Frissítés, 2025. augusztus 28.: Azért haragszanak ennyire (többféle ügyben, mindenki és bárki), mert én nem vagyok az a színvonal, hogy nagyon egyszerűen és eufemisztikusan mondjam. Nem azt tartom jó könyvnek, kemény sportnak, innovatív véleménynek, tápláló ételnek, egészségnek, érthető reakciónak, emberi viselkedésnek, fontos teljesítménynek, teljes életnek, élvezetnek, amit szokás. Ez nem elitizmus: én a(z inkább puritán) neveltetésem, később a személyes döntéseim révén elkerültem a csoportnyomást, hogy belevágjak tévézésbe, függőségekbe, vásárolgatásba, gyorskajálásba, megúszásba, panaszkodásba, műkörömbe, klotyóra is kocsikázásba, majd hátfájásra panaszkodásba. Satöbbi, jelenleg az uszított, indulatalapú politizálás, a reflexes, valódi érvek nélküli dühöngés, a streamingbámulás, a kötelező jóemberkedés, a Temu és társai, a Tinder olyasmi, amire nemet mondok. Én meg nem vettem észre, hogy mekkora a különbség. Ők azt akarták megélni, hogy hatalmuk van efölött, aki én vagyok. Akit ők alulról nézegetnek. Nos, nincs hatalmuk.

Én kikről írtam:

Közszereplők nyilvános megnyilvánulásairól ami szabadon bírálható (nem érdekelnek az illemszabályok, az igazság fontosabb)

például:

magukat nőnek kiadó férfiak agressziója nőkkel szemben

baba-, gyereknevelés-, anya- és szülésgyalázás, az abortusz sima ügy, járjon olcsón bárkinek, sőt, menő (ilyenkor nem sajnálják az orvosokat), klímával takaróznak,

nőjogi, érdekvédő szerepben tetszelgő platformok képmutatásáról, amelyek realaivizálják a durván egészségkárosító szokásokat, majd széttárják a kezüket, amikor egy 22 éves szerző belehal ebbe; arcátlanul terjesztik a melegpropagandát (például ez, amely torzít, hárítja felelősséget, vádaskodik és hazudik egy halálos betegségről, mert a melegek mosakszanak. Vagy ez, luxusprobléma-hiszti – megjegyzendő, hogy a szerző nem átlagos alkatú, hanem elhízott, ezen kívül tartós amely szintén témája), mindez deszenzitivizál, groomingol, fólián siránkozik és szexet tukmál

a vegánok hazugsága, szektás kjellege

– mindenről azért, mert rendkívül kártékony, ugyanakkor divatos.

Politikáról nem. Ha bárki kérdezi: Magyar Péter üzletkötőnek való, ha épp kisimult, olyan termékek forgalmazásához, amelyeket én sose veszek. Semmi másnak.

magánszemélyek: nekem évekig írogató, engem a nyilvánosságban is lejárató céllal taglaló, a blogot figyelő személyek, ők részben a leglojálisabb rajongók voltak, róluk leleplezőeket is, mert rágalmaztak és hazudtak – és élvezték. Élvekig tűrtem, hallgattam, nem történt semmi, csak nyomtam befele. Visszaszóltam, és jó lett.

Kik utálnak engem, és miért?

1. FÁJ AZ IGAZSÁG: akinek elemi érdeksérelmet vagy belső szúrást okoz, hogy én kimondom az igazságot egy jelenségről vagy róluk, mert hazudtak az életükben vagy nekem, mert gyengék, mert szarul élnek, mert háborús bűnös rokont mentegetnek, mert műveletlenek, önfelmentenek, tehetségtelenek stb., és így lebuknak (nem tudtak átverni)
2. LEKÖTELEZETTSÉG MINT TEHER: akik sokat kaptak tőlem és rossz a lelkiismeretük. közel jöttek, kihasználtak, bosszút állnak. ők ismernek személyesen, ők a legaljasabbak.
3. IRIGYKEDŐK, reménytelen egészség/alkat/lakóhely/anyagi helyzet: akiknek megtetszettek a sportos képeim, nekiláttak, nem akarták eléggé, és rámkenik a kudarcot. vagy csak a menőzés tetszett meg nekik, ők is akarták: be is állították a kamerát, kisminkelték magukat gondosan, kézenálltak – majd fejreestek (metafora, de nem csak).

+ 1 Akik nem tudnak értelmezni magyar mondatokat, érvelést, nem tudnak olvasni, zavart kelt bennük a szöveg. Egyszerűen más műveltségi szinten vagyunk, más a kritikusságunk szintje. (Tipikusan kritikusnak hiszik magukat, “nemet mondanak”, de nem gondolkodnak, csak a progresszív tömeg kész, kötelező kritikákit hajtogatják.)

Ezek az emberek nem rám haragszanak (engem nem ismernek és nem is értenek), hanem egy általuk megalkotott figurára. Pár tetszőleges elemet kiválasztanak, ami őket különösen idegesíti (sportolok, képzéseket tartok, nem vezetek autót; a lábam formája, nem bírom a vegánokat), és még a saját fejükben létező víziókból, az érzelmeikből összetákolnak egy gyűlöletes ellenségképet, akire rápakolják az összes belső frusztrációjukat. Ők nem bírják el, olyan sok. Minél többet bántottak, annál feketébb ez a szalmabáb, hiszen a zaklatást erkölcsileg igazolni kell, így jön ki a matek.

Van, aki azért “utált meg”, mert ő maga is felszínes, és inkább a felszínesekhez áll, nem tesz bele melót, hogy megértse, mit mondok. Béke vele, nem hiányzik a Marie Kondo-EMK-kötögető típus. Sose volt a szintem, én utálom ezt, ahogy a vegánságról, minimalizmusról, állatjogokról, transzokról, klímáról kell csépelni a szót, ahogy a kész étlapot felmondják mint saját felfedezést. Nem gondolkodnak.

Vagy beleszagolt a közhangulatba, és már nem éri meg neki “velem lenni”: nagy patetikusan előadja, hogy ő próbált engem megérteni, de sajnos. Valójában rájött, hogy iszkiri, mert én most már nem vagyok menő felszíneséknél (felszínesék csak titokban olvasgatnak itt), gyorsan elhatárolódik, ő is odaáll egy kővel. Ő csak gyáva. “Leveszem rólad a kezem” fölénnyel ír. Soha nem volt rajtam a keze.

Az értetlenek nem bántanak. Ha valakiben csak érzelmek, indulatok támadnak, hogy “miket mond ez!”, és főleg, ha utóbb felismeri, hogy csak zavarba hozta a szöveg, az nem baj. Többen voltak ezzel így, ők reflektáltak magukra: az elakadt életükkel volt bajuk, nem egy ismeretlen bloggerrel, akit nem is mindig értettek. De ne piszkálj akkor.

Megy a kioktatósdi, valaki, aki nincs jól, elmagyarázza, hogy mit kéne ennem, sportoljak, de az nem gyúrás, az nem jó, illetve nem élvezem. Ez honnan van? Nem ismerem őket, de tudnak rólam… érkezik az üzenet: én belekötöttem szerinte Steiner Kristófba, aki neki személyes jó barátja, megvédi, és különben is ő látott a Városmajorban, hogy nekem mekkora a seggem. Ezt egy 95 kilós nő írta. A mamami tömegfórum, ahol elég nagy vihar volt abból, hogy képmutató kommentek és a kendő-pelenkabiznisz elüzletiesedése ellen felszólaltam 2012-ben, de már előtte is sokan olvasntak, volt egy külön, általam alapított alfórum. És az érdeklődő mamamiknak (több száz nőről beszélünk…) még jópár ismerőse is tud “a dolgaimról”, nem azért, mert nagyon haragszik, hanem mert látható maradtam a neten, mert megözvegyültem, mert híres sztori, hogy lebuktattam Bojárt, kipattintottam magam. Figyel, jön utánam:

Igen, szerintem elég sokan erre vágynak.

Ő legalább őszinte, én ezt becsülöm:

…a gyomorban szorító érzés, a nehezen leplezhető düh, ami elfog, ha szembe jönnek velem az ilyen szavak ciklikusan, hogy “szabad”, “méltóságteli”, “önálló” (főleg az ÉLET szó jelzőiként), és előveszem a nagyítót, számolgatni kezdem a bőrhibákat az arcodon, beleszagolok a levegőbe és megállapítom, hogy te is büdöset fingasz, vagy leleplezek, olvasok a sorok között, azt is, ami nincs odaírva, és minden szép mondat vetítéssé és öntömjénné válik a szememben. Ja, mert neked úgy. Mert neked ezt adta az élet. Neked ezeket a kártyákat osztották. Nekem meg emezeket…

De ő is szeretné azt hinni, hogy nekem lapokat adott az élet, vagyis tagadja a döntést, a cselekvést.

Ha viszont makacsul basztat a dúlt lelkű kommentelő, itt leskelődve, mohón keresgélve, ha valóságos rögeszméje leszek, ha nem bírja elviselni, amikor nekem jó, ha próbálja elérni, hogy ne örüljek, ne bízzanak bennem, ne legyen képzésem, könyvem, bevételem, ha magam ellen akar fordítani, és hazugságokat ír a testemről, ráadásul mindezt éveken át, váltogatott álneveken, sunyiskodva, az már pszichopatológia, és az nem múlik el. Négy ilyen emberről tudok, és ők már azért feketítenek be szinte kacagtató módon maguk és mások előtt is, azért látnak minden megnyilvánulásomban mögöttes szándékot, őrületet, ártó szándékot, azért tulajdonítanak nekem sötét hatalmat, azért elemezgetnek, hogy így a kínos, zaklató, hobbiból tolt álneves gonoszkodásukat maguk előtt erkölcsileg igazolják.

És már tényleg azt hiszik, hogy itt ők vannak megtámadva.

Testüket, sikereiket, éles eszüket, műalkotásaikat még sose láttuk, de gyanítom, nem valami fényes élet az, amelyben én ekkora ügy leszek. Hogy ennyire nem veszik észre a tényeket és a saját öncélú bántási késztetésüket…!

Villő:

…megérdemelte. Jó látni, hogy elbukik és megy vissza oda, ahonnan jött, a jelentéktelen szürkeségbe. Megkapta az élettől a maga 15 perc hírnevét, nem tudott emberi tartással élni vele, most csak temessék maguk alá a romok.

A legundorítóbb típus álnévről vél mindent tudni rólam, évek óta mindent megfigyel, nyomoz, már levett posztokból idéz, mintha ő fedezte volna fel az ott elmesélt nehéz sztorimat (és ferdít). Ja, és Évusnak szólít, ez a hatalmaskodás pedig hányingerkeltő. A romlottság legmélye.

Az emberek (akiket beviszek edzőterembe! akik eljönnek a lakásomba bulizni meg az irodalmi estekre!) ELSZELELNEK. Mintha nekem ők a barátaim lennének. Mintha nem ők akarnának tőlem valamit. Gratulálunk a 23 centis derekadhoz is!

Nem nyűgözi le – de ki kérdezte? Ez egy irigységleplező mondat, mert ez a nő lusta sportolni.

Itt egy példa arra, aki nagyon hálás nekem, most meg az elpusztításomra masztizik:

Többnyire tehát neten ingert kereső, unatkozó, béna életű emberek, akik problémája az, hogy önmagukért nem szereti őket senki, és nem tudják elfoglalni magukat.

Az igazi Gerle Éva a mocskos, gonosz szalmabáb helyett, amit gyártottatok belőle és taglaltok vég nélkül nyilvános helyeken:

értelmes, jelenségeknek utánajáró posztokat ír,

érdemben reagál a jó- és rosszakaratú kommentekre is,

az elsőszülöttje érettségije és felvételije köti le,

edz, fut, bringázik, főz, filmeket néz, koncertre jár, olvas, gyereknevel, házimunkát végez, matekozik, randizik,

kiröhög titeket: átlát rajtatok, a gyatra vetítéseiteken, a gőgös erkölcsösködésen, a meghatott mondataitokon,

tehetséges, ezt tudja is, és nem alkuszik meg.

A haragvók között sok a rosszul kereső, favágásszerű munkát végző, párkapcsolataiban-gyereknevelésben kudarcos vagy magányos, gyermektelen, elhízott, macskatartó. Ők NAGYON szerettek addig, amíg friss özvegy voltam, hóban-fagyban szenvedtem az óvodásaimmal, nehezen éltem, és NAGYON megutáltak, meg mindennek elmondtak, amikor kivirultam, edzettem, jól kezdtem keresni, szerelmem lett. Őket nem szerette szerelemmel talán soha senki, de az elmúlt tíz évben biztosan nem, pláne szép-okos férfi. Kompromisszum, tahók, kínlódás, meddő sóvárgás, tinder.

Ilyen a tipikus lájkolási ízlése egy engem gyűlölőnek.

Ez vagyok én.