flaubert: bovaryné, első rész — együtt jobb 3.

Közzétéve Szerző:

A Bovaryné (Madame Bovary), Gustave Flaubert botránykönyve öt év remetelét munkája. Könyvalakban 1857-ben jelent meg, Vidéki erkölcsök alcímmel. Folytatásokban már 1856 végén közreadta a Revue de Paris. Az írót, a folyóirat szerkesztőjét és nyomdászát perbe fogták, majd felmentették. Charles Baudelaire A romlás virágai című verseskötetével együtt a Bovarynét mint a romantika végét, az európai irodalmi modernség első fegyvertényeként tanítjuk. Emma maga is a romantika áldozata. Baudelaire a szimbolizmus, Flaubert a naturalizmus felé nyitott utat.

Teszt. Ezúttal egy kicsit könnyebb átmenni (most vezetjük be a terméket).

Néhány érdekesség.

“Bovaryné én vagyok”, állítólag ezt mondta Flaubert a regény hősnőjéről. Bután szokták ezt félreérteni, fejtsük meg, mit jelent ez a mondat!

Itt is felvetődik, de nem valami összetett a végkövetkeztetés, viszont a recenzor elutasítja a feminista értelmezést.

Heller szerint míg a lírában a férfi nőábrázolása csak klisé marad, a nő sosem juthat szóhoz, addig a regények és nagy írók esetében a hiteles nőábrázolás nem kérdés. Hogyan értelmezzük akkor Flaubert legtöbbet idézett mondatát, hogy “Bovaryné én vagyok!” Bódis Kriszta érdekes, ám kicsit nyakatekert gondolatmenete szerint a nemi szerepek felcserélhetőek a regényben. Az klasszikus nő-férfi viszonyrendszerben a nő a kiszolgáló, a férfi a kicsapongó, kalandozó fél. Ám Flaubert-nél ez pont fordítva van, felcserélte a szerepeket, Emma a kicsapongó, Charles pedig, aki folyamatosan gondoskodik róla, kiszolgálja Emma minden hóbortját, fedezi Emma korlátlan költekezését. Tehát Charles a nő, Emma pedig a férfi kettejük viszonyában — ha eszerint értelmezzük Flaubert mondatát, akkor érthető miért mondja Flaubert, hogy ő Bovaryné.

Ez nagyon gyenge. Mutassunk rá Charles tipikusan “férfias” megnyilvánulásaira!

Adalék Flaubert leveléből:

A Bovarynéban semmi sincs, ami igaz lenne: teljességgel kitalált történet: sem az érzelmeimből, sem az életemből nem tettem bele semmit. Éppen a személytelensége kelt illúziót (ha egyáltalán kelt). Egyik elvem ez: nem szabad magunkat megírni. A művésznek úgy kell jelen lennie a művében, ahogy Isten van jelen a teremtésben: láthatatlanul és mindenhatóan; érezni mindenütt érezzék, de látni sehol se lássák.

– Flaubert levele Leroyer de Chantepie kisasszonynak, 1857

Kérdések

1. Beszéljünk a nevekről, kérek ötleteket, egyelőre ezek:
Bovary
Helïose
Zsali

2. Elképesztő, ahogy Flaubert játszik velünk. A sokadik olvasáskor is találok új és új pontokat, mert már távolságot tartok a regénnyel, nem hiszek a szövegnek, felfigyelek az ilyenekre:

“Mivel igen szorgalmas volt, mindig a középsők közt foglalt helyet, sőt, egyszer természetrajzból külön dicséretet is nyert.” Miért csinálja ezt az író? Gyűjtsetek önleleplező példákat, amikor viccel velünk a szöveg!

3. Milyen színű Emma szeme?

4. Flaubert nagyon szereti a groteszket, a kontrasztot, leginkább az emelkedett és a közönséges keverékét, egyszerre ábrázol fennkölt és banális, párhuzamosan zajló eseményeket. Írjatok erre példát!

5. Hogyan zajlik a lánykérés? Értelmezzük a jelenetet!

6. Emma rendkívül extravagáns csaj, ma gótikus lenne. Milyen példái vannak ennek?

7. Mit szóltok a elmaradt nászút leírásához a hetedik fejezet elején?

8. Mit gondoltok Charles anyjáról, menyéhez és a fiához fűződő viszonyáról?

9. A regény, miközben bőséggel adagolja a részletes leírásokat, nagyon ügyesen elkerüli, hogy jellemeznie kelljen Charles kinézetét, lelkialkatát: az őt közvetetten jellemző diáktörténetek után először Emma tükrében pillantjuk meg. Milyen ember Charles?

10. Ez már volt, de bemásolom: Figyeljétek meg jól az első részben a szürreális, több részből álló tárgynak a leírását! Még két ilyen döbbenetesen ízléstelen tárgy lesz, a leírások szerkezetileg tagolják a regényt, posztmodern, zaklatott gesztusok, ugyanakkor a sírnivaló kispolgári miliő leleplezései.

Itt az első részben van a második ilyen tárgy is, csak az ember elfelejti már. Melyik ez?

11. Az elbeszélő szerepe, pozíciója.

A történetet minden epikai műben valaki elmondja — ez az elbeszélő vagy narrátor, és az, hogy elmondja, a narráció. Legyetek éberek, mikor és hogyan változik az első fejezetben a narráció: nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy az elbeszélő eltűnik, illetve láthatatlanná és omnipotenssé (mindentudóvá és mindenhatóvá) válik a regényben, és ez meghökkentően modern. Érjétek tetten, ahogy kisétál!

Ezt fehérrel írom, már feltettem a kérdést, beszéljetek róla! Jelöljétek ki, ha olvasni szeretnétek.

A történet elején többes szám első személyű igékből értesülünk az eseményekről: egy szemtanú mesél, aki maga is ott volt a tanulószobán, tehát “én” nincs a szövegben, de van valaki, aki emlékszik Charles-ra, vélhetőleg diáktárs, majd eltűnik. “A sok gyerekfej” kezdetű mondatban már nincs meg a regény harmadik oldalán. Utána még: “Láttuk, ilyen alaposan és lelkiismeretesen dolgozik.”

“Azoknak, akik vele együtt jártak, semmiféle emlékük se maradt róla.” — újabb trükk, hiszen percről percre írja le Charles belépését az osztályba, a sapkáját például egész részletesen. Ugyanakkor itt már nincs meg a “mi” elbeszélő.

Majd, amikor Charles megkapja a büntető feladatát: ridiculus sum, a narrátor mindentudó (omniszciens) elbeszélővé vélik, ami azt jelenti, hogy belelát a szereplők fejébe, ismeri a gondolataikat, érzéseiket, indíttatásukat. Ugyanakkor nemigen szalad előre, nem jelzi előre a mellékalakok szándékait Viszont ítél: “Soványodott, hosszúra nyúlt arca valami bánatos kifejezést öltött, és ez majdnem érdekessé tette.”

Szávai Dorottya a Jadviga párnájával veti össze a Bovarynét Závada Pál írólapos honlapján, az elbeszélőről pedig így ír:

A Bovaryné szövegét indító többes szám első személyű, mégis fiktív elbeszélői hang, melyet joggal tekinthetünk az omniszciens narráció dekonstrukciójának, a biztos, totális narrátori nézőpont elbizonytalanításának jele. Vagyis az elbeszélő már nem uralja tökéletesen a narrációt: a nyelv uralhatatlan dimenziója, mely a fikcióban is tematizálódik, narratológiai szinten ugyancsak megjelenik. Eszerint Flaubert regénye narratológiai értelemben is megelőzi kora uralkodó műfaji konvencióit…

12. Miért nem ír semmit Flaubert Bovary első feleségéhez fűződő érzéseiről, csak a halála után? Mikor tudjuk meg az asszony keresztnevét? Mi lehet ennek az oka?

13. A sikeres lábtörés-rehabilitációra lesz még válasz még a könyvben (“Bovaryra úgy kezdtek nézni, mint egy nagy tehetségű orvosra.”), aki ott tart, hasonlítsa össze, és hogy Emmával kapcsolatban mi a jelentősége az egyik és mi a másik kezelésnek!

14. A tesztben kérdezem Heloïse vagyonát. lehet, hogy óriási blöff áldozatai vagyunk, és Heloïse eleve hazudik, nem is volt vagyona?

Kérdezzetek, beszélgessetek!

184 thoughts on “flaubert: bovaryné, első rész — együtt jobb 3.”

  2. Jaj nekem, akkor most nem csak az 1/I lesz a téma?

    A szerkesztői közleményekben azt írtad, én meg úgy örültem, mert így apránként el tudom olvasni… (“2. Azt ígértem, minden hétfőn kitűzöm a következő hétfői olvasmányt, de annyira magával ragadott a Ványa bácsi, hogy elfelejtettem. Tehát április 8-tól Gustave Flaubert Bovarynéját, annak is az első, Charles diákkoráról szóló, nem túl hosszú fejezetét olvassuk (kilenc alfejezetből áll).”

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  3. Nem találom, és lehet, hogy sokan vagyunk így.
    Ezért közérdekűleg is érdeklődöm, hogy esetleg volna-e köztünk valaki, aki képes és hajlandó beszkennelni a Bovarynét és feltenni a netre, így fejezetenként ?
    Akár ide is lehetne egy irodalomjegyzék cimke alá, gondolom. Hány oldalas a könyv ?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  4. Később is lehet csatlakozni, ez eddig is így volt, a kvíz vasárnap estig él. De szerintem egy kicsit udvariatlan ide beírni hétfő délelőtt, hogy hát hogy szerezzük meg a szöveget. Most eléggé el vagyok kenődve, eltűnt a tizedik kérdés. És ha tudom, hogy ennyire kevesen vagyunk, akkor nem maradok fent három napon át ötig. Ja és sokan töltöttük ezzel a szerencsétlennel a hétvégénket, nekem is rengeteg a takarítanivaló.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Csatlakozom, elolvastam, a kvízt is kitöltöttem. A hetedik kérdés “romlott el”, arra nem is találtam el a választ 🙂 A többire szerencsére igen.

      Én most olvasom először, és ennek valahol örülök is, mert most sokkal többet jelent, mit ha húsz éve olvastam volna. Zseniális! Nagyon tetszenek az ütős, tömör átkötések, amikor beleélem magam egy lefestett hangulatba, látom magam előtt az egészet, és egy tollvonással átfordul az egész.

      Sajnos dolgoznom is kell, de még jövök 🙂

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én is itt vagyok! Csak rengeteg egyéb dolgom is van, de azért majd ellopkodom valahogy az itt töltendő időt! 🙂
      Ne aggódj, nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség!
      Én a hangoskönyvet hallgattam, nem olvastam, és így nem is voltam olyan alapos, mint a Ványa bácsinál. Azért a tesztem egész tűrhető lett. A 7-es kérdés nálam sem volt olvasható, azt el is rontottam, és ezen kívül még egyet rontottam.
      Bennem nem pendített annyi húrt, mint a Ványa bácsi, gondoltam is, hogy olvasni is szeretném, nem csak meghallgatni.
      Ezt sem olvastam korábban, így a mű egészéről még nincs fogalmam, csak a feladott első kilenc alfejezetről tudok írni.
      Kicsit forgatom magamban a kérdéseket, aztán jövök még.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Én is itt vagyok, jelezni akartam csak, hogy megcsúsztam, de csinálom, ma nyugis nap van a melóban, tudok koncentrálva olvasni. Remek kérdések és felvetések vannak, ez az új kedvenc bejegyzésem, ezért érdemes volt feltalálni az internetet. A középiskolában a tanárnő elsárgult írólapokról olvasta fel az elemzést, amit aztán szóról szóra kellett leírni a témazáróban, az egyetem magyar szakán pedig úgy szánkáztunk el a könyv mellett, mintha soha meg sem írták volna, de én mindig nagyon szerettem a Bovarynét és nagyon vártam a róla szóló bejegyzést. Egyelőre most annyit, hogy én mindig a mesélővel akartam megismerkedni egyébként, nem a szereplőkkel… úgy képzeltem, jól össze tudnánk kacsintani, még ha kihátrál is, én végig nagyon erősen érzékelem a jelenlétét, és nagyon jó, hogy ott van mögöttem.
      Megyek, olvasok.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Fú, régen kaptam ekkora egyest…
      Pedig hát tanúim vannak, hogy kerestem a szöveget mint a hülye (ez utóbbi részemről sosem nehéz), közben pedig még ebbe a gyöngyszembe is beleszaladtam, hogy egy középiskolás (miért is gondolom, hogy fiú ?)
      milyen szépen írt róla itt :
      http://lexen-jzti.blogspot.hu/2011/08/legjobb-elso-mondatok-szubjektiv-lista.html

      És valaki mondta egyszer, hogy itt van pdf-ben, de aztán hiába lelkendeztünk, mert csak az első 8 oldal volt ott.
      nem beszélve arról, hogy ez az én udvariatlan kérésem kellett ahhoz, hogy bill által előjöjjön ide a net pincéjéből és így mindenki hozzájuthasson, aki enélkül nem tudna, meg az a csodabogár is, aki szívesebben olvas netről.
      Mert én a monitort úgy nagyítom ki, hogy épp kényelmesen olvasható legyen a szöveg és akkor nem kell gyötrődöm a szemüveggel fejfájdulásig – mint az rosszabbul nyomtatott, apróbetűs, régi könyvkiadások olvasásakor megesik velem.
      És ha már ilyen megátalkodott diák vagyok (fú, de utálnám magam!) megkérdezem, hogy ha fenn van, miért most, miért itt, és miért billtől jött ez a link:P
      Szóval inkább örüljünk neki.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Jójó, látom már, hogy ez nem az a fordítás. (mer azonnal elrohantam elolvasni)
        Pedig már örültem, hogy visszavághatok, de É csakugyan tévedhetetlen:P

        Kedvelés

    • Csalódottság ellen: gyönyörű, régi, megóvott, saját példány (Gyergyai-féle), eredeti papírborítóval, amúgy is szem előtt a polcon, díszhelyen, amióta apukám nekem ajándékozta a gyűjteményéből és zsenge koromban elolvastam. Nem bírtam megállni az első rész végénél és a teszt 100%, mert egy ilyen szövegre nem lehet nem odafigyelni. (Nem dicsekszem, rajongok.)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

    • Nem volt felesleges meló, én is jövök, de később, most másokat kellett olvasnom. nekem megvan, a klasszikusok mindig ott figyelnek a polcon. és kíváncsian várom, mert mikor anno olvastam, nem hidaltam le tőle, csak mindig ez a modernség-narráció, kívülről tudom, annak ellenére, hogy a könyv sose érintett meg. De majd most!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  6. Hú hát megcsináltam a tesztet, gyenge 60%ot értem el:(, nem vagyok elégedett magammal. A kérdésekre este visszatérek, telefonról bajos hosszan írni, de legalább jóóól megfogalmazom magamban a válaszokat.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  7. Nagy huncut ez a Gustave! Középiskolában olvastam a regényt (mint a klasszikusok nagy részét, sajnos) és semmire, de abszolút semmire nem emlékeztem azon kívül, hogy Bovaryné félre jár.
    Elképesztő, ahogy mindenkiből gúnyt űz, ez a távolságtartó ironizálás egészen szórakoztató, elolvastam az első részt és alig ébredt bennem egy szemernyi szimpátia bármelyik szereplő iránt is. A tesztet bebuktam 🙂 Van benne egy olyan kérdés, hogy szerkesszem be a sajátomat, option 1 és 2. Ez szándékos, kellett volna oda valamit írni?

    Válaszok.
    1. Szinte semmi nem jut eszembe a nevekről, sajnos, főleg, hogy azt sem tudom, a franciában van-e valami utalás-tartalmuk. Elsőre, a Bovary, bár nemesen hangzik, mégis a bóvlit juttatja eszembe és Charles és Emma egyaránt nem sikerült eddig meggyőzniük, hogy ők maguk többek, mint bóvlik. Heloise-t kigoogleztem, így most próbálom megtalálni az összefüggést Abelard Heloise-a és az itteni között, de nagyon nehezen megy. Nem tudunk semmit Heloise előéletéről, de a korkülönbség az ő javára, a vagyona és a Charles minden értelemben vett fiatalsága inkább Heloise-t teszi az Abelard szerepébe, bár nem derül ki, hogy a Charles életében lett volna pozitív hozadéka ennek a házasságnak. És még mindennek a tetejében, én az Ambrus Zoltán fordítását olvastam, ahol Heloise csak az Emma regényeinek a hőseként jelenik meg, míg az első feleséget Alojziának nevezi.

    2. Tele van ilyen finesz kicsi játékokkal a szöveg. Ahogy kezdeném azt hinni, hogy végre komolyan veszi a karaktereit, rögtön jön egy szó, egy kifejezés, amivel újból ellehetetleníti őket. “Bovary ur filozóf volt, s azt tartotta, hogy a gyermekeknek legjobb volna
    egészen meztelenül járniok”. “Megtanitotta olvasni, sőt még ének-leczkéket is adott neki, s
    ócska zongorája mellett bele vert a fejébe két-három kis románczot”. “Megannyi ajtó, mely magasztos homálylyal teli szenthelyekre vezet! – az orvosi egyetemről”

    3. Hm. Barna, de a szemöldöke miatt feketének tűnik.

    4. Jaj, nem találom a fennköltet. De banálisból ott van rögtön a férfikabátok leírása, vagy éppen a frissen borotvált arcok az esküvőn.

    5. Az egész lánykérés egy kicsit suta volt, ettől akár kedves is, tulajdonképpen érthető volt a Charles zavara. A zsalugáteres megoldás a pápaválasztást jutatta eszembe, ahogy áll a férfi az úton és várja az ablak felől jövő jelt. Ami, azonban, különösen szimpatikus volt, az Rouault apó hozzáállása, hogy csak akkor adja Emmát, ha ő is akarja. És Charles tulajdonképpen meg sem kéri Emma kezét, az öreg beszél helyette.

    6. A ruhái átalakítása, állandó követése a nagyvárosi divatnak és életmódnak, a tárgyak csinosítása, a közönséges ételek újranevezése, ezek jutnak eszembe az extravagánsról, de egészen biztos, hogy valami más kell legyen, mert az extravagáns nekem pozitív töltetű szó, amit Emma csinál, pedig, elég kispolgári és pótcselekvés.

    7. Rögtön az jutott eszembe, hogy fiatal lány korunkban egyike volt a sóhajtozós fantáziáknak, hogy a szüzességünket a tengerparton, a lemenő nap fényében veszítsük el, pálmafák között ésatöbbi (nem is tudom, hogy szeretnék-e pusztán a homokban szeretkezni…). Újabb adalék ahhoz az álomvilághoz, amelyhez akár joga is lehetne, de amelyhez képest csak még nyomorúbbnak érzékeli az életét. Van azért benne egy emberi vonás, a vágya, hogy ezt elmesélhesse valakinek, akár Charlesnek. Egy poztív töltetű kapcsolat bemutatásánál itt lehetett volna a fordulópont, ahol Emma és Charles elkezdenek beszélgetni.

    Most abbahagyom, de gondolkodom a másik 7 kérdésen is, illetve nagyon várom a többi véleményt, nekem sajnos azután vannak jó gondolataim, miután valaki elindította őket. Különösen kíváncsi vagyok a “Bovaryné én vagyok” fantáziákra.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én egyetemistaként olvastam a könyvet, nagyon tetszett, de most már többet mond. hangoskönyvként hallgatjuk jelenleg a férjemmel együtt, és bevallom, néha röhögésben törünk kii a szöveg gúnyos iróniája hallatán – mindketten szeretjük az ilyet – holott igazából szomorú, amit leír. Most írom, ami a kérdésekről eszembe jut!

      1. A nevek közül a Bovary név talán az latin ökör – bovis, ha jól emlékszem rá – szóra utal, ami nem lenne meglepő gúnyos utalás Flauberttől. Charles épp olyan mélán semmilyen, mint egy békés, kényelmes kérődző ökör, kb. pont annyi fantázia van benne és pont annyira érdekes. Ha nem tetszik neki valami, akár öklelni is képes, de elég passzív és nem túl sok kezdeményezőképesség van benne. Héloise szintén lehet gúnyos utalás Abelard hősnőjére: a szikkadt kóró pont a szép, fiatal hősnő ellentéte.

      2. Nem jut eszembe több konkrét szövegrészlet, de talán a viccelődés is a gúny része – a szereplőket még nyomibbnak állítja be, mint amilyenek.

      3. Emma szeme sötét, néha már-már feketébe hajló sötétbarnának, máskor nagyon sötét kéknek írja le.

      4. Például a csillogó vacsora a márkiéknál, miközben az öreg szenilis herceg szájából kicsorog a mártás – és Emma mégis úgy bámulja, mint valami csodalényt – jajj, elképesztő szánalmas.

      5. A lánykérés olyan tipikus Charles-os: fél, hogy nem lesz a válasz, ragaszkodik a normákhoz, azaz az apával beszél, aki alig várja már, hogy Charles kibökje a mondandóját. Szomorú, hogy az apa nem az első megérzésére hallgat, azaz, hogy nem kéne Charleshoz adnia a lányát, hanem erősebb benne az a vágy, hogy végre megszabaduljon Emmától, akit ugyan szeret – a gyerek tényét szereti benne – de sok hasznát a gazdaságban nem veszi.

      6. Emma tényleg extravagáns erre utal például a nagyon eltúlzott romantikus dolgok iránti rajongása, vagy az öltözködése – a nagymasnis piros papucs nagyon megmaradt bennem. Amúgy szerintem Emma alakja zseniális, hiszen egyszerre sajnálja az ember, de közben mégis legszívesebben megrázná a kislányos képzelgései és a sok műdrámázás miatt, ami még 15 évesen elmegy, de később már ciki – néha nagyon-nagyon emlékeztet a 14 éves kori önmagamra, ami rendkívül kellemetlen. Főleg az úrhatnámsága, és a sznobizmusa nagyon bosszantó, ugyanakkor érezhető, hogy Flaubert Emma rajongásának groteszk bemutatásával akarja kigúnyolni az egész romantikát. Emma nagyon keres valamit – a nagy érzelmeket, szerelmet, bizsergést, lángolást, akármit – de azt rossz helyen, a külsőségekben, a nagy romantikus díszletekben véli megtalálni – talán ez is gótikus vonás – és nem látja, hogy az az úri társadalom, akiket úgy irigyel, se okvetlenül boldogabb, mint ő. Más kérdés, hogy a jámbor Charles-nál se találna semmit – az elején még igyekszik a házasságát szép színekben látni, próbál a férjével beszélgetni, stb. de nem megy a dolog. Azon gondolkodom, hogy vajon egy egészebb férfi mellett, aki lelki társ is lenne és akihez fizikailag is vonzódik, de hasonló körülmények között élve boldog lehetett volna? Ti mit gondoltok?

      8. Charles anyja nagyon alaposan van bemutatva, tipikusan az a nő, akinek szerencsétlen a házassága, és a fiában akarja megélni, amire neki nem volt lehetősége. Szerintem nem Charles-t látja, amikor ránéz, hanem azt amit ki akar hozni belőle – ki tudja talán pont ezért lett Charles ilyen semmilyen, mert sose alakulhatott ki az egyénisége. A viszonya Emmával is tipikus anyós-meny viszony az elején, később Emma hidegsége visszariasztja.

      9. Valóban, de valamiért Charles – vagyis az, amilyennek én elképzelem – mégis olyan élénken megvan a fejemben, mintha képet is láttam volna róla. Magas, inkább erősebb termet, de nem annyira sportos, ha jól megfigyeljük kissé lomha, enyhén hajlamos a hízásra is, de egészséges. Az arca darabos, egyszerű, de nem kemény, hiányzik belőle az a valami, amitől erős és férfias lenne. Mégsem kellemetlen, nem csúf arc, inkább csak jellegtelen, kicsit álmos, de jóindulatú vízkék szemek, világosbarna haj, kivörösödésre hajlamos arcbőr. A humor és a szellem villanásai hiányoznak róla, jó emberismerő számára azonnal látszik, hogy mivel áll szemben. Charles egyébként nem rossz ember, de nem is jó, ma azt mondják az ilyenre, hogy kétbites. Semmi különös nincs rajta, be tud illeszkedni, elvan, szereti a kényelmet, és főként unalmas – nem igazán érdekli semmi a közvetlen környezetén kívül, egyszerű témákról, mindennapi történésekről társalog. Önző, de az önzése is az egyszerűségéből fakad és az abból eredő érzéketlenségből és az empátia hiányából. Megvan benne az átlagos férfi enyhe idénytelensége és pozitív öntudata, szürcsölve eszik, krákogva szivarozik, nem szeret kiöltözni, néha eszméletlenül kiábrándító. Ennek ellenére lehet, hogy egy magához hasonló egyszerű asszonyt akár boldoggá is tudott volna tenni – hisz nem iszik, nem kocsmázik, nem agresszív, dolgozik, a fizetését hazaadja. Emma szemével láthatjuk, hogy hosszú távon milyen idegesítő egy ilyen emberi agyagdarab mellett élni, mert őt egy idő után már Charles minden mozdulata idegesíti.

      10. Az első ilyen tárgy Charles kalapja, a másodikra két tippem is van: az Emma által lapozgatott giccses-csicsás romantikus album vagy az esküvői torta.

      És most szaladás van dolgozni, pedig nagyon írnék még!!!

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Számomra Emma ott kapott szénfekete szemfestéket és szegecses kiegészítőket, amikor felveti, hogy ő éjfélkor esküdne, fáklyafénynél. Gondoljatok bele, ez még ma is durva ötlet lenne, nehogy akkoriban. Éva, ez mennyire jó felvetés már, hogy Emma gót lenne. Tényleg. De olyan, aki negyvenévesen is szögekkel kivert bőrdzsekiben jár és az orrpiercinget sem veszi ki, és nem polgárpukkasztásból, hanem mert belülről jön.

        Kedvelés

      • 😀 LOL!

        Illetve hát, korszakai vannak, mint minden kereső léleknek, volt is, lesz is elborultan ájtatos, meg volt ez a szilvát egyénien tálalós őrület.. A második résznél majd sorra vesszük, milyenek a korszakok!

        Kedvelés

      • Jól van na, akkor írtam, mikor még nagy hévvel olvastam, kapkodva, hol a blogot, hol a könyvet. Tudom, igen, sekélyes megfigyelés… Jó lesz a korszakok kielemzése, abban sem volt még részem! (Nem szerepelt a magyartanárnő elsárgult tizenéves írólapjain. Vagy már elhányta valahol.)

        Kedvelés

      • Az esküvői torta! Tényleg, efelett elsiklottam! És ahogy É. írta a kérdéseknél, tényleg szakaszhatár…

        Kedvelés

      • Nekem nagyon tetszik, ahogy Emmát jellemzed, és főleg, hogy igen, tényleg rohadt idegesítő, a drámázása is (de jó! mikor belehelyezkedik a gyászoló pózba, aztán a végén rájön, hogy tulajdonképpen már nem is szomorú – édes istenem, ilyen én is voltam) meg az is, hogy a tinikori önmagunkra emlékeztet bennünket. Amikor az embernek korszakai vannak, és rohadtul egyéninek gondolja, hogy ő most hippinek öltözik, aztán meg gótnak (ugye), meg rockernek, de a dizsibe azért elmegy. Szóval ugye, hogy Emma különféle pózokat vesz fel, annak alapján, amiket a regényben olvasott meg a képeken látott, hiszen valódi ingerek nemigen érik. Furmányosan tálalt szilva – finom, nőies hobbik. Egyébként pont ma reggel gondolkodtam el azon, hogy ha most rászánnék egy órát, az összes tartalmi egységhez tudnék egy-egy csakazolvassa-bejegyzést rendelni. A férfi, aki nincs is jelen… Az egyenlőtlenség formái… A Bovaryné azért ennyire időtlen, mert még mindig pontosan ugyanezeken a dolgokon megy keresztül az ember lánya.

        Ömlesztett lett, sajnálom, nincs időm szerkeszteni, átgondolni.

        Kedvelés

      • Most sikerült bepótolni az első részt.
        Bocs, ha már volt róla szó: Emma azért lenne gót, mert a gót stílus is egy olyan, régi romantikus eszmény iránti elvágyódást fejez ki, ami egykor lehetett valós (adott helyen és időben), bár inkább elképzelt, és csak egy dolgot lehet róla biztosan tudni – nagyon távol áll a jelen valóságától. Mint Emma elképzelései a romantikus életről, a szerelemről. Fontosak a külsőségek, főleg a ruhák. Kedvenc idézetem: “Mért nem könyökölhet ki egy alpesi ház erkélyén Svájcban, vagy mért nem zárhatja bánatát egy skót cottage falai közé, hosszú szárnyú fekete bársonyruhás férjével, aki ehhez puha csizmát, csúcsos süveget és csipkés kézelőt hord?”

        Kedvelés

    • Nagyon tartalmasakat írsz!
      Emma szeme egy ponton sötétkék, illetve többrétegű, itt a kék leírásánál egyre átlátszóbb rétegeket különböztet meg (ez baromi modern), erre a wiki hívta fel a figyelmemet:
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Bovaryn%C3%A9 (érdekességek pont)

      Én ezt természetesen tudatosnak és az eszményítés, idealizálás paródiájának látom. Gyönyörű barna szemű! Gyönyörű kék szemű! Mindegy.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Örülök, hogy írtál a szemszínről, bevallom rajtam kifogott miért változik kiindulva a barnából (ami feketének látszik) át a sötétkék majd áttetszően kék felé.
        Elképesztő egyébként a giccs lefestése is, a romantikus regények képei, jaj, már szinte vártam a naplementében macskát gombolyító hattyút 🙂
        “postakocsisok, akiket minden állomáson megölnek, lovak, amelyeket minden lapon agyonhajtanak,, sötét erdők, szivek harcza, szerelmi eskü, sok zokogás, könnyek és csókok, csolnakok a holdfényen, fülemilék a ligetben, lovagok, akik bátrak mint az oroszlán, szelidek mint a bárány, erényesek mint senki, ellenben igen szépen vannak öltözve és ugy hullatják a könnyeiket, mintha korsóból öntenék.”

        Kedvelés

    • Ez nagyon jó, amit írsz, a tengerparti szeretkezésről…noha nem szüzességem elvesztésének helyszíneként, de én is ábrándoztam róla, aztán volt lehetőségem kipróbálni élőben…hááát, vannak hátulütői a dolognak 😀

      Egyébként annyira más így olvasni a regényt, felnőtt fejjel, házasan, sok dologról a tinédzserkorom jut eszembe. Ugyan nem volt róla kérdés, de érdekes Emma zárdai életének leírása. A fiatal, hormonoktól duzzadó lány, aki természetes vágyait mindig másba önti…pár kép Jézusról, házasságról, esküről…anno nem így olvastam, de most annyira át tudtam élni a magam tizenpáréves korát, a fantáziálást, az elfojtott vágyakat. Akkori énem meghatározó, soha meg nem valósult szerelmei a mai napig vissza-visszaköszönnek. Én úgy gondolom, az a korszaka az életünknek, amikor kinyílunk, amikor felborul körülöttünk a világ, az erős vágyak és korlátozott lehetőségek kora, nagyon meghatározó. Szegény Emma ebben a korban apácákat, korlátolt lányregényeket meg azokat a furcsa emlékkönyveket kapta. Nem csoda, hogy ezek után képtelen elfogadni a való élete és az ábrándjai közti hatalmas különbséget. De azért kíváncsi vagyok, vajon hányan vagyunk kicsit is hasonló cipőben?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Bizony, jó meglátás. Én annyit szeretnék hozzátenni, hogy nekem (bár tudom, Szabó Magda már nem szívesen látott vendég errefelé) Jablonczay Lenkét juttatta eszembe, akinek volt egy bájos, szintén lányregényekből szedett, totál anyagtalan elképzelése a szerelemről és a közös életről, és óriási, feldolgozhatatlan trauma volt neki, amikor ebből semmi nem valósult meg, még a légvárat sem tarthatta meg. Tudom, ott más kifutása lett a dolognak, de a lényeg ugyanaz. Mélységesen egyetértek abban, hogy a tinédzserkor alapvetően határozza meg a későbbi életünket (nekem pl traumák sorozata volt), és az ingerek, amik akkor érnek minket, olyannyira beleégnek a tudatunkba, hogy később mindent azokhoz viszonyítunk majd. Mivel Emmának része nem volt semmiben, csak a vizuális ingereket kapta, persze, hogy a külsőségekhez kötött mindent, ami jó érzést kelt, ami élvezetes. Jaj, istenem, tényleg, azok a hülye albumok…

        Kedvelés

  10. Most jól le fogok maradni, de legkorábban ma este tudom meghallgatni a hangoskönyvet, ha egyáltalán 😦 De nagyon izgalmas téma, annyira meglepő, hogy már a tizenkilencedik században ilyen modern dolgok születtek, miközben mi most is Uz Bencénél meg Wass Albertnél tartunk (ez poén volt!)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  11. A tárgy: nekem a “nyitó tárgy” leírása, a rusnya, totál fallikus fejfedő volt mindig az undor első számú forrása. Az borzasztó, számomra olyan A dög – szerűen elidegenítő, gusztustalan élmény, és hát párhuzamban áll a többi hímtag-metaforával, többek között, amikor például Emma benyúl a bikacsökért abba a résbe, és Bovary persze “véletlenül hozzáér”.
    A másik véleményem szerint a cukorvár az esküvőn. Na, ez pontosan a kispolgári fennhéjázás tipikus példája, annyira cirkalmas, hogy én nem is látom magam előtt, hogyan néz ki, kusza és fennhéjázó összevisszaság, arról nem is beszélve, hogy a sok émelyítően édes alkotórész együtt milyen borzasztó lehet, ragacsosan cukros, átáztatja és mállóssá teszi a kartonpapírt, hozzá nem nyúlnék.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Én sem tudtam elképzelni ezt a tortát, a történet hallgatása közben egyszerre szólaltunk meg a férjemmel, hogy na ezt aztán nem sikerült fejben összerakni. Azt sem tudom elképzelni, hogy ehető lenne, finom pedig semmiképp sem. Az egészben az a legbizarrabb, hogy ezt egy tanyasi esküvőn szolgálják fel, ahova semmiképp nem illik. Vagy talán pont ide illik, a jobb módúakat majmoló kispolgárok közé ez a félresikerült, ízléstelen esküvőitorta-utánzat?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Ááá, nem ilyen az ominózus mestermű. Ez csak egy sima palotácska. Amaz háromszintes(!), az alsón egy több csarnokos(!) templom van, oszlopsorral és gipsz szobrocskákkal meg fülkékkel amikben aranypapír csillagok ragyognak 😀 Na, mármost a díszes templom fölött egy vártorony áll, erődítményekkel (kész, elég élénk fantáziával megáldottnak tartom magam, de nem tudok elképzelni olyan vártornyot amin erődítmények vannak, mivel ez fordítva szokott lenni nem?) Na de ez mind semmi, mert a tetején komplett park van sziklával (he?), nem egy lekvár-tavacskával hanem többel, hintázó Ámorral akinek csokoládéból van fonva a kötél a hintáján, amelyet két összehajló, rózsabimbó oszlop tart…
        …ÉS EZT A CUKRÁSZMESTER MAGA HOZTA ÉS TETTE AZ ASZTALRA SZEMÉLYESEN! 😀 😀

        Kedvelés

      • kacagok. én ott vesztettem el a fonalat, hogy a templomra ráépül még valami, el sem jutottam agyban a vártoronyra szerelt erődítményekhez.

        Kedvelés

      • Én is olvasom, jegyzetelek. A sapkánál a képzelőerőm füstölni kezdett. Már az ortodox patriárha tornyos süvege is megjelent előttem, de még mindig jött hozzá egy arany zsinóron lógó bojt ami teljesen kidobott a rendszerből. így a szín kavalkád és az arany és a minden……

        Négy évvel ezelőtt egy doktor bácsit gondoztam és tőle örököltem egy szép példány Bovarynét. Jó régi darab, sárgák a lapjai és nagyon jó illata van 🙂 Amikor először olvastam, csak a cselekményre figyeltem, ilyen apró részletek teljesen elkerülték a figyelmemet. Most az adott kritériumok alapján olvasom és így sokkal nehezebb. És szebb az élmény. Majd jövök egy dolgozattal én is 🙂

        Kedvelés

  12. Megcsinaltam a tesztet, pocsek lett. Sajnos ebbol a beszelgetesbol most kimaradok, mert en nem tudtam elolvasni a konyvet, csak a filmet neztem meg, de nagyon varom a kommenteket, es ha tudok ertelmeset, csatlakozom.
    Elozoekben nagyon szuperul koruljartuk a temat, biztosan tanulsagos lesz igy is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Pár hete (még mielőtt Éva megírta volna a közös olvasmányost) láttam egy háromrészes BBC feldolgozást, és most nagyon zavar, keveredik a fejemben a film meg a könyvnek az a része, amit eddig olvastam. A filmben pl. elegánsan kihagyták Charles apját, és az első feleségről sem tudtunk meg semmi részletet, csak annyit, hogy meghalt… Próbálkozom.
      A tesztet sajnos a múltkori trükkel sem tudom megnyitni. 😦

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  13. Fennkölt leírásból pofáraesés: nekem a legnagyobb ilyen az volt, amikor hosszan ecsetelte Charles boldogságát és elégedettségét az esküvő utáni életével, Emmára térve pedig egy ütős mondat: ő nem boldog, nem azt hozta a házasság, amit várt. Félelmetes, hogy ebből Charles semmit sem érzékel, az ő világa csupa idill.

    A másik, ami elgondolkodtatott: az első feleség halála. Azután hal meg, hogy kirobban a botrány és meggyanúsítják, hogy hazudott és nincs is vagyona. Egy félmondat: “De a méreg már hatni kezdett” – abba betegedett bele, hogy mennyire nem számított ő maga, csak a vagyona, vagy konkrét méregről van szó?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ambrus forditasban en nem olvastam ilyet, erre gondoltok?
      “. Amazok megharagudtak és haza utaztak. De a határozott föllépésnek azért megvolt a maga hatása. Egy héttel később Alojziát, amint a fehérnemüjét teregette ki az udvaron, vérhányás fogta el, s másnap, mialatt Károly hátat forditott neki, hogy leereszsze az ablak függönyét, csak annyit mondott: „Jaj, istenem!”, egyet sóhajtott s elvesztette az eszméletét.”

      Viszont ha valodi mereg, akkor mar ertheto Emma ongyilkossaga is.
      (Bar Emma alapbol onsanyargato volt, s onmagat bunteto. Kivancsi lennek, mi lett volna a tortenet vege, ha Emma nem ilyen erzekeny lany. Karolyt oli meg?)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • emmának anorexiás hajlamai vannak. pl. ecetet iszik, hogy ne legyen étvágya. a dráma sokkal hétköznapibb és modern. nem hiszem, hogy gyilkosságokról lenne szó. ez a mi modern társadalmuk, minden pszichoszomatikus rákfenéjével és lelki bajával.

        Kedvelés

  14. Nem bírtam ki, és csatlakozom, amennyire tudok. Visszaidézitek a diákoromat és az egyetemet, imádtam magyar szakos lenni, és, azt hiszem, imádtam volna, ha középiskolás magyartanárom legalább a felét felteszi ezeknek a kérdéseknek! Hogy is mondják mostanában: Mega-Giga-Like!
    2008-as Pór Judit-féle fordítást olvasok, bekavart kissé, hogy kilenc alfejezetet kellett volna találnom Charles diákkoráról (vagy valamit rosszul értelmeztem). De már a felénél járok, úgyhogy nem maradtam le nagyon. Egyelőre a tesztet töltöttem ki + a Heloise névről nekem rögtön Abelard és Heloise ugrott be, csak mivel az ő történetüket nem olvastam, nem tudtam értelmes párhuzamot találnom kettőjük között.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  15. Mégsem úgy alakult a nap, ahogy terveztem, de a legfontosabbat gyorsan leírom.
    A színek! A színek!! Szerintem Emma színe a kék, pedig valójában mindig azt hittem, a piros. Az első találkozásnál az a kék ruha, meg a pirosan égő tűz, meg a fehér és a fekete! De aztán a parazsat, az elhamvadt tüzet a fény mégiscsak kékre festi… Aztán később, újra és újra: kék! Piros! És a sárga (fal, báli ruha), és a zöld (levelek, cigarettatárca) és az ezüst (a teríték az első találkozásnál, a teríték a bálon, a menyasszonyi csokor szalagja). És milyen színek is voltak a kis Bovary ruháján a kezdet kezdetén? Vörös – fekete – zöld – sárgásbarna (sárga! barna! (vajon barna szeme van-e Emmának? vagy kék…? igen, a szemszín, és annak rétegei, nagyon fontos) – és KÉK, persze mi más, mint a harisnya.
    Mit gondoltok?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  16. Megkönnyebbültem, jókat írtok, linket beteszem, a tesztet szerkeszteni kezdtem, amikor el kellett mennem, lehet, hogy azért tűnt el? Lett hetes kérdés, beállítottam úgy, hogy még egyszer lehet, nézzétek meg, ha eddig nem ment!

    Van öt darab kilencven százalékos, gratulálok!

    Bocsánat, Bánatkő, hülyén írtam (mert a fejezeti felosztásra nem emlékeztem), nem a diákkorról szól az első rész, hanem a Tostes-ből való elköltözésig tartó időszakot írja le.

    Film nem játszik, képregény és bábfeldolgozás sem, szöveggel foglalkozunk. Szánjátok rá magatokat, rendszert visz a kulturális életbe, önbecsülést ad, közösségérzést, elmélyült gondolatokat és műveltséget, új szempontokat!

    Ki mondja a hangoskönyvet?

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nekem nem ismerős, szerintem nem színész, kábé én is így olvasnám fel és a hangja sem megdolgozott, inkább átlagos. de nem kellemetlen, egyébként nő. Egy profi jobb lenne, könnyebb lenne követni szerintem.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Igen, néha bele is zavarodik, de jól kezeli a szitukat. Viszont engem zavart, hogy nem mondta el az elején a címet, írót, és hogy első fejezet, stb. Csak úgy bummbele neki kezd. Én a könyveket is úgy szoktam olvasni, hogy minden betűt elolvasok. A kiadót, meg az évet, meg mindent, amit az elején felsorolnak. Persze tudom, hogy ez csak szőrszál hasogatás…

        Kedvelés

  17. Zsaliról nem esett még szó; nem emlékszem az én példányomban hogy írják ezt a nevet, de nekem így fonetikusan írva a féltékenység ugrott be. Majd utánanéztem, hogy az eredetiben Djali, a Notre Dame-i toronyőr Djali nevű kecskéje után? (én nem olvastam, a dizni-váltzatot sem láttam, de ti hátha igen.)

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  19. Végre hazaértem, úgyhogy jövök, a mosogatás megvár:

    1.
    A nevekről sajnos semmi, de semmi nem jut önállóan eszembe, Heliose-ról persze Abelard, Bovaryról pedig valami ökör jut eszembe a gimnáziumi órákról, az ökörről pedig a felszarvazásra asszociálok.
    Zsali az Ambrus fordításban Dzsali, de vele nem jutok semmire, kíváncsi vagyok.
    2.
    A mezítlábas királyfi is nagyon jó, önleleplező:
    „Ugy dédelgették, mint egy királyfit. Az anyja édességekkel traktálta; apja pedig megengedte neki, hogy mezitláb szaladgáljon fel s alá.”
    3.
    Barna, ami a szemöldökei miatt feketének látszik, de több rétegűnek is látja Bovary, amiből az egyik réteg kék.
    4.
    A szívfájdalomra mindig megoldás a szörp:

    „Károly haza érkezett körutjából, kinyujtotta a paplan alól hosszu, soványkarját, átölelte a
    férjét, leültetteágyaszélére, s elsirta neki minden búját-baját. Hogy Károly már nem szereti,
    hogy másvalakit szeret! Megmondták neki előre, hogy szerencsétlen lesz! S ez a sok panasz mindig azzal végződött, hogy adjon neki Károly valami szörpöt, vagy más egyéb orvosságot, és szeresse jobban egy kicsit.”

    De hasonló, amikor libériás inasok és a vikomtok parfümös világáról álmodozik Emma, a következő fejezetben meg jön lovat vakarni az ő emberük 🙂
    5.
    Bovary itt is, mind mindig, az akarat nélküli bábu szerepébe kerül. Emma apja szerintem azért nem engedi őt beszélni a lánnyal, mert tudja, Emmának nem tetszik a férfi, ismeri lánya természetét. ő viszont mindenképpen túl akar adni Emmán.
    6.
    Az öltözködése, a már-már kényszeres különcködése, amihez hiányzik a jó ízlés, a mérték. Én nem gótnak látom Emmát.
    Szerintem, ha ma élne, ő az a fajta kispénzű kisvárosi lány lenne, aki a Szex és New Yorkból, és a videóklippekből tanulja a „nagyvilágot”, aki kamu márkás ruhákkal, és olcsó hétvégi wellnessel és last minute utazásokkal utánozná a gazdagok ls szépek életét, hiszen a horizontja nem terjed tovább egy siófoki pálmafás (!) fürdőnél. Tudjátok, az a lány aki az alkonyati hidegben csavaros szívószállal issza a kisváros egyetlen menő teraszán az olcsó rumból készült mojitóját a kamu LV táskája mellé könyökölve, este pedig az kis félszobájában ábrándozik az öltönyös menedzserről, aki majd messze viszi 🙂
    7.
    Természetesnek vettem, hogy nem voltak nászúton.
    8.
    Talán ez az idézet a legtalálóbb:
    „A boldogult Dubucné idejében az öreg asszony tisztában volt vele, hogy kettejük közül Károly őt szereti jobban; de most, látván fiának Emma iránt való szerelmét, ugy rémlett neki, hogy elhagyták, hogy szeretetét kijátszották, s hogy meghóditottak valamit, ami az övé volt. Szomoruan nézte fiának a boldogságát, mint ahogy a tönkrejutott ember nézi az ablakon át azokat, akik teritett asztalnál ülnek az ő hajdani kastélyában.”

    Charles anyja önmagát szereti a fiában, aki második házasságában akaratlanul anyja viselkedését veszi át: ő intéz mindent, ő hozza a vagyont, ő rajong a feleségéért. Menyével klasszikus anyós- második feleség viszonya van: hiába okozott csalódást az első feleség, mégis őt eszményíti, őt állítja példaként Emma elé, mivel nem él már, jelenlétével sem tudja megcáfolni.
    A kedvenc részem az anyós meny viszonyban, mert hasonlót megéltem kora huszonévesen:
    „Rendet csinált menyének a fehérneműs szekrényében s kioktatta Emmát, hogyan kell vigyázni a mészároslegényre, aki a húst hozza.”

    9. Ez az idézet jellemzi leginkább Bovaryt:

    „Károlynak a társalgása lapos volt, mint egy utczai gyalogjáró. Soha se hallott tőle egy eredeti ötletet, s a legközönségesebb dolgokat is ugyanazokkal a szavakkal mondta, ahogy másoktól hallotta. Amit beszélt, nem ébresztett se gondolatot, se érzést, még csak egy mosolyt se tudott kelteni. Elbeszélte, hogy mig Rouenban lakott, soha, egyetlen egyszer se jutott eszébe elmenni a szinházba s megnézni a párisi szinészeket. Nem tudott se uszni, se vívni, se lőni, s mikor Emma – akit egy regény tett erre kiváncsivá – néhány, a lovaglás körébe vágó szakkifejezés értelmét tudakolta tőle, Károly egy kérdésére se tudott felelni.”

    Sajnos saját interpretációm nincs a külsejéről, mert nemrég láttam a BBC feldolgozást, és azóta olyannak képzelem Bovaryt.
    10.
    Talán az a rettenetes esküvői torta volt, a másik az emlékkönyv a röhejes stíluskavalkád metszeteivel.
    12.
    A halála után tudjuk meg a nevét, addig vagy fiatalabb Bovaryné, vagy az özvegy a neve. Szerintem ennek az oka, hogy miután már nem él, lehet idealizálni, lehet ő a bezzeg nő, először az anyós majd Bovary szemében.
    13.
    Az első lábtörés a szerelem kezdete, amiért Emma felnézhet az orvosra, amiért többet képzelhet belé, mint ami, a második pedig a kiábrándulásé, amikor rájön, hogy férje valóban középszerű ember, általa sem viheti Emma sokra.
    14.
    Szerintem igen, ez kiderül, amikor a közjegyző meglép a részvényekkel (amik nem is léteztek), majd kiderül, hogy a ház is jelzáloggal terhelt. Szegény Bovary nagy lúzer, először elvesz egy borzasztó nőt a pénzéért, aki valójában szegény, majd egy szép nőt a szerelméért, aki viszont nem szereti őt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • A 10. kérdésnél az emlékkönyvről írva erre az idézetre gondoltam:
      “Természetesen ott voltak a hosszu pipából füstölő szultánok is, akik lugasban heverésznek, bajadérok, gyaurok, török kardok és görög sipkák közepett; és ott voltak mindenekelőtt azok a sápadt világitásu, csodálatosan nagyszerü tájak, amelyeken együtt látni a pálmafát és a fenyőt, jobbra a tigriseket, balra egy oroszlánt, távolabb tatár minareteket, az előtérben római romokat és pihenő tevéket, a háttérben egy szépen kipuczovált őserdőt vagy egy nagy függőleges napsugarat, amint ez megtörik a vizen, amelynek aczélszürkeségéből mint fehér csomósodások válnak ki itt-ott az ismeretes, szendén uszkáló hattyuk.”
      Én ezen a részen besírtam a röhögéstől, Flaubert nagyon tudja, hol kell az olvasót csiklandozni.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • De, de az annyira evidens volt, a sapka, hogy nem akartam kitérni rá. Ami még érdekes volt, hogy a sapkával párhuzamosan minden női szereplő főkötője is részletesen le van írva a márkinétől az idősebb Bovarynéig.

        Részvények szerintem nem voltak, és Heloise (AZ-nál Alojzia:) ) így fogott férjet, hiába cselezte kis Charles anyja a ravasz péket, mellényúltak a hozományvadászattal.

        (Ambrus fordítása még mulatságosabbá teszi a szöveget, szórakoztat a nyelvezet, próbálom elképzelni, hogy 1910-ben olvasva mit gondolhattak a regényről, vajon ugyanarra jutottak, mint mi? A Gyergyai fordítás persze jobb, könyveb azt vettem meg, de azzal kimaradna a játék)

        Emmát én szépnek gondolom, legalábbis a férje szemében biztosan az, más szemének inkább átlagos. A poros kisvárosban a legkisebb különbség is érdekessé, széppé tesz. (Tudjuk, ha Kissné Marika a szomszéd nagyvárosban kínai boltjában vesz egy párducmintás felsőt, a tanáriban rögtön összesúgnak, hogy “micsoda kis őrült bohém póló van a Marikán, biztosan tetszeni akar valakinek”. És valóban, a karbantartó fátyolos szemekkel néz a metlakin kongó léptek után.)

        Kedvelés

      • Jajj, olyan jó ez a Kissnés-metlakis kép, nagyon magam elé tudom képzelni. Egyébként szerintem Emma szép, jó alakú, szép arcú, szép fekete hajú, sötét szemű, komolyabb szépség, egy kicsit olyan drámai típus, nyugtalan, de nem az kis ugribugri vidám. Úgy képzelem, hogy valamiféle tragikum és szenvedés árad belőle, amitől kissé másnak, titokzatosnak tűnik.

        Kedvelés

      • (Icipici off: édesanyám egy kisvárosban tanítónő, minden barátnője pedagógus. Számukra a ruhák besorolása: fodor van rajta=romantikus, aszimmetrikus=őrült, állatmintás/batikost/etnómintás=bohém. Mindig.)

        Emma szerintem nem tragikus, szenvedő szépség, hanem inkább annak szeretne látszani. Olyan drámaiság lehet benne, mint amikor a tinilányok füstös szemmel és vörös ajkakkal a végzet asszonyának álcázzák magukat. Emmát, szegényt egészen a regény végéig nem tudom komolyan venni.

        Kedvelés

      • Igen-igen, igazad van! Egyébként volt egy lakótársam egyetemistaként, aki nagyon ilyen volt. Őt sem lehetett igazán komolyan venni, bár ő nagyon komolyan vette magát.

        Kedvelés

      • nem!!! élvezhető és időnként pontosabb.a helyesírást húsz bekezdés után meg lehet szokni.

        Kedvelés

      • emma szépségével kacsolatban: figyeltem a mulatság leírásánál megakad-e vkinek a szeme rajta. de nem. csak neki akad meg minden részleten, és szívja magába az ingereket. vele nem incselkedik senki, egy gavallér sem környékezi meg (pedig akár meg is tehetnék – charles hátát az ajtónak támasztva bóbiskol szinte végig). és nem hívják vissza a következő mulatságba. tehát NEM kirívó szépség, csupán a férje szemében az.

        Kedvelés

    • Én látom ezt az Emmát, annyira látom, hogy jön, hogy odamenjek hozzá, hogy “kicsi Emmacska, igyál inkább vizet, az már trendibb, mint a koktél, és ha van egy okostelcsid, hadd mutassak meg neked egy blogot, csakazolvassa a címe, mint a józsefattila vers, ne tőrödj vele, én sem tudtam, de ott elmagyarázzák, nézz egy kicsit körül” – és közben kedvesen mosolyognék.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  20. Én is olvasom, meg hallgatom, sőt filmet is néztem, de azt csak fegyelmezetlenségből, egyébként nem volt rossz, csak megzavart. Sajnos egy Olcsó Könyvtáras kiadás van meg, amiben túl picik a betűk, valamint az utolsó 30 oldal hiányzik 😮 De nagyon élvezem, még ha nem is kommentelek 🙂

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  21. Na, a kicsi egész türelmesen eljátszott, amíg olvastam – ha valakinek kell, nekem megvan .mobi formátumban kindle-re!

    2.Pl:
    “Bár csúnya volt, pörsenéses arcú és száraz, mint egy rőzse-köteg, Dubuc-né válogathatott a kérőkben, talált minden ujjára tizet”

    akkor nagyon jó volt Emma zárdai korából az a rész, ahol az emlékkönyvek túlburjánzó tájait, szereplőit írja le (egyszerre pálma, fenyő, tigris meg oroszlán és tenger, stb…)

    3. Milyen színű Emma szeme?

    Barna helyett fekete, ami kékesként van néha leírva.

    4. Flaubert nagyon szereti a groteszket, a kontrasztot, leginkább az emelkedett és a közönséges keverékét, egyszerre ábrázol fennkölt és banális, párhuzamosan zajló eseményeket. Írjatok erre példát!

    erre majd keresek…

    5. Hogyan zajlik a lánykérés? Értelmezzük a jelenetet!

    Ahogy én láttam, Charles talán tényleg szerelmes, az apának megfelel, mint vő, Emmának meg kicsit mindegy, csak kiszabadulhasson végre – bár ez ott a regényben nem így jelenik meg, csak az egész fejezetet végigolvasva tudjuk. Ott talán kicsit lényegtelen is, mit gondol, bár az apja azért kikéri a véleményét. Valószínűleg meghányták-vetették ketten a dolgot, mert sokáig elhúzódik a válaszadás, kb. háromnegyed órát vár Charles a zsalugáter kicsapódására.

    7. Mit szóltok a elmaradt nászút leírásához a hetedik fejezet elején?

    Nekem ennél a résznél ugrott be az, hogy tulajdonképpen Charles ezzel a házassággal
    révbe ért, neki nem kell már semmi, csak a feleségét akarja szemlélni, mint valami dísztárgyat, háziállatot. Neki eszébe sem jut a nászutazás gondolata. Hiszen minek is? Bezzeg Emma, romantikus elképzelései vannak – a ruhája is alkalmatlan a falusi lagzira – lányregényekből vett szerepekre, helyekre vágyik, ez az első igazán nagy csalódás számára.

    8. Mit gondoltok Charles anyjáról, menyéhez és a fiához fűződő viszonyáról?

    Az a típusú anya, aki a fia helyett dönt, megszervezi az életét, és nem bírja elviselni, ha a kizárólagos szerepe véget ér. Azért az kicsit brutál, hogy az első feleséget jobban kedveli, mert őt a fia kevésbé szereti, a másodikra, akibe a fia tényleg szerelmes, pedig féltékeny. Emmát szerintem azért sem kedveli, mert nem csüng a fián, és saját szájíze szerint viszi az otthont, valamint féltékeny rá, mert vele a férje, Charles nem viselkedik úgy, mint annak apja vele.

    9. A regény, miközben bőséggel adagolja a részletes leírásokat, nagyon ügyesen elkerüli, hogy jellemeznie kelljen Charles kinézetét, lelkialkatát: az őt közvetetten jellemző diáktörténetek után először Emma tükrében pillantjuk meg. Milyen ember Charles?

    Kényelmes, gyáva, nem meri vállalni a konfliktusokat, a hivatásához sem igazán ért, csak szerencsés. Nincs saját véleménye, nehezen szánja rá magát a változásra, mindig mások lökik előre: az anyja, majd Héloise, majd Emma apja, stb…Számára házassága Emmával a végső cél, úgy érzi mindent elért és megkapott az élettől. (Emma számára pedig a házasság valaminek a kezdete lenne, de nem kezdődik el semmi…) Keményen dolgozik, de csak látszólag: csinálja, amivel a vidéki orvosi szerep jár, megfelel az elvárásoknak, de semmi kezdeményezőkészség, fejlődésre törekvés nincs benne. (ellentétben Ványa bácsi orvosával 🙂 Minden változást kényszernek érez. Csak néz, bambul, szemlélődik, de nem vesz részt semmiben (bál, saját esküvője, saját felesége élete – csak néz, néz, néz…..)
    Megőrülnék egy ilyen ember mellett!!

    10. Ez már volt, de bemásolom: Figyeljétek meg jól az első részben a szürreális, több részből álló tárgynak a leírását! Még két ilyen döbbenetesen ízléstelen tárgy lesz, a leírások szerkezetileg tagolják a regényt, posztmodern, zaklatott gesztusok, ugyanakkor a sírnivaló kispolgári miliő leleplezései.

    Itt az első részben van a második ilyen tárgy is, csak az ember elfelejti már. Melyik ez?

    Nekem Emma báli öltözetének színkavalkádja jut itt eszembe, de átfutom még egyszer a szöveget. Az első nekem egyértelműen a diák Charles kalapja.

    11. Az elbeszélő szerepe, pozíciója.

    Charles diáktársaként indul, és ez a szerep marad amíg Charles szüleiről nem kezd el beszélni. Ott eltűnik, mindentudó elbeszélővé avanzsál. Néha olyan, mintha Charles vagy Emma lenne.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Emma báli ruhájáról jut eszembe: hosszas leírás van a báli hölgyek hajába tűzött mindenféle virágokról, Emma hajában pedig műharmatcseppes műrózsa van.
      Elgondolkodtam rajta, hogy a színkavalkád vajon divat volt-e, és vajon kicsit ízléstelen volt-e Emma. A műrózsa miatt azt gondolom, hogy igen, az volt. A márki is így jegyzi meg őt: az asszony nem köszön úgy mint egy cseléd.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • a regény hátralévő részét a giccses tárgyak és az elbeszélő szerepei keresésével fogom tölteni. olyan jó ilyen értelmes társasággal múlatni az időt az interneten 🙂

        Kedvelés

    • De jó 🙂

      Charles jellemzéséhez még: a betegeit óvatosan kezeli, nem ad nekik semmi kockázatosat, izgul, nehogy bonyolult esettel találja szembe magát. Eddig megúszta, mindenki meggyógyult, senki sem halt meg. Elhatározza, hogy lépést tart a tudománnyal, de sosem olvassa el a megrendelt szakfolyóiratot, mert elalszik öt perc után (annyira azért nem fontos). Elégedetten ül a langyos vízben és nem látja, mi van körülötte.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Nem akarom lelőni a poént, de annyira ide kívánkozik a 13. kédéshez kapcsolódó történet. Vagyis még ott is, amikor egy ember majdnem meghal miatta, a passzivitása, az irányíthatósága és persze a kontársága miatt, még ott is csak ül a lábvízben, és úgy keresi a vigasztalódást, mint egy nagy gyerek, akinek meg kell simogatni a buksi fejét – egy ember dögrováson van, mindenki talpon, mentik a menthetőt, a falu sürgölődik, Emma épp felrobban a szégyentől és a dühtől, ő meg azt akarja, hogy szeretgessék meg egy kicsit. Egyszerűen hihetetlen, az érzéketlenség csimborasszója.

        Kedvelés

  22. Majd jövök én is, már megrendeltem a könyvet, mert én annak idején könyvtárból vettem ki. Nagyon kíváncsi vagyok, mert nagyon erős képek vannak bennem róla, mármint a 17 éves énemnek, nagyon izgalmas lesz újraolvasni!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  25. Folytatom a 8-astól, bár itt már sok váalaszfomáló gondolatot olvastam.

    8. A Charles anyjáról volt itt már szó ezen a blogon, csak nem Charles anyjának hívtuk. Ő volt az egyetlen, aki iránt némi melegséget tudtam érezni, fiatalkorában legalábbis, szembesülni azzal, hogy akit szeretsz, és életet képzelsz vele, az egy hitvány, semmirekellő gazficzkó (AZ fordítás, hehe), és kilépni sem tudsz ebből a házasságból, hát akkor nagyjából semmi sem marad, csak egy kis büszkeség (ha!) és a gyermeked. Id. Bovarynénak a gyermek lett a soha valóra nem vált élet szimbóluma (hányan nőnek fel ilyen szülők mellett), eképp egy adott pontig érthető a viselkedése (azért, itt is mekkora fricska az a borjú, amit minden héten elküld, hogy ne éhezzen a fia). A menyeivel szembeni viselkedése tökéletesen profilba illő, az elsőt ő szerezte, tudta, hogy hozzá képest ő marad a nő, a másodikat meg csakis utálhatja, én sokkal felvilágosultabb, tanultabb, értelmesebb nőket ismerek, akik nem bírnak belenyugodni, hogy felnőtt (áthúzva) férfi, fiú gyermekük szerelmes lesz, neadjisten, ki is áll az illető nőért, mondjuk egy anyós-menye konfliktusban.

    9. Serdülő korából van leírás a fizikumáról, nagy kezek, erős test, egészséges fiú, adja magát, hogy ilyen lesz felnőttként is. Milyen érdekes azonban, hogy ha az ezt követő oldalakon valami erős, határozott, izgalmas, humoros férfit mutatna be, akkor automatikusan szép férfinek látnánk, így pedig egy külsejében is pipogya, tesze-tosza, unalmas alaknak képzeljük, akiről még az is kiderül, hogy hízásra hajlamos (és újfent az “igazságtalanság”: az én 30-as baráti körömben számtalan pocakosodó, kopaszodó férfi van, de regényben ez valahogy visszatetszőbb).
    Nekem, egyébként, nagyon izgalmas ez az egész Charles jelenség. Tekintve, hogy egy halom lányregényt olvasok, ez az egész Bovaryné egy, szinte mondatra pontos, tükröt tart ezen alfaj elé. A mai romantikus regényeket szinte mind nők írják, tele vannak ilyen férfiak által elkövetett megfigyelésekkel, mint a Charles-é is, hogy apró pihe a nyaka tövében, fehér köröm, kecsebbnek elvárt kéz, izzadságcsepp, haj selymessége, apró nyelv a fogak között. Én végig meg voltam (vagyok) győződve, hogy a férfiak nem vesznek észre ilyesmit. De Flaubert milyen pontosan használja ezt az eszközt (is). És Charles az antihős. Szegény, jelentéktelen Charles, 12 egy tucat, hát tele van ilyen Charles-okkal a világ, csak alig tűnnek fel. De egy regényben, és főleg romantikus regények irreális férfi hőseihez képest egyenesen borzasztónak látszik. Eszembe jut anyám, aki egy piedesztálra emelte az apámat, majd amikor az nem felelt meg a félisten szerepnek, akkor haragudott rá. Mondjuk, apám egy sokkal gyengébb mércének sem felelt volna meg, de legalább a kiindulási pont az ember lett volna.
    A romantikus irodalom viccesen esélyegyenlő, olyan szerepeket szab ki mindkét nemnek, amihez képest csak kudarccal lehet élni.
    Legfőképp azért szánom Charles-t, mert nem érzem, hogy Emma annyival fölötte állna. Nem tudok eltekinteni az Iszonytól, de ott valahogy érthetőbb, átérezhetőbb volt a nő undorodása. Nyílván, én sem tudnék öt percet a Charles társaságában tölteni, de itt azt érzem, hogy Emma szinte passzióból aláz meg egy jóravaló embert. Szerencsére Charles túl együgyű, hogy észrevegye, cöcöcö.
    Lehet, hogy merész a gondolat, de ha a hősök antihősök és a regény anti romantikus regény, akkor azt is elképzelhetőnek tartom, hogy az egész történet tükör a domináns férfi-irodalomnak, szerepcsere, ez az észrevétlen megaláztatás történik megannyi háztartásban. (mélázgatok közben, hogy a későbbi történések, a börtön-szerű élet, menekülési vágy, szeretetéhség belefér-e ebbe vagy sem, de erről majd később)

    10. A torta, egyértelműen, a sapka és az emlékkönyv magamtól nem ugrott volna be, de jó, hogy elmondták sokan.

    11. Azt hittem az elején, hogy egy iskolástársa szemszögéből ismerjük meg a történetet és fél fejezet alatt azon rágódtam, hogyan nem emlékszem erre. Aztán egyszercsak eltűnik ez a társ, és ott van a mindenható, mindent látó, de távolságtartó, gúnyolódó, görbe tükröt állító.

    12. Én végig azt hittem, hogy tudom, mit érez Charles az első felesége iránt, gondolom, a saját érzeseimet vetítettem ki. A név nem említése … erre annyi fantázia van/lehet. Elemel, személytelenné, jellegtelenné tesz, nem létezel önmagadban, csak a valakihez fűződő viszonyodon keresztül. Mennyire antipatikus nekem a …né megnevezés!

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Nagyon-nagyon tetszett, amiket írtál. Ugye, hogy mennyire ráismerünk minden egyes mondatban egy-egy tipikus jelenségre? amit itt a blogon már tárgyaltunk? Szinte olyan érzésem van, hogy ez a blog a Bovaryné intertextje.

      Charles egyébként egészen olyan, mint az apai nagyapám volt. Egy bátyja volt, aki elesett az első világháborúban, így maradt nagyapám egy szem gyerekként, jaj, csak nehogy érje valami. Olyan volt az az ember, mint egy üres héj, bogár nélküli kitinpáncél, tudomást sem vett a körülötte élők lelkiállapotáról, mert soha, de soha nem kellett senki mással foglalkoznia önmagán kívül. Ehhez egy olyan köpönyegforgató, üres személyiség társult, aki, mint a kaméleon, mindig annak adott igazat, akinek a társaságában éppen volt. Az öcsémnek ezt a tanácsot adta útravalóul az élethez: soha ne mondd el a saját véleményed, mert csak így fogsz mindenkivel jól kijönni. He??

      Igen, szóval lábvízben ücsörgés, gyerekes hellokitty-szemekkel vigasztalásért feleséghez szaladás, semmiért igazi felelősséget nem vállalás, de mindeközben mindenki ajnározza, becsüli, dicséri, hű, ez aztán a valaki, miközben a váz alatt nincsen semmi. Egy ilyen ember nem tud még egy napra sem Emma társa lenni, neki olyan kellett volna, akit tényleg érdekelnek dolgok, akinek van saját véleménye, akivel lehet érdekes dolgokról vitázni (emlékeztek Emma elképzelésére a férjről? olyasvalaki, aki meg tud neki tanítani mindenfélét). Ez nézetem szerint a tipikus csúcsdísz, a patriarchális társadalom koronájának ékköve, kérem szépen, ezt termeli ki a férfi-istenítő társadalom. Egy üres héjat.

      Na, most mondja valaki, hogy a Bovaryné nem feminista mű.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • még annyit szúrnék hozzá, hogy ráadásul e jellem nem a szörnyek közül való!
        alszörny, csúnyát mondok: újrahasznosítható szemét,

        mégis, rémes mikor összeáll a kép az energiavámpírról, és míg meg nem szokod – a beledőlt késben pörögsz.

        Kedvelés

      • Like 🙂

        Nekem az volt az érzésem, hogy Charles az első házasságát is ebben az egykedvűségben, bambulásban töltötte. Normális embernek elképzelhetetlen, hogy jól érezze magát egy mellékényszerített nő mellett, aki egyáltalán nem vonzza, és még piszkálni is kezdi, amikor féltékeny lesz. Ő pedig szelíden viseli, szót fogad, vigasztalja a feleségét, aki kétségbeesetten próbál valami igazi érzelmet kicsikarni belőle. Leginkább szeretetet, ha az nem megy, legalább haragot. De Charles semmire sem reagál, halála után megállapítja, hogy végülis az asszony szerette őt – azt, hogy gyűlölte a helyzetet, amiben élt, itt sem veszi észre, ahogy később Emmánál sem.

        Kedvelés

      • Nem azt állapítja meg, hogy végül is tulajdonképpen ő szerette az asszonyt?

        Nyilván az eszébe sem jutott, hogy ezt valahogy ki is fejezze. Sőt, maga a tény, hogy szereti, sem jutott el a tudatosságig, csak amikor Héloise már meghalt. Mert tulajdonképpen nem volt érdekes, mint ahogy nem érdekes semmilyen érzés, ami nem saját maga felé irányul.

        Kedvelés

      • Nekem a Pór Judit fordítás van meg, ebben ez van: “Mert hát mégiscsak szerette őt ez az asszony”. Szerintem ő nem szerette, de biztosra vette, hogy őt szeretik.

        Kedvelés

      • hmmm… a felesege halala utan o talan kisse egyedul erezte magat, hianyzott neki az emberi diszlett (ahogy kesobb mondja, abban az idoben csak a ven szolgalo volt mellette), az, aki rendez, felelosegre von, szervez stb.
        Gyermekkent es a hazasaga elott az anyja rendezett el mindent korulotte, tervezte az eletet, meg is nositette, aztan jott a feleseg, a mama tersszervezoje.
        Hiaba idegesiti, mikor a feleseg meghal, hianyerzete tamad. De erre en megsem tudnam azt monddani, hogy szerette.

        Kedvelés

  26. 11. Az elbeszélő szerepe, pozíciója.
    rég, első olvasatban az jutott eszembe, hogy még jó hogy nem volt akkoriban kiadó-szerkesztő, aki visszadobja a könyvet evvel az ordas hibával.
    a mű legnagyobb fricskája, szerintem, ráadásul nagyon érdekes, a kényelme, ha sikerül, és érez módban olvassuk

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  27. Jaj, nagyon nehéz érdemben hozzászólnom, az a bajom ezzel a könyvvel, hogy valahogy annyira nem szimpatizálok Emmával, hogy úgy mondjam, nem találom vele a közös hangot. Sajnálom, meg együtt is érzek vele, és nem is tudok felette állni a jelenségnek abban az értelemben, hogy nem tudnék az életére jobb megoldást, de valahogy mégsem érzem eléggé magaménak a problémát, és őt meg egy nagyon idegesítő nőszemélynek tartom, nagyon sok belőle. Tudom, hogy ő direkt egy antihős, de néha már én érzem magamat kínosan amiatt, amit művel (A Rudolfos románcnál járok, és úgy érzem, most egy ideig nem bírom tovább olvasni ezt az iszonyatos hömpölygő romantikus áradatot. Még az e-bookom is lefagyott tőle). Gondolom, ez is egyfajta írói eszköz, hogy Emma ennyire bele tud mászni az olvasó képébe, egyre jobban el tud hatalmasodni rajta, annak ellenére, hogy elvileg egy kisstílű figuráról van szó.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Hogy szimpatizálj (azonosulj?) vele, az nagyon is romantikus olvasói igény. Nevesd ki, ne sajnáld. Gyönyörködj ábrázolásának pontosságában, hatásosságában. Avagy lásd benne mindannyiunk sorsának tragikomikus voltát. És annak a végső, szikár, illúziótlan, tiszta igazságát, hogy: nincs megoldás. Ki mondta, hogy van? Elbírod ezt? Erről szól a Bovaryné, és ezért húz be annyira. Nagyon jó jel, értő olvasóra vall, hogy ennyire felidegesít.

      Az, ami sokszor megy érvként itt és máshol a problémákra rámutató írások, sőt, a teljes feminizmus kritikájaként, hogy de hát akkor mi a megoldás, védjük meg magunkat, hogy kéne másképp, példát mutatni, elkerülni a csapdákat, az mind kétségbeesett, hiedelmeken alapuló, gyerekes, gyáva menekülés a szembenézés elől.

      Tessék elbírni, hogy ez van. Színház (Krétakör!), irodalom ebben segít, és Csehov is és Bovaryné az élen. (Meg az alkohol.)

      És hogyan is tudnék én, pont én megoldást? Hát ki vagyok én? Tízezrek átkínlódják az életet, elképesztő, amit bírnak, ilyenek meg olyanok, okosak, erősek, én közepes traumákkal, de épp igen jól, és akkor én mondjak megoldást? Én, akinek az a baja, hogy elszakadt a kedves vászonnadrágja, és késik a taxi?

      Aki mindezt végighallgatja — mit? hogy így léteznek emberek, nők, így nőnek fel gyerekek, mint Charles vagy Emma lánya, hogy ez a házasság és ennyi a szerelem, avagy akár az itteni történeteket és a sok e-mailbelit –, és képes megérteni, az építhet magánbunkereket, de alapvetően némuljon el a döbbenettől.

      Tragikus alkat volnék? Mármint hogy ennek a szépsége éltet? Tényleg mondjatok már egy valódi remekművet (de ne vígjátékot, mert annak műfaji szabálya ha nem is a hepiend, de a kiegyenlítés), aminek ígéret és jövő, akármilyen fénysugár a vége.

      (Az ember küzdj és bízva bízzál meg a terhes Éva, hát nem tudom, nekem sírni van kedvem. Hogy ezt bárki reményként foghatja fel…)

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Meghallgatás után én is hasonlót éreztem, mint agneci. Aztán elkezdtem itt olvasgatni, és rájöttem, azoknak a dolgoknak, amik zavartak, de átsiklottam fölöttük, jelentősége van. Elkezdtem olvasni az AZ féle fordítást, és kinyílt a mű. Amellett, hogy szembesültem vele, mennyire nem voltam értő olvasó, megláttam a reményét, hogy azzá lehetek. Ez hihetetlen jó érzés!

        Kedvelés

      • Igen, pár oldal után meg lehet szokni, és helyenként sokat elárul a korról ( a fordításéról ) pl. a lebetegedni szót használni a szülésre…

        Kedvelés

      • Én a vígjátékként való megélést látom a megoldhatatlan drámai helyzetek megoldásának. A tragédiában, a lehetetlen kényszerű elszenvedésében aztán végképp semmi szépséget nem látok, úgy érzem nem épít, csak rombol. Akár az alkohol. A vígjáték abban az értelemben gyerekes, hogy felszabadító. Erre nagy szükségük van a felnőtteknek, különben irigyek lesznek. Vígjátékban gondolkodni egyrészt feszültséglevezetés, másrészt alkalmat ad a képességek mégiscsak-megvalósítására. Tudván-tudva, hogy nem nyerjük el a jutalmunkat, nem lehetünk jók se így, se úgy: ez az a hely, ahol magunkat kell jónak éreznünk. Nevetni, a szépségre tág szemmel nyitottnak lenni, az élettel incselkedni olyan mint a jó szex- ingyen gyönyör, ellazulás, reménysugár; egy kis darabka instant Mennyország. Nagyon gyerekes.

        Kedvelés

      • Értem, hogy Flaubert nagyságát dicséri ez a hatás. Emma túl jól sikerült, túlságosan emberszerű, úgy, ahogy az összes többi szereplő is, szőröstül-bőröstül önérdek-vezérelt kicsinyes alakok, tulajdonképpen senki sem szimpatikus. Az eddig elemzett művek szereplőiben mindenki megtalálta saját magát, a férjét, vagy valamely közeli rokonát, na itt asszem ilyen nem lesz. De attól még az egész szituációba a saját életünket nagyon is beleláthatjuk.

        Kedvelés

      • Ez talán a kesernyésen is empatikus realizmus és a sokkoló naturalizmus különbsége.

        És a csúcspont a végén, a naturalizmus romantikával kontrasztos iszonyata, na, majd.

        Kedvelés

      • Az alapján, amit írsz, én egy nagyon romantikus igényű olvasó vagyok – bár ez nem lep meg, világéletemben betegesen romantikus voltam, ha nem is annyira, mint Emma. Mindig az olyan karaktereket keresem, akikkel tudok azonosulni, vagy akiket értek, vagy együtt tudok érezni velük, esetleg más miatt szimpatikusak. Az olyan művek iránt, ahol ez nincs meg, hamar elveszítem az érdeklődésem – ritkaság az, ami ennek ellenére érdekel, hiába van nagyon jól megírva, vagy hiába nagyon művészi, nem érzek ingert, hogy elmélyüljek benne. Azt szoktam mondani, hogy nagyon érzelmi alapú olvasó (és filmnéző) vagyok, és talán a legnagyobb hibám, hogy én nem bírom el, hogy “ez van”. Az életben kénytelen vagyok nagyon sok mindent elbírni, de nagyon ritkán jön rám, hogy olyasmit olvassak-nézzek, ami még pluszban a képembe vágja a nagy büdös igazságot. Csak akkor megy, elkapom azt a hangulatot, amikor kívülről tudom szemlélni a művet – mint például most, hogy kicsit olyan az egész, mint egy irodalomfakt, kérdések vannak, és rámutatsz érdekes dolgokra. Vajon az én alapvető hozzáállásom nagyon amatőr hozzáállás lenne?

        Egyébként emlékszem, hogy amikor az egyik német irodalom szigorlatra egymás után dömpingben kellett olvasni a realista-naturalista cuccokat, a végére szó szerint rosszul voltam tőlük – mindegyik végtelenül tragikus volt, nyomor, szerencsétlenség, megölte,kútba ugrott stb. Mondtam is a tanároknak, hogy azért gondolhattak volna a lelki csipkéimre is, mert ez így egyben kész depresszió – fura módon díjazták.

        Kedvelés

      • Ez nem érzelmi alkat, hanem olvasói szocializáció. Mindenki romantikus olvasónak szocializálódik, azonosulni szeretne. Később bontjuk le ezeket. Igen, ez, hogy lehessen azonosulni, építsen, szép legyen a vége stb., a kezdő olvasók vonása.

        Önmagában az, hogy valami komor, kútbaugrós, nem garancia a remekműre.

        A blog is “ez van”, nem? Itt elbírod?

        Kedvelés

      • Hú, pedig már nagyon nem vagyok kezdő olvasó. Talán a depresszióm miatt, ami nekem mindennapi küzdelem és kihívás, vágyom a pozitív cuccokra, most csak erre tudok gondolni.

        A blog az más, nem regényként olvasom, hanem a valóság részeként érzékelem. Nincsenek ellenemre a húzós témák, nem csukom be a szemem és nem fogom be a fülem, sőt szeretek ilyesmiről beszélgetni, és híve vagyok annak, hogy mondjuk ki, ha valami nem jó. Csak az olvasmányaimban nem ilyesmire vágyom – az életben nem bújok el előle. De a blog, ha regény lenne is, a hősnője és a többi szereplő is annyira izgalmas és érdekes, és olyan jó stílusban íródik, hogy biztosan olvasnám.

        Kedvelés

      • Nagyon szívesen beszélgetnék erről az olvasói szocializációról. Én sem tartom magam kezdő olvasónak, de nem tudom, mi a mérce, és az sem bántana, ha kiderülne, hogy mégis az vagyok. Aritarealhoz tudok abban csatlakozni, hogy én sem keresem azokat a művészeti alkotásokat, amelyek az arcomba vágják a nyomort. Pedig tudom, a művészet szerepe, a szórakoztatáson túl stb. Gondolkodtam azon, amit írsz, és műveken, amik nagy hatással voltak rám. Orvos barátnőm szerint én szomatikusan olvasok :), ugyanis nagyon hamar bekerülök a műbe, ld. például a Homok asszonya olvasása közben nem kaptam levegőt, azért kellett pihentessem a könyvet és csak évekkel később fejeztem be. Vagy az Iszony alatt szinte véget vetettem az akkori kapcsolatomnak, a tetejében a pasimat úgy hívták, mint a férfit a könyvből. Igénylem a feloldozást, talán mind közül a halált kedvelem a legjobban, vannak helyzetek, sorsok, ahol várom, hogy haljon már meg a szereplő, ahelyett, hogy tovább szenvedne. És számomra a szenvedés non plus ultrája a kilátástalanság, a tehetetlenség. Emiatt könnyebben viselem azokat a műveket, ahol így vagy úgy feloldják a nyomorúságot, mint ezt az őrült belső tehetetlenséget, ezt a “megnyugodjunk” típusú beletörődést, azt hiszem, ez bosszant Csehovnál is, ehhez még érnem kell. A férjemnek a családja egy Cseresznyéskert, konkrétan még egy kert is van hozzá, a napokban beszéltünk róla, azt sem tudom jól kezelni.
        Eszembe jutottak a filmek, zéró hepienddel, Alejandro Gonzales Innaritu trilógiája (21 Gramm, Babel, Amores Perros), vagy a Crash, vagy a House of Sand and Fog (nem tudom a hivatalos magyar címeket). Ezekben sehol nincs remény, napfény, de számomra emészthetőbbek pont azért, mert a rossz nem kifejezetten a szereplők belső paralízise miatt következik be. A mindennapi életben is azzal lehet engem teljesen lefegyverezni, amikor azt mondják az emberek: ez van, ezt kell szeretni, ez jutott nekünk, így is jó lesz, ilyen vagyok, sajnálom (vonogatja a vállát és eszébe sem jut, hogy változhatna is).
        Ezt a blogot abszolút nem ennek érzékelem. Itt olyan emberek szólalnak meg (és valószínűleg olvasnak is), akik túl látnak az “ez van” szintjén, nem csak némán beletörődnek, hanem megfogalmazzák a gondjukat, változtatni próbálnak, eszközöket találnak itt, nem hiába mondják az ostobák, hogy itt előkészítjük a válásokat :). Én ezt fontosnak találom és értékesnek.

        Kedvelés

      • Aritareal, micsoda áthallás vagy éppen rájátszás! Ezt amúgy is idézni akartam:
        “Kell. Van művész, aki nem szereti ezt a szót, játék, mert komolytalannak tartja, mindegy, ez csak definíciós probléma, mert valamit neki is tennie kell. A nehézséget az okozza, hogy az irodalom anyagának, a szónak van jelentése (használata, most mindegy), ellentétben (kis egyszerűsítéssel) a színnel és a hanggal. The pen is on the table – ez konkrétan jelent valamit (hevenyészett magyar fordításban: fürge postakocsisunk imént pattant a nyeregbe), ellentétben egy festékpacnival. Ugyanazon a nyelven hozza létre Weöres az angyalszárnysuhogást, amelyen egy kiló kenyeret kérünk. Ez persze nem csak hátrány. De ebből a kiló-kenyér-nyelvből mégiscsak összeáll egy jelentés, melynek semmi köze a műalkotáshoz. Mit érdekelnek engem egy valami Madame Bovary nevű vidéki nőcske lelki csipkéi?! (Mindezekért a próza von Haus aus konzervatív, eleve kevésbé radikális, mint a zene meg a képzőművészet. Tanulhatni tőlük.)
        De Flaubert addig-addig rakosgatja a szavakat (penjét a tébölön), míg át nem töri a praktikum páncélját, míg meg nem szólal ezen elsődleges jelentés fölött, alatt, között az a zene, amiért volna az egész. Ami „rólam” szól, az életről, a világról, a mi végréről. Ami mégse jött volna létre az érdektelen lelki csipkék nélkül.”
        Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből (A Mindentudás Egyetemén, 2003. szeptember 8-án elhangzott előadás bővített változata)
        Több utalás is van Flaubert-re. És remekül rávilágít arra, hogy mi minden az irodalom.
        Elolvasható itt:
        http://dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?offset=1&origOffset=-1&docId=395&secId=35203&qdcId=3&libraryId=-1&filter=Esterh%C3%A1zy+P%C3%A9ter&limit=1000&pageSet=1
        Megnézhető itt:
        http://www.youtube.com/watch?v=5VfXjSX94zc

        Kedvelés

      • Miért, és az Anna Karenina? Jó, ott van Anna, de Levin is.
        Csomó van. A katarzisnak is kb. ez a lényege, nem?
        Ottlik? (Élj!) Ez nekem elég.

        Kedvelés

    • Vallomás: én megtalálom magam benne (sajnos). Ez az örökös elvágyódás, a hit, hogy majd ekkor meg akkor jobb lesz, bennem is megvolt, főleg tinédzserkoromban. Most már kezdek leszokni róla. Olvasáskor teljesen úrjaéltem ezeket a szenvedéseket, amikor arról ábrándoztam, minek kéne másnak lenni, hogy boldog legyek. Na jó, nem voltam ennyire felszínes 🙂 Hány éves lehet Emma?

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Na ez az. Hany evesen ment ferjhez? Tapasztalatlan, fiatal almodozo volt, alkalma se nyit a valodi vilag felfedezesere. A romantikus konyveket falta. Elenk fantaziaja volt, nyitott a vilagra, amirol azt hitte, hogy kitarul elotte. A hazassaga azonban nem oda, hanem egy se ajtaja se ablaka szobaba vezetett.
        Alomvilagba menekult. Mashova nem is nagyon tudott.

        Kedvelés

      • Ha jól emlékszem, akkor Emma 15 éves korában még biztosan zárdában volt, és hazatérve még fiatal nőnek számított, tehát semmiképpen sem lehetett több 18-nál, amikor Charles személyében megjelent a szenvedély “mely – mint egy rózsaszin tollu, óriási hattyu, mely a költészet egének távoli kékjében uszkál” 🙂 Imádom ezt a mondatot.

        Kedvelés

      • Medúza, én is így érzem, az örökös elvágyódás bennem is ugyanígy megvolt, csak szerencsére más nevelést kaptam meg több a realitásérzékem, mint Emmának. A személyiségének ezt a részét viszont tökéletesen meg tudom érteni. Amit nem, az a felszínessége és a sznobizmusa, az rám nem volt jellemző, meg én élveztem volna a tanyasi életet – amikor leírta, hogy milyen volt a birtokuk, összeszorult a szívem…

        Kedvelés

  28. 2. Az orvosi főiskola és a záróvizsga is ilyen. Először azt olvassuk, hogy teljesen érthetetlen számára, aztán azt, hogy milyen szorgalmasan jár mindenhová. Aztán hirtelen iskolakerülésbe kezd, és megbukik, aztán meg mégis tanul, és leteszi úgy a vizsgát, hogy a professzorok elégedettek lehetnek.
    Telesen össze-vissza keveri. Hol ilyennek, hol olyannak, de mindig szánandó motívumokkal ábrázolja Charls-t. Szerintem azért is érezzük annyira semmilyennek, semmitmondónak a személyiségét, mert lehetőséget sem kapunk rá, hogy kialakulhasson róla valami elképzelésünk. Egyik jellemzéssel agyoncsapja a másikat. Az egyetlen közös vonás a jellemzésekben az a szánalmasság érzése.
    Ugyanezt érzem Emmával kapcsolatban is. Egyszer különlegesnek tűnik, máskor olcsónak.
    3. Már sokan megírták előttem, csak egy dolgot fűznék hozzá: Amikor hosszan ecseteli Emma szemszínének mélységeit, amiben Charls elmélyed, a leírást azzal zárja, hogy a férj önmagát is látja a szemben tükröződni. Lehet, ez csak az én becsípődésem, de szerintem aki a szerelme szemében saját magát nézi, az végtelenül önző, és inkább magába szerelmes. Én itt gondolkodtam el azon, vajon mennyire igazi ez a szerelem, amit Charls érez? Szerintem nem szerelmes, csupán örül a megszerzett csecse-becsének, amivel saját fényét növelheti. Emma birtoklása jót tesz az önbecsülésének.
    11. Valaki írta feljebb, hogy ő végig érezte a narrátor jelenlétét. Én pont fordítva. Gyakorlatilag a sokat emlegetett sapka leírástól kezdve eltűnik, mintha ott se lett volna. Olyannyira, hogy mikor utoljára beköszön azzal a mondattal, hogy egyikünk sem fog rá emlékezni, szabályosan meglepődtem. El is felejtettem, hogy volt valaha is.
    12. Csak akkor írja a keresztnevet, amikor lelepleződik a vagyonáról szőtt hazugsága. Az író is lerántja a leplet, elárulja a keresztnevét. Nekem ez jutott eszembe, lehet hogy badarság…
    13. Milyen másik kezelés? Bocs, nyilván figyelmetlen voltam, de magyarázza meg valaki. lécci!
    14. A vagyonáról korábban nem emlékszem nagyon említésre, csupán arra, hogy az éves jövedelméről ír, mikor ecseteli, mennyire jó parti a rossz kinézete ellenére. Éppen ezért, hogy mekkora átverésnek lett áldozata Charls, az szerintem korántsem egyértelmű. Lehet, hogy csak a szülők fújták föl. Tehát a válaszom, óriási blöff áldozatai vagyunk, de nem a vagyon tekintetében, hanem az asszony hazug voltát illetően. Legalábbis ez is egy lehetőség.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

      • Jajj nekem errol van egy frappans velemenyem, de sajnos csak a film alapjan. Jovok majd, ha olvastam a konyvet is!

        Kedvelés

    • Én voltam a galád, aki szereti a narrátort. Engem nagyon mulattat, ahogy csípős kis megjegyzésekkel illet mindenkit, nekem olyan, mintha ülne mellettem, és kommentálna egy történetet, mondjuk egy diavetítésen. Mindentudó, tehát az összes szereplő összes mocskos kis titkát megtudom tőle, összenevetünk, gonoszak vagyunk. De gondolkodnom, értelmeznem már egyedül kell. Ez az én értelmezésem, hangsúlyozom.

      Groteszk momentum volt nekem az is, amikor Charles édelegve hallgatja, milyen bájos zajt is kelt a facipő. Bájos zajt a facipő?? Uramisten. El tudjátok képzelni, amint valaki kecsesen lépdel egy facipőben, ami bájosan kopog? Ráadásul, milyen kényelmes is a fotelből a facipőben koslató menyecskén édelegni, mit tudja ő, milyen rohadt kényelmetlen egy ilyen.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  29. Szuper, csodálatos, most sem tudom letenni, pont, mint tizenévesen, és elképesztő, hogy mennyire más és mennyire mást jelent. Eszméletlen jó kérdések, bár félek, időm megint nem lesz szépen, összeszedetten megválaszolni, de máris gondolkodom rajtuk. Viszont falnám tovább a könyvet (meg ugye a VS-t), meg tennivalók sora… Ja, a teszt 100%, annyira szépek a részletek, az árnyalatok, hogy egyszerűen muszáj aprólékosan olvasni. És bár kialvatlanság az ára, én nem bírtam abbahagyni az első rész végén. Inkább csak azért tettem le, mert kezdtem nagyon “begyorsulni”. Nekem azért nagyon hasznos ez az együttolvasás, mert így nem követem el szokásos hibámat, az “egy este beemelek 200 oldalt odafigyelés nélkül” címűt. Mióta kevés az időm, sokat olvasok, de keveset gondolkodom és írok. Hiba. Megint köszönet az élményért. Azért megpróbálok beszálni az eszmecserébe is.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  30. Ja, és ú, megjelenik a messzelátó már az első részben. Amivel az ember itt ezen a ponton rohadtul nem tud mit kezdeni, olyan szürreálisnak tűnik, mit keres nála a puszta közepén a tanyán egy elegáns színházi gukker, ráadásul egy olyan helyen hordva a ruháján, ahol amúgy valami másnak kellene lenni. Aztán később Léonnál jön vissza a messzelátó, ha jól emlékszem, bár ott még nem tartok.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  32. az en forditasomban karolynak hivjak, nem Charlesnak. En azon akadtam le hogy milyen a kapcsolata az elso es a masodik felesegevel. Az elso mellett el, eldegel, mikozben a no nagyon dominans, nagyon emlkeztet karoly anyjara, itt ertettem is hogy erzelem mentesen eldegelnek egymas mellett, hiszen egesz gyerekkoraban ilyen no mellett elt, mar megtanulta mi a legjobb taktika egy dominans no mellett. Na de ehhez kepest jon a masodik feleseg, akit Karoly vaalszt maganak, akibe szerelmes es aki a mindene es nem tunik fel neki hogy a no milyen boldogtalan mellette? nekem az is feltunik ha a paromnak egy icipici gondja van, karoly meg nem veszi eszre hogy Emma boldogtalan? viszi orvoshoz aki megallapitja hogy idegbajos a kicsike. Ja, es karoly orvos ugye, de meg csak szakemberkent sincs goze sem hogy emmanak mi baja lehet. es jon karoly anyja aki szerintem egy nagyon okos javaslatot tesz, hat dolgoznia kellene emmanak, az kirangatna abbol amibe beleragadt, ma szerintem egyertelmuen depressziosnak mondanank. es tenyleg, el sem tudom kepzelni mivel kellene Emmanak toltenie az idejet minden nap, amikor van szolgaloja, az elejen meg sokaig nincs gyereke, kimenni a hazbol max kutya setaltatas cimszoval lehet. es az is feltunt ahogy karoly szepen eltunyul emma mellett. tipikus esete hogy megvan a no, minek tovabb erolkodni, de emma persze legyen szep es kivanatos es hazias meg kedves meg minden ami a hazassag elott volt. ja es erdekes jelenet az is amikor karoly szulei jonnek latogatoba es karoly apja kikezd emmaval, ugy kell hazacipelni mellole. Emma elete is mibol all: kolostor, apja haza, Karoly haza. Lehetosege sincs kitalalni ki is o, o mit akar, mit szeret, stb..nyilvan mai fejjel gondolkodom, az o koraban az volt a termeszetes eletut.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • Ezt az idegbajt szinte mindenre rahuztak regen, aki nem tudott rendesen szinjatszani, aki kicsit is erzekenyebb volt. Szerintem meg Emma olyan, mint egy mai panikbeteg azokkal a rohamokkal. Az ervagast meg ugy alkalmaztak, mint most a frontint.
      Szornyu. Varom a konyvet, hogy van ez leirva.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

  33. Na a konyv felenel tartva par kerdesre eszrevetelek:
    2.
    Mikor Bovarynénak gyereke lett, a csecsemőt ki kellett adni dajkaságba. Ahogy aztán visszakerült hozzájok, nagyon elkényeztették a szegény kis porontyot. Ugy dédelgették, mint egy királyfit. Az anyja édességekkel traktálta; apja pedig megengedte neki, hogy mezitláb szaladgáljon fel s alá. Bovary ur filozóf volt, s azt tartotta, hogy a gyermekeknek legjobb volna egészen meztelenül járniok; a vadállatok kölykei is úgy nőnek fel, azért elég erősek. (most akkor kiralyfi vagy vadallat??)
    4.
    – Tudja – szólt – hogy mi ketten miért ismerkedtünk meg? Hogy micsoda véletlen akarta ezt? Bizonyos, hogy csak azért történt ez, mert a távolságon át, – mint két folyót, melyek egymástól messze folynak, hogy aztán egyesüljenek – hajlandóságunk, alkotásunk, egymáshoz vezetett, egymáshoz hajtott bennünket.
    És megfogta a kezét; Emma nem húzta vissza.
    „Első jutalom: jeles gazdálkodásért általában” – kiáltott az elnök.
    – Például nemrég, a mikor véletlenül önökhöz mentem…
    „Bizet ur, quincampoix-i lakosnak.”
    – Tudtam én azt akkor, hogy ma ide fogom kisérni?
    „Hetven frank.”
    – Százszor is gondoltam rá, hogy elutazom, de követnem kellett önt, maradtam.
    „Trágyázás.”
    – A mint hogy itt maradnék estére is, holnap, a következő napokon, az életem végéig!
    „Caron ur, argueil-i lakosnak arany érem!”
    – Mert soha senkinek a társaságában nem találtam olyan nagy, olyan teljes, olyan zavartalan gyönyörüséget.
    „Bain ur, givry-saint-martin-i lakosnak!”
    – Emléke velem marad és nem fog elhagyni soha!
    „Egy merinó-kosért…”
    – Ön, ön el fog felejteni engem; el fogok tünni emlékéből, mint egy árnyék, mely az utjába került. „Belot ur, notre-dame-i lakosnak…”
    – De nem!… ugy-e, néha gondolni fog rám? Nem leszek az életében senki és semmi?
    „Sertés-tenyésztés, megosztott dij Lehérissé és Cullembourg urak között; hatvan frank!”
    Rudolf megszoritotta Emmának a kezét és érezte, hogy ez a kéz oly meleg s annyira remeg, mint egy fogoly gerlicze, a mely el akarna repülni; de talán azért, mert ki akarta szabaditani a kezét, vagy, meglehet, feleletül a kézszoritásra: Emmának az ujjai megmozdultak, s Rudolf felkiáltott: – Ó, köszönöm! Köszönöm, hogy nem taszít vissza! Ön maga a jóság, és látja, hogy egészen az öné vagyok!
    Ó, engedje meg, hogy nézzem, hogy csodáljam!
    Egy hirtelen támadt szélroham, mely behatolt az ablakon, meglobogtatta az asztalteritőt, és lenn, a Piaczon, a parasztasszonyok főkötőinek nagy, fehér csokrai ugy lengedeztek, mint megannyi mozgó, fehér pillangószárny.
    „Olajpogácsa-készités”

    (MEGIS HOGY???? Hogy birnak ilyen “komoly” dolgokrol beszelgetni ilyen nevetseges dijak kiosztasa kozben?kicsit az az erzesem, hogy ez az egesz nem is igaz, marmint nem lehet igaz, ilyen nincs)

    5.
    Lanykeres.
    Nekem egyetlen mondat cseng a fulemben a regenybol, megpedig:
    “Károly szót fogadott Rouault apónak.” (Karoly amugy szerintem mindenkinek szot fogadott, csak maganak nem)
    Szerintem Bovarynak egyszeruen szimpatikus volt a lany, kedvesnek, aranyosnak talalta, de hogy szerelem, az meg sem fordult a fejeben, max egy kis termeszetes szexualis vagy.
    En ugy olvastam, hogy Bovary anyja volt, aki fejebe otlott, hogy a fia biztos szerelmes, meg is eskette az elozo felesege imakonyvere tett kezevel, hogy nem megy tobbe oda. (nekem ez is kicsit groteszk jelenet, foleg azok utan, hogy a no abba halt bele, hogy megutaltak ot a szulok)
    Bovary ekkor dobbent ra, hogy hiszen mivel tilos, mar van joga szeretni Emmat. Talan lazadt az anyja ellen?
    Nem akarta megkerni mindenaron a lany kezet, Emma apja utalt eloszor ra, hogy Karolynak szabad utat enged, csak szoljon, s amikor nekibatorodott, ki sem kellett mondania a kerdest, Emma apja, mar valaszolt.
    Kenyszeresnek tunik ez az egesz hazassag. Karoly es Emma reszerol is.
    Van egy jelenet mikor setalnak, es semmi szemelyes dologrol nem esik kettjuk kozt szo, csak felszines okossagokrol. A biologiai vonzalom meg akar meg is lehet, de ennel tobb biztosan nem.
    Tapasztalatlanok lehettek mindketten. Karolynak nem volt penze csajozni, Emmanak sem lehetosege a szerelemre a kolostorban.
    Emma menekulesnek velhette ot, hihette, hogy tapasztalt, ha mar volt felesege.

    A tobbi kerdeshez, most nem tudok hozzafuzni ujat, meg van hatra fel konyv.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • charles csajozott, tanulás helyett: “megismert valamit a nagyvilágból s közelebb jutott a tiltott örömökhez”. emma tapasztalatlan volt, de olvasott. és amit charlesszal megélt, nagyon messze volt olvasmányaiban leírtaktól.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Tenyleg, volt olyan resz is, hogy o nem ment tancolni, mert nem volt mibol meghivni a lanyokat, nem tudom idezni most, valahogy igy volt.
        Talan csak probalgatott csajozni, de igazabol egy bena alak volt, aki nem jott be a lanyoknak, penze meg nem volt, hogy “megvegye” oket, vagy kulsosegekkel nyerje meg, mint a tobbi uri fiu?

        Kedvelés

  34. 4. Kontrasztok témakörben: egyrészt a kertben lévő napóra és gipsz plébános szobor, mint a tudomány és vallás kompatibilitásával kapcsolatos viták szimbóluma. Másrészt a varrónő a zárdában, aki annak ellenére, hogy egyértelműen jó viszonyban van az apácákkal, olyan könyveket ad a lányoknak, amiket azok nyilván nem néznének jó szemmel. Plusz a Minerva-rajz, amit Emma készített az apjának és ki volt téve valahol a házukban.

    6. Gót szubkultúrához való tartozás: a halálhoz kapcsolódó gondolatok felmerülése is jellegzetes szerintem – gyerekként azon gondolkozik, hogy hová temessék, később előkerül ez Heliose menyasszonyi csokra kapcsán és a bál után a Párizsba költözés egyetlen alternatívájaként is.

    9. Charles: a 7. fejezet vége felé van egy elég konkrét külső-belső jellemzés : “Lehetett volna szép, szellemes, választékos és vonzó, (…).” Vagyis ezek egyike sem volt.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  35. én itt nagyon a végén jövök. kussolok. olcsó könyvtáras példányom dédnagynéném házában, kartondobozban. úh. olvasom a neteset. viszont élvezem az 1905-ös fordítást — annyira ízes!
    a kvízt kitöltöttem, megszokott 90% (a szobornál rontottam, mert annyira benne voltam a párhuzamokban).
    nekem a nevek nagyon tetszenek (talán mert értem, mert sok fordítást megnéztem, mert magdolnánál is fontosak voltak. szóval:

    1. Bovary – a közönséges marha szóból eredeztethető; talán marhavári-nak fordítanám…
    Helïose – utalás a kor kedvelt irodalmára (abélard és heloise), ahol heloise felvilágosult, művelt, okos apáca (beszélt görögül, latinul és héberül), ki szerelembe esik egy szerzetessel, s megszegnek minden szabályt, ezért a rendszer kellőképpen megbünteti őket. a 19. század második felében heloise-t szívesen ábrázolták könyvet olvasva – az empancipált, művelt modern nő megtestesítője.
    Zsali – keleti vagy cigány eredetű név. irodalmi kikacsintás itt is van: victor hugo a párizsi notre dame regényében eszmeralda kecskéjét hívják így.
    fontos adalék, hogy a regényben folyamatosan szó esik arról, ki mit olvasott abban a korban. finom kritikája ez a korízlésnek.
    3. emma szeme: barnának kellett volna lennie, de a szemöldök alatt feketének tűnik – mondja először. aztán egy másik helyen (most nem keresem vissza) azt írja, kék, méghozzá úgy, hogy az írisz külső karikáján játszadozó kék, aztán a pupilla fele egyre sötétebb, szinte fekete.
    8. klasszikus mai felállás: anyuka elkényeztetett fia, aki számára a nem általa választott meny nem elég “jó”.
    10. első a sapka. aztán a TORTA!
    11. erre különösen figyeltem, de szinte észrevétlen. tk. valahol ott vált, ahol charles elhagyja a kollégiumi közösséget. már nem kollégiumtársa meséli, hanem a kritikus kortárs.

    a többi kifejtéséhez hosszabb idő kell, de nem szeretném ismételni, amit mások már leírtak, úh. előbb végigolvasom a kommenteket.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

    • látom, csakazolvassa is felhívta figyelmeteket a szemszín ellentmondásos leírására.
      6. az első leírás, ami emma extravagánciájára utal az, hogyan reszeli körmeit. aztán a korszakai, a tiltakozási módjai — folyamatosan változtat stílusán, amikor épp újabb dackorszakát éli. körmeszakadtáig EREDETI akar lenni: nevet ad az ételkölteményeknek (amik nem mindig finomak), összevariál mindenféle ruhakölteményt egyéni stílust megteremtendő.

      Kedvelés

      Hozzászólás ↓

      • Szem: En azon gondolkoztam, hogy lehetett-e akkor mar kontaktlencse?
        Descartes elviekben mar ezerhatszazas evekben otletelt errol, de mas adatot nem talaltam.

        Kedvelés

      • már agyaltunk mi is rajta csikatyussal. meg azon is, hogy flaubert kavart. de nem! meg vagyok győződve, hogy szándékos. író ilyeneket nem kavar. ő charles szemén keresztül láttatja velünk emmát. s charles annak látta, aminek pillanatnyi felületessége vagy rajongása éppen látni akarta. a leírás nem OBJEKTÍV (mint ahogy elvárnánk az írótól), hanem az épp aktuális narrátor szubjektivitása, elfogultsága szerint más és más.

        Kedvelés

  36. Visszajelzés: bovaryné én vagyok | csak az olvassa

  37. Tanárnő kérem én is megérkeztem, jelentem, hogy olvastam (na jó, hallgattam) a kijelölt részt, 90%-os lett a tesztem és köszönöm, meg vagyok elégedve vele 🙂
    Olyan sokmindent elmondtatok már, én csak pár kósza (kusza) gondolatot tennék hozzá (ez a kérdések mentén gondolkodás, összeszedettség most valahogy nem jött össze).
    Én olyan nagyon szívszorítónak érzem Emma sorsát minden gúny és fricska ellenére (amiken azért szórakoztam). Szegény lány honnan tudhatta volna mi tenné boldoggá, mit jelent nőnek/feleségnek lenni, amikor senki, de senki nincs ott előtte mégcsak rossz példának se.Az anyja meghal, az apácáktól ugyan mit tanulhatott volna a házasságról pl., aztán nincs a láthatáron egyetlen közeli vagy távoli nőrokon se, se egy árva barátnő, kortárs, egyszerűen senki, akivel legalább csak beszélgetni tudjon. Én ezt végtelenül szomorúnak látom, ugyanakkor azon gondolkodom, hogy hogyan tudott volna változtatni. Tapasztalat vagy példa nincs, olvasmányai félreviszik, meg abban a másfajta életben, amit a gróféknál lát, abból is csak a felszínt érzékeli, a csomagolást. Hogyan tudott volna megtanulni mögé nézni, értéket meglátni. Lehet-e visszajelzés nélkül?
    Két apróbb momentum, ami ebből a részből megragadott: az a mondat ami az anyós-meny viszonyt szemlélteti nagyon tetszett, kifejező. Az AZ fordításból: „egész nap hangzott felváltva a sok leányom és anyám, de ezeket a megszólitásokat az ajkak rángása kisérte, s a nyájas szavakat haragtól remegő hangok mondták.” a másik fordításban még szemléletesebbnek találom (csak a hangoskönyvből nehezebb kikeresni). A másik az esküvő leírása (a torta elképzelésénél cserbenhagyott minden fantáziám, azt mondtam magamban ilyen nincs is), olyan kiábrándító lett az egész. Nekem tetszett Emma fáklyás ötlete, aminek megvalósítását senki nem vette komolyan fontolóra sem (amúgy mást se nagyon, ami Emmától származik). Aztán azt mondja a szöveg, hogy 43-an (46-an?) vettek részt az esküvőn/lakodalomban, ehhez képest olyan sokféle az öltözetük, a járművük, amivel jöttek, a viselkedésük stb., hogy azt mondtam magamban, hogy nem is voltak annyian, hogy olyan sokfélék, annyira szedett-vedettek legyenek. Szvsz példa erre a magasztos/banális jelenségre az esküvői ruha, ami szép hófehér, uszályos, amit a porban (sárban?) húz maga után Emma. Én lennék túl naiv ha azt gondolom, hogy egy esküvői mulatság arról szól (az az értelme), hogy a barátok és a család együtt örül az ifjú párral? Hogy ők a főszereplők azon a napon, a többiekkel, akiket szeretnek, akik fontosak nekik, azokkal megosztják ezt az örömöt? Hát ebben a lagziban nagyon mellékes volt a menyasszony, meg a vőlegény is.
    Az utolsó pár gondolatból az tűnt ki számomra, hogy senki sem kompetens, vagyis az elismert doktor, akihez Charles elviszi Emmát környezetváltozást javasol, mintha a külső megváltozása elérne belülre is. De hisz Emma is ezt csinálta eddig (az öltözködés, a tálalás, ételek elnevezése stb.), s csak mélyebb depresszióba jutott.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  38. Visszajelzés: flaubert: bovaryné, második rész — együtt jobb 4. | csak az olvassa

  39. Kíváncsivá tettetek,és meghallgattam Bovarynét hangoskönyvben.
    Nincs időm az olvasásra.
    Örülök,hogy sor került rá.Nem emlékszem hogy olvastam volna eddig.
    Nekem tetszett ahogy a narráció alapján egy képet kaptam a korabeli életről.
    Úgy látom az író igen haladó szellemű -az alapján amilyen elméleteket mondatott el egyes szereplőivel. Pl. a patikus életfelfogása,ismeretei-még a táplálkozásról is modern a felfogása..Sajnálatos módon a mai ember semmivel sem tart előbbre az ő életfelfogásánál,sőt.
    Az meglepett ,hogy egy orvos családból az újszülöttet dajkának adják megőrzésre.
    Emma és férje alakja ellenszenves, felháborító tud lenni a mai olvasónak is-itt van az író modernségének egyik aspektusa.Mert miért nem tudjuk elfogadni ?
    Végülis mi is ilyenek vagyunk…
    Én a bajok okát a tudatlanságban látom,hiányos nevelés következményeként.

    Azért akinek van elég értelme,tudása,ügyessége a regényben azok érvényesülnek…

    A doktor amelyik tanult és fegyelmezett (bocs nem tudom a nevet),a patikus aki a haladás mellett van még ha nem is becsületes egészsen 🙂 a mai oportunista ami ugye trendi?Meg a szatócs aki kihasználja az embereket nagyon jó marketing meg bankos fogásai vannak 🙂
    Jól megörökíti a gazdasági,társadalmi és szellemi fejlődést sőt megjósolja.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  40. Kissé megkésve… Ez a könyv jóideje ennek a blognak az apropóján már váróistás volt. Majd egy lelkendező megjegyzés (miszerint: hát nem fantasztikus, hogy a női lélek legobb leírása épp egy férfi író tollából született – ezt egyszerűen nem tudom hova tenni)
    Nos, most végeztem vele. Mai független női szemmel, nekem nagyon távoli. Az anyagi könnyelműség éppúgy, mint sok más (nem racionalitásból táplálkozó) döntés. A nyűglődése már-már idegesítő viszont tényleg remekül szemlélteti a vágyálmok homályos hálóját. Tényleg a női lélek tükre lenne ez a könyv?
    A férfiak ábrázolásásban annyi ismerős motívum jött szembe, úgy tűnik semmit nem változtak 150 év alatt :D. Volt hogy a keserű harag tört fel felőlem, volt hogy a szánalom kacaja.
    Mitha a meglévő keretek elfogadásán túl semmi alternatíva nem lenne, mintha azt mondaná a könyv is, hogy csak úgy keresheted meg önmagad (járhatod a kielölttől eltérő utat), ha ezzel romlást hozol másokra (szeretteidre) és a felismerések ára a halál.

    Kedvelés

    Hozzászólás ↓

  41. Visszajelzés: miért választják a nők a faszfejeket? | csak az olvassa — én szóltam

  42. Visszajelzés: miért mumus a magyar? | csak az olvassa. én szóltam

  43. Visszajelzés: miért mumus a magyar? 1. | csak az olvassa. én szóltam

  44. Visszajelzés: üde, esztétikus, pihentető film a Véletlenül írtam egy könyvet | csak az olvassa. én szóltam

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .