hánytál-e már büdös lábbal c. bejegyzésemet, ami – valljuk be – ennek erősen az ellenpontja), nekem tetszett, hogy ír, nemcsak képeket nyom fel, nemcsak idézeteket tesz ki, és elsőre nem vettem észre a modorosságot sem. Az első bejegyzései nekem nem voltak ennyire egyértelműek.
A blogon minden nagyon letisztult, tiszta, tökéletes, és még a kommentekben is “kedves xy” a megszólítás, de van itt más is (más fórumon), ha jól láttam, és ott van takonyevés is. Ami nekem most nem tetszik, az a “túl komolyan veszem magamat” hozzáállás. (“munkásság”, “tevékenység”, és az estélyes bejegyzéséről nekem az ugrott be, amikor a szülőfalumban kiállt a polgármester a falunapon, és köszönetet mondott Kovács László hentesnek, a Zöldike ABC-nek a támogatásért, a művház lelkes kolléganőinek, és a Páva Körnek, hogy emelték a nap színvonalát, és közben teljesen meg volt hatódva, hogy milyen jó itt élni.)
A legjobb bejegyzés szerintem egy statisztikai adat, hogy hányan kattintanak rád, mennyire pörög egy bejegyzés, ő gyakran van elől. Nem hiszem, hogy a kezdőket segítik, én egyszerre indítottam vele a blogomat, és nem sokszor segített nekem ezzel a WordPress (te viszont igen). 🙂 Bár lehet, hogy ez is olyan, mint a fb-lájkok megvétele, ezt nem tudom. (És az is eszembe jutott, hogy lehet, te is segítettél neki tegnap a linkeléssel.)
KedvelésKedvelés
“takaróval kortyolgattam zöld teám”
A francba, ez valami új. Én még takaróval nem kortyolgattam teát. Általában üresen iszom, legfeljebb valami cukorral vagy mézzel. Feketét akár tejjel. De takaróval? Micsoda ötlet!
KedvelésKedvelés
Innen is látszik , mi himneműek nem vagyunk elég fantáziadúsak. Nem lehet, hogy csak a sarkával mártogatta?
KedvelésKedvelés
Basszus, tényleg, takaró, mint keksz. Vagy babapiskóta.
KedvelésKedvelés
Nekem annyira eldobta az agyam az ékszíjat ezektől az mondatonként hemzsegő kliséktől, hogy három sornál többet nem bírtam belőle olvasni. Hányingerem van az ilyentől, olyan mesterkélt és marhára nem eredeti (de annak próbálna látszani), hogy kihullik a hajam tőle.
KedvelésKedvelés
Annyira pontos vagy, Éva.
Én is ízlelgetem, hogy mi ez itt. Én nagyon más világból jöttem, a felmenőim néha mosószappannal ledörzsölték a testüket, és a túlzott szépségkultusz inkább gyanús volt, mint elvárás.
Az a benyomásom, ez a nő egy tökéletesre csomagolt kereskedelmi termék, belül üres. A gondolatai is lecsiszoltak, kis divatos Coelho-ezo-spiritu vonal, pozitív gondolkodás, sikerorientáció. Minden megnyilvánulása trendi, tökéletesre csiszolt és üres.
És itt nálad ötven nő, összesen hatezres IQ-val nem tud lekattanni róla. Szóval valamit tud.
Mondhatni: kortünet. Ismerek pár ilyen embert, bloggereket is, akik nagy munkával alakítják magukat trendi tömegtermékké.
Én mindenesetre ottragadok, mert minden bejegyzés ad egy-két olyan mondatot, amit idézgetni kell.
“jórészt magamból táplálkozom”
“Január 30-án, épp 3 hónappal a blogom elindítása után, önerőből aznap a 3000. kedvelést átlépett facebook rajongói oldallal megtartottam az első, stílszerűen 30 fős, zártkörű WLS fogadásom, Budapest legexkluzívabb helyszínén, amit egy magára és a környezetére igényes magyar lifestyle blogger valaha is álmodhatott magának.”
“Ez egy olyan este volt, egy szárnypróbálgatás, ami még inkább bebizonyította, hogy szerény személyemmel helyem van a hazai -és talán a nemzetközi- blogger piacon, bármennyire is próbálkoznak a kontárok eltéríteni az utamról.”
“A nagy sikerre való tekintettel már gondolati síkon mozog a következő rendezvényem,”
“a pozitív életenergia a rendben és a tisztaságban tud akadálytalanul áramolni.”
“a kecskék játszi könnyedséggel ugrándoztak a kopasz, “porhanyós” sziklaszirteken”
Nem lehet betelni vele. Megyek is olvasgatni.
KedvelésKedvelés
Sárbogárdi Jolán feltámadt?
KedvelésKedvelés
a filigrán megjelenésemet konstatálja
sírok, bazmeg, sírok
KedvelésKedvelés
a male gaze azért befigyel
KedvelésKedvelés
ajaj!
http://hvg.hu/itthon/20140210_A_boldog_hazassag_titka_Ket_igen_es_ket_n
minden mozzanata fájt.
de legalább volt egy riporter. aki nem alájuk kérdezett, hanem kérdezett.
KedvelésKedvelés
hányok
KedvelésKedvelés
jaj, szerintem iszonyú vicces! a kamaszok a környezetemben ezen szétröhögik magukat! már küldöm is tovább, köszi! ha hallanátok őket, ahogy utánozzák az ilyen dumákat, amilyen hangon és amilyen iróniával. hát ez egy újabb gyöngyszem lesz!
KedvelésKedvelés
jaj, megnéztem újra, és mar hallom ahogy mondják a kamaszok… besírok a röhögéstől… szerencsére évtizedekre megalkottuk… szerencsére 😀
KedvelésKedvelés
Úgy olvastam elsőre a linket, hogy a boldog hazugság titka.
KedvelésKedvelés
hehe
KedvelésKedvelés
egy kamasz, jövőbeli adófizető és szavazó véleménye:
“ezek a gerberék tiszta álprofilosok
az a kedvencem h “európában egyedülálló módon fogalmaztuk meg a házasság törvényét”. úgy mondják mintha ez hűdenagy és példátlan szuperdolog lenne, pedig csak annyi h elmaradott konzervatív kis retardáltak vagyunk, akik mások boldogságát akadályozzák meg.”
KedvelésKedvelés
Nagyot dobbant a szívem!
KedvelésKedvelés
A legkisebb Gerberné szeme sokat elárul, meg a többi nő szeme is, mit gondolhatnak valójában?
KedvelésKedvelés
nekem is gyanús, hogy a szájuk jobban csillog mint a szemük 😦
KedvelésKedvelés
Jééé! Normálisék!
KedvelésKedvelés
Egyébként én nem hiszem, hogy hagyományos, monogám családban nem lehet boldognak lenni – de miért kell külön kihangsúlyozni, hogy ez csak a heteróknak jár? Miért lesz a heteróknak attól rosszabb ha a melegek is házasodhatnak? Ezt soha nem értettem… A csillogó szájfényes néni végtelenül ellenszenves volt.
KedvelésKedvelés
Ez azért van így, mert egy évben x számú házasságkötés engedélyezett és ha ezt igénybe vehetnék azonos neműek is, akkor az esküvő hamarabb elfogyna és szegény heteróknak nem jutna.
KedvelésKedvelés
🙂 🙂 🙂
KedvelésKedvelés
😀 lájk
KedvelésKedvelés
tudtok erről?
http://tablet.magyarnarancs.hu/snoblesse/a-leszbikus-feministak-forradalma-88604
ha vki eljut, kérek szépen egy beszámolót.
KedvelésKedvelés
http://www.phenomenon.hu/v2/az-egyen-valodi-vilaga-a-legstilusosabb-hazai-nok-2013-ban/
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/kultura/20140211_Vidnyanszky_tudja_a_jo_hazassag_titkat
Jajj, jajj…
KedvelésKedvelés
http://444.hu/2014/02/11/noi-stockfoto-forradalmat-hozhat-a-facebook-igazgatoja/
KedvelésKedvelés
http://www.buzzfeed.com/ashleyperez/stock-photos-that-hope-to-change-the-way-we-look-at-women?utm_term=P3Q9N3NlZXRzb3plNy9vPThpbHB3eXVndXU%3D
KedvelésKedvelés
http://playliszt.postr.hu/nannerl–csodagyerek-vagy-aldozat
KedvelésKedvelés
férfiolvasókat kérdezném, hogy ti melyiket adnátok a feleségnek és melyiket a szeretőnek? a teljes árút, vagy az akcióst? hogy megy ez az úri körökben? 😉
http://oazis.hu/akciok/1765
KedvelésKedvelés
Nem tudom, nem vagyok úr. Én azt venném a feleségemnek (ha van róla papír, ha nincs), amit épp akkor és ott szépnek tartok, illetve amiről tudom, hogy szereti.
KedvelésKedvelés
A kérdésed nem annyira egyszerű, mint amennyire annak látszik:)
Itt nincs hölgy, szerintem úr sincs.
Amúgy rühellem, hogy azért vegyek virágot mert valaki kitalálta, hogy éppen melyik napon kell és ha nem veszel akkor hű+ha.
Azért is 1 nappal korábban, amúgy meg akkor ha szeretnék adni vagy érzem, hogy jól esne mert mélyponton van …sőt csak úgy ,mert jó virágot adni.
KedvelésKedvelés
Vittem én már kaktuszt is nőnek:)
KedvelésKedvelés
itt most az volt az ajánlat, hogy az első virág teljes áron van, a második csak 50%, ha netán egy maestrónak kétfele van elköteleződése. én meg arra vagyok kíváncsi, hogy mi alapján döntitek el, hogy a feleség vagy a szerető kapja-e az akciós vagy a teljes árú virágot. hogy van ez nálatok? mármint a férfiaknál.
KedvelésKedvelés
Eddig még nem volt “szükséges” ezen elgondolkodnom, majd ha úgy hozza az életem, ha hozza. 46 évesen nem biztos, hogy én vagyok a legkívánatosabb ffi erre a szerepre, kérdés én vágynék e rá. Azt hiszem ez nekem az adott nő személyiségétől függne, ha lennénk olyan okosak és emellett szimpatikusak is vagyunk egymásnak, de egyikünk sem akarna borítani mindent otthon, ki tudja? Lehet, hogy az idealizmusom itt is kiutkozik, nekem nagyon fontos a személyiség, a testi dolgok kevésbé. Ami biztos lenne, mindenki más virágot kapna, olyat ami hozzá illik, amit szeret, kedvel.
Az is lehet, hogy nem tudnék “csak” szerető lenni.
De ez egyelőre fikció, nomeg a válaszom is hiszen nem kellett még döntenem.
KedvelésKedvelés
Arcra fagyott mosoly: http://www.youtube.com/watch?v=JVsuE0Ejh-w
KedvelésKedvelés
Nagyon jó. Üt. Imádom.
KedvelésKedvelés
Még engem is.
Pont az ugrott be, hogy ha a nőket az abortusz előtti eljárásban gyakorlatilag hasonló elven mükődő hatásoknak teszik ki, vagy ugyancsak hasonló elven rányomják a cigisdobozra az áttétes tüdőt, akkor egyelőre és jobb híján a férfiakat is ki lehetne tenni hasonló hatásoknak, ex ante. Bár lehet csak egyre magasabb lenne az ingerküszöb. Nem tudom, kicsi vagyok hozzá, csak gondolkodom.
KedvelésKedvelés
Nekem is nagyon bejön. Lehetne csinálni egy hasonlót a pornóról is, mondjuk menne a műsor az élvezkedő, mosolygó arcú nőkkel az elején, majd ugyanígy bevágnák a végére a feliratot, hogy a pornószínésznők hány százalékának volt már gátrepedése, súlyos végbél illetve torok sérülése. Az átlaghoz képest milyen magas számban lesznek öngyilkosok és pszichiátriai kezeltek, akik ráadásul ugyanolyan kezelést igényelnek mint a nemi erőszak túlélők. Be lehetne illeszteni azokból a forgatási szünetekben készült filmecskékből, amikor a tiltakozó lányokkal ordít a rendező, hogy igenis mindent be kell vállalni a “csapat” érdekében, nem állhat le néhány kényeskedő liba miatt a forgatás. Nem ártana tudatosítani a férfiakban, hogy a pornóban azért kell úgy tenniük a nőknek mintha élveznék, mert a forgalmazók nekik, a férfiaknak akarják eladni ezeket a filmeket. Ne vegyék meg, ne töltsék le és ne nézzék, ha nem akarnak ebben az aljasságban részt venni!
KedvelésKedvelés
Jól mondod!
KedvelésKedvelés
http://www.nlcafe.hu/eletmod/20140213/tiltakozas-hazassag-tarsadalmi-nyomas/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=nlcafe&utm_campaign=20140213
KedvelésKedvelés
pont most akartam linkelni, beszarás!
KedvelésKedvelés
“A kisgyerekes anyák munkavállalása előtt jelenleg hazánkban hatalmas gátként tornyosul az információhiányból, lelkiismeretfurdalásból és társadalmi elvárásból emelt 3 éves gyes mítosza. Még a bölcsődei beszoktatásról informáló írásokba is rendre belecsempésznek egy-egy félmondatot, hogy ugye tudja anyuka, a közösség nem jó a kicsiknek.”
http://feminfo.postr.hu/eredet-az-elso-harom-ev
KedvelésKedvelés
Pont most akartam megosztani én is 🙂
Ez nagyon jó, beszéljünk erről.
KedvelésKedvelés
Trollkodásért elítélték (kicsit bulváros, de érdekes, tudjuk, miért)
http://444.hu/2014/02/13/a-biro-eltiltotta-az-internettol-mert-meztelen-ferfiakat-rendelt-a-szomszedjanak/
KedvelésKedvelés
A nők, a tudomány, az átkos szocializmus és a haladó Nyugat:
http://mult-kor.hu/20131217_amiben_jobbak_voltak_a_szovjetek_az_amerikaiaknal
“Azonban míg a 20. században a Szovjetunió a legtöbbször alulmaradt, egy dologban toronymagasan “verte” az Egyesült Államokat: sokkal több nő előtt tárta szélesre a tudomány kapuját.”
KedvelésKedvelés
Ezt írtam már egy poszt alá, de hátha itt többen/mások olvassák.
Felötlött bennem (egy csakazolvassás kismamával levelezve), hogy szervezhetné(n)k olyan csakazolvassás kismama találkozót, ami alternatívája lehetne a hordozóklubos, kisgyerekeknek/ kisgyerekekről szóló délelőttöknek.
Budapesti, Budapest közeli kismamák, volna-e igény erre? (Délelőtti találkozó valahol a belvárosban, hogy mindenkinek “relatíve közel” legyen, valahol, ahol nem ijednek meg sok gyerektől, ahol meg tudunk inni egy teát, és a nyilvános szoptatástól sem botránkozik meg senki. És nem feltétlenül a hordozás, szoptatás a központi téma.)
Aki vevő az ötletre, jelezze egy hozzászólásban.
KedvelésKedvelés
Sőt, én akartam írni, hogy tavasszal piknikezhetnénk is aki amit hoz alapon a Margit-szigeten!
KedvelésKedvelés
Jó ötlet, a Városligetben már vettem részt hasonlón. De nem muszáj tavaszig várni, főleg ha van ötlet helyszínre. Bevallom, nekem nincs, de remélem, hogy itt olyan kritikus a tömeg ( :D) , hogy lesz ötlet erre is.
KedvelésKedvelés
Én benne vagyok! Nagyonis. Akár most rögtön 🙂
KedvelésKedvelés
(Ani=anitaspingar)
Még annyi, hogy a mi albérletünk éppen a Belvárosban van, áprilisig vagyunk itt, addig szívesen látok a 49 négyzetméteren mindenkit :D, szoptatni, teázni (takarót teához adni nem tudok) eleg jó hely. A kávéfőző ugyan csak két személyes és a lakás nem gyerekbarát (asztalnak sarka van, a konnektorban áram és a szekrény eldől, ha nekimegyek), de nem ijedek meg a sok gyerektől, és nem bontránkozok meg szoptatáson, sem 🙂
KedvelésKedvelés
Ide is írom:
bajuszcic, Karina, Engem, Ani (=anitaspingar), Anita, nimandi1, binkieliott, mosthogyittvagyok, MCsilla eddig az érdeklődő kismamák.
Írjatok a kismamarandi@freemail.hu címre, hogy egyszerűbb legyen a szervezés, és együtt dönthessünk, hogy mikor, hol.
KedvelésKedvelés
One billion rise day – élő is, Bp is
http://www.onebillionrising.org/
KedvelésKedvelés
One billion rise day – élő is, Bp is
http://www.onebillionrising.org/
KedvelésKedvelés
Hú, de boldog vagyok, hogy mégis “ott lehetek”!! Köszi!
KedvelésKedvelés
Pont láttam egy táncot, egészen megrendítő ez az egész nekem. Nagyon megindít.
KedvelésKedvelés
Egy férfi ír arról, hogy abbahagyta a pornó nézést. Nekem öröm volt olvasni.
http://changefromwithin.org/2014/02/12/one-mans-journey-how-i-stopped-watching-porn-for-1-year-and-why-im-not-going-back/
KedvelésKedvelés
Dejó!
És ezt láttad már?
http://tedxtalks.ted.com/video/Why-I-Stopped-Watching-Porn-Ran;search%3Atag%3A%22israel%22
KedvelésKedvelés
Jelentem, én ezt lefordítottam, megvan a szöveg magyarul, csak feliratozni kéne! Tud valaki ilyet?
KedvelésKedvelés
Én sajnos nem, de úgy örülök, hogy lefordítottad!
KedvelésKedvelés
Aki tud, az az egyszerúség kedvéért írjon egy mailt, kepviselone kukac gmail, vagy ha más nem, akkor megtanulom, hogy kell 😀
KedvelésKedvelés
Ó, de örülnék neki! Mekkora munka, de megéri, lenyomnám a suliban. Rájöttem, hogy nem értenék, túl sokszor kéne megállítani, akkor meg már nem érdekli őket. de ha lenne felirat, hú, már készülök is rá, nagyon. Remélem, összejön, sajnos én sem értek hozzá. Nagy arc vagy!
KedvelésKedvelés
Igen, jobb felirattal mert a srác angolját elég nehéz érteni. Akcióba lendülök.
KedvelésKedvelés
http://nevtelenlevel.blog.hu/2014/02/13/diak_368
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
http://nol.hu/kulfold/20140104-szoknyas_kisfiukkal_riogatnak?ref=sso
KedvelésKedvelés
rékerestem a kirrály szóra, és ezt találtam:
http://envagyok.info/a-szereto-tunet/#more-7467
minden férfi király…
KedvelésKedvelés
Nekem tetszik… mi a borzalmasan durva benne? Így működik a megcsalás és a kapcsolati válság… tudom… átéltem. Teljesen nemfüggetlen, akár férfi, akár nő, ha válságba kerül a kapcsolatuk, a vákuum így szív be egy szeretőt.
KedvelésKedvelés
most vettem észre, hogy ezt a jós istvan írja, szerintem ezt a nvet már olvastam itt, bocsánat az ismétlésért. botzalmasan durva egyébként.
KedvelésKedvelés
http://www.parokia.hu/kozosseg/cikk/6/ szerintem korrekt cikk
KedvelésKedvelés
IGEN IGEN IGEN
KedvelésKedvelés
“A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége rendezvényén felolvasták a miniszterelnök köszöntőjét is, Orbán Viktor ebben egyebek mellett azt írta, a gyerekvállalás személyes ügy, ám aki egészséges lelkületű gyermekeket nevel, az a hazájának elévülhetetlen szolgálatot tesz, és ezt észben tartani minden kormány kötelessége.
Közölte, a kormány hálás a családoknak, amiért szülői teendőik ellátásával a nemzet jövőjét megalapozzák, ezért is igyekszik könnyíteni a családok terhein támogatásokkal és programokkal. Mint írta, ezért fektették alaptörvénybe a család, a magzat és az édesanyák védelmét, ezért vezették be a családi adózást, ezért hozták létre az Erzsébet-táborokat vagy a gyed extrát.
A kormányfő szerint akik összetartó családban nőhetnek fel, már gyerekkorukban elköteleződnek bizonyos értékek megőrzése és továbbadása mellett. Hozzáfűzte, így felnőttként védeni és őrizni fogják házasságukat, gyerekeket vállalnak, akinek továbbadják az anyanyelvet, a népdalokat és népmeséket, továbbá megtanítják nekik azt is, hogy szerte a világban élnek magyarok, akikkel összetartoznak.”
http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/kover_laszlo_ha_szuletnek_ujabb_gyerekek_van_magyar_jovo/2370136/
KedvelésKedvelés
Ez félelmetes, mert kirekesztő. És gusztustalan, nyomokban perverz. Ha ”egészséges lelkületű gyermek”, akkor szolgálja a hazát (mert ezért szülünk, nem másért!), ha meg neadjisten nem egészséges lelkületű gyermek, akkor irány a Taigetosz.
Nem csak azt lövi be, hogy az egyetlen helyes út a Kárpát-medencében a házasság, a mindhalálig, a gyerekszülés, de a fogalmai is veszélyesek. Aki így beszél ”összetartó családról”, az beszél csonka családról is máskor, mert a család csakis anya-apa-kettő (max. három) tengelyen létezhet. Brávó!
KedvelésKedvelés
egy szó lemaradt, bocsánat: kettő (max. három) gyerek
KedvelésKedvelés
Egyet apának, egyet anyának, egyet a hazának.
KedvelésKedvelés
Hazát a gyereknek!
KedvelésKedvelés
“népdalokat és népmeséket”
Rohadt kíváncsi lennék, a miniszterelnökünk (nem a felesége!) hány népdalt tanított meg, a Kárpát-medence mely tájáról, a gyerekeivel.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/bloghu/fotozol/2014/02/14/meztelenseg_a_kulisszak_mogott
a harmadik képen a lábujjdeformitást is ajánlom a figyelmetekbe
KedvelésKedvelés
Uh, ez nagyon tömény volt, és így még visszataszítóbb. Mármint a helyzetek, a szereposztás.
KedvelésKedvelés
A fotós nagyon érzékenynek tűnik az egésznek az abszurdumára, a valóban visszataszítő és megalázó jelenetekre, az egész hamisságára és a modellek kiszolgáltatottságára. Émelyítő.
KedvelésKedvelés
abszurditást akartam, de így is jó
KedvelésKedvelés
Mennyi nő dolgozik ezekben a stábokban!
KedvelésKedvelés
de a fotókat sosem ők készítik
KedvelésKedvelés
http://lajk.hu/ezeknek-nok-meglattak-milyenek-lennenek-egy-magazin-cimlapjan-az-eredmeny-tobb-mint-meglepo/
Ez milyen ez?
KedvelésKedvelés
Megint nem a hétköznapi valóságot szeretjük, hanem ami lehetne belőle. Szerintem smink nélkül is csinik voltak. Nagyon leharcolt arcokat még ilyen filmekhez sem szoktak válogatni.
KedvelésKedvelés
Tök jó , hogy feltételes módban írtad, lehetne, de miért is amikor tényleg csinosak alapból? Legyenek még csinosabbak? Aztán adunk a Photoshop-al még. Olyan felesleges.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/gazdasag/2014/02/16/gender_budgeting/
KedvelésKedvelés
Pont ezt akartam most linkelni! 🙂
KedvelésKedvelés
Ilyet próbáltunk itt Toszkánában meghonosítani – 2008-ban volt erre egy külön projekt, néhány kisebb polgármesteri hivatalnak az alkalmazottait képeztük, tanácsadással segítettük volna a gender budget elkészítését és bevezetését. Jó néhány hónapos munka után annyi volt a reakció a résztvevők oldalán, hogy “ja, hát ez egy érdekes dolog, de most nem prioritás…”
Falak, mindenhol magas, hatalmas falak….
KedvelésKedvelés
Nagyon érdekes volt olvasni és azt hiszem ezeknek a statisztikáknak hihetünk. Ilyesféle költségvetésre még nagyon sokáig csak a dejólenne szintjén lesz válasz, megvalósításához igazából sem akarat sem pénz nem lesz. Marad a családok,párok szintjén; az adott nő és ffi fontossága, fontos-e nekem a másik élete, minősége, fel tudom/akarom fogni a miértjét. Ha nem kerülne pénzbe , de hozna népszerűséget, holnap törvény lenne. Sanda gyanúm szerint ez most népszerűtlen lenne a mi társadalmunkban.
” azért mert szép, nem biztos, hogy okos is”
KedvelésKedvelés
Ezt láttátok?
http://index.hu/kultur/2014/02/15/meghalt_radnoti_miklosne/
Bálint András ezt tudta mondani:
“Sokat jártam hozzá, az utóbbi néhány napban is. Csodálatos asszony volt, nagy boldogság a számomra, hogy ismerhettem. Szép kort élt meg, talán a Radnóti iránti hűsége lehetett a hosszú élete titka.”
A hosszú kor titka ezek szerint a (már rég megholt ) hitves iránti hűség! Mindig tanulunk újat….
De értelmes ember szájából ez hogy tud kijönni?
KedvelésKedvelés
Ja, Szendrey Júlia is nyilván azért halt meg fiatalon, mert volt olyan cédacemende, és újra férjhez ment. 😦
KedvelésKedvelés
A másik kedvencemet a témában épp nem találom, de azt taglalták hosszasan, hogy mennyire jó háttér volt a férjének, mindig csak a férje munkája lebegett a szeme előtt, annak rendelt alá mindent, stb stb. Száz év összegezve. 😦 Ha meglesz, linkelem.
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/divat_design/20140214_A_szex_egy_nyelv_ami_mindenkinek_mast_je
Csak én nem értem, miről beszél, mit állít Mester Dóra? Segítsetek nekem ezzel a nővel kapcsolatban, nagyon vegyes érzéseim vannak. Nektek mi a véleményetek?
KedvelésKedvelés
Én azért nem tudom értelmezni amit írt, mert mert már az alap felvetésével sem értek egyet. Azt írja:
“Én azt gondolom, hogy a társadalmi megítélése sokkal kevésbé esne a nimfománia kategóriájába, ha egy férfi csinálná végig ugyanezt.”
Az ok, hogy valóban sokkal elnézőbbek a férfiakkal. Ami egy férfinak dicsőség (mondjuk, hogy az összes jó csajjal szexelt a suliban), az egy nőnél szégyenletes és elítélendő (az rögtön másképp hangzik, hogy az összes jó pasival szexelt valaki a suliban). De szerintem nincs ember aki azt mondaná, hogy napi 10 teljesen idegen nővel szexelni (és mindegyikkel csak egyszer) az teljesen rendben van és nem számít szexfüggőségnek.
Ámbááár, most jut eszembe, a rádióban egy pasi elmondta, hogy ő ismer egy nagyon gazdag külföldi üzletembert, aki a munkája miatt hetente két napot tölt Magyarországon és ilyenkor mindig úgy rendel prostit, hogy a lány nem lehet több 23 évesnél és akit már egyszer kiküldtek hozzá, azt még egyszer nem küldhetik. Az a durva, hogy ezt nem azért mondta a betelefonáló, hogy a pasit elítélje. Dehogy (szerintem még irigyelte is). Azt kezdte el boncolgatni, hogy vajon hány fiatal lány lehet elkurvulva, ha mindig találnak neki újat. A pasi viselkedését egyáltalán nem firtatták, csak a nőkét. Lehet, mégiscsak igaza van Mester Dórának.
KedvelésKedvelés
De attól még – a társadalmi ítélettől függetlenül – beszélhetünk szexfüggésről. Olyan benyomásom volt az interjú során, hogy MD mindenképpen kerülni igyekszik, hogy ezt a szót kimondja – merthogy ne patologizáljunk senkit -, de ezt károsnak tartom, egyrészt a relativizálás miatt, másrészt meg ha egy problémát a nevén nevezünk, akkor leküzdeni is sokkal könnyebb. Végig az volt az érzésem, hogy igyekszik úgy beszélni, hogy közben semmit ne mondon, lehetőleg egyáltalán ne foglaljon állást. Megjegyzem, MD-vel kapcsaoltban máskor is volt már olyan élményem, hogy egyszerűen nem tudom kihámozni a mondandójából, hogy mit állít. De nem ismerem a teljes munkásságát és az pl nagyon érdekelne, mit gondol a mainstream pornóról, ha valaki tudja, szóljon hozzá.
KedvelésKedvelés
Mármint abban van igaza, hogy szexfüggőségről férfiak esetében csak akkor beszélnének, ha az életvitele, őt magát zavarná és az orvosok is csak akkor éreznék szükségét a kezelésének, ha ő ezt igényelné. A környezete nem hiszem, hogy orvoshoz küldené. Hát, istenem nagyon szeret csajozni a Béla. Egy nő esetében a külvilág döntené el, hogy ez kóros-e vagy sem. Biztos vagyok benne, hogy hiába állítaná mindenkinek, hogy ő így jól érzi magát és boldog, azért megpróbálnák rávenni mégis, hogy kezeltesse magát, mert ez nem normális.
KedvelésKedvelés
Láttátok A szégyentelen c. filmet? Többről van szó, mint sok nő.
KedvelésKedvelés
Ez világos. Megjegyzem, ha valakinek tisztában kéne lenni azzal, hogy mi a szexfüggőség, az Mester Dóra. Én ezt a szakértelmet, vagy annak megnyilvánulását hiányolom.
KedvelésKedvelés
Én láttam.
Azon túl, hogy maga a film egészében nem tetszett, nagyon megrázó volt a szexfüggés bemutatása.
KedvelésKedvelés
A Shame számomra nagyon megrázó volt, de a főszereplő abban nem csak szexfüggő volt, hanem egy mindenféle kötődésre, tartós kapcsolat kialakítására képtelen, kétségbeesett emberi roncs. Ő olyan nővel, aki egy kicsit is jelent számára valamit már szexelni sem volt képes. Abból a filmből sütött a szenvedés és a mélységes boldogtalanság (a kapcsolatfüggő testvér sem volt semmi és ahogy mondják egymásnak, hogy “nem vagyunk rosszak, csak rossz helyről jöttünk”, jaj. Azt hiszem azt a filmet megnézem még egyszer).
A Nimfomániásnak még nem láttam a második részét, ezért inkább nem mondanék semmit róla.
Mester Dórától nekem az is fura volt, amikor egyszer azt nyilatkozta, hogy “a szexben nincs jó vagy rossz, és nincs olyan szexszaki, akinek joga lenne eldönteni, mi helyes vagy mi normális”. Na ne már!
KedvelésKedvelés
A Shame-hez: igen. ettől függés a függés 🙂 Pont ilyen egy szexfüggő, mint amit a filmben bemutattak (persze a körülmények vagy a függés kiélésének módjai változhatnak). Ezért is jó, mert árnyaltan mutatja be, és hiába egy fiatal, vonzó, kívánatos, egziszteniciával rendelkező, minden szempontból jó adottságokkal rendelkező férfiról van szó, aki rengeteget szexel, mégsem leli benne örömét (vagy nem úgy) és borzasztóan magányos, kötődésre képtelen (de mégis vágyik rá, hiszen megpróbál rendesen is randizni), a “szerből” egyre nagyobb és nagyobb adagokat igényel. A Shame a függésnek egy elég késői stádiumát mutatja be, amikor már nagyon szenved az illető és tényleg kezd összeomlani az élete. Ténlyeg megrendítő és segít a mértéktelen szexualitáshoz kapcsolódó hamis illúzókat lerombolni (ti. hogy az milyen klassz és irigylendő lenne, és aki “nagykanállal eszi az életet”, “falja a nőket”, annak milyen jó… hát egy frászt.)
KedvelésKedvelés
megneztem, most hogy itt olvastam rola. nekem tetszett
KedvelésKedvelés
Milyen jó kis történet ez?! Még a Guardian is megírta. A gyôri lottónyertes a hajléktalanokat és a bántalmazott nôket segíti. Ha ez igaz, akkor csodálatos sztori!
http://www.theguardian.com/world/2014/feb/16/homeless-hungarian-lottery-win-laszlo-andrasche?CMP=fb_gu
KedvelésKedvelés
Nagyon kíváncsivá tettetek, meg fogom nézni a Shame-et!
KedvelésKedvelés
Nekem is tetszett, de úgy, hogy utána vagy fél óráig nem bírtam felkelni a fotelből.
KedvelésKedvelés
Én vagy egy hétig rugóztam rajta. Úgy vettem észre, nagyon megosztó film vagy nagyon szeretik valaki, vagy nagyon nem jön be. Sokan meg nem értik, mert nem olyan szájbarágós mint a Nimfomániás.
KedvelésKedvelés
Az is lehet, hogy találva érzi magát….
KedvelésKedvelés
Kemény szavak ezek. Csak bólogatni tudok! :DDD
“Ha mégis elhiszem, hogy a 2013-ban megtartott Nőkongresszusnak valóban van jelentősége a nők érdekképviseletének tekintetében, és ezért szívből jövő jókívánságaimat szeretném kifejezni nekik, akkor csak egyetlen dolgot kívánhatok: Jelenlegi férfigyűlölő, lelkibeteg, dilettáns vezetői garnitúrájuk helyett mielőbb leljenek olyan ihletett, valódi talentumokra, akik képesek felnőni a szüfrazsettek szellemi örökségéhez. Leljenek olyan valódi vezetőkre, akik ahelyett, hogy olcsó aktuálpolitikai érdekeik kiszolgálására használják fel, és a férfiak ellen hangolják őket, inkább valóban tenni akarnak valamit értük, nőkért. Kívánom, hogy a siker érdekében hallják meg a férfiak hangját is, értsék meg az ő szempontjaikat is, mert enélkül soha nem lesznek képesek egyetértést és összhangot teremteni a két nem között. Merthogy nem lehet elégedetté és boldoggá tenni a nőket anélkül, hogy egyúttal nem teszik elégedetté és boldoggá a férfiakat is. Ehhez kívánok sok sikert minden Nőnek!”
http://www.ferfihang.hu/2013/11/13/antifeminista-koszonto-a-2013-as-nokongresszusra/
KedvelésKedvelés
Haha, ez nagy! 🙂 Felirat a 17. századból: “Peace on Earth, Good Will Toward Women. An Obedient Wife Governs Her Husband” (’Békesség a Földön, Jó szándék a nők felé. Egy engedelmes feleség irányítja a férjét’)
http://www.nyest.hu/hirek/5-bevallalos-felirat
KedvelésKedvelés
http://jobbegyenes.blog.hu/2014/02/16/amerikai_kutatas_akinek_nincs_gyereke_az_boldogabb#comments
“… Lehet olyan felmérést készíteni, miszerint a gyermektelen párok boldogabbak. Lehet olyat is, miszerint a hétéves kislányokkal fajtalankodók stresszmentesebb életet élnek. Csak minek? Hogyan jut eszébe egy tudományos csoportnak, hogy a természetest a természetellenessel összehasonlítsa?…”
KedvelésKedvelés
Ez meg mi ??? Mál mindenki megőlült ? 😀 😀 😀
http://www.poncizel.tk/poncized?url=http%3A%2F%2Findex.hu
KedvelésKedvelés
Jaja:
http://www.poncizel.tk/poncized?url=https://csakazolvassa.hu/?page_id=10397?
KedvelésKedvelés
Neee xD
KedvelésKedvelés
épp most akartam linkelni, csúnyán lemaladtam 🙂
KedvelésKedvelés
Kicsit OFF:
Kérhetnék egy kis segítséget? Ha jól emlékszem, a tavalyi One Billion Risingról készült egy olyan videó, ahol a táncot a különböző országok helyszíneiből vágták össze. Már másfél órája keresem, de nem találom. Nem életbevágó, de ha valaki tud erről valamit, az belinkelhetné.
KedvelésKedvelés
Azt Eve Ensler vetítette le a Nőkongresszuson,
addig biztosan nem volt elérhető videómegosztókon – ezek szerint azóta sem.
KedvelésKedvelés
Tényleg? Pedig én nem voltam a Nőkongresszuson, mégis határozottan rémlik, hogy láttam valami ilyesmit. Lehet, hogy a híradóban voltak bevágások a helyszínekről, plusz láttam többféle variációban a táncot, és összemostam a kettőt…
Mindenesetre köszi szépen az infót!
KedvelésKedvelés
Plusz megtaláltam, ez volt :
KedvelésKedvelés
Ezt én is megtaláltam, tök jó videó, de nem erre gondoltam. Azon csak a tánc volt (Break the chain) énekkel együtt, kb. 3-4 percben.
KedvelésKedvelés
Ez a dal. Ezt kerested?
KedvelésKedvelés
Nem ezt kerestem, ezt ismerem, de most megnéztem sokadjára is, mert nagyon tetszik. 🙂
A dal stimmel, csak a bevágások mások. Na mindegy, köszi az eddigieket, de hagyjátok nyugodtan, nem olyan életbevágó. Csak engem bosszantott, mert meg mertem volna rá esküdni, hogy láttam ilyet. De lehet, hogy csak be voltam szívva… 🙂
KedvelésKedvelés
http://www.maszol.ro/index.php/tarsadalom/25064-megrazo-tenyek-a-nok-bantalmazasarol
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/divat_design/20140218_Stilusos_fejesek__galeria
Cikk a női vezetők öltözködéséről. (?)
“Az alapszabályokat viszont mindegyikük betartja: nem mutatnak túl sok bőrt, és nem viszik túlzásba. Mit? Hát épp ez az: semmit, amivel elvonnák a figyelmet a munkájukról, legyen az túl sok ékszer, retinaszaggató színkombináció, vagy hivalkodó luxuscuccok.”
KedvelésKedvelés
Egyszer láttam egy fotót V.Beckham lábfejéről. Brrr. Akkor inkább nem is leszek üzletasszony.
KedvelésKedvelés
Nohát, ilyen is van. Nem is tudom, mit gondoljak, így másodjára átgondolva 🙂 Nők Lapját is gyerekkoromban láttam utoljára.
http://muosz.hu/cikk.php?page=akademia&id=4681&fo=16&iid=0
KedvelésKedvelés
öööö….
http://www.origo.hu/itthon/20140218-kozos-kepviselok-es-a-rezsicsokkentesrol-szolo-tajekoztato-fogyasztovedelmi-birsag.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=sec-top&utm_campaign=sec
KedvelésKedvelés
Mekkora agymenés…
Borzasztó ez az egész 😦
KedvelésKedvelés
Egy baratnom irasa a Norbi Update jelensegrol.
http://www.koloknet.hu/csalad/eletmod/egeszseg/ki-legyen-a-peldakepem/
KedvelésKedvelés
Korrekt cikk.
KedvelésKedvelés
Ezt már olvastátok? És ezt egy nő írta…
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/tamasi_erzsebet_kriminologus_szex_nemek_harca
KedvelésKedvelés
Tele van ellenforradalmi hazugságokkal, kognitív disszonanciával és áldozathibáztatással. Nem veszi figyelembe a meglévő hatalomgazdasági kereteket, egybemossa az esetenkénti sértéseket a rendszerszintű bántalmazással. Áldozatot tettessel egybemos, ez tömény embertelenség.
KedvelésKedvelés
mi az, hogy kognitív disszonancia?
KedvelésKedvelés
http://idegen-szavak.hu/kognit%C3%ADv_disszonancia
KedvelésKedvelés
Idézet a cikkből: “Miért nem lépnek ki a férfiak egy rossz házasságból?
– Mert számukra a házasság a beosztottak pályája, nem ők a főnökök, a nők irányítanak.” Az újságíró egyébként értelmes, művelt, tájékozott, de gender témában úgy tűnik nem érzékeny…
KedvelésKedvelés
Én csodálkoztam, miért nem kérdez vissza. Hogy nem úgy van az véletlenül, hogy azért nem lépnek ki, mert lusták?? Mert tohonyák, és csak akkor lépnek, ha megvan a legújabb kiszolgálószemélyzet?? Hát dehogynem. Mert még mindig kényelmesebb, mint önállóan létezni.
KedvelésKedvelés
Valami humoros idézetes könyvben olvastam, hogy több férfi költözne el otthonról, ha tudnák, hogy kell egyedül összecsomagolni. 🙂
KedvelésKedvelés
Az én férjem kerek perec megmondta, mikor megkérdeztem tőle anno, hogy ha ennyire szenved mellettem, miért nem megy el: “1. Mert nincs hova. 2. Mert nekem így viszonylag kényelmes. 3. Mert akarom a gyerekeket naponta látni.”
KedvelésKedvelés
Egyenes beszéd: http://www.nokert.hu/index.php/one-billion-rising/one-billion-rising/1271-baloghok-es-vargak-koezoett-eluenk-kevehazi-kata-beszede-onebillionrising-budapest
KedvelésKedvelés
“Szelewa az egyház agresszív támadását, genderellenes harcra buzdítását egyébként a papok pedofil botrányairól való figyelemelterelésként értékeli: a lengyel egyház feje ugyanis a pedofília miatt a szülőket és a gyerekeket hibáztatja, kábé így: „A szexuális támadások nagy része elkerülhető lenne, ha a szülők kapcsolata megfelelően erős és stabil volna. Gyakori, hogy az efféle helytelen magatartást, erőszakot a gyermek szeretetéhsége váltja ki. A gyermek keres valakit, akibe belekapaszkodhat. És azután letéved a helyes útról, azzal a bizonyos másik emberrel együtt.””
http://magyarnarancs.hu/tudomany/ordogtol-valo-a-genderelmelet-harca-az-egyhazzal-88859
KedvelésKedvelés
A _gyerek viselkedése_ váltja ki a pedofíliát.
KedvelésKedvelés
Remek egyház az, aminek ilyen vezetője van.
KedvelésKedvelés
Amit a szülők kapcsolatának minősége okoz. Csakis. Az elkövető az nem hibás semmiben, nyilván. Főleg, ha egyházi személy.
KedvelésKedvelés
Nahallod, ha egyszer az a gyerek ráveti magát, mit is tehetne mégis??
KedvelésKedvelés
Tejószagúatyaúristen
KedvelésKedvelés
Igen, ilyenkor mindig szeretném kikérni magamnak, hogy valaki ennyire ostoba, kártékony, beteg véleményekkel mocskolja az egyházat, ami nem a papokból áll, hanem minden keresztény emberből. Szívesen leülnék vele beszélgetni, de vinnék bicskát is, hogy ha kinyílik a zsebemben, mutassam is neki. Az új pápa kezdi már pedzegetni, hogy nem kéne falazni a papok bűneinek, a vezetőség igen is felmentheti őket a munka alól, csak ahhoz az egész vezetést kellene lecserélnie, és úgy látom, megkezdte. Szégyen, gyalázat, ami pénzügyi vonalon is megy.
KedvelésKedvelés
http://magyarnarancs.hu/komplett/mennyiert-jossz-el-velem-88847
Karafiáth Orsolya tapasztalatai:
“Egy felolvasásom után nemrég egy szintén joviális küllemű úr szólított meg. Azt firtatta, mennyiért töltenék el vele egy „laza estét” – ahogy ő fogalmazott. Csak bámultam rá, eleinte nem is értettem, majd kinyögtem, hogy én nem szoktam ilyesmit vállalni. Mire ő: „Ugyan már, eleinte mindenki ezt mondja…” És hogy olvasta a regényemet, szerinte nekem nem kellene ennyi minden után szabódnom.”
KedvelésKedvelés
Szóval egy NŐ nem képes önálló fikciót alkotni a fantáziájából, a környezetében tapasztaltakból, feltétlenül a saját tulajdon élményeit önti regénybe, mindazt megcselekedve, amit ott leírt.
Háát….
KedvelésKedvelés
http://magyarnarancs.hu/tudomany/ordogtol-valo-a-genderelmelet-harca-az-egyhazzal-88859
KedvelésKedvelés
Upsz, most látom, hogy Bánatkő beelőzött.
KedvelésKedvelés
Bocs. 🙂
KedvelésKedvelés
Inkább mindketten 🙂
KedvelésKedvelés
http://magyarnarancs.hu/konyv/valami_muszajsag_van_benne_-_borbely_szilard_iro-71214
Ma halt meg Borbély Szilárd. Ez az egyik utolsó interjú vele…
Aki be tudja szerezni, olvassa el a “Nincstelenek” című regényét. (már elfogyott a könyvesboltokban)
Nehéz és sokkoló, önéletrajzi ihletésű regény. Minden mondata üt. Sok olyan súlyos téma van benne, amelyekről itt is beszélgettünk. A szegénység, amely nem fényesíti a szemeket, hanem elállatiasít…a kirekesztés, a bántalmazás.
Vasárnap volt a MÜPA-ban beszélgetés vele, alig beszélt…Készült a halálra.
KedvelésKedvelés
Teljes döbbenet, tanárom volt… 😦
KedvelésKedvelés
még a hétvégén is beszélgettünk róla egy baráti társaságban, a könyvéről, hogy a férjem még a 90-es évekből ismerte, a szülei tragédiájáról.
http://kulter.hu/
KedvelésKedvelés
A hétfői Literárium-estre gondolsz? Nekem egyáltalán nem tűnt fel a végkövetkeztetésed. Tény,hogy nagyon szűkszavú volt és nem volt könnyű dolga vele Jánossynak, plusz szerintem az egész Czeizel Gábor feltűnése után átment egy kicsit abszurdba, de nekem ez szimplán belefér egy ilyen extrém módon introvertált alkatú embernél, mint Borbély volt.
KedvelésKedvelés
bocs, a választ véletlenül külön posztban ütöttem be..
.
KedvelésKedvelés
Köszönöm az ajánlást, kíváncsi vagyok. Ez kemény.
KedvelésKedvelés
Sok barát, ismerős volt ott, és lehet, hogy csak így utólag, és persze, belemagyarázva, de sokunknak feltűnt, hogy még annál is szűkszavúbb és zártabb, mint különben szokott lenni…
KedvelésKedvelés
http://lajk.hu/maganyos-kisfiu-reszketett-hidegtol-buszmegalloban-az-utasok-reakcioja-felemelo/
Ott sem jó minden, pl. hideg van. A többivel kiegyeznék.
KedvelésKedvelés
Van itt egy érdekes cikk, vagy nem is az érdekes, hanem igazából az, amivel foglalkozik: http://hvg.hu/kultura/20140220_Tobbszivu_szerelem_leszel_a_baratnonk
Engem ez még nagyon fiatal emberként sokat foglalkoztatott, csak akkor és később sem vette senki jól, ha szóba került.
Ha van tapasztalat vagy gondolat ezügyben szívesen olvasnám.
KedvelésKedvelés
Én éltem fél évig négyesben. az elején marha jó volt, utána viszont nem véletlenül mentünk szét. Ez úgy nézett ki, hogy enyémpasival, akivel azóta is járunk, elkezdtünk párcserézni és barátkozni egy másik párral, és ugye ha valakik egyszerre barátkoznak és szexelnek ott más is kialakul… Szal mind a ketten beleszerettünk a másik lányba de közben egymást is szerettük. A másik pasi viszont inkább csak haver volt, bár én vonzódtam hozzá szexuálisan, de igazából sajna senki se volt annyira oda érte, ezen is borult az egész dolog aztán. Végül háromfelé mentünk szét, mi ketten együtt maradtunk, ők meg külön külön távoztak.
Amíg tartott: nagyon nagy élmény volt és nagyon fárasztó. Mindez gyakorlatilag azt jelentette, hogy mindenkinek 3 másik emberhez kéne alkalmazkodnia minden nap és 3 másik ember lelkivilágát figyelembe venni és jó párkapcsolatot kialakítani mind a hárommal. Sztem az se segített, hogy túl hamar közös albérletbe költöztünk négyen, és kevés volt a személyes tér. (Még nekem is, pedig én csak az idő felében voltam ott, különben otthon a szüleimnél.) Szóval megoldható, és lehet nagyon nagyon jó, de baromi fárasztó és sok konfliktus születhet belőle, bár a féltékenység pont nem volt köztük.
Nőkkel és nagyon nyitott és felvilágosult férfiakkal érdemes ilyen kapcsolatot kialakítani, begyöpösödött férfiak borítják az egészet. És közhely, de az őszinteség tényleg nagyon fontos, meg hogy mindenki beszéljen a saját érzéseiről és vegye figyelembe a többiekét. (Szintén nők és modern pasik előnyben.)
Ja és amivel kettesben még el lehet vegetálni évekig, abból sokasban pár év után már botrány lesz.
Több barátnőm szerint egyébként csak leszbikus kommunában lehetséges a dolog, van benne valami.
KedvelésKedvelés
Pár hetet akartam írni. Szal többes kapcsolatban pár hét után borulhat az egész olyasmin, ami párkapcsolatban csak hosszú évek múlva ütközne ki.
KedvelésKedvelés
Nahát! Ilyen van? Érdekes.
KedvelésKedvelés
Szellemileg biztos fárasztó lehetett, amúgy ha egy szinten mozog az agyi kapacitás, rengeteg pluszt adhat egy ilyen kapcsolat, gondolom nagyon számít az elfogadás és a nyitottságra való hajlam mint képesség.
KedvelésKedvelés
Igen, ez tényleg érdekes. Most nem azért, de én eddig még soha egyetlen pasival sem jártam, aki teljesen őszinte lett volna hozzám. Volt, aki simán genyóságból, de többnyire konfliktuskerülésből vagy megszokásból csúsztatnak, maszatolnak, ferdítenek, hallgatnak el dolgokat. Én ezért nem tudtam soha egyikükkel se jóban maradni, mert az ilyesmi is mindig kiderül előbb vagy utóbb, én legalábbis mindig rájövök, és onnantól már mindenfélét érzek irántuk, de vonzalmat vagy szeretetet na azt nem.
KedvelésKedvelés
Szomorú amit írsz. Hasonlóan látom, az őszinteség mint ház alapja működik , kizárólag arra lehet építkezni egy baráti vagy párkapcsolatban. Nekem 1 barátom van úgy igazán, a nőknek mennyi, aki tényleg mindent és mindenben?
KedvelésKedvelés
Engem az érdekelne, részben a témához is kapcsolódva, részben kicsit kitágítva a dolgot, hogy ti mit értetek őszinteségen? mondjuk én eleve a szót magát utálom, és nem csak azért, mert mindenkinek mást jelent, hanem mert szerintem baromság.
Mit mondjon el a másik? Ha elhallgat valamit, az hazugságnak számít? Ha a múltjából nem mond el dolgokat, amiket már lezárt, az hazugság? Ha mondjuk kiderül róla, hogy mittudomén, van egy testvére, akivel nem tartja a kapcsolatot, akkor ő hazudott, amikor nem mondta ezt el, vagy joga van ahhoz, hogy szelektáljon, mit oszt meg és mit nem? (Nyilván nem olyan súlyú dolgokra gondolok, mint pl. családot, gyereket elhallgatni. Értitek, na. Olyasmit hallgat el, amivel nem árt senkinek. Az hazugság?)
Egyáltalán, kell nekem a társamról mindent tudni? Én tökéletesen elégedett vagyok azzal, amit tudok róla, és nem is akarok többet tudni. Múltról pláne nem. Nekem is vannak olyan dolgaim, amiket nem szívesen osztanék meg vele, mert annyira belső magánügy.
Minden gondolatot el kell mondani? Én olyat is hallottam, hogy van, akinek már az hazugság, ha a másik pl nem mondja el, hogy múló rosszullétszerűen megkívánt valaki mást. Hát, nekem ilyet ne mondjon el. Tudom, hogy van ilyen, néha velem is, hogy csak úgy bevillan valakivel kapcsolatban, hogy mi lenne ha, de nem mondom el neki. Nem akarom, hogy hasonlót elmondjon.
Tovább megyek. Szerintem, ha egy megcsalás becsúszik (komolytalan, egyalkalmas, részegen mondjuk), a lehető legaljasabb dolog a lelkiismereten bevallással könnyíteni. Kvázi átrakni a terhet a másik vállára, és boldog megkönnyebbüléssel nyugtázni, hogy én jó ember vagyok, mert őszinte voltam. Hát nem, ha ilyen előfordulna, ne mondja el. Ne rúgja fel egy baromsággal a jól működő életünket, olyasmivel, aminek semmi jelentősége a világon, de ha megtudnám, fájna. Én sem mondanám el az ilyesmit. (Poppert érdemes hallgatni/olvasni ebben a témában.)
Szerintem a végletes őszinteség a kapcsolat halála. Mit gondoltok erről?
KedvelésKedvelés
Szerintem teljesen igazad van, a végletes őszinteség a kapcsolat halála.
Én pontosan ezzel gyilkoltam meg – szándékosan – az ex-szel való kapcsolatomat, mert elegem lett az ő végletes őszinteségéből, vagy legalábbis abból, amit ő őszinteségnek nevezett, és szerintem szimplán csak kíméletlenség, de minimum figyelmetlenség volt.
Jól van, hát én is kimondtam, leírtam (és hagytam, hogy elolvassa) sok-sok mindent, amit gondoltam, éreztem. Így utólag sajnálom, mert valóban megszenvedte, de nem tudom, másként sikerült volna-e megszabadulnunk egymástól?
Márpedig mindkettőnknek jobb így. Nekem egyedül, neki pedig az új, kedves, “igazi nő” élettársával 🙂
(tényleg kedves nő, az a cseppetsemfeminista típus, aki azért ügyesen tud irányítani, befolyásolni, miközben gondoskodik és elfogadja a gondoskodást, és még rendmániás is)
KedvelésKedvelés
Nekem mondjuk azért rosszul esne, ha olyan családi vonalat nem mondana el a férjem, ami érinthet engem is, esetleg évek múlva. Vagy a pénzügyeket. Ha már közös kasszán vagyunk, és olyanokra költ, amit nem engedhetünk meg. Szóval ami magánügy, az legyen az, de ami a kapcsolatot is érinti, az legyen megosztva. Mondom én, aki évekig úgy éltem, hogy jobb lett volna, ha nem osztja meg velem minden gondolatát, érzését, hangulatát, mert végtelenül leterhelt vele. Szerintem itt is ugyanaz van, mint minden más esetben: két szabad ember megtalálja, mit kéne elmondani, de ha függőség van vagy nincs megfelelő kötődés, kezdődnek a problémák. ha megcsalna, nem akarnék róla tudni. mondjuk ebbe nálunk még belegondolni is röhejes, nekem meg még nem jutott eszembe.
KedvelésKedvelés
Meg azért ezt embere is válogatja, nincs általános recept arra, hogy mit mondjunk el a másiknak. Meg lehet ezeket beszélni egymással, aztán ahhoz kell igazodni, és ennyi.
KedvelésKedvelés
Igen, igen, Popper Péter jókat mond a témában és egyetértek veled az őszinteséggel kapcsolatban. És persze van egy kivéve, nálam is. Tegyük fel hűséget fogadott, tegyük fel, hogy saját elve, hogy ‘one woman’s man’ és akkor jön az, hogy mégis sikerült összebonyolódni mással, egy alkalom, nincs jeletősége, bánja is stb. Na, ez nálam nem működik, mert nem úgy zuhanunk egy másik húsra, mint a balesetbe. Mert a szándék és tett között mindig van egy gondolat. S ha már azt mondta nagybátran, előre a jovőbe, hogy ő olyat nem fog tenni, akkor igenis, azt a gondolatnyi időt használja ki, és szóljon. Tudom, érdekesen hangzik, de akkor inkább hívjon fel, mikor még elválasztja ettől egy kulcsjuk, egy lift, egy hátsóülés, hogy héjj, most úgy tűnik, meg foglak csalni. Az ilyen dolgok nem szakadnak az öülnkbe egyik pillanatról a másikra. Ez őszinte, szerintem.
Na, ezért és másért, mi nem ígértünk egymást olyat, hogy nem fogunk hibázni, így nem kell a másikban görcsösen kutatni. Elmondja, amit jónak lát, én is, és van bizalom. Nem tudom mennyit keres, de ha megkérdezném, elmondaná. Nem tudom, mennyi adósága van, de voltak hónapok, amiket ez megnehezített. Elfogadtam, hogy munkájának nagy része előttem titkos és az ex-feleség sem téma. Ha kérdem, válaszol, de nem várom el, hogy annyi évet bevalljon.
KedvelésKedvelés
Volt egy nagyon érdekes eset pszichodráma csoportban. Egy megcsalásos sztori, az volt a dilemma, hogy évekkel később bevallja-e. Lejátszotta, a végén egyértelműen mindenkinek valami olyasmi jött le, hogy ne, ezt már minek. De az egyedi, konkrét eset volt. Nyilván minden történet más.
KedvelésKedvelés
Én igenis díjazom a teljes őszinteséget, de az sem működik, ha nem társul hozzá érzelmi intelligencia, érettség, önismeret. Amikor az ember valóban tud súlyozni és informált döntéseket hozni arról, hogy hol vannak a határok, az én fene nagy őszinteségem nem inkább manipulálási kísérlet, vagy a másikat akarom ezzel megbántani, könnyíteni a lellkiisermetemen a másik rovására stb. Ugyanígy, egy (kapcsolaltra is)érett ember nem takarózik olyasmivel, hogy azért füllentettem egy kicsit, hogy ne bántsalak meg, holott valójában azért tette, hogy ne kelljen konfrontálódni és beleállni egy helyzetbe. Semmi sem fekete vagy fehér, én azt várom el, hogy a helyzeteket a maguk komplexitásában mérlegelje az illető és mindig törekedjen arra, hogy a fő szempont a másik felé mutatott tisztelet legyen, és ne pedig az, hogy NEKI a lehető legelőnyösebb és legkényelmesebb legyen. Én ezt hiányolom nagyon.
KedvelésKedvelés
Öröm volt olvasni ezt a nagyon korrekt összegzést!
KedvelésKedvelés
Teljesen egyetértek.
Az őszinteség témájához még annyit tennék hozzá, hogy igen van olyan, ami már kissé túlzás, és itt most nem a megcsalásra értem, mert olyanban szerencsére még nem volt részem (vagy nem tudok róla), hanem tényleg nem kell minden részlet az előző partneréről, meg minden kapcsolateleji kétséget részletesen kifejteni, ilyesmi. Meg amit valaki nem akar elmondani valaki a múltjából, mert fájó pont vagy lényegtelen, azt ne mondja el, vagy mondja el akkor, mikor késznek érzi magát rá.
De egyébként szerintem a teljes őszinteség rengeteget tehet hozzá egy kapcsolathoz, meg nagyon felszabadító érzés, hogy egyáltalán nem színészkedek és pontosan olyannak fogad el, amilyen vagyok, és sztem neki is ilyen. És ezután az ember az élet más területein is bátrabb lesz és könnyebben felvállalja a véleményét, én legalábbis így tapasztaltam.
KedvelésKedvelés
Érdekeset írsz. Én azt hiszem, ha nagyon mélyen magamba nézek, nem vagyok ennyire korrekt, soha nem is voltam. Nekem mást jelent a tisztesség, valószínűleg. Na meg mert talán azért is, mert nagyon sok aljasságot megcsináltam már életemben.
Abban egyetértek, hogy az őszinteségnek ne legyen manipulálási célja. De úgy gondolom, és szerintem éppen nem fekete-fehéren, hogy két érett, egészséges személyiségű ember között az apró őszintétlenségek, be nem vallások nem halmozódnak az évek során, hogy aztán egy nagy hazugsághalmazban robbanjon az egész, hanem egyenletesen biztosítják mindkét félnek a saját gondolatokat, belső ügyeket.
Az például, hogy én egy egyéjszakás kalandról nem szeretnék tudni, nem azt jelenti, hogy homokba dugom a fejem. Ugyanis az van. hogy én egy egyéjszakás kalandot meg tudnék bocsátani, egyetlen egyszer. Ez benne van a pakliban, akármennyire nem szeretném is, hogy benne legyen. De ha már tudom, nem fogok ugyanúgy működni. És bántana az is, hogy a másik annyira önző, hogy a saját szar lelkiismeretén azzal könnyít, hogy nekem fájdalmat okoz.
Én viszont valóban konfliktuskerülésből nem mondanám el, ha velem történne. Hogy ne bántsak és ne bántsanak. Semmi malasztos okot nem akarok ennek keresni, gyarló ember vagyok, gyáva, nem tudom. Nem mondanám el.
Ettől még egyáltalán nem gondolom, hogy akkor hazugságra építek egy kapcsolatot. Vannak érzéseim, gondolataim, amiket egyszerűen nem akarok megosztani. Nem csak vele nem, senkivel sem.
KedvelésKedvelés
Azt képzelem, hogy úgy működök a társammal, mint két halmaz, amelynek van közös része, és van olyan része, amely a különálló halmaz. Az jó, ha nagy a közös rész, de különálló rész nélkül megsemmisülök, mint individum.
Nekem kell a magam kis halmaza, van olyan érzésem, gondolatom, emlékem, amit nem ventillálok ki a férjemnek, mert az az enyém. Egyrészt mert nem értené, nem tenne hozzá a kapcsolatunkhoz semmit, sőt esetleg terhelné azt. Másrészt azért, mert az csak hozzám tartozik. Poppert emlegetted, aki azt mondta, hogy életünk legfontosabb dolgaiban egyedül vagyunk, így a születés, halál, és én még idesorolom a sok megélt esemény feldolgozását, elraktározását, az abból való tanulást, az azoktól való szenvedést is. Szerintem nem kell kieresztenünk mindent a nagyvilágba, kell egy zsilip, ami visszatart, megfog. És persze kell tudni kiengedni is, csak mérlegelni, hogy kinek, mit, mi célból.
KedvelésKedvelés
Ez nagyon pontos, nagyon jól megfogalmaztad!
“Nekem kell a magam kis halmaza, van olyan érzésem, gondolatom, emlékem, amit nem ventillálok ki a férjemnek, mert az az enyém. Egyrészt mert nem értené, nem tenne hozzá a kapcsolatunkhoz semmit, sőt esetleg terhelné azt. Másrészt azért, mert az csak hozzám tartozik.” – Így-így!
KedvelésKedvelés
A nyitottság és felvilágosultság kérdéséhez: nyilván okvetlenül kellenek egy ilyen kapcsolathoz, de azért azt is figyelembe kell venni, hogy (szerintem) van olyan ember, aki tényleg monogám, az nem tud olyan felvilágosult lenni, hogy jól érezze magát így. Hogy pl. az én monogámiám született vagy szocializáció, az jó kérdés, de igazából mindegy ebben az esetben. És nyilván nem gondolom, hogy a monogámia jobb, erkölcsösebb, természetesebb dolog, egyszerűen csak van, aki úgy működik.
KedvelésKedvelés
Szerintem nem attól lesz valaki monogám vagy poli-, hogy felvilágosult-e vagy nem. Csak ahhoz, hogy jól működjön egy bármilyen kapcsolat (akárhány emberrel, mert ez szerintem tök mindegy), kell egyfajta intelligencia, érzékenység, odafigyelés, önreflexió. Satöbbi. A monogám kapcsolat sem lesz örömteli és kiegyensúlyozott, ha egyenlőtlenség, figyelmetlenség, függés van, nem?
Amúgy erről volt már szó itt a blogon vagy egy évvel ezelőtt, csak nemtom, hol, de sok komment volt, arra emlékszem.
És most már azt gondolom, hogy – bár én éltem, élek át hasonlót – nem jó ötlet ezt a többpartnerűséget “propagálni” a társadalom jelenlegi, mérhetetlenül egyenlőtlen helyzetében, ott, ahol még mindig kettős mércét használnak, ha arról van szó, hogy egy férfi vagy egy nő szívesen szexel több emberrel egy időben, időszakban.
Amíg egy nő ribanc lesz attól, hogy több férfival szexel, míg a férfi hasonló helyzetben nagy kan, addig nagyon a nők kárára felhasználható lesz a nyitott kapcsolat ötlete.
Ezzel van az óriási baj, nem a kapcsolati formával.
KedvelésKedvelés
Férfi: inkább fordított helyzetben, mert ha sok férfival hál, akkor “hülye köcsög”.
Bocs.
(És bocs a sok közhely puffogtatásáért.)
KedvelésKedvelés
Pont így gondolom, bocs, ha félreérthető voltam. Igen, a nyitottság és az őszinteség nem függ össze a mono- poligámiával, másrészt MINDEN (és nem csak pár. hanem pl. baráti) kapcsolatnak alapja ez a kettő, nyilván az őszinteségre az is igaz, amit bajuszcic vetett fel. Pl. nem, nem kell elmondani, pláne nem rendszeresen és részletesen, hogy milyen volt az előző kapcsolatban lenni.
KedvelésKedvelés
Nem értettelek félre, csak hozzátettem egy-két dolgot. :))
KedvelésKedvelés
Akkójó!
KedvelésKedvelés
“Amíg egy nő ribanc lesz attól, hogy több férfival szexel, míg a férfi hasonló helyzetben nagy kan, addig nagyon a nők kárára felhasználható lesz a nyitott kapcsolat ötlete.”
Ez sajnos igaz. A poly egyébként nem nyitott kapcsolat, ugyanúgy “zárt” kapcsolat, csak egyszerre több emberrel.
Én szerencsére még soha nem tapasztaltam, hogy megítéltek volna emiatt. Valószeg azért mert a baráti köröm nagy része lemorzsolódott, mikor kiderült, hogy bi vagyok, aki maradt, meg azóta lett, ők meg nagyon elfogadóak. 🙂
KedvelésKedvelés
Megtisztel, hogy idézel, de tudomén, na, csak több szinonimája van, és nemtom, melyiket mondjam.
Nem monogám, az a lényeg.
KedvelésKedvelés
nekem az a bajom a polyamoryval, hogy sokszor két ember között is nehéz fenntartani az intimitást… és minél több ember került az egyenletbe, annál több a hibalehetőség.
KedvelésKedvelés
Számomra a poliamoria azért nem életszerű, mert én – meg szerintem rajtam kívül még sokan mások is – annyit melózok nap-mint nap, hogy örülök, ha az egy szem férjemre marad elég időm és energiám. Péntek este nyolc órakor, amikor hazaesek a munkából, általában csak nézünk egymásra félhullán és örülünk, ha alhatunk egyet.
Én azt sem értem sokszor, hogy akik szeretőt tartanak, azok mikor érnek rá, és honnan van erejük még egy kapcsolatot fenntartani, sőt esetleg még a környezetük előtt titkolni is azt. Az is igaz azonban, hogy szerintem én és a férjem is abszolút monogámok vagyunk, és nincsen semmi gondunk azzal, hogy egy emberrel éljünk kizárólagos párkapcsolatban. Emlékszem, mikor fiatalabb voltam, nagyon meglepett, hogy vannak emberek, akik nem tudnak hűségesek lenni egyvalakihez, akit elvileg szeretnek. Nem értettem, mi van nehéz ezen, hiszen nekem olyan természetes, mint a levegővétel, nem kell erőt vennem magamon. 14 éve vagyunk együtt, és még soha nem éreztem kísértést vagy vágyat arra, hogy mással legyek. Ha látok egy szép férfit, szívesen megnézem, de ugyanúgy nem szeretnék alájuk feküdni, mint mondjuk egy Dacia Dusternek, pedig az is nagyon tetszik.
Persze aztán rájöttem, hogy nem mindenki ilyen, és ha belegondolok, aki nem igazán monogám, annak egy ilyen kapcsolat maga lehet a pokol. Aki így van összerakva, annak lehet, hogy jól beválhat egy ilyen poliamor kapcsolatháló, de az biztos, hogy sok szabadidőre, vagy annak hiányában kész szervezési zsenikre van szükség hozzá. Mondjuk, ha mindenki jófej és jól megvannak együtt, akkor ez full nyereség. Ha gyerek van, tök jó lehet, ha többen vannak rá, és nem egy vagy két embernek kell megszakadni a tennivalókban, ugyanígy a házimunka és minden egyéb más is többfelé oszlik, és négy fizut is jobban be lehet osztani, mint kettőt.
KedvelésKedvelés
“Ha látok egy szép férfit, szívesen megnézem, de ugyanúgy nem szeretnék alájuk feküdni, mint mondjuk egy Dacia Dusternek, pedig az is nagyon tetszik.” 😀 Lájk!
És a többi mondanivalódnak is.
KedvelésKedvelés
MIskolczi MIklós írt erről még a hetvenes években egy szociográfia-szerűséget, Színlelni boldog szeretőt címmel, a lényegi elemekben nem változott a dolog szerintem.
KedvelésKedvelés
http://privatbankar.hu/makro/hungarikum-tobbet-koltunk-prostitualtakra-mint-drogokra-266232
privát benomásaim szerint az iparág jelentősen bővült az utóbbi években, úgy, hogy az internet révén a célközönségbe/fogyasztói körbe olyan férfiakat is bevont, akik addig a prostitúció közelébe se kerültek
KedvelésKedvelés
Múltkor valaki belinkelt poénból egy nyolcvanas évekbeli erotikus rajzfilmet, ráklikkeltem, és hihetetlen élményben volt részem: egy Mónika nevű tárogató hölgy szerette volna felvenni velem a kapcsolatot, szerinte a közelében lakom. Webkamera, élő randi, mindenben benne lett volna. A mostani prostitúció nemhogy könnyen elérhető, hanem rádveti magát akkor is, ha nem akarod.
KedvelésKedvelés
Nem éppen hír, de mindenképpen meg akarom osztani veletek. Ismeritek a BAGázst? A bagi romatelepen élő gyerekek számára indítottak egy programot, aminek keretében gimnazisták és egyetemisták mennek hetente 1-2 alkalommal Bagra, hogy korrepetálják a gyerekeket és tanítsák őket. Már három éve sikeresen működik a program, nagyon hasznos és nagyon sok örömet okoz.
Szuper kezdeményezésnek tartom. Ha esetleg más is annak tartja és van módja, hogy támogassa a programot, akkor ez az alábbi linken lehetséges:
http://www.adjukossze.hu/kezdemenyezes/Iskola_a_telephataron
KedvelésKedvelés
Volt egy kisfilm múltkor vagy az indexen, vagy az origón gimisekről, akik ott töltik az önkéntes munkát. A kötelező óraszámon felül is rengeteget járnak oda.
KedvelésKedvelés
Index: http://index.hu/video/2014/02/20/bagazs/
KedvelésKedvelés
Mindig van lejjebb, mindig van valaki, aki szándékosan nyomorítja meg magát, és még el is magyarázza, ez miért jó, mindig van hozzá profi segítség, mindig vannak emberek, akik emlékeztetnek rá, miért muszáj a lányomból feministát nevelni: http://jezebel.com/woman-deliberately-lowering-iq-to-become-barbie-1528406042
KedvelésKedvelés
A hideg rázott képektől. Fogyókúrának jó: enni sincs kedvem.
A folytatás agyalás (nem kötözködésnek szánom). Valahogy az az érzésem, hogy feministának nem kell igazán nevelni egy lányt, inkább patriarchálisnak kell nevelni, mármint ahhoz kell a nevelés, hogy patriarchális legyen. Jó, a társadalmi nyomásnak ellent kell állni, tenni kell ellene, így persze igaz. De egy tudatos, saját fejével gondolkodni képes, nem agymosott nő aligha lehet nem-feminista.
KedvelésKedvelés
Azért “kell” feministának nevelni – és itt úgy lenne pontos, ha előbb tisztáznánk, ki pontosan mit ért ez alatt -, mert a jelenlegi berendezkedéssel a világ láthatatlanul formálja az embereket. Amióta elkezdtem tudatosan odafigyelni az ilyen üzenetekre, kicsit úgy érzem magam, mint Neo a mátrixban: azt mondják nekem, “inkább én vezetek”, én meg azt hallom, “a kormány helye a férfi kezében van”. Ez most egy sarkított példa, csak hogy érts, nem vagyok paranoid. De ha az egész világ axiómának veszi a patriarchátust, a benne felnövő gyerekekben anélkül installálják a sztereotípiákat, hogy észrevennék, hogy programozzák őket. Nekem észre kellett venni és szóvá tenni mindezt, hogy a lányom hét évesen megkérdezze, miért kisfiú az összes rajzfilm főszereplője, miért van az, hogy ha a lányok okosabbak, erősebbek, tehetségesebbek, akkor is csak mellékszereplők, akik csak támogathatják Ben10-t, Johnny Test-et, stb. A nevelés ahhoz kell, hogy az agya mosatlan maradjon. Amikor a saját apja azt mondja neki, hogy a lányoknak mindig kereszbe tett combokkal kell ülni. Amikor a nagyszülei nem vesznek neki kisautót, csak rózsaszín műanyag porszívót. Amikor a fiú osztálytársak nem veszik be focizni.
KedvelésKedvelés
Teszt :
Nézzétek meg a hülyeség kora című filmet. Mindenképp érdemes !
Kíváncsi vagyok, nem kifejezetten erre fókuszálva kinek jön le a szélsőséges hímsovinizmusa.
Utána olvassátok el róla az alatta linkelt kritikát, és hűljetek el…
http://www.youtube.com/watch?v=F_S2bg506M0
http://nokert.hu/index.php/kultura/film/298-a-huelyeseg-kora-filmkritika-kicsit-maskepp
KedvelésKedvelés
Jesszus. Na ez nekem már túlzás. Majdnem annyira, mint aki meleg propagandát lát a Jégvarázsban. Csak ott a kommentek java a “ha már homofób vagy, legalább valld be” felé ment, itt meg “észre se veszem, ha nem szólsz”.
http://wellbehavedmormonwoman.blogspot.hu/2014/02/movie-frozen-gay-homosexual-agenda.html#.UwsV6fldXh4
Ja, és szegény Pete Postlethwaite. Generációja egyik legtehetségesebb színésze volt, de a “kritikus” csak a bőrével bír foglalkozni.
KedvelésKedvelés
Igen, értem, erre mondtam, hogy a társadalmi nyomással kell szembe “nevelni”, azt ellensúlyozni, nem hagyni, hogy elnyomottat neveljen belőle a többség. De szerintem ugyanazt mondjuk. Én a lányom mellett a fiamat is igyekszem kicsit okítani. Pl. mikor a tesitanárjuk azt mondta, hogy rendben van, hogy a lányok ügyetlenebbül dobnak, ez evolúció, mert a férfiak vadásztak, akkor azért megkérdeztem a gyereket, hogy a tantóbácsi ezt honnan tudja, ott volt?
KedvelésKedvelés
Nagyon jól csinálod. Nekem apám kiskoromtól nyomatta, hogy a lányokat nem tartják jó matekosnak, de sose hagyjam, hogy ez a gondolat befészkelje magát a fejembe. Azt is mondta, ez nem ott kezdődik, hogy egy lánynak azt mondják, “neked ez nem megy”, hanem ott, hogy a jelentkezők közül a matektanár könnyebben választja a fiúkat, ha helyes választ vár, míg az irodalomtanár a lányokat fogja kérdezni.
KedvelésKedvelés
Tudjk, hogy tevutra visz, es a feminizmus nem errol szol, de ez a kisfilm erdekes adalek a szocialaizacionkhoz:
http://9gag.tv/v/3312?ref=fbl9
KedvelésKedvelés
http://index.hu/gazdasag/2014/02/23/abercrombie/
KedvelésKedvelés
Ez érdekes lesz! Válás, szülők, konfliktusok gyerek szemmel: http://index.hu/kultur/cinematrix/2014/02/23/szulok_kapjatok_ossze_magatokat/
KedvelésKedvelés
Nagyon jó. Mondjuk a fotós nevénél felkaptam a fejem:
http://www.origo.hu/itthon/20140221-interju-ittzes-noraval-a-magyar-nyelv-nagyszotaranak-foszerkesztojevel.html
KedvelésKedvelés
Nem tudom, milyen rokon, de Ittzés Máté harmadik lett nyelvtan OKTV-n, amikor én második.
KedvelésKedvelés
Szép, nagy család, én az evangélikus vonallal találkoztam, Ittzés Gábor meg a Pázmányon tanított, azt hiszem, angolon nyelvészetet.
KedvelésKedvelés
Nekem meg Ittzés Gáborné volt a magyartanárom.(férje Győrben volt evangélikus lelkész vagy inkább püspök?) Adyt fél éven keresztül vettük,(ennek én egyedül az osztályban módfelett örültem) majd hónapokig azon jajveszékelt, hogy nem fogunk tudni leérettségizni, annyira le vagyunk maradva. 🙂
KedvelésKedvelés
http://www.disabilityandrepresentation.com/
nekem ez a blog az év felfedezése. feminista, intelligens, dühös-kritikus. lájk.
KedvelésKedvelés
“Összeomlóban van a sok ezer éves férfiuralom. És születőben a nők lelkében elfojtott igazi és örök Én-élmény.
Az emberiség történetének legnagyobb fordulatát éljük. A férfilélek katarzisát és a női lélek önmagára ébredését. Sorsunkban és párkapcsolatainkban olyan drámák zajlanak, amelyeket nemigen tapasztaltunk a múltban.
Férfinak és nőnek ezért nehéz élni manapság.
A férfinak vissza kell találnia elárult, magas szellemi valójához és alázatához. Ehhez az önös énjének össze kell törnie, darabokra. A nőnek pedig meg kell találnia önmagát és a méltóságát, amit még keresni sem engedélyeztek neki, soha.
Nem tudom, milyen világ jön.
De ha lesz új világ, az a nők tiszteletén fog alapulni.
Ebben bizonyos vagyok.”
http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Muller_Peter_Ferfielet_noi_sors&id=123917&utm_content=201352_index.hu_noflash_300x600_indkaagal18224_Ferfielet_noi_sors&utm_medium=banner_300x600&utm_source=index.hu&utm_campaign=Ferfielet_noi_sors&tab=konyv&type=22
amikor tisztelik a nőket a férfiak. na akkor kezdődik az igazi elnyomás.
KedvelésKedvelés
Ez ütős volt. Mármint a te sorod, árnika.
KedvelésKedvelés
Igen, akkor jönnek a vak komondorok. Meg a virág a Parlamentben.
KedvelésKedvelés
nőnap
anyák napja
tisztelem a nőket. ki ha én nem. a feleségem is nő.
KedvelésKedvelés
Nőnap. Egyszer azzal kezdtem egy nőnapi szöveget, hogy azt kívánom a nőknek, hogy ne legyen nőnap. Nagy csend lett, de a végén megtapsoltak.
Anyák napjával nem volna bajom önmagában, ha lenne (okkal) apák napja is.
KedvelésKedvelés
szülők napja.
ilyen egyszerű.
és az annyira PC, hiszen a patchwork családokat sem sérti.
KedvelésKedvelés
És akkor legalább a gyerek életében részt nem vevő fél nem értheti (érthetné) magára.
KedvelésKedvelés
Van is, júniusban. Mi kezdettől tartottuk.
KedvelésKedvelés
ennek szívből örülök.
közben pedig ez pont olyan vigasz, hogy de hát van csakazolvassa blog! nem vagy ám ufó! jó neked. nem?
(de ettől függetlenül tök jó, hogy van ahol már itt tartanak. ez melyik ország? ha megtudhatom.)
KedvelésKedvelés
Melyik ország? Mármint én? Pesten lakunk, az apák napját a híradóban is mindig bemondják, és asszem júni harmadik vasárnapja minden évben. Nem szándékoztam vigasztalni senkit, csak rámutattam, hogy az alkalom megvan, nem kell feltalálni, nem reklámozzák szarrá, de nekem pl mindig is egyértelmű volt, hogy ezt bizony megtartjuk, ellentétben Valentinnel és a születésnapommal.
KedvelésKedvelés
félreértettem.
azt hittem szülők napját tartotok.
(igen. tudok az apák napjáról. ettől nem lesz egyenjogú a társadalom, hogy van apák napja. )
KedvelésKedvelés
Most hogy mondod, tényleg. Mi sosem tartottuk, talán azért sem, mert +/- egybeesik a fiam születésnapjával (tehát az apává válásommal). Illetve rémlik, hogy egyszer volt nálunk is. Na majd valahogy bevezetem.
KedvelésKedvelés
Ebben nem értünk egyet, szerintem attól lesz egyenjogú a társadalom, ha egyenlően ünnepeljük mindkét nemet.
KedvelésKedvelés
alapvetően gondom van a “napják-kal”
vannak különböző világnapok. ezekkel szintén nem tudok mit kezdeni.
a gyerekek-családok életében fontosak az ünnepnapok- így kezdődik szinte minden ünnepi beszéd. nem szeretem.
az apák napja amolyan válaszféle.
olyasmi, mint amikor a nők elkezdenek férfiasan viselkedni és ettől egyenlőséget várnak. holott dehogy.
de ezt lehet csak én képzelem.
KedvelésKedvelés
Hát a Parlamentben már arra sem lesz igazán szükség a jövőben:
http://index.hu/belfold/2014/02/24/minden_korabbinal_macsobb_lesz_a_parlament/
KedvelésKedvelés
épp linkelni akartam ugyanezt.
ezt kiemelném:
“Amikor például az LMP-s Lengyel Szilvia szeptemberben arról beszélt, hogy a Normafánál “betont öntenek a fák helyére”, a válaszoló államtitkár érdemben nem reagált, csak arra kérte, hogy ne az érzelmekkel operáljon. Nehéz elképzelni, hogy Bittay Márton egy férfinak is ezt válaszolta volna.
Ha egy képviselőnő felszólalása valahogy mégis megüti az ingerküszöböt, akkor viszont könnyen előkerülnek a nőiességre, női mivoltra utaló alpári megjegyzések. ”
elkeserítő.
szűk a tér.
pocakos urak, kolbászzsíros szájjal beszélnek nők iránti tiszteletről.
ez a férfiak ingerküszöbét is eléri, de a választáson ezt nem lehetséges semmilyen módon artikulálni.
KedvelésKedvelés
Igen, szép új világ.
KedvelésKedvelés
és ez itt?????
“Rá is kérdeztünk, hogy miért pont a nőket sikerülhet jobban megfélemlíteni, és miért pont a MSZP-ben, és miért nem mondjuk az LMP-ben vagy az Együtt-PM-ben?. A képviselő erre csak annyit mondott: “tudja, a tyúkanyómentalitás”.”
megbeszéltük már többször is, hogy a női politikusok nőgyűlölőbbek férfi kollégáiknál. íme.
KedvelésKedvelés
“Ahhoz, hogy a közéletben becsület legyen, az adott szónak szentsége, a cselekedeteknek egyenessége, hölgyekre van szükség.”-peltznévagykimondja
KedvelésKedvelés
http://www.huffingtonpost.co.uk/lynn-shepherd/jk-rowling-should-stop-writing_b_4829648.html
The stupid, it burns. És már megint egy nő szól be nőnek, konkrétan ismeretlen regényíró J.K. Rowlingnak, hogy most már fejezze abba a könyvírogatást, mert neki úgyse kell több pénz, viszont a kollégáktól harácsolja el az olvasókat.
KedvelésKedvelés
tudom, volt egy bejegyzés a pornó nézésről (vagy csak rosszul emlékeszem). Ime egy érdekes cikk arról, hogyan neveljünk pornó nézőket, sok hasonló szemponttal:http://www.covenanteyes.com/2013/03/20/porn-training-motivation/
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy nem sok embert érdekel a politika, de nekem az egyik végzettségem politológusi, így mindig figyelem a politikát. És az egyik fő gond, hogy hiányolom a nőket a parlamentből. Ha lenne olyan párt, aminek a tagjai csak nők, rájuk szavaznék.
Lehet, hogy hiba, és a nők között is vannak kevésbé rátermettek, és hajlamosak behajolni a férfi vezetőknek, de valahogy Thea Beckman az Amazonkirályfi c. könyv elolvasása óta gondolok arra, hogy mi van, ha az alapgondolata (a nők megbízhatóbb vezetők, akik nem csatáznak, hanem felelősen döntenek) igaz, és jobb lenne egy olyan parlament, ahol sokkal több nő van. És az északi országokban találhatunk női politikusokat vezető beosztásokban (ahogy Németország kancellárja is egy megbecsült nő).
Ezek erről jutottak eszembe: http://index.hu/belfold/2014/02/24/minden_korabbinal_macsobb_lesz_a_parlament/, és érdekelne, hogy szerintetek volna-e jövője egy pártnak, amiben a fő tisztségviselők nők lennének, vagy szerintetek arra is ráülnének a férfiak, és a háttérből irányítanák a szemfényvesztést.
(Tudom, hogy sokan utálják a politikát – méltán! -, szóval, ha politizálás meg vita lenne belőle, inkább töröld, Éva, nem akarok zavarogni vele!)
KedvelésKedvelés
Tök jó, amit írsz. Én olyan pártra nem szavaznék, amelyikben csak nők vannak, mert szerintem ez kirekesztő (meg olyanra sem, amiben csak férfi. Mondjuk most semmilyenre sem fogok szavazni, mert el sem megyek.). Olyanra, amelyben többségében nők vannak, szavaznék.
Alapvetően az határozná meg a véleményemet, hogy kik azok, mit mondanak, mit akarnak, milyen arcokkal (nem plakát-, hanem intellektuális értelemben) képviseltetik magukat, miket tartanak fontosnak stb.
Nagyon fontosnak tartom a női képviseletet, és hogy legalább a nőket érintő dolgokban meg legyen kérdezve és figyelembe véve a véleményünk. Ha értenék a politikához, mint ahogy nem értek, simán alapítanék feminista pártot. Lennének benne vállaltan meleg nők és férfiak is. Szerintem ez is nagyon fontos lenne, de Ungár Klárán kívül nem nagyon tudunk ilyenről sem…
KedvelésKedvelés
En olyan pártokat szeretnék látni, amelyek érvényre juttatnak olyan témákat és szempontrendszereket, amelyek a nők helyzetében hoznának pozitív változást. Mindegy is lenne, hogy férfi vagy nő, aki ezt képviseli – elméletileg. A gyakorlatban szerintem nincsen olyan sok férfi, akinek ez egyáltalán téma lenne, tehát marad az, hogy a nők fogalmazzák meg és harcolnak érte. De persze nem azok a nők, akikről Arnika beszél, azaz azok, akik férfiként nyomulnak a rendszerben ezért nem is akarják meglátni, menyire nehéz a nőknek a jelenlegi rendszerben, hanem azok, akik magát a rendszert kerdőjeleznék meg.
A propos: mostani tapasztalat, Oo-nak új kormánya van. Nagy büszkén jelentette a kormányfő, hogy a 16 miniszter fele nő. Ebből is egy 8. hónapos terhes, egy másik pedig a védelmi minisztérium élén áll (ami ugye eddig férfi terrénum volt mindig). Mindenki nagyon örül, és valóban nagyon fontos lépés.
Csakhogy: nincsen minisztériuma az esélyegyenlőségnek (régebben volt). És egyelőre nem látszik, hogy lesznek-e olyan témák előtérben, amely női téma lenne (pl. a nők munkaerőpiaci megkülönböztetésének csökkentése: javítani a munkábaállási lehetőségeket, a szerződések minőségét – ne csak alkalmi, rosszul fizetett szerződések, ami nagyon sokszor a nőknek jut, főleg, ha még szülőképes korban vannak. A gyerekellátási szolgáltatásokra sokkal több pénz. Az atipikus szerződéssel dolgozók gyedének emelése, a mostani 30-ról 80% legyen a szülést megelőző keresetéhez viszonyított juttatás, úgy, mint a “rendes” szerződéssel rendelkezőknél. Vállalkozónők joga a gyedre. stb.) Félek, hogy most sem lesz ezekről szó, és akkor megint mindegy, hogy hány nő van a kormányban.
KedvelésKedvelés
bajuszcic: legyenek benne aspergeresek is!
KedvelésKedvelés
Legyenek!!
KedvelésKedvelés
kicsit feljebb már megy erről egy diskurzus.
sajnos az a tapasztalat, hogy a női politikusok többnyire női ruhába öltözött férfiak. a patriarchátus szerekerét tolják. sokszor nagyobb lendülettel, mint férfi kollégáik.
nyilvánvalóak a rendszerbe ágyazott okok. amíg gyökeres változás nem történik, már ami a férfiuralmat illeti, addig a kvóta is csak annyit segít, mint a környezetvédőkön a 16 db szélmalom és az 1 db erős markentinggel felépített napkollektoros háztető.
KedvelésKedvelés
Ebben egyrészt igazad van, másrészt viszont én úgy gondolom, hogy még mindezzel együtt is nagyon fontos lenne, hogy egyáltalán LÁSSANAK az emberek nőket a parlamentben, felszólalni, aktívan politizálni. Hogy talán másik nőknek, akik már nem a patriarchátus szekerét akarják tolni, lehessen reményük és ambíciójuk odakerülni.
És valahol el kell ezt is kezdeni. Szerintem alapítsunk pártot, én a szóvivőséget vállalom. 😀 Komolyra fordítva: ezen lehet sokat vitatkozni, és amit írsz, az igaz, de muszáj akkor is nyomulni, mert másként nem lesz változás.
KedvelésKedvelés
feltérképezték a női képviselőket abból a szempontból, hogy mennyire van jelen a felszólalásaikban, a munkásságukban az ún. női kérdések felvállalása (pl. távmunka, rugalmas munka, bölcsődék helyzete, családbarát munkahelyek – mondjuk tök gáz, hogy ezek női kérdések, de ezen most lépjünk itt túl).
úgy emlékszem egyetlen egy női politikus (LMP-s nem akarok nevet mondani, mert nem biztos, hogy jól emlékszem) tevékenységében szerepelt, de neki sem markánsan, hanem csak egy részében.
beállnak a sorba.
szerintem attól nem lesz jobb a helyzet, hogy vannak ott női jelmezek a parlamentben.
másrészt, igen igazad van. valahogy meg kell történjen a kezdeti lépés. de nagyon elkeserítő, hogy a felsőfokú végzettségűek között már több a nő, saját munkahelyemen, a régen kifejezetten férfiak által uralt területeket a nők végzik el (igen magas színvonalon, most nem mondom, hogy jobban, de valószínűleg, az, hogy egyes területeken egyre több a nő azt mutatja, hogy helytállnak ott és jól csinálják, amit csinálnak), a munka világában sok helyen (bírók nevét nézzük csak végig!!: http://www.birosag.hu/birak?tid=Pesti%20K%C3%B6zponti%20Ker%C3%BCleti%20B%C3%ADr%C3%B3s%C3%A1g&field_kijeloles1_tax_tid=All)
szinte kizárólag nők vannak, akkor a politikában, a döntéshozatali mechanizmusban, a vezető helyeken (tudományos akadémia!), vezetői szinteken teljesen eltűnnek.
KedvelésKedvelés
Ertsey Katalin volt, szerintem álljon itt a neve. Többek között az óvodakötelezettség családi napköziben való teljesíthetősége, illetve a tartós beteg / fogyatékos gyereket nevelő szülő 8 órás munkalehetősége (gyes megtartása mellett), ezek az ő nevéhez fűződnek.
KedvelésKedvelés
Az első lépés – más országok tapasztalatai alapján – mindenképpen a női kvóta bevezetése lehetne, még ha ez végeredményben diszkriminációnak/szexizmusnak is tekinthető.
Való igaz, a kvóta “veszélye”, hogy nem feltétlenül csak megfelelő kvalitásokkal rendelkezők kerülnek be, és hát nagyon sokan a patriarchális rendszer szekerét tolnák.
De : az ilyen nők helyett bekerülő férfiak is ezt tennék, viszont a több nő között nagyobb valószínűséggel akadna reformer is. És egyáltalán nem csak a jelenlegi ellenzék oldalán, én magam személyesen ismerek alapjában véve (azaz politikailag) jobboldalinak tekinthető nőt, aki az un. nőies témákban keményen, majdhogynem harcos feminista álláspontot képvisel,
KedvelésKedvelés
Nem értem, mitől lenne diszkrimináció az, ha a lakosság valós arányaihoz viszonyítva lennének nők és férfiak a parlamentben?
Lehet, hogy te nem így érted, csak azt mondod: más ezt diszkriminációnak véli, szóval ne vedd magadra, de ez engem annyira felháborít.
Annyira cinikus ezt mondani egy olyan országban, ahol tízből kilenc parlamenti képviselő férfi.
Diszkriminációóó! Akkor az, ami MOST megy, az mi a tököm?!
A rencer hatása is tökéletesen látható abban, ahogy azzal foglalkoznak az emberek, hogy miért NEM lenne jó ötlet például a női kvóta.
Arról viszont ezek az emberek nem vesznek tudomást, hogy a jelenlegi helyzet kurvára igazságtalan és felháborító.
KedvelésKedvelés
Ó, én csak a(z egyik) szokásos ellenérvet (miszerint a női kvóta valójában pozitív diszkrimináció) próbáltam alapból lesöpörni.
Azért tekintik diszkriminációnak, mert nem a rátermettek versenyében az első X személy kerül be az adott pozíciókba, függetlenül a biológiai nemétől,
Mármost nyilván ha bármely okból kevesebb nő pályázik, a szellemi képességek (most ideértve BÁRMIT, ami egy adott vezető/képviselő pozícióhoz szükséges) nagyjából azonos szintje esetén is az első X személy között nem fele-fele arányban lesznek férfiak és nők, legalábbis elméletileg, hanem a pályázók nemi megoszlásának arányában.
A női kvóta ezt borítaná meg, mert lényegében a pozíciókat elfeleznék (vagy az előre megállapított arányban elosztanák), és mindkét fél a saját részén belül versenyezne a helyekért. Azaz egy nőnek nagyobb esélye lenne bekerülni a kiválasztottak közé, mint egy férfinak (hangsúlyozom, akkor, ha jelentős különbség van a jelentkező nők és férfiak száma között), nem kellene annyira rátermettnek lennie.
(Azt most ne feszegessük, mert messzire vezetne, hogy a jelenlegi képviselők mennyire rátermettek…)
Én nem értek egyet a fenti eszmefuttatással, mert a nőknek alapból hendikepjük van, és ezt kellene kiegyenlíteni a női kvótával.
Csak tisztázni akartam a fogalmakat a legjobb tudásom szerint, mert tényleg dühítő, ahogyan folyton mindig ugyanazzal a szöveggel jönnek az ellenzők.
KedvelésKedvelés
Amúgy a kvóta azért kellene, mert a 30 % alatti képviselet olyan, mint ha ott se lenne, nem bolygatja a többségi akaratot, megvan nélküle is a kétharmad, oszt jónapot. A női érdekek képtelenek megjelenni addig, amíg nincs meg ez a 30 %-os küszöb, onnantól csap át a mennyiség minőségbe, onnantól tudnak érvényt szerezni a nők szempontjainak. Ami merőben más tud lenni, mint a férfié.
Annyira szétszedték nemek szerint a társadalmat, hogy egy férfi nem tud jól képviselni nőt. Ott volt pl. ez a főállású anyaság, aminek annyi köze van a főálláshoz, mint gépsonkának a nehéziparhoz. És meg is szívta mindenki, aki igénybe vette, mert ez csak egy segély volt, és nem is számított munkaviszonynak. De hát könnyű a más farkával verni a csólányt, és adni nagylelkűen egy olyan segítséget, amit aztán ötszörösen, élethosszig leverünk a delikvensen, mit számít az nekünk, amikor mi sosem leszünk főállású anyák…
Ezért kell a nőképvoiselet, és az kvóta nélkül még sehol sem ment.
akik viszont kvótával megtörték az ellenállást, ott ma már nem is kell kvóta : megtapasztalták az emberek, hogy jobb a lét mindenkinek ott, ahol nők is hozzák a döntéseket !
KedvelésKedvelés
Amúgy roppant cseles a FIDESZ, hogy a legnépszerűtlenebb döntésekhez jellemzően nőket szemelt ki abból a kevésből: Selmeczi a nyugdíj, Hoffmann az oktatás mumusa, és mivel a nőnemű és általában a kisebbségi ember hibájáért mindig a csoportját okolják, é nem az egyént, lehet majd rájuk mutogatni: kell nektek női politikus, nem volt elég belőlük ?
A férfiakra, akik valójában tönkretették az országot már évszázadok óta lassan de biztosan, bezzeg senki nem haragudott a nemük miatt, sőt : minél többet rontottak, hibáztak, annál több férfi lett az országvezetésben…
Érdekes.
KedvelésKedvelés
“Thea Beckman az Amazonkirályfi c. könyv elolvasása óta gondolok arra, hogy mi van, ha az alapgondolata (a nők megbízhatóbb vezetők, akik nem csatáznak, hanem felelősen döntenek) igaz, és jobb lenne egy olyan parlament, ahol sokkal több nő van”
az ilyet nevezik pozitív szexizmusnak
KedvelésKedvelés
Na igen. Amúgy a könyvből kiderül, annak is megvannak a maga korlátai, a végére pont megindul a változás és férfiak is képviseltethetik magukat 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm mindenkinek! 🙂 Amúgy igen, az se lenne jó, a könyvben is arra jutunk, hogy senkit sem kellene kirekeszteni a döntéshozásból a neme alapján nyilván. 🙂 Csak kíváncsi voltam a véleményekre.
KedvelésKedvelés
Engem bármikor be lehet vonni politikai diskurzusba 😀
Na jó, néha megcsömörlök, de az legközelebb a választások utánra várható.
KedvelésKedvelés
http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/26/legy-tokeletes-no-ha-beledoglesz-akkor-is/
KedvelésKedvelés
Éppen így, la. Most akartam linkelni, de megelőztél.
KedvelésKedvelés
vicces is, meg elég jó összefoglalás.
ez különösen jó gondolat és megfogalmazás:
“Szóval, úgy tűnt, hogy minden halad a normális kerékvágásban, a nők továbbra is szereztek diplomákat, aztán nadrágkosztümbe bújtak, menedzserek lettek és elkezdtek úgy viselkedni, mint a férfiak, közben óbégattak valamit az egyenlő fizetésekről meg az elnőiesedett férfiakról, de nem hallottuk mit, mert elég vastag az üvegplafon. Most sem halljuk, pedig azóta is óbégatnak, csak most már van gerenda is a szemükben.”
KedvelésKedvelés
“Az Egyesült Királyságban 1939 és 1948 között több mint 150 ezer olasz, továbbá 400 ezer német hadifoglyot tartottak nyilván. A polgári személyekkel, köztük a nőkkel kialakított napi érintkezések a „nem kívánatos kapcsolatok”, valamint a „szexuális szabadosság előretörése” iránti félelmeket gerjesztették az illetékesekben. A kormányapparátus egyes tagjai mindent elkövettek, hogy a nők erkölcsei fölött őrködjenek – hiszen válságos időkben a női tisztességre és jó hírnévre még nagyobb szükség mutatkozik.”
http://index.hu/tudomany/tortenelem/2014/02/26/gyakran_szexeltek_az_angol_nok_a_nemet_hadifoglyokkal/
Rettentően szeretnék olvasni egy olyan tanulmányt, amiben azt taglalják, hogy a brit katonáknak megtiltották-e, hogy a megszállt területeken kapcsolatot létesítsenek, illetve hogyan őrködtek az ottani nők erkölcsei felett…
KedvelésKedvelés
http://feminfo.postr.hu/a-no-legyen-alul
KedvelésKedvelés
http://player.hu/eletmod/a-csodalatos-milf/#.Uw-dI_l5OSo
Mi? Mi? Mi? Mi? Mi?
KedvelésKedvelés
jó tanácsok csajozáshoz.
ennyi. (a nő, mint meghódítandó és dugandó tárgy. hogyan járj mindenképpen jól a legkevesebb erőfeszítéssel a legnagyobb hozammal- kb. mintha részvénycsomag vásárlásról értekezne)
KedvelésKedvelés
Undorító.
KedvelésKedvelés
“Vajon a lányok verziója milyen lehet? Feltehetően jóval unalmasabb. Hiszen nekik nincs is igazán igényük az ilyesmire, nem is ilyen disznók.”
http://modoros.blog.hu/2014/02/22/az_okm-be_beleveros_pattanasos_kamaszfiu
KedvelésKedvelés
Sivár a világ, hajjh, a szex is ilyen disznó vagy ha nem, hát unalmas.
Még megsajnálom őket.
Fel szabad vetni amúgy, hogy a lányoknak, ha sikerült is szexuális tartalmat találni, azok ugyanezek voltak?!
KedvelésKedvelés
Ha mesélsz a szexualitásodról ironikusan, irodalmian, célzol leheletfinoman, megjelenik a Páros, kibelezi, kiforgatja, fórumokra okádja, lejárat.
KedvelésKedvelés
Rákerestem, mert már akkor (2012) is fennakadtam rajta: konkrét százmilliók vannak abban, hogy kormányzati propaganda legyen a nőknek szóló magazinokban, bátran meg is nevezve a legnagyobbakat közülük. Most a “női magazinok” nyíltan elvtelen, azaz a valóságtól messzeszaladt, szalonkonzervatív cikksorozatai nem hinném, hogy függetlenek ettől. És ugyebár, ha “mindenki tudja, hol a helye”, akkor lesz csak értelmezhető ez:
“A nyolcszázmilliós szerződés teljesítéséért a cégnek tudatosan kell megválogatni a kormányhoz köthető szavakat is: a Miniszterelnökség azt szeretné, ha a jó államon kívül a közösség, a megújulás, az újjáépítés, az együttműködés, a nemzet, a haza, az erkölcs, a felelősség és a józan ész szavakról is a kormány jutna az emberek eszébe.”
http://www.origo.hu/itthon/20120309-a-versenykepes-es-a-jo-allam-lesz-a-kormany-fo.html
Tehát nem arról van szó, hogy majd lesz egy oldal “nagyon küzd a kormány a hazáért” minden számban (ne adj Isten, intézkedések magyarázása, megvitatása, mert az miért is ne lenne, és miért is nincs?), hanem erről: “tudatosan kell megválogatni a kormányhoz köthető szavakat”.
Végül is sikerült, nem? Volt az a pénz.
KedvelésKedvelés
“Becsületgyilkosságok a Közel-Kelet és Dél-Ázsia egyes országaiban jellemzőek. Gyakran történnek iszlám államokban, de nem kötődnek valláshoz, mint a hindu többségű Indiában. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is van rá példa bevándorló közösségekben. Az esetek számát nehéz megbecsülni, mivel vagy öngyilkosságnak állítják be őket, vagy nem is jelentik. Az ENSZ 2000-ben úgy becsülte, évente 5000 nő hal meg így, de a valódi szám elérheti ennek akár a tízszeresét is.”
http://nol.hu/kulfold/20140301-szerelemkommando?ref=sso
KedvelésKedvelés
http://hu.euronews.com/2014/03/03/pistorius-per-emberolessel-vadoljak-a-paralimpiai-bajnokot/
Betorot lott le, es ezt a tevedeset mar olyannyira feldolgozta, hogy ujabb baratnojevel mar boldogan el.
KedvelésKedvelés
http://divany.hu/poronty/2014/03/03/attol_hogy_apa_veri_anyut_meg_lehet_jo_apa/
A kommenteket érdemes.
KedvelésKedvelés
http://www.buzzfeed.com/regajha/without-a-single-word-this-short-film-encourages-women-to-sp
12 perces videó. Nagyon-nagyon reménytelennek látok most mindent.
KedvelésKedvelés
Es megy a mismasolas meg a nyomasztas gyerekvallalas-ugyben:
http://index.hu/belfold/2014/03/03/szules_40_folott/
“Az orvosokon kívül persze sok idősebb korában szülő nőnek a család vagy barátok előítéleteivel is meg kell küzdenie. Ildikónak – aki 35, 37 és 42 évesen szült –, az anyja és az anyósa is sokkal durvábban beszólt, mint bármelyik orvos. „Amikor 35 évesen szültem, még nem volt semmilyen megjegyzés, amikor 37 évesen újra teherbe estem, közepesen hülyének néztek, amikor pedig 42 évesen vállaltam még egy gyereket, teljesen idiótának néztek” – mesélte, de hozzátette, hogy csak a gyerekek és az ő egészségét féltették. ”
“A növekvő gyermektelenség és a gyermekvállalás kitolódásának okát nem valamiféle értékválságban kell keresni, mert alapvetően gyerekszerető nép vagyunk. Egy 2009-es kutatásban a nők 70 százaléka azt mondta, hogy egy nő nem lehet igazán boldog gyerek nélkül, a ’90-es években pedig egy felmérésben a válaszadók 92 százaléka gondolta úgy, hogy jobb annak, akinek van gyereke – mondta a demográfus.”
“Pongrácz Tiborné szerint azért is probléma, hogy egyre idősebb korukban szülnek először a nők, mert így a hagyományos nagyszülői szerepek elvesznek majd. „Ha egy nő 40 évesen szül, és aztán a lánya is így tesz, akkor 80 évesen lesz vagy inkább lenne nagymama” – mutatott rá Pongrácz.”
A. Hagyomanyos. Szerepek. Elvesznek.
Pongràcz T-nènek egy genderkurzust megszavazunk? 🙂
KedvelésKedvelés
Tegnap este olvastam és a hozzáfűzött kommentektől elment az életkedvem is. Mélysötét alagút az egész, a végén derengő, reményt keltő pontocska nélkül.
Nekem ez a mondat bökte ki a szemem a cikkből:
„Mindenki nagyon örült, hogy alábbhagytam a munkával, és végre szülök.”
KedvelésKedvelés
a kommenteket nem mertem… 😦
KedvelésKedvelés
Régóta alapszabály nálam: kommenteket TILOS olvasni!!! (Egészségem megőrzése érdekében.)
KedvelésKedvelés
Én azóta tudom, milyen a világ (nagyobb része), amióta NÉHA kommenteket olvasok.
KedvelésKedvelés
Öhm. Nosigen. Ez egy fontos ÉRV. Azért szülök előbb, hogy majd “biztosan” lehessek nagymama is. Ez az első, ami eszembe jut, ha a gyerekvállalásra gondolok! Életbevágóan fontos szempont!
(ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ)
KedvelésKedvelés
Ettől ti nem hánytok? A fészbukon terjed.
http://kaprazatostermeszet.hu/egy-hihetetlenul-bolcs-afrikai-torzsi-szokas/
KedvelésKedvelés
Én nem. Egy olyan társadalomban, ahol nem az az alapállás, hogy vannak a jók meg a bűnösök, meg bőséges ideológiai alappal (gondolom) működhet. Kis közösségben, ahol mindenki ismer mindenkit.
KedvelésKedvelés
Én attól hányok, hogy egyrészt egyáltalán nem biztos, hogy ez valóban létezik. Másrészt, hogy ezt osztják fészbukon orrba-szájba, követendő példaként állítva, egy könnycseppet elmorzsolva, ó be szép az élet, aztán hazamegy, belerúg a kutyába, felpofozza a gyereket, és kibont egy sört.
KedvelésKedvelés
Ja! Hát ez a megosztás rész, meg a de szép is lehetne a világ (ha nem lennék többek között én is ilyen bunkó), ez tényleg gyomorforgató.
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/itthon/20140305-a-nok-egyharmada-szenved-el-eroszakot-az-eu-ban.html#
KedvelésKedvelés
http://www.spiegel.de/panorama/gesellschaft/eu-studie-frauen-erleben-haeufig-psychische-und-physische-gewalt-a-956872.html
Nagyon érdekes cikk németül. Ami érdekes a skandináv országokban magasabb a nők elleni erőszak, mint Magyarországon. Dániában a legrosszabb a helyzet a felmérés alapján.
KedvelésKedvelés
Nekem erről is Hofi jut eszembe. “Magyarországon analfabéta nincs. Összeírva!” A felmérés min alapult? Nem tudok németül.
KedvelésKedvelés
😀 Na igen.
KedvelésKedvelés
ez az eredeti:
http://fra.europa.eu/en/press-release/2014/violence-against-women-every-day-and-everywhere
KedvelésKedvelés
Hát már nagyon hiányzik ez a blog, mindenről ez jut eszembe. Remélem, hamarosan újra lesz időm rendesen ideülni a géphez. Erről is eszembe jutott: http://www.amazon.com/BIC-Cristal-1-0mm-Black-MSLP16-Blk/dp/B004F9QBE6 nézzétek meg a review részt is.
KedvelésKedvelés
Ez ma lesz:
http://web.balinthaz.hu/Event/uvegplafon_meddig_terjed_a_nok_szabadsaga_piroska_es_a_verfarkas_milyen_noket_nevelunk_lanyainkbol_2014-03-05
Ha valaki eljutna, nagyon örülnék, ha hozna egy-két gondolatot.
KedvelésKedvelés
Tessék, aki eddig nem tudta hogyan legyen nő, azt Somamamagésa majd jól megtanítja. http://napielemozsia.hu/programok/onmeghalado-kurzus-noiesseg-ferfiassag#.UxdKx1DuL6c
KedvelésKedvelés
Tudjátok, van ez a gif:
(Még mikor MSN-eztem, sokat használtam…)
KedvelésKedvelés
Jobb, ha tudjátok:
„A nő nem a szuperhímre vágyik, nem a hercegre a fehér lovon. Persze az egója meg-megszurkálja, egy-egy éles megjegyzéssel megpiszkálja a férfit, de nem Mr. tökéletesre van szüksége, hanem egy olyan hús-vér férfira, aki szeretettel, figyelemmel és megbecsüléssel öleli körül.”
KedvelésKedvelés
A hozzászólásokat érdemes elolvasni. Súlyos döbbenet.
KedvelésKedvelés
Ezt nem is értem:
“Mennyi nő válik úgy,hogy olyan helyzeteket teremt gyors egymásutánban “nem cselekvés”-sel,hogy aztán látleletet csatolhasson a válóperes keresetlevél mellé?”
Mi a fene lehet, az a nemcselekvés? Nem takarít, nem mos, esetleg nem főz meg időre a nő és ezzel kiprovokálja a verést vagy hogy?
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/elet/20140305_Vetkozni_nem_fogunk_viragot_nem_kerunk
KedvelésKedvelés
Milyen már ez? – “I thought you were a girl!”
KedvelésKedvelés
“A március 15-től hatályos jogszabály-módosítás értelmében a bejelentő adatait zártan kezelik, így senkinek nem kell tartania az érintettek bosszújától. Az új szabályozás emellett védi a védőnőt, a pedagógust és a gyermekorvost is, a jövőben az ő kilétüket sem fedik fel, ha bántalmazás gyanúja miatt bejelentést tesznek.”
http://hvg.hu/itthon/20140306_Valtozik_a_gyermekvedelmi_torveny#rss
KedvelésKedvelés
“Idén februárban a VII., IX. és XII. kerületi rendőrkapitányságok mellett két újabb budapesti kerület is csatlakozott a Vodafone a nők biztonságáért programhoz, ezáltal a bántalmazott nők számára immár öt kerületben biztosítható rendkívül gyors rendőri beavatkozás egy kisméretű mobil vészhívó segítségével. Az újonnan csatlakozó VIII. és XIV. kerület rendőreinek képzése február végén sikeresen befejeződött.”
http://biztonsagpiac.hu/bantalmazott-nok-ezreit-vedheti-meg-a-mobil-testor
KedvelésKedvelés
Ez elkerülte a figyelmünket. http://hvg.hu/kultura/20140304_Nagy_Ervin_interju
Nagy Ervin, a főmacsó. (Legalábbis a vele olvasott interjúkból ez jött le, kb olyasmiket láttam eddig, hogy leviszi a kislányát a játszótérre (tapsvihar), de persze otthon a felesége csinál mindent, mert ő nem az a típusú, földhözragadt férfi, ugye. És éjszaka is kimarad, ha olyanja van, de rendes a felesége, mindent elfogad tőle….)
Itt az interjú elején még reménykedtem, hogy hátha sikerült mégis megértenie, miben állna a fellépése ebben a konkrét esestben, de aztán:
“Én is tudom, hogy van olyan nő, hogyne lenne, aki bárkiből kihozza az állatot. De azzal meg nem kell együtt élni. Rázárod az ajtót, otthagyod és kész. Nem elvered, hogy hátha az majd megoldja a helyzetet. Mer’ az asszony megérdemelte…?!”
“Hiszek abban, hogy egy férfi meghatározó alakja kell, hogy legyen a családjának. Akire fel lehet nézni, és aki megvédi a családját, ha kell. Fontos, hogy legyenek alfahímek, de tiszteljék őket, és ne rettegjenek tőlük.”
Ja, rázárni az ajtót, azt ér, alfahímek meg legyenek. Háddenem?
KedvelésKedvelés
Megvédi a családját. A statisztikák szerint legtöbbször apunak saját magától kéne megvédenie a családját.
KedvelésKedvelés
Én ebben azt látom, hogy van egy átlag magyar pasi aki tényleg mindenben megfelel a Nagy Fehér Férfi kritériumainak annak minden előjogával, és keresi a helyét egy tök szexista kontextusban de ő nem akar olyan lenni. Csak nem lát alternatívát és tapogatózik. Amúgy tök sok ilyen pasit ismerek, alapvetően jószándékúak, csak “ideológiailag” képzetlenek.
KedvelésKedvelés
Ma szüret van a hvg-ben.
http://hvg.hu/enesacegem/20140306_Penzugyek_a_nok_beszelnek_rola_a_ferfiak
“A nők kevésbé érzik magukat felkészültnek a pénzügyek terén, mint a férfiak”
“A hölgyekre sokkal inkább jellemző, hogy megbeszélik személyes pénzügyeiket másokkal: jellemzően a partnerükkel, barátaikkal és egyéb családtagjaikkal szokták megvitatni ezeket a kérdéseket. ”
“A nők inkább a kisebb, mindennapi élethez kapcsolódó költségekről – például a napi bevásárlásokról vagy a gyerekekkel kapcsolatos kiadásokról – döntenek önállóan, míg az autóvásárlás vagy a háztartási eszközök beszerzése kapcsán több férfi mondta azt, hogy önállóan, egyedül hozza meg döntését.
A felmérésből az is kiderült, hogy a párkapcsolatokban a nők több kiadást kezelnek partnerüknél: így például a közüzemi és egyéb számlák befizetése, a mindennapi bevásárlások intézése vagy a hitelek törlesztőrészleteinek befizetése inkább a hölgyek dolga, míg a férfiak a gépjármű fenntartásával kapcsolatos tevékenységeket és a megtakarítások, befektetések kezelését vállalják magukra.”
KedvelésKedvelés
Én is olvastam rosszul vagyok!!
KedvelésKedvelés
“a férfiak a gépjármű fenntartásával kapcsolatos tevékenységeket és a megtakarítások, befektetések kezelését vállalják magukra.”
Ez igazán kedves tőlük, olyan gyakran romlik el a kocsi! Krumplit meg évente kétszer veszünk úgyis, oszt’ csírázik a pincében.
KedvelésKedvelés
No. Hát ehhez mit szóltok.
http://pszichologuskereso.hu/valasz/szexualis-eltevelyedes-pornofuggoseg-bdsm
KedvelésKedvelés
Hát és a válasz… fel nem merül, hogy esetleg ez nem az a kapcsolat… úristen.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy csak kíváncsi volt a videókra, azért töltötte le. Bazz.
KedvelésKedvelés
Atyaisten, micsoda szexuális nyomor! Borzalmas.
KedvelésKedvelés
A pszichológus válasza kicsit nagyon semmitmondó, de különben mi vele a baj? Szerintem is meg kellene beszélniük.
KedvelésKedvelés
Mi a baj????? Ez ugye most nem komoly…?
KedvelésKedvelés
Most megint elolvastam a pszichológus válaszát, és hát azért sok mindennel nem értek egyet, de nem háborodtam fel. Például ami sztem furcsa: Hogy kicsit sajnálja, hogy megtalálta, meg hogy úgy gondolja, hogy lehet, hogy csak kíváncsi volt a pasas.
Azért fél év ilyesmi videó nézegetés után az ember nem csak kíváncsi.
Ez mindenképpen egy gáz szitu, jó megoldás nélkül. Az egész eléggé ismerős nekem. A pasasnak itt a szokványostól eltérő vágyai vannak, valószeg eléggé meg van rémülve és össze van zavarodva, szerintem a saját szexualitásától is fél, és nem kommunikál. Ezt tényleg nem provokációnak szánom, de én itt őt is sajnálom.
Egyébként meg a BDSM kedvelése nem betegség és nem szexuális eltévelyedés.
KedvelésKedvelés
Egyébként mi az, hogy szexuális eltévelyedés? Mitől tévelyedünk el? Van valami etalon, és ha attól túl nagy az eltérés, az eltévelyedés? Hogyan mérjük az eltérés nagyságát?
KedvelésKedvelés
Még leírom, hogy tudom mi a baj a pornó nézéssel, mert itt is olvasok már jó hosszú ideje, meg Dézsánál is, meg beszéltem olyanokkal, akik szerepeltek BDSM filmekben, és elég riasztó dolgokat meséltek. De régebben amíg minderről nem tudtam, elég sok képet fogyasztottam, meg ritkábban egy-egy videót is, és rajtam is nagyon kiakadt a volt barátom, mikor mutattam neki pár képet meg rajzfilmet, hogy ez tetszik épp most.
KedvelésKedvelés
Ez tetszett: http://feminfo.postr.hu/ragalom-hogy-a-magyar-tarsadalom-durvan-nokozpontu
KedvelésKedvelés
Ez az írás telitalálat.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/gazdasag/allas/2014/03/07/az_okos_noknek_a_legrosszabb/
KedvelésKedvelés
Végre a nyalásról. http://444.hu/2014/03/06/mire-gondol-a-no-amikor-nyaljak/
szerintem azért a helyzet nem ennyire gáz
KedvelésKedvelés
http://www.munkaspart-2006.hu/sajtonyilatkozat/szemben-a-nok-jogai-es-szabadsaga-elleni-tamadasokkal.html
KedvelésKedvelés
Ó istenem, nlc.hu…! Nők férfiszerepben címmel fotógyűjtemény. Ha nem lenne a gusztustalan cím, még érdekes is lehetne. Áruljátok már el nekem, hogy hogy kerül az űrhajós nők mellé a férfiszemet kiszolgáló domina pankrátornő????
http://www.nlcafe.hu/foto/20140308/nok-ferfiszerepben-fotosorozat/
KedvelésKedvelés
Még jó is lenne ez a képgyűjtemény, ha nem a sztereotípiák további sulykolására használnák fel, hanem a nőiségen belüli szabadon választható opciót. Igenis igazi nők dolgoznak ilyen munkakörökben is az NLC dezinformációi ellenére.
KedvelésKedvelés
Ez ma lesz:
https://www.facebook.com/events/1409273262664038/?ref=22
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Durván szexista, hímsoviniszta böffenet.
KedvelésKedvelés
http://lehetmas.hu/sajtokozlemenyek/152329/lmp-drasztikusan-nott-a-nemek-kozti-berszakadek-az-orban-kormany-alatt/
KedvelésKedvelés
Gyöngyszem a rádió kabaréból:
“Minden sikeres férfi mögött egy sikertelen nő áll. Minden sikeres nő mögött önmaga áll.”
KedvelésKedvelés
http://www.hirado.hu/2014/03/07/nogyogyaszokat-buntettek-a-halapenz-miatt/
KedvelésKedvelés
végre!!!
szerintem ne tétovázzunk, ha hallunk hasonlóról, ha látunk erre utaló jeleket (kórházban, várakozás közben, esetleg amikor kórházi kezelés alatt állunk és a betegek erről beszélgetnek, hogy kitől mennyit fogadott el az orvos)
tegyünk feljelentést.
tudatosodás útja.
ez tetszett ez a mondat:
“Korábban a védők felvetették, hogy a hálapénz Magyarországon akkor terjedt el, amikor az 1950-es években az orvosok fizetése radikálisan csökkent, és így mára elfogadottá vált. Ezzel kapcsolatban a szóbeli indokolásban elhangzott: a bírók esetében senkinek nem jut eszébe, hogy a fizetéseket ilyen módon egészítsék ki. ”
ez is beszédes:
“A bíró megjegyezte: ebben az ügyben nem a magyar egészségügy ül a vádlottak padján, hanem 13 vádlott. Lehet, hogy hasonló cselekmények miatt még sok mindenki ellen lehetne vádat emelni, de a bíróság csak azokról mondhat ítéletet, akiket az ügyészség megvádolt.
”
mert agymenésem van ezektől az indokoktól, hogy keveset keresnek. mi van???
Magyarországon mindenki keveset keres. a jó keresetűek bére is az EU-s átlag alatt van 20-30 %-kal.
és az a vicces, hogy ezt a baromságot igen szerény jövedelemmel rendelkező emberek veszik be és hisznek abban, hogy akkor kapnak jobb ellátást, ha fizetnek.
(nem értem, nem értem, nem értem – vagy dehogyis, nagyon is értem)
KedvelésKedvelés
Érdekes, hogy kik kapnak ilyenformában keresetkiegészítést. Először azt hittem az orvos azért mert az egészségünket nagyon féltjük és ott hatványozottan kiszolgáltatott helyzetben vagyunk. Aztán rájöttem, hogy adunk például a postásnak, a fodrásznak, a taxisnak, miközben nem adunk a zöldségesnek, a tanároknak, a pénztárban az eladónak, pedig ők is köztudottan szarul keresnek. Nem tudom mi alapján alakultak ki ezek a jattolós szakmák.
KedvelésKedvelés
mármint a jattolás szokása, nem a szakmák természetesen 🙂
KedvelésKedvelés
erről beszéltünk már, nem is tudom melyik poszt alatt.
a borravaló , baksis hagyománya keleti szokás.
aztán volt itt a cocializmus, amikor le kellett fizetni mindenkit, ha egyáltalán valamit akartál (pult alatti banán).
az étteremben, szolgáltatóknál azt volt a hallgatólagos társadalmi konszenzus, hogy annyira szarul keresnek, ki se szolgálnak, ha nem adunk borravalót.
az orvosok: ahogy mondod. ez is egy mítosz, hogy akkor kapunk jobb ellátást ha fizetünk. eleve felteszem a kérdést: ilyen rendszerben kapunk jó ellátást?
ugyanígy: ha a tanárnak viszek bonbont és emiatt az én gyerekem előnyben részesül? szeretném, hogy a gyerekem egy ilyen rendszerben tanuljon? hogy egy ilyen tanár tanítsa?
szeretném, hogy egy olyan orvos lásson el, aki csak azért teszi (ami egyébként munkaköri kötelessége és még esküt is tett arra, hogy életet ment) a dolgát, mert kapott tőlem pénzt? és nem teszi, ha nem kap? akkor az nekem milyen? abban én hogy érzem magam? hogy a másik ágyon fekvőt meg nem látja el? és én ezt tétlenül végig nézem?
-ez olyan mint egy süllyedő hajón az erősek/jobban úszók/nagyobb tüdővel/nagyobb mentőmellénnyel rendelkezők tovább életben maradnak.
szóval szörnyű. nem kéne ilyenben résztvenni.
nem?
KedvelésKedvelés
Kim Kiyosaki: Miért kell függetlennek lenni egy nőnek: http://www.youtube.com/watch?v=2d_K1ViG5c8
KedvelésKedvelés
http://vs.hu/anya-zurichben-dolgozik-magyar-szexmunkasok-svajcban-0308?utm_source=facebook&utm_medium=cpc&utm_campaign=prmp
KedvelésKedvelés
A társadalmi egyenlőtlenség rejtett dimenziói | Pap András László
KedvelésKedvelés
Itt egy nagyon fontos és jó kis cikk vasárnapra, azzal a nemcserés francia kisfilmmel kapcsolatban (Majorité Opprimée). A cél nagyon fontos, de ez az írás szerintem remekül árnyalja a problémát, és rávilágít arra, hogy a jó szándék ellenére mégis félre tudnak csúszni a dolgok néha.
http://www.theguardian.com/commentisfree/2014/feb/13/feminism-france-islam-majorite-opprimee-racism
KedvelésKedvelés
A Nővilág c. oldal nőnapi “üdvözlete”:
KedvelésKedvelés
És tapsolnak hozzá, beszarok.
KedvelésKedvelés
Instant Coelho és müllerpéter egyben!
KedvelésKedvelés
http://peternoel.us.com/peternoelblog/peter-noel-nyilt-level-az-uj-generaciohoz
Hatalmas a pali. Először azt hittem, paródia, de nem.
KedvelésKedvelés
Bár egyetértek, azért az árnyalja a képet, hogy ugyanez volt a helyzet mondjuk 30 éve is. Akkor is voltak üresfejű divatkövetők (többségben) és gondolkodó, álmodó, álmaikért dolgozó fiatalok, akkor is kisebbségben. Csak a forma változott, a jelenség nem. A fész, meg pár egyéb dolog talán feltűnőbbé tette. De azért ha azt hiszi a pali, hogy újdonság, akkor szelektív a memóriája.
KedvelésKedvelés
Mondjuk szerintem egy nagyon szűk látókörű tömény közhelyhalmaz ez az iromány 😀
KedvelésKedvelés
Igen, és a “bezzeg a mi időnkben” hangulat is nagyon benne van.
KedvelésKedvelés
A magyar Ugar egyik kórtünete: http://www.origo.hu/itthon/nagyhasab/20140307-nok-orban-viktor-kornyezeteben.html – sajnos vannak, akik mentegetik ezt a helyzetet.
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/nagyvilag/20140305-igazsagot-akarnak-a-japan-hadsereg-kenyszerprostitualtjai.html
KedvelésKedvelés
A helyzet elbagatellizálásában, relativizálásában, sőt szükségszerűségének a kimagyarázásában megvannak vastagon a máig romboló antifeminista “érvek”.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, oké-e nlcafe oldalt osztani, én feminfo-n keresztül találtam, de max szóltok érte:
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20140308/ilyen-a-joindulatu-szexizmus/
Comment olvasás csak azoknak, akik imádnak facepalmozni.
KedvelésKedvelés
http://szeged.hir24.hu/bulvar/2014/03/11/hasba-rugta-gyereket-az-utcan/
“egy enyhénszólva is rosszul szituált család sétált.(Magyar család volt) a gyerekek labdáztak. Egyikük 6-7 , testvére pedig csupán 3(!!) év körül lehetett, szegényesen voltak fölöltözve..(Ellenben az Apa egy Sony okos telefonnal fényképezgetett , molyolt ) .”
édes istenem! ennyire egyforma viselkedés nem lehet véletlen!
KedvelésKedvelés
Nem tudom, illik-e ide, de máshol nem tudom fölhozni a témát. Nagyobbik fiam szeptemberben iskolás lesz. Nekem eddig nem is esett le ez az erkölcstanos dolog. Hétő délután az iskolai nyltnapon felvonult négy egyház ( köztük a hitgyüli), hogy őket lehet választani, vagy az erkölcstant. Nem akarom egyiket se választani. Messzire visz engem ez a dolog. Megrémít. Hogy voltaképp az állam fogja a gyerekemnem tanítani, mi erkölcsös???? Mivan?
Meséltek egy kicsit erről? Akinek már tanulja a gyereke?
KedvelésKedvelés
http://hu.socialdaily.com/articles/2014/03/11/ban-bossy-shery-sandberg-azert-kampanyol-hogy-a-lanyok-merjenek-vezetok-lenni
KedvelésKedvelés
Ez is érdekes, már kommenteltem, még moderáció alatt.
almameter.wordpress.com/2014/03/03/2014-03-03-agyrajarok
KedvelésKedvelés
Ennyi önigazolást ilyen töménységben rég olvastam 🙂 Amúgy sajnálom szegényt…. “A férjemnek olyan a munkája, hogy napi tíz órát bent kell lennie!” Komolyan, létezik, aki ezt beveszi?????
KedvelésKedvelés
Számomra az a megdöbbentő, hogy amikor apuka csak fotóról ismeri a gyerekeit, az óvónő azt hiszi, egyedülálló anyáról van szó, akkor az a konklúzió, hogy az édesanyának otthon kell maradnia, hogy meglegyen a családi harmónia. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy kevés tejet fogyaszt a mai ifjúság, ezért minden családban legyen televízió. Hogy jön össze? Milyen problémára ad megoldást? Nagyon sajnálom szegény teremtést, és szinte fáj ilyesmit olvasni.
KedvelésKedvelés
Előttem inkább az írásából egy önigazoló, az igazság elől menekülő nő képe bontakozik ki, aki kognitív disszonanciáját különböző elterelésekkel próbálja oldani, de a léthazugságaiban vergődik. Antifeminista álláspont az övé, viszont az antifeministák mennyire kiállnak szóban az apai szerep és minta fontosságával, a valóságban meg apátlanul nőnek fel az ilyen módon nevelt gyerekek, ahogy a mellékelt ábra is mutatja. Ellenben ott, ahol feminista szellemiség van a családban, ott sokkal inkább része az apa is gyermekei mindennapjainak.
KedvelésKedvelés
Én pont erre mondom mindig, hogy ez már nem is feminizmus meg antifeminizmus kérdése, hanem a humanizmusé. Az, hogy nem teszünk olyat a másik emberrel, amit nem szeretnénk, hogy velünk tegyenek. Ez olyan egyszerű tétel, nincs benne se ideológia, se vallás, se dogma, se erőszak. Csak tudod, az a baj, hogy az ilyen elnyomásban élő ember számára pl. a feminizmus is elférfiasodott, karrierista, törtető nőkről szól, akik elnyomják a férfiakat. Nem egyenlőségről, nem kölcsönös tiszteletről, közös munkáról.
KedvelésKedvelés
Ez tipikusan a “hazudni boldog hitvest” patriarchális társadalmi léthazugság egyik kórtünete.
KedvelésKedvelés
Becsüllek, én végigolvasni sem tudtam. Olyan… erőltetett hamisnosztalgia íze lett a számnak tőle.
KedvelésKedvelés
Ő a másik szélsőség szerintem, aki azt mondja, hogy lehetőleg senki ne járjon el sehová otthonról, azt gondolom, ez a másik véglet. Én minden esetre biztosan megbolondulnék, ha senki sehová nem menne soha, szeretjük egymást, de kb. egy hét alatt menne mindenki tönkre egy ilyen felállástól.
KedvelésKedvelés
http://www.upworthy.com/a-man-shows-us-a-day-in-the-life-of-an-abusive-relationship-2?c=ufb1
Ilyen is van…
KedvelésKedvelés
http://www.kisalfold.hu/sport/szexualis_zaklatas_a_rendorseg_nyomoz_a_soproni_fac_edzoje_ellen_tett_bejelentes_utan/2373576/
… nem az első eset.
KedvelésKedvelés
http://machpeter.blog.hu/2014/03/11/vedjuk_meg_egymast_elozzuk_meg_a_nok_elleni_eroszakot
a kommenteken vagy egy fél napig ezen túráztattam magam.
KedvelésKedvelés
A kommentek nagyja maga a sötét középkor, tömény hímsoviniszta, hegemón maszkulinitáson alapuló patriarchális-elnyomó szemléletű! Egyedül Mach Péter bejegyzése és válaszai korrektek.
KedvelésKedvelés
tudom, lájfponthu, de akkoris:
http://www.life.hu/drlife/20140315-video-az-igaz-baratsagrol-mindenki-kopaszra-vagatta-a-hajat-a-mellrakos-baratnoje-miatt.html?utm_source=origo-nyito&utm_medium=cimlapi_box&utm_campaign=sec
KedvelésKedvelés
ezt nemis ide akartam:(
MP-vel egy játszóra járunk, nagyon korrekt pasinak ismertem meg. Egyszer már szavaztam rá, és fogok is.
KedvelésKedvelés
Néztem több kiskorúval szomszédasszonyomnál, megható és szép film!
KedvelésKedvelés
http://travelo.hu/hirek/2014/03/13/miniszoknyaban/
A kommenteket érdemes elolvasni.
KedvelésKedvelés
Ezt làttàtok?
http://kapitalizmus.hvg.hu/2014/03/14/a-mehed-jarjon-ne-a-szad/
“Ráadásul egyáltalán nem volt ismeretlen törekvés a gyerekszülés elkerülése: lehet, hogy kiváló demográfusaink erről nem tudnak, vagy hallgatnak, de bizony a középkorban is jelentős volt a családalapítást későbbre tolók vagy teljesen elkerülők száma, főleg a fejlettebb területeken.”
Érdekes, kiváncsi lennék erre.
“A preferenciák kifejezésének minden közvélemény-kutatásnál biztosabb módja, ha valamire tényleges erőforrást áldozunk. Vagyis ha plazmatévére vágyunk, veszünk. Ha jobb autó kell, mint a szomszédé: veszünk. Ha megfizethetetlenül nagy lakásra vágyunk: veszünk. Ha kell, még kockáztatunk is érte, például hitelfelvétellel. Namost az égvilágon mindenre lehet hitelt kapni, vagy legalábbis a világgazdaság pénzbősége idején lehetett, tartós fogyasztási cikkre, autóra, lakásra, vállalkozásra, bármire, és még ebben a környezetben sem jutott eszébe senkinek sem a nagyságrendileg hasonló összegbe kerülő gyerekvállaláshoz hitelkonstrukciókat kitalálni vagy igényelni. Tehát akármennyire is azt vallja be a társadalom a kérdőíven, hogy mindenki nagyon szereti a gyerekeket, erőforrást már sokkal kevesebben áldoznak, és kockázatot már sokkal kevesebben vállalnak. Szóval úgy tűnik, az autókat és a plazmatévéket jobban szeretjük.”
KedvelésKedvelés
Nem mindenhol ez a szokás, hogy a gyerekvállaláshoz nem kell előgyűjteni, mert majd úgyis kapunk segítséget meg támogatást. Amerikában pl. a családtervezésnek komolyan része az előzetes spórolás, pénzgyűjtés, létezik a college fund, amit a gyerek születése után nyit a család és a rokonok, ismerősök oda adakozhatnak, stb. Mondjuk ott az öngondoskodásból indul ki mindenki.
KedvelésKedvelés
http://444.hu/2014/03/14/jennifer-lopez-is-felszallt-a-feminista-vonat-populista-vagonjara/
KedvelésKedvelés
Kedves sajnálkozók!
Almameter néven írok blogot, és Eszter belinkelte egy bejegyzésemet.
Sorban válaszolok, reagálok:
képviselőné: nem tudom, hol élsz, és miből (talán örököltél, vagy nyertél a lottón, esetleg képviselő felesége vagy?) de Magyarországon sokaknak a munkájukból kell megélniük. Nem a férjem választása a napi 8-10-14 (!) órás munkaidő; ezen a helyen ennyit kell dolgozni. És képzeljétek, az is előfordult, hogy a férjem már hajnali 3-kor hazajöhetett; míg a kollégák még maradtak!
Ha esetleg arra célzol (“komolyan létezik, aki beveszi?”), hogy a férjem munkavégzés címén engem megcsal… akkor az téged minősít.
Eszter: azt hittem, mindenki számára evidens, hogy ha az apát sokat nélkülözi a család, akkor legalább az anya legyen elérhető, és próbálja meg a lehetetlent: pótolni a távollévő szülőt. Ha a gyereknek “nincs” apja, már anyja se legyen? Hogy mire ad megoldást az itthonlétem: jelen esetben nagyon is sokra.
petercs74: szó sincs itt kognitív disszonanciáról, nagyon is tisztában vagyok a helyzetünkkel, nem sumákolok semmit. Egyszerűen megpróbáljuk a helyzetet a lehető legkevesebb károsodással átvészelni.
Többeknek: ne sajnáljatok, nem vagyok én elnyomva, nagyon tévedtek, ha azt hiszitek, hogy a(z esetleg) félrelépő férjem félállati rabszolgasorban tart engem! Nálunk a kölcsönös tisztelet és szeretet, egymás elfogadása kiinduló alap, és hasonló jó férjet kívánok nektek is!
KedvelésKedvelés
Kedves almamater, igaz, hogy személyeskedő megjegyzéseket tettük rád (amely leheteőséget ebben a hozzászólásban te sem hagytál ki, úgyhogy ebből a szempontból egyezzünk ki döntetlenben), de csak azért, mert a te blogodban olvastunk erről a te életeddel kapcsolatban. Valójában nagyon sok nő él úgy, mint te, és én személy szerint azt látom, ez se nekik, se másoknak nem jó (hogy kinek igen, azt most hagyjuk, messzire vezetne). Mi ezekről a dolgokról sokat beszélgetünk itt, ha már úgyis eljöttél ide, olvasgass itt és a hozzászólásokból mindannyiunkat megismerhetsz egy kicsit, mert itt is vannak törzskommentelők, akik sokat beszélnek magukról, a saját életükről, nagyon bevállalósan, szemenézősen, (ön)kritikusan és bátran. És sokat viccelünk, lehet nevetni is!
KedvelésKedvelés
Üdv itt, én nem tudom, ki emlegetett félrelépést, szerintem ezt csak te olvastad bele, és ez rólad árul el valamit. Nekem személy szerint volt ilyen családfenntartó férjem, aztán egy rosszabb napon sarokba szorítottam és rákérdeztem, tényleg muszáj-e minden nap sokáig bent maradnia. Kibukott belőle, hogy nem, csak utál hazajönni a depressziós feleségéhez. Ez persze az én sztorim, nem feltétlenül általános. De. Simán el tudom képzelni, hogy valaki a ledolgozott 8 óra után belegondol, hogy hazaérve még gyerekzsivaly közepette kéne füvet nyírnia, és akkor inkább szöszmötöl még pár órát a papírmunkával. Ez nem feltétlen férfi, de a jelenlegi társadalmi berendezkedésben az a jellemző. Én nőként is utáltam, ha egy-egy fárasztóbb nap után még vacsoráztatni, fürdetni, mesét olvasnom kellett, mert akármennyire imádom a gyerekem, azért jobban örültem volna egy pohár bornak asztalra feltett lábbal, mély kussban. Csak nekem nem volt választásom. Hogy ezt miért helyettesítetted félrelépés feltételezésével, azt csak te tudod.
Nem sajnállak, hiszen nem szenvedsz, még hirdeted is, hogy neked ez így a jó, Sajnálod a hagyományos családmodellt, a kevéssé kötődő gyerekeket, a dolgozó nőket. Negatív példaként emlegeted a nagyszülők által nevelt gyereket, hát milyen jogon kérdőjelezed meg, hogy tényleg kellett-e dolgoznia annak az anyának? Mit tudsz te az életéről, a mindennapjairól, a döntéseiről, hogy milyen tudattal és esetleges kényszerhelyzet hatására hozta meg azt? Komolyan gondolod, hogy ő azt akarta, hogy a munkahelyre becsempészve tudja csak szoptatni a gyerekét? És ha te sajnálhatod őt, miért ne sajnálhatnák mások azt a gyereket, akinek az apukáját másfél évig nem látták az oviban?
KedvelésKedvelés
Kedves hozzászólók!
Sajnos nekem nincs időm arra, hogy átolvassam az egész fórumotokat, elkezdtem, de “nem bírtam olvasni”.
Semmi baj a más véleményetekkel, nem vagyunk egyformák.
Sajnos, bármennyire is szeretnék, nem tudok mindenkinek válaszolni.
Biztosítalak még egyszer mindnyájatokat, hogy a férjemmel jól élünk, a helyzethez képest a gyerekek is jól jönnek ki a dologból.
Nem vagyunk elégedettek a helyzetünkkel, dolgozunk is a megoldáson, remélhetőleg a férjem hamarosan felmondhat ezen a nem családbarát munkahelyen.
Mindegyikőtöknek boldog családi életet kívánok!
KedvelésKedvelés
Neked is hasonló jókat! És azért gyere vissza, ha úgy adódik, itt jó a hangulat (még ha néha dühösek is vagyunk), szeretettel látunk!
KedvelésKedvelés
azt szeretnénk neked mondani itt mindannyian, hogy a családok szétesésének az oka nem a nők munkába állása, hanem az, hogy az apák nem vesznek egyenlő módon részt a családi munkamegosztásban. (ugyanúgy akarnak élni, mint akkor amikor a nők nem dolgoztak – itt jegyzem meg halkan, hogy a nem dolgozó, otthon a háztartást vezető nő ideája egy múltba merengő tévhit, hiszen a népesség többsége mélyszegénységben élt és a nők és férfiak is halálra dolgozták magukat – és ezt a patriarchális Rend intézményesíti, különböző eszközökkel, folyamatosan a nő kárára és ingyenmunkájára támaszkodva segíti)
tehát, a te alapvetéseddel nem értünk egyet.
a többi, amit írsz az mind igaz bármelyikünkre, akik sok gyereket nevelnek, van munkahelyük (ott eredményesek, még talán sikeresek is) és hagyományos elviségű férjük van.
szóval innen egy a platform. a kiindulópont hibádzik.
ha időd engedi beszélgessünk még!
KedvelésKedvelés
A NANE Egyesület, a PATENT Egyesület és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közleménye
2014. március 14.
A magyar nőszervezetek üdvözlik, hogy Magyarország a mai napon aláírásával csatlakozott az Európa Tanács 2011-es Isztambuli Egyezményéhez. Az Egyezmény a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést célozza, és Magyarországot megelőzően az Európa Tanács 47 tagállama közül 32 ország csatlakozott hozzá, közülük 8 állam már ratifikálta.
http://noierdek.hu/?p=29094
KedvelésKedvelés
A méhed járjon ne a szád: egész jó cikk a HVG-n
http://kapitalizmus.hvg.hu/2014/3/14/a-mehed-jarjon-ne-a-szad/
KedvelésKedvelés
http://index.hu/kultur/eletmod/2014/03/14/a_szakacs_aki_menekul_a_michelin-kalauz_elol/
“A magát régi vágású szakácsként jellemző séf elutasítja a gondolatot, hogy látványos konyhát kelljen vinnie az olyan vendégek miatt, akik vakon követik a kalauzok ajánlásait.”
KedvelésKedvelés
Lolita divat??
http://www.retikul.hu/probafulke/lolita_divat
KedvelésKedvelés
Na jó, akkor röhögjünk 😀 😀 😀
http://zacc.cafeblog.hu/2014/01/30/az-epites-bajnokai-konyortelenul-lecsapnak-a-rekeszizmokra-fotosorozat/
http://zacc.cafeblog.hu/2014/02/19/az-epites-bajnokai-ujra-lecsapnak-lesbol-rad-fotosorozat/
KedvelésKedvelés
http://www.ellemagazin.hu/arcok/2014/03/13/Noi-kerdes-noi-valasz-interju-Szel-Bernadettel/
http://www.ellemagazin.hu/arcok/2014/03/13/Noi-kerdes-noi-valasz-interju-Kunhalmi-Agnessel/
KedvelésKedvelés
Kalauz a szép Hölgyeknek a számítógépek bonyolult és rejtelmes világához:
http://www.libri.hu/konyv/durcas-a-szamitogeped.html
KedvelésKedvelés
“Miként préselődnek át egy vékonyka vezetéken a nyaralásról készített fotók?”
Apuuu, hogy férnek bele a bácsik a tévébeee?
KedvelésKedvelés
Apu hogy megy be az a nagyelefánt …
KedvelésKedvelés
http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/03/17/katy_perry_nem_tudja_mi_a_feminizmus/
Itt elsősorban nem Katy Perrryvel van a baj szerintem…
KedvelésKedvelés
http://szexteszt.lifenetwork.hu/kerdoiv/
KedvelésKedvelés
TGM előadásai jelenkorunk társadalmáról: https://www.youtube.com/user/Debord2012/videos
KedvelésKedvelés
http://jezebel.com/what-life-is-like-when-getting-your-period-means-you-ar-1542273510
Erre már nem is tudok mit mondani. Ijesztő.
KedvelésKedvelés
hogy viduljatok is néha, mert az mindig nagyon 😀 AKTUÁLIS 😀
http://www.erdekesseg.hu/21-vicces-szulo/
KedvelésKedvelés
Juj, nekem nem volt vicces, inkább szöhrhrnyű…
KedvelésKedvelés
http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/03/19/attol-feltem-ott-halok-meg-a-gyerekeim-szeme-lattara/#a3
“Szandra első babáját még boldog házasságba szülte, noha azt mondja: visszagondolva, már akkor is komolyan kellett volna vennie a néha elcsattanó pofonokat, láblendítéseket.”
KedvelésKedvelés
“ami a négy fal között történik arra nincs tanú”
KedvelésKedvelés
Boldog, ja. Úristen.
KedvelésKedvelés
Egy jó videó, női sors és a hibáztató környezet 9 percben:
Les Fleurs du Mal: Bünti
KedvelésKedvelés
Brrr.
KedvelésKedvelés
ó te jó ég 😦
KedvelésKedvelés
Magyaroszág a 87. a 136ból a 2013as gender gap-index-listán.
http://www3.weforum.org/docs/WEF_GenderGap_Report_2013.pdf 21. o.
KedvelésKedvelés
http://nol.hu/belfold/noi-kvota-bolcsodei-utalvany-ferfi-gyes-ezt-igerik-a-partok-a-noknek-1451045
Csak hogy tudjuk, nincs vàlasztek 😦
KedvelésKedvelés
“Meggyőződésem, hogy akaratukon kívül nem lehet rávenni a férfiakat sem a háztartásban való aktívabb részvételre, sem pedig a gyermeknevelésben való részvételre… az apaszerep ilyen mértékű változását nem lehet a társadalom akaratával szemben kikényszeríteni.”
Ennyi? Akkor jó, szidjuk tovább az önző nőket, miért nem szülnek többet a teljes második műszak ellátása mellett.
KedvelésKedvelés
Hogy miiiiiii vaaaaaaaaaaaaaaan?!
KedvelésKedvelés
„igazi férfi besegít a háztartási munkába és a gyermekgondozásba”.
óh jaj! és ez a haladóbbik része a kínálatnak.
(az igazi nő pedig örül, ha segít és csendben tűr, ha nem)
KedvelésKedvelés
“csírájában kellene elfojtani” http://hvg.hu/velemeny.publicisztika/20140320_Seres_polkorrekt_atnevelotabor
… hogy csak 87. hely? na még az is túlzás.
KedvelésKedvelés
http://www.harmonet.hu/te_en_szex/67370-a-tarsadalmi-pedofilia-hatasa.html
Jó írás, csak azt nem értem, hogy miért csak a férfiaknál hozza szóba a társadalmi negatív hatását a ‘szabad művek alkotásában’. Nekem itt egy kicsit döccen az egész. Bár ez csak egy részlet egy könyvből.
KedvelésKedvelés
http://444.hu/2014/03/21/boldogtalanok-vagyunk-rettegunk-mindenkit-utalunk-es-lassan-kicsuszunk-a-fejlett-orszagok-kozul/
“A világon általában a nők valamivel boldogabbak, mint a férfiak. Magyarországon azonban ez fordítva van, konkrétan a magyar nők a legboldogtalanabbak a világon, verve a dél afrikaiakat és az indiaiakat is.”
És persze: “Magasról teszünk a család szentségére”, valamint “Drámaian fogyunk”
Még jó, hogy kedves vezetőink ebből szinte semmit nem vesznek észre….
KedvelésKedvelés
Néha úgy érzem ez az ország menthetetlen…
KedvelésKedvelés
Szeretnétek hányni? 🙂
http://www.noiportal.hu/main/npnews-20765.html
KedvelésKedvelés
Az miért van, hogy a legnagyobb hányadékok mindig nőknek szánt oldalakon jelenik meg? Engem sokkal jobban irritál az ilyen mintha csak a kukisikolyon tennék közzé. Az, hogy féltucat férfi fikázza a nőket egymás között még elmegy, de egy női portál egy ilyen mocskot miért tol a nők képébe?
KedvelésKedvelés
Egy másik, ugyancsak Blahó Dávid írta:
“Ennél a pontnál jutott eszembe a másik véglet: amikor a nő nem engedi, hogy lovagiasságunk a felszínre törjön. Vagyis egyszerűen nem fogadja el, hogy mi fizessünk. Igen, hihetetlennek hangzik, de létezik ilyen nő! Ez a helyzet nem kedvünkre való, sőt, inkább megalázó. Kerültem már hasonló szituációba, aminek az lett a vége, hogy elfogadtam a lány számla felezési szándékát. Tündérkém, ha ennyire fizetni akarsz, ám legyen! Elárulom nektek, hogy Pasiszemmel ez miért különösen fájó. Azért, mert ebből világosan lejön, hogy esélytelenek vagyunk a csajnál. Ha még azt sem engedi meg nekünk, hogy legalább az első randin lenyűgözzük a pénztárcánk tartalmával, akkor hogyan jutnánk el a csókig, vagy esetleg még tovább? Ez olyan tipikus, „zavarjuk le az egészet gyorsan, és nehogy tartozzak feléd akár egy forinttal is” hozzáállás a részetekről. Alaposan beletiportok a tűsarkatokkal ilyenkor a lelkünkbe…”
http://www.noiportal.hu/main/npnews-18799.html
khömm…
KedvelésKedvelés
Jézusisten. Ebédmeghívásért csók, “vagy még tovább”. Olyan férfiról álmodom, akinek szeme sem rebben, ha én fizetem a menüt, mert ennek semmi köze a férfiassághoz vagy az önérzethez. Egyébként meg fizessen az, aki jobban megengedheti magának. Mármint ha szeretet van, akkor.
KedvelésKedvelés
Mintha csak provokálni akarna ezekkel a cikkekkel. Kattintásgyűjtés, vagy nem tudom. Olyan, mintha viccelne de nagyon nem sikerülne neki. Nehéz elhinni, hogy tényleg komolyan így gondolkodik azt pedig még nehezebb, hogy esetleg még pénzt is kap ezért a szemétért. Szomorú.
KedvelésKedvelés
beugrott egy kép a gyerekkoromból, étteremben vagyunk, és anyámnál van pénz, és az asztal alatt diszkréten átadja apámnak, hogy õ tudjon fizetni. Beteg, nem? De egyébként szinte minden pincér automatikusan a pasi elé teszi le a számlát, akkor is, ha a nõ kérte. A pár kivétel sem a nõnek adja egybõl, hanem megkérdezi a biztonság kedvéért, hogy ‘kinek adhatom?’
KedvelésKedvelés
Nálunk mindig anyám fizetett. Apám kapta a számlát, mire intett a pincérnek, hogy anyámnak adja, és közölte, “ő a pénzügyminiszter”.
KedvelésKedvelés
pénzügyminiszter 😀 gondolom, jó zsíros fizuért, mi?
KedvelésKedvelés
Mondom én, hogy jó teszt, ha nem hagyjuk magunkat “meghívni”. Rögtön elválik az ocsú a búzától 😉
KedvelésKedvelés
Mondasz valamit! 😀
KedvelésKedvelés
Ez be szörnyű.
KedvelésKedvelés
Meg is kérdeztem tőle, hoyg tényleg csak a pénztárcája tartalma van lenyűgözésre?
KedvelésKedvelés
Amikor utoljára próbálkoztam randizással, engedtem a pasinak, hogy kifizesse az italom, mert nem akartam ezen is vitatkozni az után, hogy minimum 20 percig azon pörgött, miért nem engedem neki, hogy vigye a táskámat. Második randi nem volt.
KedvelésKedvelés
Nemrég vitáztam. Arról, hogy a nőknek alapból előre köszönés, ajtónyitás (táskacipelés, fizetés, ezek konkrétan nem jöttek szóba) alapvető udvariasság-e, vagy szokás, ami kvázi legitimálja a patriarchális berendezkedést. Persze ő állította, hogy alapvető. És persze nő volt.
KedvelésKedvelés
Bevallom, sosem köszönök előre férfiaknak, mert az a tapasztalatom, hogy amelyik nem köszön előre, az nem köszön vissza sem. Kivétel a munkahelyemen, ahol a vevőnek előre kell köszönni, illetve régen, amikor főleg cigányok közt laktam egyetlen sápadtarcúként. Akkor jelezni akartam, hogy közéjük tartozónak érzem magam. Hetekig gyanakodva méregettek, hogy lenézem-e őket, aztán befogadtak, onnantól rám köszöntek.
Egyébként 10 éve még én is elvártam, hogy előre engedjenek az ajtóban, mert úgy voltam nevelve, hogy az az alap. De már elmúlt.
KedvelésKedvelés
Nálunk az a szokás, munkatársilag, hogy az köszön előbb (tehát igazából nem előRE), aki előbb veszi észre a másikat. Ez nagyon fura, hogy nem köszön vissza. Illetve értem én: aki úgy dönt, hogy köszönni kellene neked, az azt is eldönti, hogy férfi létére MUSZÁJ előre köszönnie. Az én logikámnak furcsa: akinek köszönni akarok, annak köszönök. Ha persze azt látom, hogy rám néz, egyértelmű, hogy rég észrevett, és nem köszön, akkor lehet, hogy nem erőltetem én sem.
Persze, hogy nevelés, az előreengedés, az előre köszönés – és a fizetés is.
KedvelésKedvelés
Ez ugye csak vicc? Mondjuk annak sem jó…
KedvelésKedvelés
Ez az ember nem csak el van tévedve, vagy erkölcstelen, de szerintem még beteg is.
http://velvet.hu/szex/2014/03/22/lehet_csajozni_a_prostik_kozt_kuncsaftkent/
KedvelésKedvelés
Az egész cikk hánytatószer, de különösen ez a rész:
“Az óvszert nem minden esetben szeretik használni, állítólag az utcán álló prostituáltaknak van pár olyan kuncsaftjuk, akiknek engedik gumi nélkül. „Minden vértesztem negatív lett, pedig olyan nőkkel volt gumibalesetem, akik Svájcban, Németországban is nyomták az ipart, és 3-4 éve Égetőznek. Semmi bajuk.”
Analógia: ismerjük a dohányzás és a tüdőrák összefüggéseit, a halálozási statisztikákat, de a szomszéd Laci bácsi már ötven éve szívja a Munkást, és még mindig semmi baja.
KedvelésKedvelés
Ó, szegény.
http://www.bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/belehalna-a-bortonbuntetesbe-a-rajztanar-a-szakertoi-velemeny-szerint-nem-birna-ki-az-elzarast-544492
KedvelésKedvelés
Érdekes, az áldozatai állapotáról ki kérdezősködik?
KedvelésKedvelés
Éva, te ezt láttad?! 🙂
http://kerekagy.blog.hu/2014/03/24/feljelentette_magat_a_bunbano_downhilles?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2014_03_24&utm_campaign=index
Bocsánatot kér tőled? Beszarok. Mármint ez tök jó, ha tényleg. Egy hangyafasznyit visszaadja az emberekbe vetett hitemet. És a legjobb példája és bizonyítéka annak, hogy nem, nem kell elviselni semmi méltatlant és nem kell megalkudni, beletörődni, ha igazságtalanság és fölény áll velünk szemben! Gratulálok! Jeeeee! 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm! És jogi képviselőm is köszöni. Nem tenné meg, ha nem lenne előrehaladott a büntetőügy és annak nem lenne tuti a végeredménye, mivel ez az igazság, ahogy írva vagyon. Ezeket a megjelenéseket mi kértük, konkrét helyeken, és ez a feltétele annak, hogy ne legyen priusza. Tehát vissza fogom vonni mindkét feljelentést. Mert nemcsak megütött, hanem a jó hírnevem, ami túlzás nélkül brand lett, is sérült a kommentözönben, azonnal odamentek Kozmáék is, meg az indexes primitív rohadékok, akik szerint egyik feminista, a másik meg elkényeztetett drágabringás kisköcsög, tehát megérdemeljük egymást. Mindegy, a sas nem kapkod muslicák után, ugye.
De őt elkezdtem becsülni, hogy megtette. Nagyon nehéz volt neki, de beleállt, és felfogta, hogy különben mi lesz. Mondjuk én nem szeretnék vele semmilyen kapcsolatot, csak az ügyvéd beszél vele. Volt egy találkozó, és ahogy így atyailag elmagyarázta neki a szitut, nyugodtan és határozottan, az nagy jelenet volt, de szomorú is, hogy mennyire nem ért semmit. És a legszomorúbb, hogy mennyire azt gondolják sokan, jogilag teljesen fogalmatlanok, hogy az erőszak igazolható, én provokáltam a srácot, most meg valami törvényen kívüli fenyegetéssel, sötét hatalommal értük el ezt, és nem azért, mert ez történt. Ja és hogy milyen hamar előkerült a fasz-érv, lecsapva arra, hogy János meghalt, tehát hogy kéne nekem egy pasi. Mindez az én falamon, sok lájk közepette, vadidegen ötosztályos helyesírásúaktól.
Gondoltam, megírom ezt, de aztán mégsem, nem akarok gyűlölethullámot, a közösség fel van persze háborodva, cukkolják egymást, nem tudom, mi lesz. Írtam az alpolgármesternek.
KedvelésKedvelés
http://cink.hu/nevettel-mar-ma-tenyleg-ekkora-nagy-bunkok-a-downhill-1550772052
Ha már hájp, mér ne élvezzem?
KedvelésKedvelés
http://vs.hu/itt-nincs-helye-magyarazkodasnak-rez-anna-feminizmusrol-0325
KedvelésKedvelés
“Ebben a magába fordult akadémiai közegben egy nő, aki képes empatikusan, frappánsan és talpra esetten kezelni az emberi ügyleteket, nagyon értékes lehet. Ebbe a szerepbe kicsit úgy vagyunk beletolva, mint a családi életben a házimunkába. Ez az a fajta fizetetlen munka, aminél azt éreztetik veled, hogy iszonyatosan fontos, hogy elvégezd, később viszont az égvilágon semmiféle ellentételezést nem kapsz érte.”
Hozzátenném, ez nem csak az “akadémiai világban” ahol kevés a nő van így, hanem minden munkahelyen. A nőktől egyszerűen elvárt, hogy a fizetetlen munkát, jó háziasszonyként vállalják magukra.
Az alábbiakkal is nagyon egyetértek:
“Egy ideális világban a férfinak nem kellene arra törekednie, hogy eltartsa a feleségét és a gyerekeit, hanem abban kellene gondolkoznia, hogyan teremtik meg együtt a biztos hátteret”
“Ha valakiről azt írod, hogy hisztizik, akkor egyáltalán nem érdekel, hogy miért csinálja. Már amikor leírod a jelenséget, azt jelzed, hogy amit a másik csinál, az illegitim, irracionális, hogy ez valójában egy műbalhé. Ezzel megtagadod a másiktól a jogot, hogy dühös legyen vagy frusztráltnak érezze magát. “
KedvelésKedvelés
Bagdy Emőke újabb ámokfutása. http://hirmalom.com/2014/03/20/bagdy-emoke-a-szerelemrol-a-mosogatolany-nem-parja-egy-kiralynak/
Nnna
KedvelésKedvelés
“a férfiak nem szeretnek sokat beszélni, lényegre törőek és gyorsan döntenek”. Akkor én is férfi vagyok, asszem… az lehet?
🙂
KedvelésKedvelés
Nem lehet, mert a férfiak mind egyformák, meg a nők is. Aki ebbe nem illik bele az változzon meg, mert vagy nem eléggé férfias vagy nem eléggé nőies. Olyan nincs, hogy a sablon hülyeség, meg a sztereotípiák marhaságok legyenek. Szeressél sokat beszélni, lehetőleg lényegtelen dolgokról, halogasd a döntéseidet, akkor nőies leszel. Azt lehet!
KedvelésKedvelés
Válaszoltam neki. Nem tudom, kimegy-e, hát ide is másolom:
“Kedves Emőke! Ha jól értem, ezek szerint a nők meg szeretnek lényegtelen dolgokról fecsegni. Hát ezt a sztereotípiát hozta, mondhatni a saját felfogása szerint nőies. Sokat, de legalább butaságokat. Szerencsére a nők sem egyformák, ahogy a férfiak sem. Hallott már férfi politikust beszélni?”
KedvelésKedvelés
B.E. egyetemi_professzor, fogékony ifjak (leendő pszichológusok!) ezrei, tízezrei isszák minden szavát.
KedvelésKedvelés
tudom, elég baj ez.
KedvelésKedvelés
Az ő kis hercegnőjük, mi?
http://bezzeganya.postr.hu/gyuruvel-vedik-lanyaik-szuzesseget-az-amerikai-apak
KedvelésKedvelés
“azokon a napokon” sem hisztis
http://www.profession.hu/allas/account-manager-myrtis-creative-kft-budapest-593250/premium
Ez egy létező álláshirdetés.
KedvelésKedvelés
Ezt Kis Viku követte el. Èn leiratkoztam.
KedvelésKedvelés
Miután megtudtam, én is. Most jön az, hogy a feministáknak nincs humora.
KedvelésKedvelés
Naná… Kár érte amúgy. Nagyon durva nôellenességgel kezdi kompenzálni, hogy nincs sikere a férfiaknál, mintha így akarna bevágódni. Ez nem az elsô ilyen eset volt, de eddig ez a legdurvább.
Mondjuk az is megérne egy misét, hogy miért sikertelen a pasiknál, miközben egy tök jó nô. Valószínûleg túl okos, túl markáns, ez meg a férfiakról mond el sokat.
KedvelésKedvelés
Nem tudom, sikertelen-e, mert azt se tudom, keres társat vagy csak elvan a saját bőrében, és hébe-hóba megemlíti, hogy azéjólenne valakivel. Én akkor kezdtem színi a fogamat, amikor kiposztolta apja nevében a “vőt keresek” hirdetést, ami vicces volt marhára, csak a jelenség szexualizálta a csőrömet. Szóval mire ide jutottunk, már kifelé állt a rudam a rajongótáborból.
KedvelésKedvelés
igen, nekem is ott.
KedvelésKedvelés
“szexualizálta a csőrömet”
bruhaha! 😀
hogy a lényeget kapjam grabancon…
KedvelésKedvelés
Viszont valaki közülük itt is olvas, vagy valamelyik ismerősük, mivel a hirdetésből az ominózus kifejezés már eltűnt. 🙂
KedvelésKedvelés
” 500 iskolát vontak be a programba, 1100 tanárt képzetek ki, a gyerekek szerették, bár a fiúk nyilván végigröhögték az órákat.”
“Czeizel tehát elment a miniszterhez, Harrach Péterhez.
Ő pedig elkezdett velem üvölteni, hogy mi megrontjuk a fiatalokat, szexről, óvszerről beszélünk nekik”
“Próbált ő erről vitatkozni jobboldali politikusokkal is, de azt a választ kapta, hogy a magyar nők olyan hülyék, hogy ha lenne ilyen tabletta, akkor nem védekeznének egyáltalán. Hogy ki válaszolta ezt, azt Czeizel nem mondta el, de szerinte hasonló helyzet elképzelhetetlen lenne mondjuk Franciaországban, ahol a nők egyszerűen nem hagynák, hogy ezt tegyék velük.”
innen:http://444.hu/2014/03/25/czeizel-endre-meglatszik-rajtunk-hogy-sosem-eltunk-igazi-demokraciaban/
a nők nem hagynák!!!
ő is nőgyűlölő!
(elvesszük az erőforrásaidat, lehetetlenné tesszük a létezésedet, alacsony jövedelmet adunk, vagy nem adunk semmit, ütünk, verünk, számon kérünk. majd ezt követően megkérdezzük tőled: de hát miért hagytad?)
KedvelésKedvelés
“Ráadásul egykének lenni igen veszélyeztetett családi szituáció, mivel a testvér nélkül felnövő gyerekek rosszul szocializálódnak, nincs náluk tréning a konfliktuskezelésre, amit a heti pár kötelező veszekedés jelentene.
Ritkán nézem a magyar parlament üléseit, de akkor az az érzésem, hogy azok mind egykék”
Öööö, ez milyen már? Most nekem hálásnak kéne lennem a bátyám általi “az erősebb mindig megveri a gyengébbet” nevű “tréningekért”?
KedvelésKedvelés
népszerű tévhit, hogy ahol sok gyerek van ott van tolerancia, empátia, megértés és alkalmazkodás.
KedvelésKedvelés
https://www.facebook.com/notes/feldm%C3%A1r-int%C3%A9zet/hogyan-legy%C3%BCnk-bipol%C3%A1risak-heti-p%C3%A1rbesz%C3%A9d-feldm%C3%A1rral/706473512749432
Ez gyönyörű!
KedvelésKedvelés
http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/03/27/ezert_szinlelik_a_nok_az_orgazmust/
megoldódott!!! ennyi álmatlan éjszaka után a kedves urak nyugodtan hátradőlhetnek, a hiba nem az ő készülékükben van.
sőt!
eleve ezt a nők azért csinálják, hogy fokozzák az élvezetet.
ajaj! kettőt előre ötöt hátra.
KedvelésKedvelés
“a fiatal anyuka azzal fordult hozzájuk, hogy tegyenek valamit, mert apja rettegésben tartja…Akkor feljelentést is tett a rendőrségen. A most 26 éves fiatal nő azt mondta, apja rendszeresen megerőszakolta. Horváth Ágnes családgondozó, aki hozzátette: az anya állítása szerint a kicsik azért születtek meg, mert a férfi rendszeresen megerőszakolta. Az ügyészség szerint viszont a nőnek nem volt ellenére apja közeledése. Az ügyészségen a fiatal anyuka testvére tett feljelentést, akit a férfi szintén zaklatni próbált.”
http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2014/03/27/egy-harmadik-gyermeket-is-szult-apjanak-a-zalai-lany/
Az ügyészségen kik dolgoznak, hogy ilyet lazán le mernek írni, pláne azok után, hogy a másik lányt is próbálta az “apuka” szexre kényszeríteni? Az már nem lep meg, hogy az átlag ember úgy képzeli a bántalmazott nők elmenekülnének, ha nem élveznék a helyzetüket, de hogy az ügyészség is ezt teszi, teljesen nyíltan, hihetetlen!
KedvelésKedvelés
Állítólag az egyenlőtlen hatalmi viszonyban kezdeményezett szexuális aktus: tanár-diák, tiszt-katona, apa-lány, akkor is erőszak, ha mindkét fél beleegyezik. A kisebb hatalmúnak nincs eszköze megtagadni az aktust. Nem beszélve, hogy itt az GSI, azaz incesztus esete is fennáll, amit büntet a törvény… tudtommal.
KedvelésKedvelés
olyan az ügyészség, amilyen az ország 😦
KedvelésKedvelés
http://cink.hu/orban-viktornak-a-felesege-kivasalja-a-nemzeti-sportot-1552662565
KedvelésKedvelés
Ja, és figyelemre méltó a szöveg is, amivel a facebookon a drágám, hol a vacsorám ajánlja a fenti cikket:
“A nőnap után most már tényleg tombol a kampány. Külön humorforrás, ahogy a cink.hu témától (vagy ki tudja, az időjárástól vagy a csillagok együttállásától) függően érzékeny a nők és férfiak közötti egyenlőség problematikájára. Most éppen érzékeny.”
KedvelésKedvelés
Sőőőt, már annyira gendersemleges a cinkelt közönség, hogy a kommentekben jó hosszan, leginkább a fingós kislányuknak örvendeznek az apukák !
Ilyen natur téma és természetes hozzáállás pedig még a csakazolvassán is párját ritkítja 😀
KedvelésKedvelés
Ha van valakinek kedve, beszállhat a vitába. Tanulságosnak ígérkezik:
KedvelésKedvelés
Nem tudom, nézte-e meg valaki, egy kolozsvári kocsma adott fel hirdetést, hogy pincérlányt keresnek. Közöltem, hogy a hirdetés szexista, diszkriminatív és törvénytelen. Lett belőle egy hosszú vita, erre az egész oldalt törölték. Vsz. azért, mert már január óta ugyanazt a hirdetést adták fel. Sajnos, az egész vitát törölték vele. Ez most siker vagy kudarc?
KedvelésKedvelés
Mindegy, a negatív eredmény is eredmény.
KedvelésKedvelés
Sajnos, nem az oldalt törölték, csak engem tiltottak le. Ha ti sem értetek egyet az ilyen hirdetésekkel, tiltakozzatok az oldalukon: https://www.facebook.com/profile.php?id=100001607902881&fref=ts
Van ilyen hirdetés elég.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/kulfold/2014/03/28/a_no_kezdemenyezett_szexet_megis_a_rendor_fizet_buntetest/
Ki tudja, csak változik valami? Ha nem is nálunk.
KedvelésKedvelés
Ezt az egyik tanítványom tette fel, képek is vannak hozzá. Minden benne van röviden, tömören, nőhibáztatástól kezdve férfi-ösztönlényig, még a gyerekverés is, Bibliából idézve. Veretes foglalat. Nem is tudtam komment nélkül megállni.
“Kedves Szülők!
Miért nem keresitek meg a kislányotokat egy büdös nagy pofonnal és nevelitek meg már végre?
Sajnos a fiatal lányok nagy része naponta rakosgatja ki magáról az önmaga által készített, szexinek hitt fotókat, amivel sajnos máris általánosítani fog az átlag ember, hogy ilyen a mai fiatalság.
Nem, nem ilyenek, csak van néhány (sok), akit nem neveltek meg a szülei és nem tudják, hogyan kell NŐként viselkedni.
Természetesen nekünk férfiaknak csak megkönnyítitek a helyzetünket, mert az átlag férfi max kihasználja a szexinek hitt testeteket és röhögve tovább is megy, ti meg pityeregve, a sebeiteket nyalogatva elmondhatjátok, hogy minden férfi egy paraszt.
Nem kislányok, a férfiak ösztönlények, némi intelligenciával és pontosan tudják, hogyan kell titeket kezelni… Ahogyan megérdemlitek.
Az én nővérem kivágott pólóban sem mehetett ki az utcára, nemhogy a pinájat mutogassa, vagy bugyiban fényképezgesse magát és azt megossza a világgal. De el is ért valamit az életben. Gyönyörű családja, irigylésre méltó egzisztenciája van és büszke vagyok rá!
Nem kell Nostredamusnak lenni ahhoz, hogy lássuk mi lesz belőletek így, hogy nem tanultok rendesen, semmihez nem értetek, a média által lebutított agyatok sem működik rendeltetés szerűen… Kurvák lesztek és a férfiak röhögve fognak fizetni gombokat azért, hogy játszanak veletek.
Ezt a posztot olvasva szerintem egyet is fogtok érteni (az okosabbja), de lehet, hogy nem, mindenesetre tudom mi fog történni: Semmi
Csak hogy alátámasszam, a Biblia is így vélekedik, de csak a gyermekek védelmében:
Példabeszédek 23,13: Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal.
Példabeszédek 23,14: Te vesszővel vered meg őt; és az ő lelkét a Pokolból ragadod ki.
Kedves Szülők…”
KedvelésKedvelés
Ekkora marhát…
KedvelésKedvelés
KedvelésKedvelés
Hát ezen könnyesre 🙂 Pornó nőknek: http://www.pinterest.com/missmarie21/porn-for-women-book/
KedvelésKedvelés
http://www.nokert.hu/index.php/szexizmus/szexizmus/1281-tegy-a-szexista-reklamok-ellen-peticio-a-chef-market-nket-husdarabkent-abrazolo-reklamja-ellen#comments
KedvelésKedvelés
Ide is írom:
Azért van egy bája, ahogy a Petíció reklámsorában +/- pucér csajok jelennek meg, kínai vagy japán írás társaságában. Nem kellene ez ellen egy petíció? Nem viccelek.
KedvelésKedvelés
Testekről, fotókról, internetes megosztásról (angolul):
http://www.huffingtonpost.com/petra-collins/why-instagram-censored-my-body_b_4118416.html?ncid=edlinkusaolp00000009
KedvelésKedvelés
http://www.magyardiplo.hu/1493-aki-letorolte-a-halott-isten-arcara-fagyott-mosolyt-lars-von-trier-feminista-kialtvanya
KedvelésKedvelés
Hasznos információk angolul: http://www.wileyiwdresearch.com/new-for-2014.html
KedvelésKedvelés
“A terápia alatt aztán az évekkel korábbi szexuális trauma is kiderült, amelyet az idő múlása ellenére sem hevert ki.”
http://www.hir24.hu/sotet-oldal/2014/03/31/sajat-unokahugat-molesztalta-a-nyiradonyi-rem/
KedvelésKedvelés
http://tesztoszteronmagazin.tumblr.com/
“Ha van kedvetek, ti is csatlakozhattok a kezdeményezésünkhöz. Ha úgy tetszik, a Tesztoszteron Magazin egy többé-kevésbé komoly tiltakozás a magyar nők mellőzöttsége és háttérbe vonulása, háttérbe szorítottsága ellen.
Három-négy-öt vagy még több férfi irányít, vezet, képvisel, tanácskozik, avat és ünnepel? Úgy érzitek, hiányoznak a nők egy fontos eseményről? Ha ti is láttok ilyet, vagy találkoztok hasonló képekkel sajtóban, Facebookon, cégvezetőket, döntéshozókat bemutató tablókon, küldjétek el nekünk ide.” http://feminfo.postr.hu/post-014?utm_source=origo-nyito&utm_medium=cimlapi_box&utm_campaign=sec
KedvelésKedvelés
Hörr. 😦
http://index.hu/belfold/2014/valasztas/2014/04/01/ki_lesz_a_valasztas_kiralynoje/
KedvelésKedvelés
“az egyéni adottság dönt majd a szavazáson…Ha ismer választókörzetében bombázó jelöltet, kérjük küldje be”
Avagy, hogyan tegyük komolytalanná a nőket a választáson!
KedvelésKedvelés
Mert ugye a képviselőnőknek ugyanaz a szerepük a parlamentben mint minden egyéb helyen. Az, hogy legyen kiken legeltetni a szemüket amolyan kikapcsolódásként, szegény munkában megfáradt férfi képviselőknek és legyen kinek odakiabálni, hogy “Vetkőzz Ági, hol a baby Doll?”
KedvelésKedvelés
http://2perc.net/anyukamek-drogfuggok-megdobbento-fotok-egy-keteves-kislany-eleterol/
És ilyenkor hol vannak az abortusz ellenes őrjöngők?
KedvelésKedvelés
És a gyermekvédelem? Gyomorszorító. 😦
KedvelésKedvelés
NEM NEM NEM NEM NEM NEM ezt nem bírtam végignézni, édes istenem
KedvelésKedvelés
Ezt most láttam, és nem találok szavakat. Mit csinálunk rosszul, hogy már a középiskolások így gondolkodnak?!?
KedvelésKedvelés
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kapok ilyet időnként, és most lett elég, jelentettem. Csak egy szempontot lehetett bejelölni, hogy miért gáz az oldal, de legalább hármat tudtam volna: az alkoholizmust viccesnek láttatja, durván hímsoviniszta és gusztustalan, és engem még vallási vonalon is provokál.
https://www.facebook.com/tibiatya
KedvelésKedvelés
Egyetértek, ultragáz, de sajnos nagyon népszerű. 😦
KedvelésKedvelés
Hát ez egyszerre óóóriási és siralmas …
a művészúúúúr miatt tettem be ezt az oldalt. de lehet az archívumba előre-hátra lépegetve megcsodálni az elmúlt hónapok közéleti eseményeit magyarországon, 2014-ben 😀 .(
http://tesztoszteronmagazin.tumblr.com/page/4
KedvelésKedvelés
Egyetértek: egyik szemem sír, a másik meg…. örvend az összeállításnak, mert így sokkal erősebbek a fények!!! Köszi, cvd!!
KedvelésKedvelés
Ma hajnali:
http://www.halasihir.hu/hirek/orszagos/kegyetlen-gyilkossaggal-megolte-a-volt-feleseget
KedvelésKedvelés
Az origón is cikkeznek róla: http://index.hu/belfold/2014/04/03/sokat_veszekedett_a_pesterzsebeti_gyilkos/
Csak egyet nem értek (vagyis valahol sajna igen), hogy a szerencsétlen nőt néven (kereszt!) nevezik végig, de az elkövető férj, férfi, de sosem XY. Ez csak engem zavar?
KedvelésKedvelés
Itt már van neve neki is:
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/utcan-kaszabolta-szet-volt-feleseget-2245297
Persze a nő egyoldalú zaklatását időnként “A pár között rendszeresek voltak a perpatvarok”-nak nevezik. Az áldozat megölése előtti ütlegeket “Először csak dulakodtak”-nak írják.
KedvelésKedvelés
Ha nlcafe is, fontos:
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20140402/modellipar-gyerekmunka/
KedvelésKedvelés
Ööö…
http://velvet.hu/blogok/randi/2014/04/02/ot_ok_amiert_a_ferfiak_szeretik_a_kover_noket/
KedvelésKedvelés
Uramisten.
KedvelésKedvelés
Orbitális böszmeség!
KedvelésKedvelés
Sok hülyeséget összehord, a legszörnyűbb az, hogy azért jobb velük a szex, mert “jobban megdolgoznak a partnerért, így bevállalósabbak az ágyban”. Már megint arról az oldalról közelít a szexhez, hogy az nem egy kölcsönösen jó dolog, hanem a női fél “bevállal” olyasmit, ami nem jó neki. Amit a kelendőbb sovány lánynak nem kell bevállalnia akarata ellenére. Ez annyira borzasztó, hogy manapság a szex egy intézményesített nőgyötrést jelent a közbeszédben. Az bezzeg nem is jut eszébe, ami sokkal evidensebbnek tűnik : hogy a kövér nők szeretik a testi élvezeteket, nem tudnak ellenállni a kajának, és épp így élvezettel, a maguk örömére szexelnek… ááá, ilyen ugye nincs is. Van a rettegő nő, aki hogy megtartsa azt a nagy ász pasit, bevállalja a lábtörlőszerepet. Komolyan mondom, itt lassan kivesznek a normális gondolatok, és csak a hülyeséget terjesztik.
Itt van pl. ez az immár 50 (!) tanács nőknek, hogy megtartsák a pasit. Tömény szégyen ez már.
KedvelésKedvelés
Csak cseréljük ki a “nőt” ezekben az irományokban “férfira” akkor is tetszene az egyetértőknek?
“Lefeküdne az összes barátoddal.
Nem azt mondom, hogy meg is tenné, ha alkalma lenne rá, de vágyik rá. Ne vedd ezt személyes sértésnek, mert a férfiak 90%-ával amúgy is dugna, inkább tudasd vele, hogy ezzel tisztában vagy és nézd, hogy elpirul.”
KedvelésKedvelés
Én írtam. Elsősorban arról, miért adta ez az asszony örökbe a gyerekét, de elnyomás, patriarchátus, bántalmazás szemszögből is tartogat csemegéket.
KedvelésKedvelés
Naneeee :
http://megablog.hu/hogyan-legyel-jo-baratno-50-tipp-hogy-ne-veszitsd-el-a-pasid/?utm_source=citromail&utm_medium=belepo
KedvelésKedvelés
Vödröt!!!!!
KedvelésKedvelés
WTF? Ez komoly? Nekem megall az eszem.
KedvelésKedvelés
“2014 februárjában a VII., IX. és XII. kerületi rendőrkapitányságok mellett két újabb budapesti kerület is csatlakozott a nők biztonságáért programhoz, ezáltal a bántalmazott nők számára immár öt kerületben biztosítható rendkívül gyors rendőri beavatkozás egy kisméretű mobil vészhívó segítségével.
” http://www.penzcentrum.hu/biztositas/mobil_testort_kapnak_a_nok_jozsefvarosban_es_zugloban_is.1039879.html
KedvelésKedvelés
http://2424.hu/index.php?pg=cikk&id=9773
Hiányzik belôle pár dolog, és van benne hülyesėg is, de vėgre nem a nôk kapjãk a feladatot.
KedvelésKedvelés
Eközben ugyanitt:
http://2424.hu/index.php?pg=cikk&id=8891
Hogyan legyél NŐIES NŐ, hogyan éld meg NŐiségedet —- hajolj meg, és fogadd el anyádat mint fölötted uralkodó lényt…
Broáf.
KedvelésKedvelés
http://uh.ro/itthon/kozelet/17129-ennyi-no-ritkan-ul-ossze-udvarhelyen
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/itthon/20140404-egy-ferfive-valo-no-tortenete.html
KedvelésKedvelés
https://www.facebook.com/pages/Rocky-Cellar/109051685827177?fref=ts
van Érden egy kávézó, voltam má bent kapucsínóért, de igazából nem kéne náluk semmit vásárolnom,
(nem mintha az ember nagyon ki tudná kerülni a szexista helyeket)
(de ez nagyon durván az),
itt azt képzeld el, hogy konkrétan a menülapon meg a falakon is (!!!) méteres női mellek (ruhával takarva) meg seggek meg miniszoknyák vannak, vagy ötven négyzetméteren, ez az imidzs, hogy mindenféle “szúrnám” “kurvának” beállított nőket festenek a falra…
ez régen is zavart volna, de most egyszerűen megáll bennem az ütő ennek láttán… és az első perctől, hogy jártam ott (voltam már vagy ötször ott kávézni), érzem, hogy ezt nem lehet szó nélkül hagyni, de közben félek is.
valami irtózatos döbbenet van bennem, hogy ez teljesen normális. (nem a faluvégi kocsmában ám, hanem a város szívében, egy igényesen kialakított helyen).
uhh…
KedvelésKedvelés
panaszkönyv… reklámetika..
cím ?
KedvelésKedvelés
Már megint annyira tipikus: nőket méregetünk, aztán ha panaszkodnak, akkor odatolunk a képükbe pár szánalmas hímet, ők is örülhetnek, és már meg is van az egyensúly. Most komolyan, ezekre a pasasokra ki izgul rá? Meg egyáltalán….
http://index.hu/belfold/2014/04/06/ki_a_legszexibb_ferfi_jelolt_iden/
KedvelésKedvelés
Ha van kedvetek ilyesmihez holnap este: https://www.facebook.com/events/1486315951579811/?fref=ts
KedvelésKedvelés
https://www.facebook.com/events/1462220384012022/
KedvelésKedvelés
Feldmár pedig jókat mond és ír egyébként, de ezen kiakadtam:
“De egy fiúnak nem kell fölnőni azért, mert a szeretőjének gyereke van. Jó lenne, ha felnőne, de gyakran nem. Sok olyan nővel találkozom, akik tulajdonképpen nem is látják, de arról panaszkodnak, amikor a gyerek megszületik, hogy két gyerekük van. Hogy az apa is tulajdonképpen egy gyerek.”
innen: http://gepnarancs.hu/2014/04/ha-a-szeretetbol-nem-lesz-jarvany-akkor-beledoglunk/?fb_action_ids=724706007581915&fb_action_types=og.likes&fb_ref=.Uz0gXdEMuuc.like&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B1437297303176586%5D&action_type_map=%5B%22og.likes%22%5D&action_ref_map=%5B%22.Uz0gXdEMuuc.like%22
KedvelésKedvelés
Szerintem ezzel nem egyetért, csak megállapít egy tényt. sőt, felhívja rá a figyelmet, pont azokét a nőkét, akik ebben élnek, de nem is veszik észre.
KedvelésKedvelés
igen. igen. csak annyira evidensként, elfogadott dologként beszél róla.
ami persze valóban nem jelenti azt, hogy egyet is ért vele. igaz.
KedvelésKedvelés
Hát igen, ezt a “jó lenne, ha felnőne” dolgot kicsit részletezhetné jobban, de az, hogy evidens, elfogadott, az sajnos igaz. Mint tudjuk 😦
KedvelésKedvelés
Máshol meg azt mondja, hogy a férj ne csodálkozzon, ha a feleség elhagyja, neki már van egy kis gyereke, nem kell mellé még egy nagy is… szóval nem, Feldmár nem patriarcha, az tuti.
KedvelésKedvelés
Én azért hiányolom, hogy nem ír ennek a felnőni nem tudó, “férfigyerekség” valódi okáról. Gondolom azt ő maga sem hiszi el, hogy terhesség és a gyerekszülés miatt válnak a lányok nőkké. Mert, ha tényleg az egy nagyon erős rituálé lenne, hogy akinek gyereke van, az nem maradhat gyerek, akkor ez a férfiakra is vonatkozna. Nyilvánvaló, hogy a nők azért kénytelenek felnőni a szülés után, mert tudják, alaposan beléjük nevelte a Rend, hogy a gyerek felnevelése és ellátása az ő dolguk. Az apák meg azt tanulták meg (a szüleik példájából is), hogyan kell mással felneveltetni a saját gyerekeiket és azt is jól tudják, hogy innentől ennek a másik emberi lénynek az ő gondozásuk is a feladata lesz.
Na, ettől olyan nehéz nekik felnőni, nem azért mert ők maguk nem szültek!
KedvelésKedvelés
Nemtom, ennyire nem mélyedtem el Feldmárban. Lehet, hogy más cikkben foglalkozik ezzel a kérdéssel is, az idézettet nem tölti be ez a dög. Egyébként persze, igazad van, egyetértek. Az nem nő fel, aki megteheti, hogy ne tegye.
KedvelésKedvelés
Még, hogy nem számítanak a nők! Nagyvállalatok élére vagy képviselőnek a parlamentbe nem kellenek persze, de élő pajzsként még beválhatnak!
“Ukrajna: nők segítségét kérik a rohammal szemben.
Külön kérték a nőket, hogy legyenek minál többen köztük, és tartsanak ki. “Magukra nem fognak lőni, erre nincs joguk” – jelentette ki a szakadárok egyik szószólója.”
http://www.vg.hu/kozelet/kozeleti-hirek/ukrajna-nok-segitseget-kerik-a-rohammal-szemben-425209
KedvelésKedvelés
Ez egy sima választási tudósításnak indult a 444-en.
S habár a parlamentnek csak 9 %-a nő, ide, mutogatni, mindjárt kettő is becsúszott.
És innentől dőltek a rohadtabbnál rohadtabb kommentek…
Gusztustalanabbnál gusztustalanabbak, egészen odáig, hogy “te is úgy lettél, hogy apád ráhokizott a gumicsizmájára, aztán picsán rúgta anyádat…”
Ilyen a csupaférfi szerkeszőségű 444 olvasó- és kommentelőtábora, márugye.
Hisz a férfinem a színvonal garanciája.
Ők írhatnak ilyeneket úton-útfélen nőkről, de ha te ezt kifogásolod, te leszel a “férfigyűlölő”.
Nem tudom, mit szólnának, ha a nők szednék így szét a férfiakat a kommentjeikben, ez annyira iszonyatos számomra, hogy komolyan még az életkedvem is elmegy, hogy hogyan jutottunk el idáig pártíz év alatt, hogy a nők nyíltszíni gyalázása a legfőbb elfoglaltsága az internetes kommentelőknek.
És nem, nem szakad le a plafon itt már semmitől sem…
http://hello90.444.hu/2014/04/08/melyik-politikus-szontyolodott-el-legjobban-vasarnap-este-ertekeld-az-arcokat/
KedvelésKedvelés
Rákattintottam a linkre és az első cikk ajánlott cikk az volt, hogy ” szexszel zsarolnak az ukrán nők” és mindez valami elképesztő gusztustalanul tálalva. Hogy az ukrán nők rájöttek, hogy náluk van a nagybetűs PINA, és ezt felismerve végre van valami amivel ők is végre bele tudnak szólni a férfiak játékába!!
Mire is jó “A jó öreg pina!!”
Csak a kommentek feléig jutottam el, tényleg hányinger, mennyire férfivirtus lett ez az egymást túllicitálós,csoportos, névtelen, lincselés jellegű nőalázás!
Ha itt a csakazolvassa blogon leírja egy kommentelő, hogy elege van abból, hogy a férje ingyencselédnek nézi, akkor hű de férfigyűlölő, de a férfik részéről ez a “szúrnám a fosóját” meg “ezeket bottal se piszkálnám” típusú hozzászólás teljesen rendben van. Ez csöppet sem számít nőgyűlöletnek.
KedvelésKedvelés
http://www.ujragondolo.hu/ki-kinek-a-mukaja/
KedvelésKedvelés
Háztartási tanácsok korlátolt, szexista módra: http://www.almaimotthona.hu/15-hasznos-konyhai-trukk.html
KedvelésKedvelés
Nagy jó a Feminfótól: http://feminfo.postr.hu/egy-ista-gondolatai
KedvelésKedvelés
igen. igen.
meg milyen mélységesen elszomorító is.
hogy aki rasszista az nőgyűlölő. eddig maszatoltam ezen, meg véletlen egybeesésnek gondoltam. ez a cikk rendezte a “sorokat” ez ügyben.
KedvelésKedvelés
nem, nem politika amit találtam ebben a videóban, hanem egész mást.
kálmánolga (akit nagyra értékelek), mintha lenyomó férfiként akarná ráerőszakolni a véleményét schifferre.
“Ön mérges? Ön haragszik? kire haragszik? rám, vagy mindenkire?” 8 percnél egészen érdekes a beszélgetés stílusa. olyan ismerős.
http://www.atv.hu/videok/video-20140408-schiff
KedvelésKedvelés
Ez az, amiről két éve beszélek, vagy próbálok itt a blogon: hogy igen, egyetértek azzal, hogy a pátriárka társadalom hozta be ezt a hatalmaskodós, manipulatív, szemét RENDet, de hogy az ebből táplálkozó hatalomnak NINCS NEME. Az ilyen manipulatív fehérnépek, mint ez itt (sokszor az az érzésem, hogy mindegyik Pulitzer-díjat remél a kérdéseitől) ugyanazt csinálják, mint amit a Hétköznapi hímsovinizmus a bántalmazásról ír. Egyébként imádtam a fehérnép csalódott hangját, meg azt a böszme nagy hazugságot, amit a végén odavetett: Értem. Nem ért ez semmit, de semmit az égvilágon. De jó fej ez a Schiffer.
KedvelésKedvelés
Árnika alá szántam volna…
KedvelésKedvelés
De, van neme. Csak épp vannak, akik nem a módszer ellen szólnak, hanem átveszik, átállnak a másik oldalra. Mint az öreg néger a Django elszabadul-ban.
KedvelésKedvelés
igen. értem. észrevettem (mármint, hogy a kálmánolgára írtad)
jó példa ez a videó arra, hogy a lenyomó kommunikáció nemfüggetlen.
de ez nem változtat az meglévő arányokon
és igen. nekem is konzekvens politikai erő schiffer.
és milyen érdekes a legnagyobb negatívumaként az erő hiányát említik oly sokan. ami engem külön feldühít: mi az erő? hogy belecsapunk egymás tenyerébe: jó mulatság, férfi munka volt!
ez az erő? ez tetszik a népnek? ez kell a népnek?
KedvelésKedvelés
http://index.hu/velemeny/olvir/2014/04/08/a_ferjem_ment_gyesre_a_rendszer_nem_erti/
Monnyuk pl. a diákhiteles dolog meg még egy csomó minden akkor is igaz lett volna, ha nem a férj megy gyesre, de nem ez a lényege.
KedvelésKedvelés
http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/04/10/zimany_lindat_csokolgatja_jude_law/
Érdemes nézni a facebook-oldalon a kommenteket. Linda hatalmas k mindenki szerint, számító, és természetesen undorító, hogy egy részeg palival smárol. Érted, nem a részeg pali undorító. Nem az undorító, hogy egy hármgyerekes világsztár hogy engedheti meg magának a teljes lerészegedést, és társadalmi és minden egyéb fölényét hogyan használja ki nyilvánosan csajozásra, a következményekre meg a barátnője meg a gyerekeire széles ívben szarik… Ez nem zavar senkit, csak Linda.
KedvelésKedvelés
“Zimány nem bizonyult nehéz prédának, mert kettesben távoztak a helyről egy közösen rendelt taxi felé.”
Mennyire ragaszkodnak ehhez a nő a préda, férfi a nagy vadász felálláshoz, pedig itt egyértelműen a világsztár volt a becserkészendő préda, az újabb trófea egy nagy vadász gyűjteményében 🙂
KedvelésKedvelés
A rejtett kamerás felvétel alapján a lánynak inkább kellemetlen volt a férfi nyomulása, aki nyilván megszokta, hogy neki senki nem mond nemet, pedig akármilyen csini a filmeken, ebben az állapotban meglehetősen visszataszító. Nem tartom kizártnak, hogy végül persze volt köztük valami, de a lány fejében inkább az járhatott, hogy “na essünk túl rajta, legyen mit mesélnem holnap a barátnőimnek”. Mindenesetre az én szememben most ledőlt tegy bálvány az biztos 😀 Nem mintha túlságos illúzióim lettek volna, de akkor is!
KedvelésKedvelés
“most ledőlt tegy bálvány az biztos” Itt egy másik:
http://hvg.hu/kultura/20140410_Sotet_titkok_Chaplin_maganeletebol
“Chaplin beletörődött a helyzetbe: 30 év börtön egy kiskorú megrontásáért még kevésbé tűnt csábítónak, mint a házasság és az apaság…Az év végén Lita benyújtotta a válókeresetet, és azzal vádolta Chaplint, hogy pisztolyt tartott a fejéhez arra kényszerítve őt, hogy vetesse el a gyerekét. A feljelentésnek voltak pikánsabb részei is, Lita szerint Chaplin arra kényszerítette, hogy elégítse ki a “természetellenes, abnormális, degenerált és perverz szexuális vágyait”.
KedvelésKedvelés
Kíváncsi lennék arra, mi számított a huszas években “természetellenes, abnormális, degenerált és perverz” szexuális vágynak? Gyanítom olyan dolgok, amik (hála a pornónak) ma már teljesen természetes férfivágyaknak minősülnek és prűdnek számít az a nő, aki nem szeretne így “örömet szerezni”.
KedvelésKedvelés
Még ma is ezen témáztak a rádióban reggel, csak és kizárólag Zimány Linda erkölcseit boncolgatták, meg hogy mekkora ciki ez Magyarországnak. A női műsorvezető szerint is. Tiszta gáz.
KedvelésKedvelés
“Nemcsak a volt feleség, hanem már a volt élettárs is követelhet tartásdíjat, az elvált apák is vihetik tengerpartra nyaralni a gyereküket, és egyébként is nehezebb lesz bosszúból kiszúrni velük. Március 15. óta már hatályos az új polgári törvénykönyv (Ptk.), a családjog új szabályairól a Budapest Környéki Törvényszék tanácselnök bíráját, dr. Fehérné dr. Gaál Tündét kérdeztük.”
“Egyszerűbb lett olyan megállapodást kötni, amikor a gyerek (például hetenként) váltva, hol az egyik, hol a másik szülőnél él.”
“Már nem a különélő szülőnek, jellemzően az apának kell fizetnie egyedül a kapcsolattartással járó útiköltséget.”
”
http://index.hu/belfold/2014/04/11/mar_a_valas_sem_a_regi/
KedvelésKedvelés
Már a kedvenc humoroldalaimat se lapozhatom fel nyugodtan:
http://cheezburger.com/8141326848
Vetélkedőn a kiegészítendő kérdés: mit tenne meg egy házasember a szexért.
A válaszok sorrendben: fizetne, hazudna, könyörögne, ölne.
A műsorvezető slusszpoénja: és a nők ezt mind tudják is!
Nem akarok ezen a bolygón élni.
KedvelésKedvelés
Un certain regard…
http://www.erdelyinaplo.ro/velemeny/nalatok-rend-van-e-vajon
KedvelésKedvelés
A legközelebbi blogtalin légyszi kérjetek fel egy virtuális társalkodónőt, aki szóval tartja az otthon maradottakat. Hónapok óta nem éreztem magam olyan elhanyagoltnak, mint tegnap. 😛 🙂
KedvelésKedvelés
Ezért küldök egy szívet: ❤
KedvelésKedvelés
Ma reggeli facepalm (angol szöveg): képviselőnő várostervezéssel kapcsolatos hasonlata, idézem, “ha már elkerülhetetlen, hogy az embert megerőszakolják, dőljőn hátra és élvezze”.
http://www.telegraph.co.uk/news/politics/conservative/10760034/Tory-councillor-tells-meeting-When-rape-is-inevitable-lie-back-and-enjoy-it.html
Később bocsánatot kért, de basszus, hogy egy ilyen mondat csak úgy gondolkozás nélkül kibukik valaki száján 2014-ben, az nekem fáj.
KedvelésKedvelés
“Ha egyetlen sort/mondatot kellene kiemelned az eddigi munkáidból, mi lenne az?
‘Olyan kevés elég a férfiaknak.'”
http://konyves.blog.hu/2014/04/11/u35_turi_timea
KedvelésKedvelés
http://palettaonline.hu/kulter/eger-varoskartya-tul-az-ezrediken
Fontos kiemelni, hogy a “leányzó” kedves és bűbájos, na meg szépséges. EZ kurva fontos, miközben azt sem tudjuk meg, milyen szakon tanul. Ide média szakos hallgatók szoktak írni, elkeserít, ha ezt tanulják.
KedvelésKedvelés
Mostanában a sporthírektől vagyok kiakadva. “A csinos sportolónő …” “A bájos sportolónő…” Miért fontos ez annyira, miközben élsportolókról van szó?
KedvelésKedvelés
http://www.radiocluj.ro/hu/hirek-reszletek/stire/zeneter-fueggoagyban-igent-a-nemedre-audio.html
KedvelésKedvelés
Igaz, csak fél füllel, de meghallgattam.
Nekem helyre tevős. És hiába, hogy én épp ott vagyok, azon a “szent helyen” ahová tenne (3 gyerekes anyaként monogám kapcsolatban és a pedagógusi pályán, mégse boldogtalanul), hogy nem egem figyelmeztet, nem engem fegyelmez, nem nekem viszket, amit mond, de akkor sem találom túl szimpatikusnak.
A nemi szerepek a nem gondolkodó, ön- és világismeretre kevéssé törekvő embereknek kapaszkodóként, de önpusztító fegyverként is szolgálhatnak — nekik ezért kockázatos erre építeni. Aki meg gondolkodik, megél és reflektál, annak meg szerintem nincs szüksége ilyen keretre. Én a tanári pályán is legfontosabb küldetésemnek tartom, hogy az utóbbi embercsoport száma egyre gyarapodjék a földön.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/kulfold/2014/04/14/tomeges_dns-vizsgalat_egy_francia_gimnaziumban_egy_megeroszakolast_kovetoen/
KedvelésKedvelés
India:
http://kivultagasabb.blog.hu/2014/04/14/felakasztanak_a_megeroszakolt_noket
KedvelésKedvelés
“Pornográfia és az internet pontosan ugyanúgy szabadítja fel a Férfiakat, ahogy a fogamzásgátló tabletta és abortusz tette és teszi szabadabbá a nőket hetvenes évek óta.”
“…nem ért meglepetésként, hogy a jövő kotongumijának kialakításánál a precíz japán mérnökök már nem számoltak azzal, hogy az aktus során ott lehet majd egy nő is. Pontosabban azzal számoltak, hogy tutira nem lesz ott egy nő sem. Számításuk minden bizonnyal beválik egy olyan társadalomban, ahol a Férfiak már több mint fele tudatosan nem él nőkkel szexuális életet. A japán hipszterek már eddig is tengáztak, mivel gyártó és az elégedett felhasználók egybehangzó véleménye szerint a Tenga termékek megfelelő használatával magasabb szintű, jóval intenzívebb orgazmust élhetünk át, mint egy húsvér nővel. Az eldobható műpunci egy randi költségének a töredékébe kerül és minden bizonnyal a nyári szezon slágerterméke lesz.”
http://huffnagel.blog.hu/2014/04/15/a_jovo_japan_kotonjahoz_mar_nem_kell_no#.U00umM4izJd
KedvelésKedvelés
“A mindennnapiszexizmus oldalon ti is megírhatjátok (névtelenül), milyen kellemetlen élmény, zaklatás vagy erőszak ért benneteket tömegközlekedési járműveken utazva, utcán, munkahelyen, vagy milyen szexista megnyilvánulások szoktak zavarni. Bárhol. Bármikor. A hétköznapokban. Írjuk ki magunkból! ”
http://feminfo.postr.hu/a-zaklatas-mindennapos
KedvelésKedvelés
“És tényleg… Sokszor el is felejti az ember, hogy a világ legszebb és legboldogabb “állása”, az anyaság, egyben az egyik legnehezebb is. Becsüljük és háláljuk hát meg azt a sok törődést és figyelmet, amit édesanyáinktól kaptunk/kapunk és ne feledkezzünk meg rólunk a közelgő Anyák napján sem.”
http://creativeads.blog.hu/2014/04/16/te_jelentkeznel_a_vilag_legkemenyebb_allasara
KedvelésKedvelés
Csak jelzem, mert múltkor volt ebből kicsi vita. Én ugye felhördültem, hogy utálom hogy már a tipikus női melókba is befolynak a hímek, kitúrnak minket mindenhonnan.
Nohát. Ma ismét munkaügyiben voltam. Az irodában, ahová behívtak, 6 szék szgéppel, tipikus női ügyintéző meló 80ezerért. A hat székből háromban pasi ült.
Esküszöm, fulladási rohamom volt. Merje valaki kétségbe vonni a módszeres lehetetlenné tételünket.
KedvelésKedvelés
Azt hiszem, a munkaügyi központokban köztisztviselők dolgoznak, ha diplomája is van, azért többet keres 80-nál, sokkal. Központi szerveknél, kormányhivatalokban különösen sok férfi van.
KedvelésKedvelés
Ja, az más. Akkor jogos (nem is tudom, hogy képzeltem, hogy van ott helye nőnek). Nem mostanában jártam ott, de határozottan női segítőkre emlékszem. Amúgy mindegy is. Nem akarok én meggyőzni senkit.
KedvelésKedvelés
Lehet, hogy nem jól fogalmaztam, de pont azt írtam, hogy pont azért vannak ott, mert nem nyolcvanezres a meló. Engem nem kell meggyőznöd, mert ugyanazt látom, amit te.
KedvelésKedvelés
És ezzel egy percig sem vitatom az észrevételedet, mert én is látom, csak azt szerettem volna mondani, hogy a munkaügyiben már tizenéve is min. 40% volt a férfi ügyintéző kint az ügyféltérben is (én akkoriban jártam oda), másrészt a köztisztviselőség – főleg a csúcsszerveknél – nem rossz buli anyagilag.
KedvelésKedvelés
Juhú!!!
KedvelésKedvelés
Nocsak … http://www.peticiok.com/rudas_furdo_noi_nap
KedvelésKedvelés
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/porul_jarnak_a_nok_kevesebb_a_fizetes_es_a_jutalom_is.580241.html
KedvelésKedvelés
http://elegemvan.blog.hu/2014/03/09/elegem_van_az_apas_szulesbol
Mit adnátok a cikk írójának?
KedvelésKedvelés
Prosztatamasszázst baseball ütővel.
KedvelésKedvelés
Most azon tűnődöm ezt a förtelmet humornak szánta-e a poszt írója. Aki nyilvánvalóan férfi és az is egyértelmű, hogy nem volt még jelen szülésnél. Mert akkor le nem írna ilyet, hogy a szülő nő “hisztizik”, meg hogy az anya szülés után az apára mint “valódi segítséget nem nyújtó koloncként fog emlékezni”. Én azért kívánnék neki egy fájdalomcsillapítás nélküli gyökértömést, csak úgy kíváncsiságból, vajon hisztizik-e közben.
KedvelésKedvelés
Poén vagy nem a cikk, viszont a kommenteket olvasgatva, látom az összes nulla empátiával rendelkező kretént sikerült összegyűjteni.
“Undorító. Utánna ki tud még egy ilyen puncit megkívánni? Öööeeeoooaaahhhhh …. :-((”
“lassan minden fiatal férfi buzi, aki meg nem, olyan buziságokért lekesedik mint az apás szülés. végünk van, a nemi szerepeinket feladtuk, még pár év és bolyhos házipapucsban horgolunk esténként a tévé elöt”
“nem tudom, minek magyarázom ezt olyan féldisznónak, aki bent volt a szülésnél, megölte a misztériumot, és élvezte. a szülés egy tabu, olyan dolog, amihez a férfinak normális esetben nem lehet köze. ez olyan, mintha epilálnád a szőrt a hátadon. buzis.”
“milyen agresszívan védelmezik egyesek az ididóta “papás” szülést! divatok jönnek, mennek, csak győzzük kivárni. férfiembernek semmi dolga a szülőszobában, punktum! egyik gyermekem szülésénel sem voltam ott és nem bántam meg”
KedvelésKedvelés
Ezek biztos alien tojásból keltek ki. Kár volt.
KedvelésKedvelés
Virágot. Szalaggal.
KedvelésKedvelés
😀 Mindenki álljon, csak ők feküdjenek?
KedvelésKedvelés
Bingo! 😀
KedvelésKedvelés
Apás szülést alien-módra 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönöm a megtisztelő házmesteri feladatokat !
http://www.magyarnota.com/text_Csillagok,csillagok.html
😀
és ne feledjétek: Minden érdekesebb, mint amennyire elkeserítő !
És hogy ezt mennyire komolyan gondoltam, hát még a most leadott szakdolgozatomban is idéztem. (forrásmegjelöléssel:)
Csácsajok 😀
KedvelésKedvelés
Úúúúú, a végét a dalnak nem is ösmertem!!!!! Így mindjárt más!
KedvelésKedvelés
Biztos kellene tudni: miről szólt a szakdolgozat?
KedvelésKedvelés
Én olvastam, bibíííí!
KedvelésKedvelés
Szakdolgozatom témája saját iskolám szervezeti kultúrája.
Végszóként, sommázatnak kitűnő volt a mondat, no 😀
KedvelésKedvelés
Ja, értem. Hm. Szervezeti kultúra. 😦
KedvelésKedvelés
Kedves kis húsvéti-szokások. Nálunk ugye volt a vödör kútvíz, amit a legények által lefogott lányokra öntöttek, máshol meg korbácsolással készítették fel a lányokat a asszonyi élet szépségeire. Ó, be szép hagyományok!
“Csehországban és Szlovákiában megkorbácsolják a lányokat az egészségért. A hagyomány azt tartja, hogy a korbácsolással a fűzfa természetes, friss ereje adható át a nőknek, akik így egész évben fiatalok és egészségesek lesznek. Az esemény koreográfiája hasonló a magyar locsolkodáshoz. A korbácsolásért cserébe egyébként a gyerekek csokitojást vagy pénzt kapnak. A korbácsolás könnyű vesszőzéssé szelídűlt.”
http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20140420-husveti-szokasok-a-szlovakok-noket-korbacsolnak-uj-zelandon-nyulakat-meszarolnak.html
KedvelésKedvelés
„Ki fog gondoskodni rólad, amikor megöregszel?”
Valószínűleg a rokonok, a barátok vagy egy otthon. Reálisan nézve a dolgot: a mai világban egyáltalán nem biztos, hogy a gyerekek elérhető közelségben lesznek azokban az évtizedekben. ”
“Lehet, hogy az anyaság életed (egyik) legfontosabb missziója, ettől azonban még semmi alapod nincs arra, hogy értelmetlennek lásd azoknak a mindennapjait, akik más úton járnak, mint te.
”
http://www.bien.hu/ezeket-ne-mondd-annak-aki-nem-akar-gyereket/otthon/eletmod/117704
KedvelésKedvelés
“A kérdés inkább az, hogy a diplomás, szőke-nagycsöcsű harminc évesen össze tud-e dobni egy reggeli rántottát, vagy inkább azt mondja, én rendelek, mert megtehetem. Meg az is a kérdés, hogy a nagyon menő, jóképű és gazdag jogász faszi hajlandó-e megpumpálni az eldugult wc-t, vagy inkább azt mondja, szerelőt hívok, mert megtehetem. ”
http://aztakurvamindenit.blog.hu/2014/04/21/az_a_baj_435
KedvelésKedvelés
Ezzel indítottam én is a napot, kész vagyok, írtam is róla egy bejegyzést.
Nekem ez a kedvencem: “Nem azt mondom, hogy az asszonynak csakis a konyhában legyen szava, de azért hölgyeim, lássuk már be, hogy az alapvető családmodell arról szól, hogy mi elsősorban háztartást vezetünk, nem pedig egy gigaválallalot.”
Én erre – többek között – azt írtam (mondom), hogyha senki nem tudja elfogadni, hogy a tudásom, a képességeim, az igényem miatt, vagy még inkább szerint én nem leszek egy felnőtt ember édesanyja, cselédje, mert ez az én igényeimet nem elégíti ki, és ezért egész életemben senki nem fog az oltár elé vezetni, akkor állok elébe.
KedvelésKedvelés
Borzasztó építő hozzászólás következik: Ez a blog kurvagáz.
KedvelésKedvelés
És állítólag ma index címlapot kapott. Még nem olvastam bele a többi bejegyzésébe, mostanában úgy vagyok az ilyenekkel, hogy nem növelem a kattintásait, mert még azt hiszi, hogy ez így tök jó.
KedvelésKedvelés
Lájk! 😀
KedvelésKedvelés
kommenteket ajánlom 🙂
http://444.hu/2014/04/21/egy-ferfi-keresetenek-923-szazalekat-kapja-meg-hasonlo-allasert-egy-no-magyarorszagon/
KedvelésKedvelés
A “Fem Ma” nevű kommentelőé nagyon tetszik 😉 Szívem szerint csokorba gyűjteném és tanítanám a gyerekeknek (főleg a lányainknak) a suliban!
KedvelésKedvelés
Merhogy ilyenkor sosem állom meg szó nélkül. Fontos az ige hintése a túloldali sáncokban:) Meg aztán a 444-es magabiztos ficsúrok is tanuljanak valami újat 😀
KedvelésKedvelés
Úgy vettem észre, hogy a kezdeti lendület után, mintha ezek el is tűntek volna. Szerencsére 🙂
KedvelésKedvelés
Élvezet olvasni!
KedvelésKedvelés
nekem ugyan nincs gyerek, de az alabbi cikk megtetszett. Nem azert mart partolom az “egyedulallo szulo” modellt, hanem azert mert mindig is ugy gondoltam hogy van amikor ez a jobb valasztas.
http://www.slate.com/articles/double_x/doublex/2014/04/white_working_class_women_should_stay_single_mothers_argue_the_authors_of.html
lehet vitatkozni 😉
KedvelésKedvelés
Hű, a mindenit.
http://index.hu/kulfold/2014/04/22/mar_nem_keresik_tovabb_a_230_iskolaslanyt/
KedvelésKedvelés
Ez elképesztő 😦
KedvelésKedvelés
szegeny lanyok.
KedvelésKedvelés
“Újabb lányokat raboltak el Nigériában…Boko Haram fegyveresei házról házra átkutatták az északi Borno szövetségi államban található Warabe települést, és nyolc, 12 és 15 év közötti lányt hurcoltak magukkal” – írja az MTI.
http://index.hu/kulfold/2014/05/06/ujabb_lanyokat_raboltak_el_nigeriaban/
KedvelésKedvelés
“„Megmondtam, hogy fel kell hagyni a nyugati oktatással. Lányok, abba kell hagynotok az iskolát és meg kell házasodni””
KedvelésKedvelés
http://feminfo.postr.hu/elet-palya-modell
“A családbarátság jegyében a pedagógusi életpálya-modell minden más szektornál jobban bünteti az anyaságot. Bizony ám, nem is csak úgy bújtatva, ahogy a gonoszmultiknál szokás, hanem feketén-fehéren írásba fektetve”
KedvelésKedvelés
És mindez a felvilágosult briteknél… a rasszizmus és szexizmus kéz a kézben jár.
http://www.maszol.ro/index.php/szajtato/28358-brit-kampany-a-romanoknak-nagyobb-a-peniszuk-mint-nektek
KedvelésKedvelés
Ez borzasztó. 😦
KedvelésKedvelés
http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20140426-ezt-a-dogos-biget-meg-mindig-jo-nezni-a-csajok-bosszuja-kritika-cameron-diaz-leslie-mann-kate.html
Lehetne az origóról meg az indexről is temérdek ilyen ocsmány nőgyűlölő főcimet kiemelni, most éppen ebbe akadtam bele.
Fú, én annyira örülök, hogy erre már irtó érzékeny vagyok, ugyanakkor egy félórás akármilyen tévéműsort sem tudok agyfasz nélkül megnézni. (Nem mintha néznék, de akkoris, na.)
KedvelésKedvelés
“Fú, én annyira örülök, hogy erre már irtó érzékeny vagyok, ugyanakkor egy félórás akármilyen tévéműsort sem tudok agyfasz nélkül megnézni.”
Én se, ezért nem is nézek tévét, de a reklámok a mozifilmek előtt is kiakasztanak. Ott pedig még csak át sem kapcsolhatok ;( Tegnap is puffogtam, mert minden reklámban főszereplő a Férfi vagy a Fiú, akik mellett a nők vagy lányok mindig úgy vannak bemutatva, mintha ők kizárólag csak az előbbiek szórakoztatására teremtett, az ő jó élményeiket szaporítandó tárgyak lennének csupán. Vegyél ilyen kocsit és kapod mellé a jónőt is. Nem baj, ha csúnya vagy és lúzer, igyál fantát és rögtön melléd csapódnak a bombázó csajok. Családos férfiként, nem csak szép és jólnevelt gyerekek járnak neked automatikusan, de egy mosolygós önfeláldozó biorobot is, aki mosolyogva készíti a vacsorát míg TE a Férj, keresztrejtvényt fejtesz a fotelben. Mondtam is a férjemnek, hogy nem semmi érzés lehet férfiként átélni ezt a folyamatos sulykolását annak, hogy “Te vagy a király!”. Nekik meg állítom ez annyira természetes, hogy észre sem veszik. Mi nők meg elégedjünk meg azzal, hogy a legjobb barátunk egy mosópor és ha XY súrolóval ganézunk otthon minden csillogni fog.
KedvelésKedvelés
Igen, és ha te felháborodsz és bosszankodsz a rohadt reklámokat nézvén, a férfi csak néz ártatlanul pislogva…
Na persze, hála égnek, már nem mind, de azért ez a másik agyfasz…
KedvelésKedvelés
http://totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2014/04/26/autovezetes_miatt_korbacsoltak_meg/
A kommenteket kivételesen érdemes elolvasni, nő nincs köztük az tuti.
KedvelésKedvelés
Az EMDR a traumák feldolgozását célzó módszerek egyike. Kidolgozója az amerikai dr. Francine Shapiro, aki a történet szerint a nyolcvanas évek végén egy érzelmileg megterhelő helyzetben, a parkban sétálva szemével intenzíven követte a fák leveleinek mozgását, és arra lett figyelmes, hogy szemeinek mozgása következtében feszültsége csökken, az érzelmi megterhelés enyhül. Innen származik az eljárás elnevezése is: Eye Movement Desensitization and Reprocessing (EMDR) – vagyis szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás.
http://richpoi.com/cikkek/eletmod/gyors-megnyugvast-hoz-egy-uj-lelki-kezeles.html
És a hozzászólás:
“Az ujjmozgás követtetése a kineziológiában részben diagnosztikai, másrészt a két agyfélteke összekapcsolását célozza meg, aminek szerepe a negatív stressz és az érzelmi blokkok oldás. A bal agyfél a racionális, a jobb az érzelmi tendenciák helye, a kettő összekapcsolása révén teljesebb képet látunk, a holisztikus szemlélődés pedig átkódolhatja a traumatikus rögzülést. Használjuk konkrétan, a látás, a hallás korrekciójánál, a tanulási készségek fejlesztésénél is. A páciens által végzett keresztező testmozgások megerősítő jellegűek. A stabilizáló eljárások a pozitív információk bevitele, a trauma oldását követően. Nincs új a nap alatt, csak a módszerek ötvöződnek, finomodnak jó esetben. Szép napot.”
KedvelésKedvelés
Ez nagyon érdekes!
KedvelésKedvelés
http://index.hu/tudomany/tortenelem/2014/04/28/no_lehetett_a_koran_elso_szerkesztoje/
“Egészen mostanáig a Korán keletkezésének tanulmányozói Mohamed próféta férfi követőire koncentráltak, pedig történészek már korábban felvetették, hogy a nőknek is jelentős szerepe lehetett a mű keletkezésében és szerkesztésében. ”
Vajon miért koncentrálhattak a férfiakra, nemértem.
KedvelésKedvelés
Sziasztok!
Egy itt olvasó, az Újrakezdés nevű (zárt) FB-csoportban is résztvevő ismerősöm kért, hogy osszam meg:
Egy bántalmazó kapcsolatból most kilépő nő két gyerekkel (nyolc és 13 évesek) sürgős segítséget keres, nincs hol lakniuk. Budapest, Csepel (XXI. ker.) a jelenlegi tartózkodási helyük.
Aki tud bármilyen kontaktot, ahol segítenek szorult helyzetben lévő nőknek, kérem, írjon ide, vagy kérje el a címemet hajnalkánktól (csokimisszó) vagy Évától!
Előre is nagyon köszi!!!
KedvelésKedvelés
“Úgyhogy most behúzom a bőrönd cippzárját, becsukom az ajtót és elindulok Velencébe, akármilyen giccses-romantikus-közhelyes.
És igen.
Úgy, ahogy én akarok, és azzal, akivel én akarok.
Majd jövök.
Nektek, csajok, azt üzenem: nem feladni.
Ötven év? Lófütty.
Most kezdődik.”
http://torokmonika.blog.hu/2014/04/30/nincs_veszve_semmi
KedvelésKedvelés
http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/05/01/twitterhaboru_robbant_ki_a_kenyai_rendorno_feszes_szoknyaja_miatt/
A hosszú fülbevalók tiltásában mondjuk van ráció, nagyon nem praktikus, intézkedés közben bárki belekapaszkodik, kitépi stb.
De ezen kívül meg a kurva anyjukat.
KedvelésKedvelés
“Bekerült azonban az, hogy a pártok csak olyan jelöltlistát állíthatnak, amelyen a férfiak és a nők száma azonos.”
http://hvg.hu/vilag/20140502_A_ferfiak_es_a_nok_szama_a_partlistan_azo
Tunéziában. (Remélhetőleg az is a törvényben van, hogy felváltva szerepeljenek a nők és a férfiak, nem úgy, hogy a felétől hátrafelé az 50%-nyi nő.)
KedvelésKedvelés
http://index.hu/kulfold/2014/05/02/gyerekpornoban_utazott_a_kepviselo/
Én tudom, hogy…. á, nem tudok semmit. 10 év???? Ennek???? Meg pénzbírság???
Én vagy 25-30 évre bezárnám két jól megtermett kannéger mellé, aztán hadd szóljon.
KedvelésKedvelés
“Számtalan cikk méltatja az anyaság szépségeit és valóban anyának lenni fantasztikus dolog, de egyben ezer apró, személyes döntést is jelent, nap mint nap.
Ezek a hol kisebb – felvegyem vagy hagyjam éppen a gyereket -, hol nagyobb – mikor menjen bölcsődébe, óvodába, menjen-e egyáltalán – kéretlen tanácsok és ítéletek áradatát indítják el. Connecticuti anyák egy csoportja megelégelte ezt az állapotot és kampányt indított a negatív kritikák megállítására. ”
http://eyecandies.blog.hu/2014/05/03/itelet_nelkul_184
KedvelésKedvelés
A múlt heti Narancsban nagyon érdekes az címlap-Ascher interjú, tehát a leköszönő színműs rektor-színirendezővel, amelyben a gendertémára (kevés a női rendező, ottani oktató) is rákérdez az újságíró, és Ascher érdemben válaszol; amikor kollégákról beszél, sosem mulaszt el nőket is említeni.
A frissben meg elismerésemet vívta ki Teczár Szilárd Heller Ágnes-interjúja, és szívmelengető Takács Ferenc összefoglalója arról, ki mindenki lehetett Shakespeare, vagyis a Shakespeare-nek tulajdonított művek szerzője.
KedvelésKedvelés
Te még olvasol Narancsot? 🙂
Én is nézek Woodyt, nem azért mondom.
A Shakespeare-összefoglalóban benne van a lehetséges női szerzőség is?
KedvelésKedvelés
Persze.
Én olvasok, előfizető vagyok.
KedvelésKedvelés
A lolitás petíció miatt kérdeztem.
KedvelésKedvelés
Tudom én, de én nem vállaltam bojkottot, éhen is halnék sajtószempontból.
KedvelésKedvelés
Boldog Anyák Napját! 😛
http://magyarinfo.blog.hu/2014/05/04/a_kismamak_kitalicskaztak
KedvelésKedvelés
Jaja, pont most akartam hozni: 🙂
KedvelésKedvelés
És ez ott volt a kommentek között. Szép. http://huffnagel.blog.hu/2014/05/04/hova_tuntek_a_normalis_ferfiak
KedvelésKedvelés
Gyönyörű.
KedvelésKedvelés
Megelőztél, épp most olvastam a cikket. Jó lenne tudni, hogy csak paródia, de sanszosan nem az. A kommentek viszont egy aranybánya. Talán nincs még veszve minden. Nem így tapasztalom a köreimben. Lányom korosztálya szinte egytől-egyig tartós, elkötelezett párkapcsolatban él, és páran már le is babáztak. Némelyek diploma után, vagy közben. Mindezt 25-26 évesen. Én még pár évig sanszosan nem leszek nagymama, de ez is tudatos döntés, kettejük döntése. Előbb a biztos egzisztencia (amiért nem kis áldozatot hoztak, sok ezer km-re az imádott otthonuktól, évek óta), majd családalapítás. Meg még tervben van tanulás is, mert ők ott, anyucik nélkül hamar felnőttek. Talán szubjektív a tapasztalatom. Lánykám egy nagyon elismert, erős iskolába járt, elit környéken. Sok évembe telt, míg megtaláltam vele közösen a megfelelőt. Nagy küzdelem volt, mert gimibe akart menni (célok hiányában), mert az összes általános iskolai osztálytársa oda készült. Ma már hálás érte. Off. “Azt akarod, hogy tompuljon a feminizmus? Hogy legyen szerető feleséged? Hogy a magad ura légy, és ne egy igásló? Hogy olyan szex legyen, amilyet éppen kitalálsz? Hogy várjon vacsora, meg vasalt ing? Összegezve : hogy a Nő maradjon Nő??
TE vagy a Férfi. TEREMTSD MEG EZT! És a ami a legférfiasabb feladat, hogy mindez tiszteleten alapuljon, ami úgy alakul ki, hogy NEM ÉLSZ VISSZA a fölényeddel. Hogy megbecsülöd azt, aki mindezt megteszi Érted. És úgy becsülöd meg, ahogy azt Ő szeretné. Mert TÁMOGATOD Őt abban, hogy ezt megtudja tenni érted, de a TE vagy az, aki irányít, és nem engeded át az irányítást (és ekkor a “rossz fiú” is leszel egyeben, mert ez csak leírva ilyen egyszerű, egyébként küzdelmes, de kit érdekel?)Tanuld meg felépíteni magad, és szinten tartani! Van ilyen, létezik,ééés láss csodát: ilyen helyzetben nem láttam még hálátlan Nőt. Vagy Férfit. Egy magabiztos, modern Férfi nyugodtan lehet seggfej, és felemelt kezekkel kijelentheti hogy ilyen a világ és ilyenek a Nők is? Egy frászt!!!
Mindkét fél lesz szíves abba hagyni a picsogást, és úgy élni, hogy az építő jellegű legyen.
KedvelésKedvelés
“Amíg a gyereknevelés terheinek a kilenc tizedét nők cipelik el, addig az anyák napja nem az örömteli ünneplésről, az elégedett hátradőlésről, a könnyes elérzékenyülésről szól, hanem egy munkásmozgalmi ünnep: a legelnyomottabbakat ünnepeljük, a soha meg nem hálált, soha sehol nem honorált, fizetetlen és kegyetlen kemény munkánkért.
” Épp erről beszéltem barátnőmmel, mikor meséli, hogy az anyukája hány fogást csinált az ünnepre, de szegény hulla volt, mire leültek az asztalhoz. Olyan jó lenne, ha mindenki megtehetné, hogy ilyen alkalmakkor kézen fogja a szerettét, és meginvitálja egy meghitt ebédre, például. Álmodozom….
KedvelésKedvelés
Bőséges bejegyzés született anyáknapja alkalmából:
http://dinamo.blog.hu/2014/05/04/o_az_az_anya?fb_action_ids=863358770344658&fb_action_types=og.likes
Ja és ismétlés a tudás ‘anyja’ ugyebár, csak hogy tudjuk hol a helyünk:
“Az Anyák napja azokról szól, akik vállalták a gyermeküket, és megtapasztalták, hogy egy nő “önmegvalósításának” legbiztosabb és legtermészetesebb útja az anyaság.”
A jeles nap alkalmából FB-on osztotta meg H.P. (neeem, nem Harry Potter) e mély bölcsességet.
KedvelésKedvelés
ez a bejegyzés szívszorító volt.
KedvelésKedvelés
“Ugyanis ha vitatkozol, ellenkezel, vagy rámutatsz a tanács kéretlen és felesleges voltára, akkor hisztis vagy. Biztos a hormonok. Rendes anyuka mosolyog, bólogat, nem áll le vitatkozni. Hiszen csak jót akarnak.”
http://divany.hu/poronty/2014/05/05/mindenki_jobban_tudja_mi_kell_a_gyerekednek/
KedvelésKedvelés
Ajánlott könyv:
Warren Farrell – Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak?
http://docdroid.net/bxe5
Nekem sokat segített, hogy jobban kijöjjek a férfjemmel!!!
KedvelésKedvelés
Ajánlott könyv:
Warren Farrell – Miért nem értik a nők, amit a férfiak nem mondanak?
http://docdroid.net/bxe5
Nekem sokat segített, hogy jobban kijöjjek a férfjemmel!!!
KedvelésKedvelés
Sok boldogságot nektek!
KedvelésKedvelés
Ez most komoly? Mégis miért kellene nekem érteni azt amit valaki nem bír megfogalmazni? Mi vagyok én gondolatolvasó? Amúgy belepillantottam a szövegbe és hát borzalom….
KedvelésKedvelés
Eddig bírtam olvasni. “Természetesen a nők egy részének jólesik,ha nőként észreveszik,de nem alakítanak ki szívesen szexuális kapcsolatot,nehogy kiderüljön,hogy az ágyban kevesek,frigidek,ezért egy határon túl a közeledés zaklatás.”
KedvelésKedvelés
És neki?
KedvelésKedvelés
Iboláyhoz akartam. Csak kérdezem: ezt a sztereotípia-gyűjteményt viccnek küldted be?
KedvelésKedvelés
bírom a Gesztit!
“Szeretném, ha szabad emberek lennének a szó minden értelmében, és az önképükben benne lenne, hogy a nőknek ugyanolyan státuszuk lehet, mint a férfiaknak.”
http://hvg.hu/kultura/20140508_Geszti_Peter_interju
KedvelésKedvelés
Remélem,már megtanulta, mit jelent az a szó, hogy szexizmus, mert pár éve még nem tudta.
KedvelésKedvelés
Kicsit visszavett a dalszovegeiben.
Lehet o is valtozik.
KedvelésKedvelés
Itt a nagy csatazajban nem találom már a piknikről a posztot, mindenesetre ha az esemény közben valakinek esetleg kedve támadna kicsit tüntizni: https://www.facebook.com/events/620287808058000/?ref_newsfeed_story_type=regular
KedvelésKedvelés
http://www.hir24.hu/poszt-itt-jaszberenyi-sandor/2014/05/07/jaszberenyi-tarskereso-hirdetes/
KedvelésKedvelés
https://www.facebook.com/groups/188590727983/permalink/10152092083527984/
KedvelésKedvelés
“A lopás a személyi tulajdon megsértése, azonkívül etikátlan is.” A pornó meg marha etikus. Jelzem, pronószínészNŐ szerint etikátlan a lopás. Mondjuk az jogos, hogy ha már csinálják, legalább ne ingyen.
http://index.hu/tech/2014/05/09/a_kalozkodas_ellen_tiltakoznak_a_pornosok/
KedvelésKedvelés
ide is belinkelem, nagyon gáz. mondjuk a PécsMa.hu egy szar, színvonaltalan helyi újság, de ez a buta cikk a hufnágelékről mindent alulmúl….
http://www.pecsma.hu/abszolut-no/randi/sztrajkolnak-a-hazassag-ellen/
KedvelésKedvelés
“Dr. Temesi Erika mediátor, a pécsi Társak Tanácsadó Központ vezetője elmondja, hogy a mediáció során is gyakran előkerül ez a probléma. A nőknek kinyílt a szemük, önállósodnak és egyre többet akarnak, a férfiak viszont az ősi feladataikat maradnak hivatottak ellátni – így az, hogy besokallnak, nem meglepő. Gyakran előfordul, hogy a nő rengeteg terhet pakol a férfi vállára. Dr. Temesi Erika szerint ilyen szituáció például az, amikor az újszülött gyermeket az anya rögtön, bármiféle tanítás nélkül az édesapa kezébe nyomja. ”
A nők egyre többet akarnak? Hát igen, ezek a hálátlan dögök is szeretnének a munkájukért pénzt és megbecsülést kapni, és rohadtul elegük van abból, hogy minden fizetetlen munka az ő nyakukba van lőcsölve. Minden tanítás nélkül az édesapák kezébe nyomják a gyereket?? Miért a nők talán képzett újszülött gondozóként jönnek a világra? Ezenkívül a “nő, akivel összeköti a férfi az életét, figyelmet, odaadást és hűséget követel”, miért ezek fordítva nem elvártak a nőtől is? Az alábbi mondatot egyáltalán nem értem: “Fontos megemlíteni, hogy a fiatal kori, népszerű ismerkedési helyek a szórakozóhelyek. Az ilyen találkozási pontokon tipikusan a „feminista cápák” vadásznak, így nagyon rossz példákkal találkozhatnak a fiatal férfiak.” Öööö, ez mit jelent, mik a “feminista cápák” jellemzői? Akiknek az a rögeszméjük, hogy ők egyenlő a férfiakkal vagy mi?
KedvelésKedvelés
Az elírás, igazából feminista cácák akart lenni.
KedvelésKedvelés
😀
KedvelésKedvelés
Mi az, hogy ősi feladataikat? Mamutvadászat?
KedvelésKedvelés
A szórakozóhelyeken a komoly kapcsolatot kereső, monogám, a másik embert tisztelő fiatal férfiak hiába keresik az igazit, mert levadásszák őket a feminista cápák, ízekre tépik, majd eldobják. WTF, hol él ez, lavór alatt? (by Dézsa)
KedvelésKedvelés
Ráadásul, még ha el is merészkednek ezek a komoly kapcsolatra vágyó fiatal férfiak ezekre számukra igen veszélyes terepekre, állandóan attól kell rettegniük, hogy a rájuk vadászó feminista cápák túl kihívónak találják az öltözéküket vagy esetleg a viselkedésüket és megerőszakolják őket (a randidrogokat is fiatal férfiak elkábítására szokták használni a nők). Mindenki tudja, hogy mennyi nők általi tolakodásnak és zaklatásnak vannak kitéve ezek az ártatlan, nyílt szívű, a feminista cápák vadászösztönéről mit sem sejtő fiatal férfiak.
KedvelésKedvelés
Ez vonatkozik már rég nem ártatlan, már nem annyira nyílt, de azért szódával elmegy-re is? Igazából kiváncsi lennék, hogyan erőszakol meg egy nő egy férfit, izé feminista cápa, cáca, dáma.
KedvelésKedvelés
Gabi, pont ezen tanakodtam. Merre vannak ezek a helyek, ahol rettenetes feministák leselkednek a gyanútlan férfinépre? Megnézem már egyszer(?)
KedvelésKedvelés
Hú fiúk, én értékelem a bátorságot, de oda ne menjetek már, még valami bajotok esik! Írták is a cikkben, hogy “ebben nagy a nők felelőssége”. Tehát nem engedjük testületileg, hogy ekkora veszélynek tegyétek ki magatokat gyanútlanul.
KedvelésKedvelés
Ígérem vigyázok magamra, bár valami azt súgja nem olyan nagy a veszély., de köszönöm a felelősségteljes “vigyázást”:)
KedvelésKedvelés
Vacska, köszönöm a felelősségteljes védelmet!
KedvelésKedvelés
elterelődött a szó, de ha már felvetődött, egy férfit ugyanúgy meg lehet erőszakolni, mint egy nőt, feltéve, ha nemi erőszak alatt a szexuális és testi önrendelkezés feladására kényszerítését értjük, annak technikáitól függetlenül
KedvelésKedvelés
Meg is kérdem gyorsan majd a férjemet, hogy kiheverte-e a megrázkódtatást, hogy a gyereket frissen a kezébe nyomta a galád csecsemősnővér?? (Enyémbe nem tudták, aludtam.) Jesszusom.
KedvelésKedvelés
😀 😀 😀
köszönöm mindenkinek! halálra röhögtem magam…
pedig a cikktől amúgy sírhatnékom támadt, persze csak azután, hogy visszatettem a helyére a szívlapátot….mondván: reménytelen…
azér körülnézek majd, mi folyik itt pécsett a szórakozóhelyeken???? 😀
esetleg elcsábítok egy gyanútlan férfit, és egy váratlan pillanatban unokát nyomok a kezébe…már úgy empirikusan….majd beszámolok a reakciókról, esetleg kibővítem szakdolgozattá: a társadalmi tér, habitus és életstílus vizsgálata egy pécsi cáca hétköznapjaiban.
KedvelésKedvelés
monnyuk má csak azt kéne tudni, hol vannak itt ilyen vad bulihelyek…
KedvelésKedvelés
http://www.meglepkek.hu/extrem-elmenyek
Extrém élmények? Én tudnék még párat. Jó pénzért, persze.
KedvelésKedvelés
Lánykérés Fehér lovon
Romantikus lánykérés cápaalagútban vacsorával 😀 😀 😀
http://www.meglepkek.hu/lanykeresek
KedvelésKedvelés
Ez a kedvencem: Romantikus leánykérés 5 négyzetméteres ponyván (38ezer, ha közben lelépsz a ponyváról, 45ezer?)
Sírok 😀
KedvelésKedvelés
Jáájjj! Lepjetek meg! 😀 😀 😀
http://www.meglepkek.hu/vicces-es-egyedi-ajandekok/erotikus-kezbesites-egy-csokornyakkendoben-termek
KedvelésKedvelés
Lac, vállalhatnál félállást fecskében.
KedvelésKedvelés
A cácaalagút volt már? 😀
KedvelésKedvelés
😀 Cácavalagú.
KedvelésKedvelés
Néztem a képeket, naná, hogy nő alig látható rajtuk. Ez az extrém (és qrva drága) élménykeresés valahogy mindig férfihobbi.
KedvelésKedvelés
Vacs, csinálhatnánk valami hasonló extrém bizniszt, olyanokkal, mint pl. beteg gyerek ápolása, szülői értekezleten aktív részvétel, karácsonyi menü összeállítása, beszerzés, elkészítés szűk(16 fős) család részére, stb.
KedvelésKedvelés
Ezek az Urak számára nagyon lájtosak és uncsik, úgyhogy át is engedik a Hölgyeknek.
KedvelésKedvelés
Pedig ezek az igazi, emberpróbáló extrém sportok.
KedvelésKedvelés
Jó, de te csinálsz belőle csokornyakkendőt!
KedvelésKedvelés
Megdumáltuk! 😀
KedvelésKedvelés
Ha úgy érezitek már nagyon tele van mindenünk mindennel, nézzétek ezt meg.
Click to access gyuriszemetkornyezetvedelem.pdf
KedvelésKedvelés
Pfú… megkönnyeztem.
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/plazs/20140506_Megcsalas
“Ahogy régen a férfiak a kuplerájba vitték a fölösleget”
KedvelésKedvelés
Na!
http://www.kiskegyed.hu/kikapcsolodas/szines-hirek/gyesen-levo-apuka-nyilt-level-bocsanatkeres-129418?fb_action_ids=686248708087884&fb_action_types=og.likes
KedvelésKedvelés
Nem olvastam a hozzászólásokat, de el tudom képzelni, hogy a nők ömlengenek az apuka nagyszerűségén, hogy férfi létére képes ekkora csoda végrehajtására, a férfiak meg végtelenül szánják a “szegény lúzer”-t 🙂
KedvelésKedvelés
Tíz napja létezik csak, de mindjárt 150 ezer lájknál tart az a Facebook-csoport, amit egy Londonban élő iráni újságíró indított. Nők küldenek magukról képeket az országban kötelező fejkendő nélkül. Apró lázadás, de Iránban nagy súlya van.
Az iráni nők titkos szabadsága címet viselő oldalt indító Maszih Alinedzsád maga is fejkendőben járt 2009-ig, amikor emigrált Angliába. Nem azt akarja, hogy ne járhassanak a nők fejkendőben, hanem azt, hogy ezt maguk dönthessék el. „Olyan országban szeretnék élni, ahol én is, aki nem visel hidzsábot, és a húgom is, aki viszont visel, egymás mellett élhetünk” https://www.facebook.com/StealthyFreedom
KedvelésKedvelés
Május 16-án nyílik a Fővárosi Képtár/Kiscelli Múzeum Templomterében Imre Mariann kiállítása, “A mulandóság rögzítése” címmel. Ő csinálta a betonhímzéses munkát, amit együtt láttunk a Bálnában.
https://www.facebook.com/events/1409627819316450/?fref=ts
KedvelésKedvelés
Camille Lepage, 26 éves nô, már nem él. Két napja rá gondolok. http://lens.blogs.nytimes.com/2014/05/13/bearing-witness-losing-her-life/?smid=tw-share#/1/
KedvelésKedvelés
Csodalom ezeket az embereket. Te is tudositassal foglalkozol?
KedvelésKedvelés
Sajnos nem.
KedvelésKedvelés
Közérdekű közlemény, a szombati piknikkel kapcsoalatban (mellesleg valaki elárulhatná, hogyan tudom a főoldalról – vagy bárhonnan – megtalálni azt a posztot):
ha esik meg szar az idő (értsd az évszakhoz képest hideg van és nedves a talaj), akkor van esőnap, ami 24-e!!! Ha akkor is edni fog, akkor 31-e és így tovább. Csak eláll valamikor, mi kitartunk.
KedvelésKedvelés
ezt keresed?
KedvelésKedvelés
kössz!
KedvelésKedvelés
“Arra a kérdésre, hogy ma, tizenhat évvel a botrány kitörése után esetleg másképpen zajlana-e le a Lewinsky–Clinton-affér, Katrin Tiidenberg azt mondta, a slut-shaming ma feltehetően nem lenne olyan egyöntetű, mint 1998-ban. A feminista színezetű blogok, híroldalak, közösségek és fórumok ugyanis korrigálnák a híreket, és feminista perspektívából értelmeznék a történéseket. A blogokon és a közösségi médiában ettől függetlenül még nyilván tombolhatnának a trollok – tette hozzá Katrin Tiidenberg, aki szerint elképzelhető az is, hogy Bill Clinton karrierjén ma nagyobb sebet ejtene az ügy.”
http://www.origo.hu/nagyvilag/20140515-a-ribancozastol-nehez-szabadulni-a-lewinsky-clinton-botrany-utoelete.html
KedvelésKedvelés
Csodálatos, éppen ebben a pillanatban találtam rá, majd néztem a fiókomat, hogy te meg idetetted. Zsír! 😀
KedvelésKedvelés
Megszületett a dal is az emberi jogok nagyon durva lábbal tiprásához. A World Cup hivatalos videójában félpucér brazil csajok riszálják. No comment.
KedvelésKedvelés
Ez a foci, ami pont azt kínálja amit a kedvelőik elvárnak.
KedvelésKedvelés
No igen, mert a sport, bármiféle sport, csakis és kizárólag a pasikat érdekli, nekik meg a sporton kívül más érdeklődési körük nincs is, csak a kocsik meg a csöcs. Én a pasik helyében megsértődnék, hogy a marketingesek ilyen egyszerűnek tartják őket.
KedvelésKedvelés
Apropó sport, éppen az imént láttam egy reklámot, melyben “fiú focimezt” mutattak………….
KedvelésKedvelés
Nekem a sporttal semmi bajom általánosságban, a focit és az ami körülveszi azt nem szeretem. Mindig utálom amikor a reklámokban a fifiak focimeccset néznek és söröznek, csipszet, kukoricát, tv-t bármit ezzel akarnak nekem eladni, mert ugye a ffi dönt . Velem rábasztak, amikor a tv elromlott akkor elromlott, a kölkök nyaggattak vegyünk már egyet.
Miután a mai világ a fogyasztáson es a manipuláción alapul ha én ffi primitív vagyok a nők meg szépek akkor jó a világ. Hehe, aki e szerint él és elhiszi, az szimplán egyszerű mint egy szög.
KedvelésKedvelés
hm, nem gondoltam, hogy ennyire szar a helyzet
http://index.hu/tech/2014/05/18/kiutaljak_a_noket_a_kockak/
KedvelésKedvelés
“papok szeretői kérlelik Ferenc pápát, hogy törölje el a cölibátust. Mint írták, az érintett papok viszonozzák szerelmüket, de csak két lehetőségük van: vagy titkos kapcsolatra vannak ítélve örökös bujkálással, vagy le kell mondaniuk a hivatásukról.
http://www.origo.hu/nagyvilag/20140518-papok-szeretoi-kerlelik-ferenc-papat.html
KedvelésKedvelés
http://www.nlcafe.hu/eletmod/20140520/menstruacios-szabadsag/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=nlcafe&utm_campaign=20140520
KedvelésKedvelés
Dézsa a női test tárgyiasításáról:
http://tmblr.co/ZVrKjw1GPLHS3
“szóval létezik ez az ábrázolásmód, nevezzük mondjuk “robbantott”-nak. az egyik elképzelés, ami implicit módon benne van gépeknek az ilyenfajta ábrázolásában, az az, hogy a szerkezet, amit bemutatnak, szétbontható részekre, és ezekkel a részekkel külön-külön is van értelme foglalkozni. például ki lehet őket cserélni jobbakra. vagy ki lehet venni, megjavítani, aztán vissza lehet tenni az adott alkatrészt. vagy lehet venni két ugyanolyan járgányt, és azoknak felcserélhetőek lesznek az egymásnak megfeleltethető alkotórészei.
ez önmagában nem olyan izgalmas. az már kicsivel érdekesebb, amikor élőlényekről gondolkodunk ugyanígy.”
KedvelésKedvelés
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20140521/nok-gyerekvalallas-szuletesi-szamok-fertilitas-osztonzes-a-szulesre/
Nagyon csak a felszínt merik karcolgatni, de talán így egyre többen elkezdenek gondolkodni.
‘drrd’ kommentelő bátrabban fogalmaz:
“Utólagos mérleget vonva, a három gyerek kihordása, megszülése az azt követő utólagos méhszájplasztikát, az elveszített nagyőrlők pótlását és hasi sérvműtétet is beszámítva (pedig én nem vagyok beteges és teherbe is könnyen estem, nem voltam veszélyeztetett, császáros, semmi komplikáció, csak a szokásos átlag szövődmények) szóval ez az egész uszkve 3 millió Ft-omat vitte el. Plusz 3 millió Ft volt az anyagi kiesés, amiért otthon maradtam a 3 gyerekkel, normális fizetés helyett éhbér anyasági pénzeken. És most is évi 1 millióval keresek kevesebbet annál a férfikollégánál, aki nem szült gyereket és nem maradt ortthon annak idején. Még a nyugdíjunk is eképpen fog alakulni. 50 szülés utáni évre számolva ez a hátrány 50 millió Ft. Ez eddig 56 millió Ft nettó hátrány, noha nem kevesebbet, hanem jóval többet dolgoztam, mint ha nem szültem volna. És ebbe a 3 gyerek felnevelésének költsége még nincs beszámolva, az szintén 20 millió gyerekenként amúgy. Szóval nem csoda, ha a jólét helyett nem mindenki választja a biztos ráfázást, amire a patriarchális társadalmakban az anyai életút választása predesztinálja a nőket. És ebből az apa annyit vállal, amit úri kedve tart. A fizikai terheket nem tudja átvállalni, de a szellemieket és anyagiakat se mindig akarja igazságosan megosztani. Ha pedig vállal belőle valamit, azért a nő még legyen lekötelezve. valahol nagyon ne okés ez így, fijúk. Az állam alapegysége nem a család, hanem az egyén kéne hogy legyen, és a nőknek a piacgazdasághoz való hozzájárulását (humán tőke újratermelése) ki kéne számolni és oda kéne juttatni. Mert az, hogy pénzük és energiájuk számolatlanul ömlik bele egy feneketlen kútba, amiből aztán a piac szabadon markolja ki a maga hasznát, nahát ez nagyon nem oké. “
KedvelésKedvelés
Hm, ismerős nick, ismerős stílus. 😀
😉
KedvelésKedvelés
Nem tudom, ki ő, de serleget neki a hozzászólásért!
KedvelésKedvelés
Én tudom, és nagy rajongója vagyok a kommentjeinek itt is 🙂
KedvelésKedvelés
Híres festmények a mai őrületre p.shoppolva:
http://www.takepart.com/feature/2014/05/15/famous-paintings-photoshopped-to-look-like-fashion-models
KedvelésKedvelés
http://index.hu/belfold/2014/05/23/conchita_a_massag_meg_a_toyotak/
KedvelésKedvelés
http://bkvfigyelo.blog.hu/2014/05/23/lefejelte_a_lanyt_a_buszvezeto_fotok
a kommentek…
KedvelésKedvelés
Csak az elsőt olvastam még el, szerintem ez elég tipikus férfivélemény, miszerint nőt/lányt nem verünk…csak ha oka van…ha például beszól akkor már szabad:
“Szegény kislány.. biztos full ártatlan benne, hogy ez történt..”
KedvelésKedvelés
Nagyon fel vagyok háborodva, láttam a tévében VEET reklámot, a korábban bírált verziót szerintem nem merték leadni (amelyikben a nőt egy szőrös férfi játssza), de azért ebben is elhangzott, hogy “a borosta férfias”, de e ne akarjál olyan lenni, jó, MERT TE NŐ VAGY, ÉS RAJTAD NEM LEHET SZŐR BAZZEG.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Rohadt mérges vagyok.
KedvelésKedvelés
http://insideoflove.cafeblog.hu/2014/02/05/a-trukkos-petesejt-avagy-a-nok-hutlensegenek-biologiaja/
KedvelésKedvelés
Ha alacsony a vérnyomásotok, akkor nosza olvasni:
http://www.drfarkasandras.hu/elveszett-paradicsom/hadd-vessen-ciganykereket
KedvelésKedvelés
Szeretettel várom, hogy hozza a férfiakról szóló statisztikát. Hányan élnek házasságban, hány gyerek, bla-bla… Áááá, szívlapát a nyugdíjgurunak.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/tudomany/2014/05/26/kisebb_az_agyunk_a_kokorszaki_osembernel/
KedvelésKedvelés
Napi FB. Ismeretlen forrás.
“Egyszer olvastam egy nagyon-nagyon hosszú írást egy nőtől, aki kifejtette, hogy neki miért nem lesz gyereke. Még valahol védhető is volt számomra amit írt, hiszen nem akar befordulni, nem akarja elveszíteni az alakját, nem akarja az egész életét, fiatalságát, nyitottságát, energiáit beáldozni abba, hogy már semmi más nem lehet neki fontos az életben csak a gyerekek. Akinek nincs gyereke és nem is szeretne, ezt látja a gyerekes szülők életéről, sőt ezt is hallja… “Már megint nem aludtunk, nyakig összekakálta magát, nem eszik, jön a foga, oltás van, láz van…” és még sorolhatnám. Aki átéli úgyis tudja. Még csak nem is célom mindenkit a gyerekvállalásra ösztönözni, csak egyszerűen meg akarom írni, hogy én miért vagyok boldog. Így szeretném indítani a napom.
Mind ismeritek azt az érzést, amikor elveszik az energiátokat a munkahelyen, túlterheléssel, végeláthatatlan értekezletekkel, kimerült emberek egymásnak ugrásával, vitákkal, veszekedéssel,pattanásig feszült idegekkel,aztán hazafelé az autóban a forgalomban küzdéssel.
Egyedülállóként ilyenkor hazaérsz és vérmérséklet szerint: eldőlsz az ágyon, vagy töltesz egy pohár, netán egy üveg bort, vagy a barátaidra öntöd a frusztrációd. Okosabbja sportol, kifutja magából a gőzt.
Nos, ha van otthon legalább egy kétéves forma gyereked, akkor nem perceken belül, hanem még az ajtóban a következő tud történni, mikor hazaérsz.: “Apa gyere vonatozni, gyere a sátorba, főztem neked kávét apa, bukfencezzünk apa, rajzoljunk apa, degyeremááááárapa, párnacsata apa, majd én segítek apa, jó, hogy már hazajöttél apa, vettünk neked perecet, szeretem a perecet, apa szerintem megihatnánk egy kakajót. Apa szállj fel a vonatra! Pippiiiiiiiiii…. ”
Nem fogja hagyni, hogy sajnáld magad! Igazából lesz*rja, hogy van-e valami bajod. És a végeredmény: Rájössz, hogy neki van igaza! És te is elengedsz mindent, bebújsz a sátorba, akkor is, ha egyébként nem férsz be, mert ő majd segít és belecsíp a kilógó seggedbe. Szerintem nem gyerekvállalást kéne mondani, hanem szülővállalást. Néha sokkal többet tesznek értünk, mint hinnénk.”
KedvelésKedvelés
NAGYON IGAZ!!!!! MINTHA AZ ÉN ÉLETEMRŐL SZÓLNA!!
“és én is elengedek mindent” – há hogyne!
Könny szökött kis szemembe.
KedvelésKedvelés
Hasonló párás szemű kommentekkel osztják meg súlyosan túlterhelt és hullafáradt ismerőseim.
KedvelésKedvelés
http://index.hu/tudomany/2011/06/14/a_homofobokat_felizgatja_a_meleg_porno/
A meleg férfiak közti szex hatására azonban a homofóbok körében sokkal nagyobb arányban mutatkozott hasonló izgalom, annak ellenére, hogy a filmek megnézése után kitöltött kérdőívben visszataszítónak ítélték ezt a jelenetet.
KedvelésKedvelés
“Senki nem kötelezheti arra a várandós nőket, hogy munkahelyükön idő előtt bejelentsék terhességüket – mondta ki kedden az Alkotmánybíróság. A testület megsemmisítette a munka törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely szerint a terhes vagy lombikbébi-programban részt vevő nőket csak akkor illeti meg védelem, ha még a felmondás előtt tájékoztatták a munkaadójukat. A határozat szerint ez beavatkozás az intim szférába, és sérti az emberi méltóságot.
” http://hvg.hu/itthon/20140527_alkotmanybirosag_terhes_nok_felmondas
KedvelésKedvelés
Rohadtul ideje volt…
KedvelésKedvelés
Benedicte Desrus fotósorozata már nyugdíjas volt szexmunkásokról Mexikóvárosban:
http://www.slate.com/blogs/behold/2014/05/19/benedicte_desrus_the_toughest_lovers_documents_the_residents_who_live_in.html
KedvelésKedvelés
http://www.nlcafe.hu/baba/20140528/ket-feleseg-89-gyerek/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=nlcafe&utm_campaign=20140527
Vajon miben hallhatott meg 40 év házasság, pontosabban terhesség-szülés-szoptatás után az első feleség? Egyáltalán hogy bírta ki, és azt miért nem írják, hogy hány egészséges felnőtt lett?
KedvelésKedvelés
És miért nem tartják a feleségek nevét említésre sem méltónak, míg az apáét igen (Mr. Vassilyev és feleségei)? Mintha a 89 gyerek nemzése egy lapon említhető teljesítmény lenne a megszülésükkel.
KedvelésKedvelés
“A tömegek szerinte vele értenek egyet, homosztexualitás ügyben a szabadságharc lezajlott, most már meg kellene állni ezzel. ”
http://www.origo.hu/itthon/20140528-kerenyi-sikeresnek-erzi-a-buzizast.html#
Jaj, hol is hallottam már ilyet, hol is, hol is… ?
KedvelésKedvelés
http://rednews.hu/a-gyakorlat-elmelete/default/a-megszorito-intezkedesekkel-szembeni-ellenallas-a-feminista-gazdasagtan-kozponti-kerdese.html
KedvelésKedvelés
http://www.uzletresz.hu/20140528-hogy-lehet-jo-fonok-ha-nem-is-kiabal.html
van benne érdekes:
“két tanulmányt véleményeztettek a résztvevőkkel. Az egyikre női, a másikra férfi kutató nevét írták, de a két szöveg azonos volt. Ezt senki nem vette észre, csak az eredmény lett kiszámíthatóan sztereotíp. Mindaz, amit a véleményezők részletezőn, érvelve dicsértek a fiktív férfi szerző munkájában, súlyos kritika célpontjává lett a másik változatban.”
ez meg elkeserítő, főleg, hogy a kutató érvel vele (aki szándéka szerint az arányokon kíván változtatni. ha ha ha ):
“A kapcsolatorientáció női jelleg, a feladatorientált irányítás pedig férfias.”
ez meg elkeserítő és annál is annál isabb:
“Aki a teljes pályát látja, újfent hátrányba kerül. Márpedig a férfiak a sorrendeket szeretik. A nők többnyire az egész üggyel azonosulnak.”
KedvelésKedvelés
😦
http://index.hu/kulfold/2014/05/29/brutalisan_eroszakoltak_es_gyilkoltak_meg_ket_tinedzsert_indiaban/
KedvelésKedvelés
Magyarázza már el nekem valaki, mert komolyan nem értem, hogy képesek erre férfiak fizikailag? Konkrétan, hogy a francba áll fel a farkuk? Férfiak tömegeinek attól kemény, ha egy nőt bántalmaznak, ettől lesz erekciójuk????
KedvelésKedvelés
Ja, és ebben a konkrét esetben pedig GYEREKEKRŐL van szó. Én ezt nem bírom feldolgozni…
KedvelésKedvelés
A Magyar Narancsos petíció kapcsán tudtam meg a különböző kommentekből, hogy a 14-15 éves lány már nem gyerek, rájuk gerjedni nem pedofília. Mert nem serdületlenek, hanem fejlettek és úgy néznek ki, mintha idősebbek lennének. Áááá. 😦
KedvelésKedvelés
http://velvet.hu/blogok/randi/2014/05/29/1_dolog_amire_a_jo_testu_nok_panaszkodnak/
KedvelésKedvelés
Egyszer vagy húszan nézték végig, hogy megver az apám. Végig tudta az egész szomszédság, hogy mik történnek, de senki nem tett semmit. Innentől nincs több kérdésem.
Az erőszakot elszenvedők 40 %-a férfi. aha.
KedvelésKedvelés
Ez a video egy óriási bullshit! Az egyedüli dolog ami nagyon tanulságos belőle, hogy amikor a nő az áldozat egyetlen férfi sem segít, csakis nők mennek oda!
Neked pedig ölelés.
KedvelésKedvelés
Ez jó.
http://www.huffingtonpost.com/brian-koppelman/as-the-father-of-a-daughter_b_5393823.html?ncid=fcbklnkushpmg00000046&ir=Women
KedvelésKedvelés
Nem tudtam, hova tegyem be, most olvastam ezt a verset:
Kiss Judit Ágnes: Eszter balladája
Eszter igazi, rendes asszony,
Eszter jámbor és istenfélő,
A világban, mint egy apáca,
Az ágyban meg akár egy kéjnő.
Eszter nem beszél, csak ha kérdik,
Lepelbe bújva teste-lelke,
Eszter nemet még sosem mondott,
Nem sejti senki, mi van benne.
Eszterben belül nincsen semmi,
Eszter üres lett, mint a méhe,
Ahányszor újabb gyereket szült,
Azt is a férj dicsőségére.
Eszter a lányát is tanítja
Lapulni csöndben, semmi másra,
Eszter kipereg, mint a magvak,
Eszter készül a meghalásra.
Akkor majd Eszter meztelen lesz,
Csak önmaga, kilép a fénybe,
És akkor Eszter elkezdődik,
Mikor már azt hiszik, hogy vége.
KedvelésKedvelés
Kisviku megint okos volt:
KedvelésKedvelés
Anyu tenyerébe hajtott elborzadt arca vagyok.
KedvelésKedvelés
Súlyos!!!
KedvelésKedvelés
És ha már lúd, legyen kövér (egy komment a sok közül): ” Igen, és családon belüli erőszak sem lenne, ha végre nem lennének szinglik.”
Sírok!!!
KedvelésKedvelés
Szerintem ez irónia volt a sok baromságra, de valóban félreérthető.
KedvelésKedvelés
Hát annyira felhúztam magam az eredeti íráson, hogy ez a verzió fel sem merült bennem. 🙂
KedvelésKedvelés
De Kisviku miért akar annyira kétségbeesve egy pasit, hogy saját magát köpi szembe sokadszor már a nőgyűlölő sztereotip faszsságkkal? Pedig okos nő. Nem értem.
KedvelésKedvelés
Én sem értem, hogy a saját nyomorát miért vetíti ki másokra? Miért gondolja, hogy mindenki úgy éli meg a szólóban való létezést, mint ő? Fel sem merül benne, hogy ez valakinek egyáltalán nem okoz gondot, nem érzi magát ettől feltétlenül nyomorultabbnak, alacsonyabb rendűnek, semmitérőnek.
KedvelésKedvelés
Ez a rendszerigazolás szövege: “az igazi érték a házasság, nemek szerint kiosztott szerepekkel, csak így lehet boldog az ember, aki mást mond, hazudik.” És disszonáns, hogy mindezt egy szingli írja, akárhogyan is címkézi saját magát (ha nem rózsának hívjuk, éppúgy illatos).
KedvelésKedvelés
Ebben nincs egyedül. Rengetegen élik úgy az életüket, hogy csak a saját értékrendjüket képesek érvényesnek tekinteni (azt most hagyjuk is, hogy az mennyire saját), csak a saját tapasztalataik szűrőjén át látják a másikat. Amit ő gondol, az a helyes, aki attól eltér, az téved.
KedvelésKedvelés
Igen, és itt az ő narratívája a rendnek is megfelel, holott párkapcsolatban, nőként rosszabb életminőségre számíthat, mint szingliként, természetesen statisztikailag.
KedvelésKedvelés
Szerintem ő különleges hópihe, elhatárolódik az alacsony presztízsű csoporttól (nők) és a magas presztízsű felé (férfiak) húz.
KedvelésKedvelés
Ez így nem jutott volna eszembe, de nagyon jól megfogalmaztad. Kicsit most röstellkedem is, mert én is viselkedtem így, huszas éveim elejetájt.
Másik gondolatom Kisvikuról, hogy nem tudom, Fater figurája mennyire valódi és mennyire az ő írásainak terméke. Amikor kiposztolta az apja nevében a “vej kerestetik” írást, lendületből lájkoltam, mert szatírának olvastam, a fentiek alapján viszont elgondolkodtam, Kisviku (eleve hogy ilyen becenévvel ismerünk egy 37 éves nőt, pedig inkább ovis kislányt hívnak így) maga írta-e az egészet, vagy tényleg a Fater diktálta a javát, amely esetben kurvára nem vicces és arra a pólóra emlékeztet, amin rajta vannak a “szabályok a lányommal randizáshoz”.
KedvelésKedvelés
Nagyon remélem, hogy csak szatíra, mely jogosan bírál meg egyfajta nőtípust, ha meg komolyan gondolja, az ultragáz. Arra is gondoltam, nem-e szociológiai mintavétel eszközének használja esetleg ezeket az írásokat.
KedvelésKedvelés
Lehet és közben jót röhög azon, hogy némelyik férfinak elég egy ilyen nyálas “koszos.zoknid.vágyom.mosni” típusú szöveg, hogy elaléljon a gyönyörtől.
KedvelésKedvelés
Tanultam erről, szociálpszichológia, de köszi a bókot 🙂
Kisviku érdekes jelenség, kicsit Oravecz Éva Csillához hasonló, ahogy nőként fikázza a saját nemét, és várja a sütit a férfiaktól.
KedvelésKedvelés
Én azt hiszem értem – mármint, ha abból indulok ki, hogy nem paródia, hanem komoly, hallottam már ilyet lányoktól. Kisviku nekem egy nagyon magányos, önbizalomhiányos csajnak tűnik, aki mindenekfelett vágyik egy kapcsolatra. Nekem sok hozzá hasonló barátnőm és fiú barátom is van ilyen, akinek soha nem volt egy viszonylag normális párkapcsolata, sőt olyan is, akinek semmilyen sem volt, sőt olyat is ismerek aki bőven harminc felett még szűz.
Ez teljesen taccsra bírja tenni az embert, és természetes, hogy az jut eszébe, hogy ő nem normális és valami nem oké vele, ha senkinek sem tetszik, senki számára nem szerethető. Ez messze nem azonos azzal, amikor valaki rossz tapasztalatok hatására kiábrándul a másik nemből, vagy bár lennének jelentkezők, úgy dönt, hogy méltó kapcsolat híján egyedül marad – ezek az emberek úgy érzik, hogy nekik egyáltalán nincsen választásuk, mert nem kellenek szó szerint a kutyának sem. Itt be is záródik az ördögi kör, mert látszik rajtuk, hogy kétségbeesettek és annyira nagyon akarják, így végül tényleg nem kellenek. A kétségbeesés hatására aztán mindent sötéten kezdenek látni, és fel se merül bennük, hogy másnak ez az állapot jó. Mindenki magából indul ki.
KedvelésKedvelés
amíg nem olvastam ezt a hozzászólást, addig idiótának és szánalmasnak tartottam ezt a nõt.
KedvelésKedvelés
Igen, mert az egész rohadt társadalom nem arra szocializál kezdetektől fogva, hogy a legfontosabb feladat az életben, hogy egyedül megállj a lábadon és boldog légy és egyedül kereken van a legnagyobb esélyed arra, hogy találkozz egy méltó partnerrel, hanem ovis kortól nyomják a bullshitet, hogy két rész egy egész, meg az élet csak párosan az igazi, forever together, szerintem ennek már külön génje van bennünk. Iszonyú, hogy mindenki úgy nő fel, hogy férj, feleség, barát, barátnő KELL, merhát tugggyuk jól, hogy lelkünk másik fele valahol bolyong a bolygón és nekünk csak rá kell találnunk. Ez kérem az életprogramunk. Annyira megnyomorító ez az egész!!!!
KedvelésKedvelés
“Rodger zavarodottságát jelzi, hogy aktív volt egy PUA-ellenes internetes oldalon is. Itt azok a férfiak adták ki magukból a mérgüket, akiknek nem jöttek be az oktatott technikák, és azért dühöngtek, mert a nők nem értékelik a férfiasságukat. Ez a fajta dühöngés sokszor abba a következtetésbe torkollik, hogy a nőknek nem lenne szabad hagyni, hogy maguk válasszák ki, kivel létesítenek szexuális kapcsolatot. A kiáltványában maga Rodger is ezt írta: „A nőket meg kell fosztani a jogtól, hogy eldöntsék, kivel fekszenek le. Ezt a választást intelligens civilizált férfiaknak kellene meghozniuk a helyükben”.”
http://www.origo.hu/nagyvilag/20140529-elliot-rodger-amokfutasa-es-a-nogyulolet.html
KedvelésKedvelés
“A visszautasítás miatt frusztráltság és a szexre való jogosultság kiélésére különböző mozgalmak szakosodtak az interneten. A férfijogi mozgalmak tagjai általában alfahímként tekintenek magukra, Elliot Rodger is gyakran azonosította be így magát, és maga is gyakran keresett megnyugvást ezeken a fórumokon, és több férfijogi mozgalom követője volt a YouTube-on…Az interneten több száz blog és fórum ad teret a nők és a feministák elleni kirohanásoknak.”
Hm, melyik magyar (hang)oldal tagjai is azonosítják előszeretettel magukat alfahímként? Nem érdekes, hogy ők is folyton azon siránkoznak, hogy régen minden jobb volt amikor a nők tudták hol a helyük, és a nyomorukért (mert nem kapnak szép és alázatos nőket) ők is a nőket és a feministákat okolják?
KedvelésKedvelés
Komment:
” Szerintem alapvetően jó dolog, hogy mindenki elég jelentős szabadsággal rendelkezik. Vannak viszont olyan emberek, akiknek a habitusa jobban passzolna az évszázadok alatt bejáratott kommunikációs meg párválasztási szokásokhoz. Könnyen lehet, hogy ha ez a srác szinte automatikusan kapott volna egy társadalmilag neki megfelelő nőt, akkor elég jó férj és családapa vált volna belőle,”
KedvelésKedvelés
Ja, automatikusan, mi? Társadalmilag neki való nőt… kapta volna, igen. Mint egy karórát. Jajj.
KedvelésKedvelés
Évszázadok alatt bejáratott technikák: a Józsihoz mégy, mert az ő földjük akkora, mint a miénk, vagy Antoine főherceghez mégy, mert ha egyesítjük alsó-lotaringiai birtokainkat…
KedvelésKedvelés
😀 😀 😀
KedvelésKedvelés
Ezek közül a kommentelők közül vette akárcsak egy is a fáradságot, hogy beleolvasson a faszi “kiáltványába” vagy megnézze a videot? Esetleg elolvassa az általa megnevezettek nyilatkozatait? Ez a srác úgy érezte, hogy egy lány egy életre megnyomorította őt a közeledésének elutasításával. Az illető lány akkor 10 éves volt és nem is emlékszik a srácra. A pasi nem társat akart, hanem trófeákat. szó szerint csini szőkék kellettek csak neki, és nem a karjára, hanem a farkára. Miközben remek pasinak és alfahímnek tekintette magát, netszerte gúnyolta a kevésbé vonzó, neadjaég túlsúlyos lányokat. Rövidke életében egyetlen lányt vett átmenetileg emberszámba, akivel gyerekként barátok voltak, de a kapcsolatuk megszakadta után a lány nem dőlt a kardjába, hanem népszerű ifjú nővé sarjadt, és még be is pasizott, ami elég volt ahhoz, hogy a csávó meggyűlölje.
KedvelésKedvelés
Iiiigen. Ehhez képest ma azt olvastam egy kommentben, hogy Magyarországon nincs is ilyen nőgyűlölő mozgalom. Hm-hm.
KedvelésKedvelés
A h.uffn.agel.blog is kőkeményen ugyanez a vonal a hangembereken kívül.
KedvelésKedvelés
Az, a nőket tárgynak és legyőzendő ellenségnek tekinti a szerzője, továbbá mindenért a nőket hibáztatja, a saját felelősségére nem is gondol.
KedvelésKedvelés
Ez az antifeminista oldal.amire utalsz, ugyanaz a szociokulturális szint, mint a cikkben lévő elkövető, kultúrembernek felfordul a gyomra az ilyenektől, elutasítja, újabb érv a tisztességes emberek számára a feminizmus mellett. Az antifeminizmus a fentebb említett kisikláshoz vezet, csak fokozati különbségek vannak a gúnyolódástól a gyilkos baszdühig.
KedvelésKedvelés
És milyen érdekes az antifeminizmus mindig együtt jár a rasszizmussal. Amikor valaki siránkozik, hogy a nők nem tudják hol a helyük, ott nagyon hamar kiderül, hogy a többi rassz számára is ki van jelölve az a hely…alattunk. A lényeg, hogy ők mint a legkiválóbbak, tehát mint fehér férfiak, alfaként tekinthessenek magukra.
KedvelésKedvelés
Igen, ide vezet az, hogy ömlik mindenhonnan az ezóterikus-biológiás magyarázat, mely szerint TÉNY, hogy a férfinak a szex KELL (jár is, csak ezt általában – “jobb” helyeken – körbeírják), egyszerűen a génjeiben van, nincs mit tenni. Míg persze a nőnek inkább a lelki dolgok a fontosak. Ugye.
Nyilván egyik magazin újságírójának sem jut eszébe, hogy milyen következményekkel jár ezeknek a faszságoknak a mantrázása.
Hát ehhez, bassza meg: ehhez vezet.
Ja és valószínűleg a legtöbb antifeminista kisfaszú atommacsónak sem jut el a kétbites agyáig az, hogy abba, hogy a “szex a férfinak jár” az is beletartozik, hogy az ő lányukat is halálra k…..ínozhatja valaki ugyanezen logika mentén.
KedvelésKedvelés
“hogy az ő lányukat is halálra k…..ínozhatja valaki ugyanezen logika mentén”
Hol érdekli? Az is csak egy nő.
KedvelésKedvelés
http://bezzeganya.postr.hu/a-ferjem-nem-bosszantani-akar-hanem-otos-tipus
Sírok.
KedvelésKedvelés
Mivel ennyi tömény marhaságot én nem bírok elolvasni, bevallom csak átpörgettem, a végén ez a mondat viszont majd kibökte a szemem:
“Amióta az enneagram ismeretében ezt beazonosítottam, azóta igyekszem kihasználni a típusának az előnyeit és átveszem tőle azokat a feladatokat, amiket a „gyengeségei” miatt utál csinálni.”
Eszméletlen mennyi nők, mennyi mindenbe bele tudunk kapaszkodni, csak hogy felmentést keresünk. Tőlem ki venné át az utált feladatokat azért mert X típus vagyok? Vagy ha mindketten ötös típusúak vagyunk mint a posztoló férje és akkor kinek kell átvállalni az utálatos feladatokat? És, hogy lehet az, hogy habár 9 típus van, a férfiak mégis kizárólag a fizetés nélküli, ingyen végzendő munkákat utálják elsöprő többséggel és hárítják a nőkre (típustól függetlenül)? Vagy minden férfi egy típusba tartozik?
KedvelésKedvelés
“mi nők” akart lenni
KedvelésKedvelés
Most akartam én is hozni, csatlakozom a siratókórushoz. 😀 Megáll az ész.
KedvelésKedvelés
Hozzászólás:
“Szegény csóri pszichológusok… Minek tanulnak annyit, és minek molyolnak akár évekig egy-egy páciensünk lelkének rendberakásával, amikor itt van végre az emberi lélek rejtelmeinek megoldása konyhakészen, világosan, érhetően?”
KedvelésKedvelés
Annyiban nincs új a nap alatt, hogy a nemszeretem feladatokat sajna a nőknek át kell venni a férfiaktól, csak az indok változik időnként.
KedvelésKedvelés
Elolvastam, és megállapítottam, hogy én 2-3-4-5-6-7-8-9-1 tipus vagyok. Hangulattól és szituációtól függően mindegyik igaz rám. Vessenek a mókusok elé!
KedvelésKedvelés
Ezoterikus hablatyba csomagolt patriarchális nőelnyomás hirdetése – valahonnan máshonnan is ismerős …
KedvelésKedvelés
“Úgy gondolom, hogy a női kvóta önmagában nem ad megoldást arra a problémára, hogy a kiváló képességekkel bíró nők nem tudnak érvényesülni a politikai életben.
A stratégiai gondolkodásban állítólag erősebb férfi vezetők felismerhetnék, hogy a nőket ki kell szabadítani hátrányos helyzetükből. Tudatosan kell segíteni őket, hogy minden vezetői szinten bizonyíthassanak.
Ha mások nem, akkor a baloldali politikusok járhatnának az élen, hiszen a nők egyenjogúságának ügye egyértelműen baloldali érték.
Nem csak Nőnapon!” – https://hu-hu.facebook.com/VajnaiAttila/posts/575368072580409
KedvelésKedvelés
Hasznos, előremutató kezdeményezés: https://www.facebook.com/StopAcidAttacks
Vezetője: https://www.facebook.com/Laxmi.SAA
KedvelésKedvelés
“4. Amilyen sokáig csak lehet, elzárom tőled a nőellenes reklámokat
Tudom, hogy nem tudom örökké megőrizni az ártatlanságodat. De amíg tudom, távol fogom tartani tőled a fogyókúrás tippekről és csodakrémekről szóló magazinokat, melyek örök ifjúságot ígérnek. Kénytelen leszel együtt élni azzal, hogy a média bebeszéli, ronda vagy. De próbálok sokáig megvédeni ettől, amíg nem leszel elég erős ahhoz, hogy ezeket az ördögi támadásokat figyelmen kívül hagyd.” http://hvg.hu/plazs/20140602_10_dolog_amit_minden_Anyanak_meg_kellene
KedvelésKedvelés
http://index.hu/kulfold/2014/06/02/vizagyut_vetettek_be_az_indiai_tuntetok_ellen/
A főminiszter apja, Mulajam Szingh Jadav, az Uttar Prades-i kormánypárt vezetője a parlamenti választások kampányában országos vitát váltott ki egy javaslatával: azt indítványozta, hogy a nemi erőszak ne vonjon maga után halálbüntetést. „A férfiak már csak férfiak” – mondta.
(Még mielőtt: nem a halálbüntetés mellett kampányolok.)
KedvelésKedvelés
A politikai vezetők bagatellizáló közönye felháborító!
KedvelésKedvelés
Igen, Indiában csak feltűnőbb a dolog.
KedvelésKedvelés
Takács Hajnal dedikálja Az asszony verve című könyvét
https://www.facebook.com/events/251721918348738/
KedvelésKedvelés
http://www.kiskegyed.hu/aktualis/kozugy/csaladon-beluli-eroszak-szelfi-facebook-129798
KedvelésKedvelés
Ilyen is van, elképesztő:
http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1914:mit-akar-es-mit-takar-a-konzervativ-feminizmus&catid=52:egyuett&Itemid=79
“Mi jellemzi a konzervatív nőmozgalmat?
1. Célja a nők és férfiak egyenlő társadalmi esélyeinek a megteremtése.
2. Elsőrendűen családcentrikus. Hosszú távon úgy látja, hogy a társadalom, sőt, a nyugati típusú civilizáció fenntartását, önreprodukcióját a – minél teljesebb – családban felnövő gyerekek biztosítják. Minden olyan tendenciát, amely a család atomizálásának, háttérbe szorításának, gyengítésének veszélyét hordozza magában, elutasít vagy legalábbis a saját törekvéseivel ellentétesnek tekint. (Ez utóbbiak közé tartozik pl. a törekvés a homoszexuális kapcsolatok egyenrangúsítására a hetero házassággal, az abortuszhoz való jogok, a reproduktív jogok és lehetőségek szélesítése, stb.)”
KedvelésKedvelés
http://www.maszol.ro/index.php/szajtato/30396-ujszulottek-csonthegyeire-bukkantak-egy-ir-zarda-alatt
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/itthon/20140506_Ab_alkotmanyellenes_a_csaladi_potlek_szab
“Ugyanis ha a szülők közös háztartásukban együtt nevelnek több, nem egymástól, hanem korábbi kapcsolatukból származó gyermeket, akikre tekintettel családi pótlékra jogosultak, akkor magasabb összegű támogatás jár azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei egymással házasságot kötöttek, mint azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei, bár jogszabályi lehetőségük volna rá, nem léptek házasságra, hanem élettársi kapcsolatban élnek.”
KedvelésKedvelés
http://www.noikarriernap.hu/
Júniis 14. – Bálna
KedvelésKedvelés
Nagyon remélem, hogy ez csak irónia, vicc, poén:
http://hungariangeographic.blog.hu/2014/06/06/szabalyok_felesegek_es_baratnok_szamara_a_vilagbajnoksag_idejere
KedvelésKedvelés
A múltkori, Bálnához hasonló programot szervezünk, a nyárhoz méltó körülmények között. A Kiscelli Múzeumban megnéznénk Imre Mariann kiállítását, és piknikelnénk. A Kiscelli kertje gyönyörű, a templomtér, ahol a kiállítás is van, hűvös. A kiállítás, nem utolsó sorban, szerintem nagyon szép, érdemes megnézni (főleg nekünk, mert az elférfiasodott képzőművészetből többnyire hiányzik az a fajta érzékenység, ami itt megvan).
Ha érdekel a program, kérlek írj a kiscelli_piknik@freemail.hu címre, és megküldjük neked a részletes adatokat!
Szuper lesz, írjatok!
KedvelésKedvelés
http://9gag.com/gag/aZP2zgz?ref=fb.s
If Humans Used Animal Mating Rituals – irtó érdekes összeállítás, angolul.
KedvelésKedvelés
http://444.hu/2014/06/07/megeroszakolt-a-szerelmem/
KedvelésKedvelés
Nem emlékszem, hol volt erről szó, ezért írom ide: a Débetűs kommersz cipőboltban 43-mas női szandikat vettem, és csak azért nem három párat, mert az egyikből csak 44-es volt, és az nagy vol. 😀 Átlagosak, nem különösebben szépek, nem drágák, kényelmesek. 🙂 És Mindez nem Bp-én történt, hihetetlen. 🙂
KedvelésKedvelés
🙂
KedvelésKedvelés
Egy vicces spam.
A nevem Lizzy, szeretném megosztani ezt a nagyszerű bizonysága az életem
mindenki. Elvettem a férjem James Smith; Én szeretem őt annyira vagyunk
már házasok 8 éve, két gyerek. Ment nyaralni Angliában, ahol találkozott egy hölgy hívott Jenny, azt mondta nekem, hogy ő már nem érdekli a házasság többé. Én annyira zavaros és elkezdtem keres segítséget, minden erőfeszítést, hogy hozzátok vissza nem, amíg nem találkoztam egy régi barátom hívott Clara és én elmondtam neki a problémámat, akkor azt be nekem hogy az ember nevű Dr. OGAGU aki egy varázslatot neki, hogy elhozta ex
vissza neki a 3days. Felvettem a kapcsolatot Dr. OGAGU, hogy segítsen nekem, hogy vissza a férj és arra kéri, hogy ne aggódjak, hogy az istenek az ő fore-apák harcolj értem. Azt mondta, három nap múlva újra egyesülni én és a férjem együtt. Három nap után a férjem hívott, és azt mondta, ő jön vissza hogy megkereste a dolgokat velem, én meglepetés, amikor láttam őt, és elkezdett könyörgött bocsánatért. Most én vagyok a legboldogabb nő a földön
mi ez a nagy varázslat görgő tett engem és a férjem, akkor forduljon Dr OGAGU bármilyen lelki probléma, amit oly valaha, az ő hatásköre túl emberi megértés, ha szüksége van a segítségére tud kapcsolatba lépni vele keresztül: vhlszgx@gmail.com fel vele a kapcsolatot MOST megoldás a problémákra az alább felsorolt.
(1) Ha azt szeretné, hogy az ex vissza.
(2) Ha mindig rossz álmok.
(3) Azt akarod, hogy támogatni kell az irodában.
(4) Ha szeretne egy gyereket.
(5) A családi problémák.
KedvelésKedvelés
(6) Fordítók megnyugtat, hogy ők megmarad munkájuk ellenére mesterséges intelligencia.
KedvelésKedvelés
(7) Angoltanár nyugszik, jövőre rá szükség lesz is
KedvelésKedvelés
Ez valahogy nem kerek. A pocakok szépek, a gyerekek is biztos cukik, de miért tűnik giccsnek? vagy nektek tetszik? Én arra kapnám fel a fejem, ha lenne valami üzenete, valami gondolat mögötte. Vagy van, csak nekem nem esett le?
http://divany.hu/galeria/divany/stilfuresz/2014/06/07/bahget_iskander_-_anyasag/10
KedvelésKedvelés
A babák cukik, anyukák gyanúsan megfelelnek a szépségideálnak, apukák is csinosak. Gondolat annyi nekem, mint szép csendéletek mögött.
KedvelésKedvelés
“Gyönyörűen énekel ez a kis srác. Csupa kérdés, semmi válasz . . .
A közönyösség ára: határtalan.”
http://kaprazatostermeszet.hu/declan-galbraith-miert-egy-video-amit-latnod-kell-ebredj-ember/
KedvelésKedvelés
A női hímsovinizmus egyik újabb kórtünete: http://swingervagyok.blog.hu/2014/06/09/szexi_ha_a_ferfi_mosogat – tömény csúsztatás, szűklátókörűség!
KedvelésKedvelés
Akkor beszélgessünk a focivébé vendéglátó országáról:
http://feminfo.postr.hu/braziliaban-percenkent-negy-not-kapnak-el
KedvelésKedvelés
“A válság kezelésének neoliberális megközelítése feminista szemszögből nézve :
Nem csupán a különböző társadalmi
osztályok között nőttek meg a különbségek, de a nők és a férfiak valamint a roma és nem
roma magyarok között is. A nők foglalkoztatása nem szerepel prioritásként a nőket leginkább
gondoskodó szerepekben látni kívánó konzervatív kormány napirendjén. A nők családokon
belüli kizsákmányolása fokozódott: A válság kitörése óta több fizetetlen otthoni munkát
végeznek a férfiakhoz képest és a sérelmükre elkövetett erőszakos cselekmények száma is
megnőtt, miközben a problémát kezelni hivatott jogi eszközök hiányoznak, és az
intézményrendszer (pl. krízisotthonok) finanszírozását csökkentették. ”
Click to access austerity_gender_hungary_hu_2013.pdf
KedvelésKedvelés
http://hvg.hu/itthon/20140611_sokkolo_latvany_kaposvar
Kicsit félve hozom ide ezt a cikket, hogy ez hajánál fogva iderángatott téma avagy túl bulvár-e, de nekem az volt az első gondolatom, ezzel a pasival is kitolt a patriarchátus (is). Nem volt nej, aki gyámkodott volna felette, úgyhogy a mama halála után teljesen kiszaladt a lába alól a valóság? Nagyon szomorú.
KedvelésKedvelés
http://www.nlcafe.hu/szexesmas/20140604/noiseg-bibok-bea/
WTF-miafaszvan-nooooormális???
KedvelésKedvelés
Bánom, hogy elolvastam. Hol tudom visszakérni a klikkemet?
KedvelésKedvelés
“Mesél, issza a lényemet, figyel, ezt nem lehet nem észrevenni.” Ez a kedvencem. A pasi ugat folyamatosan, tőlem nem kérdez semmit, TEHÁT rám figyel.
Ez meg a másik kedvenc: “most már tényleg kíváncsi vagyok, vajon miért pazarol rám ennyi időt. Nem akarja fűzni az agyamat, nem akar szédíteni, mégis azt érzem, a nőiségemben fürdik.” – nem akar szédíteni, nem hát. MEg fürdik. Jézusom, hányinger.
KedvelésKedvelés
Az jutott eszembe, hogy a zaklatók pont ezt a hozzáállást várnák el a kiszemeltjüktől, hogy az még hízelgőnek is érezze a beteges, nem kívánt figyelmüket.
KedvelésKedvelés
Igen. Itt a nőt tkp. zaklatják, ő meg felcímkézi ezt a Férfi és a Nő Táncának, vagy mi a lófülnek.
KedvelésKedvelés
“Kérdésére, hogy van-e négyes szám a születési dátumomban”
Én itt küldtem volna el a bánatba, ti melyik ponton? 🙂
KedvelésKedvelés
Amint egy ismeretlen megszólít, és nem útbaigazítást kér.
KedvelésKedvelés
Na, most végigolvastam, súlyos: az egyik nyomja az ezosódert, a másik kéretlen üzenetet küld, a harmadik metaforikusan megdugná a trolin a másik idős úrral együtt, majd mindezen kacag a férj. Illusztrációként egy pap férfi egy lenge ruhás nőt stíröl. Tényleg gyöngyszem, köszi, Bajusz! 😀
KedvelésKedvelés
http://index.indavideo.hu/video/Rombusz_vonal_gyerekporno
KedvelésKedvelés
Apák napi titkok: http://postsecret.com/
KedvelésKedvelés
ha már aktuális :
http://www.nemszabad.hu/?p=1409
Ezzel búcsúzom én is, köszönöm a figyelmet és a bizalmat !
Remélem, a jelenlévőkkel és a búcsúzottakkal is sokszor és sok helyütt fogunk találkozni még !
😀
KedvelésKedvelés
De kár, hogy máris elmész. Én olyan tudatlan vagyok, és a művelt emberek mind itthagynak 😦
KedvelésKedvelés
Mi történt? Vagy nagyon lemaradtam valamiről…?
KedvelésKedvelés