Egy nő, aki önmaga lehet a nőiség tágas kertjében, sokkal kevésbé függ a partnerétől érzelmileg, tudatilag és anyagilag, és sokkal szabadabb belül, mint az, akit az elvárások, szerepek szűkös sarokba szorítanak. Nézzünk szembe azzal, hogy ma az a sok házasság és élettársi kapcsolat, amely nem bomlik fel, nagyrészt a tabuk miatt és félelemből, egzisztenciális vagy érzelmi (“nélküle el sem tudom képzelni”) vagy lelkiismereti (“ápolnom kell”) kiszolgáltatottságból nem bomlik fel. Ezért félnek a fundamentalisták az egyenjogúságtól, mert az ezeket a függéseket számolná fel, és azt kell mondjam, joggal félnek, mert ha lenne más választásuk, valódi választásra gondolok, világgá menne a fél feleségállomány. És épp azt féltik, ami eleve értelmezhetetlen lenne az egyenlőség világában, nevezetesen a monogám és élethosszig tartó házasságot és az igényeit önmaga elől is eltitkoló, hallgató, mindenestül a patriarchális család intézményét szolgáló nőt.
Ha a nőnek van ideje magára, ha van önbecsülése (és nem élt korábban túl sokat lélekromboló közegben), akkor az lesz, aki lehet: kinyitja a bimbóit, kivirágzik. Élvezni fogja az életet, az ízeket, a könyveket, a szexet. De néha meg hisztis lesz és önző, mert az is lehet. Nincs letiltva a tökéletlenség neki sem. És kevesebbet fog bírni monotóniából, házimunkából, gyereksírásból, mert nem dolga többé, hogy mindent bírjon, nem rajta fogják számon kérni a bevetett ágyat és a háromfogásos vacsorát. Igen, ez a nő nem lesz tökéletes háziasszony és nem lesz példás anya. Mégis, boldog, szabad és vonzó lesz (és más, új problémái lesznek). Jobb formában is lesz, de többé nem azért sportol, keni a szemránckrémet és öltözködik, mert retteg, hogy elhagyják. És az talán másoknak is feltűnik, és akkor neki is feltűnik, hogy vannak más férfiak is, és nem fog többé úgy örülni, mint majom a farkának, hogy akadt egyvalaki, aki őt elvette. Az az egy épp nagyon igyekezett, és ez így nem igazságos, de akkor is elő fog fordulni, és nem azért, hogy visszavágjunk, hanem azért, mert a házasság nem lesz börtön többé. És akkor azt a hálát is képtelenek leszünk érezni, amit most érzünk, ha a férjünk olykor felkel a felsíró csecsemőhöz. Talán házasságot sem köt az a nő, aki azt a bátorítást kapta gyerekkorában és a kapcsolataiban, hogy ő értékes, és csak kövesse a szívét és hajlamait. Mint feleség, túl lesz a csak a nőre kötelező hűség tabuján, esetleg, remélem, nem visz el az erkölcsrendészet, fejest is ugrik egy másik kapcsolatba, és ez épp csak annyira lesz erkölcsi probléma, mint ha a férje tenné.
Erre, az egyenlő kapcsolatban élő nők életlehetőségeinek e szédítő, ma elképzelhetetlen spektrumára szokás mondani, hogy a nagy emancipáció kiheréli a férfiakat, elbizonytalanodnak, és a potenciájuk sem működik így. Erre mondom én, hogy elég szomorú, hogy eddig így működött: hatalmi helyzetben, mások szenvedése vagy legalábbis lehetőségektől való megfosztása, örömtelensége, önmaga elől való rejtőzködése árán. És tudjuk, hogy egyszerűbb lenne, de nem az a célunk, hogy az egyenlőségért vagy annak látszatáért, egy kicsit több kedvességért, férji házimunkáért cserébe tökéletes és boldog feleségek legyünk, és ti patriarchálisan megnyugodhassatok.
És mégis, ha valódi kapcsolatra vágytok, őszinte és felszabadult partnerre, és egészséges mintát akartok nyújtani a gyerekeiteknek, akkor nincs más választásotok, kedves férfinak született embertársaim, mint vállalni ezt a kockázatot, és belevágni a komolyan vett egyenlőségbe.
csak az olvassa. én szóltam
az igazi tabutörésért nem járnak szívecskék
csak az olvassa. én szóltam 
ez most nagyon jókor jött nekem, köszönöm!
KedvelésKedvelés
Hát… van itt ellentmondás elég. Szóval,a férfiak, ha gyereket akarnak vállalni, akkor felejtsék el a monogám, élethosszig tartó házasságot, és vállalják a kockázatot.
Hát, kedves csakazolvassa… ha én tudom, hogy a gyermekeim nem monogám, életfogytig tartó házasságban nőnek fel, százszor is meggondoltam volna, hogy vállalom-e őket. Mert, ami történt velük, mióta “kivirágzott, mint egy bimbó”, azt a legesküdtebb ellenségemnek sem kívánnám, nemhogy nekik. Egyszer azt mondtad, a házasság nem sérült emberek enyhhelye, az elvált családban felnőtt gyermekek viszont statisztikailag bizonyítottan 100 %-ban valamilyen sérülést szenvednek. Nem számolok tovább: te tényleg ki akarod nyírni az emberiséget.
Mindenesetre, nem. És nem hatalmi harcból nem, és nem szemétségből nem. Minden gyereknek az a jó, ha egészséges, hosszan tartó, monogám házasságban nő fel… ha ez nem evidencia, nincs miről beszélni, Az egyenlőséget mint célt, mint lehetőséget elfogadom, de azt, hogy ebben a kontextusban a monogám, hosszan tartó házasság elképzelhetetlen, és kizárt, azt már nem. Nem és nem. Akkor inkább vállalom a megkövezést, mint a katolikus menyasszony. Vagy maradok szingli egész további életemben. Nem… nem kell az a nő, aki nem tud és nem akar egy életre mellettem elköteleződni. És én sem vagyok méltó hozzá, ha erre nem vagyok képes.
KedvelésKedvelés
Tényleg újat mondtam neked? A mai, nem egyenlő házasságok ugyan monogámok-e? És azokban ugyan miféle garancia van? És még boldogtalanok is voltatok. Szállj le az ideákról, vágyakról, és figyeld a valóságot! Ha egyenlőség lenne, miért lenne másképp, mint ahogy írom? Talán mert, mint Silentspring írja, a nőknek kevésbé van szükségük a szexre? No, ezzel a lefojtottsággal kéne kezdeni valamit, például, azzal, hogy nők szar kapcsolatokba is belemennek, mert fogalmuk nincs, milyen a jó szex, mert a legelejétől az egész el van rontva bennük.
KedvelésKedvelés
Nem értem: az egyenlőség világában miért nem értelmezhető a monogám, hosszan tartó házasság? Ilyen nincs? Nem is volt soha? Ez idea? Hazugság? Hazudnak a misztikusok, Hamvas, a Szentírás? Mindenki áltat? Hogy nincs lehetősége sem, mert értelmezhetetlen? A polgári házasság nem az egyenlőség világában jött létre, ezt elfogadom, de a keresztyén házasság nem a polgári házasság. Utóbbiról Hamvas azt mondja, hogy az csak hivatalos engedély a defloreálásra, semmi több. De az igazi házasság, az valami egészen más. És én ebben hiszek, az egyenlőség talaján is hiszek. Hogy igen, létezhet olyan spirituális, mentális habitus, amely kimondja: egyenlő vagyok veled, szabad vagyok dönteni melletted, ajándék vagy nekem és én is neked, és harcolni és küzdeni akarok azért, hogy mindig melletted maradjak, mindegy, hogy mi történik, amíg lehet, és amíg bírom, és amíg él a kapcsolat. Ennek hiányában már eleve a család fogalma kérdőjeleződik meg, mert ha bármikor felbontható, szétzilálható, a felek bármikor felcserélhetők, akkor mi jelenti a biztonságot annak a gyereknek? Azt mondtad, a családállítást hitelesnek tartod. A rendszerszemlélet kimondja, hogy mindenkinek megvan a helye az életben. A gyermek életében is megvan a hely az apának és az anyának, és hidd el, ők egymás mellett akarják tudni a kettőt. És ha az nincs meg, az trauma. Nem mondom, traumatizáltan is fel lehet egészségesen nőni, de muszáj kockáztatni? Maradok az utánam szóló kérdésével: hogyan neveljünk gyereket? Hippikommunában? Várom a választ.
KedvelésKedvelés
én azt gondolom, egy válás során a gyerek nem magától a válás tényétől sérül elsősorban, hanem ami előtte van – veszekedés, lelki terror, hidegháború; és ami utána jön – kígyó-béka, apád-megígérte-mégsem-jött-érted, a biztonság reményének elvesztése stb.
Ha lenne olyan kapcsolat, ahol a felek válás után is tisztelik egymást, a gyerek mindkét félnél biztonságban érezhetné magát, mindkettőjükre bármikor számíthatna, az nyilván jótékonyan hatna mindenki lelkére.
A rossz házasság miért lenne jobb, mint egy kulturált válás? bár magam nem tudok ez utóbbira egynél több példát mondani.
KedvelésKedvelés
Váltál már? Nincs olyan, hogy mindkettőjükre bármikor számíthat… nem laknak együtt. A gyereknek, amikor az apjával van, lehet, hogy kéne az anyja, de nincs ott: egy festett körmű maca van, ha meg az anyjával van, akkor egy másik férfi öleli az anyját, nincs ott az apa. Ezt csak együttéléssel lehetne megoldani, de pont az romlik el. Nem húznak már egyformán a gyerekért: két háztartás, két autó, két élet, szerinted ebben ki húzza a rövidebbet? Megmondom: a gyerek. A válás az ő jövőjüket lopja el. Anyagilag például a saját bőrömön tapasztalva mondom, hogy biztosan. Már nem tudok annyit félretenni a taníttatásukra stb, mert az életem anyagilag is kettőbe tört. Nem mondom, hogy senki ne váljon. Szükséges néha. De az első kangörcsnél, az első szerelemhullámnál, az első kanálcsörrenésnél nem kéne elfutni. Nem kéne olyan könnyen lecserélhetők legyenek az emberek. Annyiszor olvasom itt, hogy a nőnek tévedni szabad. Mindenkinek szabad. És kell tudni rugalmasnak lenni. Persze, nem nyelni az egyenlőtlenséget, de megharcolni azért a kapcsolatért, ha nem egyéb, a gyermekek miatt…. ha már lettek. A rossz házasság nem jobb, mint a kulturált válás. De a rosszból megjavított, terápiával, netán imádsággal, egymásra figyeléssel, tudatossággal, harccal megszenvedett és összehozott jobb házasság százszor jobb a legkulturáltabb válásnál is. Csak válni könnyű. Hárítani, menekülni, kifarolni, szarni a gyerekek sorsára könnyű. Sokkal könnyebb, mint harcolni. Ez van. De ettől én még hiszek a hosszantartó, egészséges, monogám házasságban.
KedvelésKedvelés
hogy váltam-e, az nem tartozik ide (nem tartozik rád)
és ha megnézed, pont azt írtam, hogy erre magam sem tudok egynél több példát, az ideális az lenne, hogy…
de nyilván a legideálisabb egy jól működő, egyenlőségen alapuló társas kapcsolat. nem kell annak házasságnak lennie.
KedvelésKedvelés
Jó. Bocs. Költői kérdés volt, mely a válás terén szerzett személyes tapasztalatra vagy annak hiányára kérdezett rá. Én jóformán semmit sem tudtam előtte a válásról. Most sem tudok sokat. Csak amennyit átéltem. És szerintem sem kell polgári házasságnak lennie. Az csak cukormáz. A kapcsolat a fontos, ebben egyetértünk.
KedvelésKedvelés
Válás közben és után normálisnak maradni…az igen, az teljesítmény, és sztem a válások minősége utólag is minősíti az egész házasságot, kapcsolatot, meg az embert. Olyanhoz kéne hozzámenni, akitől jó elválni…hogy kissé paradox legyek.
KedvelésKedvelés
Csak fogom a fejem. Minek elválni, ha normálisan meg tudunk lenni? Kötelező? Trendi? Állam a padlón, tényleg. Olyanhoz hozzámenni, akitől jó elválni… nem hiszem el.
KedvelésKedvelés
miért? akitől váli az ember, nem feltétlenül kötelező gyűlölni, annyi oka lehet annak, hogy 2 ember már nem akar együtt élni tovább. ne fogd a fejed, inkább nyisd ki a füled (szemed)
KedvelésKedvelés
Igen, ez pont az opt-in és az opt-out közötti óriási különbség. Azért vagyunk együtt, mert együtt akarunk lenni, vagy azért, mert nem annyira rossz ez így, hogy ki mindenképp nélküle akarjunk lenni (ha már úgy szokás, illik, gazdaságos, végül is, hogy legyen férj-feleség)? Nekem nagyon nem mindegy.
A válásról: a szüleim elváltak, nem szépen, előtte se voltak szépen, azóta sincsenek, soha nem lesznek (húsz évvel a válás után azt hiszem, mondhatom). Kimondhatatlanul nagy árat fizetett a viszonyokért az egész család. Nem, nem a válásért. És nem túlzok. Azért, mert mindketten meg akartak felelni az elvárásoknak. Hogy házasság kell, meg gyerek, meg majd én megmutatom, hogy kirakatba való családom lesz, és megroppant az egész, ők is, mi is, aztán darabokra tört és ragaszthatatlan. Mert elvárások voltak, és megbeszélhetetlen, nevesíthetetlen problémák. Na ezért kell ezekről beszélni. Mert nem ők, nem mi vagyunk az egyetlenek, sőt.
KedvelésKedvelés
Azért kell elválni, mert már nem egy az utatok. És ezt lehet gyűlölködés nélkül, hibáskeresés nélkül, a másikat tiszteletben tartva. Én pl. csak “kinőttem” a férjemet. Elindultam egy úton, amin nem tudott velem jönni, neki az meredek volt. Nem hibáztatom, jogosan volt értetlen: egy idő után nem azt kapta, amit az elején “ígértem”. Ő nem változott. Ezt nem akarom a javára írni, de hibájának sem felróni. A gyerekünk imád mindkettőnket, jól elvan ezzel a helyzettel, sokkal sérültebb lenne, ha együtt maradtunk volna. Nem az a legrosszabb dolog, hogy az ember gyerekének a szülei elválnak – én már csak tudom, az enyémek sajnos nem váltak el, 40 éve tudják egymást nyúzni… Amikor megházasodtunk, akkor TUDTAM (nem csak hittem), hogy én ezzel a férfival fogom leélni az életemet. Nem így lett. Nem írom át a történelmet, nem mondom, hogy már az elején is látni kellett volna, hogy ez-meg-az. Megtanultam belőle, amit kínált, és ennyi, élünk békésen mindketten, én kicsit jobban, mint ő, mert hát még mindig nem kell neki az önismeret, de ez már nem az én feladatom. Örülök, hogy ő volt a férjem, mellette fejlődtem azzá, aki már nem vele volt jól. Ha nincs ez a monogámiakultusz, akkor ezeket is könnyebb úgy kezelni, hogy a gyerek se sérüljön benne. Ne értsd félre, nem azt mondom (és a többiek sem, szerintem), hogy álljunk neki úgy a dolognak, hogy lesz-ami-lesz, tart-ameddig-tart. Csak ha vége, akkor abból tanuljunk, okuljunk, és ne maradjunk benne mérgező, bántalmazó, hátráltató kapcsolatokban buta should-ok miatt.
KedvelésKedvelés
“És épp azt féltik, ami eleve értelmezhetetlen lenne az egyenlőség világában, nevezetesen a monogám és élethosszig tartó házasságot és az igényeit önmaga elől is eltitkoló, hallgató, mindenestül a patriarchális család intézményét szolgáló nőt.” Kedves csineva, a mondat ket resze osszetartozik, ne kulon ertelmezd.
es ez: “mert ha lenne más választásuk, valódi választásra gondolok, világgá menne a fél feleségállomány”. Ezen is el lehet melazni. Ha a felesegeknek is olyan nagyon jo most a hazassag intezmenye, akkor szerinted ugyan miert menne vilagga a fel feleseg allomany. Hogy artson a gyerekenek? Kiszurjon a ferfival? Mert boldog nagyon a hazassagaban es megkergul az oromtol?
KedvelésKedvelés
“megkergül az örömtől” Na igen, tartja is a bölcsesség miszerint “A kutya is jódolgában vész meg”. Nehéz téma, mert nyilvánvalóan csak az tudja felmérni, hogy neki valaminek a hiánya rossz, aki tapasztalta azt a valamit. Amit nem ismerünk annak nem fáj annyira a hiánya valószínűleg. Olvastam valamelyik fórumon, hogy azért is jobb a szűz feleség, mert nem fog követelőzni és panaszkodni, mert nincs összehasonlítási alapja. Tapasztalt nőnek elég nehéz beadni, hogy az orgazmus csak afféle feminista mítosz. 😉
Viszont csinevát is megértem, mert ha belegondolok abba, mennyire félhetnek a gyerekek, egy ilyen “világgá menés után” attól, hogy lámlám apa/anya simán lecserélhető egy másikra, akkor talán ők is. Mert ugye anyu szerette aput, de már nem szereti.
KedvelésKedvelés
És az még hagyján, de anya azóta már két kis gyereket is rendez. Márpedig a rendszerszemlélet szerint egyértelmű, hogy az új gyerek születése eltávolít a régitől. Úgyhogy ő az apjuktól is, és tőlük is eltávolodott.
KedvelésKedvelés
És valójában mi történik, mármint nem a rendszerszemlélet szerint?
Uramisten, meghallottad te valaha annak a nőnek a valóságát, a valódi valóságát, akit elvettél? Ő megbolondult, te mindent megtettél a kapcsolatért, a gyerekekért — ennyi a történet?
Az a bajom, hogy nagyon is érdekelt vagy abban, hogy kiderüljön: a tartós monogám kapcsolat a gyerekeknek alapvető, nélküle sérülnek, és hogy feleségedről bebizonyosodjék: árt a gyerekeknek, nem volt alapos a döntése, csak úgy elvált, kizárólag a szex érdekli egy férfiban… Tudod, a mi kapcsolatunk alapja is szexuális fellángolás volt (a későbbi férjemé), és le is verték — rajtam. Ó, ha tudnák, mennyire nem ennyi az egész, de nem érdekük tudni. Így nehéz beszélgetni, csőlátás a vége.
Oké, fontos a monogám házasság. De akik csinálják, hogy állnak vele? Szeretnek egymással szexelni? Mi történik, ha valaki megtöri a monogámiát? Ha férfi? Ha nő? (Hoppá.) Mi van, ha a megtörésből gyerek fogan? Hogy érzik magukat emberként, párként, szülőként az együttmaradás közben? Valóban csak úgy, szíre-szóra elválnak? Nem a végső iszony taszít el a másiktól?
Te tényleg úgy gondolod, a feleségednek hittel, munkával, imádsággal “meg kellett volna javulnia”, te maradtál volna olyan kifogástalan férj, mint voltál, és az a gyerekeknek és neki is jó lett volna?
Miért nem lehet megérteni, hogy a feleséged BOLDOGTALAN volt veled, annyira, hogy azon semmi nem segít?
Miért bagatellizáljuk a válni akaró nők kínjait? Mi ez a nyomás, hogy a gyerek miatt együtt kell maradni, mi ez a tulajdonosi szemlélet? A nyomás ellenére, a közbotrány ellenére nem maradt együtt veled — valami lesz ott.
Ez a “meg kéne javítani” meg “a gyerekek miatt” iszonyatos teher, az ellehetetlenülésig tartja a nőket a rémületes párjuk mellett, és ennek a biztonságában bármi megengedhető, válogatott testi-lelki kínzások. Én ezért utálom.
Akár a monogám kapcsolatban hiszünk, akár nem, lehajtott fejjel el kellene ismernünk, hogy szexvihar elől nincs menedék, nincs garancia. Aki szerint van, az nem élte át, így nem tudja, mit szid, jellemzően csak másokat ostoroz. Hiába lenne jó, kényelmes, nincs garancia, el kellene ezt ismerni, alázattal. Nem gonoszság, hitványság, hogy nincs, hanem történet, mélyen emberi történet, amelynek nagyon szar a vesztesének lenni.
A szenvedélyes szeretők után a feleséghez hazakullogó, gatyamosásra addig is igényt tartó férjekről mi a véleményed? Akik mellett a feleség éveket öregedett és aki hónapokat vett el a gyerekei életéből azzal, hogy nem volt jelen. Ők együtt maradtak, nagyszerű, éljen a monogám házasság…? Tudod te, hány ilyen történet van?
Te meg tudtad volna bocsátani a feleséged kalandját/szerelmét, bármi is volt, vagy egész életedben emiatt illetted volna keserű szemrehányással?
KedvelésKedvelés
És valójában mi történik, mármint nem a rendszerszemlélet szerint?
Uramisten, meghallottad te valaha annak a nőnek a valóságát, a valódi valóságát, akit elvettél? Ő megbolondult, te mindent megtettél a kapcsolatért, a gyerekekért — ennyi a történet?
Az a bajom, hogy nagyon is érdekelt vagy abban, hogy kiderüljön: a tartós monogám kapcsolat a gyerekeknek alapvető, nélküle sérülnek, és hogy feleségedről bebizonyosodjék: árt a gyerekeknek, nem volt alapos a döntése, csak úgy elvált, kizárólag a szex érdekli egy férfiban… Tudod, a mi kapcsolatunk alapja is szexuális fellángolás volt (a későbbi férjemé), és le is verték — rajtam. Ó, ha tudnák, mennyire nem ennyi az egész, de nem érdekük tudni. Így nehéz beszélgetni, csőlátás a vége.
Oké, fontos a monogám házasság. De akik csinálják, hogy állnak vele? Szeretnek egymással szexelni? Mi történik, ha valaki megtöri a monogámiát? Ha férfi? Ha nő? (Hoppá.) Mi van, ha a megtörésből gyerek fogan? Hogy érzik magukat emberként, párként, szülőként az együttmaradás közben? Valóban csak úgy, szíre-szóra elválnak? Nem a végső iszony taszít el a másiktól?
Te tényleg úgy gondolod, a feleségednek hittel, munkával, imádsággal “meg kellett volna javulnia”, te maradtál volna olyan kifogástalan férj, mint voltál, és az a gyerekeknek és neki is jó lett volna?
Miért nem lehet megérteni, hogy a feleséged BOLDOGTALAN volt veled, annyira, hogy azon semmi nem segít?
Miért bagatellizáljuk a válni akaró nők kínjait? Mi ez a nyomás, hogy a gyerek miatt együtt kell maradni, mi ez a tulajdonosi szemlélet? A nyomás ellenére, a közbotrány ellenére nem maradt együtt veled — valami lesz ott.
Ez a “meg kéne javítani” meg “a gyerekek miatt” iszonyatos teher, az ellehetetlenülésig tartja a nőket a rémületes párjuk mellett, és ennek a biztonságában bármi megengedhető, válogatott testi-lelki kínzások. Én ezért utálom.
Akár a monogám kapcsolatban hiszünk, akár nem, lehajtott fejjel el kellene ismernünk, hogy szexvihar elől nincs menedék, nincs garancia. Aki szerint van, az nem élte át, így nem tudja, mit szid, jellemzően csak másokat ostoroz. Hiába lenne jó, kényelmes, nincs garancia, el kellene ezt ismerni, alázattal. Nem gonoszság, hitványság, hogy nincs, hanem történet, mélyen emberi történet, amelynek nagyon szar a vesztesének lenni.
A szenvedélyes szeretők után a feleséghez hazakullogó, gatyamosásra addig is igényt tartó férjekről mi a véleményed? Akik mellett a feleség éveket öregedett és aki hónapokat vett el a gyerekei életéből azzal, hogy nem volt jelen. Ők együtt maradtak, nagyszerű, éljen a monogám házasság…? Tudod te, hány ilyen történet van?
Te meg tudtad volna bocsátani a feleséged kalandját/szerelmét, bármi is volt, vagy egész életedben emiatt illetted volna keserű szemrehányással?
KedvelésKedvelés
“Uramisten, meghallottad te valaha annak a nőnek a valóságát, a valódi valóságát, akit elvettél? Ő megbolondult, te mindent megtettél a kapcsolatért, a gyerekekért — ennyi a történet?”
Te azt akarod magyarázni nekem, hogy a szerelmük érthető volt? Hogy ha “jobb” férj leszek, “egyenlőbb” a kapcsolatunk, nem leszek “hímsovén”, akkor soha nem lesz szerelmes a másikba? Nem, én ebben így nem hiszek. És te is ellentmondasz ennek, öt mondattal később.
“Az a bajom, hogy nagyon is érdekelt vagy abban, hogy kiderüljön: a tartós monogám kapcsolat a gyerekeknek alapvető, nélküle sérülnek, és hogy feleségedről bebizonyosodjék: árt a gyerekeknek, nem volt alapos a döntése, csak úgy elvált, kizárólag a szex érdekli egy férfiban… Tudod, a mi kapcsolatunk alapja is szexuális fellángolás volt (a későbbi férjemé), és le is verték — rajtam. Ó, ha tudnák, mennyire nem ennyi az egész, de nem érdekük tudni. Így nehéz beszélgetni, csőlátás a vége.”
Csúsztatsz. Az elsőben nagyon is érdekelt vagyok, mert hiszek benne, a másodikban már nem vagyok érdekelt, mert visszacsinálni úgysem lehet. De attól még nézek ki a fejemből, és rettentően el vagyok keseredve még a gondolatától is, hogy mi lesz a két szép manómmal. A perspektívák ijesztőek, ha csak a saját sorsomat nézem, fáj arra gondolni, hogy rájuk is hasonló vár. Mert az vár, ez nem kétséges. Az utolsó mondatra nincs mit mondanom. Ha csúsztatnék, akárcsak te, azt mondanám, hogy te is érdekelt vagy abban, hogy bebizonyítsd, a monogám, hosszantartó házasság csőd, hisz annak felbomlása volt a ti házasságotok alapja. De nem mondom, tényleg nem. Csak azt kérdezem: ha másként alakul? Ha még lett volna neki egy fellángolása? És elmegy egy nálad még fiatalabbért? Mit éreztél volna? Hogy így jó? Így törvényszerű? Vagy besoroltad volna őt is az egyenlőtlen patriarcha marhák közé? Bánt a csőlátás vádja. Nem akarok az lenni, és qrvára igyekszem, hogy ne legyek az. De, ha hiszek valamiben, ha vannak elveim, premisszák, axiómák, amelyekhez igazodom, már csőlátó vagyok? Nem értem…
Oké, fontos a monogám házasság. De akik csinálják, hogy állnak vele? Szeretnek egymással szexelni? Mi történik, ha valaki megtöri a monogámiát? Ha férfi? Ha nő? (Hoppá.) Mi van, ha a megtörésből gyerek fogan? Hogy érzik magukat emberként, párként, szülőként az együttmaradás közben? Valóban csak úgy, szíre-szóra elválnak? Nem a végső iszony taszít el a másiktól?
Végre az elsővel egyetértünk. Akkor nem is értem, miről vitatkozunk. Mert a másodikkal is egyetértünk, ember, azért olvasom ezt a blogot. Hogy én is elmondjam az embereknek: hisztek a házasságotokban? Meg akarjátok tartani? Akkor szálljatok ki az egyenlőtlenségi játszmákból, tegyétek félre az önzést és a szemétséget, és küzdjetek. Mind a ketten. Szexeljetek egymással, s ha nem megy, keressétek meg az okát, miért nem megy… ne használjátok büntetésnek… ne keressetek a másikban zsákmányt, akit ki lehet szipolyozni, élvezni, hanem tekintsetek rá, mint ajándékra. És a blogod segít ebben, tényleg… de az nem jelenti azt, hogy nem kéne árnyalni dolgokat, és tisztázni pontosan. Pl. azt, hogy a monogám házasság értelmezhető-e az egyenlőség világában. Ha valaki pedig megtöri, ott nagy baj van. Szakkönyvek szerint az ilyen esetek 80 %-a válással végződik. Amikor tudomást szereztek a harmadikról, a barátaim rögtön ügyvédhez küldtek, tudták miért. De nem feltétlenül a végső iszony taszít el… nem. Legtöbbször a házasság alapjainál van a baj. Az eredeti, első elköteleződésnél. Mitől lesz végső iszony? Attól, hogy már az elején van, csak nem valljuk be. Túl vonzó a saját konyha, a jól felszerelt férj, a gyerek perspektívája, hogy alaposan odanézzünk: kivel vágunk bele. A másik jó zsákmány, de nem akarjuk átadni magunkat egészen. De a férfiak, sem a nők. DE ez még mindig nem zárja ki azt, hogy ha jól választottunk, és jól csináljuk, akkor az meg is marad.
“Te tényleg úgy gondolod, a feleségednek hittel, munkával, imádsággal “meg kellett volna javulnia”, te maradtál volna olyan kifogástalan férj, mint voltál, és az a gyerekeknek és neki is jó lett volna?”
Nem. Nem így gondolom. Nem voltam kifogástalan férj, tudom. Volt szarom elég, és van most is. De én hajlandó voltam igyekezni. Ő nem. Ő ment. És harcoltam volna, ő nem akart. És nem azért vált el, mert olyan szar férj voltam, ne csúsztass. Hanem azért, mert eleve nem engem akart, csak ehhez kellett neki hét év, hogy rájöjjön. És hogy lett belőle két gyermek, hát pech.
“Miért nem lehet megérteni, hogy a feleséged BOLDOGTALAN volt veled, annyira, hogy azon semmi nem segít?”
De. Értem én. De ez akkor sem jelenti azt, hogy a monogám házasság zsákutca. Mert ne feledd, erről vitatkozunk, a többi csak mellékvágány.
Miért bagatellizáljuk a válni akaró nők kínjait? Mi ez a nyomás, hogy a gyerek miatt együtt kell maradni, mi ez a tulajdonosi szemlélet? A nyomás ellenére, a közbotrány ellenére nem maradt együtt veled — valami lesz ott.
Nem bagatellizálom. Nagyon is megértem. És tényleg igyekszem őt is megérteni. Az egy dolog, hogy még mindig úgy érzem, hogy nem őszinte. Hogy abban, amiket mondott, sok az ellentmondás azokkal, amiket tapasztaltam, meg megéltem. És ismerek nőket, akiket magam buzdítok arra, hogy szakítsanak, váljanak, menjenek, vagy legalább tegyék le az asztalra az óhajaikat, már, ha van kinek. De akkor is azt mondom: ultima ratio. Ha már tényleg imminens a végső iszony, csak akkor. És, hogy nem maradt velem? Nem vagyok az első, és nem is az utolsó. Túlélem. Vagy sem. Mindegy. Nem faragok magamból áldozat-szobrot. De azt sem mondom, hogy jól van ez így… ez a dolgok RENDJE. “Én nem így képzeltem el a rendet”, és hiszem, hogy a rend nem a valóság, és a valóság nem a törvényszerűség… az a kivétel. Ha ebben nem hinnék, akár fel is köthetném magam.
Ez a “meg kéne javítani” meg “a gyerekek miatt” iszonyatos teher, az ellehetetlenülésig tartja a nőket a rémületes párjuk mellett, és ennek a biztonságában bármi megengedhető, válogatott testi-lelki kínzások. Én ezért utálom.
Én is utálom. Amennyiben a párjuk valóban rémületes, és nem hajlandó dolgokon változtatni. Így van. A rémületes, bántalmazó pár mellől, a válogatott kínzások mellől menni kell. De újabb esély mindenkinek jár. Az őszinte, és tényleg őszinte változás megér egy misét, vagy nem? A szeretet, a türelem és a megbocsátás hol marad?
Akár a monogám kapcsolatban hiszünk, akár nem, lehajtott fejjel el kellene ismernünk, hogy szexvihar elől nincs menedék, nincs garancia. Aki szerint van, az nem élte át, így nem tudja, mit szid, jellemzően csak másokat ostoroz. Hiába lenne jó, kényelmes, nincs garancia, el kellene ezt ismerni, alázattal. Nem gonoszság, hitványság, hogy nincs, hanem történet, mélyen emberi történet, amelynek nagyon szar a vesztesének lenni.
Nem értek egyet veled. Nem. Az érzés az érzés, erkölcsi tartásunk nem az érzéseink, hanem a cselekedeteink következménye. Nem mondom, hogy egyszerű és könnyű, de a szexviharban is van menedék. Nagyon is van. Feltéve, hogy olyan az értékrended, a mentalitásod és a spiritualitásod. “Az erkölcs csak az alkalom hiánya” – szerintem ez az egyik leghitványabb, legcsúsztatóbb és legcinikusabb kijelentés, amit valaha hallottam. Besározza, kineveti és bagatellizálja azok helytállását, akik a viharral dacoltak, és megmaradtak. Aki ezt a helytállást nem élte át, tényleg nem tudja, miről beszél. És ez is történet, mélyen emberi történet, és nagyon felemelő a győztesének lenni.
A szenvedélyes szeretők után a feleséghez hazakullogó, gatyamosásra addig is igényt tartó férjekről mi a véleményed? Akik mellett a feleség éveket öregedett és aki hónapokat vett el a gyerekei életéből azzal, hogy nem volt jelen. Ők együtt maradtak, nagyszerű, éljen a monogám házasság…? Tudod te, hány ilyen történet van?
Az a véleményem róluk, hogy szemét faszfejek. És eleve nem monogám az ilyen házasság. Attól kezdve, hogy van szerető, már nem az. És nem házasság. A következményekről lásd fennebb.
Te meg tudtad volna bocsátani a feleséged kalandját/szerelmét, bármi is volt, vagy egész életedben emiatt illetted volna keserű szemrehányással?
Nem tudom. Másként alakult. De most azon küszködöm, hogy megbocsássak. Csak eszméletlenül nehéz. De azt biztosan tudom, hogy ha csak szerelem lett volna, csak érzés, melyet nem követett tett, azt 100 %-osan el tudtam volna fogadni, mert én is átéltem. Ámor nyila mindenkit eltalálhat, kérdés, hogy mit csinálunk utána. Kihúzzuk, mielőtt nagyobb kárt okozna vagy sem? Ő nem húzta ki. És ma is az Ámor nyilával takarózik, legalábbis a gyermekek előtt. Én erre nem szoktam mondani semmit, majd rájönnek az igazságra, vagy sem… nem az én kezemben van az ítélet.
Bocs, ha hosszú voltam. Ettől függetlenül jó téged olvasni. Tényleg.
KedvelésKedvelés
Nem, nem azt akarom. Azt akarom, hogy reálisan lásd a történetedet.
KedvelésKedvelés
Nem olyan vidám ám elmenni senkiért, akármilyen fiatal.
Én bíztam az emberemben, ami azt jelenti: tudom, hogy ok nélkül, fellángolásból nem menne el. Ha elmenne, akkor igen komoly oka kellett volna legyen. Nem tartottam őt felelőtlen,. szexszel rángatható valakinek, és ő sem engem.
De fel sem merült ilyesmi. És még boldog is volt. Úgy tűnik, őszintén mondhatom, sikeres kapcsolatunk volt, ha munkás és rövid is.
Ugyan, hányan mondhatják el ezt magukról? Hogy a másik boldog mellettük? És hogy beletették a munkát is, a nem-lankadást?
A válaszom egyébként: igen, ahogy ő is belekalkulálta az én esetleges történetemet, és mindenki jobban teszi, ha nem tekinti tulajdonának a másikat, hanem belekalkulálja. És ez nem a hűtlenség propagálása: nem voltam hűtlen, nem terveztem ilyet. De ha ez az opció eleve le van tiltva, akkor nincsen őszinteség.
Nyilván vannak valószínűségek, szándékok — ha nem lett volna, nem vállalunk még egy gyereket, sőt, lett volna még egy harmadik közös is, azért vállaltuk, mert sejtettük, hogy hosszabb távon van dolgunk egymással. Mert nem a házasság puszta ténye ragasztott minket egymáshoz. És bőven nem csak a hűtlenség vagy kísértés rongálhatta volna, ezer más ok is van (mi azzal küzdöttünk, hogy hogyan álljon ki mellettem az ellenséges környezettel szemben).
De érdekes kérdés, ha kicsit kegyeletsértő is, tegyük fel, 75 éves, és semmi késztetése nincs már a szexre. Ezzel ő is számolt egyébként, tudtunk erről beszélni. A képmutató rokonok azt harsogták volna: őt választottad, tudtad, milyen, ne a szexért/a vagyonáért szereted! Sosem azt: ő téged választott, tudta, milyen vagy!
A másik válaszom pedig az, hogy te se azt nem mérted fel, ő miből menekült (ezt nem is tudhatod), sem azt, a te feleséged miből, ezért becsülöd le, ezért tekinted vállrándító “csak úgy” döntésnek. Hogy ha az egyik már menne (ami szerinted nem elég ok), miféle pokol lehet az egyik oldalról, és iszonyatos függés a másikról.
Minden “meg kell menteni a házasságokat” csak hazugságra, elhallgatásra készteti azt, aki menne, nagyon. A férfiak így is mennek, eleget, csak nem válnak el, nem tudom a nyolcvan százalékot értelmezni, gyanítom, olyan kétharmad férj csal, egyharmad komoly érzelmekkel, az otthonból így a látszat és a gatyamosás marad, nem kell vállalni a konfliktust. Nos, az én emberem vállalta.
Hidd el, mentik, igyekszenek, nem te hiányzol hozzá, nem kell még magyarázni nekik, mekkora trauma ez, tudják, pontosan. Épp a reménytelen, ám kötelező harcban rongálódnak el annyira, hogy már biztosan traumatizálják a gyerekeiket.
Én nem támadom olyan dühvel a monogám házasságot, mint te azt a felvetést, hogy esetleg mint kötelező mutatvány mégsincs rendben.
Megint félreidéztél. Keresd meg ezt a részt, hogy mi értelmezhetetlen az egyenlőség világában, és olvasd el, ami előtte-utána van! Szólt már más is.
“…épp azt féltik, ami eleve értelmezhetetlen lenne az egyenlőség világában, nevezetesen a monogám és élethosszig tartó házasságot és az igényeit önmaga elől is eltitkoló, hallgató, mindenestül a patriarchális család intézményét szolgáló nőt.”
Nem, csineva, senki nem ígéri neked, hogy ha ügyesen egyenlő leszel, akkor jutalmul tutira örökre tied a nő. Na jó, egy kicsit megváltozom, de aztán…! Az egyenlőség sine qua non, nem non plus ultra.
KedvelésKedvelés
“de azt, hogy ebben a kontextusban a monogám, hosszan tartó házasság elképzelhetetlen, és kizárt, azt már nem.”
Én ezt nem úgy értettem, hogy elképzelhetetlen, hanem úgy, hogy nem szükségszerűen lesz az, és ha már nincs, ami összetartsa, akkor nem kell erőltetni. Ettől még a működő házasságok lehetnek monogámok és hosszan tartóak…
Nem azt írta, h legyetek hűtlenek, hanem azt, hogy ne legyen nagyobb erkölcsi bűn, ha a nő követi el a hűtlenséget, mintha a férfi. Számomra ez nem jelenti azt, hogy hűtlen kell legyek (sőt, azt sem, hogy a férjem feltétlenül az lenne), csak hogy a mérce egyenlő kell legyen.
KedvelésKedvelés
Az a kérdésem, hogy milyen módjai lehetségesek a gyerekvállalásnak és -nevelésnek a hagyományos monogám házasságon kívül? Mert értem én, hogy mi a rossz a H.M.H.-ban, de mi az alternatíva? Egy gyerek felnevelése min. 18 éves project. Nyilván ha a pár nem erőlteti az élethosszig tartó monogám házasságot, akkor kell valami biztosíték arra nézve, hogy a gyerek akkor is egészséges marad lelkileg, ha a szülei szétválnak, illetve hogy a pár tagjai külön-külön is meg tudnak élni. Szabad egyáltalán gyereket vállalni, ha egyáltalán nem törekszünk arra, hogy legalább a nevelése idejére együttmaradjunk? Ebből a szempontból én is csatlakozom csineva kérdéséhez.
KedvelésKedvelés
Nem igazán van válasz szerintem. Sok elmélkedést olvastam a témáról. Írtak róla neves pszichológusok, társadalomkutatók, humánetológusok, stb, de a kérdésre még mindig nincs megnyugtató válasz. Hallottam egyszer egy úgymond alternatív vagy ideális megoldásról, ami érdekes lehet. Azt hiszem báziskapcsolatnak hívták a házasság megfelelőjét, és a kapcsolat lényege a teljes őszinteség és bizalom volt a másik felé. Alap a teljes elfogadás, minden gondunk, bajunk megbeszélése. Na itt jön a neheze, mert addig nem olyan nagy probléma ha a társunk más munkahely választása mellett dönt, vagy teszem azt máshová szeretne menni nyaralni. DE, az elmélet szerint, ha a társ döntése egy külső kapcsolat, mert úgy érzi ezáltal ő gazdagabb lesz, mert az olyan pluszt jelent neki amiről nem akar/bír lemondani, akkor emlékeztetnünk kell magunkat, hogy a másik nem a tulajdonunk és meglátni mi a pozitív része a dolognak. A lényeg, hogy a báziskapcsolat marad, nincs költözés, sértődés, féltékenykedés, a másik kisajátítása. Természetesen amennyi időt elvesz a külső kapcsolat az egyik fél életéből, annyi a másiknak is jár.Tehát nincs hazatelefonálás, hogy túlórázok drágám, vagy bocsi ma az anyámnál kell aludnom, mert szegény teljesen ki van borulva. Persze vannak szigorú szabályok, mint pl. nincs hazudozás és teljesen egyenlő szabadidőt kell biztosítani mindkét fél részére. Végül is lehet, nincs új a nap alatt, nem ezt nevezik nyitott házasságnak? Én nem tudnék élni egy ilyenben az szinte biztos, mert nem bírnék szakítani a tulajdonosi szemléletemmel 🙂
KedvelésKedvelés
A garancia pont az, hogy az élethosszig tartó, monogám házasság már társadalmi szinten sem idea. A társadalom egésze néz szembe a realitásokkal és épít ki egy új, kiegyensúlyozottabb, tarthatóbb társadalmi modellt. Ha nem idea az élethosszig tartó házasság, akkor a rossz házasságban élő felek sem ragaszkodnak ahhoz körmük szakadtáig, csak mert pl. micsoda szégyen elválni, vagy mert miből élünk akkor meg vajon… Kevesebb a veszekedés, több az egyetértés az elválásban is, következésképp kevesebb a sérülés.
Az már csak mellékhatás, hogy a valódi egyenlőség eleve elhozza azt, hogy az apának is van megfelelő, működő kapcsolata a gyerekével, nem őgy, mint ahogy ma sok házasságbanélő, vagy elvált férfinak pl. nincs.
KedvelésKedvelés
Szerintem a biztosíték az, hogy a gyermeket vállaló felnőttek ne csak testben, hanem lélekben, szellemiekben és érzelmileg is felnőttek legyenek, képesek legyenek gondoskodni önmagukról (érzelmileg is) és ezáltal másokról, és képesek legyenek a felelősségvállalásra. Szeretetben, tiszteletben és őszintén éljék az életüket és ne kössék őket gúzsba megszokások, hazugságok, buta kényszerek – ez nem jelent szabadosságot, csupán a választás szabadságát, amelyben ismerem és vállalom tetteim következményeit. Egy ilyen szülő mellett ha be is következik mondjuk egy válás, ami potenciálisan traumatizálhatja a gyereket is, a család integritása nem sérül, mert az abban részt vevő felek alapviselkedése és életmódja nem fog változni. Szerintem egy gyereknek sokkal felemelőbb bármelyik szülőjét vagy hozzátartozóját teljes embernek látni mondjuk egyedülállóként, mint lelki nyomorban egy párkapcsolatban. (És ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobb elválni, mint együtt lenni. Itt nem ez a lényeg, hanem hogy KIK azok, akik elválnak vagy együtt vannak. Ez teljesen független a párkapcsolatokra vonatkozó döntésektől. Mint ahogy attól sem lesz valaki automatikusan boldogabb, hogy megházasodik, meg attól sem, hogy elválik.)
KedvelésKedvelés
Arra semmiféle garancia nem volt az eddigi világtörténelemben soha, hogy egy pár együtt tud maradni a legkisebb gyermekük 18 éves koráig. Ha csak azok vállaltak volna gyereket, akik ebben egészen biztosak lehettek, kihalt volna az emberiség.
KedvelésKedvelés
Köszönöm a gondolataitokat. Részemről minden erőmmel azon vagyok, hogy az őszinteségre alapozva és ne a hagyományok vasbeton vázába préselve rendezzem be az életemet. Én még a nagy döntések előtt állok és éber akarok lenni.
Kata: nem arra kell garancia, hogy a gyerek 18 éves koráig együttmaradjanak, hanem hogy az utóduk minél kisebbet sérüljön.
Az idealisták szerint erre a monogám házasság a biztosíték, “hogy a gyereknek van anyja, meg apja”. Én a realista válaszokra vagyok kíváncsi.
KedvelésKedvelés
Köszönöm, megértettem. Csak arra szerettem volna finoman utalni, hogy nem csak válás miatt nőhet fel valaki csonka családban. Nekem a szüleim is -mikor végre elszánták magukat – intelligensen váltak, mert intelligens emberek voltak, és ha ezt már jóval előbb megtették volna, akkor én jóval kevesebbet sérültem volna. Alter suli, nem átlagos morális értékrenddel, az átlagosnál sokkal több nagycsaládossal, most csináltam egy kis kutatást, és a legnagyobbiknál a 30 fős osztályból 21 elvált szülők gyereke, a középsőnél 32 főből 19, a kicsinél 31-ből 26. És sok normális, értelmes szétválást asszisztáltam végig. Volt persze pár nem ilyen is.
KedvelésKedvelés
Szerintem az egy alaptalan dogma, hogy egy gyereknek feltétlenül 2 db szülőre van szüksége, anya+apa kombinációban, mert különben a világ nem kerek. Nem ettől lesz kerek. Nézőpont kérdése: ha a kisbaba, kisgyerek érzelmi szükségleteihez alkalmazkodunk, neki édesmindegy, hogy egy öregasszony vagy egy anyaszívű férfi neveli, vagy éppen két nő, mondjuk egy testvérpár. Bőven van erre példa a világban. De az anyák és az apák is mélyen meg vannak győződve a biológiai kapocs+ páros felállás alapvetően természetes mivoltáról.
Egy kisgyerekes ismerősöm, akit a semmirekellő pasija elhagyott, arról van meggyőződve, hogy a szegény gyereknek annyi egy életre, és ő nem tehet semmit. Mert nem lesz apamintája meg férfimintája, meg a Nap és a Hold, és a többi hülyeség- pedig a kislánynak az lesz a nagy baj, ha egy bizonytalan, magát férj nélkül kevesebbnek, nem teljesnek érző anya ad neki női mintát. Nem az a baj, hogy nincsenek együtt a szülei, az a férfi szülőnek amúgy sem mondható. Két valódi baj van: 1. alacsony keresetből nehéz megélni, 2. az anya saját megítélése szerint nőként selejtes, mert befuccsolt a gyereke apjával a kapcsolat. És, kérdezem én: ettől megáll az élet???? Nem keresi többé az örömet, a kihívást, az újdonságot a munkájában, a gyerekben, a barátaiban, szexben, szerelemben, egyszóval az életben?
Ez utóbbi minden egészséges felnőttre vonatkozik, házastárssal vagy anélkül. Igenis lehessen szembenézni azzal és elfogadni azt, hogy nem mindenképpen az együttmaradás a cél a gyereknevelés folyamatában. Nem ebben rejlik a boldog gyerek biztosítéka.
Nekem egyre inkább az a sejtésem, hogy egy bármilyen lelkiismeretes és körültekintő szülő sem tudja 100%-ig biztosítani a gyereke leendő jó sorsát. Annyi minden van, ami nem rajtunk múlik. Az egész élet előttünk van még többnyire, amikor gyereket vállalunk, nekünk magunknak sem fejeződött be az út.
KedvelésKedvelés
Tehát az a gyerek miatti együttmaradás-kérdéskörben a fő probléma, hogy rajtunk kívülálló okok (pénz, támogató barátok+rokonok gyakori hiánya és nagyon fontos!- az állam támogatásának hiánya) határoznak meg sokszor, nem a szívünk vágya. Ezt pedig lehet tudomásulvenni és meghajolni előtte, de attól még nem lesz “természetes” sem pedig erkölcsös.
Ismét a skandináv államokat hoznám fel példaként, ahol a gyerekek többsége már házasságon kívül születik és huszonéves pároktól, ugyanis ennek nincs semmilyen komoly retorziója a nők további életére nézve. Sőt. Ki lehet találni, hol a legnagyobb a népességre vetített születések száma Európában.. (Írország első helyét a szigorú abortusztilalomnak és az erős katolicizmusnak köszönheti.)
KedvelésKedvelés
Szerintem pedig az alaptalan dogma, hogy ez egy alaptalan dogma. Olvass rendszerszemléletű írásokat, misztikusokat, különböző vallási irányzatok spirituális irodalmát, és rájössz: az apa és anya (a biológiai, minden szara ellenére) alapvető szükséglet a gyereknek. Ez mindig így volt, és mindig így lesz. És van rá jelenleg hatmilliárd példa. A többi mese.
KedvelésKedvelés
Csineva,
Olvastam. Mindet. Otthon vagyok a vallásfilozófiában, csakúgy mint a száraz szociológiában.
Ne vedd személyes bántásnak, a dogmának szól, nem neked.
KedvelésKedvelés
1. Nem vettem személyes sértésnek. Nem vagyok sértődős fajta.
2. Egyetlen egy dologban vagyok fundamentalista. Abban, hogy megvetek minden fundamentalizmust. És ne feledjétek… a fundamentalista liberalizmus is fudnamentalizmus ám… mégpedig ugyanolyan agresszív, kirekesztő, elitista mint a fasizmus vagy a kommunizmus. Az is dogma, hogy nincs dogma. Ebben a mondatban mindkét irány megmerevedik: az állító is és a tagadó is. Dogma nincs, de törvényszerűségek vannak. Lehet nem tudomást venni róluk, de attól még pont olyan makacsul léteznek, mint a népmesében az igazság: megölöd, fa nő ki belőle, kivágod, halacska lesz belőle stb. Erről nem tudomást venni pont olyan esztelen, mint mereven kapaszkodni beléjük.
3. Ha olvastál, akkor meglep a hozzáállásod. Ha olvastál, pl. tudod, hogy az egyszülős házasságban felnövő gyerekek 100 %-a valamilyen sérüléssel nő fel. Ha ez így van, mi a teendő? Szerintem az, hogy lehetőleg óvakodjunk az egyszülős gyermekneveléstől. A kényszerhelyzet az más, azt elfogadom. De az elővigyázatosság, a megelőzés fontos. És a válás csak ultima ratio lehet. Amikor tényleg bebizonyosodott a kapcsolat halála. Amikor megállapították a halál beálltának idejét, csak akkor. Nem, amikor egyiknek vagy a másiknak kedve van menni.
4. Ha hiszitek, ha nem, azért olvasok ezen a blogon, mert hiszem azt, hogy ha magam is levetkőzök minden hímsovinizmust, és őszintén vállalom az egyenlő kapcsolatot, akkor megelőzhető az újabb kudarc. Mert válás ide-oda, egy hitemet még nem veszítettem el: hogy élhetek hosszantartó, szeretetalapú, monogám, elkötelezett házasságban, és igen, találok olyan párt magamnak, aki erre hajlandó együtt, velem. És ezt a hitemet nem veheti el senki azzal, hogy az egyenlőség világában az ilyesmi értelmezhetetlen. Uff.
KedvelésKedvelés
Az az értelmezhetetlen, hogy alkunak képzeled el. Hogy oké, te levetkőzöd, meg egyenlő vagy, de akkor ide neked az örökké hűséges, elégedett nőt! Na, ez nem fog menni. Amíg így képzeled, amíg garanciákat akarsz, nem értesz semmit. Félúton megállsz, találsz valakit, megint történik valami és ott dühöngsz, hogy de hát te milyen egyenlő voltál…
Nem a monogám kapcsolat az elképzelhetetlen az egyenlőség világában, hanem a monogám kapcsolat mint kötelező mutatvány, és ennek az ára.
KedvelésKedvelés
Hát igen… és ehhez kellett két nap, és tíz hozzászólás, hogy egyetértsünk. Mert az utolsóval egyetértek. Ami az első illeti: nem akarom alkunak elképzelni. Hogy annak képzelem el? Lehet. De akkor még dolgoznom kell magamon. Akkor még nem vagyok kész egy kapcsolatra. Ezt elfogadom. Tényleg arra vágyom, hogy valaki megálljon mellettem, és azt mondja: ajándék vagy. És én is neki. Minden kompromisszum és izé nélkül. S hogy nem értek semmit? Lehet. De MÉG optimista vagyok, hogy majd egy napon menni fog.
KedvelésKedvelés
Az a bajom ezzel A száz százalék úgy hülyeség, ahogy van, honnan veszed? És mitől sérül az a gyerek? Tán nem attól a sok keserves érzéstől, veszekedéstől. Ha könnyebb lenne elválni, nem lenne ekkora tabu, ha nem tekintenék ennyire életbiztosításnak és tulajdonnak egymást a házastársak, ha nem kötnék őket ennyire össze az anyagiak, akkor nem gyűlne fel a gyűlölet, nem lenne ilyen keserves a válás, és sokkal jobb szülők maradnának különélve is.
Ezen a blogon biztosan nem a hagyományos válaszokról lesz szó, annak ellenére nem, hogy én is gyerekeket nevelek, és sok szempontból hagyományos életmódot folytatok. De a szokásos válaszokat ismerjük, és unjuk. Nem oldották meg, ami a bajunk.
Te csak félsz, azért kapaszkodsz már előre a következőbe. Ne félj. Neked, neki is ugyanúgy joga van hozzá, hogy megtörténjen valami az életedben. Erősödj meg, szeresd magad, adj időt, éld át, hogy nem kell kapaszkodnod senkibe.
KedvelésKedvelés
Ha nem lenne stigma az “elvált szülők gyereke”… félreértés ne essék, ugyan én is az vagyok, mégis talán csak egy olyan esetre emlékszem gyerekkoromból, hogy negatívumként hallottam volna ezt valakitől, és akkor sem rólam volt szó. Rengeteget beszélek viszont olyanokkal, sokkal, akik gyerekekkel, kamaszokkal foglalkoznak, és elképesztően sokat mondják minden a “szabályostól” eltérő családi háttérrel rendelkező gyerekre, hogy “hát igen, az az oka mindennek, a család széthullása”. Azért rossz, azért gyenge, azért ilyen, azért olyan. Ezzel csak a kisebb bajom az, hogy nem látják, nem a válás ténye, hanem a családi viszonyrendszer az, ami rossz, és rosszul hat a gyerekre (de ezt már írtam följebb, bocs az ismétlésért). A nagyobb baj az, hogy sajnos sokszor hallom olyan felhanggal ezeket a megjegyzéseket, mintha az ilyen gyerek kevesebbet érne, nem olyan tiszteletreméltó a családja, nem olyan érvényesek a szempontjaik, nem olyan igazi az egész, mint a követendő, boldog, örökké összetartó (lehetőleg nagy-)családok. Olyan lekicsinylően. Ez viszont nagy baj. Szerintem.
KedvelésKedvelés
Annyira a nekem ismerős szavakkal fogalmazol meg fontos gondolatokat, köszönöm!
KedvelésKedvelés
Hogy én is fontosnak tartom és megfogalmazom, hogy ezt fogalmazom meg, az valószínűleg nagyrészt az érintettségemből fakad (meg biztosan ilyen alkat vagyok), hogy neked ismerős szavakkal teszem, annak már köze lehet ahhoz, hogy mennyit olvaslak… már nem tudom, a blogod előtt is pont így öntöttem-e szavakba. 🙂
KedvelésKedvelés
A fundamentalista liberalizmus is hülyeség, nincs ilyen. Aki a szabadságban hisz, annak nincs milyen alapokhoz visszatérnie, nem tud semmi eredetire, régire hivatkozni.
KedvelésKedvelés
Na ennek tudomanyosan SEMMI ertelme:
“Ha olvastál, pl. tudod, hogy az egyszülős házasságban felnövő gyerekek 100 %-a valamilyen sérüléssel nő fel. Ha ez így van, mi a teendő? Szerintem az, hogy lehetőleg óvakodjunk az egyszülős gyermekneveléstől. ”
Ki mondja azt ki, hogy az egyszulos hazassagban felnvo gyerekek 100%-a serult? A tudomanyban a 100% mint olyan ertelmezhetetlen. De: milyen mintan mertek? Milyen modszerrel? Mit jelent az, hogy serult? (kulturalis kozeg? elofeltevesek? mihez kepest? Ki mondja meg, mit kell merni? – ezek nem egzakt dolgok, a pszichologia nem meri kimondani ki minek szamit, de a fenti meres elvegzoi igen???? )
Megmertek ugyanezzel a modszerrel ugyanilyen mintan azt is, hogy a ketszulos hazassagokban felnottek hany %-a serult?
Mi az, hogy serult? Ki szerint?
Most nem tudomanyosan az a velemenyem, hogy kb. mindenki serult. Akar sikeres emberek is serultek egyes vonatkozasban. Vagy egyes eletszakaszban. Ki az, akirol ki merjuk jelenteni, hogy nem serult semmiben, egyaltalan? Mihez kepest?
huhh, most ez az ervelesed totalisan ertelmezhetetlen
KedvelésKedvelés
A mi családunk pl. most minek számít? Mert együtt lakunk, a három gyereket együtt neveljük, jelenleg egyikünknek sincs senkije, de amikor volt (nekem) azt tudta minden érintett, viszont azt is tudják a gyerekek/anyós stb. is, hogy nem vagyunk férj-feleség. Viszont a hagyományos értékrend szerint mégis – eléteszem az ebédet, ő meg felvágja a fát stb. A gyerekek meg pont annyira normálisak, mint amennyire egy átlagos tizenéves. Na jó, annál azért normálisabbak, de ezt inkább az alternatív iskolának köszönöm, ahova járnak.
KedvelésKedvelés
(csak zárójeles nem a témához kapcs.: Kata!Üdv. ezek szerint vége?)
KedvelésKedvelés
Hibernálva hivatalosan. Barátság, nagyon melegen, megmarad biztos. Várjuk a tavaszt egyelőre…
KedvelésKedvelés
lenyűgöző, hogy lavírozol a családi kereteken belül, illetve húzod meg újra és újra a határaidat. pláne, hogy a szépet megőrizve tudsz (tudtok – ezek szerint a gyerekek apjával is) továbblépni.
KedvelésKedvelés
Lillywhite, mesélhetnél még ezekről a skandináv államokról. Kíváncsi vagyok, hogy működnek azok a társadalmak, ahol már új együttélési modelleket is elfogadnak.
KedvelésKedvelés
“paradigmavaltas”.
Azaz: ahhoz, hogy a gyerek ne seruljon egy szetvalas eseten (meg persze nem mellesleg maguk a felek sem!) intelligensen es okosan kellene intezni a dolgot. Igen, van ilyen. Ez azt jelenti, hogy a felek felreteszik az erzelmeiket (meg ha nagyon negativak is) de foleg a “most mar utallak, hogyan szurjak ki veled” hozzaallast, es leulnek megbeszelni, hogy az addigi kozos eletuk es haztartasuk (annak financialis reszevel) hogyan oszthato kettobe. Igen, ket haztartas tobbe kerul, mint egy. Igen, sokszor az egyik fel anyagilag kiszolgaltatottabb (ma leginkabb a nok, de remelhetoleg nem marad ez mindig igy), tehat meltanyos es fontos, hogy ezt meg tudjak oldani. Ebben benne van, hogy nem kell a gyerek miatt haromszor nagyobb lakast kovetelni az egyik szulonek, es nem kell a masiknak a hajlektalanszallasra mennie. Mondjuk ezt a mai napig nem ertem, hogy ha valaki valakit (allitolag) szeretett evekig, hogy kepes ennyire meggyulolni, hogy a) hagyja a gyerekkel utcara menni, b) hagyja sajat lakas nelkul, mikor pl. csak el kellene adni a nagyobbat es ket kicsit venni.
Igen, ehhez egyenlo eroviszonyok kellenek. Azaz nem “eltartalak-te meg foglakozz a csaladdal hozzaallas”, meg “olyan keveste keresel, jobb, ha otthon maradsz”. Es nok, akik az elejetol fogva nem eltartatni akarjak magukat, hanem kozosen megtervezik az eletuket anyagi szempontbol is (sajat munka, otthoni valos munkamegosztas stb.).
Egyenlo kapcsolatok.
Ehhez fel kell meg nonie a tarsadalomnak, de azert azt mindenki, aki nem hajlamos maganak hazudni, be szokta latni, hogy sokkal jobb kulturaltan elvalni, mint egy csaladi pokolban tartani magunkat es a gyerekeket – ez lassan olo mereg, es valoszinuleg sokkal tobbet ront a gyerek eleten, mint az elso opcio.
Namost, ha sikerul ilyen felnott modon tekinteni a parkapcsolatra, akkor ugy lehet gyereket vallalni – kozosen, egyutt dontve errol – mar az elejen, hogy tortenjek barmi, a gyereket a legjobb tudasunk szerint felneveljuk majd – az adott korulmenyek kozt, fuggetlen attol, egyutt maradunk-e vagy sem.
Es nem utolso sorban valos opcio lehet, hogy egy par, ebbol kiindulva, es mert jol erzi magat, egyutt marad. Az is jo megoldas. Foleg, mert nem azert fognak egyutt maradni, mert anyagilag nem tudja egyik vagy masik fel megoldani, mert “a szomszed mit szolna”, mert “igy szokas, es mar anyam/apam is szemvedett, en miert nem”, hanem azert, mert ok ketten szeretnek egyutt lenni es ugy gondoljak, jo ez igy. Ebbol a kiindulopontbol eljutni a monogam (vagy nem monogam – megegyezes kerdese) elethosszig tarto kapcsolathoz azt jelenti, hogy sokkal erosebb az egesznek az alapzata.
Meg az is lehet, hogy tobb jo csalad lenne, mint igy, ebben a hamis patriarchalis rendszerben.
Ja, esetleg ezert gondolkozni kellene, tenni, szerepeket tisztazni, kiallni magunkert, es nem hazudni magunknak.
KedvelésKedvelés
a monogam hazassag nagyon remek, ha arra a kerdesre hogy akarsz-e kulon elni ha van ra lehetoseged, mindket fel azt mondja hogy koszi de inkabb a parommal maradok, hiszen boldog vagyok vele es jo nekem igy.
KedvelésKedvelés
a gyerekek sérülnek. meg a 100% csineva hozzászólásában nálam is klaviatúráért kiáltott.
nem csak amiatt, amit már előttem elmondtatok (mérés eredménye ez? a két szülősnél mérték? 100 %: ilyen nincs, akkor lényegében, mindegyik ugyanolyan, ez nem értelmezhető tudományos eredményként stb .stb.), hanem pont tegnap volt egy friss élményem.
egy sokat dolgozó (heti hét nap) kis gyermekes anyuka számolt be nekem az életéről. arról, hogy a minap mit mondott a pszichológus az 5 éves gyerekéről. hogy azt mondta ez a (nem mondanám szakembernek, de az anyuka teljesen elfogadta, amit mondott, mint szentséget ismételte el) pszichológus-féle, hogy a gyerekben kialakult egy nagyfokú bizonytalanság amiatt mert az anyuka keveset van otthon (dolgozik két ember helyett, mert a férje szarik dolgozni) és az apuka nagyon szigorú a gyerekkel és ezt nem tompítja az anyuka állandó jelenléte és ez a baj forrása.
szóval:
1. sérült a gyerek, pedig van anyuka és apuka
2. anyuka a hibás, mert nincs otthon
3. anyuka a hibás, mert nem tompítja az apuka szigorát
apuka mit csinál? nem dolgozik: nem baj.
szigorú: nem baj.
és ez az anyuka teljes mértékben hisz a sírig tartó monogám házasságban, mert amikor felvázoltam neki a fenti alapvetést azt mondta. de de keresett tavaly a Feri, csak beforgatta a vállalkozásba.
egyébként az én pszichológusom (aki szintén engem hibáztatott és azt mondta egy alkalommal, amikor a női-férfi szerepekről volt szó, hogy “te azért nagyon nyomod. nem hibáztathatod a férjedet, ha ezt nem bírja, elbizonytalanodik és dühöng. annyira nyomod, ez érthető, hogy így reagál.” az annyira nyomáson – később kifejtette – azt értette, hogy dolgozom, vannak céljaim, van elképzelésem az életről és szilárd értékrend mentén határozom meg önmagamat. ez amit nagyon nyomok. no comment.
szóval ez a pszichológus azt mondta, hogy két fajta sérült gyerek van:
– akinek elváltak a szülei
– és akinek együtt maradtak.
KedvelésKedvelés
Hű de durva, Árnika. Jelentős számú pszichológust ismerek, akik így gondolják, és ezek nagyon jó fej,okos, melegszívű emberek egyébként. De ők sem tudnak többet a pácienseiknél.
KedvelésKedvelés
Az ilyen pszichológus nem jobb a kontár vajákosnál, tekintélyszerepben tűnik fel és így ha hibázik rettenetes károkat tud okozni.
Nekem is volt traumatizáló élményem pszichológussal.
Ennek ellenére nagyon nyomom az önismeret fontosságát meg hogy nem szégyen profi lelki segítséget kérni, sőt, bárcsak nagybb divat lenne nálunk is, de iszonyatosan meg kell nézni, kit választ az ember segítőnek.
KedvelésKedvelés
Nem találom az anyagot. (Persze, jó kifogás.) De legyen, hajlandó vagyok revízió alá venni ezt a kérdést. Megpróbálom előadni, mit olvastam. SOTE Magatartástudományi Intézetének kutatása. Az eredmények között ez volt, kb.: a vizsgált gyermekek esetében válás után mindegyiknél valamilyen időszakos fejlődési rendellenesség keletkezett (fizikai vagy szellemi). Magyarul: egyesek nem nőttek, mások nem okosodtak, vagy valami ilyesmi. Lehet, hogy ebből én csúsztattam egy nagyot. Lehet, hogy a sérülés nem maradandó, megrekednek egy kicsit, oszt majd kinövik. Lehet. Azt nem állítottam, hogy a házasságban élőknél minden okés. De az elváltaknál van baj elég, azért a kettő nem zárja ki egymást. És nem azt mondom, hogy mindenáron együtt. Ne mindenáron. De azért ne lépjünk ki az egészből felelőtlenül, mert a titkárnőnek jó melle van, vagy mert “öregecskedő” az asszony, vagy mert az emberrel meguntuk egymást. “Ha már elmentél a paphoz, és vállaltál gyermeket, akkor rendezd úgy a dolgaidat, hogy maradjatok együtt” – mondta józan paraszti eszével egy ismerősöm. És nem a kirakatra, és a mindenáronra gondolt. Hanem a harcra, a küszködésre, az erőfeszítésre… igen. Nem értem sokszor, mekkora erőfeszítést hozunk a lakásért, az autóért, a bankkölcsönért, a doktoriért, de azért, hogy a manóink élhető környezetben nőjenek fel, azért nem hozunk. Nem fektetünk az önismeretbe, nem figyelünk a másikra, felé sem fordulunk, s ha nem mennek a dolgok, könnyen húzzuk le a gyűrűt, és tépjük szét a (nálunk) rózsaszín papírt. Persze, még egyszer: az EGÉSZSÉGES apa-anya együtt, szeretnek minket, szeretik egymást kapcsolat mellett beszélek, aminek nem is kell házasságnak lennie. Csak legyen szeretet, elfogadás, egyenlőség és igen: két ember, két minta, két nem, két szerep, két hivatás. Feldmár azt mondja, hogy azok a fák, melyek folyton vihar tép, szintén egészséges fák, csak nem olyan szépek, mint azok, amelyek csendes völgyben nőnek. Igen. nézőpont kérdése, hogy a trauma, amit a válás okoz, sérülést okoz-e vagy sem, és hogy ezzel a sérüléssel majd lehet-e élni vagy sem. Lehet, hogy így van…
KedvelésKedvelés
Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni, így már sokkal árnyaltabb a kép.
(Az én szüleim monogámnak mondott (valószínűleg nem volt az) házasságban élnek a mai napig, és engem rengeteg sérülés ért ebben a családban, őket nemkülönben.)
Egyszer olvastam valahol, hogy egy párterápiával foglalkozó pszichológust megkérdeztek, hogy nem kellene-e törvényileg megnehezíteni a válást, mire azt válaszolta, szerinte inkább a házasodást kellene megnehezíteni 🙂
KedvelésKedvelés
De Csineva, már többen rávilágítottak, hogy nálatok az alapoknál voltak súlyos problémák, ezen semmilyen terápia, semmilyen szentségi házasság nem segít! Se családállítás, se ördögűzés, sem önostorozás, semmivel nem tudod kontrollálni a másik ember szívét, értékrendjét, akaratát.
Az, hogy te készséggel keresed és irtod a bűnt magadban, nem ér jó pontokat.
Akkor, amikor autoimmun betegségben szenvedtél (ennek is az asszony az oka?!), az nem volt elég figyelmeztetés? Két év párterápia nem volt elég, hogy eszedbe jusson az az eshetőség, hogy amibe te foggal-körömmel kapaszkodsz, amihez keresed a könyvek által szentesített bizonyítékokat ( a tudományos szent írásokat)- nem létezik, nem úgy létezik, ahogy te hinni szeretnéd?
Feldmárt félreértetted. A vihar által tépett fák nem örökre megsebzett, hátrányos helyzetű, hanem egészséges rezilienciát mutató, normális fák. Az élet megtép.
A két gyerekedet látod áldozatnak, azt hiszed, a válás traumatizálja őket, miközben te tocsogsz az önsajnálatban, TE nem vagy képes felnőtt, szabad ember módjára, megkockáztatom, férfi módjára. méltósággal feldolgozni és helyére tenni azt, amit megéltél.
Itt van a kutya elásva: “Ha hiszitek, ha nem, azért olvasok ezen a blogon, mert hiszem azt, hogy ha magam is levetkőzök minden hímsovinizmust, és őszintén vállalom az egyenlő kapcsolatot, akkor megelőzhető az újabb kudarc. Mert válás ide-oda, egy hitemet még nem veszítettem el: hogy élhetek hosszantartó, szeretetalapú, monogám, elkötelezett házasságban, és igen, találok olyan párt magamnak, aki erre hajlandó együtt, velem. És ezt a hitemet nem veheti el senki azzal, hogy az egyenlőség világában az ilyesmi értelmezhetetlen. ”
A hímsovinizmus levetkőzéséhez több kell, mint amire te képes vagy. Vakhittel nehéz lesz.
Nem akarja ezt a hitedet elvenni senki. Úgy tűnik, itt már belefáradtak ebbe. Sok szerencsét, és ne a gyerekeid sorsán siránkozz, hanem nőj fel a számukra. Akkor biztos nem lesznek traumatizáltak.
KedvelésKedvelés
“És épp azt féltik, ami eleve értelmezhetetlen lenne az egyenlőség világában, nevezetesen a monogám és élethosszig tartó házasságot és az igényeit önmaga elől is eltitkoló, hallgató, mindenestül a patriarchális család intézményét szolgáló nőt.” – ez volt a vita tárgya. Engem zavart a mondat első fele, ami az és előtt van. Ha É. azt írta volna, hogy benne, vagy vele együtt a … szolgáló nőt, akkor nem értettem volna félre. De nem azt írta, hanem ezt, és így a félreértés megtörtént. Eddig nincs semmi baj. A gond ott van, hogy amikor a tegnap reggel az első hozzászólásom megírtam, senki nem mondta: Az egészséges monogám házassággal nincs semmi baj, ezen dolgozunk… stb. Ehelyett azt olvastam, hogy szálljak le az ideák világából, meg sok minden mást. És veszekedtünk egy napig, belefáradtatok (sajnálom, tényleg, nem akarom, hogy ez a blog fárasztó legyen miattam, hisz végtére ez egy blog, és nem egy fórum), hogy aztán megegyezzünk abban, hogy kár volt farkast kiáltani. Bocs. A jó tanácsokat köszi, lehet, hogy több csend kéne nekem, kevesebb hozzászólás, és több küzdés a talpra állásért. Igyekszem. No offense, really.
KedvelésKedvelés
Senki nem haragszik, én tanulságosnak tartom a beszélgetést, persze nem tudhatom, mit érezhetnek a felek. Örülünk a monogám, élethosszig tartó házasságnak, ha nincs benne hazugság. És mivel ez annyira nagy feladat, semmiképpen nem gondolom okvetlen általános célnak.
Nem, nem azért küzdünk. Mert van, aki egyedül, aszexuálisan, van, aki egymás utáni kapcsolatokban, más meg leszbikus esetleg. Erről a sokféleségről kéne már beszélgetni. És mindenki eldönti a maga életében, miért küzd. Nem fogunk semmit bizonygatni és nem szögezünk le normákat. Ijesztő, csineva?.
KedvelésKedvelés
Nem, É. nem ijesztő. Én otthon liberális, a szomszédban konzervatív vagyok, legalábbis így minősítenek. Én sem azért küzdök, hogy a leszbik legyenek monogámok… húha, ezért ki is rúghatnak :P. Mindenki úgy él, ahogy tud. És igen, éljen a sokféleség. Nem a haragtól féltem, hanem attól, hogy lefárasztottam embereket, és főleg attól, hogy emiatt elmegy a kedvük a blogodtól. Mert azt nem akarom, ne miattam.
KedvelésKedvelés
akkor elkerulte a figyelmedet a rekaciom, igy kezdodott amondat: “a monogam hazassag nagyon remek, ha..stb”
KedvelésKedvelés
“élhetek hosszantartó, szeretetalapú, monogám, elkötelezett házasságban, és igen, találok olyan párt magamnak, aki erre hajlandó együtt, velem. És ezt a hitemet nem veheti el senki azzal, hogy az egyenlőség világában az ilyesmi értelmezhetetlen. ”
senki ezt alátámasztandó bejegyzést nem írt.
senki itt ilyet nem állított, hogy az elkötelezett, monogám, szeretetalapú, hosszantartó házasság az egyenlőség világában értelmezhetetlen.
már megint úgy olvasol és úgy értelmezel valamit, ahogy a saját sebeid nyalogatása közben az érzelmeid engedik.
a blog éppen arról szól, hogy lehet – szabad választásunk szerint, az egyenlőség elveinek messzemenő figyelembevétele mellett – hosszantartó (stb. stb.) házasságban élni.
csak az sok-sok munkával és együtt kapcsolaton dolgozással jár. az egyik fél nem tudja ezt alakítani. egyenlően kell mindkét félnek odatennie magát.
a blog abban erősít minket, hogy ez talán sikerülhet
az hogy az egyéni életutakban ez nem mindenkinek, sőt itt a blogon sokaknak nem sikerül, sikerült az nem jelenti azt, hogy ne sikerülne.
azon dolgozik csak az olvassa és itt mi mindannyian egy kicsit, hogy legyenek ilyen házasságok
már megint valamit alapjaiban félreértettél csineva!
és már korábban is említettem és egy másik hozzászóló is megjegyezte: a te önsajnálatod nagyban hozzájárul a gyerekek traumatizálásához.
legyél megértő a volt feleségeddel, az új partnerével. ha másképp nem megy – bár tőlem nagyon nagyon távol áll az, hogy egy felettün hatalmaskodó valamiben higgyek – tekintsd őket, mint felebarátaidat.
sok-sok időt töltenek a gyerekeiddel, ezért legyél vegyük jóban, értsd meg az indítékaikat, és kerülj hozzájuk közelebb.
ha így folytatod a manóid csak a keserűségedet látják és egy idő után kerülni fogják a veled való találkozásokat.
KedvelésKedvelés
Pszichológia szakon nem nagyon van genderszemlélet még, de szerencsére vannak kivételek: a Károli Gáspár Református Egyetemen Kende Anna néhány éve tartott Pychology and Gender kurzust, érdekes és hasznos volt. Egy irodalom a kurzusról (az anyaság mítoszai):
http://www.harpercollins.com.au/books/Mother-All-Myths-Aminatta-Forna/
KedvelésKedvelés
Hopp, ezt jól elgépeltem 🙂
KedvelésKedvelés
Igen, sajnos az onmagaban, hogy valami szakmai tanulmany meg semmit nem mondd arrol, milyen vilagszemleletu szakmai alapallasrol van szo (nagy eselyyel nem gender szemleletu, mert ahhoz tul uj es erofeszites kivano ez a gender szemlelet. Meg persze olyan nehez levetkozni a beidegzodeseket). Nalunk a nagy pszichologusok is megrogzott egyenlotlensegpartiak (Vekerdy, Ranschburg). Sajnos analitikus esszel gyanakodni kell. Ahogy gyanakszunk akkor is, amikor igy kedzodik egy erveles: “amerikai tudosok kutatast vegeztek…”
KedvelésKedvelés
Ráadásul árnika pszichológusos hozzászólása alá szántam 😦 A lényeg: amilyen a társadalom hozzáállása a nemi szerepek-gyereknevelés kérdéskörhöz, olyan a pszichológusoké. És a kettő együtt fog változni is.
KedvelésKedvelés
Annyira szeretem az egyértelműségedet, ahogy így pontokba szedted 😀
KedvelésKedvelés
Üdv Mindenkinek!
A gyerekneveléshez még egy gondolat: Szerintem nem az a fontos, hogy ki(k) neveli(k) fel a gyereket, hanem az, hogy hogyan. Úgy gondolom, egy kisgyereknek három dologra van szüksége: szeretetre, biztonságra, és arra, hogy a normális testi-szellemi fejlődéséhez szükséges dolgok biztosítva legyenek. Hogy ezeket kitől kapja meg (vér szerinti szülők, egy rokon, barát, nevelőszülők) az már másodlagos. Innentől kezdve pedig feleslegesek az olyan viták, hogy például egy homoszexuális pár fogadhat-e örökbe gyereket, vagy hogy sérül-e az egyszülős családban felnőtt utód.
(Kedves Csakazolvassa! Nagyon tetszik a blogod, már egy ideje olvasgatlak, most rászántam magam a hozzászólásra is. 🙂 )
KedvelésKedvelés