Vajon ti tudnátok érvelni mellette?

Ne jöjjön be női öltözőbe férfi.

Igazán, lényegileg érti (vagy érzi) az én olvasóm, hogy ez miért fontos?

És én???

Ó, jaj. Én, bevallom, nem értettem. Menő és nyitott, korszerű akartam lenni, meg egyenlő. Meg hogy ne legyen már annyi feszkóc, hát nem minden nemi erőszak. És ez a korszellem is, dongták körülöttem. Trendi lett az “egyenlőség”: ma már nincs többé ilyen, hogy férfi meg női tér, életmód, jogok, mereven elválasztva, pláne olyan nincs, hogy a nőknek több biztonság, méltóság, garancia kell, vagy jobban hinni nekik. Vágyalapon elhittük. Hiszen egyenlőség van. Abúzusnak vannak, lehetnek férfi áldozatai. Férfi is szülhet. Mi is beszélhetünk tárgyiasítva férfiak testéről, az menő (csak Mérő Vera meg ne tudja, mert rádereszti a trollhordát).

Ma már nem csak férfiak (incelek) nyafognak a nyilvánosságban vádaskodva, hogy nem randiznak velük, hanem meghökkentő módon a wmn csupamosoly, kétgyerekes főszerkesztője is. Éljen az egyenlőség – egyenlőség a lúzerségben, vádaskodásban is:

Én is egyenlő blogger vagyok, neki is azokat a tippeket szánom, amelyeket a vádaskodó inceleknek: nézz magadra, meg a tükörbe, fejleszd magad, vagy fogadd el a megváltoztathatatlant. A csodás partner nem jog. Ha nem akad olyan, aki neked is kéne, az nem a világ hibája. Az is valószínű, hogy ilyen testtel nem a tinderen terem számodra babér.

És a külön terek. Mit szégyenlősködünk?! A vallás van tele nemi szegregációs előírásokkal, és én le akartam számolni a régi, csökött erkölcsökkel, a szemérmeskedéssel. Én nem szégyellem a testem és nem is érzem, hogy veszélyben vagy méltatlan helyzetben volna, hogy nekem külön női napozó, konditerem kéne.

Mindenben veszélyt szimatolnak, de inkább a vágyaikat írják, ötvenhez közelítő nők nyávognak élvezettel a facebookon, hogy hogy füttyögnek utánuk az építkezésről a munkások – na persze.

Ez is szép:

*

A  forgatáson az öltözőben fehérneműig ruhátlanodunk, kaszkadőrök még jobban. Tegnap, ahogy megyek öltözni, eleve bent volt egy férfi, mert ott tudták a nadrághelyzetét megoldani, és épp más öltöző nő nem volt épp, de aztán kettőnket is beküldtek (reggelente, ha bonyolult a jelmez/smink/haj, eléggé hajtják a tempót), aztán belófrált egy férfi öltöztető is. A filmiparban a stábok ruhás, kellékes, szervező férfitömegének vagy hetven százaléka látványos (out) meleg, ez a fiú is. Már elhangzott egy tavalyi forgatáson egy másik meleg srác kapcsán, aki ott a vasalt ruhákkal jött-ment, hogy “ő nem számít”, de én akkor sem hagytam magunkat, hiszen ő férfi. (Sex-based segragation.) És azzal se tudtak elhallgattatni, hogy a jelenetben is látszunk (fél)meztelenül. Az meló, megfizetik (elég jól), ez meg nem az.

Semmi dolga nem volt ott ennek a mostani fiúnak, csak fecsegni jött. Álltam és vártam, tehát nem kezdtem vetkőzni. Ez beszédesnek bizonyult. 

Nem lehet bent férfi, és ez nem az én rigolyám, a filmiparban is ez a policy: nőt és gyereket csak nő öltöztethet (volt egy transznő is, ez most mindegy). Ez elv, éspedig fontos elv: nők vagyunk, és nőnek lenni eltérő és megoszthatatlan tapasztalat, amellett veszély is. Hagyjátok békén a nők tereit, legyen magától értetődő a tisztelet, a biztonság, a méltóság, és ezt mindig tartsátok szem előtt.

Amúgy nem zavar, nem vagyok szégyenlős. Voltak kemény melók is, és azokért nem véletlenül fizetnek sokat: pont ezt az integritást, a tiszta, nyugis, illően fedett testet kell valamennyire feladni (mocsok, eső, haláltábor). De ha nem meló, akkor nem kényszeríthetik ránk.

Valaha (négy éve) önkéntes voltam egy terepfutóversenyen. Az esemény alapítója, szíve-lelke, imádott vezetője, ahogy mesélik, évek óta már csak a seggeket nézni járt az utcai futóversenyekre, ezért váltott terepre. Ott, aznap flörtbe kezdett velem, majd felfedezte a facebookomat, végiglájkolt mindent, és holmi nőjogi állásfoglalásokat talált. Meg írtam ezt:

https://csakazolvassa.hu/2018/06/05/az-egyenloseg-mint-csajozasi-trukk/

A férfi állította: őt sérti a Női futógála, kirekesztőnek érzi. Elkezdett itt is, a facebookon is minden hozzáértés, vita- és nyelvi képesség nélkül önmagasztalni, ő nagyon egyenlő (kezeskedik a többiekért is?). Bemegyek a női terekbe, hogy lássátok: nem erőszakolok meg, nem bámulok meg senkit, na ugye. De azért nagyon be akarok menni, hogy rólam, a NAGYSZERŰSÉGEMRŐL szóljon minden, és hogy én milyen okos vagyok. Összevissza erőltette a nézeteit, birokra akart kelni. Az egyik állítása az volt, hogy egy térben kellene öltözni, őt nem zavarná (!!!). Egy olyan férfi, akinek felesége és két lánya van:

Képbe került még egy súlyosan nárcisztikus, nőtapogató jógaoktató is, szóval szép csomag volt. Ekkora balek voltam valaha: adtam az időmet, munkámat, ezek meg jöttek utánam, keresgélték a posztomat, bedobtak lincselésre, próbáltak megalázni a “feminizmus” miatt, emberkedtek. Érvek nélkül, masszív helyesírás hibákkal. iMivel nem mentem bele a videós vitába, a futóguru (az eredeti) úgy vette, a vitát meg is nyerte.

Néha azt sem értem, miért írtak ide olyan nagy vehemenciával férfiak. Egy csakazolvassa című, nő által írt, női tapasztalatról szóló blogra. Mindegyik vérkommentelő férfiról kiderült később, hogy gáz. Hogy visszaél. Perverz. És még “nőkről” is. Hogy férfiak.

De mondom, előtte én is benne voltam ebben: “mi a gond? felnőttek vagyunk!”, amíg nem láttam a sportesemények világát, a visszaéléseket a nők bizalmával, és később a transz őrületet, ami maga a női térbe való, abuzív betolakodás. Fiúk, éspedig agresszíven szexista, antiintellektuális, érzékenységet élt műveltséget gúnyoló, focis fiúk között nőttem fel, és én is, még én is (talán pont emiatt) tagadtam annak a világnak a létezését, amely melleket és csíkokat taglal, leszól, amelyik szemét. Nem, nem a nők a szemetebbek, egymással sem, csak az feltűnőbb. Egyáltalán nem gondoltam azokra, pedig egy voltam közülük: akiket szemérmesen neveltek, akiknek traumájuk van, akiket mocskosul kibeszélnek a testük miatt. Vagy akiknek nettó veszélyhelyzet vagy csak megalázó a meztelenség. Micsoda önfeladás ez is. Hogy jó fej és progresszív akartam lenni. Meg mert büszke voltam a testemre. És mert viszolyogtam a “ffiakat” asztalverősen ekéző, ostoba hordától.

Olyan ez, mint a nemi erőszak meg a pornó. Tudjuk, hogy a tudatos megalázás eszköze, sőt, rítusa az, ha elveszik a ruhád, ha nincs privát tered öltözni, pisilni, aludni, szülni. Ilyenkor direkt a méltóság tiprása a cél. Na de ha mindezt önként, magabiztosan vállalod, mondod, hogy te nem félsz, ezek a fiúk körülötted korrektek, jók fejek, akkor aztán minden tutijó…! A te érdemed. Te egy menő nő vagy akkor, aki nem vádaskodik.

A szexuális forradalomról is beszélünk most voltaképpen, amely temérdek áldás és jótétemény mellett a legrútabb bűnöknek lett táptalaja. És nem arról beszélek most, hogy Bénakarcsinak így már, hogy a nők is beleszólhatnak a házastársuk kiválasztásába, nem jut nő. A szexuális forradalom nyomában és rá hivatkozva a női testnek a rabszolgatartáshoz fogható, tömeges megalázása és tönkretétele zajlik gyorsan növekvő ütemben. Úgynevezett szexpozitív nők éltetik (normalizálják, tabutlanítják) a pornót, “ha akarjuk, ha nem, létezik”, miközben a filmeken bedrogozott, második és harmadik világbeli tinédzserek nyelik-tűrik önként (persze, hogy önként!) azt, amiből nekik orgazmusuk, sem semmilyen örömük vagy dicsőségük soha nem lesz. A pornóipar női résztvevői csak gyógyszer és drog mellett képesek ezt a “munkát” végezni, és úgy is tönkremennek bele. Aztán a szabad szex apostolai, a “hatvannyolcasok”, értsd: perverzek, akik már nem csak nyíltan vállalták a mocskukat, hanem ki is hirdették, hogy ez a menő, és jogként követelték a visszaéléseket (házi definícióm: perverzió az, amihez nem találsz önkéntes, lelkes, szimmetrikus partnert, csak pénzért, erőszakkal vagy megtévesztéssel). A kinkshaming ma már van akkora vád, mint a rasszizmus.

Ő például pelenkás gyerekekre gerjed, vagyis, önmagát képzeli annak, de a “művészetében” az ábrázolásukhoz szüksége van igazi csecsemőkre:

Aztán az úgynevezett vécévita hozta elő ezt: miért ne, olyan vagány, hogy nincsenek külön nemű terek, csak funkciók.

Hát szegények. Ha nekik ez fontos? El se mertem gondolkodni azon, hogy ha zárt kabinok vannak a női klotyóban, és zártak (szaróhelyek) a férfiban is vannak, akkor ugyan férfiaknak miért olyan fontos a nőiben lenni? Mit akarnak ott annyira? Az érzést? Más nők kellemetlensége, zavara árán? Egy szép új világot, ahol nincsenek nemek? De hát vannak, ők is arról beszélnek folyton. Ja, tudom. Attól tartanak a transznők (azt mondják, attól tartanak), hogy a férfiak megvernék őket a férfivécében – de ilyen esetek nincsenek.

Az ellenkezője, tehát amikor a visszaélés alapja, hogy a férfi ment be (bemehetett, joga van) a nőibe, vagy hogy egyáltalán nincs női, mert semlegesnemű a vécé, TÖMEGESEN fordul elő.

Nem mindig ember a célpont vagy bántás a cél, még faszmutogatás se. Van, hogy azt a jó szagot, női tárgyak közelét akarják érezni. Nő vagyok: segítőkésznek, inkluzívnak, jóindulatúnak szocializáltak, és sokakat hasonlóan. És pont ez lett a fegyverük, ezzel élnek vissza. És e visszaélések miatt kell mesterkélten elterelni a szót a predátorokról, és úgy tenni, mintha itt a transzneműek volnának az áldozatok, akiket a nőiből kinéznek, megszólnak, a férfiban pedig megvernek. Az az erőszakos, intoleráns társadalom. Ha elő is fordul ilyen támadás, azok nem ők voltak. Sosem ők azok. Nem is igazi transz az, aki csak álcának használja a női megjelenést.

De hiszen az összes transznemű álcát hord, hogy elrejtse, ki ő valójában. Ez a lényeg.

Az is szép, hogy nagy lelkesen belevág a tranzícióba, mert végre az igazi lénye szerint fog élni… majd hüppögve kérdi, hogy de akkor ő hol pisiljen, hát így nem mehet a férfiba. Azoktól, akik nemigen osztoztak az örömében, mert kit érdekel, hogy ki minek képzeli magát, és az viszont érdekli őket, hogy legyen saját női tér, legalább amikor betétet cserél. Hát, ezt magadnak csináltad, koma.

A vécévita bagatell lenne, tényleg kit érdekel, hogy egy kis zárt kabinban ki hova ereszti… amennyiben nem kameráz be a szomszédba, és feltörli a húgyát maga után, ugyanis a pénisszel valahogy “mellémegy” és “nem takarítódik fel”. De ugye nem csak a vécéhasználatról van szó, hanem sportlétesítmények, munkahelyek, oktatási intézmények öltözőiről, börtönök és kórházak női részlegeiről, és mindenfajta női terekről, a jógától a nőjogi felvonuláson, a traumafeldolgozáson és áldozatsegítésen keresztül a cserkészlány-táborokig és leszbikus bulikig.

Oda ne menjen be férfi, ez elég egyszerű szabály. És ne kelljen érvelni, magyarázkodni, hogy ki mennyire szégyenlős, meg kinek mi fáj, ki érzi magát kirekesztve (!) – az a nők tere, és kész. Bárki ha akar valamit, a hasonlót akarókkal hozzon létre saját teret. De ezek a nőkét akarják.

Abból meg nagyon elegem van, hogy gyengeségünkre, elesettségre, áldozatiságra hivatkozva sajnáltatjuk magunkat. Érvelünk, törölgetjük a szemünket, kérlelünk, kirakjuk a fájdalmat. “Jaj, félek, jaj, megerőszakoltak.” Nem. Erőt kell felmutatni, és nem hagyni magunkat: ne gyere be. Csávó vagy. Jogom van nyugiban öltözni. Semmi extra nincsen ebben.

Egy ideje már tudom, és képviselem is, hogy nem szabad engedni. Egy kicsit se. És érzem azt az erőt, amelyeket az “inkluzíve feminizmus” éveiben nem éreztem. Ezért tanultam járni, ezekért a kései, keserü léptekért. RESIST!

 

Itt egy transznemű nyávog, hogy edzésen leesik a paróka, meg hogy ő hogy ússzon, domborodik a bré.