nem hiszel a szemednek

Olvasgat az ember, talál ezt-azt. Összegyűjti.

Gerle és a blogja sorsa soha nem érdekelt, amíg az életembe az ő idióta módján be nem avatkozott és ettől kedve sem fog érdekelni. Majd el járok még ide éni is veletek rajta röhögni, de csak ennyi. Én a regényem által kiszabott “Bolond” utamat folytatom zavartalanul tovább a határtalan szellemi léttel való egybeolvadásig, ő me csak kapkodjon, feszüljön és vadászgasson másokra, a kávépénz növelés érdekében, mert velem már semmi esélye nincs nagyobb “félelmetes” hírnevet szerezni. Esetleg hírhedtet még igen…, ha annyira szüksége van arra, hát hálából a sok jóért, amit adott én is besegíthetk még neki.

Kozma Szilárd, petíció

*

A Mester, ujjatlan pufidzsekiben, melyet legendás felsőtestére pőrén felkap, és amelynek karkivágásán átfér bármely Hamvas-kötet, magára nyugalmat erőltetve ismét szól hozzánk.

“Nem kell ügyvédet fogadni, kérem szépen. Nem kerül olyan drágába. Itt legalábbis olyan olcsó volt, amikor én még Turuláért pereskedtem, meg a válási perem volt… Kevesebbe került, mint amennyi gyermeksegélyt egy gyerek után lehet kapni.”

“Miért ne lenne valakinek igaza Gerle Évával szemben?”

“Felszólítom arra, akit egyszer megsértett, hogy tessék beperelni.”

“Nem lehet elfogni, mert beül egy kávézóba, és írogatja a disznóságait.”

“Hogy képzeli, mindenkinek nekimehet s mindenkit ócsárolhat büntetlenül?”

“Hírtévét nagyon szeretem, az a fő műsorcsatornám, amit a legtöbbet nézek.”

*

Kovács Blanka érdekelne az aneszteziás horoszkóp engem

Kozma Szilárd Kovács Blanka: Nem véletlenül törültem le (Ha jól emlékszem kétszer, de lehet, hogy már háromszor is) eddig sem, ezt a badarságot. De ha már ennyire kitartasz az infantilis vicced mellett: hol is láttál – olvastál te nálam ilyen szamárságot akárcsak valamely írásomban is, akárcsak tévedésből is leírva, nem, hogy meghirdetve?
Kovács Blanka Nem értem.A kozmaszilard.hun olvastam,hogy ez egy beható horoszkóp.És engem érdekelne.

Kozma Szilárd 1 “Aneszteziás” horoszkópról te nálam bizony nem olvastál! Következésképpen,
1. vagy nagyon tévedsz, illetve nagyon tévesen emlékszel valamire amit ezelőtt sok hónappal olvashattál, vagy a fiktív profilod mögül Gerle Éva, vagy valamelyik csicskása próbál itt diverziózni A kérdés tehát az, hogy belőlem akarsz-e itt hülyét csinálni, vagy az olvasókból? (“pogányul szórakozni”).
2. Az általam készített személyi horoszkóp-félék egytől egyig “behatóak”, mivel az egyéni karma legmélyebb ok-okozati összefüggéseit, valamint azok feloldási – meghaladási lehetőségeit is feltárják.
3. Amennyiben horoszkópot szeretnél rendelni, és a lehetőségek felől érdeklődni, miért nem a honlapjaimról, vagy az asztrologozról tájékozódsz részletesen, illetve, ha az ott található minden lehetséges részletkérdésre kitérő tájékoztatóimból kapott információk nem elégítenek ki, miért nem írsz nekem személyesen levelet?
Még, hogy aneszteziás horoszkóp… – Ez tényleg hülye vicc Blanka (Vagy aki e profil mögött van és itt diverziózik jellegzetesen Gerle Éva módra…).
Kovács Blanka jó hát most megnéztem újra a kozmaszolard.hun és összekevertem a szineztéziát a másik szóval bocsánat emlékezetböl irtam azért.a behatót pedig a beavatóra értettem csak nem értek hozzá és nem jól használtam a szót.
 
Joó Violetta Kedves Blanka! Szerintem te ezt egyiket sem a kozmaszilard.hu-n nézted…

 

Kozma Szilárd De nincs semmi baj, ha érdekel a személyi horoszkópod, írj egy levelet a kozmaszilard@gmail.com – imélemre és válaszban elküldöm neked az aktuálisan rendelhető horoszkópfélék leírását, részletes ismertetőjét.

facebook

Gondolom, sietve rendel horoszkópot ezek után a Blanka.

Azért a paranoia és a butaság nagyon vicces tud lenni.

*

Mutass már egy hatvan éves pasit, aki ennyi idősen ilyen jól néz ki. Sean Connery, Harrison Ford, aztán ennyi…

 

Joó Violetta Kozma Szilárdról

*

Amennyiben Éva tényleg szerelmes lenne, nem mozgatná a bosszú. Ezért nem tudunk hinni neked. Gondolj bele, te nem tudnál annyira nagyvonalú lenni egy ilyen esetben, hogy levetesd a szennylapokat?

névtelen kommentelő, valószínűsíthetően Violetta

*

Sokkal többet ért ez a beavatás, mint egy spanyolországi nyaralás, vagy egy, mint egy új autó, sőt, még egy nagyobb lakásnál is, hiszen hiába lett volna nagyobb házunk, ha a az Éva által cirkuszian felfokozva és kiszínezve és nyersen ábrázolt bennem is meglévő tévképzetek az életről, a férfiakról, a boldogságról, a szerelemről stb-ről megmaradnak, akkor úgysem lehettem volna boldogabb luxusban sem. Tudom, hogy éva nagyon sok embert félrevezet, de remélem és kívánom, hogy másokat s ráébreszthet a szörnyű valóságra, méghogyha éppen az igazság lehazudását is választotta mesterségének, sőt, talán pont ezért, ahogy nekem is pont így, minden valódi emberi érték ellen lázadva és támadva, mindent bemocskolva és bemocskolás érdekében gátlástalanul törtetve, végsőkig elmenve, így tudott engem is hozzásegíteni, még mélyebb önismerethez, még jobban tájékozódni a szellemvilágban, tisztán látni , és így a valódi értékekre is még érzékenyebbnek lenni, mint eddig.

Joó Violetta a gyűlölködő blogn

*

A legfrissebb versem, amit a Gerle – Villő páros ihletett
Jelenések könyve – sorozat.

Nyári látomásaim – 1.

Kezdetben vala a rothadt alma és az alma a Lilithnél vala és a Lilith Éva vala. Pirkadati harangrobbanásban találkoztam a nő fejű, bika-nyakú és bika-szügyű, de farkas testű Bestiával, aki a férfiherélő pogány misztériumok királynéja, ám a jelenéseiben Mária-megtestesülésnek adja ki magát.

Koma Szilárd költészete, facebook

*

Kozmáéknak semmi baja nincs Évával, Gerle Éva lehet tőlük akár a másságok másságának a mássága is. Lehet tőlük divatbálvány, sőt, még akár Nobel-díjas író is, vagy bármilyen más világsztár, modell, szépségkirálynő, vagy ha az tetszik neki és ez a másság a kedves számára: akkor legyen ő az új Sapho, a vérbeli költői vénával rendelkező és külföldi irodalmi társaságok díjaival rendelkező leszbikus pornókirálynő, de akár fantasztikus társadalmi -csodalény is: a férfiak által bántalmazott gyermekeket és nőket megmentő miniszterelnök- asszony, uniós, vagy NATO elnök, bármi, amit csak akar!
Semmi bajunk nincs azzal, hogy Éva miként éli meg a lehet, hogy ténylegesen létező boldogságát, azzal, hogy minek, vagy kinek adja ki magát, illetve, hogy kicsoda ő valójában (Hogy pogány istennő-e, vagy maga a sátáni inkarnáció) és miképpen üdvözül, vagy sem, illetve, hogy leli-e és rázza-e a hideg és a kétségbeesés, és a hiábavalóság-tudat és a sivárság-érzet, amikor a hideg csempés fürdőszobában bubuzik és fizizik testi és lelki kínjában, hogy legalább ennyi élvezethez jusson, ha már a rengeteg kávázás és csokoládézás sem képes, a nyomorult lelke által áthatott testéből még csak erőszakosan kiocsikart gyönyör-érzetet sem érezni.

Kozmáéknak egyedül az Évának a pitiáner Kozma Szilárd, szerény vidéki, szklerózisos buta asztrológus ellen – aki egyébként tényleg: Évának még csak a dinó-bokájáig sem ér fel! – készített és Évának az internetről letőltrhető, idióta kattintgató programjaival top-on tartott szenny-blogjaival van baja. Azzal tehát, ami Évának egyébként egy és egyáltalán sem hoz dicsőséget, hanem csak a görény – lelkének hoz ostoba és semmit nem érő bosszú-állási kielégülést. De ezeket a totál törvénytelen sátáni blogok a bunkó kis vidéki nyomorult misztikusokat megakadályozza abban, hogy a számláikat kifizethessék és a gyermekeknek nyár közepén barackot meg nektarint vegyenek.Ennyi. Hogy ez a hülye tényleg boldog lehet ettől a tudattól, nos, ésszel fel bírom fiogni ugyan, de a humánus lelkem lázad ellene. Semmiféle kényszerítő hatásgyakorlást nem érzek ebben az elemi vágyamban, hogy szedje le az internetről azokat az, amellett, hogy mélységesen hazug, igazságtalan, sőt: ízléstelenül “gusztustalan”, de gazdasági károkozás szempontjából roppant hatásos blogokokat, amelyek RÁADÁSUL a Kozma Szilárd és a Joó Viola nevére írtan, ÉS AZOK NEVÉBEN MŰKÖDTETVE, ABSZOLÚT TÖRVÉNYTELENEK!

De beszéljünk egy kicsit a mi “másságunk” nyelvén is, az általa megvetett metafizika és spirituális szellemiség nyelvén: Gerle Éva, hiába kívántam neked én boldogságot több alkalommal is, miközben te a gyermekeim felfordulásának a kívánságát nyilatkoztat ki, mert TE lelkem drága, még csak odáig sem juthatsz el, hogy egy igazi férfi, akit esetleg magadhoz méltó partnernek tekintesz, megfogja a kezedet, nem, hogy komolyabb kapcsolat létre jöhetne köztetek, MINDADDIG, AMÍG AZZAL A TUDATTAL ÉLSZ, HOGY A SZÁMÍTÓGÉPEIDEN A KATTINTGATÓ PROGRAMJAID, EGY NÉGY GYERMEKES CSALÁDNAK A SZEGÉNYSÉGÉT ÉS MINDENNAPOS GAZDASÁGI NYOMORÚSÁGÁT IDÉZIK ELŐ FOLYAMATOSAN.
Mert igen is létezik benned lelkiismeret furdalás, igen is, létezik még benned emberi öntudat és létezik felelősségérzet, még akkor is, ha azt képzeled, hogy ezeket rég kiirtottad magadból. Vaguis: igen is, létezik még olyan rés a lelkeden, amelyen keresztül, előbb utóbb a negatív mágikus légkör, amit saját magadnak folyamatosan idézel még mindig, azzal, hogy a szégyenteljes mocskaidat rajtunk tartod a primitívnél állatibb és az állatibbnál sátánibb, surmó bosszúvágyad kielégítése céljából, előbb-utóbb be jut majd a tudattalanodon keresztül az egész leki viláégodba és egyszer csak teljesen le foglalja azt és ugyanúgy a pokol martaléka leszel egy hozzád méltó, dícsőséges leépülés után, mint minden hozzád hasonló gonosz, amki nem kapta meg a maga méltó büntetését és ezért nem volt alkalma bűnhődnie. Ugyanúgy véget fogsz tehát vetni a saját életednek ebben a sátáni nyomorodban, mint mindenki, akinek nem volt lehetősége le vezekelni a vétkeit, még akkor is, ha esetleg nem fel fogod magad felakasztani az első fára, akárcsak az Askireoti Judás!

Kozma Szilárd a gyűlölködő petíción, 2014. július 14.

*

Viola fel tudja mutatni hozzád képest, azt az egyszerű és szintén hétköznapi tudását, amit te nem, éspedig, hogy nő létére nem faszfejez le ismeretlenül nála 23 évvel idősebb szemllyeket, akik mellesleg megírtak átlagban tíz, még ha csak többé – kevésbé sikeres könyvet is, sőt, még csak le sem hülyepicsáz nála kevesebb tanulmánnyi évvel  rendelkező, “diplomátlan” személyeket, mint te drágalátos (egyik kommentelő).

Kozma Szilárd egy új petíción

*

Megfogadván a tegnapi éjféli miséden elhangzottakat, mi is szorgosan dolgozunk majd a Petíció nevű bányában, hogy legyen amit a rém sovány Ividőnek a szájába tegyünk legalább estére.

Kozma Szilárd, petíció

*

Gyerekek, gyertek rendeljünk szilárdéktól minél több horoszkópot és ha beválik és meg leszünk elégedve, akkor szóljunk a barátainknak, rokonainknak is, hogy milyen kiválóan dolgozik ez az erdélyi asztrológus, már csak azért is, hogy ölje az irigység ezt a gonosz szipirtyót.

Megnéztem a Szilárd horoszkóprendelési hirdetését, nem is olyan nagyok az árai, ahhoz képest, hogy mekkora munkát fektet belé.

névtelen petíciókomment

*

Kedves felebarátaim! A másik – az eredeti…? – petíciónkon több alkalommal is megírtam, hogy nagy tévedésben vagytok, amiért azt látva, hogy én (tudatosan!) férfias- szenvedélyesen (tűzzel – tehát tudatosan felvállalt szabad – férfias energiával) beszélek néha (Vagyis, amikor nyomatékosítom azzal a mondanivalómat), az, a Gerle Éva által fennen hirdetett gyenge idegállapotomnak, illetve az “őrjöngőn” zavaros természetemnek a jele lenne.

Kozma Szilárd az egyik keselyűpetíción

*

…több ember vesz cigarettát vagy jár kocsmába, mint amennyi, mondjuk egy komoly horoszkópot rendel, tehát (…) ez a kettő egyáltalán nem egy műfaj…

Joó Violetta petíciókommentjének részlete

*

Annyira nincs semmi közöm ehhez a primitív feminista ripacshoz, de annyira…. Semmi. de semmi. Gőzöm nincs, hogy miért feszülnek itt a barátnőivel. Tiszta hülyék. hogy ez szórakoztatja őket. Mi nagyon szeretjük egymást Violával és a gyermekekkel és tényleg egy boldog családot képezünk. Hogy ezeknek miért okozhat az boldogságot, hogy szenny-blogokat készítsenek a neveinkre és azokon mocskoljanak reggeltől későéjszakáig és még ide is felnyomják a mocskaikat, elképzelni sem tudom.

Kozma Szilárd, petíció (kiemelés tőlem)

*

Gerle, nem csak, hogy Romániából származik (…), de Bukaresti szinházfesztiválokra is jár, és egyáltalán nincs szüksége tolmácsra, vagy szöveg-fordítást közvetítő fülkagylóra

Kozma Szilárd, petíció

*

Nem kell megijedni a görbe szájú vörös (Kos-Lilith! ) kockafejtől, mert a link jó, tehát a videó működik, csak rá kell bátran kattintani.

Kozma Szilárd youtube linkje, facebook

*

…ez, a családfőn keresztül történő, és látszólag nem bűncselekmény számába menő, apró bűntetteken (egyszerű hitelrontó hazugságokon és rágalmakon) keresztüli, család-tönkretevési akció, aminek az áldozatai vagyunk majdnem négy hónapja, legalább is, a számomra, annyira abszurd mesébe illő elemeket tartalmaz, hogy, amennyiben nem én állnék a központjában, magam sem hinném el! Ezért arra kérem önöket, hogy figyelembe véve a műszaki főiskolai (üzemmérnöki) végzettségemmel és építő-telepi, házelem-gyári, vízügyi gyakorlati tapasztalataimon edzett tárgyi realitás-érzékemet, hét megjelent könyvvel rendelkező, valamint a 61 éves írói és édesapai felelősségérzetemet (1992 óta a Magyar Írószövetség tagja vagyok), próbálják meg úgy olvasni az alant következőket, hogy ezeket egy, a tárgyi valósághoz erősen ragaszkodó, a szavak és a kifejezések súlyát ismerő, és a törvény-alkalmazó hatósággal szemben, nagy megfontoltságra törekvő 4 gyermekes családapa írta.

Kozma Szilárd apámnak írott levelének részlete

*

Hogy ezt követően, miután ez az Éva által a hitelontásom érdekében rám hordott sok igazságtalan mocsok a tudomásomra jutott miért nem fogadtam azt keresztényi béketűréssel és ájtatossággal, és miért lendültem ehelyett hitelesség-védelmező támadásba, az már olyan kérdés, aminek a boncolgatásába, nem kívánok e levélváltás keretein belül bele menni. Mert, ha a magyar kereszténység történetét vesszük alapul, Szent László és Szent István is karddal és buzogánnyal a kezükben szereztek érvényt az általuk Isteni Igazságnak, és nem a „Ha meg dobnak kővel, te dobd vissza kenyérrel” szellemében…

Kozma Szilárd, hazugblog

*

ti. apám egykét helyén való értelmes keresztényi kérdést feltehetne a gonosznak, és egy kicsit zavarba hozhatná, hogy ne legyen már annyira nmagabiztos abban, hogy mindaz amit tesz, el van fogadva egy az egyben, minenki által a közvetlen környezetében. Azt láttam ugyanis, hogy a fészbuk oldalán nem csak a feltehetően józanabb ……..al  (A madár egetlen bántalmazójával tehát, akinek a madár enyhe testi sérüléseket is kokozott több rendebn) jó viszonyban van, de Fidesz párti is, tehát valamiféle nemzeti erkölcsben is képes még gondolkozni. – Kétségbeesésében miondent megpróbál az ember, amíg reménykedik, nem? Aztán, persze, ez a hülye reményem is szétfoszlott, mert a tata azt írta vissza, hogy az asztrológia kereszténység-ellenes és megérfti a lányát, ha ez őt felingerli. Mármint az asztrológia.

Kozma Szilárd, petíció

*

Vajon mért volt szüksége Gerle Évának arra, hogy számtalan emberrel meggyűlöltesse magát? És főként arra, hogy előbb-utóbb rákényszerítsen valakiket, méghozzá komoly asztrológusokat hogy hónapokon keresztül erejükön felül csak ővele foglalkozzanak?

Joó Violetta az engem lejáratni hivatott blogon

*

Azt gondolnánk, hogy egy romantikus nászéjszakán a nő cipőjéből pezsgőt ívó vőlegényből még sem lehet egyik pillanatról a másikra egy szavakkal ostorozó és akár pofonokat is osztogató alkoholista – de Gerle Éva ebben nem olyan biztos! Ő mindent el tud képzelni a férfiakról! És e különleges képességét igyekszik játékosan, irodalmi jelleggel írott blogján átadni az erre rászoruló nőtársainak! Azok vesztére.

A blog hozzászólói között sorra számolnak be családanyák arról, hogy elválnak, szeretőkhöz járnak, és egy jó buliért vagy az új szeretőért bármikor otthagyják a gyerekeiket is. Sokan egyszerűen kiábrándultak saját gyerekeikből.

Joó Violetta blogposztjának részlete az engem rágalmazó blogon

*

…valaki belegondolt abba egy ilyen helyzetben családapaként mint tenne ? Vagy mit várna el a férjétől ,párjától ,mit tegyen  olyankor ,amikor egyszer csak a semmiből megjelennek valakik és szét akarják robbantani a családodat ,akkor ,amikor már rend van benne ,szeretet ,nyugalom .Minden és mindenki helyén van, teszi a dolgát  béke van ..Aztán jön valaki ,aki mindent alárendel valami ‘ nemes célnak ” nektek esik  és kezdi  megkérdőjelezni és szétverni mindent .Sőt még társakat is talál erre és azon kapod magad fenn áll a veszélye annak ,hogy ezek elvakultságukban ,gyűlöletükben képesek lesznek hatni oda ,hogy szétrobban a családod ,szétszórják a gyermekeidet .Na ,akkor most mit kellene tegyen Szilárd ? Vagy mit kell tegyen egy férfi ,hogy megvédje a családját ? Te azt mondanád adott helyzetben ülj le apukám ne tegyél semmit ? Megyünk szét .a  gyermekek ki ide ,ki oda ,én anyámhoz ….te ..te pedig kösd fel magad ,ha nem vagy annyira férfi ,hogy megvédj minket .Egyáltalán belegondoltok ,hogy mit csináltok ? Itt nem csak Szilárdról és Violáról van szó.hanem a gyermekekről is , nem látjátok ? Röhöghetitek Szilárdot ,hogy elsírja magát a videón ,miért TE mit csinálnál ? Indiántáncot járnál  vagy mit ?

Ági nevű kommentelő a blogon

*

Talán meg lehetne egyezni Gerle Évával peren kívül is. Úgy gondolom, ha töredelmesen beismerné bűnét és elnézést kérne tőletek, eltekinthetnétek a bűnvádi eljárástól. A beismerést legjobb lenne úgy csinálni, ahogy Éva az ilyen beismeréseket szereti: a Fókusz kíséretében ellátogat Szilárdékhoz és a kamerába mondja a bocsánatkérést, továbbá közzéteszi blogján és Face oldalán az alábbi levelet:

” 2013. július x-edikén megtámadtam Joó Violettát majd később élettársát Kozma Szilárdot az interneten, mert indulataimat nem tudom megfelelően kezelni, tévesen úgy véltem, az interneten másoknak hozzánk, feministákhoz kell alkalmazkodniuk, és én akartam meghatározni, ki mit írhat le gyereknevelésről. Valamint azt is gondoltam, egy erdélyi nőt könnyedén lenyomhatok.

(…)

Kozma Szilárdot is én szólítottam meg, hecceltem azzal, hogy feljelentem gyerekverésért, noha magam kevesebbet értek a kauzális gyerekneveléshez és rosszabb szülő is vagyok, mint ő. Amikor megkért, hogy hagyjam abba az ellene folyó rágalom és hazugság hadjáratot, és felszólított, hogy fogjam be a pörös számat, akkor nagy erővel folytattam ellene a támadásokat. Ezután hosszasan és trágárul sértegettem, végül megfenyegettem: “Lecsukatlak titeket” Utána folytattam a rágalmazást.

ismeretlen kommentelő “legyen béke” néven Kozmáék második petícióján

*

…én kinőttem abból, hogy azt higgyem, ha bármibe belekezdek már az elején, némi próbálkozás után engem rögtön ünnepeljenek, és legyek egyenrangú, azokkal akik ugyanabban 100x annyit letettek az asztalra. Ha volt nekem ilyen valaha, 15 éves koromig talán.

Én 15 évesen ugyanis elkezdtem a kilencedik osztályt az egri Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Gimnáziumában, rajz tagozaton (ahová sikeres felvételivel jutottam be). Nem akartam kollégista lenni, így hajnali ötkor keltem minden iskolai nap reggelén, mert az iskolában 7-től volt tanítása (nulladik óra jelensége) és így tudtam faluról bemenni busszal. Tehát ilyen áldozatot is meghoztam a tanulásért, de rengeteget rajzoltam és festettem is, amellett, hogy évről évre A4-es spirál füzeteket írtam tele “vers-félékkel”. De nekem soha nem a közönség- és profitszerzés volt a célja az alkotásaimnak, pedig amint láthatja, akármennyire is akarja letagadni, hogy művelt lennék, jó iskolákba jártam és szabadidőmben állandóan “önkifejeztem”.

Hogy nem lettem sem híres művész, költő, weblap-szerkesztő, sem jólmenő marketinges (ezt is tanultam) sem semmilyen nagy karriert nem csináltam, egyáltalán nem bánom. Mert láttam elég nőt boldogtalan szerelemben és családban élni, akik mind azt hitték, hogy az önbecsülésükön, önmegvalósításukon így csorba esett. Köszönöm szépen, én világ életemben hiper-önérzetes voltam, de Szilárddal néhány év alatt ezen sokat javítottunk és köszönöm szépen, boldog vagyok ebben a családban, nem akarom megváltoztatni, megpuhítani a párom. A legnagyobb mű, Kozma Szilárd szerint is és szerintem is a gyermek. És nagyon elégedett vagyok az általunk, az otthonunkban nevelt négy lánnyal.

Joó Violetta pályaképe az egyik agresszív blogon

*

Azt elfelejtitek patások, (patás Gerle Éva), neked semmi kompetenciád nem volt és nincs semmilyen szinten, hogy Szilárd praxisába beleszólj. Sőt, azt betiltatni akard önkényesen.
Pusztán onnan eredően, hogy egy éve blogot írsz, meg a beképzeltséged mérhetetlen.
Te sem asztrológus, sem hivatalos szerv, sem semmi!

*

Megakadályozod valósággal azt, hogy a nők szellemi öntudatukra ébredjenek.

Persze mit érdekel téged, ha császárral szülnek, vagy szenvednek, mert beteg gyerekeik születnek, vagy meghal a gyerekük, s mivel nem tudják mitől, még mélyebbre süllyednek.

Lényeg, hogy dőljön a kávépénz, meg a jövőbeli pályázat pénz. Kozmát el kell tüntetni, mert ellenünk dolgozik.
A női felelősséget is hangoztatja, nem csupán a férfi erőszakos lúzerséget.

para nevű hozzászóló két kommentje Kozmáék petícióján

*

…ami miatt tollat/egeret ragadtam: túlerőben vagytok, tájékozottabbak vagytok, iskolázottabbak. Jobb körülmények között, jogi ismeretek birtokában. Ők a gyengébbek, a kiszolgáltatottabbak, még akkor is, ha agresszív a védekezésük, és sok sületlenséget összehordanak és verik a gyerekeiket. Többen írtátok, hogy látszik a szétesés. Igen, így van.

De akkor is unfair szegénységben, anyagi és egyéb lehetőségek nélkül élő, sokgyerekes családot mobbingolni. Még ha hülyék is. És kiröhögni, amikor belegabalyodott magába, mint majom a cérnába.

mit is mondjak nevű hozzászóló ugyanott

*

Ha nézetekről van szó, akkor világviszonylatban is a legveszélyesebb nézeteket terjesztők közé tartozik Gerle Éva: férfiasság-gyűlölő, férfi-ellenes uszító, család-ellenes, ezzel lényegében egyszerűen emberiség ellenes nézeteket vall, mert ez a nőknek is sok nyomorúságot okoz, elég megnézni az ők feltett sirámaikat, mint pl. az én anyáknapjám című 2013-as bejegyzése. Írásai félrevezetőek, manipulatívak.

2. A mi nézeteink családcentrikusak, a férfiasság és a nőiség örök értelmét tisztelőek és pártolóak.

Joó Violetta, thesecret.hu

*

Hiába az emancipáció és a feminizmus, mert Gerle Éva anyasága ilyen: “Az én anyaságom az most olyan, hogy legyen már csönd. Legyen papucs a lábakon, ne sikítson és sírjon senki olyan másfél percig, ne kelljen ennyiszer legóra és üveggolyóra lépnem, ne keressem a sálaimat, amelyekbe rettentő fontos volt felöltöztetni a Dörmi mackót.” – a hideg kiráz a nyomorult életétől, és még ez akar másokat önbecsülésre tanítani.

Joó Violetta, peticiok.com

*

Éva kedves! Ha nem fejezed be az álnév alóli rágalmazásaidat, Újraírom és mindenütt közlöm, az egyáltalán nem-bosszú horoszkópodat, az öt hónapon át elkövetett bűntényeiddel, de főként az emeletes hazugságaiddal illusztrálva. Figyelem: nem azt mondtam, hogy törüld le (És ezen többet ne poénkodj, mert nálunk ezt így mondják és magadat röhögteted magyartanárként, ha a tájszólásba bele kötsz!) a Tarajos által kárhoztatott dicsőséges múveiteket, mert azok kellenek a Kafkai perhez. Hanem csak azt mondtam, hogy nyugodj bele abba, hohgy nem tudtál és ezentúl sem fogsz tudni a hitelrontás céljából kieszelt hajmeresztő mocskaiddal tönkretenni, és ne folytasd tovább ezt az eszelős hadjáratot, mert ha még egyetlen mocsokdat is meg látom, amely 2O14 május 1- dátummal vagy azután jelenik meg, a magyar nyeltverület leg gazdagabban és leg pontosabban illusztrált horoszkópját fogom ezen a hét végén számodra elkészíteni (Az asztrológiai alap már meg van, már csak az öt hónapon át velünk szemben elkövetett bűntényeidet és a blogodra meg máshova leírt perverzióidat és agybetegségeidet kell a megfelelő tételekhez beírnom illusztrációként, a halálba-kergetős Terminátori eszelősségeddel együtt) Gerle Éva névre. Nem lesz abban a pedofiliára való hajlamod csak éppen meg említve, de az általad is felvállalt perverziók, amelyekkel dícsekedtél és amleyekre céloztál, igen. De ez a legkevesebb. Mert a legtöbb illusztráció az egyelőre megszámolhatatlan emeletes hazudozásodból áll majd össze, a gátlástalanul elkövetett mérhetetlen aljasságaid, a cikkiratástól, hazug módra meghirdetett feljelentés dátumaival való vachikulálás, a bűntető-elkárással való hazudozás az olvasóidnak, a Wikipédéás témnykedéseidig és a mostani álarcosbálodig, és főként a Kikacagány neved alól kicsúszott obszcenitáásaidiug , trágárságaidig, és peresze: a tök negatív Jupiterednek megfelelő barétaid minősége leírásáig, illetve a berátii minőségetek időnkénti pricipiális átváltozásaiig, az életed és viselkedésed minden szxintjén megmtatkozó perverzitásokig (lényegi összemosodásokig).   
Fontold meg jól, és ha tovább folytatod (Nem vagyunk a tarajosok, hogy azt a hazugságodat bevegyük, hogy nem írod a mocskaidat rólunk már hónapok óta, hiszen most éppen egy népszerű portálon hülyíted Ruumenique élnév alól a hozzád hasonlókat, de nálad ostobábbakat azzal, hogy mennyire veszélyes velem kapcsolatba lépni, mert én nem csak egy piti-gyenge asztrológus, de erkölcstelen bosszú-horooszkópgyártó idióta is vagyok…) és én közlöm a tárgyi valóságnak tökéletesen megfelelő asztrológiai jellemzésedet, nekem ne síránkozz és töltsd meg a világot az erkölcstelenségemmel, hanem vess magadra. És ne hallgass a trágár tündéreidre, akik még nálad is jobban élvezik ezt a nagy szarkeverést, mert nem az ő bőrükre megy ki a játék, és nem az ő gyermnekeik jövőjére! És az sem érdekel, ha azt hazudjátok, hogy nem te és nem ti voltatok, hanem azok az ismeretlenek, akikről itt Tarajosnak hazudoztatok, mert akkor is közölni fogom. Elkészíteni mindenképpen el kell készítenem mint a hajdani rabbik az ellenségeik viaszfiguráját. Rajtad és a két szárnysegédeden múlik tehát, hogy fogom-e valaha is közölni, vagy nem.

Kozma Szilárd fenyegetése, peticiok.com

*

Miről van is itt szó? Te tulajdonképpen rájátszol arra, hogy az emberek hajlamosak bűnbakot keresni. Te tálcán kínálsz egy embert, hogy gyűlöljék, hogy íme itt van valakin, akin bosszút állhatnak minden csalódásukért. De ki ez az ember? Hogy ő valóban csaló-e? A több ezer oldalnyi munkásságában időnként előforduló helyesírási hibákat hozod fel, amiket teljesen ingyen közzé tett. Egy hatvanéves férfit, aki 20 éve asztrológus és mindenféle fényűzés nélkül igazán szerény körülmények között él, párjával négy gyermeket nevelvén, és aki mindeközben az 5 hónapja tartó megveszekedett bosszúállási hadjáratod közben folyamatosan felajánlotta neked a békét és azt, hogy mindkét fél, tehát te is ő is (és én is az ő társa) letöröljük, amiket írtunk. Nem te nem fogadtad el, te tovább gyártod a támadó, rágalmazó tartalmakat, ide is befészkelted magad, itt is támadni kezdtél szégyentelenül és most szokásodhoz híven a balhét velünk akarod elvitetni.

Joó Violetta reagál valakinek, akiről azt hiszi, én vagyok álnéven, thesecret.hu

Best of Kozma Szilárd.

Én nem, hogy kezdtem valami értékeset az életemmel, repedt sarkú, hasadt agyú, de nekem 5 gyönyörű, vidám és egészséges, engem határtalanul szerető és nekem egész életükre hálés,  gyermekem van, már csak ennél sem létezik nagyobb megvalósítés, egy gyönyörű – kivánatos! – és főként szuper-értelmes és mégfőképpen: szeretetteljesen is gerinces élettársam, és engy nagyszerű hivatásom, kiadásra váró könyveim és könyvterveim. Vár reán egy csoldálatos nyár és így tovább. Neked csak a nagy büdős pofád van meg eközben. Sőt, ha még hauzdozval locsogsz, kiváglak, miközben a választás utáni interjukat hallgatom. A tisztesség és a becsület szelleme ezúttal is legyőzőtt titeket szarevők! Hadóváztok hülyeségeket!

*

*

Szeretnéd azt te nagyon, hogy ne essél mindig pofára, amikor nagy tájékozatlanságodban beköpsz nekem valamit és mindig kiderül, hogy nekem sokkal mélyebbek az ismereteim. Egy szerencsétlen flótás vagy.
Joó Violetta az ellenem indított blog kommentjében tavasztündérnek
*
Az a borzalmas még ebben az egészben, hogy Gerle Éva és Lelkes Villő s a Bika karmájánál fogva lényegében borzasztóan természetgyűlölőek és természet idegen gondolkodásúak, ugyanakkor határtalanul luxus-sóvárgóak is. Nekik nem csak azért érdekük Kozma Szilárdot kilőni a társadalmi életből, mert ők férfi-ellenesek és Szilárd viszont férfias értékeket képvisel, és képes másokat is a férfiasság rendeltetésébe, pozitív értelmébe beavatni, hanem arról is szó van, amit a buta Lelkes Villő(vagy Éva az ő neve alatt) elkottyintott, hogy bizony őket nagyon irritálja az is, hogy mi nem egy konformista és hedonista életet képviselünk, még ők akartak leni a nagy természetbarátok hírében álló elit is, azzal, hogy Éva is rongy pelenkákat használt a gyermekeinél állítólag… de ezt én nem hiszem el erről a rólunk is, 4 hónapja folyamatosan csak meredeken és hajmeresztően hazudozó nőről, sem a többi környezetbarát tevékenységét. Hiába van biciklije, azt sem bírta ki luxus és különcködés nélkül, neki bambusz bicikli kellett, amit viszont állítólag állandóan javítgatni kell, s ezért nem jár vele csak ünnepnapokon és “fellépésekre”., vagyis max. fotózásokra. Ennek a nőnek az életében többnyire minden csak kellék az életében. Ne higgyük, hogy csak a hajgumi színét választgatja hisztérikusan a melltartójához, mint ahogy bevallotta, ez lehet, hogy a gyereket is kicseréltette a kórházban a neki tetszőre 😀 vagy az óvodában 😀 Na és az ilyen naplopók, mint Éva és Villő, akik élősködnek az állam és mások munkával megszerzett pénzén, ők nekik nagyon fontos, hogy az a réteg, amelyik dolgozik, legyen buta és ezt az élősködő elitet tartsa el.
*
…épp arról beszélek, hogy elém folyik a pinceablakból, már nem lehet olyan blogot olvasni, olyan tévéműsort nézni, ahol nem a szegény Gerle Éva elleni gonosz támadásokról van szó. Különben is milyen hülye szó ez, egy nyilvános blog olvasása nem leskelődés. És ezt egy olyan szokta mások szemére hányni, aki egész nap azt lesi mit írnak róla mások 😀
ismeretlen kommentelő Kozmáék gyűlölködő petícióján
*
Ahogy Szász Péter Domonkos harcostársam mondta egy skype-beszélgetés alkalmával: a feminizmus természetellenes, mivel a természet és a természetesség ellen támad, és ezért szükség van vele szemben egyfajta természetvédelemre.
Pash Cutter, Férfihang a Magyar Narancs pedofil filmszemléje ellen indított petíció kommentjeiben
*
Kozma Szilárd hét könyves író és a legjobb asztrológus, nem kell neki semmilyen faríz, de az olyan senkiházi, naplopó mitugrászoknak, mint te és Nagy Attila Puli, akiknek büdös a munka, nektek kell a farvíz, a kullancsoskodás, az élősködés, amit persze botránykeltéssel, balhékkal, elismert, magukat hasznossá tenni képes emberek rágalmazásával értek el.Nincs semmilyen konfliktusod? Nem ordítanak a házad előtt az Adonis utcában, hogy gyere elő te mocskos hazudozó? Tudtommal jelenleg is számtalan becsületsértés, rágalmazási és egyéb feljelentés van ellened még a miénken kívül. Nem szégyelled a pofád még mindig szerepet játszani itt az interneten?
Joó Violetta, facebook
*
Szerencsés ember lehetek, hogy én még nem jelentettem fel senkit. Meg sem vertek, meg sem rágalmaztak… Úgy tűnik békésebb típus vagyok, mint te 🙂
Deansdale nekem a Férfihangon
*
Tudomásul vettem már eléggé, hogy a többség inkább elfordítja a fejét. Három hónapja ezt teszi a többség. Meg is van róla a véleményem. Részben már le is írtam, de asztrológiai szempontból még több írni- és mondani valóm van erről a jelenség.
Joó Violetta az ellenem indított blogon
*
Ő nem tehet róla, hogy ki kell, színezze a valóságot; hogy a lényeg nem érdekes, így a lényeggel való foglalkozásból nem lehet 8 méteres belmagasságú luxusvillát fűteni, se luxus éttermekben reggelizni, se megfizetni a méregdrága márkás holmit. Márpedig a luxus mindenkinek jár, mindegy milyen áron. Mindegy, azaz ne firtassuk, merthogy tisztességes, emberhez méltó munkával nem igazán lehet luxusban élni, az is biztos.
Joó Violetta az ellenem indított blogon elárulja magát
*
Hogy segíthetnék? Pénzzel, ügyvéddel sajnos nem tudok, bár nem is kértétek. Látom, valaki már húszoldalnyi irodalmat, verseket szórt a petíciótokra, hogy ne lehessen használni, vagy miért? Ki ilyen aljas? Milyen ember lehet, jesszusom.
Ágnes; Violettáékkal szimpatizáló kommentelő
*
Hiába, na ekkora trolltámadás közepette az ember néha azt se tudja hol a feje.
Az ingerkereső Joó Violetta kommentje az általa indított “petíció” alatt, amelynek az volt a célja, hogy én ne az ellenem létrehozott blogján kommenteljek, hanem ott kidühönghessem magam, kibontakoztathassam a gonoszságomat; soha nem kommenteltem ott, ő viszont nyomatékosan ajánlgatta internetszerte a petíciót, hogy jöjjenek oda kommentelni mégmégmég (milyen életminőség az, amelyben ez az izgalom?)
*
Gerle Éva blogjáról talán azért sem született cikk ezen a helyen, mert valószínűleg már korábban sem tekintette senki sem arra érdemesnek.
ferfihang.hu, kb. kétnaponta említenek a kommentjeikben
*
Ilyen megszólalások miatt én inkább javaslom az oldalnak az Eunukhang nevet.
A Férfihang által is lepattintott Joó Violetta, miután sikertelenül próbált az ideológiaküszöb alatt becsusszanva szimpatizánsokat, kommentelőket toborozni
*
Ők szüntelenül ravaszkodnak és cseleznek, de tegyél te egy fél lépést is félre oredtanak, hogy t9rvényszegő vagy. Cskhogy az Isteni Igazságot nem lehet kijátszani jogi szörfözéssel! Nagy lessz a pofára esése Gerikének, amikor ezt meg fogja tapasztalni. Nem aért van és nem arra való az élet, hogy áratatlanokkal kicseszhessünk a magunk szórakozására, illetve az idióta ambícióink öncélú kiélésére – és a mások kárára. El jött az ideje, hogy a Farkas Kullancs szembesüljön a kegyetlen valósággal!
Kozma Szilárd a “petíción”, amelyet azért üzemeltetnek, mert nem bírnak Gerleéva-inger nélkül élni
*
Az enyhe szélfúvás miatti, csakis a felvétel elején történő hang-megszakadások ellenére, ez egy nagyon jól sikerült, természetes és spontán, faj-kutyaugatással is színezett, nagyon komoly – világelső! – asztrológiai felfedezéseket bemutató videó-felvétel. Arra kérem a “rá kattanó” (lásd: transindex!) nézőket tehát, hogy az elején legyenek türelemmel, mert, annak ellenére, hogy az enyhe tavaszi szellő miatt, az elején nehezebben érthető, amit mondunk, ez, a kis kellemetlenség az első tíz perc után elmarad. Annál inkább megéri, humorral átszőtt tényleges spirituális beavatási kifejtések végighallgatása. Köszönjük a bizalmat: Viola és Szilárd
(szélfúvás húsz percig, dübörgő hang, kamera a Ladatetőn, kaotikus terminológia, vihogás a “kakás fenéklyukkal történő szex”-en, őket? az én blogom? nem is!, gyerekek jól idomítottan bóklásznak vagy utasításokat teljesítenek, loncsos kutyák keringenek, ugatnak, “kutyukutyu, de szép vagy”, ipari külterület, háttérben Novoszibirszk külvárosa, provokáció, kétségbeesés, remény, függés, rögeszme, pusztulat)
*

De mivel Gerle apalosan tanulmányoz engem, akit minden áron el akarv tüntetni a föld színéről, vagy legalább is, végső és végzetes gzdasági nyomorba döntve, örökre elhallgattatni, hát engem is rá szoktatott arra, hogy őt tanulmányozzam. A vele kapcsolatos eddigi pszichiátriai jellegű eddigi felfedezéseknek az asztrológiai – értelmezéséről fog szólni tehát az a következő Videofelvétel, amit több napja, hogy tervezünk Violával, és valószínű, hogy ebből sorpzat fog készülni, mivel Éva egy pldaértékű megfigyelési alany. Ahogy mondja Josias Pen a Karneválban, a még zöldfülű Bormester Mihálynak: “A papoktól sokat lehet tanulni. Mindent fordítva kell csinálni.”

Az én változatomban: ugyanazt kell tenni az igazságtalankodó, zsaroló – rágalmazókkal, és más gonosz agresszorokkal, amit ők tesznek veled, tehát ugyanazokkal a módszerekkel és eszközökkel kell ellenük harcolni, és nem csak a tényleges igazság fog gyözedelmeskedni, de tied lesz a mennyek országa is. Kozma Szilárd

*

Az hogy ki milyen lyukába fogadja az Isten megtermékenyítő hatalmát az anyagban megtestesítő férfi himvesszőt, sajnos a számomra is mindegy kell, hogy legyen. Kozma Szilárd

*

Talán azt hiszi ez a kerge, hogy a bírók hülyék? Ráadásul, amikkel engem vádol, a romániai BTK-ban nem is szereplenek, mint büntetendő vétkek, mert már 2OO7-ben kivették. Én meg nem jártam Magyarországon a tavaszi vakáció óta. Hogy képzeli tehát, hogy azért mert román állampolgárként Romániában írtam bármit is róla, ami a román BTK szerint nem büntettként kategorizálható cselekmény, engem a Magyarországi BTK szeint elitélhetnek?

*

Apropó, tudod mennyi Karate-diplomám van? És mennyi birkózói és főként karate-versenyeken szerzett, nyakba és szoba falra akasztható érmem? – Ne röhögtessétek többé magatokat… Kozma Szilárd

*

Nem is érdemes tovább firtatni Éva felelősségét hiszen nem teljesen beszámítható. Firtatom viszont és ön is jogosan firtatja “az írásolvasók felelősségét”. Akik olvassák az írásait és hozzászólnak az internetes naplójához, ők hajszolják bele egyre jobban. Évának mindene az olvasottság, életének egyetlen sikere ez a blog. Öntudatlanul is egyre jobban az olvasók igényeihez szabja az írásait, és sajnos nem a józanabb hangokra hallgat. Szomorúan látom, hogy egész terápiás csoport épült ki körülötte, a “barátai” átveszik az ő szófordulatait, stílusát, és elszántan védelmezik a fórumokon, itt is. De annyira egyik sem szereti őt, hogy őszintén megmondaná neki: “le kellene jönie erről a szerről”, mert a blogolás csak súlyosbítja az állapotát, és mi lesz a vége? Egyre több rendőrségi ügy, konfrontációk, verekedések? Olvastam a fogaskerekűn történtekről, és félő, hogy az ilyen esetekből egyre több lesz, mert erre a szerencsétlen asszonyra narkotikumként hat a konfrontáció.

Péter atya álnevű hozzászóló Kozmáék egyik csatateréről

*

De most már közel három hónap után elegem van ebből! Mit képzelsz te, hogy mennyi időt rabolhatsz még el az életünkből? Joó Violetta

*

Nem lehet, hogy ez az egymondatos piszkálódó addig gyúr itt, amíg valami súlyosat mondtok?
Nem szabad bedőlni, ugye tudjátok.

Ismeretlen hozzászóló a Joó Violetta által indított, mocskolódástól hemzsegő petíción

*

Maholnap már kötelező lesz állatokkal közösülni, a Gerle-féléknek hála? Aki a fenekét nemi szervnek hiszi és zaklat, amiért nem tartom normálisnak, attól, mit várjak? Joó Violetta

*

200%-ig biztos vagyok benne, hogy a fenti eset nem úgy történt, ahogy leírtad! (ti. megütött a fogaskerekűn az a fiú, akit egy nekemjövésért már feljelentettem) Hiszen rólunk is csak hazudoztál és rágalmazásokat írtál aljas szándékból! Te vagy szexista, mégpedig férfigyűlölő, te vagy a párkapcsolati egyelőtlenség szorgalmazója, te vagy az aki ok nélkül sértegetni kezdett engem, többed magával! Te vagy irigy és mindenféle beteg ambíciókkal teli! És aki azután, hogy higgadtan és normálisan megírtam, hogy ki is valójában az az ember, aki engem a népszerű blogjában így meg mer sérteni! Joó Voletta

*

Azt is nagyon jól tudod, hogy szó sincs rád vagy a blogodra való irigykedésről: 1. mert kiderült,hogy elszámítottad a mi tönkretételünket: a Szilárd honlapja erősebb, népszerűbb, mint a te blogod… Joó Violetta

*

Néhányszor leírta, hogy nem pénzbűntetést kérni ránk, hanem a tevékenységtől való eltiltást. De az infantilis eszével nem képes azt felérni, hogy az általunk róla írtaknak az csak a 0, 0000001 %-át ha érinti, amit el kell távolítsuk esetleg. Joó Violetta a blogján

*

Ez a nagyképű elutasító fölényeskedés csakis rá jellemző egész nemzeti szinten!

Kozma Szilárd rólam

*

Szilárd ! Viola ! Éva !
Ezt csak ti oldhatjátok meg. Nincs rendőrség, nincs bíróság, szemet szemért, fogat fogért, Hetedíziglen. Vagy visszavonulás. Szilárd. Viola. Az erősebb okán. A többségetek jogán. A gyengébb érdekében. A legszörnyűbb sorscsapásoktól sújtott kegyelmében. Az ártatlan gyermekek jövőjéért. A feloldozásért.. A lelki megnyugvásért. A BÉKÉÉRT. Tegyétek meg az első lépést.. Töröljetek ki mindent ami a témához szól. Meglátjátok mekkora kő gördül le a lelketekről, megkönnyebbültök, fellélegeztek, csodás lesz. Próbáljátok meg. Kérlek benneteket. Kijelöl, töröl, kijelöl, töröl, és minden mozdulattal fényesebben ragyog fel a nap És boldogan ölelitek át egymást. Erősek voltunk, nem béklyóz démon, indulat. Az ész győzelme a tudaton. A ráció diadala az ösztönön. Egy próbát megér. Ti megéritek. Éva megéri. Gyarlók vagyunk, mindahányan. Bűnünk a megbocsájtás képességének hiánya. Itt a lehetőség. Itt az idő. Merjétek megtenni. Legyetek bátrak, nagyvonalúak, megengedőek  és erősek. Mindhárman.

Minden Áron

*

Mindig az okosabb enged. Éva végre belátta, hogy nem bírja ezt a harcot, erre Szilárd és Viola nemes gesztussal újra felajánlották nekik a békét. Már csak el kell fogadnia Évának is. Szerintem tanult annyit ebből a 80 napból, hogy most végre él az alkalommal.

B. István nevű kommentelő

*

…jól ismerem a Kozma Szilárd-Joó Viola házaspárt és egyáltalán nem jellemző rájuk a mások zaklatása. Ennyi volt. Ha Önnek joga van leidiótázni Joó Violát, amiért tanulmányt írt, amit Ön nem értékelt és nem értett meg, akkor nekem is szabad véleményeket és meglátásokat, kritikákat, metafizikai szemszögből következtetéseket tenni.

Csüdöm Melinda

*

Tárolási problémák miatt, a hangfelvételeket és horoszkópszövegeket csak három hónapig őrzöm meg. Három hónap múlva véglegesen és teljesen törlöm.

Maximális diszkréciót garantálva, üdvözlöm baráti tisztelettel: Kozma Szilárd

kozmaszilard.hu

*

Jó lett volna egyetemet végezni, jó lett volna nem liberális nevelést kapni, jó lett volna tradicionális édesapa mellett felnőni – jó lett volna. Jó lett volna, ha Jánosod nem hal meg. Legalábbis a gyerekeidnek.

De a családból, a kicsi Ividő gondozásából nem fogok kiugrani egyetemet végezni, úgy hiányzik most vagy a közeljövőben nekem egy egyetem, mint púp a hátamra! Bizzd csak rám az egyetemes tudás megszerzését, jobban összeválogatom én az egyetemes tudáshoz szükséges tantárgyaimat és tananyagaimat, mint bármely hivatalos “egyetem” ahol a lényeget, a több ezer éves szellemi tudományt, a mindenkori egyetemes tudás alapját az asztrológiát ignorálják, kiűzték! Szégyen! Szeretnéd te ha tudományos-materialistát, anyaságát feledő kamaszeszű karrieristát képeznének ki belőlem és a lányainkat anyaminta nélkül hagynánk, kétségek között a családot iletően, szeretnéd nagyon! De ebből nem eszel!

Joó Violetta a gyűlölködő petíción

*

Kedves Andrea,

Nagyon köszönjük a soraidat! Nagyon hízelgőek számomra. 😀 Ezért nem is tudom, mit írhatnék rá. Talán azt, hogy ebben még Gerle Éva és köre is igazat kell adjon neked, hiszen ők maguk is valahogy így látnak engem. Nem tudom, már melyikük írta szintén azt, hogy tündérmese szerű az én, illetve a mi történetünkben pl. az, hogy “bébiszitterből” lettem aztán elkötelezett, szerelmes társ, négy gyermeket gondozó anya és a hívatásábn a párját követő, tehát asztrológus. Minden egyben, minden összejött.

Joó Violetta, gyűlölködő petíció

*

Gerle Évának is orális fixációja van (az anális mellett), mert állndóan rágózik, ezért kávéfüggő. Az érdekességek és egzotikumok rabja és fanatikusa. Ezért néz annyi művészfilmet, futkosik szjnházakba, ezért kell mindig emlegetni, hogy ő nem ám nescafét, tchibot iszik, hanem a sokaknak tök idegen illy-t, és minden harmadik bejegyzésben leírja, hogy milyen egzotikus nevű és ízesítésű fajtáját, és persze nagy trófeája a dizájnos kávéfőzőgépe!

ugyanő, -ott

Az Illy a világ legismertebb és számos vakteszt szerint is legízletesebb kávémárkája, eredetileg Illy Ferenc (Temesvár, 1892. október 7.–Trieszt 1956.) magyar apától és német anyától származó temesvári üzletember-feltaláló cége. Illy Ferenc az aromaőrző vákuumos csomagolás feltalálója is. A szerk.

*

Neked nagyon jó érzéked van a pszichológiához. Érdemes volna képezned magad, nem kell megelégedj  a wikipedia szinttel.

Látom a videókon, Szilárd mennyire szívén viseli a fejlődésedet. Biztos támogatna abban, hogy beíratkozz egy egyetemre.

Lehet még ennél is szebb ez a tündérmese.

Andrea nevű hozzászóló

*

Hiába olvastak már mindketten Hamvas Béla műveket és hiába gyűlt össze az Ádám rengeteg élettapasztalata, még ez sem volt elég a boldogsághoz.

(…)

Lehetséges, hogy hajlandó lett volna Évával is viszonyt folytatni, ha nagy meglepetésében és az Éváról egy éven át táplált szerelmi-szexuális álmai által keltett izgalmában szexuális aktus előtt nem mond csődöt azon a szép júliusi délutánon.

Ádám szerencséjére akkor annyira megijedt és annyira szégyenkezett az első szexuális csődje miatt, hogy a másfél év múlva átélt eltűnési tragédiáig, tiszta és nyugodt lélekkel folytathatta a szerelmi viszonyát Hajnival. (Aki viszont nem mondott csütörtököt, amikor őt csábították el egy buli alkalmával egy évvel később miközben Ádám katona volt, mivel a természet szent bölcsessége szerint, a nők nem szoktak begörcsölni a vágyott, vagy a hirtelenül lehetővé váló szexuális aktus előtt, hanem csak azután, miután a potenciális utód létrehozásához szükséges férfi ondó már bejutott a hüvelyükbe.) Amiként Évát nem zavarta, hogy ő időközben szerelmes Hajniba, látszólag Ritát sem zavarta különösebben, hogy Ádámra vár otthon a csinos Ilonkája. Az időközben a tizenhetedik évébe jól behatolt, nemileg ugyan érett, de tízedikes diák-státusában még a szülei fennhatósága alatt álló Ritának: A szüzességétől megszabadulva, az olvasmányok, a filmek és a diáklány kollégáitól hallott beszámolók által felizgatott képzeletét és a rejtett vágyakozástól egyre sűrűbben és hevesebben átforrósodó testét a megálmodott valóságos szexuális élményben és gyönyörben részesíteni, vagy netalán az Ádám odaadó szeretőjévé válni, úgyszintén nagy kérdése volt Ádámnak a testileg ugyan valamelyest lecsitult, éber családapai visszaemlékezései folyamán. De akkorra szert tett már annyi bölcsességre, hogy egyáltalán ne hagyja zavartatni magát a lét legrejtettebb titkait kutató-kereső megismerő kíváncsiságát ezek, a pszichológus-író kollégái által a női lélek izgalmas rejtelmei című fejezeteként bemutatott talányok, és amelyekről tudta, hogy legfeljebb a hiúságát érinthetik, amiért viszont még a füle botját sem érdemes mozdítani a lelki szegények mennyországába bejutni akaró személynek. Tény, hogy egyikük sem bánta meg azt, hogy az első aktust nem akkor élhették át, amikor az élmény elérési vágya oly nagy hévvel rájuk tört a barátaik üresen maradt otthonában, mert annál jobban sikerült másnap délelőtt, teljes biztonságban és intimitásban, otthon, a Rita ágyában.
De az is igaz, hogy amennyire álomszerűen szépre: a szertartásosságig menően misztikusra és romantikusra sikerült az első, mindkettőnek a teljes szexuális behatolási-befogadási élményt biztosító egybeolvadás, később Ádám számára épp annyira a fölöslegesség érzetét is keltette pontosan az, hogy ez ennyire jól sikerült. És Ádámba nemcsak a végleges elválás miatt merült fel ez a fölöslegesség-érzete, hanem nagyon sok esemény miatt. Ilyen volt például Ritának az aktus utáni hetekben tanúsított, annak fényében már egyszerűen csak vagy ostobának, vagy igen furcsán esze-mentnek (hülyének), esetleg a férfinek a későbbi kézben tartás érdekében történő megbolondítását célzó, egyenesen ördögi rafináltságra gyanakodni engedő magatartása miatt, amivel megint valami olyasmit akart sugallni az Ádám számára, hogy hiába vette el a szüzességét, mert úgysem lett egészen az övé. (Amire, Ádám szerint legalábbis, akkorra már nem volt semmi szükség) És ilyen, az első, Ádám számára is gyönyörű egységesülés misztikáját fölöslegessé tevő ténynek bizonyult az a Rita tényleges el nem köteleződésére következtetni engedő esemény-sor is, amikor Rita egy, a nővérénél és a sógoránál töltött buli után, éjszakai sétára indult a sógora kaszkadőr barátjával, aki állítólag Ritát megerőszakolta egy mezőn, anélkül, hogy a bugyiját letépte volna. (Ádám el tudta képzelni, hogy bulizás közben, Rita a kaszkadőrre is olyan sokat sejtető szemekkel nézett, mint rá annak idején, amit a kaszkadőr táncra való felkérésként, de legalábbis táncolásra való kedvként értelmezett.) Sőt: Amikor mélyebben visszagondolt a történésekre, az is feltűnt, hogy Rita az Ádám által misztikusnak érzékelt, első romantikus aktust is igazából úgy élte meg, az egész játszmát úgy rendezte meg, hogy az a szó és hang nélküli csendes és finom intimitás, amit Ádám misztikusnak vélt, mintha inkább azt hivatott sugallni, hogy az egész aktus a Rita józan jelenléttudata nélkül történik. Mintha arról lenne szó, hogy őt az aktusért semmiféle kezdeményezői, józan résztvevői felelősség nem terhelne.

(…)

Ádám hiába tudta, hogy egymással párhuzamosan tartott női lábakkal, illetve combokkal, legyenek azok a legellazultabb állapotban is – de mindenkép az átlagot, ha csak néhány centivel is, de meghaladó péniszével – lehetetlen a szűz lányokba való behatolás. Ezért, hogy a Rita által kezdeményezett misztikus hallgatást és ezzel a pillanat varázsát se törje meg, a lábaival addig ügyeskedett, amíg valahogy széttárta, kétoldalt felemelte és a saját dereka köré helyezte annak a lábait. Ez a művelet arra is jónak bizonyult, hogy a heves férfiasságát valamelyest lecsitítsa és a hímvesszőjét valamelyest megpuhítsa. Ennek azért örvendett, mert korábbi tapasztalataiból tudta, hogy a közhiedelemmel ellentétben, nem a Botond-féle konstantinápolyi várkaput betörő buzogány a legalkalmasabb a defloráció misztikus-alkímiai művelet végrehajtásához, hanem a lehetőleg csak félig kemény, rugalmas, de nem teljesen lekonyuló hímtag.
Szegény Dóra, bár majdnem kétszer akkora medencével és szemérem-tájékkal rendelkezett, mint Rita, az első kapu-roham után sírva fakadt. Majd miután több órás meggyőző munka után erőt vett magán és megígérte Ádámnak, hogy többet nem sír és nem kiabál, egyszerűen megfogta Ádám csípőjét és attól fogva kétszer is ledobta magáról a belé nevelt őrültségek és az anyai ágon örökölt férfi-, gyermek- és életellenes szellemi programjai erejéhez képest igen éretlen és gyenge, ráadásul mindössze a negyedik deflorációjánál tartó Ádámot. Ádám igazából a Dóra szüzességi állapota – bestiális állapot, ahogy ő azt akkoriban nevezte – megszüntetésekor jött rá a fentiekre. És amikor a későbbiek folyamán még beavatandó szüzekkel találkozott az ágyban, azt a taktikát választotta, hogy addig dörzsölte a hímvesszőjét az illető hölgy pucájához, amíg elélvezett, majd mikor észrevette, hogy a barlangüregei újra kezdenek feltöltődni vérrel, nem várta meg, hogy tovább merevedjen, hanem „félkeményen”, sőt: Negyed-keményen becsúsztatta-begyömöszölte a szűzhártya fölötti résen a lányok hüvelyébe, és miután egészen bent érezte magát, csak azután kezdte el nagyon finoman a be-ki- lökődő mozdulatokat végezni. Az ily módon, odabent a helyén fokozatosan megkeményedő és lassan megmeredő pénisz viszont nem szétszakította, hanem finoman félrenyomva, úgy morzsolta szét a szűzhártyákat, hogy a lányok semmiféle fájdalmat nem éreztek, mert a szexuális érzet, ha nem is volt még orgazmus-kiváltó, elnyomta a szűzhártya lassú és megosztott szétmorzsolódásának az érzetét. (Jóval a Rita-szerelem és az Andrea-szerelem után is, amikor már az időközben szerzett misztikus tudása révén, az ők elvesztése által okozott lelki traumát követő korai magömlés poklán is túljutott, Ádám két hihetetlen sikerélményben is részesült, amely abból származott, hogy a deflorációt követő aktus közben a lányoknak nem csak hogy jól érzékelhető, hanem egyenesen heves orgazmusa volt.)

Kozma Szilárd beavatási regényének részlete; hogy Rita kinek az alakmása az önéletrajz ihletésű monumentális műben, azt nemrég az írófejedelem rendívül ízlésesen tette közzé a facebookon.

*

Jujj, látom a csakazolvassa – Éva mai posztjának fotóját. Egy szamárfej, meg zsinórok és répa. Én el se merem olvasni ezek után!!! Tájékozódva Gerle Éva perverzióiról! Mi jöhet még? És le merjük írni, hogy az nem normális dolog, akkor zaklatni kezd, kémeket fogad, fenyeget, intrikál, zsarol, hogy igenis mi is csináljuk azt!

A Joó Violetta által indított új petíció, “Csakazolvassa – Gerle Éva gonoszságának kibontakozási lehetősége”

*

Nem szégyelled magad, hogy belőlünk akarsz környezetkárosító bűnbakot is gyártani? És a mi fűtésünkkel, világításunkkal, és a mi Ladánkkal foglalkozol? Miközben a barátnőd minimum 8 méteres belmagasságú villában lakik 3 gyerekkel? Amiért még csak meg sem dolgozik, hanem az állam pénzéből él pazarló életet? Azon az állami pénzen és tulajdonon (a villában) ki tudja mennyi hajléktalant elszállásolhatnának, amit ő ott felél és még csak megbecsülni se képes!

Joó Violetta írja Lelkes Villőnek, http://gerleevahazugsagai.wordpress.com/2014/02/15/kornyezetvedelmi-lecke-lelkes-villonek-kezdo-szint

*

Gerle Éva Szoláris (napkeltére kiszámolt) horoszkópja analitikus – objektív! – leírása

Születési és asztrológiai adatok:
1976.5.13 4:55 óra(napkelte)
[25:43 – K , 46:30 – É, IZ: -2]

Kozma Szilárd

*

…azon gondolkozz. hogy a diszkrét asztrológiai karma-feltárást és karma-meghaladási tanácsadást választod-e, vagy inkább azt, hogy felfedjem és közzé tegyem a nőstény-soviniszta bántalmazási elméletednek a valós karmikus gyökereit? Kozma Szilárd

*

Legfrissebben feltöltve:

kozmaszilard.hu

*

…a Réka születését követően, nem volt nálunk, az első elválás utáni visszatérésüket megelőző, cukorkázás miatti Réka és Turula bőrkiütését, valamint a Turula szamárköhögését kivéve emlékezetes betegség, vagy emlékezetes anyagi gond. Még akkor sem, amikor először, majd másodikszor is szétrobbantotta Emő a családot. Sőt, miután vissza költőztek, vettem meg a második, sokkal jobban megkímélt, még egészen új kinézésű és még abszolút jól futó fehér Ladámat. De még azután sem lett semmi anyagi gond, hogy másodszor is elhagyott. Sőt: négy hónappal, a végső családelhagyás után, tehát azt követően, hogy már nem volt itt Emő anyagi bőség-elhajtónak, illetve rendelés-elhatónak, annyi pénzem volt, hogy miután Violát megismertem, megkértem, hogy jöjjön vissza és „gyermekvigyázzkodjon” (nevelőnősködjön, bébi-szitterkedjen) nálunk két három hónapig annak érdekében, hogy tudjak a sok rendelésnek eleget tenni. És csakugyan az első három hónapját ki is fizettem (15O euro, az itt tartózkodási költségein kívül.), majd megegyeztünk abban, hogy ettől kezdve már szabályos élettársak leszünk. De már nem is lett azt követően több, amiből fizetni még pluszban neki vagy bárkinek is, 15O eurókat havonta.

És most itt ülök, a nyárutói verőfénytől védő barakk előtt a tavak partján, háttal a Hargitának és nézem a Csíksomlyó hegyét a tévéből is közismert „szent” nyereggel, ami éppen csupasz, és szeretném a tudattalanomat kifordítani annak az érdekében, hogy megbizonyosodjak: tényleg az én, gyermekeim jövője és családi biztonsága miatti aggódó, rejtett egzisztenciális félelmem volt az oka a nyári anyagi krízisünknek, vagy inkább a nálam sokkal nagyobb mágikus erővel bíró, volt – feleségeimnek az ugyancsak ide vonatkozó és sokkal nyíltabb és élénkebb karmikus (tehát: negatív) képzeleti tevékenysége hajtja-e el a család felől azokat a normális számú rendeléseket (Azért írtam többes számban a feleséget, mert az Ividő születése után, eldöntöttük Violával hogy össze házasodunk.), amelyek logikusan és gyakorlatilag be kellett volna érkezzenek folyamatosan. (Már csak abból kifolyólag is, hogy mindenki, aki olvassa vagy látja, dicséri honlapjaimat, illetve a rajtuk található anyagok minőségét.). Nem tudom tehát eldönteni egyelőre, hogy a nyilván, engem is tükröző, mindenkori „asszonyaim” ősbizalom-hiányból eredő egzisztenciális hitetlensége, vagy éppen az én, mindeddig mélyen rejtett gyermekek miatti egzisztenciális félelmem, ami ott kell legyen a tudattalan képzeletvilágomban a horoszkópom tanúsága szerint?

kozmaszilard.hu

szilu a patakban*

Még Hamvas is leírta, hogy egy csepp realizáció többet ér mint 1000 kötetnyi elmélet. Hát, ezért fontos a harc is. Sőt! Még Koncz Zsuzsa is megénekelte, hogy “harcolni kell, meghalni és szeretni még nem elég”. Joó Violetta

*

Az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság    asztrológiai alaptanfolyammal* egybekötött   egészséges és spirituális életmód  sátor-tábort**   szervez 2005 augusztus 1 és 15 között a Besenyői (Kovászna megye) tónál.     A szellemtudományok az egészséges és boldog élet szolgálatában  címmel.   Előadók: Czipa Loránd Szabolcs – asztrológus, metafizikus és táplálkozási szakértő ( fizikus). Dénes Albert – asztrológus, metafizikus, a Hamvas Bélai életmű kutatója és értelmezője (egészségügyi asszisztens).  Dénes Mária – asztrológus, metafizikus, reflexológus és természetesen szülő (korházon kívül: otthon és orvosok nélkül), két gyermekes családanya (gépészmérnök) Galbács Enikő – metafizikus és asztrológus asszisztens (nyelv tanár). János István – asztrológus, metafizikus és asztro-informatikus, a www. szentszellem.go.ro és http://www.astro_logos.tvn.hu Web-oldalak készítője valamint az Astrologos program alkotója (egészségügyi asszisztens). Kozma Emőke – asztrológus, metafizikus, író és szabadon szülő, három gyermekes családanya – első gyermekét természetben: az 1998-as táborban, a szabad ég alatt szülte, a következőket, otthon szülte télen (félbehagyott filozófiai egyetem). Kovács Áron – A fenntartható fejlődés elve szerinti környezetbarát települések, közösségek – ún. ökofalvak világának kutatója (műépítész). Kozma Szilárd – asztrológus, metafizikus, író (a Magyar Írószövetség tagja), két dannos karate mester (építő üzemmérnök). (Az előadók – az EHBBT tagjai – Galbács Enikő és Kovács Áron kivételével mind karatéznak.)

(…)

Besenyő falú Sepsiszentgyörgytől mintegy tíz kilóméternyire van és a határában található a tó, ami a faluból széles szekérúton, autóval is megközelíthető óvatosan. Besenyőre Sepsiszetntgyörgytől autóval, autóstoppal, autóbusszal és vonattal is el lehet jutni. Sepsiszentgyörgyre a Szolnok, Berettyóújfalú, Nagvyárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Szováta, Parajd, Székelyudvarhely, Csíkszereda – Sepsiszentgyörgy, útvonalon lehet jól eljutni, de Békéscsaba, Arad, Szeben, Brassó felől is. Vonaton a legjavallottabb a Bp.-i Nyugati vasúti pályaudvarról minden du. 16 órakor Brassóba induló Korona. Ez reggel 7 – 8 körül érkezik Sepsiszentgyörgyre. De ugyancsak meg lehet érkezni vasúton is Békéscsaba – Arad – Brassó irányából.   A 80 lej, illetve az 5000 Ft. az egész táborban való részvételnek, vagyis az előadásoknak és a szervezésnek a honoráriumát képezi és nem napi táplálkozási, vagy sátrazási díjat például. Táplálékot mindenki annyit rendel – vásárol, amennyit akar, mi megszervezzük a Sepsiszentgyörgyi piacon és üzletekben történő vásárlást (felvesszük és elhozzuk a rendeléseket) és az első előadásokon elmagyarázzuk a természetes táplálkozás előnyeit és pozitív hatását az egészségre – erőnlétre, ami ebben az esetben (a nyár csúcsán!) nyugodtan mellőzheti a tápláléknak (annak vitamin- és energetikai tartalmának) a sütéssel – főzéssel történő tönkretételét. Pozitív – élő! – példát is szolgáltatunk arra vonatkozóan, hogy ezzel a „tudománytalan” táplálkozással nem halunk meg, sőt valamennyien – apró gyermekeinkkel együtt! – erősebbek és egészségesebbek vagyunk mint az átlag, mint hogyha sütnénk – főznénk az ételt és állatok húsával táplálkoznánk. Természetesen, aki sütéssel – főzéssel akarja pazarolni azt az időt, amit annál fontosabb információk- és élmények beszerzésére lehetne használni, nyugodtan megteheti, amennyiben hoz magával ilyen eszközöket, de mi tábori konyhát nem állítunk fel.

Egy spirituális gondolkozó szerint csak az igaz, amit leírunk a magunk számára. Hozzunk tehát magunkkal minimum két vastag jegyzettömböt. Egyet jegyzetelés és egyet naplóírás céljából. – Ne zavarjuk az előadásokat hangos, vagy suttogott egymás közti beszélgetésekkel, vagy közbe vetett kérdésekkel. Az előadók előadásokon kívül válaszolnak, de csakis kimondottan személyes vonatkozású, konkrét kérdésekre. Személytelen (absztrakt) és általános (filozofikus, okoskodó) kérdésekre nem. A leghasznosabb világosan értelmezhető (tisztán lerajzolt, vagy nyomtatott) asztrogrammal a kézben kérdezni.   – Házi kedvenceket (Kutyákat, macskákat, papagájokat, stb.) kérjük otthon hagyni és minden zaj- és zavarkeltő, figyelemelterelő, mások nyugalmát zavaró eszközöket (rádiót, riasztó csipogót, kávéőrlőt, kézi telefont, stb.) a táboron kívül használni. – A mindenki számára hozzáférhető, erősítő gyakorlatokat tartalmazó reggeli tornán ajánlatos mindenkinek részt venni – a leg elesettebbektől is elvárjuk a jelenlétet. – Szeszes italokat lehetőleg ne hozzunk és ne fogyasszunk a táborban. Ha netalán itallal szeretne kedveskedni valamely, a tónál nyaraló ismerősünk – barátunk és ezt nem tudjuk finoman elhárítani, az ital fogyasztását a táboron kívül tegyük meg.

(…)

Szeretettel várunk minden nyílt eszű és nyílt szívű, saját sorsát és családja sorsát a kezébe venni szándékozó, harmonikus és kreatív életre, illetve egészégre és boldogságra elszánt érdeklődőt. Az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjai.

http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=48964841&t=9006385

91 thoughts on “nem hiszel a szemednek

  1. Szégyenfal? Még mindig k. sokat ítélkezem, ha idegen bolygóra tévedek, de
    ez a menüpont számomra azért már túlzás. Oké, a trollok trollok, de mi a helyzet a hétköznapi emberekkel, akik élnek, ahogy tudnak? Ez a felület számomra azt az üzenetet küldi, hogy ne vállald fel magadat, mert lehet, hogy egy arctalan, névtelen csapat rajtad fog röhögni, csak mert más vagy, mint ők (kontextusból kiragadva pláne minden abszurd). Nekem ehhez nincs gyomrom, mert ez minden tiszteletet és érzékenységet nélkülöz. Tényleg, miben is más ez, mint a szánalmas.hu? Végül is az is “jelenségeket” gyűjt csokorba, kommentár nélkül. Akkor ez most belefér? Nem vagyok szent, éles a nyelvem, nagy a pofám, de inkább igyekszem kerülni az ítélkezést, nem szeretném vicces kis hobbivá emelni ezt az amúgy sem annyira konstruktív szokásomat. Szóval tartózkodom.

    Kedvelés

    • Csatlakozom… Ezt a menüt én sem teljesen értem… azt értem, hogy a trollokat, zaklatókat ki lehet tenni, mert ők többnyire ártalmasak. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy másoktól, pl. bloggerektől idézzek ide, mert ez a menü nekem olyan, mint egy szégyenfal. Ha valaki rátalálna a blogomra, onnan is ki lehetne venni vonatkozó részeket, ami másnak abszurd, gyöngyszem, nekem meg mást jelent. Mondom ezt úgy, hogy én is szoktam abszurdnak tekinteni mások gondolatait, sokszor írok cinikusan, és olyan is volt már többször is, hogy kicikiztem valakit (és olyan is, hogy a kicikizést később nagyon megbántam). Nem akarom lenyomni magamban a véleményemet, a nemtetszésemet, de szégyenfalra sem szívesen teszem ki mások gondolatait. Nem mondom, hogy szent vagyok, mert nagyon nem vagyok, de ilyen szándékos gyűjtésben bennem eleve felmerül a kérdés, hogy mi alapján döntjük el, hogy ki az abszurd? Valamiért másnak érzem azt, amikor elmondom a véleményemet egy jelenségről, sőt ha valami nem teszik, fontosnak tartom, hogy ott legyen, miért nem tetszik, és én hogyan gondolkodom a témát illetően.

      Sokat küzdöttem magammal, amíg felvállaltam, hogy blogot írjak, és ez nekem sokat jelent, ezért is nagyon szarul esne, ha valaki kitenni ide. (Miért ne történhetne meg, hogy én is ide kerülök?) Engem is emlékeztet a szánalmas oldalra.

      Kedvelés

      • Kedves gyerekek, ne legyenek illúzióink: bármikor, bárki cuccát ki lehet tenni, mint napi abszurdot, van épp elég oldal, ami erre épít, Gilicze Bálint barátunk is ezen a vonalon munkálkodott, ugyebár. Ami nekünk vicces, az másnak az élete, és fájdalmat okozhatunk azzal, ha körberöhögjük.

        A trollok okosságai valóban egy kicsit más kategóriába tartoznak (eleve az a céljuk, hogy másokat bántsanak), de pl. Vájfon röhögni szerintem nem elegáns. És vegyes érzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy lehet-e mérce az igével egybeírt igekötő vagy a j és a ly helyes használata, ha értitek, mire gondolok… De ez csak az én véleményem, ide lőjetek.

        Kedvelés

      • Engem nem a Vájf késztet mosolygásra, hanem a jelenség amit képvisel. Nem érzem visszásnak sem a rovatot, mert ha jól működik, akkor elgondolkodtatja azt itt kommentelőket. A jól működik alatt nem azt értem, hogy szanaszét gúnyolok valakit és berakok tőle egy idézetet, hanem azt, hogy leírom, miért tartom viccesnek amit ide berakok.

        Kedvelés

      • Napiszar…
        Elolvastam a posztot, mert komolyan érdekelt, hogy kik ezek, és mit akarnak. Kb mintha a Viharsarki Kattintóst olvastam volna. Kész.
        Az “érvek”, a téma, a hozzáállás, ahogy fossák a szót központozás nélkül, a bekezdés végéig csupanagybetűbe hergelve magukat, hát tudod… Ezeket a jóembereket nem nagyon kell “égetni” szerintem, égnek maguktól is, mint az olajos kapca.

        Kedvelés

    • Két napig gondolkodtam ezen, amit írtatok, Eszter, Tollam’. Azt gondolom, hogy a nyilvánosság, az olyan, hogy ha valaki kiáll elé mint festő, akkor az fessen jól, ha ír, tartalmat állít elő, az legyen értelmezhető, ha mint szép nő mutatja meg magát, akkor legyen szép (vájf szép, nem azért), ha gondolatokat ígér, annak legyen füle-farka. Ha ez nem sikerült, akkor sajnos megítéltetik. Nem okvetlen mint közröhej tárgya. Azt látom, hogy ti ezt durvának tartjátok, épedig azért, mert ti tartotok engem félelmetesnek, normák megszabójának, holott nem vagyok az. De ami vicces, az vicces. Ebben semmi rosszindulat vagy tönkretételi szándék nincs, ez minőségfejlesztés, már ha érdekli a véleményem, az olvasók pedig elgondolkodhatnak, hogy nekem miért pont ezek kerültek be. Mélységesen tisztelem blogkollégáimat és az olvasóimat is, a minőségeszmény (tudjon rendesen magyarul, ne írja í-vel, hogy biztat, dicsér, irigy stb.) csak a tartalom előállítóira nézve kötelező, akik írásra adták a fejüket. És átérzem a kezdők bukdácsolását is, de az üres gőgöt, agressziót nem tolerálom, amikor bódult dühében engem leckéztet, hogy az magyartalan, mert nem érti a mondatot, és tévesek a fogalmai is arról, mi helyes és mit “szabad” a nyelvvel. Ha tudod a nyelvedet, elég sok mindent szabad.

      Lehet, hogy más az ízlésünk. És főleg nem egyszerarrajártam-fikázok, hanem próbáltam megérteni a jelenséget, áttekinteni a logikáját, mit akar, de ezek nem egyszeri lapse-ok, hanem strukturális, súlyos gondok, és nem lenne baj, ha erre érkezne valami reakció, azon túl, hogy nem olvassuk. És nem is fejtegetem meg elemzem meg szidom, hanem csak annyit mondok: íme. Aki nem érti, hogy ezek miért iszonyú gázok a SAJÁT műfajukban, annak nem is bántó. Tévedek?

      Kedvelés

      • Ezen most nekem is gondolkodnom kell, de amit már most tudok: nem tartalak félelmetesnek, normák megszabójának, a véleményem nem rólad szólt, hanem a rovatról. Ha Eszternél lenne ilyen, neki is megírtam volna, mit gondolok.

        Ha már szól valakiről, és ha már félelmetesnek tartok valakit a témát illetően, akkor az én vagyok, nem pedig te. Bennem bemozdított valamit, felhozott valamit, valószínűleg ezen fogok gondolkodni, illetve már agyalok rajta, hogy mit hozott elő. Azt, amikor engem cikiztek, vagy azt, amikor én csináltam ezt másokkal. Bántó, nem bántó nekik… ha te nem vagy nekik mérce, akkor valószínűleg nem érdekli őket, és talán akkor sem foglalkoznak ezzel, ha hisznek magukban, és abban, amit csinálnak. A magam részéről nevetni, és sírni is tudnék azon, ha kiragadnának belőlem részeket, és azt abszurdnak, gyöngyszemnek értékelnék.

        Azt a különbséget, ami egyik felületen ezt megengedi, a másikon pedig nem, még mindig nem érzem, nem értem, viszont belátom, hogy át kell gondolnom azt is, hogy számomra akkor miért elfogadott egy bizonyos formában (paródia), másban (nyíltan kimondott gyűjtés) meg nem… Ha tőled idéznének ilyen formában, ilyen céllal, neked számítana, hogy hol és kik csinálják ezt?

        Kedvelés

      • “Ami vicces, az vicces.” Igen, de szerintem épp erre van a paródia, mint műfaj, de a kritika is alkalmas egyfajta szórakoztató véleményközlésre. Az máris kontextusba helyezi a jelenséget, és többlettartalom kerül mögé. Számomra a kontextusnélküliség az, ami ijesztő: azt mondani, hogy az én közegemben, az én mércém szerint X félmondat/bekezdés “gyöngyszem”. Mert hát ki vagyok én? Nem, nincs a véleményemben semmi, ami a bloggerre vonatkozna személyesen, a jelenséget bárhol máshol ugyanígy kommentálnám.

        Azt mondani, hogy “aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha meg akarják b…ni” (vagyis a blogger tűrje a mustrát, ellenkező esetben írjon az asztalfióknak), két esetben visszás:
        – akkor, ha olyan ember érvel így, akinek nincs blogja, nem teszi ki a szívét a kirakatba, hanem a névtelenség-arctalanság kényelméből ítélkezik;
        – akkor, ha az érvelő már maga is szenvedett amiatt, hogy más kontextusban, mások mércéje szerint ő lett “gyöngyszem”.
        (Igen, az a kontextus megalázó volt és gonosz, de másnak meg miért is ne ez lehetne az…? Honnan tudjuk, mibe nyúlunk? Nincs rálátásunk senki életére. )

        Igen, érdekes kérdés, hogy hol ér véget az ártatlan tréfa, és hol jön az a pont, ami már a másik megalázásáról, sőt: “tönkretételéről” szól. A fenti példák nem tartoznak az utóbbi kategóriába, de én úgy érzem, hogy NAGYON vékony a határ. Én például vállat vonok, ha valaki szerint balfasz vagyok (nemrég a keresztény black metalról szóló írásom kapcsán kaptam pingbacket arról, hogy az egyszeri mötálos engem hülyekurváz :D), de az én képemen vastag a bőr, az online médiaiparban dolgozom lassan tíz éve. Viszont van, akinek egészen más az ingerküszöbe, és a “gyöngyszem” státusz miatt kiborul, összeomlik, rossz szájízzel folytatja vagy abbahagyja az írást, pedig nem volna rossz mindenestől, amit csinál. Vagy éppen minősíthetetlenül szar persze, de neki az élete, a terápiája. És hát kik vagyunk mi, hogy hatályon kívül helyezzük csak azért, mert a dicsért hosszú ível írja?

        Szóval, számomra maga a forma visszás, függetlenül attól, hogy egy gyökkettes nímand írja álnéven húsz olvasónak vagy éppen egy intelligens, érdeklődő ember, aki nyitott a világra. De ez csak az én véleményem, mindenkinek más az, ami belefér. És hangsúlyozom, hogy nem a magas lóról beszélek, a szent szószékéről, hanem én is megfejteni próbálom a jelenséget, és sajnos nem mondhatom, hogy én még soha nem gúnyoltam mást az életben… szóval, álltam már mindkét oldalon, és mai fejjel azt mondom: nem éri meg a játszma, egyik oldalon sem.

        Kedvelés

  2. Nekem nincs bajom ezzel az új rovattal. Úgy gondolom, hogy aki a nyilvánosság elé lép a tevékenységével, (legyen az blog, sport, hobbi) pláne interneten, az felvállalja, hogy a nyilvánosság fogja megítélni, értékelni is azt. Ettől persze el kell választani a személyt, szerzőt, alkotót, támadó írásokat, ez világos. S bőven benne van az is, hogy egy netes publikációt, nem csak helyben kommentelnek, de megosztanak, linkelnek, átemelnek, stb. és azután az kap hideget-meleget.
    Az itt idézettekkel viszont bevallom, nem tudok mit kezdeni: a vájf nekem olyan megmosolyogtatóan szánalmas, de teljességgel érdektelen, egyetlen bejegyzését tudtam csak végigolvasni, de a modorméter kiakadt, Szilárdékat meg az csillagjós baromságaikkal két sor után sem bírom, nincs az az isten, hogy én ilyet végigolvassak.
    Inkább turkálok az arhívumban, az sokkal izgalmasabb. Például nagyon élveztem a Jackoról szóló írásokat – nekem, mint ősmetálosnak teljesen kimaradt az életemből a zenéje.

    Kedvelés

  3. Engedtessék meg nekem egy kis stresszlevezetés. Már tényleg hova rakjam, kedves olvasóim megtiltották gyakorlatilag, hogy arról írjak, ami van.
    Aszongya ma:
    “A sátánizmus az oka “Csakazolvassa” Gerle Éva ellenünk folytatott tönkretevési hadjáratának?”
    Senki ne mondja nekem, hogy ez nem vicces, és ezen mulatni rosszindulat.

    Kedvelés

  4. Akkor most meógmondom nektek, mi a különbség a szánalmas meg eközött.
    Nem szexista, nem kiszolgáltatott megalázottakon röhög kórusban a kizárólag erre kíváncsi parasztokkal, hanem a képmutatás és a szar stílus, a dölyf meg a gázos értékrend az, amit idéz, és kommentár nélkül. Ez itt nem más, mint a Szüret rovat a Narancsban: abszurdumvadászat.

    Gilicze Bálinttal meg az az igazán kurva nagy különbség, hogy én nem megyek vájfhoz bazsalyogni, titkon irigykedni, aztán valami sunyin primitív helyre kirakni őt a gyűlöletnek, majd magyarázkodni.

    És igen, röhögni, csodálni valami abszurdot vagy nevetségest, azt szabad. Hogy ez nem állatkodás, arra az az indíttatás és eddigi színvonal a garancia, ami létrejött a blogon.

    Aztán lehet, hogy megkérdem az olvasókat, mit gondolnak erről.

    Kedvelés

    • Milyen perben állsz? A rágalmazás, becsületsértés tényállásai és a személyiségi jogok védelme (pl. képmással, kiskorú képmásával való visszaélés, jó hírnév megsértése) elég jól eligazít a kérdésben. Tudom, jogászként könnyen beszélek.

      Kedvelés

      • Mérnökként nekem pont a jó hírnév megsértése jutott eszembe, a gyerek miatt amúgy meg a helyszíni tarkólövés. Ügyvéd barátom szerint, ilyen téren, a középkorban élek és tanuljam meg, hogy a becsület szó, a tartom magam valamire értelmében, elvesztette a jelentőségét és a fogat fogért elv pedig nem divat manapság. Sajnálom, mert nekem mindkettő tetszik és tudnék rá alkalmazást is.

        Kedvelés

      • Bocs, ez nem tiszta, neked van pered?

        Igen, a talio elv kiment a divatból, ellenben a jogi kommentátorok száma exponenciálisan növekedni kezdett, ezért kellett jogtörténetből szigorlatoznom, 🙂

        Kedvelés

  5. Vizualizáltam a szóban forgó személyt, épp belefért ebbe a barokkos körmondatba.

    “Ettől ez a nő vérszemet kapott, és amolyan feminista blogger-kiskirályként aljas rágalmazó hadjáratba kezdett ellenem és a párom, Kozma Szilárd író, költő, asztrológus és 2 danos aktív karatemester ellen, aki elég férfias karakter, továbbá nagyon termékenyen publikál az interneten és az Erdélyi Néppárt tagja.”

    Kedvelés

    • Szegény teremtés, felsorolt minden létező “pozitívumot”.
      De azt nem, hogy kedves, megértő, melegszívű, szerető ember.

      A “férfias karakter” az jelenti, hogy a legyet is röptében? 😉

      Kedvelés

      • Brrrrrrrr.
        A spirituális megtermékenyítéstől különösen futkos a hideg a hátamon.
        (mert emlékeztet valakire, aki elvárta volna, hogy ájult elismeréssel csüggjek a szavain – sőt: tévedésein)
        Az átvilágításnak még örülnék is, ha ez azt jelentené, megpróbál megérteni engem, de nyilván nem.

        Kedvelés

      • A “férfias karakter” azt jelenti, hogy leüvölti a fejedet, ha nem tetszik neki valami. Illetve ad egy “atyait” a gyerekeknek, ha a viselkedésük túllépi az ingerküszöböt. Ez a küszöb nála nem túl magas.

        Kedvelés

      • Ja, tényleg.
        De tudod, pont ezeket a dolgokat én nem tudnám pozitívumként értékelni, nem dicsérném a páromat miattuk, hogy milyen férfias karakter…
        Ezért ezek eszembe sem jutottak.

        Kedvelés

  6. Sziasztok!

    Szégyenfal, vagy sem, mindenesetre elgondolkodtató mindkét író.

    Egy ilyen Wife-ot én is ismerek, illetve kettőt is.

    “Köztünk járnak”, nem is hittem, hogy léteznek a valóságban is.

    Az a furcsa, hogy ők kedvelnek engem, és ragaszkodnának hozzám, csak tudnám, hogy miért!

    Teljesen más a világunk, az én stílusom konkrétan: semmilyen.
    Nem is érdekel az ilyesmi.
    Ez a két lány meg felhív, e-mailt küld, találkozunk néha, akkor vásárolunk, meg kávézunk.
    Én csak vagyok olyankor, bámulok.
    Rendes lány mind a kettő, csak furcsa.
    Mind a ketten azt mondták, hogy velem azért jó lenni, mert mögé nézek a dolgoknak és nem a felszínt nézem.
    Ezt se tudom, mennyire igaz, mögé nézek-e vagy sem, nem tudom…

    Ez egy nagy hibám, hogy nem tudok analizálni semmit, magamat se.

    Lehet, hogy ezért olvasom ezt a blogot, mert valaki analizál helyettem.

    Ki tudja!

    Viszont Kozma Szilárdék mélyen a lelkembe nyúltak, mert az ezotériát ki nem állhatom.

    Volt egy “ezo-spirituális” párom…párom?kapcsolatom?pasim?…nincs rá jó szó.
    Tehát volt ez a férfi, aki ezoterikus alapon mondta meg a tutit, vagyis, hogy miért kell úgy élnem, ahogy ő mondja.

    Hát, szörnyű volt, Kozma Szilárd kettő, csak fiatalabb kiadásban.

    Ha vele maradok, már az idegosztályon lennék.

    Joó Violettának is van egy ágya a pszichiátrián, ez messziről látszik.
    Zavarodott nő, aki Szilárd blablájába kapaszkodik.

    Olyan kifejezés nincs vajon, hogy “spirituális bántalmazás”?
    Ez nagyon illene a Kozma-Joó párosra.

    Kedvelés

  7. “Reggeli után gondoltam sütök a hétvégére egy olyan finomságot, ami alapját képezi többféle étkezésnek, kultúrának, csak épp különbözőképpen hívják. Esküdt ellensége a popsinak tudom, de frissen sült illata valami elképesztő ellenállhatatlanságot áraszt magából, és azonnali kóstolásra csábít.”

    Na, honnan? 😀 A “frissen sült illat” és az “elképesztő ellenállhatatlanságot áraszt magából” külön kiemelendő!

    Kedvelés

  8. Elgondolkodtató, ahogy taglalják a külsőm, arcom részleteit (vastag a nyakam, kráterek vannak az arcomon, püffedt a szemem környéke)és a “gonoszságommal” összefüggőnek tartják. Eszerint a beavatottak mind makkegészségesek és modellszépségűek. Zavarba ejtő látni őket fotón, videón.

    Kedvelés

    • Mivel szellemileg nem vehetik föl veled a versenyt, hát a külsődet fikázzák, ez az otromba, kisszerű emberek fegyvere, és általában egy nővel szemben hatásos is lehet. Pont te taglaltad többször is, mennyire sakkban tudja a Rendszer ezzel tartani a nőket…
      Szerintem Voletta összetett kézzel adhatna hálát a teremtőjének, ha úgy nézne ki, mint te.

      Nem kezdek másik kommentbe, ezért itt mondom: szerintem is fontos, amit csinálsz, és nagyon ronda dolog a barátaidtól, családtagjaidtól, hogy hibáztatnak a kiállásodért.

      Bár tudnék segíteni neked. Ha adódik valami, amiben tudok, csak dobj egy e-mailt vagy fb. üzit.

      Kedvelés

  9. Elmondhatatlanul vicces, ahogy mindenki ott izgul, tobzódik, közösséget vállal Violettáék minden határon túlmenő, ízléstelen hajszájával.
    És persze mindenki átvette a blog szavait, mackósajt és vájf.
    “érdemes elolvasni, csakazolvassáék hogy darabokra szedik Mackósajt Vájfot. nem is tudtam hová lenni olvastamban.”
    Hátha mást szednek szét aljasul, zsidózva? Annak kommentelünk, egyetértünk.
    “én arra jöttem rá, hogy érzésekkel tulajdonképpen nem lehet vitatkozni. ha egy nő csalódásában gyűlölködővé válik, azzal a legnagyobb jósszándék sem tud semmit szembe állítani.
    viszont természetesen a keserűségből fajzott utálkozásnak ellene kell mondani, ez a legkevesebb.”

    Kedvelés

    • Igazad van. Csak ebben a rohamban már annyira fáradt és tanácstalan vagyok. Barátaim is úgy tesznek, mintha ez az egész nem lenne, avagy mintha magamnak köszönhetném. Őket zavarja a téma, ezért engem hibáztatnak, vagy megrántják a vállukat.

      Kedvelés

      • Én örülök, hogy kiálltál Szilárdék ellen. Nagyon fontos, amit csinálsz, a barátaid viselkedése pedig igazságtalan! Nekem is rosszul esne, és nem tudom, hogyan reagálnék.
        Hajrá Éva, én veled vagyok! (Na jó, tudom, hogy ezzel most nagyon ki vagy segítve, de akkor is le akartam írni.)

        (A vájfos dolgon elgondolkodtam. Szerintem békén kellene hagyni, mert ő – Sziliékkel ellentétben – nem volt támadó, nem kötekedett, meg amúgy is, ennyi erővel bármelyik gagyi, giccses életmódblogot elemezhetnénk. De ez csak egy érzés, szubjektív, nem tudom, hogy objektíven igazam van-e.)

        Kedvelés

      • Szilárd és Violetta beteg emberek.

        Nem egyszerűen gyűlölködők, intoleránsak, irigyek, hanem konkrétan nem normálisak.

        Csak egy háborodott elme képes ilyeneket írni, mint ők.

        Nincs is logika az írásaikban.

        Ami nem logikus, ellentmondásos, vagy szimplán hülyeség, azt pedig megmagyarázzák azzal, hogy “Ez azért tűnik neked hülyeségnek, mert nem vagy jártas a kauzális asztrológiában, metafizikában.”

        Ezzel hogy lehet vitatkozni?

        Sehogy!

        Az érveléseik zavaros, zagyva, innen-onnan összeszedett marhaságok.
        Kozma Szilárd elolvasott ezt-azt, és ebből fölépítette a saját világképét, ami ellentmondásos, és megalapozatlan.
        Ez a “Kozma Szilárdizmus”, amiben senki nem hisz, csak ő maga.
        Ezt tette magáévá ez a végtelenül ostoba, frusztrált, lelkibeteg, agresszív Violetta, és ők ketten egymást erősítik.
        Nem csodálkozom sem az iskolai problémáikon, sem a válásán, sem azon, hogy pénzzavarral küzd.

        Velük érdemben nem lehet vitázni, szerintem beszélgetni sem, kivéve, ha az ő nótájukat fújod.

        A személyeskedéseik undorítóak, már egy ovis is tudja, hogy senkit nem szabad gúnyolni a külsejéért, az meg abszolút kulturálatlanságra vall, hogy olyan megszólításokat használnak, hogy “Évike” meg “Évikém”, a többiről nem is beszélve.
        Helyesen írni sem tudnak, bekezdéseket se használnak, borzalom olvasni az írásaikat, azon túl is, hogy zagyvaságok.
        Az egész megjelenése a szövegeiknek tükrözi a lelkivilágukat, összehányt, szerkesztetlen, zavaros, még annyira sem tisztelik az olvasóikat, hogy normálisan megszerkesszék, amit odahánynak.

        Joó Violetta egy alpári, mocskosszájú, tuskó, prosztó nő, aki a jómodor elemi szabályaival sincs tisztában.
        Vitatkozni sem tud, érvelni sem, fogalmazni, normálisan megnyilvánulni sem.

        Nincs is esélye egyetemre menni, mert az ilyen ember azt nem tudja elvégezni, ha felvennék se.

        Irigy mint az állat, és förtelmesen rosszindulatú.

        Amit meg a külsődről írnak Éva, az nem igaz, többet nem írnék, mert hízelgésnek tűnne.

        Kedvelés

      • Nem tudok lejönni a témáról, tudom, az én hibám, de felháborít.

        Ha Violetta olyan csodálatos édesanya, mint mondja, akkor hogy a búbánatba teheti ezt meg a gyerekeivel?

        Hogy olvassák ezt a mocskot, amit összehord!

        Hogy teheti ki valaki ennek a gyerekeit?
        Annak, hogy bíróságra fog menni, hogy már most hiteltelen, és lejáratta magát teljesen, mint asztrológus is, meg mint ember is, hogy nem lesz ember, aki horoszkópot fog rendelni tőlük, ne is menjünk bele, hogy kell-e horoszkópot rendelni egyáltalán, de hogy…???

        Ezt hogy teheti meg valaki?

        Medárda klitoriszáról írni, mocskolódni, másokat zaklatni?

        Ebben a nőben egy szikra józan ész nincs, se a férjében!

        Kedvelés

      • Bár én már fent leírtam, de megint leírom, hogy őt (WFS-t) nagyon békén kellene hagyni. Ő egy nő, aki valamilyen okból blogot ír. Neki az az élete, neki az a fontos, és amit még lényegesnek tartok: ő senkit sem bántott. viszont ő itt nagyon bántva van. Neki is megvan a közönsége, és nem érzem őt rosszindulatúnak, még ártónak sem. Ráadásul nem is ismerjük őt, nem tudjuk, mik az előzmények. Az még rendben van, hogy egyszer le van írva, hogy nem tetszik ezért, azért, de napi szinten idézni, és szétszedni a mondatait, vagy őt magát… nem akarok kioktató lenni, mindenki azt csinál, amit akar, de fontosnak tartom, hogy itt legyen az ellenvélemény is.

        Kedvelés

      • Hátööö, tágra nyitott szemekkel, passzívan, vagy inkább nagyon is aktívan, ám öntudatlanul ő nagyon tol valami bután kártékonyat. Láttam, hogy neked szívügy, de… szerintem béna. Nem profi, és amikor ez kilátszik a profi részek alól, az groteszk.

        De én nem szeretném elemezni, nem tettem eddig sem.

        Kedvelés

      • Szerintem meg ha van belőle egy vagy két írásban link, meg itt pár idézet, komment nélkül, az abszurd jegyében, az nem a vájf csesztetése. A logikád alapján semmilyen gagyi életmódblogról ne írjuk le a véleményünket, mert akkor a blog tulajdonosát bántjuk. Le lehet írni a véleményt kulturáltan is (engem a jelenség elképeszt, mert ugyan imádok öltözködni, de ennyire a héjnak élni az nagyon nem az én világom), főleg ha a régi képeit összehasonlítom a mostaniakkal, meg viccesnek is lehet őt találni amikor képzavarokat ír. Én nem megyek a blogjára osztani az észt, meg kulturkampfot sem indítok, de azért lehessen már véleményem, főleg arról, amikor a vájfi olyan blődségeket ír le, hogy az emancipuncik azok mind boldogtalanok, meg a nő fizetése az csak hobbira elég, mintha az ország nagy része stepfordi feleségekből állna.

        Kedvelés

      • Amint elindul az oldala, minden kiderül majd. Ha jól olvasom, akkor életérzést fog árulni, esetleg dizájner ruhákat, egészségére.

        Kedvelés

      • Mi nem vagyunk barátok. Meg most nem azért írok, hogy legyünk, ne legyünk, ezért legyünk, ezért ne legyünk, bármi. Át tudom érezni, mi lehet benned. Hasonlóban volt részem, nemcsak úgy a kontúrokat, de ami azon belül van is megtépázta. A barátok, a család is hasonlóan viselkedtek, ami valahol ugyan kézenfekvő reakció, azonban magam nem tudtam kimenteni pedig a barátaim voltak. A tagadás és a hibáztatás az ő részükről védekezés volt és félelem. Viszont arra emlékszem, hogy ami nagyon hiányzott, az a befolyásmentes, de támogató jelenlét. Kívánom, hogy legyen ilyen.

        Kedvelés

      • Sajnálom, hogy nem állnak ki melletted a barátaid. Végül is miért ne dönthetnél úgy, hogy megvívod ezt a harcot? Megértem, hogy nehéz lehet következetesen képviselni valamit ami annyira nem szokványos hozzáállás. Bon courage! Én szurkolok neked.

        Kedvelés

      • Köszönöm, az lesz. Akkor ennek kell lennie, ki vagyok én, hogy ne álljak bele? Erőlködjenek csak, uszuljanak, ha nem értenek a szóból, nekem ütős jogi stratégiám lesz addig. Itt vagyok egymagam, és ők ott ketten, és lesnek és jönnek. Én erre csak annyit mondok: ami bűncselekmény, annak következménye lesz.

        Kedvelés

  10. a szilárdos részek kurva durvák, ez a pofa tényleg vagy már azelőtt is őrült volt, vagy becsavarodott időközben. valahol le kell vezetni a feszültséget, azt nagyon megértem, és ilyen szempontból ez jó. mert nem lehet ezt mosolyogva bírni, megértem.
    de a vájfos – Éva, lehetek őszinte? – iszonyú gáz. tollampapírommal és Eszterrel értek egyet. vannak ilyen barátnőim, akik azt hiszik, hogy ez éles szem és ironikus érzék és minőségérzék, és műveltség. szerintem nagyon nem. végighallgattam a múltkor, hogy egyikük kicsit esetlen, kicsit műveletlen volt faszija írt egy levelet, amiben imponálóan okosnak akart tűnni elég sután, és annak a sorain röhögtek visítva együtt egyenként elemezve a mondatokat. kifordult a gyomrom. és akkor azt mondták: de hát rosszul ír, műveltnek akar tűnni, közben gagyi. én meg nagyot nézek: na és? ki nem szarja le? hát barátkozzon akkor olyannal, aki nem gáz. lehet azért válogatni. a múltkor is kérdeztem tőled személyesen, ez alapvetően olyasmi, amiben azt hiszem, nem értünk egyet. hogy nem mindegy neked, hogy ő miket ír? ha ennyivel fölötte állsz, mint nyilván igen, akkor ezt minek? szerintem ez nem olyan, mint a szüret, hanem egy ártalmatlan valakinek az ízekre szedése nála sokkal műveltebb emberek által. rohadt megalázó. mi a fenének? mit ártott nektek ez a nő? kicsit mosolyogtató, kicsit butuska, felszínes. na és? annyian vannak még. nem hinném, hogy ilyen fontos, ilyen érdekes lenne. és ahogy neked olyan érzés, hogy bunkók elé tesznek ki, hogy csámcsogjanak rajtad, meg az írásaidon, mint ahogy valóban így történt, ő miért érezné úgy, hogy hát igen, itt bezzeg csak építő kritikákat írogatnak róla, és ez neki milyen jó? nem érzem, hogy ez attól más, hogy itt van minőségérzék, ott meg nincs. azért ezek is relatív dolgok. szerintem csúnyán, méltatlanul és fölöslegesen körbe van röhögve, én kurvára megsértődnék a helyében. miért nem teszünk bántalmazókat a szégyenfalra, korrupt bunkókat, tahó politikusokat, verekedő férjeket? miért a kicsit buta, ártalmatlan nőtársunkat? súlyosan nem tetszik, borzasztó nagy unlike.

    Kedvelés

    • Hát pedig én az általános butaság, ízléstelenség, béna helyesírás, stílusinspirációk, oraveczévacsilla, a magát többnek mutatni akaró, mesterkélt gőg ellen pont úgy tiltakozom, mint a személyemet ért támadás ellen. Sajnálom, ebben nincs változás, és nem értem, miért szent tehén a vájf. Nem akar rosszat, csak lufi, és nem őszinte és használja az embereket. Kb. annyira kínos, mint akármelyik kereskedelmi reklám. Azokat is emberek készítették, és azokat is anya szülte. Képmutatónak érzem a nagy érzékenységet. Ráadásul én csak megemlítettem, hogy jé, poénból, mert poénos (aki nem érti, miért, az nem vagyok benne biztos, hogy engem igen), egyáltalán nem elemeztem, mégis az én nyakamba varrjátok az egészet. Vitázzál azokkal, akik a vájfot bírálták vagy cikizték, de ne írd már azt, hogy a vájfról nem szabad beszélni. Eleve: vájf, mint öndefiníció. Nem érzed, mi ebben az említésre méltó?

      Nem, engem nem lehet ugyanígy támadni. Nem az van, hogy bárkit lehet. Az én szövegeim tudják azt, amit ígértem. Nem vagyok modell, nem vagyok stílustanácsadó, sem guru, sem filozófus, ez mind benne van a disclaimerben, én azt mondtam, széles érdeklődéssel a reklámmentes blogon naponta írok bejegyzést irodalmi igénnyel és kifogástalan magyarsággal, közösségi hangulatban. Mást nem ígértem. Aki nem látja, hogy betartottam az ígéretem, viszont pofázik, az simán ostoba. Nem vertem át senkit, amúgy meg csak az olvassa. Engem azok bírálnak, akik ezt a szövegfajtát nem fogják fel, akik kineveztek engem ideológiai vezérnek, akik rámaggatták a feminista vezér szerepét, holott engem a feminizmus harminchét másik téma mellett, egyenlő arányban, és csak nagyobb összefüggés részeként érdekel. Akik nácik, ostobán eszkábáltan konzervatívak, férfipöffeszkedésért lobbizó, erőszakos kispöcsű lúzerek, nem műveltek, nem tudnak magyarul és nem mellesleg álneveken irkálnak, ez utóbbi szót pedig hosszú i-vel. Az írás, az írás legyen, ahogy a sajt sajt, egyáltalán nem olyan szubjektív kategória ez, mint sokan hiszik, és számon kérni a minőséget attól, aki kiáll a világ elé, ne legyen már gőg. Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy engem valami személyes indulat vagy cél hajt, amikor megemlítem őt. Én csak észrevételeztem, hogy jajistenem, ahogy Parti Nagy a füzetes regényt. Úgyhogy tessék kritika és kritika, csámcsogás és csámcsogás között is különbséget tenni. Szerintem, persze.

      Csíkszeredából, diktatúrából alig van, tanulatlanságból és ideológiai őrületből pedig nincsen kitörés, ennyi erővel őket is sajnálhatnánk jobban.

      Kedvelés

    • én nem tudok megjavítani, belátásra bírni senkit arról, hogy ő mekkora hülye. annyian vannak, akikkel nem szimpatizálok, röhejesnek tartom őket, felszínesnek a gondolataikat, bosszantónak a magabiztosságukat, de akkor nem barátkozunk és kész! baráti körben én is kigúnyolom, utánzom a hülyeséget, megvan a véleményem, el is mondom, de ekkora nyilvánosság előtt, ahol mint egy reflektor, rájuk vetül a fény- ezt másnak érzem. éva, neked hatalmad van azáltal, hogy ennyien olvasnak. nem partner, de nem is ellenfél neked egy vájf.

      Kedvelés

      • De hol mondta ő, hogy ellenfél lenne neki a vájf? Ezt nem értem. Az, hogy itt mindenféle kommentek születnek a vájfról, az a kommentelők felelőssége, mindenki a saját kommentjéért felel.

        Kedvelés

      • dehogy mondta. de olyasmivé válik, azáltal, hogy egyáltalán terítékre kerül. magamtól soha nem találtam volna a blogjára, így viszont én is viszolyogva élvezkedtem a hülyeségein. nekem az a kérdés, bűn-e ez a fajta kétdimenziós élet, bűn-e, ha az olvasói boldogan kukkolhatnak egy olyan életet, amilyen nekik soha nem lesz?

        Kedvelés

      • Nem cél belátásra bírni, megjavítani. Rámutatni a cél.

        Basszus, ti elhiszitek Kozmáék vádjait. Hogy én rárepültem, szétcincálom, vége van, jaj, szegény. Én megfigyelek, észrevételezek, és nem lehet ezt kikapcsolni.

        Kedvelés

    • “miért nem teszünk bántalmazókat a szégyenfalra, korrupt bunkókat, tahó politikusokat, verekedő férjeket? miért a kicsit buta, ártalmatlan nőtársunkat?” erre még írok. Azért, mert ez nem elsősorban és mindenestül feminista blog, nem a nőkért mint olyanokért van, erre vannak sokkal alkalmasabb fórumok. Nem mozgalmi darab, a bejegyzések 60 százalékának köze nincs a nőtémához. Elsősorban minőségblog, az igényes gondolkodást preferálja, nem annyira az úttörők tizenkét pontját.

      Kedvelés

    • Azért itt nem magánlevelek kerülnek nyilvánosságra. A vájf egy jelenség, amint önmagát idealizálja és a mennybe emel egy életformát, ami egy maroknyi kisebbségnek elérhető és lehetőség (mármint, hogy főállású feleség legyen) a mai Magyarországon. Ez olyan újgazdag tempó és nekem nagyon kevéssé szimpatikus. Mondom ezt úgy, hogy éltem, és még élni is fogok a vájf életszínvonalán a magam keresetéből, de ezt nem tolom nem hogy a kevésbé tehetős ismerősök arcába, de senkiébe.

      Kedvelés

    • Részlet egy hozzászólásából, amire Tavasztündér utalt:
      “Ha jól érzed magad családanyaként, tedd azt! Ha 40 évesen egy céget akarsz igazgatni, gyermektelenül és szinglin, csináld azt!Légy önmagad.”
      De így folytatja:
      “Nagyon sokan vannak, akik arra vágynak, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek, nyugodtabb tempóban, családi körben. Csak a mai emancip.ncik azt hiszik, hogy ez nem jó. Nem vallják be maguknak az igazat, ezért lázadnak. A karrierista nők világát éljük, ezáltal harmincon felül (sem) vállalnak, vagy tudnak vállalni gyereket, mert a munkahely, a megélhetés fontosabb az érzelmeknél. Mindenki a saját élete kovácsa. Sok helyen dolgoztam már, de ha a férjem megkér arra, hogy neki fontosabb nyugalomba, tiszta otthonba, meleg ételre hazatérni egy kemény nap után, mint hobbiból dolgozgatni, mert a mai bérek érdemben nem tennének hozzá sokat a családi kasszához, tiszteletben tartom a kérését. Az a férfi, aki pedig nem néz fel egy NŐRE, legyen az házitündér vagy vezérigazgató, annak a pasinak a férfiasságával és az önbecsülésével lehetnek gondok.”

      http://wifelifestyle.wordpress.com/2013/11/08/pentek/

      Kedvelés

      • n most nem azért emeltem ki a bántalmazó férjeket, mert az feminista. ezért is írtam a korrupt tahókat, vagy más ártalmas figurákat. tőlem lehetnek a környezetszennyező, vagy állatkísérleteket végző cégek is. amikor ilyet ír, az gáz. igen. én azt mondom, azért röhögni valakin, mert felszínes és butuska, az ciki. amit itt kiemeltek, az nem ugyanaz. ettől függetlenül szerintem túl van húzva. a szilárd dolgot megértem, mert ő súlyosan ártott neked, vagy a férfihang. az újgazdag tempó, ha nem lenéző, szerintem menjen nyugodtan. önmagában nem gáz újgazdagnak lenni. emögül lenézni, aki nem az, az már baj, de azt pont nem csinálta. annyi rosszabb van. nagyon nem szeretem a műveletlenség, butaság alapú pellengérezést. az egy dolog, hogy te betartottad a blogod ígéretét, nem akarom ezt a hülye nőt védeni, de biztos ő is, mert végülis tényleg recept van meg ruhák, meg kis hülyeségek.
        “Vitázzál azokkal, akik a vájfot bírálták vagy cikizték, de ne írd már azt, hogy a vájfról nem szabad beszélni.”
        azokkal is vitáztam, többes számot használtam. mondta a kis tököm, hogy nem szabad beszélni a vájfról 🙂 nekem nem szimpatiksu se ő, se az, hogy ennyire rámentek egy csomóan. mert alapvetően úgy érzem, nem az volt kidomborítva, hogy a patricrchátus szerekét tolja, hanem hogy buta, és bénán fogalmaz, ami szerintem egyáltalán nem olyan gáz, mint azt sokan gondoljuk. nem, nem lehet mindenki értelmiségi, minden blogíró sem. a patriarchátus szekerét meg olyan kurva nagy médiumok tolják, hogy borzasztó, olyan nagyon nem csoda, ha magánszemélyek is, de van ennél rosszabb is. ha meg már újgazdag, akkor a régi kedvencem, evör:
        bthebest.blog.hu
        erről hónapokig nem lwehetett eldönteni, hogy vicc, vagy komoly, de sokkal, sokkal viccesebb, nevetségesebb, gúnyolhatóbb, ebben biztos lehet mindenki.

        Kedvelés

      • és még valamit. remélem, nem nekem szól, hogy feminista vezérnek akarlak megtenni, meg ilyenek, mert a legkevésbé sem 🙂 elég abból annyi, amennyi. ezeket tényleg csak példának írtam, senki nem gondolja, hogy neked mozgalmárnak kéne lenned szerintem, és itt szeretném kiemeli, hogy, és igen, kiabálva – ÉN SEM SZERETNÉM, DE VALAMI KIBASZOTTUL NEM SZERETNÉM MEGKAPNI EZT A CÍMKÉT, HOGY MOZGALMÁR. köszönöm, hogy kiabálhattam. mozgalmár az én definíciómban az, aki az ismerőseit baszogatja a nagy, lobogó üggyel.
        és azért bírálom a vájf piszkálását, mert nem értek vele egyet, ha feminizmus, ha nem feminizmus, és nem pedig azért, mert nem értem ezt a szövegfajtát. nem tudom, melyik elvtárs mondta: értem én a viccet, csak nem szeretem. 🙂 most félretéve, az ilyen nagyon felülről viccelődést valami ártalmatlan hülye rovására, még ha ő magának hazudik is, hát mi közünk hozzá, ki nem szarja le, én tényleg nem szeretem. de hát, sokan vagyunk, és sokfélék, virágozzék ezer virág, satöbbi.

        Kedvelés

      • Nem ártalmatlan. Ugyanaz a hazugság mozgatja, mint Oravecz Éva Csillát. Értékrendet, tudatot formál, vágyakat kelt, kompromisszumokra csábít. Középpontba helyez, definiál.

        Kedvelés

      • Vájffal az a baj, hogy egy óriási hazugságot akar eladni. Mintha azáltal, hogy jó feleség vagy, ha engedelmeskedsz a férjednek, minden ilyen kis idillivé válna, mint az ő blogjában: szép ruháid lesznek, kocsival furikáznak ide-oda, nem leszel sem kövér, sem öreg, az amerikai filmek rózsaszín világában élhetsz majd. És, érzéseim szerint, ő maga sem így él: írja a blogját, valami lájfstájl-diktátorként szeretné magát hosszútávon eladni. Valójában pedig üres szólamokat puffogtat, felrak pár átlagember számára megfizethetetlen cuccot, ezeket áruló üzleteket reklámozgat és folyton szépegeleg. Ő mindenben olyan különleges, ő megteheti, hogy ne vegyen tudomást a sok társadalmi feszültségről. Szappanbuborékvilág ez az egész. Nekem nagyon nem tetszik. Olvashatatlanok a szövegei.

        Kedvelés

      • Nem írtam, hogy lenézi az olvasóit. Azt írtam, de lehet, hogy nem voltam elég egyértelmű, hogy jóérzésű ember nem tolja a jómódját ennyire mások arcába, főleg amikor nyilvánvaló neki, hogy az olvasói nagy része nem ezen az életszínvonalon él. Erre mondtam, hogy újgazdag tempó, de lehet én élek túl sok ideje külföldön olyan országokban, ahol ez nagyon cikinek számít. Erősen emlegetve vannak a márkák és a logók is jól látszanak a képeken.

        Kedvelés

      • De most frankón: csúf dolog vájfot bántani, és ide tolsz egy másikat linkkel? Inkább őt?
        Nem érzed, hogy ez a szubjektív véleményed? Másnak más a ciki.
        Teljesen más a három állítás:
        1. szerintem nem különösebben kínos a vájf
        2. szerintem kínos, hogy ti szóvá teszitek, hogy vájf kínos
        3. szerintem kínos a vájf, de nem mondom ezt, mert szegény, mit ártott, csak úgy elvan.
        Most melyik?

        Kedvelés

      • igen, inkább őt, mert az egyértelműen egy provokáló blog, annak is van szánva, és valószínűleg jóval inkább vicc. nem arról szól, hogy valaki saját kis bugyutasága meg fényképei, hanem arról, hogy aki nem újgazdag, az kurva gáz, de mesterien írták, én baromi sokáig nem jöttem rá, hogy komolyan írja-e valaki, de most már azt hiszem, hogy vicc volt.
        de érzem, hogy ez a szubjektív véleményem, miként ezt többször el is mondtam. kommenteltem egy posztra a szubjektív véleményemet.
        szerintem a vájf kicsit kínos, de nem különösebben, mert legalább nem akar ártani, ezért szerintem erős annyira kínosnak és annyira durvának beállítani és annyit gúnyolódni rajta, ez valóban a szubjektív véleményem, na de na és?
        és szerintem a művelt nyelvhasználat és a helyesírás tudása érték, de a hiánya nem kínos, ha az ember nem akar többnek tűnni, mint ami, és szerintem _ebben a tekintetben_ ő nem akar.

        Kedvelés

  11. Valld be, hogy a szenzációs “leleplezés” után azonnal elrohantál egy kauzális asztrológust keresni, aki meggyőz téged arról, hogy nem is akkor születtél, amikor születtél. 😀

    “Éva többször is azt írta az interneten, hogy nem Oroszlán az Ascendense, amire én az első horoszkóp-verzióját tettem a soláris (Születési időpontot napkeltére tevő)- beállítás helytett. Persze, mert nem profi kauzális asztrológussal készítette és magyaráztatta el magának a képletét hirtelenjében, amikor én azt megjelentettem, aki tudta volna, hogy az egyenlőtlen házak esetében, amikor is, mindig 6,5 – 7 foknál a házcsúcs előtt kezdődik a következő ház erőtere (befolyási övezete), nem hagyunk pl. a Rák végén Ascendenst, mivel a gyakorlatban úgy is már a felkelő nap határozza meg az illető személy spirituális személyiségét. Vagyis, ebben az esetben, az Oroszlán kell legyen az a horizonton megjelenő csillagkép, amellyel Éva az első óráit töltötte.”

    Kedvelés

  12. Most megjelentek az ittlakunk.hu-n is, a kerület honlapján. Igen viccesen tolják. Kémhálózat, fenéklyukba erőltetett élvezkedési lehetőség.

    Van egy elgondolkodtató videójelenet a rólam forgatottak között. Kozma Szilárd február elején meglepetten taglalja a blogon egy fél mondatban megemlített anális szexet, azt mondja: “vagyis hogy hogyan szopkodta a fütyüjét”. Románul, tehát Szilárd iskolaéveinek nyelvén az anális szex: sex anal. Szilárd beceneve: ánusz, azt már megnézte szótárban. A nála harminc évvel fiatalabb, ám kiterjedtebb ismeretekkel felvértezett és ifjúsága vétkeit immár bevalló Violetta azt mondja: az nem azt jelenti. Szilárd erre: mindegy, én nem ismerem ezeket, perverzió, mi ilyenekkel nem élünk. Most meg: én (az asztrológus) erről a perverzióról már akkor, decemberben is tudtam… Szilárd, Szilárd…

    Kedvelés

  13. “Tisztelettel: Kozma Botond Szilárd, magyar nemzetiségű, román állampolgár és Romániai lakos.
    Csíkszereda, 2O15 III. 28”

    Vissza a jövőbe, vagy hogy? 😀

    Kedvelés

  14. Többek között végig olvastam ezt a saga-t is.Lehet,hogy értő olvasásból el buktam,de nem tudom felfogni,miért szálltak ilyen vehemenciával Rád,kit akarnak meggyőzni,miért ez a nagy hittérítés,ennyi energiával,ennyi felületen,petíció,miegymás.Nyilatkozatok halmaza videófelvételen,off-ok minden posztban,rögtön említve Gerle Éva,mint ellenfél,akit le kell győzni.

    Kedvelés

csak okos-jóindulatú írhat ide

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .