Nem minden férfi, de mindig férfi, és potenciálisan bármely férfi. Ez a válasz a csúsztatásra.
*
Vagy menekült. Boróka írt róluk is. Nem javítom a helyesírási hibákat:
Karácsony napján zuhant a tengerbe egy hét éves kislány a turistaparadicsomként ismert Számosz szigetéhez közel. Hiába próbálták megmenteni, a téli tenger pillanatok alatt elragadta, testét csak hetekkel később egy nagyon népszerű strand közelében sodorta partra a víz. Anyja már csak a ruhái alapján tudta azonosítani.
Ez a történet idáig egy olyan tragédia, amit turistaövezeteinkben sajnos sokszor megtapasztalhatunk.
Van mögötte azonban egy másik tragédia.
A hét éves kislány szudáni volt. És menekült. Nem egy turistahajón, hanem egy menekülteket szállító hajón ült sokakkal összezsúfolódva. Az, hogy csak ő zuhant a tengerbe, és nem sokkal több ember – tulajdonképpen csoda. Egy fordított, tragikus betlehemi történet. Lányról szól, nem fiúról, a csillag nem vezetett senkit sehová, és azelőtt a tengerbe hullt, mielőtt bármiféle megváltásnak esélye lett volna. A szentcsalád számára az azonosítás maradt az egyetlen el- és bevégezhető feladat.
Megrázó, hogy mindez karácsony napján történt, de nem véletlen. Az európai ünnepnapokon, karácsonykor, húsvétkor illetve szilveszterkor mindig vannak ilyen tragédiák, “menetrendszerűen”, mert a menekülők arra számítanak, a partiőrség kevésbé éber, partot érhetnek anélkül, hogy elfognák őket.
(részlet) “Zuhant a tengerbe”, “turistaparadicsom”, “turistaövezet”, “hétéves kislány” – szándékosan manipulál. És persze nem a 25 vagy 35 éves férfiakat emlegeti, nem is a sikerrel beérkezőt, aki az első héten késsel támad egy fehér kislányra. Ki kell maxolni az érzelmeket! Úgy fogalmaz, mintha a kislányt maguk a migrációellenes fasiszták, Orbánék fojtották volna vízbe. Be kell húzni a jószívű nőket.
Pont a nőket, akinek az idegen, fiatal férfiaktól a legtöbb félnivalójuk van.
E tragédiában, ha jól értem, a sugallat ellenére sem a parti őrségnek, sem a migrációt ellenzőknek nem volt szerepük!
Kinek van felelőssége? Nem kerülöm meg a kérdést: annak, aki olyan pokoli viszonyokat teremt a távoli országokban, hogy százezrével menekülnek (egyébként nők, gyerekek sokkal-sokkal kevesebben, mint a fiatal, egyedülálló férfiak, akik viszont nem csak a veszélyes országokból). Közelebbről: kövesd a pénzt! Annak van felelőssége, aki pénzért csempész embert, üzemeltet halálhajókat, -kamionokat, korrumpálja a hatóságokat.
És szülőként annak is van felelőssége, aki fölszáll a hajókra a gyerekével, nem ad rá mentőmellényt, nem menti ki. Nem ismerjük a “tengerbe zuhanás” körülményeit.
A legnagyobb felelőssége viszont a “majd csak beengednek valahogy” reményt tápláló, “emberiessége” hivatkozó európai mozgalomnak van. És ennek agitátora Boróka is.
Hacsak nem azt gondolja Boróka, hogy direkt kényelmes hajójáratokat kellene üzemeltetni olasz, görög, spanyol, brit, esetleg összeurópai költségen, és karácsony napján is embermentő hajókkal cirkálni.
Arról is ír, hogy szellemekkel hadakoznak, akik szerint a migráció dönti el Európa jövőjét, mert 2025-ben már csak 25 százalékkal kevesebben érkeztek. Miután tíz évig özönlöttek tengeren, vízen, megszámlálhatatlan, hányan fulladtak meg teherautóban és tengeren, de most már egy kicsit kevesebben jönnek! Semmi nincs! Ezt komolyan leírta (a hvg-n is).
És amikor azt hallja bárki, hogy a “migránskérdés” dönti el az idei választást, akkor legyen tudatában annak: tavaly a Frontex adatai szerint 25 százalékkal csökkent az Európába illegálisan belépők száma. Kiugróan kevesen (majdnem feleannyian) választják a nyugat-balkáni, Magyarország és Horvátország felé vezető útvonalat, mint eddig.
Amikor a politikusok arról szónokolnak, hogy megvédik a “migránsoktól” az országot, akkor tudjátok, hogy szellemekkel hadakoznak. És azt kívánom, ezek a szellemek rendszeresen kísértsék őket, egyetlen nyugodt percük se legyen a kislánytól, akit karácsony napján vitt el a tenger.
A Save de Children adatai szerint minden második, az európai menekülőútvonalakon haladó gyermek meghal. Tavaly 278 gyermekáldozat volt. Persze ott, ahol a saját, itt született gyerekeket sem sikerül megvédeni, ahol rendszerszintű erőszak áldozatává válik, magára marad az is, aki itt született ott hogy is várnánk bármiféle felelősségtudatot, részvétet.
És miért is gondoljuk azt, hogy a “keresztény értékek” politikusai kinyitnák a jászolajtót.
Mennyivel előrébb lenne a világ, ha Boróka magyarul tudna rendesen! A jászolnak nincs ajtaja, az az eledelt tartalmazó vályú, láda, és a baba volt benne. De az istállóba is csak egyetlen, épp háromtagú, a nyelvet beszélő család fért be, önkényes lakásfoglalóként. Ők nem a törvényekkel szembeszállva, hanem épp császári rendeletre, kényszerűen utaztak Betlehembe. A népszámlálás után mentek is vissza Názáretbe, dolgozni.
Arról nem ír, hogy hogyan lehet az illegális bevándorlókat és közülük a tengerbe veszetteket megszámolni. Még becsülni sem lehet. Nem is kér mindenki menedéket, hanem felszívódik, ahogy a rongyok útján is. Nem ír Boróka arról sem, hány embercsempészt kapcsoltak le az évek alatt, hogyan igyekeztek gonoszorbánék felszámolni a borzalmas üzelmet. Lám, az elátkozott határkerítés mégis ért valamit? Arról sem ír, hányan érkeztek már papírok nélkül, és hányan jönnek még majd, ha a befogadottak családot akarnak egyesíteni. Hogy mindez milyen érdekellentétet, erőforráshiányt, kulturális feszültséget, káoszt okozott már az engedékeny célországokban.
Ki hiszi ma, hogy minden menedékkérő borzalomból menekül, vágyik beilleszkedni, hasznos munkaerő lesz? És hol válasz erre, hogy “de nem mindegyik terrorista”? Hát jó, hogy!
Jönnek és jöjjenek tanulni. Szükség van képzetlen munkaerőre. Kölcsönzésnek hívjuk, szervezett formában zajlik, korlátozott időtartamra jönnek, papírokkal (mégis hörgött miattuk a magyar ellenzék). Pedig a légynek sem ártanak. Vízszintes hóviharban pizzákkal bicikliznek, ők takarítják a TF konditermet, a szállodákat. Bőven van legális munkaerő.
Mi van, ha az unokatestvérházasságot, kislányok férjhezadását, vagy, mint újabban, a nemiszerv-csonkítást elkezdik kulturális különbségnek nevezni? Ha basztatnak, hogy te, az európai se egyél, mert ramadán van?
Ehhez mit szóltok? A Grok kereste ki, de értelmes szöveggé alakítottam:
2019-ben Bristolban szomáliai szülők és aktivisták (Somali Parents Against Stigma – SPAS, Bristol Somali Community Association) kritizálták a nőinemiszerv-csonkítást (FGM) tiltó szabályozást, mert az “stigmatizálja” és “traumatizálja” a közösséget, valamint “subhuman”-nek (alacsonyabbrendűnek) érzik magukat tőle.
Egy 2025-ös cikk a Journal of Medical Ethics-ben 26 szerző, köztük a cambridge-i, bristoli, brightoni egyetemek kutatói relativizálja az FGM-et kulturális alapon. Ez olyan akadémiai diskurzus, amely befolyásolhatja a közvéleményt és a politikát. Érveik: Az FGM (female genital mutilation) kifejezés stigmatizáló, nyugati szenzációhajhászás, inkább a “female genital practices” kifejezést vagy a “cutting”-et javasolják, mert nem minden formája traumatikus (sok nő “nehéznek” vagy “fájdalmasnak” tartja, nem traumának). Nyugati kozmetikai műtétekkel, a “designer vaginával” vonnak párhuzamot. A nyugati tiltás rasszista sztereotípiákon alapul, és károsabb lehet a migráns közösségek megfigyelése, a média torzításai miatt, mint maga a gyakorlat. Kulturális különbségként kezelik: történelmi, vallási gyökerei vannak az afrikai és muszlim közösségekben, Szomáliában és Egyiptomban. Nem feltétlenül barbárság, és a statisztikák is túlzóak.
Farkas lába az ajtórésben. Még szigorú, teljes tilalom van, de puhítgatják.
Hallom én magam, eleven a régi reflexeim: nem szabad sztereotípiákat erősíteni, ilyesmit szóvá tenni a szélsőjobb hangja, iszlámellenesség, rasszizmus. Csak hát rájöttem, hogy minden tilos, ami az ép ésszel kapcsolatos. Nem szabad látnia szemeddel, észrevenni, ami zajlik, és hogy ez nőellenes. De ami kellően balos jóember-ügy, ami NEM FIDESZES, azt imádjuk: egyszerre Renner Erikát, Perintfalvi Ritát és Lakatos Márkot. Bűn azt mondani, hogy két nem van, bűn tudni a szivárványszín gyerekrontókról. Meleg férfiakról, akik kisgyerekeket szexuális célra vesznek magukhoz. Ez tavalyi, francia botrány, a csávót sokáig a meleg aktivizmusa védte, ahogy a brit Stephen Irelandet és a Zulock sztárpárost is: William és Zachary 100-100 évet kapott az örökbe fogadott fiaik ellen elkövetett cselekmények miatt: aggravated sodomy, gyermekmolesztálás, incesztus, videók készítése és terjesztése, prostitúcióra kényszerítés voltak a vádpontok. Van, aki megkönnyebbül, hogy elítélték őket, van, aki inkább attól dermedt, hogy mindez ilyen sokáig zajolhatott.
Tilos észrevenni a queer miliő agyonszexualizáltságát, romlottságát is, pedig nyilvánvaló, hogy aki a szexuális “igényén” keresztül definiálja magát, az alig lát mást a világból. A határhúzás is jobbos, fasiszta: hadd legyenek gyerekek a gyerekek, ne szexualizálják át az ő életüket is (azért változott újabban, lett transgender meg innate gender identity, és nem transsexual a szóhasználat, hogy a gyerekeket is bevonják!). Hol vagytok, gyermekvédők?
Egyáltalán: ne a szexért lihegés, az abortusz és a gyerekmentesség ünneplése, a pornó mint szabadidős menőség, sőt, alapszükséglet uralja a közös értékrendet.
Ne lehessen furasággal takarózni, lelkizős panaszkodással, betegségre hivatkozással mennybe menni, bűnök alól felmentést kapni. És igen: bűnöző kamaszok vannak a javítókban, a javító büntetés-végrehajtás, bármilyen szervezet alá tartozik is, és pont nekik vannak áldozataik (ezért kerültek oda). És nem, nem lehet minden tragédiát megoldani, megelőzni, szeretettel kezelni. Kemény hatósági fellépést, szigorú büntetést, drograzziákat követelni egészen addig számít rendpártinak, fasisztának, amíg nem a te lakásodba törnek be, nem a te gyerekedet bántják vagy teszik függővé.
Tudom, milyennek látszom. Öreges, rendpárti, szélsőjobbos. De amikor én is jogvédő voltam, elesettek lánglelkű gyámola, még nem tudtam, mi megy, mi lesz ebből, mik a veszélyek. Nem is csak mint negyvenes tapasztalt tudtam meg, hanem 2026 lett. Hihetetlen, mik történtek. Borókáék se tudhatták akkor még, mi lesz. De most már tudják.
Olaszországban, éspedig Meloni Olaszországában az most a felhördülés, hogy meghozták az ítéletet egy 29 éves, bangladesi menekült ügyében, aki 2024 nyarán többször megerőszakolt és teherbe ejtett egy afrikai, szintén menekült kislányt. Tízéves volt a lány. Nem volt erőszak (!), mondták, átminősítették kiskorú elleni szexuális erőszakról kiskorúval folytatott aktusra, és kapott érte ÖT évet (utána kitoloncolják). Ez a kislány csak három évvel volt idősebb, mint a Boróka által drámai posztban említett szudáni. Ki tüntet ez ellen? A szélsőjobb: a Lega és a Fratelli d’Italia. Miért nem a feminista, gyerekvédő, emberi jogokról papoló baloldal? Miért nem a családos centristák?
Ne általánosítsunk, mondja a fiam is. Nem minden migráns erőszakol gyereket. A buzik sem mind. Nem minden bevándorló terrorista! Nem minden transzkodó férfi jár faszt verni a női vécébe…
És hogyan szűröd ki a veszélyes csoportból azt, aki megteszi? Vagy nem tette, de majd most kedvet kap? Ha pedig megteszi, lesz mentsége, mert ő a világ áldozata!
A transzneműség, a nőként való önillegetés mélységes nőgyűlölet, erőszak.
Én azt mondom, ha megnyugszotok attól, hogy nem mindegyik, akkor alacsonyra tettétek a mércét. Milyen érv ez? Csak akkor jogos nem kérni belőlük, ha mindegyik az életemre tör?
A valódi kérdés nem az, hogy miért ne legyünk könyörületesek (jászolajtó). Hanem az, hogy nekem, a nyugati országnak, aki a saját polgáraimért, biztonságért és gazdaságért felelek, mi hasznom és mi károm származik abból, ha beengedem a jól körülhatárolható, hasonló hátrányokkal küzdő csoportot. Úgy, hogy meg sem számlálhatók, az áradatnak sosincs vége. (Mennyinek a 25 százaléka?) Olyanokat, akik nem osztják, nem ismerik a normáimat, erkölcseimet, szocializációmat, ezeket számon kérni rajtuk (mint az FGM esetében) intolerancia, sőt, fasizmus, rasszizmus. (És: nekem mint nőnek mi hasznom, mi károm van abból, ha a férfiakat beengedem a vécémbe, öltözőmbe, kórházi osztályomra, sportomba? Törvényekről és szabályozásról beszélünk: ha bejöhetnek, akkor a csoport minden tagját be kell engedni, nincs olyan, hogy előre kiszűröm a veszélyeseket, vagy utólag vonom le a tanulságot, hogy na, ő pont erőszakos volt.)
Védeni a saját polgárokat, köztük is a kiszolgáltatottabbakat előre kell, és már van elég tapasztalat arról, hogy mitől kell védeni őket.
Milyen világ az, ahol folyton hátrányokra hivatkozó férfiakat kell megérteni, még a szudáni kislány halála is nekik egyengeti az utat? És ahol ezt szóvá tenni szélsőjobb fasizmus?
Ha csak két százalék erőszakos, de tipikusan ők követik el, már az is megalapozza, hogy egy se jöjjön be. (A 9/11 idején ez nem volt kérdés, úgy átvizsgálnak mindenkit azóta is, mint a kurvaélet. Huszonöt éve mindenki szív az akkori terror miatt az egész világon.) A veszély a kulturális mintázatból és a menekülthelyzetükből adódik. Az elszámoltathatatlanságból, a liberális elit álláspontjából: “a jóravaló menekültek borzalmakból menekülnek, jobb életet akarnak”. Komplett brit nagyvárosokban nem éri meg a pakisztániakkal ujjat húzni, mert ők a legnépesebb, összetartó választói csoport, helyi politikusok és az országosak is számolnak velük.
Jobbosnak kell lenni ahhoz, hogy elolvasd a grooming gangek valóságát (angolul, mert a magyar média sűrűn hallgat róla), vagy épp a transznemű sunyiskodást, amellyel átgázolnak a nőkön sportban, börtönökben, mosdókban.
De hogy fehér férfiak meg hetero, jómódú apukák is erőszakolnak, bántalmaznak gyereklányokat? Igen. Ők a mi polgáraink, velük meg kell küzdenünk. De még rájuk engedni azok özönét, akik kultúrájukból adódóan nem értik, nem tudják, nem érdekük felfogni, hogy mit jelent a nemi erőszak? Kiszűrhetetlen, ki a vezsélyes. A britek azt mondják, a saját Jamesekkel és Bryanekkel majd megküzdünk, hova tegyük a polgárainkat. Ők legalább hallhattak róla, hogy gyereket nem erőszakolunk. Az amúgy is rémes helyzeten nem segít, ha Abdullahhal is meg kell küzdeni. (Érdekes, milyen egysejtűnek kezelik őket azok, akik méltóságról és előítéletekről harsognak: szegények nem értik, más kultúrából jöttek! “Kulturális különbség” fehér kamaszlányokat megerőszakolni.) És ha papírjaik sincsenek, előfordul, hogy Abdullah hirtelen 16 éves, és máris nem lehet úgy felelősségre vonni.
Több ezer szegény, brit lányt erőszakoltak, vertek, öltek meg a grooming gangek tagjai, szervezetten. Bécsben afgánok erőszakoltak és drogoztak halálra egy 13 éves lányt. Erről nem szabad írni,. mert elszabadul az7 idenegyűlölet. Olyanok harsognak fasizmusról, akik soha nem is találkoznak efféle bűnözéssel, védettek tőle, vagy a saját ziziségüket, kudarcaikat nyomnák le a világ torkán. Mint az ADHD-s, transznemű, összeférhetetlen Bagoly: akinek ő kellemetlen, az fasiszta. Hemzseg a blogja a fasisztázástól. Életében nem tanult történelmet, politológiát, társadalomtudományt.
Aztán persze csodálkoztok, hogy senki nem kér már a befogadó, diverz baloldalból, se a liberalizmusból, és kihalnak a médiumaitok.
Régebben nem a fasizmus volt a buzzword, hanem a demagógia, a populizmus. És dermesztő felismerni, hogy a valódi veszélyeket elhallgatják, megoldást nem kínálnak, de érzelmileg zsarolnak! És ők a jóemberek!
Nem egyes esetekkel kell jönni, és főleg nem kivételekkel. Aminek közös oka, mintázata van, azt a jelenséget meg lehet fogni. Nem dolga senkinek megelőlegezni a bizalmat. Hát a saját polgárainkkal sem bírunk. Az esetleg jó fej, hasznos polgárrá válható férfiak kedvéért eltűrni a többiek erőszakját? Nem éri meg. A harmadik világ és különösen annak iszlám része összeegyeztethetetlen a békével, demokráciával, egyenlőséggel – tehát mindazzal, amire a Nyugat joggal büszke.
Most már átszakadt a gát. Nem lehet egykönnyen visszacsinálni. És emiatt lesz, van társadalmi feszültség, forrongás, vérzivatar. Engem nem nyugtat meg, hogy nem az összes, sőt, nem is a többség. Nekem ez jó? Nem jó. Akkor nem jöhet. Nem kell igent mondanom, csak mert jámbor európai vagyok, vagy mert segítőkész nő. Az taktikázzon, az kérje a beengedést, és az viselkedjen szépen, akinek igénye van.