A túl nagy méretű oldalak szétesnek, nem tudom szerkeszteni.

Szombaton voltam D-val Bush-n, ami rövidfilmeket jelent, és holland, belga és magyar alkotásokat láttuk. Idézem, művelt barátnőmet:

…zavar-e , hogy a Tide-ban egy kis kiröhögés után  elnézőek vagyunk az elvált apával, és elhisszük, hogy megtanulta a leckét, a Martha meg végül inkább mutatja (annak minden igyekezete és bűnbánata ellenére) pokolian mérgezőnek az anyát, amellett, hogy szánandó is. De  ott a kislány utolsó mondata: Miért csinálod ezt velem? – És Martha  szerintem bement a tengerbe, és ki se jött – ezzel koronázva meg anyai tevékenységét. Szóval azt gondolom, nem férfipártiság szüli bennem az érzéseket, más kategória a két gyerek-szülő viszony nagyon. 

Az utolsó dobás nem túl bonyi, ahogy még oda is kiálltottuk egymásnak: kiégés, mikroagresszió (jó, tudom…:). Tök izgi a nyelvi játék a címben: az ‘utolsó dobás’ nem azonos idiomatikusan az  ‘utolsó cseppel’. De itt nem valami  kudarc töri össze ezt a nőt, hanem annak a terhe, hogy elképzelhetetlen, hogy hibázzon (dropping the ball). – Aki sose hibázott, az szerintem iszonyatos nyomás alatt van emiatt.  Egy idő után már talán  a teljestímény/eredmény, ‘dobás’ sem változtat ezen. Szerintem  ez a film lényege, és nem a kemény munkával kiemelkedő teljesítményt szerzők kikezdése, invalidálása. Vizuálisan szerintem ügyes megoldások voltak benne. 

Észleltem, hogy az Essling is beilleszkedett a hanyatló nyugat migránssimogató ideológiájába, de azért nagyon vicces és emberi volt. És néhány fekete  megszívatta azért  az öreget… persze ez az árnyaltsághoz kicsit kevés volt. De a sztori összeállt: a kiskutya halála valahogy megváltás lett a gazdag francia életére. 

Az Astro a szatirikusan ábrázolt ‘misztikumot’ vitte a racionalitás felé,   a Prime/Tavasz a groteszk-naturalista-egzisztencialista megközelítésből mutat a fantasztikum által egy túlságosan könnyen nyiló vészkijáratot.  De mindkettő pont az elvárt és  bírható határain belül játszott az érzelmeimmel. 

Vasárnap este megnéztük a Bonzsúr, Svájc című filmet, szórakoztató, a főszereplő bravúrja különösen (a végén derül ki), Becsülöm azt az országot, amely ilyen problémákkal így foglalkozik, és ilyen okosan, emberien foglal állást politikai ügyekben. Igazi feelgood-film. Az olasz kisebbség vezetője haláli még, de a szexjelenet is eszelős a gesztenyésben.

Amiket filmes kapcsolataim ajánlanak:

Fesztiválország (doku) Juno11

Csendes barát, Enyedi Ildikó filmje, sok díjat nyert Velencében

Szilágyi Lenke fotója

Father Mother Brother Sister Jim Jarmusch vígjátéka, Arany Oroszlánt nyert Velencében

Egy fényképész napja, az elképesztő arcú Ben Whishaw-val (aki a Limonov, a balladában is olyan ikon volt), Peter Hujarról, itt nézhettek képeket.

Színházak:

Hamlet (Katona, ‘Vid rendezi)

Stuart Mária (Stúdió K.)

Sirály (Gólem)

és egy koncert, de arról majd utána írok