bejárat

Sok az új olvasó, még több a dezinformáció, kavarás a blogról és a személyemről. Ezért egy darabig ez a bejárat.

A csakazolvassa blogot 2012. április 16-án indítottam (a facebookoldalt 2012 augusztusában), akkor már több év netes jelenlét és alkalmi újságírás után.

A blog szövegalapú, a posztok többsége irodalmi jellegű, személyes publicisztika, esszé; van néhány novella. A szerző feminista, de a blog nem része sem a formális, sem az informális nőmozgalomnak.

Sokan próbálták utánozni: “én is sikeres leszek”. Nem lettek.

Ezen a felületen vagyok jelen a kezdetektől: nem törlök, nem váltok nicket; a sablon, a szerkesztői megoldás sem változott.

A szerző.

Olyan emberek laza közössége a blog, akik túllátnak a szelfi-pasi-gyerekabajgatás-kamuezotéria-sorozat-lájkok-Horvátország-kisállattartás közhelyein, és valami összetettebbre vágynak. Nyelvi élményre, új gondolatokra, témákra, önismeretre, szépségre. Gyakran lázadók, sokszor hasonló a sorsunk. Inkább gondolkodnak, mint hangoskodnak. A pletyka, a szenzáció, a kavarás itt nem játszik. Sokat olvastak korábbi életükben, van ízlésük, tudják, miben hisznek.

Rendszeres hozzájárulásuk révén származhat a fő bevételem a blogírásból. A szövegírás munka.

MIT CSINÁLUNK? KONKRÉT TEVÉKENYSÉGEK A CSAKAZOLVASSÁN

A legújabb kezdeményezés: feminizmus felsőfokon, csoport a hazai alapítóval.

Bár mindig fogadkozom, hogy nem csinálom, több tucat olvasóm rendszeres lelki támasza vagyok. Mesélnek, kérdik a véleményemet.

Kiállás van ügyekért, más nőkért. Ezek nem a személyes konfliktusaim. Csak arról írok, amihez értek, amiben nyakig benne vagyok, és innovatív módon tudok róla írni. Utánajárok. Ha nem tudok eleget, akkor nem foglalok állást.

Információt adok, nyelvi és helyesírási kérdésekben segítek.

Edzőterembe járunk, szabadtéren edzünk, képzéseket szervezek. A facebookcsoportunkban is intenzíven tapasztalatot cserélünk (Ne félj az edzőteremtől!). A Kör. Ez is csoport, színházba járunk együtt. Néha mi vagyunk az egész első sor, és vastapsokat generálunk. Csak a legjobb, az élvonal érdekel.

Irodalmat elemzünk. Novellát, verset, regényt. Találkozókat, irodalmi esteket szervezek. Kvízek, tesztek vannak a blogon: nyelv, helyesírás, műveltség.

Futunk. Miért csináljuk mindezt? Mert értelmes, minőségi életet akarunk élni, és nem elégszünk meg azzal, amit a hazai közeg a nőknek, anyáknak szán.

NINCS A BLOGON

Termék, marketing, semmilyen üzleti érdek, más blogok, honlapok nyalása.

A közösségi finanszírozás demokratikus: mindent olvashat az is, aki nem támogató.

Nincs smink, csajoskodás, celebeken csámcsogás, mainstream tartalmak.

Dühösködés, acsargás, barátnősködés, feszkólevezetés, “együtt vagyunk erősek” hergelődés, közös ellenség elleni uszulás. Nem magányenyhítésre indítottam a blogot, van IRL társaságom, erős, megbízható emberi kapcsolataim.

Nincs lájkszámolgatás. Nem feltűnési vágy, az elismerés éhsége íratja a blogot, hanem szenvedély és elvek.

Nem reagálok napi hírekre, nem dühöngök olcsón, nem esztétizálom fel bagatell történeteimet, nem szimpátiára hajtok.

Vállalom magam. Következetes vagyok. Több mint hét éve tartalmas, értelmes posztokat írok, jelenségekről, trendekről, viselkedési mintázatokról, minőségi kultúrélményeimről. A bírálatom nem finnyogás, hanem megalapozott érvelés.

Tudom, hogy sokaknak nem tetszik, sokan nem jóindulattal vannak itt. Nincs velük dolgom.

Soha nem hittem volna, hogy fenyegetések özöne érkezhet egy intellektuális blogra. Hogy vadidegenek azt méregetik, miből, hova utazom, mennyi a színházjegy.

Nem félek, hogy majd nem szeretnek, mert ha félnék, nem írhatnám meg azt, amit gondolok.

MIÉRT UTÁLNAK?

A leírhatatlanul nívótlan, korai antifeminista gyűlöletroham, a dundi incelek viszketegsége óta a következő események, jellemzők óta lett velem bajuk egyes olvasóknak, legalábbis ezeket emlegetik:

szenvedélyes szerelmem lett 2014-ben, egy látványosan szép férfi akarta velem megváltoztatni az életét, nem is titkolta; ezt szétpletykálták (végül ő is gyűlölködni kezdett, mert amibe visszament, az iszonyatos)

izmos lettem, sportolok, nem csak pár hónapig, és nem csak szavakban

pénzt keresek a bloggal

sok támadás ellenére sem hagytam abba a blogolást

Erős, kitartó vagyok, a net szennye nem félemlített meg. Tudom, mit tudok, és nem szerénykedem csak azért, mert nő vagyok.

Értetlenség: az erre járók többsége annyira nem szokott hozzá az olvasáshoz, az önreflexióhoz, hogy az első összetett mondatnál kiborulnak.

Személyes sérelmek. Rászóltam, hogy szó szerinti idézetekkel ne akarjon már befutni. Vagy nagyon rajogott, élete szerelme vagyok, aztán visszagyávult. Vagy – kérdésre –megmondtam neki, hogy lófasz, amit csinál, nem sport.

Gyakran a saját gyatra életük és gyávaságuk tükre a poszt. Ha az elhízottságról, a ronda do it yourself tárgyakról, a vegánságról, a margarinról írok, akkor néhányan megsértődnek és hisztiznek. Sajnálom. Olvassatok mást.

Nem vagyok vitában, konfliktusban senkivel. Aki nem akar itt lenni, ne legyen itt, és ne szólogasson be utólag. A vita kölcsönösséget jelent, az sehol nem vita, hogy valaki dörgölőzik, majd mocskol és hazudozik öt évvel később. A “ne veszekedjetek” gáz. Nem veszekszem, de joggal és kibékíthetetlenül neheztelek azokra, akik aljasok.

Soha nem fognak megtörni, elhallgattatni. Nem veszítem el az erőmet, meg fogom írni a visszaéléseket, akár cukiduci stylist avatja magát bátor hőssé, miközben a plasztikáról jön, akár gyáva nickek taglalnak és hazudoznak, akár a lányomat piszkálják kütyüfüggő, elrontott gyerekek.

Elítélem őket. Te nem? Oké. Csak ne nekem magyarázd, mert nem érdekel.

Aki nem érti a közírás jelentőségét – amelynek lényege: nyilvánosan fejtjük ki közérdekű dolgokról a véleményünket, mely esetenként elítélő –, annak nem való az internet.

Közszereplőket bírálok, alátámasztom a kritikát. Magánemberként én egy tök értelmes, jóindulatú, olykor balekságra hajló személy vagyok, a normáim mondjuk elég szigorúak, de ezt csak akkor fogod megtudni, ha kavarsz és aljaskodsz.

A neten bárki leírhatja a véleményét, ezért kár kikezdeni. Én szeretem ezt csinálni, és az, hogy esetenként fején találom a szöget, nem ok arra, hogy gyalázzanak.

Ha nem értesz egyet: érvelj vagy menj máshová.

“MINDKETTŐTÖKET SZERETLEK” (ti. Gumiszobát is)

Nem szeretheted azt, aki vérszívó és kifoszt engem. Te a te irodalomértéseddel, érzékenységeddel hogy nem láttad, hogy ez az egész mekkora koppintás és árulás? Hogy szerethettél meg valamit, ami nettó önsorsrontás és sértett panaszkodás, műmeghatás, mindent másra kenés, hígság, ugatás, elismerés-hajszolás? Aki ekkora író, meg érzékeny és tragikus nő, az hogy írogathat ilyeneket, mi ez a düh benne, miért nem tud szembenézni 50 évesen az életével, énjével? Miért nem tart sehol, neki miért csőd minden, én mikor bántottam őt? Miért keni rám? Miért szállt bele ebbe a gyűlölködésbe?

És a pletykaroham: miért írnak tökéletesen privát körbe tartozó témákról, egyébként hazugságokat? Van-e valid érvük, állításuk – nem a személyemről, hanem az állításaimról? Értik egyáltalán, amit olvasnak? Korábban miért nem volt velem bajuk, nem ciki ekkora rajongás, közeljövés után pálfordulni? És nem eltűnni, hanem agresszívan tolni az ellenkezőjét? Persze hogy ezt elítélem. A kritikám kemény, de én tényeket írok, állításaim vannak, nem vádaskodom a levegőbe, és nem dehumanizálom, férgezem le őket.

És akárhogy csűrik-csavarják, az eredeti én vagyok.

*

Továbbkattintásommal kinyilvánítom, hogy nincs hátsó szándékom, értően olvasok, érdekel a blog valódi tartalma.

A legutóbbi poszt.

Eggyel előtte ez volt. Mindkettő fontos, ütős.

Válogatott írások.

A legolvasottabb írások.

Hökkenetes, milyen jólértesült taglalások mennek az indexen – bosszúból.

Ő találta fel tulajdonképpen a sportolást is. Amikor vékony volt pár hónapig, akkor a vékonyságot istenítette. Aztán most már, hogy nem vékony, a vékonyakat is lehúzza, mindig csak az a jó, amilyen éppen ő. Pedig hány nő sportol és mégis vékony, de az nem jó, csak pont az ő alkata az ideális, a vékonyak gyengék szerinte. Ő amikor kövér volt, akkor sem úgy volt kövér, mint más. Ő izmos volt akkor is, meg biciklizett és gyalogolt. Hát éppen pont nem úgy nézett ki a képein, mint aki tónusos.

Nos, én nem szidtam soha a sportot és a “vékonyságot”, sem azokat a nőket Az, hogy benned rossz érzést kelt, ahogy én erről írok, azt mutatja, hogy nem érted a témát. Különösebben az eszményített testet, a szépségnormákat sem szidtam, pedig az feminista volna. Valóban aktív és izmos voltam némi túlsúllyal is, soha nem írtam, hogy tónusos, az mást jelent. Aztán izmot fejlesztettem, és megtaláltam a testem egyensúlyi állapotát egy 4-5 kilónyi ingadozós sávban. Lehet menni edzeni az elemezgetés helyett, mert soha nem lesz építő sem az izomtalan vékonyság “skinny fat”, ilyen soha nem voltam, sem a durva elhízás (ilyen sem).

És ha ő lenne a feleség helyében?

Erről írtam itt.

A blog túlnőtt rajtam, ezt már nem tudtam kezelni, két dudás nem fért egy csárdában.

A blog nem nőtt túl rajtam: azonos velem. Az én mindenkori érdeklődésem, témáim és íráskészségen, fáradhatatlanságom alkotják a lényegét. Az, hogy neked, az olvasónak egy téma nem tetszik, zavar, nem érdekel, vagy hogy engem nem kedvelsz, leszólod a munkámat, vagy hogy a pletyó és a haverkodás érdekel csak, téged jellemez, nem jelenti azt, hogy a blogom szar, elromlott. Egyedül a szöveg minősége, a témák sokfélesége, az áérnyaltság, a nyelvi színvonal számít, és én azt tekintem olvasómnak, aki ezekért van itt. Mindvégig az én írásaimra, az én témáimra jöttek az olvasók. Aki nem, az társaságot vagy szenzációt keresett, nem része a blognak, semmi dolgom vele. Ismerősök szerzésére, szereplésre, megható sztorikkal való szimpátianyerésre haszálni a blogot gáz, és én erre mondtam nemet, amikor “elvesztettem a népszerűségemet”. Jósolták, hogy ezzel vége is, de a blog virul, tele vagyunk lendülettel, pezsgünk, sosem volt a blog szókimondóbb.

Én üzemeltettem a felületet, tettem bele a munkát, szerveztem az eseményeket, és ezeket egy idő után elég pofátlanul próbálták elvenni, a maguk hasznára és ellenem fordítani mások. A barátkozás, csetes beszélgetések nem a blog része. Angéla itt egyáltalán nem volt dudás, sem a sztorija nem volt nagyon hatásos, sem a két itteni írása nem ütött nagyot, és nem volt különösebben népszerű sem, Hajnalkámmal, Arita Reallel, Najával ellentétben. Angélának a Csakazolvassa előtt fingja nem volt társadalmi kérdésekről, nőjogról. Most se nagyon van, és ezért gyűlöl és ezért számolgatja éretlen módon a lájkjait. Nevetséges, ha valaki le akarja tagadni, hogy a Gumi zaccból főttt, gusztustalan, immorális, kavarós koppintás.

miért nem költ erre meg arra, miért nem keres munkát, hogy lehet pénze, elveszi a gyerekeitől

Nekem a blogom a munkám. Ti csak pofáztok, de nektek nincs tudomásotok arról, én mennyit keresek, miből van jövedelmem, milyen arányban, hány olvasóm van, és ez nem is tartozik rátok. Nem szorulok arra, hogy főnököm legyen, bejárjak, alkalmazott legyek, sem arra, hogy szakmányban fordítsak vagy lektoráljak. Azért nem, mert elrendeztem az anyagi dolgaimat, életemben nem kerestem ilyen jól, de van is mire költeni. A blogbevétellel kapcsolatban csak az tehet bármilyen megjegyzést, aki a blognak rendszeres vagy alkalmi, de komoly támogatója. Van ilyen, hogy közösségi finanszírozás, annyira, hogy egy sor blogger, köztük Angéla is próbálkozott vele…

Még a szerelmem is odatalált, aki ugye nem olvas már mióta: “ha öt forinton megvehetném az életét, nem adnám oda”

Tamás, értem a metaforát, és eszerint írom: neked soha nem volt öt forintod, és nem is lesz. Ha arról fantáziálsz, hogy hatalmad van, megölhetnél, az nagyon durva projekció: rám terheled azt a haragot, amit az elbaszott életeddel és a rettenetes házasságoddal, a csapdahelyzeteddel kapcsolatban érzel. Te még mindig a neten lógsz unalmadban és pótcselekszel a kertvárosban, minőségi emberi kapcsolatok híján. A halálomat már többször emlegetted, jóember, jogász és rendőr létedre, ez nagyon durva. Minden prognózisom jobb arra, hogy hosszan és egészségben éljek. Nem én élek szarul, elfojtásban. Megvannak a fogaim is.

kiadja a nagyfia lakását, abból él

Tévedsz, de ha így lenne, az a pénz a fiamé lenne. Innen mazsoláztad ki, de én egy másik lakást adok ki, egyébként szociális alapon, rászorulónak.

leveleket írt a feleségnek, zaklatta

Nem írtam leveleket, soha nem érdekelt, nem is túl érdekes, semmilyen tekintetben nem a riválisom, mivel az egész életújrakezdést, elköltözést nem én akartam, hanem Tamás, aki “komoly, érett ember, negyven elmúlt”. A feleségnek a nevét sem tudom, kerestem neki egy specialistát, amikor bajban volt, és tamás nekem sírt erről. Ennyi.

Itt szeretnék egy döbbenetes esetet leírni. Én éreztem nagyon bevonódva, meghatva a szenvedélyétől, érzelmes soraitól, ragaszkodásától is, hogy ő önző és éretlen ember, aki elárulja azt, akit szeret és akinek sokat köszönhet. Szavakkal a feleségét, a szüleit is, most engem. Sok apróság, jelek. Indítványozom – három gyerek anyjaként, itt nálunk –, hogy menjünk bodzát szedni, mire ő: nem szereti a bodzát. Bevásárolunk, akkor is az én pénzemből, hogy az ő családja és közalkalmazotti fizetése ne érezze meg, húst és mindent, hogy grillezzünk, ő vesz egy kurva nagy kakaós csigát, “mert néha kell a szemét kaja”, és befalja mellettem állva az egészet, és meg se kérdez, kérek-e. De a legdurvább, ahogy állunk egymással szemben: “a feleségemet mindenféle vizsgálatokra kell vinnem, nem lehetünk most zavartalanul együtt”, és forgatja a szemét.

Jóval a diagnózis után ő még itt bravetinsoldier néven kommentelt, és levelezett velem. “Drága, egyetlen, pótolhatatlan, one-and-only”, “nemsokára mindketten özvegyek leszünk”, így írt nekem sunyiban, amikor már tudta, hogy a felesége súlyos beteg, emiatt elvonultak pár napra, és én kértem: ne írjon onnan. Csak ehhez képest megdöbbentő, amit most tol, ahogy szétpletykál, ahogy a saját felelősségét nem látja, ahogy mindent rám tolna. Amúgy ez egy közhelyes sztori lenne.

*

Nem én hergeltem a Kozma-hadjáratot, hanem Hajnalkám. Én kérleltem: álljon le. Ő persze sunyult, amikor engem basztattak ezzel.

Nem írtam hatvan éves fotója alá, hogy “elmennék vele”. Frank Zane ikon, a képen 30 éves, az a fotó pedig rólam készült. Aki nem ismeri fel, de okoskodik, szégyellheti magát.

TT-nak nem volt hagyatéki szemléje, mert nem volt vita a hagyaték terjedelméről és az örökös személyéről soha. Amiről írtam, az egy másik szemle, másik halott. A halálesetkor a TT-t oly igen szerető öcs nem volt az országban, de egyébként azt se tudta, hogy a bátyja beteg, viszont utána előállt azzal, hogy bizonyos tárgyak neki járnak. A boncolási jegyzőkönyvet kierőszakolta valahogy a patológián, amikor sietve hazajött, majd nem adta ide, és a szemébe hazudott az unokaöccsének a halál okáról. Aki ezt zokon vette. Ennyi a történet.

Nem kell annyit okoskodni.