Gerle Éva válasza a Szabadnem írására

A 444 főoldaláról kattintható és tegnapelőtt jelent meg az összegzés és bírálat a 444 podcastjáról. Én most erre, vagyis Antoni Rita soraira reagálok.

https://szabadnem.444.hu/2022/01/12/onok-kertek-gondolatok-a-gendervitarol

Rita pedig erre a podcastra (beszélgetésre, résztvevők: Plankó Gergő moderátor, Vay Blanka transznemű aktivista, Balogh Zsófia Partizán-Zsófilter műsorvezető):

https://444.hu/2022/01/08/az-szamit-nonek-akit-este-11-kor-nonek-kezelnek-a-hev-megalloban

Ennek előzményei:

Blanka könyve.

Milyen alapon írok én erről: Ritának minden írását, közéleti megszólalását olvastam. Jelen párbeszédben az összes előzményt ismerem. A woke közeg megszólalásait, szereplőit, tevékenységét, a Genderfészket több éve figyelem, az angolszász és amerikai sajtót, a vitákat, ügyeket is (nem csak TERF oldalakat vagy detransz videókat). Finnyás vagyok a saját véleményhez való jogra, nem csatlakozom senkihez, a “sajtófigyelést” drukkerlelkület és unikornis-attitűd nélkül, elfogulatlanul végzem: nem vagyok érintett, nem magamnak szurkolok. Mindent elemző, nyugodt aggyal olvastam-hallgattam, vissza is tekerve, újra fellapozva. Azért is szólalok meg, mert sokan veszik évek óta erről a blogról az információikat több forró témában, továbbtájékozódáshoz a linkeket és az érveket is, például a saját woke-oskodó kamasz gyerekeikkel szemben (és még: kövérség-mentegetés/fatlogic ügyben, vegánságról, sportról, szénhidrátról, anyasághoz-szexualitáshoz való viszonyról, ökóságról, a művelődés színvonaláról).

A kamaszoknak pedig nehéz mit mondani, ha rákezdik a tumblr-ről és discordról származó mondatokkal, hogy “rossz testbe születtek”. A különbség nem csak generációs: “régen nem volt erről így szó, nem voltak rá szavaink”, hanem főleg műveltségbeli, tudásbeli, értékrendbeli. Ahogy a hetvenes évek amerikai átlagpolgára tévén élt, nem magas kultúrán és valós élményeken, a Z generáció sem találkozott mással az utált-unt tananyagon kívül, mint az okostelefonjával, rajta a YouTube-bal, tiktokkal, instagrammal; a szexualitás témájában pedig, ha nem épp agresszív pornóval, akkor kizárólag lelkesítő, propagandisztikus, illúziókeltő tartalmakkal. A való élettel sem, az elmúlt két járványévben meg végképp nem. Kortárs nyomással annál inkább. És ez tragédia. Persze az Y-generáció vagy a kortársaim jó része sem a valós élet helyzeteiben, mély emberi kapcsolataikban vagy igényes színház-könyv, társadalomtudomány stb. révén formálta a világképét, őket is a Szex és New York, fantasy, sorozatok nevelték. Ma ők is az unikornis-kontentekből “tájékozódnak”, amiket aztán nagy buzgón performálnak a közösségi médiában (perforpatív aktivizmus: hangoskodás nem az ügy, segítés, hanem az egyén társadalmi tőkéjének növelése érdekében). Politizálva, lelkesedve, meghatódva, gyászolva, csatlakozva, tiltakozva… mindig érzelmi alapon.

Ők ezért manipulálhatók. A szcéna hősei pedig nem restek, manipulálják őket.

A valódi párbeszéd a közös témákról higgadt és nem érzelmekkel operál. És nem tagadja a valóságot.

*

Ami kiakasztott, Rita, az a szerepértelmezésed: a fontoskodó szóhasználat (szétszálazni, előbújás stb.), a királyi többes, a küldetéstudat, ennek még a jóindulata is. A vezérszerep és felsőbbrendűség, a tónus, amelyben megszólalsz. Emlékszem egy korai hökkenetemre: már 2012-3-ban is amolyan beosztottként bántál velünk, dicsértél-korholtál, tetted szóvá, hogy másvalaki indított Feminizmus néven Facebook-oldalt, és neked az a fajta feminizmus nincs ínyedre. “Többet kéne everydayfeminism-et olvasnod”, írtad nekem, amikor a kövérség-tyúkszemre léptem és az edzés öröméről posztoltam a saját oldalamon. Figyeltetek és jöttetek fegyelmezgetni. Most is kinyilatkoztatod, ki hányan van e vitában (transzkritikus, detranzicionáló), hogyan kell segíteni, mi helyes, mi nem. Szinte engedélyt adsz: a leszbikusoknak nem kell pénisszel rendelkező partnerekkel szexelniük (fuhh, már azt hittük, kötelező!), magánéleti döntéseiket píszín meghozniuk. Alig érezhető a n agy morális parancsolgatásban, hogy mindez a te véleményed. Előíró vagy, felkent, kötelező és általános erkölcsi normára utalnak a megfogalmazásaid. Ez néha irritáló, néha nevetséges.

Nem bírálhatatlan senki: az, hogy nem fogadunk el bizonyos attitűdöket, sem nem -fóbia, sem nem az ő létüknek a tagadása, “egzisztenciális bántalmazás” (wtf), nem “náciság”, Orbán-szekértolás, és nem is információhiány, tudatlanság, amelyet “edukálhattok”. Nekünk ez a kiérlelt véleményük, sokkal többet olvastam és tudok erről a témáról, mint az átlagos ideológiavezér és nem, selt Genderfészek-tag, és se fasiszta, se fideszes ettől nem leszek.

Mi a nők és gyerekek, lányok érdeke, méltósága, biztonsága, öndefiníciója (tehát csupa feminista alapvetés) miatt mondjuk azt, amit, a nyelv és a valóság, hűség, értelem védelme és a józan eszünk miatt. Mely, ha elvész, az tényleg apokalipszis.

Az ideologikus transzkodás mélyen kapitalista és patriatrchális, nőgyűlölő, nőellenes irány, amely érdektelen magánéleti sértődéseket elnyomásnak láttat, segítségre szoruló emberekből farag hőst, követendő példát és mentális zavarokkal küzdő nőgyűlőlőkből parancsolgató, talmi vezérszónokot, érzelmi áldozatot és zaklatókat, akiknek ti készségesen gyártotok mentségeket.

A feminizmusban, az aktivistákban itt minálunk a nők többsége rég nem ismer magára, az ő élethelyzetük és témáik idegenek: jobbára harsányan egyedülálló, leszbikus vagy “fura”, küldetésesen gyermektelen, macskatartó és elhízott az aktivista. Senki nem akar rájuk hasonlítani. A legrosszabb sztereotípiák igazolódnak vissza. Báj, szellem, humor és képzettség nélkül dühöngtök naphosszat. A kánonból kibeszélő, ettől a túloldalon oly népszerű “teológus”, Perintfalvi Rita pedig szándékosan élveteg, csinoskodó, egoista posztokat ont. Van a “ne szülj, mert klíma” nyomasztás, többségi nőként ez ijesztő és érzéketlen, de infantilisnek is tartjuk a sok gamerkedésbe ragadt, aspergeres, magányos nőt. Általános a megszólalók és a kommentelők körében a lelkes abortuszhelyeslés, az alig leplezett irigység mindenfajta női érvényesülésre, teljesítményre, a hagyományos, queer-wokementes (vagy csak rendezett) életvitelre és testi szépségre. Vannak, akik éltetik és önrendelkezésnek tartják a szexmunkának titulált prostitúciót, az élet természetszerű részének a pornót, a netes társkeresést. Ők harsognak minden felületen, a női médiában, ellenzéki és apolitikus platformokon. És nincsen semmi más: cancel van, ha meg merem jegyezni, hogy a nők testi önrendelkezésből a vállfa következik, nem az, hogy drágán képzett orvosok a ne árts! elvet tiporva állami műtőkben tesznek tönkre egészséges folyamatokat, vagyis oldják meg az elaltatott alany és felcsinálója felelőtlenségének következményeit közpénzből.

Az említett “progresszív” felfogás és az álláspontok ostobaságát és embertelenségét leplező érzelmi manőverezés sokunktól idegen, akik adunk a lelki-szellemi igényességre. Dús önsajnálattal, a rendszerre kent egyéni kudarcokkal előadva pedig taszító.

Engem már a kilencvenes években (NaNE) is zavart, hogy a patriarchátusra nemet mondani a gyakorlatban leszbikusságot jelent, és éreztem a nyomást. Ma már végképp nem érzi a többség: anyák, párkapcsolatban élők, heteroszexuálisok, szemérmes szexualitásúak, politikát magánéletükbe nem keverők, közösségbe a szexualitás révén nem szerveződők, valós tevékenységeiktől túlterhelt nők, hogy közük lenne a nőmozgalomhoz, a “metszetszemléletű feminizmushoz”, amely ijesztő-irritáló személyes hisztiket pátyolgat, hizlal és keretez politikaivá. A baba- és gyerekutáló, családokon gúnyolódó, ősanyázó, házasságról kövér hajadonként lesújtóan nyilatkozó stílus csak elmélyíti az ellentétet.

Így kezded, és nem először használod ezt az “érvet”:

…(n)em gondolom azt, hogy pont a „transzkérdés” lenne a legégetőbb megvitatnivalónk.

Ilyet pedig az ír, akinek nincsenek az adott témában erős érvei. Vö. “nácikkal sem vitatkozunk”. Így könnyű, mert mindig az lesz a “náci”, akit ti kijelöltök, hogy ne kelljen valóban vitázni. Igenis égető a téma, mert harsány viták övezik világszerte, továbbá ti vagytok azok, akik a transzneműséget sztároljátok, fő kérdések állítjátok be, jóságosnak és elnyomottnak a legcikibb aktivistákat, és durván felülreprezentáljátok őket. Valóban marginális kérdés a transznedűség az össztársadalom, a feminizmus, a nők szempontjából (leginkább ízléstelen, hogy a közbeszédben folyton abba ütközünk, hogy szexuálisan ki mire izgul).

Mondod azt is, nem először, hogy nálunk túlkapás nincs, mi nem tartunk ott (ohó: ott kéne tartani? az a cél?), itt éppenhogy 33-as paragrafus van. Ez sem stimmel: rengetegen vagyunk nem-fideszesek, akik azt gondoljuk, hogy amerikai, brit vagy német jellegű transzdivat, identitás-hiszti, cancelling ne is legyen, az előszele se. Egyetlen predátor transznemű, egyetlen nőkre taposva diadalmaskodó transz sportoló se legyen, mert egy is sok, és mert a visszaélés lehetőségét a dogmák sulykolása, a határok és ellenérzések bűntudatkeltő, tudatos elmosása nyitja meg, miközben a transzneműség egy mentális probléma. A terjeszkedés tönkretett ifjú életekkel, testekkel jár. Az ideológia pedig terjeszkedik a Pride, a Háttér, a Humen, a TASZ, az Amnesty, a Wmn, Mérő Veráék révén. Ezért kell erről kritikusan beszélni. A túlkapások tanulságul szolgálnak, Amerikában az, amire gondolsz, nem túlkapásnak számít, hanem jogos követelésnek. Ráadásul egész más a progresszív eszme hatása és megvalósíthatósága a félperiférián (nálunk) és a harmadik világban, mint ott, ahol régóta jólét, szabadság, sokféleség van, és nem tudnak mit kezdeni az elmagányosodott, valláspótlékra és valódi életcélra éhező emberek jódolgukban.

Az akkoriban aktív magyar transzkritikus feministák rövid és időnként ízléstelen szereplésük után /…/ jobbára eltűntek a közéletből. Napjainkban legfeljebb a kormánysajtóban panaszolják el időről időre nézeteik egykori (többnyire) negatív fogadtatását – és söprik be a „szegény, számkivetett normális feminista” szerepéért járó buksisimit azoktól, akik eközben a másik kezükkel válogatás nélkül ütik a nőket és az LMBTQ-embereket.  

Ez undorítóan manipulatív és hazug, Rita. Nem buksisimiért csinálják, és ott publikálnak, ahol tudnak: ahonnan nincsenek kitiltva, lejáratva. Ti járattátok le őket, miközben de facto zaklatókat és más, üvöltően segítségre szoruló szerzeteket hősként ünnepeltetek, pátyolgattatok.

Én láttam, és sokan mások is, hogyan hajszoltátok az “akkoriban aktív transzkritikusokat” az általad alapított Genderfészekben, és milyen színvonalon írnak, érvelnek ők. Csupa képernyőfelvételen láttam. Így és így. De ez is érdekes.

Nem annyian vagyunk transzkritikusok, mint hiszed. Nem tűntünk el. A Genderfészekben a ki tudja, honnan szalajtott és súlyosan buta tagok egyéni érdekeik és sértettségük miatt kikezdték a NaNE alapítóját is, aki roppant művelt, nagy lélek, empatikus, soha nem ízléstelen vagy felületes, rengeteget tett a magyar nőkért, és nekem történetesen a leg-nobelbékedíj-esélyesebb ismerősöm és anyafigurám. Van asz előbb linkelt két nő, akiknek 2017-es történeteire célozgattok, akkoriban volt több botrány, uszítás, és ők könnyű célpontok. Szalmabábbá váltak, hogy ne kelljen érvelnetek. Súlyosan átléptétek a személyes határokat.

Ezen a képen egyik zavaros feltűnősködő kísérli meg tönkretenni, botrányba fullasztani egy vele egyébként szóba sem álló nő kiállításának megnyitóját. Ugyanő harisnyában vonaglik más, publikus képeken. A felirat alsó két sorával ellentétben ő importálta ide a “pamutplafon” terminust, amely az a jelképes akadály, amelyet a transz “nőknek” a csak valódi nőkkel szexelő leszbikusok bugyija jelent.

Vannak, akiket Márton Joci folyamatosan fegyelmezgetve ostoroz. Van egy írónő, akit kicsinált ez a közeg (a Desmond nevű nettó gyerekáldozattal kapcsolatos kritikája miatt). És nekik van környezetük és egyetértőik. Én is vagyok, meg az a rengeteg csendes nő, aki nem aktív, de évek óta olvas itt, adott esetben egyetemen tanít, konferenciákon vitázik. Van meleg transzkritikus olvasó is. Vannak jobboldali ellenzők, mérsékeltek, vadak, de nem mind elvetemült – és lesz népszavazás. Azt kell mondjam, az LMBT ügyek nem állnak jól, és emiatt főleg magatokra haragudhattok.

A békén hagyás, a nyugis, passzív tolerancia várható el. Egyetértés és ingyenmunka (“ciszek” kampányolása) nem. Elvi zsarolás is megy: aki ellenzéki/balos, nem lehet homofób, tehát elleneznie kell a 33-ast is, támogatni a transzneműeket, akik, ugye, a legsebezhetőbb kisebbség. Mert ha nem, akkor “beléjük rúg” meg “semmibe veszi”. Imádjátok az ilyen habosított szavakat.

Amit elvárhatnak a transzneműek (és a mentális bajokkal küzdők; nagy az átfedés): mint közösséget, címkézve ne érjék őket támadások, illetve személyükben ne bántsák őket. Ettől még az életmódjuk és értékrendjük, amit ők identitásnak neveznek, nem bírálhatatlan. Nem kötelező őket elismerni, munkahelyre felvenni, a női öltözőbe befogadni, barátnak, szexpartnernek választani, műsorukhoz tapsolni. Itt követelőzésnek nincs helye. Egyetlen jóérzésű ember sem akar direkt bántó lenni, de a sok követelőzés, rinyálás, fölényes edukálgatás után jelzik: nem szólok be neked, de ez nem jelenti azt, hogy a hiedelmeidet, nézeteidet támogatom, és nem, ne “edukálj”. Nem lehet a végsőkig kíméletesnek lenni, mert durván visszaélnek ezzel. Kíméletre hivatkozva valóságtagadást követelnek. Ez elsősorban az érintetteknek volna káros, akik segítségre szorulnak, nem pódiumra és szereplésre. Egójuk és téveszméjük, áldozatiságuk egyre csak hízik. Hajtogatják, hogy ők az autentikus információforrások mint érintettek, de folyamatosan hazabeszélnek a legkínosabb érdekalapon, és érzelmileg, öngyilkossággal zsarolnak mindenkit.

Itt van egy rövid anyag arról, hogy a marginalizált helyzet hazugság, kifejezetten jóléti móka a transzkodás:

https://thecritic.co.uk/neither-marginalised-abused-nor-vulnerable/

Blanka érve: helyettesítsünk be meleg, cigány, zsidó szavakkal a transzneműt, és nézzük meg úgy a mondatot. Ha az elfogadhatatlan, ez miért nem az? Azért, mert tök másról van szó. Például a cigány vagy meleg érdek képviselete nem jár a valóság letagadásával, a fogalmak átírásával, másokon átgázolással. A transz”nők” érdeke ellentétes a nőkével, és veszélyes rájuk.

Sunyin kijelölöd a feladatot:

…a nemi identitás a személyiség integráns része. Erről nem fogsz tudni senkit „lebeszélni”. Aközül tudsz választani, hogy támogatod, vagy magára hagyod az illető embert.

A magára hagyás maga a békén hagyás, passzív tolerancia, persze aki tapsot várt, annak ez pofon. Felnőtt emberekről beszélünk: senkinek nem dolga pátyolgatni, ingyenpszichológusként segíteni nekik egyoldalúan. Ez érzelmi zsarolás. A te közeledben vannak a netes lájkmorzsán tengődő empátia- és figyelemkoldusok. Családtagként sem kell segíteni azt, aki egy nap előáll azzal, hogy ő nem is férfi, főleg akkor nem, ha a mi pénzünkből, megértésünkből menne az átműtős móka. Sokat köszönhetünk Ónodi Adélnak: az nlc-n cikkcímben világosan megfogalmazta ezt a dealt. A szövegben és valójában: “anya, ha nem kapok puncit, meghalok”. Az anyja megtakarításából kapott. Egy felnőtt. Visszafordíthatatlan, borzalmasan veszélyes, negyedsikerű, méregdrága külföldi műtétet, amelynek elvégzése után évekkel sem boldog Adél.

ne prostitúcióból legyenek kénytelenek élni a későbbiekben

Ez inkább vágyálom. Eladná ugyan a testét, de nem veszik meg:

Akik a hátrányos helyzetre hivatkoznak, jól képzettek, széles baráti körrel rendelkeznek, a napjaikat elképzelhetetlenül talmi, felszínes tevékenységekkel töltik. Blanka könyvének nagy része is a mindenféle érzéseiről, panaszairól, mások fejébe beletalálgatásokról, a környezetével szembeni elvárásairól, énképének értelmezéséről szól – a lényeg, hogy ő a hősnő. Izgatott részletességgel ír szoknyáról, fülbevalóról, körömlakkról, melltartóról, ruhaszínekről, bevásárlásokról, mások kinézetéről, randevúi testi részleteiről (a leszbikus térben, a qlit.hu-n is). Ez volna a nőség? A többi meg kifacsart elméletieskedés, mentális gimnasztika arról, hogy őt miért kell elfogadni. Miért hibás mindenki más, ha nem teszi. Nyafogás, hogy ő nőként (valójában: ideológus feltűnősködőként) miféle hátrányokat tapasztal.

A fent említett kiállítás-szétverő fetisiszta képeket tett ki, teljesen nyilvános kontent. #elnyomottság

Én nem utasítom el a női kellékeket, de ezeket a politikai jellegű közbeszédbe beletolni? Plusz állandó rugózás a sérelmeken. Nincsen felelősségük, dolguk, valós problémájuk, és imádnak megsértődni.

Soha fel sem merül a szövegeidben, Rita, hogy a passing

a gyakorlatban nemigen sikerül. Csak fotón, sminkben, szűrőzve, alkonyatkor – és az első megszólalásig. Kb. mindenki látja, hogy a “nőség”, a “passing” mesterséges, szerekkel-beavatkozásokkal elért állapot. Nem -fób reflex, nem is edukálandó hiányosság, hogy amikor az átlagember “rájön” a trükkre, akkor disszonanciát érez. Külön szép, hogy a frusztrált urak elemezgetik sima, nem külsőségekben kiteljesedő nők testét, kinézetét, a jó öreg toxikus maszkulinitással.

A transznők nem nőként szenvednek hátrányt, hanem “furaként”. Disszonánsnak tartják őket, ahogy egyébként Blanka is önmagát, érett önkritikával (mellyel előre kivédi a bírálatot). (Máskor is rúg öngólokat: említi a könyvében a sérelemvadászatot, a transzaktivisták marakodásait, de ez csak a “sajátjaimat is bírálom” hálás szerepe, mértékletes-önkritikus póz: érdemben Blanka sem támadja a visszás jelenségeket.)

Fú, és ez a beosztották a nemét. Mintha nem az utóbbi tíz évben keletkezett volna ez a probléma, hogy “nem mindenki az, aminek anyakönyvezik”. Mintha nem biológia lenne.

Azért nem nézik nőnek a transznőt, mert korlátos, mozaikos, mesterkélt, nem lényegi a nőiessége. Inkább nézik crossdressernek, imitátornak. Nem a személyije buktatja le, nem az a “kényszerű coming out”. Persze rengeteg csúnya nő is van. De nekik is van nő-vibe-juk. 

Sokat beszélgettem transzneműekkel, és a passing állandó para: kilátszik a here a jelmez alól, nem elég szép. Szorong és ellenséges, a neten harsány, el akarja tüntetni a múltját, a beavatkozások nyomait, a nemi szervét. Egész életében szőrtelenít, műttet, sminkel és retteg. Ez az elutasítás oka: nekünk nőknek nincs ilyen titkunk. Blanka olyasmit mond a podcastban, hogy “mindannyian látjuk, hogy nem az igazi a neme, de igazoljátok vissza, legyetek kedvesek: nektek nem kerül ez semmibe, az érintetteknek fontos”. Az ő nőségében bezzeg út van, fájdalom, munka, tehát értékes… Hogy lehet ennyire kifordítva látni egy olyan egyszerű jellemzőt, mint a nem?

Jeffrey Marsh például nonbináris (be van időzítve a videó, de előtte van még három fontos mondat), amiről ugye edukálni kéne az embereket, meg ünnepelni. Nagyon para.

Tobi anyja-féle szerepet visz (közben Tobi kiszállt, már csak Éva maradt, ÁLLVA TAPSOLJÁK), de JM-nál durván red flag a netes szeretet, a mézmáz. Nem veszem be többet, hogy ez az én hibám, vagyis homofóbia. (Love is love? Miféle szerelem? Sima dugás, de van durva perverzió és visszaélés is.)

Nem csak a passing, a tranzíció folyamata is problémás. Törvényszerű a mellékhatás, károsodás, sok költség, macera, és erről se beszéltek soha, mert ezzel nem lehet kedvet csinálni. Kit érdekel az igazság? Megrázó részlet, 17:39-ig:

Nem a társadalom miatt nehéz, hanem lényege szerint. Az élet fő témájává válik a kinézet, a test, és öröm alig van benne. Megrendítő Blanka könyvében a 387. oldalon: “ahol transzság van…”, parafrazeálja Illyés zsarnokság-mondatát. Csakhogy ez a saját börtöne – ketrece.

Orvosilag is rizikós, élethosszig kell szedni a hormont, és egészséges szerveket távolítanak el, visszafordíthatatlanul. Miért nincs erről szó?

Idézed Szabó A. Zsófiát:

A hormonkészítmények forgalmának a transzneműek elhanyagolható, ezrelékekben mérhető részét teszik ki.

A nők egyrészt sokkal többen vannak, a népesség fele, tehát ez ütős érvnek elég béna, másrészt a nevezett készítményeket csak néhányan és ők is életük egy, általában rövid szakaszában szedik. A hormonpótlást és a fogamzásgátlót is több mainstream kritika érte kutatások alapján, rákkockázatot jelentenek, világszerte csökken a használatuk. Ezért kell a transz-orvoslásnak olyan országokban terjeszkedni, mint India (ez is a Dysphoricban van, a negyedik rész végén). A transzneműek viszont mind szedik a hormont, a mellékhatásokra is gyógyszert, és élethosszig. Ideális fogyasztók. De eleve sem a gyógyszertárak forgalma a kérdés, hanem hogy MINEK EZ AZ EGÉSZ? A természet megerőszakolása, egészséges testek rongálása téveszmékért – miért?

Érintett mesélte, hogy ma Magyarországon a transzneműek herélése, pénisz-eltávolítása (amely a neovagina-műtétet megelőzi), kamu hererákdiagnózissal zajlik, lehet tudni, ki ad ki ilyet. Mások, főleg kamaszok a tematikus fórumokon keringő linkekről rendelnek ellenőrizetlen szereket, és a netes ajánlások szerint adagolják. Erről sincs szó soha, csak a magyar törvényes ügymenetet ostorozzák.

A detranzíció még problémásabb, az a pokol maga. Patrick jelenleg az eutanáziára vár.

 A legvérlázítóbb mondatod ez, és királyi többes is van megint:

Ha mégis megbánja, és visszatérne az eredeti neméhez? Ennek nagyon kicsi az esélye, de ha mégis megtörténik, akkor majd abban segítjük, támogatjuk.

Micsoda hetyke hang. Majd pont tőled akar segítséget, aki szerint de jó buli a nemváltás, ne féljen. És hogy lenne kicsi az esélye? Update, 2022. augusztus: kilencezer kamasz kapott “ellátást” a Tavistock genderklinikán Angliában, amelyet most épp bezárnak, és több mint ezren perelik az intézményt csoportosan. Kialakulatlan kamaszoknak egyre-másra harsogja a transzpropaganda, hogy a tranzíció eufóriát hoz, kiteljesedés, az egyetlen megoldás, a túlélés záloga. A média a szép testeket, a transznemű szépségkirály”nő”ket mutogatja, a diverzitást és elfogadást – soha nem beszél ártalmakról, műhibáról, megbánásról. A bigott társadalom, a kirekesztő család okozza a bajokat!, állítják. Akik megbánják és visszaváltoznának (ők a detranzícionálók), azok eltűnnek, magukra maradnak a szégyennel, szakembert se találnak, és árulónak tartja őket a drukkerlelkű transz közösség. (szintén update-link:)

https://444.hu/2022/08/08/amig-tesztoszteront-szedtem-akarmilyen-szarul-is-voltam-nem-tudtam-sirni-egy-megszakitott-nematalakitas-tortenete

Nincs visszaút. Ép teste, női hangja, termékenysége soha nem lesz annak, aki detranzicionál. A reményei is elvesztek, hogy vár még rá valami – a nagy életprojekt, a tranzíció, amitől majd egyszer jól lesz.

Egy detranzícióról tudsz, Rita – ez is milyen, nyilván mindenki trónodhoz járul ezzel, neked mesél… Egyébként a transzneműek nagyobb része is rejtőzködik, legfeljebb álnéven fórumozik. A detranszok meg némák.

Mi nők nem veszünk részt abban, hogy magányos, netre ragadt, eső-kelő, kudarcos, folyton panaszkodó emberek doktriner módon magyarázzák el nekünk, mit szabad gondolni, érezni.

Nem kell mindenkit pátyolgatni, megérteni, neki segíteni – ez az elvárás és emberkép ijesztő is, a visszaélések melegágya. Nőkre testált ingyenmunka.

Ez a fajta empátia és támogatás a neten látható környezetedben ijesztő példákat vonultat fel. Nagy bajban vannak, és hőst meg áldozatot faragtatok belőlük. A legszégyenteljesebb megalázottságuk (pl. szopni jár a swingerbe) van politikai bátorságként keretezve. Meg aki félévente váltogatja, hogy ő heteroszexuális-örmény-transzkritikus-aszex-transz férfi-férj-elvált-hanghalló, és platformot adtok neki. Hadd borzadjon mindenki.

Márton Jocinak is ijesztő a rosszindulata, felkent követelőzése. Elmegy az élet a sok netes csatározással, szócsépléssel, definíció-farigcsálással, a bajban levő emberek meg nem jutnak igazi segítséghez. És nem marad semmi, de semmi végül: se tanulság, se jó élmény, se érvényes eszme, se nőképviselet. Azoké, akik nem véres arcúak, nem is fura a szexualitásuk, és nem harsognak ezekben a terekben.

Durván eltévedt emberek viselkedésmódjait, hiedelmeit normalizáljátok és magyarázzátok meg, őszinte hittel, rosszabb esetben ideológiai lobbikat szolgáltok rosszhiszeműen. A figyelem, a női tenniakarás, a médiafelület véges. Annyi fontosabb ügy volna, de a sok hiszti, szófacsarás, meddő acsargás után nem hisz nektek senki.