Ez egy technikai oldal, közönségszolgálat és konfliktusrendezés.

Az a célja, hogy ha korábban benne voltál közös dolgokban (blogszületésnap, fotók, vendégposzt, személyes kapcsolat), de most már visszavonod a hozzájárulásodat, és zavar valami veled kapcsolatos tartalom a blogon, akkor itt jelezhesd – és én teszek ellene.

Egyenesen, felnőtt ember módjára, nekem. Tehát ne hátulról gyere.

Ami most történik, az ilyen-olyan jelentgetések, értesítések, e-mailek, nekem címzett fenyegetések, hergelt közegbe beledobott, rólam szóló hazugságok, vádak – mindez egy módszeres, aljas, undorító, irigy bosszúhadjáraamelyet boldogtalan, keserű, kiábrándult emberek folytatnak egymásba kapaszkodva, tömegben, részben névtelenül. Másban nem tudják megélni a hatalmukat, az énjük erejét. Elég sokat tudok róluk, nem téveszt meg az önmutogatás, látom, hogy a fancy tartalmak mögött valójában merre ment az életük.

Megalkudtak, elromlottak.

Soha nem hittem volna rólatok.

Szerencsére a lényeg működik: értékelapon, értelmesen – és nem haverkodva meg jaj, de beleszeretve meg használni akarva – olvasó emberek, meg az íráskészség, szenvedély, a döntéseim, a témák és örömteli események. Nem fogtok tudni kicsinálni.

Írj kommentet, és nevezd meg, mi az, amit nem szeretnél, ha a blogon veled kapcsolatban fent lenne, ami már nem közös érték, ügy, valóság; ami bánt vagy nem tetszik.

Írhatsz e-mailt is: csakazolvassablog@gmail.com!

Megoldás az is, ha nem nézegeted éhesen, ürügyre vadászva a blogot, szerintem akkor kevésbé zavaró a bármely tartalom. Érthetetlen, mit kerestek itt még mindig, ha már nem tartjátok magatokat csakazolvasónak. Miért, hogyan érint titeket, amiről írok? Hogy lehet, hogy hirtelen annyira zavar az, amit te magad kezdeményeztél vagy amit én csináltam, és te annyira, de annyira jöttél és lelkesedtél érte?

Nem lehet, hogy boldogtalan vagy, és engem ütsz, igazságtalanul, Tamás? Én felnőttként viselkedtem, építően dolgoztam föl azt a csalódást, amit okoztál. Soha nem ártottam neked, soha nem hazudoztam rólad, nem adtam ki a titkaidat. Miért csinálod ezt? És miért mutogatod annyira a látszatéletedet? Tudom, mi a valóság, tudom, mit lepleznek az érzelemdús deklarációk, tudom, miben élsz: éspedig tőled. Miért vetítesz?

Rólam is írnak amúgy a távollétemben, szedegetik le a fotóimat, és rólam névvel, és gyűlölettel – de nem az én dolgom és fennhatóságom az, hogy ők mit csinálnak (meg én sose rajongtam értük, neveztem őket legjobb bloggernek, életem szerelmének stb.).

Az én dolgom, munkám, hivatásom, projektem a blogom.

Tehát: szólj.

Ne legyél aljas.

Főleg ha korábban nagy rajongó voltál.

Ismerd fel: téged az bánt, hogy én kimondom az igazságot, arról is, hogy te viszont nemtelenül viselkedtél velem.

Én leszedem azt, ami téged zavar, ha képes vagy felnőtt, jóakaratú emberként viselkedni. Kivéve a kommentek, az több tízezer, nem gyomlálom ki őket, mert szétesnek a threadek és embertelen munka.

Ha szóba sem akarsz állni velem, akkor az is megoldás, ha nem nézegeted ilyen éhesen a blogot. Mit gondolsz? Valójában téged nem érint, hogy én kire célzok, vagy milyen képen vagy homályos háttéralak.